Díjazás és költségek mintaszakaszok

Díjazás és költségek. 4.1. A Bankot a jelen Szerződésben szabályozott feladatok ellátásáért díjazás és költségtérítés (a továbbiakban együtt: díj) illeti meg. 4.2. A díj összetevőit, mértékét, számítási módját és esedékességét a jelen Szerződés 5. számú melléklete tartalmazza.
Díjazás és költségek. A felek eltérő rendelkezése hiányában, az Adatkezelőt jelen szerződés alapján fizetési kötelezettség nem terheli, mivel jelen szerződés és az abban megfogalmazott kötelezettségeket Felek részére a Rendelet, ill. egyéb jogszabályok írják elő. Az előbbiekre tekintettel az adatkezelésekkel összefüggésben felek saját maguk viselik felmerült költségeket is és egymás irányában költségtérítést sem érvényesítenek.
Díjazás és költségek. 2.10.1 Szolgáltatót tevékenységéért, illetve a Szerződés tárgyát nem képező, de a megbízás tárgyához szorosan kapcsolódó tevékenységéért díjazás illeti meg, amelynek mértékét a Szerződés határozza meg. 2.10.2 Szolgáltatót a tevékenysége végzése során felmerült, a Szolgáltatáshoz szorosan kapcsolódó, igazolt költségeiért költségtérítés illeti meg kizárólag a költség összegét meg nem haladó mértékben. 2.10.3 Szolgáltatót, az Ügyféllel történő előzetes egyeztetés alapján, előleg is megilletheti, amellyel Szolgáltatónak maradéktalanul el kell számolnia. 2.10.4 Szolgáltató jogosult az alvállalkozói teljesítmények továbbszámlázására az Ügyfélnek adott árajánlat vagy közös megegyezés szerint.

Related to Díjazás és költségek

  • Díjak és költségek 36. A befektetési alapot terhelő díjak, költségek mértéke és az alapra terhelésük módja 36.1. A befektetési alap által az alapkezelő társaság részére fizetendő díjak, költségek összege, kiszámításának leírása, az alapra terhelésük és kiegyenlítésük módja Sorozat Alapkezelési díj értéke

  • Kárenyhítési költségek A biztosító a biztosítási összeg keretei között megtéríti a kárenyhítés költségeit, abban az esetben is, ha a kárenyhí- tés nem vezetett eredményre. Kárenyhítésnek minősülnek különösen, de nem kizárólago- san az alábbi tevékenységek: tűzoltás, mentés, ideiglenes tetőépítés, aládúcolás. Alulbiztosítás esetén a biztosító a kárenyhítési költségeket a biztosítási összeg és a vagyontárgy értékének arányá- ban téríti meg.

  • Díjak, költségek 1. Jelen szerződés aláírásával az Ügyfél vállalja, hogy az SPB által a mindenkor hatályos Kondíciós listájában meghatározott mértékű díjakat, jutalékokat és költségeket az SPB részére megfizeti, az Ügyfél az SPB-t megillető, nem közvetlenül a TBSZ Számlán végrehajtott tranzakciókhoz kapcsolódó díjak, jutalékok és költségek fedezetére szolgáló összeget nem a TBSZ Számlán, hanem elsődlegesen az I.1. pontban hivatkozott Számlaszerződés alapján megnyitott ügyfél- és értékpapírszámlán köteles az SPB rendelkezésére bocsátani. 2. Az Ügyfél kijelenti, hogy az SPB-t megillető elsődlegesen az Üzletszabályzat VI. fejezetében szabályozott levonási, beszámítási, visszatartási és óvadéki jogra vonatkozó rendelkezéseket, külön figyelemfelhívó tájékoztatás alapján megismerte, azokat kifejezetten elfogadja, erre tekintettel azokat a Felek a jelen szerződés tekintetében alkalmazni rendelik. 3. Az Ügyfél kifejezetten elfogadja, hogy késedelmes fizetése esetén az SPB jogosult a jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű késedelmi kamatot felszámítani. 4. A Felek rögzítik, hogy a TBSZ Számla speciális rendeltetésű ügyfél- illetve értékpapírszámla, melynek tekintetében a Felek megállapodnak, hogy a közöttük létrejött Számlaszerződés óvadéki rendelkezéseit teljeskörűen és megfelelően alkalmazzák anélkül, hogy az ott rögzített rendelkezéseket e helyt megismételnék. Az Ügyfél e szabályok alkalmazását kifejezetten elfogadja. 5. Az SPB jogosult az Ügyfél I.1. pontban hivatkozott Számlaszerződés alapján megnyitott ügyfél- és értékpapírszámlájának egyenlege terhére érvényesíteni a TBSZ Számla tekintetében felszámított díjakat, jutalékokat és költségeket, illetve a Felek között hatályban lévő óvadéki megállapodás alapján e számlák egyenlege a TBSZ Számla tekintetében fennálló fizetési kötelezettség biztosítására is óvadékul szolgál. 6. Az SPB a TBSZ Pénzszámlán és a TBSZ Értékpapírszámlán történt terhelésekről és jóváírásokról, a teljesítést követően az Üzletszabályzatban rögzített módon számlakivonatot készít és küld meg az Ügyfél részére. A TBSZ Pénzszámlán elhelyezett összeg után az SPB kamatot nem fizet.

  • Jogok és kötelezettségek 6.3.1. A Társaság díjak, kamatok és jutalékok ellenében szerződésben arra vállal kötelezettséget, hogy az átruházott Követelés alapján – valamennyi szerződéses feltétel együttes megléte esetén – jelen Üzletszabályzatban meghatározott finanszírozó faktoring szolgáltatást nyújt a Szállító részére. 6.3.2. A folyó faktoring szerződés alapján a Társaság köteles a meghatározott előlegeket az Ügyfél rendelkezésére bocsátani, az Ügyfél pedig köteles az igénybevett előleget, annak járulékaival együtt a szerződésben foglalt feltételek bekövetkezése esetén visszafizetni. 6.3.3. A Társaság köteles a Követelés szerződésszerű teljesítését követően (a hiánytalan Követelés Társaság számláján történt jóváírása) 3 banki napon belül az Ügyféllel elszámolni, majd - az ezt követő 15 napon belül - az arra vonatkozó bizonylatokat rendelkezésére bocsátani. 6.3.4. A Társaság köteles nyilvántartásait naprakészen vezetni. 6.3.5. A Társaság tevékenysége során köteles mindenkor az Ügyfél érdekeinek – az adott körülmények között lehetséges – figyelembevételével a tőle elvárható legnagyobb gondossággal eljárni. 6.3.6. A Társaság az Ügyfél kérelmére köt faktoring szerződést és létesít ebből eredő jogviszonyt, amennyiben a Társaság mind az Ügyfél, mind pedig az ügyletben kötelezett Vevő hitelképességét megfelelőnek ítéli. Az Ügyfél által a Társaság részére nyújtott és általa befogadott iratok (szerződések, számlák, bizonylatok stb.) Társaság részéről nem jelentenek elkötelezettséget a vételárelőleg folyósítására, csupán az érdemi hitelképesség vizsgálat lefolytatásának elvállalását jelenti. A Társaság az Ügyfél/Vevő hitelképességére vonatkozó vizsgálati szempontjait maga határozza meg. 6.3.7. A szerződéskötést megelőzően az Ügyfélnek ismertetnie kell, illetve adatokat kell szolgáltatnia vagyoni helyzetére, likviditására, gazdasági helyzetének alakulására, illetve minden olyan körülményre vonatkozólag, amelyek a konkrét szerződési feltételeknek a megállapításához, vagy a faktoring jogügylet létrejöttéhez a Társaság számára szükségesek. 6.3.8. A Társaság az Ügyféllel szerződést (egyedi és/vagy keret) csak előzetes hitelképesség vizsgálat után, pozitív döntést követően, írásban köt. 6.3.9. A Társaság az Ügyfél és a Vevő hitelképességét a szerződéses kapcsolat fennállása alatt is folyamatosan figyelemmel kíséri. A hitelképesség előzetes és folyamatos megítéléséhez a Társaság elsősorban az Ügyféllel és a Vevővel kialakított üzleti kapcsolatai során szerzett ismereteit, a rendelkezésére bocsátott számszerű és egyéb információkat (mérlegbeszámolók, főkönyvi kivonatok, időközi adatszolgáltatások, szöveges információk, stb.) használja fel. 6.3.10. A szerződés érvényességéhez a szerződés írásba foglalása, valamint mind a Társaság, mind az Ügyfél részéről a képviseleti jogosultság okirati igazolását követő cégszerű aláírása szükséges. A szerződés mellékletei annak elválaszthatatlan részét képezik azzal, hogy a szerződés a mellékleteivel együtt érvényes. A mellékletben foglaltakra a szerződésre vonatkozó rendelkezések az irányadóak. Ha a szerződés megkötésekor nem határozható meg valamennyi lényeges kikötés vagy feltétel, akkor a Felek azokat - az „alapszerződés” rendelkezései alapján - külön szerződésben rögzítik. 6.3.11. A keretszerződéssel rendelkező Ügyfél a szerződés időtartama alatt (amennyiben a Társaság által támasztott feltételeket maradéktalanul teljesíti) a rendelkezésre álló szabad faktorkeret összegén belül bármilyen összeget jogosult igénybe venni a faktoring ügyletek keretein belül, az azokra vonatkozó szabályok betartása mellett. Az Ügyfél ilyen irányú jogosultsága azonban nem jelenti a Társaság feltétlen kötelezettségét az adott ügylet megelőlegezésére. 6.3.12. Az Ügyfél a faktoring szerződés (egyedi és/vagy keret) keretében végzett pénzügyi műveletek után a szerződésben, valamint a Kondíciós Listában meghatározott mértékű díjat, kamatot, jutalékot és egyéb költségeket tartozik fizetni. A Társaság jogosult az ügyletek kapcsán alkalmazott kamatait, díjait, jutalékait és egyéb költségeit, valamint egyéb szerződési feltételeit egyoldalúan módosítani jelen Üzletszabályzat meghatározott feltételek és körülmények fennállta esetén. A Társaság a kamatok, díjak, jutalékok és költségek, valamint egyéb szerződési feltételek módosításáról köteles az érintett Ügyfelet írásban értesíteni. Amennyiben az Ügyfél a változást nem fogadja el, úgy a Társaság jogosult a szerződést 15 napos felmondási idővel, írásban felmondani. Az Ügyfél az egyoldalú szerződésmódosítás hatályba lépéséig jogosult a szerződést felmondani. Ha 15 napon belül nem érkezik az Ügyféltől ellenvélemény, úgy a változtatásokat mindkét részről elfogadottnak kell tekinteni. 6.3.13. A Társaság saját belátása szerint, ha veszélyeztetve látja érdekeit – különös tekintettel a szerződésből fakadó Követelések megtérülésére – jogosult az adott szerződést felfüggeszteni akár azonnali hatállyal is. A felfüggesztés ideje alatt a Társaságnak teljesítési kötelezettsége nincs, és a felfüggesztés tényének indokolására sem kötelezhető. 6.3.14. Amennyiben az Ügyfél és a Társaság között megkötött szerződés, vagy jelen Üzletszabályzat másként nem rendelkezik, úgy az Ügyfél jogosult saját belátása szerint bármikor felmondani a faktoring szerződést (egyedi és/vagy keret). A felmondást minden esetben írásban kell közölni a Társasággal. Az Ügyfél rendes felmondása a szerződést megszünteti, amely alapján felek kötelesek egymással elszámolni jelen Üzletszabályzat, illetve az adott szerződés rendelkezései szerint. 6.3.15. A Társaság jogosult bármikor azonnali hatályú felmondással élni különösen, ha az Ügyfél súlyos szerződésszegést követett el, vagy valótlan tények közlésével, adatok eltitkolásával, vagy más módon a Társaságot megtévesztette. 6.3.16. Az Üzletszabályzat és az adott szerződés előírásai felmondás esetén is az elszámolások teljes lezárásáig alkalmazandók.

  • Kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség (1) A szerződő fél és a biztosított a kár megelőzése érdekében az adott helyzetben általában elvárható magatartást köteles tanúsítani. Ezt az elvárhatósági követelményt kell támasztani abban az esetben is, ha az egyes kárbiztosításokra vonatkozó különös feltételek vagy a felek megállapodása szabályozza a szerződő fél és a biztosított kármegelőzési teendőit, előírja a kár megelőzését vagy enyhítését célzó eszközöket, eljárásokat. (2) A szerződő fél és a biztosított a biztosító előírásai és a káresemény bekövetkezésekor adott utasításai szerint, ezek hiányában az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye szerint köteles a kárt enyhíteni. (3) A kárenyhítés szükséges költségei a biztosítási összeg keretei között akkor is a biztosítót terhelik, ha a kárenyhítés nem vezetett eredményre. (4) Alulbiztosítás esetén a biztosító a kárenyhítés költségeit a biztosítási összeg és a vagyontárgy értékének arányában köteles megtéríteni. (5) A károk megelőzésére és elhárítására az adott helyzetben általában elvárható magatartáson túl a hatályos jogszabályok, óvórendszabályok előírásai mindenkor irányadók (például a magánszemélyek tűzvédelemmel és műszaki mentéssel kapcsolatos feladatai, a biztosított vagyontárgyakra vonatkozó rendszeres karbantartás). (6) Az emberi egészséget, környezetet, élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető illetőleg károsodás bekövetkeztével fenyegető folyamatot vagy állapotot (katasztrófaveszély) a szerződő fél vagy a biztosított köteles - az adott helyzetben általában elvárhatóan - haladéktalanul bejelenteni a hivatásos katasztrófavédelmi szervnek, illetve tűzoltóságnak és a polgármesteri hivatalnak.

