Ellenjegyzés mintaszakaszok

Ellenjegyzés a) A kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére a helyi önkormányzat hivatal jegyzője által írásban kijelölt, a helyi önkormányzat hivatala állományába tartozó köztisztviselő írásban jogosult. (Ávr. 55. § (2)) A kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére feljogosított személynek a felsőoktatásban szerzett gazdasági végzettséggel, vagy legalább középfokú iskolai végzettséggel és emellett pénzügyi- számviteli képesítéssel kell rendelkeznie. (Ávr. 55. § (3))
Ellenjegyzés ca.) A kötelezettségvállalás, valamint az utalvány ellenjegyzésére a pénzügyi osztályvezető, illetve távollétében az általa megbízott személy írásban jogosult. Az ellenjegyzés csak az előirányzat és a fedezet meglétének, valamint a jogszerűségének ellenőrzésére irányul. A kötelezettségvállalást, utalványozást, valamint az ellenjegyzést ugyanazon személy nem végezheti.
Ellenjegyzés. A pénzügyi ellenjegyzést a kötelezettségvállalás dokumentumán a pénzügyi ellenjegyzés dátumának és a pénzügyi ellenjegyzés tényére történő utalásnak a megjelölésével, az arra jogosult személy aláírásával kell igazolni. A kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére a helyi nemzetiségi önkormányzat kiadási előirányzatai terhére vállalt kötelezettség esetén a Gazdálkodási Csoport vezetője, vagy az általa írásban kijelölt, a Polgármesteri Hivatal állományába tartozó pénzügyi ügyintézői feladatokat ellátó köztisztviselő jogosult. A kötelezettségvállalást, utalványozást, valamint az ellenjegyzést ugyanazon személy nem végezheti.
Ellenjegyzés. Az intézmény - megfelelő szakember-ellátottsága hiányában - saját maga nem tudja ellátni az ellenjegyzési feladatokat, ezért a hivatal e feladatot szintén összevontan végzi.
Ellenjegyzés. Az ellenjegyzés a kötelezettségvállaláshoz és az utalványozáshoz kapcsolódik. Az ellenjegyzési feladattal megbízott személynek az ellenjegyzést megelőzően meg kell győződnie arról, hogy - az arra felhatalmazott személy utalványozott-e, - a szakmai teljesítés igazolása és az érvényesítés megtörtént-e, - a megfelelő fedezet rendelkezésre áll-e, - a kifizetés célját, vagy mértékét tekintve nem ütközik-e jogszabályba, - a választott fizetési mód helyes-e (átutalás, postautalvány, készpénz), - nem történik-e kétszeres fizetés. Amennyiben az ellenjegyző szabálytalanságot állapít meg, köteles arról a kötelezettségvállalót, utalványozót tájékoztatni, aki az intézkedését korrigálhatja, visszavonhatja. Amennyiben ez nem történik meg, az ellenjegyzésre jogosultnak a kötelezettségvállalást jelentő okmányt, ha nem ért vele egyet “a kötelezettségvállalás ellenjegyzése utasításra történt” záradékkal kell ellátnia, és erről a tényről a Polgármestert haladéktalanul írásban értesíteni. A Polgármester a bejelentést köteles megvizsgálni és a jogszabályi előírásoknak megfelelően eljárni (ámr. 74.§ (6) bekezdés). A gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szervek esetén az ellenjegyzési jogkör gyakorlója a Polgármesteri Hivatal gazdasági vezetője. Biatorbágy Város Polgármesteri Hivatalának gazdasági vezetője a jegyző, távollétében a Pénzügyi osztály vezetője. Kötelezettségvállalási, érvényesítési, utalványozási, ellenjegyzési és a szakmai teljesítés igazolására irányuló feladatot nem végezhet az a személy, aki ezt a tevékenységét közeli hozzátartozója (Ptk. 685. §-ának b.) pontja) vagy maga javára látná el.
Ellenjegyzés. A kötelezettségvállalás ellenjegyzését a Hivatal Kötelezettségvállalás, Szakmai Teljesítésigazolás, Utalványozás, Ellenjegyzés, Érvényesítés hatásköri szabályairól szóló Szabályzatában (a továbbiakban: a Szabályzat) kijelölt pénzügyi végzettségű köztisztviselő végzi. A kötelezettségvállalást, utalványozást, valamint az ellenjegyzést ugyanazon gazdasági eseményre vonatkozóan azonos személy nem végezheti. Kötelezettségvállalási, érvényesítési, utalványozási, ellenjegyzési feladatot nem végezhet az a személy, aki ezt a tevékenységét közeli hozzátartozója, vagy a maga javára látná el. Az ellenjegyzés az előirányzat és a fedezet meglétének, valamint jogszerűségének ellenőrzésére irányul. A pénzügyi ellenjegyzést a kötelezettségvállalás dokumentumán a pénzügyi ellenjegyzés dátumának és a pénzügyi ellenjegyzés tényére történő utalás megjelölésével, az arra jogosult személy aláírásával kell igazolni. A pénzügyi ellenjegyzőnek meg kell győződnie arról, hogy a szabad előirányzat rendelkezésre áll, a tervezett kifizetési időpontokban a pénzügyi fedezet biztosított, és a kötelezettségvállalás nem sérti a gazdálkodásra vonatkozó szabályokat.

Related to Ellenjegyzés

  • Kiemelés elleni védelem Az ajtóra eredetileg vagy utólag felszerelt olyan műszaki megoldás, amely kívülről történő támadás esetén meg- akadályozza a zárt ajtónak a zsanérról való leemelését.

  • Fogalommeghatározások A jelen ÁSZF-ben, és a jelen ÁSZF alapján kötött Egyedi előfizetői szerződésekben használt fogalmak meghatározása:

  • Szerződő Biztosított Kötelezettségei 3.1. A biztosított köteles a bérleti szerződést írásban megköt- ni, abban a bérlemény állapotát, tartozékait, a feleket terhelő kötelezettséget és jogokat egyértelműen és részletesen rög- zíteni, és az írásbeli szerződés másolatát a kárbejelentéshez csatolni.

  • Hibabejelentő szolgálat Hibabejelentő telefonszám: +00 00 0000 000 E-mailcíme: xxxxxxxxxxxx@x-xxx.xx Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxx 000. E-mail: xxxx@xxxx.xx Postacím:1376 Budapest, Pf. 997. Fax: (+00 0) 000 0000 További ügyfélkapcsolati pontok: Cím: 4025 Debrecen, Hatvan u. 43. Telefon: (+36 52) 522 122 Cím: 3529 Miskolc, Csabai kapu 17. Telefon: (+36 46) 555 500 Cím: 0000 Xxxx, Xxxxxxxxx x. 53. Telefon: (+36 72) 508 800 Cím: 0000 Xxxxxx, Xxxxxxx X. x. 26. Telefon: (+36 99) 518 500 Cím: 6721 Szeged, Csongrádi sgt. 15. Telefon: (+36 62) 568 300 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól Média- és Hírközlési Biztos Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx xxxx 0. Postacím: 1433 Budapest, Pf. 198. Telefon: (+00 0) 000 0000 Fax: (+00 0) 000 0000 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről 2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Cím: 1088 Budapest, József krt. 6. Postacím: 1428 Budapest, PF: 20. Tel: (0)000-00-00, fax: 1/000-00-00 Zala Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Cím: 8900 Zalaegerszeg, Xxxxxxx xx 00. Postacím: 8900 Zalaegerszeg, Xxxxxxx xx 00. Telefon: +00 00 000 000 E-mail: xxxxxxx_xxxx_xxxxxxxxxxxx@xxx.xx 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről 2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól Gazdasági Versenyhivatal 0000 Xxxxxxxx X, Xxxxxxxxx x. 5. (levélcím: 1391 Budapest 62. Pf.: 211.) Tel: (0) 000-0000 1996. évi LVII. törvény a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról 2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól E-mail: xxxxxxxxx@xxxxxxxxxxxxxx.xx Keszthelyi Járási Bíróság Cím: 8360 Keszthely, Georgikon u. 16. Központi telefonszám: +36-83/515-400 Telefax: +36-83/515-429 E-mail cím: xxxxxxx@xxxxxxxxx.xxxxxxx.xx 1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról 1959. évi IV. törvény, 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről 2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról Zala Megyei Békéltető Testület 0000 Xxxxxxxxxxxx, Xxxxxx xxxx 00. (92) 550-514 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről

  • Kármegelőzési kötelezettség 7.5.1. A szerződő és a biztosított kötelesek a károk megelőzése érdekében az adott hely- zetben általában elvárható intézkedéseket megtenni. Kötelesek mindenkor betartani a hatályos jogszabályokat, szabványokat és hatósági határozatokat, valamint a telepí- tésre, üzemeltetésre, védelemre, karbantartásra, tárolásra vonatkozó szakmai előíráso- kat, illetve a gyártónak a fentiekre vonatkozó utasításait, ajánlásait, valamint a már felis- mert veszélyhelyzetben a veszélyt elhárítani és eleget tenni a biztosító által kért kárme- gelőzési intézkedéseknek. Vitás esetben felismert veszélyhelyzetnek kell tekinteni minden olyan körülményt, amely már károkozást eredményezett, továbbá amennyiben a kár bekövetkezésének a fennálló veszélyére a biztosítottat a biztosító vagy harmadik személy figyelmeztette.

  • Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása A fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a honlapról is letölthető nyilatkozat-minta felhasználásával gyakorolhatja.

  • Változásbejelentési kötelezettség IX.2.1. A szerződő és a biztosított kötelesek a közlési kötelezettség körébe vont, lényeges körülmények megváltozását a biztosítónak 5 munkanapon belül írásban bejelenteni, így különösen, ha – a biztosítási ajánlaton, illetve a kockázatelbíráló adatlapon szereplő adatok és körülmények megváltoznak; – a biztosított tevékenység folytatása körülményeiben jelentős változás következik be; – a biztosítási szerződésben szereplő kockázatra más biztosítónál felelősségbiztosítási szerződést köt; – a kármegelőzés és kárelhárítás rendszerében módosulás történt; – velük szemben az illetékes bíróság csődeljárás vagy felszámolási eljárás megindítását rendelte el, vagy végelszámolási eljárás megindítására kerül sor.

  • Kárbejelentési kötelezettség 11.15. A szerződő (biztosított), illetve baleset- és egészségbiztosítási kockázatoknál a kedvezményezett vagy egyéb jogosult, köteles a biztosítási esemény bekövetkezését követően haladéktalanul, de legkésőbb a felfedezésétől számított 2 munkanapon belül – baleseti, egészségbiztosítási esemény és szolgáltatási igény esetén a biztosítási ese- mény bekövetkeztétől, de legkésőbb az arról való tudomásszerzéstől számított 15 napon belül –a biztosítónak

  • Kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettség A szerződő fél és a biztosított a kár megelőzése érdekében az adott helyzetben általában elvárható magatartást köteles tanúsí- tani. Ezt az elvárhatósági követelményt kell támasztani abban az esetben is, ha a szerződés szabályozza a szerződő fél és a biztosí- tott kármegelőzési teendőit, előírja a kár megelőzését vagy eny- hítését célzó eszközöket, eljárásokat. A szerződő fél és a biztosított a biztosító előírásai és a kárese- mény bekövetkezésekor adott utasításai szerint, ezek hiányában az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelmé- nye szerint köteles a kárt enyhíteni. A kárenyhítés szükséges költségei a biztosítási összeg keretei között akkor is a biztosítót terhelik, ha a kárenyhítés nem vezetett eredményre. Alulbiztosítás esetén a biztosító a kárenyhítés költségeit a biztosítási összeg és a vagyontárgy értékének arányában köteles megtéríteni. A káresemény észlelését követően a szerződő (biztosított) haladéktala- nul köteles – tűz és robbanás esetén értesíteni a tűzoltóságot; – bűncselekmény esetén feljelentést tenni a rendőrségen, és abban betöréses lopás, rablás esetén az eltulajdonított, illetve károso- dott vagyontárgyakat tételesen és azonosíthatóan megjelölni. Ha az ingatlan nem állandóan lakott, hanem időszakos használa- tú, nyaralásra, alkalmankénti rövidebb időtartamú tartózkodásra szolgál (továbbiakban: időszakos tartózkodás), akkor a szerződő (biztosított) köteles az időszakos tartózkodás céljára szolgáló objektumban – a víz-, a fűtés- és hűtésvezetéket vízteleníteni; – a víz-, a fűtés- és hűtésvezeték főelzáró szelepét elzárni vagy – temperáló fűtésről gondoskodni az elfagyás megelőzése érdekében. A lakóépület rejtett hibáiból származó károk felmerülése esetén a biztosított a kárt okozó hiba tudomására jutásától számított legfeljebb 15 napon belül köteles írásban közölni az előző tulaj- donossal, illetve az ingatlan eladójával a keletkezett kár helyre- állításával kapcsolatos kárigényét. A jelen pontban felsoroltakon túl a szerződő fél és a biztosított az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelmé- nye szerint köteles a kárt enyhíteni.

  • Szolgáltatási kötelezettség b /1. Ha a különös biztosítási feltételek- ben meghatározott biztosítási esemény bekövetkezik, a biztosító a különös biztosítási feltételekben meghatározott szolgáltatást köteles teljesíteni. A biztosító • a kárbejelentésben foglaltak, • a feltételek szerint szükséges, a biz- tosított által benyújtott dokumentu- mok, valamint • helyszíni szemle esetén a helyszíni szemledokumentumok alapján állapítja meg a szolgáltatási összeget.