Common use of Biztosítási Esemény Biztosítási Szolgáltatás Clause in Contracts

Biztosítási Esemény Biztosítási Szolgáltatás. A biztosítási esemény feltétele, hogy a) a biztosítási esemény – és a biztosítási eseményhez vezető baleset, vagy betegség is – a kockázatviselési időszakban előzmény nélkül következett be, és b) bekövetkezésének időpontját követően a biztosított legalább egy hónapig – agyi érkatasztrófa esetén legalább két hóna- pig – életben van. Rosszindulatú daganat A biztosítási esemény akkor következik be, amikor a biztosítottnál rosszindulatú daganatot diagnosztizálnak. A biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja a diagnosztizálás időpontja. Rosszindulatú daganat a rosszindulatú sejtek befolyásolhatatlan növekedése és behatolása más szövetekbe. A közismert, ún. „rákos” megbetegedéseken kívül biztosítási eseményként ilyennek minősül- nek a leukémiák (kivéve a krónikus limphoid leukémiát) és a limphómák is. Nem minősülnek biztosítási eseménynek a nem invazív, helyi rákos megbetegedések (carcinoma in situ), valamint a bőrrák, kivéve a malignus melanoma. Szívinfarktus A biztosítási esemény akkor következik be, amikor a biztosítottnál szívinfarktust diagnosztizálnak. A biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja a szívinfarktus bekövet- keztének a kezelőorvos által megállapított időpontja. Szívinfarktus a vérkeringésnek a szívizom körülírt részén történt elakadása következtében kialakult helyi szívizomelhalás. A biztosí- tási eseménynek minősülő szívinfarktus diagnózisának a következő együttesen fennálló tényeken kell alapulnia: – típusos mellkasi fájdalom, – friss és szívinfarktust bizonyító EKG-eltérés, – a szívizomelhalást jelző specifikus enzimek felszaporodása a vér- ben. Agyi érkatasztrófa A biztosítási esemény akkor következik be, amikor a biztosítottnál agyi érkatasztrófát diagnosztizálnak. A biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja a diagnosztizálás időpontja. Agyi érkatasztrófa a diagnózis felállításától számított 60 nap után is észlelhető, maradandó idegrendszeri tüneteket okozó agyi értörté- nés, amelyhez a következő kórképek sorolhatók: – az agyszövet elhalása érelzáródás következtében (trombózis), – koponyán belüli vérzés, a baleseti eredetű kivételével, – koponyán kívüli forrásból származó agyembólia, a baleseti ere- detű kivételével. 2. A biztosító arra vállal kötelezettséget, hogy a biztosítási ese- mény bekövetkezése esetén az alábbiak szerint nyújt szolgáltatást: A biztosítási összeg emelése esetén ha a biztosítási esemény az emelés hatályától számított 2 hónap alatt következik be, akkor a biztosító az emelést megelőző biztosítási összeg alapján nyújt szol- gáltatást. Ezen túlmenően a biztosító az emelést követő és az azt megelőző biztosítási összeg különbözetére, az adott biztosítottra addig az egységszámláról levont biztosítási költséget visszatéríti a szerződőnek az egységszámlán történő jóváírás formájában. A biztosító a kiegészítő fedezet kapcsán egy biztosított vonatkozásá- ban egyszer és legfeljebb egy – a feltételekben meghatározott – betegség esetén nyújt szolgáltatást akkor is, ha több betegség együttesen lép fel. A szolgáltatás teljesítése, a teljesítés ideje 3. Az Általános Szerződési Feltételektől eltérően a biztosító a bizto- sítási szolgáltatást az alább meghatározott időpontok közül a későbbi időponttól számított 15 napon belül fizeti ki az arra jogo- sultnak – a biztosítási eseménynél meghatározott nap, ha a biztosított ezen a napon életben van, vagy – a szolgáltatás iránti igény bejelentéséhez szükséges utolsó irat kézhezvételének napja.

Appears in 4 contracts

Samples: Supplementary Insurance Terms, Supplementary Insurance Terms, Supplementary Insurance Terms