  • Vállalkozó jogai és kötelezettségei 6.1 Vállalkozó Köteles a Szolgáltatások elvégzésére és azok elvállalása esetén az Opcionális Szolgáltatások elvégzésére. Vállalkozó kifejezetten jogosult a részteljesítésre. 6.2 A Vállalkozó köteles a Rendszer rendeltetésszerű használatával kapcsolatos tájékoztatást a Ügyfélnek megadni. Abban az esetben, ha a használatbavételhez, üzemszerű használathoz hatósági engedély szükséges, ezt a Vállalkozó köteles beszerezni, ennek időtartama azonban a teljesítési határidőbe nem számít bele. Vállalkozó képviselője szerződéskötéskor tájékoztatja a Ügyfélt az elektromos szolgáltató felé felmerülő, óracserével kapcsolatos költségekről, az Ügyfél ezt a Szerződés aláírásával tudomásul veszi. A vonatkozó költségek a szolgáltatók mindenkori szabályzataiban találhatók. 6.3 Vállalkozó nyilatkozik, hogy a Rendszerbe beszerezni kívánt eszközök megfelelnek a vonatkozó európai irányelveknek, szabványoknak, illetve az azokat harmonizáló magyar jogszabályoknak, szabványoknak, környezetvédelmi előírásoknak. 6.4 Vállalkozó (vagy a teljesítésbe bevont alvállalkozója) köteles Ügyfél (és/vagy a Munkavégzés helye tulajdonosa) nevében eljárni a Szolgáltatások teljesítéséhez szükséges engedélyek vagy jóváhagyások beszerzése érdekében. A Vállalkozó nem felelős az ilyen engedélyek vagy jóváhagyások megszerzéséből eredő késedelemért, ha a késedelmet rajta kívül álló körülmények indokolják. Ebben az esetben a késedelem automatikusan meghosszabbít minden a késedelem bekövetkeztét követően lejáró határidőt. 6.5 Vállalkozó köteles a Szerződés teljesítése során együttműködni az Ügyféllel és mindenkor a szakmai gondosság követelményének megfelelően eljárni. 6.6 Vállalkozó köteles biztosítani minden, a munkavégzéshez szükséges árut, anyagot és eszközt és minden egyéb dolgot, legyen az ideiglenes vagy állandó jellegű. 6.7 A teljesítés befejezése után Vállalkozónak el kell távolítania minden munkaeszközét. Az egész munkaterületet és minden munkahelyet tisztán és rendezett állapotban kell elhagynia. 6.8 Vállalkozó köteles minden ésszerű lehetőséget megteremteni az Ügyfél számára, hogy megvizsgálhassa, felmérhesse és ellenőrizhesse a munkaterület bármely elfedésre kerülő vagy később nem látható munkarészét. 6.9 Vállalkozó jogosult a Szerződés teljesítésébe alvállalkozót, szerződött partnert bevonni, amelyek tevékenységéért a Ptk. rendelkezései szerint tartozik felelősséggel. 6.10 Vállalkozó a Rendszer kivitelezése során köteles betartani a kivitelezésre, valamint az ehhez kapcsolódó tevékenységre vonatkozó és hatályban levő technológiai utasításokat, előírásokat és szabványokat, különösen a kivitelezés időpontjában hatályos jogszabályokat, hatósági rendelkezéseket, európai és magyar szabványokat, a Vállalkozó belső szabályai, az általánosan elismert biztonságtechnikai és munkaegészségügyi szabályok, 6.11 Vállalkozó jogosult készlethiány esetén vagy egyéb olyan esetben, amely a Szerződésben meghatározott Rendszer bármely eleme Vállalkozónak fel nem róható okból nem teljesíthető vagy biztosítható, a Szerződésben meghatározott Rendszer bármely eleme helyett azzal műszakilag és minőségileg egyenértékű vagy jobb elemet, illetve Rendszert beépíteni. Vállalkozó köteles minden esetben az Ügyfelet erről tájékoztatni. 6.12 Vállalkozó jogosult a Szerződésben meghatározott Díjat egyoldalúan bármikor csökkenteni, vagy egyéb kedvezményt adni az Ügyfél részére, különösen amennyiben nagyobb mértékű előleget ad az Ügyfél a Vállalkozónak. 6.13 Vállalkozó kötelessége a munkavédelem megszervezése, az óvó és balesetelhárítási jogszabályok, tűzvédelmi, rendészeti és környezetvédelmi előírások megtartása.

  • A Szolgáltató jogai és kötelezettségei 5.1. A Szolgáltató köteles a Szerződésben megadott szolgáltatások biztosítására éves 99,5%-os rendelkezésre állás mellett. A rendelkezésre állás számításába nem tartoznak bele az előre bejelentett karbantartások, a rendszerfejlesztés miatti üzemszünetek, valamint a Szolgáltató hibáján kívüli, rendkívüli estek (pl. tűzvész, földrengés, stb.) okozta üzemzavarok. 5.2. A Szolgáltató köteles a megrendelt szolgáltatásokat a megrendelés díjának kiegyenlítésétől számított 8 munkanapon belül biztosítani. Kivételt képeznek azok a kiegészítő, harmadik fél (alvállalkozó, szerződéses vagy konzorciumos) partner által nyújtott szolgáltatások, melyeket a Szolgáltató közvetít az Előfizető felé. Ezen szolgáltatások kezdete a harmadik fél hatáskörébe tartozik. A szolgáltató kapcsolattartásra megjelölt hivatalos e-mail címeire beérkezett, vagy postai úton beküldött módosítási kéréseket a Szolgáltató köteles 3 munkanapon belül feldolgozni, azokra érdemben reagálni. 5.3. A Szolgáltató díjmentesen technikai támogatást nyújt a megrendelt szolgáltatás igénybevételéhez. A Szolgáltató csak a szerverkörnyezet szakszerű üzemeltetése kapcsán felmerülő problémák esetére nyújt támogatást, a web-programozási, szakmai kérdéskörök nem a Szolgáltató illetőségébe tartoznak 5.4. A Szolgáltató jogosult az érvényes árlistában megadott díjakat az Előfizető felé kiszámlázni. A számlázás a tárgyidőszak elején történik, kivételt képeznek a használat mértékéhez kötött díjak, melyek a tárgyidőszak végén kerülnek kiszámlázásra. Az első számlát a Szolgáltató megrendeléskor állítja ki, melyet az Előfizető a Szerződés megkötésekor köteles teljesíteni. 5.5. A Szolgáltató jogosult egyoldalúan módosítani a szolgáltatásainak tartalmát és díját, valamint a jelen ÁSZF-et, erről azonban legalább 30 nappal a tervezett módosítás előtt tájékoztatni köteles az Előfizetőt honlapján. 5.6. Abban az esetben, ha a Szolgáltató üzembiztonsága - igazolhatóan - veszélybe kerül, a Szolgáltató jogosult azonnali hatállyal módosítani az Általános Szerződési Feltételeket, erről azonban köteles előzetesen írásos tájékoztatást (indoklást) nyújtani Előfizetőinek. 5.7. Az előre kifizetett szolgáltatásnak sem a tartalma, sem a díja nem módosítható, kivéve a kvóták változásából eredő tartalmi és díjváltozásokat, melyekre csak a fenti 30 napos bejelentési kötelezettség vonatkozik. 5.8. A Szolgáltató a tőle elvárható gondossággal óvja az Előfizető által a Szolgáltató szerverein elhelyezett adatokat, azonban nem vállal felelősséget az adatokért, sem az adatok elvesztéséből származó következményi károkért. 5.9. A Szolgáltató jogosult - előzetes értesítés mellett - ellenőrizni a szerverein tárolt személyes adatok eredetét. Amennyiben az Xxxxxxxxx nem tudja igazolni, hogy a Szolgáltató szerverein tárolt személyes adatokat (e-mail címeket, stb.) nem a hatályos törvények szerint kezeli, valamint megtagadja az adatok Szolgáltató általi ellenőrzését, ezen esetben a Szolgáltató jogosult az adatok lementését (átadását) követően törölni az ellenőrizetlen személyes adatokat, valamint jogosult azonnali hatállyal az adatokat használó szolgáltatást felmondani. 5.10. A Szolgáltató jogosult az Előfizető adatait nyilvántartásban szerepeltetni, azonban azokat harmadik félnek az Előfizető írásos jóváhagyása nélkül nem adhatja át. Kivételt képez a törvényi kötelezettség adatszolgáltatásra, valamint a számlatartozás esetén történő, adósságbehajtó társaság számára történő adatszolgáltatás. 5.11. A Szolgáltató fenntartja a jogot az előzetes értesítés nélküli, a kiszolgáló környezetet érintő módosításokra, amennyiben azt a kiszolgáló környezetet alkotó programok biztonsági hibája vagy a rendszert érintő, arra veszélyes biztonsági incidens megköveteli. 5.12. A szolgáltató maximum a neki fizetett díj erejéig vállal anyagi felelősséget. Kivételt képeznek ez alól az egyedi megállapodások. Adatokért, adatvesztés ellen csak külön megállapodás esetén vállal felelősséget.

  • Többletköltségek Ha a fogyasztó kifejezetten a legkevésbé költséges szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választ, az Eladó nem köteles visszatéríteni az ebből eredő többletköltségeket. Ilyen esetben a feltüntetett általános szállítási díjtételek erejéig áll fenn visszatérítési kötelezettségünk.

  • Költségek 3.3.1 A Cofidis az Adós nem szerződésszerű teljesítése esetén a kül- dendő értesítő és felszólító levelek postázása kapcsán a Magyar Posta Zrt. szolgáltatásával összefüggésben felmerülő postaköltséget a pos- tai díjszabálynak megfelelően jogosult az Adósra áthárítani. 3.3.2 Az Adós a szerződésszegéséből eredő költségek – különösen az esetleges hatósági eljárás költségei, a közreműködő igénybevé- telének költségei, a jogi és egyéb szakértői költségek, postaköltségek (levelezési költség), illetékek – az Adóst terhelik. 3.3.3 Abban az esetben, ha az Adós a jelen Hitelszerződésből eredő bár- mely kötelezettségét nem teljesíti, Cofidis jogosult harmadik személye- ket (így különösen, de nem kizárólag: behajtással foglalkozó magánsze- mély vagy társaság, ügyvéd, ügyvédi iroda stb.) a behajtás érdekében igénybe venni, az Üzletszabályzat 4.5.14.3. pontja szerint. A behajtással felmerülő költségeket a Cofidis jogosult az Adósra áthárítani. 3.3.4 Amennyiben Adós a törlesztőrészletek megfizetése során a kölcsön összegét túlfizeti és így az egyenlege 2 (két) hónap időtartamot meg- haladóan pozitív lesz vagy a Hitelszerződés bármely okból megszűnik, Xxxxxxx az ilyen túlfizetés összegét köteles az Adós részére visszautalni. – Amennyiben az Adós a túlfizetés visszajuttatását az általa korábban már megfelelően igazolt fizetési számlára kéri átutalni, vagy az Adós készpénzben, a Cofidis ügyfélszolgálatán szeretné felvenni a túlfize- tés összegét, úgy a túlfizetés visszajuttatása költség- és díjmentes. – Amennyiben az Adós a túlfizetés visszajuttatását az általa korábban még nem igazolt fizetési számlára kéri átutalni, úgy az annak igazolá- sához szükséges, a Cofidisnél felmerülő postaköltségek kerülhetnek felszámításra, hogy az adott fizetési számla valóban az Adós nevén van. Ha a postai díjszabás változik, a Cofidis a költségnek az aktuális – a költség felmerüléskor érvényes – összegét jogosult felszámítani.

  • A szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei 21 19.1. Közlési és változásbejelentési kötelezettség 21 19.2. Titoktartási kötelezettség 21 19.3. Személyes adatkezelésre vonatkozó tudnivalók 26 19.4. Felmentés, felhatalmazás 27 19.5. Szerződésre jellemző értékek módosítása 27 19.6. Napi tájékozódási lehetőség 27