Együttműködési kötelezettség 7.9.1. A Fióktelep és az Ügyfél az egyes szerződések és Megbízások teljesítésében együttműködni kötelesek. Mind a Fióktelep, mind az Ügyfél kötelesek a szerződésekhez és Megbízásokhoz kapcsolódó tényekről egymást késedelem nélkül értesíteni. A Fióktelepnek és az Ügyfélnek a szerződések megkötésénél és a Megbízások teljesítésénél figyelemmel kell lenniük egymás jogos érdekeire. Kötelesek a szerződések és a Megbízások teljesítése érdekében úgy eljárni, ahogy az az adott helyzetben az Ügyfél esetében általában, a Fióktelep esetében pedig, mint befektetési vállalkozástól elvárható. A Felek kötelesek a szerződések és a Megbízások teljesítését ugyanilyen módon elősegíteni. A Fióktelep a félreérthető, ellentmondásos vagy hiányos Megbízást jogosult a Megbízás feltételeinek tisztázásáig függőben tartani. 7.9.2. Az Ügyfél köteles tisztességesen és rendeltetésszerűen, a Fióktelep és más ügyfelek, piaci szereplők érdekeire tekintettel használni az elektronikus kereskedési rendszereket. Rendeltetésellenes használatnak minősül a hálózat teljesítményének túlzott mértékű lekötése. Ez abban az esetben valósul meg, ha az Ügyfél olyan túlzott mértékben vagy helytelenül használja fel a rendszer erőforrásait, amely káros hatással bírhat a rendszer teljesítményére, vagy más ügyfelekre negatív hatással lehet. 7.9.3. A Fióktelep biztosítja, hogy az Ügyfelekkel, potenciális ügyfelekkel tisztességes, világos és nem félrevezető módon kommunikál azzal, hogy szakmai ügyfél és elfogadható partner esetében figyelembe vételre kerül a szakmai ügyfél / elfogadható partner minősítése és a vele folytatott üzlet jellege is.
Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség 13.1.1. Az Előfizetőt együttműködési kötelezettség terheli a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatban. Az Előfizető köteles megtenni minden olyan, hatáskörébe tartozó intézkedést, ami a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges és ami a Szolgáltató hibás teljesítésének nem minősülő, azonban hibabejelentést eredményező körülmény elhárításához szükséges. Így különösen köteles az Előfizető a hibabejelentés előtt meggyőződni arról, hogy a végberendezés, a modem/stbox áramellátása biztosított, valamint a hálózati elemek egységessége és épsége, az összekötő kábelek csatlakozása biztosított . 13.1.2. Az Előfizetőt tájékoztatási kötelezettség terheli a Szolgáltatóval szemben mindazon adat és információ vonatkozásában, mely a szolgáltatásra vagy a Szolgáltatóra kihatással lehet. Így különösen köteles az Előfizető tájékoztatni a Szolgáltatót várható fizetési késedelméről, fizetésképtelen állapotáról. 13.1.3. Az Előfizető és a Felhasználó minden tőle elvárhatót köteles elkövetni az ingatlanában található hálózati elemek megőrzéséért és épségének biztosításáért. Az Előfizető a Szolgáltató tulajdonát képező hálózatot, annak elemeit, valamint a szolgáltatás igénybevehetősége érdekében a Szolgáltató által az Előfizető rendelkezésére bocsátott hírközlési berendezést nem jogosult más célra (pl. más szolgáltató általi szolgáltatás igénybevétele) használni, vagy azok használatát harmadik személynek átadni. 