Biztosítási Esemény Biztosítási Szolgáltatás. A biztosítási esemény feltétele, hogy a) a biztosítási esemény – és a biztosítási eseményhez vezető baleset, vagy betegség is – a kockázatviselési időszakban előzmény nélkül következett be, és b) bekövetkezésének időpontját követően a biztosított legalább egy hónapig – agyi érkatasztrófa esetén legalább két hóna- pig – életben van. A jelen feltételek alapján biztosítási esemény, ha az alábbi ese- mények valamelyike bekövetkezik: Rosszindulatú daganat A biztosítási esemény akkor következik be, amikor a biztosítottnál rosszindulatú daganatot diagnosztizálnak. A biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja a diagnosztizálás időpontja. Rosszindulatú daganat a rosszindulatú sejtek befolyásolhatatlan növekedése és behatolása más szövetekbe. A közismert, ún. „rákos” megbetegedéseken kívül biztosítási eseményként ilyennek minősül- nek a leukémiák (kivéve a krónikus limphoid leukémiát) és a limphómák is. Nem minősülnek biztosítási eseménynek a nem invazív, helyi rákos megbetegedések (carcinoma in situ), valamint a bőrrák, kivéve a malignus melanoma. Szívinfarktus A biztosítási esemény akkor következik be, amikor a biztosítottnál szívinfarktust diagnosztizálnak. A biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja a szívinfarktus bekövet- keztének bekövetkeztének a kezelőorvos által megállapított időpontja. Szívinfarktus a vérkeringésnek a szívizom körülírt részén történt elakadása következtében kialakult helyi szívizomelhalás. A biztosí- tási eseménynek minősülő szívinfarktus diagnózisának a következő együttesen fennálló tényeken kell alapulnia: – típusos mellkasi fájdalom, – friss és szívinfarktust bizonyító EKG-eltérés, – a szívizomelhalást jelző specifikus enzimek felszaporodása a vér- ben. Agyi érkatasztrófa A biztosítási esemény akkor következik be, amikor a biztosítottnál agyi érkatasztrófát diagnosztizálnak. A biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja a diagnosztizálás időpontja. Agyi érkatasztrófa a diagnózis felállításától számított 60 nap után is észlelhető, maradandó idegrendszeri tüneteket okozó agyi értörté- nés, amelyhez a következő kórképek sorolhatók: – az agyszövet elhalása érelzáródás következtében (trombózis), – koponyán belüli vérzés, a baleseti eredetű kivételével, – koponyán kívüli forrásból származó agyembólia, a baleseti ere- detű kivételével. 2. A biztosító arra vállal kötelezettséget, hogy a biztosítási ese- mény bekövetkezése esetén az alábbiak szerint nyújt szolgáltatást: A biztosítási összeg emelése esetén ha a biztosítási esemény az emelés hatályától számított 2 hónap alatt következik be, akkor a biztosító az emelést megelőző biztosítási összeg alapján nyújt szol- gáltatást. Ezen túlmenően a biztosító az emelést követő és az azt megelőző biztosítási összeg különbözetére, az adott biztosítottra addig az egységszámláról levont biztosítási költséget visszatéríti a szerződőnek az egységszámlán történő jóváírás formájában. A biztosító a kiegészítő fedezet kapcsán egy biztosított vonatkozásá- ban egyszer és legfeljebb egy – a feltételekben meghatározott – betegség esetén nyújt szolgáltatást akkor is, ha több betegség együttesen lép fel. A szolgáltatás teljesítése, a teljesítés ideje 3. Az Általános Szerződési Feltételektől eltérően a biztosító a bizto- sítási szolgáltatást az alább meghatározott időpontok közül a későbbi időponttól számított 15 napon belül fizeti ki az arra jogo- sultnak – a biztosítási eseménynél meghatározott nap, ha a biztosított ezen a napon életben van, vagy – a szolgáltatás iránti igény bejelentéséhez szükséges utolsó irat kézhezvételének napja.

