Előzmények. 1.1. Felek jelen szerződés előzményeként rögzítik, hogy a Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének a háziorvosi körzetek meghatározásáról szóló 18/2002. (VI.30.) Önk. sz. rendelet 2. mellékletében meghatározott 0001. számú házi gyermekorvosi körzet az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Alap és Lakóhelyközeli Ellátások Igazgatóság Alapellátási Osztály nyilvántartása szerint 2019. április 1. napja óta betöltetlen, 2019. 10. 1. napja óta pedig tartósan betöltetlen körzetnek minősül, a 0001. számú házi gyermekorvosi körzet ellátása 2019. április 1. napjától tartós helyettesítéssel valósul meg. 1.2. Megbízott felvette a kapcsolatot Megbízóval a tartósan betöltetlen 0001. számú gyermekorvosi körzet betöltése érdekében. 1.3. Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2020. szeptember 9. napján megtartott ülésén a …/2020. (IX.09.) Kt. számú határozatával úgy döntött, hogy a házi gyermekorvosi szolgálat feladatának ellátására előszerződést kíván kötni Tanyiné Xx. Xxxxx Xxxxxxxxx, majd feladat-ellátási szerződést kíván kötni Megbízottal a szentendrei 0001. számú házi gyermekorvosi körzet ellátására.
Appears in 1 contract
Előzmények. 1.1A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. Felek jelen szerződés előzményeként rögzítik, hogy a Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének a háziorvosi körzetek meghatározásáról szóló 18/2002évi CCIX. törvény (továbbiakban: Vksztv.) 79. (VI.304)-(6) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik: “(4) Az 5/F. § (5) bekezdésben és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 12. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott gazdasági tevékenység ellátása érdekében a kizárólagos állami tulajdonban álló regionális víziközmű-rendszerhez csatlakozó, önálló átadási ponttal le nem választott önkormányzati tulajdonban lévő víziközmű vagyonelemek, valamint a 18. § szerinti víziközmű fejlesztésre fel nem használt források tulajdonjoga e törvény erejénél fogva a tulajdonos önkormányzattól nyilvántartási értéken történő átvezetéssel, térítésmentesen 2017. július 1-jén a magyar államra száll. A vagyonelemek és a fejlesztési források átadás-átvételéről az érintett önkormányzat és a magyar állam képviseletében eljáró MNV Zrt. 2017. június 30-ig írásban megállapodik. A térítésmentes vagyonátruházás az általános forgalmi adó szempontjából közcélú adománynak minősül.) Önk. sz. rendelet 2. mellékletében meghatározott 0001. számú házi gyermekorvosi körzet az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Alap és Lakóhelyközeli Ellátások Igazgatóság Alapellátási Osztály nyilvántartása szerint 2019. április 1. napja óta betöltetlen, 2019. 10. 1. napja óta pedig tartósan betöltetlen körzetnek minősül, a 0001. számú házi gyermekorvosi körzet ellátása 2019. április 1. napjától tartós helyettesítéssel valósul meg.
1.2. Megbízott felvette a kapcsolatot Megbízóval a tartósan betöltetlen 0001. számú gyermekorvosi körzet betöltése érdekében.
1.3. Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2020. szeptember 9. napján megtartott ülésén a …/2020. (IX.09.) Kt. számú határozatával úgy döntött, hogy a házi gyermekorvosi szolgálat feladatának ellátására előszerződést kíván kötni Tanyiné Xx. Xxxxx Xxxxxxxxx, majd feladat-ellátási szerződést kíván kötni Megbízottal a szentendrei 0001. számú házi gyermekorvosi körzet ellátására.
Appears in 1 contract
Samples: Szerződés Ivóvízközmű Vagyon Átadásáról/Szennyvízközmű Vagyon Átadásáról
Előzmények. 1.1. Bérbeadó célja a Baradla-barlang aggteleki vendégforgalmát kiszolgáló Ajándékbolt üzemeltetése a jó erkölcs szabályaiba nem ütköző és a jogszabályi előírások szerint az Üzemeltető által beszerzett engedélyek alapján, az engedély előírásainak megfelelően.
1.2. A Felek jelen szerződés előzményeként rögzítik, hogy a Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének Bérbeadó a háziorvosi körzetek meghatározásáról nemzeti vagyonról szóló 18/20022011. évi CXCVI. törvény (VI.30a továbbiakban: Nvt.) Önk11.§-a, az állami vagyonról szóló 2007. szévi CVI. törvény (a továbbiakban: "Vtv") 24.§ (1) bekezdése, valamint az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007 (X. 4.) számú Korm. rendelet 2. mellékletében meghatározott 0001. számú házi gyermekorvosi körzet az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Alap és Lakóhelyközeli Ellátások Igazgatóság Alapellátási Osztály nyilvántartása szerint 2019. április (a továbbiakban: Vhr.) 4.§ (1. napja óta betöltetlen) bekezdése alapján nyilvános, 2019. 10. 1. napja óta pedig tartósan betöltetlen körzetnek minősül, egyfordulós versenyeztetést (a 0001. számú házi gyermekorvosi körzet ellátása 2019. április 1. napjától tartós helyettesítéssel valósul meg.
1.2. Megbízott felvette a kapcsolatot Megbízóval a tartósan betöltetlen 0001. számú gyermekorvosi körzet betöltése érdekébentovábbiakban: "Pályázati eljárás") folytatott le.
1.3. Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testülete Az eljárás eredményeképpen és a 2020nyertes ajánlat alapján az Üzemeltetővel, mint nyertes pályázóval a Bérbeadó a jelen szerződést megköti.
1.4. szeptember 9A Pályázati eljárás felhívása másolatban jelen szerződés 1. napján megtartott ülésén melléklete, az Üzemeltető ajánlata másolatban jelen szerződés 2. melléklete.
1.5. Jelen szerződés a …/2020később nevesített Vagyonkezelési Alapszerződés 4.9.1. (IX.09.) Ktpontja alapján csak olyan személlyel köthető meg, aki előzetesen hozzájárul a hasznosításba adói pozíciónak az esetleges átruházásához. számú határozatával úgy döntöttTovábbá Üzemeltető tudomásul veszi, hogy az esetleges átalakításokkal, beruházásokkal, fejlesztésekkel kapcsolatban, megtérítési igénnyel nem léphet fel sem a házi gyermekorvosi szolgálat feladatának ellátására előszerződést kíván kötni Tanyiné Xx. Xxxxx XxxxxxxxxBérbeadóval, majd feladat-ellátási szerződést kíván kötni Megbízottal sem a szentendrei 0001. számú házi gyermekorvosi körzet ellátásáraMagyar Állammal szemben.
Appears in 1 contract
Samples: Bérleti És Üzemeltetési Szerződés
Előzmények. 1.1. Felek jelen szerződés együttműködési megállapodás (a továbbiakban: Megállapodás) előzményeként rögzítik, hogy a mindketten elkötelezettek Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének a háziorvosi körzetek meghatározásáról szóló 18/2002. (VI.30.) Önk. sz. rendelet 2. mellékletében meghatározott 0001. számú házi gyermekorvosi körzet az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Alap és Lakóhelyközeli Ellátások Igazgatóság Alapellátási Osztály nyilvántartása szerint 2019. április 1. napja óta betöltetlen, 2019. 10. 1. napja óta pedig tartósan betöltetlen körzetnek minősülvízi sport életének fejlesztése, a 0001. számú házi gyermekorvosi körzet ellátása 2019. április 1. napjától tartós helyettesítéssel valósul megSzentendrei-Dunaágon a vízi versenysportok, szabadidősportok és a vízi turisztika népszerűsítése mellett.