13.1.4. A hibaelhárítás, a hiba okának kivizsgálása és az üzemelés, valamint szolgáltatásnyújtás biztosítása érdekében – ha a kivizsgálás, vagy a hiba kijavítása kizárólag a helyszínen lehetséges -, az ingatlan tulajdonosa (használója) tűrni köteles, hogy előzetes értesítés alapján a Szolgáltató erre felhatalmazott képviselője az ingatlan területére kivizsgálás, karbantartás és hibaelhárítás céljából belépjen, illetve ha műszaki indokok miatt a hiba elhárítása másként nem oldható meg, az ingatlanon, épületen, létesítményen, az alatt vagy felett, illetőleg abban a szolgáltatás céljára szolgáló eszközt (pl.: hírközlési berendezést, vezetéket) elhelyezzen. 13.1.5. Az Előfizetőt/Igénylőt együttműködési kötelezettség terheli a kivitelezés során szükséges környező ingatlanokba való bejutással kapcsolatban. 13.1.6. Az Előfizetőt bejelentési kötelezettség terheli a személyes adataiban és az elérhetőségi adataiban bekövetkező változás esetén a2.1.3.8..és 13.4.1. pont szerint. 13.1.7. Az előfizetői szerződés bármely okból történő megszűnése vagy megszüntetése esetén az Előfizető köteles – az ÁSZF eltérő rendelkezése hiányában – a Szolgáltató részére legkésőbb a szerződés megszűnésének vagy megszüntetésének napját követő 3 munkanapon belül visszaszolgáltatni a kihelyezett hírközlési berendezést (különösen modemet) és amely visszaszolgáltatás költsége (pl. utazási költség a Szolgáltató ügyfélszolgálatához) az Előfizetőt terheli abban az esetben, ha a szolgáltatásból való kikapcsoláskor nem kerül sor az eszköz Szolgáltató általi átvételére és elszállítására. A határidő túllépése az eszközök Előfizető általi elvesztésének minősül és az Előfizetőt a 4. sz. melléklet szerinti kihelyezett hírközlési eszköz megtérítési díj megfizetésének kötelezettsége terheli. A Szolgáltató a visszaadási kötelezettségről tájékoztatja az Előfizetőt írásban (a Szolgáltató általi felmondás esetén a felmondásban, az előfizetői szerződés megszűnésének vagy megszüntetésének egyéb eseteiben pedig a Szolgáltató által kibocsátott, jogviszonyt lezáró elszámolás vagy hasonló iratküldés esetén), azonban a tájékoztatástól és annak időpontjától függetlenül az Előfizetőt a visszaadási kötelezettség a jelen pont szerinti határidőn belül terheli. Az előfizetői szerződés megszűnése esetén a Szolgáltató valamennyi ügyfélszolgálatán lehetővé teszi az Előfizető számára a Szolgáltató tulajdonát képező, az Előfizető részére átadott eszköz visszaszolgáltatását, valamint igazolást ad a visszaszolgáltatásról az Előfizető részére. Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a Szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a Szolgáltató tulajdonát képező, az Előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatását. Az Előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók.
Együttműködési és tájékoztatási kötelezettség (1) Előfizető az előfizetői szerződés megkötése során, és a szerződéses jogviszony ideje alatt köteles a Szolgáltatóval együttműködni, a Szolgáltató részére a valóságnak megfelelő adatokat szolgáltatni. Előfizető különösen köteles a Szolgáltatóval együttműködni a hibaelhárítás során. (2) Az igénylő köteles biztosítani, hogy az általa felszerelési helyként megjelölt ingatlanra a Szolgáltató az előfizetői hozzáférési pont létesítése érdekében szükséges felmérések elvégzése céljából beléphessen.
Az Ügyfél jogai és kötelezettségei Az Ügyfél az Üzletszabályzat rendelkezéseinek megfelelően jogosult megbízásait megadni, illetőleg, amennyiben az Üzletszabályzat azt lehetővé teszi, az ott meghatározottak szerint azokat módosítani, azzal, hogy a módosítás technikailag új megbízásnak minősül. - Az Ügyfél köteles gondoskodni arról, hogy a megbízásával érintett ügylet fedezete az SPB Üzletszabályzatában és a fedezetekre vonatkozó, honlapján is közzétett hirdetményében meghatározottak szerint az SPB rendelkezésére álljon, és köteles azt az ügylet elszámolásáig folyamatosan biztosítani. Az ügyletek fedezetének, a fedezet rendelkezésre bocsátásának, befogadásának és értékelésének az Üzletszabályzat, az SPB honlapján közzétett hirdetmények (fedezeti értesítő) tartalmazzák. A fedezetszolgáltatási kötelezettség tekintetében az SPB honlapján történő tájékoztatásra vonatkozó rendelkezés – jelen szerződés II. Tájékoztatás elnevezésű pont – alkalmazandó és Ügyfél azt kifejezetten elfogadja. Eltérő megállapodás, rendelkezés, értesítés hiányában vételi megbízás esetén fedezetként a megbízás teljesítéséhez szükséges pénzt, vagy a teljesítéshez szükséges pénzösszeg 110%-nak megfelelő piaci értékű Magyarországon nyilvántartásba vett befektetési alap által kibocsátott befektetési jegyet a megbízás megadásáig az Ügyfélnek rendelkezésre kell bocsátania, és a második esetben egyben a vételi megbízás megadásával egyidejűleg megbízást kell adnia a befektetési jegy eladására oly módon, hogy legkésőbb a vételi megbízás elszámolásának időpontjára a befektetési jegy eladásából származó vételár az ügylet fedezeteként rendelkezésre álljon. A befektetési jegyek piaci értéke a megbízás adásának napján érvényes nettó eszközérték. Az Ügyfélnek eladási megbízás esetén a megbízás teljesítéséhez szükséges pénzügyi eszközt a megbízás megadásáig rendelkezésre kell bocsátania. Az SPB a fedezet nélküli megbízásokat megtagadja, a fedezetlenné vált pozíciókat pedig jogosult lezárni. Az SPB kizárja továbbá a felelősségét mindazokért a veszteségekért, amelyek az Ügyfelet amiatt érik, hogy a pozíciók vagy azok egy része fedezetlenség miatt likvidálásra kerül. - Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a pénzügyi eszköz eladására vonatkozó megbízás esetén a megbízás teljesítéséig, visszavonásáig vagy a megbízás lejáratának napjáig az SPB a megbízással érintett pénzügyi eszközt zárolja az Ügyfél értékpapírszámláján. Az értékpapírszámlán zárolt pénzügyi eszköz felett a megbízás függőben léte alatt az Ügyfél nem rendelkezhet, azt meg nem terhelheti. Az SPB a zárolt pénzügyi eszközt a megbízás teljesítésén kívüli egyéb célra nem használja fel. - Jelen szerződés aláírásával az Ügyfél nyilatkozik arról és kötelezettséget vállal arra, hogy az általa szolgáltatott, akár az ügylet tárgyát akár az ügylet fedezetét képező pénzügyi eszközök a kizárólagos tulajdonában állnak, azok per-, teher- és igénymenetesek és az Ügyfél azokra vonatkozó rendelkezési joga kifejezetten a megbízás teljesítéséhez kapcsolódóan illetőleg egyébként sem korlátozott semmilyen tekintetben. - Az Ügyfél köteles a megbízás megadása során a végrehajtáshoz szükséges adatokat, információkat megadni, így különösen: o saját nevét, megnevezését, azonosító adatait; o az ügylet tárgyának pontos megjelölését (az eladni vagy venni szándékozott pénzügyi eszköz megnevezését, mennyiségét, lejáratát) o a megbízás, ajánlat irányát (eladás/vétel), az ügylet fajtájának megjelölését (tőzsdei/tőzsdén kívüli; azonnali/napon belüli) Az Ügyfél eltérő rendelkezése hiányában az SPB a megbízást azonnali ügyleti megbízásnak tekinti, és akként hajtja végre. o az árfolyamot a következők szerint: az eladási/vételi ár megjelölését, illetőleg a limitárat, devizanem feltüntetésével. Az Ügyfél eltérő rendelkezése hiányában az SPB a megbízást piaci áras megbízásnak tekinti, és akként hajtja végre. o szükség esetén a stop loss rendelkezést o a konkrét megbízás keltét, időbeli hatályát (adott napra/dátumig/visszavonásig) Az Ügyfél eltérő rendelkezése hiányában az SPB a megbízást adott napra szóló megbízásnak tekinti, és akként hajtja végre. Az SPB a tőzsdén kívüli bizományosi megbízások teljesítése esetén a Ptk. 6:282.§ (2) bekezdése alapján kifejezetten tájékoztatja a megbízót arról, hogy a vele szerződő harmadik fél szerződés szerinti kötelezettségeinek teljesítéséért helytállást csak abban az esetben vállal, ha erre külön jogszabálynál vagy a Felekre kötelező egyéb szabályzat folytán kifejezetten köteles. Jelen szerződés aláírásával az Ügyfél ezt kifejezetten elfogadja.
Az Ügyfél kötelezettségei 15.1. Az Ügyfél a Szolgáltatásokat az igénybevételükre vonatkozó szerződésekben foglalt szabályoknak megfelelően használhatja. 15.2. Az Ügyfél köteles minden, az adott helyzetben általában elvárható intézkedést megtenni annak érdekében, hogy a Szolgáltatás igénybevételéhez szükséges elektronikus fizetési eszközt és a használatához szükséges egyéb eszközt – így a személyazonosító kódot, egyéb azonosítót, illetve kódot is – biztonságban tartsa. 15.3. Az Ügyfél a Szolgáltatás igénybevételéhez szükséges személyazonosító kódot, egyéb azonosítót, illetve kódot nem jegyezheti fel, nem rögzítheti az elektronikus fizetési eszközre, vagy bármely más, az elektronikus fizetési eszközzel együtt őrzött más tárgyra, ide értve a mobiltelefont, valamint az adatok tárolására alkalmas hordozható vagy rögzített, elektronikus, illetve papír alapú eszközöket is, továbbá köteles biztosítani, hogy azokat más személy ne ismerhesse meg. 15.4. Az Ügyfél köteles biztosítani a Szolgáltatások igénybevételéhez használt minden eszköz vonatkozásában a jogszerű és biztonságos használat feltételeit, különös tekintettel a szerzői jogi védelem szabályainak megtartására, a szoftverek jogtisztaságára, biztonsági javításainak aktualizálására, a megfelelő vírusvédelemre és kémprogram elleni védelemre, valamint a levélszemét (spam) elleni védelemre és a megfelelő számítógépes tűzfalra.
Az előfizető kötelezettségei Az Előfizető felelőssége az előfizetői router megrendelése, beszerelése és fenntartása, saját költségén. Az előfizetői routernek fizikai, adatkapcsolati és hálózati szinten is alkalmasnak kell lennie a szolgáltató routeréhez való csatlakozásra: - G.703 / G.704, X.21, V35 vagy LAN. A Szolgáltató az Előfizető kérésére IP címtartományt rendelhet az előfizetőhöz. A szolgáltatás megszűnése után legfeljebb 1 hónap elteltével a szolgáltató az IP címtartományt visszavonja. A garantált sávszélesség a routerek közötti garantált átviteli sebességet jelenti kilobit/sec (kbps) mértékegységben. Bérelt vonali szolgáltatás esetében nem lehetséges az ÁSZF-ben egyébként rögzített szolgáltatásszüneteltetés.
A Szolgáltató jogai és kötelezettségei 5.1. A Szolgáltató köteles a Szerződésben megadott szolgáltatások biztosítására éves 99,5%-os rendelkezésre állás mellett. A rendelkezésre állás számításába nem tartoznak bele az előre bejelentett karbantartások, a rendszerfejlesztés miatti üzemszünetek, valamint a Szolgáltató hibáján kívüli, rendkívüli estek (pl. tűzvész, földrengés, stb.) okozta üzemzavarok. 5.2. A Szolgáltató köteles a megrendelt szolgáltatásokat a megrendelés díjának kiegyenlítésétől számított 8 munkanapon belül biztosítani. Kivételt képeznek azok a kiegészítő, harmadik fél (alvállalkozó, szerződéses vagy konzorciumos) partner által nyújtott szolgáltatások, melyeket a Szolgáltató közvetít az Előfizető felé. Ezen szolgáltatások kezdete a harmadik fél hatáskörébe tartozik. A szolgáltató kapcsolattartásra megjelölt hivatalos e-mail címeire beérkezett, vagy postai úton beküldött módosítási kéréseket a Szolgáltató köteles 3 munkanapon belül feldolgozni, azokra érdemben reagálni. 5.3. A Szolgáltató díjmentesen technikai támogatást nyújt a megrendelt szolgáltatás igénybevételéhez. A Szolgáltató csak a szerverkörnyezet szakszerű üzemeltetése kapcsán felmerülő problémák esetére nyújt támogatást, a web-programozási, szakmai kérdéskörök nem a Szolgáltató illetőségébe tartoznak 5.4. A Szolgáltató jogosult az érvényes árlistában megadott díjakat az Előfizető felé kiszámlázni. A számlázás a tárgyidőszak elején történik, kivételt képeznek a használat mértékéhez kötött díjak, melyek a tárgyidőszak végén kerülnek kiszámlázásra. Az első számlát a Szolgáltató megrendeléskor állítja ki, melyet az Előfizető a Szerződés megkötésekor köteles teljesíteni. 5.5. A Szolgáltató jogosult egyoldalúan módosítani a szolgáltatásainak tartalmát és díját, valamint a jelen ÁSZF-et, erről azonban legalább 30 nappal a tervezett módosítás előtt tájékoztatni köteles az Előfizetőt honlapján. 5.6. Abban az esetben, ha a Szolgáltató üzembiztonsága - igazolhatóan - veszélybe kerül, a Szolgáltató jogosult azonnali hatállyal módosítani az Általános Szerződési Feltételeket, erről azonban köteles előzetesen írásos tájékoztatást (indoklást) nyújtani Előfizetőinek. 5.7. Az előre kifizetett szolgáltatásnak sem a tartalma, sem a díja nem módosítható, kivéve a kvóták változásából eredő tartalmi és díjváltozásokat, melyekre csak a fenti 30 napos bejelentési kötelezettség vonatkozik. 5.8. A Szolgáltató a tőle elvárható gondossággal óvja az Előfizető által a Szolgáltató szerverein elhelyezett adatokat, azonban nem vállal felelősséget az adatokért, sem az adatok elvesztéséből származó következményi károkért. 5.9. A Szolgáltató jogosult - előzetes értesítés mellett - ellenőrizni a szerverein tárolt személyes adatok eredetét. Amennyiben az Xxxxxxxxx nem tudja igazolni, hogy a Szolgáltató szerverein tárolt személyes adatokat (e-mail címeket, stb.) nem a hatályos törvények szerint kezeli, valamint megtagadja az adatok Szolgáltató általi ellenőrzését, ezen esetben a Szolgáltató jogosult az adatok lementését (átadását) követően törölni az ellenőrizetlen személyes adatokat, valamint jogosult azonnali hatállyal az adatokat használó szolgáltatást felmondani. 5.10. A Szolgáltató jogosult az Előfizető adatait nyilvántartásban szerepeltetni, azonban azokat harmadik félnek az Előfizető írásos jóváhagyása nélkül nem adhatja át. Kivételt képez a törvényi kötelezettség adatszolgáltatásra, valamint a számlatartozás esetén történő, adósságbehajtó társaság számára történő adatszolgáltatás. 5.11. A Szolgáltató fenntartja a jogot az előzetes értesítés nélküli, a kiszolgáló környezetet érintő módosításokra, amennyiben azt a kiszolgáló környezetet alkotó programok biztonsági hibája vagy a rendszert érintő, arra veszélyes biztonsági incidens megköveteli. 5.12. A szolgáltató maximum a neki fizetett díj erejéig vállal anyagi felelősséget. Kivételt képeznek ez alól az egyedi megállapodások. Adatokért, adatvesztés ellen csak külön megállapodás esetén vállal felelősséget.
Díjfizetési kötelezettség A biztosítóval szerződő fél díj fizetésére köteles. A biztosítót a kockázatviselés teljes tartamára megilleti a biztosítási díj. A díjfizetési köte- lezettség részletes szabályait az Általános Feltételek 7. fejezete tartalmazza.
A szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei 21 19.1. Közlési és változásbejelentési kötelezettség 21 19.2. Titoktartási kötelezettség 21 19.3. Személyes adatkezelésre vonatkozó tudnivalók 26 19.4. Felmentés, felhatalmazás 27 19.5. Szerződésre jellemző értékek módosítása 27 19.6. Napi tájékozódási lehetőség 27
Szolgáltató jogai és kötelezettségei A szolgáltatásokat Szolgáltató a jelen ÁSZF-ben meghatározottak szerint nyújtja. Szolgáltató az Egyedi Szolgáltatási Szerződésben meghatározott időponttól, az abban foglaltak szerint nyújtja a szolgáltatást. Nem képezi Szolgáltató feladatát, hogy Xxxxxx által biztosított és/vagy használt berendezéseket alkalmassá tegye a szolgáltatás igénybevételére. Azon esetekben, amikor Szolgáltatónak az Ügyfél által meghatározott szolgáltatási helyen a szolgáltatás jellege szerinti felszerelési, karbantartási vagy oktatási tevékenységet kell végeznie, Ügyfél vállalja, hogy a szükséges belépést és a munkavégzési helyszínt biztosítja Szolgáltató számára, ennek elmaradása esetén Szolgáltatót semmilyen felelősség nem terheli a kiesett szolgáltatás miatt. Xxxxxx emellett kötelezettséget vállal arra, hogy a helyszín működési rendjéről Szolgáltatót tájékoztatja. Szolgáltató az Ügyfél által meghatározott szolgáltatási helyen köteles betartani a Szolgáltatás helyén érvényben lévő működési szabályokat. Szolgáltató köteles a Szolgáltatás alapját képező xxx.xxxxxxx.xxx domain alatt futó weboldal üzembiztos, magas rendelkezésre állású működéséről gondoskodni, azt megfelelő biztonsági protokollokkal, adatbázismentéssel, valamint tárhely-kapacitással ellátni és üzemeltetni. Szolgáltató köteles a szolgáltatás nyújtásához, valamint a DiDb szoftver működéséhez kapcsolódóan assistance szolgáltatást biztosítani. Az assistance szolgáltatás elérhetőségeiről szolgáltató köteles Ügyfelet - a DiDb munkaállomás telepítésével és a kezelők oktatásával egyidejűleg – tájékoztatni. Szolgáltató jogosult a szolgáltatás nyújtását azonnali hatállyal szüneteltetni, amennyiben azt Ügyfél nem rendeltetésszerűen, az előírásoktól eltérően használja és őt erre Szolgáltató írásban figyelmeztette és az abban foglaltaknak Ügyfél határidőn belül sem tett eleget. Szolgáltatónak jogában áll a szolgáltatást felfüggeszteni, amennyiben Ügyfél az esedékes díj megfizetésével hátralékban van és azt az erről szóló előzetes, írásbeli fizetési felszólításában szereplő határidőn belül sem rendezte. Szolgáltató elfogadja, hogy az Ügyfél által tudomására hozott, az Ügyfél (különösen a fuvarozással kapcsolatos) ügymenetére vonatkozó információk bizalmas jellegűek. Szolgáltató kötelezettséget vállal arra, hogy ezen információkat csak a szerződéses jogviszonyra irányadó dokumentumokban rögzítettek szerint használja, azok egyetlen részét vagy töredékét sem teszi közzé, nem bocsátja rendelkezésre vagy nem tárja fel más módon semmilyen egyéb harmadik fél előtt az Ügyfél erre felhatalmazó előzetes írásbeli beleegyezése nélkül, kivéve, ha ezek nyilvános adatok vagy ha erre jogszabály kötelezi. Szolgáltató vállalja, hogy mindent és minden észszerű elővigyázatossági intézkedést megtesz annak érdekében, hogy szóban, írásos anyagban vagy elektronikus adattároló eszközben vagy más módon feltárt ilyen információkat megfelelő védelemmel látja el bármely harmadik fél előtti jogosulatlan feltárással szemben.