Appears in 2 contracts

Samples: Különös Szerződési Feltételek, Különös Szerződési Feltételek

Biztosítási Esemény Biztosítási Szolgáltatás. Szervátültetés A biztosítási esemény feltételeakkor következik be, amikor a biztosítotton szervátültetést hajtanak végre. A biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja a műtét időpontja. Szervátültetésnek minősül a biztosítotton első alkalommal végzett szívátültetés, vagy egyidejű szív- és tüdőátültetés, vagy májtranszplantáció, vagy veseátültetés, feltéve, hogy a) a biztosítási esemény – és a biztosítási eseményhez vezető baleset, vagy betegség is – a kockázatviselési időszakban előzmény nélkül következett be, és b) bekövetkezésének időpontját követően szervet a biztosított legalább egy hónapig – agyi érkatasztrófa esetén legalább két hóna- pig – életben vankapja. Rosszindulatú daganat Az itt felsoroltakon kívül más szerv vagy szövet átültetésére nem terjed ki a kockázatviselés. Krónikus veseelégtelenség A biztosítási esemény akkor következik be, amikor a biztosítottnál rosszindulatú daganatot diagnosztizálnakkró- nikus veseelégtelenség áll fenn, és a beteg a diagnózis megállapításá- tól számított legalább két hónapig tartós dialíziskezelésre szorul. A biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja a diagnosztizálás az első dialíziskezelés időpontja. Rosszindulatú daganat a rosszindulatú sejtek befolyásolhatatlan növekedése és behatolása más szövetekbe. A közismert, ún. „rákos” megbetegedéseken kívül biztosítási eseményként ilyennek minősül- nek a leukémiák (kivéve Krónikus veseelégtelenség a krónikus limphoid leukémiát) és vesebetegségek, illetve urológi- ai betegségek miatti vesepusztulás következtében kialakult olyan súlyos, IV. stádiumú, terminalis veseműködési elégtelenség (a limphómák is. Nem minősülnek biztosítási eseménynek a nem invazív, helyi rákos megbetegedések (carcinoma in situvér serumkreatinin-szintje tartósan 800-900 mikromol/l vagy ezen érték feletti), valamint aminek következtében a bőrrákbeteg folyamatos vesefunkció-pótló kezelés (krónikus dialysis: peritonealis – hasüregi – dialysis, kivéve a malignus melanomavagy haemodialysis, azaz művesekezelés) nélkül rövid időn belül meghalna. Szívinfarktus Szívkoszorúér-műtét A biztosítási esemény akkor következik be, amikor a biztosítottnál szívinfarktust diagnosztizálnakbiztosítotton szívkoszorúér-műtétet (bypass) hajtanak végre. A biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja a szívinfarktus bekövet- keztének a kezelőorvos által megállapított műtét időpontja. Szívinfarktus a vérkeringésnek Szívkoszorúér-műtét a szívizom körülírt részén történt elakadása következtében kialakult helyi szívizomelhalássúlyos vérellátási zavarát okozó szívko- szorúér-szűkület áthidalását (megkerülését: bypass) szolgáló műtét a beteg testéből kivett érdarabnak (graft), vagy más érpótló anyagnak a szív érrendszerébe történő beültetésével, amivel a szív vérellátása tartó- san kielégítővé válik. A biztosí- tási eseménynek minősülő szívinfarktus diagnózisának a következő együttesen fennálló tényeken kell alapulnia: – típusos mellkasi fájdalom, – friss és szívinfarktust bizonyító EKG-eltérés, – a szívizomelhalást jelző specifikus enzimek felszaporodása a vér- ben. Agyi érkatasztrófa AIDS- (HIV-) betegség A biztosítási esemény akkor következik be, amikor a biztosítottnál agyi érkatasztrófát diagnosztizálnakbiztosított AIDS- (HIV-)betegségben megbetegszik. A biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja a diagnosztizálás HIV-betegség megállapításának időpontja. Agyi érkatasztrófa Az AIDS- (HIV-) betegség olyan betegség, amely a diagnózis felállításától számított 60 nap után is észlelhetőHIV-fertőzött (HIV- pozitív, maradandó idegrendszeri tüneteket okozó agyi értörté- nés, amelyhez BNO10:Z21) személynél a következő kórképek sorolhatók: – az agyszövet elhalása érelzáródás következtében (trombózis), – koponyán belüli vérzésHIV-fertőzöttség talaján fellépő fertő- ző és parazitás betegséget és/vagy rosszindulatú daganatot és/vagy egyéb, a baleseti eredetű kivételévelHIV-fertőzöttséggel összefüggő betegségi tüneteket eredmé- nyez (BNO10:B20-B23). Nem terjed ki a kockázatviselés az előző bekezdésben meghatá- rozott betegségeket még nem eredményező szerzett immunhiá- nyos syndromára (AIDS) és az ezzel összefüggő, az előző bekez- désben meghatározott betegségeket még nem eredményező egészségiállapot-változásokra (AIDS related complex, ARC) (BNO10:B24); (BNO koponyán kívüli forrásból származó agyembólia, a baleseti ere- detű kivételévelBetegségek Nemzetközi Osztályozása). 2. A biztosító arra vállal kötelezettséget, hogy a biztosítási ese- mény bekövetkezése esetén az alábbiak szerint nyújt szolgáltatást: Teljes vakság A biztosítási összeg emelése esetén ha a biztosítási esemény az emelés hatályától számított 2 hónap alatt akkor következik be, akkor amikor a biztosító az emelést megelőző biztosítási összeg alapján nyújt szol- gáltatást. Ezen túlmenően a biztosító az emelést követő biztosított mindkét sze- mén visszafordíthatatlan, baleset, vagy betegség következtében kialakult teljes látásvesztés alakult ki, amelyet szakorvos állapított meg és az azt megelőző biztosítási összeg különbözetéreamely sem segédeszközzel, az adott biztosítottra addig az egységszámláról levont biztosítási költséget visszatéríti a szerződőnek az egységszámlán történő jóváírás formájábansem műtéttel nem korrigálható. A biztosító biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja a kiegészítő fedezet kapcsán egy biztosított vonatkozásá- ban egyszer és legfeljebb egy – a feltételekben meghatározott – betegség esetén nyújt szolgáltatást akkor is, ha több betegség együttesen lép fel. A szolgáltatás teljesítése, a teljesítés ideje 3. Az Általános Szerződési Feltételektől eltérően a biztosító a bizto- sítási szolgáltatást az alább meghatározott időpontok közül a későbbi időponttól számított 15 napon belül fizeti ki az arra jogo- sultnak – a biztosítási eseménynél meghatározott nap, ha a biztosított ezen a napon életben van, vagy – a szolgáltatás iránti igény bejelentéséhez szükséges utolsó irat kézhezvételének napjaszakorvos által kiállított lelet kiadásának időpontja.

