Díjazás, fizetési feltételek. 1. Megrendelő vállalja, hogy az egyedi Megrendelésben meghatározott Szolgáltatások Keretszerződésszerű ellátásért a Szolgáltató részére megfizeti • a Megrendelés(ek)ben megjelölt összegű és ütemezésű havi díjat és/vagy üzembe helyezési díjat, • a Megrendelés(ek)ben meghatározott Ügyeleti Időre számított Külön díjat, továbbá • az indokoltan felmerült, előzetesen egyeztetett mértékű és számlával igazolt költségeket. 2. Felek megállapodnak abban, hogy II. pontban megjelölt Support szolgáltatást Szolgáltató a Support Idő terhére, annak kimerülése esetén a vonatkozó Megrendelésben megjelölt Ügyeleti óradíjak ellenében biztosítja. A túllépés mennyisége és a feladatok elvégzéséhez igazodó, a Megrendelésben meghatározott Ügyeleti óradíjak alapján kiszámított díjat Szolgáltató Külön díjként számlázza. 3. Felek megállapodnak abban, hogy a havi díj az egyedi Megrendelésben megjelölt Szolgáltatás havi díját, az ahhoz biztosított Rendelkezésre Állási Idő és Support Idő díját, vagyis a Rendelkezésre állási idő alatt a Support idő terhére elvégzett Support feladatok díját is. Ha a Support Idő keret terhére lehetséges, akkor a havi díj fedezi a kiszállási, egyébként pedig a kiszállás díjaként a Megrendelésben megjelölt díj alkalmazandó. 4. A havi díj és a Külön díj Keretszerződés hatályba lépésének napjától havonta fizetendő. Az esetleges töredékhónapokra (a Keretszerződés hatályba lépésének hónapja) a havi díj időarányos része fizetendő. 5. Szolgáltató a Megrendelés(ek) szerinti esedékes díjról és Külön díjról havonta utólag jogosult számlát kiállítani. Megrendelő erre irányuló külön kérése esetén, Szolgáltató Megrendelésenként vagy egyes Megrendeléseket összevonva is számlázhat. Megrendelő a számlán feltüntetett összeget a Megrendelés(ek)ben meghatározott fizetési határidőn belül a Szolgáltató bankszámlájára utalja át. 6. Megrendelő a kiszámlázott összeget a számla kézhezvételétől számított 8 napon belül írásban vitathatja (díjreklamáció). Ha a Szolgáltató a díjreklamációnak helyt ad, akkor a következő havi elszámolás alkalmával a díjkülönbözetet Megrendelő részére jóváírja. A díjreklamáció elmulasztása, mint ráutaló magatartás a kiszámlázott összeg elfogadásának minősül. 7. A havi díj és a Külön díj számításának alapjául szolgáló díjtételek évente az előző évre vonatkozó - a KSH által hivatalosan kiadott - fogyasztói árindex-változásnak megfelelően módosulhatnak. A díjváltozásra minden évben január 1. napjára visszamenőleges hatállyal kerül sor a Szolgáltató erre vonatkozó értesítését követően. A díjváltozásról a Szolgáltatónak legkésőbb március 31.-ig kell döntenie. 8. Megrendelő késedelmes fizetése esetén a Szolgáltató késedelmi kamatot számíthat fel. A késedelmi kamat mértéke a mindenkori jogszabályokban rögzítettek szerint alakul.
Appears in 2 contracts
Samples: Keretszerződés, Keretszerződés
Díjazás, fizetési feltételek. A Könyvelő Iroda a Szerződésben meghatározott feladat teljesítéséért megbízási díjat (a továbbiakban: Díj) jogosult az Ügyfél részére felszámítani. A Díj mértékét a Felek a Szerződésben határozzák meg. Amennyiben az Ügyfél további – külön hóközi – szolgáltatásokra tart igényt, abban az esetben a Könyvelő Iroda külön eseti díj (a továbbiakban: Eseti Díj) alapján nyújtja az Ügyfél részére. Az Eseti Díj mértékét jelen ÁSZF 1. Megrendelő vállaljaszámú melléklete részletezi, hogy az egyedi Megrendelésben meghatározott Szolgáltatások Keretszerződésszerű ellátásért vagy a Szolgáltató részére megfizeti • a Megrendelés(ek)ben megjelölt összegű és ütemezésű havi díjat és/vagy üzembe helyezési díjat, • a Megrendelés(ek)ben meghatározott Ügyeleti Időre számított Külön díjat, továbbá • az indokoltan felmerült, előzetesen egyeztetett mértékű és számlával igazolt költségeket.
2. Felek megállapodnak abban, hogy II. pontban megjelölt Support szolgáltatást Szolgáltató a Support Idő terhére, annak kimerülése esetén a vonatkozó Megrendelésben megjelölt Ügyeleti óradíjak ellenében biztosítjaSzerződésben határozzák meg. A túllépés mennyisége és a feladatok elvégzéséhez igazodóDíj havonta előre, a Megrendelésben meghatározott Ügyeleti óradíjak alapján kiszámított díjat Szolgáltató Külön díjként számlázza.
3. Felek megállapodnak abban, hogy a havi díj az egyedi Megrendelésben megjelölt Szolgáltatás havi díjáttárgyhónapban jár, az ahhoz biztosított Rendelkezésre Állási Idő és Support Idő díjáterre vonatkozó, vagyis a Rendelkezésre állási idő alatt a Support idő terhére elvégzett Support feladatok díját is. Ha a Support Idő keret terhére lehetségesKönyvelő Iroda által kiállított számla ellenében, akkor a havi díj fedezi a kiszállási, egyébként pedig a kiszállás díjaként a Megrendelésben megjelölt díj alkalmazandó.
4. A havi díj és a Külön díj Keretszerződés hatályba lépésének napjától havonta fizetendő. Az esetleges töredékhónapokra (a Keretszerződés hatályba lépésének hónapja) a havi díj időarányos része fizetendő.
5. Szolgáltató a Megrendelés(ek) szerinti esedékes díjról és Külön díjról havonta utólag jogosult számlát kiállítani. Megrendelő erre irányuló külön kérése esetén, Szolgáltató Megrendelésenként vagy egyes Megrendeléseket összevonva is számlázhat. Megrendelő a számlán feltüntetett összeget a Megrendelés(ek)ben meghatározott fizetési határidőn belül a Szolgáltató bankszámlájára utalja át.
6. Megrendelő a kiszámlázott összeget amelyet az Ügyfél köteles – a számla kézhezvételétől számított kiállítását követő 8 napon belül írásban vitathatja – Könyvelő Iroda MKB Banknál vezetett 10300002-13424016-00014901 számú bankszámlájára utalással vagy pénztárába történő befizetésével kiegyenlíteni. Amennyiben a Felek a Szerződésben Eseti Díjat határoztak meg, úgy az Eseti Díjat az Ügyfélnek a Díjjal együtt az arra vonatkozó fizetési határidőben kell megtérítenie a Könyvelő Xxxxx számára. Amennyiben az Ügyfél által havonta a Könyvelő Iroda rendelkezésére bocsátott és feldolgozást igénylő bizonylatok, igazolások (díjreklamáció). Ha a Szolgáltató a díjreklamációnak helyt ad, akkor a következő havi elszámolás alkalmával a díjkülönbözetet Megrendelő részére jóváírja. A díjreklamáció elmulasztása, mint ráutaló magatartás a kiszámlázott összeg elfogadásának minősül.
7. A havi díj és a Külön díj számításának alapjául szolgáló díjtételek évente tételszám) mértéke az előző évre vonatkozó - három hónap átlagához vagy az árajánlathoz megadott kiinduló tételszámokhoz képest, két egymást követő hónapban legalább 10%-os mértékben megváltozik, úgy a KSH által hivatalosan kiadott - fogyasztói árindex-változásnak megfelelően módosulhatnakFelek kötelesek a változás arányában egymással egyeztetve korrigálni a Díjat. A díjváltozásra Könyvelő Xxxxx a Díjat minden évben év elteltével a garantált bérminimum százalékos emelkedésével megegyező mértékben, de minimum 5%-kal tárgyév január 1. napjára visszamenőleges hatállyal napjával megemeli. Könyvelő Iroda a Díj keretében havi 1 óra további díj felszámítása nélküli tanácsadást biztosít, melybe bele tartozik a személyes konzultáció, e-mailes vagy telefonos megbeszélés, valamint a kérdések megválaszolására fordított idő is. Az 1 órán felüli tanácsadásért a jelen ÁSZF 1. sz. mellékletben foglalt óradíj kerül sor számlázásra. Egy adott hónapban fel nem használt keret maximum a Szolgáltató erre vonatkozó értesítését követőenkövetkező hónapra vihető át. Évközi, rendkívüli beszámoló készítése a jelen ÁSZF 1. számú Mellékletben foglalt díjazással, előzetes egyeztetést követően kerül elkészítésre. Az elkészítés céldátuma előtt legalább 30 nappal köteles Ügyfél Könyvelő Irodát írásban tájékoztatni a rendkívüli beszámoló igényéről. A díjváltozásról szükséges nyomtatvány(ok) és posta költség(ek) díját (mely a Szolgáltatónak legkésőbb március 31.-ig kell döntenie.
8hatóságok részére történő postai úton eljuttatott küldeményeket illeti) a Könyvelő Iroda viseli. Megrendelő Bármelyik fél a másik fél jelen szerződés alapján esedékes fizetési kötelezettségével kapcsolatos késedelme esetén jogosult késedelmi kamat felszámítására, amely magánszemély esetében a késedelembe esés napján érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű, gazdálkodó szervezet esetében pedig a késedelembe esés napján érvényes jegybanki alapkamat 8 százalékponttal emelt mértéke. A felek késedelmi kamatfizetési kötelezettsége a fizetési határidő lejártát követő naptári napon automatikusan, további felszólítás nélkül áll be. Ügyfél késedelmes fizetése esetén a Szolgáltató késedelmi kamatot számíthat fel. A késedelmi kamat mértéke Könyvelő Iroda jogosult a mindenkori jogszabályokban rögzítettek szerint alakulszolgáltatás nyújtásának a szüneteltetésére.
Appears in 2 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Díjazás, fizetési feltételek. 1. Megrendelő vállalja, hogy az egyedi Megrendelésben meghatározott Szolgáltatások Keretszerződésszerű ellátásért A Szolgáltatás díjazását a Szolgáltató részére megfizeti • a Megrendelés(ek)ben megjelölt összegű és ütemezésű havi díjat és/vagy üzembe helyezési díjat, • a Megrendelés(ek)ben meghatározott Ügyeleti Időre számított Külön díjat, továbbá • az indokoltan felmerült, előzetesen egyeztetett mértékű és számlával igazolt költségeket.
jelen ÁSZF 2. Felek megállapodnak abbanszámú melléklete tartalmazza. Tekintettel a Szolgáltatás folyamatos jellegére, hogy IIaz elszámolás időszakos jellegű, naptári hónaponként történik. pontban megjelölt Support szolgáltatást Szolgáltató ABT jogosult a Support Idő terhéreszámlát elektronikus úton kibocsátani, annak kimerülése esetén a vonatkozó Megrendelésben megjelölt Ügyeleti óradíjak ellenében biztosítjaamelyhez az Ügyfél hozzájárul. A túllépés mennyisége és a feladatok elvégzéséhez igazodó, a Megrendelésben meghatározott Ügyeleti óradíjak alapján kiszámított díjat Szolgáltató Külön díjként számlázza.
3. Felek megállapodnak abban, hogy a havi díj az egyedi Megrendelésben megjelölt Szolgáltatás havi díját, az ahhoz biztosított Rendelkezésre Állási Idő és Support Idő díját, vagyis a Rendelkezésre állási idő alatt a Support idő terhére elvégzett Support feladatok díját is. Ha a Support Idő keret terhére lehetséges, akkor a havi díj fedezi a kiszállási, egyébként pedig a kiszállás díjaként a Megrendelésben megjelölt díj alkalmazandó.
4. A havi díj és a Külön díj Keretszerződés hatályba lépésének napjától havonta fizetendő. Az esetleges töredékhónapokra (a Keretszerződés hatályba lépésének hónapja) a havi díj időarányos része fizetendő.
5. Szolgáltató a Megrendelés(ek) szerinti esedékes díjról és Külön díjról havonta utólag jogosult számlát kiállítani. Megrendelő erre irányuló külön kérése esetén, Szolgáltató Megrendelésenként vagy egyes Megrendeléseket összevonva is számlázhat. Megrendelő a számlán feltüntetett összeget a Megrendelés(ek)ben meghatározott fizetési határidőn belül a Szolgáltató bankszámlájára utalja át.
6. Megrendelő a kiszámlázott összeget számla összege a számla kézhezvételétől számított kiállítását követő 8 napon belül írásban vitathatja (díjreklamáció)– levonás vagy beszámítás nélkül - fizetendő. Ha ABT fenntartja magának a Szolgáltató jogot, hogy új Ügyfél első megrendelése esetén a díjreklamációnak helyt ad, akkor a következő havi elszámolás alkalmával a díjkülönbözetet Megrendelő részére jóváírjateljesítést biztosíték nyújtásától vagy előleg fizetéstől tegye függővé. A díjreklamáció elmulasztása, mint ráutaló magatartás számlával kapcsolatos kifogás nem jogosítja fel az Ügyfelet a kiszámlázott összeg elfogadásának minősül.
