Biztosítható vagyontárgyak köre mintaszakaszok

Biztosítható vagyontárgyak köre. 10 3.A. Épület vagyoncsoport 10 a. Épületek, lakások biztosított vagyontárgyai 10
Biztosítható vagyontárgyak köre. 3.1. A biztosítási szerződésben felsorolt vagyontárgyakat, illetve vagyoncsoportokat a szerződő felek az alábbiak szerint tekintik biztosítottnak: a) A tételesen felsorolt vagyontárgyakat a felek a vagyontárgyanként megjelölt biztosítási összeg erejéig tekintik biztosítottnak oly módon, hogy minden egyes vagyontárgy ese- tében a biztosító szolgáltatásának felső határa az adott vagyontárgyra megadott bizto- sítási összeg. b) Az azonos értékelés alapján összevont vagyoncsoportot (szerződéstételt) a felek a meg- jelölt biztosítási összeg erejéig tekintik biztosítottnak, mely összeg egyben a biztosító szolgáltatásának felső határa is. Az egyes vagyoncsoportokba tartozó vagyontárgyakat a kárrendezés során a biztosító úgy tekinti, mintha külön kerültek volna biztosításra. 3.2. A biztosítási fedezet kiterjed azokra a vagyoncsoportok szerinti vagyontárgyakra, ame- lyeket a szerződő a biztosítási ajánlaton megjelölt és amelyek nem kerültek kizárásra.
Biztosítható vagyontárgyak köre. 3.A. Ingatlan vagyoncsoport (épület, melléképület, építmény) 3.A.1. A biztosító kockázatviselése a szerződésben meghatározott kockázatviselési helyen lévő, biztosítási összeggel megjelölt épületekre, melléképületekre és építményekre terjed ki.
Biztosítható vagyontárgyak köre. A) Épület vagyoncsoport A biztosítási fedezet kiterjed: Külön megállapodás (Z-3 záradék) hiányában nem terjed ki a biztosítás az építés, átépítés alatt álló biztosított vagyontár- gyakra.
Biztosítható vagyontárgyak köre. Jelen feltétel szerint létrejövő biztosítás esetén azok a sze- mélygépjármű(vek) biztosítható(ak), mely(ek): a.1. az alap vagyonbiztosítás szerint biztosított, állandóan lakott kockázatviselési helyen, minden oldalán épületszer- kezettel lezárt, szilárd falazatú garázsban tárolnak, a.2. a biztosított magánszemély, illetve az együttbiztosítot- tak tulajdonát képezik, a.3. forgalmi rendszámmal és magyar hatóság által kiállított, érvényes forgalmi engedéllyel rendelkezik, valamint üzem- képes, a.4. biztosítottak továbbá:
Biztosítható vagyontárgyak köre. 21 A. Épület vagyoncsoport 21
Biztosítható vagyontárgyak köre. A biztosítási szerződés megköthető magyarországi állan- dóan lakott ingatlanra, valamint ingóságokra, továbbá értéktárgyakra. A szerződőnek lehetősége van csak ingó- ságra, vagy csak ingatlanra is biztosítást kötni.
Biztosítható vagyontárgyak köre. Jelen feltétel szerint létrejövő biztosítási fedezet esetén biztosíthatóak azok kivitelezés, felújítás, bővítés alatt álló épület(ek) (családi ház, lakás, nyaraló, tanya, iroda, üzlet, műhely, melléképület) és egyéb az adott kockázatviselési helyhez tartozó építmények melyek esetén a
Biztosítható vagyontárgyak köre. 2.3.1. A biztosítás a magyar hatóság által forgalomba helyezett és magyar hatósági jelzésekkel ellátott alábbi jármű kategóriákra köthető: - személygépkocsi - autóbusz - tehergépkocsi - vontató - pótkocsi, félpótkocsi - lakókocsi - mezőgazdasági vontató 2.3.2. Jelen különös feltétel szerinti szerződéssel biztosítható vagyontárgy: a jármű eredeti gyári kivitelezésű alaptípusa, s ennek eredeti gyári kivitelezésű alkatrészei, tartozékai (ideértve a kötelezően előírt KRESZ tartozékokat, kivéve a kötelezően előírt gyermek- ülés). A jármű eredeti gyári kivitelezésű alaptípusának, s ennek eredeti gyári kivitelezésű alkatrészeinek és tartozékainak értékelése az Audatex adatbázis alapján történik. Az Audatex hiányossága esetén a járművek gyári kivitelezésű alkatrészeinek és tartozékainak megítélése az adott jármű gyári gépkönyve alapján történik. 2.3.3. Az extra tartozékokat a Biztosító a biztosított jármű káridőponti értékének 10%-ig, külön díj megfizetése nélkül téríti. Amennyiben az extra tartozékok értéke a fentebb meghatározott 10%-ot meghaladja, az ezen érték feletti rész kiegészítő biztosí- tással fedezetbe vonható a kiegészítő biztosításra vonatkozó különös feltételekben meghatározottak szerint. 2.3.4. Nem biztosítható az a gépjármű - amely felhasználás jellege szerint a gépjármű taxiként (is) üzemel, - amely vonatkozásában személygépkocsis személyszállítási engedély került kiadásra, - amelyet a Szerződő bármilyen nem engedélyköteles tevékenység keretében, ellenszolgáltatás fejében személyszál- lításra használ, - amelyet a felhasználás jellege szerint járművezetés oktatásra (is) használnak, - amelynek kormánya a jobb oldalon helyezkedik el.
Biztosítható vagyontárgyak köre. A biztosított tulajdonát képező vagy az általa bérelt, illetve felelős megőr- zésre átvett háztartási ingóságok és a szerződésen (kötvényen) feltüntetett kockázatviselés helyén lévő jelen pontban meghatározott vagyoncsoportok közül azok, amelyek a biztosítási szerződésben (kötvényben) feltüntetésre kerültek. A biztosítási szerződés az ügyfél választása alapján az alábbi vagyoncso- portokra köthető meg: – ingatlan vagy – ingóságok vagy – ingatlan és ingóságok.