Common use of Előfizető kötelezettségei a hibaelhárítással kapcsolatban Clause in Contracts

Előfizető kötelezettségei a hibaelhárítással kapcsolatban. Az előfizető köteles a szolgáltató részére biztosítani, hogy hibaelhárítás céljából a hálózathoz, a szolgál- tatás nyújtásához szükséges berendezésekhez hozzáférjen, illetőleg, hogy a szolgáltatás igénybevételé- hez szükséges műszaki berendezések megfelelő módon kerüljenek elhelyezésre és üzembe állításra, a felek által előzetesen egyeztetett időpontban. Az Előfizető köteles a Szolgáltató által felszerelt, használatba adott műszaki berendezések üzemeltetési feltételeit a szerződés időtartama alatt biztosítani, valamint a hibaelhárítás érdekében a szolgáltatóval együttműködni. Ha a Szolgáltató az Előfizető által igényelt hibaelhárítás során megállapítja, hogy a hibát nem a Szolgál- tató tulajdonát képező hálózat vagy végberendezés okozta, felhívja az Előfizetőt a szükséges intézkedé- sek megtételére. Amennyiben a hibabejelentést követő vizsgálat megállapításai szerint a hiba nem a szolgáltató által használatba adott műszaki berendezésből adódott, úgy az átvizsgálással és a kiszállással kapcsolatos költségeket a szolgáltató kiszámlázhatja az előfizető részére. Az előfizető köteles a szerződés hatálya alatt a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, a szolgáltató által felszerelt technikai eszközök és berendezések teljes vagy részleges meghibásodásáért, megrongá- lódásáért, rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná válásáért, elvesztéséért, megsemmisüléséért helyt állni. Ha a szolgáltató tudomására jut, hogy az előfizetői hozzáférési ponthoz csatlakozó berendezés az életre, testi épségre, az egészségre veszélyes, az előfizető berendezése a szolgáltatásból azonnal kizárható.

Appears in 5 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételei Internet És Voip, Általános Szerződési Feltételei Internet És Voip, Általános Szerződési Feltételei Internet És Voip

Előfizető kötelezettségei a hibaelhárítással kapcsolatban. Az előfizető köteles a szolgáltató részére biztosítani, hogy hibaelhárítás hibael hárítás céljából a hálózathoz, a szolgál- tatás szolgáltatás nyújtásához szükséges berendezésekhez hozzáférjen, . illetőleg, hogy a szolgáltatás igénybevételé- hez igénybevételéhez szükséges műszaki berendezések megfelelő módon kerüljenek elhelyezésre és üzembe állításra, a felek által előzetesen egyeztetett időpontban. Az Előfizető köteles a Szolgáltató által felszerelt, használatba adott műszaki berendezések üzemeltetési feltételeit a szerződés időtartama alatt biztosítani, valamint a hibaelhárítás érdekében a szolgáltatóval együttműködni. Ha a Szolgáltató az Előfizető által igényelt hibaelhárítás során megállapítja, hogy a hibát nem a Szolgál- tató Szolgáltató tulajdonát képező hálózat vagy végberendezés okozta, felhívja az Előfizetőt a szükséges intézkedé- sek intézkedések megtételére. Amennyiben a hibabejelentést követő vizsgálat megállapításai szerint a hiba nem a szolgáltató által használatba adott műszaki berendezésből adódott, úgy az átvizsgálással és a kiszállással kapcsolatos költségeket a szolgáltató kiszámlázhatja az előfizető részére. Az előfizető köteles a szerződés hatálya alatt a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, a szolgáltató által felszerelt technikai eszközök és berendezések teljes vagy részleges meghibásodásáért, megrongá- lódásáértmegrongálódásáért, rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná válásáért, elvesztéséért, megsemmisüléséért helyt állnihelytállni az ÁSZF 0.xx. Mellékletében meghatározott díjazásnak megfelelően. Amennyiben a szolgáltató hibabehatároló vizsgálata során megállapítja, hogy az előfizetőnek az ÁSZF-ek vonatkozó részeiben meghatározott valamely magatartása a szerződés szolgáltató általi felmondására adhat okot, szolgáltató felhívja az előfizető figyelmét a szerződésszegésnek 15 napon belüli megszüntetésére, mely határidő eredménytelen eltelte esetén a szerződést az ÁSZF-ekben részletezett szabályok mellett felmondja. Ha a szolgáltató tudomására jut, hogy az előfizetői hozzáférési ponthoz csatlakozó berendezés az életre, testi épségre, az egészségre veszélyes, az előfizető berendezése a szolgáltatásból azonnal kizárható.

Appears in 3 contracts

Samples: Eszközök Vissza Nem Szolgáltatása, Vagy Megrongálása Miatti (Ont, Digitális Elosztó, Modem) Átalánykártérítés, Eszközök Vissza Nem Szolgáltatása, Vagy Megrongálása Miatti (Ont, Digitális Elosztó, Modem) Átalánykártérítés, Eszközök Vissza Nem Szolgáltatása, Vagy Megrongálása Miatti (Ont, Digitális Elosztó, Modem) Átalánykártérítés

Előfizető kötelezettségei a hibaelhárítással kapcsolatban. Az előfizető köteles a szolgáltató részére biztosítani, hogy hibaelhárítás céljából a hálózathoz, a szolgál- tatás nyújtásához szükséges berendezésekhez hozzáférjen, . illetőleg, hogy a szolgáltatás igénybevételé- hez szükséges műszaki berendezések megfelelő módon kerüljenek elhelyezésre és üzembe állításra, a felek által előzetesen egyeztetett időpontban. Az Előfizető köteles a Szolgáltató által felszerelt, használatba adott műszaki berendezések üzemeltetési feltételeit a szerződés időtartama alatt biztosítani, valamint a hibaelhárítás érdekében a szolgáltatóval együttműködni. Ha a Szolgáltató az Előfizető által igényelt hibaelhárítás során megállapítja, hogy a hibát nem a Szolgál- tató tulajdonát képező hálózat vagy végberendezés okozta, felhívja az Előfizetőt a szükséges intézkedé- sek megtételére. Amennyiben a hibabejelentést követő vizsgálat megállapításai szerint a hiba nem a szolgáltató által használatba adott műszaki berendezésből adódott, úgy az átvizsgálással és a kiszállással kapcsolatos költségeket a szolgáltató kiszámlázhatja az előfizető részére. Az előfizető köteles a szerződés hatálya alatt a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, a szolgáltató által felszerelt technikai eszközök és berendezések teljes vagy részleges meghibásodásáért, megrongá- lódásáért, rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná válásáért, elvesztéséért, megsemmisüléséért helyt állni. Ha a szolgáltató tudomására jut, hogy az előfizetői hozzáférési ponthoz csatlakozó berendezés az életre, testi épségre, az egészségre veszélyes, az előfizető berendezése a szolgáltatásból azonnal kizárható.

Appears in 2 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételei Internet És Voip, Általános Szerződési Feltételei Internet És Voip

Előfizető kötelezettségei a hibaelhárítással kapcsolatban. Az előfizető Előfizető köteles a szolgáltató Szolgáltató részére biztosítani, hogy hibaelhárítás céljából a hálózathoz, a szolgál- tatás szolgáltatás nyújtásához szükséges berendezésekhez hozzáférjenhozzáférjen a felek által előzetesen egyeztetett időpontban, illetőleg, hogy a szolgáltatás igénybevételé- hez igénybevételéhez szükséges műszaki berendezések megfelelő módon kerüljenek elhelyezésre és üzembe állításra, a felek által előzetesen egyeztetett időpontban. Az Előfizető köteles a Szolgáltató által felszerelt, használatba adott műszaki berendezések üzemeltetési feltételeit a szerződés időtartama alatt biztosítani, valamint a hibaelhárítás érdekében a szolgáltatóval Szolgáltatóval együttműködni. Ha a Szolgáltató az Előfizető által igényelt hibaelhárítás során megállapítja, hogy a hibát nem a Szolgál- tató Szolgáltató tulajdonát képező hálózat vagy végberendezés okozta, felhívja az Előfizetőt a szükséges intézkedé- sek intézkedések megtételére. Amennyiben a hibabejelentést követő vizsgálat megállapításai szerint a hiba nem a szolgáltató Szolgáltató által használatba adott műszaki berendezésből adódott, úgy az átvizsgálással és a kiszállással kapcsolatos költségeket a szolgáltató Szolgáltató kiszámlázhatja az előfizető Előfizető részére. Az előfizető Előfizető köteles a szerződés hatálya alatt a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, a szolgáltató Szolgáltató által felszerelt technikai eszközök és berendezések teljes vagy részleges meghibásodásáért, megrongá- lódásáértmegrongálódásáért, rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná válásáért, elvesztéséért, megsemmisüléséért helyt állniállni az ÜSZF tárgyát képező szolgáltatásra vonatkozó mellékletben meghatározottak szerint.. Amennyiben a Szolgáltató hibabehatároló vizsgálata során megállapítja, hogy az előfizetőnek az ÁSZF-ek vonatkozó részeiben meghatározott valamely magatartása a szerződés Szolgáltató általi felmondására adhat okot, Szolgáltató felhívja az Előfizető figyelmét a szerződésszegésnek 15 napon belüli megszüntetésére, mely határidő eredménytelen eltelte esetén a szerződést az ÁSZF-ekben részletezett szabályok mellett felmondja. Ha a szolgáltató Szolgáltató tudomására jut, hogy az előfizetői hozzáférési ponthoz csatlakozó berendezés az életre, testi épségre, az egészségre veszélyes, az előfizető Előfizető berendezése a szolgáltatásból azonnal kizárható.

Appears in 1 contract

Samples: www.telekom.hu

Előfizető kötelezettségei a hibaelhárítással kapcsolatban. Az előfizető köteles a szolgáltató részére biztosítani, hogy hibaelhárítás céljából a hálózathoz, a szolgál- tatás nyújtásához szükséges berendezésekhez hozzáférjen, . illetőleg, hogy a szolgáltatás igénybevételé- hez igénybevétel- éhez szükséges műszaki berendezések megfelelő módon kerüljenek elhelyezésre és üzembe állításra, a felek által előzetesen egyeztetett időpontban. Az Előfizető köteles a Szolgáltató által felszerelt, használatba adott műszaki berendezések üzemeltetési feltételeit a szerződés időtartama alatt biztosítani, valamint a hibaelhárítás érdekében a szolgáltatóval együttműködni. Ha a Szolgáltató az Előfizető által igényelt hibaelhárítás során megállapítja, hogy a hibát nem a Szolgál- tató tulajdonát képező hálózat vagy végberendezés okozta, felhívja az Előfizetőt a szükséges intézkedé- sek megtételére. Amennyiben a hibabejelentést követő vizsgálat megállapításai szerint a hiba nem a szolgáltató által használatba adott műszaki berendezésből adódott, úgy az átvizsgálással és a kiszállással kapcsolatos költségeket a szolgáltató kiszámlázhatja az előfizető részére. Az előfizető köteles a szerződés hatálya alatt a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, a szolgáltató által felszerelt technikai eszközök és berendezések teljes vagy részleges meghibásodásáért, megrongá- lódásáért, rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná válásáért, elvesztéséért, megsemmisüléséért helyt állni. Ha a szolgáltató tudomására jut, hogy az előfizetői hozzáférési ponthoz csatlakozó berendezés az életre, testi épségre, az egészségre veszélyes, az előfizető berendezése a szolgáltatásból azonnal kizárható.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételei Internet Voip És Iptv

Előfizető kötelezettségei a hibaelhárítással kapcsolatban. Az előfizető köteles a szolgáltató részére biztosítani, hogy hibaelhárítás céljából a hálózathoz, a szolgál- tatás szolgáltatás nyújtásához szükséges berendezésekhez hozzáférjen, . illetőleg, hogy a szolgáltatás igénybevételé- hez igénybevételéhez szükséges műszaki berendezések megfelelő módon kerüljenek elhelyezésre és üzembe állításra, a felek által előzetesen egyeztetett időpontban. Az Előfizető köteles a Szolgáltató által felszerelt, használatba adott műszaki berendezések üzemeltetési feltételeit a szerződés időtartama alatt biztosítani, valamint a hibaelhárítás érdekében a szolgáltatóval együttműködni. A szolgáltató által az internet szolgáltatáshoz biztosított – Giganet tulajdonú – végberendezések egyes típusai WiFi képességgel vannak ellátva. Az internet szolgáltatás helyszíni létesítése során, az internet szolgáltatást az igénybe vevő előfizető kérésére a WiFi-t díjmentesen bekapcsolja a szolgáltató, azonban a létesítést követően, a WiFi konfigurációs hibájáért a szolgáltató nem vállal felelősséget. A WiFi utólagos konfigurálása nem tartozik a szolgáltató felelősségi körébe, az nem az internet-szolgáltatás része, így a szolgáltató annak díját kiszámlázhatja az Előfizető részére. A tevékenységhez tartozó díjakról külön tájékoztatjuk előfizetőinket. Ha a Szolgáltató az Előfizető által igényelt hibaelhárítás során megállapítja, hogy a hibát nem a Szolgál- tató Szolgáltató tulajdonát képező képez ő hálózat vagy végberendezés okozta, felhívja az Előfizetőt a szükséges intézkedé- sek intézkedések megtételére. Amennyiben a hibabejelentést követő vizsgálat megállapításai szerint a hiba nem a szolgáltató által használatba adott műszaki berendezésből adódott, úgy az átvizsgálással és a kiszállással kapcsolatos költségeket a szolgáltató kiszámlázhatja az előfizető részére. Az előfizető köteles a szerződés hatálya alatt a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, a szolgáltató által felszerelt technikai eszközök és berendezések é s b erendezések teljes vagy részleges meghibásodásáért, megrongá- lódásáértmegrongálódásáért, rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná válásáért, elvesztéséért, megsemmisüléséért helyt állni. Amennyiben a szolgáltató hibabehatároló vizsgálata során megállapítja, hogy az előfizetőnek az ÁSZF-ek vonatkozó részeiben meghatározott valamely magatartása a szerződés szolgáltató általi felmondására adhat okot, szolgáltató felhívja az előfizető figyelmét a szerződésszegésnek 15 napon belüli megszüntetésére, mely határidő eredménytelen eltelte esetén a szerződést az ÁSZF-ekben részletezett szabályok mellett felmondja. Ha a szolgáltató tudomására jutjut , hogy az előfizetői hozzáférési ponthoz csatlakozó berendezés az életre, testi épségre, az egészségre veszélyes, az előfizető berendezése a szolgáltatásból azonnal kizárható.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételei

Előfizető kötelezettségei a hibaelhárítással kapcsolatban. Az előfizető Előfizető köteles a szolgáltató Szolgáltató részére biztosítani, hogy hibaelhárítás céljából a hálózathoz, a szolgál- tatás szolgáltatás nyújtásához szükséges berendezésekhez hozzáférjen, . illetőleg, hogy a szolgáltatás igénybevételé- hez igénybevételéhez szükséges műszaki berendezések megfelelő módon kerüljenek elhelyezésre és üzembe állításra, a felek által előzetesen egyeztetett időpontban. Az Előfizető köteles a Szolgáltató által felszerelt, használatba adott műszaki berendezések üzemeltetési feltételeit a szerződés időtartama alatt biztosítani, valamint a hibaelhárítás érdekében a szolgáltatóval Szolgáltatóval együttműködni. Ha a Szolgáltató az Előfizető által igényelt hibaelhárítás során megállapítja, hogy a hibát nem a Szolgál- tató Szolgáltató tulajdonát képező hálózat vagy végberendezés okozta, felhívja az Előfizetőt a szükséges intézkedé- sek intézkedések megtételére. Amennyiben a hibabejelentést követő vizsgálat megállapításai szerint a hiba nem a szolgáltató Szolgáltató által használatba adott műszaki berendezésből adódott, úgy az átvizsgálással és a kiszállással kapcsolatos költségeket a szolgáltató Szolgáltató kiszámlázhatja az előfizető Előfizető részére. Az előfizető Előfizető köteles a szerződés hatálya alatt a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, a szolgáltató Szolgáltató által felszerelt technikai eszközök és berendezések teljes vagy részleges meghibásodásáért, megrongá- lódásáértmegrongálódásáért, rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná válásáért, elvesztéséért, megsemmisüléséért helyt állnihelytállni az ÁSZF 4. számú Mellékletében meghatározott díjazásnak megfelelően. Amennyiben a Szolgáltató hibabehatároló vizsgálata során megállapítja, hogy az Előfizetőnek az ÁSZF-ek vonatkozó részeiben meghatározott valamely magatartása a szerződés Szolgáltató általi felmondására adhat okot, Szolgáltató felhívja az Előfizető figyelmét a szerződésszegésnek 15 napon belüli megszüntetésére, mely határidő eredménytelen eltelte esetén a szerződést az ÁSZF-ekben részletezett szabályok mellett felmondja. Ha a szolgáltató Szolgáltató tudomására jut, hogy az előfizetői Előfizetői hozzáférési ponthoz csatlakozó berendezés az életre, testi épségre, az egészségre veszélyes, az előfizető Előfizető berendezése a szolgáltatásból azonnal kizárható.

Appears in 1 contract

Samples: Eszközök Vissza Nem Szolgáltatása, Vagy Megrongálása Miatti Átalánykártérítés

Előfizető kötelezettségei a hibaelhárítással kapcsolatban. Az előfizető köteles a szolgáltató részére biztosítani, hogy hibaelhárítás céljából a hálózathoz, a szolgál- tatás szolgáltat á s nyújtásához szükséges berendezésekhez hozzáférjen, . illetőleg, hogy a szolgáltatás igénybevételé- hez igénybevételéhez szükséges műszaki berendezések megfelelő módon kerüljenek kerüljene k elhelyezésre és üzembe állításra, a felek által előzetesen egyeztetett időpontban. Az Előfizető köteles a Szolgáltató által felszereltfelszerelt , használatba adott műszaki berendezések üzemeltetési feltételeit a szerződés időtartama alatt biztosítani, valamint a hibaelhárítás érdekében a szolgáltatóval együttműködni. Ha A szolgáltató által az internet szolgáltatáshoz biztosított – WES Net Kft. tulajdonú – végberendezések egyes típusai WiFi képességgel vannak ellátva. Az internet szolgáltatás helyszíni létesítése során, az internet szolgáltatást az igénybe vevő előfizető kérésére a Szolgáltató WiFi-t díjmentesen bekapcsolja a szolgáltató, azonban a létesítést követően, a WiFi konfigurációs hibájáért a szolgáltató nem vállal felelősséget. A WiFi utólagos konfigurálása nem tartozik a szolgáltató felelősségi körébe, az nem az internet-szolgáltatá s része, így a szolgáltató annak díját kiszámlázhatja az Előfizető által igényelt hibaelhárítás során megállapítja, hogy a hibát nem a Szolgál- tató részére. A tevékenységhez tartozó díjakról külön tájékoztatjuk előfizetőinket. Szolgáltató tulajdonát képező képez ő hálózat vagy végberendezés okozta, felhívja az Előfizetőt a szükséges intézkedé- sek intézkedések megtételére. Amennyiben a hibabejelentést követő vizsgálat megállapításai szerint a hiba nem a szolgáltató által használatba adott műszaki berendezésből adódott, úgy az átvizsgálással és a kiszállással kapcsolatos költségeket a szolgáltató kiszámlázhatja az előfizető részére. Az előfizető köteles a szerződés szerződ és hatálya alatt a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, a szolgáltató által felszerelt technikai eszközök és berendezések teljes vagy részleges meghibásodásáért, megrongá- lódásáértmegrongálódásáért, rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná válásáért, elvesztéséért, megsemmisüléséért helyt állni. Amennyiben a szolgáltató hibabehatároló vizsgálata során megállapítja, hogy az előfizetőne k az ÁSZF-ek vonatkoz ó részeiben meghatározott valamely magatartása a szerződés szolgáltató általi felmondására adhat okot, szolgáltató felhívja az előfizető figyelmét a szerződésszegésnek 15 napon belüli megszüntetésére, mely határidő eredménytelen eltelte esetén a szerződést az ÁSZF-ekben részletezett szabályok mellett felmondja. Ha a szolgáltató tudomására jutjut , hogy az előfizetői hozzáférési ponthoz csatlakozó berendezés az életreéletre , testi épségre, az a z egészségre veszélyes, az előfizető berendezése a szolgáltatásból azonnal kizárható.

Appears in 1 contract

Samples: Elektronikus Hírközlési Szolgáltatások Igénybevételére Vonatkozó Általános Szerződési Feltételei

Előfizető kötelezettségei a hibaelhárítással kapcsolatban. Az előfizető köteles a szolgáltató részére biztosítani, hogy hibaelhárítás hibael hárítás céljából a hálózathoz, a szolgál- tatás szolgáltatás nyújtásához szükséges berendezésekhez hozzáférjen, . illetőleg, hogy a szolgáltatás igénybevételé- hez igénybevételéhez szükséges műszaki berendezések megfelelő módon kerüljenek elhelyezésre és üzembe állításra, a felek által előzetesen egyeztetett időpontban. Az Előfizető köteles a Szolgáltató által felszerelt, használatba adott műszaki berendezések üzemeltetési feltételeit a szerződés időtartama alatt biztosítani, valamint a hibaelhárítás érdekében a szolgáltatóval együttműködni. Ha a Szolgáltató az Előfizető által igényelt hibaelhárítás során megállapítja, hogy a hibát nem a Szolgál- tató Szolgáltató tulajdonát képező hálózat vagy végberendezés okozta, felhívja az Előfizetőt a szükséges intézkedé- sek intézkedések megtételére. Amennyiben a hibabejelentést követő vizsgálat megállapításai szerint a hiba nem a szolgáltató által használatba adott műszaki berendezésből adódott, úgy az átvizsgálással és a kiszállással kapcsolatos költségeket a szolgáltató kiszámlázhatja az előfizető részére. Az előfizető köteles a szerződés hatálya alatt a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, a szolgáltató által felszerelt technikai eszközök és berendezések teljes vagy részleges meghibásodásáért, megrongá- lódásáértmegrongálódásáért, rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná válásáért, elvesztéséért, megsemmisüléséért helyt állnihelytállni az ÁSZF 4.sz. Mellékletében meghatározott díjazásnak megfelelően. Amennyiben a szolgáltató hibabehatároló vizsgálata során megállapítja, hogy az előfizetőnek az ÁSZF-ek vonatkozó részeiben meghatározott valamely magatartása a szerződés szolgáltató általi felmondására adhat okot, szolgáltató felhívja az előfizető figyelmét a szerződésszegésnek 15 napon belüli megszüntetésére, mely határidő eredménytelen eltelte esetén a szerződést az ÁSZF-ekben részletezett szabályok mellett felmondja. Ha a szolgáltató tudomására jut, hogy az előfizetői hozzáférési ponthoz csatlakozó berendezés az életre, testi épségre, az egészségre veszélyes, az előfizető berendezése a szolgáltatásból azonnal kizárható.

Appears in 1 contract

Samples: Eszközök Vissza Nem Szolgáltatása, Vagy Megrongálása Miatti (Ont, Digitális Elosztó, Modem) Átalánykártérítés

Előfizető kötelezettségei a hibaelhárítással kapcsolatban. Az előfizető köteles a szolgáltató részére biztosítani, hogy hibaelhárítás céljából a hálózathoz, a szolgál- tatás szolgáltatás nyújtásához szükséges berendezésekhez hozzáférjen, . illetőleg, hogy a szolgáltatás igénybevételé- hez igénybevételéhez szükséges műszaki berendezések megfelelő módon kerüljenek elhelyezésre és üzembe állításra, a felek által előzetesen egyeztetett időpontban. Az Előfizető köteles a Szolgáltató által felszerelt, használatba adott műszaki berendezések üzemeltetési feltételeit a szerződés időtartama alatt biztosítani, valamint a hibaelhárítás érdekében a szolgáltatóval együttműködni. A szolgáltató által az internet illetve az IPTV szolgáltatáshoz biztosított - Telekom tulajdonú – végberendezések (pl: HGW) egyes típusai WiFi képességgel vannak ellátva. Az internet illetve az IPTV szolgáltatás helyszíni létesítése során, az internet szolgáltatást a HGW-n keresztül igénybe vevő előfizető kérésére a WiFi-t díjmentesen bekapcsolja a szolgáltató, azonban a létesítést követően, a WiFi konfigurációs hibájáért a szolgáltató nem vállal felelősséget. A WiFi utólagos konfigurálása nem tartozik a szolgáltató felelősségi körébe, az nem az internet-szolgáltatás része, így a szolgáltató annak díját kiszámlázhatja az Előfizető részére. A tevékenységhez tartozó díjakról külön tájékoztatjuk előfizetőinket. Ha a Szolgáltató az Előfizető által igényelt hibaelhárítás során megállapítja, hogy a hibát nem a Szolgál- tató Szolgáltató tulajdonát képező hálózat vagy végberendezés okozta, felhívja az Előfizetőt a szükséges intézkedé- sek intézkedések megtételére. Amennyiben a hibabejelentést követő vizsgálat megállapításai szerint a hiba nem a szolgáltató által használatba adott műszaki berendezésből adódott, úgy az átvizsgálással és a kiszállással kapcsolatos költségeket a szolgáltató kiszámlázhatja az előfizető részére. Az előfizető köteles a szerződés hatálya alatt a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, a szolgáltató által felszerelt technikai eszközök és berendezések teljes vagy részleges meghibásodásáért, megrongá- lódásáértmegrongálódásáért, rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná válásáért, elvesztéséért, megsemmisüléséért helyt állniállni az ÁSZF 0.xx. Mellékletében meghatározott díjazásnak megfelelően. Amennyiben a szolgáltató hibabehatároló vizsgálata során megállapítja, hogy az előfizetőnek az ÁSZF-ek vonatkozó részeiben meghatározott valamely magatartása a szerződés szolgáltató általi felmondására adhat okot, szolgáltató felhívja az előfizető figyelmét a szerződésszegésnek 15 napon belüli megszüntetésére, mely határidő eredménytelen eltelte esetén a szerződést az ÁSZF-ekben részletezett szabályok mellett felmondja. Ha a szolgáltató tudomására jut, hogy az előfizetői hozzáférési ponthoz csatlakozó berendezés az életre, testi épségre, az egészségre veszélyes, az előfizető berendezése a szolgáltatásból azonnal kizárható.

Appears in 1 contract

Samples: Előfizetői Szerződés

Előfizető kötelezettségei a hibaelhárítással kapcsolatban. Az előfizető köteles a szolgáltató részére biztosítani, hogy hibaelhárítás céljából a hálózathoz, a szolgál- tatás nyújtásához szükséges berendezésekhez hozzáférjen, illetőleglehetővé tenni, hogy a szolgáltatás igénybevételé- hez igénybevételéhez szükséges műszaki berendezések megfelelő módon kerüljenek elhelyezésre (pl: kábelmodem) elhelyezését és üzembe állításra, állítását a felek által előzetesen egyeztetett időpontbanidőpontban véghez vigye. Az Előfizető előfizető köteles a Szolgáltató szolgáltató által felszerelt, használatba adott műszaki berendezések üzemeltetési feltételeit a szerződés időtartama alatt biztosítani, valamint a hibaelhárítás érdekében a szolgáltatóval együttműködni. Ha Az előfizető az adathálózati, adathálózat (Internet) hálózatot érintő karbantartási vagy javítási munkát a Szolgáltató szolgáltatón kívül mással nem végeztethet. Az előfizető teljes kártérítéssel tartozik abban az Előfizető által igényelt hibaelhárítás során megállapítjaesetben, hogy ha illetéktelen beavatkozás folytán a hibát nem a Szolgál- tató tulajdonát képező hálózat vagy végberendezés okozta, felhívja az Előfizetőt a szükséges intézkedé- sek megtételérekárt szenved. Amennyiben a hibabejelentést követő vizsgálat megállapításai szerint a hiba nem a szolgáltató által használatba adott műszaki berendezésből adódott, úgy az átvizsgálással és a kiszállással kapcsolatos költségeket a szolgáltató kiszámlázhatja számlája alapján köteles az előfizető részérea szolgáltató számára megfizetni. Az előfizető köteles a szerződés hatálya alatt a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, a szolgáltató által felszerelt technikai eszközök és berendezések teljes vagy részleges meghibásodásáért, megrongá- lódásáértmegrongálódásáért, rendeltetésszerű rendeltetés-szerű használatra alkalmatlanná válásáért, elvesztéséért, megsemmisüléséért helyt állni. A hibaelhárítás, a hiba okának kivizsgálása érdekében – ha a kivizsgálás, vagy a hiba kijavítása kizárólag a helyszínen lehetséges – az ingatlan tulajdonosa (használója) tűrni köteles, hogy előzetes értesítés alapján a szolgáltató erre felhatalmazott képviselője az ingatlan területére kivizsgálás, karbantartás és hibaelhárítás céljából szolgáltatás céljára szolgáló eszközt (pl.: távközlő berendezést, vezetéket, antennát) elhelyezzen. Az előfizetőnek a hibaelhárítás során a szolgáltatóval együtt kell működnie, a hibaelhárítás lehetőségét a szolgáltatás-hozzáférési ponton, illetve a szolgáltatás- hozzáférési pontnak helyet adó ingatlanban biztosítani köteles (ideértve a tulajdonosi engedélyeket is). Ha a hibaelhárítást az előfizető bejelentése alapján végzi a szolgáltató, az előfizetőt csak akkor kell értesíteni, ha a hiba elhárításához szükséges bejutni arra az ingatlanra, ahol az előfizető által használt szolgáltatás hozzáférési pont található. Ha a hibaelhárítás során a szolgáltató megbízottja nem tud az érintett ingatlanra bejutni, értesítés hátrahagyásával tájékoztatja az előfizetőt a helyszíni kiszállás következő időpontjáról vagy az időpont egyeztetés lehetőségéről. Ha a szolgáltató tudomására jutaz előfizető kérésére az előfizetővel egyeztetett időpontban a tulajdonában álló vagy általa üzemeltetett ponthoz kiszáll, az előfizető a díjszabásban meghatározott mértékű kiszállási díjat köteles megfizetni, kivéve, ha a kiszállásra a szolgáltatónál felmerült okból kerül sor. A díjfizetési kötelezettség az előfizetőt abban az esetben is terheli, ha a szolgáltató az előfizető hibájából nem tud az érintett ingatlanra bejutni, vagy amennyiben a hiba oka az előfizetőnél merült fel (pl. előfizető hibás végberendezése, rongálása, stb.), továbbá téves – hibabejelentés, illetve megtévesztés esetén. Amennyiben ennek feltételei adottak, a szolgáltató a kiszállást az előfizető kérésére soron kívül teljesíti. Ez esetben a szolgáltató az előfizető kérésének elfogadásától számított hat órán belül a kiszállást a díjszabásban meghatározott mértékű expressz kiszállási díj ellenében teljesíti. Ha a hibaelhárítási kötelezettségét a szolgáltató az előfizető, vagy az előfizető érdekkörében felmerült ok, vagy a szolgáltató tevékenységétől független, külső, általa elháríthatatlan ok miatt nem tudja teljesíteni, mindaddig nem esik késedelembe, amíg az akadályoztatás el nem hárul. Amennyiben az előfizető jogellenes magatartásával más előfizetőket is érintő hibaelhárítást hiúsít meg, felel a szolgáltatónak okozott kárért. Kizárólag a szolgáltató - illetve megbízottja - jogosult a tulajdonában álló vagy általa üzemeltetett hálózattal kapcsolatos hibák kijavítására. Ha a szolgáltató a hibaelhárítás során azt állapítja meg, hogy az előfizetői hozzáférési ponthoz csatlakozó berendezés az életre, testi épségreelőfizető a meghibásodott hálózat javítására a szolgáltatón kívül mást vett igénybe vagy saját maga kívánta megjavítani és ezzel kárt okozott, az egészségre veszélyesokozott kárt köteles megtéríteni, az előfizető berendezése valamint köteles viselni a szolgáltatásból azonnal kizárhatószolgáltatónak a hiba elhárításával kapcsolatban felmerült költségeit.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételei

Előfizető kötelezettségei a hibaelhárítással kapcsolatban. Az előfizető Előfizető köteles a szolgáltató Szolgáltató részére biztosítani, hogy hibaelhárítás céljából a hálózathoz, a szolgál- tatás szolgáltatás nyújtásához szükséges berendezésekhez hozzáférjenhozzáférjen a felek által előzetesen egyeztetett időpontban, illetőleg, hogy a szolgáltatás igénybevételé- hez igénybevételéhez szükséges műszaki berendezések megfelelő módon kerüljenek elhelyezésre és üzembe állításra, a felek által előzetesen egyeztetett időpontban. Az Előfizető köteles a Szolgáltató által felszerelt, használatba adott műszaki berendezések üzemeltetési feltételeit a szerződés időtartama alatt biztosítani, valamint a hibaelhárítás érdekében a szolgáltatóval Szolgáltatóval együttműködni. Ha a Szolgáltató az Előfizető által igényelt hibaelhárítás során megállapítja, hogy a hibát nem a Szolgál- tató Szolgáltató tulajdonát képező hálózat vagy végberendezés okozta, felhívja az Előfizetőt a szükséges intézkedé- sek intézkedések megtételére. Amennyiben a hibabejelentést követő vizsgálat megállapításai szerint a hiba nem a szolgáltató Szolgáltató által használatba adott műszaki berendezésből adódott, úgy az átvizsgálással és a kiszállással kapcsolatos költségeket a szolgáltató Szolgáltató kiszámlázhatja az előfizető Előfizető részére. Az előfizető Előfizető köteles a szerződés hatálya alatt a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, a szolgáltató Szolgáltató által felszerelt technikai eszközök és berendezések teljes vagy részleges meghibásodásáért, megrongá- lódásáértmegrongálódásáért, rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná válásáért, elvesztéséért, megsemmisüléséért helyt állniállni az ÁSZF 5. mellékletében meghatározott díjazásnak megfelelően. Amennyiben a Szolgáltató hibabehatároló vizsgálata során megállapítja, hogy az előfizetőnek az ÁSZF-ek vonatkozó részeiben meghatározott valamely magatartása a szerződés Szolgáltató általi felmondására adhat okot, Szolgáltató felhívja az Előfizető figyelmét a szerződésszegésnek 15 napon belüli megszüntetésére, mely határidő eredménytelen eltelte esetén a szerződést az ÁSZF-ekben részletezett szabályok mellett felmondja. Ha a szolgáltató Szolgáltató tudomására jut, hogy az előfizetői hozzáférési ponthoz csatlakozó berendezés az életre, testi épségre, az egészségre veszélyes, az előfizető Előfizető berendezése a szolgáltatásból azonnal kizárható. A közvetítő-választással igénybevett szolgáltatásokkal kapcsolatos speciális hibaelhárítási szabályokat a jelen Általános szerződési feltételek 13. pontja tartalmazza.

Appears in 1 contract

Samples: www.telekom.hu