7számla kiegyenlítésének késleltetésére. A havi díj és a Külön díj számításának alapjául szolgáló díjtételek évente fizetés akkor tekintendő megtörténtnek, amikor az előző évre vonatkozó - a KSH által hivatalosan kiadott - fogyasztói árindex-változásnak megfelelően módosulhatnakellenérték jóváírásra került az ABT bankszámláján. A díjváltozásra minden évben január 1. napjára visszamenőleges hatállyal kerül sor a Szolgáltató erre vonatkozó értesítését követően. A díjváltozásról a Szolgáltatónak legkésőbb március 31.-ig kell döntenie.
8. Megrendelő Az Ügyfél késedelmes fizetése esetén ABT a Szolgáltató mindenkor hatályos törvényi előírásoknak megfelelő mértékű – vállalkozások közötti - késedelmi kamatot számíthat felérvényesít. ABT jogosult a késedelmi kamatot meghaladó mértékű kárigényét érvényesíteni, továbbá az Ügyfél köteles megtéríteni ABT részére az igény érvényesítésével kapcsolatban felmerült adminisztrációs, ügyvédi és egyéb kapcsolódó költségeket is. ABT azonnali hatállyal felfüggesztheti a Szolgáltatás teljesítését, ha az Ügyfél – az ABT fizetési felszólításában foglalt megfelelő póthatáridőben – sem teljesíti fizetési kötelezettségét. Ez idő alatt az Ügyfél a szoftvert és annak frissítéseit sem használhatja. A késedelmi kamat mértéke szolgáltatás felfüggesztése nem érinti az Ügyfél díjfizetési kötelezettségét. ABT a mindenkori jogszabályokban rögzítettek szerint alakulszüneteltetés/felfüggesztés ideje alatt nem esik késedelembe és az Ügyfél semmilyen igényt nem érvényesíthet vele szemben. Az Ügyfél 30 napot meghaladó fizetési késedelme esetén ABT jogosult a jelen szerződést azonnali hatállyal felmondani és jogos követelését bírósági úton (akár felszámolási eljárás útján) érvényesíteni. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy amennyiben vele szemben felszámolási eljárás indul, az ABT-vel szemben fennálló még le nem járt tartozása a felszámolási eljárás megindulását elrendelő jogerős bírósági végzésnek a Cégközlönyben való megjelenésének napján lejárttá válik. /Cstv. 35. § /1/ Mindez érvényes az Ügyfél ellen indult csődeljárás esetén is. ABT jogosult a szolgáltatás díját módosítani, de erről előzetesen (legalább 30 nappal korábban) köteles az Ügyfelet írásban értesíteni. Amennyiben az Ügyfél a módosítással kapcsolatban annak esedékessé válásáig írásban nem nyilatkozik, úgy a nyilatkozattétel elmaradása a díjmódosítás Ügyfél általi kifejezett elfogadásának minősül. ABT jogosult a megbízási díjat, évente egy alkalommal, február 1 -ei hatállyal a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett fogyasztói árindex alapján egyoldalúan megváltoztatni.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Díjazás, fizetési feltételek. 1Vállalkozót a Szerződés alapján teljesített munka után Vállalkozói díj illeti meg. Megrendelő vállalja, hogy az egyedi Megrendelésben meghatározott Szolgáltatások Keretszerződésszerű ellátásért Eltérő megállapodás hiányában a Szolgáltató részére megfizeti • felek a Megrendelés(ek)ben megjelölt összegű szerződéses kötelezettségeiket forintban állapítják meg és ütemezésű havi díjat és/vagy üzembe helyezési díjat, • a Megrendelés(ek)ben meghatározott Ügyeleti Időre számított Külön díjat, továbbá • az indokoltan felmerült, előzetesen egyeztetett mértékű és számlával igazolt költségeket.
