Common use of Együttműködés, kapcsolattartás Clause in Contracts

Együttműködés, kapcsolattartás. 9. A szerződő felek (a továbbiakban: Felek) a szerződés teljesítése érdekében egymással kölcsönösen együttműködni kötelesek, az együttműködés keretében kötelesek a szerződés teljesítését befolyásoló minden lényeges körülményt egymással haladéktalanul közölni. Megbízott köteles a Megbízó kapcsolattartóját kívánságára, illetve szükség esetén e nélkül is folyamatosan tájékoztatni tevékenységéről. 10. A szerződés teljesítése során mindennemű értesítést írásban is meg kell erősíteni, és azokat az érdekelt Felek kapcsolattartóinak szerződésben megadott postai vagy e-mail címére, illetve telefax számára kell eljuttatni. Bármely fél által észlelt, a szerződésszerű teljesítését lehetetlenné tévő akadály felmerülése, illetve szerződésmódosítás kezdeményezése esetén az értesítést aláírt levélben is meg kell erősíteni. 11. A Megbízott köteles a Megbízó alkalmazottaival és munkatársaival, vagy az általa kijelölt más személyekkel a megbízás teljesítése során együttműködni. 12. A Megbízott a megbízást a szerződésben kijelölt kapcsolattartó utasításai szerint, a Megbízó érdekeinek megfelelő teljesítésével köteles ellátni. 13. A postai úton megküldött iratokat a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteni, ha a címzett az átvételt megtagadta. Ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett az iratot nem vette át, (az a feladóhoz „nem kereste” jelzéssel érkezett vissza), az iratot a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni.

Appears in 2 contracts

Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions

Együttműködés, kapcsolattartás. 911.1. A szerződő felek (Felek a továbbiakban: Felek) a jelen szerződés teljesítése érdekében egymással kölcsönösen együttműködni kötelesekegyüttműködési kötelezettséget vállalnak, az együttműködés melynek keretében kötelesek a szerződés teljesítését befolyásoló minden lényeges körülményt egymással haladéktalanul közölni. Megbízott Vállalkozó tudomásul veszi, hogy köteles a Megbízó kapcsolattartóját kívánságáraMegrendelő alkalmazottaival és munkatársaival, illetve szükség esetén e nélkül is folyamatosan tájékoztatni tevékenységérőlvagy az általa kijelölt más személyekkel a feladat teljesítése során együttműködni. 1011.2. A szerződés teljesítése során Felek rögzítik, hogy mindennemű értesítést írásban is meg kell erősíteni, és azokat megküldeni az érdekelt Felek kapcsolattartóinak szerződésben megadott postai címére. A Felek megállapodnak abban, hogy az értesítéseket elektronikus levél formájában is elfogadják egymástól azzal, hogy az elektronikus levél csak akkor minősül kézbesítettnek, ha annak kézbesítését a címzett vagy e-mail címére, illetve telefax számára kell eljuttatnia levelezési rendszer az elküldést követően visszaigazolja. Bármely fél által észlelt, a szerződés szerződésszerű teljesítését lehetetlenné tévő akadály felmerülése, illetve szerződésmódosítás kezdeményezése esetén azonban az értesítést aláírt ajánlott vagy tértivevényes levélben is meg kell erősítenierősíteni azzal, hogy Xxxxx a levelet ajánlott küldemény esetében a feladást követő 10. munkanapon kézbesítettnek tekintik. 1111.3. A Megbízott köteles jelen szerződéssel kapcsolatos kérdésekben nyilatkozattételre jogosult és kapcsolattartó: a) Megrendelő részéről: - szakmai kérdésekben: név: tel.: e-mail: cím: - pénzügyi kérdésekben: név: tel.: e-mail: cím: b) Vállalkozó részéről: név: tel.: e-mail: cím: 11.4. Bármely fél jogosult a Megbízó alkalmazottaival és munkatársaivaljelen szerződés 11.3. pontjában meghatározott értesítési címeket – beleértve az értesítendő személyek nevét – megváltoztatni, vagy az általa kijelölt más személyekkel ha erről a megbízás teljesítése során együttműködni. 12másik felet értesítette. A Megbízott változtatásra vonatkozó értesítést az értesítés küldésére a megbízást változás előtt jogosult személy vagy a szerződésben kijelölt kapcsolattartó utasításai szerint, a Megbízó érdekeinek megfelelő teljesítésével köteles ellátni. 13jelen szerződés aláírására jogosult személy teheti meg. A postai úton megküldött iratokat jelen szerződés 11.3. pontjában meghatározott értesítési címek és értesítendő személyek megváltoztatásához nem szükséges a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteni, ha a címzett az átvételt megtagadta. Ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett az iratot nem vette át, (az a feladóhoz „nem kereste” jelzéssel érkezett vissza), az iratot a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekintenijelen szerződés közös megegyezéssel történő módosítása.

Appears in 2 contracts

Samples: Közbeszerzési Szerződés, Vállalkozási Keretszerződés

Együttműködés, kapcsolattartás. 911.1. A szerződő felek (Felek a továbbiakban: Felek) a jelen szerződés teljesítése érdekében egymással kölcsönösen együttműködni kötelesekegyüttműködési kötelezettséget vállalnak, az együttműködés melynek keretében kötelesek a szerződés teljesítését befolyásoló minden lényeges körülményt egymással haladéktalanul közölni. Megbízott Vállalkozó tudomásul veszi, hogy köteles a Megbízó kapcsolattartóját kívánságáraMegrendelő alkalmazottaival és munkatársaival, illetve szükség esetén e nélkül is folyamatosan tájékoztatni tevékenységérőlvagy az általa kijelölt más személyekkel a feladat teljesítése során együttműködni. 1011.2. A szerződés teljesítése során Felek rögzítik, hogy mindennemű értesítést írásban is meg kell erősíteni, és azokat megküldeni az érdekelt Felek kapcsolattartóinak szerződésben megadott postai címére. A Felek megállapodnak abban, hogy az értesítéseket elektronikus levél formájában is elfogadják egymástól azzal, hogy az elektronikus levél csak akkor minősül kézbesítettnek, ha annak kézbesítését a címzett vagy e-mail címére, illetve telefax számára kell eljuttatnia levelezési rendszer az elküldést követően visszaigazolja. Bármely fél által észlelt, a szerződés szerződésszerű teljesítését lehetetlenné tévő akadály felmerülése, illetve szerződésmódosítás kezdeményezése esetén azonban az értesítést aláírt ajánlott vagy tértivevényes levélben is meg kell erősítenierősíteni azzal, hogy Xxxxx a levelet ajánlott küldemény esetében a feladást követő 10. munkanapon kézbesítettnek tekintik. 1111.3. A Megbízott köteles jelen szerződéssel kapcsolatos kérdésekben nyilatkozattételre jogosult és kapcsolattartó: a) Megrendelő részéről: - szakmai kérdésekben: név: tel.: e-mail: cím: - pénzügyi kérdésekben: név: tel.: e-mail: cím: b) Vállalkozó részéről: név: tel.: e-mail: cím: 11.4. Bármely fél jogosult a Megbízó alkalmazottaival és munkatársaivaljelen szerződés 10.3. pontjában meghatározott értesítési címeket – beleértve az értesítendő személyek nevét – megváltoztatni, vagy az általa kijelölt más személyekkel ha erről a megbízás teljesítése során együttműködni. 12másik felet értesítette. A Megbízott változtatásra vonatkozó értesítést az értesítés küldésére a megbízást változás előtt jogosult személy vagy a szerződésben kijelölt kapcsolattartó utasításai szerint, a Megbízó érdekeinek megfelelő teljesítésével köteles ellátni. 13jelen szerződés aláírására jogosult személy teheti meg. A postai úton megküldött iratokat jelen szerződés 10.3. pontjában meghatározott értesítési címek és értesítendő személyek megváltoztatásához nem szükséges a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteni, ha a címzett az átvételt megtagadta. Ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett az iratot nem vette át, (az a feladóhoz „nem kereste” jelzéssel érkezett vissza), az iratot a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekintenijelen szerződés közös megegyezéssel történő módosítása.

Appears in 2 contracts

Samples: Közbeszerzési Szerződés, Vállalkozási Keretszerződés

Együttműködés, kapcsolattartás. 91. A szerződő felek (Felek a továbbiakbanSzerződés teljesítése során kötelesek kapcsolattartóik útján együttműködni, így különösen kötelesek egymást tájékoztatni a Szerződés teljesítését érintő lényeges körülményekről. Támogató kapcsolattartója: Felek) neve: munkaköre: cím: 1027 Budapest, Kacsa u. 11. mobil: e-mail: 0000000000 Támogatott kapcsolattartója: neve: Xxxxx Xxxxx Xxxxxxx feladata: projekt koordinátor cím: 930 30 Keszölcés 60 mobil: +000 000 000 000 e-mail: xxxxxxxxxxxx@xxxxx.xxx 2. Amennyiben a szerződés teljesítése érdekében egymással kölcsönösen együttműködni kötelesek, az együttműködés keretében kötelesek Szerződés valamely jognyilatkozat megtételéhez tértivevényes levél útján történő kézbesítést ír elő és a szerződés teljesítését befolyásoló minden lényeges körülményt egymással haladéktalanul közölni. Megbízott köteles címzett Fél a Megbízó kapcsolattartóját kívánságárajelen Szerződésben meghatározott értesítési címére, illetve szükség ennek hiányában székhelyére küldött tértivevényes levelet bármely okból nem veszi át, a levél kézbesítését ismételten meg kell kísérelni. A megismételt kézbesítés sikertelensége esetén e nélkül is folyamatosan tájékoztatni tevékenységérőla levél a megismételt feladástól számított 5 (öt) nap elteltével kézbesítettnek tekintendő. 103. A szerződés Felek megállapodnak, hogy a Szerződés III., V. és VI. címében foglalt nyilatkozatok kivételével, a Szerződés teljesítésével összefüggő információkról elektronikus levelezőrendszeren keresztül értesítik egymás. A Támogatónak és a Támogatottnak a Szerződés teljesítése során mindennemű értesítést írásban is meg kell erősítenieljáró kapcsolattartóinak elérhetőségeit VIII.1. pont tartalmazza. A fenti kapcsolattartók által elektronikus formában, e-mailen küldött értesítés visszaigazolás hiányában a küldéstől számított egy munkanap elteltével kézbesítettnek tekintendő. 4. Az elektronikus formában, e-mail-ben küldött, a Szerződés szerinti értesítések, visszaigazolások cégszerű aláírás és ezt helyettesítő azonosítás nélkül jutnak el a Támogatotthoz, illetve a Támogatóhoz, amelyet a Felek tudomásul vesznek, és azokat ellenkező bizonyításig elfogadottnak tekintenek. A Szerződésben rögzített szabályoknak megfelelően létrehozott e-mailek tekintetében Xxxxx sem bíróságok, sem más hatóságok előtt nem hivatkozhatnak arra, hogy azok nem felelnek meg a cég nevében tett írásos dokumentumok követelményeinek, kivéve, ha alkalmazására bizonyíthatóan, csalárd vagy egyéb jogellenes szándékkal került sor. 5. Abban az érdekelt esetben, ha a küldő Fél e-mailjével kapcsolatban vita merül fel a küldő személyét illetően, vagy a levél tartalmával kapcsolatban, a küldő felet terheli annak bizonyítása, hogy a levelet nem a feladóként megjelölt személy részére, vagy nem a megérkezett tartalommal küldte el. 6. Felek kapcsolattartóinak szerződésben megadott postai vagy kijelentik, hogy az alkalmazandó e-mail címérelevelezési rendszert a Szerződés aláírásának időpontjában biztonságosnak és alkalmasnak tekintik, illetve telefax számára kell eljuttatni. Bármely fél által észlelt, a szerződésszerű teljesítését lehetetlenné tévő akadály felmerülése, illetve szerződésmódosítás kezdeményezése esetén az értesítést aláírt levélben is meg kell erősíteni. 11. A Megbízott köteles a Megbízó alkalmazottaival és munkatársaival, vagy az általa kijelölt más személyekkel a megbízás teljesítése során együttműködni. 12. A Megbízott a megbízást a szerződésben kijelölt kapcsolattartó utasításai szerint, a Megbízó érdekeinek megfelelő teljesítésével köteles ellátni. 13. A postai úton megküldött iratokat a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteniegyben vállalják, ha a címzett működés során a rendszer biztonságát tudomásuk szerint veszély fenyegeti, e tényről, ismeretről haladéktalanul tájékoztatják a másik Felet. Felek a késedelmes tájékoztatásból eredő károkért felelősséggel tartoznak. 7. Felek megállapodnak, hogy az átvételt megtagadtaelektronikus úton küldött levél (e-mail) csak abban az esetben minősül hivatalos kapcsolattartási formának, ahol és amennyiben ezt jelen Szerződés kifejezetten megengedi. Ha Felek kifejezetten rögzítik, hogy a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett az iratot Szerződés elektronikus úton küldött levél útján nem vette át, (az a feladóhoz „módosítható és nem kereste” jelzéssel érkezett vissza), az iratot a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteniszüntethető meg.

Appears in 1 contract

Samples: Support Agreement

Együttműködés, kapcsolattartás. 91. A szerződő felek (Felek a továbbiakban: Felek) a szerződés Szerződés teljesítése érdekében egymással kölcsönösen együttműködni kötelesekegyüttműködési kötelezettséget vállalnak, az együttműködés melynek keretében kötelesek a szerződés Szerződés teljesítését befolyásoló minden lényeges körülményt egymással haladéktalanul közölni. Megbízott Vállalkozó tudomásul veszi, hogy köteles a Megbízó kapcsolattartóját kívánságáraMegrendelő alkalmazottaival és munkatársaival, illetve szükség esetén e nélkül is folyamatosan tájékoztatni tevékenységérőlvagy az általa kijelölt más személyekkel a feladat teljesítése során együttműködni. 102. A szerződés teljesítése során Felek rögzítik, hogy mindennemű értesítést írásban is meg kell erősíteni, és azokat megküldeni az érdekelt Felek kapcsolattartóinak szerződésben megadott postai címére. A Felek megállapodnak abban, hogy az értesítéseket elektronikus levél formájában is elfogadják egymástól azzal, hogy az elektronikus levél csak akkor minősül kézbesítettnek, ha annak kézbesítését a címzett vagy e-mail címére, illetve telefax számára kell eljuttatnia levelezési rendszer az elküldést követően visszaigazolja. Bármely fél Fél által észlelt, a Szerződés szerződésszerű teljesítését lehetetlenné tévő akadály felmerülése, illetve szerződésmódosítás kezdeményezése esetén azonban az értesítést aláírt ajánlott vagy tértivevényes levélben is meg kell erősíteni. 11erősíteni azzal, hogy Xxxxx a levelet ajánlott küldemény esetében a feladást követő 10. munkanapon kézbesítettnek tekintik. A Megbízott köteles Szerződéssel kapcsolatos kérdésekben kapcsolattartó: a) Megrendelő részéről: név: Xxxxxx Xxxxxx ügyvezető igazgató Telefon: +00 00 000-000 Fax: +00 00 000-000 E-mail: xxxxxx.xxxxxx@xxxxxxx.xx b) Vállalkozó részéről: név: tel.: e-mail: cím: 3. Bármely Fél jogosult a Megbízó alkalmazottaival és munkatársaivaljelen fejezet 2. pontjában meghatározott értesítési címeket – beleértve az értesítendő személyek nevét – megváltoztatni, vagy az általa kijelölt más személyekkel ha erről a megbízás teljesítése során együttműködni. 12másik felet értesítette. A Megbízott változtatásra vonatkozó értesítést az értesítés küldésére a megbízást változás előtt jogosult személy vagy a szerződésben kijelölt kapcsolattartó utasításai szerint, a Megbízó érdekeinek megfelelő teljesítésével köteles ellátni. 13jelen szerződés aláírására jogosult személy teheti meg. A postai úton megküldött iratokat Szerződés jelen fejezetének 2. pontjában meghatározott értesítési címek és értesítendő személyek megváltoztatásához nem szükséges a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteni, ha a címzett az átvételt megtagadta. Ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett az iratot nem vette át, (az a feladóhoz „nem kereste” jelzéssel érkezett vissza), az iratot a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteniSzerződés közös megegyezéssel történő módosítása.

Appears in 1 contract

Samples: Contract Draft

Együttműködés, kapcsolattartás. 97.1. A szerződő felek (Felek a továbbiakban: Felek) jelen szerződés teljesítése érdekében kötelesek egymással együttműködni. Az együttműködés keretében Xxxxx kötelesek egymást haladéktalanul értesíteni minden olyan tényről, körülményről vagy eseményről, amely a jelen szerződésben foglalt kötelezettségek megfelelő teljesítésére vonatkozik, illetve a teljesítést bármilyen módon korlátozhatja, megnehezítheti, késleltetheti, vagy megakadályozhatja. 7.2. Felek szabályszerű írásbeli közlésnek tekintik a faxon vagy elektronikus úton elküldött írásbeli üzeneteket is. Kétség esetén mind levél, mind fax, mind elektronikus úton küldött üzenet esetében a küldő felet terheli annak a bizonyítása, hogy a másik fél részére az üzenetet megküldte. Az üzenet megküldése bizonyítható ajánlott postai küldemény esetén feladóvevénnyel, hiba és megszakításmentes adást bizonyító faxigazoló szelvénnyel, valamint e-mail megküldése esetén olyan iratokkal, melyből megállapítható, hogy hiba visszajelentés nem történt. Felek ugyanakkor kötelezik magukat arra, hogy a szerződés teljesítése érdekében egymással kölcsönösen együttműködni kötelesekszempontjából különösen fontos okiratokat (például pénzügyi elszámolás, bizalmas okiratok stb.) személyesen, illetve ajánlott, tértivevényes levél útján juttatják el a címzett részére. 7.3. A Felek az együttműködés keretében teljesítendő írásbeli értesítéseket és nyilatkozatokat a másik fél kijelölt kapcsolattartóihoz kötelesek a szerződés teljesítését befolyásoló minden lényeges körülményt egymással haladéktalanul közölni. Megbízott köteles a Megbízó kapcsolattartóját kívánságára, illetve szükség esetén e nélkül is folyamatosan tájékoztatni tevékenységéről. 10. A szerződés teljesítése során mindennemű értesítést írásban is meg kell erősítenimegtenni, és azokat a másik fél kapcsolattartóitól jogosultak az érdekelt Felek kapcsolattartóinak szerződésben megadott postai vagy eilyen értesítéseket és tájékoztatásokat hitelesként és érvényesként elfogadni. Megrendelő a Vállalkozó számára folyamatos konzultációs lehetőséget biztosít. Szerződő felek a Szerződéssel összefüggő kapcsolattartásra az alábbi személyeket jelölik ki: Megrendelő részéről: Név: lllésné Xxxxxxx Xxxxx Xxxxxxx Értesítési cím: 5700 Xxxxx Xxxxx Xxxxxx u. 16. Telefon: 66/521-mail címére225 E-mail: illesne.agi@gyulaikozuzem. hu Vállalkozó részéről: Név: Xxxxxxxx Xxxxxx Értesítési cím: 1052 Budapest, illetve telefax számára kell eljuttatniSemmelweis u.25. Bármely fél által észlelt, a szerződésszerű teljesítését lehetetlenné tévő akadály felmerülése, illetve szerződésmódosítás kezdeményezése esetén az értesítést aláírt levélben is meg kell erősíteni. 11Telefon: 00-0-000-0000,00-0-000-0000. A Megbízott köteles a Megbízó alkalmazottaival és munkatársaival, vagy az általa kijelölt más személyekkel a megbízás teljesítése során együttműködni. 12. A Megbízott a megbízást a szerződésben kijelölt kapcsolattartó utasításai szerint, a Megbízó érdekeinek megfelelő teljesítésével köteles ellátni. 13. A postai úton megküldött iratokat a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteni, ha a címzett az átvételt megtagadta. Ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett az iratot nem vette át, (az a feladóhoz „nem kereste” jelzéssel érkezett vissza), az iratot a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni.E-mail: xxxxxx.xxxxxxxx@xxx.xx

Appears in 1 contract

Samples: Service Agreement

Együttműködés, kapcsolattartás. 91. A szerződő felek (a továbbiakban: Felek) Felek megállapodnak, hogy a szerződés teljesítése érdekében egymással kölcsönösen együttműködni köteleseksorán elsődlegesen írásban (e-mail, telefax, levél stb.) kommunikálnak egymással. Különösen érvényesül ez a kötelezettség a Vállalkozó által készített javaslatok, megrendelői döntést igénylő kérdések, azok szakmai előkészítése, valamint a tájékoztatási kötelezettség körében. Amennyiben a döntés, intézkedés halaszthatatlan voltára, személyes jelenlétre vagy valamely más fontos körülményre tekintettel az együttműködés keretében kötelesek írásbeli kommunikáció nem lehetséges vagy nem célszerű vagy nem gazdaságos a szerződés teljesítését befolyásoló minden lényeges körülményt egymással Felek jegyzőkönyvezett szóbeli közlése is hatályos. A szóbeli közlés tárgyát a Szerződés teljesítésére vonatkozó, valamint a jogosultságokat és kötelezettségeket lényegesen érintő esetben írásban is haladéktalanul közölnirögzíteni kell. 2. Megbízott A Felek megállapodnak abban, hogy a Szerződésre vonatkozóan az alábbiakban megjelölt személyek útján tartják a kapcsolatot: A Megrendelő szakmai kapcsolattartója: név: […] tel.: […] fax: […] e-mail: […] A Vállalkozó kapcsolattartója: Cím: […] tel.: […] fax: […] email: […] 3. Vállalkozó külön is kifejezetten kötelezettséget vállal arra, hogy a Projektet, a szerződést, a Megrendelőt, vagy bármely, a teljesítés során vagy azzal összefüggésben tudomására jutott információt a Megrendelő előzetes, írásbeli jóváhagyása nélkül nem közöl harmadik felekkel, ideértve különösen, de nem kizárólagosan a sajtót, médiát, bármely más, hírközlő, kommunikációs szervezetet, személyt, stb. A Vállalkozó bármilyen közlése előtt köteles a Megbízó kapcsolattartóját kívánságáraközlést teljes terjedelmében, illetve szükség esetén e formájában és tartalmában írásban közölni a Megrendelővel és a kommunikáció tilalmára vonatkozó kötelezettségének a Megrendelő írásbeli jóváhagyásáig eleget tenni. A Megrendelő jogosult a közléshez való hozzájárulását indokolás nélkül is folyamatosan tájékoztatni tevékenységéről. 10megtagadni. A szerződés teljesítése során mindennemű értesítést írásban is meg kell erősíteni, és azokat az érdekelt Felek kapcsolattartóinak szerződésben megadott postai vagy e-mail címére, illetve telefax számára kell eljuttatni. Bármely fél által észlelt, a szerződésszerű teljesítését lehetetlenné tévő akadály felmerülése, illetve szerződésmódosítás kezdeményezése esetén az értesítést aláírt levélben is meg kell erősíteniVállalkozó jelen pont szerinti kötelezettségének megszegése súlyos szerződésszegésnek minősül. 11. A Megbízott köteles a Megbízó alkalmazottaival és munkatársaival, vagy az általa kijelölt más személyekkel a megbízás teljesítése során együttműködni. 12. A Megbízott a megbízást a szerződésben kijelölt kapcsolattartó utasításai szerint, a Megbízó érdekeinek megfelelő teljesítésével köteles ellátni. 13. A postai úton megküldött iratokat a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteni, ha a címzett az átvételt megtagadta. Ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett az iratot nem vette át, (az a feladóhoz „nem kereste” jelzéssel érkezett vissza), az iratot a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

Együttműködés, kapcsolattartás. 98.1. A szerződő felek Felek a Szerződéssel kapcsolatos, egymásnak címzett értesítéseiket írásban (levél, telefax, e-mail) küldik meg a továbbiakban: Felek) kijelölt kapcsolattartók részére és azokat írásban vissza kell igazolni. Az értesítésben foglaltak a szerződés teljesítése érdekében egymással kölcsönösen együttműködni kötelesek, az együttműködés keretében kötelesek a szerződés teljesítését befolyásoló minden lényeges körülményt egymással haladéktalanul közölni. Megbízott köteles a Megbízó kapcsolattartóját kívánságára, illetve szükség esetén e nélkül is folyamatosan tájékoztatni tevékenységérőlcímzett által történő kézhezvételkor lépnek érvénybe. 108.2. A szerződés teljesítése során mindennemű értesítést írásban is meg kell erősíteniFelek megállapodnak, és azokat az érdekelt Felek kapcsolattartóinak szerződésben megadott postai vagy e-mail címére, illetve telefax számára kell eljuttatni. Bármely fél által észlelt, hogy a Szerződés időtartama alatt a szerződésszerű teljesítését lehetetlenné tévő akadály felmerüléseteljesítés érdekében folyamatosan együttműködnek. Ennek megfelelően írásban, illetve szerződésmódosítás kezdeményezése esetén az értesítést aláírt levélben is meg kell erősítenikölcsönösen és haladéktalanul egymás rendelkezésére bocsátják a Szerződés megfelelő teljesítéséhez szükséges információkat, adatokat, valamint gondoskodnak a teljesítés feltételeinek megteremtéséről. Felek továbbá haladéktalanul írásban tájékoztatják egymást minden olyan kérdésről (tény, adat, körülmény) is, amely a Szerződés teljesítésére kihatással lehet. 118.3. A Megbízott köteles a Megbízó alkalmazottaival és munkatársaivalVállalkozó kötelezettséget vállal arra, vagy hogy Megrendelőt haladéktalanul értesíti abban az általa kijelölt más személyekkel a megbízás teljesítése során együttműködni. 12. A Megbízott a megbízást a szerződésben kijelölt kapcsolattartó utasításai szerint, a Megbízó érdekeinek megfelelő teljesítésével köteles ellátni. 13. A postai úton megküldött iratokat a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteniesetben, ha a címzett Szerződés maradéktalan teljesítése előtt ellene csőd-, felszámolási-, végelszámolási-, illetve végrehajtási eljárás indul. Vállalkozó ugyancsak haladéktalanul köteles a Megrendelőt értesíteni, ha cégében a Szerződés maradéktalan teljesítését megelőzően tulajdonos változásra, illetőleg jogutódlásra, jogok és kötelezettségek átszállására, szétválásra, összeolvadásra, vagy beolvadásra kerül sor. Vállalkozó felelős az átvételt megtagadtaértesítési kötelezettségének elmulasztásából eredő kárért. 8.4. Ha Felek az alábbi személyeket bízzák meg a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett az iratot nem vette át, (az a feladóhoz „nem kereste” jelzéssel érkezett vissza), az iratot a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni.Szerződéssel kapcsolatosan nyilatkozattételre: Név: Xxxxxxxxx Xxxxxx polgármester Telefon: +00 00 000 000 E-mail: xxxxxxxxxxxx@xxxxxxxxxx.xx Cím: Telefon: Fax: Mobil: +36 +36 +36 E-mail: Név: felelős műszaki vezető Cím: Telefon: Fax: Mobil: +36 +36 +36 E-mail:

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

Együttműködés, kapcsolattartás. 98.1. A szerződő felek Felek a Szerződéssel kapcsolatos, egymásnak címzett értesítéseiket írásban (levél, telefax, e-mail) küldik meg a továbbiakban: Felek) kijelölt kapcsolattartók részére és azokat írásban vissza kell igazolni. Az értesítésben foglaltak a szerződés teljesítése érdekében egymással kölcsönösen együttműködni kötelesek, az együttműködés keretében kötelesek a szerződés teljesítését befolyásoló minden lényeges körülményt egymással haladéktalanul közölni. Megbízott köteles a Megbízó kapcsolattartóját kívánságára, illetve szükség esetén e nélkül is folyamatosan tájékoztatni tevékenységérőlcímzett által történő kézhezvételkor lépnek érvénybe. 108.2. A szerződés teljesítése során mindennemű értesítést írásban is meg kell erősíteniFelek megállapodnak, és azokat az érdekelt Felek kapcsolattartóinak szerződésben megadott postai vagy e-mail címére, illetve telefax számára kell eljuttatni. Bármely fél által észlelt, hogy a Szerződés időtartama alatt a szerződésszerű teljesítését lehetetlenné tévő akadály felmerüléseteljesítés érdekében folyamatosan együttműködnek. Ennek megfelelően írásban, illetve szerződésmódosítás kezdeményezése esetén az értesítést aláírt levélben is meg kell erősítenikölcsönösen és haladéktalanul egymás rendelkezésére bocsátják a Szerződés megfelelő teljesítéséhez szükséges információkat, adatokat, valamint gondoskodnak a teljesítés feltételeinek megteremtéséről. Felek továbbá haladéktalanul írásban tájékoztatják egymást minden olyan kérdésről (tény, adat, körülmény) is, amely a Szerződés teljesítésére kihatással lehet. 118.3. A Megbízott köteles a Megbízó alkalmazottaival és munkatársaivalVállalkozó kötelezettséget vállal arra, vagy hogy Megrendelőt haladéktalanul értesíti abban az általa kijelölt más személyekkel a megbízás teljesítése során együttműködni. 12. A Megbízott a megbízást a szerződésben kijelölt kapcsolattartó utasításai szerint, a Megbízó érdekeinek megfelelő teljesítésével köteles ellátni. 13. A postai úton megküldött iratokat a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteniesetben, ha a címzett Szerződés maradéktalan teljesítése előtt ellene csőd-, felszámolási-, végelszámolási-, illetve végrehajtási eljárás indul. Vállalkozó ugyancsak haladéktalanul köteles a Megrendelőt értesíteni, ha cégében a Szerződés maradéktalan teljesítését megelőzően tulajdonos változásra, illetőleg jogutódlásra, jogok és kötelezettségek átszállására, szétválásra, összeolvadásra, vagy beolvadásra kerül sor. Vállalkozó felelős az átvételt megtagadtaértesítési kötelezettségének elmulasztásából eredő kárért. 8.4. Ha Felek az alábbi személyeket bízzák meg a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett az iratot nem vette át, (az a feladóhoz „nem kereste” jelzéssel érkezett vissza), az iratot a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni.Szerződéssel kapcsolatosan nyilatkozattételre: Név: Telefon: E-mail: Teljesítésigazolás kiadására jogosult: Név: Telefon: E-mail: Cím: Telefon: Fax: Mobil: +36 +36 +36 E-mail: Név: felelős műszaki vezető Cím: Telefon: Fax: Mobil: +36 +36 +36 E-mail:

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

Együttműködés, kapcsolattartás. 91. A szerződő Szerződő felek (a továbbiakban: Felek) a szerződés jelen ösztöndíjszerződés teljesítése érdekében egymással kölcsönösen együttműködni kötelesekegyüttműködési kötelezettséget vállalnak, az együttműködés amelynek keretében kötelesek a szerződés az ösztöndíjszerződés teljesítését befolyásoló minden lényeges körülményt egymással haladéktalanul közölni. Megbízott köteles a Megbízó kapcsolattartóját kívánságára, illetve szükség esetén e nélkül is folyamatosan tájékoztatni tevékenységéről. 102. A szerződés teljesítése során mindennemű Szerződő felek rögzítik, hogy egymás között minden nyilatkozatot vagy egyéb értesítést írásban is meg kell erősíteni, és azokat az érdekelt Felek kapcsolattartóinak szerződésben megadott postai – tértivevényes levélben vagy e-mailben – kell eszközölni, amely akkor tekinthető szabályszerűnek, ha azt a kapcsolattartó személy részére, vagy a Szerződő felek hivatalos kézbesítési címére vagy e- mail címére, illetve telefax számára kell eljuttatni. Bármely fél által észlelt, a szerződésszerű teljesítését lehetetlenné tévő akadály felmerülése, illetve szerződésmódosítás kezdeményezése esetén az értesítést aláírt levélben is meg kell erősítenicímére kézbesítették. 113. A Megbízott köteles Szerződő felek az Ösztöndíjszerződésből fakadó kötelezettségeik és feladataik teljesítése érdekében az Egyetem honlapján is közzétett, alábbiakban rögzített KDP Pályázati Ügyintéző(kö)n keresztül személyesen vagy elektronikus úton tartják a Megbízó alkalmazottaival és munkatársaival, vagy az általa kijelölt más személyekkel a megbízás teljesítése során együttműködni.kapcsolatot6: Név: Xxxx Xxxxxx Beosztás: ügyintéző Telefonszám: +00-0-000-0000 E-mail: xxxx.xxxxxx@xx.xx 124. A Megbízott kapcsolattartó személyek feladata a megbízást a szerződésben kijelölt kapcsolattartó utasításai szerintkölcsönös, a Megbízó érdekeinek megfelelő teljesítésével köteles ellátni. 13naprakész kapcsolattartás, tájékoztatás. A postai úton megküldött iratokat Szerződő felek rögzítik, hogy a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteni, ha a címzett kapcsolattartó személyek kizárólag az átvételt megtagadta. Ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett az iratot nem vette át, (az a feladóhoz „nem kereste” jelzéssel érkezett vissza)ösztöndíjszerződésben foglaltak teljesítésével kapcsolatban felmerülő operatív kérdésekben jogosultak eljárni, az iratot a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteniösztöndíjszerződés módosítására, megszüntetésére, egyéb jognyilatkozat tételére nem jogosultak.

Appears in 1 contract

Samples: Ösztöndíjszerződés

Együttműködés, kapcsolattartás. 95.1. A szerződő felek (Felek a továbbiakban: Felek) a szerződés Megállapodásban foglaltak teljesítése érdekében egymással kölcsönösen együttműködni kötelesek, valamint kötelesek egymást minden olyan információról, eseményről haladéktalanul írásban tájékoztatni, amely jelen Megállapodás teljesítését veszélyeztetné. Felek az együttműködés keretében érdekében kapcsolattartókat jelölnek ki, melyet külön függelékben jelölnek meg. 5.2. A Felek megállapodnak, hogy a kapcsolattartók személyének változásáról egymást haladéktalanul, 3 napon belül tájékoztatják. 5.3. A Felek egymás irányában a jelen Megállapodás alapján, illetve azzal összefüggésben teljesítendő közléseiket, illetőleg értesítéseiket minden esetben írásban, e-mail-ben, vagy ajánlott tértivevényes levél formájában, utóbb igazolható módon kötelesek teljesíteni. Az előbbiek szerinti közlések alapjául szolgáló adatok megváltozásáról az érintett Fél a másik Felet haladéktalanul köteles megfelelően értesíteni, azzal, hogy az értesítés elmaradása esetén az ebből eredő esetleges károkért a felelősséget viselni köteles. A kapcsolattartásra kijelölt személyek kötelesek a szerződés teljesítését befolyásoló minden lényeges körülményt egymással teljesítést akadályozó körülményekről haladéktalanul közölniírásban értesíteni egymást és kezdeményezni a szükséges intézkedést. 5.4. Megbízott köteles A fenti ponttól eltérően, a Megbízó kapcsolattartóját kívánságáraMegállapodás létrejöttével, módosításával, megszüntetésével kapcsolatos közlés és értesítés kizárólag tértivevényes levél formájában érkezhet, a felek mindenkori megadott székhelyére. 5.5. Bármely közlés vagy okirat, amelyet a Felek bármelyike jelen Megállapodás szerint vagy azzal kapcsolatban a másik Félnek, vagy valamely másik személynek ad, küld vagy kézbesít: - levélben történő továbbítás esetén akkor válik hatályossá, amikor az ajánlott és tértivevényes küldeményként, vagy futárszolgálat útján továbbított levelet az adott Félnek kézbesítették, illetve szükség a kézbesítés sikertelensége esetén e nélkül is folyamatosan tájékoztatni tevékenységéről. 105 munkanappal azután, hogy a kézbesítést az adott Félnek sikertelenül megkísérelték. A szerződés teljesítése során mindennemű értesítést írásban kézbesítési vélelem abban az esetben is meg kell erősítenibeáll, és azokat ha a levél „Címzett ismeretlen” jelzéssel érkezik vissza a szerződő fél által megadott székhelyének címéről. - az érdekelt Felek kapcsolattartóinak szerződésben megadott postai ajánlott vagy nem könyvelt küldemények legkésőbb a postára adást követő 5. (ötödik) munkanapon kézbesítettnek tekintendők. - e-mail címéreesetén a másik fél postafiókjában történő igazolható megjelentés napján kézbesítettnek tekintendők. A címzett Megállapodásban meghatározott címére elektronikus úton történő kézbesítésnél a feladó nem vizsgálja a címzett hozzáférési jogosultságát, illetve telefax számára kell eljuttatniez kizárólag a címzett felelősségi körébe tartozik. 5.6. Bármely A Xxxxx által a jelen Megállapodásban kapcsolattartásra kijelölt személy a szerződő fél által észleltmeghatalmazása alapján jogosult az adott szerződő fél szerződéses kötelezettségeinek teljesítése és jogai gyakorlása érdekében minden szükséges intézkedést megtenni, a szerződésszerű teljesítését lehetetlenné tévő akadály felmerülése, illetve szerződésmódosítás kezdeményezése esetén az értesítést aláírt levélben is meg kell erősítenimásik fél képviselőjével a kapcsolatot tartani. 11. A Megbízott köteles a Megbízó alkalmazottaival és munkatársaival, vagy az általa kijelölt más személyekkel a megbízás teljesítése során együttműködni. 12. A Megbízott a megbízást a szerződésben kijelölt kapcsolattartó utasításai szerint, a Megbízó érdekeinek megfelelő teljesítésével köteles ellátni. 13. A postai úton megküldött iratokat a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteni, ha a címzett az átvételt megtagadta. Ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett az iratot nem vette át, (az a feladóhoz „nem kereste” jelzéssel érkezett vissza), az iratot a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni.

Appears in 1 contract

Samples: Cooperation Agreement

Együttműködés, kapcsolattartás. 9. A szerződő felek (a továbbiakban: Felek) a szerződés Felek jelen megállapodás teljesítése érdekében egymással kölcsönösen együttműködni kötelesekegyüttműködési kötelezettséget vállalnak, az együttműködés amelynek keretében kötelesek a szerződés megállapodás teljesítését befolyásoló minden lényeges körülményt egymással haladéktalanul közölni. Megbízott köteles a Megbízó kapcsolattartóját kívánságáraFelek rögzítik, illetve szükség esetén e nélkül is folyamatosan tájékoztatni tevékenységéről. 10. A szerződés teljesítése során mindennemű hogy egymás között minden nyilatkozatot vagy egyéb értesítést írásban is meg – tértivevényes levélben vagy e-mailben – kell erősítenieszközölni, és azokat az érdekelt Felek kapcsolattartóinak szerződésben megadott postai amely akkor tekinthető szabályszerűnek, ha azt a kapcsolattartó személy részére, vagy a Fél hivatalos kézbesítési címére vagy e-mail címérecímére kézbesítették. Felek jelen Megállapodásból fakadó kötelezettségeik és feladataik teljesítése érdekében kapcsolattartókat jelölnek ki: az Egyetem részéről: Név: Xx. Xxxxx Xxxxx Beosztás: Egyetemi docens Telefonszám: +00 00 000 - 000 / 6074 E-mail: xxxxxx@xxx.xxx-xxxxxx.xx a(z) … <Partner rövidített neve> részéről: név: szervezeti egység: beosztás: tel: e-mail: A kapcsolattartó személyek feladata a kölcsönös, illetve telefax számára kell eljuttatninaprakész kapcsolattartás, tájékoztatás. Bármely fél által észleltA Felek rögzítik, hogy a kapcsolattartó személyek kizárólag a Megállapodásban foglaltak teljesítésével kapcsolatban felmerülő operatív kérdésekben jogosultak eljárni, a szerződésszerű teljesítését lehetetlenné tévő akadály felmerüléseMegállapodás módosítására, illetve szerződésmódosítás kezdeményezése esetén az értesítést aláírt levélben is meg kell erősíteni. 11megszüntetésére, egyéb jognyilatkozat tételére nem jogosultak. Felek kijelentik, hogy a kapcsolattartó személyében bekövetkezett változásról haladéktalanul tájékoztatják egymást. A Megbízott köteles a Megbízó alkalmazottaival másik fél kapcsolattartója részére megküldött minden értesítést és munkatársaival, vagy az általa kijelölt más személyekkel a megbízás teljesítése során együttműködni. 12. A Megbízott a megbízást a szerződésben kijelölt kapcsolattartó utasításai szerint, a Megbízó érdekeinek megfelelő teljesítésével köteles ellátni. 13. A postai úton megküldött iratokat a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek tájékoztatást mindaddig hatályosnak és érvényesnek kell tekinteni, ha ameddig az adott fél írásban be nem jelenti a címzett az átvételt megtagadtamásik fél részére a kapcsolattartó személyében bekövetkezett változásokat. Ha A kapcsolattartó személyének vagy adatainak változása a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett az iratot megállapodás módosítását nem vette át, (az a feladóhoz „nem kereste” jelzéssel érkezett vissza), az iratot a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteniteszi szükségessé.

Appears in 1 contract

Samples: Cooperation Agreement

Együttműködés, kapcsolattartás. 9. A szerződő felek Felek a Szerződéssel kapcsolatos, egymásnak címzett értesítéseiket írásban (levél, telefax, e-mail) küldik meg a továbbiakban: Felek) a szerződés teljesítése érdekében egymással kölcsönösen együttműködni kötelesek, az együttműködés keretében kötelesek a szerződés teljesítését befolyásoló minden lényeges körülményt egymással haladéktalanul közölni. Megbízott köteles a Megbízó kapcsolattartóját kívánságára, illetve szükség esetén e nélkül is folyamatosan tájékoztatni tevékenységéről. 10. A szerződés teljesítése során mindennemű értesítést írásban is meg kell erősíteni, kijelölt kapcsolattartók részére és azokat az érdekelt írásban vissza kell igazolni. Az értesítésben foglaltak a címzett által történő kézhezvételkor lépnek érvénybe. Felek kapcsolattartóinak szerződésben megadott postai vagy e-mail címéremegállapodnak, illetve telefax számára kell eljuttatni. Bármely fél által észlelt, hogy a Szerződés időtartama alatt a szerződésszerű teljesítését lehetetlenné tévő akadály felmerüléseteljesítés érdekében folyamatosan együttműködnek. Ennek megfelelően írásban, illetve szerződésmódosítás kezdeményezése esetén kölcsönösen és haladéktalanul egymás rendelkezésére bocsátják a Szerződés megfelelő teljesítéséhez szükséges információkat, adatokat, valamint gondoskodnak a teljesítés feltételeinek megteremtéséről. Felek továbbá haladéktalanul írásban tájékoztatják egymást minden olyan kérdésről (tény, adat, körülmény) is, amely a Szerződés teljesítésére kihatással lehet. Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy Megrendelőt haladéktalanul értesíti abban az értesítést aláírt levélben is meg kell erősíteni. 11. A Megbízott köteles a Megbízó alkalmazottaival és munkatársaival, vagy az általa kijelölt más személyekkel a megbízás teljesítése során együttműködni. 12. A Megbízott a megbízást a szerződésben kijelölt kapcsolattartó utasításai szerint, a Megbízó érdekeinek megfelelő teljesítésével köteles ellátni. 13. A postai úton megküldött iratokat a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteniesetben, ha a címzett Szerződés maradéktalan teljesítése előtt ellene csőd-, felszámolási-, végelszámolási-, illetve végrehajtási eljárás indul. Vállalkozó ugyancsak haladéktalanul köteles a Megrendelőt értesíteni, ha cégében a Szerződés maradéktalan teljesítését megelőzően tulajdonos változásra, illetőleg jogutódlásra, jogok és kötelezettségek átszállására, szétválásra, összeolvadásra, vagy beolvadásra kerül sor. Vállalkozó felelős az értesítési kötelezettségének elmulasztásából eredő kárért. Felek az alábbi személyeket bízzák meg a Szerződéssel kapcsolatosan nyilatkozattételre: Név: Telefon: E-mail: Teljesítésigazolás kiadására jogosult: Név: Telefon: E-mail: Név: szerződéses kapcsolattartó Cím: Telefon: +36 Fax: +36 Mobil: +36 E-mail: Név: felelős műszaki vezető Cím: Telefon: +36 Fax: +36 Mobil: +36 E-mail: Vállalkozó köteles a kivitelezés befejezéséről a műszaki átadás-átvétel tervezett megkezdése előtt legalább 1 héttel értesíteni a Megrendelőt. Vállalkozó a készre jelentéssel egyidejűleg írásban nyilatkozik, hogy a jelen szerződésben meghatározott valamennyi tevékenységet a Szerződésben foglaltaknak megfelelően, a hatályos jogszabályokban meghatározott előírások és szabványok, valamint a szakma általánosan elfogadott szabályai és szokásai betartásával végezte el. Vállalkozó készre jelentése alapján a Megrendelő kitűzi a műszaki átadás-átvételi eljárás kezdeti napját. Megrendelő köteles gondoskodni arról, hogy a műszaki átadás-átvételen az adott hatósági képviselet - amennyiben szükséges - jelenléte biztosítva legyen. Felek rögzítik, hogy a teljesítési határidőbe az átadás-átvételi eljárás időtartama nem számít bele. Felek az átadás során közösen elvégzik azokat az ellenőrzéseket, amelyek a teljesítés megfelelő minőségének megállapításához szükségesek. Megrendelő köteles az átadás-átvételi eljárás során felfedezett hiányokat, hibákat, azok kijavításának, illetve pótlásának határidejével (póthatáridő) együtt jegyzőkönyvben rögzíteni. Vállalkozó a jegyzőkönyvben rögzített hiányokat, hibákat az abban meghatározott határidőn belül köteles pótolni, kijavítani. Felek kikötik, hogy Vállalkozó akkor teljesít szerződésszerűen, ha a műszaki átadás-átvételi eljárás eredményes, és annak során megállapítható, hogy sem mennyiségi, sem minőségi hiány vagy hiba nincs. Megrendelő jogosult az átvételt megtagadtamindaddig megtagadni, míg Vállalkozó hiány, illetve hiba nélkül nem teljesít. Ha Megrendelő az átadás-átvételt nem tagadhatja meg a kézbesítés azért volt eredménytelenkivitelezett munkák olyan jelentéktelen hibái, mert hiányai miatt, melyek más hibákkal, hiányokkal összefüggésben, illetve a címzett kijavításukkal, pótlásukkal járó munkák folytán sem akadályozzák a rendeltetésszerű használatot. A műszaki átadás-átvételi eljárás megkezdésének feltétele az iratot nem vette átalábbi dokumentumok Megrendelő részére történő átadása jegyzék kíséretében: Kivitelezői nyilatkozat és felelős műszaki vezetői nyilatkozat (3 eredeti példányban) Üzemeltetési és karbantartási kézikönyvek. A sikeres átadás-átvételi eljárás befejezésének feltétele az üzembe helyezési eljárásokhoz szükséges alábbi dokumentumok Megrendelő részére történő átadása jegyzék kíséretében: Építési napló (3 példányban) Beszerelt eszközök és anyagok minőségi és megfelelőségi tanúsítványai (1 eredeti és 2 másolati példányban) Az építkezés főbb szakaszairól – a kivitelezés megkezdésétől (a meglévő állapot dokumentálásával) a teljes munka befejezéséig, – valamint az eltakart szerkezetekről készített fotódokumentáció (1 példány nyomtatott formában és 3 példány digitális adathordozón) Bármely más, az átadás-átvételi eljárás eredményes lezárásához szükséges dokumentum. Megrendelő köteles a feladóhoz „nem kereste” jelzéssel érkezett visszafenti dokumentumok beszerzése érdekében a Vállalkozóval együttműködni és a szükséges segítséget megadni. Vállalkozót az 1. pontban meghatározott kivitelezés hibátlan és hiánytalan teljesítéséért a nyertes ajánlata szerinti vállalkozói díj (előleg kifizetése esetén a kifizetett előleggel csökkentett összege), az iratot mint átalánydíj illeti meg. A vállalkozói díj magában foglalja a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek Vállalkozó adott munkavégzéssel összefüggő valamennyi díját, költségét, Vállalkozó a vállalkozói díjon felül költségtérítési, illetve egyéb, más jogcímen keletkezett díjigénnyel nem léphet fel. Vállalkozónak kell tekinteniviselnie minden olyan köz és egyéb terhet, melyek a Szerződésben foglalt munkák kivitelezésével kapcsolatban felmerülnek.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés