Biztosítási összeg és biztosítási díj mintaszakaszok

Biztosítási összeg és biztosítási díj. 7.1. A biztosítási összeget szerződéskötéskor a szerződő fél választja, amely egy szerződésben valamennyi biztosított esetében azonos. 7.2. A biztosítás díja a választott biztosítási összeg nagy- ságától, a biztosítottak létszámától, a biztosítottak szakmájának, foglalkozásának, illetve szabadidős tevékenységének (hobby) veszélyességétől és a biztosítottak egészségi állapotától függ. 7.3. A biztosító a biztosított csoport létszámának függ- vényében díjengedményt nyújt. 7.4. A létszámváltozásoknak megfelelő díjkülönbözetet, amennyiben az az éves díjnak legfeljebb 10%-a, a biztosító a következő díjesedékességi időpontban számolja el. Amennyiben a díjkülönbözet 10%-nál nagyobb, a biztosító a beérkezést követő hónap 1. napjáig számolja el, illetve a szerződés megszűnése esetén megszűnéskor. 7.5. Amennyiben a biztosító a biztosítási díjat nem a foglal- kozások veszélyessége alapján, hanem annak figyelembevételével átalányban állapította meg, azt minden biztosítási évfordulón az esetlegesen bekö- vetkezett csoport összetétel (foglalkozások veszé- lyessége szerinti megoszlás) megváltozása szem- pontjából felülvizsgálja.
Biztosítási összeg és biztosítási díj. A kezdeti biztosítási összeget szerződéskötéskor a szerződő fél határozza meg.
Biztosítási összeg és biztosítási díj. 6.1. A kezdeti biztosítási összeget szerződéskötéskor a szerződő választja. 6.2. A biztosítás díja a választott biztosítási összeg nagyságától, a biztosított szakmájának, foglal- kozásának, illetve szabadidős tevékenységének (hobby) veszélyességétől, valamint a biztosított egészségi állapotától függ.

Related to Biztosítási összeg és biztosítási díj

  • A biztosítási összeg 3.1. A többletszolgáltatás-biztosítás induló biztosítási összege 100 000 Ft, amely a szerződő választása szerint többszörözhető (legfeljebb tízszerezhető).

  • Biztosítási összeg a) A biztosító a biztosítási szolgáltatást a biztosítási eseményenkénti és biztosítási időszakra szóló biztosítási összeg (lásd szolgáltatási táblázat) mértékének megfelelően nyújtja.

  • Biztosítási esemény Biztosítási szolgáltatás Halál: A Biztosító megfizeti a Biztosítottnak a Cofidisszel szemben a Biztosítási Esemény bekövetke- zésének napján fennálló tartozását.

  • A biztosítási szerződés tartama, a biztosítási évforduló és a biztosítási időszak 4.A. A biztosítási szerződés, ha a felek másként nem állapodnak meg, határozatlan tartamú.

  • A biztosítás tartama, a biztosítási évforduló és a biztosítási időszak 4.1. A biztosítási szerződés határozat- lan tartamra köthető. 4.2. A biztosítási évforduló a kocká- zatviselés kezdetét követő hónap első napja. Ha a kockázatviselés a tárgyhó- nap első napján kezdődik, a biztosítási évforduló is ez a nap. A biztosítás tartamát és az évfordulót a biztosítási szerződés tartalmazza. 4.3. A biztosítási időszak egy év.

  • A biztosítás tartama, a biztosítási időszak 5.1. A biztosítás tartama a kockázatviselés kezdetétől a kockázatviselés megszűnéséig terjedő időtartam, mely tartam biztosítási időszakokra oszlik. 5.2. A biztosítási időszak az alábbi eltérésekkel a naptári hónap. 5.2.1. Az első biztosítási időszak a Biztosítók kockázatviselésének kezdetétől annak a hónapnak az utolsó napjáig tart, amelyben az első törlesztőrészlet esedékes. Az első biztosítási időszak tartama legfeljebb 120 nap lehet. 5.2.2. Az utolsó biztosítási időszak annak a hónapnak az első napján kezdődik, amely hónapban az érintett Biztosító kockázatviselése megszűnik, és a kockázatviselés megszűnéséig tart.

  • Biztosítási díj A biztosítási díj a Biztosító kockázatvállalásának, illetve szolgáltatási kötelezettségének ellenértéke. A Csoportos Hitelfedezeti Biztosítási Szerződés alapján a Biztosítottaktól beszedett biztosítási díj megfizeté- sét a Biztosító részére a Szerződő Fél vállalta. A Biztosított a biztosítási díjat a havi törlesztőrészlet összegén felül köteles megfizetni. A bizto- sítási díj mértéke a Csatlakozási Nyilatkozatban kerül meghatározásra. „Silver” biztosítási csomag esetén a biztosítási díj nem módosul a Biz- tosított 75. életévének betöltése esetén azért, mert a „halál” kockázat helyett a „baleseti halál” kockázata kerül fedezésre. A biztosítási díj a havi törlesztőrészlet fizetésével egyidőben esedékes és fizetendő. A biztosítás érvényesítése függ a biztosítási díj megfizetésétől. A díj az adókkal együtt, a havi minimum fizetendő törlesztőrészlet összegének százalékában kerül meghatározásra. Ez a díj a hitel szerződéscsomagjában is megtalálható, vagy ameny- nyiben utólagosan csatlakozik, a csatlakozási nyilatkozat tartalmazza, illetve szóbeli csatlakoztatás esetén az utólagosan megküldött vissza- igazoló levélben benne lesz. A díj összege minden biztosított számára évente felülvizsgálható, a portfólió-kockázatok általános alakulása (káresemények, a portfó- lió technikai egyenlege, a jogszabályok vagy rendeletek változásai) függvényében. Az összeg megváltozása esetén a Biztosítottat legkésőbb a felülvizs- gálat előtt 3 hónappal tájékoztatni szükséges. Amennyiben fel akarja mondani szerződést, ezt megteheti az Általá- nos Biztosítási Feltételek 5.2. szakaszának e) pontjában meghatáro- zott feltételekkel összhangban. A hatályos adók emelkedése vagy új adó bevezetése esetén az adó mértékének emelését vagy integrálását a díjba a Biztosító azonnal érvényesítheti.

  • BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY ÉS A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSA Ha a Biztosított a légitársaságnál saját nevére szólóan szabályszerûen feladott útipoggyásza az utazás célállomására történô odautazáskor külföldön az adott légijárat megérkezését követôen az utazási feltételekben meghatározott kiszolgáltatási idôpontot követô hat órán belül nem kapja meg, és a poggyász hiányát a megérkezést követôen – az utazási feltételekben foglalt szabályoknak megfelelôen, de – legfeljebb 2 órán belül a fuvarozó légitársaság képviselôjének írásban bejelentik, és ezt a légitársaság jegyzôkönyv kiállításával tanúsítja, akkor a Biztosító vállalja, hogy a járat érkezési idôpontja és a poggyász tényleges átvétele közti idôtartamban, de legfeljebb a biztosítás idôbeli hatályán belül a Biztosított részére külföldön szükségessé vált sürgôsségi vásárlások (tisztálkodás, ruhanemû) értékének valamint a légitársaság által a biztosítási esemény miatt térített összegnek a különbözetét megtéríti a poggyászkésés idôtartamától függôen legfeljebb a Szolgáltatástáblázatban megadott összeghatárig. A Biztosított egy légi utazás vonatkozásában legfeljebb egyszeresen jogosult a szolgáltatásra, az érintett csomagok számától függetlenül, valamint a Biztosító a szolgáltatást legfeljebb egyszeresen nyújtja függetlenül a csomag feladójaként megjelölt személyek számától. a bejelentést elôször benyújtó Biztosított részére, vagy – egyidejû bejelentés esetén – az összes Biztosított részére, de arányosan csökkentett összegekkel. Az átszállási pont, és a visszautazás érkezési reptere nem minôsül célállomásnak, abban az esetben sem, ha az külföldön található. A Biztosító a szolgáltatást a Biztosított hazaérkezését követôen utólag nyújtja, az esemény helyszínén történô kifizetést nem vállal.

  • A biztosított kora és a biztosítás időtartama A biztosított egy 35 éves személy, aki – rendszeres díjfizetés esetén 10, 15 vagy 20 éves tartamú, – egyszeri díjas szerződése esetén pedig 5, 10 vagy 20 éves tartamú biztosítási szerződést köt. A TKM kalkuláció azért készül különböző időtartamokra, hogy látható legyen, miként befolyásolják a különböző időtarta- mok a termék költségterhelését. Amennyiben a fenti tartamok közül valamelyikre nem történik számítás, az azt jelenti, hogy az adott tartam a konkrét termékre nem elérhető. Élethosszig szóló biztosítás esetén a fenti tartamok úgy értendők, hogy a szerződés ezek lejártával visszavásárlásra kerül- nek.

  • A biztosító szolgáltatása (1) A Biztosító a szolgáltatását akkor teljesíti, amikor a 3.1 pont szerinti maradandó egészségkárosodás mértéke véglegesnek tekinthetô. Ha az egészségkárosodás mértéke folyamatosan változik, a Biztosító legkésôbb a baleset bekövetkezésének idôpontját követô 2 év elteltével állapítja meg a szolgáltatás mértékét, az idôtartam utolsó napján fennálló állapot szerint. A Biztosító a biztosítási összegbôl a maradandó egészségkárosodás %-os mértékének megfelelôen arányos összegû szolgáltatást nyújt. A térítés mértékét (az egészségkárosodás fokát) a Biztosító orvosszakértôje állapítja meg a MABISZ balesetbiztosítási orvos szakértôi útmutatójának figyelembe vételével. Ha a baleset elôtt már meglévô betegségek, vagy fogyatékosságok közrehatottak a maradandó egészségkárosodás mértékében, a Biztosító a fizetendô összeget a közrehatás mértékével csökkenti. (2) Ha a maradandó egészségkárosodás mértékének megállapítása érdekében a Biztosító orvosa indokoltnak tartja, személyes orvosi vizsgálatot végezhet, illetve egyéb szükséges vizsgálatokat (pl. röntgen, ultrahang) írhat elô a Biztosított részére. A Biztosító orvosa által végzett személyes vizsgálat, illetve az általa elôírt vizsgálatok költségei a Biztosítót terhelik, a Biztosító vállalja továbbá a Biztosított lakhelyérôl a vizsgálat helyszínére történô utazás közlekedési többletköltségeinek megtérítését névre szóló számla alapján. A Biztosító által meghatározásra kerülô maradandó egészségkárosodás fokának mértéke más szakértôi testületek határozatától független. A munkaképesség-csökkenés, a sporttevékenység abbahagyása, az esztétikai, illetve szociális szempontok önmagukban nem képezik szolgáltatás jogalapját. (3) Ha a Biztosított a Biztosító orvosa által megállapított elsôfokú döntést a maradandó egészségkárosodás mértékére vonatkozóan nem fogadja el, akkor újabb szakvizsgálat céljából háromtagú orvosi bizottságot kell létrehozni. Az orvosi bizottság egyik tagját a Biztosított, másik tagját a Biztosító, a – baleseti sebészeti orvos szakértôi jogosítvánnyal rendelkezô – elnököt pedig a két fél együttes megállapodása alapján jelölik ki. Az orvosi bizottság mûködésével kapcsolatos költségeket az a fél viseli, akinek a terhére a döntés születik. (4) Ha a Biztosított a balesetet követô 15 napon belül vagy az egészségkárosodás véglegessé válása elôtt meghal, a Biztosító nem nyújt baleseti egészségkárosodásra vonatkozó szolgáltatást.