Common use of Felelősség Clause in Contracts

Felelősség. A Felhasználó által a Weblapon közzé- vagy elérhetővé tett tartalomért, ideértve a tartalom által okozott vagy egyébként azzal összefüggésben felmerült mindennemű vagyoni vagy nem vagyoni kárért kizárólag a Felhasználót terheli felelősség, a Társaság ezen tartalmakért nem felel és semmilyen felelősséget nem vállal. A Felhasználó köteles a Szolgáltatást jogszerűen és a mindenkor hatályos jogszabályok, továbbá a jelen Szabályzat rendelkezéseinek betartásával használni. A Felhasználó a Szolgáltatások használatának megkezdésével tudomásul veszi, hogy Weblapra általa feltöltött információk, anyagok, szövegek, képek és adatok tartalmáért és jogszerűségéért felelősséggel tartozik. A Társaság a Weblap működtetését az Elkertv. szerint végzi, és amennyiben azt észleli, hogy bármely tartalom a jelen Szabályzatba ütközhet, jogosult és az Elkertv.-ben meghatározott esetekben, illetve szabályok szerint köteles a tartalom azonnali eltávolítására, és az érintett Felhasználó további jogellenes tevékenységének megakadályozására. A Társaság kizárja a felelősségét minden abból eredő kárért, ha törölte a Felhasználó jelen Szabályzat rendelkezéseibe ütköző magatartása vagy bármely jogszabály megsértése miatt a Felhasználó által a Weblapra feltöltött bármilyen tartalmat, vagy megakadályozta további Szabályzatba ütköző tevékenységét. A Társaság nem felelős a Felhasználóknak a Weboldal használatával terjedő vagy elérhetővé váló káros tartalmak, így vírusok, férgek okozta károk és egyéb veszteségek vonatkozásában. A Társaság nem felelős továbbá a Felhasználók által megadott adatok hiányosságáért, vagy a hibásan megadott adatokból eredő bármilyen felmerülő hátrányért. A Társaság jogosult megtenni a Felhasználó felelősségre vonásához szükséges lépéseket. A Társaság a hatályos jogszabályok szerint együttműködik a hatóságokkal a felelősségre vonás érdekében. A Társaság nem avatkozik bele a Felhasználók közti jogvitákba, bármilyen vita kialakulásakor a Felhasználó köteles mentesíteni a Társaságot mindennemű igénytől, követeléstől és kártérítés alól. A Társaság nem vállal felelősséget a Felhasználók által a Weblapra feltöltött felhívásokkal, ajánlatokkal, továbbá az ezek alapján létrejövő szerződésekkel kapcsolatban, így különösen a termékek minőségéért, biztonságáért, jogszabályi megfelelőségéért, a termékek, szolgáltatások ellenőrzéséért, a Felhasználó teljesítéséért. Az eladott termékek kiszállítása, átadása és a pénzügyi teljesítés a Társaságtól függetlenül, a Felhasználók megállapodásának megfelelően zajlik le. A Társaság együttműködő partnerei útján lehetőséget teremthet a Felhasználók közötti ügyletek teljesítésének előmozdítására (pl. átadás, futárszolgáltatás). A Weblapon keresztül elérhető, együttműködő partnerek által biztosított szolgáltatásokat a Felhasználó saját felelősségére, a partnerszolgáltató által nyújtott feltételek szerint veszi igénybe és elismeri, hogy a Társaság nem felel e szolgáltatók által nyújtott szolgáltatásokért. Amennyiben a Felhasználó magatartása következtében vagy azzal összefüggésben harmadik személy vagy bármely hatóság illetve bíróság a Társasággal szemben bármilyen igényt támaszt illetve eljárást indít, a Felhasználó köteles minden a Társaság által megkövetelt intézkedést megtenni és a Társaságnak megtéríteni minden olyan kárt, vagyoni hátrányt és költséget, amely a Társaságot a Felhasználó bármely jogellenes magatartása miatt vagy azzal összefüggésben éri, továbbá köteles a Társaság helyett közvetlenül helytállni ilyen igény vonatkozásában. A Felhasználó kijelenti, hogy a Szolgáltatást a jelen Szabályzat rendelkezéseinek megfelelően veszi igénybe, a Szolgáltatás igénybevétele során megadott adatai a valóságnak megfelelnek. A Társaság kizárja felelősségét a Szolgáltatás igénybevétele során megadott téves, hibás vagy hamis adatok vagy e-mail cím megadásából eredő kárért. A Felhasználó vállalja, hogy minden, a Társaság által megkövetelt intézkedést megtesz a Társaság jó hírnevének megóvása érdekében.

Appears in 7 contracts

Samples: docs.jofogas.hu, docs.jofogas.hu, docs.jofogas.hu

Felelősség. A Felhasználó által Ön a Weblapon közzé- vagy elérhetővé tett tartalomért, ideértve a tartalom által okozott vagy egyébként azzal összefüggésben felmerült mindennemű vagyoni vagy nem vagyoni kárért Honlapot kizárólag a Felhasználót terheli felelősségsaját kockázatára használhatja, a Társaság ezen tartalmakért nem felel és semmilyen felelősséget nem vállal. A Felhasználó köteles a Szolgáltatást jogszerűen és a mindenkor hatályos jogszabályok, továbbá a jelen Szabályzat rendelkezéseinek betartásával használni. A Felhasználó a Szolgáltatások használatának megkezdésével tudomásul veszielfogadja, hogy Weblapra általa feltöltött információk, anyagok, szövegek, képek és adatok tartalmáért és jogszerűségéért felelősséggel tartozik. A Társaság a Weblap működtetését az Elkertv. szerint végzi, és amennyiben azt észleli, hogy bármely tartalom a jelen Szabályzatba ütközhet, jogosult és az Elkertv.-ben meghatározott esetekben, illetve szabályok szerint köteles a tartalom azonnali eltávolítására, és az érintett Felhasználó további jogellenes tevékenységének megakadályozására. A Társaság kizárja a felelősségét minden abból eredő kárért, ha törölte a Felhasználó jelen Szabályzat rendelkezéseibe ütköző magatartása vagy bármely jogszabály megsértése miatt a Felhasználó által a Weblapra feltöltött bármilyen tartalmat, vagy megakadályozta további Szabályzatba ütköző tevékenységét. A Társaság nem felelős a Felhasználóknak a Weboldal használatával terjedő vagy elérhetővé váló káros tartalmak, így vírusok, férgek okozta károk és egyéb veszteségek vonatkozásában. A Társaság nem felelős továbbá a Felhasználók által megadott adatok hiányosságáért, vagy a hibásan megadott adatokból eredő bármilyen felmerülő hátrányért. A Társaság jogosult megtenni a Felhasználó felelősségre vonásához szükséges lépéseket. A Társaság a hatályos jogszabályok szerint együttműködik a hatóságokkal a felelősségre vonás érdekében. A Társaság nem avatkozik bele a Felhasználók közti jogvitákba, bármilyen vita kialakulásakor a Felhasználó köteles mentesíteni a Társaságot mindennemű igénytől, követeléstől és kártérítés alól. A Társaság Szolgáltató nem vállal felelősséget a Felhasználók által használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a Weblapra feltöltött felhívásokkal, ajánlatokkalszándékosan okozott, továbbá az ezek alapján létrejövő szerződésekkel kapcsolatbanemberi életet, így különösen testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. Szolgáltató a termékek minőségéértmegrendelés törlésének jogát - gyári ideiglenes hiány, biztonságáértvagy kivonás esetében- fenntartja. Amennyiben minden gondosságának ellenére a termék hibás áron szerepel, jogszabályi megfelelőségéértamely a termék közismert, általánosan elfogadott árától jelentősen eltér, Szolgáltató nem köteles a termékekterméket hibás áron szállítani, szolgáltatások ellenőrzéséérthanem felajánlhatja a helyes áron történő szállítást, a Felhasználó teljesítéséértamelynek ismeretében Ön elállhat vásárlási szándékától. Az eladott termékek kiszállításaesetleges szállítási késedelem, átadása és vagy a pénzügyi teljesítés megrendelés teljes meghiúsulása - gyári ideiglenes hiány, vagy kivonás esetében- esetén a Társaságtól függetlenül, Szolgáltató kártérítési kötelezettséget nem vállal. Szolgáltató kizár minden felelősséget a Felhasználók megállapodásának megfelelően zajlik leHonlap használói által tanúsított magatartásért. A Társaság együttműködő partnerei útján lehetőséget teremthet a Felhasználók közötti ügyletek teljesítésének előmozdítására (pl. átadás, futárszolgáltatás). A Weblapon keresztül elérhető, együttműködő partnerek által biztosított szolgáltatásokat a Felhasználó saját felelősségére, a partnerszolgáltató által nyújtott feltételek szerint veszi igénybe és elismeriÖn köteles gondoskodni arról, hogy a Társaság Honlap használata során harmadik személyek jogait vagy a jogszabályokat se közvetlenül, se közvetett módon ne sértse. Ön teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. A felhasználók által a Honlap használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem felel e köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amelyek más szolgáltatók által nyújtott szolgáltatásokértoldalaira vezetnek. E szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. Az Internet globális jellege miatt Ön elfogadja, hogy a Honlap használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe köteles eljárni. Amennyiben a Felhasználó magatartása következtében vagy azzal összefüggésben harmadik személy vagy Honlap használatával összefüggő bármely hatóság illetve bíróság a Társasággal szemben bármilyen igényt támaszt illetve eljárást indíttevékenység az Ön államának joga szerint nem megengedett, a Felhasználó használatért kizárólag Önt terheli a felelősség. Amennyiben Ön a Honlapon kifogásolható tartalmat észlel, köteles minden azt haladéktalanul jelezni a Társaság által megkövetelt intézkedést megtenni Szolgáltatónak. Ha a Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására. Szolgáltató és a Társaságnak megtéríteni minden olyan kárt, vagyoni hátrányt és költséget, amely a Társaságot a Felhasználó bármely jogellenes magatartása miatt vagy azzal összefüggésben éri, továbbá köteles a Társaság helyett közvetlenül helytállni ilyen igény vonatkozásában. A Felhasználó kijelenti, hogy a Szolgáltatást Ön között a jelen Szabályzat rendelkezéseinek megfelelően veszi igénybeÁltalános Szerződési Feltételek alapján létrejött megállapodás megszűnik, ha a Szolgáltatás igénybevétele során megadott adatai Ön törli a valóságnak megfelelnek. A Társaság kizárja felelősségét regisztrációját, vagy ha a Szolgáltatás igénybevétele során megadott téves, hibás vagy hamis adatok vagy e-mail cím megadásából eredő kárért. A Felhasználó vállalja, hogy minden, Szolgáltató törli a Társaság által megkövetelt intézkedést megtesz a Társaság jó hírnevének megóvása érdekébenÖn regisztrációját.

Appears in 6 contracts

Samples: creaton-shop.hu, www.tondach-shop.hu, gipszkarton-shop.hu

Felelősség. A Felhasználó által Amennyiben Szolgáltató tevékenységének ellátása során jelen ÁSZF előírásainak betartásával jár el, úgy Szolgáltató tevékenységéért Ügyfél úgy felel, mintha maga járt volna el. Amennyiben Szolgáltató tevékenységével kárt okoz az érintettnek vagy harmadik személynek, úgy az érintett vagy harmadik személy felé helytállási kötelesség Ügyfelet terheli. Amennyiben Szolgáltató túlterjeszkedik jelen ÁSZF-ben meghatározott jogain, az adott túlterjeszkedésre vonatkozóan önálló adatkezelővé válik, és Ügyfélnek, az érintettnek vagy harmadik személynek okozott kárért a Weblapon közzé- vagy elérhetővé tett tartalomért, ideértve károkozás általános szabályai szerint köteles helytállni. Ügyféllel szemben Szolgáltató a tartalom által okozott vagy egyébként azzal összefüggésben felmerült mindennemű vagyoni vagy nem vagyoni kárért kizárólag a Felhasználót terheli felelősség, a Társaság ezen tartalmakért nem felel és semmilyen felelősséget nem vállal. A Felhasználó köteles a Szolgáltatást jogszerűen és a mindenkor hatályos jogszabályok, továbbá a jelen Szabályzat rendelkezéseinek betartásával használni. A Felhasználó a Szolgáltatások használatának megkezdésével tudomásul veszi, hogy Weblapra általa feltöltött információk, anyagok, szövegek, képek és adatok tartalmáért és jogszerűségéért teljes tevékenységének ellátásáért kártérítési felelősséggel tartozik. A Társaság Felek a Weblap működtetését szerződés megsértéséből eredő, egymásnak okozott valamennyi vagyoni és nem vagyoni kárt a másik fél részére teljes mértékben kötelesek megtéríteni. Szolgáltató adatkezelőként szolgáltatása nyújtása során az ElkertvAjánlattevő képviselőjének és az Ügyfelet képviselő természetes személy kapcsolattartók adatait kezeli, akiknek az adatai az Ügyfél és a Szolgáltató között megkötendő Egyedi Szolgáltatási Szerződésben (jelen ÁSZF 1. szerint végzisz. melléklete) kerülnek feltüntetésre. Mivel mind az Ajánlattevő képviselőjének személye, és amennyiben azt észlelimind az Ügyfél képviselőjének személye azonosítható, ezért az így megadott adatok személyes adatok, az adatok kezelése pedig adatkezelést valósít meg. Az Ajánlattevő képviselője adatait a regisztrációval maga adja meg Szolgáltatónak abból a célból, hogy bármely tartalom mint későbbi Főmenedzser, igénybe vegye a Szolgáltató szolgáltatását. Az adat forrása ebben az esetben az érintett. Az Ügyfél kapcsolattartóinak adataira nézve azonban, mivel az Egyedi Szolgáltatási Szerződést az Ügyfél nevében a cégképviseletre jogosult személy írja alá, ezért az ezen jogviszony során a Szolgáltatónak átadott személyes adatok nem közvetlenül az érintettől vagy érintettektől származnak. A Szolgáltató ezért a GDPR 14. cikk szerint ezúton tájékoztatja az érintetteket a személyes adataik kezeléséről – és mivel a személyes adataikat az Ügyfél cégképviseletre jogosult személye adja át a Szolgáltató részére, ezért a szerződés aláírásával felelősséget vállal arra, hogy jelen Szabályzatba ütközhettájékoztatót megismerteti az általa megadott személyes adatok érintettjeivel. Ezzel kapcsolatosan Ügyfél vállalja a teljes felelősséget, jogosult és Szolgáltató pedig a tájékoztatással kapcsolatos minden további felelősségét kizárja. Ezt Ügyfél az Elkertv.-ben meghatározott esetekbenEgyedi Szolgáltatási Szerződés aláírásával elfogadja. Mivel a személyes adatokat Szolgáltató nem az érintettől szerezte meg, illetve szabályok szerint köteles a tartalom azonnali eltávolítására, és ezért az érintett Felhasználó további jogellenes tevékenységének megakadályozásárarendelkezésére bocsátja az 5. A Társaság kizárja a felelősségét minden abból eredő kárért, ha törölte a Felhasználó jelen Szabályzat rendelkezéseibe ütköző magatartása vagy bármely jogszabály megsértése miatt a Felhasználó által a Weblapra feltöltött bármilyen tartalmat, vagy megakadályozta további Szabályzatba ütköző tevékenységétsz. A Társaság nem felelős a Felhasználóknak a Weboldal használatával terjedő vagy elérhetővé váló káros tartalmak, így vírusok, férgek okozta károk és egyéb veszteségek vonatkozásában. A Társaság nem felelős továbbá a Felhasználók által megadott adatok hiányosságáért, vagy a hibásan megadott adatokból eredő bármilyen felmerülő hátrányért. A Társaság jogosult megtenni a Felhasználó felelősségre vonásához szükséges lépéseket. A Társaság a hatályos jogszabályok szerint együttműködik a hatóságokkal a felelősségre vonás érdekében. A Társaság nem avatkozik bele a Felhasználók közti jogvitákba, bármilyen vita kialakulásakor a Felhasználó köteles mentesíteni a Társaságot mindennemű igénytől, követeléstől és kártérítés alól. A Társaság nem vállal felelősséget a Felhasználók által a Weblapra feltöltött felhívásokkal, ajánlatokkal, továbbá az ezek alapján létrejövő szerződésekkel kapcsolatban, így különösen a termékek minőségéért, biztonságáért, jogszabályi megfelelőségéért, a termékek, szolgáltatások ellenőrzéséért, a Felhasználó teljesítéséért. Az eladott termékek kiszállítása, átadása és a pénzügyi teljesítés a Társaságtól függetlenül, a Felhasználók megállapodásának megfelelően zajlik le. A Társaság együttműködő partnerei útján lehetőséget teremthet a Felhasználók közötti ügyletek teljesítésének előmozdítására (pl. átadás, futárszolgáltatás). A Weblapon keresztül elérhető, együttműködő partnerek által biztosított szolgáltatásokat a Felhasználó saját felelősségére, a partnerszolgáltató által nyújtott feltételek szerint veszi igénybe és elismeri, hogy a Társaság nem felel e szolgáltatók által nyújtott szolgáltatásokért. Amennyiben a Felhasználó magatartása következtében vagy azzal összefüggésben harmadik személy vagy bármely hatóság illetve bíróság a Társasággal szemben bármilyen igényt támaszt illetve eljárást indít, a Felhasználó köteles minden a Társaság által megkövetelt intézkedést megtenni és a Társaságnak megtéríteni minden olyan kárt, vagyoni hátrányt és költséget, amely a Társaságot a Felhasználó bármely jogellenes magatartása miatt vagy azzal összefüggésben éri, továbbá köteles a Társaság helyett közvetlenül helytállni ilyen igény vonatkozásában. A Felhasználó kijelenti, hogy a Szolgáltatást a jelen Szabályzat rendelkezéseinek megfelelően veszi igénybe, a Szolgáltatás igénybevétele során megadott adatai a valóságnak megfelelnek. A Társaság kizárja felelősségét a Szolgáltatás igénybevétele során megadott téves, hibás vagy hamis adatok vagy e-mail cím megadásából eredő kárért. A Felhasználó vállalja, hogy minden, a Társaság által megkövetelt intézkedést megtesz a Társaság jó hírnevének megóvása érdekébenmellékletben rögzített információkat.

Appears in 3 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

Felelősség. A Felhasználó Honlapon található információk kizárólag tájékoztató célt szolgálnak, az információk pontosságáért, teljességéért Közvetítő nem vállal felelősséget - Azok a Forgalmazó(k) közlései alapján kerülnek elhelyezésre. ● mindazon károk tekintetében, amelyek a Weboldalon a Forgalmazó(k) közlése nyomán elhelyezett anyagokból származnak (pl: hibás műszaki paraméterek), beleértve a harmadik félnek okozott károkat is. E rendelkezés a weboldalon elhelyezett reklámokra és egyéb anyagokra is vonatkozik, ● a más által a Weblapon közzé- vagy elérhetővé tett tartalomért, ideértve a tartalom által okozott vagy egyébként azzal összefüggésben felmerült mindennemű vagyoni vagy nem vagyoni kárért kizárólag a Felhasználót terheli felelősségrendelkezésre bocsátott, a Társaság ezen tartalmakért nem felel és semmilyen felelősséget nem vállalközvetítő szolgáltató által nyújtott információs társadalommal összefüggő szolgáltatással továbbított, tárolt vagy hozzáférhetővé tett információ – törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén – tekintetében. ● a weboldalon elhelyezett információk helyességéért, valóságtartalmáért vagy a jogszabályoknak való megfelelőségéért, illetve a jogszabályba ütköző tartalommal harmadik személynek okozott jogsérelemért, illetve kárért; ● a rendszer használatából adódó, a működés teljes leállításából, változásokból eredő esetleges károkért; ● egyéb, a Közvetítőn kívül álló okra visszavezethető hibákért, károkért (vis maior) ● a Felhasználó számára a szolgáltatások igénybevételéből eredő esetleges anyagi vagy erkölcsi kárért. A Felhasználó köteles Szolgáltatással kapcsolatos jogsértések esetén a Szolgáltatást jogszerűen és Közvetítő a mindenkor hatályos jogszabályok, továbbá a jelen Szabályzat rendelkezéseinek betartásával használni. A Felhasználó a Szolgáltatások használatának megkezdésével tudomásul veszi, hogy Weblapra általa feltöltött információk, anyagok, szövegek, képek és adatok tartalmáért és jogszerűségéért felelősséggel tartozik. A Társaság a Weblap működtetését az Elkertv. szerint végzi, és amennyiben azt észleli, hogy bármely tartalom a jelen Szabályzatba ütközhet, jogosult és az Elkertv.-ben meghatározott esetekben, illetve szabályok szerint köteles a tartalom azonnali eltávolítására, és az érintett Felhasználó további jogellenes tevékenységének megakadályozására. A Társaság kizárja a felelősségét minden abból eredő kárért, ha törölte a Felhasználó jelen Szabályzat rendelkezéseibe ütköző magatartása vagy bármely jogszabály megsértése miatt a Felhasználó jogszabályok által a Weblapra feltöltött bármilyen tartalmat, vagy megakadályozta további Szabályzatba ütköző tevékenységét. A Társaság nem felelős a Felhasználóknak a Weboldal használatával terjedő vagy elérhetővé váló káros tartalmak, így vírusok, férgek okozta károk és egyéb veszteségek vonatkozásában. A Társaság nem felelős továbbá a Felhasználók által megadott adatok hiányosságáért, vagy a hibásan megadott adatokból eredő bármilyen felmerülő hátrányért. A Társaság jogosult megtenni a Felhasználó felelősségre vonásához szükséges lépéseket. A Társaság a hatályos jogszabályok szerint megkívánt keretek között együttműködik a hatóságokkal a jogsértést elkövető személyek felelősségre vonás érdekébenvonása érdekében és fenntartja magának a jogot, hogy a Felhasználó vagy Forgalmazó által elkövetett jogsértés esetén az illetékes hatóságnál bejelentést tegyen. A Társaság Közvetítő, amennyiben a szolgáltatással kapcsolatos jogsértések miatt bírság, büntetés, vagy bármilyen más jogcímen megfizetendő összegben marasztalást szenved, úgy a jogsértővel szemben mind a Közvetítő által kifizetett összegek tekintetében, mind ezen túlmenően teljes kártérítési igénnyel lép fel. A Közvetítő nem avatkozik bele a Felhasználók közti weboldal használói (Felhasználó és Forgalmazó) között felmerült jogvitákba, tranzakciókba, bármilyen vita kialakulásakor a Felhasználó köteles mentesíteni a Társaságot weboldal Felhasználói és Forgalmazói mentesítik Szolgáltatót mindennemű igénytől, követeléstől és kártérítés alólkártérítéstől. A Társaság (a Közvetítő nem vállal felelősséget a Felhasználók által a Weblapra feltöltött felhívásokkal, ajánlatokkal, továbbá az ezek alapján létrejövő szerződésekkel kapcsolatban, így különösen a termékek minőségéért, biztonságáért, jogszabályi megfelelőségéért, a termékek, szolgáltatások ellenőrzéséért, köteles beleavatkozni a Felhasználó teljesítéséértés a Forgalmazó között felmerült jogvitába, azonban a panasz a Szolgáltatóhoz is érkezhet). Az eladott termékek kiszállítása, átadása és a pénzügyi teljesítés bizonyos esetekben a Társaságtól Közvetítőtől függetlenül, a Felhasználók és Forgalmazók külön megállapodásának megfelelően zajlik le. A Társaság Közvetítő azonban, együttműködő Forgalmazó partnerei útján lehetőséget teremthet a Felhasználók és Forgalmazók közötti ügyletek tranzakciók teljesítésének előmozdítására (plelőmozdítására. átadásJelen felelősségi szabályok mind a Forgalmazó partnereivel, futárszolgáltatás). A Weblapon keresztül elérhető, együttműködő partnerek által biztosított szolgáltatásokat a Felhasználó saját felelősségére, a partnerszolgáltató által nyújtott feltételek szerint veszi igénybe és elismeri, hogy a Társaság nem felel e szolgáltatók által nyújtott szolgáltatásokért. Amennyiben a Felhasználó magatartása következtében vagy azzal összefüggésben harmadik személy vagy bármely hatóság illetve bíróság a Társasággal mind pedig Felhasználóval szemben bármilyen igényt támaszt illetve eljárást indít, a Felhasználó köteles minden a Társaság által megkövetelt intézkedést megtenni és a Társaságnak megtéríteni minden olyan kárt, vagyoni hátrányt és költséget, amely a Társaságot a Felhasználó bármely jogellenes magatartása miatt vagy azzal összefüggésben éri, továbbá köteles a Társaság helyett közvetlenül helytállni ilyen igény vonatkozásában. A Felhasználó kijelenti, hogy a Szolgáltatást a jelen Szabályzat rendelkezéseinek megfelelően veszi igénybe, a Szolgáltatás igénybevétele során megadott adatai a valóságnak megfelelnek. A Társaság kizárja felelősségét a Szolgáltatás igénybevétele során megadott téves, hibás vagy hamis adatok vagy e-mail cím megadásából eredő kárért. A Felhasználó vállalja, hogy minden, a Társaság által megkövetelt intézkedést megtesz a Társaság jó hírnevének megóvása érdekébenhatályosak.

Appears in 3 contracts

Samples: futeskell.hu, futespiac.hu, felitato.hu

Felelősség. A Felhasználó Vásárló a Webshopot kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy az Eladó nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. Az Eladó kizár minden felelősséget a Webshop használói által tanúsított magatartásért és hogy a Vásárló teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért. A Vásárló köteles gondoskodni arról, hogy a Webshop használata során harmadik személyek jogait vagy a jogszabályokat sem közvetlenül, sem közvetett módon ne sértse. Vásárló teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Eladó ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. A Vásárló által a Weblapon közzé- vagy Webshop használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalomérttartalmat (például hozzászólás) az Eladó jogosult, ideértve de nem köteles ellenőrizni, és a tartalom által okozott vagy egyébként azzal összefüggésben felmerült mindennemű vagyoni vagy közzétett tartalmak tekintetében az Eladó jogosult, de nem vagyoni kárért kizárólag a Felhasználót terheli felelősség, a Társaság ezen tartalmakért nem felel köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni és semmilyen ezekért felelősséget nem vállal. A Felhasználó Vásárló által a Webshop használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat az Eladó jogosult, de nem köteles a Szolgáltatást jogszerűen ellenőrizni, és a mindenkor hatályos jogszabályokközzétett tartalmak tekintetében az Eladó jogosult, továbbá a jelen Szabályzat rendelkezéseinek betartásával használnide nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. A Felhasználó a Szolgáltatások használatának megkezdésével tudomásul vesziszolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, hogy Weblapra általa feltöltött információk, anyagok, szövegek, képek amelyek más szolgáltatók oldalaira vezetnek. E szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és adatok tartalmáért és jogszerűségéért felelősséggel tartozik. A Társaság a Weblap működtetését az Elkertv. szerint végzi, és amennyiben azt észleli, hogy bármely tartalom a jelen Szabályzatba ütközhet, jogosult és az Elkertv.-ben meghatározott esetekben, illetve szabályok szerint köteles a tartalom azonnali eltávolítására, és az érintett Felhasználó további jogellenes tevékenységének megakadályozására. A Társaság kizárja a felelősségét minden abból eredő kárért, ha törölte a Felhasználó jelen Szabályzat rendelkezéseibe ütköző magatartása vagy bármely jogszabály megsértése miatt a Felhasználó által a Weblapra feltöltött bármilyen tartalmat, vagy megakadályozta további Szabályzatba ütköző tevékenységét. A Társaság nem felelős a Felhasználóknak a Weboldal használatával terjedő vagy elérhetővé váló káros tartalmak, így vírusok, férgek okozta károk és egyéb veszteségek vonatkozásában. A Társaság nem felelős továbbá a Felhasználók által megadott adatok hiányosságáért, vagy a hibásan megadott adatokból eredő bármilyen felmerülő hátrányért. A Társaság jogosult megtenni a Felhasználó felelősségre vonásához szükséges lépéseket. A Társaság a hatályos jogszabályok szerint együttműködik a hatóságokkal a felelősségre vonás érdekében. A Társaság nem avatkozik bele a Felhasználók közti jogvitákba, bármilyen vita kialakulásakor a Felhasználó köteles mentesíteni a Társaságot mindennemű igénytől, követeléstől és kártérítés alól. A Társaság más tevékenységéért Eladó nem vállal felelősséget a Felhasználók által a Weblapra feltöltött felhívásokkal, ajánlatokkal, továbbá az ezek alapján létrejövő szerződésekkel kapcsolatban, így különösen a termékek minőségéért, biztonságáért, jogszabályi megfelelőségéért, a termékek, szolgáltatások ellenőrzéséért, a Felhasználó teljesítéséértfelelősséget. Az eladott termékek kiszállítása, átadása és a pénzügyi teljesítés a Társaságtól függetlenül, a Felhasználók megállapodásának megfelelően zajlik le. A Társaság együttműködő partnerei útján lehetőséget teremthet a Felhasználók közötti ügyletek teljesítésének előmozdítására (pl. átadás, futárszolgáltatás). A Weblapon keresztül elérhető, együttműködő partnerek által biztosított szolgáltatásokat a Felhasználó saját felelősségére, a partnerszolgáltató által nyújtott feltételek szerint veszi igénybe és elismeriInternet globális jellege miatt Vásárló elfogadja, hogy a Társaság nem felel e szolgáltatók által nyújtott szolgáltatásokértWebshop használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe köteles eljárni. Amennyiben a Felhasználó magatartása következtében vagy azzal összefüggésben harmadik személy vagy Webshop használatával összefüggő bármely hatóság illetve bíróság tevékenység a Társasággal szemben bármilyen igényt támaszt illetve eljárást indítVásárló államának joga szerint nem megengedett, a Felhasználó használatért kizárólag a Vásárlót terheli a felelősség. Amennyiben a Vásárló a Webshopon kifogásolható tartalmat észlel, köteles minden azt haladéktalanul jelezni az Eladónak. Ha az Eladó jóhiszemű eljárása során a Társaság által megkövetelt intézkedést megtenni és a Társaságnak megtéríteni minden olyan kártjelzést megalapozottnak találja, vagyoni hátrányt és költséget, amely a Társaságot a Felhasználó bármely jogellenes magatartása miatt jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy azzal összefüggésben éri, továbbá köteles a Társaság helyett közvetlenül helytállni ilyen igény vonatkozásában. A Felhasználó kijelenti, hogy a Szolgáltatást a jelen Szabályzat rendelkezéseinek megfelelően veszi igénybe, a Szolgáltatás igénybevétele során megadott adatai a valóságnak megfelelnek. A Társaság kizárja felelősségét a Szolgáltatás igénybevétele során megadott téves, hibás vagy hamis adatok vagy e-mail cím megadásából eredő kárért. A Felhasználó vállalja, hogy minden, a Társaság által megkövetelt intézkedést megtesz a Társaság jó hírnevének megóvása érdekébenannak módosítására.

Appears in 2 contracts

Samples: Online Adásvételi Szerződéssel Összefüggő Fogyasztói Jogvita Esetén Lehetőség Van Arra, Hogy a Fogyasztók Az Online Vásárláshoz Kapcsolódó, Akár Határon Átnyúló Jogvitáikat Elektronikusan Rendezni Tudják a Fenti Linken Keresztül Elérhető Online Platformon Keresztül Beadott Elektronikus Panasz Útján, Online Adásvételi Szerződéssel Összefüggő Fogyasztói Jogvita Esetén Lehetőség Van Arra, Hogy a Fogyasztók Az Online Vásárláshoz Kapcsolódó, Akár Határon Átnyúló Jogvitáikat Elektronikusan Rendezni Tudják a Fenti Linken Keresztül Elérhető Online Platformon Keresztül Beadott Elektronikus Panasz Útján

Felelősség. A Felhasználó által weboldalon található információk jóhiszeműen kerültek elhelyezésre, azonban azok kizárólag tájékoztató célt szolgálnak, az információk pontosságáért, teljességéért a Weblapon közzé- vagy elérhetővé tett tartalomértSzolgáltató nem vállal felelősséget. A felhasználók a Webáruházat, ideértve a tartalom által okozott vagy egyébként azzal összefüggésben felmerült mindennemű vagyoni vagy nem vagyoni kárért annak felületét kizárólag a Felhasználót terheli felelősségsaját kockázatára használhatja, a Társaság ezen tartalmakért nem felel és semmilyen felelősséget nem vállal. A Felhasználó köteles a Szolgáltatást jogszerűen és a mindenkor hatályos jogszabályok, továbbá a jelen Szabályzat rendelkezéseinek betartásával használni. A Felhasználó a Szolgáltatások használatának megkezdésével tudomásul veszielfogadja, hogy Weblapra általa feltöltött információk, anyagok, szövegek, képek és adatok tartalmáért és jogszerűségéért felelősséggel tartozik. A Társaság a Weblap működtetését az Elkertv. szerint végzi, és amennyiben azt észleli, hogy bármely tartalom a jelen Szabályzatba ütközhet, jogosult és az Elkertv.-ben meghatározott esetekben, illetve szabályok szerint köteles a tartalom azonnali eltávolítására, és az érintett Felhasználó további jogellenes tevékenységének megakadályozására. A Társaság kizárja a felelősségét minden abból eredő kárért, ha törölte a Felhasználó jelen Szabályzat rendelkezéseibe ütköző magatartása vagy bármely jogszabály megsértése miatt a Felhasználó által a Weblapra feltöltött bármilyen tartalmat, vagy megakadályozta további Szabályzatba ütköző tevékenységét. A Társaság nem felelős a Felhasználóknak a Weboldal használatával terjedő vagy elérhetővé váló káros tartalmak, így vírusok, férgek okozta károk és egyéb veszteségek vonatkozásában. A Társaság nem felelős továbbá a Felhasználók által megadott adatok hiányosságáért, vagy a hibásan megadott adatokból eredő bármilyen felmerülő hátrányért. A Társaság jogosult megtenni a Felhasználó felelősségre vonásához szükséges lépéseket. A Társaság a hatályos jogszabályok szerint együttműködik a hatóságokkal a felelősségre vonás érdekében. A Társaság nem avatkozik bele a Felhasználók közti jogvitákba, bármilyen vita kialakulásakor a Felhasználó köteles mentesíteni a Társaságot mindennemű igénytől, követeléstől és kártérítés alól. A Társaság Szolgáltató nem vállal felelősséget a Felhasználók által használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a Weblapra feltöltött felhívásokkalszándékosan, ajánlatokkalsúlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az ezek alapján létrejövő szerződésekkel kapcsolatbanéletet, így különösen a termékek minőségéérttesti épséget, biztonságáért, jogszabályi megfelelőségéért, a termékek, szolgáltatások ellenőrzéséért, a Felhasználó teljesítéséért. Az eladott termékek kiszállítása, átadása és a pénzügyi teljesítés a Társaságtól függetlenül, a Felhasználók megállapodásának megfelelően zajlik leegészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. A Társaság együttműködő partnerei útján lehetőséget teremthet szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amely más szolgáltatók oldalaira vezet. Ezen szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. Szolgáltató kizár minden felelősséget a Felhasználók közötti ügyletek teljesítésének előmozdítására (plWebáruház használói által tanúsított magatartásért, valamint az általuk közzétett tartalmakért. átadás, futárszolgáltatás). A Weblapon keresztül elérhető, együttműködő partnerek által biztosított szolgáltatásokat a Felhasználó saját felelősségére, a partnerszolgáltató által nyújtott feltételek szerint veszi igénybe és elismeriMegrendelő köteles gondoskodni arról, hogy a Társaság Webáruház használata során harmadik személyek jogait vagy a jogszabályokat se közvetlenül, se közvetett módon ne sértse. Megrendelő teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. A felhasználók által a Webáruház használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem felel e szolgáltatók által nyújtott szolgáltatásokértköteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. Az Internet globális jellege miatt Megrendelő elfogadja, hogy a Webáruház használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve köteles eljárni. Amennyiben a Felhasználó magatartása következtében vagy azzal összefüggésben harmadik személy vagy Webáruház használatával összefüggő bármely hatóság illetve bíróság tevékenység a Társasággal szemben bármilyen igényt támaszt illetve eljárást indítMegrendelő államának joga szerint nem megengedett, a Felhasználó használatért kizárólag Megrendelőt terheli a felelősség. Amennyiben a Megrendelő a Webáruház felületén kifogásolható tartalmat észlel, köteles minden azt haladéktalanul jelezni a Társaság által megkövetelt intézkedést megtenni és Szolgáltatónak. Ha a Társaságnak megtéríteni minden olyan kártSzolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, vagyoni hátrányt és költséget, amely a Társaságot a Felhasználó bármely jogellenes magatartása miatt jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy azzal összefüggésben éri, továbbá köteles a Társaság helyett közvetlenül helytállni ilyen igény vonatkozásában. A Felhasználó kijelenti, hogy a Szolgáltatást a jelen Szabályzat rendelkezéseinek megfelelően veszi igénybe, a Szolgáltatás igénybevétele során megadott adatai a valóságnak megfelelnek. A Társaság kizárja felelősségét a Szolgáltatás igénybevétele során megadott téves, hibás vagy hamis adatok vagy e-mail cím megadásából eredő kárért. A Felhasználó vállalja, hogy minden, a Társaság által megkövetelt intézkedést megtesz a Társaság jó hírnevének megóvása érdekébenannak módosítására.

Appears in 2 contracts

Samples: i00.eu, i00.eu

Felelősség. A Felhasználó által a Weblapon közzé- vagy elérhetővé tett tartalomért, ideértve a tartalom által okozott vagy egyébként azzal összefüggésben felmerült mindennemű vagyoni vagy nem vagyoni kárért Honlapot kizárólag a Felhasználót terheli felelősségsaját kockázatára használhatja, a Társaság ezen tartalmakért nem felel és semmilyen felelősséget nem vállal. A Felhasználó köteles a Szolgáltatást jogszerűen és a mindenkor hatályos jogszabályok, továbbá a jelen Szabályzat rendelkezéseinek betartásával használni. A Felhasználó a Szolgáltatások használatának megkezdésével tudomásul veszielfogadja, hogy Weblapra általa feltöltött információk, anyagok, szövegek, képek és adatok tartalmáért és jogszerűségéért felelősséggel tartozik. A Társaság a Weblap működtetését az Elkertv. szerint végzi, és amennyiben azt észleli, hogy bármely tartalom a jelen Szabályzatba ütközhet, jogosult és az Elkertv.-ben meghatározott esetekben, illetve szabályok szerint köteles a tartalom azonnali eltávolítására, és az érintett Felhasználó további jogellenes tevékenységének megakadályozására. A Társaság kizárja a felelősségét minden abból eredő kárért, ha törölte a Felhasználó jelen Szabályzat rendelkezéseibe ütköző magatartása vagy bármely jogszabály megsértése miatt a Felhasználó által a Weblapra feltöltött bármilyen tartalmat, vagy megakadályozta további Szabályzatba ütköző tevékenységét. A Társaság nem felelős a Felhasználóknak a Weboldal használatával terjedő vagy elérhetővé váló káros tartalmak, így vírusok, férgek okozta károk és egyéb veszteségek vonatkozásában. A Társaság nem felelős továbbá a Felhasználók által megadott adatok hiányosságáért, vagy a hibásan megadott adatokból eredő bármilyen felmerülő hátrányért. A Társaság jogosult megtenni a Felhasználó felelősségre vonásához szükséges lépéseket. A Társaság a hatályos jogszabályok szerint együttműködik a hatóságokkal a felelősségre vonás érdekében. A Társaság nem avatkozik bele a Felhasználók közti jogvitákba, bármilyen vita kialakulásakor a Felhasználó köteles mentesíteni a Társaságot mindennemű igénytől, követeléstől és kártérítés alól. A Társaság Kamadoshop nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan okozott, továbbá az emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. A Kamadoshop kizár minden felelősséget a Honlap használói által tanúsított magatartásért. Felhasználó köteles gondoskodni arról, hogy a Honlap használata során harmadik személyek jogait vagy a jogszabályokat se közvetlenül, se közvetett módon ne sértse. Felhasználó teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, a Kamadoshop ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. A Felhasználók által a Weblapra feltöltött felhívásokkalHonlap használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Kamadoshop jogosult, ajánlatokkalde nem köteles ellenőrizni, továbbá az ezek alapján létrejövő szerződésekkel kapcsolatbanés a közzétett tartalmak tekintetében a Kamadoshop jogosult, így különösen a termékek minőségéértde nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, biztonságáért, jogszabályi megfelelőségéért, a termékek, szolgáltatások ellenőrzéséért, a Felhasználó teljesítéséértamelyek más szolgáltatók oldalaira vezetnek. E szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Kamadoshop nem vállal felelősséget. Az eladott termékek kiszállítása, átadása és a pénzügyi teljesítés a Társaságtól függetlenül, a Felhasználók megállapodásának megfelelően zajlik le. A Társaság együttműködő partnerei útján lehetőséget teremthet a Felhasználók közötti ügyletek teljesítésének előmozdítására (pl. átadás, futárszolgáltatás). A Weblapon keresztül elérhető, együttműködő partnerek által biztosított szolgáltatásokat a Internet globális jellege miatt Felhasználó saját felelősségére, a partnerszolgáltató által nyújtott feltételek szerint veszi igénybe és elismerielfogadja, hogy a Társaság Honlap használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe köteles eljárni. Amennyiben a Honlap használatával összefüggő bármely tevékenység a Felhasználó államának joga szerint nem felel e szolgáltatók által nyújtott szolgáltatásokértmegengedett, a használatért kizárólag Felhasználót terheli a felelősség. Amennyiben a Felhasználó magatartása következtében a Honlapon kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni a Kamadoshop-nak. Ha a Kamadoshop jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy azzal összefüggésben harmadik személy vagy bármely hatóság illetve bíróság annak módosítására. A Kamadoshop és Felhasználó között a Társasággal szemben bármilyen igényt támaszt illetve eljárást indítjelen Általános Szerződési Feltételek alapján létrejött megállapodás megszűnik, ha a Felhasználó köteles minden törli a Társaság által megkövetelt intézkedést megtenni és regisztrációját, vagy ha a Társaságnak megtéríteni minden olyan kárt, vagyoni hátrányt és költséget, amely a Társaságot Kamadoshop törli a Felhasználó bármely jogellenes magatartása miatt vagy azzal összefüggésben éri, továbbá köteles a Társaság helyett közvetlenül helytállni ilyen igény vonatkozásában. A Felhasználó kijelenti, hogy a Szolgáltatást a jelen Szabályzat rendelkezéseinek megfelelően veszi igénybe, a Szolgáltatás igénybevétele során megadott adatai a valóságnak megfelelnek. A Társaság kizárja felelősségét a Szolgáltatás igénybevétele során megadott téves, hibás vagy hamis adatok vagy e-mail cím megadásából eredő kárért. A Felhasználó vállalja, hogy minden, a Társaság által megkövetelt intézkedést megtesz a Társaság jó hírnevének megóvása érdekébenregisztrációját.

Appears in 2 contracts

Samples: www.kamadoshop.hu, www.kamadoshop.hu

Felelősség. A Felhasználó által Vásárló a Weblapon közzé- vagy elérhetővé tett tartalomért, ideértve a tartalom által okozott vagy egyébként azzal összefüggésben felmerült mindennemű vagyoni vagy nem vagyoni kárért Honlapot kizárólag a Felhasználót terheli felelősségsaját kockázatára használhatja, a Társaság ezen tartalmakért nem felel és semmilyen felelősséget nem vállal. A Felhasználó köteles a Szolgáltatást jogszerűen és a mindenkor hatályos jogszabályok, továbbá a jelen Szabályzat rendelkezéseinek betartásával használni. A Felhasználó a Szolgáltatások használatának megkezdésével tudomásul veszielfogadja, hogy Weblapra általa feltöltött információk, anyagok, szövegek, képek és adatok tartalmáért és jogszerűségéért felelősséggel tartozik. A Társaság a Weblap működtetését az Elkertv. szerint végzi, és amennyiben azt észleli, hogy bármely tartalom a jelen Szabályzatba ütközhet, jogosult és az Elkertv.-ben meghatározott esetekben, illetve szabályok szerint köteles a tartalom azonnali eltávolítására, és az érintett Felhasználó további jogellenes tevékenységének megakadályozására. A Társaság kizárja a felelősségét minden abból eredő kárért, ha törölte a Felhasználó jelen Szabályzat rendelkezéseibe ütköző magatartása vagy bármely jogszabály megsértése miatt a Felhasználó által a Weblapra feltöltött bármilyen tartalmat, vagy megakadályozta további Szabályzatba ütköző tevékenységét. A Társaság nem felelős a Felhasználóknak a Weboldal használatával terjedő vagy elérhetővé váló káros tartalmak, így vírusok, férgek okozta károk és egyéb veszteségek vonatkozásában. A Társaság nem felelős továbbá a Felhasználók által megadott adatok hiányosságáért, vagy a hibásan megadott adatokból eredő bármilyen felmerülő hátrányért. A Társaság jogosult megtenni a Felhasználó felelősségre vonásához szükséges lépéseket. A Társaság a hatályos jogszabályok szerint együttműködik a hatóságokkal a felelősségre vonás érdekében. A Társaság nem avatkozik bele a Felhasználók közti jogvitákba, bármilyen vita kialakulásakor a Felhasználó köteles mentesíteni a Társaságot mindennemű igénytől, követeléstől és kártérítés alól. A Társaság Szolgáltató nem vállal felelősséget a Felhasználók által használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a Weblapra feltöltött felhívásokkal, ajánlatokkalszándékosan okozott, továbbá az ezek alapján létrejövő szerződésekkel kapcsolatbanemberi életet, így különösen testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. Szolgáltató kizár minden felelősséget a termékek minőségéértHonlap használói által tanúsított magatartásért, biztonságáért, jogszabályi megfelelőségéért, a termékek, szolgáltatások ellenőrzéséért, a Felhasználó teljesítéséértvalamint az általuk közzétett tartalmakért. Az eladott termékek kiszállítása, átadása és a pénzügyi teljesítés a Társaságtól függetlenül, a Felhasználók megállapodásának megfelelően zajlik le. A Társaság együttműködő partnerei útján lehetőséget teremthet a Felhasználók közötti ügyletek teljesítésének előmozdítására (pl. átadás, futárszolgáltatás). A Weblapon keresztül elérhető, együttműködő partnerek által biztosított szolgáltatásokat a Felhasználó saját felelősségére, a partnerszolgáltató által nyújtott feltételek szerint veszi igénybe és elismeriVásárló köteles gondoskodni arról, hogy a Társaság Honlap használata során harmadik személyek jogait vagy a jogszabályokat se közvetlenül, se közvetett módon ne sértse. Vásárló teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. A felhasználók által a Honlap használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem felel e köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amelyek más szolgáltatók által nyújtott szolgáltatásokértoldalaira vezetnek. E szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. Az Internet globális jellege miatt Vásárló elfogadja, hogy a Honlap használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe köteles eljárni. Amennyiben a Felhasználó magatartása következtében vagy azzal összefüggésben harmadik személy vagy Honlap használatával összefüggő bármely hatóság illetve bíróság tevékenység a Társasággal szemben bármilyen igényt támaszt illetve eljárást indítVásárló államának joga szerint nem megengedett, a Felhasználó használatért kizárólag Vásárlót terheli a felelősség. Amennyiben a Vásárló a Honlapon kifogásolható tartalmat észlel, köteles minden azt haladéktalanul jelezni a Társaság által megkövetelt intézkedést megtenni és Szolgáltatónak. Ha a Társaságnak megtéríteni minden olyan kártSzolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, vagyoni hátrányt és költséget, amely a Társaságot a Felhasználó bármely jogellenes magatartása miatt jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy azzal összefüggésben éri, továbbá köteles a Társaság helyett közvetlenül helytállni ilyen igény vonatkozásábanannak módosítására. A Felhasználó kijelentiSzolgáltató egyéb jogainak korlátozása nélkül, hogy amennyiben a Szolgáltatást felhasználó megsérti a jelen Szabályzat rendelkezéseinek megfelelően veszi igénybeÁSZF- ben foglalt rendelkezéseket, úgy a Szolgáltató vele szemben jogosult figyelmeztetést küldeni a felhasználó részére, a Szolgáltatás igénybevétele során megadott adatai felhasználó fiókját felfüggeszteni vagy törölni, időlegesen vagy véglegesen megszüntetni a valóságnak megfelelnek. A Társaság kizárja felelősségét Honlaphoz való hozzáférését, megakadályozni a Szolgáltatás igénybevétele során megadott tévesfelhasználó IP címét használó eszközök Honlaphoz történő csatlakozását, hibás vagy hamis adatok vagy e-mail cím megadásából eredő kárért. A Felhasználó vállaljafelkeresni a felhasználó internetszolgáltatóját a Honlaphoz való hozzáférés blokkolása érdekében, hogy minden, a Társaság által megkövetelt intézkedést megtesz a Társaság jó hírnevének megóvása érdekébenjogi eljárást indítani.

Appears in 2 contracts

Samples: Online Adásvételi Szerződéssel Összefüggő Határon, Online Adásvételi Szerződéssel Összefüggő Határon

Felelősség. A Felhasználó által Ön a Weblapon közzé- vagy elérhetővé tett tartalomért, ideértve a tartalom által okozott vagy egyébként azzal összefüggésben felmerült mindennemű vagyoni vagy nem vagyoni kárért Honlapot kizárólag a Felhasználót terheli felelősségsaját kockázatára használhatja, a Társaság ezen tartalmakért nem felel és semmilyen felelősséget nem vállal. A Felhasználó köteles a Szolgáltatást jogszerűen és a mindenkor hatályos jogszabályok, továbbá a jelen Szabályzat rendelkezéseinek betartásával használni. A Felhasználó a Szolgáltatások használatának megkezdésével tudomásul veszielfogadja, hogy Weblapra általa feltöltött információk, anyagok, szövegek, képek és adatok tartalmáért és jogszerűségéért felelősséggel tartozik. A Társaság a Weblap működtetését az Elkertv. szerint végzi, és amennyiben azt észleli, hogy bármely tartalom a jelen Szabályzatba ütközhet, jogosult és az Elkertv.-ben meghatározott esetekben, illetve szabályok szerint köteles a tartalom azonnali eltávolítására, és az érintett Felhasználó további jogellenes tevékenységének megakadályozására. A Társaság kizárja a felelősségét minden abból eredő kárért, ha törölte a Felhasználó jelen Szabályzat rendelkezéseibe ütköző magatartása vagy bármely jogszabály megsértése miatt a Felhasználó által a Weblapra feltöltött bármilyen tartalmat, vagy megakadályozta további Szabályzatba ütköző tevékenységét. A Társaság nem felelős a Felhasználóknak a Weboldal használatával terjedő vagy elérhetővé váló káros tartalmak, így vírusok, férgek okozta károk és egyéb veszteségek vonatkozásában. A Társaság nem felelős továbbá a Felhasználók által megadott adatok hiányosságáért, vagy a hibásan megadott adatokból eredő bármilyen felmerülő hátrányért. A Társaság jogosult megtenni a Felhasználó felelősségre vonásához szükséges lépéseket. A Társaság a hatályos jogszabályok szerint együttműködik a hatóságokkal a felelősségre vonás érdekében. A Társaság nem avatkozik bele a Felhasználók közti jogvitákba, bármilyen vita kialakulásakor a Felhasználó köteles mentesíteni a Társaságot mindennemű igénytől, követeléstől és kártérítés alól. A Társaság Szolgáltató nem vállal felelősséget a Felhasználók által használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a Weblapra feltöltött felhívásokkal, ajánlatokkalszándékosan okozott, továbbá az ezek alapján létrejövő szerződésekkel kapcsolatbanemberi életet, így különösen testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. Szolgáltató a termékek minőségéértmegrendelés törlésének jogát - gyári ideiglenes hiány, biztonságáértvagy kivonás esetében- fenntartja. Amennyiben minden gondosságának ellenére a termék hibás áron szerepel, jogszabályi megfelelőségéértamely a termék közismert, általánosan elfogadott árától jelentősen eltér, Szolgáltató nem köteles a termékekterméket hibás áron szállítani, szolgáltatások ellenőrzéséérthanem felajánlhatja a helyes áron történő szállítást, a Felhasználó teljesítéséértamelynek ismeretében Ön elállhat vásárlási szándékától. Az eladott termékek kiszállításaesetleges szállítási késedelem, átadása és vagy a pénzügyi teljesítés megrendelés teljes meghiúsulása - gyári ideiglenes hiány, vagy kivonás esetében- esetén a Társaságtól függetlenül, Szolgáltató kártérítési kötelezettséget nem vállal. Szolgáltató kizár minden felelősséget a Felhasználók megállapodásának megfelelően zajlik leHonlap használói által tanúsított magatartásért. A Társaság együttműködő partnerei útján lehetőséget teremthet a Felhasználók közötti ügyletek teljesítésének előmozdítására (pl. átadás, futárszolgáltatás). A Weblapon keresztül elérhető, együttműködő partnerek által biztosított szolgáltatásokat a Felhasználó saját felelősségére, a partnerszolgáltató által nyújtott feltételek szerint veszi igénybe és elismeriÖn köteles gondoskodni arról, hogy a Társaság Honlap használata során harmadik személyek jogait vagy a jogszabályokat se közvetlenül, se közvetett módon ne sértse. Ön teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. A felhasználók által a Honlap használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem felel e köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amelyek más szolgáltatók által nyújtott szolgáltatásokértoldalaira vezetnek. E szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. Az Internet globális jellege miatt Ön elfogadja, hogy a Honlap használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe köteles eljárni. Amennyiben a Felhasználó magatartása következtében vagy azzal összefüggésben harmadik személy vagy Honlap használatával összefüggő bármely hatóság illetve bíróság a Társasággal szemben bármilyen igényt támaszt illetve eljárást indíttevékenység az Ön államának joga szerint nem megengedett, a Felhasználó használatért kizárólag Önt terheli a felelősség. Amennyiben Ön a Honlapon kifogásolható tartalmat észlel, köteles minden azt haladéktalanul jelezni a Társaság által megkövetelt intézkedést megtenni Szolgáltatónak. Ha a Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására. Szolgáltató és a Társaságnak megtéríteni minden olyan kárt, vagyoni hátrányt és költséget, amely a Társaságot a Felhasználó bármely jogellenes magatartása miatt vagy azzal összefüggésben éri, továbbá köteles a Társaság helyett közvetlenül helytállni ilyen igény vonatkozásában. A Felhasználó kijelenti, hogy a Szolgáltatást Ön között a jelen Szabályzat rendelkezéseinek megfelelően veszi igénybeÁltalános Szerződési Feltételek alapján létrejött megállapodás megszűnik, ha Ön törli a Szolgáltatás igénybevétele során megadott adatai regisztrációját, vagy ha a valóságnak megfelelnek. A Társaság kizárja felelősségét a Szolgáltatás igénybevétele során megadott téves, hibás vagy hamis adatok vagy e-mail cím megadásából eredő kárért. A Felhasználó vállalja, hogy minden, a Társaság által megkövetelt intézkedést megtesz a Társaság jó hírnevének megóvása érdekébenSzolgáltató törli az Ön regisztrációját.

