Egyéb követelmények mintaszakaszok

Egyéb követelmények. Nyertes Ajánlattevőnek a szerződés megkötését követően Ajánlatkérővel közösen projektszervezetet kell létrehoznia, melynek működési rendjét külön okiratban rögzítik. Ezen dokumentum tartalmazza a nyertes Ajánlattevő által ellátandó konkrét feladatokkal kapcsolatos minden további elvárást, határidőt és egyéb tartalmi kérdést, amelyet a közbeszerzési dokumentumok nem tartalmaznak.
Egyéb követelmények. A kompaktor rendelkezzék központi zsírzó berendezéssel. A hulladéktömörítő célgépnek elől-hátul vontatásra alkalmasnak kell lennie. Hátramenetnél automatikusan bekapcsolódó hangjelzés legyen. A célgép elején és hátulján 4-4 db munkalámpa szükséges Rendelkezzen GPS/GPRS alapú távfelügyeleti rendszerrel, amin nyomon követhető a gép pillanatnyi helyzete, állapota, hibakódok, üzemanyag fogyasztás A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell.
Egyéb követelmények. (3) Megjelenése, ruházata, viselkedése legyen kulturált, a munkaruhát, védőruhát használja. Balesetveszélyes cipő használata kerülendő.
Egyéb követelmények. A járműnek olyan navigációs rendszerrel kell rendelkeznie, amely lehetővé teszi az automatikus kormányzást görbe nyomvonal mentén, a nyomvonalakat lehessen rögzíteni és tárolni, a nyomvonalak átmásolhatósága másik járműre követelmény, lefedési térkép készítése is szükséges a már megművelt területről, tegye lehetővé a tényleges munkavégzés munkaóráinak a rögzítését is A járművet ajánlattevőnek mezőgazdasági vontatóként, közúti forgalomba helyezett módon kell leszállítania ajánlatkérő részére. A járműnek ennek megfelelően rendelkeznie kell a közúti forgalomba helyezés minden műszaki követelményével, berendezésével, felszerelésével és tartozékával. Ajánlattevőnek az ajánlathoz mellékelnie kell az ajánlatban szereplő jármű NEMZETI KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁG által kiadott Általános Forgalomba Helyezési Engedély másolatát, valamint a gyártói megfelelőségi nyilatkozatokat A megajánlott járműnek – a járműszerkezeteknek, a fődaraboknak, alkatrészeknek, berendezéseknek, felszereléseknek, tartozékoknak – gyári kivitelű új, sérülésmentes, hibátlan és az Európai előírásoknak megfelelő állapotúnak, kivitelűnek kell lennie.
Egyéb követelmények. Az alább ismertetett SAP Enterprise Support támogatás igénybe vételéhez a Licencvevőnek a következő követelményeknek is meg kell felelnie: (i) A Szerződés szerint továbbra is fizetnie kell az Enterprise Support szolgáltatási díjait. (ii) A Szerződésből és a Szerződés-kiegészítésből adódó egyéb kötelezettségeit is teljesítenie kell.
Egyéb követelmények. Az Ajánlattevőnek a beszerzés keretében vállalnia szükséges az alábbiakat: A fent beszerezni kívánt eszközökre és programra, valamint a teljes rendszerre legalább 24 hónap teljeskörű garanciát biztosít. Technikai segítségnyújtást biztosít, amely magába foglalja a következő tevékenységeket: a) vállalja a jelzőkészülékek Ajánlatkérő székhelyére történő szállítását, b) támogatja együttműködve az Ajánlatkérő intézmény dolgozóival a jelzőkészülékek szakszerű felhelyezését és tájékoztatást ad az eszközök szabályos használatáról, egyéb működést befolyásoló lényeges körülményekről, c) gondoskodik azokról a programozási, koordinatív feladatokról, amelyek szükségesek az eszközök működőképes állapotba helyezéséhez, d) gondoskodik a diszpécserközpont kliens program, a mobil applikáció, a diszpécserközpont és a jelzőkészülékek közötti kapcsolat megteremtéséről e) biztosítja a jelzőkészülékekkel kapcsolatos hibaelhárítást és a meghibásodás esetén a cserekészüléket (a garanciális időszak alatt térítésmentesen). Szakmai segítségnyújtást biztosít, amely magába foglalja a következő tevékenységeket: a) a jelzőkészülékek, a kliens program és a mobil applikáció működéséről magyar nyelvű, írásos használati útmutatót, termékleírást papír alapon (minimum 4 példányban) és elektronikus formában átad az Ajánlatkérő részére, b) vállalja azt, hogy az Ajánlatkérő termékekkel és az üzemeltetéssel kapcsolatos kérdéseire külön választ ad, külön tanácsadási díj megállapítását mellőzve. Ajánlat tárgya: Jelzőkészülékek és jelzőrendszeri működést támogató eszközök beszerzése és telepítése a Városi Gondozási Központ Szentgotthárd intézménynél