1.2. Megbízott felvette A Felek jelenleg már együttműködnek a kapcsolatot Megbízóval VEKOP-4.1.1-15-2016-00004 azonosítószámú, „A Közép-Duna vízi turizmusának komplex fejlesztése” elnevezésű, európai uniós pályázat keretében megvalósuló, szentendrei vízitúra megállóhely tervezési és kivitelezési tárgyú projektben, mint konzorciumi partnerek. Ennek a tartósan betöltetlen 0001. számú gyermekorvosi körzet betöltése érdekébenprojektnek a keretében valósul meg városi csónakház felújítása, amely – mint szentendrei vízitúra-megállóhely – a szabadidősport kiemelt bázisa lesz.
1.3. Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2020. szeptember 9. napján megtartott ülésén a …/2020. (IX.09.) Kt. számú határozatával úgy döntöttFelek célja, hogy a házi gyermekorvosi szolgálat feladatának ellátására előszerződést kíván kötni Tanyiné Xxszentendrei Pap-sziget a hazai vízi sportélet, és kiemelten a kajak-kenu sport meghatározó bázisa legyen, mind a versenysport, az iskolai testnevelés, mind pedig a szabadidősport számára.
1.4. Xxxxx XxxxxxxxxA 1.3. pontban meghatározott cél megvalósulása érdekében Felek a természetes környezet védelme és fenntartása mellett egy modern infrastruktúrával rendelkező vízi sportbázist kívánnak létrehozni a Pap- szigeten és környékén.
1.5. Felek az 1.2. pont szerinti európai uniós forrásból finanszírozott fejlesztéssel (csónakház) és a 1.4. pontban nevezett fejlesztéssel (Pap-sziget) egy kétlépcsős, majd feladat-ellátási szerződést kíván kötni Megbízottal a szentendrei 0001. számú házi gyermekorvosi körzet ellátásárakomplex vízi sport szolgáltatás nyújtását kívánják lehetővé tenni Szentendrén.
Appears in 1 contract
Samples: Cooperation Agreement
Előzmények. 1.1. A Bérbeadó az INTERREG V-A Szlovákia Magyarország Együttműködési Program 2014-2020 elnevezésű program keretében „Vízi élményútvonal megvalósítása a Bodrog és eredetfolyói mentén” címmel, SKHU/1601/1.1/038 azonosító számon sikeres projektet (a továbbiakban: "Projekt") valósított meg 2017.11.01. – 2020.01.31. között.
1.2. A Felek jelen szerződés előzményeként rögzítik, hogy a Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének Bérbeadó a háziorvosi körzetek meghatározásáról nemzeti vagyonról szóló 18/20022011. évi CXCVI. törvény 11.§-a, az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (VI.30a továbbiakban: "Vtv")24.§ (1) bekezdése, valamint az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007 (X.4.) Önk. szszámú Korm. rendelet 2. mellékletében meghatározott 0001. számú házi gyermekorvosi körzet az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Alap és Lakóhelyközeli Ellátások Igazgatóság Alapellátási Osztály nyilvántartása szerint 2019. április 4.§ (1. napja óta betöltetlen, 2019. 10. 1. napja óta pedig tartósan betöltetlen körzetnek minősül, ) bekezdése alapján nyilvános versenyeztetést (a 0001. számú házi gyermekorvosi körzet ellátása 2019. április 1. napjától tartós helyettesítéssel valósul meg.
1.2. Megbízott felvette a kapcsolatot Megbízóval a tartósan betöltetlen 0001. számú gyermekorvosi körzet betöltése érdekébentovábbiakban: "Pályázati eljárás") folytatott le.
1.3. Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testülete Az eljárás eredményeképpen és a 2020nyertes ajánlat alapján az Üzemeltetővel, mint nyertes pályázóval a Bérbeadó a jelen szerződést megköti.
1.4. szeptember 9A Pályázati eljárás felhívása másolatban jelen szerződés 2. napján megtartott ülésén melléklete, az Üzemeltető ajánlata másolatban jelen szerződés 3. melléklete.
1.5. Jelen szerződés a …/2020később nevesített Vagyonkezelési szerződés 4.9.1. (IX.09.) Ktpontja alapján csak olyan személlyel köthető meg, aki előzetesen hozzájárul a hasznosításba adói pozíciónak az esetleges átruházásához. számú határozatával úgy döntöttTovábbá Üzemeltető tudomásul veszi, hogy az esetleges átalakításokkal, beruházásokkal, fejlesztésekkel kapcsolatban, megtérítési igénnyel nem léphet fel sem a házi gyermekorvosi szolgálat feladatának ellátására előszerződést kíván kötni Tanyiné Xx. Xxxxx XxxxxxxxxBérbeadóval, majd feladat-ellátási szerződést kíván kötni Megbízottal sem a szentendrei 0001. számú házi gyermekorvosi körzet ellátásáraMagyar Állammal szemben.
Appears in 1 contract
Samples: Bérleti És Üzemeltetési Szerződés
Előzmények. 1.1. A Felek jelen szerződés előzményeként rögzítik, hogy 20 l O.június 28. napján Vagyonkezelési Szerződést Kiegészítő Megállapodást kötöttek. A Kiegészítő Megállapodásban a Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének Felek avagyonkezelési jogviszonyra nézve olyan értelmező, illetve kiegészítő rendelkezéseket tettek, melyek közös rögzítése közvetlenül a háziorvosi körzetek meghatározásáról szóló 18/2002. (VI.30.) Önk. sz. rendelet 2. mellékletében meghatározott 0001. számú házi gyermekorvosi körzet az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Alap és Lakóhelyközeli Ellátások Igazgatóság Alapellátási Osztály nyilvántartása szerint 2019. április 1. napja óta betöltetlenjogviszony létrehozása kapcsán vált szükségessé, 2019. 10. 1. napja óta pedig tartósan betöltetlen körzetnek minősül, a 0001. számú házi gyermekorvosi körzet ellátása 2019. április 1. napjától tartós helyettesítéssel valósul megilletve ésszerűvé.
1.2. Megbízott felvette A Békés Megyei Vízművek Zrt. 2012. március 12. napján tartott közgyűlése 10/2012. (111.12.) határozatával fogadta el az Üzemeltető társaság 2012. évi egységes szerkezetű üzleti tervét, mely tartalmazza az Üzemeltető által az Önkormányzatok részére fizetendő bérleti díj összegét. Az üzleti terv részvényesek által történő jóváhagyásával, az Üzemeltető Igazgatósága 2012. április 26. napján tartott ülésén 78/2012. (IV.26.) számú határozatával tudomásul vette a kapcsolatot Megbízóval a tartósan betöltetlen 00012012. számú gyermekorvosi körzet betöltése érdekébenévi bérleti díjak településenkénti összegét.
1.3. Szentendre Város Tekintettel tehát az 1.1-1.2. pontban foglaltakra, Felek a Társaság által az Önkormányzat Képviselő-testülete a 2020. szeptember 9. napján megtartott ülésén a …/2020. (IX.09részére fizetendő bérleti díj mértékéről jelen okiratban foglaltak szerinti mértékben és módon az alábbi tartalommal állapodnak meg.) Kt. számú határozatával úgy döntött, hogy a házi gyermekorvosi szolgálat feladatának ellátására előszerződést kíván kötni Tanyiné Xx. Xxxxx Xxxxxxxxx, majd feladat-ellátási szerződést kíván kötni Megbízottal a szentendrei 0001. számú házi gyermekorvosi körzet ellátására.
Appears in 1 contract
Samples: Vagyonkezelési Szerződés
Előzmények. 1.1. Felek jelen szerződés előzményeként rögzítikA Képviselő-testület a 363/2006 (VIII.10.) számú határozatában döntött arról, hogy továbbra is fenn kívánja tartani a Szentendre Város Xxxxxx xxxx piacot. Továbbá a Józsefvárosi Önkormányzat 9/2007.(II.19.) számú Józsefváros fejlesztéséről szóló önkormányzati rendelet 1. számú mellékletében elhatározta, hogy átalakítja a Xxxxxx xxxx piacot és a hozzá tartozó parkot. A Képviselő-testületének testület a háziorvosi körzetek meghatározásáról szóló 18/200272/2011. (VI.30II. 17.) Önkszámú határozatában elfogadta a Xxxxxx xxxx piac pályázati felhívását és a rekonstrukció részletes költségvetését. A Képviselő-testület a 92/2011. (III.3.) számú határozatában elfogadta a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt pályázati felhívást és a hirdetmény feladási határidejét 2011. március 7-11-re módosította. A pályázatbontásra 2011. május 19-én 1300 órakor került sor a Józsefvárosi Önkormányzat I. emelet 116. sz. rendelet 2helyiségében. mellékletében meghatározott 0001Határidőre 1 db pályázat került benyújtásra a LIDL Magyarország Kereskedelmi Betéti Társaságtól. számú házi gyermekorvosi körzet az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Alap és Lakóhelyközeli Ellátások Igazgatóság Alapellátási Osztály nyilvántartása szerint 2019A megajánlott vételár összege bruttó 375 000 000 Ft. április 1. napja óta betöltetlen, 2019. 10. 1. napja óta pedig tartósan betöltetlen körzetnek minősül, a 0001. számú házi gyermekorvosi körzet ellátása 2019. április 1. napjától tartós helyettesítéssel valósul meg.
1.2. Megbízott felvette a kapcsolatot Megbízóval a tartósan betöltetlen 0001. számú gyermekorvosi körzet betöltése érdekében.
1.3. Szentendre Város Önkormányzat A Képviselő-testülete testület a 2020. szeptember 9. napján megtartott ülésén a …/2020268/2011. (IX.09VI. 16.) Kt. számú határozatával úgy döntött, hogy eredményesnek nyilvánította Xxxxxx xxxx piac –ingatlanértékesítés című pályázati eljárást és a házi gyermekorvosi szolgálat feladatának ellátására előszerződést kíván kötni Tanyiné Xxpályázat nyertesének a LIDL Magyarország Kereskedelmi Betéti Társaságot nyilvánította. Xxxxx Xxxxxxxxx, majd feladatAz adásvételi szerződés 2011. július 27-ellátási szerződést kíván kötni Megbízottal a szentendrei 0001. számú házi gyermekorvosi körzet ellátásáraén aláírásra került.
Appears in 1 contract
Samples: Megbízási Szerződés
Előzmények. 1.1. Felek jelen szerződés előzményeként rögzítik, hogy az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 3. § (1) bekezdése értelmében a rábízott állami vagyon felett az államot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességét, ha törvény vagy miniszteri rendelet eltérően nem rendelkezik, az MNV Zrt. gyakorolja.
1.2. Használó azzal a kéréssel fordult az MNV Zrt.-hez, hogy a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 8. és 8a. pontja alapján a Szentendre belterület 2427 helyrajzi számú, természetben a 2000 Szentendre, Bajcsy-Xx. xxxx 0. xxxx –„felülvizsgálat alatt” – alatti, „kivett lakóház, udvar” megnevezésű, 1.021 m2 alapterületű, a Magyar Állam 1/1 arányú tulajdonában és az MNV Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alatt álló ingatlant (a továbbiakban: Ingatlan) az 1.6. pontban meghatározott gyermekjóléti és szociális szolgáltatások ellátása céljából használatba kívánja venni.
1.3. A Felek rögzítik, hogy a Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének a háziorvosi körzetek meghatározásáról nemzeti vagyonról szóló 18/20022011. évi CXCVI. törvény (VI.30továbbiakban: Nvtv.) Önk7. sz§ (1) bekezdése értelmében a nemzeti vagyon alapvető rendeltetése a közfeladat ellátásának biztosítása.
1.4. rendelet 2Felek rögzítik, hogy az Nvtv. mellékletében meghatározott 000111. számú házi gyermekorvosi körzet az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Alap és Lakóhelyközeli Ellátások Igazgatóság Alapellátási Osztály nyilvántartása szerint 2019. április 1. napja óta betöltetlen, 2019. 10. 1. napja óta pedig tartósan betöltetlen körzetnek minősül§ (13) bekezdése alapján nemzeti vagyon ingyenesen kizárólag közfeladat ellátása céljából, a 0001. számú házi gyermekorvosi körzet ellátása 2019. április 1. napjától tartós helyettesítéssel valósul meglakosság közszolgáltatásokkal való ellátása, valamint e feladatok ellátásához szükséges infrastruktúra biztosítása céljából az ahhoz szükséges mértékben hasznosítható, valamint adható vagyonkezelésbe.
1.21.5. Megbízott felvette Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a kapcsolatot Megbízóval továbbiakban: Áht.) 3/A. § (1) bekezdése értelmében közfeladat a tartósan betöltetlen 0001. számú gyermekorvosi körzet betöltése érdekébenjogszabályban meghatározott állami vagy önkormányzati feladat.
1.31.6. Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testülete A Használó kijelenti, hogy az Ingatlan használatba vétele Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 8. és 8a. pontja szerinti feladatok, azaz gyermekjóléti és szociális szolgáltatások ellátása közfeladat (a 2020továbbiakban: Közfeladat) megvalósítását szolgálja, ahhoz szükséges. szeptember 9. napján megtartott ülésén a …/2020. (IX.09.) Kt. számú határozatával úgy döntöttA Felek rögzítik, hogy a házi gyermekorvosi szolgálat feladatának fenti feladatok tehát olyan feladatok, amely feladatok megfelelnek az Áht. 3/A. § (1) bekezdése szerinti közfeladat fogalmának.
1.7. A Használó Jelen Megállapodás aláírásával nyilatkozik, hogy az Ingatlanban bevételszerzésre irányuló, üzleti jellegű tevékenységet nem végez.
1.8. Használó kijelenti, hogy a Jelen Megállapodás 1.2. pontjában részletesen meghatározott Ingatlant a Jelen Megállapodás hatálya alatt a Közfeladata ellátása érdekében fogja használni, az teljes egészében szükséges a Közfeladat ellátásához. A Közfeladat ellátására előszerződést kíván kötni Tanyiné Xxés Használó e nyilatkozatára tekintettel Xxxxx Megállapodás megkötésére az Nvtv. Xxxxx Xxxxxxxxx11. § (13) bekezdése alapján ingyenesen kerül sor.
1.9. Felek rögzítik, majd feladat-ellátási szerződést kíván kötni Megbízottal hogy a szentendrei 0001Használó az Áht. számú házi gyermekorvosi körzet ellátására3. § (1) bekezdése, valamint 3. § (3) bekezdés
a) alpontja alapján az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozik.
1.10. Felek Jelen Megállapodást az Nvtv. 11. § (17) bekezdés a) pontja, valamint a Vtv. 24. § (2) bekezdés a) pontja, alapján versenyeztetés mellőzésével kötik.
1.11. Felek rögzítik, hogy a Jelen Megállapodás jóváhagyásáról az MNV Zrt. …………….. –
Appears in 1 contract
Samples: Ingyenes Használati Megállapodás
Előzmények. 1.1Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének (továbbiakban: "Közgyűlés") 3498/2011 .(11.30.) számú Közgyűlési Határozata alapján "Önkormányzat” és "Üzemeltető" között 2011. december 01. napi hatállyal a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep (BKSZTT) üzemeltetése - mint közszolgáltatás - tárgyában Bérleti és Üzemeltetési Szerződés (továbbiakban: "BÜSZ") jött létre, melyet jelen Határozatában 2013. június 01. napi hatállyal módosította a Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) számú Főv. Kgy. rendelet (továbbiakban: "Vagyonrendelet") 4. számú mellékletének 10. pontját és BKSZTT kizárólagos jog alapján történő üzemeltetésére 2013. június 01. napi hatállyal "Új Üzemeltetőt" jelölte ki. Felek jelen szerződés előzményeként rögzítik, hogy "Új Üzemeltető" köztulajdonban, kizárólagos önkormányzati tulajdonban álló társaság, így közszolgáltatás nyújtására a Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének a háziorvosi körzetek meghatározásáról szóló 18/2002. (VI.30.) Önk. sz. rendelet 2. mellékletében meghatározott 0001. számú házi gyermekorvosi körzet az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Alap és Lakóhelyközeli Ellátások Igazgatóság Alapellátási Osztály nyilvántartása szerint 2019. április 1. napja óta betöltetlen, 2019. 10. 1. napja óta pedig tartósan betöltetlen körzetnek minősülvonatkozó Európai Uniós rendelkezések, a 0001víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. számú házi gyermekorvosi körzet ellátása 2019évi CCIX. április 1törvény (Vksztv.), annak 16.§ (6) bekezdése és 29.§-a, valamint és a nemzeti vagyonról szóló 2011. napjától tartós helyettesítéssel valósul megévi CXCVI. törvény alapján versenyeztetés nélkül jelölhető ki.
1.2. Megbízott felvette a kapcsolatot Megbízóval a tartósan betöltetlen 0001. számú gyermekorvosi körzet betöltése érdekében.
1.3. Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2020. szeptember 9. napján megtartott ülésén a …/2020. (IX.09.) Kt. számú határozatával úgy döntött, hogy a házi gyermekorvosi szolgálat feladatának ellátására előszerződést kíván kötni Tanyiné Xx. Xxxxx Xxxxxxxxx, majd feladat-ellátási szerződést kíván kötni Megbízottal a szentendrei 0001. számú házi gyermekorvosi körzet ellátására.
Appears in 1 contract
Előzmények. 1.1. A Felek jelen szerződés előzményeként rögzítik, hogy 20 IO.június 28. napján Vagyonkezelési Szerződést Kiegészítő Megállapodást kötöttek. A Kiegészítő Megállapodásban a Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének Felek avagyonkezelési jogviszonyra nézve olyan értelmező, illetve kiegészítő rendelkezéseket tettek, melyek közös rögzítése közvetlenül a háziorvosi körzetek meghatározásáról szóló 18/2002. (VI.30.) Önk. sz. rendelet 2. mellékletében meghatározott 0001. számú házi gyermekorvosi körzet az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Alap és Lakóhelyközeli Ellátások Igazgatóság Alapellátási Osztály nyilvántartása szerint 2019. április 1. napja óta betöltetlenjogviszony létrehozása kapcsán vált szükségessé, 2019. 10. 1. napja óta pedig tartósan betöltetlen körzetnek minősül, a 0001. számú házi gyermekorvosi körzet ellátása 2019. április 1. napjától tartós helyettesítéssel valósul megilletve ésszerűvé.
1.2. Megbízott felvette A Békés Megyei Vízművek Zrt. 2012. március 12. napján tartott közgyűlése 10/2012. (III.12.) határozatával fogadta el az Üzemeltető társaság 2012. évi egységes szerkezetű üzleti tervét, mely tartalmazza az Üzemeltető által az Önkormányzatok részére fizetendő bérleti díj összegét. Az üzleti terv részvényesek által történő jóváhagyásával, az Üzemeltető Igazgatósága 2012. április 26. napján tartott ülésén 78/2012. (IV.26.) számú határozatával tudomásul vette a kapcsolatot Megbízóval a tartósan betöltetlen 00012012. számú gyermekorvosi körzet betöltése érdekébenévi bérleti díjak településenkénti összegét.
1.3. Szentendre Város Tekintettel tehát az 1.1-1.2. pontban foglaltakra, Felek a Társaság által az Önkormányzat Képviselő-testülete a 2020. szeptember 9. napján megtartott ülésén a …/2020. (IX.09részére fizetendő bérleti díj mértékéről jelen okiratban foglaltak szerinti mértékben és módon az alábbi tartalommal állapodnak meg.) Kt. számú határozatával úgy döntött, hogy a házi gyermekorvosi szolgálat feladatának ellátására előszerződést kíván kötni Tanyiné Xx. Xxxxx Xxxxxxxxx, majd feladat-ellátási szerződést kíván kötni Megbízottal a szentendrei 0001. számú házi gyermekorvosi körzet ellátására.
Appears in 1 contract
Samples: Vagyonkezelési Szerződés
Előzmények. 1.12.1. Felek jelen szerződés előzményeként rögzítik, hogy Az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény (a Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének a háziorvosi körzetek meghatározásáról szóló 18/2002továbbiakban: Eüa. (VI.30tv.) Önk5. sz§-a szerint a települési önkormányzat kötelező feladata az alapellátáshoz kapcsolódó háziorvosi ügyelet ellátásáról való gondoskodás, ezért Balatonalmádi, Alsóörs, Balatonfőkajár, Balatonfűzfő, Balatonkenese, Csajág, Felsőörs, Királyszentistván, Küngös, Litér, Papkeszi, és Szentkirályszabadja települések önkormányzata legutóbb 2011. rendelet 2. mellékletében meghatározott 0001. számú házi gyermekorvosi körzet az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Alap november 1-től határozatlan időre megállapodást kötöttek a Balatonalmádi székhelyű központi háziorvosi ügyelet közös szervezésére és Lakóhelyközeli Ellátások Igazgatóság Alapellátási Osztály nyilvántartása szerint 2019. április 1. napja óta betöltetlen, 2019. 10. 1. napja óta pedig tartósan betöltetlen körzetnek minősül, támogatására a 0001. számú házi gyermekorvosi körzet ellátása 2019. április 1. napjától tartós helyettesítéssel valósul megmegállapodásban résztvevő települések illetékességi területére.
1.22.2. Megbízott felvette A megállapodást a kapcsolatot Megbízóval a tartósan betöltetlen 0001Felek kétszer módosították. számú gyermekorvosi körzet betöltése érdekébenA megállapodáshoz Balatonakarattya Község Önkormányzata 2014. december 1-i hatállyal csatlakozott.
1.32.3. Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szentkirályszabadja Község Önkormányzata a 2020. szeptember 9. napján megtartott ülésén a …/2020. (IX.0964/2016.(12.20.) KtKT határozatával a megállapodást 2016. számú határozatával úgy döntöttdecember 31-i hatállyal felmondta, hogy ezért a házi gyermekorvosi szolgálat feladatának ellátására előszerződést kíván kötni Tanyiné Xxmegállapodás 2017. Xxxxx Xxxxxxxxx, majd feladat-ellátási szerződést kíván kötni Megbízottal a szentendrei 0001. számú házi gyermekorvosi körzet ellátásárajúnius 30.napján megszűnik.
Appears in 1 contract
Samples: Healthcare Agreements
Előzmények. 1.1. Felek jelen szerződés előzményeként rögzítik, hogy az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 3. § (1) bekezdése értelmében a rábízott állami vagyon felett az államot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességét, ha törvény vagy miniszteri rendelet eltérően nem rendelkezik, az MNV Zrt. gyakorolja.
1.2. Használó azzal a kéréssel fordult az MNV Zrt.-hez, hogy a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 8. és 8a. pontja alapján a Szentendre belterület 2427 helyrajzi számú, természetben a 2000 Szentendre, Bajcsy-Xx. xxxx 0. xxxx –„felülvizsgálat alatt” – alatti, „kivett lakóház, udvar” megnevezésű, 1.021 m2 alapterületű, a Magyar Állam 1/1 arányú tulajdonában és az MNV Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alatt álló ingatlant (a továbbiakban: Ingatlan) az 1.6. pontban meghatározott gyermekjóléti és szociális szolgáltatások ellátása céljából kívánja használni.
1.3. A Felek rögzítik, hogy a Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének a háziorvosi körzetek meghatározásáról nemzeti vagyonról szóló 18/20022011. évi CXCVI. törvény (VI.30továbbiakban: Nvtv.) Önk7. sz§ (1) bekezdése értelmében a nemzeti vagyon alapvető rendeltetése a közfeladat ellátásának biztosítása.
1.4. rendelet 2Felek rögzítik, hogy az Nvtv. mellékletében meghatározott 000111. számú házi gyermekorvosi körzet az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Alap és Lakóhelyközeli Ellátások Igazgatóság Alapellátási Osztály nyilvántartása szerint 2019. április 1. napja óta betöltetlen, 2019. 10. 1. napja óta pedig tartósan betöltetlen körzetnek minősül§ (13) bekezdése alapján nemzeti vagyon ingyenesen kizárólag közfeladat ellátása céljából, a 0001. számú házi gyermekorvosi körzet ellátása 2019. április 1. napjától tartós helyettesítéssel valósul meglakosság közszolgáltatásokkal való ellátása, valamint e feladatok ellátásához szükséges infrastruktúra biztosítása céljából az ahhoz szükséges mértékben hasznosítható, valamint adható vagyonkezelésbe.
1.21.5. Megbízott felvette Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a kapcsolatot Megbízóval továbbiakban: Áht.) 3/A. § (1) bekezdése értelmében közfeladat a tartósan betöltetlen 0001. számú gyermekorvosi körzet betöltése érdekébenjogszabályban meghatározott állami vagy önkormányzati feladat.
1.31.6. Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testülete A Használó kijelenti, hogy az Ingatlan használatba vétele Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 8. és 8a. pontja szerinti feladatok, azaz gyermekjóléti és szociális szolgáltatások ellátása közfeladat (a 2020továbbiakban: Közfeladat) megvalósítását szolgálja, ahhoz szükséges. szeptember 9. napján megtartott ülésén a …/2020. (IX.09.) Kt. számú határozatával úgy döntöttA Felek rögzítik, hogy a házi gyermekorvosi szolgálat feladatának fenti feladatok tehát olyan feladatok, amely feladatok megfelelnek az Áht. 3/A. § (1) bekezdése szerinti közfeladat fogalmának.
1.7. A Használó Jelen Megállapodás aláírásával nyilatkozik, hogy az Ingatlanban bevételszerzésre irányuló, üzleti jellegű tevékenységet nem végez.
1.8. Használó kijelenti, hogy a Jelen Megállapodás 1.2. pontjában részletesen meghatározott Ingatlant a Jelen Megállapodás hatálya alatt a Közfeladata ellátása érdekében fogja használni, az teljes egészében szükséges a Közfeladat ellátásához. A Közfeladat ellátására előszerződést kíván kötni Tanyiné Xxés Használó e nyilatkozatára tekintettel Xxxxx Megállapodás megkötésére az Nvtv. Xxxxx Xxxxxxxxx11. § (13) bekezdése alapján ingyenesen kerül sor.
1.9. Felek rögzítik, majd feladat-ellátási szerződést kíván kötni Megbízottal hogy a szentendrei 0001Használó az Áht. számú házi gyermekorvosi körzet ellátására3. § (1) bekezdése, valamint 3. § (3) bekezdés
a) alpontja alapján az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozik.
1.10. Felek Jelen Megállapodást az Nvtv. 11. § (17) bekezdés a) pontja, valamint a Vtv. 24. § (2) bekezdés a) pontja, alapján versenyeztetés mellőzésével kötik.
1.11. Felek rögzítik, hogy a Jelen Megállapodás jóváhagyásáról az MNV Zrt. …………….. –
Appears in 1 contract
Samples: Ingyenes Használati Megállapodás
Előzmények. 1.1. Szerződő felek rögzítik, hogy Szentendre Város Önkormányzata saját beruházásában 2006-2007. évben árvízvédelmi töltést és rajta kerékpárutat építtet, melynek kivitelezője a Bola-Terra Konzorcium. Az árvízvédelmi töltés SzeBeton ZRt. érdekét is szolgálja. A beruházás kapcsán Felek jelen szerződés előzményeként területcserét kívánnak végrehajtani, biztosítva ezzel a magasparton épülő létesítmény elhelyezését.
1.2. Szerződő felek rögzítik, hogy a Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szentendrei Körzeti Földhivatalnál, a háziorvosi körzetek meghatározásáról szóló 18/2002szentendrei ingatlan nyilvántartásban 23/4 hrsz. (VI.30.) Önkalatt felvett, 6 ha 6656 m2 alapterületű, természetben a Szentendre, Dózsa Xxxxxx xx 00. sz. rendelet 2alatti ipartelep megnevezésű ingatlan a Szentendrei Betonárugyár ZRt. mellékletében meghatározott 00011/1 tulajdoni hányadban álló tulajdona. számú házi gyermekorvosi körzet az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Alap és Lakóhelyközeli Ellátások Igazgatóság Alapellátási Osztály nyilvántartása szerint 2019A szentendrei ingatlan nyilvántartásban 19 hrsz. április 1. napja óta betöltetlenalatt, 2019. 10. 1. napja óta pedig tartósan betöltetlen körzetnek minősül, a 0001. számú házi gyermekorvosi körzet ellátása 2019. április 1. napjától tartós helyettesítéssel valósul meg.
1.2. Megbízott felvette a kapcsolatot Megbízóval a tartósan betöltetlen 0001. számú gyermekorvosi körzet betöltése érdekében.
1.3. felvett 2 ha 8286 m2 területű vízfolyás megnevezésű ingatlan Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2020. szeptember 9. napján megtartott ülésén a …/2020. (IX.09Önkormányzata 1/1 tulajdoni hányadban álló tulajdona.) Kt. számú határozatával úgy döntött, hogy a házi gyermekorvosi szolgálat feladatának ellátására előszerződést kíván kötni Tanyiné Xx. Xxxxx Xxxxxxxxx, majd feladat-ellátási szerződést kíván kötni Megbízottal a szentendrei 0001. számú házi gyermekorvosi körzet ellátására.
Appears in 1 contract
Samples: Szerződés
Előzmények. 1.1. A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvtv.) 12. § (2) bekezdés f) pontja értelmében a helyi önkormányzat kizárólagos gazdasági tevékenységei közé tartozik a kizárólagos tulajdonában álló közcélú vízi létesítmények működtetése. Az Nvtv. 12.§ (2) bekezdés d) pontja alapján a helyi önkormányzat kizárólagos gazdasági tevékenységei közé tartozik a törzsvagyon részét képező helyi közművek létrehozása, működtetése. A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény (a továbbiakban: Vksztv.), valamint a Vksztv. végrehajtásáról szóló 58/2013 (11.27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) rendelkezik a víziközmű szolgáltatással kapcsolatos alapvető jogokról és kötelezettségekről, mely jogszabályok rendelkezéseit a Felek jelen Szerződés tekintetében irányadónak tekintenek. A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (továbbiakban: Mötv.) alapján az Önkormányzat, mint ellátásért felelős jelen Szerződés útján kíván gondoskodni az Mötv. 23. § (4) bekezdés 11. pontja alapján a feladatkörébe tartozó ivóvíz-ellátás, mint a fővárosi önkormányzat által a Főváros területén biztosítandó közszolgáltatásról. Fentiek alapján az Önkormányzat, mint ellátásért felelős kötelezettsége Budapest területén a közüzemi ivóvíz-ellátás szolgáltatásról való gondoskodás.
1.2. Az FV Zrt. a Vksztv. 16.§ (6) bekezdés a) pontja szerinti gazdasági társaság, amely a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (a továbbiakban: MEKH) 4089/2016 számú határozata alapján víziközmü-szolgáltatói engedéllyel rendelkezik.
1.3. Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) önkormányzati rendelet 4. melléklet 21. pontja értelmében Magyarország helyi önkormányzatairólszóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 23. § (4) bekezdés II. pontja alapján a Fővárosi
1.4. Felek között az ivóvíz-ellátási szolgáltatás tekintetében fennálló önkormányzati kötelezettség ellátása érdekében 2012. december 21. napján üzemeltetési szerződés előzményeként jött létre vagyonkezelés formájában, amely 2013. január 01. napján lépett hatályba, (továbbiakban: Vagyonkezelési Szerződés)
1.5. Felek a jogszabályi rendelkezésekből adódó gazdasági hatásokat felmérve, az egyes, Vksztv.-ben nevesített üzemeltetési formákat mérlegelve, a jelen Szerződés hatályba lépésének napjával a vagyonkezelési jogviszonyt bérleti-üzemeltetési jogviszonyra módosítják. Erre figyelemmel Xxxxx a jelen Szerződés rendelkezései szerint megállapodnak, hogy az ellátásért felelős Önkormányzat és a Víziközmű-szolgáltató közötti üzemeltetési jogviszony formája a jelen megállapodással a továbbiakban bérleti-üzemeltetési konstrukció.
1.6. Felek rögzítik, hogy a Szentendre Város Önkormányzat KépviselőVksztv. 29. § (3) és (4) bekezdése értelmében a víziközmű-testületének fejlesztésről a háziorvosi körzetek meghatározásáról szóló 18/2002BÜSZ fennállása alatt az ellátásért felelősnek, azaz az Önkormányzatnak kell gondoskodni. (VI.30.) Önk. sz. rendelet 2. mellékletében meghatározott 0001. számú házi gyermekorvosi körzet Ha a víziközmű fejlesztést a Víziközmű-szolgáltató végzi, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Alap és Lakóhelyközeli Ellátások Igazgatóság Alapellátási Osztály nyilvántartása szerint 2019. április 1. napja óta betöltetlenkizárólag a víziközmű-üzemeltetési jogviszonytól elkülönülten, 2019. 10. 1. napja óta pedig tartósan betöltetlen körzetnek minősül, a 0001. számú házi gyermekorvosi körzet ellátása 2019. április 1. napjától tartós helyettesítéssel valósul megönálló vállalkozási szerződés alapján végezhető.
1.21.7. Megbízott felvette Felek a kapcsolatot Megbízóval víziközmű-fejlesztés ellátására külön vállalkozási vagy a tartósan betöltetlen 0001. számú gyermekorvosi körzet betöltése érdekében.
1.3. Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2020. szeptember 9. napján megtartott ülésén a …/2020. (IX.09.) Kt. számú határozatával úgy döntöttmegvalósításra irányuló egyéb megállapodást kötnek azzal, hogy a házi gyermekorvosi szolgálat feladatának ellátására előszerződést kíván kötni Tanyiné Xxfejlesztésekre vonatkozó általános szabályokat jelen Szerződésben rögzítik. Xxxxx XxxxxxxxxFelek a Szerződéssel összefüggő külön megállapodásokat az alábbiak szerint nevesítik: a Gördülő Fejlesztési Terv (továbbiakban: GFT) felújítás-pótlási részében szereplő vagy abba tartozó fejlesztési feladatokra: vállalkozási keretszerződés (továbbiakban: Vállalkozási Keretszerződés), majd feladat-ellátási szerződést kíván kötni Megbízottal valamint a szentendrei 0001Vállalkozási Keretszerződés alapján megkötött vállalkozási egyedi szerződések (továbbiakban: Egyedi Szerződés), vagyonnyilvántartási megállapodás (továbbiakban: Vagyonnyilvántartási Szerződés) használati díj megfizetésének ütemezésére vonatkozó kiegészítő megállapodás (továbbiakban: Kiegészítő Megállapodás) a GFT beruházási tervrészében szereplő vagy abba tartozó víziközmű beruházásra vonatkozó vállalkozási szerződés, megvalósítási vagy fejlesztési megállapodások (továbbiakban: VSZ, MM vagy FM)
1.8. számú házi gyermekorvosi körzet ellátásáraAz Önkormányzat kijelenti és szavatolja, hogy a jelen Szerződés tárgyát képező víziközművek a Vksztv. rendelkezéseinek megfelelően továbbra is az Önkormányzat kizárólagos tulajdonában vannak.
1.9. Felek rögzítik, hogy a Vksztv. 29.§ (1) bekezdésére figyelemmel a jogviszony módosításához nem szükséges pályáztatási eljárás lefolytatása.
Appears in 1 contract
Samples: Vagyonkezelési Szerződés
Előzmények. 1.1. Felek A víziközmü-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény (a továbbiakban: Vksztv.), valamint a Vksztv. végrehajtásáról szóló 58/2013 (11.27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) előírásai szerint az Önkormányzat, mint ellátásért felelős kötelezettsége Százhalombatta Város területén az ivóvíz szolgáltatás, valamint szennyvíz-elvezetés és kezelés (a továbbiakban úgy is, mint: szennyvíz elvezetés) közüzemi szolgáltatásról való gondoskodás.
1.2. A Fővárosi Vízművek Zrt. a Vksztv. 16.§ (6) bekezdés a) pontja szerinti gazdasági társaság.
1.3. Az ivóvíz-szolgáltatás és szennyvíz-elvezetési szolgáltatás tekintetében fennálló önkormányzati kötelezettség ellátása érdekében indokolt, hogy a jelen szerződés előzményeként tárgyát képező vagyontárgyakat, megvalósult beruházásokat az Üzemeltető bérbe vegye és üzemeltesse. Erre figyelemmel Xxxxx a jelen szerződés rendelkezései szerint egyező akarattal megállapodnak, hogy az ellátásért felelős Önkormányzat a jelen megállapodással bérleti és üzemeltetési szerződés keretében bízza meg az üzemeltetéssel és szolgáltatással az Üzemeltetőt.
1.4. Az ivóvíz-ellátási és szennyvíz-elvezetési és tisztítási közszolgáltatást, illetve a melegvizes mérők leolvasását és számlázását az Önkormányzat rendelkezése alapján Százhalombatta Város közigazgatási területén kizárólagos joggal a Fővárosi Vízművek Zrt. jogosult végezni, továbbá kizárólagosan jogosult üzemeltetni az Önkormányzat tulajdonában álló víziközmüveket.
1.5. Önkormányzat kijelenti és szavatolja, hogy Százhalombatta Város közigazgatási területén a jelen szerződés tárgyát képező víziközművek a Vksztv. rendelkezéseinek megfelelően az Önkormányzat kizárólagos tulajdonában vannak. Az Önkormányzat szavatolja, hogy az 1. sz. mellékletben felsorolt víziközmü-vagyontárgyak per-, teher és igénymentesek.
1.6. Felek rögzítik, hogy a Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének jelen szerződést a háziorvosi körzetek meghatározásáról szóló 18/2002Vksztv. 29.§ (VI.301) bekezdésére és 16.§ (1) bekezdésére figyelemmel pályáztatási eljárás lefolytatása nélkül hozzák létre.) Önk. sz. rendelet 2. mellékletében meghatározott 0001. számú házi gyermekorvosi körzet az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Alap és Lakóhelyközeli Ellátások Igazgatóság Alapellátási Osztály nyilvántartása szerint 2019. április 1. napja óta betöltetlen, 2019. 10. 1. napja óta pedig tartósan betöltetlen körzetnek minősül, a 0001. számú házi gyermekorvosi körzet ellátása 2019. április 1. napjától tartós helyettesítéssel valósul meg.
1.2. Megbízott felvette a kapcsolatot Megbízóval a tartósan betöltetlen 0001. számú gyermekorvosi körzet betöltése érdekében.
1.3. Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2020. szeptember 9. napján megtartott ülésén a …/2020. (IX.09.) Kt. számú határozatával úgy döntött, hogy a házi gyermekorvosi szolgálat feladatának ellátására előszerződést kíván kötni Tanyiné Xx. Xxxxx Xxxxxxxxx, majd feladat-ellátási szerződést kíván kötni Megbízottal a szentendrei 0001. számú házi gyermekorvosi körzet ellátására.
Appears in 1 contract
Samples: Bérleti És Üzemeltetési Szerződés
Előzmények. 1.1. Felek jelen szerződés előzményeként rögzítikmegállapítják, hogy Önkormányzat a Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének a háziorvosi körzetek meghatározásáról helyi önkormányzatokról szóló 18/20021990. évi LXV. törvény (VI.30továbbiakban: Ötv.) Önk. sz. rendelet 2. mellékletében meghatározott 0001. számú házi gyermekorvosi körzet az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Alap és Lakóhelyközeli Ellátások Igazgatóság Alapellátási Osztály nyilvántartása szerint 2019. április 1. napja óta betöltetlen, 2019. 10. 1. napja óta pedig tartósan betöltetlen körzetnek minősül, a 0001. számú házi gyermekorvosi körzet ellátása 2019. április 1. napjától tartós helyettesítéssel valósul meg.)
1.2. Megbízott felvette a kapcsolatot Megbízóval a tartósan betöltetlen 0001Önkormányzat az 1.1. számú gyermekorvosi körzet betöltése érdekébenpontban megjelölt egészségügyi szolgáltatást az Etv. 3. § f) pontja szerinti egészségügyi szolgáltatókkal kötött vállalkozási szerződések alapján, az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény (továbbiakban: Öotv.) 1. § (2) bekezdés b) pontja szerinti fogorvosi képesítéssel rendelkező személyek személyes közreműködésével működő gazdasági társaságokkal kötött megbízási szerződések útján látja el.
1.3. Szentendre Város Felek megállapítják, hogy Önkormányzat Képviselő-testülete a 2020. szeptember 9. napján megtartott ülésén a …/2020. (IX.09.) Kt. számú határozatával úgy döntöttés Megbízottak az Önkormányzat kötelező feladatát képező fogorvosi alapellátás nyújtására megbízási szerződést kötöttek, melyben Önkormányzat vállalta, hogy a házi gyermekorvosi szolgálat feladatának ellátására előszerződést kíván kötni Tanyiné Xxközfeladatnak minősülő fogorvosi alapellátás biztosítása céljából a szükséges rendelő helyiséget és a fogorvosi ellátáshoz szükséges egyéb helyiségeket (különösen orvosi szoba, váró) – továbbiakban együttesen: rendelő – biztosítja Megbízottak számára.
1.4. Xxxxx XxxxxxxxxFelek megállapítják azt is, majd feladathogy az Önkormányzat tulajdonát képező, de a SZEI birtokában (kezelésében) lévő 2409 helyrajzi számú, természetben a Szentendre, Xxxxxxx xxxx 0. szám alatt található rendelőintézet emeleti szintjének 140-ellátási szerződést kíván kötni Megbízottal 146 számú helyiségeiben rendelkezésre áll a szentendrei 0001. számú házi gyermekorvosi körzet ellátásárafogászati alapellátás nyújtására alkalmas rendelő helyiség.
Appears in 1 contract
Samples: Helyiséghasználati Szerződés
Előzmények. 1.1. Felek jelen szerződés előzményeként rögzítikAz Önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező 8000 Székesfehérvár, hogy Xxxxx Xxxxxx xxx 9. szám alatti, 341. hrsz-ú ingatlanra (továbbiakban: Ingatlan) a Szentendre Város Szolgáltató és az Önkormányzat Képviselő-testületének a háziorvosi körzetek meghatározásáról szóló 18/2002. (VI.30.) Önk. sz. rendelet 2. mellékletében meghatározott 0001. számú házi gyermekorvosi körzet az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Alap és Lakóhelyközeli Ellátások Igazgatóság Alapellátási Osztály nyilvántartása szerint 20192011. április 1. napja óta betöltetlen, 2019. 10. 1. napja óta pedig tartósan betöltetlen körzetnek minősül, a 0001. számú házi gyermekorvosi körzet ellátása 2019. április 1. napjától tartós helyettesítéssel valósul meg28-án Business előfizetői szerződést (továbbiakban: Szerződés) kötöttek.
1.2. Megbízott felvette Az Önkormányzat a kapcsolatot Megbízóval Szerződésben biztosította és kötelezettséget vállalt arra, hogy a tartósan betöltetlen 0001. számú gyermekorvosi körzet betöltése érdekébenSzolgáltató saját eszközeivel az Ingatlanon csőben elhelyezett optikai szállal átmehessen.
1.3. Szentendre Város A Szolgáltató és az Önkormányzat Képviselőa Szerződést 2012. december 05-testülete én módosította és kiegészítette (továbbiakban: Módosított Szerződés).
1.4. A Módosított Szerződésben a 2020jelen megállapodás (továbbiakban: Megállapodás) 1.2. szeptember 9. napján megtartott ülésén a …/2020. (IX.09.) Kt. számú határozatával úgy döntöttpontja szerinti kötelezettség megerősítésre került és kiegészült azzal, hogy a házi gyermekorvosi szolgálat feladatának ellátására előszerződést kíván kötni Tanyiné XxSzolgáltató által elhelyezett eszközök háborítás és zavarás nélkül, korátlan ideig az Ingatlanon maradhatnak.
1.5. Xxxxx Xxxxxxxxx, majd feladatAz Ingatlan 2012. január 1-ellátási szerződést kíván kötni Megbízottal el a szentendrei 0001Magyar Állam és az Önkormányzat osztatlan közös tulajdonába került. számú házi gyermekorvosi körzet ellátásáraAz állami tulajdonrész vagyonkezelője a Kormányhivatal.
1.6. Az Ingatlanon álló földszintes kialakítású „C” épület statikai megerősítése és tetőcseréje a Kormányhivatal beruházásban (továbbiakban: Beruházás) folyamatban van.
Appears in 1 contract
Samples: Cooperation Agreement
Előzmények. 1.1A Kecskemét Fejlődéséért Alap előkészítési feladatairól szóló 1154/2016. Felek (III. 25.) Korm. határozat és a 2007-2013-as uniós pénzügyi eszközökből visszafizetett forrásokkal kapcsolatos kormánydöntések végrehajtásához kapcsolódó feladatokról szóló 1068/2017. (II. 10.) Korm. határozat (a továbbiakban: 1068/2017. (II. 10.) Korm. határozat) alapján a Támogató a Kedvezményezettet a 2017. július 17-én kelt NGM/20821/2017. iktatószámú támogatási szerződésben 15 000 000 000 forint támogatásban részesítette a Kecskemét Fejlődésért Alap létrehozása céljából. A Kecskemét Fejlődésért Alapot (a továbbiakban: Alap) a Magyar Nemzeti Bank 2017. november 17. napján H-KE-III-835/2017. számú határozat alapján nyilvántartásba vette, amelynek igazolásáról szóló dokumentum jelen szerződés előzményeként 6. számú mellékletét képezi. Szerződő Felek rögzítik, hogy a Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének a háziorvosi körzetek meghatározásáról Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 18/200294/2018. (VI.30V. 22.) Önk. szKorm. rendelet 2162. mellékletében meghatározott 0001§ (1) bekezdés a) pontja értelmében a Magyarország minisztériumainak felsorolásáról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2018. számú házi gyermekorvosi körzet az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Alap és Lakóhelyközeli Ellátások Igazgatóság Alapellátási Osztály nyilvántartása szerint 2019évi V. törvény szerinti Pénzügyminisztérium a Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló 2014. április 1évi XX. napja óta betöltetlen, 2019. 10. 1. napja óta pedig tartósan betöltetlen körzetnek minősül, a 0001. számú házi gyermekorvosi körzet ellátása 2019. április 1. napjától tartós helyettesítéssel valósul megtörvény szerinti Nemzetgazdasági Minisztérium átnevezésével működik tovább.
1.2. Megbízott felvette a kapcsolatot Megbízóval a tartósan betöltetlen 0001. számú gyermekorvosi körzet betöltése érdekében.
1.3. Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2020. szeptember 9. napján megtartott ülésén a …/2020. (IX.09.) Kt. számú határozatával úgy döntött, hogy a házi gyermekorvosi szolgálat feladatának ellátására előszerződést kíván kötni Tanyiné Xx. Xxxxx Xxxxxxxxx, majd feladat-ellátási szerződést kíván kötni Megbízottal a szentendrei 0001. számú házi gyermekorvosi körzet ellátására.
Appears in 1 contract
Samples: Támogatási Szerződés
Előzmények. 1.1. Az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos MK_TSZ/76 (2020) iktatószámú Támogatói okirata alapján 150.000.000,- Ft. költségvetési támogatásban (a továbbiakban: támogatás) részesült az E-Kerékpár Program megvalósítás érdekében, melynek során a támogatás erejéig, közbeszerzési eljárás keretében elektromos rásegítésű kerékpárok kerülnek beszerzésre és térítésmentesen átadásra a nemzeti parkok részére az aktív turisztikai lehetőségeik bővítése céljára.
1.2. A Felek jelen szerződés előzményeként rögzítik, hogy a Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének Bérbeadó a háziorvosi körzetek meghatározásáról nemzeti vagyonról szóló 18/20022011. évi CXCVI. törvény 11.§-a, az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (VI.30a továbbiakban: "Vtv") 24.§ (1) bekezdése, valamint az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007 (X.4.) Önk. szszámú Korm. rendelet 2. mellékletében meghatározott 0001. számú házi gyermekorvosi körzet az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Alap és Lakóhelyközeli Ellátások Igazgatóság Alapellátási Osztály nyilvántartása szerint 2019. április 4.§ (1. napja óta betöltetlen, 2019. 10. 1. napja óta pedig tartósan betöltetlen körzetnek minősül, ) bekezdése alapján nyilvános versenyeztetést (a 0001. számú házi gyermekorvosi körzet ellátása 2019. április 1. napjától tartós helyettesítéssel valósul meg.
1.2. Megbízott felvette a kapcsolatot Megbízóval a tartósan betöltetlen 0001. számú gyermekorvosi körzet betöltése érdekébentovábbiakban: "Pályázati eljárás") folytatott le.
1.3. Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testülete Az eljárás eredményeképpen és a 2020nyertes ajánlat alapján az Üzemeltetővel, mint nyertes pályázóval a Bérbeadó a jelen szerződést megköti.
1.4. szeptember 9A Pályázati eljárás felhívása, a pályázat dokumentációja másolatban jelen szerződés 1. napján megtartott ülésén melléklete, az Üzemeltető ajánlata másolatban jelen szerződés 2. melléklete.
1.5. Jelen szerződés csak olyan személlyel köthető meg, aki előzetesen hozzájárul a …/2020. (IX.09hasznosításba adói pozíciónak az esetleges átruházásához.) Kt. számú határozatával úgy döntött, hogy a házi gyermekorvosi szolgálat feladatának ellátására előszerződést kíván kötni Tanyiné Xx. Xxxxx Xxxxxxxxx, majd feladat-ellátási szerződést kíván kötni Megbízottal a szentendrei 0001. számú házi gyermekorvosi körzet ellátására.
Appears in 1 contract
Samples: Operating Agreement