Common use of Eltérés a jogszabályoktól vagy a korábbi szerződési gyakorlattól Clause in Contracts

Eltérés a jogszabályoktól vagy a korábbi szerződési gyakorlattól. a) Felhívjuk a figyelmét arra, hogy jelen szerződési feltételek az Allianz Hungária Zrt. által korábban kínált otthonbiztosítási terméktől az aláb- biakban térnek el lényegesen: • Az Allianz Otthonom lakásbiztosítási termék három, egymásra épülő fede- zeti körű csomagban köthető, melyek egyike sem nyújt összkockázati fede- zetet; • A földrengés biztosítási esemény mindhárom csomaghoz opcionálisan választható. • A Max csomagban új fedezeti elem- ként a rövidzárlat is biztosítási ese- mény, valamint a csomag kiegészül a Többletszolgáltatás (MTS) záradékkal, mely az egyes biztosítási események vonatkozásában fedezetet nyújt bizo- nyos, a Komfort és Extra csomagban kizárásként, szolgáltatás korlátozás- ként megfogalmazott eseményekre is; • A biztosított vagyontárgyak köre kie- gészült a „Megújuló energia rendszer” elemeivel; • A Megújuló energia rendszer biztosí- tott vagyontárgyai közül törlésre került a hőszivattyú és a szélturbina. • A biztosítható vagyontárgyak köre kiegészült a „Háztartási ingóság vagyonkategórián” belül biztosít- ható „Szabadban tárolt vagyontár- gyak”-kal, melyek kizárásra kerültek a következő biztosítási események vonatkozásában: földcsuszamláskár, kő- és földomláskár, ismeretlen épít- mény, üreg beomlása által okozott kár, idegen tárgyak rádőlése által okozott kár, üvegtöréskár, graffiti kár, valamint rövidzárlat és indukció. • A termék tartamkedvezménnyel is megköthető (VI. Szerződéses záradé- kok, TMK záradék); • A korábbi termékben „Költségtéríté- sek”-ként megjelölt és a biztosítási összegen felül, az épületbiztosítási összeg 5%-ig térülő, a biztosított vagyontárgy károsodásával kapcsola- tos és indokolt tűzoltás, mentés, bontás és ideiglenes tetőépítés, rom- és törme- lékeltakarítás és -elszállítás, tervezés és hatósági engedélyezés, helyreállítást követő egyszeri takarítás, valamint kárenyhítés költségek jelen termékben két csoportra oszlanak a II. A vagyon- biztosítás különös biztosítási feltételei 5. pontjában szereplő „Biztosítási eseménnyel kapcsolatos költségek térítése” c. alpontjában „Kárenyhítési költségek térítése” alcím alatt szereplő költségek a biztosítási összegen belül limit nélkül térülnek, míg az „Egyéb költségek térítése” alcím alatt szereplő költségek változatlanul az épületbizto- sítási összeg 5%-ig térülnek. • Üvegtörés biztosítási esemény kizá- rásaiban rögzítésre került a felújítás definíció. • A Különleges üveg töréskára biztosítási esemény fedezete kiterjed a különálló, szilárd falazatú, épített medencék üveg vagy polikarbonát fedésében balesetszerűen bekövetkező törés- vagy repedéskáraira. • Nem szerepel a szerződési feltételben az alábbi kitétel: „A biztosító káridőponti avult értéken téríti a kár időpontjában 85%-osnál nagyobb elhasználtságú ingóságok kárait, az idegen tulajdonú ingóságok kárait, a biztosítási ajánlaton, kötvé- nyen fel nem tüntetett helyiségekben tárolt háztartási ingóságok tűz és elemi kárait, valamint a fix tárgyhoz U-lakattal, lánc-lakat kombinációjú zárral vagy egyéb minősített kerékpár- zárral rögzített kerékpárok betöréses lopáskárait.”, valamint: „Az ingóság 85 százalékosnál nagyobb elhasználtságúnak minősül, ha – az eredetivel megegyező alkat- rész, elem hazai kereskedelmi hiánya vagy technológiai váltás miatt – javí- tással nem állítható helyre.” • Megváltozott a kötelező előírás/ szabvány/EU-s követelmény miatti térítés szabálya (II. A vagyonbiztosítás különös biztosítási feltételei 6.B.8.) A biztosító ilyen esetben az adott vagyoncsoportra vonatkozó biztosítási összeg 10 százalékáig térít. • A 6.B.9 pontban módosultak a szolgál- tatás szabályai. • Kiegészítő biztosításként bevezetésre került a Családi balesetbiztosítás és a Családi életbiztosítás, amelyek önálló Ügyfél-tájékoztatóval és Általános szerződési feltételekkel rendelkeznek, ezért részletes ismertetésüket jelen tájékoztató nem tartalmazza. • Az „Ügyféltájékoztató és szerződési feltételek kiegészítése” nyomtat- vány elnevezése „Adatkezelési és Ügyféltájékoztató, valamint szerződési feltételek kiegészítése” elnevezésre változott • A jelen Ügyfél-tájékoztató és Általános szerződési Xxxxxxxxxx X. Általános bizto- sítási feltételek alábbiakban megjelölt pontjai: – 2.1. Rögzítésre került a szerződő fél ajánlati kötöttsége, bekerültek a kockázatelbírálás ideje alatt bekö- vetkező biztosítási eseményre irány- adó szabályok valamint az alábbi rendelkezések: · A biztosítási szerződés megkötéséhez a szerződő a kommunikáció módjától függetlenül köteles megadni e-mail címét és mobiltelefonszámát. · A biztosító a kockázat-elbírálásá- hoz szükséges szemle időpontjáról a szerződő által megadott mobilte- lefonszámra is értesítést küld (SMS), illetve a szerződő közreműködésé- vel, egy előzetesen letöltött mobil applikáció segítségével a szemlét a megadott számon elérhető mobiltelefon video kapcsolatával is elvégezheti. · Ha a biztosító az ajánlat módosítá- sára tesz javaslatot amiatt, hogy az nem felel meg az általános szerző- dési feltételeknek, akkor erről egy- idejűleg a biztosító értesítést küld a szerződő által megadott mobiltele- fonszámra is. – 2.2. A felek közötti kapcsolattartás szabályai, jognyilatkozatok átadása, elektronikus levélküldés pont kiegé- szült azzal, hogy a biztosító a szer- ződéssel, valamint a szolgáltatással kapcsolatos dokumentumokat a választott kommunikációs módtól függően, e-termék esetén az Allianz Ügyfélportálon, míg elektronikus kommunikáció vagy hagyományos kommunikáció esetén az Allianz Küldeményeim portálon bocsátja a szerződő rendelkezésére, amelyről a szerződőt az általa megadott e-mail címen értesíti. – 2.2.4. pont kiegészült azzal, hogy a szer- ződő köteles megadni valós, az elektro- nikus értesítések fogadására alkalmas e-mail címét hagyományos (postai) kommunikáció választása esetén is. – 2.2.5. pont kiegészült azzal, hogy a biztosító szerződéssel kapcsola- tos elektronikus úton megküldött (e-mail) jognyilatkozata – e-termék választása, vagy elektronikus kom- munikációban való megállapodás esetében – abban az időpontban tekintendő megérkezettnek, amikor azt a biztosító igazolható módon kiküldte a szerződő által megadott e-mail címre, vagy a biztosító által üzemeltetett Ügyfélportálra, illetve Küldeményeim portálra elhelyezte. – 4.1. pont módosult, az Allianz Ott- honom lakásbiztosítási szerződés határozott tartamra nem köthető.

Appears in 3 contracts

Samples: Biztosítási Információk, Biztosítási Információk, Biztosítási Információk

Eltérés a jogszabályoktól vagy a korábbi szerződési gyakorlattól. a) Felhívjuk a figyelmét arra, hogy jelen szerződési feltételek az Allianz Hungária Zrt. által korábban kínált otthonbiztosítási terméktől az aláb- biakban térnek el lényegesen: • Az Allianz Otthonom lakásbiztosítási termék három, egymásra épülő fede- zeti fedezeti körű csomagban köthető, melyek egyike sem nyújt összkockázati fede- zetetfedezetet; • A földrengés biztosítási esemény mindhárom csomaghoz opcionálisan választható. • A Max csomagban új fedezeti elem- ként a rövidzárlat is biztosítási ese- mény, valamint a csomag kiegészül a Többletszolgáltatás (MTS) záradékkal, mely az egyes biztosítási események vonatkozásában fedezetet nyújt bizo- nyos, a Komfort és Extra csomagban kizárásként, szolgáltatás korlátozás- ként megfogalmazott eseményekre is; • A földrengés biztosítási esemény a korábbi terméktől eltérően mindhá- rom csomaghoz kötelező fedezet; • A biztosított vagyontárgyak köre kie- gészült a „Megújuló energia rendszer” elemeivel; • A Megújuló energia rendszer biztosí- tott bizto- sított vagyontárgyai közül törlésre került a hőszivattyú és a szélturbina. • A biztosítható vagyontárgyak köre kiegészült a „Háztartási ingóság vagyonkategórián” belül biztosít- ható „Szabadban tárolt vagyontár- gyak”-kal, melyek kizárásra kerültek a következő biztosítási események vonatkozásában: földcsuszamláskár, kő- és földomláskár, ismeretlen épít- mény, üreg beomlása által okozott kár, idegen tárgyak rádőlése által okozott kár, üvegtöréskár, graffiti kár, valamint rövidzárlat és indukció. • A termék tartamkedvezménnyel is megköthető (VI. Szerződéses záradé- kok, TMK záradék); • A korábbi termékben „Költségtéríté- sek”-ként megjelölt és a biztosítási összegen felül, az épületbiztosítási összeg 5%-ig térülő, a biztosított vagyontárgy károsodásával kapcsola- tos és indokolt tűzoltás, mentés, bontás bon- tás és ideiglenes tetőépítés, rom- és törme- lékeltakarítás törmelékeltakarítás és -elszállítás, tervezés ter- vezés és hatósági engedélyezés, helyreállítást hely- reállítást követő egyszeri takarítás, valamint kárenyhítés költségek jelen termékben két csoportra oszlanak a II. A vagyon- biztosítás különös biztosítási feltételei 5. pontjában szereplő „Biztosítási eseménnyel kapcsolatos költségek térítése” c. alpontjában „Kárenyhítési költségek térítése” alcím alatt szereplő költségek a biztosítási összegen belül limit nélkül térülnek, míg az „Egyéb költségek térítése” alcím alatt szereplő költségek változatlanul az épületbizto- sítási összeg 5%-ig térülnek. • Üvegtörés biztosítási esemény kizá- rásaiban rögzítésre került a felújítás definíció. • A Különleges üveg töréskára biztosítási esemény fedezete kiterjed a különálló, szilárd falazatú, épített medencék üveg vagy polikarbonát fedésében balesetszerűen bekövetkező törés- vagy repedéskáraira. • Nem szerepel a szerződési feltételben az alábbi kitétel: „A biztosító káridőponti avult értéken téríti a kár időpontjában 85%-osnál nagyobb elhasználtságú ingóságok kárait, az idegen tulajdonú ingóságok kárait, a biztosítási ajánlaton, kötvé- nyen fel nem tüntetett helyiségekben tárolt háztartási ingóságok tűz és elemi kárait, valamint a fix tárgyhoz U-lakattal, lánc-lakat kombinációjú zárral vagy egyéb minősített kerékpár- zárral rögzített kerékpárok betöréses lopáskárait.”, valamint: „Az ingóság 85 százalékosnál nagyobb elhasználtságúnak minősül, ha – az eredetivel megegyező alkat- rész, elem hazai kereskedelmi hiánya vagy technológiai váltás miatt – javí- tással nem állítható helyre.” • Megváltozott a kötelező előírás/ szabvány/EU-s követelmény miatti térítés szabálya (II. A vagyonbiztosítás különös biztosítási feltételei 6.B.8.) A biztosító ilyen esetben az adott vagyoncsoportra vonatkozó biztosítási összeg 10 százalékáig térít. • A 6.B.9 pontban módosultak a szolgál- tatás szabályai. • Kiegészítő biztosításként bevezetésre került a Családi balesetbiztosítás és a Családi életbiztosítás, amelyek önálló Ügyfél-tájékoztatóval és Általános szerződési feltételekkel rendelkeznek, ezért részletes ismertetésüket jelen tájékoztató nem tartalmazza. • Az „Ügyféltájékoztató és szerződési feltételek kiegészítése” nyomtat- vány elnevezése „Adatkezelési és Ügyféltájékoztató, valamint szerződési feltételek kiegészítése” elnevezésre változott • A jelen Ügyfél-tájékoztató és Általános szerződési Xxxxxxxxxx X. Általános bizto- sítási feltételek alábbiakban megjelölt pontjai: – 2.1. Rögzítésre került a szerződő fél ajánlati kötöttsége, bekerültek a kockázatelbírálás ideje alatt bekö- vetkező biztosítási eseményre irány- adó szabályok valamint az alábbi rendelkezések: · A biztosítási szerződés megkötéséhez a szerződő a kommunikáció módjától függetlenül köteles megadni e-mail címét és mobiltelefonszámát. · A biztosító a kockázat-elbírálásá- hoz szükséges szemle időpontjáról a szerződő által megadott mobilte- lefonszámra is értesítést küld (SMS), illetve a szerződő közreműködésé- vel, egy előzetesen letöltött mobil applikáció segítségével a szemlét a megadott számon elérhető mobiltelefon video kapcsolatával is elvégezheti. · Ha a biztosító az ajánlat módosítá- sára tesz javaslatot amiatt, hogy az nem felel meg az általános szerző- dési feltételeknek, akkor erről egy- idejűleg a biztosító értesítést küld a szerződő által megadott mobiltele- fonszámra is. – 2.2. A felek közötti kapcsolattartás szabályai, jognyilatkozatok átadása, elektronikus levélküldés pont kiegé- szült azzal, hogy a biztosító a szer- ződéssel, valamint a szolgáltatással kapcsolatos dokumentumokat a választott kommunikációs módtól függően, e-termék esetén az Allianz Ügyfélportálon, míg elektronikus kommunikáció vagy hagyományos kommunikáció esetén az Allianz Küldeményeim portálon bocsátja a szerződő rendelkezésére, amelyről a szerződőt az általa megadott e-mail címen értesíti. – 2.2.4. pont kiegészült azzal, hogy a szer- ződő köteles megadni valós, az elektro- nikus értesítések fogadására alkalmas e-mail címét hagyományos (postai) kommunikáció választása esetén is. – 2.2.5. pont kiegészült azzal, hogy a biztosító szerződéssel kapcsola- tos elektronikus úton megküldött (e-mail) jognyilatkozata – e-termék választása, vagy elektronikus kom- munikációban való megállapodás esetében – abban az időpontban tekintendő megérkezettnek, amikor azt a biztosító igazolható módon kiküldte a szerződő által megadott e-mail címre, vagy a biztosító által üzemeltetett Ügyfélportálra, illetve Küldeményeim portálra elhelyezte. – 4.1. pont módosult, az Allianz Ott- honom lakásbiztosítási szerződés határozott tartamra nem köthető.a

Appears in 3 contracts

Samples: Biztosítási Információk, Biztosítási Információk, Biztosítási Információk

Eltérés a jogszabályoktól vagy a korábbi szerződési gyakorlattól. a) Felhívjuk a figyelmét arra, hogy jelen szerződési feltételek az Allianz Alli- anz Hungária Zrt. által korábban kínált otthonbiztosítási terméktől az aláb- biakban alábbiakban térnek el lényegesenlényege- sen: • Az Allianz Otthonom lakásbiztosítási termék három, egymásra épülő fede- zeti körű csomagban köthető, melyek egyike sem nyújt összkockázati fede- zetet; • A földrengés biztosítási esemény mindhárom csomaghoz opcionálisan választható. • A Max csomagban új fedezeti elem- ként elemként a rövidzárlat is biztosítási ese- ményesemény, valamint a csomag kiegészül kie- gészül a Többletszolgáltatás (MTS) záradékkal, mely az egyes biztosítási események vonatkozásában fedezetet fedeze- tet nyújt bizo- nyosbizonyos, a Komfort és Extra csomagban kizárásként, szolgáltatás korlátozás- ként korlátozásként megfogalmazott eseményekre ese- ményekre is; • A földrengés biztosítási esemény a korábbi terméktől eltérően mindhá- rom csomaghoz kötelező fedezet; • A biztosított vagyontárgyak köre kie- gészült a „Megújuló energia rendszer” elemeivel; • A Megújuló energia rendszer biztosí- tott vagyontárgyai közül törlésre került a hőszivattyú és a szélturbina. • A biztosítható vagyontárgyak köre kiegészült a „Háztartási ingóság vagyonkategórián” belül biztosít- ható „Szabadban tárolt vagyontár- gyak”-kal, melyek kizárásra kerültek a következő biztosítási események vonatkozásában: földcsuszamláskár, kő- és földomláskár, ismeretlen épít- mény, üreg beomlása által okozott kár, idegen tárgyak rádőlése által okozott kár, üvegtöréskár, graffiti kár, valamint rövidzárlat és indukció. • A termék tartamkedvezménnyel is megköthető (VI. Szerződéses záradé- kok, TMK záradék); • A korábbi termékben „Költségtéríté- sek”-ként megjelölt és a biztosítási összegen felül, az épületbiztosítási összeg 5%-ig térülő, a biztosított vagyontárgy károsodásával kapcsola- tos kapcso- latos és indokolt tűzoltás, mentés, bontás és ideiglenes tetőépítés, rom- és törme- lékeltakarítás törmelékeltakarítás és -elszállítás, tervezés és hatósági engedélyezés, helyreállítást követő egyszeri takarítástakarí- tás, valamint kárenyhítés költségek jelen termékben két csoportra oszlanak oszla- nak a II. A vagyon- biztosítás vagyonbiztosítás különös biztosítási feltételei 5. pontjában szereplő „Biztosítási eseménnyel kapcsolatos költségek térítése” c. alpontjában „Kárenyhítési költségek térítése” alcím alatt szereplő költségek költsé- gek a biztosítási összegen belül limit nélkül térülnek, míg az „Egyéb költségek költ- ségek térítése” alcím alatt szereplő költségek változatlanul az épületbizto- sítási épületbiz- tosítási összeg 5%-ig térülnek. • Üvegtörés biztosítási esemény kizá- rásaiban rögzítésre került a felújítás definíció. • A Különleges üveg töréskára biztosítási bizto- sítási esemény fedezete kiterjed a különálló, szilárd falazatú, épített medencék üveg vagy polikarbonát fedésében balesetszerűen bekövetkező bekövet- kező törés- vagy repedéskáraira. • Nem szerepel a szerződési feltételben feltétel- ben az alábbi kitétel: „A biztosító káridőponti avult értéken téríti a kár időpontjában 85%-osnál nagyobb elhasználtságú ingóságok kárait, az idegen tulajdonú ingóságok ingósá- gok kárait, a biztosítási ajánlaton, kötvé- nyen kötvényen fel nem tüntetett helyiségekben helyi- ségekben tárolt háztartási ingóságok ingósá- gok tűz és elemi kárait, valamint a fix tárgyhoz U-lakattal, lánc-lakat kombinációjú zárral vagy egyéb minősített kerékpár- zárral kerékpárzárral rögzített kerékpárok betöréses lopáskárait.”, valamint: „Az ingóság 85 százalékosnál nagyobb elhasználtságúnak minősül, ha – az eredetivel megegyező alkat- rész, elem hazai kereskedelmi hiánya vagy technológiai váltás miatt – javí- tással nem állítható helyre.” • Megváltozott a kötelező előírás/ szabvány/EU-s követelmény miatti térítés szabálya (II. A vagyonbiztosítás vagyonbizto- sítás különös biztosítási feltételei 6.B.8.) A biztosító ilyen esetben az adott vagyoncsoportra vonatkozó biztosítási összeg 10 százalékáig térít. • A 6.B.9 pontban módosultak a szolgál- tatás szol- gáltatás szabályai. • Kiegészítő biztosításként bevezetésre került a Családi balesetbiztosítás és a Családi életbiztosítás, amelyek önálló Ügyfél-tájékoztatóval és Általános Álta- lános szerződési feltételekkel rendelkeznekrendel- keznek, ezért részletes ismertetésüket jelen tájékoztató nem tartalmazza. • Az „Ügyféltájékoztató és szerződési feltételek kiegészítése” nyomtat- vány elnevezése „Adatkezelési és Ügyféltájékoztató, valamint szerződési feltételek kiegészítése” elnevezésre változott • A jelen Ügyfél-tájékoztató és Általános Általá- nos szerződési Xxxxxxxxxx X. Általános bizto- sítási biztosítási feltételek alábbiakban megjelölt pontjai: – 2.1. Rögzítésre került a szerződő fél ajánlati kötöttsége, bekerültek a kockázatelbírálás ideje alatt bekö- vetkező bekövetkező biztosítási eseményre irány- adó irányadó szabályok valamint az alábbi rendelkezések: · A biztosítási szerződés megkötéséhez megköté- séhez a szerződő a kommunikáció módjától függetlenül köteles megadni meg- adni e-mail címét és mobiltelefonszámátmobiltelefon- számát. · A biztosító a kockázat-elbírálásá- hoz szükséges szemle időpontjáról a szerződő által megadott mobilte- lefonszámra mobil- telefonszámra is értesítést küld (SMS), illetve a szerződő közreműködésé- velközremű- ködésével, egy előzetesen letöltött mobil applikáció segítségével a szemlét a megadott számon elérhető elér- hető mobiltelefon video kapcsolatával kapcsola- tával is elvégezheti. · Ha a biztosító az ajánlat módosítá- sára módosí- tására tesz javaslatot amiatt, hogy az nem felel meg az általános szerző- dési szerződési feltételeknek, akkor erről egy- idejűleg egyidejűleg a biztosító értesítést érte- sítést küld a szerződő által megadott mobiltele- fonszámra meg- adott mobiltelefonszámra is. – 2.2. A felek közötti kapcsolattartás kapcsolattar- tás szabályai, jognyilatkozatok átadása, elektronikus levélküldés pont kiegé- szült kiegészült azzal, hogy a biztosító biz- tosító a szer- ződésselszerződéssel, valamint a szolgáltatással kapcsolatos dokumentumokat doku- mentumokat a választott kommunikációs kommu- nikációs módtól függően, e-termék esetén az Allianz Ügyfélportálon, míg elektronikus kommunikáció vagy hagyományos kommunikáció esetén az Allianz Küldeményeim portálon bocsátja a szerződő rendelkezéséreren- delkezésére, amelyről a szerződőt az általa megadott e-mail címen értesíti. – 2.2.4. pont kiegészült azzal, hogy a szer- ződő szerződő köteles megadni valós, az elektro- nikus elektronikus értesítések fogadására fogadá- sára alkalmas e-mail címét hagyományos hagyo- mányos (postai) kommunikáció választása esetén is. – 2.2.5. pont kiegészült azzal, hogy a biztosító szerződéssel kapcsola- tos elektronikus úton megküldött (e-mail) jognyilatkozata – e-termék választása, vagy elektronikus kom- munikációban való megállapodás esetében – abban az időpontban tekintendő megérkezettnek, amikor azt a biztosító igazolható módon kiküldte a szerződő által megadott e-mail címre, vagy a biztosító által üzemeltetett Ügyfélportálra, illetve Küldeményeim portálra elhelyezte. – 4.1. pont módosult, az Allianz Ott- honom lakásbiztosítási szerződés határozott tartamra nem köthető.

Appears in 2 contracts

Samples: Biztosítási Információk, Biztosítási Információk

Eltérés a jogszabályoktól vagy a korábbi szerződési gyakorlattól. a) Felhívjuk a figyelmét arra, hogy jelen szerződési feltételek az Allianz Hungária Zrt. által korábban kínált otthonbiztosítási terméktől az aláb- biakban térnek el lényegesen: • Az Allianz Otthonom lakásbiztosítási termék három, egymásra épülő fede- zeti körű csomagban köthető, melyek egyike sem nyújt összkockázati fede- zetet; • A földrengés biztosítási esemény mindhárom csomaghoz opcionálisan választható. • A Max csomagban új fedezeti elem- ként a rövidzárlat is biztosítási ese- mény, valamint a csomag kiegészül a Többletszolgáltatás (MTS) záradékkal, mely az egyes biztosítási események vonatkozásában fedezetet nyújt bizo- nyos, a Komfort és Extra csomagban kizárásként, szolgáltatás korlátozás- ként megfogalmazott eseményekre is; • A földrengés biztosítási esemény a korábbi terméktől eltérően mindhárom csomaghoz kötelező fedezet; • A biztosított vagyontárgyak köre kie- gészült a „Megújuló energia rendszer” elemeivel; • A Megújuló energia rendszer biztosí- tott vagyontárgyai közül törlésre került a hőszivattyú és a szélturbina. • A biztosítható vagyontárgyak köre kiegészült a „Háztartási ingóság vagyonkategórián” belül biztosít- ható „Szabadban tárolt vagyontár- gyak”-kal, melyek kizárásra kerültek a következő biztosítási események vonatkozásában: földcsuszamláskár, kő- és földomláskár, ismeretlen épít- mény, üreg beomlása által okozott kár, idegen tárgyak rádőlése által okozott kár, üvegtöréskár, graffiti kár, valamint rövidzárlat és indukció. • A termék tartamkedvezménnyel is megköthető (VI. Szerződéses záradé- kok, TMK záradék); • A korábbi termékben „Költségtéríté- sek”-ként megjelölt és a biztosítási összegen felül, az épületbiztosítási összeg 5%-ig térülő, a biztosított vagyontárgy károsodásával kapcsola- tos és indokolt tűzoltás, mentés, bontás és ideiglenes tetőépítés, rom- és törme- lékeltakarítás és -elszállítás, tervezés és hatósági engedélyezés, helyreállítást követő egyszeri takarítás, valamint kárenyhítés költségek jelen termékben két csoportra oszlanak a II. A vagyon- biztosítás különös biztosítási feltételei 5. pontjában szereplő „Biztosítási eseménnyel kapcsolatos költségek térítése” c. alpontjában „Kárenyhítési költségek térítése” alcím alatt szereplő költségek a biztosítási összegen belül limit nélkül térülnek, míg az „Egyéb költségek térítése” alcím alatt szereplő költségek változatlanul az épületbizto- sítási összeg 5%-ig térülnek. • Üvegtörés biztosítási esemény kizá- rásaiban rögzítésre került a felújítás definíció. • A Különleges üveg töréskára biztosítási esemény fedezete kiterjed a különálló, szilárd falazatú, épített medencék üveg vagy polikarbonát fedésében balesetszerűen bekövetkező törés- vagy repedéskáraira. • Nem szerepel a szerződési feltételben az alábbi kitétel: „A biztosító káridőponti avult értéken téríti a kár időpontjában 85%-osnál nagyobb elhasználtságú ingóságok kárait, az idegen tulajdonú ingóságok kárait, a biztosítási ajánlaton, kötvé- nyen fel nem tüntetett helyiségekben tárolt háztartási ingóságok tűz és elemi kárait, valamint a fix tárgyhoz U-lakattal, lánc-lakat kombinációjú zárral vagy egyéb minősített kerékpár- zárral rögzített kerékpárok betöréses lopáskárait.”, valamint: „Az ingóság 85 százalékosnál nagyobb elhasználtságúnak minősül, ha – az eredetivel megegyező alkat- rész, elem hazai kereskedelmi hiánya vagy technológiai váltás miatt – javí- tással nem állítható helyre.” • Megváltozott a kötelező előírás/ szabvány/EU-s követelmény miatti térítés szabálya (II. A vagyonbiztosítás különös biztosítási feltételei 6.B.8.) A biztosító ilyen esetben az adott vagyoncsoportra vonatkozó biztosítási összeg 10 százalékáig térít. • A 6.B.9 pontban módosultak a szolgál- tatás szabályai. • Kiegészítő biztosításként bevezetésre került a Családi balesetbiztosítás és a Családi életbiztosítás, amelyek önálló Ügyfél-tájékoztatóval és Általános szerződési feltételekkel rendelkeznek, ezért részletes ismertetésüket jelen tájékoztató nem tartalmazza. • Az „Ügyféltájékoztató és szerződési feltételek kiegészítése” nyomtat- vány elnevezése „Adatkezelési és Ügyféltájékoztató, valamint szerződési feltételek kiegészítése” elnevezésre változott • A jelen Ügyfél-tájékoztató és Általános szerződési Xxxxxxxxxx X. Általános bizto- sítási feltételek alábbiakban megjelölt pontjai: – 2.1. Rögzítésre került a szerződő fél ajánlati kötöttsége, bekerültek a kockázatelbírálás ideje alatt bekö- vetkező biztosítási eseményre irány- adó szabályok valamint az alábbi rendelkezések: · A biztosítási szerződés megkötéséhez megköté- séhez a szerződő a kommunikáció módjától függetlenül köteles megadni meg- adni e-mail címét és mobiltelefonszámátmobiltelefon- számát. · A biztosító a kockázat-elbírálásá- hoz elbírálásához szükséges szemle időpontjáról a szerződő által megadott mobilte- lefonszámra is értesítést küld (SMS), illetve a szerződő közreműködésé- velközreműködésével, egy előzetesen letöltött mobil applikáció appli- káció segítségével a szemlét a megadott meg- adott számon elérhető mobiltelefon video kapcsolatával is elvégezheti. · Ha a biztosító az ajánlat módosítá- sára tesz javaslatot amiatt, hogy az nem felel meg az általános szerző- dési feltételeknek, akkor erről egy- idejűleg a biztosító értesítést küld a szerződő által megadott mobiltele- fonszámra is. – 2.2. A felek közötti kapcsolattartás szabályai, jognyilatkozatok átadása, elektronikus levélküldés pont kiegé- szült azzal, hogy a biztosító a szer- ződéssel, valamint a szolgáltatással kapcsolatos dokumentumokat a választott kommunikációs módtól függően, e-termék esetén az Allianz Ügyfélportálon, míg elektronikus kommunikáció vagy hagyományos kommunikáció esetén az Allianz Küldeményeim portálon bocsátja a szerződő rendelkezésére, amelyről a szerződőt az általa megadott e-mail címen értesíti. – 2.2.4. pont kiegészült azzal, hogy a szer- ződő szerződő köteles megadni valós, az elektro- nikus elektronikus értesítések fogadására alkalmas e-mail címét hagyományos (postai) kommunikáció választása esetén is. – 2.2.5. pont kiegészült azzal, hogy a biztosító szerződéssel kapcsola- tos elektronikus úton megküldött (e-mail) jognyilatkozata – e-termék választása, vagy elektronikus kom- munikációban való megállapodás esetében – abban az időpontban tekintendő megérkezettnek, amikor azt a biztosító igazolható módon kiküldte a szerződő által megadott e-mail címre, vagy a biztosító által üzemeltetett Ügyfélportálra, illetve Küldeményeim portálra elhelyezte. – 4.1. pont módosult, az Allianz Ott- honom lakásbiztosítási szerződés határozott tartamra nem köthető.

Appears in 2 contracts

Samples: Biztosítási Információk, Biztosítási Információk

Eltérés a jogszabályoktól vagy a korábbi szerződési gyakorlattól. a) Felhívjuk a figyelmét arra, hogy jelen szerződési feltételek az Allianz Hungária Zrt. által korábban kínált otthonbiztosítási terméktől az aláb- biakban térnek el lényegesen: • Az Allianz Otthonom lakásbiztosítási termék három, egymásra épülő fede- zeti körű csomagban köthető, melyek egyike sem nyújt összkockázati fede- zetet; • A földrengés biztosítási esemény mindhárom csomaghoz opcionálisan választható. • A Max csomagban új fedezeti elem- ként a rövidzárlat is biztosítási ese- mény, valamint a csomag kiegészül a Többletszolgáltatás (MTS) záradékkal, mely az egyes biztosítási események vonatkozásában fedezetet nyújt bizo- nyos, a Komfort és Extra csomagban kizárásként, szolgáltatás korlátozás- ként megfogalmazott eseményekre is; • A földrengés biztosítási esemény a korábbi terméktől eltérően mindhá- rom csomaghoz kötelező fedezet; • A biztosított vagyontárgyak köre kie- gészült a „Megújuló energia rendszer” elemeivel; • A Megújuló energia rendszer biztosí- tott vagyontárgyai közül törlésre került a hőszivattyú és a szélturbina. • A biztosítható vagyontárgyak köre kiegészült a „Háztartási ingóság vagyonkategórián” belül biztosít- ható „Szabadban tárolt vagyontár- gyak”-kal, melyek kizárásra kerültek a következő biztosítási események vonatkozásában: földcsuszamláskár, kő- és földomláskár, ismeretlen épít- mény, üreg beomlása által okozott kár, idegen tárgyak rádőlése által okozott kár, üvegtöréskár, graffiti kár, valamint rövidzárlat és indukció. • A termék tartamkedvezménnyel is megköthető (VI. Szerződéses záradé- kok, TMK záradék); • A korábbi termékben „Költségtéríté- sek”-ként megjelölt és a biztosítási összegen felül, az épületbiztosítási összeg 5%-ig térülő, a biztosított vagyontárgy károsodásával kapcsola- tos és indokolt tűzoltás, mentés, bontás és ideiglenes tetőépítés, rom- és törme- lékeltakarítás és -elszállítás, tervezés és hatósági engedélyezés, helyreállítást követő egyszeri takarítás, valamint kárenyhítés költségek jelen termékben két csoportra oszlanak a II. A vagyon- biztosítás különös biztosítási feltételei 5. pontjában szereplő „Biztosítási eseménnyel kapcsolatos költségek térítése” c. alpontjában „Kárenyhítési költségek térítése” alcím alatt szereplő költségek a biztosítási összegen belül limit nélkül térülnek, míg az „Egyéb költségek térítése” alcím alatt szereplő költségek változatlanul az épületbizto- sítási összeg 5%-ig térülnek. • Üvegtörés biztosítási esemény kizá- rásaiban rögzítésre került a felújítás definíció. • A Különleges üveg töréskára biztosítási bizto- sítási esemény fedezete kiterjed a különálló, szilárd falazatú, épített medencék üveg vagy polikarbonát fedésében balesetszerűen bekövetkező bekövet- kező törés- vagy repedéskáraira. • Nem szerepel a szerződési feltételben feltétel- ben az alábbi kitétel: „A biztosító káridőponti avult értéken téríti a kár időpontjában 85%-osnál nagyobb elhasználtságú ingóságok kárait, az idegen tulajdonú ingóságok kárait, a biztosítási ajánlaton, kötvé- nyen fel nem tüntetett helyiségekben tárolt háztartási ingóságok tűz és elemi kárait, valamint a fix tárgyhoz U-lakattal, lánc-lakat kombinációjú zárral vagy egyéb minősített kerékpár- zárral kerék- párzárral rögzített kerékpárok betöréses betöré- ses lopáskárait.”, valamint: „Az ingóság 85 százalékosnál nagyobb elhasználtságúnak minősül, ha – az eredetivel megegyező alkat- rész, elem hazai kereskedelmi hiánya vagy technológiai váltás miatt – javí- tással nem állítható helyre.” • Megváltozott a kötelező előírás/ szabvány/EU-s követelmény miatti térítés szabálya (II. A vagyonbiztosítás vagyonbizto- sítás különös biztosítási feltételei 6.B.8.) A biztosító ilyen esetben az adott vagyoncsoportra vonatkozó biztosítási összeg 10 százalékáig térít. • A 6.B.9 pontban módosultak a szolgál- tatás szol- gáltatás szabályai. • Kiegészítő biztosításként bevezetésre került a Családi balesetbiztosítás és a Családi életbiztosítás, amelyek önálló Ügyfél-tájékoztatóval és Általános Álta- lános szerződési feltételekkel rendelkeznekrendel- keznek, ezért részletes ismertetésüket jelen tájékoztató nem tartalmazza. • Az „Ügyféltájékoztató és szerződési feltételek kiegészítése” nyomtat- vány elnevezése „Adatkezelési és Ügyféltájékoztató, valamint szerződési feltételek kiegészítése” elnevezésre változott • A jelen Ügyfél-tájékoztató és Általános Általá- nos szerződési Xxxxxxxxxx X. Általános bizto- sítási biztosítási feltételek alábbiakban megjelölt pontjai: – 2.1. Rögzítésre került a szerződő fél ajánlati kötöttsége, bekerültek a kockázatelbírálás ideje alatt bekö- vetkező bekövetkező biztosítási eseményre irány- adó irányadó szabályok valamint az alábbi rendelkezések: · A biztosítási szerződés megkötéséhez megköté- séhez a szerződő a kommunikáció módjától függetlenül köteles megadni meg- adni e-mail címét és mobiltelefonszámátmobiltelefon- számát. · A biztosító a kockázat-elbírálásá- hoz szükséges szemle időpontjáról időpont- járól a szerződő által megadott mobilte- lefonszámra mobiltelefonszámra is értesítést küld (SMS), illetve a szerződő közreműködésé- velköz- reműködésével, egy előzetesen letöltött mobil applikáció segítségével segítsé- gével a szemlét a megadott számon szá- mon elérhető mobiltelefon video kapcsolatával is elvégezheti. · Ha a biztosító az ajánlat módosítá- sára módosí- tására tesz javaslatot amiatt, hogy az nem felel meg az általános szerző- dési szerződési feltételeknek, akkor erről egy- idejűleg egyidejűleg a biztosító értesítést érte- sítést küld a szerződő által megadott mobiltele- fonszámra meg- adott mobiltelefonszámra is. – 2.2. A felek közötti kapcsolattartás kapcsolattar- tás szabályai, jognyilatkozatok átadása, elektronikus levélküldés pont kiegé- szült kiegészült azzal, hogy a biztosító biz- tosító a szer- ződésselszerződéssel, valamint a szolgáltatással kapcsolatos dokumentumokat doku- mentumokat a választott kommunikációs kommu- nikációs módtól függően, e-termék esetén az Allianz Ügyfélportálon, míg elektronikus kommunikáció vagy hagyományos kommunikáció esetén az Allianz Küldeményeim portálon bocsátja a szerződő rendelkezéséreren- delkezésére, amelyről a szerződőt az általa megadott e-mail címen értesíti. – 2.2.4. pont kiegészült azzal, hogy a szer- ződő szerződő köteles megadni valós, az elektro- nikus elektronikus értesítések fogadására fogadá- sára alkalmas e-mail címét hagyományos hagyo- mányos (postai) kommunikáció választása esetén is. – 2.2.5. pont kiegészült azzal, hogy a biztosító szerződéssel kapcsola- tos elektronikus úton megküldött (e-mail) jognyilatkozata – e-termék választása, vagy elektronikus kom- munikációban való megállapodás esetében – abban az időpontban tekintendő megérkezettnek, amikor azt a biztosító igazolható módon kiküldte a szerződő által megadott e-mail címre, vagy a biztosító által üzemeltetett Ügyfélportálra, illetve Küldeményeim portálra elhelyezte. – 4.1. pont módosult, az Allianz Ott- honom lakásbiztosítási szerződés határozott tartamra nem köthető.

Appears in 2 contracts

Samples: Biztosítási Információk, Biztosítási Információk

Eltérés a jogszabályoktól vagy a korábbi szerződési gyakorlattól. a) Felhívjuk a figyelmét arra, hogy jelen szerződési feltételek az Allianz Alli- anz Hungária Zrt. által korábban kínált otthonbiztosítási terméktől az aláb- biakban alábbiakban térnek el lényegesenlénye- gesen: • Az Allianz Otthonom lakásbiztosítási termék három, egymásra épülő fede- zeti körű csomagban köthető, melyek egyike sem nyújt összkockázati fede- zetet; • A földrengés biztosítási esemény mindhárom csomaghoz opcionálisan választható. • A Max csomagban új fedezeti elem- ként a rövidzárlat is biztosítási ese- mény, valamint a csomag kiegészül a Többletszolgáltatás (MTS) záradékkal, mely az egyes ; • A földrengés biztosítási események vonatkozásában fedezetet nyújt bizo- nyos, a Komfort és Extra csomagban kizárásként, szolgáltatás korlátozás- ként megfogalmazott eseményekre isesemény mindhárom csomaghoz opcionális fedezetként választható; • A biztosított vagyontárgyak köre kie- gészült kiegészült a „Megújuló energia rendszerrend- szer” elemeivel; • A Megújuló energia rendszer biztosí- tott vagyontárgyai közül törlésre került a hőszivattyú és a szélturbina. • A biztosítható vagyontárgyak köre kiegészült a „Háztartási ingóság vagyonkategórián” belül biztosít- ható „Szabadban tárolt vagyontár- gyak”-kal, melyek kizárásra kerültek a következő biztosítási események vonatkozásában: földcsuszamláskár, kő- és földomláskár, ismeretlen épít- mény, üreg beomlása által okozott kár, idegen tárgyak rádőlése által okozott kár, üvegtöréskár, graffiti kár, valamint rövidzárlat és indukció. • A termék tartamkedvezménnyel is megköthető (VI. Szerződéses záradé- kok, TMK záradék); • A korábbi termékben „Költségtéríté- sek”-ként megjelölt és a biztosítási összegen felül, az épületbiztosítási összeg 5%-ig térülő, a biztosított vagyontárgy károsodásával kapcsola- tos kapcso- latos és indokolt tűzoltás, mentés, bontás és ideiglenes tetőépítés, rom- és törme- lékeltakarítás törmelékeltakarítás és -elszállítás, tervezés és hatósági engedélyezésengedélye- zés, helyreállítást követő egyszeri takarítás, valamint kárenyhítés költségek költ- ségek jelen termékben két csoportra oszlanak a II. A vagyon- biztosítás vagyonbiztosítás különös biztosítási feltételei 5. pontjában pontjá- ban szereplő „Biztosítási eseménnyel kapcsolatos költségek térítése” c. alpontjában „Kárenyhítési költségek térítése” alcím alatt szereplő költségek költsé- gek a biztosítási összegen belül limit nélkül térülnek, míg az „Egyéb költségek költ- ségek térítése” alcím alatt szereplő költségek változatlanul az épületbizto- sítási épületbiz- tosítási összeg 5%-ig térülnek. • Üvegtörés biztosítási esemény kizá- rásaiban rögzítésre került a felújítás definíció. • A Különleges üveg töréskára biztosítási esemény fedezete kiterjed a különálló, szilárd falazatú, épített medencék üveg vagy polikarbonát fedésében balesetszerűen bekövetkező törés- vagy repedéskáraira. • Nem szerepel a szerződési feltételben feltétel- ben az alábbi kitétel: „A biztosító káridőponti avult értéken téríti a kár időpontjában 85%-osnál nagyobb elhasználtságú ingóságok kárait, az idegen tulajdonú ingóságok ingósá- gok kárait, a biztosítási ajánlaton, kötvé- nyen kötvényen fel nem tüntetett helyiségekben helyi- ségekben tárolt háztartási ingóságok ingósá- gok tűz és elemi kárait, valamint a fix tárgyhoz U-lakattal, lánc-lakat kombinációjú zárral vagy egyéb minősített kerékpár- zárral kerékpárzárral rögzített kerékpárok betöréses lopáskárait.”, valamint: „Az ingóság 85 százalékosnál nagyobb elhasználtságúnak minősül, ha – az eredetivel megegyező alkat- rész, elem hazai kereskedelmi hiánya vagy technológiai váltás miatt – javí- tással nem állítható helyre.” • Megváltozott a kötelező előírás/ szabvány/EU-s követelmény miatti térítés szabálya (II. A vagyonbiztosítás vagyonbizto- sítás különös biztosítási feltételei 6.B.8.) A biztosító ilyen esetben az adott vagyoncsoportra vonatkozó biztosítási összeg 10 százalékáig térít. • A 6.B.9 pontban módosultak a szolgál- tatás szol- gáltatás szabályai. • Kiegészítő biztosításként bevezetésre került a Családi balesetbiztosítás és a Családi életbiztosítás, amelyek önálló Ügyfél-tájékoztatóval és Általános Álta- lános szerződési feltételekkel rendelkeznekrendel- keznek, ezért részletes ismertetésüket jelen tájékoztató nem tartalmazza. • Az „Ügyféltájékoztató és szerződési feltételek kiegészítése” nyomtat- vány elnevezése „Adatkezelési és Ügyféltájékoztató, valamint szerződési feltételek kiegészítése” elnevezésre változott • A jelen Ügyfél-tájékoztató és Általános Általá- nos szerződési Xxxxxxxxxx X. Általános bizto- sítási biztosítási feltételek alábbiakban megjelölt pontjai: – 2.1. Rögzítésre került a szerződő fél ajánlati kötöttsége, valamint bekerültek a kockázatelbírálás ideje alatt bekö- vetkező bekövetkező biztosítási eseményre irány- adó szabályok valamint az alábbi rendelkezések: · irányadó szabályok; – 6.A. A biztosítási szerződés megkötéséhez a szerződő a kommunikáció módjától függetlenül köteles megadni e-mail címét és mobiltelefonszámát. · A biztosító a kockázat-elbírálásá- hoz szükséges szemle időpontjáról a szerződő által megadott mobilte- lefonszámra is értesítést küld (SMS), illetve a szerződő közreműködésé- vel, egy előzetesen letöltött mobil applikáció segítségével a szemlét a megadott számon elérhető mobiltelefon video kapcsolatával is elvégezheti. · Ha rendelkezés kiegészült a biztosító az ajánlat módosítá- sára tesz javaslatot amiattkockázatviselésének kez- dete előtt bekövetkezett biztosítási eseménnyel, hogy az nem felel meg az általános szerző- dési feltételeknek, akkor erről egy- idejűleg a biztosító értesítést küld a szerződő által megadott mobiltele- fonszámra is. – 2.2. A felek közötti kapcsolattartás szabályai, jognyilatkozatok átadása, elektronikus levélküldés pont kiegé- szült azzal, hogy a biztosító a szer- ződéssel, valamint a szolgáltatással kapcsolatos dokumentumokat a választott kommunikációs módtól függően, e-termék esetén az Allianz Ügyfélportálon, míg elektronikus kommunikáció vagy hagyományos kommunikáció esetén az Allianz Küldeményeim portálon bocsátja a szerződő rendelkezésére, amelyről a szerződőt az általa megadott e-mail címen értesíti. – 2.2.4. pont kiegészült azzal, hogy a szer- ződő köteles megadni valós, az elektro- nikus értesítések fogadására alkalmas e-mail címét hagyományos (postai) kommunikáció választása esetén is. – 2.2.5. pont kiegészült azzal, hogy a biztosító szerződéssel kapcsola- tos elektronikus úton megküldött (e-mail) jognyilatkozata – e-termék választása, vagy elektronikus kom- munikációban való megállapodás esetében – abban az időpontban tekintendő megérkezettnek, amikor azt a biztosító igazolható módon kiküldte a szerződő által megadott e-mail címre, vagy a biztosító által üzemeltetett Ügyfélportálra, illetve Küldeményeim portálra elhelyezte. – 4.1. pont módosult, az Allianz Ott- honom lakásbiztosítási mint szerződés határozott tartamra nem köthető.meg- szűnési okkal;

Appears in 1 contract

Samples: Biztosítási Információk

Eltérés a jogszabályoktól vagy a korábbi szerződési gyakorlattól. a) Felhívjuk a figyelmét arra, hogy jelen szerződési feltételek az Allianz Alli- anz Hungária Zrt. által korábban kínált otthonbiztosítási terméktől az aláb- biakban alábbiakban térnek el lényegesenlénye- gesen: • Az Allianz Otthonom lakásbiztosítási termék három, egymásra épülő fede- zeti körű csomagban köthető, melyek egyike sem nyújt összkockázati fede- zetet; • A földrengés biztosítási esemény mindhárom csomaghoz opcionálisan választható. • A Max csomagban új fedezeti elem- ként a rövidzárlat is biztosítási ese- mény, valamint a csomag kiegészül a Többletszolgáltatás (MTS) záradékkal, mely az egyes ; • A földrengés biztosítási események vonatkozásában fedezetet nyújt bizo- nyos, a Komfort és Extra csomagban kizárásként, szolgáltatás korlátozás- ként megfogalmazott eseményekre isesemény mindhárom csomaghoz opcionális fedezetként választható; • A biztosított vagyontárgyak köre kie- gészült kiegészült a „Megújuló energia rendszerrend- szer” elemeivel; • A Megújuló energia rendszer biztosí- tott vagyontárgyai közül törlésre került a hőszivattyú és a szélturbina. • A biztosítható vagyontárgyak köre kiegészült a „Háztartási ingóság vagyonkategórián” belül biztosít- ható „Szabadban tárolt vagyontár- gyak”-kal, melyek kizárásra kerültek a következő biztosítási események vonatkozásában: földcsuszamláskár, kő- és földomláskár, ismeretlen épít- mény, üreg beomlása által okozott kár, idegen tárgyak rádőlése által okozott kár, üvegtöréskár, graffiti kár, valamint rövidzárlat és indukció. • A termék tartamkedvezménnyel is megköthető (VI. Szerződéses záradé- kok, TMK záradék); • A korábbi termékben „Költségtéríté- sek”-ként megjelölt és a biztosítási összegen felül, az épületbiztosítási összeg 5%-ig térülő, a biztosított vagyontárgy károsodásával kapcsola- tos kapcso- latos és indokolt tűzoltás, mentés, bontás és ideiglenes tetőépítés, rom- és törme- lékeltakarítás törmelékeltakarítás és -elszállítás, tervezés és hatósági engedélyezésengedélye- zés, helyreállítást követő egyszeri takarítás, valamint kárenyhítés költségek költ- ségek jelen termékben két csoportra oszlanak a II. A vagyon- biztosítás vagyonbiztosítás különös biztosítási feltételei 5. pontjában pontjá- ban szereplő „Biztosítási eseménnyel kapcsolatos költségek térítése” c. alpontjában „Kárenyhítési költségek térítése” alcím alatt szereplő költségek költsé- gek a biztosítási összegen belül limit nélkül térülnek, míg az „Egyéb költségek költ- ségek térítése” alcím alatt szereplő költségek változatlanul az épületbizto- sítási épületbiz- tosítási összeg 5%-ig térülnek. • Üvegtörés biztosítási esemény kizá- rásaiban rögzítésre került a felújítás definíció. • A Különleges üveg töréskára biztosítási esemény fedezete kiterjed a különálló, szilárd falazatú, épített medencék üveg vagy polikarbonát fedésében balesetszerűen bekövetkező törés- vagy repedéskáraira. • Nem szerepel a szerződési feltételben feltétel- ben az alábbi kitétel: „A biztosító káridőponti avult értéken téríti a kár időpontjában 85%-osnál nagyobb elhasználtságú ingóságok kárait, az idegen tulajdonú ingóságok ingósá- gok kárait, a biztosítási ajánlaton, kötvé- nyen kötvényen fel nem tüntetett helyiségekben helyi- ségekben tárolt háztartási ingóságok ingósá- gok tűz és elemi kárait, valamint a fix tárgyhoz U-lakattal, lánc-lakat kombinációjú zárral vagy egyéb minősített kerékpár- zárral kerékpárzárral rögzített kerékpárok betöréses lopáskárait.”, valamint: „Az ingóság 85 százalékosnál nagyobb elhasználtságúnak minősül, ha – az eredetivel megegyező alkat- rész, elem hazai kereskedelmi hiánya vagy technológiai váltás miatt – javí- tással nem állítható helyre.” • Megváltozott a kötelező előírás/ szabvány/EU-s követelmény miatti térítés szabálya (II. A vagyonbiztosítás vagyonbizto- sítás különös biztosítási feltételei 6.B.8.) A biztosító ilyen esetben az adott vagyoncsoportra vonatkozó biztosítási összeg 10 százalékáig térít. • A 6.B.9 pontban módosultak a szolgál- tatás szol- gáltatás szabályai. • Kiegészítő biztosításként bevezetésre került a Családi balesetbiztosítás és a Családi életbiztosítás, amelyek önálló Ügyfél-tájékoztatóval és Általános Álta- lános szerződési feltételekkel rendelkeznekrendel- keznek, ezért részletes ismertetésüket jelen tájékoztató nem tartalmazza. • Az „Ügyféltájékoztató és szerződési feltételek kiegészítése” nyomtat- vány elnevezése „Adatkezelési és Ügyféltájékoztató, valamint szerződési feltételek kiegészítése” elnevezésre változott • A jelen Ügyfél-tájékoztató és Általános Általá- nos szerződési Xxxxxxxxxx X. Általános bizto- sítási biztosítási feltételek alábbiakban megjelölt pontjai: – 2.1. Rögzítésre került a szerződő fél ajánlati kötöttsége, bekerültek a kockázatelbírálás ideje alatt bekö- vetkező bekövetkező biztosítási eseményre irány- adó irányadó szabályok valamint az alábbi rendelkezések: · A biztosítási szerződés megkötéséhez a szerződő a kommunikáció módjától függetlenül köteles megadni e-mail címét és mobiltelefonszámát. · A biztosító a kockázat-elbírálásá- hoz szükséges szemle időpontjáról időpont- járól a szerződő által megadott mobilte- lefonszámra mobiltelefonszámra is értesítést küld (SMS), illetve a szerződő közreműködésé- velköz- reműködésével, egy előzetesen letöltött mobil applikáció segítségével segítsé- gével a szemlét a megadott számon szá- mon elérhető mobiltelefon video kapcsolatával is elvégezheti. · Ha a biztosító az ajánlat módosítá- sára módosí- tására tesz javaslatot amiatt, hogy az nem felel meg az általános szerző- dési szerződési feltételeknek, akkor erről egy- idejűleg egyidejűleg a biztosító értesítést érte- sítést küld a szerződő által megadott mobiltele- fonszámra meg- adott mobiltelefonszámra is. – 2.2. A felek közötti kapcsolattartás szabályai, jognyilatkozatok átadása, elektronikus levélküldés pont kiegé- szült azzal, hogy a biztosító a szer- ződéssel, valamint a szolgáltatással kapcsolatos dokumentumokat a választott kommunikációs módtól függően, e-termék esetén az Allianz Ügyfélportálon, míg elektronikus kommunikáció vagy hagyományos kommunikáció esetén az Allianz Küldeményeim portálon bocsátja a szerződő rendelkezésére, amelyről a szerződőt az általa megadott e-mail címen értesíti. – 2.2.4. pont kiegészült azzal, hogy a szer- ződő köteles megadni valós, az elektro- nikus értesítések fogadására alkalmas e-mail címét hagyományos (postai) kommunikáció választása esetén is. – 2.2.5. pont kiegészült azzal, hogy a biztosító szerződéssel kapcsola- tos elektronikus úton megküldött (e-mail) jognyilatkozata – e-termék választása, vagy elektronikus kom- munikációban való megállapodás esetében – abban az időpontban tekintendő megérkezettnek, amikor azt a biztosító igazolható módon kiküldte a szerződő által megadott e-mail címre, vagy a biztosító által üzemeltetett Ügyfélportálra, illetve Küldeményeim portálra elhelyezte. – 4.1. pont módosult, az Allianz Ott- honom lakásbiztosítási szerződés határozott tartamra nem köthető.

Appears in 1 contract

Samples: Biztosítási Információk

Eltérés a jogszabályoktól vagy a korábbi szerződési gyakorlattól. a) 17.1. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy jelen szerződési feltételek az Allianz Hungária Zrt. által korábban kínált otthonbiztosítási terméktől az aláb- biakban alábbiakban térnek el lényegesen: • Az · a biztosítás csak elektronikusan, és ügyfélportál szer- ződéssel együtt köthető; · a Különös biztosítási feltételek Vagyonbiztosítás 20/c pontjában a biztosítottak meghatározása; · havi díjfizetési gyakoriság, illetve csekkes díjfizetési mód nem választható; · a korábbi Allianz Otthonom lakásbiztosítási termék háromOnline Otthonbiztosítástól eltérően az egyes csomagok önrész nélkül is megköthetők. Önrész választása esetén a biztosító a károkat a felté- telekben meghatározott esetekben önrész levonásával téríti meg; · a korábbi Allianz Online Otthonbiztosítástól eltérően az árvíz kockázatot 15 napos várakozási idővel vállalja a biztosító; · amennyiben a szerződő a biztosítási díjat díjlehívással fizeti és a szerződő azonos a károsult biztosítottal, egymásra épülő fede- zeti körű csomagban köthetőa szol- gáltatási összeget a biztosító átutalással a káridőpont- ban a szerződésben rögzített folyószámlára teljesíti; · a választható fedezetek köre az alábbi 4 új fedezettel egészül ki: Családi Assistance, melyek egyike sem nyújt összkockázati fede- zetetJogsegély Assistance, Utazási Assistance, Vészhelyzeti Assistance (részletek a Különös biztosítási feltételekben); • A földrengés biztosítási esemény mindhárom csomaghoz opcionálisan választható. • A Max csomagban új fedezeti elem- ként · Assistance biztosítások esetén a rövidzárlat is biztosítási ese- ménybiztosító szolgálta- tása a vészhelyzet elhárításához szükséges munka- díjra és kiszállási költségre terjed ki; · a Családi Assistance biztosítás esetében pontosítva lett a Kórházi kezelést követő segítségnyújtás szolgál- tatás meghatározása; · módosult az Utazási Assistance Háztartással össze- függő teendők szolgáltatás, valamint a csomag kiegészül Hazautaztatás szolgáltatás meghatározása; · Vészhelyzet Assistance segítségnyújtás otthoni bal- eset esetére szóló szolgáltatása a Többletszolgáltatás (MTS) záradékkalbiztosított előre nem látható, mely váratlan kórházi ellátása esetén szervezi meg a biztosított gyermekeinek a felügyeletét, ha felügyelet nélkül maradnának; · Assistance Komplex szolgáltatás Jegyár-visszatérítés esetén nem terjed ki a betegség, külföldről való haza- térés külső okok miatti lehetetlenné válás esetére; · az egyes Általános biztosítási események vonatkozásában fedezetet nyújt bizo- nyos, a Komfort és Extra csomagban kizárásként, szolgáltatás korlátozás- ként megfogalmazott eseményekre is; • A biztosított vagyontárgyak köre kie- gészült a „Megújuló energia rendszer” elemeivel; • A Megújuló energia rendszer biztosí- tott vagyontárgyai közül törlésre került a hőszivattyú és a szélturbinafeltételek 10. • A biztosítható vagyontárgyak köre kiegészült a „Háztartási ingóság vagyonkategórián” belül biztosít- ható „Szabadban tárolt vagyontár- gyak”-kal, melyek kizárásra kerültek a következő biztosítási események vonatkozásában: földcsuszamláskár, kő- és földomláskár, ismeretlen épít- mény, üreg beomlása által okozott kár, idegen tárgyak rádőlése által okozott kár, üvegtöréskár, graffiti kár, valamint rövidzárlat és indukció. • A termék tartamkedvezménnyel is megköthető (VI. Szerződéses záradé- kok, TMK záradék); • A korábbi termékben „Költségtéríté- sek”-ként megjelölt Az értékkövetés és a biztosítási összegen felül, évfordulóra kezdeményezett egyéb szerződésmódosítás szabályai pontja kiegészült az épületbiztosítási összeg 5%-ig térülő, Assistance biztosításokra vonatkozó rendelkezések- kel; · a biztosított vagyontárgy károsodásával kapcsola- tos korábbi szerződési feltételekhez képest változott a kárbejelentéshez és indokolt tűzoltás, mentés, bontás a szolgáltatás teljesítéséhez szük- séges dokumentumok listája; · az Általános és ideiglenes tetőépítés, rom- és törme- lékeltakarítás és -elszállítás, tervezés és hatósági engedélyezés, helyreállítást követő egyszeri takarításépülettulajdonosi felelősségbiztosítás kiegészült a 36. ponttal, valamint kárenyhítés költségek jelen termékben két csoportra oszlanak a II. 38.2 A vagyon- biztosítás különös biztosítási feltételei 5. pontjában szereplő „Biztosítási eseménnyel kapcsolatos költségek térítése” c. alpontjában „Kárenyhítési költségek térítése” alcím alatt szereplő költségek szerződés megszűnése ponttal; · Kiegészítő személybiztosítások esetében a biztosítási összegen belül limit nélkül térülnek, míg az „Egyéb költségek térítése” alcím alatt szereplő költségek változatlanul az épületbizto- sítási összeg 5%-ig térülnek. • Üvegtörés biztosítási esemény kizá- rásaiban rögzítésre került a felújítás definíció. • A Különleges üveg töréskára biztosítási esemény fedezete kiterjed a különálló, szilárd falazatú, épített medencék üveg vagy polikarbonát fedésében balesetszerűen bekövetkező törés- vagy repedéskáraira. • Nem szerepel a szerződési feltételben az alábbi kitétel: „A biztosító káridőponti avult értéken téríti a kár időpontjában 85%-osnál nagyobb elhasználtságú ingóságok kárait, az idegen tulajdonú ingóságok kárait, a biztosítási ajánlaton, kötvé- nyen fel nem tüntetett helyiségekben tárolt háztartási ingóságok tűz és elemi káraitigazolásához, valamint a fix tárgyhoz U-lakattal, lánc-lakat kombinációjú zárral vagy egyéb minősített kerékpár- zárral rögzített kerékpárok betöréses lopáskárait.”, valamint: „Az ingóság 85 százalékosnál nagyobb elhasználtságúnak minősül, ha – az eredetivel megegyező alkat- rész, elem hazai kereskedelmi hiánya vagy technológiai váltás miatt – javí- tással nem állítható helyre.” • Megváltozott a kötelező előírás/ szabvány/EU-s követelmény miatti térítés szabálya (II. A vagyonbiztosítás különös biztosítási feltételei 6.B.8.) A biztosító ilyen esetben az adott vagyoncsoportra vonatkozó biztosítási összeg 10 százalékáig térít. • A 6.B.9 pontban módosultak a szolgál- tatás szabályaikifizetéséhez benyújtandó iratok köre módosult; · Családi életbiztosítás esetében a biztosítási esemény bejelentésének eljárásrendje részletesen meghatáro- zásra került; · a 2014. • Kiegészítő biztosításként bevezetésre került a Családi balesetbiztosítás és a Családi életbiztosítás, amelyek önálló Ügyfélmárcius 15-tájékoztatóval és én hatályba lépett új Polgári Törvénykönyv rendelkezéseire tekintettel jelen Általános szerződési feltételekkel rendelkeznek, ezért részletes ismertetésüket jelen tájékoztató nem tartalmazzaSzerződési Feltételek I. Általános biztosítási feltételek alábbi pontjaiban foglalt eltérések: - 3. • Az „Ügyféltájékoztató és szerződési feltételek kiegészítése” nyomtat- vány elnevezése „Adatkezelési és Ügyféltájékoztató, valamint szerződési feltételek kiegészítése” elnevezésre változott • A jelen Ügyfél-tájékoztató és Általános szerződési Xxxxxxxxxx X. Általános bizto- sítási feltételek alábbiakban megjelölt pontjai: – 2.1. Rögzítésre került a szerződő fél ajánlati kötöttsége, bekerültek a kockázatelbírálás ideje alatt bekö- vetkező biztosítási eseményre irány- adó szabályok valamint az alábbi rendelkezések: · A biztosítási szerződés megkötéséhez létrejötte és a szerződő kockázatvi- selés kezdete; - 5.1. A jognyilatkozat érvényessége és hatálya; - 5.2. Elektronikus kommunikáció, elektronikus úton tett nyilatkozatok érvényessége; - 9.6. A díj meg nem fizetésének következménye; - 10. Az értékkövetés és a kommunikáció módjától függetlenül köteles megadni ebiztosítási évfordulóra kez- deményezett egyéb szerződésmódosítás szabályai 10.6. pontja; AHE-12923/6P - 14. A biztosítási szerződés és a biztosító kockázatvi- selésének megszűnése szabályai; - 15. Elévülés: Az általános szabályoktól eltérően az írásbeli felszólítás az elévülési időt nem szakítja meg. · a 2014. március 15-mail címét én hatályba lépett új Polgári Törvénykönyv rendelkezéseire tekintettel a Különös biztosítási feltételek alábbiakban jelölt pontjai:‌‌ - 20. A hozzátartozó és mobiltelefonszámáta közeli hozzátartozó fogalma; - 34. A biztosító mentesülése; - 40. Elévülés: Az általános szabályoktól eltérően az írásbeli felszólítás az elévülési időt nem szakítja meg; - 44.6. pontban az általános szabályoktól eltérően az írásbeli felszólítás az elévülési időt nem szakítja meg. · A biztosító a kockázat-elbírálásá- hoz szükséges szemle időpontjáról a szerződő által megadott mobilte- lefonszámra is értesítést küld (SMS), illetve a szerződő közreműködésé- vel, egy előzetesen letöltött mobil applikáció segítségével a szemlét a megadott számon elérhető mobiltelefon video kapcsolatával is elvégezheti. · Ha a biztosító az ajánlat módosítá- sára tesz javaslatot amiatt, hogy az nem felel meg az általános szerző- dési feltételeknek, akkor erről egy- idejűleg a biztosító értesítést küld a szerződő által megadott mobiltele- fonszámra is. – 2.2családi életbiztosítás 57. A felek közötti kapcsolattartás szabályaikockázatviselés kezdete, jognyilatkozatok átadásavárakozási idő; több, elektronikus levélküldés pont kiegé- szült azzalegymást követő családi életbiz- tosítás esetén folyamatosnak tekintendő a biztosítási időszak, hogy a biztosító a szer- ződésselha az Allianz otthonbiztosításhoz kötött és díjjal fedezett kiegészítő biztosítások között legfeljebb 60 nap telt el, valamint a szolgáltatással kapcsolatos dokumentumokat a választott kommunikációs módtól függően, e-termék esetén az Allianz Ügyfélportálon, míg elektronikus kommunikáció vagy hagyományos kommunikáció esetén az Allianz Küldeményeim portálon bocsátja a szerződő rendelkezésére, amelyről a szerződőt az általa megadott e-mail címen értesíti. – 2.2.4. pont kiegészült azzal, hogy a szer- ződő köteles megadni valós, az elektro- nikus értesítések fogadására alkalmas e-mail címét hagyományos (postai) kommunikáció választása esetén is. – 2.2.5. pont kiegészült azzal, hogy a biztosító szerződéssel kapcsola- tos elektronikus úton megküldött (e-mail) jognyilatkozata – e-termék választása, vagy elektronikus kom- munikációban való megállapodás esetében – abban az időpontban tekintendő megérkezettnek, amikor azt a biztosító igazolható módon kiküldte a szerződő által megadott e-mail címre, vagy a biztosító által üzemeltetett Ügyfélportálra, illetve Küldeményeim portálra elhelyezte. – 4.1. pont módosult, az Allianz Ott- honom lakásbiztosítási szerződés határozott tartamra nem köthetőbiztosított folyamatosan biz- tosítottnak minősült.

Appears in 1 contract

Samples: Allianz Online Otthonbiztosítás

Eltérés a jogszabályoktól vagy a korábbi szerződési gyakorlattól. a) 17.1. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy jelen szerződési feltételek az Allianz Hungária Zrt. által korábban kínált otthonbiztosítási terméktől az aláb- biakban alábbiakban térnek el lényegesen: • Az · a biztosítás csak elektronikusan, és ügyfélportál szer- ződéssel együtt köthető; · a Különös biztosítási feltételek Vagyonbiztosítás 20/c pontjában a biztosítottak meghatározása; · havi díjfizetési gyakoriság, illetve csekkes díjfizetési mód nem választható; · a korábbi Allianz Otthonom lakásbiztosítási termék háromOnline Otthonbiztosítástól eltérően az egyes csomagok önrész nélkül is megköthetők. Önrész választása esetén a biztosító a károkatt a felté- telekben meghatározott esetekben önrész levonásával téríti meg; · a korábbi Allianz Online Otthonbiztosítástól eltérően az árvíz kockázatot 25 napos várakozási idővel vállalja a biztosító; · amennyiben a szerződő a biztosítási díjat díjlehívás- sal fizeti és a szerződő azonos a károsult biztosítottal, egymásra épülő fede- zeti körű csomagban köthető, melyek egyike sem nyújt összkockázati fede- zeteta szolgáltatási összeget a biztosító átutalással a kár- időpontban a szerződésben rögzített folyószámlára teljesíti; · 23. A földrengés biztosítási események - 1. Tűzkár biztosítási esemény mindhárom csomaghoz opcionálisan választhatófogalma kiegészült a hőhatás útján történő károsítással; - 4. • A Max csomagban Árvízkár biztosítási esemény kizárásai kiegészül- tek a talajvíz és belvíz miatti károkkal; - 13. Csőtöréskár biztosítási esemény kizárások köre bővült; · az Általános és épülettulajdonosi felelősségbiztosítás szolgáltatási feltételei kiegészültek a 34. pontban; · II. Kiegészítő fedezetek Üveg+ biztosítás esemény épületszerkezetbe beépített tükörfelülete módosult épületszerkezeti elemhez fixen, legalább 4 ponton rögzített tükörfelületre; · a korábbi assistance szolgáltatás az alábbi 4 új fedezeti elem- ként választ- ható fedezettel egészül ki: Családi Assistance, Jogsegély Assistance, Utazási Assistance, Vészhelyzeti Assistance (részletek a rövidzárlat is Különös biztosítási ese- ményfeltételekben); · Assistance biztosítások esetén a biztosító szolgáltatása a vészhelyzet elhárításához szükséges munkadíjra és kiszállási költségre terjed ki; · a Családi Assistance biztosítás esetében pontosítva lett a Kórházi kezelést követő segítségnyújtás szolgáltatás meghatározása; · módosult az Utazási Assistance Háztartással össze- függő teendők szolgáltatás, valamint a csomag kiegészül Hazautaztatás szolgáltatás meghatározása; · Vészhelyzet Assistance segítségnyújtás otthoni baleset esetére szóló szolgáltatása a Többletszolgáltatás (MTS) záradékkalbiztosított előre nem lát- ható, mely váratlan kórházi ellátása esetén szervezi meg a biztosított gyermekeinek a felügyeletét, ha felügyelet nélkül maradnának; · Assistance Komplex szolgáltatás Jegyár-visszatérítés esetén nem terjed ki a betegség, külföldről való hazaté- rés külső okok miatti lehetetlenné válás esetére; · az egyes Általános biztosítási események vonatkozásában fedezetet nyújt bizo- nyos, a Komfort és Extra csomagban kizárásként, szolgáltatás korlátozás- ként megfogalmazott eseményekre is; • A biztosított vagyontárgyak köre kie- gészült a „Megújuló energia rendszer” elemeivel; • A Megújuló energia rendszer biztosí- tott vagyontárgyai közül törlésre került a hőszivattyú és a szélturbinafeltételek 10. • A biztosítható vagyontárgyak köre kiegészült a „Háztartási ingóság vagyonkategórián” belül biztosít- ható „Szabadban tárolt vagyontár- gyak”-kal, melyek kizárásra kerültek a következő biztosítási események vonatkozásában: földcsuszamláskár, kő- és földomláskár, ismeretlen épít- mény, üreg beomlása által okozott kár, idegen tárgyak rádőlése által okozott kár, üvegtöréskár, graffiti kár, valamint rövidzárlat és indukció. • A termék tartamkedvezménnyel is megköthető (VI. Szerződéses záradé- kok, TMK záradék); • A korábbi termékben „Költségtéríté- sek”-ként megjelölt Az értékkövetés és a biztosítási összegen felül, évfordulóra kezdeményezett egyéb szerződésmódosítás szabályai pontja kiegészült az épületbiztosítási összeg 5%-ig térülő, a biztosított vagyontárgy károsodásával kapcsola- tos és indokolt tűzoltás, mentés, bontás és ideiglenes tetőépítés, rom- és törme- lékeltakarítás és -elszállítás, tervezés és hatósági engedélyezés, helyreállítást követő egyszeri takarítás, valamint kárenyhítés költségek jelen termékben két csoportra oszlanak a II. A vagyon- biztosítás különös biztosítási feltételei 5. pontjában szereplő „Biztosítási eseménnyel kapcsolatos költségek térítése” c. alpontjában „Kárenyhítési költségek térítése” alcím alatt szereplő költségek Assistance biztosításokra vonatkozó rendelkezések- kel; · Kiegészítő személybiztosítások esetében a biztosítási összegen belül limit nélkül térülnek, míg az „Egyéb költségek térítése” alcím alatt szereplő költségek változatlanul az épületbizto- sítási összeg 5%-ig térülnek. • Üvegtörés biztosítási esemény kizá- rásaiban rögzítésre került a felújítás definíció. • A Különleges üveg töréskára biztosítási esemény fedezete kiterjed a különálló, szilárd falazatú, épített medencék üveg vagy polikarbonát fedésében balesetszerűen bekövetkező törés- vagy repedéskáraira. • Nem szerepel a szerződési feltételben az alábbi kitétel: „A biztosító káridőponti avult értéken téríti a kár időpontjában 85%-osnál nagyobb elhasználtságú ingóságok kárait, az idegen tulajdonú ingóságok kárait, a biztosítási ajánlaton, kötvé- nyen fel nem tüntetett helyiségekben tárolt háztartási ingóságok tűz és elemi káraitigazolásához, valamint a fix tárgyhoz U-lakattal, lánc-lakat kombinációjú zárral vagy egyéb minősített kerékpár- zárral rögzített kerékpárok betöréses lopáskárait.”, valamint: „Az ingóság 85 százalékosnál nagyobb elhasználtságúnak minősül, ha – biztosítási szolgál- tatás kifizetéséhez benyújtandó iratok köre módosult; · Családi életbiztosítás esetében a biztosítási esemény bejelentésének eljárásrendje részletesen meghatáro- zásra került; · a korábbi szerződési feltételekhez képest változott a kárbejelentéshez és a szolgáltatás teljesítéséhez szük- séges dokumentumok listája; · az eredetivel megegyező alkat- rész, elem hazai kereskedelmi hiánya vagy technológiai váltás miatt – javí- tással nem állítható helyre.” • Megváltozott Általános és épülettulajdonosi felelősségbiztosítás kiegészült a kötelező előírás/ szabvány/EU-s követelmény miatti térítés szabálya (II36.2. A vagyonbiztosítás különös szerződés megszűnése ponttal; · a 2014. március 25-én hatályba lépett új Polgári Törvénykönyv rendelkezéseire tekintettel jelen Általános Szerződési Feltételek I. Általános biztosítási feltételei 6.B.8.) A biztosító ilyen esetben az adott vagyoncsoportra vonatkozó biztosítási összeg 10 százalékáig térítfeltételek alábbi pontjaiban foglalt eltérések: - 3. • A 6.B.9 pontban módosultak a szolgál- tatás szabályai. • Kiegészítő biztosításként bevezetésre került a Családi balesetbiztosítás és a Családi életbiztosítás, amelyek önálló Ügyfél-tájékoztatóval és Általános szerződési feltételekkel rendelkeznek, ezért részletes ismertetésüket jelen tájékoztató nem tartalmazza. • Az „Ügyféltájékoztató és szerződési feltételek kiegészítése” nyomtat- vány elnevezése „Adatkezelési és Ügyféltájékoztató, valamint szerződési feltételek kiegészítése” elnevezésre változott • A jelen Ügyfél-tájékoztató és Általános szerződési Xxxxxxxxxx X. Általános bizto- sítási feltételek alábbiakban megjelölt pontjai: – 2.1. Rögzítésre került a szerződő fél ajánlati kötöttsége, bekerültek a kockázatelbírálás ideje alatt bekö- vetkező biztosítási eseményre irány- adó szabályok valamint az alábbi rendelkezések: · A biztosítási szerződés megkötéséhez létrejötte és a szerződő kockázatvi- selés kezdete; AHE-12922/6P - 5.1. A jognyilatkozat érvényessége és hatálya; - 5.2. Elektronikus kommunikáció, elektronikus úton tett nyilatkozatok érvényessége; - 9.5. A díj meg nem fizetésének következménye; - 10. Az értékkövetés és a kommunikáció módjától függetlenül köteles megadni ebiztosítási évfordulóra kez- deményezett egyéb szerződésmódosítás szabályai‌ 10.6. pontja; - 14. A biztosítási szerződés és a biztosító kockázatvi- selésének megszűnése szabályai; - 15. Elévülés: Az általános szabályoktól eltérően az írásbeli felszólítás az elévülési időt nem szakítja meg. · a 2014. március 25-mail címét én hatályba lépett új Polgári Törvénykönyv rendelkezéseire tekintettel a Különös biztosítási feltételek alábbiakban jelölt pontjai: - 20. A hozzátartozó és mobiltelefonszámáta közeli hozzátartozó fogalma; - 32. A biztosító mentesülése; - 38. Elévülés: Az általános szabályoktól eltérően az írásbeli felszólítás az elévülési időt nem szakítja meg. - 51.6. pontban az általános szabályoktól eltérően az írásbeli felszólítás az elévülési időt nem szakítja meg. · A biztosító a kockázat-elbírálásá- hoz szükséges szemle időpontjáról a szerződő által megadott mobilte- lefonszámra is értesítést küld (SMS), illetve a szerződő közreműködésé- vel, egy előzetesen letöltött mobil applikáció segítségével a szemlét a megadott számon elérhető mobiltelefon video kapcsolatával is elvégezheti. · Ha a biztosító az ajánlat módosítá- sára tesz javaslatot amiatt, hogy az nem felel meg az általános szerző- dési feltételeknek, akkor erről egy- idejűleg a biztosító értesítést küld a szerződő által megadott mobiltele- fonszámra is. – 2.2családi életbiztosítás 54. A felek közötti kapcsolattartás szabályaikockázatviselés kezdete, jognyilatkozatok átadásavárakozási idő; több, elektronikus levélküldés pont kiegé- szült azzalegymást követő családi életbiz- tosítás esetén folyamatosnak tekintendő a biztosítási időszak, hogy a biztosító a szer- ződésselha az Allianz otthonbiztosításhoz kötött és díjjal fedezett kiegészítő biztosítások között legfeljebb 60 nap telt el, valamint a szolgáltatással kapcsolatos dokumentumokat a választott kommunikációs módtól függően, e-termék esetén az Allianz Ügyfélportálon, míg elektronikus kommunikáció vagy hagyományos kommunikáció esetén az Allianz Küldeményeim portálon bocsátja a szerződő rendelkezésére, amelyről a szerződőt az általa megadott e-mail címen értesíti. – 2.2.4. pont kiegészült azzal, hogy a szer- ződő köteles megadni valós, az elektro- nikus értesítések fogadására alkalmas e-mail címét hagyományos (postai) kommunikáció választása esetén is. – 2.2.5. pont kiegészült azzal, hogy a biztosító szerződéssel kapcsola- tos elektronikus úton megküldött (e-mail) jognyilatkozata – e-termék választása, vagy elektronikus kom- munikációban való megállapodás esetében – abban az időpontban tekintendő megérkezettnek, amikor azt a biztosító igazolható módon kiküldte a szerződő által megadott e-mail címre, vagy a biztosító által üzemeltetett Ügyfélportálra, illetve Küldeményeim portálra elhelyezte. – 4.1. pont módosult, az Allianz Ott- honom lakásbiztosítási szerződés határozott tartamra nem köthetőbiztosított folyamatosan biz- tosítottnak minősült.

Appears in 1 contract

Samples: Ügyfél Tájékoztató I.‌‌‌‌‌

Eltérés a jogszabályoktól vagy a korábbi szerződési gyakorlattól. a) 17.1. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy jelen szerződési feltételek az Allianz Hungária Zrt. által korábban kínált otthonbiztosítási terméktől az aláb- biakban alábbiakban térnek el lényegesen: • Az · a biztosítás csak elektronikusan, és ügyfélportál szer- ződéssel együtt köthető; · a Különös biztosítási feltételek Vagyonbiztosítás 20/c pontjában a biztosítottak meghatározása; · havi díjfizetési gyakoriság, illetve csekkes díjfizetési mód nem választható; · a korábbi Allianz Otthonom lakásbiztosítási termék háromOnline Otthonbiztosítástól eltérően az egyes csomagok önrész nélkül is megköthetők. Önrész választása esetén a biztosító a károkat a feltételekben meghatározott esetekben önrész levonásával téríti meg; · a korábbi Allianz Online Otthonbiztosítástól eltérően az árvíz kockázatot 15 napos várakozási idővel vállalja a biztosító; · amennyiben a szerződő a biztosítási díjat díjlehívással fizeti és a szerződő azonos a károsult biztosítottal, egymásra épülő fede- zeti körű csomagban köthető, melyek egyike sem nyújt összkockázati fede- zeteta szol- gáltatási összeget a biztosító átutalással a káridőpont- ban a szerződésben rögzített folyószámlára teljesíti; · 23. A földrengés biztosítási események - 1. Tűzkár biztosítási esemény mindhárom csomaghoz opcionálisan választhatófogalma kiegészült a hőhatás útján történő károsítással; - 4. • A Max csomagban Árvízkár biztosítási esemény kizárásai kiegészültek a talajvíz és belvíz miatti károkkal; - 13. Csőtöréskár biztosítási esemény kizárások köre bővült; · az Általános és épülettulajdonosi felelősségbiztosítás szolgáltatási feltételei kiegészültek a 34. pontban; · II. Kiegészítő fedezetek Üveg+ biztosítás esemény épü- letszerkezetbe beépített tükörfelülete módosult épület- szerkezeti elemhez fixen, legalább 4 ponton rögzített tükörfelületre; · a választható fedezetek köre az alábbi 6 új fedezeti elem- ként fedezettel egészül ki: Családi Assistance, Jogsegély Assistance, Utazási Assistance, Vészhelyzeti Assistance, Assistance Optimum, Assistance Komplex (részletek a rövidzárlat is Különös biztosítási ese- ményfeltételekben); · Assistance biztosítások esetén a biztosító szolgálta- tása a vészhelyzet elhárításához szükséges munka- díjra és kiszállási költségre terjed ki; · a Családi Assistance biztosítás esetében pontosítva lett a Kórházi kezelést követő segítségnyújtás szolgál- tatás meghatározása; · módosult az Utazási Assistance Háztartással össze- függő teendők szolgáltatás, valamint a csomag kiegészül Hazautaztatás szolgáltatás meghatározása; · Vészhelyzet Assistance segítségnyújtás otthoni bal- eset esetére szóló szolgáltatása a Többletszolgáltatás (MTS) záradékkalbiztosított előre nem látható, mely váratlan kórházi ellátása esetén szervezi meg a biztosított gyermekeinek a felügyeletét, ha felügyelet nélkül maradnának; · Assistance Komplex szolgáltatás Jegyár-visszatérítés esetén nem terjed ki a betegség, külföldről való haza- térés külső okok miatti lehetetlenné válás esetére; · az egyes Általános biztosítási események vonatkozásában fedezetet nyújt bizo- nyos, a Komfort és Extra csomagban kizárásként, szolgáltatás korlátozás- ként megfogalmazott eseményekre is; • A biztosított vagyontárgyak köre kie- gészült a „Megújuló energia rendszer” elemeivel; • A Megújuló energia rendszer biztosí- tott vagyontárgyai közül törlésre került a hőszivattyú és a szélturbinafeltételek 10. • A biztosítható vagyontárgyak köre kiegészült a „Háztartási ingóság vagyonkategórián” belül biztosít- ható „Szabadban tárolt vagyontár- gyak”-kal, melyek kizárásra kerültek a következő biztosítási események vonatkozásában: földcsuszamláskár, kő- és földomláskár, ismeretlen épít- mény, üreg beomlása által okozott kár, idegen tárgyak rádőlése által okozott kár, üvegtöréskár, graffiti kár, valamint rövidzárlat és indukció. • A termék tartamkedvezménnyel is megköthető (VI. Szerződéses záradé- kok, TMK záradék); • A korábbi termékben „Költségtéríté- sek”-ként megjelölt Az értékkövetés és a biztosítási összegen felül, évfordulóra kezdeményezett egyéb szerző- désmódosítás szabályai pontja kiegészült az épületbiztosítási összeg 5%-ig térülő, Assistance biztosításokra vonatkozó rendelkezésekkel; · a biztosított vagyontárgy károsodásával kapcsola- tos korábbi szerződési feltételekhez képest változott a kárbejelentéshez és indokolt tűzoltás, mentés, bontás és ideiglenes tetőépítés, rom- és törme- lékeltakarítás és -elszállítás, tervezés és hatósági engedélyezés, helyreállítást követő egyszeri takarítás, valamint kárenyhítés költségek jelen termékben két csoportra oszlanak a II. A vagyon- biztosítás különös biztosítási feltételei 5. pontjában szereplő „Biztosítási eseménnyel kapcsolatos költségek térítése” c. alpontjában „Kárenyhítési költségek térítése” alcím alatt szereplő költségek szolgáltatás teljesítéséhez szük- séges dokumentumok listája; AHE-12921/6P · Kiegészítő személybiztosítások esetében a biztosítási összegen belül limit nélkül térülnek, míg az „Egyéb költségek térítése” alcím alatt szereplő költségek változatlanul az épületbizto- sítási összeg 5%-ig térülnek. • Üvegtörés biztosítási esemény kizá- rásaiban rögzítésre került a felújítás definíció. • A Különleges üveg töréskára biztosítási esemény fedezete kiterjed a különálló, szilárd falazatú, épített medencék üveg vagy polikarbonát fedésében balesetszerűen bekövetkező törés- vagy repedéskáraira. • Nem szerepel a szerződési feltételben az alábbi kitétel: „A biztosító káridőponti avult értéken téríti a kár időpontjában 85%-osnál nagyobb elhasználtságú ingóságok kárait, az idegen tulajdonú ingóságok kárait, a biztosítási ajánlaton, kötvé- nyen fel nem tüntetett helyiségekben tárolt háztartási ingóságok tűz és elemi káraitigazolásához, valamint a fix tárgyhoz Ubiztosítási szolgálta- tás kifizetéséhez benyújtandó iratok köre módosult; · Családi életbiztosítás esetében a biztosítási esemény bejelentésének eljárásrendje részletesen meghatáro- zásra került; · a 2014. március 15-lakattal, lánc-lakat kombinációjú zárral vagy egyéb minősített kerékpár- zárral rögzített kerékpárok betöréses lopáskárait.”, valamint: „Az ingóság 85 százalékosnál nagyobb elhasználtságúnak minősül, ha – az eredetivel megegyező alkat- rész, elem hazai kereskedelmi hiánya vagy technológiai váltás miatt – javí- tással nem állítható helyre.” • Megváltozott a kötelező előírás/ szabvány/EU-s követelmény miatti térítés szabálya (IIén hatályba lépett új Polgári Törvénykönyv rendelkezéseire tekintettel jelen Általános Szerződési Feltételek I. Általános biztosítási feltételek alábbi pontjaiban foglalt eltérések:‌‌ - 3. A vagyonbiztosítás különös biztosítási feltételei 6.B.8.) A biztosító ilyen esetben az adott vagyoncsoportra vonatkozó biztosítási összeg 10 százalékáig térít. • A 6.B.9 pontban módosultak a szolgál- tatás szabályai. • Kiegészítő biztosításként bevezetésre került a Családi balesetbiztosítás és a Családi életbiztosítás, amelyek önálló Ügyfél-tájékoztatóval és Általános szerződési feltételekkel rendelkeznek, ezért részletes ismertetésüket jelen tájékoztató nem tartalmazza. • Az „Ügyféltájékoztató és szerződési feltételek kiegészítése” nyomtat- vány elnevezése „Adatkezelési és Ügyféltájékoztató, valamint szerződési feltételek kiegészítése” elnevezésre változott • A jelen Ügyfél-tájékoztató és Általános szerződési Xxxxxxxxxx X. Általános bizto- sítási feltételek alábbiakban megjelölt pontjai: – 2.1. Rögzítésre került a szerződő fél ajánlati kötöttsége, bekerültek a kockázatelbírálás ideje alatt bekö- vetkező biztosítási eseményre irány- adó szabályok valamint az alábbi rendelkezések: · A biztosítási szerződés megkötéséhez létrejötte és a szerződő kockázatvi- selés kezdete; - 5.1. A jognyilatkozat érvényessége és hatálya, - 5.2. Elektronikus kommunikáció, elektronikus úton tett nyilatkozatok érvényessége; - 9.6. A díj meg nem fizetésének következménye; - 10. Az értékkövetés és a kommunikáció módjától függetlenül köteles megadni ebiztosítási évfordulóra kez- deményezett egyéb szerződésmódosítás szabályai 10.6. pontja; - 14. A biztosítási szerződés és a biztosító kockázatvi- selésének megszűnése szabályai; - 15..2 Elévülés: Az általános szabályoktól eltérően az írásbeli felszólítás az elévülési időt nem szakítja meg; · a 2014. március 15-mail címét én hatályba lépett új Polgári Törvénykönyv rendelkezéseire tekintettel a Különös biztosítási feltételek alábbiakban jelölt pontjai: - 20. A hozzátartozó és mobiltelefonszámáta közeli hozzátartozó fogalma; - 32. A biztosító mentesülése; - 38. Elévülés: Az általános szabályoktól eltérően az írásbeli felszólítás az elévülési időt nem szakítja meg. - 42.6. pontban az általános szabályoktól eltérően az írásbeli felszólítás az elévülési időt nem szakítja meg. · A biztosító a kockázat-elbírálásá- hoz szükséges szemle időpontjáról a szerződő által megadott mobilte- lefonszámra is értesítést küld (SMS), illetve a szerződő közreműködésé- vel, egy előzetesen letöltött mobil applikáció segítségével a szemlét a megadott számon elérhető mobiltelefon video kapcsolatával is elvégezheti. · Ha a biztosító az ajánlat módosítá- sára tesz javaslatot amiatt, hogy az nem felel meg az általános szerző- dési feltételeknek, akkor erről egy- idejűleg a biztosító értesítést küld a szerződő által megadott mobiltele- fonszámra is. – 2.2családi életbiztosítás 45. A felek közötti kapcsolattartás szabályaikockázatviselés kezdete, jognyilatkozatok átadásavárakozási idő; több, elektronikus levélküldés pont kiegé- szült azzalegymást követő családi életbizto- sítás esetén folyamatosnak tekintendő a biztosítási idő- szak, hogy a biztosító a szer- ződésselha az Allianz otthonbiztosításhoz kötött és díjjal fedezett kiegészítő biztosítások között legfeljebb 60 nap telt el, valamint a szolgáltatással kapcsolatos dokumentumokat a választott kommunikációs módtól függően, e-termék esetén az Allianz Ügyfélportálon, míg elektronikus kommunikáció vagy hagyományos kommunikáció esetén az Allianz Küldeményeim portálon bocsátja a szerződő rendelkezésére, amelyről a szerződőt az általa megadott e-mail címen értesíti. – 2.2.4. pont kiegészült azzal, hogy a szer- ződő köteles megadni valós, az elektro- nikus értesítések fogadására alkalmas e-mail címét hagyományos (postai) kommunikáció választása esetén is. – 2.2.5. pont kiegészült azzal, hogy a biztosító szerződéssel kapcsola- tos elektronikus úton megküldött (e-mail) jognyilatkozata – e-termék választása, vagy elektronikus kom- munikációban való megállapodás esetében – abban az időpontban tekintendő megérkezettnek, amikor azt a biztosító igazolható módon kiküldte a szerződő által megadott e-mail címre, vagy a biztosító által üzemeltetett Ügyfélportálra, illetve Küldeményeim portálra elhelyezte. – 4.1. pont módosult, az Allianz Ott- honom lakásbiztosítási szerződés határozott tartamra nem köthetőbiztosított folyamatosan biztosított- nak minősült.

Appears in 1 contract

Samples: Allianz Online Otthonbiztosítás Alapcsomag

Eltérés a jogszabályoktól vagy a korábbi szerződési gyakorlattól. a) Felhívjuk a figyelmét arra, hogy jelen szerződési feltételek az Allianz Hungária Zrt. által korábban kínált otthonbiztosítási terméktől az aláb- biakban térnek el lényegesen: • Az Allianz Otthonom lakásbiztosítási termék három, egymásra épülő fede- zeti körű csomagban köthető, melyek egyike sem nyújt összkockázati fede- zetet; • A földrengés biztosítási esemény mindhárom csomaghoz opcionálisan választható. • A Max csomagban új fedezeti elem- ként a rövidzárlat is biztosítási ese- mény, valamint a csomag kiegészül a Többletszolgáltatás (MTS) záradékkal, mely az egyes biztosítási események vonatkozásában fedezetet nyújt bizo- nyos, a Komfort és Extra csomagban kizárásként, szolgáltatás korlátozás- ként megfogalmazott eseményekre is; • A biztosított vagyontárgyak köre kie- gészült a „Megújuló energia rendszer” elemeivel; • A Megújuló energia rendszer biztosí- tott vagyontárgyai közül törlésre került a hőszivattyú és a szélturbina. • A biztosítható vagyontárgyak köre kiegészült a „Háztartási ingóság vagyonkategórián” belül biztosít- ható „Szabadban tárolt vagyontár- gyak”-kal, melyek kizárásra kerültek a következő biztosítási események vonatkozásában: földcsuszamláskár, kő- és földomláskár, ismeretlen épít- mény, üreg beomlása által okozott kár, idegen tárgyak rádőlése által okozott kár, üvegtöréskár, graffiti kár, valamint rövidzárlat és indukció. • A termék tartamkedvezménnyel is megköthető (VI. Szerződéses záradé- kok, TMK záradék); • A korábbi termékben „Költségtéríté- sek”-ként megjelölt és a biztosítási összegen felül, az épületbiztosítási összeg 5%-ig térülő, a biztosított vagyontárgy károsodásával kapcsola- tos és indokolt tűzoltás, mentés, bontás és ideiglenes tetőépítés, rom- és törme- lékeltakarítás és -elszállítás, tervezés és hatósági engedélyezés, helyreállítást követő egyszeri takarítás, valamint kárenyhítés költségek jelen termékben két csoportra oszlanak a II. A vagyon- biztosítás különös biztosítási feltételei 5. pontjában szereplő „Biztosítási eseménnyel kapcsolatos költségek térítése” c. alpontjában „Kárenyhítési költségek térítése” alcím alatt szereplő költségek a biztosítási összegen belül limit nélkül térülnek, míg az „Egyéb költségek térítése” alcím alatt szereplő költségek változatlanul az épületbizto- sítási összeg 5%-ig térülnek. • Üvegtörés biztosítási esemény kizá- rásaiban rögzítésre került a felújítás definíció. • A Különleges üveg töréskára biztosítási esemény fedezete kiterjed a különálló, szilárd falazatú, épített medencék üveg vagy polikarbonát fedésében balesetszerűen bekövetkező törés- vagy repedéskáraira. • Nem szerepel a szerződési feltételben az alábbi kitétel: „A biztosító káridőponti avult értéken téríti a kár időpontjában 85%-osnál nagyobb elhasználtságú ingóságok kárait, az idegen tulajdonú ingóságok kárait, a biztosítási ajánlaton, kötvé- nyen fel nem tüntetett helyiségekben tárolt háztartási ingóságok tűz és elemi kárait, valamint a fix tárgyhoz U-lakattal, lánc-lakat kombinációjú zárral vagy egyéb minősített kerékpár- zárral rögzített kerékpárok betöréses lopáskárait.”, valamint: „Az ingóság 85 százalékosnál nagyobb elhasználtságúnak minősül, ha – az eredetivel megegyező alkat- rész, elem hazai kereskedelmi hiánya vagy technológiai váltás miatt – javí- tással nem állítható helyre.” • Megváltozott a kötelező előírás/ szabvány/EU-s követelmény miatti térítés szabálya (II. A vagyonbiztosítás különös biztosítási feltételei 6.B.8.) A biztosító ilyen esetben az adott vagyoncsoportra vonatkozó biztosítási összeg 10 százalékáig térít. • A 6.B.9 pontban módosultak a szolgál- tatás szabályai. • Kiegészítő biztosításként bevezetésre került a Családi balesetbiztosítás és a Családi életbiztosítás, amelyek önálló Ügyfél-tájékoztatóval és Általános szerződési feltételekkel rendelkeznek, ezért részletes ismertetésüket jelen tájékoztató nem tartalmazza. • Az „Ügyféltájékoztató és szerződési feltételek kiegészítése” nyomtat- vány elnevezése „Adatkezelési és Ügyféltájékoztató, valamint szerződési feltételek kiegészítése” elnevezésre változott változott. • A Küldeményeim portálra vonatkozó szövegrészek törlésre kerültek. • A jelen Ügyfél-tájékoztató és Általános szerződési Xxxxxxxxxx X. Általános bizto- sítási feltételek alábbiakban megjelölt pontjai: – 2.1. Rögzítésre került a szerződő fél ajánlati kötöttsége, bekerültek a kockázatelbírálás ideje alatt bekö- vetkező biztosítási eseményre irány- adó szabályok valamint az alábbi rendelkezések: · A biztosítási szerződés megkötéséhez a szerződő a kommunikáció módjától függetlenül köteles megadni e-mail címét és mobiltelefonszámát. · A biztosító a kockázat-elbírálásá- hoz szükséges szemle időpontjáról a szerződő által megadott mobilte- lefonszámra is értesítést küld (SMS), illetve a szerződő közreműködésé- vel, egy előzetesen letöltött mobil applikáció segítségével a szemlét a megadott számon elérhető mobiltelefon video kapcsolatával is elvégezheti. · Ha a biztosító az ajánlat módosítá- sára tesz javaslatot amiatt, hogy az nem felel meg az általános szerző- dési feltételeknek, akkor erről egy- idejűleg a biztosító értesítést küld a szerződő által megadott mobiltele- fonszámra is. – 2.2. A felek közötti kapcsolattartás szabályai, jognyilatkozatok átadása, elektronikus levélküldés pont kiegé- szült azzal, hogy a biztosító a szer- ződéssel, valamint a szolgáltatással kapcsolatos dokumentumokat a választott kommunikációs módtól függőenfüggetlenül, e-termék esetén az Allianz Ügyfélportálon, míg elektronikus kommunikáció vagy hagyományos kommunikáció esetén az Allianz Küldeményeim portálon Ügyfélportá- lon bocsátja a szerződő rendelkezésérerendelkezé- sére, amelyről a szerződőt az általa megadott e-mail címen értesíti. – 2.2.42.2.2. pont kiegészült azzal, hogy a szer- ződő köteles megadni valós, az elektro- nikus értesítések fogadására alkalmas e-mail címét hagyományos (postai) kommunikáció választása esetén is. – 2.2.52.2.3. pont kiegészült azzal, hogy a biztosító szerződéssel kapcsola- tos elektronikus úton megküldött (e-mail) jognyilatkozata – e-termék választása, vagy elektronikus kom- munikációban való megállapodás választása esetében – abban az időpontban tekintendő megérkezettnekmegérke- zettnek, amikor azt a biztosító igazolható módon kiküldte a szerződő által megadott e-mail címre, vagy a biztosító által üzemeltetett Ügyfélportálra, illetve Küldeményeim portálra elhelyezteÜgyfélportálra elhe- lyezte. – 4.1. pont módosult, az Allianz Ott- honom lakásbiztosítási szerződés határozott tartamra nem köthető.

Appears in 1 contract

Samples: Ügyfél Tájékoztató És Általános Szerződési Feltételek

Eltérés a jogszabályoktól vagy a korábbi szerződési gyakorlattól. a) Felhívjuk a figyelmét arra, hogy jelen szerződési feltételek az Allianz Alli- anz Hungária Zrt. által korábban kínált otthonbiztosítási terméktől az aláb- biakban alábbiakban térnek el lényegesenlényege- sen: • Az Allianz Otthonom lakásbiztosítási termék három, egymásra épülő fede- zeti körű csomagban köthető, melyek egyike sem nyújt összkockázati fede- zetet; • A földrengés biztosítási esemény mindhárom csomaghoz opcionálisan választható. • A Max csomagban új fedezeti elem- ként elemként a rövidzárlat is biztosítási ese- ményesemény, valamint a csomag kiegészül kie- gészül a Többletszolgáltatás (MTS) záradékkal, mely az egyes biztosítási események vonatkozásában fedezetet fedeze- tet nyújt bizo- nyosbizonyos, a Komfort és Extra csomagban kizárásként, szolgáltatás korlátozás- ként korlátozásként megfogalmazott eseményekre ese- ményekre is; • A földrengés biztosítási esemény a korábbi terméktől eltérően mindhá- rom csomaghoz kötelező fedezet; • A biztosított vagyontárgyak köre kie- gészült a „Megújuló energia rendszer” elemeivel; • A Megújuló energia rendszer biztosí- tott vagyontárgyai közül törlésre került a hőszivattyú és a szélturbina. • A biztosítható vagyontárgyak köre kiegészült a „Háztartási ingóság vagyonkategórián” belül biztosít- ható „Szabadban tárolt vagyontár- gyak”-kal, melyek kizárásra kerültek a következő biztosítási események vonatkozásában: földcsuszamláskár, kő- és földomláskár, ismeretlen épít- mény, üreg beomlása által okozott kár, idegen tárgyak rádőlése által okozott kár, üvegtöréskár, graffiti kár, valamint rövidzárlat és indukció. • A termék tartamkedvezménnyel is megköthető (VI. Szerződéses záradé- kok, TMK záradék); • A korábbi termékben „Költségtéríté- sek”-ként megjelölt és a biztosítási összegen felül, az épületbiztosítási összeg 5%-ig térülő, a biztosított vagyontárgy károsodásával kapcsola- tos kapcso- latos és indokolt tűzoltás, mentés, bontás és ideiglenes tetőépítés, rom- és törme- lékeltakarítás törmelékeltakarítás és -elszállítás, tervezés és hatósági engedélyezés, helyreállítást követő egyszeri takarítástakarí- tás, valamint kárenyhítés költségek jelen termékben két csoportra oszlanak oszla- nak a II. A vagyon- biztosítás vagyonbiztosítás különös biztosítási feltételei 5. pontjában szereplő „Biztosítási eseménnyel kapcsolatos költségek térítése” c. alpontjában „Kárenyhítési költségek térítése” alcím alatt szereplő költségek költsé- gek a biztosítási összegen belül limit nélkül térülnek, míg az „Egyéb költségek költ- ségek térítése” alcím alatt szereplő költségek változatlanul az épületbizto- sítási épületbiz- tosítási összeg 5%-ig térülnek. • Üvegtörés biztosítási esemény kizá- rásaiban rögzítésre került a felújítás definíció. • A Különleges üveg töréskára biztosítási bizto- sítási esemény fedezete kiterjed a különálló, szilárd falazatú, épített medencék üveg vagy polikarbonát fedésében balesetszerűen bekövetkező bekövet- kező törés- vagy repedéskáraira. • Nem szerepel a szerződési feltételben feltétel- ben az alábbi kitétel: „A biztosító káridőponti avult értéken téríti a kár időpontjában 85%-osnál nagyobb elhasználtságú ingóságok kárait, az idegen tulajdonú ingóságok ingósá- gok kárait, a biztosítási ajánlaton, kötvé- nyen kötvényen fel nem tüntetett helyiségekben helyi- ségekben tárolt háztartási ingóságok ingósá- gok tűz és elemi kárait, valamint a fix tárgyhoz U-lakattal, lánc-lakat kombinációjú zárral vagy egyéb minősített kerékpár- zárral kerékpárzárral rögzített kerékpárok betöréses lopáskárait.”, valamint: „Az ingóság 85 százalékosnál nagyobb elhasználtságúnak minősül, ha – az eredetivel megegyező alkat- rész, elem hazai kereskedelmi hiánya vagy technológiai váltás miatt – javí- tással nem állítható helyre.” • Megváltozott a kötelező előírás/ szabvány/EU-s követelmény miatti térítés szabálya (II. A vagyonbiztosítás vagyonbizto- sítás különös biztosítási feltételei 6.B.8.) A biztosító ilyen esetben az adott vagyoncsoportra vonatkozó biztosítási összeg 10 százalékáig térít. • A 6.B.9 pontban módosultak a szolgál- tatás szol- gáltatás szabályai. • Kiegészítő biztosításként bevezetésre került a Családi balesetbiztosítás és a Családi életbiztosítás, amelyek önálló Ügyfél-tájékoztatóval és Általános Álta- lános szerződési feltételekkel rendelkeznekrendel- keznek, ezért részletes ismertetésüket jelen tájékoztató nem tartalmazza. • Az „Ügyféltájékoztató és szerződési feltételek kiegészítése” nyomtat- vány elnevezése „Adatkezelési és Ügyféltájékoztató, valamint szerződési feltételek kiegészítése” elnevezésre változott • A jelen Ügyfél-tájékoztató és Általános Általá- nos szerződési Xxxxxxxxxx X. Általános bizto- sítási biztosítási feltételek alábbiakban megjelölt pontjai: – 2.1. Rögzítésre került a szerződő fél ajánlati kötöttsége, bekerültek a kockázatelbírálás ideje alatt bekö- vetkező bekövetkező biztosítási eseményre irány- adó irányadó szabályok valamint az alábbi rendelkezések: · A biztosítási szerződés megkötéséhez a szerződő a kommunikáció módjától függetlenül köteles megadni e-mail címét és mobiltelefonszámát. · A biztosító a kockázat-elbírálásá- hoz szükséges szemle időpontjáról időpont- járól a szerződő által megadott mobilte- lefonszámra mobiltelefonszámra is értesítést küld (SMS), illetve a szerződő közreműködésé- velköz- reműködésével, egy előzetesen letöltött mobil applikáció segítségével segítsé- gével a szemlét a megadott számon szá- mon elérhető mobiltelefon video kapcsolatával is elvégezheti. · Ha a biztosító az ajánlat módosítá- sára módosí- tására tesz javaslatot amiatt, hogy az nem felel meg az általános szerző- dési szerződési feltételeknek, akkor erről egy- idejűleg egyidejűleg a biztosító értesítést érte- sítést küld a szerződő által megadott mobiltele- fonszámra meg- adott mobiltelefonszámra is. – 2.2. A felek közötti kapcsolattartás kapcsolattar- tás szabályai, jognyilatkozatok átadása, elektronikus levélküldés pont kiegé- szült azzal, hogy a biztosító a szer- ződéssel, valamint a szolgáltatással kapcsolatos dokumentumokat a választott kommunikációs módtól függően, e-termék esetén az Allianz Ügyfélportálon, míg elektronikus kommunikáció vagy hagyományos kommunikáció esetén az Allianz Küldeményeim portálon bocsátja a szerződő rendelkezésére, amelyről a szerződőt az általa megadott e-mail címen értesíti. – 2.2.4. pont kiegészült azzal, hogy a szer- ződő köteles megadni valós, az elektro- nikus értesítések fogadására alkalmas e-mail címét hagyományos (postai) kommunikáció választása esetén is. – 2.2.5. pont kiegészült azzal, hogy a biztosító szerződéssel kapcsola- tos elektronikus úton megküldött (e-mail) jognyilatkozata – e-termék választása, vagy elektronikus kom- munikációban való megállapodás esetében – abban az időpontban tekintendő megérkezettnek, amikor azt a biztosító igazolható módon kiküldte a szerződő által megadott e-mail címre, vagy a biztosító által üzemeltetett Ügyfélportálra, illetve Küldeményeim portálra elhelyezte. – 4.1. pont módosult, az Allianz Ott- honom lakásbiztosítási szerződés határozott tartamra nem köthető.

Appears in 1 contract

Samples: Biztosítási Információk