Appears in 2 contracts

Samples: Supplementary Insurance Terms, Supplementary Insurance Terms

Biztosítási Esemény Biztosítási Szolgáltatás. A biztosítási esemény feltétele, hogy a) a biztosítási esemény – és a biztosítási eseményhez vezető baleset, vagy betegség is – a kockázatviselési időszakban előzmény nélkül következett be, és b) bekövetkezésének időpontját követően a biztosított legalább egy hónapig – agyi érkatasztrófa esetén legalább két hóna- pig – életben van. Rosszindulatú daganat A biztosítási esemény akkor következik be, amikor a biztosítottnál rosszindulatú daganatot diagnosztizálnak. A biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja a diagnosztizálás időpontja. Rosszindulatú daganat a rosszindulatú sejtek befolyásolhatatlan növekedése és behatolása más szövetekbe. A közismert, ún. „rákos” megbetegedéseken kívül biztosítási eseményként ilyennek minősül- nek a leukémiák (kivéve a krónikus limphoid leukémiát) és a limphómák is. Nem minősülnek biztosítási eseménynek a nem invazív, helyi rákos megbetegedések (carcinoma in situ), valamint a bőrrák, kivéve a malignus melanoma. Szívinfarktus A biztosítási esemény akkor következik be, amikor a biztosítottnál szívinfarktust diagnosztizálnak. A biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja a szívinfarktus bekövet- keztének a kezelőorvos által megállapított időpontja. Szívinfarktus a vérkeringésnek a szívizom körülírt részén történt elakadása következtében kialakult helyi szívizomelhalás. A biztosí- tási eseménynek minősülő szívinfarktus diagnózisának a következő együttesen fennálló tényeken kell alapulnia: – típusos mellkasi fájdalom, – friss és szívinfarktust bizonyító EKG-eltérés, – a szívizomelhalást jelző specifikus enzimek felszaporodása a vér- ben. Agyi érkatasztrófa A biztosítási esemény akkor következik be, amikor a biztosítottnál agyi érkatasztrófát diagnosztizálnak. A biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja a diagnosztizálás diagnosztizá- lás időpontja. Agyi érkatasztrófa a diagnózis felállításától számított 60 nap után is észlelhető, maradandó idegrendszeri tüneteket okozó agyi értörté- nésértör- ténés, amelyhez a következő kórképek sorolhatók: – az agyszövet elhalása érelzáródás következtében (trombózis), – koponyán belüli vérzés, a baleseti eredetű kivételével, – koponyán kívüli forrásból származó agyembólia, a baleseti ere- detű kivételével. 2Szervátültetés A biztosítási esemény akkor következik be, amikor a biztosítotton szervátültetést hajtanak végre. A biztosító arra vállal kötelezettségetbiztosítási esemény bekövetkezésének időpontja a műtét idő- pontja. Szervátültetésnek minősül a biztosítotton első alkalommal végzett szívátültetés, vagy egyidejű szív- és tüdőátültetés, vagy májtranszplantáció, vagy veseátültetés, feltéve, hogy a biztosítási ese- mény bekövetkezése esetén az alábbiak szerint nyújt szolgáltatást: szervet a biztosított kapja. Az itt felsoroltakon kívül más szerv vagy szövet átültetésére nem terjed ki a kockázatviselés. Krónikus veseelégtelenség A biztosítási összeg emelése esetén ha a biztosítási esemény az emelés hatályától számított 2 hónap alatt akkor következik be, akkor amikor a biztosító az emelést megelőző biztosítási összeg alapján nyújt szol- gáltatást. Ezen túlmenően biztosítottnál krónikus veseelégtelenség áll fenn, és a biztosító az emelést követő és az azt megelőző biztosítási összeg különbözetére, az adott biztosítottra addig az egységszámláról levont biztosítási költséget visszatéríti beteg a szerződőnek az egységszámlán történő jóváírás formájábandiagnózis megál- lapításától számított legalább két hónapig tartós dialíziskezelésre szorul. A biztosító biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja az első dialíziskezelés időpontja. Krónikus veseelégtelenség a kiegészítő fedezet kapcsán egy biztosított vonatkozásá- ban egyszer és legfeljebb egy krónikus vesebetegségek, illetve uro- lógiai betegségek miatti vesepusztulás következtében kialakult olyan súlyos, IV. stádiumú, terminalis veseműködési elégtelenség (a vér serumkreatinin-szintje tartósan 800-900 mikromol/l vagy ezen érték feletti), aminek következtében a beteg folyamatos vesefunkció-pótló kezelés (krónikus dialysis: peritonealis hasüre- gi – dialysis, vagy haemodialysis, azaz művesekezelés) nélkül rövid időn belül meghalna. Szívkoszorúér-műtét A biztosítási esemény akkor következik be, amikor a feltételekben meghatározott – betegség esetén nyújt szolgáltatást akkor is, ha több betegség együttesen lép felbiztosítotton szívkoszorúér-műtétet (bypass) hajtanak végre. A szolgáltatás teljesítésebiztosítási esemény bekövetkezésének időpontja a műtét idő- pontja. Szívkoszorúér-műtét a szívizom súlyos vérellátási zavarát okozó szívkoszorúér-szűkület áthidalását (megkerülését: bypass) szolgáló műtét a beteg testéből kivett érdarabnak (graft), vagy más érpót- ló anyagnak a teljesítés ideje 3szív érrendszerébe történő beültetésével, amivel a szív vérellátása tartósan kielégítővé válik. Az Általános Szerződési Feltételektől eltérően a biztosító a bizto- sítási szolgáltatást az alább meghatározott időpontok közül a későbbi időponttól számított 15 napon belül fizeti ki az arra jogo- sultnak – a AIDS- (HIV-) betegség A biztosítási eseménynél meghatározott napesemény akkor következik be, ha amikor a biztosított ezen AIDS- (HIV-)betegségben megbetegszik. A biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja a napon életben van, vagy – a szolgáltatás iránti igény bejelentéséhez szükséges utolsó irat kézhezvételének napja.HIV-betegség megállapításának időpontja. AHE-21800/KF

Appears in 1 contract

Samples: Különös Szerződési Feltételek

Biztosítási Esemény Biztosítási Szolgáltatás. A biztosítási esemény feltétele, hogy a) a biztosítási esemény – és a biztosítási eseményhez vezető baleset, vagy betegség is – a kockázatviselési időszakban előzmény nélkül következett be, és b) bekövetkezésének időpontját követően a biztosított legalább egy hónapig – agyi érkatasztrófa esetén legalább két hóna- pig – életben van. Rosszindulatú daganat A biztosítási esemény akkor következik be, amikor a biztosítottnál rosszindulatú daganatot diagnosztizálnak. A biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja a diagnosztizálás időpontja. Rosszindulatú daganat a rosszindulatú sejtek befolyásolhatatlan növekedése és behatolása más szövetekbe. A közismert, ún. „rákos” megbetegedéseken kívül biztosítási eseményként ilyennek minősül- nek a leukémiák (kivéve a krónikus limphoid leukémiát) és a limphómák is. Nem minősülnek biztosítási eseménynek a nem invazív, helyi rákos megbetegedések (carcinoma in situ), valamint a bőrrák, kivéve a malignus melanoma. Szívinfarktus A biztosítási esemény akkor következik be, amikor a biztosítottnál szívinfarktust diagnosztizálnak. A biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja a szívinfarktus bekövet- keztének bekövetkeztének (szívinfarktust igazoló EKG eltérés és/vagy a troponinemelkedés) a kezelőorvos által megállapított időpontja. Szívinfarktus a vérkeringésnek a szívizom körülírt részén történt elakadása szív koszorúsereinek elzáródása következtében kialakult kiala- kult helyi szívizomelhalás. A biztosí- tási eseménynek minősülő szívinfarktus diagnózisának a következő diagnózisa akkor minősül biztosítási eseménynek, ha az alábbi tényezők közül legalább kettő együttesen fennálló tényeken kell alapulniafennáll: – típusos mellkasi fájdalom, – friss és szívinfarktust bizonyító EKG-eltéréseltérés (szignifikáns ST eleváció összetartozó elvezetésekben), – a szívizomelhalást jelző specifikus enzimek (pl. troponin, CK-MB) felszaporodása a vér- benvérben. Agyi érkatasztrófa A biztosítási esemény akkor következik be, amikor a biztosítottnál agyi érkatasztrófát diagnosztizálnak. A biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja a diagnosztizálás időpontja. Agyi érkatasztrófa a diagnózis felállításától számított 60 nap után is észlelhető, maradandó idegrendszeri tüneteket okozó agyi értörté- nés, amelyhez a következő kórképek sorolhatók: – az agyszövet elhalása érelzáródás következtében (trombózis), – koponyán belüli vérzés, a baleseti eredetű kivételével, – koponyán kívüli forrásból származó agyembólia, a baleseti ere- detű kivételével. 2Szervátültetés A biztosítási esemény akkor következik be, amikor a biztosítotton szervátültetést hajtanak végre. A biztosító arra vállal kötelezettségetbiztosítási esemény bekövetkezésének időpontja a műtét idő- pontja. Szervátültetésnek minősül a biztosítotton első alkalommal végzett szívátültetés, vagy egyidejű szív- és tüdőátültetés, vagy máj- transzplantáció, vagy veseátültetés, feltéve, hogy a biztosítási ese- mény bekövetkezése esetén az alábbiak szerint nyújt szolgáltatást: szervet a biztosí- tott kapja. Az itt felsoroltakon kívül más szerv vagy szövet átülteté- sére nem terjed ki a kockázatviselés. Krónikus veseelégtelenség A biztosítási összeg emelése esetén ha a biztosítási esemény az emelés hatályától számított 2 hónap alatt akkor következik be, akkor amikor a biztosító az emelést megelőző biztosítási összeg alapján nyújt szol- gáltatást. Ezen túlmenően biztosítottnál krónikus veseelégtelenség áll fenn, és a biztosító az emelést követő és az azt megelőző biztosítási összeg különbözetére, az adott biztosítottra addig az egységszámláról levont biztosítási költséget visszatéríti beteg a szerződőnek az egységszámlán történő jóváírás formájábandiagnózis megál- lapításától számított legalább két hónapig tartós dialíziskezelésre szorul. A biztosító biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja az első dialíziskezelés időpontja. Krónikus veseelégtelenség a kiegészítő fedezet kapcsán egy biztosított vonatkozásá- ban egyszer és legfeljebb egy krónikus vesebetegségek, illetve uro- lógiai betegségek miatti vesepusztulás következtében kialakult olyan súlyos, IV. stádiumú, terminalis veseműködési elégtelenség (a vér serumkreatinin-szintje tartósan 800-900 mikromol/l vagy ezen érték feletti), aminek következtében a beteg folyamatos vesefunkció-pótló kezelés (krónikus dialysis: peritonealis a feltételekben meghatározott hasüre- gi betegség esetén nyújt szolgáltatást akkor is, ha több betegség együttesen lép fel. A szolgáltatás teljesítése, a teljesítés ideje 3. Az Általános Szerződési Feltételektől eltérően a biztosító a bizto- sítási szolgáltatást az alább meghatározott időpontok közül a későbbi időponttól számított 15 napon belül fizeti ki az arra jogo- sultnak – a biztosítási eseménynél meghatározott nap, ha a biztosított ezen a napon életben vandialysis, vagy – a szolgáltatás iránti igény bejelentéséhez szükséges utolsó irat kézhezvételének napja.haemodialysis, azaz művesekezelés) nélkül rövid időn belül meghalna. AHE-21050/BF1