Appears in 2 contracts

Samples: hoszigetelo-rendszer.hu, aco-shop.hu

Felelősség. A Felhasználó által Szolgáltató kizárja kártérítési felelősségét a Weblapon közzé- vagy elérhetővé tett tartalomért, ideértve a tartalom által okozott vagy egyébként azzal összefüggésben felmerült mindennemű vagyoni vagy termékek nem vagyoni kárért kizárólag a Felhasználót terheli felelősségmegfelelő kezelésből, a Társaság ezen tartalmakért használati előírások be nem felel és semmilyen felelősséget nem vállal. A Felhasználó köteles a Szolgáltatást jogszerűen és a mindenkor hatályos jogszabályok, továbbá a jelen Szabályzat rendelkezéseinek betartásával használni. A Felhasználó a Szolgáltatások használatának megkezdésével tudomásul veszi, hogy Weblapra általa feltöltött információk, anyagok, szövegek, képek és adatok tartalmáért és jogszerűségéért felelősséggel tartozik. A Társaság a Weblap működtetését az Elkertv. szerint végzi, és amennyiben azt észleli, hogy bármely tartalom a jelen Szabályzatba ütközhet, jogosult és az Elkertv.-ben meghatározott esetekben, illetve szabályok szerint köteles a tartalom azonnali eltávolítására, és az érintett Felhasználó további jogellenes tevékenységének megakadályozására. A Társaság kizárja a felelősségét minden abból tartásából eredő kárért, ha törölte a Felhasználó jelen Szabályzat rendelkezéseibe ütköző magatartása vagy bármely jogszabály megsértése miatt a Felhasználó által a Weblapra feltöltött bármilyen tartalmat, vagy megakadályozta további Szabályzatba ütköző tevékenységét. A Társaság nem felelős a Felhasználóknak a Weboldal használatával terjedő vagy elérhetővé váló káros tartalmak, így vírusok, férgek okozta károk és egyéb veszteségek vonatkozásában. A Társaság Szolgáltató kártérítési felelőssége – a fentiekben már rögzítetteken túl - jogcímtől függetlenül minden esetben legfeljebb a Vásárló által megrendelt, részére értékesített termék, szolgáltatás vételáráig (fogyasztói áráig) terjedhet. Szolgáltató kizárja felelősségét az ún. következmény károk vonatkozásában. Szolgáltató kizárja felelősségét a szállítási késedelem esetére. Az irányadó jogszabályok adta keretek között a Szolgáltató nem felelős továbbá vállal felelősséget az általa üzemeltetett weboldal és tartalmának felhasználásából, az ahhoz való hozzáférésből, illetve a Felhasználók által megadott felhasználás, hozzáférés sikertelenségéből eredő közvetlen, közvetett, okozati vagy bármely egyéb kárért, ideértve egyebek között a vagyoni kárt, üzleti veszteséget, gazdasági veszteséget, adatok hiányosságáértelvesztését és az elmaradt hasznot. A Szolgáltató a weboldalán megjelenő adatokat és információkat a lehető legnagyobb gondossággal védi, állítja össze, illetve közli, ennek ellenére sem zárható ki, hogy esetleges szerkesztési, vagy egyéb okokból kifolyólag téves, félrevezető vagy hiányos adatok, információk kerülnek oldalára, így a hibásan megadott adatokból eredő bármilyen felmerülő hátrányért. A Társaság jogosult megtenni a Felhasználó felelősségre vonásához szükséges lépéseket. A Társaság a hatályos jogszabályok szerint együttműködik a hatóságokkal a felelősségre vonás érdekében. A Társaság nem avatkozik bele a Felhasználók közti jogvitákba, bármilyen vita kialakulásakor a Felhasználó köteles mentesíteni a Társaságot mindennemű igénytől, követeléstől és kártérítés alól. A Társaság Szolgáltató nem vállal felelősséget a Felhasználók által a Weblapra feltöltött felhívásokkalweboldalon megjelenő információk pontosságáért, ajánlatokkal, továbbá az ezek alapján létrejövő szerződésekkel kapcsolatban, így különösen a termékek minőségéért, biztonságáért, jogszabályi megfelelőségéért, a termékek, szolgáltatások ellenőrzéséért, a Felhasználó teljesítéséért. Az eladott termékek kiszállítása, átadása hiánytalanságáért és a pénzügyi teljesítés a Társaságtól függetlenül, a Felhasználók megállapodásának megfelelően zajlik lehitelességért. A Társaság együttműködő partnerei útján lehetőséget teremthet Szolgáltató nem szavatolja a Felhasználók közötti ügyletek teljesítésének előmozdítására (pl. átadásweboldal működésének folyamatosságát vagy hibamentességét, futárszolgáltatás). A Weblapon keresztül elérhető, együttműködő partnerek által biztosított szolgáltatásokat a Felhasználó saját felelősségére, a partnerszolgáltató által nyújtott feltételek szerint veszi igénybe és elismeriazt sem, hogy a Társaság nem felel e szolgáltatók által nyújtott szolgáltatásokért. Amennyiben a Felhasználó magatartása következtében vagy azzal összefüggésben harmadik személy vagy bármely hatóság illetve bíróság a Társasággal szemben bármilyen igényt támaszt illetve eljárást indít, a Felhasználó köteles minden a Társaság által megkövetelt intézkedést megtenni és a Társaságnak megtéríteni minden olyan kárt, vagyoni hátrányt és költségetweboldal vírusoktól mentes, amely a Társaságot a Felhasználó bármely jogellenes magatartása miatt vagy azzal összefüggésben éri, továbbá köteles a Társaság helyett közvetlenül helytállni ilyen igény vonatkozásábanVásárlók számítógépére és programjaira nézve károsak lehetnek. A Felhasználó kijelentiSzolgáltató nem vállal szavatosságot továbbá arra, hogy a Szolgáltatást Vásárló számítógépével és programjaival a jelen Szabályzat rendelkezéseinek megfelelően veszi igénybeweboldal probléma nélkül használható, mint ahogy azt sem, hogy a Szolgáltatás igénybevétele során megadott adatai a valóságnak megfelelnekweboldal bármikor (vagy egy meghatározott időpontban) biztosan elérhető. A Társaság kizárja felelősségét fentiekben részletezett felelősségkorlátozás nem vonatkozik a Szolgáltatás igénybevétele során megadott tévesszándékosan okozott, hibás továbbá emberi életet, testi épséget vagy hamis adatok vagy e-mail cím megadásából eredő kárért. A Felhasználó vállalja, hogy minden, a Társaság által megkövetelt intézkedést megtesz a Társaság jó hírnevének megóvása érdekébenegészséget megkárosító szerződésszegésért való szolgáltatói felelősségre.

Appears in 2 contracts

Samples: bolt.agroviz.hu, bolt.agroviz.hu

Felelősség. A Felhasználó által weboldalon található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésre, azonban azok kizárólag tájékoztató célt szolgálnak, az információk pontosságáért, teljességéért Vállalkozásunk nem vállal felelősséget. Ön a Weblapon közzé- vagy elérhetővé tett tartalomért, ideértve a tartalom által okozott vagy egyébként azzal összefüggésben felmerült mindennemű vagyoni vagy nem vagyoni kárért weboldalt kizárólag a Felhasználót terheli felelősségsaját kockázatára használhatja, a Társaság ezen tartalmakért nem felel és semmilyen felelősséget nem vállal. A Felhasználó köteles a Szolgáltatást jogszerűen és a mindenkor hatályos jogszabályok, továbbá a jelen Szabályzat rendelkezéseinek betartásával használni. A Felhasználó a Szolgáltatások használatának megkezdésével tudomásul veszielfogadja, hogy Weblapra általa feltöltött információk, anyagok, szövegek, képek és adatok tartalmáért és jogszerűségéért felelősséggel tartozik. A Társaság a Weblap működtetését az Elkertv. szerint végzi, és amennyiben azt észleli, hogy bármely tartalom a jelen Szabályzatba ütközhet, jogosult és az Elkertv.-ben meghatározott esetekben, illetve szabályok szerint köteles a tartalom azonnali eltávolítására, és az érintett Felhasználó további jogellenes tevékenységének megakadályozására. A Társaság kizárja a felelősségét minden abból eredő kárért, ha törölte a Felhasználó jelen Szabályzat rendelkezéseibe ütköző magatartása vagy bármely jogszabály megsértése miatt a Felhasználó által a Weblapra feltöltött bármilyen tartalmat, vagy megakadályozta további Szabályzatba ütköző tevékenységét. A Társaság nem felelős a Felhasználóknak a Weboldal használatával terjedő vagy elérhetővé váló káros tartalmak, így vírusok, férgek okozta károk és egyéb veszteségek vonatkozásában. A Társaság nem felelős továbbá a Felhasználók által megadott adatok hiányosságáért, vagy a hibásan megadott adatokból eredő bármilyen felmerülő hátrányért. A Társaság jogosult megtenni a Felhasználó felelősségre vonásához szükséges lépéseket. A Társaság a hatályos jogszabályok szerint együttműködik a hatóságokkal a felelősségre vonás érdekében. A Társaság nem avatkozik bele a Felhasználók közti jogvitákba, bármilyen vita kialakulásakor a Felhasználó köteles mentesíteni a Társaságot mindennemű igénytől, követeléstől és kártérítés alól. A Társaság Eladó nem vállal felelősséget a Felhasználók által használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a Weblapra feltöltött felhívásokkalszándékosan, ajánlatokkalsúlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az ezek alapján létrejövő szerződésekkel kapcsolatbanéletet, így különösen testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. Eladó kizár minden felelősséget a termékek minőségéértWeboldal használói által tanúsított magatartásért. Ön teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, biztonságáértEladó ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, jogszabályi megfelelőségéért, a termékek, szolgáltatások ellenőrzéséért, a Felhasználó teljesítéséértamely más Eladók oldalaira vezet. Ezen Eladók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Eladó nem vállal felelősséget. Az eladott termékek kiszállításaÖn által a Weboldal használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat az Eladó jogosult, átadása de nem köteles ellenőrizni, és a pénzügyi teljesítés a Társaságtól függetlenülközzétett tartalmak tekintetében az Eladó jogosult, a Felhasználók megállapodásának megfelelően zajlik lede nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. A Társaság együttműködő partnerei útján lehetőséget teremthet a Felhasználók közötti ügyletek teljesítésének előmozdítására (pl. átadás, futárszolgáltatás). A Weblapon keresztül elérhető, együttműködő partnerek által biztosított szolgáltatásokat a Felhasználó saját felelősségére, a partnerszolgáltató által nyújtott feltételek szerint veszi igénybe és elismeriAz Internet globális jellege miatt Ön elfogadja, hogy a Társaság nem felel e szolgáltatók által nyújtott szolgáltatásokértweboldal használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve jár el. Amennyiben a Felhasználó magatartása következtében vagy azzal összefüggésben harmadik személy vagy weboldal használatával összefüggő bármely hatóság illetve bíróság a Társasággal szemben bármilyen igényt támaszt illetve eljárást indíttevékenység az Ön államának joga szerint nem megengedett, a Felhasználó használatért kizárólag Önt terheli a felelősség. Amennyiben Ön a weboldalon kifogásolható tartalmat észlel, köteles minden azt haladéktalanul jelezni az Eladónak. Amennyiben Xxxxx jóhiszemű eljárása során a Társaság által megkövetelt intézkedést megtenni és a Társaságnak megtéríteni minden olyan kártjelzést megalapozottnak találja, vagyoni hátrányt és költséget, amely a Társaságot a Felhasználó bármely jogellenes magatartása miatt jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy azzal összefüggésben éri, továbbá köteles a Társaság helyett közvetlenül helytállni ilyen igény vonatkozásában. A Felhasználó kijelenti, hogy a Szolgáltatást a jelen Szabályzat rendelkezéseinek megfelelően veszi igénybe, a Szolgáltatás igénybevétele során megadott adatai a valóságnak megfelelnek. A Társaság kizárja felelősségét a Szolgáltatás igénybevétele során megadott téves, hibás vagy hamis adatok vagy e-mail cím megadásából eredő kárért. A Felhasználó vállalja, hogy minden, a Társaság által megkövetelt intézkedést megtesz a Társaság jó hírnevének megóvása érdekébenannak módosítására.

Appears in 2 contracts

Samples: bonairshop.hu, bonairshop.hu

Felelősség. A Felhasználó által Szolgáltató, azzal együtt, hogy az oldal létrehozása során törekedett arra, hogy annak tartalma, az azon keresztül nyújtott szolgáltatások mindenben megfeleljenek az Ügyfelek vélhető igényeinek, semmiféle közvetlen vagy közvetett garanciát és/vagy felelősséget nem vállal arra vonatkozóan, hogy az oldalon általa közölt adatok helyesek és/vagy az oldal hibátlan és minden tekintetben és minden időben működőképes. Tekintettel a Weblapon közzé- fentiekre a Szolgáltató kifejezetten kizárja a felelősségét minden, az oldal működésével közvetlen, vagy elérhetővé tett tartalomértközvetett kapcsolatban bekövetkezett kár vonatkozásában, ideértve különösen, de nem kizárólagosan a tartalom által okozott vagy egyébként azzal összefüggésben felmerült mindennemű tényleges vagyoni vagy és nem vagyoni kárért kizárólag károkat, az elmaradt hasznot és a Felhasználót terheli felelősség, a Társaság ezen tartalmakért nem felel és semmilyen felelősséget nem vállalköltségeket is. A Felhasználó köteles Az Ügyfél a Szolgáltatást jogszerűen és a mindenkor hatályos jogszabályok, továbbá a jelen Szabályzat rendelkezéseinek betartásával használnicsak saját felelősségére használhatja. A Felhasználó a Szolgáltatások használatának megkezdésével Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy Weblapra ha az Online Ügyfélszolgálat szolgáltatásai keretében általa feltöltött információkvégrehajtott módosítások tévesek, anyagokhiányosak, szövegekvagy jogsértők, képek a Szolgáltató az ebből eredő károkért nem felel. Az Ügyfél a Szolgáltatás igénybevételéhez szükséges felhasználónevet és adatok tartalmáért belépési jelszót mindenkivel szemben köteles titkosan kezelni és jogszerűségéért felelősséggel tartozikmegőrizni. A Társaság felhasználónév és jelszó jogosulatlan személyek általi felhasználásából eredő károkért az Ügyfél köteles helytállni, az ebből eredő esetleges adat-, vagy titokvédelmi sérelem következményeit maga viseli, annak kapcsán a Weblap működtetését az ElkertvSzolgáltatóval szemben jog- és igényérvényesítésre nem jogosult. szerint végziAz Ügyfél haladéktalanul köteles jelszavát lecserélni, és amennyiben azt észleliattól tart, hogy bármely tartalom azok jogosulatlan személy birtokába kerültek. Ha az azonosítását szolgáló adatokat elvesztette, elfelejtette, köteles erről értesíteni (postai úton vagy elektronikusan) a jelen Szabályzatba ütközhetSzolgáltatót. Az értesítést megelőzően bekövetkezett károkat az Ügyfél maga viseli, az értesítés kézhezvételét követően esetlegesen bekövetkező károkért a Szolgáltató tartozik helytállni. Vita esetén az értesítés megtörténtét az Ügyfélnek kell bizonyítania. Visszaélés gyanúja esetén a Szolgáltató jogosult és az Elkertv.-ben meghatározott esetekben, illetve szabályok szerint köteles a tartalom azonnali eltávolítására, és az érintett Felhasználó további jogellenes tevékenységének megakadályozásáraOnline Ügyfélszolgálat szolgáltatásainak letiltását kezdeményezni. A Társaság kizárja Szolgáltató a felelősségét minden abból eredő kárért, ha törölte a Felhasználó jelen Szabályzat rendelkezéseibe ütköző magatartása vagy bármely jogszabály megsértése miatt a Felhasználó által a Weblapra feltöltött bármilyen tartalmat, vagy megakadályozta további Szabályzatba ütköző tevékenységét. A Társaság nem felelős a Felhasználóknak a Weboldal használatával terjedő vagy elérhetővé váló káros tartalmak, így vírusok, férgek okozta károk és egyéb veszteségek vonatkozásában. A Társaság nem felelős továbbá a Felhasználók által megadott adatok hiányosságáért, vagy a hibásan megadott adatokból eredő bármilyen felmerülő hátrányért. A Társaság jogosult megtenni a Felhasználó felelősségre vonásához szükséges lépéseket. A Társaság a hatályos jogszabályok szerint együttműködik a hatóságokkal a felelősségre vonás érdekében. A Társaság nem avatkozik bele a Felhasználók közti jogvitákba, bármilyen vita kialakulásakor a Felhasználó köteles mentesíteni a Társaságot mindennemű igénytől, követeléstől és kártérítés alól. A Társaság nem vállal felelősséget a Felhasználók által a Weblapra feltöltött felhívásokkal, ajánlatokkal, továbbá jelszó elfelejtése esetén kizárólag az ezek alapján létrejövő szerződésekkel kapcsolatban, így különösen a termékek minőségéért, biztonságáért, jogszabályi megfelelőségéért, a termékek, szolgáltatások ellenőrzéséért, a Felhasználó teljesítéséért"elfelejtett jelszó" funkcióval ad lehetőséget annak pótlására. Az eladott termékek kiszállítása, átadása és elfelejtett jelszó pótlásához szükséges a pénzügyi teljesítés a Társaságtól függetlenül, a Felhasználók megállapodásának megfelelően zajlik le. A Társaság együttműködő partnerei útján lehetőséget teremthet a Felhasználók közötti ügyletek teljesítésének előmozdítására (pl. átadás, futárszolgáltatás). A Weblapon keresztül elérhető, együttműködő partnerek által biztosított szolgáltatásokat a Felhasználó saját felelősségére, a partnerszolgáltató által nyújtott feltételek szerint veszi igénybe és elismeri, hogy a Társaság nem felel e szolgáltatók által nyújtott szolgáltatásokért. Amennyiben a Felhasználó magatartása következtében vagy azzal összefüggésben harmadik személy vagy bármely hatóság illetve bíróság a Társasággal szemben bármilyen igényt támaszt illetve eljárást indít, a Felhasználó köteles minden a Társaság által megkövetelt intézkedést megtenni és a Társaságnak megtéríteni minden olyan kárt, vagyoni hátrányt és költséget, amely a Társaságot a Felhasználó bármely jogellenes magatartása miatt vagy azzal összefüggésben éri, továbbá köteles a Társaság helyett közvetlenül helytállni ilyen igény vonatkozásában. A Felhasználó kijelenti, hogy a Szolgáltatást a jelen Szabályzat rendelkezéseinek megfelelően veszi igénybe, a Szolgáltatás igénybevétele során regisztrációnál megadott adatai a valóságnak megfelelnek. A Társaság kizárja felelősségét a Szolgáltatás igénybevétele során megadott téves, hibás vagy hamis adatok vagy e-mail cím megadásából eredő kárértismerete. A Felhasználó vállalja, hogy mindenAz elfelejtett jelszó funkció új jelszó megadására ad lehetőséget, a Társaság által megkövetelt intézkedést megtesz a Társaság jó hírnevének megóvása érdekébenrégi jelszót Szolgáltató semmilyen formában nem adja ki – még az eredeti tulajdonosának sem.

Appears in 1 contract

Samples: www.fotav.hu

Felelősség. A Felhasználó által a Weblapon közzé- vagy elérhetővé tett tartalomérttéves, ideértve a tartalom által okozott vagy egyébként azzal összefüggésben felmerült mindennemű vagyoni vagy nem vagyoni kárért valós adatokat tartalmazó megrendelés esetén az Eladó semmilyen formában nem vállal felelősséget az ezekből eredő téves teljesítésért. A téves teljesítésből eredő kár megtérítését ebben az esetben az Eladó követelheti a Vevőtől. Szolgáltató nem vállal felelősséget az irányításán kívül eső események okán bekövetkező károkért, pl.: a weboldal használatából, egyéb technikai jellegű hibából eredő vagy a beszállítótól származó téves információból eredő károkért. Vevő a Webáruházat kizárólag a Felhasználót terheli felelősségsaját kockázatára használhatja, a Társaság ezen tartalmakért nem felel és semmilyen felelősséget nem vállal. A Felhasználó köteles a Szolgáltatást jogszerűen és a mindenkor hatályos jogszabályok, továbbá a jelen Szabályzat rendelkezéseinek betartásával használni. A Felhasználó a Szolgáltatások használatának megkezdésével tudomásul veszielfogadja, hogy Weblapra általa feltöltött információk, anyagok, szövegek, képek és adatok tartalmáért és jogszerűségéért felelősséggel tartozik. A Társaság a Weblap működtetését az Elkertv. szerint végzi, és amennyiben azt észleli, hogy bármely tartalom a jelen Szabályzatba ütközhet, jogosult és az Elkertv.-ben meghatározott esetekben, illetve szabályok szerint köteles a tartalom azonnali eltávolítására, és az érintett Felhasználó további jogellenes tevékenységének megakadályozására. A Társaság kizárja a felelősségét minden abból eredő kárért, ha törölte a Felhasználó jelen Szabályzat rendelkezéseibe ütköző magatartása vagy bármely jogszabály megsértése miatt a Felhasználó által a Weblapra feltöltött bármilyen tartalmat, vagy megakadályozta további Szabályzatba ütköző tevékenységét. A Társaság nem felelős a Felhasználóknak a Weboldal használatával terjedő vagy elérhetővé váló káros tartalmak, így vírusok, férgek okozta károk és egyéb veszteségek vonatkozásában. A Társaság nem felelős továbbá a Felhasználók által megadott adatok hiányosságáért, vagy a hibásan megadott adatokból eredő bármilyen felmerülő hátrányért. A Társaság jogosult megtenni a Felhasználó felelősségre vonásához szükséges lépéseket. A Társaság a hatályos jogszabályok szerint együttműködik a hatóságokkal a felelősségre vonás érdekében. A Társaság nem avatkozik bele a Felhasználók közti jogvitákba, bármilyen vita kialakulásakor a Felhasználó köteles mentesíteni a Társaságot mindennemű igénytől, követeléstől és kártérítés alól. A Társaság Szolgáltató nem vállal felelősséget a Felhasználók által használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a Weblapra feltöltött felhívásokkal, ajánlatokkalszándékosan okozott, továbbá az ezek alapján létrejövő szerződésekkel kapcsolatbanemberi életet, így különösen testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. Szolgáltató kizár minden felelősséget a termékek minőségéért, biztonságáért, jogszabályi megfelelőségéért, a termékek, szolgáltatások ellenőrzéséért, a Felhasználó teljesítéséértWebáruház használói által tanúsított magatartásért. Az eladott termékek kiszállítása, átadása és a pénzügyi teljesítés a Társaságtól függetlenül, a Felhasználók megállapodásának megfelelően zajlik le. A Társaság együttműködő partnerei útján lehetőséget teremthet a Felhasználók közötti ügyletek teljesítésének előmozdítására (pl. átadás, futárszolgáltatás). A Weblapon keresztül elérhető, együttműködő partnerek által biztosított szolgáltatásokat a Felhasználó saját felelősségére, a partnerszolgáltató által nyújtott feltételek szerint veszi igénybe és elismeriVevő köteles gondoskodni arról, hogy a Társaság Webáruház használata során harmadik személyek jogait vagy a jogszabályokat se közvetlenül, se közvetett módon ne sértse. Vevő teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. A Vevők által a Webáruház használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem felel e köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amelyek más szolgáltatók által nyújtott szolgáltatásokértoldalaira vezetnek. E szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. Az Internet globális jellege miatt Vevő elfogadja, hogy a Webáruház használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe köteles eljárni. Amennyiben a Felhasználó magatartása következtében vagy azzal összefüggésben harmadik személy vagy Webáruház használatával összefüggő bármely hatóság illetve bíróság tevékenység a Társasággal szemben bármilyen igényt támaszt illetve eljárást indítVevő államának joga szerint nem megengedett, a Felhasználó használatért kizárólag Vevőt terheli a felelősség. Amennyiben a Vevő a Webáruház felületén kifogásolható tartalmat észlel, köteles minden azt haladéktalanul jelezni a Társaság által megkövetelt intézkedést megtenni Szolgáltatónak. Ha a Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására. Szolgáltató és a Társaságnak megtéríteni minden olyan kárt, vagyoni hátrányt és költséget, amely a Társaságot a Felhasználó bármely jogellenes magatartása miatt vagy azzal összefüggésben éri, továbbá köteles a Társaság helyett közvetlenül helytállni ilyen igény vonatkozásában. A Felhasználó kijelenti, hogy a Szolgáltatást Vevő között a jelen Szabályzat rendelkezéseinek megfelelően veszi igénybeÁltalános Szerződési Feltételek alapján létrejött megállapodás megszűnik, ha a Szolgáltatás igénybevétele során megadott adatai Vevő törli a valóságnak megfelelnek. A Társaság kizárja felelősségét regisztrációját, vagy ha a Szolgáltatás igénybevétele során megadott téves, hibás vagy hamis adatok vagy e-mail cím megadásából eredő kárért. A Felhasználó vállalja, hogy minden, Szolgáltató törli a Társaság által megkövetelt intézkedést megtesz a Társaság jó hírnevének megóvása érdekébenVevő regisztrációját.

Appears in 1 contract

Samples: www.preciz.hu

Felelősség. A Felhasználó által Szolgáltató a Weblapon közzé- vagy elérhetővé tett tartalomért, Szolgáltatást adott állapotban nyújtja („AS IS”). A Szolgáltató a Szolgáltatás – ideértve a tartalom Szolgáltatás üzemeltetése során használt szoftvert, illetve a Szolgáltatás keretében elérhető valamennyi tartalmat is –hibamentes működése érdekében minden lehetséges erőfeszítést megtesz. A Szolgáltató ugyan akkor a rajta kívül álló okkal összefüggésben keletkezett hibákát és ezek következményeit (ilyen lehet például az Internetes hálózatban keletkezett technikai meghibásodás vagy kimaradás, bármilyen eredetű technikai leállás, szünet, információs rendszerek biztonságát sértő magatartások, mások által okozott elhelyezett romboló alkalmazások vagy egyébként azzal összefüggésben felmerült mindennemű vagyoni programok (például: vírusok, férgek, makrók vagy hacker tevékenységek) nem, vagy nem vagyoni kárért kizárólag a Felhasználót terheli felelősségminden esetben tudja kizárni, a Társaság ezen tartalmakért nem felel és vagy elhárítani. A honlapon szereplő adatok tájékoztató jellegűek. Az oldal szerzője semmilyen felelősséget nem vállal. A Felhasználó köteles a Szolgáltatást jogszerűen és a mindenkor hatályos jogszabályokvállal az adatok pontatlanságából eredő károkért, továbbá a jelen Szabályzat rendelkezéseinek betartásával használnivagy az előrejelzés bármely okból történő elmaradásából eredő károkért. A Felhasználó a Szolgáltatások használatának megkezdésével tudomásul vesziWeboldalt kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy Weblapra általa feltöltött információk, anyagok, szövegek, képek és adatok tartalmáért és jogszerűségéért felelősséggel tartozik. A Társaság a Weblap működtetését az Elkertv. szerint végzi, és amennyiben azt észleli, hogy bármely tartalom a jelen Szabályzatba ütközhet, jogosult és az Elkertv.-ben meghatározott esetekben, illetve szabályok szerint köteles a tartalom azonnali eltávolítására, és az érintett Felhasználó további jogellenes tevékenységének megakadályozására. A Társaság kizárja a felelősségét minden abból eredő kárért, ha törölte a Felhasználó jelen Szabályzat rendelkezéseibe ütköző magatartása vagy bármely jogszabály megsértése miatt a Felhasználó által a Weblapra feltöltött bármilyen tartalmat, vagy megakadályozta további Szabályzatba ütköző tevékenységét. A Társaság nem felelős a Felhasználóknak a Weboldal használatával terjedő vagy elérhetővé váló káros tartalmak, így vírusok, férgek okozta károk és egyéb veszteségek vonatkozásában. A Társaság nem felelős továbbá a Felhasználók által megadott adatok hiányosságáért, vagy a hibásan megadott adatokból eredő bármilyen felmerülő hátrányért. A Társaság jogosult megtenni a Felhasználó felelősségre vonásához szükséges lépéseket. A Társaság a hatályos jogszabályok szerint együttműködik a hatóságokkal a felelősségre vonás érdekében. A Társaság nem avatkozik bele a Felhasználók közti jogvitákba, bármilyen vita kialakulásakor a Felhasználó köteles mentesíteni a Társaságot mindennemű igénytől, követeléstől és kártérítés alól. A Társaság Szolgáltató nem vállal felelősséget a Felhasználók által használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a Weblapra feltöltött felhívásokkalszándékosan, ajánlatokkalsúlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az ezek alapján létrejövő szerződésekkel kapcsolatbanéletet, így különösen testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. Szolgáltató kizár minden felelősséget a termékek minőségéért, biztonságáért, jogszabályi megfelelőségéért, a termékek, szolgáltatások ellenőrzéséért, a Felhasználó teljesítéséért. Az eladott termékek kiszállítása, átadása és a pénzügyi teljesítés a Társaságtól függetlenül, a Felhasználók megállapodásának megfelelően zajlik le. A Társaság együttműködő partnerei útján lehetőséget teremthet a Felhasználók közötti ügyletek teljesítésének előmozdítására (pl. átadás, futárszolgáltatás). A Weblapon keresztül elérhető, együttműködő partnerek Weboldal felhasználói által biztosított szolgáltatásokat a Felhasználó saját felelősségére, a partnerszolgáltató által nyújtott feltételek szerint veszi igénybe és elismeri, hogy a Társaság nem felel e szolgáltatók által nyújtott szolgáltatásokért. Amennyiben a Felhasználó magatartása következtében vagy azzal összefüggésben harmadik személy vagy bármely hatóság illetve bíróság a Társasággal szemben bármilyen igényt támaszt illetve eljárást indít, a Felhasználó köteles minden a Társaság által megkövetelt intézkedést megtenni és a Társaságnak megtéríteni minden olyan kárt, vagyoni hátrányt és költséget, amely a Társaságot a Felhasználó bármely jogellenes magatartása miatt vagy azzal összefüggésben éri, továbbá köteles a Társaság helyett közvetlenül helytállni ilyen igény vonatkozásábantanúsított magatartásért. A Felhasználó kijelentiteljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, hogy Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a Szolgáltatást a jelen Szabályzat rendelkezéseinek megfelelően veszi igénybe, a Szolgáltatás igénybevétele során megadott adatai a valóságnak megfelelnekjogsértések felderítése végett. A Társaság kizárja felelősségét Szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal a Szolgáltatás igénybevétele során megadott tévesxxx.xxxxxx.xx adatainak felhasználásából származó, hibás más honlapon publikált egyéni következtetésekért, előrejelzésekért és a xxx.xxxxxx.xx adatainak felhasználásán alapuló esetlegesen tévesnek minősülő meteorológiai tárgyú riasztások, valamint figyelmeztetések, vagy hamis adatok vagy e-mail cím megadásából eredő kárért. A Felhasználó vállalja, hogy minden, a Társaság által megkövetelt intézkedést megtesz a Társaság jó hírnevének megóvása érdekébenezek elmaradásának következményei miatt.

Appears in 1 contract

Samples: www.idokep.hu

Felelősség. A Felhasználó által Vásárló a Weblapon közzé- vagy elérhetővé tett tartalomért, ideértve a tartalom által okozott vagy egyébként azzal összefüggésben felmerült mindennemű vagyoni vagy nem vagyoni kárért xxxx://xxxxxxxxx.xx/ oldalt kizárólag a Felhasználót terheli felelősségsaját kockázatára használhatja, a Társaság ezen tartalmakért nem felel és semmilyen felelősséget nem vállal. A Felhasználó köteles a Szolgáltatást jogszerűen és a mindenkor hatályos jogszabályok, továbbá a jelen Szabályzat rendelkezéseinek betartásával használni. A Felhasználó a Szolgáltatások használatának megkezdésével tudomásul veszielfogadja, hogy Weblapra általa feltöltött információk, anyagok, szövegek, képek és adatok tartalmáért és jogszerűségéért felelősséggel tartozik. A Társaság a Weblap működtetését az Elkertv. szerint végzi, és amennyiben azt észleli, hogy bármely tartalom a jelen Szabályzatba ütközhet, jogosult és az Elkertv.-ben meghatározott esetekben, illetve szabályok szerint köteles a tartalom azonnali eltávolítására, és az érintett Felhasználó további jogellenes tevékenységének megakadályozására. A Társaság kizárja a felelősségét minden abból eredő kárért, ha törölte a Felhasználó jelen Szabályzat rendelkezéseibe ütköző magatartása vagy bármely jogszabály megsértése miatt a Felhasználó által a Weblapra feltöltött bármilyen tartalmat, vagy megakadályozta további Szabályzatba ütköző tevékenységét. A Társaság nem felelős a Felhasználóknak a Weboldal használatával terjedő vagy elérhetővé váló káros tartalmak, így vírusok, férgek okozta károk és egyéb veszteségek vonatkozásában. A Társaság nem felelős továbbá a Felhasználók által megadott adatok hiányosságáért, vagy a hibásan megadott adatokból eredő bármilyen felmerülő hátrányért. A Társaság jogosult megtenni a Felhasználó felelősségre vonásához szükséges lépéseket. A Társaság a hatályos jogszabályok szerint együttműködik a hatóságokkal a felelősségre vonás érdekében. A Társaság nem avatkozik bele a Felhasználók közti jogvitákba, bármilyen vita kialakulásakor a Felhasználó köteles mentesíteni a Társaságot mindennemű igénytől, követeléstől és kártérítés alól. A Társaság Szolgáltató nem vállal felelősséget a Felhasználók által használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a Weblapra feltöltött felhívásokkal, ajánlatokkalszándékosan okozott, továbbá az ezek alapján létrejövő szerződésekkel kapcsolatbanemberi életet, így különösen testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. Szolgáltató kizár minden felelősséget a termékek minőségéért, biztonságáért, jogszabályi megfelelőségéért, a termékek, szolgáltatások ellenőrzéséért, a Felhasználó teljesítéséértxxxx://xxxxxxxxx.xx/ oldal használói által tanúsított magatartásért. Az eladott termékek kiszállítása, átadása és a pénzügyi teljesítés a Társaságtól függetlenül, a Felhasználók megállapodásának megfelelően zajlik le. A Társaság együttműködő partnerei útján lehetőséget teremthet a Felhasználók közötti ügyletek teljesítésének előmozdítására (pl. átadás, futárszolgáltatás). A Weblapon keresztül elérhető, együttműködő partnerek által biztosított szolgáltatásokat a Felhasználó saját felelősségére, a partnerszolgáltató által nyújtott feltételek szerint veszi igénybe és elismeriVásárló köteles gondoskodni arról, hogy a Társaság xxxx://xxxxxxxxx.xx/ oldal használata során harmadik személyek jogait vagy a jogszabályokat se közvetlenül, se közvetett módon ne sértse. Vásárló teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amelyek más szolgáltatók oldalaira vezetnek. E szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem felel e szolgáltatók által nyújtott szolgáltatásokértvállal felelősséget. Az Internet globális jellege miatt Vásárló elfogadja, hogy a xxxx://xxxxxxxxx.xx/ oldal használata során az Általános Szerződési Feltételekbe foglaltakon kívül az ide vonatkozó egyes nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is köteles figyelembe venni. Amennyiben a Felhasználó magatartása következtében vagy azzal összefüggésben harmadik személy vagy xxxx://xxxxxxxxx.xx/ oldal használatával összefüggő bármely hatóság illetve bíróság tevékenység a Társasággal szemben bármilyen igényt támaszt illetve eljárást indítVásárló államának joga szerint nem megengedett, a Felhasználó használatért kizárólag Vásárlót terheli a felelősség. Amennyiben a Vásárló a xxxx://xxxxxxxxx.xx/ oldalon jogi vagy egyéb szempontból kifogásolható tartalmat észlel, köteles minden azt haladéktalanul jelezni a Társaság által megkövetelt intézkedést megtenni Szolgáltatónak. Ha a Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására. Szolgáltató és a Társaságnak megtéríteni minden olyan kárt, vagyoni hátrányt és költséget, amely a Társaságot a Felhasználó bármely jogellenes magatartása miatt vagy azzal összefüggésben éri, továbbá köteles a Társaság helyett közvetlenül helytállni ilyen igény vonatkozásában. A Felhasználó kijelenti, hogy a Szolgáltatást Vásárló között a jelen Szabályzat rendelkezéseinek megfelelően veszi igénybeÁltalános Szerződési Feltételek alapján létrejött megállapodás megszűnik, ha a Szolgáltatás igénybevétele során megadott adatai Vásárló törli a valóságnak megfelelnek. A Társaság kizárja felelősségét regisztrációját, vagy ha a Szolgáltatás igénybevétele során megadott téves, hibás vagy hamis adatok vagy e-mail cím megadásából eredő kárért. A Felhasználó vállalja, hogy minden, Szolgáltató törli a Társaság által megkövetelt intézkedést megtesz a Társaság jó hírnevének megóvása érdekébenVásárló regisztrációját.

Appears in 1 contract

Samples: www.keltexmed.hu

Felelősség. A Felhasználó által a Weblapon közzé- vagy elérhetővé tett tartalomérthonlapra történő belépéssel, ideértve a tartalom által okozott vagy egyébként azzal összefüggésben felmerült mindennemű vagyoni vagy nem vagyoni kárért kizárólag a Felhasználót terheli felelősség, a Társaság ezen tartalmakért nem felel és semmilyen felelősséget nem vállal. A Felhasználó köteles a Szolgáltatást jogszerűen és a mindenkor hatályos jogszabályok, továbbá a jelen Szabályzat rendelkezéseinek betartásával használni. A Felhasználó a Szolgáltatások használatának megkezdésével tudomásul veszi, hogy Weblapra általa feltöltött információk, anyagok, szövegek, képek és adatok tartalmáért és jogszerűségéért felelősséggel tartozik. A Társaság a Weblap működtetését az Elkertv. szerint végzi, és amennyiben azt észleli, hogy bármely tartalom a jelen Szabályzatba ütközhet, jogosult és az Elkertv.-ben meghatározott esetekbenannak használatával, illetve szabályok szerint köteles a tartalom azonnali eltávolításáraregisztrációval minden Vásárló elfogadja a honlap használatának jelen feltételeit, és az érintett Felhasználó további jogellenes tevékenységének megakadályozására. A Társaság kizárja a felelősségét minden abból eredő kárért, ha törölte a Felhasználó jelen Szabályzat rendelkezéseibe ütköző magatartása vagy bármely jogszabály megsértése miatt a Felhasználó által a Weblapra feltöltött bármilyen tartalmat, vagy megakadályozta további Szabályzatba ütköző tevékenységét. A Társaság nem felelős a Felhasználóknak a Weboldal használatával terjedő vagy elérhetővé váló káros tartalmak, így vírusok, férgek okozta károk és egyéb veszteségek vonatkozásában. A Társaság nem felelős továbbá a Felhasználók által megadott adatok hiányosságáért, vagy a hibásan megadott adatokból eredő bármilyen felmerülő hátrányért. A Társaság jogosult megtenni a Felhasználó felelősségre vonásához szükséges lépéseket. A Társaság a hatályos jogszabályok szerint együttműködik a hatóságokkal a felelősségre vonás érdekében. A Társaság nem avatkozik bele a Felhasználók közti jogvitákba, bármilyen vita kialakulásakor a Felhasználó köteles mentesíteni a Társaságot mindennemű igénytől, követeléstől és kártérítés alól. A Társaság nem vállal felelősséget a Felhasználók által a Weblapra feltöltött felhívásokkal, ajánlatokkal, továbbá az ezek alapján létrejövő szerződésekkel kapcsolatban, így különösen a termékek minőségéért, biztonságáért, jogszabályi megfelelőségéért, a termékek, szolgáltatások ellenőrzéséért, a Felhasználó teljesítéséért. Az eladott termékek kiszállítása, átadása és a pénzügyi teljesítés a Társaságtól függetlenül, a Felhasználók megállapodásának megfelelően zajlik le. A Társaság együttműködő partnerei útján lehetőséget teremthet a Felhasználók közötti ügyletek teljesítésének előmozdítására (pl. átadás, futárszolgáltatás). A Weblapon keresztül elérhető, együttműködő partnerek által biztosított szolgáltatásokat a Felhasználó saját felelősségére, a partnerszolgáltató által nyújtott feltételek szerint veszi igénybe és elismeri, hogy a Társaság honlapot saját felelősségére használja. A Kereskedőmegtesz minden ésszerűintézkedést a honlap biztonságos üzemeltetése érdekében, azonban ezen felül semmiféle felelősséget nem felel e szolgáltatók vállal azokért a károkért, amelyek a honlap létezéséből, használatából, használatra képtelen állapotából, nem megfelelő működéséből, meghibásodásából, teljes egészére, vagy csak egy részére vonatkozó – akár előzetes értesítés nélküli – szüneteltetéséből, illetve a teljes leállításából, a honlapon elérhető tartalmak törléséből eredőben, további vonal-, vagy rendszerhibából, esetlegesen általa hordozott számítógépes vírusokból, valamint kém- és más kártékony programokból, vagy az adatok bárki által nyújtott szolgáltatásokérttörténő illetéktelen megváltoztatása következtében keletkeztek. A Vásárlót terheli minden felelősség a honlap használatából eredő, a szolgáltatást igénybe vevő készüléken bekövetkező károsodásért, meghibásodásért és/vagy adatvesztésért, ide értve a számítógépes vírusokból eredő meghibásodást is. A Kereskedőa honlap használatával összefüggésben javasolja, hogy a Vásárlók tegyenek meg minden szükséges óvintézkedést, használjanak vírus és spyware védelmi szoftvereket friss adatbázissal, telepítsék az operációs rendszer biztonsági frissítéseit. A honlapon történő regisztráció feltételezi a Vásárló részéről az internet technikai és műszaki korlátainak ismeretét és a technológiával együtt járó hibalehetőségek elfogadását. A Vásárlót terheli a számítógépe, illetve az azon található adatok védelmének kötelezettsége. A Vásárló köteles tartózkodni attól, hogy megkíséreljen jogosulatlanul behatolni a honlap felületére, annak szervereire és hálózataiba, vagy más egyéb számítógépes rendszerbe vagy hálózatba, amely a honlaphoz kapcsolódik. Amennyiben a Felhasználó magatartása következtében vagy azzal összefüggésben harmadik személy vagy bármely hatóság illetve bíróság a Társasággal szemben bármilyen igényt támaszt illetve eljárást indít, a Felhasználó köteles minden a Társaság által megkövetelt intézkedést megtenni és a Társaságnak megtéríteni minden olyan kárt, vagyoni hátrányt és költséget, amely a Társaságot a Felhasználó bármely jogellenes magatartása miatt vagy azzal összefüggésben éri, továbbá köteles a Társaság helyett közvetlenül helytállni ilyen igény vonatkozásában. A Felhasználó kijelenti, hogy a Szolgáltatást Kereskedőnem érvényesíti a jelen Szabályzat rendelkezéseinek megfelelően veszi igénybeÁSZF-ben írt bármely rendelkezést, úgy az nem jelent lemondást a Szolgáltatás igénybevétele során megadott adatai rendelkezés, illetve a valóságnak megfelelnek. A Társaság kizárja felelősségét a Szolgáltatás igénybevétele során megadott téves, hibás vagy hamis adatok vagy e-mail cím megadásából eredő kárért. A Felhasználó vállalja, hogy minden, a Társaság által megkövetelt intézkedést megtesz a Társaság jó hírnevének megóvása érdekébenbenne foglalt jog jövőbeni érvényesítéséről.

Appears in 1 contract

Samples: folyamatok.hu

Felelősség. A Felhasználó által Megrendelő a Weblapon közzé- vagy elérhetővé tett tartalomértHonlapot kizárólag a saját kockázatára használhatja, ideértve és elfogadja, hogy nem vállalunk felelősséget a tartalom által okozott vagy egyébként azzal összefüggésben felmerült mindennemű használat során felmerülő vagyoni vagy és nem vagyoni kárért kizárólag károkért a Felhasználót terheli felelősség, a Társaság ezen tartalmakért nem felel és semmilyen felelősséget nem vállal. A Felhasználó köteles a Szolgáltatást jogszerűen és a mindenkor hatályos jogszabályok, továbbá a jelen Szabályzat rendelkezéseinek betartásával használni. A Felhasználó a Szolgáltatások használatának megkezdésével tudomásul veszi, hogy Weblapra általa feltöltött információk, anyagok, szövegek, képek és adatok tartalmáért és jogszerűségéért felelősséggel tartozik. A Társaság a Weblap működtetését az Elkertv. szerint végzi, és amennyiben azt észleli, hogy bármely tartalom a jelen Szabályzatba ütközhet, jogosult és az Elkertv.-ben meghatározott esetekben, illetve szabályok szerint köteles a tartalom azonnali eltávolítására, és az érintett Felhasználó további jogellenes tevékenységének megakadályozására. A Társaság kizárja a felelősségét minden abból eredő kárért, ha törölte a Felhasználó jelen Szabályzat rendelkezéseibe ütköző magatartása vagy bármely jogszabály megsértése miatt a Felhasználó által a Weblapra feltöltött bármilyen tartalmat, vagy megakadályozta további Szabályzatba ütköző tevékenységét. A Társaság nem felelős a Felhasználóknak a Weboldal használatával terjedő vagy elérhetővé váló káros tartalmak, így vírusok, férgek okozta károk és egyéb veszteségek vonatkozásában. A Társaság nem felelős továbbá a Felhasználók által megadott adatok hiányosságáért, vagy a hibásan megadott adatokból eredő bármilyen felmerülő hátrányért. A Társaság jogosult megtenni a Felhasználó felelősségre vonásához szükséges lépéseket. A Társaság a hatályos jogszabályok szerint együttműködik a hatóságokkal a felelősségre vonás érdekében. A Társaság nem avatkozik bele a Felhasználók közti jogvitákba, bármilyen vita kialakulásakor a Felhasználó köteles mentesíteni a Társaságot mindennemű igénytől, követeléstől és kártérítés alól. A Társaság nem vállal felelősséget a Felhasználók által a Weblapra feltöltött felhívásokkal, ajánlatokkalszándékosan okozott, továbbá az ezek alapján létrejövő szerződésekkel kapcsolatbanemberi életet, így különösen testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. Xxxxx minden felelősséget a termékek minőségéért, biztonságáért, jogszabályi megfelelőségéért, a termékek, szolgáltatások ellenőrzéséért, a Felhasználó teljesítéséértHonlap használói által tanúsított magatartásért. Az eladott termékek kiszállítása, átadása és a pénzügyi teljesítés a Társaságtól függetlenül, a Felhasználók megállapodásának megfelelően zajlik le. A Társaság együttműködő partnerei útján lehetőséget teremthet a Felhasználók közötti ügyletek teljesítésének előmozdítására (pl. átadás, futárszolgáltatás). A Weblapon keresztül elérhető, együttműködő partnerek által biztosított szolgáltatásokat a Felhasználó saját felelősségére, a partnerszolgáltató által nyújtott feltételek szerint veszi igénybe és elismeriMegrendelő köteles gondoskodni arról, hogy a Társaság Honlap használata során harmadik személyek jogait vagy a jogszabályokat se közvetlenül, se közvetett módon ne sértse. Megrendelő teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, ilyen esetben teljes mértékben együttműködünk az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. A Megrendelő által a Honlap használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat jogosultak vagyunk ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében jogosultak vagyunk jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amelyek más szolgáltatók oldalaira vezetnek. E szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért nem felel e szolgáltatók által nyújtott szolgáltatásokértvállalunk felelősséget. Az Internet globális jellege miatt a Megrendelő elfogadja, hogy a Honlap használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe köteles eljárni. Amennyiben a Felhasználó magatartása következtében vagy azzal összefüggésben harmadik személy vagy Honlap használatával összefüggő bármely hatóság illetve bíróság tevékenység a Társasággal szemben bármilyen igényt támaszt illetve eljárást indítMegrendelő államának joga szerint nem megengedett, a Felhasználó használatért kizárólag Megrendelőt terheli a felelősség. Amennyiben a Megrendelő a Honlapon kifogásolható tartalmat észlel, köteles minden azt haladéktalanul jelezni felénk. Ha jóhiszemű eljárásunk során a Társaság által megkövetelt intézkedést megtenni és a Társaságnak megtéríteni minden olyan kártjelzést megalapozottnak találjuk, vagyoni hátrányt és költséget, amely a Társaságot a Felhasználó bármely jogellenes magatartása miatt jogosultak vagyunk az információ haladéktalan törlésére vagy azzal összefüggésben éri, továbbá köteles a Társaság helyett közvetlenül helytállni ilyen igény vonatkozásábanannak módosítására. A Felhasználó kijelenti, hogy a Szolgáltatást Felek között a jelen Szabályzat rendelkezéseinek megfelelően veszi igénybeÁltalános Szerződési Feltételek alapján létrejött megállapodás megszűnik, ha a Szolgáltatás igénybevétele során megadott adatai Megrendelő törli a valóságnak megfelelnek. A Társaság kizárja felelősségét regisztrációját, vagy ha mi töröljük a Szolgáltatás igénybevétele során megadott téves, hibás vagy hamis adatok vagy e-mail cím megadásából eredő kárért. A Felhasználó vállalja, hogy minden, a Társaság által megkövetelt intézkedést megtesz a Társaság jó hírnevének megóvása érdekébenMegrendelő regisztrációját.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési És Felhasználási Feltételek

Felelősség. A Felhasználó által a Weblapon közzé- vagy elérhetővé tett tartalomért, ideértve a tartalom által okozott vagy egyébként azzal összefüggésben felmerült mindennemű vagyoni vagy nem vagyoni kárért kizárólag a Felhasználót terheli felelősség, a Társaság ezen tartalmakért nem felel és semmilyen felelősséget nem vállal. A Felhasználó köteles a Szolgáltatást jogszerűen és a mindenkor hatályos jogszabályok, továbbá a jelen Szabályzat rendelkezéseinek betartásával használni. A Felhasználó a Szolgáltatások használatának megkezdésével tudomásul veszi, hogy Weblapra általa feltöltött információk, anyagok, szövegek, képek és adatok tartalmáért és jogszerűségéért felelősséggel tartozik. A Társaság a Weblap működtetését az Elkertv. szerint végzi, és amennyiben azt észleli, hogy bármely tartalom a jelen Szabályzatba ütközhet, jogosult és az Elkertv.-ben meghatározott esetekben, illetve szabályok szerint köteles a tartalom azonnali eltávolítására, és az érintett Felhasználó további jogellenes tevékenységének megakadályozására. A Társaság kizárja a felelősségét minden abból eredő kárért, ha törölte a Felhasználó jelen Szabályzat rendelkezéseibe ütköző magatartása vagy bármely jogszabály megsértése miatt a Felhasználó által a Weblapra feltöltött bármilyen tartalmat, vagy megakadályozta további Szabályzatba ütköző tevékenységét. A Társaság nem felelős a Felhasználóknak a Weboldal használatával terjedő vagy elérhetővé váló káros tartalmak, így vírusok, férgek okozta károk és egyéb veszteségek vonatkozásában. A Társaság nem felelős továbbá a Felhasználók által megadott adatok hiányosságáért, vagy a hibásan megadott adatokból eredő bármilyen felmerülő hátrányért. A Társaság jogosult megtenni a Felhasználó felelősségre vonásához szükséges lépéseket. A Társaság a hatályos jogszabályok szerint együttműködik a hatóságokkal a felelősségre vonás érdekében. A Társaság nem avatkozik bele a Felhasználók közti jogvitákba, bármilyen vita kialakulásakor és a Felhasználó köteles mentesíteni Felhasználók közti jogvitákkal kapcsolatos igények tekintetében a Társaságot mindennemű igénytől, követeléstől és kártérítés alólTársaság semmilyen felelősségét nem vállal. A Társaság nem vállal felelősséget a Felhasználók által a Weblapra feltöltött felhívásokkal, ajánlatokkal, továbbá az ezek alapján létrejövő szerződésekkel kapcsolatban, így különösen a termékek minőségéért, biztonságáért, jogszabályi megfelelőségéért, a termékek, szolgáltatások ellenőrzéséért, a Felhasználó teljesítéséért. Az eladott termékek kiszállítása, átadása és a pénzügyi teljesítés a Társaságtól függetlenül, a Felhasználók megállapodásának megfelelően zajlik le. A Társaság Hirdetések (xxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxxxxxxxxxxx) együttműködő partnerei útján lehetőséget teremthet a Felhasználók közötti ügyletek teljesítésének előmozdítására (pl. átadás, futárszolgáltatás)f(uhtttápr:s//zwowlgwá.ljtoafotágsa)s..hAuW) eblaApdodn mkeerges, zmtüitl keelérerhseetlő..,. A Weblapon keresztül elérhető, együttműködő partnerek által biztosított partnerKeekráelstéalsbiztosított szolgáltatásokat a Felhasználó saját aHFiredlheatészsnfeállaódsáasjá(xxxx://xx felelősségére, a partnerszolgáltató által nyújtott feltételek szerint veszi igénybe és elismeri, hogy a Társaság nem felel e szolgáltatók által nyújtott szolgáltatásokért. Amennyiben a Felhasználó magatartása következtében vagy azzal összefüggésben harmadik személy vagy bármely hatóság illetve bíróság a Társasággal szemben bármilyen igényt támaszt illetve eljárást indít, a Felhasználó köteles minden a Társaság által megkövetelt intézkedést megtenni és a Társaságnak megtéríteni minden olyan kárt, vagyoni hátrányt és költséget, amely a Társaságot a Felhasználó bármely jogellenes magatartása miatt vagy azzal összefüggésben éri, továbbá köteles a Társaság helyett közvetlenül helytállni ilyen igény vonatkozásában. A Felhasználó kijelenti, hogy a Szolgáltatást a jelen Szabályzat rendelkezéseinek megfelelően veszi igénybe, a Szolgáltatás igénybevétele során megadott adatai a valóságnak megfelelnek. A Társaság kizárja felelősségét a Szolgáltatás igénybevétele során megadott téves, hibás vagy hamis adatok vagy e-mail cím megadásából eredő kárért. A Felhasználó vállalja, hogy minden, a Társaság által megkövetelt intézkedést megtesz a Társaság jó hírnevének megóvása érdekében.

Appears in 1 contract

Samples: docs.jofogas.hu

Felelősség. A Felhasználó által Megrendelő a Weblapon közzé- vagy elérhetővé tett tartalomért, ideértve a tartalom által okozott vagy egyébként azzal összefüggésben felmerült mindennemű vagyoni vagy nem vagyoni kárért Honlapot kizárólag a Felhasználót terheli felelősségsaját kockázatára használhatja, a Társaság ezen tartalmakért nem felel és semmilyen felelősséget nem vállal. A Felhasználó köteles a Szolgáltatást jogszerűen és a mindenkor hatályos jogszabályok, továbbá a jelen Szabályzat rendelkezéseinek betartásával használni. A Felhasználó a Szolgáltatások használatának megkezdésével tudomásul veszielfogadja, hogy Weblapra általa feltöltött információk, anyagok, szövegek, képek és adatok tartalmáért és jogszerűségéért felelősséggel tartozik. A Társaság a Weblap működtetését az Elkertv. szerint végzi, és amennyiben azt észleli, hogy bármely tartalom a jelen Szabályzatba ütközhet, jogosult és az Elkertv.-ben meghatározott esetekben, illetve szabályok szerint köteles a tartalom azonnali eltávolítására, és az érintett Felhasználó további jogellenes tevékenységének megakadályozására. A Társaság kizárja a felelősségét minden abból eredő kárért, ha törölte a Felhasználó jelen Szabályzat rendelkezéseibe ütköző magatartása vagy bármely jogszabály megsértése miatt a Felhasználó által a Weblapra feltöltött bármilyen tartalmat, vagy megakadályozta további Szabályzatba ütköző tevékenységét. A Társaság nem felelős a Felhasználóknak a Weboldal használatával terjedő vagy elérhetővé váló káros tartalmak, így vírusok, férgek okozta károk és egyéb veszteségek vonatkozásában. A Társaság nem felelős továbbá a Felhasználók által megadott adatok hiányosságáért, vagy a hibásan megadott adatokból eredő bármilyen felmerülő hátrányért. A Társaság jogosult megtenni a Felhasználó felelősségre vonásához szükséges lépéseket. A Társaság a hatályos jogszabályok szerint együttműködik a hatóságokkal a felelősségre vonás érdekében. A Társaság nem avatkozik bele a Felhasználók közti jogvitákba, bármilyen vita kialakulásakor a Felhasználó köteles mentesíteni a Társaságot mindennemű igénytől, követeléstől és kártérítés alól. A Társaság Szolgáltató nem vállal felelősséget a Felhasználók által használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a Weblapra feltöltött felhívásokkal, ajánlatokkalszándékosan okozott, továbbá az ezek alapján létrejövő szerződésekkel kapcsolatbanemberi életet, így különösen testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. Szolgáltató kizár minden felelősséget a termékek minőségéért, biztonságáért, jogszabályi megfelelőségéért, a termékek, szolgáltatások ellenőrzéséért, a Felhasználó teljesítéséértHonlap használói által tanúsított magatartásért. Az eladott termékek kiszállítása, átadása és a pénzügyi teljesítés a Társaságtól függetlenül, a Felhasználók megállapodásának megfelelően zajlik le. A Társaság együttműködő partnerei útján lehetőséget teremthet a Felhasználók közötti ügyletek teljesítésének előmozdítására (pl. átadás, futárszolgáltatás). A Weblapon keresztül elérhető, együttműködő partnerek által biztosított szolgáltatásokat a Felhasználó saját felelősségére, a partnerszolgáltató által nyújtott feltételek szerint veszi igénybe és elismeriMegrendelő köteles gondoskodni arról, hogy a Társaság Honlap használata során harmadik személyek jogait vagy a jogszabályokat se közvetlenül, se közvetett módon ne sértse. Megrendelő teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. A Megrendelők által a Honlap használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem felel e köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amelyek más szolgáltatók által nyújtott szolgáltatásokértoldalaira vezetnek. E szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. Az Internet globális jellege miatt Megrendelő elfogadja, hogy a Honlap használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve köteles eljárni. Amennyiben a Felhasználó magatartása következtében vagy azzal összefüggésben harmadik személy vagy Honlap használatával összefüggő bármely hatóság illetve bíróság tevékenység a Társasággal szemben bármilyen igényt támaszt illetve eljárást indítMegrendelő államának joga szerint nem megengedett, a Felhasználó használatért kizárólag Megrendelőt terheli a felelősség.Amennyiben a Megrendelő a Honlapon kifogásolható tartalmat észlel, köteles minden azt haladéktalanul jelezni a Társaság által megkövetelt intézkedést megtenni és Szolgáltatónak. Ha a Társaságnak megtéríteni minden olyan kártSzolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, vagyoni hátrányt és költséget, amely a Társaságot a Felhasználó bármely jogellenes magatartása miatt jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy azzal összefüggésben éri, továbbá köteles a Társaság helyett közvetlenül helytállni ilyen igény vonatkozásábanannak módosítására. A Felhasználó kijelentiHonlapon feltüntetett információk nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt. Ha rendszeresen szedett gyógyszere mellé étrend-kiegészítőt is szedne, előtte konzultáljon orvosával. A Szolgáltató a Megrendelő rendelkezésére bocsát minden információt a termékről, melyek a törvények szerint szükségesek és elégségesek. Szolgáltató törekszik arra, hogy a Szolgáltatást Honlapon a jelen Szabályzat rendelkezéseinek megfelelően veszi igénybelehetőségekhez mérten részletes és pontos információkkal szolgáljon az egyes termékleírásoknál. Nem vállal felelősséget azért, ha bárminemű (direkt, indirekt) átmeneti vagy tartós károsodás lép fel a Szolgáltatás igénybevétele során megadott adatai nem rendeltetésszerű használat vagy fogyasztás következtében. Ugyanígy nem vállal felelősséget a valóságnak megfelelnekhanyagságból vagy felelőtlenségből bekövetkező károsodásokért. A Társaság kizárja felelősségét a Szolgáltatás igénybevétele során megadott tévesKérjük, hibás vagy hamis adatok vagy e-mail cím megadásából eredő kárért. A Felhasználó vállalja, hogy minden, a Társaság által megkövetelt intézkedést megtesz a Társaság jó hírnevének megóvása érdekében.mindenképp tartsa be termékek alkalmazására vonatkozó irányelveket!

Appears in 1 contract

Samples: www.kutyazona.hu

Felelősség. A Felhasználó által Vásárló a Weblapon közzé- vagy elérhetővé tett tartalomért, ideértve a tartalom által okozott vagy egyébként azzal összefüggésben felmerült mindennemű vagyoni vagy nem vagyoni kárért Honlapot kizárólag a Felhasználót terheli felelősségsaját kockázatára használhatja, a Társaság ezen tartalmakért nem felel és semmilyen felelősséget nem vállal. A Felhasználó köteles a Szolgáltatást jogszerűen és a mindenkor hatályos jogszabályok, továbbá a jelen Szabályzat rendelkezéseinek betartásával használni. A Felhasználó a Szolgáltatások használatának megkezdésével tudomásul veszielfogadja, hogy Weblapra általa feltöltött információk, anyagok, szövegek, képek és adatok tartalmáért és jogszerűségéért felelősséggel tartozik. A Társaság a Weblap működtetését az Elkertv. szerint végzi, és amennyiben azt észleli, hogy bármely tartalom a jelen Szabályzatba ütközhet, jogosult és az Elkertv.-ben meghatározott esetekben, illetve szabályok szerint köteles a tartalom azonnali eltávolítására, és az érintett Felhasználó további jogellenes tevékenységének megakadályozására. A Társaság kizárja a felelősségét minden abból eredő kárért, ha törölte a Felhasználó jelen Szabályzat rendelkezéseibe ütköző magatartása vagy bármely jogszabály megsértése miatt a Felhasználó által a Weblapra feltöltött bármilyen tartalmat, vagy megakadályozta további Szabályzatba ütköző tevékenységét. A Társaság nem felelős a Felhasználóknak a Weboldal használatával terjedő vagy elérhetővé váló káros tartalmak, így vírusok, férgek okozta károk és egyéb veszteségek vonatkozásában. A Társaság nem felelős továbbá a Felhasználók által megadott adatok hiányosságáért, vagy a hibásan megadott adatokból eredő bármilyen felmerülő hátrányért. A Társaság jogosult megtenni a Felhasználó felelősségre vonásához szükséges lépéseket. A Társaság a hatályos jogszabályok szerint együttműködik a hatóságokkal a felelősségre vonás érdekében. A Társaság nem avatkozik bele a Felhasználók közti jogvitákba, bármilyen vita kialakulásakor a Felhasználó köteles mentesíteni a Társaságot mindennemű igénytől, követeléstől és kártérítés alól. A Társaság Szolgáltató nem vállal felelősséget a Felhasználók által használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a Weblapra feltöltött felhívásokkal, ajánlatokkalszándékosan okozott, továbbá az ezek alapján létrejövő szerződésekkel kapcsolatbanemberi életet, így különösen testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződés szegésért való felelősségen túlmenően. Szolgáltató kizár minden felelősséget a termékek minőségéért, biztonságáért, jogszabályi megfelelőségéért, a termékek, szolgáltatások ellenőrzéséért, a Felhasználó teljesítéséértHonlap használói által tanúsított magatartásért. Az eladott termékek kiszállítása, átadása és a pénzügyi teljesítés a Társaságtól függetlenül, a Felhasználók megállapodásának megfelelően zajlik le. A Társaság együttműködő partnerei útján lehetőséget teremthet a Felhasználók közötti ügyletek teljesítésének előmozdítására (pl. átadás, futárszolgáltatás). A Weblapon keresztül elérhető, együttműködő partnerek által biztosított szolgáltatásokat a Felhasználó saját felelősségére, a partnerszolgáltató által nyújtott feltételek szerint veszi igénybe és elismeriVásárló köteles gondoskodni arról, hogy a Társaság Honlap használata során harmadik személyek jogait vagy a jogszabályokat se közvetlenül, se közvetett módon ne sértse. Vásárló teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együtt működik az eljáró hatóságokkal a jog sértések felderítése végett. A felhasználók által a Honlap használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem felel e köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amelyek más szolgáltatók által nyújtott szolgáltatásokértoldalaira vezetnek. E szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. Az Internet globális jellege miatt Vásárló elfogadja, hogy a Honlap használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe vételével köteles eljárni. Amennyiben a Felhasználó magatartása következtében vagy azzal összefüggésben harmadik személy vagy Honlap használatával összefüggő bármely hatóság illetve bíróság tevékenység a Társasággal szemben bármilyen igényt támaszt illetve eljárást indítVásárló államának joga szerint nem megengedett, a Felhasználó használatért kizárólag a Vásárlót terheli a felelősség. Amennyiben a Vásárló a Honlapon kifogásolható tartalmat észlel, köteles minden azt haladéktalanul jelezni a Társaság által megkövetelt intézkedést megtenni Szolgáltatónak. Ha a Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására. Szolgáltató és a Társaságnak megtéríteni minden olyan kárt, vagyoni hátrányt és költséget, amely a Társaságot a Felhasználó bármely jogellenes magatartása miatt vagy azzal összefüggésben éri, továbbá köteles a Társaság helyett közvetlenül helytállni ilyen igény vonatkozásában. A Felhasználó kijelenti, hogy a Szolgáltatást Vásárló között a jelen Szabályzat rendelkezéseinek megfelelően veszi igénybeÁltalános Szerződési Feltételek alapján létrejött megállapodás megszűnik, ha a Szolgáltatás igénybevétele során megadott adatai Vásárló törli a valóságnak megfelelnek. A Társaság kizárja felelősségét regisztrációját, vagy ha a Szolgáltatás igénybevétele során megadott téves, hibás vagy hamis adatok vagy e-mail cím megadásából eredő kárért. A Felhasználó vállalja, hogy minden, Szolgáltató törli a Társaság által megkövetelt intézkedést megtesz a Társaság jó hírnevének megóvása érdekébenVásárló regisztrációját.

Appears in 1 contract

Samples: dressa.hu

Felelősség. A Felhasználó által Vásárló a Weblapon közzé- vagy elérhetővé tett tartalomért, ideértve a tartalom által okozott vagy egyébként azzal összefüggésben felmerült mindennemű vagyoni vagy nem vagyoni kárért xxx.xxxxxxxxxxx.xx ldalt kizárólag a Felhasználót terheli felelősségsaját kockázatára használhatja, a Társaság ezen tartalmakért nem felel és semmilyen felelősséget nem vállal. A Felhasználó köteles a Szolgáltatást jogszerűen és a mindenkor hatályos jogszabályok, továbbá a jelen Szabályzat rendelkezéseinek betartásával használni. A Felhasználó a Szolgáltatások használatának megkezdésével tudomásul veszielfogadja, hogy Weblapra általa feltöltött információk, anyagok, szövegek, képek és adatok tartalmáért és jogszerűségéért felelősséggel tartozik. A Társaság a Weblap működtetését az Elkertv. szerint végzi, és amennyiben azt észleli, hogy bármely tartalom a jelen Szabályzatba ütközhet, jogosult és az Elkertv.-ben meghatározott esetekben, illetve szabályok szerint köteles a tartalom azonnali eltávolítására, és az érintett Felhasználó további jogellenes tevékenységének megakadályozására. A Társaság kizárja a felelősségét minden abból eredő kárért, ha törölte a Felhasználó jelen Szabályzat rendelkezéseibe ütköző magatartása vagy bármely jogszabály megsértése miatt a Felhasználó által a Weblapra feltöltött bármilyen tartalmat, vagy megakadályozta további Szabályzatba ütköző tevékenységét. A Társaság nem felelős a Felhasználóknak a Weboldal használatával terjedő vagy elérhetővé váló káros tartalmak, így vírusok, férgek okozta károk és egyéb veszteségek vonatkozásában. A Társaság nem felelős továbbá a Felhasználók által megadott adatok hiányosságáért, vagy a hibásan megadott adatokból eredő bármilyen felmerülő hátrányért. A Társaság jogosult megtenni a Felhasználó felelősségre vonásához szükséges lépéseket. A Társaság a hatályos jogszabályok szerint együttműködik a hatóságokkal a felelősségre vonás érdekében. A Társaság nem avatkozik bele a Felhasználók közti jogvitákba, bármilyen vita kialakulásakor a Felhasználó köteles mentesíteni a Társaságot mindennemű igénytől, követeléstől és kártérítés alól. A Társaság Szolgáltató nem vállal felelősséget a Felhasználók által használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a Weblapra feltöltött felhívásokkal, ajánlatokkalszándékosan okozott, továbbá az ezek alapján létrejövő szerződésekkel kapcsolatbanemberi életet, így különösen testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. Szolgáltató kizár minden felelősséget a termékek minőségéért, biztonságáért, jogszabályi megfelelőségéért, a termékek, szolgáltatások ellenőrzéséért, a Felhasználó teljesítéséértxxx.xxxxxxxxxxx.xx oldal használói által tanúsított magatartásért. Az eladott termékek kiszállítása, átadása és a pénzügyi teljesítés a Társaságtól függetlenül, a Felhasználók megállapodásának megfelelően zajlik le. A Társaság együttműködő partnerei útján lehetőséget teremthet a Felhasználók közötti ügyletek teljesítésének előmozdítására (pl. átadás, futárszolgáltatás). A Weblapon keresztül elérhető, együttműködő partnerek által biztosított szolgáltatásokat a Felhasználó saját felelősségére, a partnerszolgáltató által nyújtott feltételek szerint veszi igénybe és elismeriVásárló köteles gondoskodni arról, hogy a Társaság xxx.xxxxxxxxxxx.xx oldal használata során harmadik személyek jogait vagy a jogszabályokat se közvetlenül, se közvetett módon ne sértse. Vásárló teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amelyek más szolgáltatók oldalaira vezetnek. E szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem felel e szolgáltatók által nyújtott szolgáltatásokértvállal felelősséget. Az Internet globális jellege miatt Vásárló elfogadja, hogy a xxx.xxxxxxxxxxx.xx oldal használata során az Általános Szerződési Feltételekbe foglaltakon kívül az ide vonatkozó egyes nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is köteles figyelembe venni.. Amennyiben a xxx.xxxxxxxxxxx.xx oldal használatával összefüggő bármely tevékenység a Vásárló államának joga szerint nem megengedett, a használatért kizárólag Vásárlót terheli a felelősség. Amennyiben a Felhasználó magatartása következtében Vásárló a xxx.xxxxxxxxxxx.xx oldalon jogi vagy azzal összefüggésben harmadik személy egyéb szempontból kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni a Szolgáltatónak. Ha a Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy bármely hatóság illetve bíróság a Társasággal szemben bármilyen igényt támaszt illetve eljárást indít, a Felhasználó köteles minden a Társaság által megkövetelt intézkedést megtenni annak módosítására. Szolgáltató és a Társaságnak megtéríteni minden olyan kárt, vagyoni hátrányt és költséget, amely a Társaságot a Felhasználó bármely jogellenes magatartása miatt vagy azzal összefüggésben éri, továbbá köteles a Társaság helyett közvetlenül helytállni ilyen igény vonatkozásában. A Felhasználó kijelenti, hogy a Szolgáltatást Vásárló között a jelen Szabályzat rendelkezéseinek megfelelően veszi igénybeÁltalános Szerződési Feltételek alapján létrejött megállapodás megszűnik, ha a Szolgáltatás igénybevétele során megadott adatai Vásárló törli a valóságnak megfelelnek. A Társaság kizárja felelősségét regisztrációját, vagy ha a Szolgáltatás igénybevétele során megadott téves, hibás vagy hamis adatok vagy e-mail cím megadásából eredő kárért. A Felhasználó vállalja, hogy minden, Szolgáltató törli a Társaság által megkövetelt intézkedést megtesz a Társaság jó hírnevének megóvása érdekébenVásárló regisztrációját.

Appears in 1 contract

Samples: www.hungariamed.hu

Felelősség. A Felhasználó által Fontos tudnod, hogy szolgáltatásaink igénybevételével elfogadod, hogy azokat kizárólag a Weblapon közzé- vagy elérhetővé tett tartalomértsaját kockázatodra használod, ideértve valamint elfogadod, hogy nem vállalunk felelősséget a tartalom által okozott vagy egyébként azzal összefüggésben felmerült mindennemű használat során felmerülő vagyoni vagy és nem vagyoni kárért károkért, továbbá nem felelünk azért sem, ha az internetkapcsolatod minősége, hibája, megszakadása miatt kimarad, akadozik a szolgáltatásunk. Tudnod kell, hogy kizárunk minden felelősséget az általad tanúsított magatartásokért, köteles vagy gondoskodni arról, hogy a szolgálatásaink használata során harmadik személyek jogait vagy a jogszabályokat se közvetlenül, se közvetett módon ne sértsd, saját magata rtásodért kizárólag és teljes mértékben Te felelsz. Tudnod kell, hogy a Felhasználót terheli felelősségXxxxxxxx által közzétett tartalmak tekintetében jogosultak vagyunk, de nem vagyunk kötelesek jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. Szolgáltatóként nem vagyunk kötelesek moderálni a Hirdetők hirdetéseit, illetve nem vagyunk kötelesek ellenőrizni az általuk közzétett hirdetések tartalmának valódiságát sem. Kizárólag a Xxxxxxxx felelősek a hirdetéseikben közzétett tartalmakért és az azokban foglaltakért kötelesek helytállni, Szolgáltatóként nem vállalunk felelősséget a hirdetések tartalmának valódiságáért, esetleges jogszerűtlenségéért. A szolgáltatásaink igénybevétele során megadott személyes adataid valódiságáért, helyességéért felelősséggel Te tartozol, azokat mi nem ellenőrizzük. Nem vagyunk felelősek azért, ha valóságnak nem megfelelő vagy hibás, téves, hamis adatokat adtál meg részünkre, az abból eredő károkért felelősséggel Te tartozol. Tájékoztatunk, hogy Honlapunk és Hírlevelünk olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amelyek más szolgáltatók oldalaira vezetnek. E szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért mi nem vállalunk felelősséget. Tudnod kell, hogy az Internet globális jellege miatt elfogadod, hogy a Honlapunk használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit figyelembe véve vagy köteles eljárni. Amennyiben a Honlapunk használatával összefüggő bármely tevékenység az államod joga szerint nem megengedett, a Társaság ezen tartalmakért nem felel használatért kizárólag Téged terhel a felelősség. Amennyiben a Honlapon kifogásolható tartalmat észlelsz, köteles vagy azt haladéktalanul jelezni nekünk. Ha a jóhiszemű eljárásunk során a jelzést megalapozottnak találjuk, jogosultak vagyunk az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására. Nyomatékosan ajánljuk, hogy ha rendelkezel foglalkoztatói profillal, vagy álláskeresői profillal, rendszeresen módosítsd jelszavadat és semmilyen felelősséget nem vállalazt senkinek ne add ki, mások által hozzáférhető helyen ne tárold. A Felhasználó jelszó elvesztéséből eredő károkért nem vállalunk felelősséget. Ha van foglalkoztatói profilod, vagy álláskeresői profilod, a belépési azonosító (email cím) és jelszó titkos és biztonságos kezelésével kapcsolatosan kizárólagos felelősség Téged terhel. Ezen adataidat nem adhatod ki harmadik félnek, és nem használhatod más azonosítóját, jelszavát ill. nem kísérelheted meg más hozzáférésének használatát. Teljes körű felelősség terhel az azonosító és jelszó párossal, ill. azon keresztül történő mindennemű szolgáltatás megrendeléssel és egyéb tevékenységgel kapcsolatban. Vállalod, hogy haladéktalanul értesítesz minket adataidnak bármilyen illetéktelen felhasználásáról, illetve a biztonság egyéb módon való megsértéséről. Nem vagyunk felelősségre vonhatóak az azonosítód és jelszavad párosának illetéktelen felhasználásából eredő bármiféle kárért. Az ebből eredő valamennyi, akár a mi oldalunkon, akár harmadik személyek oldalán felmerült kárt köteles vagy viselni, illetve azok viselése alól bennünket mentesíteni, az általunk esetlegesen már megtérített kárt részünkre megfizetni. Szolgáltatóként nem felelünk azért, ha Te vagy képviseletedben eljáró személy (meghatalmazott, alkalmazott, közreműködő, stb.) nem megfelelő hirdetést ad fel, szolgáltatást rendel(sz) meg tőlünk, illetve téves megrendelést ad(sz) le részünkre, és ebből eredően károd keletkezik. Hirdetőként tudomásul veszed, hogy nem felelünk Szolgáltatóként a Szolgáltatást jogszerűen és hirdetés látogatottságának elmaradása, vagy a mindenkor hatályos jogszabályokhirdetés, munkavállaló keresés eredménytelensége miatt, továbbá a jelen Szabályzat rendelkezéseinek betartásával használnihirdetésekben előforduló esetleges hibákért, valamint a publikált hirdetések megtekintéséről adott információk körében – ideértve a Honlapon, illetve a Facebookon publikált hirdetéseket is - nem terhel felelősség minket, ha a megtekintések statisztikailag rögzített száma nem feltétlenül egyezik meg a hirdetést valójában megtekintők számával, mert erről nem áll rendelkezésre információ részünkre. A Felhasználó Amennyiben jelentkezel a Szolgáltatások használatának megkezdésével Honlapunkon vagy Facebookon a Xxxxxxxx által közzétett valamely állásra, tudomásul vesziveszed és elfogadod, hogy Weblapra általa feltöltött információknem terhel minket felelősség sem az állásra történő jelentkezésed eredményességéért, anyagok, szövegek, képek és adatok tartalmáért és jogszerűségéért felelősséggel tartoziksem a Hirdetők által tanúsított magatartásért. A Társaság a Weblap működtetését az Elkertv. szerint végzi, és amennyiben azt észleliTudomásul veszed továbbá, hogy bármely tartalom a jelen Szabályzatba ütközhet, jogosult és Szolgáltatóként nem terhel minket felelősség az Elkertv.-ben meghatározott esetekben, illetve szabályok szerint köteles a tartalom azonnali eltávolítására, és az érintett Felhasználó további jogellenes tevékenységének megakadályozására. A Társaság kizárja a felelősségét minden abból eredő kárért, ha törölte a Felhasználó jelen Szabályzat rendelkezéseibe ütköző magatartása vagy bármely jogszabály megsértése miatt a Felhasználó által a Weblapra feltöltött bármilyen tartalmatálláshirdetésre történő jelentkezésed eredményeképp létrejött munkaviszonyból, vagy megakadályozta további Szabályzatba ütköző tevékenységét. A Társaság nem felelős a Felhasználóknak a Weboldal használatával terjedő vagy elérhetővé váló káros tartalmak, így vírusok, férgek okozta károk munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyból eredő károkért és egyéb veszteségek vonatkozásábanigényekért. A Társaság nem felelős továbbá a Felhasználók által megadott adatok hiányosságáértHirdetőként kötelességed gondoskodni róla, vagy a hibásan megadott adatokból eredő bármilyen felmerülő hátrányért. A Társaság jogosult megtenni a Felhasználó felelősségre vonásához szükséges lépéseket. A Társaság a hatályos jogszabályok szerint együttműködik a hatóságokkal a felelősségre vonás érdekében. A Társaság nem avatkozik bele a Felhasználók közti jogvitákbahogyha hirdetésed aktualitását vesztette, bármilyen vita kialakulásakor a Felhasználó köteles mentesíteni a Társaságot mindennemű igénytőlazt inaktiváld rendszerünkben, követeléstől és kártérítés alól. A Társaság nem vállal felelősséget a Felhasználók által a Weblapra feltöltött felhívásokkalezért felelősség kizárólag Téged, ajánlatokkal, továbbá az ezek alapján létrejövő szerződésekkel kapcsolatban, így különösen a termékek minőségéért, biztonságáért, jogszabályi megfelelőségéért, a termékek, szolgáltatások ellenőrzéséért, a Felhasználó teljesítéséért. Az eladott termékek kiszállítása, átadása és a pénzügyi teljesítés a Társaságtól függetlenül, a Felhasználók megállapodásának megfelelően zajlik le. A Társaság együttműködő partnerei útján lehetőséget teremthet a Felhasználók közötti ügyletek teljesítésének előmozdítására (pl. átadás, futárszolgáltatás). A Weblapon keresztül elérhető, együttműködő partnerek által biztosított szolgáltatásokat a Felhasználó saját felelősségére, a partnerszolgáltató által nyújtott feltételek szerint veszi igénybe és elismeri, hogy a Társaság nem felel e szolgáltatók által nyújtott szolgáltatásokértmint Hirdetőt terhel. Amennyiben a Felhasználó szolgáltatásainkat igénybe vevők magatartása következtében vagy azzal összefüggésben harmadik személy vagy bármely hatóság hatóság, illetve bíróság a Társasággal velünk szemben bármilyen igényt támaszt támaszt, illetve eljárást indít, a Felhasználó köteles szolgáltatásainkat igénybe vevők kötelesek minden a Társaság által általunk megkövetelt intézkedést megtenni és a Társaságnak megtéríteni minden olyan kártkárunkat, vagyoni hátrányt és költségethátrányunkat, amely költségünket megtéríteni, ami a Társaságot a Felhasználó bármely szolgáltatásainkat igénybe vevők jogellenes magatartása miatt vagy azzal összefüggésben ériér minket. A létrejött jogviszony megszűnik a potenciális álláskeresői regisztráció és profil, illetve foglalkoztatók esetében a foglalkoztatói regisztráció és profil törlésével (szolgáltatásokat igénybe vevők egyoldalú nyilatkozata), valamint a hirdetési szolgáltatás igénybevétele esetén hirdetési szolgáltatás tekintetében megszűnik az adott hirdetésre vonatkozó szerződéses viszony a publikált hirdetés lejártával, amennyiben hosszabbításra kerül a publikált hirdetés időtartama, úgy a hosszabbítás lejártával, illetve Facebook kampány igénybevétele esetén a kampány időtartam lejártával. A létrejött jogviszony abban az esetben is megszűnhet, ha a szolgáltatásainkat igénybe vevők szerződésszegésére tekintettel élnünk szükséges azonnali hatályú felmondási jogunkkal és törölnünk kell publikált hirdetésüket, Facebook-kampányt vagy akár regisztrációjukat és profiljukat, ideértve azt az esetet is, ha a szolgáltatásunk díja, kreditcsomagunk díja nem kerül rendezésre a póthatáridőn belül sem. Szolgáltatóként fenntartjuk a jogot arra vonatkozóan, hogy technikai vagy egyéb okokból korlátozzuk hirdetési szolgáltatásunkat, vagy annak egy részét. A szolgáltatásaink igénybevételével szavatolod, hogy azokat rendeltetésszerűen, kizárólag jogszerű módon és célokra, jelen ÁSZF, továbbá köteles a Társaság helyett vonatkozó jogszabályi rendelkezések betartásával veszed igénybe. Hirdetőként a hirdetési szolgáltatásunk igénybevételével kötelezed magadat, hogy felhívásra haladéktalanul megtéríted nekünk mindazon bírságot, kártérítést és költséget, illetve polgári jogi igényt, amit az ÁSZF és a vonatkozó jogszabályi rendelkezések általad történő megszegés folytán az illetékes hatóságok vagy harmadik személyek velünk, illetve vezető tisztségviselőinkkel, vagy egyéb, a teljesítésben résztvevő közreműködőnkkel szemben érvényesítenek. Kötelezettséget vállalsz a hirdetési szolgáltatásunk igénybevételével arra is – a jogszabályi keretek között -, hogy helyettünk a hatósággal, illetőleg a jogosulttal szemben közvetlenül helytállni ilyen igény vonatkozásábanhelytállsz, a hatóságnak, illetve a jogosultnak az esedékességkor megfizeted az előzőekben említett bírságot, kártérítést, egyéb igényt és költséget, vagy ha azt már mi vagy az érintett személy megtérítette, akkor azonnal megtéríted annak összegét részünkre vagy az érintett személy részére. A Felhasználó kijelentiHirdetőként tudomásul veszed, hogy a Szolgáltatást jogszabályi keretek között kizárjuk az előbbiekből eredő kárért, illetve bármilyen hátrányért és igényért való felelősségünket. Szolgáltatóként semmilyen felelősséget nem vállalunk a rendszerünkbe feltöltött önéletrajzok tartalmáért, így különösen azok hitelességéért, valódiságáért, aktualitásáért. Hirdetőkén tudomásul veszed és kifejezetten elfogadod, hogy velünk szemben – a jogszabályi keretek között – kárigény, vagy egyéb igényérvényesítés csak a kárigénnyel érintett szolgáltatás díja mértékéig érvényesíthető. Szolgáltatóként – a jogszabályi keretek közötti - kártérítési felelősségünk kizárólag a tényleges közvetlen károkra korlátozódik, és Szolgáltatóként – a jogszabályi keretek között kifejezetten kizárjuk a felelősségünket bármiféle közvetett vagy következményi, illetve biztatási jellegű kárért, és igényért, ideértve többek között az elmaradt hasznot, a költségeket illetve a nem vagyoni kárt is, kivéve, ha a jelen Szabályzat rendelkezéseinek megfelelően veszi igényberendelkezés szerinti valamely feltétel alkalmazását jogszabály kifejezetten kizárja. Hirdetőkén tudomásul veszed, hogy a Szolgáltatás igénybevétele hirdetési szolgál tatás díjai a jelen, és az ÁSZF egyéb pontjaiban meghatározott felelősségkorlátozásokra tekintettel lettek az adott mértékben megállapítva. Hirdetőként semmilyen nyilvános (ideértendő az Internetet is) megnyilatkozásod során megadott adatai nem tehetsz ránk, illetve szolgáltatásunkra, brandünkre, vagy munkatársainkra, szerződött partnereinkre, illetve képviseletükben eljáró személyekre semmilyen negatív, vagy ésszerűen eljárva akként értékelhető megjegyzést és egyebekben sem tanúsíthatsz olyan magatartást, mellyel üzleti érdekeinket, jó hírnevünket sértheted. Amennyiben Hirdetőként a valóságnak megfelelnekTe érdekkörödbe tartozó okból nem nyújtható részedre a hirdetési szolgáltatásunk, úgy az nem eshet a terhünkre. A Társaság kizárja felelősségét Hirdetőként szavatolod, hogy a Szolgáltatás igénybevétele során megadott tévessaját, hibás vagy hamis adatok a meghirdetett állást kínáló ügyfeled logójának, védjegyének hirdetésben történő megjelenítésével kapcsolatban minden szükséges felhatalmazással és jogosultsággal rendelkezel, az ilyen logó, védjegy hirdetésben történő megjelenítése nem sért jogszabályt, nem sérti harmadik személyek jogait, illetve harmadik személynek nincs olyan joga (ideértve, de nem kizárólagosan a szerzői jogokat, iparjogvédelmi oltalom alatt álló alkotásokhoz fűződő jogokat, védjegyhez fűződő jogokat, személyhez fűződő jogokat), amely a hirdetés megjelenését kizárja, korlátozza vagy e-mail cím megadásából akadályozza, és velünk szemben semmilyen igény nem kerül érvényesítésre, ilyen igény esetén harmadik személyekkel szemben kizárólag Te felelsz és Te állsz helyt. Amennyiben saját Karrier oldaladra szeretnéd, hogy érkezzenek a pályázatok, Hirdetőként szavatolod, hogy az álláshirdetésedben szereplő link kizárólag a saját vagy a meghirdetett állást kínáló ügyfeled által üzemeltetett, jogszerűen működő és nem korhatáros weboldal főoldalára navigál. Igyekszünk minden lehetséges rendelkezésünkre álló technikával és eszközzel biztosítani az általunk nyújtott szolgáltatás folyamatosságát. Nem vállalunk azonban felelősséget az adatátviteli kapcsolat bármely hibájából, illetve működésképtelenségéből eredő kárért, továbbá azért a kárért, amely működési körünkön kívül eső elháríthatatlan külső okból származik, és amely a teljesítéshez szükséges munkavégzést, vagy a technikai eszközök rendelkezésre állását akadályozza (vis maior). A Felhasználó vállaljaIlyennek minősül különösen a sztrájk, árvíz, földrengés, felhőszakadás, áramszünet, az internet működési elégtelensége, adatátviteli hiba, üzemkiesés stb. Ezekben az esetekben a teljesítési határidő automatikusan meghosszabbodik legalább az akadályoztatás időtartamával, de azzal, hogy mindenamennyiben a teljesítésre az adott munkanapon már nincs lehetőség, arra automatikusan a Társaság által megkövetelt intézkedést megtesz a Társaság jó hírnevének megóvása érdekébenkövetkező munkanapon, illetőleg munkanaptól kezdődően kerül sor.

Appears in 1 contract

Samples: app.mytime.jobs

Felelősség. A Felhasználó által a Weblapon közzé- vagy elérhetővé tett tartalomérthonlapra történ belépéssel, ideértve a tartalom által okozott vagy egyébként azzal összefüggésben felmerült mindennemű vagyoni vagy nem vagyoni kárért kizárólag a Felhasználót terheli felelősség, a Társaság ezen tartalmakért nem felel és semmilyen felelősséget nem vállal. A Felhasználó köteles a Szolgáltatást jogszerűen és a mindenkor hatályos jogszabályok, továbbá a jelen Szabályzat rendelkezéseinek betartásával használni. A Felhasználó a Szolgáltatások használatának megkezdésével tudomásul veszi, hogy Weblapra általa feltöltött információk, anyagok, szövegek, képek és adatok tartalmáért és jogszerűségéért felelősséggel tartozik. A Társaság a Weblap működtetését az Elkertv. szerint végzi, és amennyiben azt észleli, hogy bármely tartalom a jelen Szabályzatba ütközhet, jogosult és az Elkertv.-ben meghatározott esetekbenannak használatával, illetve szabályok szerint köteles a tartalom azonnali eltávolításáraregisztrációval minden Vásárló elfogadja a honlap használatának jelen feltételeit, és az érintett Felhasználó további jogellenes tevékenységének megakadályozására. A Társaság kizárja a felelősségét minden abból eredő kárért, ha törölte a Felhasználó jelen Szabályzat rendelkezéseibe ütköző magatartása vagy bármely jogszabály megsértése miatt a Felhasználó által a Weblapra feltöltött bármilyen tartalmat, vagy megakadályozta további Szabályzatba ütköző tevékenységét. A Társaság nem felelős a Felhasználóknak a Weboldal használatával terjedő vagy elérhetővé váló káros tartalmak, így vírusok, férgek okozta károk és egyéb veszteségek vonatkozásában. A Társaság nem felelős továbbá a Felhasználók által megadott adatok hiányosságáért, vagy a hibásan megadott adatokból eredő bármilyen felmerülő hátrányért. A Társaság jogosult megtenni a Felhasználó felelősségre vonásához szükséges lépéseket. A Társaság a hatályos jogszabályok szerint együttműködik a hatóságokkal a felelősségre vonás érdekében. A Társaság nem avatkozik bele a Felhasználók közti jogvitákba, bármilyen vita kialakulásakor a Felhasználó köteles mentesíteni a Társaságot mindennemű igénytől, követeléstől és kártérítés alól. A Társaság nem vállal felelősséget a Felhasználók által a Weblapra feltöltött felhívásokkal, ajánlatokkal, továbbá az ezek alapján létrejövő szerződésekkel kapcsolatban, így különösen a termékek minőségéért, biztonságáért, jogszabályi megfelelőségéért, a termékek, szolgáltatások ellenőrzéséért, a Felhasználó teljesítéséért. Az eladott termékek kiszállítása, átadása és a pénzügyi teljesítés a Társaságtól függetlenül, a Felhasználók megállapodásának megfelelően zajlik le. A Társaság együttműködő partnerei útján lehetőséget teremthet a Felhasználók közötti ügyletek teljesítésének előmozdítására (pl. átadás, futárszolgáltatás). A Weblapon keresztül elérhető, együttműködő partnerek által biztosított szolgáltatásokat a Felhasználó saját felelősségére, a partnerszolgáltató által nyújtott feltételek szerint veszi igénybe és elismeri, hogy a Társaság honlapot saját felel sségére használja. A Keresked megtesz minden ésszer intézkedést a honlap biztonságos üzemeltetése érdekében, azonban ezen felül semmiféle felel sséget nem vállal azokért a károkért, amelyek a honlap létezéséb l, használatából, használatra képtelen állapotából, nem megfelel m ködéséb l, meghibásodásából, teljes egészére, vagy csak egy részére vonatkozó – akár el zetes értesítés nélküli – szüneteltetéséb l, illetve a teljes leállításából, a honlapon elérhet tartalmak törléséb l ered ben, további vonal-, vagy rendszerhibából, esetlegesen általa hordozott számítógépes vírusokból, valamint kém- és más kártékony programokból, vagy az adatok bárki által történ illetéktelen megváltoztatása következtében keletkeztek. A Vásárlót terheli minden felel e szolgáltatók által nyújtott szolgáltatásokértsség a honlap használatából ered , a szolgáltatást igénybe vev készüléken bekövetkez károsodásért, meghibásodásért és/vagy adatvesztésért, ide értve a számítógépes vírusokból ered meghibásodást is. A Keresked a honlap használatával összefüggésben javasolja, hogy a Vásárlók tegyenek meg minden szükséges óvintézkedést, használjanak vírus és spyware védelmi szoftvereket friss adatbázissal, telepítsék az operációs rendszer biztonsági frissítéseit. A honlapon történ regisztráció feltételezi a Vásárló részér l az internet technikai és m szaki korlátainak ismeretét és a technológiával együtt járó hibalehet ségek elfogadását. A Vásárlót terheli a számítógépe, illetve az azon található adatok védelmének kötelezettsége. A Vásárló köteles tartózkodni attól, hogy megkíséreljen jogosulatlanul behatolni a honlap felületére, annak szervereire és hálózataiba, vagy más egyéb számítógépes rendszerbe vagy hálózatba, amely a honlaphoz kapcsolódik. Amennyiben a Felhasználó magatartása következtében vagy azzal összefüggésben harmadik személy vagy bármely hatóság illetve bíróság a Társasággal szemben bármilyen igényt támaszt illetve eljárást indít, a Felhasználó köteles minden a Társaság által megkövetelt intézkedést megtenni és a Társaságnak megtéríteni minden olyan kárt, vagyoni hátrányt és költséget, amely a Társaságot a Felhasználó bármely jogellenes magatartása miatt vagy azzal összefüggésben éri, továbbá köteles a Társaság helyett közvetlenül helytállni ilyen igény vonatkozásában. A Felhasználó kijelenti, hogy a Szolgáltatást Keresked nem érvényesíti a jelen Szabályzat rendelkezéseinek megfelelően veszi igénybeÁSZF-ben írt bármely rendelkezést, úgy az nem jelent lemondást a Szolgáltatás igénybevétele során megadott adatai rendelkezés, illetve a valóságnak megfelelnek. A Társaság kizárja felelősségét a Szolgáltatás igénybevétele során megadott téves, hibás vagy hamis adatok vagy e-mail cím megadásából eredő kárért. A Felhasználó vállalja, hogy minden, a Társaság által megkövetelt intézkedést megtesz a Társaság jó hírnevének megóvása érdekében.benne foglalt jog jöv beni érvényesítésér l.

Appears in 1 contract

Samples: folyamatok.hu

Felelősség. A Felhasználó által Ön a Weblapon közzé- vagy elérhetővé tett tartalomért, ideértve a tartalom által okozott vagy egyébként azzal összefüggésben felmerült mindennemű vagyoni vagy nem vagyoni kárért Honlapot kizárólag a Felhasználót terheli felelősségsaját kockázatára használhatja, a Társaság ezen tartalmakért nem felel és semmilyen felelősséget nem vállal. A Felhasználó köteles a Szolgáltatást jogszerűen és a mindenkor hatályos jogszabályok, továbbá a jelen Szabályzat rendelkezéseinek betartásával használni. A Felhasználó a Szolgáltatások használatának megkezdésével tudomásul veszielfogadja, hogy Weblapra általa feltöltött információk, anyagok, szövegek, képek és adatok tartalmáért és jogszerűségéért felelősséggel tartozik. A Társaság a Weblap működtetését az Elkertv. szerint végzi, és amennyiben azt észleli, hogy bármely tartalom a jelen Szabályzatba ütközhet, jogosult és az Elkertv.-ben meghatározott esetekben, illetve szabályok szerint köteles a tartalom azonnali eltávolítására, és az érintett Felhasználó további jogellenes tevékenységének megakadályozására. A Társaság kizárja a felelősségét minden abból eredő kárért, ha törölte a Felhasználó jelen Szabályzat rendelkezéseibe ütköző magatartása vagy bármely jogszabály megsértése miatt a Felhasználó által a Weblapra feltöltött bármilyen tartalmat, vagy megakadályozta további Szabályzatba ütköző tevékenységét. A Társaság nem felelős a Felhasználóknak a Weboldal használatával terjedő vagy elérhetővé váló káros tartalmak, így vírusok, férgek okozta károk és egyéb veszteségek vonatkozásában. A Társaság nem felelős továbbá a Felhasználók által megadott adatok hiányosságáért, vagy a hibásan megadott adatokból eredő bármilyen felmerülő hátrányért. A Társaság jogosult megtenni a Felhasználó felelősségre vonásához szükséges lépéseket. A Társaság a hatályos jogszabályok szerint együttműködik a hatóságokkal a felelősségre vonás érdekében. A Társaság nem avatkozik bele a Felhasználók közti jogvitákba, bármilyen vita kialakulásakor a Felhasználó köteles mentesíteni a Társaságot mindennemű igénytől, követeléstől és kártérítés alól. A Társaság Szolgáltató nem vállal felelősséget a Felhasználók által használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a Weblapra feltöltött felhívásokkal, ajánlatokkalszándékosan okozott, továbbá az ezek alapján létrejövő szerződésekkel kapcsolatbanemberi életet, így különösen testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. Szolgáltató a termékek minőségéértmegrendelés törlésének jogát -gyári ideiglenes hiány, biztonságáértvagy kivonás esetében-fenntartja. Amennyiben minden gondosságának ellenére a termék hibás áron szerepel, jogszabályi megfelelőségéértamely a termék közismert, általánosan elfogadott árától jelentősen eltér, Szolgáltató nem köteles a termékekterméket hibás áron szállítani, szolgáltatások ellenőrzéséérthanem felajánlhatja a helyes áron történő szállítást, a Felhasználó teljesítéséértamelynek ismeretében Ön elállhat vásárlási szándékától. Az eladott termékek kiszállításaesetleges szállítási késedelem, átadása és vagy a pénzügyi teljesítés megrendelés teljes meghiúsulása -gyári ideiglenes hiány, vagy kivonás esetében-esetén a Társaságtól függetlenül, Szolgáltató kártérítési kötelezettséget nem vállal. Szolgáltató kizár minden felelősséget a Felhasználók megállapodásának megfelelően zajlik leHonlap használói által tanúsított magatartásért. A Társaság együttműködő partnerei útján lehetőséget teremthet a Felhasználók közötti ügyletek teljesítésének előmozdítására (pl. átadás, futárszolgáltatás). A Weblapon keresztül elérhető, együttműködő partnerek által biztosított szolgáltatásokat a Felhasználó saját felelősségére, a partnerszolgáltató által nyújtott feltételek szerint veszi igénybe és elismeriÖn köteles gondoskodni arról, hogy a Társaság Honlap használata során harmadik személyek jogait vagy a jogszabályokat se közvetlenül, se közvetett módon ne sértse. Ön teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. A felhasználók által a Honlap használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem felel e köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amelyek más szolgáltatók által nyújtott szolgáltatásokértoldalaira vezetnek. E szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. Az Internet globális jellege miatt Ön elfogadja, hogy a Honlap használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe köteles eljárni. Amennyiben a Felhasználó magatartása következtében vagy azzal összefüggésben harmadik személy vagy Honlap használatával összefüggő bármely hatóság illetve bíróság a Társasággal szemben bármilyen igényt támaszt illetve eljárást indíttevékenység az Ön államának joga szerint nem megengedett, a Felhasználó használatért kizárólag Önt terheli a felelősség. Amennyiben Ön a Honlapon kifogásolható tartalmat észlel, köteles minden azt haladéktalanul jelezni a Társaság által megkövetelt intézkedést megtenni Szolgáltatónak. Ha a Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására. Szolgáltató és a Társaságnak megtéríteni minden olyan kárt, vagyoni hátrányt és költséget, amely a Társaságot a Felhasználó bármely jogellenes magatartása miatt vagy azzal összefüggésben éri, továbbá köteles a Társaság helyett közvetlenül helytállni ilyen igény vonatkozásában. A Felhasználó kijelenti, hogy a Szolgáltatást Ön között a jelen Szabályzat rendelkezéseinek megfelelően veszi igénybeÁltalános Szerződési Feltételek alapján létrejött megállapodás megszűnik, ha a Szolgáltatás igénybevétele során megadott adatai Ön törli a valóságnak megfelelnek. A Társaság kizárja felelősségét regisztrációját, vagy ha a Szolgáltatás igénybevétele során megadott téves, hibás vagy hamis adatok vagy e-mail cím megadásából eredő kárért. A Felhasználó vállalja, hogy minden, Szolgáltató törli a Társaság által megkövetelt intézkedést megtesz a Társaság jó hírnevének megóvása érdekébenÖn regisztrációját.

Appears in 1 contract

Samples: kemeny-shop.hu

Felelősség. A Felhasználó által a Weblapon közzé- vagy elérhetővé tett tartalomértWeboldalon található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésre, ideértve a tartalom által okozott vagy egyébként azzal összefüggésben felmerült mindennemű vagyoni vagy azonban azok kizárólag tájékoztató célt szolgálnak, az információk pontosságáért, teljességéért Szolgáltató nem vagyoni kárért kizárólag a Felhasználót terheli felelősség, a Társaság ezen tartalmakért nem felel és semmilyen felelősséget nem vállalvállal felelősséget. A Felhasználó köteles a Szolgáltatást jogszerűen és a mindenkor hatályos jogszabályokPartner a Weboldalt kizárólag a saját kockázatára használhatja, továbbá a jelen Szabályzat rendelkezéseinek betartásával használni. A Felhasználó a Szolgáltatások használatának megkezdésével tudomásul vesziés elfogadja, hogy Weblapra általa feltöltött információk, anyagok, szövegek, képek és adatok tartalmáért és jogszerűségéért felelősséggel tartozik. A Társaság a Weblap működtetését az Elkertv. szerint végzi, és amennyiben azt észleli, hogy bármely tartalom a jelen Szabályzatba ütközhet, jogosult és az Elkertv.-ben meghatározott esetekben, illetve szabályok szerint köteles a tartalom azonnali eltávolítására, és az érintett Felhasználó további jogellenes tevékenységének megakadályozására. A Társaság kizárja a felelősségét minden abból eredő kárért, ha törölte a Felhasználó jelen Szabályzat rendelkezéseibe ütköző magatartása vagy bármely jogszabály megsértése miatt a Felhasználó által a Weblapra feltöltött bármilyen tartalmat, vagy megakadályozta további Szabályzatba ütköző tevékenységét. A Társaság nem felelős a Felhasználóknak a Weboldal használatával terjedő vagy elérhetővé váló káros tartalmak, így vírusok, férgek okozta károk és egyéb veszteségek vonatkozásában. A Társaság nem felelős továbbá a Felhasználók által megadott adatok hiányosságáért, vagy a hibásan megadott adatokból eredő bármilyen felmerülő hátrányért. A Társaság jogosult megtenni a Felhasználó felelősségre vonásához szükséges lépéseket. A Társaság a hatályos jogszabályok szerint együttműködik a hatóságokkal a felelősségre vonás érdekében. A Társaság nem avatkozik bele a Felhasználók közti jogvitákba, bármilyen vita kialakulásakor a Felhasználó köteles mentesíteni a Társaságot mindennemű igénytől, követeléstől és kártérítés alól. A Társaság Szolgáltató nem vállal felelősséget a Felhasználók által használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a Weblapra feltöltött felhívásokkalszándékosan, ajánlatokkalsúlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az ezek alapján létrejövő szerződésekkel kapcsolatbanéletet, így különösen testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. Szolgáltató kizár minden felelősséget a termékek minőségéért, biztonságáért, jogszabályi megfelelőségéért, a termékek, szolgáltatások ellenőrzéséért, a Weboldal használói által tanúsított magatartásért. A Felhasználó teljesítéséért. Az eladott termékek kiszállítása, átadása és a pénzügyi teljesítés Partner teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a Társaságtól függetlenül, a Felhasználók megállapodásának megfelelően zajlik lejogsértések felderítése végett. A Társaság együttműködő partnerei útján lehetőséget teremthet a Felhasználók közötti ügyletek teljesítésének előmozdítására Weboldal olyan kapcsolódási pontokat (pllinkeket) tartalmaz, amely más szolgáltatók oldalaira vezet. átadás, futárszolgáltatás). A Weblapon keresztül elérhető, együttműködő partnerek által biztosított szolgáltatásokat a Felhasználó saját felelősségére, a partnerszolgáltató által nyújtott feltételek szerint veszi igénybe Ezen szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és elismeri, hogy a Társaság más tevékenységéért Szolgáltató nem felel e szolgáltatók által nyújtott szolgáltatásokértvállal felelősséget. Amennyiben a Felhasználó magatartása következtében vagy azzal összefüggésben harmadik személy a Partner a Weboldalon kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni Szolgáltatónak. Amennyiben Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására. A Weboldal szerzői jogvédelem alatt áll. A Szolgáltató a szerzői jogi jogosultja vagy a feljogosított felhasználója a Weboldalon, valamint az ezen keresztül elérhető szolgáltatások nyújtása során megjelenített valamennyi tartalomnak: bármely hatóság szerzői műnek, illetve bíróság a Társasággal szemben bármilyen igényt támaszt illetve eljárást indítmás szellemi alkotásnak (ideértve többek közt valamennyi grafikát és egyéb anyagokat, a Felhasználó köteles minden Weboldal felületének elrendezését, szerkesztését, a Társaság által megkövetelt intézkedést megtenni használt szoftveres és egyéb megoldásokat, ötletet, megvalósítást). A Weboldal tartalmának, valamint egyes részeinek fizikai vagy más adathordozóra mentése vagy kinyomtatása magáncélú felhasználás céljából vagy a Szolgáltató előzetes írásbeli hozzájárulása esetén engedélyezett. A magáncélú felhasználáson túli felhasználás – például adatbázisban történő tárolás, továbbadás, közzé- vagy letölthetővé tétel, kereskedelmi forgalomba hozatal – kizárólag a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A jelen ÁSZF-ben kifejezetten meghatározott jogokon túlmenően a regisztráció, a Weboldal használata, illetve az ÁSZF egyetlen rendelkezése sem biztosít jogot a Felhasználónak és a Társaságnak megtéríteni minden olyan kártPartnernek a Weboldal felületén szereplő bármely kereskedelmi névnek vagy védjegynek bármely használatára, vagyoni hátrányt és költséget, amely a Társaságot a Felhasználó bármely jogellenes magatartása miatt vagy azzal összefüggésben éri, továbbá köteles a Társaság helyett közvetlenül helytállni ilyen igény vonatkozásábanhasznosítására. A Felhasználó kijelentirendeltetésszerű használatával járó megjelenítésen, hogy az ehhez szükséges ideiglenes többszörözésen és a Szolgáltatást magáncélú másolatkészítésen túl e szellemi alkotások a jelen Szabályzat rendelkezéseinek megfelelően veszi igénybe, a Szolgáltatás igénybevétele során megadott adatai a valóságnak megfelelnek. A Társaság kizárja felelősségét a Szolgáltatás igénybevétele során megadott téves, hibás Szolgáltató előzetes írásbeli engedélye nélkül semmilyen egyéb formában nem használhatók fel vagy hamis adatok vagy e-mail cím megadásából eredő kárért. A Felhasználó vállalja, hogy minden, a Társaság által megkövetelt intézkedést megtesz a Társaság jó hírnevének megóvása érdekébenhasznosíthatók.

Appears in 1 contract

Samples: pottyoslabda.hu

Felelősség. A Felhasználó Vásárló a Honlapot kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy a The Beercase nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. A The Beercase kizár minden felelősséget a Honlap használói által tanúsított magatartásért és hogy a Vásárló teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért. A Vásárló köteles gondoskodni arról, hogy a honlap használata során harmadik személyek jogait vagy a jogszabályokat sem közvetlenül, sem közvetett módon ne sértse. Vásárló teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, The Beercase ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. A Felhasználók által a Weblapon közzé- vagy Honlap használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalomérttartalmat (például hozzászólás) a The Beercase jogosult, ideértve de nem köteles ellenőrizni, és a tartalom által okozott vagy egyébként azzal összefüggésben felmerült mindennemű vagyoni vagy közzétett tartalmak tekintetében a The Beercase jogosult, de nem vagyoni kárért kizárólag a Felhasználót terheli felelősség, a Társaság ezen tartalmakért nem felel köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni és semmilyen ezekért felelősséget nem vállal. A Felhasználó felhasználók által a Honlap használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a The Beercase jogosult, de nem köteles a Szolgáltatást jogszerűen ellenőrizni, és a mindenkor hatályos jogszabályokközzétett tartalmak tekintetében a The Beercase jogosult, továbbá a jelen Szabályzat rendelkezéseinek betartásával használnide nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. A Felhasználó a Szolgáltatások használatának megkezdésével tudomásul vesziszolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, hogy Weblapra általa feltöltött információk, anyagok, szövegek, képek amelyek más szolgáltatók oldalaira vezetnek. E szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és adatok tartalmáért és jogszerűségéért felelősséggel tartozik. A Társaság a Weblap működtetését az Elkertv. szerint végzi, és amennyiben azt észleli, hogy bármely tartalom a jelen Szabályzatba ütközhet, jogosult és az Elkertv.-ben meghatározott esetekben, illetve szabályok szerint köteles a tartalom azonnali eltávolítására, és az érintett Felhasználó további jogellenes tevékenységének megakadályozására. A Társaság kizárja a felelősségét minden abból eredő kárért, ha törölte a Felhasználó jelen Szabályzat rendelkezéseibe ütköző magatartása vagy bármely jogszabály megsértése miatt a Felhasználó által a Weblapra feltöltött bármilyen tartalmat, vagy megakadályozta további Szabályzatba ütköző tevékenységét. A Társaság nem felelős a Felhasználóknak a Weboldal használatával terjedő vagy elérhetővé váló káros tartalmak, így vírusok, férgek okozta károk és egyéb veszteségek vonatkozásában. A Társaság nem felelős továbbá a Felhasználók által megadott adatok hiányosságáért, vagy a hibásan megadott adatokból eredő bármilyen felmerülő hátrányért. A Társaság jogosult megtenni a Felhasználó felelősségre vonásához szükséges lépéseket. A Társaság a hatályos jogszabályok szerint együttműködik a hatóságokkal a felelősségre vonás érdekében. A Társaság nem avatkozik bele a Felhasználók közti jogvitákba, bármilyen vita kialakulásakor a Felhasználó köteles mentesíteni a Társaságot mindennemű igénytől, követeléstől és kártérítés alól. A Társaság más tevékenységéért The Beercase nem vállal felelősséget a Felhasználók által a Weblapra feltöltött felhívásokkal, ajánlatokkal, továbbá az ezek alapján létrejövő szerződésekkel kapcsolatban, így különösen a termékek minőségéért, biztonságáért, jogszabályi megfelelőségéért, a termékek, szolgáltatások ellenőrzéséért, a Felhasználó teljesítéséértfelelősséget. Az eladott termékek kiszállítása, átadása és a pénzügyi teljesítés a Társaságtól függetlenül, a Felhasználók megállapodásának megfelelően zajlik le. A Társaság együttműködő partnerei útján lehetőséget teremthet a Felhasználók közötti ügyletek teljesítésének előmozdítására (pl. átadás, futárszolgáltatás). A Weblapon keresztül elérhető, együttműködő partnerek által biztosított szolgáltatásokat a Felhasználó saját felelősségére, a partnerszolgáltató által nyújtott feltételek szerint veszi igénybe és elismeriInternet globális jellege miatt Vásárló elfogadja, hogy a Társaság nem felel e szolgáltatók által nyújtott szolgáltatásokértHonlap használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe köteles eljárni. Amennyiben a Felhasználó magatartása következtében vagy azzal összefüggésben harmadik személy vagy Honlap használatával összefüggő bármely hatóság illetve bíróság tevékenység a Társasággal szemben bármilyen igényt támaszt illetve eljárást indítVásárló államának joga szerint nem megengedett, a Felhasználó használatért kizárólag Felhasználót terheli a felelősség. Amennyiben a Vásárló a Honlapon kifogásolható tartalmat észlel, köteles minden azt haladéktalanul jelezni a Társaság által megkövetelt intézkedést megtenni és The Beercase felé. Ha a Társaságnak megtéríteni minden olyan kártThe Beercase jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, vagyoni hátrányt és költséget, amely a Társaságot a Felhasználó bármely jogellenes magatartása miatt jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy azzal összefüggésben éri, továbbá köteles a Társaság helyett közvetlenül helytállni ilyen igény vonatkozásában. A Felhasználó kijelenti, hogy a Szolgáltatást a jelen Szabályzat rendelkezéseinek megfelelően veszi igénybe, a Szolgáltatás igénybevétele során megadott adatai a valóságnak megfelelnek. A Társaság kizárja felelősségét a Szolgáltatás igénybevétele során megadott téves, hibás vagy hamis adatok vagy e-mail cím megadásából eredő kárért. A Felhasználó vállalja, hogy minden, a Társaság által megkövetelt intézkedést megtesz a Társaság jó hírnevének megóvása érdekébenannak módosítására.

Appears in 1 contract

Samples: Online Adásvételi Szerződéssel Összefüggő Fogyasztói Jogvita Esetén Lehetőség Van Arra, Hogy a Fogyasztók Az Online Vásárláshoz Kapcsolódó, Akár Határon Átnyúló Jogvitáikat Elektronikusan Rendezni Tudják a Fenti Linken Keresztül Elérhető Online Platformon Keresztül Beadott Elektronikus Panasz Útján

Felelősség. A Felhasználó a honlapot kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy a Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. A Szolgáltató kizár minden felelősséget a honlap használói által tanúsított magatartásért és hogy a Felhasználó teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért. A Felhasználó köteles gondoskodni arról, hogy a honlap használata során harmadik személyek jogait vagy a jogszabályokat sem közvetlenül, sem közvetett módon ne sértse. A Felhasználók által a Weblapon közzé- vagy honlap használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalomérttartalmat (például hozzászólás) a Szolgáltató jogosult, ideértve de nem köteles ellenőrizni, és a tartalom által okozott vagy egyébként azzal összefüggésben felmerült mindennemű vagyoni vagy közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem vagyoni kárért kizárólag a Felhasználót terheli felelősség, a Társaság ezen tartalmakért nem felel köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni és semmilyen ezekért felelősséget nem vállal. A Webáruházban való vásárlás feltételezi a Felhasználó köteles részéről az internet lehetőségeinek és korlátainak ismeretét és elfogadását, különös tekintettel a Szolgáltatást jogszerűen technikai teljesítményekre és a mindenkor hatályos jogszabályoklehetséges hibákra. Az Eladó semmilyen módon nem felelős az alább felsorolt pontokban foglaltak miatt, továbbá bármilyen okból is következtek be: • Az interneten küldött és/vagy fogadott bármilyen adat meg nem érkezése, véletlenszerű egváltozása. • Bármilyen működési hiba az internetes hálózatban, ami megakadályozza a jelen Szabályzat rendelkezéseinek betartásával használniWebáruház akadálytalan működését és a vásárlást. • Bármilyen meghibásodás, bármely vételi eszközben a kommunikációs vonalakon. • Bármely nem ajánlott vagy tértivevényes formában küldött levél - függetlenül attól, hogy papír, vagy elektronikus formában érkezett -, de főleg bármilyen adat elvesztése. • Bármely szoftver nem megfelelő működése. • Bármilyen programhiba, rendkívüli esemény vagy technikai hiba következményei. A Szolgáltató nem felelős semmilyen alapon, semmilyen közvetlen vagy közvetett kárért, ami a honlaphoz való csatlakozás, a honlap megtekintése miatt következett be. A Felhasználó felelősséggel tartozik a Szolgáltatások használatának megkezdésével tudomásul veszimás személy személyes adatainak megadásából, hogy Weblapra általa feltöltött információk, anyagok, szövegek, képek és adatok tartalmáért és jogszerűségéért felelősséggel tartozikilletve honlapon történő közzétételéből eredő károkért. A Társaság Szolgáltató ilyen esetben minden segítséget megad az eljáró hatóságoknak a Weblap működtetését az Elkertv. szerint végzi, és amennyiben azt észleli, hogy bármely tartalom a jelen Szabályzatba ütközhet, jogosult és az Elkertv.-ben meghatározott esetekben, illetve szabályok szerint köteles a tartalom azonnali eltávolítására, és az érintett Felhasználó további jogellenes tevékenységének megakadályozására. A Társaság kizárja a felelősségét minden abból eredő kárért, ha törölte a Felhasználó jelen Szabályzat rendelkezéseibe ütköző magatartása vagy bármely jogszabály megsértése miatt a Felhasználó által a Weblapra feltöltött bármilyen tartalmat, vagy megakadályozta további Szabályzatba ütköző tevékenységét. A Társaság nem felelős a Felhasználóknak a Weboldal használatával terjedő vagy elérhetővé váló káros tartalmak, így vírusok, férgek okozta károk és egyéb veszteségek vonatkozásában. A Társaság nem felelős továbbá a Felhasználók által megadott adatok hiányosságáért, vagy a hibásan megadott adatokból eredő bármilyen felmerülő hátrányért. A Társaság jogosult megtenni a Felhasználó felelősségre vonásához szükséges lépéseket. A Társaság a hatályos jogszabályok szerint együttműködik a hatóságokkal a felelősségre vonás érdekében. A Társaság nem avatkozik bele a Felhasználók közti jogvitákba, bármilyen vita kialakulásakor a Felhasználó köteles mentesíteni a Társaságot mindennemű igénytől, követeléstől és kártérítés alól. A Társaság nem vállal felelősséget a Felhasználók által a Weblapra feltöltött felhívásokkal, ajánlatokkal, továbbá az ezek alapján létrejövő szerződésekkel kapcsolatban, így különösen a termékek minőségéért, biztonságáért, jogszabályi megfelelőségéért, a termékek, szolgáltatások ellenőrzéséért, a Felhasználó teljesítéséért. Az eladott termékek kiszállítása, átadása és a pénzügyi teljesítés a Társaságtól függetlenül, a Felhasználók megállapodásának megfelelően zajlik le. A Társaság együttműködő partnerei útján lehetőséget teremthet a Felhasználók közötti ügyletek teljesítésének előmozdítására (pl. átadás, futárszolgáltatás). A Weblapon keresztül elérhető, együttműködő partnerek által biztosított szolgáltatásokat a Felhasználó saját felelősségére, a partnerszolgáltató által nyújtott feltételek szerint veszi igénybe és elismeri, hogy a Társaság nem felel e szolgáltatók által nyújtott szolgáltatásokért. Amennyiben a Felhasználó magatartása következtében vagy azzal összefüggésben harmadik jogsértő személy vagy bármely hatóság illetve bíróság a Társasággal szemben bármilyen igényt támaszt illetve eljárást indít, a Felhasználó köteles minden a Társaság által megkövetelt intézkedést megtenni és a Társaságnak megtéríteni minden olyan kárt, vagyoni hátrányt és költséget, amely a Társaságot a Felhasználó bármely jogellenes magatartása miatt vagy azzal összefüggésben éri, továbbá köteles a Társaság helyett közvetlenül helytállni ilyen igény vonatkozásában. A Felhasználó kijelenti, hogy a Szolgáltatást a jelen Szabályzat rendelkezéseinek megfelelően veszi igénybe, a Szolgáltatás igénybevétele során megadott adatai a valóságnak megfelelnek. A Társaság kizárja felelősségét a Szolgáltatás igénybevétele során megadott téves, hibás vagy hamis adatok vagy e-mail cím megadásából eredő kárért. A Felhasználó vállalja, hogy minden, a Társaság által megkövetelt intézkedést megtesz a Társaság jó hírnevének megóvása érdekébenszemélyazonosságának megállapítása céljából.

Appears in 1 contract

Samples: www.haz-szepitok.hu

Felelősség. A Felhasználó által Megrendelő a Weblapon közzé- vagy elérhetővé tett tartalomért, ideértve a tartalom által okozott vagy egyébként azzal összefüggésben felmerült mindennemű vagyoni vagy nem vagyoni kárért Honlapot kizárólag a Felhasználót terheli felelősségsaját kockázatára használhatja, a Társaság ezen tartalmakért nem felel és semmilyen felelősséget nem vállal. A Felhasználó köteles a Szolgáltatást jogszerűen és a mindenkor hatályos jogszabályok, továbbá a jelen Szabályzat rendelkezéseinek betartásával használni. A Felhasználó a Szolgáltatások használatának megkezdésével tudomásul veszielfogadja, hogy Weblapra általa feltöltött információk, anyagok, szövegek, képek és adatok tartalmáért és jogszerűségéért felelősséggel tartozik. A Társaság a Weblap működtetését az Elkertv. szerint végzi, és amennyiben azt észleli, hogy bármely tartalom a jelen Szabályzatba ütközhet, jogosult és az Elkertv.-ben meghatározott esetekben, illetve szabályok szerint köteles a tartalom azonnali eltávolítására, és az érintett Felhasználó további jogellenes tevékenységének megakadályozására. A Társaság kizárja a felelősségét minden abból eredő kárért, ha törölte a Felhasználó jelen Szabályzat rendelkezéseibe ütköző magatartása vagy bármely jogszabály megsértése miatt a Felhasználó által a Weblapra feltöltött bármilyen tartalmat, vagy megakadályozta további Szabályzatba ütköző tevékenységét. A Társaság nem felelős a Felhasználóknak a Weboldal használatával terjedő vagy elérhetővé váló káros tartalmak, így vírusok, férgek okozta károk és egyéb veszteségek vonatkozásában. A Társaság nem felelős továbbá a Felhasználók által megadott adatok hiányosságáért, vagy a hibásan megadott adatokból eredő bármilyen felmerülő hátrányért. A Társaság jogosult megtenni a Felhasználó felelősségre vonásához szükséges lépéseket. A Társaság a hatályos jogszabályok szerint együttműködik a hatóságokkal a felelősségre vonás érdekében. A Társaság nem avatkozik bele a Felhasználók közti jogvitákba, bármilyen vita kialakulásakor a Felhasználó köteles mentesíteni a Társaságot mindennemű igénytől, követeléstől és kártérítés alól. A Társaság Szolgáltató nem vállal felelősséget a Felhasználók által használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a Weblapra feltöltött felhívásokkal, ajánlatokkalszándékosan okozott, továbbá az ezek alapján létrejövő szerződésekkel kapcsolatbanemberi életet, így különösen testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. Szolgáltató kizár minden felelősséget a termékek minőségéért, biztonságáért, jogszabályi megfelelőségéért, a termékek, szolgáltatások ellenőrzéséért, a Felhasználó teljesítéséértHonlap használói által tanúsított magatartásért. Az eladott termékek kiszállítása, átadása és a pénzügyi teljesítés a Társaságtól függetlenül, a Felhasználók megállapodásának megfelelően zajlik le. A Társaság együttműködő partnerei útján lehetőséget teremthet a Felhasználók közötti ügyletek teljesítésének előmozdítására (pl. átadás, futárszolgáltatás). A Weblapon keresztül elérhető, együttműködő partnerek által biztosított szolgáltatásokat a Felhasználó saját felelősségére, a partnerszolgáltató által nyújtott feltételek szerint veszi igénybe és elismeriMegrendelő köteles gondoskodni arról, hogy a Társaság Honlap használata során harmadik személyek jogait vagy a jogszabályokat se közvetlenül, se közvetett módon ne sértse. Megrendelő teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. A Megrendelők által a Honlap használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem felel e köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amelyek más szolgáltatók által nyújtott szolgáltatásokértoldalaira vezetnek. E szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. Az Internet globális jellege miatt Megrendelő elfogadja, hogy a Honlap használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve köteles eljárni. Amennyiben a Felhasználó magatartása következtében vagy azzal összefüggésben harmadik személy vagy Honlap használatával összefüggő bármely hatóság illetve bíróság tevékenység a Társasággal szemben bármilyen igényt támaszt illetve eljárást indítMegrendelő államának joga szerint nem megengedett, a Felhasználó használatért kizárólag Megrendelőt terheli a felelősség. Amennyiben a Megrendelő a Honlapon kifogásolható tartalmat észlel, köteles minden azt haladéktalanul jelezni a Társaság által megkövetelt intézkedést megtenni és Szolgáltatónak. Ha a Társaságnak megtéríteni minden olyan kártSzolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, vagyoni hátrányt és költséget, amely a Társaságot a Felhasználó bármely jogellenes magatartása miatt jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy azzal összefüggésben éri, továbbá köteles a Társaság helyett közvetlenül helytállni ilyen igény vonatkozásábanannak módosítására. A Felhasználó kijelentiHonlapon feltüntetett információk nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt. Ha rendszeresen szedett gyógyszere mellé étrend-kiegészítőt is szedne, előtte konzultáljon orvosával. A Szolgáltató a Megrendelő rendelkezésére bocsát minden információt a termékről, melyek a törvények szerint szükségesek és elégségesek. Szolgáltató törekszik arra, hogy a Szolgáltatást Honlapon a jelen Szabályzat rendelkezéseinek megfelelően veszi igénybelehetőségekhez mérten részletes és pontos információkkal szolgáljon az egyes termékleírásoknál. Nem vállal felelősséget azért, ha bárminemű (direkt, indirekt) átmeneti vagy tartós károsodás lép fel a Szolgáltatás igénybevétele során megadott adatai nem rendeltetésszerű használat vagy fogyasztás következtében. Ugyanígy nem vállal felelősséget a valóságnak megfelelnekhanyagságból vagy felelőtlenségből bekövetkező károsodásokért. A Társaság kizárja felelősségét a Szolgáltatás igénybevétele során megadott tévesKérjük, hibás vagy hamis adatok vagy e-mail cím megadásából eredő kárért. A Felhasználó vállalja, hogy minden, a Társaság által megkövetelt intézkedést megtesz a Társaság jó hírnevének megóvása érdekében.mindenképp tartsa be termékek alkalmazására vonatkozó irányelveket!

Appears in 1 contract

Samples: peakshop.hu

Felelősség. A Felhasználó Vásárló a Honlapot, a webshop felületét kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy a Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. Szolgáltató kizár minden felelősséget a Honlap használói által tanúsított magatartásért és, hogy a Vásárló teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért. A Vásárló köteles gondoskodni arról, hogy a Honlap használata során harmadik személyek jogait vagy a jogszabályokat sem közvetlenül, sem közvetett módon ne sértse. Vásárló teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. A Vásárló által a Weblapon közzé- vagy Honlap használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalomérttartalmat (például hozzászólás) a Szolgáltató jogosult, ideértve de nem köteles ellenőrizni, és a tartalom által okozott vagy egyébként azzal összefüggésben felmerült mindennemű vagyoni vagy közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem vagyoni kárért kizárólag a Felhasználót terheli felelősség, a Társaság ezen tartalmakért nem felel köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni és semmilyen ezekért felelősséget nem vállal. A Felhasználó Vásárló által a Honlap használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat Szolgáltató jogosult, de nem köteles a Szolgáltatást jogszerűen ellenőrizni, és a mindenkor hatályos jogszabályokközzétett tartalmak tekintetében az Szolgáltató jogosult, továbbá a jelen Szabályzat rendelkezéseinek betartásával használnide nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. A Felhasználó a Szolgáltatások használatának megkezdésével tudomásul vesziszolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, hogy Weblapra általa feltöltött információk, anyagok, szövegek, képek amelyek más szolgáltatók oldalaira vezetnek. E szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és adatok tartalmáért és jogszerűségéért felelősséggel tartozik. A Társaság a Weblap működtetését az Elkertv. szerint végzi, és amennyiben azt észleli, hogy bármely tartalom a jelen Szabályzatba ütközhet, jogosult és az Elkertv.-ben meghatározott esetekben, illetve szabályok szerint köteles a tartalom azonnali eltávolítására, és az érintett Felhasználó további jogellenes tevékenységének megakadályozására. A Társaság kizárja a felelősségét minden abból eredő kárért, ha törölte a Felhasználó jelen Szabályzat rendelkezéseibe ütköző magatartása vagy bármely jogszabály megsértése miatt a Felhasználó által a Weblapra feltöltött bármilyen tartalmat, vagy megakadályozta további Szabályzatba ütköző tevékenységét. A Társaság nem felelős a Felhasználóknak a Weboldal használatával terjedő vagy elérhetővé váló káros tartalmak, így vírusok, férgek okozta károk és egyéb veszteségek vonatkozásában. A Társaság nem felelős továbbá a Felhasználók által megadott adatok hiányosságáért, vagy a hibásan megadott adatokból eredő bármilyen felmerülő hátrányért. A Társaság jogosult megtenni a Felhasználó felelősségre vonásához szükséges lépéseket. A Társaság a hatályos jogszabályok szerint együttműködik a hatóságokkal a felelősségre vonás érdekében. A Társaság nem avatkozik bele a Felhasználók közti jogvitákba, bármilyen vita kialakulásakor a Felhasználó köteles mentesíteni a Társaságot mindennemű igénytől, követeléstől és kártérítés alól. A Társaság más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget a Felhasználók által a Weblapra feltöltött felhívásokkal, ajánlatokkal, továbbá az ezek alapján létrejövő szerződésekkel kapcsolatban, így különösen a termékek minőségéért, biztonságáért, jogszabályi megfelelőségéért, a termékek, szolgáltatások ellenőrzéséért, a Felhasználó teljesítéséértfelelősséget. Az eladott termékek kiszállítása, átadása és a pénzügyi teljesítés a Társaságtól függetlenül, a Felhasználók megállapodásának megfelelően zajlik le. A Társaság együttműködő partnerei útján lehetőséget teremthet a Felhasználók közötti ügyletek teljesítésének előmozdítására (pl. átadás, futárszolgáltatás). A Weblapon keresztül elérhető, együttműködő partnerek által biztosított szolgáltatásokat a Felhasználó saját felelősségére, a partnerszolgáltató által nyújtott feltételek szerint veszi igénybe és elismeriInternet globális jellege miatt Vásárló elfogadja, hogy a Társaság nem felel e szolgáltatók által nyújtott szolgáltatásokértHonlap használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe köteles eljárni. Amennyiben a Felhasználó magatartása következtében vagy azzal összefüggésben harmadik személy vagy Honlap használatával összefüggő bármely hatóság illetve bíróság tevékenység a Társasággal szemben bármilyen igényt támaszt illetve eljárást indítVásárló államának joga szerint nem megengedett, a Felhasználó használatért kizárólag a Vásárlót terheli a felelősség. Amennyiben a Vásárló a Honlapon kifogásolható tartalmat észlel, köteles minden azt haladéktalanul jelezni a Társaság által megkövetelt intézkedést megtenni és Szolgáltató felé. Ha a Társaságnak megtéríteni minden olyan kártSzolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, vagyoni hátrányt és költséget, amely a Társaságot a Felhasználó bármely jogellenes magatartása miatt jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy azzal összefüggésben éri, továbbá köteles a Társaság helyett közvetlenül helytállni ilyen igény vonatkozásában. A Felhasználó kijelenti, hogy a Szolgáltatást a jelen Szabályzat rendelkezéseinek megfelelően veszi igénybe, a Szolgáltatás igénybevétele során megadott adatai a valóságnak megfelelnek. A Társaság kizárja felelősségét a Szolgáltatás igénybevétele során megadott téves, hibás vagy hamis adatok vagy e-mail cím megadásából eredő kárért. A Felhasználó vállalja, hogy minden, a Társaság által megkövetelt intézkedést megtesz a Társaság jó hírnevének megóvása érdekébenannak módosítására.

Appears in 1 contract

Samples: Online Adásvételi Szerződéssel Összefüggő Fogyasztói Jogvita Esetén Lehetőség Van Arra, Hogy a Fogyasztók Az Online Vásárláshoz Kapcsolódó, Akár Határon Átnyúló Jogvitáikat Elektronikusan Rendezni Tudják a Fenti Linken Keresztül Elérhető Online Platformon Keresztül Beadott Elektronikus Panasz Útján

Felelősség. A Felhasználó által Vásárló a Weblapon közzé- vagy elérhetővé tett tartalomért, ideértve a tartalom által okozott vagy egyébként azzal összefüggésben felmerült mindennemű vagyoni vagy nem vagyoni kárért Webáruházat kizárólag a Felhasználót terheli felelősségsaját kockázatára használhatja, a Társaság ezen tartalmakért nem felel és semmilyen felelősséget nem vállal. A Felhasználó köteles a Szolgáltatást jogszerűen és a mindenkor hatályos jogszabályok, továbbá a jelen Szabályzat rendelkezéseinek betartásával használni. A Felhasználó a Szolgáltatások használatának megkezdésével tudomásul veszielfogadja, hogy Weblapra általa feltöltött információk, anyagok, szövegek, képek és adatok tartalmáért és jogszerűségéért felelősséggel tartozik. A Társaság a Weblap működtetését az Elkertv. szerint végzi, és amennyiben azt észleli, hogy bármely tartalom a jelen Szabályzatba ütközhet, jogosult és az Elkertv.-ben meghatározott esetekben, illetve szabályok szerint köteles a tartalom azonnali eltávolítására, és az érintett Felhasználó további jogellenes tevékenységének megakadályozására. A Társaság kizárja a felelősségét minden abból eredő kárért, ha törölte a Felhasználó jelen Szabályzat rendelkezéseibe ütköző magatartása vagy bármely jogszabály megsértése miatt a Felhasználó által a Weblapra feltöltött bármilyen tartalmat, vagy megakadályozta további Szabályzatba ütköző tevékenységét. A Társaság nem felelős a Felhasználóknak a Weboldal használatával terjedő vagy elérhetővé váló káros tartalmak, így vírusok, férgek okozta károk és egyéb veszteségek vonatkozásában. A Társaság nem felelős továbbá a Felhasználók által megadott adatok hiányosságáért, vagy a hibásan megadott adatokból eredő bármilyen felmerülő hátrányért. A Társaság jogosult megtenni a Felhasználó felelősségre vonásához szükséges lépéseket. A Társaság a hatályos jogszabályok szerint együttműködik a hatóságokkal a felelősségre vonás érdekében. A Társaság nem avatkozik bele a Felhasználók közti jogvitákba, bármilyen vita kialakulásakor a Felhasználó köteles mentesíteni a Társaságot mindennemű igénytől, követeléstől és kártérítés alól. A Társaság Szolgáltató nem vállal felelősséget a Felhasználók által használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a Weblapra feltöltött felhívásokkal, ajánlatokkalszándékosan okozott, továbbá az ezek alapján létrejövő szerződésekkel kapcsolatbanemberi életet, így különösen testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. Szolgáltató kizár minden felelősséget a termékek minőségéért, biztonságáért, jogszabályi megfelelőségéért, a termékek, szolgáltatások ellenőrzéséért, a Felhasználó teljesítéséértWebáruház használói által tanúsított magatartásért. Az eladott termékek kiszállítása, átadása és a pénzügyi teljesítés a Társaságtól függetlenül, a Felhasználók megállapodásának megfelelően zajlik le. A Társaság együttműködő partnerei útján lehetőséget teremthet a Felhasználók közötti ügyletek teljesítésének előmozdítására (pl. átadás, futárszolgáltatás). A Weblapon keresztül elérhető, együttműködő partnerek által biztosított szolgáltatásokat a Felhasználó saját felelősségére, a partnerszolgáltató által nyújtott feltételek szerint veszi igénybe és elismeriVásárló köteles gondoskodni arról, hogy a Társaság Webáruház használata során harmadik személyek jogait vagy a jogszabályokat se közvetlenül, se közvetett módon ne sértse. Vásárló teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. A Vásárlók által a Webáruház használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem felel e köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amelyek más szolgáltatók által nyújtott szolgáltatásokértoldalaira vezetnek. E szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. Az Internet globális jellege miatt Vásárló elfogadja, hogy a Webáruház használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe köteles eljárni. Amennyiben a Felhasználó magatartása következtében vagy azzal összefüggésben harmadik személy vagy Webáruház használatával összefüggő bármely hatóság illetve bíróság tevékenység a Társasággal szemben bármilyen igényt támaszt illetve eljárást indítVásárló államának joga szerint nem megengedett, a Felhasználó használatért kizárólag Vásárlót terheli a felelősség. Amennyiben a Vásárló a Webáruház felületén kifogásolható tartalmat észlel, köteles minden azt haladéktalanul jelezni a Társaság által megkövetelt intézkedést megtenni Szolgáltatónak. Ha a Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására. Szolgáltató és a Társaságnak megtéríteni minden olyan kárt, vagyoni hátrányt és költséget, amely a Társaságot a Felhasználó bármely jogellenes magatartása miatt vagy azzal összefüggésben éri, továbbá köteles a Társaság helyett közvetlenül helytállni ilyen igény vonatkozásában. A Felhasználó kijelenti, hogy a Szolgáltatást Vásárló között a jelen Szabályzat rendelkezéseinek megfelelően veszi igénybeÁltalános Szerződési Feltételek alapján létrejött megállapodás megszűnik, ha a Szolgáltatás igénybevétele során megadott adatai Vásárló törli a valóságnak megfelelnek. A Társaság kizárja felelősségét regisztrációját, vagy ha a Szolgáltatás igénybevétele során megadott téves, hibás vagy hamis adatok vagy e-mail cím megadásából eredő kárért. A Felhasználó vállalja, hogy minden, Szolgáltató törli a Társaság által megkövetelt intézkedést megtesz a Társaság jó hírnevének megóvása érdekébenVásárló regisztrációját.

Appears in 1 contract

Samples: www.tancsicscipo.hu

Felelősség. Üzemeltető semmiféle felelősséget nem vállal a Honlapon közzétett, nem tőle származó hirdetésekkel és az ezek alapján létrejött szerződésekkel vagy bármely szerződés létrejöttének elmaradásával, továbbá a szolgáltatás hibájával vagy megszüntetésével kapcsolatban. Üzemeltető a Szolgáltatásainak, valamint a Honlap a működésére 99 %-os rendelkezésre állást vállal. Felek kizárják Üzemeltető felelősségét az ezen hibahatáron felüli leállásokért, egyéb rendellenességekért. E kötelezettség alól kivételt képeznek a más Üzemeltető által biztosított hozzáférési és egyéb üzemeltetési feladatok. Az Üzemeltetőnek fel nem róható, illetve más Üzemeltető közreműködésével teljesített üzemzavarokért, hozzáférési hibákért az Üzemeltetőt nem terheli felelősség. Hirdetésének tartalmáért, megjelenítéséért, az információk valóságáért kizárólag a Hirdető felel. Az Üzemeltető kizárja felelősségét mindazon károkért és hátrányokért, elmaradt haszonért, amelyek a Honlapon elhelyezett anyagokból származnak, beleértve a harmadik félnek okozott károkat is. Továbbá Üzemeltető semmilyen felelősséget nem vállal a rendszer használatából adódó károkért, illetve bármely más fél zavaró megnyilvánulásáért vagy viselkedéséért, bármilyen jogsértésért, beleértve a szellemi tulajdonjogokat is. Az Üzemeltetőt minden esetben kizárólag a megrendelt Szolgáltatás ellenértékének mértékéig terheli kártérítési felelősség. Az Üzemeltető nem avatkozik bele a Hirdető és az állásajánlatra jelentkező közötti jogvitákba, tranzakciókba, bármilyen vita kialakulásakor a Hirdető mentesíti az Üzemeltetőt mindennemű igénytől, követeléstől és kártérítéstől. A Felhasználó Xxxxxxx által a Weblapon közzé- vagy elérhetővé tett tartalomért, hirdetésért, ideértve a tartalom tartalom, hirdetés által okozott vagy egyébként azzal összefüggésben felmerült mindennemű vagyoni vagyoni, vagy nem vagyoni kárért kizárólag a Felhasználót terheli felelősségHirdető tartozik felelősséggel. Amennyiben a Honlapon Hirdető által közzé- vagy elérhetővé tett hirdetés jogsértő, és erről az Üzemeltető bármilyen módon tudomást szerez, úgy az Üzemeltető a jogsértő tartalmat eltávolíthatja a Honlapról. A Xxxxxxx által a Honlapra feltöltött tartalmat, hirdetést Üzemeltető előzetesen, vagy feltöltést követően, utólag is ellenőrizheti. A feltöltött tartalmat, ha az jogellenes, vagy nem felel meg a jelen szabályzatban meghatározott követelményeknek, eltávolíthatja. Amennyiben a Hirdető által közzé- vagy elérhetővé tett tartalommal kapcsolatban harmadik személy, hatóság vagy bíróság igényt támaszt vagy eljárást indít, a Társaság ezen tartalmakért Hirdető az ilyen igényekkel vagy eljárásokkal kapcsolatban felmerülő valamennyi költség és kár megtérítését magára vállalja. Hirdető köteles a hirdetés tekintetében a hatályos jogszabályokat betartani, az személyhez és szellemi alkotásokhoz fűződő jogot nem felel és semmilyen felelősséget sérthet. Az Üzemeltető fenntartja magának a jogot, hogy jogszerűtlen, illetve a jelen ÁSZF rendelkezéseibe ütköző használat esetén azonnali hatállyal felmondja a szerződést. Az Üzemeltető ellenőrzési jogköre azonban nem vállalmentesíti a Xxxxxxxx a jogszerűtlen használat miatt felmerülő jogsértésért való felelősség alól, amelyet harmadik személyekkel szemben is kizárólag a Hirdető visel. A Felhasználó Hirdető teljeskörűen köteles helytállni az Üzemeltetővel szemben támasztott minden olyan igényért, amelyet harmadik személy a Szolgáltatást jogszerűen Hirdető tevékenységével összefüggésben az Üzemeltetővel szemben érvényesít. Hirdető tudomásul veszi és elfogadja, hogy a mindenkor hatályos jogszabályokHirdetések elhelyezését, továbbá környezetét – ideértve a jelen Szabályzat rendelkezéseinek betartásával használniközvetlenül a Hirdetés mellett elhelyezett egyéb reklámokat is -, sorrendjét az Üzemeltető határozza meg. A Felhasználó a Szolgáltatások használatának megkezdésével Hirdető tudomásul veszi, hogy Weblapra általa feltöltött információknem folytathat olyan tevékenységet, anyagok, szövegek, képek és adatok tartalmáért és jogszerűségéért felelősséggel tartozik. A Társaság a Weblap működtetését amely az Elkertv. szerint végzi, és amennyiben azt észleli, hogy bármely tartalom a jelen Szabályzatba ütközhet, jogosult és az Elkertv.-ben meghatározott esetekben, illetve szabályok szerint köteles a tartalom azonnali eltávolítására, és az érintett Felhasználó további jogellenes tevékenységének megakadályozására. A Társaság kizárja a felelősségét minden abból eredő kárért, ha törölte a Felhasználó jelen Szabályzat rendelkezéseibe ütköző magatartása Üzemeltető bevételeinek csökkenését célozza vagy bármely jogszabály megsértése miatt a Felhasználó által a Weblapra feltöltött bármilyen tartalmat, vagy megakadályozta további Szabályzatba ütköző tevékenységét. A Társaság nem felelős a Felhasználóknak a Weboldal használatával terjedő vagy elérhetővé váló káros tartalmak, így vírusok, férgek okozta károk és egyéb veszteségek vonatkozásában. A Társaság nem felelős továbbá a Felhasználók által megadott adatok hiányosságáért, vagy a hibásan megadott adatokból eredő bármilyen felmerülő hátrányért. A Társaság jogosult megtenni a Felhasználó felelősségre vonásához szükséges lépéseket. A Társaság a hatályos jogszabályok szerint együttműködik a hatóságokkal a felelősségre vonás érdekében. A Társaság nem avatkozik bele a Felhasználók közti jogvitákba, bármilyen vita kialakulásakor a Felhasználó köteles mentesíteni a Társaságot mindennemű igénytől, követeléstől és kártérítés alól. A Társaság nem vállal felelősséget a Felhasználók által a Weblapra feltöltött felhívásokkal, ajánlatokkal, továbbá az ezek alapján létrejövő szerződésekkel kapcsolatban, eredményezheti - így különösen nem reklámozhat vagy végezhez a termékek minőségéért, biztonságáért, jogszabályi megfelelőségéért, a termékek, szolgáltatások ellenőrzéséért, a Felhasználó teljesítéséért. Az eladott termékek kiszállítása, átadása és a pénzügyi teljesítés a Társaságtól függetlenül, a Felhasználók megállapodásának megfelelően zajlik le. A Társaság együttműködő partnerei útján lehetőséget teremthet a Felhasználók közötti ügyletek teljesítésének előmozdítására hirdetési díjak kikerülését vagy csökkenését elősegítő szolgáltatást (pl. átadás, futárszolgáltatás). hirdetést közvetít.) A Weblapon keresztül elérhető, együttműködő partnerek által biztosított szolgáltatásokat a Felhasználó saját felelősségére, a partnerszolgáltató által nyújtott feltételek szerint veszi igénybe és elismeriHirdető tudomásul veszi, hogy az egyéb Hirdetők által a Társaság Honlapon megadott email címekre nem felel e szolgáltatók által nyújtott szolgáltatásokértjogosult reklám-, vagy egyéb, az Üzemeltető üzleti érdekeit vagy jó hírnevét sértő üzeneteket küldeni. Amennyiben a Felhasználó magatartása következtében vagy azzal összefüggésben harmadik személy vagy bármely hatóság illetve bíróság a Társasággal szemben bármilyen igényt támaszt illetve eljárást indít, a Felhasználó köteles minden a Társaság által megkövetelt intézkedést megtenni és a Társaságnak megtéríteni Az Üzemeltető üzleti érdekeit sérti különösen is minden olyan kárt, vagyoni hátrányt és költségetüzenet, amely az email cím nyilvánosságra hozatalának céljától eltér. Az Üzemeltető jogosult az ilyen üzeneteket saját rendszerében rögzíteni és azt a Társaságot a Felhasználó bármely jogellenes magatartása miatt vagy azzal összefüggésben éri, továbbá köteles a Társaság helyett közvetlenül helytállni ilyen igény vonatkozásában. A Felhasználó kijelenti, hogy a Szolgáltatást a jelen Szabályzat rendelkezéseinek megfelelően veszi igénybe, a Szolgáltatás igénybevétele során megadott adatai a valóságnak megfelelnek. A Társaság kizárja felelősségét a Szolgáltatás igénybevétele során megadott téves, hibás vagy hamis adatok vagy e-mail cím megadásából eredő kárért. A Felhasználó vállalja, hogy minden, a Társaság által megkövetelt intézkedést megtesz a Társaság jó hírnevének megóvása érdekébenjogsértés bizonyítására felhasználni.

Appears in 1 contract

Samples: hrfestjobs.com

Felelősség. A Felhasználó által Vásárló /Látogató a Weblapon közzé- vagy elérhetővé tett tartalomért, ideértve a tartalom által okozott vagy egyébként azzal összefüggésben felmerült mindennemű vagyoni vagy nem vagyoni kárért Honlapot kizárólag a Felhasználót terheli felelősségsaját kockázatára használhatja, a Társaság ezen tartalmakért nem felel és semmilyen felelősséget nem vállal. A Felhasználó köteles a Szolgáltatást jogszerűen és a mindenkor hatályos jogszabályok, továbbá a jelen Szabályzat rendelkezéseinek betartásával használni. A Felhasználó a Szolgáltatások használatának megkezdésével tudomásul veszielfogadja, hogy Weblapra általa feltöltött információk, anyagok, szövegek, képek és adatok tartalmáért és jogszerűségéért felelősséggel tartozik. A Társaság a Weblap működtetését az Elkertv. szerint végzi, és amennyiben azt észleli, hogy bármely tartalom a jelen Szabályzatba ütközhet, jogosult és az Elkertv.-ben meghatározott esetekben, illetve szabályok szerint köteles a tartalom azonnali eltávolítására, és az érintett Felhasználó további jogellenes tevékenységének megakadályozására. A Társaság kizárja a felelősségét minden abból eredő kárért, ha törölte a Felhasználó jelen Szabályzat rendelkezéseibe ütköző magatartása vagy bármely jogszabály megsértése miatt a Felhasználó által a Weblapra feltöltött bármilyen tartalmat, vagy megakadályozta további Szabályzatba ütköző tevékenységét. A Társaság nem felelős a Felhasználóknak a Weboldal használatával terjedő vagy elérhetővé váló káros tartalmak, így vírusok, férgek okozta károk és egyéb veszteségek vonatkozásában. A Társaság nem felelős továbbá a Felhasználók által megadott adatok hiányosságáért, vagy a hibásan megadott adatokból eredő bármilyen felmerülő hátrányért. A Társaság jogosult megtenni a Felhasználó felelősségre vonásához szükséges lépéseket. A Társaság a hatályos jogszabályok szerint együttműködik a hatóságokkal a felelősségre vonás érdekében. A Társaság nem avatkozik bele a Felhasználók közti jogvitákba, bármilyen vita kialakulásakor a Felhasználó köteles mentesíteni a Társaságot mindennemű igénytől, követeléstől és kártérítés alól. A Társaság Szolgáltató nem vállal felelősséget a Felhasználók által használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a Weblapra feltöltött felhívásokkal, ajánlatokkalszándékosan okozott, továbbá az ezek alapján létrejövő szerződésekkel kapcsolatbanemberi életet, így különösen testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. Szolgáltató kizár minden felelősséget a termékek minőségéért, biztonságáért, jogszabályi megfelelőségéért, a termékek, szolgáltatások ellenőrzéséért, a Felhasználó teljesítéséértHonlap használói által tanúsított magatartásért. Az eladott termékek kiszállítása, átadása és a pénzügyi teljesítés a Társaságtól függetlenül, a Felhasználók megállapodásának megfelelően zajlik le. A Társaság együttműködő partnerei útján lehetőséget teremthet a Felhasználók közötti ügyletek teljesítésének előmozdítására (pl. átadás, futárszolgáltatás). A Weblapon keresztül elérhető, együttműködő partnerek által biztosított szolgáltatásokat a Felhasználó saját felelősségére, a partnerszolgáltató által nyújtott feltételek szerint veszi igénybe és elismeriVásárló köteles gondoskodni arról, hogy a Társaság Honlap használata során harmadik személyek jogait vagy a jogszabályokat se közvetlenül, se közvetett módon ne sértse. Vásárló teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. A Vásárlók / Látogatók által a Honlap használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem felel e köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amelyek más szolgáltatók által nyújtott szolgáltatásokértoldalaira vezetnek. E szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. Az Internet globális jellege miatt Vásárló elfogadja, hogy a Honlap használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve köteles eljárni. Amennyiben a Felhasználó magatartása következtében vagy azzal összefüggésben harmadik személy vagy Honlap használatával összefüggő bármely hatóság illetve bíróság tevékenység a Társasággal szemben bármilyen igényt támaszt illetve eljárást indítVásárló államának joga szerint nem megengedett, a Felhasználó használatért kizárólag Vásárlót terheli a felelősség. Amennyiben a Vásárló/Látogató a Honlapon kifogásolható tartalmat észlel, köteles minden azt haladéktalanul jelezni a Társaság által megkövetelt intézkedést megtenni Szolgáltatónak. Ha a Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására. Szolgáltató és a Társaságnak megtéríteni minden olyan kárt, vagyoni hátrányt és költséget, amely a Társaságot a Felhasználó bármely jogellenes magatartása miatt vagy azzal összefüggésben éri, továbbá köteles a Társaság helyett közvetlenül helytállni ilyen igény vonatkozásában. A Felhasználó kijelenti, hogy a Szolgáltatást Vásárló/Látogató között a jelen Szabályzat rendelkezéseinek megfelelően veszi igénybeÁltalános Szerződési Feltételek alapján létrejött megállapodás megszűnik, ha a Szolgáltatás igénybevétele során megadott adatai Vásárló kéri a valóságnak megfelelnek. A Társaság kizárja felelősségét a Szolgáltatás igénybevétele során megadott téves, hibás vagy hamis adatok vagy e-mail cím megadásából eredő kárért. A Felhasználó vállalja, hogy minden, a Társaság által megkövetelt intézkedést megtesz a Társaság jó hírnevének megóvása érdekébenregisztrációjának törlését.

Appears in 1 contract

Samples: facilitator.hu

Felelősség. A Felhasználó által a Weblapon közzé- vagy elérhetővé tett tartalomért, ideértve a tartalom által okozott vagy egyébként azzal összefüggésben felmerült mindennemű vagyoni vagy nem vagyoni kárért az Áruházat kizárólag a Felhasználót terheli felelősségsaját kockázatára használhatja, a Társaság ezen tartalmakért nem felel és semmilyen felelősséget nem vállal. A Felhasználó köteles a Szolgáltatást jogszerűen és a mindenkor hatályos jogszabályok, továbbá a jelen Szabályzat rendelkezéseinek betartásával használni. A Felhasználó a Szolgáltatások használatának megkezdésével tudomásul veszielfogadja, hogy Weblapra általa feltöltött információk, anyagok, szövegek, képek és adatok tartalmáért és jogszerűségéért felelősséggel tartozik. A Társaság a Weblap működtetését az Elkertv. szerint végzi, és amennyiben azt észleli, hogy bármely tartalom a jelen Szabályzatba ütközhet, jogosult és az Elkertv.-ben meghatározott esetekben, illetve szabályok szerint köteles a tartalom azonnali eltávolítására, és az érintett Felhasználó további jogellenes tevékenységének megakadályozására. A Társaság kizárja a felelősségét minden abból eredő kárért, ha törölte a Felhasználó jelen Szabályzat rendelkezéseibe ütköző magatartása vagy bármely jogszabály megsértése miatt a Felhasználó által a Weblapra feltöltött bármilyen tartalmat, vagy megakadályozta további Szabályzatba ütköző tevékenységét. A Társaság nem felelős a Felhasználóknak a Weboldal használatával terjedő vagy elérhetővé váló káros tartalmak, így vírusok, férgek okozta károk és egyéb veszteségek vonatkozásában. A Társaság nem felelős továbbá a Felhasználók által megadott adatok hiányosságáért, vagy a hibásan megadott adatokból eredő bármilyen felmerülő hátrányért. A Társaság jogosult megtenni a Felhasználó felelősségre vonásához szükséges lépéseket. A Társaság a hatályos jogszabályok szerint együttműködik a hatóságokkal a felelősségre vonás érdekében. A Társaság nem avatkozik bele a Felhasználók közti jogvitákba, bármilyen vita kialakulásakor a Felhasználó köteles mentesíteni a Társaságot mindennemű igénytől, követeléstől és kártérítés alól. A Társaság Szolgáltató nem vállal felelősséget a Felhasználók által használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a Weblapra feltöltött felhívásokkal, ajánlatokkalszándékosan okozott, továbbá az ezek alapján létrejövő szerződésekkel kapcsolatbanemberi életet, így különösen testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. Szolgáltató kizár minden felelősséget az Áruházhasználói által tanúsított magatartásért. Felhasználó köteles gondoskodni arról, hogy az Áruház használata során harmadik személyek jogait vagy a termékek minőségéértjogszabályokat se közvetlenül, biztonságáértse közvetett módon ne sértse. Felhasználó teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, jogszabályi megfelelőségéértSzolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. A Felhasználók által az Áruház használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amelyek más szolgáltatók oldalaira vezetnek. E szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. Az Internet globális jellege miatt Felhasználó elfogadja, hogy az Áruház használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe köteles eljárni. Amennyiben az Áruház használatával összefüggő bármely tevékenység a Felhasználó államának joga szerint nem megengedett, a termékek, szolgáltatások ellenőrzéséért, használatért kizárólag Felhasználót terheli a Felhasználó teljesítéséért. Az eladott termékek kiszállítása, átadása és a pénzügyi teljesítés a Társaságtól függetlenül, a Felhasználók megállapodásának megfelelően zajlik le. A Társaság együttműködő partnerei útján lehetőséget teremthet a Felhasználók közötti ügyletek teljesítésének előmozdítására (pl. átadás, futárszolgáltatás). A Weblapon keresztül elérhető, együttműködő partnerek által biztosított szolgáltatásokat a Felhasználó saját felelősségére, a partnerszolgáltató által nyújtott feltételek szerint veszi igénybe és elismeri, hogy a Társaság nem felel e szolgáltatók által nyújtott szolgáltatásokértfelelősség. Amennyiben a Felhasználó magatartása következtében az Áruház felületén kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni a Szolgáltatónak. Ha a Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy azzal összefüggésben harmadik személy vagy bármely hatóság illetve bíróság annak módosítására. Szolgáltató és Felhasználó között a Társasággal szemben bármilyen igényt támaszt illetve eljárást indítjelen Általános Szerződési Feltételek alapján létrejött megállapodás megszűnik, ha a Felhasználó köteles minden törli a Társaság által megkövetelt intézkedést megtenni és regisztrációját, vagy ha a Társaságnak megtéríteni minden olyan kárt, vagyoni hátrányt és költséget, amely a Társaságot Szolgáltató törli a Felhasználó bármely jogellenes magatartása miatt vagy azzal összefüggésben éri, továbbá köteles a Társaság helyett közvetlenül helytállni ilyen igény vonatkozásában. A Felhasználó kijelenti, hogy a Szolgáltatást a jelen Szabályzat rendelkezéseinek megfelelően veszi igénybe, a Szolgáltatás igénybevétele során megadott adatai a valóságnak megfelelnek. A Társaság kizárja felelősségét a Szolgáltatás igénybevétele során megadott téves, hibás vagy hamis adatok vagy e-mail cím megadásából eredő kárért. A Felhasználó vállalja, hogy minden, a Társaság által megkövetelt intézkedést megtesz a Társaság jó hírnevének megóvása érdekébenregisztrációját.

Appears in 1 contract

Samples: interdeco.hu

Felelősség. Megrendelő és Fotós tudomásul veszik, hogy a szolgáltatást saját felelősségükre veszik igénybe. A Felhasználó által Honlapon és Weboldalon igénybe vehető szolgáltatást és a Weblapon közzé- vagy elérhetővé tett tartalomért, ideértve weboldalon található információkat mindenki a tartalom által okozott vagy egyébként azzal összefüggésben felmerült mindennemű vagyoni vagy nem vagyoni kárért kizárólag a Felhasználót terheli felelősség, a Társaság ezen tartalmakért nem felel saját felelősségére használhatja fel. A Honlap és Weboldal üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállalvállal a tartalmak félreértelmezéséért, vagy téves alkalmazásáért. A Felhasználó köteles fentieken túl a Szolgáltatást jogszerűen Photon nem vonható felelősségre semmilyen közvetlen, közvetett, tapadó, valamint következménykár bekövetkezte miatt, ami bármely módon összefüggésbe hozható a jelen ÁSZF-el vagy a Honlapon és Weboldalon igénybe vehető szolgáltatással függetlenül attól, hogy a kár bekövetkezte előrelátható volt-e. A Photon kifejezetten kizárja felelősségét a következő esetekben: ● A Photon közvetítő szolgáltatóként semmiféle felelősséget nem vállal a Szolgáltatás útján létrehozott Projekttel, és a mindenkor hatályos jogszabályokProjektek alapján létrejött szerződésekkel vagy azok elmaradásával, továbbá a jelen Szabályzat rendelkezéseinek betartásával használniSzolgáltatás hibájával vagy megszűnésével kapcsolatban. ● A Photon nem felel sem az esetleges károkért, amelyek a Fotósok szolgáltatásainak igénybevételével keletkeztek, sem a Fotós által végzett tevékenység eredményeképpen létrejövő művek minőségéért vagy mennyiségéért. A Felhasználó Megrendelő az általa kiválasztott Fotóst a Szolgáltatások használatának megkezdésével tudomásul veszi, hogy Weblapra általa feltöltött információk, anyagok, szövegek, képek és adatok tartalmáért és jogszerűségéért felelősséggel tartoziksaját felelősségére veszi igénybe. A Társaság a Weblap működtetését az Elkertv. szerint végzi, és amennyiben azt észleli, hogy bármely tartalom a jelen Szabályzatba ütközhet, jogosult és az Elkertv.-ben meghatározott esetekben, illetve szabályok szerint köteles a tartalom azonnali eltávolítására, és az érintett Felhasználó további jogellenes tevékenységének megakadályozására. A Társaság kizárja a felelősségét minden abból eredő kárért, ha törölte a Felhasználó jelen Szabályzat rendelkezéseibe ütköző magatartása vagy bármely jogszabály megsértése miatt a Felhasználó által a Weblapra feltöltött bármilyen tartalmat, vagy megakadályozta további Szabályzatba ütköző tevékenységét. A Társaság nem felelős a Felhasználóknak a Weboldal használatával terjedő vagy elérhetővé váló káros tartalmak, így vírusok, férgek okozta károk és egyéb veszteségek vonatkozásában. A Társaság nem felelős továbbá a Felhasználók által megadott adatok hiányosságáért, vagy a hibásan megadott adatokból eredő bármilyen felmerülő hátrányért. A Társaság jogosult megtenni a Felhasználó felelősségre vonásához szükséges lépéseket. A Társaság a hatályos jogszabályok szerint együttműködik a hatóságokkal a felelősségre vonás érdekében. A Társaság nem avatkozik bele a Felhasználók közti jogvitákba, bármilyen vita kialakulásakor a Felhasználó köteles mentesíteni a Társaságot mindennemű igénytől, követeléstől és kártérítés alól. A Társaság Photon nem vállal felelősséget a Felhasználók Megrendelő által esetlegesen hiányosan vagy nem megfelelően megadott adatok miatt az alkalmazás által nem megfelelően megjelenített Fotósok szolgáltatásainak igénybevételéért. ● A Photon nem vállal felelősséget a Weblapra feltöltött felhívásokkalHonlapon és Weboldalon elhelyezett információk helyességéért, ajánlatokkal, továbbá az ezek alapján létrejövő szerződésekkel kapcsolatban, így különösen valóságtartalmáért vagy a termékek minőségéért, biztonságáért, jogszabályi jogszabályoknak való megfelelőségéért, illetve a termékekjogszabályba ütköző tartalommal harmadik személynek okozott jogsérelemért, szolgáltatások ellenőrzéséértilletve kárért. ● A Photon nem vállal felelősséget a rendszer használatából adódó, a Felhasználó teljesítéséértműködés teljes leállításából, változásokból eredő esetleges károkért. Az eladott termékek kiszállítása● A Photon nem vállal felelősséget mindazon károk tekintetében, átadása amelyek a xxxxx://xxxxxxxxx.xx/ és a pénzügyi teljesítés xxxxx://xxxxxxxx.xx/ oldalain elhelyezett anyagokból származnak, beleértve a Társaságtól függetlenül, harmadik félnek okozott károkat is. E rendelkezés a Felhasználók megállapodásának megfelelően zajlik leHonlapon és Weboldalon elhelyezett esetleges reklámokra és egyéb anyagokra is vonatkozik. A Társaság együttműködő partnerei útján lehetőséget teremthet a Felhasználók közötti ügyletek teljesítésének előmozdítására (pl. átadás, futárszolgáltatás). A Weblapon keresztül elérhető, együttműködő partnerek által biztosított szolgáltatásokat Photon nem vállal felelősséget a Felhasználó saját felelősségére, számára a partnerszolgáltató által nyújtott feltételek szerint veszi igénybe és elismeri, hogy szolgáltatások igénybevételéből eredő esetleges anyagi vagy erkölcsi kárért. ● Továbbá a Társaság Photon nem felel e szolgáltatók a nem szerződésszerű teljesítésért azokban esetekben, amelyek a Photon által nyújtott szolgáltatásokért. Amennyiben a Felhasználó magatartása következtében vagy azzal összefüggésben harmadik személy vagy bármely hatóság illetve bíróság a Társasággal szemben bármilyen igényt támaszt illetve eljárást indít, a Felhasználó köteles minden a Társaság által megkövetelt intézkedést megtenni és a Társaságnak megtéríteni minden olyan kárt, vagyoni hátrányt és költséget, amely a Társaságot a Felhasználó bármely jogellenes magatartása miatt vagy azzal összefüggésben éri, továbbá köteles a Társaság helyett közvetlenül helytállni ilyen igény vonatkozásában. A Felhasználó kijelenti, hogy a Szolgáltatást a jelen Szabályzat rendelkezéseinek megfelelően veszi igénybe, a Szolgáltatás igénybevétele során megadott adatai a valóságnak megfelelnek. A Társaság kizárja felelősségét a Szolgáltatás igénybevétele során megadott téves, hibás vagy hamis adatok vagy e-mail cím megadásából eredő kárért. A Felhasználó vállalja, hogy minden, a Társaság által megkövetelt intézkedést megtesz a Társaság jó hírnevének megóvása érdekébenelháríthatatlan külső okra (vis maior) vezethetők vissza.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételei