Biztosítási díjtétel változása mintaszakaszok

Biztosítási díjtétel változása. A biztosítási szerződés hatálya alatt a biztosító a biztosítás díjának mértékét az alábbiakban meghatározott esetekben módosíthatja:

Related to Biztosítási díjtétel változása

  • Biztosítási díj A biztosító kockázatban állásának és szolgáltatásainak, a biztosító mindenkori díjszabása alapján megállapított ellenértéke, melyet a szerzôdô köteles a biztosítónak megfizetni. A biztosítási díj tartalmazza a megtakarítási díjrészt, az alapbiztosítás kockázati díját, a biztosító által levonandó költségek ellenértékét, valamint az esetleges kiegészítô biztosítások díját is.

  • Mire terjed ki a biztosítás? Nevesített szakmai tevékenység kapcsán a megbízónak szerződésen belül okozott személyi sérülés, dologi kár, tisztán pénzügyi veszteség, illetve esetleges szakmai tevékenységgel harmadik személynek okozott kár. Szakmai kötelezettségszegés mulasztás (szakmai műhiba). Személyhez fűződő jog megsértése. Szellemi alkotáshoz fűződő jogok megsértése. Internettel kapcsolatos felelősség.

  • A biztosítási díj módosítása 7.3.1. A biztosítási szerződés hatálya alatt a biztosító a biztosítás díjának mértékét az alábbiakban meghatározott esetekben módosíthatja:

  • A biztosítási díj megállapítása A biztosítási díj a Biztosító kockázatviselésének ellenértéke. A biztosítási díj mértékét a biztosí- tási szerzôdés tartalmazza. A biztosítási díj kiszámítása a Biztosító – a szerzôdés megkötésének idôpontjában – érvényes díjszabása alapján, a Biztosított életkorának, a biztosítás tartamának és szolgáltatásainak, valamint területi hatályának a figyelembe vételével történik.

  • A biztosítási díj megfizetése (1) A biztosítási díj a Biztosító kockázatviselésének ellenértéke, összegét a biztosítási szerzôdés tartalmazza. A biztosítási szerzôdés egyszeri díjú. Amennyiben a biztosítási díj a biztosítási összeg %-ában van meghatározva, akkor a Biztosító a díjat a Szolgáltatás lemondása esetére fizetendô legmagasabb összegû bánatpénz mértéke alapján állapítja meg (pl. repülôjegy ára visszatéríthetô illetékek nélkül, szállásdíj esetén lemondáskor fizetendô összeg, utazási szolgáltatás esetén legmagasabb bánatpénz-sáv szerinti összeg).

  • Biztosítási esemény Biztosítási szolgáltatás Halál: A Biztosító megfizeti a Biztosítottnak a Cofidisszel szemben a Biztosítási Esemény bekövetke- zésének napján fennálló tartozását.

  • A biztosítás tartama, a biztosítási időszak 5.1. A biztosítás tartama a kockázatviselés kezdetétől a kockázatviselés megszűnéséig terjedő időtartam, mely tartam biztosítási időszakokra oszlik.

  • A biztosítási titokkal kapcsolatos szabályok A biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. tör- vény (Bit.) szerint biztosítási titok minden olyan minősített adatot nem tartalmazó, a biztosító, a viszontbiztosító, a biztosításközvetítő rendelkezésére álló adat, amely a biztosító, a viszontbiztosító és a biztosításközvetítő egyes ügyfeleinek (ideértve a károsultat is) személyi körülménye- ire, vagyoni helyzetére, illetve gazdálkodására vagy a biz- tosítóval, illetve a viszontbiztosítóval kötött szerződéseire vonatkozik. Biztosítási titok csak akkor adható ki harmadik személynek, ha a törvény alapján a titoktartási kötelezettség nem áll fenn, illetve a biztosító vagy a viszontbiztosító ügyfele vagy annak képviselője a kiszolgáltatható biztosítási titokkört pontosan megjelölve, erre vonatkozóan írásban felmentést ad vagy a biztosító vagy a viszontbiztosító által megbízott tanúsító szervezet és alvállalkozója ezt a tanúsítási eljárás lefolytatása keretében ismeri meg. A Bit. 138-139. §-ai alapján a titok megtartásának kötele- zettsége nem áll fenn: – a feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bankkal szem- ben; – a nyomozás elrendelését követően a nyomozó hatóság- gal és ügyészséggel; – büntetőügyben, polgári peres vagy nemperes eljárás- ban, közigazgatási perben eljáró bírósággal, a bíróság által kirendelt szakértővel, továbbá a végrehajtási ügyben eljáró önálló bírósági végrehajtóval, a csőd- eljárásban eljáró vagyonfelügyelővel, a felszámolási eljárásban eljáró ideiglenes vagyonfelügyelővel, rend- kívüli vagyonfelügyelővel, felszámolóval, a természetes személyek adósságrendezési eljárásában eljáró főhi- telezővel, Családi Csődvédelmi Szolgálattal, családi vagyonfelügyelővel, bírósággal szemben; – a hagyatéki ügyben eljáró közjegyzővel továbbá az általa kirendelt szakértővel szemben; – az adóhatósággal szemben, ha adóügyben, az adó- hatóság felhívására a biztosítót törvényben meghatá- rozott körben nyilatkozattételi kötelezettség, vagy ha biztosítási szerződésből eredő adókötelezettség alá eső kifizetésről törvényben meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség terheli; – a feladatkörében eljáró nemzetbiztonsági szolgálattal szemben; – a nemzetbiztonsági szolgálat és az ügyészség, továbbá az ügyész jóváhagyásával a nyomozó hatóság írásbeli megkeresésére, ha adat merül fel arra, hogy a biztosí- tási ügylet összefüggésben van

  • Biztosítási események 1. Jelen biztosítás feltételei alapján biztosítási eseménynek minôsül és megtéríti a Biztosító azokat a személysérüléses – beleértve a sérelmi díjként jogszerûen megállapított igényeket is – és szerzôdésen kívül, kizárólag az Európai Unió tagállamainak területén okozott és keletkezett tárgyrongálási károkat, amelyeket a Biztosított, mint

  • A biztosítási szerződés tartama, a biztosítási évforduló és a biztosítási időszak 4.1. A biztosítási szerződés, ha a felek másként nem állapodnak meg, határozatlan tar- tamú.