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Agreement

Biztosítási Esemény Biztosítási Szolgáltatás. A biztosítási esemény feltétele, hogy a) a biztosítási esemény – és a biztosítási eseményhez vezető baleset, baleset vagy betegség is – a kockázatviselési időszakban előzmény nélkül következett be, és b) bekövetkezésének időpontját követően a biztosított legalább egy hónapig – agyi érkatasztrófa esetén legalább két hóna- pig – életben van. Rosszindulatú daganat A biztosítási esemény akkor következik be, amikor a biztosítottnál rosszindulatú daganatot diagnosztizálnak. A biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja a diagnosztizálás időpontja. Rosszindulatú daganat a rosszindulatú sejtek befolyásolhatatlan növekedése és behatolása más szövetekbe. A közismert, ún. „rákos” megbetegedéseken kívül biztosítási eseményként ilyennek minősül- nek a leukémiák (kivéve a krónikus limphoid leukémiát) és a limphómák is. Nem minősülnek biztosítási eseménynek a nem invazív, helyi rákos megbetegedések (carcinoma in situ), valamint a bőrrák, kivéve a malignus melanoma. Szívinfarktus A biztosítási esemény akkor következik be, amikor a biztosítottnál szívinfarktust diagnosztizálnak. A biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja a szívinfarktus bekövet- keztének a kezelőorvos által megállapított időpontja. Szívinfarktus a vérkeringésnek a szívizom körülírt részén történt elakadása következtében kialakult helyi szívizomelhalás. A biztosí- tási eseménynek minősülő szívinfarktus diagnózisának a következő együttesen fennálló tényeken kell alapulnia: – típusos mellkasi fájdalom, – friss és szívinfarktust bizonyító EKG-eltérés, – a szívizomelhalást jelző specifikus enzimek felszaporodása a vér- ben. Agyi érkatasztrófa A biztosítási esemény akkor következik be, amikor a biztosítottnál agyi érkatasztrófát diagnosztizálnak. A biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja a diagnosztizálás időpontja. Agyi érkatasztrófa a diagnózis felállításától számított 60 nap után is észlelhető, maradandó idegrendszeri tüneteket okozó agyi értörté- nés, amelyhez a következő kórképek sorolhatók: – az agyszövet elhalása érelzáródás következtében (trombózis), – koponyán belüli vérzés, a baleseti eredetű kivételével, – koponyán kívüli forrásból származó agyembólia, a baleseti ere- detű kivételével. 2. A biztosító arra vállal kötelezettséget, hogy a biztosítási ese- mény bekövetkezése esetén az alábbiak szerint nyújt szolgáltatást: A biztosítási összeg emelése esetén ha a biztosítási esemény az emelés hatályától számított 2 hónap alatt következik be, akkor a biztosító az emelést megelőző biztosítási összeg alapján nyújt szol- gáltatástszolgáltatást. Ezen túlmenően a biztosító az emelést követő és az azt megelőző biztosítási összeg különbözetére, az adott biztosítottra bizto- sítottra addig az egységszámláról levont biztosítási költséget visszatéríti a szerződőnek az egységszámlán történő jóváírás formájában. A biztosító a kiegészítő fedezet kapcsán egy biztosított vonatkozásá- ban vonatko- zásában egyszer és legfeljebb egy – a feltételekben meghatározott meghatáro- zott – betegség esetén nyújt szolgáltatást akkor is, ha több betegség együttesen lép fel. A szolgáltatás teljesítése, a teljesítés ideje 3. Az Általános Szerződési Feltételektől eltérően a biztosító a bizto- sítási szolgáltatást az alább meghatározott időpontok közül a későbbi időponttól számított 15 napon belül fizeti ki az arra jogo- sultnak – a biztosítási eseménynél meghatározott nap, ha a biztosított ezen a napon életben van, vagy – a szolgáltatás iránti igény bejelentéséhez szükséges utolsó irat kézhezvételének napja.

Appears in 1 contract

Samples: Kiegészítő Biztosítási Szerződés

Biztosítási Esemény Biztosítási Szolgáltatás. A biztosítási esemény feltétele, hogy a) a biztosítási esemény – és a biztosítási eseményhez vezető baleset, vagy betegség is – a kockázatviselési időszakban előzmény nélkül következett be, és b) bekövetkezésének időpontját követően a biztosított legalább egy hónapig – agyi érkatasztrófa esetén legalább két hóna- pig – életben van. Rosszindulatú daganat A biztosítási esemény akkor következik be, amikor a biztosítottnál rosszindulatú daganatot diagnosztizálnak. A biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja a diagnosztizálás időpontja. Rosszindulatú daganat a rosszindulatú sejtek befolyásolhatatlan növekedése és behatolása más szövetekbe. A közismert, ún. „rákos” megbetegedéseken kívül biztosítási eseményként ilyennek minősül- nek a leukémiák (kivéve a krónikus limphoid leukémiát) és a limphómák is. Nem minősülnek biztosítási eseménynek a nem invazív, helyi rákos megbetegedések (carcinoma in situ), valamint a bőrrák, kivéve a malignus melanoma. Szívinfarktus A biztosítási esemény akkor következik be, amikor a biztosítottnál szívinfarktust diagnosztizálnak. A biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja a szívinfarktus bekövet- keztének a kezelőorvos által megállapított időpontja. Szívinfarktus a vérkeringésnek a szívizom körülírt részén történt elakadása következtében kialakult helyi szívizomelhalás. A biztosí- tási eseménynek minősülő szívinfarktus diagnózisának a következő együttesen fennálló tényeken kell alapulnia: – típusos mellkasi fájdalom, – friss és szívinfarktust bizonyító EKG-eltérés, – a szívizomelhalást jelző specifikus enzimek felszaporodása a vér- ben. Agyi érkatasztrófa A biztosítási esemény akkor következik be, amikor a biztosítottnál agyi érkatasztrófát diagnosztizálnak. A biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja a diagnosztizálás időpontja. Agyi érkatasztrófa a diagnózis felállításától számított 60 nap után is észlelhető, maradandó idegrendszeri tüneteket okozó agyi értörté- nés, amelyhez a következő kórképek sorolhatók: – az agyszövet elhalása érelzáródás következtében (trombózis), – koponyán belüli vérzés, a baleseti eredetű kivételével, – koponyán kívüli forrásból származó agyembólia, a baleseti ere- detű kivételével. 2. A biztosító arra vállal kötelezettséget, hogy a biztosítási ese- mény bekövetkezése esetén az alábbiak szerint nyújt szolgáltatást: A biztosítási összeg emelése esetén ha a biztosítási esemény az emelés hatályától számított 2 hónap alatt következik be, akkor a biztosító az emelést megelőző biztosítási összeg alapján nyújt szol- gáltatást. Ezen túlmenően a biztosító az emelést követő és az azt megelőző biztosítási összeg különbözetére, az adott biztosítottra addig az egységszámláról levont biztosítási költséget visszatéríti a szerződőnek az egységszámlán történő jóváírás formájában. A biztosító a kiegészítő fedezet kapcsán egy biztosított vonatkozásá- ban egyszer és legfeljebb egy – a feltételekben meghatározott – betegség esetén nyújt szolgáltatást akkor is, ha több betegség együttesen lép fel. A szolgáltatás teljesítése, a teljesítés ideje 3. Az Általános Szerződési Feltételektől eltérően a biztosító a bizto- sítási szolgáltatást az alább meghatározott időpontok közül a későbbi időponttól számított 15 10 napon belül fizeti ki az arra jogo- sultnak – a biztosítási eseménynél meghatározott nap, ha a biztosított ezen a napon életben van, vagy – a szolgáltatás iránti igény bejelentéséhez szükséges utolsó irat kézhezvételének napja.

Appears in 1 contract

Samples: Kiegészítő Biztosítási Szerződés

Biztosítási Esemény Biztosítási Szolgáltatás. A biztosítási esemény feltétele, hogy a) a biztosítási esemény – és a biztosítási eseményhez vezető baleset, vagy betegség is – a kockázatviselési időszakban idő- szakban előzmény nélkül következett be, és b) bekövetkezésének időpontját követően a biztosított legalább leg- alább egy hónapig – agyi érkatasztrófa esetén legalább két hóna- pig hónapig – életben van. Rosszindulatú daganat A biztosítási esemény akkor következik be, amikor a biztosítottnál biztosí- tottnál rosszindulatú daganatot diagnosztizálnak. A biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja a diagnosztizálás diag- nosztizálás időpontja. Rosszindulatú daganat a rosszindulatú sejtek befolyásolhatatlan befolyásolhatat- lan növekedése és behatolása más szövetekbe. A közismert, ún. „rákos” megbetegedéseken kívül biztosítási eseményként ilyennek minősül- nek minősülnek a leukémiák (kivéve a krónikus limphoid leukémiát) és a limphómák is. Nem minősülnek biztosítási eseménynek a nem invazív, helyi rákos megbetegedések (carcinoma in situ), valamint a bőrrák, kivéve a malignus melanoma. Szívinfarktus A biztosítási esemény akkor következik be, amikor a biztosítottnál biztosí- tottnál szívinfarktust diagnosztizálnak. A biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja a szívinfarktus bekövet- keztének bekövetkeztének a kezelőorvos által megállapított időpontja. Szívinfarktus a vérkeringésnek a szívizom körülírt részén történt tör- tént elakadása következtében kialakult helyi szívizomelhalás. A biztosí- tási biztosítási eseménynek minősülő szívinfarktus diagnózisának diagnózisá- nak a következő együttesen fennálló tényeken kell alapulnia: · típusos mellkasi fájdalom, · friss és szívinfarktust bizonyító EKG-eltérés, · a szívizomelhalást jelző specifikus enzimek felszaporodása a vér- benvérben. Agyi érkatasztrófa A biztosítási esemény akkor következik be, amikor a biztosítottnál biztosí- tottnál agyi érkatasztrófát diagnosztizálnak. A biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja a diagnosztizálás diag- nosztizálás időpontja. Agyi érkatasztrófa a diagnózis felállításától számított 60 nap után is észlelhető, maradandó idegrendszeri tüneteket okozó agyi értörté- nésértörténés, amelyhez a következő kórképek sorolhatók: · az agyszövet elhalása érelzáródás következtében (trombózis), · koponyán belüli vérzés, a baleseti eredetű kivételével, · koponyán kívüli forrásból származó agyembólia, a baleseti ere- detű eredetű kivételével. 2. A biztosító arra vállal kötelezettséget, hogy a biztosítási ese- mény esemény bekövetkezése esetén az alábbiak szerint nyújt szolgáltatástszol- gáltatást: A biztosítási összeg emelése esetén ha a biztosítási esemény az emelés hatályától számított 2 hónap alatt következik be, akkor a biztosító az emelést megelőző biztosítási összeg alapján alap- ján nyújt szol- gáltatástszolgáltatást. Ezen túlmenően a biztosító az emelést követő és az azt megelőző biztosítási összeg különbözetére, az adott biztosítottra addig az egységszámláról levont biztosítási biztosí- tási költséget visszatéríti a szerződőnek az egységszámlán történő tör- ténő jóváírás formájában. A biztosító a kiegészítő fedezet kapcsán egy biztosított vonatkozásá- ban vonat- kozásában egyszer és legfeljebb egy – a feltételekben meghatározott megha- tározott – betegség esetén nyújt szolgáltatást akkor is, ha több betegség együttesen lép fel. A szolgáltatás teljesítése, a teljesítés ideje teljesítése 3. Az Általános Szerződési Feltételektől eltérően a biztosító a bizto- sítási biztosítási szolgáltatást az alább meghatározott időpontok közül a későbbi időponttól számított 15 10 napon belül fizeti ki az arra jogo- sultnak – jogosultnak · a biztosítási eseménynél meghatározott nap, ha a biztosított biztosí- tott ezen a napon életben van, vagy · a szolgáltatás iránti igény bejelentéséhez szükséges utolsó irat kézhezvételének napja.

Appears in 1 contract

Samples: Supplementary Insurance Terms

Biztosítási Esemény Biztosítási Szolgáltatás. A biztosítási esemény feltétele, hogy a) a biztosítási esemény – és a biztosítási eseményhez vezető baleset, vagy betegség is – a kockázatviselési időszakban előzmény nélkül következett be, és b) bekövetkezésének időpontját követően a biztosított legalább egy hónapig – agyi érkatasztrófa esetén legalább két hóna- pig – életben van. Rosszindulatú daganat A biztosítási esemény akkor következik be, amikor a biztosítottnál rosszindulatú daganatot diagnosztizálnak. A biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja a diagnosztizálás időpontja. Rosszindulatú daganat a rosszindulatú sejtek befolyásolhatatlan növekedése és behatolása más szövetekbe. A közismert, ún. „rákos” megbetegedéseken kívül biztosítási eseményként ilyennek minősül- nek a leukémiák (kivéve a krónikus limphoid leukémiát) és a limphómák is. Nem minősülnek biztosítási eseménynek a nem invazív, helyi rákos megbetegedések (carcinoma in situ), valamint a bőrrák, kivéve a malignus melanoma. Szívinfarktus A biztosítási esemény akkor következik be, amikor a biztosítottnál szívinfarktust diagnosztizálnak. A biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja a szívinfarktus bekövet- keztének a kezelőorvos által megállapított időpontja. Szívinfarktus a vérkeringésnek a szívizom körülírt részén történt elakadása következtében kialakult helyi szívizomelhalás. A biztosí- tási eseménynek minősülő szívinfarktus diagnózisának a következő együttesen fennálló tényeken kell alapulnia: – típusos mellkasi fájdalom, – friss és szívinfarktust bizonyító EKG-eltérés, – a szívizomelhalást jelző specifikus enzimek felszaporodása a vér- ben. Agyi érkatasztrófa A biztosítási esemény akkor következik be, amikor a biztosítottnál agyi érkatasztrófát diagnosztizálnak. A biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja a diagnosztizálás időpontja. Agyi érkatasztrófa a diagnózis felállításától számított 60 nap után is észlelhető, maradandó idegrendszeri tüneteket okozó agyi értörté- nés, amelyhez a következő kórképek sorolhatók: – az agyszövet elhalása érelzáródás következtében (trombózis), – koponyán belüli vérzés, a baleseti eredetű kivételével, – koponyán kívüli forrásból származó agyembólia, a baleseti ere- detű kivételével. 2. A biztosító arra vállal kötelezettséget, hogy a biztosítási ese- mény bekövetkezése esetén az alábbiak szerint nyújt szolgáltatást: A biztosítási összeg emelése esetén ha a biztosítási esemény az emelés hatályától számított 2 hónap alatt következik be, akkor a biztosító az emelést megelőző biztosítási összeg alapján nyújt szol- gáltatást. Ezen túlmenően a biztosító az emelést követő és az azt megelőző biztosítási összeg különbözetére, az adott biztosítottra addig az egységszámláról levont biztosítási költséget visszatéríti a szerződőnek az egységszámlán történő jóváírás formájában. A biztosító a kiegészítő fedezet kapcsán egy biztosított vonatkozásá- ban vonatkozá- sában egyszer és legfeljebb egy – a feltételekben meghatározott – betegség esetén nyújt szolgáltatást akkor is, ha több betegség együttesen lép fel. A szolgáltatás teljesítése, a teljesítés ideje 3. Az Általános Szerződési Feltételektől eltérően a biztosító a bizto- sítási szolgáltatást az alább meghatározott időpontok közül a későbbi időponttól számított 15 napon belül fizeti ki az arra jogo- sultnak – a biztosítási eseménynél meghatározott nap, ha a biztosított ezen a napon életben van, vagy – a szolgáltatás iránti igény bejelentéséhez szükséges utolsó irat kézhezvételének napja.

Appears in 1 contract

Samples: Kiegészítő Biztosítási Szerződés