2teljesítik. Felek megállapodnak abban, hogy II. pontban megjelölt Support szolgáltatást Szolgáltató a Support Idő terhére, annak kimerülése esetén szolgáltatási díj összegének kiszámítási módját a vonatkozó Megrendelésben megjelölt Ügyeleti óradíjak ellenében biztosítjaVállalkozási szerződésben rögzítik a szolgáltatási szorzó értékének meghatározásával. A túllépés mennyisége és díjak a feladatok elvégzéséhez igazodóközlésüktől az ÁSZF hatálya alatt mindaddig érvényesek, amíg arra a Vállalkozó kötelezettséget vállal, ha pedig ennek időtartamát nem közli, akkor addig, amíg a Felek új díjban meg nem állapodnak. A díjak mindig tartalmazzák az alábbi járulékos költségeket: adók, járulékok, közterhek, állammal szemben fizetendő kötelezettségek, a Megrendelésben meghatározott Ügyeleti óradíjak alapján kiszámított díjat Szolgáltató Külön díjként számlázza.
3felelősségbiztosítás költségét. Felek megállapodnak abbanEltérő megállapodás hiányában a díjak nem tartalmazzák az alábbiakat: - munkaerő közigazgatási határon túli közlekedését, hogy munkába járását, kiküldetését; - a havi díj az egyedi Megrendelésben megjelölt Szolgáltatás havi munkavégzéshez szükséges védőfelszerelést, védőruházatot; - a foglalkozásegészségügyi vizsgálat és egyéb orvosi vizsgálatok díját; - igazolások, az ahhoz biztosított Rendelkezésre Állási Idő és Support Idő bizonyítványok díját, vagyis ; - a Rendelkezésre állási idő alatt a Support idő terhére elvégzett Support feladatok díját is. Ha a Support Idő keret terhére lehetséges, akkor a havi díj fedezi a kiszállási, egyébként pedig a kiszállás díjaként a Megrendelésben megjelölt díj alkalmazandó.
4Szövetkezeti Tag munkába állásával kapcsolatos egyéb költséget. A havi Vállalkozói díj elszámolásának alapját a Szövetkezeti Tag munkavégzési helyenként vezetett és a Külön díj Keretszerződés hatályba lépésének napjától havonta fizetendőszakmai felettes által leigazolt, munkaidő nyilvántartási lapon feltüntetett, ledolgozott órái képezik. Az esetleges töredékhónapokra (a Keretszerződés hatályba lépésének hónapja) a havi díj időarányos része fizetendő.
5. Szolgáltató a Megrendelés(ek) szerinti esedékes díjról és Külön díjról havonta utólag jogosult számlát kiállítani. Megrendelő erre irányuló külön kérése esetén, Szolgáltató Megrendelésenként vagy egyes Megrendeléseket összevonva is számlázhat. A Megrendelő a számlán feltüntetett összeget Szövetkezeti Tag(ok) által teljesített munkaórákat a Megrendelés(ek)ben meghatározott fizetési határidőn tárgyhó utolsó munkanapját követő 3 munkanapon belül rögzíti a Szolgáltató bankszámlájára utalja át.
6Vállalkozó által működtetett weboldalon, a feladatteljesítésben résztvevő nyugdíjasonként normál és emelt díjazású havi összes óraszám szerinti bontásban. A Vállalakozó által a Megrendelő részére nyújtott szolgáltatás alapján havonta kiállított teljesítésigazolás képezi az alapját az adott hónapra felszámolt és kiszámlázott Szolgáltatás díj meghatározásának. A vitatott helyzetekben a Megrendelő által rendszeresített formátumú, a helyben szokásos módon vezetett nyilvántartás a meghatározó. A kiállított teljesítésigazolás alapján kerül meghatározásra a Szolgáltatás díjazása, amely a számla alapjául szolgál. A Vállalkozó a Megrendelő által rendelkezésre bocsátott nyilvántartási adatok alapján a díjazás összegéről havi rendszerességgel számlát állít ki, amelyet a Megrendelő a kiszámlázott összeget teljesítéstől számított 5 munkanapon belül köteles a számla kézhezvételétől számított 8 napon belül írásban vitathatja (díjreklamáció). Ha a Szolgáltató a díjreklamációnak helyt ad, akkor a következő havi elszámolás alkalmával a díjkülönbözetet Megrendelő részére jóváírja. A díjreklamáció elmulasztása, mint ráutaló magatartás a kiszámlázott összeg elfogadásának minősülVállalkozó 55100337-12342075 számú bankszámlájára banki átutalás útján kiegyenlíteni.
7. A havi díj és a Külön díj számításának alapjául szolgáló díjtételek évente az előző évre vonatkozó - a KSH által hivatalosan kiadott - fogyasztói árindex-változásnak megfelelően módosulhatnak. A díjváltozásra minden évben január 1. napjára visszamenőleges hatállyal kerül sor a Szolgáltató erre vonatkozó értesítését követően. A díjváltozásról a Szolgáltatónak legkésőbb március 31.-ig kell döntenie.
8. Megrendelő késedelmes fizetése esetén a Szolgáltató késedelmi kamatot számíthat fel. A késedelmi kamat mértéke a mindenkori jogszabályokban rögzítettek szerint alakul.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Díjazás, fizetési feltételek. 3.1 A Megbízó az általa megrendelt Szolgáltatások ellenében díjfizetésre köteles (a továbbiakban: „Szolgáltatási Díj”). A Szolgáltatási Díjakat az ÁSZF 1. Megrendelő vállaljasz. mellékletét képező mindenkori árlista (a továbbiakban: „Árlista”) rögzíti. A Szolgáltatási Díjak EUR-ban kerülnek megadásra. Ha a Megbízó a Szolgáltatási Díjat forintban kívánja kiegyenlíteni, a fizetendő forint összeg a számla kiállításának napját megelőző munkanapon az MNB által közzétett hivatalos euro devizaárfolyam alapján kerül kiszámításra.
3.2 A Megbízó felmérte a Szolgáltatások várható költségeit és készített költség-kalkulációt (a továbbiakban: „Költség-kalkuláció”) a ló termékenyítési formája, kórelőzménye és a kiválasztott mén használati díja alapján. Abban az esetben, ha a Költség-kalkulációban megállapított költségek előre nem látható módon emelkednek, erről a Megbízót (a Megbízó által megjelölt Kapcsolattartót) a Klinika lehetőség szerint előzetesen értesíti. A Megbízó tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Költség-kalkuláció nem tartalmazza az esetlegesen fellépő komplikációk, és a kezelő állatorvos által elrendelt esetleges további vizsgálatok költségeit, az ezekkel kapcsolatos további kezelési díjat, valamint adott esetben egy végleges elaltatás, illetve megsemmisítés költségét.
3.3 Amennyiben olyan díjak, illetve költségek merülnek fel, amelyek az Árlistában a Szolgáltatások megrendelésekor nem szerepeltek, a Szolgáltató külön és lehetőség szerint előzetesen tájékoztatja a Megbízót az adott díjról, illetve költségről. Ha a Megbízó az adott díjat, illetve költséget nem fogadja el, a Szolgáltató jogosult a kezelés megszakítására és a Szerződés azonnali hatályú megszüntetésére.
3.4 A Szolgáltató fenntartja jogát az Árlista egyoldalú módosítására, azzal, hogy áremelés esetén az Árlista-módosítás napjáig már teljesített Szolgáltatásokat a megrendelés időpontjában, azaz a Szolgáltatási Szerződés megkötésekor irányadó Szolgáltatási Díjon köteles teljesíteni, a még nem teljesített Szolgáltatásokat pedig a megemelt Szolgáltatási Díjon. Ha a Megbízó a megemelt Szolgáltatási Díjat nem fogadja el, a Szolgáltató jogosult a kezelés megszakítására és a Szerződés azonnali hatályú megszüntetésére.
3.5 A Szolgáltató előlegszámla ellenében jogosult előleg bekérésére. Az előleg összege nem haladhatja meg a Költség-kalkuláció 70 %-át. A tényleges Szolgáltatási Díj a kezelés(ek) befejezését, illetve a Szolgáltatási Szerződés megszűnését követően kerül részletesen kimutatásra és válik esedékessé. A Megbízó által a Szolgáltatási Díj – illetve előlegfizetés esetén a Szolgáltatási Díj és az előleg különbözete – megfizetésére utólag, számla ellenében kerül sor, a Szolgáltatónak a számlán feltüntetett bankszámlaszámára történő átutalással vagy készpénzzel személyesen a Klinikán. A fizetési határidő – banki átutalás esetén – a számla kiállításától számított 8 (nyolc) naptári nap. A Szolgáltató egyedi Megrendelésben meghatározott Szolgáltatások Keretszerződésszerű ellátásért elbírálás alapján részletfizetési lehetőséget biztosíthat.
3.6 Amennyiben a Megbízó a Szolgáltatási Díjat a fizetési határidőig nem fizeti meg, késedelembe esik és a jelen pont szerinti késedelmi kamatot köteles fizetni a Szolgáltató részére megfizeti • a Megrendelés(ek)ben megjelölt összegű és ütemezésű havi díjat és/vagy üzembe helyezési díjat, • a Megrendelés(ek)ben meghatározott Ügyeleti Időre számított Külön díjat, továbbá • az indokoltan felmerült, előzetesen egyeztetett mértékű és számlával igazolt költségeket.
2. Felek megállapodnak abban, hogy II. pontban megjelölt Support szolgáltatást Szolgáltató a Support Idő terhére, annak kimerülése esetén a vonatkozó Megrendelésben megjelölt Ügyeleti óradíjak ellenében biztosítja. A túllépés mennyisége késedelemmel érintett összeg után és a feladatok elvégzéséhez igazodó, a Megrendelésben meghatározott Ügyeleti óradíjak alapján kiszámított díjat Szolgáltató Külön díjként számlázza.
3. Felek megállapodnak abban, hogy a havi díj az egyedi Megrendelésben megjelölt Szolgáltatás havi díját, az ahhoz biztosított Rendelkezésre Állási Idő és Support Idő díját, vagyis a Rendelkezésre állási idő alatt a Support idő terhére elvégzett Support feladatok díját is. Ha a Support Idő keret terhére lehetséges, akkor a havi díj fedezi a kiszállási, egyébként pedig a kiszállás díjaként a Megrendelésben megjelölt díj alkalmazandó.
4. A havi díj és a Külön díj Keretszerződés hatályba lépésének napjától havonta fizetendő. Az esetleges töredékhónapokra (a Keretszerződés hatályba lépésének hónapja) a havi díj időarányos része fizetendő.
5. Szolgáltató a Megrendelés(ek) szerinti esedékes díjról és Külön díjról havonta utólag jogosult számlát kiállítani. Megrendelő erre irányuló külön kérése esetén, Szolgáltató Megrendelésenként vagy egyes Megrendeléseket összevonva is számlázhat. Megrendelő a számlán feltüntetett összeget a Megrendelés(ek)ben meghatározott fizetési határidőn belül a Szolgáltató bankszámlájára utalja át.
6. Megrendelő a kiszámlázott összeget a számla kézhezvételétől számított 8 napon belül írásban vitathatja (díjreklamáció). Ha a Szolgáltató a díjreklamációnak helyt ad, akkor a következő havi elszámolás alkalmával a díjkülönbözetet Megrendelő részére jóváírja. A díjreklamáció elmulasztása, mint ráutaló magatartás a kiszámlázott összeg elfogadásának minősül.
7. A havi díj és a Külön díj számításának alapjául szolgáló díjtételek évente az előző évre vonatkozó - a KSH által hivatalosan kiadott - fogyasztói árindex-változásnak megfelelően módosulhatnak. A díjváltozásra minden évben január 1. napjára visszamenőleges hatállyal kerül sor a Szolgáltató erre vonatkozó értesítését követően. A díjváltozásról a Szolgáltatónak legkésőbb március 31.-ig kell döntenie.
8. Megrendelő késedelmes fizetése esetén a Szolgáltató késedelmi kamatot számíthat felkésedelemmel érintett napokra arányosan számolva. A késedelmi kamat éves mértéke a mindenkori jogszabályokban rögzítettek szerint alakuljegybanki alapkamat kétszeres összege.
Appears in 1 contract
Samples: Szolgáltatási Szerződés
Díjazás, fizetési feltételek. 1. Megrendelő vállaljaA fordítási szolgáltatások árait fix áras fordítások esetében a Weboldalon közzétett árak, hogy az egyedi Megrendelésben meghatározott Szolgáltatások Keretszerződésszerű ellátásért árajánlatok esetében pedig a Szolgáltató részére megfizeti • által küldött és az adott munkára szabott összegszerű árajánlata határozza meg. A Weboldalon rögzített fix árak csak a Megrendelés(ek)ben megjelölt összegű és ütemezésű havi díjat és/vagy üzembe helyezési díjatMagyarországon készült dokumentumok angol nyelvű fordítására vonatkoznak, • egyéb esetekben a Megrendelés(ek)ben meghatározott Ügyeleti Időre számított Külön díjat, továbbá • az indokoltan felmerült, előzetesen egyeztetett mértékű és számlával igazolt költségeket.
2Megrendelőnek egyedi árajánlatot kell kérnie a fordítás elkészítéséhez. Felek megállapodnak abban, hogy II. pontban megjelölt Support szolgáltatást Egyedi árajánlatok esetén a Szolgáltató a Support Idő terhéredíjazást a fordítandó szöveg formátuma, annak kimerülése esetén a vonatkozó Megrendelésben forrásszöveg típusa, a leadandó fordítás kért formátuma, az esetlegesen szükséges formázási, szerkesztési elő- vagy utómunkák, a szakmai vagy nyelvi lektorálási igény terjedelme, valamint a megjelölt Ügyeleti óradíjak ellenében biztosítjafordítási határidő figyelembevételével állapítja meg és küldi meg e-mailben a Megrendelőnek. A túllépés mennyisége Szolgáltató által küldött egyedi árajánlat csak írásos formában és a feladatok elvégzéséhez igazodó, a Megrendelésben meghatározott Ügyeleti óradíjak alapján kiszámított díjat Szolgáltató Külön díjként számlázza.
3. Felek megállapodnak abban, hogy a havi díj vállalási ár tekintetében az egyedi Megrendelésben megjelölt Szolgáltatás havi díját, az ahhoz biztosított Rendelkezésre Állási Idő és Support Idő díját, vagyis a Rendelkezésre állási idő alatt a Support idő terhére elvégzett Support feladatok díját is. Ha a Support Idő keret terhére lehetséges, akkor a havi díj fedezi a kiszállási, egyébként pedig a kiszállás díjaként a Megrendelésben megjelölt díj alkalmazandó.
4. A havi díj és a Külön díj Keretszerződés hatályba lépésének napjától havonta fizetendő. Az esetleges töredékhónapokra (a Keretszerződés hatályba lépésének hónapja) a havi díj időarányos része fizetendő.
5árajánlat kiadásától számított 72 órás időtartamra érvényes. Szolgáltató a Megrendelés(ek) szerinti esedékes díjról és Külön díjról havonta utólag teljes fordítási díjat megjelöli az egyedi árajánlatban, valamint a visszaigazoló e-mailben, amelynek teljes összegét a Megrendelő az ott megjelölt módon köteles átutalni a Szolgáltató bankszámlájára. A fordítási díj előre történő teljesítését magában foglaló egyedi árajánlat, valamint a visszaigazoló e- mail megküldését követően amennyiben a Megrendelő a megjelölt fordítói díjat nem fizette meg maradéktalanul, úgy a Szolgáltató jogosult számlát kiállítania megrendelés teljesítését a fordítói díj teljes megfizetéséig felfüggeszteni, 72 órát meghaladó késedelem esetén pedig a megrendelést visszautasítani. Amennyiben a Szolgáltató egyedi megállapodás értelmében a fordítás teljesítését megkezdte, azonban a Megrendelő erre irányuló külön kérése eseténa megrendelését visszavonja, Szolgáltató Megrendelésenként vagy egyes Megrendeléseket összevonva is számlázhataz elkészült fordítással arányos összegre tarthat igényt a korábban megállapított fordítási díjból. Ebben az esetben Szolgáltató az arányos fordítási díjról állítja ki a számláját, és küldi meg a Megrendelőnek. Abban az esetben, ha egyedi árajánlat esetén a fizetési kötelezettség a fordítás elkészülte után esedékes, és a Megrendelő a számlán feltüntetett összeget teljesítéssel kapcsolatban kifogást emel, a Megrendelés(ek)ben meghatározott fizetési határidőn belül Megrendelő nem jogosult az elkészült fordítással kapcsolatos esetleges kifogás okán a Szolgáltató bankszámlájára utalja át.
6díjfizetés megtagadására. Megrendelő a kiszámlázott összeget a számla kézhezvételétől számított 8 napon belül írásban vitathatja (díjreklamáció). Ha a Szolgáltató a díjreklamációnak helyt ad, akkor fordítási díjról szóló számlát a következő havi elszámolás alkalmával kész fordítással együtt küldi meg elektronikus úton a díjkülönbözetet Megrendelő részére jóváírjaMegrendelőnek. A díjreklamáció elmulasztása, mint ráutaló magatartás a kiszámlázott összeg elfogadásának minősülszámla kibocsátására kizárólag elektronikus úton kerül sor.
7. A havi díj és a Külön díj számításának alapjául szolgáló díjtételek évente az előző évre vonatkozó - a KSH által hivatalosan kiadott - fogyasztói árindex-változásnak megfelelően módosulhatnak. A díjváltozásra minden évben január 1. napjára visszamenőleges hatállyal kerül sor a Szolgáltató erre vonatkozó értesítését követően. A díjváltozásról a Szolgáltatónak legkésőbb március 31.-ig kell döntenie.
8. Megrendelő késedelmes fizetése esetén a Szolgáltató késedelmi kamatot számíthat fel. A késedelmi kamat mértéke a mindenkori jogszabályokban rögzítettek szerint alakul.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions