Bérbeadó kötelezettségei. 1. Bérbeadó kötelezettségét képezi:
(a) az Épületegyüttes teljes körű karbantartása, indokolt felújítása;
(b) a közös használatú területek állagának megóvása;
(c) a Bérlemény területén lévő tűzjelző rendszer, sprinkler-rendszer és tűzivíz-hálózat karbantartása.
2. Bérbeadó a Szerződés által meghatározott karbantartási, felújítási, illetve állagmegóvási kötelezettségét
(a) az életveszélyt előidéző, továbbá az Épületegyüttes állagát veszélyeztető vagy a Bérlemény, illetőleg a szomszédos bérlemények rendeltetésszerű használatát ténylegesen akadályozó (azonnali beavatkozást igénylő) hibák esetében haladéktalanul,
(b) azonnali beavatkozást nem igénylő hibák esetében pedig az Épületegyüttes soron következő, aktuálisan esedékes karbantartása vagy felújítása során köteles teljesíteni.
3. Bérbeadó a haladéktalan beavatkozást igénylő, a rendeltetésszerű használatot ellehetetlenítő ok fennállása esetén Bérlő egyidejű tájékoztatása mellett Bérlő hozzájárulása vagy engedélye nélkül is végezhet javítási vagy átalakítási tevékenységeket a Bérleményen, mely munkákat a lehető legrövidebb időn belül kell végrehajtani, valamint a Bérleményen okozott valamennyi kárt haladéktalanul ki kell javítani vagy az eredeti állapotot egyéb módon szükséges helyreállítani. Bérlő nem késleltetheti, illetőleg nem akadályozhatja a jelen pontban meghatározott munkák Bérbeadó általi elvégzését. Bérlő e munkálatokra tekintettel nem jogosult a bérleti díj csökkentésére vagy kártalanításra.
4. Bérlő az igazolt és okszerű költségeinek egy összegben való megtérítését követelheti Bérbeadótól, ha a Bérbeadó érdekkörébe tartozó, azonnali beavatkozást igénylő munkát végzett vagy végeztetett el.
Bérbeadó kötelezettségei. 5.1. Bérbeadó szavatolja, hogy a Bérlemény tekintetében rendelkezési joggal rendelkezik.
5.2. Bérbeadó a tudomására jutást követően késedelem nélkül értesíteni köteles Bérlő folyamatosan működő hálózatfelügyeleti szolgálatát az Állomás építéséből, változtatásából, karbantartásából vagy üzemeltetéséből keletkezően a másik tulajdonában, alkalmazottainak vagy megbízottainak, bármely harmadik fél vagy a saját tulajdonában okozott kárról.
Bérbeadó kötelezettségei. 1. Bérbeadó kötelezettségét képezi a Bérlemény műszaki fenntartása, a Bérlemény rendeltetésszerű használatára, jelen szerződés céljára alkalmas állapot biztosítása és fenntartása (üzemeltetés). Bérbeadó a műszaki állapot és a rendeltetésszerű állapot biztosítására és fenntartására harmadik személyt, mint a mindenkori városüzemeltetési társaságot díjmentesen igénybe veheti. Jelen szerződés aláírásakor az üzemeltető harmadik személy a BVV Kft (üzemeltető). BVV Kft. részéről kapcsolattartó: Xxxx Xxxxx ügyvezető.
2. Bérbeadó tudomásul veszi, hogy a Bérlemény üzemszerű működéséhez hozzátartozik a Bérleményben forgalmazott áruk szállítása, amelyek berakodása a Bérlemény főbejáratán történik.
3. Bérbeadó az 5. mellékletben feltüntetett parkoló használatát munkanapokon 07 óra előtt és 17 óra után, valamint a munkaszüneti napokon Bérlő vevői, illetve rendezvényeinek résztvevői számára biztosítja, kivéve ha az Önkormányzat a parkolóban rendezvényt tart. A parkoló rendeltetésszerű használatáért ez időszakban Bérlő felel.
4. Bérbeadó jelen szerződés aláírásával egyidejűleg hozzájárul ahhoz, hogy a Bérleményre a szerződés lejárta esetén előbérleti jogot engedjen Bérlő részére 5 év határozott időtartamra. Az előbérleti jog vonatkozásában Felek akként állapodnak meg, hogy Bérlő az előbérleti jogra csak abban az esetben jogosult, ha a szerződés nem a XI. 3. a)-d) pontokban foglalt okok miatt szűnik meg. Bérlőt nem illeti meg az előbérleti jog, ha a Bérleményt Bérbeadó a szerződés megszűnését követően bérbe kívánja adni és Bérlőt felhívja az előbérleti jogának gyakorlására, azonban a Bérlő nyilatkozattételére vonatkozó határidő eredménytelenül eltelt. Az előbérleti jog a Bérlőt ezen felül akkor illeti meg, ha maradéktalanul eleget tett jelen szerződéses kötelezettségeinek.
Bérbeadó kötelezettségei. 6.1. A bérleti szerződés időtartama alatt Bérbeadó köteles gondoskodni a bérlemények rendes gazdálkodás körét meghaladó felújításról, így különösen egyes épületszerkezetek cseréjéről, javításáról.
6.2. Bérbeadó köteles Bérlőt minden olyan körülményről tájékoztatni, amely a bérlemények rendeltetésszerű használatát érinti.
6.3. A Bérbeadó szavatossággal tartozik, hogy a jelen szerződés időtartama alatt harmadik személy olyan jogokkal nem rendelkezik, amely a tulajdonában lévő és a jelen szerződésben üzemeltetésre átadott területek, létesítmények, eszközök birtoklását, használatát zavarná.
Bérbeadó kötelezettségei. 4.1. Bérbeadó szavatol azért, hogy a Bérlemény tekintetében tulajdonjoga semmiben sem korlátozott, így különösen arra harmadik személynek elő bérleti- , használati joga, vagy ezekre irányuló követelése nincs.
4.2. Bérbeadó a Bérleménnyel kapcsolatos építési munkák létesítéséhez, az engedélyezési eljárást lefolytató hatóságok felé szükséges hozzájárulásokhoz korábban írásbeli hozzájárulását adta.
4.3. Bérbeadó köteles a Bérleményt magába foglaló Ingatlant, ingatlanrészt az Állomás fennállása alatt – a Szerződés céljára tekintettel – rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban tartani. Felek rögzítik, hogy nem minősül az Ingatlan, ingatlanrész rendeltetésszerű használatra alkalmasnak többek között akkor, ha az Állomás működését az ingatlant bármely jogcímen használó személy bármely módon zavarja.
4.4. A Bérleményt magába foglaló Xxxxxxxxxxxx tűz és elemi kár elleni biztosítása Bérbeadó feladata.
Bérbeadó kötelezettségei. A Bérbeadó vállalja, hogy a lakóautó a bérlési idő egész tartalma alatt szerződésszerű használatra alkalmas és megfelel a szerződés előírásainak. A Bérbeadó vállalja, hogy harmadik személynek nincs a lakóautóra vonatkozóan olyan joga, amely a bérlőt a használatban korlátozza vagy megakadályozza. A Bérbeadó a gépjárművet közúti közlekedésre alkalmas állapotban, évszaknak megfelelően felkészítve, kenő és üzemanyaggal teljesen feltöltve, a gépjármű dokumentációjának részét képező jegyzőkönyv szerinti állapotban és tartozékokkal adja át Bérlő részére és a Bérlő ugyanilyen állapotban köteles visszaadni a Bérbeadónak a bérleti szerződés lejártakor. A Bérbeadó vállalja, hogy a bérleti szerződést megelőzően teljeskörű felvilágosítást biztosít a lakóautó használatáról a Bérlő részére. A Bérbeadó vállalja, hogy megfelelő külső és belső tisztasággal adja át a lakóautót Bérlő részére a szerződés kezdetekor. Ha a Bérbeadó, bérbevétel kezdő időpontjában neki fel nem róható külső körülmény miatt nem tudja bérbe adni a gépjárművet a Bérlőnek (pl,: a bérbe adandó gépjármű ellopása, balesete, előző bérlő általi késedelmes visszahozása, műszaki meghibásodás stb.) akkor a Bérlő elállhat a bérleti szerződéstől, visszakapja a befizetett bérleti díjat, valamint amennyiben szeretne későbbiekben pótolni az útját, úgy Bérbeadó 10% kedvezményt ajánl fel Bérlő részére. Bérbeadó késedelme vagy a teljesítés meghiúsulása esetén a jelen pont szerinti jogkövetkezményeken túl a Bérlő a Bérbeadóval szemben semmilyen jogcímen nem lép fel kártérítési, vagy bármilyen más igénnyel.
Bérbeadó kötelezettségei. 5.1. Bérbeadó szavatolja, hogy a Bérlemény tekintetében tulajdon- és rendelkezési joga semmiben sem korlátozott, így különösen arra harmadik személynek nincs elő bérleti-, használati joga, vagy ezekre irányuló követelése.
5.2. Bérbeadó köteles előzetesen Bérlő rendelkezésére bocsátani a Bérleményt magába foglaló ingatlan üzemeltetési rendjét (házirend), esetleges speciális előírásait, valamennyi tűz-, munka, balesetvédelmi és más egyéb kötelező előírásait. Bérbeadó köteles Bérlővel megfelelően együttműködni annak érdekében, hogy Bérlő alkalmazottai, megbízottai ezen előírásokat megismerhessék.
5.3. Bérbeadó köteles a Bérleményt magába foglaló ingatlant, ingatlanrészt az Állomás fennállása alatt – a Szerződés céljára tekintettel – rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban tartani.
Bérbeadó kötelezettségei. 3.1. Bérbeadó vállalja, hogy az 1. sz. mellékletben felsorolt berendezéseket határidőre a helyszínre szállítja, a bérlés végeztével azokat elszállítja.
3.2. Bérbeadó vállalja, hogy berendezések fel- és leszereléséhez technikai személyzetet biztosít.
Bérbeadó kötelezettségei. Bérlő részére kikötőhely biztosítása.
Bérbeadó kötelezettségei. Bérbeadó szavatol azért, hogy a gépjármű a szerződés teljes időtartama alatt üzemképes állapotban legyen, és megfeleljen a gépjárművek forgalomban tartására vonatko- zó hatósági előírásoknak.