Egyéb követelmények. Az ajánlott gépnek rendelkeznie kell a gépek biztonsági követelményeiről és megfelelőségének tanúsításáról szóló 16/2008. (VIII. 30.) NFGM rendeletben előírt megfelelőségi tanúsítással, vagy magyarországi szakértői névsorban szereplő munkabiztonsági szakértő által kiállított megfelelőségi bizonyítvánnyal. - munkavédelmi feliratozások magyar nyelven, illetve piktogramokkal szükséges - gépkezelői oktatás az alapgépre és a munkaeszközökre is szükséges, legalább 2 órás időtartammal, vezetési gyakorlási lehetőséggel Előírt tartozékok: - távvezérlővel rendelkező csörlő távvezérlővel a gép hátsó frontra szükséges - tűzoltó készülék 2 kg -os szükséges Üzemeltetési dokumentációk és azonosítási jelek: - magyar nyelvű kezelési és karbantartási utasítással, - szükséges műbizonylatokkal, - CE minősítéssel, - magyar Munkavédelmi Bizonyítvánnyal (TÜV) kell szállítani. Nyertes Ajánlattevőnek a beüzemelését és gépenként az alapgépre és a munkaeszközökre is szükségesen legalább, 2 fő gépkezelő min. 2 óra (max. 4 óra) időtartamú betanítását vezetési gyakorlási lehetőséggel (kezelés, karbantartás) el kell végeznie. Az eszközök üzembe helyezett állapotban, hatósági jelzésekkel ellátva, illetve a közúti közlekedéshez és az üzemeltetéshez szükséges valamennyi dokumentum átadásával együtt történik. A gépeknek meg kell felelnie a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben meghatározott – a szállítás tervezett időpontjában hatályos - követelményeknek. A Kbt. 123. § (7) bekezdésének, valamint a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 26. § (6) bekezdésének rendelkezései szerint a megjelölt típus csak a műszaki meghatározás pontosítását szolgálja. E szerint az ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja. Jogszabályi követelmények: - Feleljen meg az EN 13000:2010 szabvány és a 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet előírásainak. Üzemeltetési dokumentációk és azonosítási jelek: - magyar nyelvű kezelési és karbantartási utasítással, - szükséges műbizonylatokkal, - CE minősítéssel, - magyar Munkavédelmi Bizonyítvánnyal (TÜV) kell szállítani. Beüzemelés, oktatás: Nyertes Ajánlattevőnek a gépek beüzemelését és gépenként legalább, 2 fő gépkezelő min. 4 óra (max. 8 óra) időtartamú betanítását (kezelés, karbantartás) el kell végeznie. A részletes műszaki paramétereket az ajánlati dokumentáció részét képező közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 310/2011. (XII.23.) K...
Egyéb követelmények. A járművet ajánlattevőnek mezőgazdasági vontatóként, közúti forgalomba helyezett módon kell leszállítania ajánlatkérő részére. A járműnek ennek megfelelően rendelkeznie kell a közúti forgalomba helyezés minden műszaki követelményével, berendezésével, felszerelésével és tartozékával. Ajánlattevőnek az ajánlathoz mellékelnie kell az ajánlatban szereplő jármű NEMZETI KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁG által kiadott Általános Forgalomba Helyezési Engedély másolatát, valamint a gyártói megfelelőségi nyilatkozatokat A megajánlott járműnek – a járműszerkezeteknek, a fődaraboknak, alkatrészeknek, berendezéseknek, felszereléseknek, tartozékoknak – gyári kivitelű új, sérülésmentes, hibátlan és az Európai előírásoknak megfelelő állapotúnak, kivitelűnek kell lennie. A gépek átadása forgalomba és üzembe helyezett állapotban, hatósági jelzésekkel ellátva, illetve a közúti közlekedéshez és az üzemeltetéshez szükséges valamennyi dokumentum átadásával együtt történik. Jogszabályi követelmények: Feleljen meg az EN 13000:2010 szabvány és a 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet előírásainak.
Egyéb követelmények. Csomagolási követelmények: Minden ládán az alábbi adatok magyar és angol nyelven kerüljenek feltüntetésre:
Egyéb követelmények. Üzembenntartási adatszolgáltatási záradék teljesítéséhez szükséges adatok: Az eszközökkel együtt az alábbi okmányok kerüljenek átadásra (eszközönként): A búvárfelszerelésekhez készített kezelési, karbantartási és tárolási utasítás magyar nyelven tartalmazza az alábbiakat: