Common use of Elektronikus nyilatkozattétel Clause in Contracts

Elektronikus nyilatkozattétel. Az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozat tekintetében az ajánlatot a rendszerben benyújtó gazdasági szereplő képviselőjének kell tekinteni azt a személyt, aki az EKR-ben a gazdasági szereplő részéről a nyilatkozattételhez szükséges hozzáféréssel és jogosultsággal rendelkezik. Az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlapot e vélelem alapján a gazdasági szereplő eredeti nyilatkozatának kell tekinteni. Az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatokat a közös ajánlattevők, valamint az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetek képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. A más nevében tett nyilatkozatok megtételére meghatalmazott gazdasági szereplő kizárólag azért felel, hogy a meghatalmazásnak és a számára rendelkezésre bocsátott nyilatkozatoknak, adatoknak az általa elektronikusan megtett nyilatkozatok megfelelnek, ez a szabály azonban nem érinti a közös ajánlattevők Kbt. 35. § (6) bekezdése szerinti egyetemleges felelősségét

Appears in 3 contracts

Samples: Közbeszerzési Szerződés, Közbeszerzési Eljárás, Közbeszerzési Eljárás Dokumentáció

Elektronikus nyilatkozattétel. Az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozat tekintetében az ajánlatot a rendszerben benyújtó gazdasági szereplő képviselőjének kell tekinteni azt a személyt, aki az EKR-ben a gazdasági szereplő részéről a nyilatkozattételhez szükséges hozzáféréssel és jogosultsággal rendelkezik. Az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlapot e vélelem alapján a gazdasági szereplő eredeti nyilatkozatának kell tekinteni. Az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatokat a közös ajánlattevők, valamint az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetek képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. A más nevében tett nyilatkozatok megtételére meghatalmazott gazdasági szereplő kizárólag azért felel, hogy a meghatalmazásnak és a számára rendelkezésre bocsátott nyilatkozatoknak, adatoknak az általa elektronikusan megtett nyilatkozatok megfelelnek, ez a szabály azonban nem érinti a közös ajánlattevők Kbt. 35. § (6) bekezdése szerinti egyetemleges felelősségét.

Appears in 3 contracts

Samples: Ajánlatkérési Dokumentáció, Közbeszerzési Eljárás Dokumentáció, Közbeszerzési Eljárás Dokumentáció

Elektronikus nyilatkozattétel. Az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozat tekintetében az ajánlatot a rendszerben benyújtó gazdasági szereplő képviselőjének kell tekinteni azt a személyt, aki az EKR-ben a gazdasági szereplő részéről a nyilatkozattételhez szükséges hozzáféréssel és jogosultsággal rendelkezik. Az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlapot e vélelem alapján a gazdasági szereplő eredeti nyilatkozatának kell tekinteni. Az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatokat a közös ajánlattevők, valamint az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetek ajánlattevők képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. A más nevében tett nyilatkozatok megtételére meghatalmazott gazdasági szereplő kizárólag azért felel, hogy a meghatalmazásnak és a számára rendelkezésre bocsátott nyilatkozatoknak, adatoknak az általa elektronikusan megtett nyilatkozatok megfelelnek, ez a szabály azonban nem érinti a közös ajánlattevők Kbt. 35. § (6) bekezdése szerinti egyetemleges felelősségét. Az ajánlatkérő abban az esetben rendelkezhet úgy, hogy nem kötelező az elektronikus úton történő kommunikáció és az EKR alkalmazása, ha

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Dokumentáció