Common use of Felelősség Clause in Contracts

Felelősség. 1. A Szállító felelősséggel tartozik a Megrendelővel szemben a szerződésszegéssel a Megrendelőnek okozott károkért. Azonban minden esetben kizárt a Szállító felelőssége a közvetett és következményi károkért, ideértve különösen, de nem kizárólagosan az elmaradt nyereségért, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkra, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogáról, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetben, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltétele, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse a Szállítót az ilyen követelésről, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezséget, és a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzen. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésben. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetni.

Appears in 3 contracts

Samples: General Terms and Conditions for Delivery of Products and Provision of Services, General Terms and Conditions for Delivery of Products and Provision of Services, General Terms and Conditions for Delivery of Products and Provision of Services

Felelősség. 114.1. Az Ügyfél köteles a Barion rendszert és a Szolgáltatásokat rendeltetésszerűen használni, és minden tőle elvárható intézkedést megtenni a biztonsági előírások betartása érdekében. Az Ügyfél által bárkinek okozott kárért az Ügyfél teljes körű felelősséggel tartozik. 14.2. Az Ügyfél az E-pénz tranzakciók teljesítését követően haladéktalanul, de legkésőbb az azt követő 30 napon belül jogosult kezdeményezni a Kibocsátónál a jóvá nem hagyott, vagy a jóváhagyott, de a Kibocsátó által hibásan teljesített E-pénz tranzakció helyesbítését. Az Ügyfél a helyesbítésre vonatkozó kérelmét elektronikusan a Kibocsátó internetes honlapján vagy a Barion tárcáján keresztül tudja megküldeni. A Szállító felelősséggel tartozik Kibocsátó kérésére az Ügyfél köteles a Megrendelővel szemben a szerződésszegéssel a Megrendelőnek okozott károkért. Azonban minden esetben kizárt a Szállító felelőssége a közvetett kérelmét alátámasztó dokumentumokat és következményi károkért, ideértve különösen, de nem kizárólagosan az elmaradt nyereségért, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódikegyéb bizonyítékokat rendelkezésre bocsátani. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik Kibocsátó a Szállító által szándékosan okozott károkra, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja kérelem és a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban kizárólag csatolt bizonyítékok alapján haladéktalanul kivizsgálja a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogáról, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5kérelmet. Abban az esetben, ha az Egyedi Szerződés alapján Ügyfél a Szállító kérelem elbíráláshoz szükséges dokumentumokat, információkat a Kibocsátó erre irányuló felhívására, a felhívás kézhezvételét követő 15 napon belül nem bocsátja a Kibocsátó rendelkezésére, úgy a Kibocsátó jogosult a kérelmet érdemi vizsgálat és intézkedés nélkül elutasítani. Ha a Kibocsátó az Ügyfél helyesbítési kérelmének helyt ad, a döntését követően haladéktalanul intézkedik az érintett e-pénz összegnek az Ügyfél részére történő visszafizetéséről és az Ügyfél kárának megfizetéséről. A jóvá nem hagyott – ide nem értve az Ügyfél birtokából kikerült, vagy ellopott Jelszóval történt használatot, vagy a Jelszó jogosulatlan használatát - vagy a jóváhagyott, de hibásan teljesített fizetési művelet helyesbítése iránti kérelem esetén a Kibocsátó – adott esetben a hitelesítés által - köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltételebizonyítani, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse a Szállítót kifogásolt fizetési műveletet az ilyen követelésrőlÜgyfél jóváhagyta, a Megrendelő fizetési művelet megfelelően került rögzítésre és annak teljesítését műszaki hiba vagy üzemzavar nem akadályozta. 14.3. Az olyan jóvá nem hagyott E-pénz tranzakciók vonatkozásában, amelyek az ilyen követelés kapcsán Ügyfél birtokából kikerült, vagy ellopott Jelszóval, vagy a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezségetJelszó jogosulatlan használatából erednek, és az Ügyfél viseli a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arrakárt 45.000,- forintnak megfelelő összeg mérték erejéig az Ügyfél birtokából történő kikerülésére, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzenellopására, valamint jogosulatlan vagy jóvá nem hagyott használatára vonatkozó 12.12. pontja szerinti bejelentés, letiltás megtételét megelőzően. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésben. 6. A felelősség jelen IX12.12. pont szerinti korlátozása bejelentés, letiltás késedelmes megtételéből eredő károkért kizárólag az Ügyfél felel. 14.4. A Kibocsátó fenntartja a jogát, hogy az Ügyfél vagy az Ügyfél tudomásával más személy általi a Jelszóval vagy a Barion rendszerrel történő visszaélés esetén az Ügyfél ellen eljárást kezdeményezzen. 14.5. Nem terheli felelősség az Ügyfelet, ha a kárt készpénz-helyettesítő eszköznek minősülő olyan személyre szabott eljárással okozták, amely információ technológiai eszköz vagy távközlési eszköz használatával történt, vagy a személyes biztonsági elemek – így Jelszó – nélkül használtak vagy a Kibocsátó nem tett eleget azon kötelezettségének, hogy biztosítsa az Ügyfél részére a 12.12. pont szerinti bejelentés lehetőségét. 14.6. A Kibocsátó nem felelős, ha a bizonyítja, hogy a jóvá nem hagyott E-pénz tranzakcióval összefüggésben keletkezett kárt az Ügyfél csalárd módon eljárva okozta, vagy a kárt az Ügyfél bejelentési kötelezettségeinek szándékos vagy súlyos gondatlan megszegésével okozta. A Kibocsátó mentesül továbbá a felelőssége alól, ha bizonyítja, hogy a kár az Ügyfél a Szerződésben foglalt kötelezettségeinek, így különösen, de nem kizárólagosan a Jelszó, PIN kód, mobiltelefon megőrzésére és kizárása kezelésére vonatkozó kötelezettségeinek, szándékos vagy súlyosan gondatlan szerződésszegése folytán következett be. 14.7. A 12.12. pont szerinti bejelentést követően a Kibocsátó viseli a kárt az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandóolyan jóvá nem hagyott E- pénz tranzakciók vonatkozásában, amelyek az Ügyfél birtokából kikerült vagy ellopott Jelszó használatával történtek, vagy a Jelszó jogosulatlan használatából erednek. 14.8. A Kibocsátó a tevékenysége során mindenkor az Ügyfél érdekeinek – az adott körülmények között lehetséges – figyelembevételével és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjedtőle elvárható gondossággal jár el. 714.9. A Kibocsátó nem felel az olyan hamis vagy hamisított Megbízás teljesítésének a következményeiért, amelynek a hamis vagy hamisított voltát a szokásos ügymenet során alkalmazott gondos vizsgálattal nem lehetett felismerni. 14.10. A Kibocsátó nem felel az olyan károkért, amely a Kibocsátó által el nem hárítható okok vagy nem a Kibocsátó érdekkörébe tartozó ok miatt következnek be, így különösen a távközlési vonalak, az internetes kapcsolat, az adatátviteli rendszerek vagy a postai szolgáltatások hibáiért. 14.11. A Kibocsátó nem felel az olyan károkért, amelyek olyan ok miatt következnek be, amelynek az elhárítására vagy befolyásolására a Kibocsátónak nincs lehetősége, így különösen az erőhatalomból (vis maior), belföldi vagy külföldi hatóság rendelkezéséből vagy a Kibocsátó működésének megzavarásából eredő károkért, így abban az esetben sem felel a Kibocsátó az ilyen ok miatt bekövetkező károkért, amennyiben ezek miatt az okok miatt a Kibocsátó ideiglenesen beszünteti vagy korlátozza a Szolgáltatást. 14.12. A Kibocsátó nem felel az Ügyfél által elszenvedett azon kárért, amely abból ered, hogy az Elfogadóhely vagy Kereskedő a Vásárlás vagy egyéb E-pénz tranzakció lebonyolítása során hibázik vagy mulaszt. Az Ügyfél és az Elfogadóhely vagy Kereskedő között felmerülő bármely vita esetén, melynek a Kibocsátó nem részese, az Ügyfél Kibocsátóval szemben fennálló felelősségét nem érinti ezen vita, vagy ellenkövetelés, vagy beszámítási jog, amellyel az Ügyfél az Elfogadóhellyel vagy a Kereskedővel szemben élhet. 14.13. Ha a Megrendelő Megbízás teljesítése egyedi azonosító (pl. Felhasználó azonosító, fizetési számlaszám) használatával történik, a jelen ÁSZFMegbízás az egyedi azonosító által megjelölt kedvezményezett vonatkozásában teljesítettnek minősül. A Megbízás nem teljesítéséért vagy hibás teljesítéséért hibás egyedi azonosító használata esetén a Kibocsátót nem terheli felelősség. 14.14. Ha az Ügyfél a Kibocsátó által meghatározott és az Ügyféllel közölt teljesítéséhez szükséges adatokon és egyedi azonosítókon kívül további adatokat ad meg, illetve a Kibocsátó a Megbízásnak az egyedi azonosító által megjelölt teljesítéséért felel. 14.15. A Kibocsátó a Megbízás összegének visszaszerzése érdekében az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késvehelyzetben általában elvárható magatartást tanúsítja. Amennyiben a Kibocsátó a Megbízás összegét visszaszerezte, jogosult a Kondíciós listában meghatározott külön díjat felszámítani. 14.16. Ha az E-pénz tranzakciót az Ügyfél, mint fizető fél kezdeményezte, az E-pénz tranzakció hibás teljesítéséért a Kibocsátó felel. Felelőssége fennállása esetén a Kibocsátó haladéktalanul köteles a nem teljesített vagy a hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, teljesített E-pénz tranzakció összegét a fizető fél részére visszatéríteni és a Ptkvisszaállítani az eredeti állapotot, mintha a hibásan teljesített E-pénz tranzakcióra nem került volna sor. 14.17. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudjaHa az Ügyfél az E-pénz tranzakció kedvezményezettje, úgy a Kibocsátó haladéktalanul köteles az E-pénz tranzakció összegét az Ügyfél, mint kedvezményezett rendelkezésére bocsátani és az Ügyfél Barion számláján jóváírni. 14.18. Az Ügyfél, mint fizető fél kérésére a Kibocsátó – az E-pénz tranzakció nemteljesítéséért vagy hibás teljesítésért való felelősségétől függetlenül – köteles a szerződésszegés eredményeképpen nem teljesített vagy hibásan teljesített Epénz tranzakció nyomon követése érdekében az adott helyzetben általában elvárható magatartást tanúsítani és a Szállítónál felmerült károkat nyomon követés eredményéről az Ügyfelet tájékoztatni. 14.19. A Kibocsátó mentesül a Szállítónak maradéktalanul megfizetnifelelőssége alól, ha bizonyítja, hogy a Szolgáltatás lebonyolításával, az E-pénz tranzakció jóváhagyásával és az E-pénz tranzakció helyesbítésével összefüggő kötelezettsége teljesítését tevékenysége körén kívül eső elháríthatatlan ok (vis major) vagy jogszabályban vagy közösségi jogi aktusban előírt rendelkezések zárták ki.

Appears in 3 contracts

Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions, General Terms and Conditions

Felelősség. 1A Bank a tevékenysége során mindenkor az Ügyfél érdekeinek figyelembevételével és a szakmai gondosság követelményének megfelelően jár el. A Szállító felelősséggel tartozik Bank megtéríti mindazt, az Ügyfél által bizonyított anyagi kárt, amelyet bizonyítottan jogellenesen és neki felróható módon az Ügyfélnek okozott. Egyik Fél sem felel az olyan kárért, amely vis maior, jogszabályváltozás vagy a Megrendelővel szemben szükséges hatósági engedély visszavonása folytán következik be. A jelen bekezdés értelmében "jogszabályváltozás" bármilyen hatályos jogszabály módosítása vagy megváltoztatása, új jogszabály hatálybalépése, vagy a szerződésszegéssel jogszabály értelmezésében vagy alkalmazásában bekövetkező bármilyen változás. A Bank nem felel az általa vállalt szolgáltatás teljesítésének elmaradásáért vagy késedelméért, ha eljárását az Ügyfél és harmadik személy közötti jogvita vagy az Ügyfél, illetve harmadik személy felróható magatartása akadályozza. A Bank nem felel az egyedi megbízások/ügyletek teljesíthetőségéért, a Megrendelőnek okozott károkértpénzügyi eszközök likviditásáért. Azonban minden esetben kizárt a Szállító felelőssége a közvetett és következményi A Bank nem felel az Ügyfél téves vagy hiányos adatszolgáltatásából, az Ügyfél mulasztásából vagy késedelmes adatszolgáltatásából eredő károkért, ideértve különösen mindazon károkat is, melyek abból származnak, hogy az Ügyfél nem bocsátja a Bank rendelkezésére a Bank számára szükséges információkat, adatokat, illetve az ezekben beálló változásokat. Ha a Bank felismeri a téves vagy hiányos adatszolgáltatást, haladéktalanul felhívja az Ügyfelet a helyes, illetve szükséges adatok közlésére. A Bank nem köteles arra, hogy a neki bemutatott okiratok eredetiségét, teljességét vagy érvényességét - a tőle elvárható gondossággal elvégzett, az általános üzleti gyakorlatban szokásos és a jogszabályokban előírt vizsgálatokon túl - megvizsgálja. Az Ügyfél viseli mindazon károkat, melyek ezen okiratok hamisításával, hiányosságával, hatálytalanságával vagy hamis kiállításával kapcsolatosan, vagy ezen hamisított vagy hamis igazoló okmányokon alapuló szerződések teljesítéséből keletkeznek, ha az okirat hamis vagy hamisított voltát a szokásos ügymenet során alkalmazott gondos ellenőrzéssel sem lehetett felismerni. A Bank nem vállal felelősséget a Bank által nyújtott és a jelen ÁSZF hatálya alá tartozó valamely szolgáltatással összefüggő átutalást vagy transzfert végző hitelintézet vagy más szervezet hibájából – ideértve az átutalási késedelemből adódó árfolyamveszteséget is – az Ügyfélnél esetlegesen keletkezett kárért/veszteségért. A telefon, telefax és egyéb elektronikus adatátviteli forgalomban vagy rögzítési módban a kommunikáció során bekövetkező zavarokból (ideértve különösen, de nem kizárólagosan az elmaradt nyereségértátviteli vagy rögzítő rendszer hibáját, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben valamint a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkrahamis üzenet, illetve az életbenüzenet olvashatatlanságának esetét) származó károkért a Bank az Ügyféllel szemben csak akkor felel, testi épségben ha a kárt a Bank jogellenesen és felróható módon okozta. Az Ügyfél felel minden olyan kárért, amely a kommunikáció során az Ügyfél részéről felmerülő tévedés, félreértés vagy egészségben okozott károkrahiba eredménye, kivéve, ha a kár bizonyíthatóan a Bank jogellenes közrehatásának a következménye. A jelen IXbizonyíthatóan a telekommunikációs hálózat/csatorna meghibásodásából, illetve üzemzavarából eredő károk megtérítéséért való felelősséget a Bank kizárja. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – Amennyiben a telekommunikációs csatornával/hálózattal kapcsolatos hiba, tévedés vagy félreértés bizonyíthatóan a Bank oldalán merül fel, úgy azokért a károkért az ÁSZF-benÜgyfél nem felel. Az Ügyfél a vonatkozó Keretszerződés aláírásával tudomásul veszi, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2hogy a telefonhálózatot működése során a továbbított adatok jogosulatlan harmadik személyek számára ismertté válhatnak, ideértve az egyébként értékpapírtitoknak vagy banktitoknak minősülő adatokat is. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja Bank nem felel az ebből eredően az Ügyfelet vagy harmadik személyt ért semminemű kárért, kivéve, ha azt a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére károsult a Bank szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásával összefüggésben szenvedte el. Az Ügyfél a vonatkozó igényeket Keretszerződés aláírásával tudomásul veszi továbbá, hogy a telekommunikációs csatorna sajátosságaiból eredően a Bloomberg rendszeren keresztül küldött adatok illetéktelen harmadik személyek részére hozzáférhetővé válhatnak a Bank felróhatóságának hiányában is, azonban ezért az ebből eredő károkért a Bankot nem terheli semmiféle felelősség. A Bloomberg rendszer rendelkezésre állására, illetve az ezzel kapcsolatos felelősségre a Bloomberg rendszer használatára vonatkozó szerződéses rendelkezések az irányadóak, és ezzel összefüggésben a Bank semmilyen felelősséget nem vállal. A Bank nem felel azokért a károkért sem, melyek a postai úton történő kézbesítés Banknak nem felróható hibáiból erednek. A Bank kizárja a felelősségét a vis majornak nem minősülő, de az ügyfélforgalmat akadályozó eseményekért (például áramszünet, csőtörés, bombariadó, a tőzsdei kereskedési rendszer, a tőzsdei vonalak, számítástechnikai rendszerek működésének hibái és más hasonló hatású események). A Bank által az Ügyfél részére küldött értesítések értékpapírtitoknak minősülő információkat tartalmazhatnak. A küldött értesítések, így az értékpapírtitoknak minősülő adatok címzettje kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogárólÜgyfél, aki köteles arról gondoskodni, hogy a (mobil) telefonszámhoz, e-mailhez, faxhoz, illetve az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4egyéb módon megküldött értesítéshez harmadik személy ne férhessen hozzá. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetbenBankot felelősség nem terheli, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltétele, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse a Szállítót az ilyen követelésről, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezségetÜgyfél ezen kötelezettségeinek nem tesz eleget, és emiatt kár következik be. Ennek megfelelően az Ügyfél köteles a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arramegadott telefonszám, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzen. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésben. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása faxszám, e-mail és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandópostai cím megszűnését, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZFmegváltozását, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti adatok biztonságát veszélyeztető bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, egyéb körülményt a Banknak haladéktalanul bejelenteni. Az Ügyfél részére biztosított azonosító kód és jelszó illetéktelen felhasználásával megtett nyilatkozatokért a Ptk. vonatkozó szabályai szerint Bank kizárja a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetnifelelősségét.

Appears in 3 contracts

Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions, General Terms and Conditions

Felelősség. 1. 3.1 A Szállító felelősséggel tartozik Hitelező pénzügyi szolgáltatási tevékenysége során mindenkor az Adós és/vagy a Megrendelővel szemben a szerződésszegéssel a Megrendelőnek okozott károkért. Azonban minden esetben kizárt a Szállító felelőssége a közvetett Biztosítéknyújtó érdekeinek - az adott körülmények között lehetséges - figyelembevételével és következményi gondossággal jár el. 3.2 A Hitelező nem felel az olyan károkért, ideértve különösenamelyek rajta kívülálló és el nem hárítható okból - így különösen erőhatalom, de belföldi vagy külföldi hatósági rendelkezés, szükséges hatósági engedély megtagadása vagy késedelmes megadása folytán - következtek be. Ugyanez érvényes arra az esetre is, ha a Hitelező vagy a Hitelező valamely szerződéses partnere (pl. Hitelintézeti Partner) jelentős ok miatt bizonyos ideig beszünteti, vagy korlátozza működését. Amennyiben a Hitelező valamely szerződéses partnere jelentős okból ideiglenesen kénytelen szüneteltetni tevékenységét, akkor a Hitelező hirdetményben értesíti az Adóst arról, hogy a Hitelező szolgáltatásai nem kizárólagosan érhetők el. 3.3 Nem felel a Hitelező az elmaradt nyereségértáltala vállalt szolgáltatás teljesítésének elmaradásáért, elmaradt haszonértha az eljárást az Adós és/vagy a Biztosítéknyújtó és harmadik személy közötti jogvita, kamatveszteségértvagy harmadik személy felróható magatartása akadályozza. 3.4 A Hitelező a személyazonosság, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos a meghatalmazás vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkraegyéb tény, illetve jogosultság igazolására neki bemutatott okmányok eredetiségét, érvényességét és alkalmasságát a tőle elvárható gondossággal megvizsgálja, idegen nyelvű okirat esetén szükség szerint lefordítja, vagy az életbenAdós költségén lefordíttatja, testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárvaebből eredő károkért azonban csak súlyos gondatlanság esetén felel. 2. 3.5 A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja Hitelező nem felelős azokért a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket iskárokért, azonban kizárólag amelyek az Adóst és/vagy a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogárólBiztosítéknyújtót a telefon-, vagy telefaxvonalak hibájából érik úgy, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit üzenet egyáltalán nem, vagy érthetetlenül, vagy hibásan érkezik meg. A Hitelező nem felel a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítserossz kiejtésből vagy a telefonvonal, a telefaxadás minőségéből keletkező elhallás vagy azonosíthatatlanság miatti károkért. 4. 3.6 A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások Hitelező csak súlyos gondatlansága esetén felelős harmadik személyek felé azért a Szállító alvállalkozóirakárért, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetben, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltételeami abból keletkezik, hogy az Adós és/vagy a Megrendelő haladéktalanul értesítse Biztosítéknyújtó megtéveszti, vagy tévedésben tartja jogi státusza és cselekvőképessége tekintetében, avagy nem tájékoztatja kellő időben írásban a Szállítót az ilyen követelésről, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezséget, és a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzen. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésbencselekvőképességében beállott időközbeni változásokról. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetni.

Appears in 2 contracts

Samples: Kölcsönszerződés, Hitelezési Üzletszabályzat

Felelősség. 1Amennyiben a Könyvelő Iroda szerződésszegése következtében az Ügyfelet igazolható módon kár érte, úgy az Ügyfél az okozott kárral arányos és méltányos kártérítést is követelhet, kivéve, ha kára más forrásból (pl. biztosítás révén) megtérült. A Szállító felelősséggel tartozik Szerződés teljesítése során a Megrendelővel szándékosan okozott, továbbá az emberi életet, testi épséget megkárosító eseteket kivéve, a Könyvelő Irodával szemben az Ügyfél által érvényesíthető kártérítési igény mértéke bármely szerződésszegés esetén a meghatározott díj, de legfeljebb a Könyvelő Iroda részére a kár bekövetkezésének évében megfizetni vállalt VI. fejezetben rögzített Díj egy évi összegéig korlátozott. A Könyvelő Iroda a Szerződés teljesítése során készített (adat)feldolgozások alaki és számszaki helyességéért, a hatályos törvényeknek való megfeleléséért felelősséget vállal. A Könyvelő Xxxxx köteles felhívni az Ügyfél figyelmét arra, hogy az Ügyfél által átadott dokumentumok közül melyek minősülnek bizonylatnak, illetve, hogy hány év a megőrzési idejük. A Könyvelő Iroda felelőssége a Szerződésben foglalt kivételekkel a hatályos jogszabályok szerint alakul. Ügyfél kötelessége minden, a birtokában lévő adatok elvesztésének megakadályozásához szükséges intézkedés megtétele. A Könyvelő Xxxxx nem felel a szakszerűtlen és/vagy nem rendeltetésszerű használatából adódó közvetlen és/vagy közvetett, az Ügyfélnél vagy érdekkörükben felmerült károkért, továbbá az adatvesztésért, adatsérülésért, továbbá a gazdasági következményi károkért (beleértve az elmaradt haszonért való felelősséget is), valamint az olyan károkért, amelyek nincsenek a Könyvelő Iroda magatartásával okozati összefüggésben függetlenül attól, hogy a Könyvelő Irodát korábban tájékoztatták ilyen káresemény lehetőségéről, azokért a károkért, amelyek azért keletkeztek, mert az Ügyfél elmulasztotta teljesíteni kötelezettségeit. Egyik Felet sem terheli felelősség, ha a Szerződésben megállapított kötelezettségeit elháríthatatlan külső ok vagy erőhatalom (vis maior) miatt nem teljesítette. A Könyvelő Xxxxx részére át nem adott adatokért a Könyvelő Irodát felelősség nem terheli. Felek megállapodnak, hogy a szándékosan okozott, továbbá az emberi életet, testi épséget vagy, egészséget megkárosító eseteket kivéve, a Könyvelő Irodával szemben az Ügyfél által érvényesíthető kártérítési igény mértéke bármely szerződésszegés esetén a szerződésszegéssel a Megrendelőnek okozott károkértSzerződésben meghatározott teljes Díj egy évi összegéig korlátozott. Azonban minden esetben kizárt Ez a Szállító felelőssége korlátozás vonatkozik az alkalmazottak, közreműködők által a közvetett és következményi károkért, ideértve különösen, de nem kizárólagosan az elmaradt nyereségért, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkra, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogáról, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetben, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltétele, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse a Szállítót az ilyen követelésről, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezséget, és a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzen. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésbennekik felróható módon okozott károkért való felelősségre is. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetni.

Appears in 2 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

Felelősség. 1A DSK tag köteles a tesztelésre kivitt terméket annak rendeltetésének megfelelően, állagát megóvva, a DECATHLON vagyoni és tulajdonjogi igényeinek szem előtt tartásával használni. A Szállító felelősséggel tartozik DSK tag a Megrendelővel szemben termék használatát más, harmadik személynek nem engedheti át, amennyiben ez mégis megtörténik, a szerződésszegéssel DSK tag a Megrendelőnek más, harmadik személy által a termékben vagy a termékkel okozott károkértkárért úgy felel, mintha maga járt volna el. Azonban minden DECATHLON nem vállal felelősséget a termék DECATHLON-nak fel nem róhatóan vagy rendeltetésellenes használatból eredő kapcsán, ideértve DSK tagban vagy harmadik személyekben okozott károk. Ezen károkért kizárólag a DSK tag felelős. Amennyiben DSK tag a termék tesztelésével összefüggésben akár a DECATHLON-nak, akár harmadik személynek kárt okoz, teljes kártérítési felelősség terheli. Kártérítés körében: Amennyibena termék a tesztelés közben megsemmisül, vagy olyan állapotba kerül, mely a termék további tesztelését nem teszi lehetővé: DSK tag köteles a teszttermék bruttó vételárát a DECATHLON részére a helyszínen vagy a DECATHLON felszólítására megfizetni. DECATHLON abban az esetben kizárt nem él az itt rögzített kártérítési jogával, ha a Szállító felelőssége kár a közvetett és következményi károkérttermék rendeltetésszerű használatából vagy a termék tesztelésre kiadáskor már meglévő hibájára vezethető vissza. A termék vételárán felül DECATHLON jogosult az esetlegesen felmerült egyéb kárai megtérítését is követelni. Amennyiben a termék tesztelés közben megsérül, de tesztelésre meg alkalmas marad: DECATHLON jogosult a termékben bekövetkezett kár miatt az értékcsökkenés megtérítését követelni a DSK tagtól. Amennyiben a tesztelésre kivitt termék bármilyen okból – ideértve különösen, de nem kizárólagosan az elmaradt nyereségérta termék megsemmisülését, elmaradt haszonérthasználhatatlanná válását, kamatveszteségértelvesztését, termeléskieséséértszándékos eltulajdonítását - nem kerül a DECATHLON részére visszaszolgáltatásra határidőben, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősségetúgy DSK tag köteles a DECATHLON részére szerződésszegési kötbér címén a DECATHLON erről szóló írásbeli felszólításának kézhezvételétől számított 15 napon belül a tesztelésre kivitt termék terméktesztelési szerződésben rögzített bruttó értékének megfelelő összeget a felszólításban megjelölt módon megfizetni. Egyebekben DECATHLON jogosult a Szállító felelősségének mértéke tesztelésre kivitt termék megrongálódása esetén a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkra, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogáról, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5megrongálódás mértékével arányos kártérítést érvényesíteni DSK taggal szemben. Abban a nem várt esetben, amennyiben a DSK tag a tesztelésre elvitt terméket a fentiekben meghatározott határidőben és módon nem szolgáltatja vissza DECATHLON részére, továbbá abban az esetben, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani DECATHLON felé fennálló fizetési kötelezettségének– ideértve a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsánkötbér és kártérítés megfizetését is – nem tesz eleget, az ilyen kártalanítás feltételeDECATHLON a szükséges jogi lépéséket megteszi, hogy melynek költségét szintén a Megrendelő haladéktalanul értesítse a Szállítót az ilyen követelésről, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezséget, és a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzen. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésbenDSK tagra terheli. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetni.

Appears in 2 contracts

Samples: Felhasználási Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

Felelősség. 1A Szerződés rendelkezéseinek megszegése esetén a szerződésszegő Fél köteles a másik Félnek a szerződésszegésből eredő kárát megtéríteni az ÁSZF jelen és a 12.2. pontjában foglaltak szerint. A Szállító felelősséggel tartozik szerződésszegésnek, a Megrendelővel szemben kár keletkezésének és mértékének bizonyítására az a szerződésszegéssel Fél köteles, aki a Megrendelőnek okozott károkértkár bekövetkezésére hivatkozik. Azonban minden esetben kizárt Egyszerű gondatlanság esetén a Szállító felelőssége Felek csak akkor tartoznak felelősséggel, ha a közvetett szerződésszegés egy fő szerződéses kötelességet érint (pl. nem szerződés szerinti földgáz betáplálása, a földgázszállítás megszakítása nem megszakítható kapacitás igénybevétele esetén) és ez a Szerződés céljának elérését veszélyezteti. A Szerződés megszegéséért a szerződésszegő Fél köteles a Szerződés szerinti vonatkozó betáplálási és kiadási pontokon fizetendő gázévenkénti éves szállítási kapacitásdíjának, forgalmi díjának, szagosítási díjának a Szerződés hátralévő időtartamára vonatkozó még meg nem fizetett részét a Társaság részére megfizetni, vagyis a kár mértéke a szolgáltatás tárgyának értékére korlátozott. A Felek kifejezetten kizárják a következményi károkért, ideértve különösen, de nem kizárólagosan az elmaradt nyereségért, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló károkért való felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik. A kártérítés mértékének felelősség jelen pont szerinti korlátozása nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkraokozott, illetve az életbenéletet, testi épségben épséget vagy egészségben okozott egészséget megkárosító szerződésszegésből származó károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-benfentiek általános alkalmazandóságának érintése nélkül a Társaság felel azokért a károkért, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja melyek a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban kizárólag Szerződés szerint szállítandó gázmennyiség átvétele és átadása közötti időben a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogáról, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetben, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltétele, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse a Szállítót az ilyen követelésről, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezséget, és a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzen. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésben. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZFgázmennyiség megsemmisüléséből, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késveÜKSZ-ben meghatározottakon túlmenő minőség romlásából következnek. A Rendszerhasználó által igényelt (szerződött) szállítási feladat elmaradt teljesítéséért a Társaság nem felel, hibásan ha annak okát a Rendszerhasználó érdekkörében felmerülő ok váltotta ki, vagy egyébként szerződésszegő módon teljesítiannak okát a Társaság ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta, és nem volt elvárható hogy a Társaság a körülményt elkerülje, vagy a kárt elhárítsa. A Szerződő Felek haladéktalanul tájékoztatják egymást, ha a teljesítést harmadik fél akadályozza, vagy várhatóan akadályozni fogja. A károsultat kármegelőzési, kárelhárítási és kárenyhítési kötelezettség terheli. Az e kötelezettségek felróható megszegése miatt keletkezett kárt a károkozó nem köteles megtéríteni. A károsult terhére esik mindazok mulasztása, akiknek magatartásáért felelős. A fentiek figyelembevételével egyebekben a Ptk. szerződésszegésért okozott károkra vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetnirendelkezéseit kell alkalmazni.

Appears in 2 contracts

Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions for System Usage Contracts

Felelősség. 1A Bérbeadó üzleti tevékenysége során az ilyen vállalkozásoktól általában elvárható gondossággal és körültekintéssel, a Bérlő érdekeinek lehetséges figyelembevételével köteles eljárni. A Szállító felelősséggel tartozik Bérbeadó az ilyen vállalkozástól elvárható gondossággal vizsgálja meg a Megrendelővel szemben személyi azonosságot, a szerződésszegéssel képviseleti jogosultságot, illetve a Megrendelőnek okozott meghatalmazás igazolására bemutatott okmányokat és egyéb megbízásokat. Okmányok kiszolgáltatása és/vagy pénz kifizetése esetén a Bérbeadó annak teljesít, akit igazoló dokumentumainak megvizsgálása alapján az okmányok, illetőleg a fizetés elfogadására jogosultnak tart. A Bérbeadót nem terheli felelősség, ha a hozzá benyújtott iratok és egyéb okmányok hamis vagy hamisított voltát a tőle elvárható gondossággal történő megvizsgálás mellett sem lehetett felismerni, továbbá amennyiben a Bérbeadó eljárása vagy mulasztása a Bérlő által szolgáltatott adatok valótlan vagy pontatlan jellegéből, vagy a jogszabály, illetve szerződés alapján a Bérlőt terhelő kötelező adatszolgáltatás elmulasztásából ered. A Bérbeadó nem felel az erőhatalomból (vis maior), a belföldi vagy a külföldi hatóságok rendelkezéséből, vagy a Bérbeadó jogszerű működésének harmadik személy általi megzavarásából továbbá harmadik személynek vagy bármely más külső körülménynek felróhatóan kialakuló és ezekből eredő károkért. Azonban minden esetben kizárt A Bérlő jogszabályba ütköző célból nem veheti igénybe a Szállító felelőssége Bérbeadó által nyújtott szolgáltatást, jogszabályba ütköző módon nem használhatja a közvetett és következményi károkértBérleti Szerződés alapján átvett Eszközt és/ vagy Szoftvert, ideértve különösen, de illetve jogszabályba ütköző módon nem kizárólagosan az elmaradt nyereségért, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben gyakorolhatja a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Bérleti Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódikszámára biztosított felhasználási jogot. A kártérítés mértékének korlátozása Bérlő nem vonatkozik valósíthat meg Büntető Törvénybe ütköző cselekményt a Szállító által szándékosan okozott károkraBérleti Szerződés alapján átvett eszközzel és nem használhatja részére biztosított felhasználási jogot a Büntető Törvénybe ütköző módon. Amennyiben a Bérlő ezen fentebb körbeírt kötelezettségeit megszegné, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "akkor a Bérlőt terheli valamennyi felelősség és kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogáról, hogy kötelezettség és az esetlegesen felmerült kárigényeit meginduló hivatalos eljárások során a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítseBérlő mentesíti a Bérbeadót a felelősségvállalás alól. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetben, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltétele, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse a Szállítót az ilyen követelésről, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezséget, és a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzen. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésben. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetni.

Appears in 2 contracts

Samples: General Terms and Conditions for Rental of Equipment and Software, General Terms and Conditions for Rental of Equipment and Software

Felelősség. 1A Szerződés rendelkezéseinek megszegése esetén a szerződésszegő Fél köteles a másik Félnek a szerződésszegésből eredő kárát megtéríteni az ÁSZF jelen és a 12.2. pontjában foglaltak szerint. A Szállító felelősséggel tartozik szerződésszegésnek, a Megrendelővel szemben kár keletkezésének és mértékének bizonyítására az a szerződésszegéssel Fél köteles, aki a Megrendelőnek okozott károkértkár bekövetkezésére hivatkozik. Azonban minden esetben kizárt Egyszerű gondatlanság esetén a Szállító felelőssége Felek csak akkor tartoznak felelősséggel, ha a közvetett szerződésszegés egy fő szerződéses kötelességet érint (pl. nem szerződés szerinti földgáz betáplálása, a földgázszállítás megszakítása nem megszakítható kapacitás igénybevétele esetén) és ez a Szerződés céljának elérését veszélyezteti. A Szerződés megszegéséért a szerződésszegő Fél köteles a Szerződés szerinti vonatkozó betáplálási és kiadási pontokon fizetendő gázévenkénti éves szállítási kapacitásdíjának, forgalmi díjának, szagosítási díjának a Szerződés hátralévő időtartamára vonatkozó még meg nem fizetett részét a Társaság részére megfizetni, vagyis a kár mértéke a szolgáltatás tárgyának értékére korlátozott. A Felek kifejezetten kizárják a következményi károkért, ideértve különösen, de nem kizárólagosan az elmaradt nyereségért, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló károkért való felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik. A kártérítés mértékének felelősség jelen pont szerinti korlátozása nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkraokozott, illetve az életbenéletet, testi épségben épséget vagy egészségben okozott egészséget megkárosító szerződésszegésből származó károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – fentiek általános alkalmazandóságának érintése nélkül a Társaság felel azokért a károkért, melyek a Szerződés szerint szállítandó gázmennyiség átvétele és átadása közötti időben a gázmennyiség megsemmisüléséből, illetve az ÁSZFÜKSZ-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2ben meghatározottakon túlmenő minőség romlásából következnek. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja Rendszerhasználó által igényelt (szerződött) szállítási feladat elmaradt teljesítéséért a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket isTársaság nem felel, azonban kizárólag ha annak okát a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogárólRendszerhasználó érdekkörében felmerülő ok váltotta ki, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit vagy annak okát a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely másTársaság ellenőrzési körén kívül eső, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetbenszerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltételeés nem volt elvárható, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse Társaság a Szállítót az ilyen követelésrőlkörülményt elkerülje, vagy a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezséget, és a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzenkárt elhárítsa. A Megrendelő köteles támogatni Szerződő Felek haladéktalanul tájékoztatják egymást, ha a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésben. 6teljesítést harmadik fél akadályozza, vagy várhatóan akadályozni fogja. A felelősség jelen IXkárosultat kármegelőzési, kárelhárítási és kárenyhítési kötelezettség terheli. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandóAz e kötelezettségek felróható megszegése miatt keletkezett kárt a károkozó nem köteles megtéríteni. A károsult terhére esik mindazok mulasztása, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7akiknek magatartásáért felelős. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és A fentiek figyelembevételével egyebekben a Ptk. szerződésszegésért okozott károkra vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetnirendelkezéseit kell alkalmazni.

Appears in 2 contracts

Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions for System Usage Contracts

Felelősség. 19.1. Amelyik fél az Előfizetői Keretszerződés megszegésével a másik félnek kárt okoz, köteles azt megtéríteni. A Szállító felelősséggel fél mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta, és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje, vagy a kárt elhárítsa. Felek rögzítik, hogy a fél ellenőrzési körébe tartozónak minősül mindazon körülmény és kötelezettség, amelyre a félnek az Előfizetői Keretszerződés teljesítésével összefüggésben közvetlen befolyása, ráhatása van. 9.2. A Szolgáltató kizárólag olyan, az Üzleti Előfizető által bizonyított, a gépjárműben bekövetkező vagyoni károkért tartozik felelősséggel, amelyek az Előfizetői Keretszerződésben meghatározott WebEye Szolgáltatás nyújtásának elmulasztásából vagy nem szerződésszerű teljesítéséből erednek, és amelyek közvetlenül és kizárólagosan a Megrendelővel szemben WebEye Szolgáltatás nyújtásával állnak összefüggésben. A kártérítés mértéke nem haladhatja meg esetenként, vagy egyetlen okra visszavezethető eseménysorozatonként a szerződésszegéssel a Megrendelőnek okozott károkért. Azonban minden esetben kizárt a Szállító felelőssége a közvetett és következményi károkért, ideértve különösen20.000.- Ft – azaz Húszezer – forintot, de legfeljebb a káreseménnyel érintett gépjárműre vonatkozó, az Egyedi Előfizetésben foglalt havi szolgáltatási díj háromszorosát. A jelen pontban rögzített egyetlen korlátozást, kizárást sem lehet alkalmazni a szándékosan okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősség tekintetében. A Szolgáltató nem kizárólagosan felelős az elmaradt nyereségért, Üzleti Előfizető által elszenvedett semmilyen elmaradt haszonért, kamatveszteségértszerződésért, termeléskieséséértbevételért vagy várt megtakarításért, adatvesztésért információvesztésértegyedi, üzletmenet kiesésértközvetett, pótlólagos közvetlen vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stbkövetkezménykárokért.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik 9.3. A kártérítés mértékének korlátozása Szolgáltató nem vonatkozik felel semmilyen kárért, amennyiben a Szállító kár Üzleti Előfizető általi felfedezésének időpontjától – vagy azon időponttól, amelytől a kárt az Üzleti Előfizetőnek ésszerű határidőben fel kellett volna fedeznie – számított 8 napon belül az Üzleti Előfizető a kárt a Szolgáltató részére nem jelenti be. 9.4. A Szolgáltató nem felel semmilyen kárért, amely az Üzleti Előfizető által szándékosan okozott károkraa WebEye Szolgáltatás működéséhez biztosított internetkapcsolat nem megfelelő működésével, üzemeltetésével és minőségével kapcsolatban merül fel. 9.5. A Szolgáltató nem felel az adatátvitelben bekövetkezett olyan hibákért és zavarokért, amelyek a telekommunikációs infrastruktúrához kapcsolódó külső körülményekből vagy akadályokból, a távközlési szolgáltató és/vagy szerverszolgáltató általi karbantartással, megerősítéssel, átszervezéssel, illetve a hálózati telepítések kiterjesztésével kapcsolatos balesetekből, azokkal kapcsolatos tevékenységéből erednek, vagy amelyek abból erednek, hogy az életbenÜzleti Xxxxxxxxx nem a Szolgáltató által biztosított szoftvereket vagy eszközöket használja. A Szolgáltató az adatátvitel tartalmáért, testi épségben és az abból eredő károkért való felelősségét kizárja. 9.6. A Szolgáltató nem vállal felelősséget azokért a károkért, amelyek az Üzleti Előfizetőt amiatt érik, mert a Szolgáltató szolgáltatási jogosultságát a Szolgáltatónak nem felróható vagy egészségben okozott károkraa Szolgáltató érdekkörén kívül eső okból visszavonják vagy úgy módosítják, hogy annak következtében a Szolgáltató a szolgáltatási kötelezettségeinek nem tud szerződésszerűen eleget tenni. Ilyen esemény bekövetkeztéről a Szolgáltató haladéktalanul köteles az Üzleti Előfizetőt tájékoztatni. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – pont szerinti esemény bekövetkeztével az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárvaElőfizetői Keretszerződés azonnali hatállyal megszűnik. 29.7. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja Szolgáltató nem vállal felelősséget az Üzleti Előfizető vagy az általa megbízott harmadik személyek, illetve nem a szerződésszegéssel Szolgáltató vagy általa erre feljogosított szerződő partnere részéről végzett szerelések által, továbbá a Szolgáltató vagy szervízpartnere által teljesített szerelést követően az Üzleti Előfizető vagy az általa megbízott harmadik személyek, illetve a Szolgáltató által arra fel nem jogosított szervízpartnere által bármilyen, a Szolgáltató által előzetesen jóvá nem hagyott, utólag beszerelt elektronikai eszköz által a Járműfedélzeti Eszközben és Perifériákban okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket isüzemzavarokért és károkért. 9.8. Amennyiben az Üzleti Előfizető a Járműfedélzeti Eszközben és Perifériákban a WebEye Szolgáltatás minőségét befolyásoló, azonban kizárólag vagy a Szolgáltatónak más módon kárt okozó változtatást hajt végre, a Szolgáltató ezt az Üzleti Előfizető súlyos szerződésszegő magatartásának minősíti és az Előfizetői Keretszerződést jogosult azonnali hatállyal felmondani, valamint az Üzleti Előfizetőtől az okozott kár megtérítését és a jelen pontban foglalt szabályozás keretei közöttÁSZF szerinti egyéb jogkövetkezményeket követelni. 39.9. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogárólAz Üzleti Xxxxxxxxx tudomásul veszi, hogy amennyiben az esetlegesen felmerült kárigényeit Üzleti Előfizető és a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely másgépjármű tulajdonosa eltérő személyek, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban WebEye Szolgáltatással kapcsolatos mindennemű esetleges tulajdonosi igény tekintetében a tulajdonos felé az esetben, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltétele, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse a Szállítót az ilyen követelésrőlÜzleti Előfizető tartozik helytállni, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezséget, és a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzen. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésbenSzolgáltató e téren felelősségét kizárja. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetni.

Appears in 2 contracts

Samples: Subscriber Framework Agreement, Subscriber Framework Agreement

Felelősség. 1A Kliens tudomásul veszi, hogy a szolgáltatás, illetve az állapotfelmérés alkalmával nem történik orvosi diagnosztizálás, sem gyógyítás. A Szállító felelősséggel tartozik Szolgáltató által javasolt ajánlások a Megrendelővel szemben Kliens közérzetének javítását szolgálják. A Kliens saját döntése és felelőssége, hogy részt vesz a szerződésszegéssel Szolgáltató tanácsadásán. A Kliens vállalja, hogy a Megrendelőnek okozott károkértkonzultáció során őszintén, teljes körűen beszámol az egészségi állapotáról, semmilyen részletet nem hallgat el a Szolgáltató elől. Azonban minden esetben kizárt A Kliens tudomásul veszi, hogy a Szállító felelőssége Szolgáltató által nyújtott tanácsadás nem helyettesíti az orvosi konzultációt semmilyen körülmények közt. Amennyiben a közvetett Kliens bármilyen szokatlan fizikai tünetet tapasztal, haladéktalanul orvosi konzultációt vesz igénybe és következményi károkérta Szolgáltatót is értesíti az orvosi véleményről. A Weboldalon elérhető tartalom és a kínált szolgáltatás nem összetévesztendő egészségügyi szolgáltatással vagy annak reklámozásával. A Szolgáltató nem végez orvosi-, ideértve különösenpszichoterápiás-, illetve egészségügyi gyógyító eljárást, tevékenységet. A Szolgáltató az általa nyújtott tanácsadással, állapotfelméréssel a Kliens közérzetének javítását hivatott elősegíteni. A Szolgáltatót a Xxxxxx által tévesen és/vagy pontatlanul megadott adatokra visszavezethető szolgáltatási hibáért semminemű felelősség nem terheli. A Szolgáltató nem jogosult betegséget diagnosztizálni, sem gyógyítani, de javasolhatja, hogy a Kliens vegyen részt orvosi vizsgálatokon, konzultációkon a gyógyulás érdekében. Kliens kifejezetten nyilatkozik arról, hogy a szolgáltatás mibenlétét, a várható javulás mértékét, a szükséges feltételeket és saját közreműködésének szükségességét kifejezetten megértette és tájékozott hozzájárulása, beleegyezése alapján kéri a konzultációt. Kliens kifejezetten tudomásul veszi és elfogadja a fentiekre figyelemmel, hogy a Szolgáltató a fentiekben foglaltakra is figyelemmel semmilyen körülmények között nem felel semmilyen kárért, beleértve, de nem kizárólagosan az elmaradt nyereségérta közvetlen, elmaradt haszonértközvetett, kamatveszteségértvéletlen, termeléskieséséértspeciális, adatvesztésért információvesztésértbüntető, üzletmenet kiesésért, pótlólagos következményi vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkra, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket károkat is, azonban kizárólag egyúttal Kliens köteles mentesíteni Szolgáltató minden olyan kötelezettség alól, melyet a jelen pontban foglalt szabályozás keretei közöttKliens helyett eljáró harmadik személy kíván érvényesíteni Szolgáltatóval szemben. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogáról, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetben, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltétele, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse a Szállítót az ilyen követelésről, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezséget, és a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzen. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésben. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetni.

Appears in 2 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

Felelősség. 1. A Szállító felelősséggel tartozik fotográfus a Megrendelővel szemben későbbi esetleges félreértések elkerülése érdekében már most tájékoztatja a szerződésszegéssel a Megrendelőnek okozott károkért. Azonban minden esetben kizárt a Szállító felelőssége a közvetett és következményi károkért, ideértve különösen, de nem kizárólagosan az elmaradt nyereségért, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkra, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogáról, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetben, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltételemegrendelőt, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse fényképfelvételeket az esküvő történései, helyszíne, környezete jelentős mértékben befolyásolja. A megrendelő jelen szerződés aláírásával kijelenti, hogy ezen tájékoztatást megértette és elfogadja. A fotográfus kizárólag a Szállítót megrendelő által biztosított feltételek alapján tudja ellátni tevékenységét, természetesen azzal, hogy a fotós szolgáltatását az ilyen követelésrőlesküvő történései, helyszíne, környezete által meghatározott kereteken belül a legjobb szakmai tudása szerint végzi el. Bár minden tőle elvárhatót megtesz a pontos szállítás érdekében, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán fotográfus fenntartja a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezségetjogot a szerződésben foglalt termékek paramétereinek megváltoztatására, és de ezekről a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arramegrendelőt köteles tájékoztatni. A fotográfus kötelezettséget vállal, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzen. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésben. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása amennyiben az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni esküvő időpontjában tevékenységét érdekkörében felmerülő okból ellátni nem tudja, úgy maga helyett olyan helyettesítőről gondoskodik, hogy a tőle elvárt minőségű fénykép készítés biztosításra kerüljön. A fotográfus fenntartja magának a jogot, hogy az esküvő egyes részeinek fotózását más – vele azonos színvonalú – fotóssal megossza. Például a lakodalomba más fotóst küld maga helyett. Természetesen a szolgáltatást tartalmában ez nem befolyásolja. Amennyiben a fotográfus tűzeset, sérülés, betegség, baleset, lopás vagy bármilyen más olyan esemény miatt, amire hatással nincs, nem tudja a szerződésben foglalt kötelezettségeit teljesíteni, abban az esetben az előleggel megegyező kötbér fizetését vállalja a fotográfus, további felelősséggel azonban nem tartozik. Amennyiben a felszerelés - beleértve a fényképezőgépeket, kiegészítőket és az adattárolókat - előre nem látható technikai meghibásodásából eredő vagy bármilyen más okból történő adatvesztés miatt a fotográfus a szerződésben foglalt feltételeinek nem, vagy csak részben tud eleget tenni, akkor a fotográfus az előleggel megegyező összegű kötbér fizetésére vállal kötelezettséget. Bármilyen más esetben a szerződés nem teljesítése vagy hibás teljesítése miatt a fotográfus legfeljebb az előleggel megegyező összegű kötbér fizetésére kötelezhető. Bármilyen postán küldött terméket a fotográfus ajánlott küldeményként köteles feladni, de ennek elvesztéséért vagy megrongálódásáért felelősséget a szerződésszegés eredményeképpen fotográfus nem vállal. Bár a Szállítónál felmerült károkat modern labortechnika fejlődésének következtében már csak elvétve fordul elő, de a Szállítónak maradéktalanul megfizetnimegrendelő tudomásul veszi, hogy a papírképek és albumok esetén előfordulhat, hogy idővel a rajta lévő képek veszítenek telítettségükből és kifakulnak. A fotográfus ezért felelősséggel nem tartozik, azonban a labor garanciájának érvényesítésében természetesen közreműködik. Amennyiben a fotográfus felszerelésében a megrendelő vagy a megrendelő vendégeinek felróható okból kár keletkezik, úgy annak okozója a kár megtérítésére köteles.

Appears in 2 contracts

Samples: Megbízási Szerződés Esküvő Fotózásra, Esküvő Fotózás Szerződés

Felelősség. 1. A Szállító felelősséggel tartozik Megrendelő szavatol azért, hogy az általa közölt adatok és az átadott anyag tartalma a Megrendelővel szemben a szerződésszegéssel a Megrendelőnek okozott károkért. Azonban minden esetben kizárt a Szállító felelőssége a közvetett valóságnak megfelel, és következményi károkért, ideértve nem sérti harmadik természetes vagy bármilyen jogi formában létező személy jogait (így különösen, de nem kizárólagosan kizárólag a szerzői jogokat, iparjogvédelmi oltalom alatt álló alkotásokhoz fűződő jogokat, megjelölésekhez fűződő jogokat, személyhez fűződő jogokat, kegyeleti jogokat), nem ütközik a Grtv. és az elmaradt nyereségértFttv. általános és speciális reklámtilalmaiba és reklámkorlátozásaiba, elmaradt haszonértnem sérti az Smtv., kamatveszteségértaz Mttv, termeléskieséséértilletve a GDPR és az Xxxx.xx.. rendelkezéseit, adatvesztésért információvesztésértilletőleg megfelel az egyes termékek, üzletmenet kiesésértszolgáltatások reklámozásának feltételeire vonatkozó speciális jogszabályi előírásoknak. Megrendelő tudomásul veszi, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésérthogy az általa közölt adatok valóságáért, tartalmáért, tényállításaiért a Reklámban közölt információk helytállóságáért és harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben személyek fent felsorolt jogainak a Szállító felelősségének mértéke Xxxxxx által történő megsértéséért kizárólag a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódikMegrendelőt terheli felelősség. A kártérítés mértékének korlátozása felek szintén kifejezetten nevesítik, hogy kizárólag a Megrendelő tartozik felelősséggel a versenytársakkal vagy más személyekkel szemben azért, hogy a Reklámban szereplő árura vagy szolgáltatásra vonatkozó állítás helytálló. A Megrendelő korlátlan felelősséget vállal a megrendeléskor általa közölt adatok, bemutatott okiratok, az áru megfelelőségi nyilatkozata tartalmának a valódiságáért. A Megrendelő szavatol azért, hogy a reklámanyag felhasználását harmadik személy joga nem vonatkozik korlátozza, illetve a Szállító hirdetésben szereplő művek felhasználásáról a szerzőkkel megállapodott. A Szolgáltatót ezzel kapcsolatban semmilyen felelősség nem terheli. Az ezzel kapcsolatos igényekért kizárólag a Megrendelő köteles helytállni. A Szolgáltató a részére átadott reklámanyagot szerzői és médiajogi, adatvédelmi jogi, sajtó-, illetve reklámetikai szempontból nem ellenőrzi, az ebből keletkező bármilyen kár, bírság, polgári jogi igény Megrendelőt terheli. Megrendelő a jelen ÁSZF elfogadásával (a megrendelés aláírásával) kifejezetten átvállalja szerzői, reklám- és médiajogi, versenyjogi, továbbá a polgári jogi szabályok be nem tartása miatt, az átadott reklámanyagokkal kapcsolatban a Szolgáltatóra kiszabott bírságok (így különösen a médiahatóság, Fogyasztóvédelmi Hatóság, Versenyhivatal által szándékosan okozott károkrakiszabott bírságok) és kártérítési, illetve polgári jogi igények megtérítését. A Megrendelő szavatol azért, hogy a Reklámban szereplő minőségvizsgálati vagy tanúsítási kötelezettség alá eső termék előzetes vizsgálatát elvégezték, és az alapján a termék forgalomba hozható, illetve azért, hogy a termék nem esik ilyen kötelezettség alá. A Megrendelő szavatol azért, hogy a gyógyszerre, gyógyászati segédeszközre vonatkozó reklám nem ütközik a vonatkozó jogszabályba, a termék nem vényköteles, nincsen azonos nevű vényköteles termék forgalomban, nem tartalmaz a vonatkozó jogszabályban meghatározott kábítószert vagy pszichotrop anyagot, ára nem támogatott, Magyarországon forgalomba hozható, rendelkezik érvényes forgalombahozatali engedéllyel, valamint, hogy amennyiben a Reklám(ok) különleges táplálkozási célú élelmiszerre, testtömegcsökkentés céljára készült csökkentett energiatartalmú élelmiszerre, étrend-kiegészítőre vonatkoznak, úgy a reklámozott termék és az átadásra kerülő kézirat megfelel e termékek reklámozására vonatkozó jogszabályi előírásoknak. A felek szintén kifejezetten nevesítik, hogy a Grtv-nek az egyes áruk reklámozására vonatkozó tilalmakat és korlátozásokat megfogalmazó 14–22. §-ában lefektetett rendelkezések megsértése esetén a Szolgáltató semmiféle felelősséggel nem tartozik. A Megrendelő ezennel visszavonhatatlanul átvállalja a Szolgáltatótól a Grtv. és Fttv. szerint a reklámszolgáltatóval és a Reklám közzétevőjével egyetemlegesen fennálló felelősségéből és az Ekertv. szerint az elektronikus hirdetési szolgáltatóval és az elektronikus hirdetés közzétevőjével együtt fennálló felelősségéből, továbbá a Szolgáltatónak az Smtv., Mttv. és a GDPR, illetve az életbenXxxx.xx. alapján fennálló felelősségéből származó mindazon szankciót, testi épségben kártérítést és költséget, továbbá megtérít minden ezekkel kapcsolatos kárt, amit a hivatkozott törvények és jelen ÁSZF Megrendelő általi megszegése folytán az illetékes hatóságok vagy egészségben okozott károkraharmadik személyek a Szolgáltatóval szemben érvényesítenek. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül Megrendelő köteles minden egyéb – tőle telhetőt megtenni annak érdekében, hogy az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban igénnyel fellépő személy kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3Megrendelővel szemben érvényesítse igényét. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogáróleljáró hatóság felhívására a Reklám részét képező tényállítás valóságát igazolni köteles. Amennyiben a Megrendelő nem tesz eleget ezen kötelezettségének, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetben, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltételeúgy kell tekinteni, hogy a tényállítás nem felelt meg a valóságnak. Megrendelő haladéktalanul értesítse az ezen jogszabályi kötelezettségének elmulasztása következtében a Szállítót az ilyen követelésrőlSzolgáltatónál felmerülő valamennyi kár megtérítésére köteles. Amennyiben harmadik személy jogsértésre hivatkozva a Reklám közzétételének felfüggesztését kéri, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán Szolgáltató haladéktalanul egyeztetést kísérel meg a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezségetfelek között. Ennek eredménytelensége esetén a harmadik személy – választása szerint – etikai vagy jogi eljárást kezdeményezhet, és amelynek befejeződéséig a Megrendelő felhatalmazza reklám közzétételét a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzenSzolgáltató felfüggesztheti. A Megrendelő köteles támogatni közvetlenül és haladéktalanul kártalanítani a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésbenSzolgáltatót, amennyiben az átadott és megjelent hirdetési anyag valamely médiajogi szabályt, sajtó- vagy hirdetési etikai normát sért és emiatt a Szolgáltatót polgári perben, hatósági vagy egyéb úton megállapított fizetési kötelezettség terheli, vagy vagyoni hátrány éri. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetni.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Felelősség. 1Az Ügyfél vállalja, hogy a regisztráció során megadott személyes adatokat szükség szerint – az Ügyfél külön e-mailes értesítése alapján – frissíti annak érdekében, hogy azok időszerűek, teljesek és a valóságnak megfelelőek legyenek. Az adatok Szolgáltató felé nem közölt megváltoztatásából eredő bármilyen többletköltség az Ügyfelet terheli. A Szállító felelősséggel tartozik felhasználói hozzáférési adatok titokban tartásáért kizárólag az Ügyfél a Megrendelővel szemben felelős. Amennyiben Ügyfél tudomást szerez arról, hogy a szerződésszegéssel regisztráció során megadott adataihoz jogosulatlan harmadik személy hozzájuthatott, köteles haladéktalanul köteles értesíteni a Megrendelőnek okozott károkértSzolgáltatót. Azonban minden esetben kizárt Amennyiben az Ügyfél a Szállító felelőssége Weblapon kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni a közvetett és következményi károkértSzolgáltatónak. Amennyiben a Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, ideértve különösen, de nem kizárólagosan jogosult az elmaradt nyereségért, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos információ haladéktalan törlésére vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódikannak módosítására. A kártérítés mértékének korlátozása véletlenül közzétett, az Ügyfél Elkertv. 13. §-ban meghatározott jogát sértő információ esetén Szolgáltató az Elkertv. szerinti megkeresés esetén eleget tesz az Elkertv-ben foglalt értesítési és eltávolítási kötelezettségeinek. Szolgáltató úgyszintén törvényes határidőben eleget tesz bármely hatósági vagy bírósági megkeresésnek. A Szolgáltató kizár minden felelősséget az Ügyfél által megvalósított esetleges jogsértésekért. Szolgáltató jogosult telefonon egyeztetni Ügyféllel, ha a megrendelt szolgáltatás megkezdése előtt bármiféle problémát észlelt a gépkocsi állapotát illetően (sérülést észlelt), vagy a mosást bármilyen oknál fogva nem vonatkozik tudja megkezdeni (gépkocsi nincs a Szállító által szándékosan okozott károkramegadott címen, szélsőséges időjárás). Szolgáltató nem vállal felelősséget, amennyiben ellopják a Ügyfél gépkocsiját. Ügyfél felelőssége, hogy a Szolgáltatót a megrendelt szolgáltatása megkezdése előtt a korábban leadott megrendelésének „Egyéb” rovatában írásban tájékoztassa minden olyan körülményről, illetve sérülésről a gépjármű állapotával kapcsolatban amely a szolgáltatás teljesítését érinti. Az Ügyfél felelőssége gépjárművét ellenőrizni a szolgáltatás megadott címén mielőtt azzal onnan elhajtana. Amennyiben az életbenÜgyfél bármilyen sérülést, testi épségben vagy egészségben okozott károkraeltérést tapasztalna a szolgáltatást követően, azt Ügyfél azonnal köteles Szolgáltató felé jelezni, még mielőtt továbbhaladna a címről. A jelen IXSzolgáltató az Ügyfél rendelkezésére bocsájtja a megrendelt szolgáltatás előtt és utána készült fotókat, hogy együttesen megvizsgálják, hogy a vélt sérüléssel rendelkezett-e a gépjármű. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – Amennyiben bizonyítást nyer, hogy a gépjármű rendelkezett a megrendelt szolgáltatás teljesítésének megkezdése előtt a vélt sérüléssel, abban az ÁSZF-benesetben Szolgáltatót nem terheli semmilyen felelősség. hiszen a szolgáltatás megkezdése előtt már sérült volt a gépjármű. Továbbiakban a Szolgáltatót akkor sem terheli felelősség, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten ha a vélt sérülés sem az előtte sem pedig az utána készült fotókon nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2szerepel hiszen nyilván való hogy a vélt sérülés a szolgáltatás elvégzése után más harmadik személy által keletkezett. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja Abban a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban kizárólag speciális esetben ha a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3szolgáltatás végzése közben egy harmadik fél által keletkezik sérülés a gépjárművön (pl. Megrendelő nekihajtanak vagy megkarcolják) a Szolgáltatót szintén nem terheli felelősség. Ebben az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogárólesetben a Szolgáltató lehetőségéhez képest mindent megtesz, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4eseményt megakadályozza, illetve rögzítse az Ügyfél részére, melyről azonnal tájékoztatja is. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban Szolgáltató továbbiakban kizárja felelősségét azokban az esetben, amikor a sérülés a szakszerű munkavégzés közben azonban nem a szolgáltató hibájából, hanem az gépjármű korábbi sérüléseiből, rossz minőségű levált, elhasználódott vagy meglazult fényezéséből illetőleg felületéből ered. Továbbá a szélvédőben előzőleges sérülésekből adódó repedések keletkezése miatt (pl. kőfelverődés vagy szakszerűtlen behelyezés, 72 órán belül cserélt szélvédő). Nem terheli felelősség a Szolgáltató abban az esetben sem, ha speciális különleges kezelést igénylő felület vagy matrica részben vagy egészben borítja a karosszériát, amely kezeléséről az Egyedi Szerződés alapján Ügyfél nem tájékoztatta a Szállító köteles kártalanítani Szolgáltatót. Szolgáltató szintén kizárja a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsánfelelősségét abban az esetben amikor agresszív szennyeződés megmarja az autó felületét, az ilyen kártalanítás feltételeés a sérülés csak a szennyezés eltávolítása után lesz látható pl. madárürülék, festék, gyanta, és kátrányfoktok stb. Amennyiben bizonyítást nyert, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse sérülés a Szállítót az ilyen követelésrőlszolgáltatás elvégzése alatt keletkezett a Szolgáltató hibájából, károkért a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán Szolgáltatót terheli a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezségetfelelősség. Ügyfél és Szolgáltató a helyszínen köteles jegyzőkönyvet felvenni. Ha mód van rá a helyszíni kártérítés összegében Felek megegyeznek, és az kifizetésre kerül Ügyfél részére, amely a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzenjegyzőkönyvbe bevezetésre kerül. A Megrendelő köteles támogatni Szolgáltatót a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésbenszolgáltatás hibátlanságáért a fogyasztóvédelmi tájékoztató szerint terheli szavatosság és jótállás. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetni.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Felelősség. 1A Szolgáltató szavatolja, hogy a Szolgáltatás igénybevételének lehetőségét jogszerűen biztosítja az Előfizető részére, aki jogosult a Szolgáltatást az Előfizetési Szerződés és a vonatkozó jogszabályi rendelkezések szerint – szerződéses konstrukciótól függően Előfizetési Díj megfizetése ellenében – igénybe venni; a Szolgáltatás kapcsán nem áll fenn harmadik személynek olyan joga, amely az Előfizetőnek az Előfizetési Szerződés szerinti jogszerzését korlátozná, akadályozná vagy kizárná. A Szállító felelősséggel tartozik Szolgáltató a Megrendelővel szemben Szolgáltatás keretében biztosított adatbázist közhiteles, hivatalos, illetve egyéb forrásból (a szerződésszegéssel továbbiakban együttesen: Forrás) származó adatokból állítja össze, amely adatok helyességéért, pontosságáért, teljességéért, valóságáért és valódiságáért a Megrendelőnek okozott károkért. Azonban minden esetben kizárt Szolgáltató teljes mértékben kizárja mindenfajta felelősségét, tekintettel arra, hogy a Szállító felelőssége a közvetett és következményi károkért, ideértve különösen, de nem kizárólagosan Szolgáltatónak az elmaradt nyereségért, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódikadatok vonatkozásában semmiféle ellenőrzési lehetősége nincs. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkra, illetve Szolgáltató az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban adatok tekintetében kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogárólazért vállal felelősséget, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit adatok teljes mértékben megegyeznek a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4Forrásban megjelent adatokkal. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások Szolgáltató teljes mértékben kizárja a Szállító alvállalkozóirafelelősségét a Szolgáltatás jogszerűtlen, munkavállalóiraszerződésellenes, megbízottjaira rendeltetésellenes, szakszerűtlen igénybevételéből eredő kárért. Az Előfizetési Díj ellenében igénybe vehető Szolgáltatás esetén a Szolgáltató a szerződésszegő magatartásával összefüggésben az Előfizetőt ért bizonyíthatóan bekövetkezett kárért felelősséget vállal, amelynek keretében a Szolgáltató megtéríti az Előfizetőnél bizonyítottan bekövetkezett kárt, azonban a kártérítés maximális mértéke összességében nem haladhatja meg a szerződésszegéssel érintett Szolgáltatás szerződésszegéssel érintett utolsó Előfizetési Időszakára vonatkozó Előfizetési Díjának 100 %-át. Ingyenesen igénybe vehető Szolgáltatás esetén a Szolgáltató a szerződésszegő magatartásával összefüggésben mindenfajta felelősségét teljes mértékben kizárja. A Szolgáltató felelősségének fenti korlátozása nem mentesíti a Szolgáltatót a szándékosan okozott, továbbá emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegéséért való felelősség alól. Amennyiben az Előfizető a Szolgáltatás igénybevételére, használatára vonatkozó bármely másszabályt megszegi, és emiatt a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5Szolgáltatónak kára keletkezik, köteles a kárt teljes mértékben megtéríteni. Abban az esetben, ha az Egyedi Szerződés Amennyiben a 27. pont alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely Szolgáltatást az Előfizetőn kívül az Előfizető által meghatározott harmadik fél által támasztott kárigény kapcsánszemély is jogszerűen igénybe veheti, úgy az ilyen kártalanítás feltételeElőfizető e harmadik személy magatartásáért sajátjaként felel, tekintettel arra, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse Szolgáltató e harmadik személlyel nem áll közvetlen jogviszonyban. Ha az Előfizetőnek nem volt joga a Szállítót Szolgáltatás igénybevételét harmadik személy számára lehetővé tenni, az ilyen követelésrőlElőfizető felelős mindazokért a károkért is, amelyek enélkül nem következtek volna be. Amennyiben bármely fél szerződésszegő magatartása csak a Szolgáltatás valamely önállóan is igénybe vehető részét érinti, a Megrendelő szerződésszegés jogkövetkezményei csak a Szolgáltatás ezen részére következnek be. A felek a felelősség korlátozására, illetve kizárására vonatkozó rendelkezéseket – különösen a Szolgáltatás értékének és az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezséget, Előfizetési Díj összegének ismeretében – kifejezetten tudomásul veszik és a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arraelfogadják. Az Előfizető tudomásul veszi, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzen. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésbenSzolgáltatás felhasználására vonatkozó rendelkezések megsértése polgári jogi és büntetőjogi következményeket vonhat maga után. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetni.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Felelősség. 110.1. A Szállító felelősséggel tartozik Bank a Megrendelővel szemben tevékenysége során mindenkor az Ügyfél érdekeinek figyelembevételével és a szerződésszegéssel szakmai gondosság követelményének megfelelően jár el. 10.2. A Bank megtéríti mindazt, az Ügyfél által bizonyított anyagi kárt, amelyet bizonyítottan jogellenesen és neki felróható módon az Ügyfélnek okozott. 10.3. Egyik Fél sem felel az olyan kárért, amely vis maior, jogszabályváltozás vagy a Megrendelőnek okozott károkértszükséges hatósági engedély visszavonása folytán következik be. 10.4. Azonban minden esetben kizárt A jelen bekezdés értelmében "jogszabályváltozás" bármilyen hatályos jogszabály módosítása vagy megváltoztatása, új jogszabály hatálybalépése, vagy a Szállító felelőssége jogszabály értelmezésében vagy alkalmazásában bekövetkező bármilyen változás. 10.5. A Bank nem felel az általa vállalt szolgáltatás teljesítésének elmaradásáért vagy késedelméért, ha eljárását az Ügyfél és harmadik személy közötti jogvita vagy az Ügyfél, illetve harmadik személy felróható magatartása akadályozza. 10.6. A Bank nem felel az Egyedi Megbízások/Ügyletek teljesíthetőségéért, a közvetett és következményi pénzügyi eszközök likviditásáért. 10.7. A Bank nem felel az Ügyfél téves vagy hiányos adatszolgáltatásából, az Ügyfél mulasztásából vagy késedelmes adatszolgáltatásából eredő károkért, ideértve különösen mindazon károkat is, melyek abból származnak, hogy az Ügyfél nem bocsátja a Bank rendelkezésére a Bank számára szükséges információkat, adatokat, illetve az ezekben beálló változásokat. 10.8. Ha a Bank felismeri a téves vagy hiányos adatszolgáltatást, haladéktalanul felhívja az Ügyfelet a helyes, illetve szükséges adatok közlésére. 10.9. A Bank nem köteles arra, hogy a neki bemutatott okiratok eredetiségét, teljességét vagy érvényességét - a tőle elvárható gondossággal elvégzett, az általános üzleti gyakorlatban szokásos és a jogszabályokban előírt vizsgálatokon túl - megvizsgálja. Az Ügyfél viseli mindazon károkat, melyek ezen okiratok hamisításával, hiányosságával, hatálytalanságával vagy hamis kiállításával kapcsolatosan, vagy ezen hamisított vagy hamis igazoló okmányokon alapuló szerződések teljesítéséből keletkeznek, ha az okirat xxxxx vagy hamisított voltát a szokásos ügymenet során alkalmazott gondos ellenőrzéssel sem lehetett felismerni. 10.10. A Bank nem vállal felelősséget a Bank által nyújtott és a jelen ÁSZF hatálya alá tartozó valamely szolgáltatással összefüggő átutalást vagy hitelintézet, vagy más szervezet hibájából – ideértve az átutalási késedelemből adódó árfolyamveszteséget is – az Ügyfélnél esetlegesen keletkezett kárért/veszteségért. 10.11. A telefon, telefax és egyéb elektronikus adatátviteli forgalomban vagy rögzítési módban a kommunikáció során bekövetkező zavarokból (ideértve különösen, de nem kizárólagosan az elmaradt nyereségértátviteli vagy rögzítő rendszer hibáját, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben valamint a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkrahamis üzenet, illetve az életbenüzenet olvashatatlanságának esetét) származó károkért a Bank az Ügyféllel szemben csak akkor felel, testi épségben ha a kárt a Bank jogellenesen és felróható módon okozta. 10.12. Az Ügyfél felel minden olyan kárért, amely a kommunikáció során az Ügyfél részéről felmerülő tévedés, félreértés vagy egészségben okozott károkrahiba eredménye, kivéve, ha a kár bizonyíthatóan a Bank jogellenes közrehatásának a következménye. 10.13. A jelen IXbizonyíthatóan a telekommunikációs hálózat/csatorna meghibásodásából, illetve üzemzavarából eredő károk megtérítéséért való felelősséget a Bank kizárja. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – Amennyiben a telekommunikációs csatornával/hálózattal kapcsolatos hiba, tévedés vagy félreértés bizonyíthatóan a Bank oldalán merül fel, úgy azokért a károkért az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten Ügyfél nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárvafelel. 210.14. Az Ügyfél a Keretszerződés aláírásával tudomásul veszi, hogy a telefonhálózatot működése során a továbbított adatok jogosulatlan harmadik személyek számára ismertté válhatnak, ideértve az egyébként értékpapírtitoknak vagy banktitoknak minősülő adatokat is. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja Bank nem felel az ebből eredően az Ügyfelet vagy harmadik személyt ért semminemű kárért, kivéve, ha azt a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban kizárólag károsult a jelen pontban foglalt szabályozás keretei közöttBank szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásával összefüggésben szenvedte el. 310.15. Megrendelő A Bank nem felel azokért a károkért sem, melyek a postai úton történő kézbesítés Banknak nem felróható hibáiból erednek. 10.16. A Bank kizárja a felelősségét a vis majornak nem minősülő, de az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogárólügyfélforgalmat akadályozó eseményekért (például áramszünet, csőtörés, bombariadó, a tőzsdei kereskedési rendszer, a tőzsdei vonalak, számítástechnikai rendszerek működésének hibái és más hasonló hatású események). 10.17. A Bank által az Ügyfél részére küldött értesítések értékpapírtitoknak minősülő információkat tartalmazhatnak. A küldött értesítések, így az értékpapírtitoknak minősülő adatok címzettje kizárólag az Ügyfél, aki köteles arról gondoskodni, hogy a (mobil) telefonszámhoz, e-mailhez, faxhoz, illetve az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4egyéb módon megküldött értesítéshez harmadik személy ne férhessen hozzá. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetbenBankot felelősség nem terheli, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltétele, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse a Szállítót az ilyen követelésről, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezségetÜgyfél ezen kötelezettségeinek nem tesz eleget, és emiatt kár következik be. Ennek megfelelően az Ügyfél köteles a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arramegadott telefonszám, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzen. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésben. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása faxszám, e-mail és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandópostai cím megszűnését, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZFmegváltozását, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti adatok biztonságát veszélyeztető bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és egyéb körülményt a PtkBanknak haladéktalanul bejelenteni. 10.18. vonatkozó szabályai szerint Az Ügyfél által a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles Keretszerződés mellékletében meghatározott jelszó illetéktelen felhasználásával megtett nyilatkozatokért a szerződésszegés eredményeképpen Bank kizárja a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetnifelelősségét.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Felelősség. 1a) Hacsak az eladó a szállítás utáni 30 napon belül nem kap írásbeli megerősítést arról, hogy a termékek valamilyen okból kifolyólag nem felelnek meg a szerződésben foglaltaknak, a termékek a szerződés minden értelmében kiszállítottnak és elfogadottnak tekintendők. A Szállító felelősséggel tartozik vásárló ezek után nem mondhat le a Megrendelővel szemben a szerződésszegéssel a Megrendelőnek okozott károkért. Azonban minden esetben kizárt a Szállító felelőssége a közvetett termékekről és következményi károkértnem igényelhet kártérítést vagy egyéb kompenzációt nem megfelelőség, ideértve különösengaranciasértés, de nem kizárólagosan az elmaradt nyereségért, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkra, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárvamás indokból kifolyólag. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja b) Ha a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket isfentieknek megfelelően valamilyen reklamáció merül fel, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő vásárló köteles az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogáróleladót tájékoztatni arról, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit eladó instrukcióinak megfelelően történt a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítsetermékek használata, karbantartása, valamint tárolása. 4c) Hacsak vonatkozó, alkalmazandó jogszabály másként nem rendelkezik, az eladó kötelezettségei reklamáció, illetve egyéb kármentesítési igény felmerülése után, a következők lehetnek: (i) a termékek cseréje, vagy hasonló termékek biztosítása; (ii) a termékek javítása vagy a javítási költségek megtérítése; vagy (iii) a vonatkozó számla alapján a termékek árának, vagy a hasonló termékek árának jóváírása, az eladó döntése alapján. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetben, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltételevevő elfogadja, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse fent részletezett jogorvoslaton kívül egyéb ellentételezésre nem jogosult, sem most, sem a Szállítót az ilyen követelésrőljövőben, sem jogi, sem méltányossági alapon, beleértve minden veszteséget vagy kárt, mely közvetlenül vagy közvetetten a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezségettermékek megvásárlásából és/vagy használatából fakad, és a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arrabeleértve minden kárlehetőséget, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzen. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésben. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandótermelékenység-csökkenést, és a felelősség nyereségvesztést, szerződésvesztést, illetve minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozásegyéb, szerződésen kívüli károkozás közvetlen vagy egyéb) kiterjed. 7közvetett, anyagi vagy nem anyagi kárt. Ha a Megrendelő vonatkozó jogszabályok alapján az eladó kötelezettségei a jelen ÁSZFfentiektől eltérnek, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késveeladó által kifizethető maximum kártérítés nem lehet nagyobb, hibásan mint a vonatkozó számlán szereplő összeg. d) A vásárló benyújthat kárigényt, saját, vagy egyébként szerződésszegő módon teljesítimegbízott, a vásárló helyett vagy a vásárlón keresztül működő harmadik fél részére, ez utóbbi lehet a vásárlótól teljesen független, de ide értendők a vásárlók alkalmazottai, felettesei, képviselői, valamint egyéb, kapcsolt személyek. A vásárló és ezen egyéb személyek elfogadják, hogy az eladónak semmilyen kártérítési kötelezettsége nincsen, amennyiben a káresemény a következő okokra, vagy okok egyikére vezethető vissza: az értékesített termékek tervezése, gyártása, használata, karbantartása, vagy szállítása. A vásárló felelőssége ilyen esetekben a 7(c) és 7 (d) alfejezetekben olvasható, és kiterjed az eladó és az eladó mindenkori örököseinek juttatásait, beleértve az eladó alkalmazottai, felettesei, képviselői, valamint egyéb, kapcsolt személyek. A hatályos jogszabályok értelmében a Ptk. vonatkozó szabályai szerint fentiek közül semmi nem lép érvénybe, hogy a szerződésszegést kimenteni kötelezettségek körét csökkentse, vagy azt megszűntesse, beleértve a haláleseteket, személyi sérülést, és tisztességtelen megtévesztéseket. e) Xxxxxxxxxx itt részletezett, eladó által vállalt garancia, jótállás vagy biztosíték csak és kizárólag a vásárló által foganatosítható, és az eladó nem tudjatesz különbséget, úgy köteles hogy közvetlenül vagy közvetetten, szándékosan vagy akaratlanul a szerződésszegés eredményeképpen vásárlónak, más személynek, harmadik félnek, további vásárlónak vagy felhasználónak, a Szállítónál felmerült károkat vásárló megbízottjának vagy alkalmazottjának tudható be a Szállítónak maradéktalanul megfizetnigaranciális esemény.

Appears in 1 contract

Samples: Purchase Agreement

Felelősség. 1. A Szállító felelősséggel tartozik fotós a Megrendelővel szemben későbbi esetleges félreértések elkerülése érdekében már most tájékoztatja a szerződésszegéssel a Megrendelőnek okozott károkért. Azonban minden esetben kizárt a Szállító felelőssége a közvetett és következményi károkért, ideértve különösen, de nem kizárólagosan az elmaradt nyereségért, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkra, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogáról, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetben, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltételemegrendelőt, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse fényképfelvételeket a Szállítót az ilyen követelésrőlrendezvény történései, helyszíne, környezete jelentős mértékben befolyásolja. A megrendelő jelen szerződés aláírásával kijelenti, hogy jelen tájékoztatást megértette és elfogadja. A fotós kizárólag a megrendelő által biztosított feltételek alapján tudja ellátni tevékenységét, természetesen azzal, hogy a fotós szolgáltatását a rendezvény történései, helyszíne, környezete által meghatározott kereteken belül a legjobb szakmai tudása szerint végzi el. Bár minden tőle elvárhatót megtesz a pontos szállítás érdekében, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán fotós fenntartja a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezségetjogot a szerződésben foglalt termékek paramétereinek megváltoztatására, és de ezekről a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arramegrendelőt köteles tájékoztatni. A fotós kötelezettséget vállal, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzen. A Megrendelő köteles támogatni amennyiben a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésben. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni rendezvény időpontjában tevékenységét érdekkörében felmerülő okból ellátni nem tudja, úgy maga helyett olyan helyettesítőről gondoskodik, hogy a tőle elvárt minőségű fényképkészítés biztosításra kerüljön. A fotós fenntartja magának a jogot, hogy a rendezvény egyes részeinek fotózását más – vele azonos színvonalú – fotóssal megossza. Például a lakodalomba más fotóst küld maga helyett. Természetesen a szolgáltatást tartalmában ez nem befolyásolja. Amennyiben a fotós tűzeset, sérülés, betegség, baleset, lopás vagy bármilyen más olyan esemény miatt, amire hatással nincs, nem tudja a szerződésben foglalt kötelezettségeit teljesíteni, abban az esetben az előleggel megegyező kötbér fizetését vállalja a fotós, további felelősséggel azonban nem tartozik. Amennyiben a felszerelés - beleértve a fényképezőgépeket, kiegészítőket és az adattárolókat - előre nem látható technikai meghibásodásából eredő vagy bármilyen más okból történő adatvesztés miatt a fotós a szerződésben foglalt feltételeinek nem, vagy csak részben tud eleget tenni, akkor a fotós az előleggel megegyező összegű kötbér fizetésére vállal kötelezettséget. Bármilyen más esetben a szerződés nem teljesítése vagy hibás teljesítése miatt a fotós legfeljebb az előleggel megegyező összegű kötbér fizetésére kötelezhető. Bármilyen postán küldött terméket a fotós ajánlott küldeményként köteles feladni, de ennek elvesztéséért vagy megrongálódásáért felelősséget a szerződésszegés eredményeképpen fotós nem vállal. Bár a Szállítónál felmerült károkat modern labortechnika fejlődésének következtében már csak elvétve fordul elő, de a Szállítónak maradéktalanul megfizetnimegrendelő tudomásul veszi, hogy a papírképek és albumok esetén előfordulhat, hogy idővel a rajta lévő képek veszítenek telítettségükből és kifakulnak. A fotós ezért felelősséggel nem tartozik, azonban a labor garanciájának érvényesítésében természetesen közreműködik.

Appears in 1 contract

Samples: Fotózásra Szerződés

Felelősség. 1. A Szállító felelősséggel tartozik a Megrendelővel szemben a szerződésszegéssel a Megrendelőnek okozott károkért. Azonban minden esetben kizárt a Szállító felelőssége a közvetett Ügyfél kötelezettséget vállal, és következményi károkért, ideértve különösen, de nem kizárólagosan az elmaradt nyereségért, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkra, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogáról, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetben, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltételegarantálja, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse a Szállítót az ilyen követelésrőljelen szerződés szerinti szolgáltatásokat rendeltetésszerűen, jogszerűen, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán vonatkozó jogszabályi rendelkezések, valamint jelen Általános Szerződési Feltételek maradéktalan betartásával veszi igénybe. Ügyfél ezúton kötelezi magát, hogy felhívásra, a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezségetfelhívásban foglalt határidőben a Szolgáltatónak megtéríti mindazon kártérítést, bírságot, és minden egyéb költséget, amelyeket az illetékes hatóságok, bíróságok vagy harmadik személyek a Megrendelő felhatalmazza vonatkozó jogszabályok és/vagy a Szállítót arrajelen Általános Szerződési Feltételek Ügyfél általi megszegése, vagy az abból eredő következmények miatt érvényesítenek a Szolgáltatóval szemben. Fentiek alapján a jogszabályi keretek között Ügyfél a jogosulttal szemben (a Szolgáltató helyett) közvetlenül köteles helytállni, ennek alapján a kiszabott bírságot, megállapított kártérítést, költségeket a kiszabó, megállapító hatóság, bíróság, harmadik személy részére megfizetni. Amennyiben a Szolgáltató részéről már megtörtént a fentiek megfizetése, az Ügyfélnek azonnali megtérítési kötelezettsége van a Szolgáltató felé. Szolgáltató nem felel az Ügyfél által megadott (ide értve az Ügyfél egészségi állapotával kapcsolatos információkat), illetve a későbbiekben módosított adatok hiányosságaiból, a hibásan megadott adatokból eredő semmilyen következményekért. Szolgáltató mindent megtesz annak érdekében, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzena szolgáltatása folyamatos legyen, azonban nem vállal felelősséget a rajta kívül álló okokkal összefüggésben keletkezett hibákért és azok következményeiért, így különösen – de nem kizárólag – az internetes hálózatban beállott kimaradásért, egyéb technikai hibákért, leállásokért, az információs rendszerek biztonságát sértő magatartások, a mások által elhelyezett romboló alkalmazások, programok, vírusok okozta hibákért, következményekért. A Megrendelő köteles támogatni pszichológussal való konzultáció nem menti fel az Ügyfelet saját sorsa, élete fölött levő személyes felelőssége alól. Szolgáltató tükröt tart az Ügyfélnek a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésbenszolgáltatás igénybevétele során, javaslatot tesz a kezelés menetére vonatkozóan. Ennek elfogadása/betartása azonban továbbra is az Ügyfél jól megfontolt döntése kell, hogy legyen, az ő felelőssége marad. Ügyfél tetteiért Szolgáltató semminemű felelősséget nem vállal. Bizonyos esetekben adódhat olyan helyzet, hogy Szolgáltató más szakemberek felkeresését javasolja. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetni.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Felelősség. 1. A Szállító Bank felelősséggel tartozik a Megrendelővel szemben a szerződésszegéssel a Megrendelőnek okozott károkért. Azonban minden esetben kizárt a Szállító felelőssége a közvetett és következményi károkért, ideértve különösen, de nem kizárólagosan az elmaradt nyereségért, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódikÜgyféllel kötött szerződés teljesítéséért. A kártérítés mértékének korlátozása Bank a szerződések teljesítéséért felelősségét nem vonatkozik korlátozhatja és nem zárhatja ki. Amennyiben a Szállító által szándékosan okozott károkraBank a szerződést felróható okból nem teljesíti, illetve akkor az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárvaÜgyfél a teljesítés elmaradásából származó tényleges és igazolt kárának megtérítését követelheti. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja Bank nem felel az olyan károkért, amelyek olyan ok miatt következnek be, amelynek az elhárítására vagy befolyásolására a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei közöttBanknak nincs lehetősége. 3. Megrendelő Az Ügyfél és a Bank felel a megbízás során általa közölt adatok valódiságáért, továbbá az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogáróláltala eladásra felajánlott értékpapír feletti korlátlan rendelkezési jogért, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit értékpapír per-, teher- és igénymentességéért. Az Ügyfél részéről a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítsemegbízás során adott megtévesztő tájékoztatás következményeit az Ügyfél viseli. 4. A Bank kizárólag olyan értékpapírokat vesz át, amelyek - az üzleti szokások és a jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások BÜSZ szerint végzett szakmai vizsgálat eredménye szerint - érvényesek, hiánytalanok és megfelelően át vannak ruházva. A Bank figyelemmel kíséri az átruházási láncolatot. A Bank azonban nem vizsgálja az értékpapírok valódiságát, eredetiségét, továbbá az aláírások eredetiségét és hitelességét, és nem felel az ezek megsértéséből eredő kárért. A Bank nem felel azokért a Szállító alvállalkozóirakárokért, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, amely a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednekBanknak az értékpapírok átvételével kapcsolatos üzleti szokásoknak megfelelő eljárása ellenére következtek be. 5. Abban az esetbenA Felek bármelyike kérheti a másik Féltől átvett értékpapírok kicserélését, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltételeutóbb kiderül, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse a Szállítót az ilyen követelésről, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezséget, és a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzen. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésbenazok valamely formai hiba miatt nem forgalomképesek. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és Bank mentesül a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozásalól, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjedamennyiben a megbízás az Ügyfél súlyos és felszólítás ellenére sem rendezett szerződésszegése miatt nem teljesíthető. Az BÜSZ ügyletfajtánként tartalmazza az Ügyfél súlyos szerződésszegésének minősülő esetek körét. 7. Ha Bizomány esetén a Megrendelő kártérítés mértékének alapját a jelen ÁSZFmegbízás tárgyát képező pénzügyi eszköznek a károkozás időpontjában érvényes tőzsdei átlagárfolyama, illetve illetőleg tőzsdén kívüli pénzügyi eszközre vonatkozó ügylet esetén az utolsó ismert piaci ára képezi. Tőzsdei termékkel kapcsolatos megbízás esetén az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és jogügylet képezi a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetnikártérítés alapját.

Appears in 1 contract

Samples: Investment Services Business Rules

Felelősség. 1A Tanácsadó által nyújtott utazási tanácsadási szolgáltatások a Megrendelő tájékoztatására szolgál, információt nyújt, utazási ötlet és foglalási tanácsokat ad, amely tanácsadási szolgáltatás a Tanácsadó és a harmadik fél között semmilyen jogviszonyt nem keletkeztet, mindössze a szolgáltatás nyújtásának időpontjában érvényes, harmadik fél által közzétett szolgáltatásokat és/vagy azok elérhető árát, valamint az adott szolgáltatás elérhetőségét (pl., linkek) tartalmazzák. A Szállító felelősséggel tartozik Ezért Tanácsadó kizár minden felelősséget az utazási tanácsadási szolgáltatások igénybevételével a Megrendelővel szemben weboldalra belinkelt és / vagy a szerződésszegéssel tanácsadási szolgáltatásban hivatkozott harmadik féllel szemben, a harmadik fél által a Megrendelőnek okozott károkértösszes kárért. Azonban Megrendelő tudomásul veszi, hogy a Tanácsadó által nyújtott utazási tanácsadási szolgáltatásokat a Megrendelő saját felelősségére használhatja fel. Tanácsadó által javasolt bármely harmadik személy szolgáltatóval Megrendelő saját felelősségére köt szerződést, saját felelősségére veszi igénybe a harmadik személy által nyújtott szolgáltatást. Tanácsadó által javasolt harmadik személy szolgáltatásait Megrendelő saját belátása alapján veszi igénybe. Megrendelő köteles mérlegelni, hogy az érintett harmadik fél által nyújtott szolgáltatás, azok feltételei, azok ára számára megfelelők-e, vagy sem. Ha nem, úgy javasoljuk, hogy az adott harmadik féllel ne lépjen üzleti kapcsolatra! Amennyiben pedig igen, úgy a harmadik féllel kötött üzleti kapcsolat minden esetben kizárt előnyét, hátrányát és következményeit Megrendelő a Szállító felelőssége választott harmadik fél és közte létrejövő jogviszony és annak feltételrendszere alapján teljes mértékben viseli. A Tanácsadó nem vállal semmilyen felelősséget - a közvetett Megrendelő által tévesen megadott adatok, információk, vagy az esetlegesen utóbb megváltozott feltételek miatt. - az általa javasolt szolgáltatásokat nyújtó harmadik személyek tevékenységéért, vagy esetleg azért, mert az általa javasolt szolgáltatást esetleg már nem, vagy megváltozott feltételekkel nyújtják. - a Megrendelő és következményi károkértbármely harmadik fél közötti vitás teljesítésért, ideértve különösenesetleges kárért. A Tanácsadó kizárja a felelősségét arra az esetre, ha az Egyéni utazó weboldal – bármilyen ok miatt – nem elérhető, nem megfelelően működik, vagy valamiért nem lehet rajta megrendelést leadni. Az utazási tanácsadási szolgáltatásokban szereplő ár a szolgáltatók aktuális áraitól függnek, amelyek az idő előre haladtával változhatnak. Az útvonaltervezeten történő változtatások várhatóan az utazás összköltségének a változásával is járnak. A szálláshelyek javaslatai ár-érték arány, minőség, megbízhatóság, valamint elhelyezkedés együttes szempontjából kerülnek javaslattételre. A szálláshelyek végső kiválasztása a Megbízó felelőssége. Az utazásra vonatkozó tippek és információk tájékoztató jellegűek. A programjavaslatok nem kötelező jelleggel értendőek és nem percről percre történő beosztást tartalmaznak. Segítségükkel megvalósítható az optimális időtöltés és az általunk javasolt legjobb programok. Minden utazás meglehetősen összetett, adódhatnak váratlan helyzetek. A tippek és leírások hatalmas segítséget nyújtanak a felkészülésben és az utazás során, de nem garantálnak teljesen zökkenőmentes utazást és nem helyettesítik teljes mértékben a felelős felkészülést a Megbízó részéről. Az utazással kapcsolatos szolgáltatások teljesítésért, minőségéért, árakért és változásokért kizárólagosan az elmaradt nyereségértadott szolgáltató felel és vállal garanciát. Amennyiben a kapott szolgáltatás nem az elvárásoknak megfelelően alakul, elmaradt haszonértezzel kapcsolatos problémát, kamatveszteségértváltoztatási igényt és kompenzációs kérést az adott szolgáltató felé kell a Megrendelőnek jeleznie. (légi társaság, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (szállás szolgáltató stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkra, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogáról, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetben, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltétele, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse a Szállítót az ilyen követelésről, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezséget, és a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzen. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésben. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetni.)

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Felelősség. 114.1. Az Ügyfél köteles a Barion rendszert és a Szolgáltatásokat rendeltetésszerűen használni, és minden tőle elvárható intézkedést megtenni a biztonsági előírások betartása érdekében. Az Ügyfél által bárkinek okozott kárért az Ügyfél teljes körű felelősséggel tartozik. 14.2. Az Ügyfél az E-pénz tranzakciók teljesítését követően haladéktalanul, de legkésőbb az azt követő 30 napon belül jogosult kezdeményezni a Kibocsátónál a jóvá nem hagyott, vagy a jóváhagyott, de a Kibocsátó által hibásan teljesített E-pénz tranzakció helyesbítését. Az Ügyfél a helyesbítésre vonatkozó kérelmét elektronikusan a Kibocsátó internetes honlapján vagy a Barion tárcáján keresztül tudja megküldeni. A Szállító felelősséggel tartozik Kibocsátó kérésére az Ügyfél köteles a Megrendelővel szemben a szerződésszegéssel a Megrendelőnek okozott károkért. Azonban minden esetben kizárt a Szállító felelőssége a közvetett kérelmét alátámasztó dokumentumokat és következményi károkért, ideértve különösen, de nem kizárólagosan az elmaradt nyereségért, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódikegyéb bizonyítékokat rendelkezésre bocsátani. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik Kibocsátó a Szállító által szándékosan okozott károkra, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja kérelem és a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban kizárólag csatolt bizonyítékok alapján haladéktalanul kivizsgálja a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogáról, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5kérelmet. Abban az esetben, ha az Egyedi Szerződés alapján Ügyfél a Szállító kérelem elbíráláshoz szükséges dokumentumokat, információkat a Kibocsátó erre irányuló felhívására, a felhívás kézhezvételét követő 15 napon belül nem bocsátja a Kibocsátó rendelkezésére, úgy a Kibocsátó jogosult a kérelmet érdemi vizsgálat és intézkedés nélkül elutasítani. Ha a Kibocsátó az Ügyfél helyesbítési kérelmének helyt ad, a döntését követően haladéktalanul intézkedik az érintett e-pénz összegnek az Ügyfél részére történő visszafizetéséről és az Ügyfél kárának megfizetéséről. A jóvá nem hagyott – ide nem értve az Ügyfél birtokából kikerült, vagy ellopott Jelszóval történt használatot, vagy a Jelszó jogosulatlan használatát - vagy a jóváhagyott, de hibásan teljesített fizetési művelet helyesbítése iránti kérelem esetén a Kibocsátó – adott esetben a hitelesítés által - köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltételebizonyítani, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse a Szállítót kifogásolt fizetési műveletet az ilyen követelésrőlÜgyfél jóváhagyta, a Megrendelő fizetési művelet megfelelően került rögzítésre és annak teljesítését műszaki hiba vagy üzemzavar nem akadályozta. 14.3. Az olyan jóvá nem hagyott E-pénz tranzakciók vonatkozásában, amelyek az ilyen követelés kapcsán Ügyfél birtokából kikerült, vagy ellopott Jelszóval, vagy a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezségetJelszó jogosulatlan használatából erednek, és az Ügyfél viseli a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arrakárt 45.000,- forintnak megfelelő összeg mérték erejéig az Ügyfél birtokából történő kikerülésére, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzenellopására, valamint jogosulatlan vagy jóvá nem hagyott használatára vonatkozó 12.12. pontja szerinti bejelentés, letiltás megtételét megelőzően. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésben. 6. A felelősség jelen IX12.12. pont szerinti korlátozása bejelentés, letiltás késedelmes megtételéből eredő károkért kizárólag az Ügyfél felel. 14.4. A Kibocsátó fenntartja a jogát, hogy az Ügyfél vagy az Ügyfél tudomásával más személy általi a Jelszóval vagy a Barion rendszerrel történő visszaélés esetén az Ügyfél ellen eljárást kezdeményezzen. 14.5. Nem terheli felelősség az Ügyfelet, ha a kárt készpénz-helyettesítő eszköznek minősülő olyan személyre szabott eljárással okozták, amely információ technológiai eszköz vagy távközlési eszköz használatával történt, vagy a személyes biztonsági elemek – így Jelszó – nélkül használtak vagy a Kibocsátó nem tett eleget azon kötelezettségének, hogy biztosítsa az Ügyfél részére a 12.12. pont szerinti bejelentés lehetőségét. 14.6. A Kibocsátó nem felelős, ha a bizonyítja, hogy a jóvá nem hagyott E-pénz tranzakcióval összefüggésben keletkezett kárt az Ügyfél csalárd módon eljárva okozta, vagy a kárt az Ügyfél bejelentési kötelezettségeinek szándékos vagy súlyos gondatlan megszegésével okozta. A Kibocsátó mentesül továbbá a felelőssége alól, ha bizonyítja, hogy a kár az Ügyfél a Szerződésben foglalt kötelezettségeinek, így különösen, de nem kizárólagosan a Jelszó, PIN kód, mobiltelefon megőrzésére és kizárása kezelésére vonatkozó kötelezettségeinek, szándékos vagy súlyosan gondatlan szerződésszegése folytán következett be. 14.7. A 12.12. pont szerinti bejelentést követően a Kibocsátó viseli a kárt az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandóolyan jóvá nem hagyott E-pénz tranzakciók vonatkozásában, amelyek az Ügyfél birtokából kikerült vagy ellopott Jelszó használatával történtek, vagy a Jelszó jogosulatlan használatából erednek. 14.8. A Kibocsátó a tevékenysége során mindenkor az Ügyfél érdekeinek – az adott körülmények között lehetséges – figyelembevételével és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjedtőle elvárható gondossággal jár el. 714.9. A Kibocsátó nem felel az olyan hamis vagy hamisított Megbízás teljesítésének a következményeiért, amelynek a hamis vagy hamisított voltát a szokásos ügymenet során alkalmazott gondos vizsgálattal nem lehetett felismerni. 14.10. A Kibocsátó nem felel az olyan károkért, amely a Kibocsátó által el nem hárítható okok vagy nem a Kibocsátó érdekkörébe tartozó ok miatt következnek be, így különösen a távközlési vonalak, az internetes kapcsolat, az adatátviteli rendszerek vagy a postai szolgáltatások hibáiért. 14.11. A Kibocsátó nem felel az olyan károkért, amelyek olyan ok miatt következnek be, amelynek az elhárítására vagy befolyásolására a Kibocsátónak nincs lehetősége, így különösen az erőhatalomból (vis maior), belföldi vagy külföldi hatóság rendelkezéséből vagy a Kibocsátó működésének megzavarásából eredő károkért, így abban az esetben sem felel a Kibocsátó az ilyen ok miatt bekövetkező károkért, amennyiben ezek miatt az okok miatt a Kibocsátó ideiglenesen beszünteti vagy korlátozza a Szolgáltatást. 14.12. A Kibocsátó nem felel az Ügyfél által elszenvedett azon kárért, amely abból ered, hogy az Elfogadóhely vagy Kereskedő a Vásárlás vagy egyéb E-pénz tranzakció lebonyolítása során hibázik vagy mulaszt. Az Ügyfél és az Elfogadóhely vagy Kereskedő között felmerülő bármely vita esetén, melynek a Kibocsátó nem részese, az Ügyfél Kibocsátóval szemben fennálló felelősségét nem érinti ezen vita, vagy ellenkövetelés, vagy beszámítási jog, amellyel az Ügyfél az Elfogadóhellyel vagy a Kereskedővel szemben élhet. 14.13. Ha a Megrendelő Megbízás teljesítése egyedi azonosító (pl. Felhasználó azonosító, fizetési számlaszám) használatával történik, a jelen ÁSZFMegbízás az egyedi azonosító által megjelölt kedvezményezett vonatkozásában teljesítettnek minősül. A Megbízás nem teljesítéséért vagy hibás teljesítéséért hibás egyedi azonosító használata esetén a Kibocsátót nem terheli felelősség. 14.14. Ha az Ügyfél a Kibocsátó által meghatározott és az Ügyféllel közölt teljesítéséhez szükséges adatokon és egyedi azonosítókon kívül további adatokat ad meg, illetve a Kibocsátó a Megbízásnak az egyedi azonosító által megjelölt teljesítéséért felel. 14.15. A Kibocsátó a Megbízás összegének visszaszerzése érdekében az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késvehelyzetben általában elvárható magatartást tanúsítja. Amennyiben a Kibocsátó a Megbízás összegét visszaszerezte, jogosult a Kondíciós listában meghatározott külön díjat felszámítani. 14.16. Ha az E-pénz tranzakciót az Ügyfél, mint fizető fél kezdeményezte, az E-pénz tranzakció hibás teljesítéséért a Kibocsátó felel. Felelőssége fennállása esetén a Kibocsátó haladéktalanul köteles a nem teljesített vagy a hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, teljesített E-pénz tranzakció összegét a fizető fél részére visszatéríteni és a Ptkvisszaállítani az eredeti állapotot, mintha a hibásan teljesített E-pénz tranzakcióra nem került volna sor. 14.17. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudjaHa az Ügyfél az E-pénz tranzakció kedvezményezettje, úgy a Kibocsátó haladéktalanul köteles az E-pénz tranzakció összegét az Ügyfél, mint kedvezményezett rendelkezésére bocsátani és az Ügyfél Barion számláján jóváírni. 14.18. Az Ügyfél, mint fizető fél kérésére a Kibocsátó – az E-pénz tranzakció nemteljesítéséért vagy hibás teljesítésért való felelősségétől függetlenül – köteles a szerződésszegés eredményeképpen nem teljesített vagy hibásan teljesített Epénz tranzakció nyomon követése érdekében az adott helyzetben általában elvárható magatartást tanúsítani és a Szállítónál felmerült károkat nyomon követés eredményéről az Ügyfelet tájékoztatni. 14.19. A Kibocsátó mentesül a Szállítónak maradéktalanul megfizetnifelelőssége alól, ha bizonyítja, hogy a Szolgáltatás lebonyolításával, az E-pénz tranzakció jóváhagyásával és az E-pénz tranzakció helyesbítésével összefüggő kötelezettsége teljesítését tevékenysége körén kívül eső elháríthatatlan ok (vis major) vagy jogszabályban, vagy közösségi jogi aktusban előírt rendelkezések zárták ki.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Felelősség. 1A Szolgáltató, azzal együtt, hogy az oldal létrehozása során törekedett arra, hogy annak tartalma, az azon keresztül nyújtott szolgáltatások mindenben megfeleljenek az Ügyfelek vélhető igényeinek, semmiféle közvetlen vagy közvetett garanciát és/vagy felelősséget nem vállal arra vonatkozóan, hogy az oldalon általa közölt adatok helyesek és/vagy az oldal hibátlan és minden tekintetben és minden időben működőképes. A Szállító felelősséggel tartozik Tekintettel a Megrendelővel szemben fentiekre a szerződésszegéssel Szolgáltató kifejezetten kizárja a Megrendelőnek okozott károkért. Azonban minden esetben kizárt a Szállító felelőssége a felelősségét minden, az oldal működésével közvetlen, vagy közvetett és következményi károkértkapcsolatban bekövetkezett kár vonatkozásában, ideértve különösen, de nem kizárólagosan a tényleges vagyoni és nem vagyoni károkat, az elmaradt nyereségérthasznot és a költségeket is. Az Ügyfél a Szolgáltatást csak saját felelősségére használhatja. Az Ügyfél tudomásul veszi, elmaradt haszonérthogy ha az Online Ügyfélszolgálat szolgáltatásai keretében általa végrehajtott módosítások tévesek, kamatveszteségérthiányosak, termeléskieséséértvagy jogsértők, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősségeta Szolgáltató az ebből eredő károkért nem felel. Egyebekben Az Ügyfél a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódikSzolgáltatás igénybevételéhez szükséges felhasználónevet és belépési jelszót mindenkivel szemben köteles titkosan kezelni és megőrizni. A kártérítés mértékének korlátozása felhasználónév és jelszó jogosulatlan személyek általi felhasználásából eredő károkért az Ügyfél köteles helytállni, az ebből eredő esetleges adat-, vagy titokvédelmi sérelem következményeit maga viseli, annak kapcsán a Szolgáltatóval szemben jog- és igényérvényesítésre nem vonatkozik jogosult. Az Ügyfél haladéktalanul köteles jelszavát lecserélni, amennyiben attól tart, hogy azok jogosulatlan személy birtokába kerültek. Ha az azonosítását szolgáló adatokat elvesztette, elfelejtette, köteles erről értesíteni (postai úton vagy elektronikusan) a Szállító által szándékosan okozott károkraSzolgáltatót. Az értesítést megelőzően bekövetkezett károkat az Ügyfél maga viseli, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkraértesítés kézhezvételét követően esetlegesen bekövetkező károkért a Szolgáltató tartozik helytállni. Vita esetén az értesítés megtörténtét az Ügyfélnek kell bizonyítania. Visszaélés gyanúja esetén a Szolgáltató jogosult az Online Ügyfélszolgálat szolgáltatásainak letiltását kezdeményezni. A jelen IXSzolgáltató a jelszó elfelejtése esetén kizárólag az "elfelejtett jelszó" funkcióval ad lehetőséget annak pótlására. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZFAz elfelejtett jelszó pótlásához szükséges a regisztrációnál megadott e-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2mail cím ismerete. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogáról, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely másAz elfelejtett jelszó funkció új jelszó megadására ad lehetőséget, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednekrégi jelszót Szolgáltató semmilyen formában nem adja ki – még az eredeti tulajdonosának sem. 5. Abban az esetben, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltétele, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse a Szállítót az ilyen követelésről, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezséget, és a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzen. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésben. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetni.

Appears in 1 contract

Samples: Felhasználási Feltételek

Felelősség. 114.1. Az Ügyfél köteles a Barion rendszert és a Szolgáltatásokat rendeltetésszerűen használni, és minden tőle elvárható intézkedést megtenni a biztonsági előírások betartása érdekében. Az Ügyfél által bárkinek okozott kárért az Ügyfél teljes körű felelősséggel tartozik. 14.2. Az Ügyfél az E-pénz tranzakciók teljesítését követően haladéktalanul, de legkésőbb az azt követő 30 napon belül jogosult kezdeményezni a Kibocsátónál a jóvá nem hagyott, vagy a jóváhagyott, de a Kibocsátó által hibásan teljesített E-pénz tranzakció helyesbítését. Az Ügyfél a helyesbítésre vonatkozó kérelmét elektronikusan a Kibocsátó internetes honlapján vagy a Barion tárcáján keresztül tudja megküldeni. A Szállító felelősséggel tartozik Kibocsátó kérésére az Ügyfél köteles a Megrendelővel szemben a szerződésszegéssel a Megrendelőnek okozott károkért. Azonban minden esetben kizárt a Szállító felelőssége a közvetett kérelmét alátámasztó dokumentumokat és következményi károkért, ideértve különösen, de nem kizárólagosan az elmaradt nyereségért, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódikegyéb bizonyítékokat rendelkezésre bocsátani. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik Kibocsátó a Szállító által szándékosan okozott károkra, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja kérelem és a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban kizárólag csatolt bizonyítékok alapján haladéktalanul kivizsgálja a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogáról, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5kérelmet. Abban az esetben, ha az Egyedi Szerződés alapján Ügyfél a Szállító kérelem elbíráláshoz szükséges dokumentumokat, információkat a Kibocsátó erre irányuló felhívására, a felhívás kézhezvételét követő 15 napon belül nem bocsátja a Kibocsátó rendelkezésére, úgy a Kibocsátó jogosult a kérelmet érdemi vizsgálat és intézkedés nélkül elutasítani. Ha a Kibocsátó az Ügyfél helyesbítési kérelmének helyt ad, a döntését követően haladéktalanul intézkedik az érintett e-pénz összegnek az Ügyfél részére történő visszafizetéséről és az Ügyfél kárának megfizetéséről. A jóvá nem hagyott – ide nem értve az Ügyfél birtokából kikerült, vagy ellopott Jelszóval történt használatot, vagy a Jelszó jogosulatlan használatát - vagy a jóváhagyott, de hibásan teljesített fizetési művelet helyesbítése iránti kérelem esetén a Kibocsátó – adott esetben a hitelesítés által - köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltételebizonyítani, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse a Szállítót kifogásolt fizetési műveletet az ilyen követelésrőlÜgyfél jóváhagyta, a Megrendelő fizetési művelet megfelelően került rögzítésre és annak teljesítését műszaki hiba vagy üzemzavar nem akadályozta. 14.3. Az olyan jóvá nem hagyott E-pénz tranzakciók vonatkozásában, amelyek az ilyen követelés kapcsán Ügyfél birtokából kikerült, vagy ellopott Jelszóval, vagy az Erős ügyfél-hitelesítéshez hitelesítő eszközként megjelölt mobiltelefonnal vagy a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezségetJelszó vagy az az Erős ügyfél-hitelesítéshez hitelesítő eszközként megjelölt mobiltelefon jogosulatlan használatából erednek, és az Ügyfél viseli a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arrakárt 15.000,- forintnak megfelelő összeg mérték erejéig az Ügyfél birtokából történő kikerülésére, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzenellopására, valamint jogosulatlan vagy jóvá nem hagyott használatára vonatkozó 12.13. pontja szerinti bejelentés, letiltás megtételét megelőzően. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésben. 6. A felelősség jelen IX12.13. pont szerinti korlátozása és kizárása bejelentés, letiltás késedelmes megtételéből eredő károkért kizárólag az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjedÜgyfél felel. 714.4. Ha A Kibocsátó fenntartja a Megrendelő jogát, hogy az Ügyfél vagy az Ügyfél tudomásával más személy általi a jelen ÁSZFJelszóval vagy a Barion rendszerrel történő visszaélés esetén az Ügyfél ellen eljárást kezdeményezzen. 14.5. Nem terheli felelősség az Ügyfelet, illetve ha a) a Jelszó vagy az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késveErős ügyfél-hitelesítéshez hitelesítő eszközként megjelölt mobiltelefon ellopását, hibásan birtokából történő kikerülését vagy egyébként szerződésszegő módon teljesítijogosulatlan használatát az Ügyfél a Megbízás teljesítését megelőzően nem észlelhette, b) a kárt a Kibocsátó alkalmazottjának, és pénzforgalmi közvetítőjének, fióktelepének vagy a Ptk. vonatkozó szabályai szerint kiszervezett tevékenységet végzőjének az intézkedése vagy mulasztása okozta, c) a szerződésszegést kimenteni Kibocsátó nem tudjaír elő Erős ügyfél-hitelesítést, d) a kárt készpénz-helyettesítő fizetési eszköznek minősülő olyan személyre szabott eljárással okozták, úgy köteles amely információtechnológiai eszköz vagy távközlési eszköz használatával történt vagy a szerződésszegés eredményeképpen készpénz-helyettesítő fizetési eszközt személyes biztonsági elemek - így a Szállítónál felmerült károkat személyazonosító kód (Jelszó, PIN kód, Erős ügyfél-hitelesítés) vagy egyéb kód - nélkül használták, vagy e) a Szállítónak maradéktalanul megfizetni.a Kibocsátó nem tett eleget azon kötelezettségének, hogy biztosítsa az Ügyfél részére a

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Felelősség. 1. A Szállító felelősséggel tartozik Társaság pénzügyi szolgáltatási tevékenysége során mindenkor az Adós és/vagy a Megrendelővel szemben Biztosítéknyújtó érdekeinek - az adott körülmények között lehetséges - figyelembevételével és pénzügyi intézménytől az adott helyzetben általában elvárható gondossággal jár el. Az Ügyfél az adott helyzetben általában elvárható módon köteles a szerződésszegéssel a Megrendelőnek okozott károkért. Azonban minden esetben kizárt a Szállító felelőssége a közvetett kármegelőzési, kárelhárítási és következményi károkért, ideértve különösen, de nem kizárólagosan az elmaradt nyereségért, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkra, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárvakárenyhítési kötelezettségének eleget tenni. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket Társaság nem felel az olyan károkért, amelyek rajta kívülálló és el nem hárítható okból - így különösen erőhatalom, belföldi vagy külföldi hatósági rendelkezés, szükséges hatósági engedély megtagadása vagy késedelmes megadása folytán - következtek be. Ugyanez érvényes arra az esetre is, azonban kizárólag ha a jelen pontban foglalt szabályozás keretei közöttTársaság jelentős ok miatt bizonyos ideig beszünteti, vagy korlátozza működését. Amennyiben a Társaság valamely szerződéses partnere jelentős okból ideiglenesen kénytelen szüneteltetni tevékenységét, akkor a Társaság Hirdetményben értesíti az Adóst arról, hogy a Társaság szolgáltatásai nem érhetők el. 3. Megrendelő Nem felel a Társaság az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogáróláltala vállalt szolgáltatás teljesítésének elmaradásáért, hogy ha az esetlegesen felmerült kárigényeit eljárást az Adós és/vagy a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítseBiztosítéknyújtó és harmadik személy közötti jogvita, vagy harmadik személy felróható magatartása akadályozza. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások Társaság a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely másszemélyazonosság, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednekmeghatalmazás vagy egyéb tény illetve jogosultság igazolására neki bemutatott okmányok, dokumentumok eredetiségét, érvényességét és alkalmasságát a pénzügyi intézménytől az adott helyzetben általában elvárható gondossággal megvizsgálja, idegen nyelvű okirat esetén szükség szerint lefordítja, vagy az Adós költségén lefordíttatja (ha az nem angol nyelven érkezik), az ebből eredő károkért azonban csak súlyos gondatlanság esetén felel. A Társaságot nem terheli felelősség, ha a hozzá benyújtott iratok és egyéb okmányok hamis vagy hamisított voltát a pénzügyi intézménytől az adott helyzetben általában elvátható gondossággal történő megvizsgálás mellett sem lehetett felismerni. 5. Abban A Társaság nem felelős azokért a károkért, amelyek az esetbenAdóst és/vagy a Biztosítéknyújtót a telefon- , ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltételevagy telefaxvonalak hibájából érik úgy, hogy az üzenet egyáltalán nem, vagy érthetetlenül, vagy hibásan érkezik meg. A Társaság nem felel a Megrendelő haladéktalanul értesítse rossz kiejtésből vagy a Szállítót az ilyen követelésrőltelefonvonal, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezséget, és a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzen. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésbentelefaxadás minőségéből keletkező elhallás vagy azonosíthatatlanság miatti károkért. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása Társaság csak súlyos gondatlansága esetén felelős harmadik személyek felé azért a kárért, ami abból keletkezik, hogy az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandóAdós és/vagy a Biztosítéknyújtó megtéveszti, és vagy tévedésben tartja jogi státusza és/vagy cselekvőképessége tekintetében, avagy nem tájékoztatja kellő időben, írásban, a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjedcselekvőképességében beállott időközbeni változásokról. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetni.

Appears in 1 contract

Samples: Bylaws

Felelősség. 1Megrendelő saját hatáskörben és felelősséggel határozza meg, hogy saját cégük vagy szervezetük nevében ki adhat megrendelést. Szolgáltató a Megrendelő saját cégén vagy szervezetén belüli jogait nem vizsgálja a Megrendelő képviseletében és nevében eljáró személy hatáskörét nem ellenőrzi. A Szállító felelősséggel tartozik szolgáltatás teljesítéséhez elvégzendő munkafolyamatok megkezdése után, a Megrendelővel szemben fordítási folyamat során vagy annak befejeztével a szerződésszegéssel Megrendelő a képviseletében eljáró és a megrendelést kezdeményező munkatársa hatáskörének hiányára vagy hatáskörének túllépésére nem hivatkozhat. Garancia. Szolgáltató minden tőle telhetőt megtesz a fordítás tartalmi megfelelősége és határidőben való elkészülése érdekében. Szolgáltató a határidőben átadott fordítást teljesítettnek tekinti, Megrendelő az átadott fordítás részben vagy egészben történő felhasználásával elfogadja a teljesítést, ezt követően a szerződést nem mondhatja fel és nem hivatkozhat a teljesítés meghiúsulására. Megrendelő köteles a Szolgáltató által elvégzett és átadott fordítási munkát haladéktalanul ellenőrizni. Szolgáltató a fordítás átadásától számított 30. naptári nap végéig fogad el reklamációt, ezen túl a teljesítés hibája alapján garanciális felülvizsgálati igény nem támasztható. Minőségi, tartalmi, mennyiségi reklamáció esetén pontosan meg kell jelölni a kifogásolt szövegrészt és részletesen ismertetni kell a reklamáció okát. Megrendelő hibás teljesítésre csak értelemzavaró fordítási hiányosságok, szövegkimaradások esetén hivatkozhat, szóhasználati, stilisztikai hibák esetén, ha a szövegben értelemzavaró fordítási hiányosságok nem észlelhetők a teljesítés nem minősül hibásnak. Szolgáltató a részéről lehető legnagyobb körültekintéssel és figyelemmel kezeli a rendkívüli sürgősséggel történő megrendeléseket is, de amennyiben a rendelkezésre álló idő szűkössége miatt a Szolgáltatónak nem áll rendelkezésre a belső ellenőrzéshez szükséges időkeret, így a fordításban esetlegesen előforduló fordítási következetlenségért felelősséget nem tud vállalni. Vita esetén a Szolgáltatónak joga van okleveles szakfordítói végzettséggel rendelkező független szakértővel ellenőriztetni a Megrendelő által kifogásolt részeket és a hibákról véleményezést kérni. A független szakértő véleményét mindkét vitában éritett fél irányadónak tekinti és elfogadja. Megalapozatlan kifogások esetén a Szolgáltató írásban értesíti a Megrendelőt, a Megrendelő köteles a véleményezésbe bevont független szakértő munkájának költségeit megtéríteni. Megalapozott és igazolt kifogás esetén a Szolgáltató a független szakértő javaslatait követve haladéktalanul megkezdi a kifogásolt rész díjmentes, saját költségén elvégzett javítását és a hibák jellegétől és súlyosságától függően felajánlja a Megrendelőnek okozott károkérta díjazás mérséklését. Azonban minden esetben kizárt Szolgáltató a Szállító felelőssége független szakértői véleményt a közvetett Megrendelő reklamációjának kézhezvételétől számított 30 napon belül kéri be. Szolgáltató nem vállal felelősséget az eredeti forrásanyag szövegében található tartalmi, formai és következményi károkérttechnikai hibákból eredeztethető fordítási következetlenségért, ideértve különösena félreérthető vagy kétértelmű szövegrészek vagy megfogalmazások fordításáért, és az eredeti forrásanyagban szereplő nyilvánvaló tévedésekért, hibákért az ezekből a hibák miatt a Megrendelőnél vagy a Megrendelő partnereinél (harmadik fél) felmerülő károkért nem vállal felelősséget és az ezekből származó kártérítési igényeket elutasítja. Hivatalos fordítás ás fordítási igazolás megrendelése esetén Szolgáltató a harmadik fél esetleges elutasító magatartásáért felelősséget nem vállal. Szolgáltató nem ellenőrzi a forrásanyag szerzői jogait, a forrásanyag szerzői jogainak megsértéséből eredő károkért felelősséget nem vállal. Szolgáltató az eredeti forrásnyelvi dokumentum és a fordított célnyelvi dokumentum nyelvi sajátosságait figyelembe veszi, a dokumentumban található számadatok reprodukálása a forrásszöveg alapján történik. A számadatok átírása a célnyelv helyesírás szabályai szerint történik, mértékegységek, pénznemek átszámítását a szolgáltatás nem tartalmazza. Szolgáltató nem vállal felelősséget a számítástechnikai inkompatibilitásból eredő eltérésekért. Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy az eredetit forrásnyelvi dokumentumokat és a végső célnyelvi fordítási dokumentumokat, illetve a munkafolyamat során keletkezett összes dokumentumot (adatfájlt) saját adathordozóin 90 napig tárolja és archiválja, de nem kizárólagosan az elmaradt nyereségért, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősségetvállal felelősséget a 90. Egyebekben napon túli adatvesztés következményeiért. Késedelmes teljesítés. Amennyiben a Szállító felelősségének mértéke Szolgáltató a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik határidő lejárta előtt értesítette Megrendelőt a Szállító által szándékosan okozott károkra, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogáról, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetben, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltétele, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse a Szállítót az ilyen követelésrőlvárható késedelemről, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán értesítést megkapta, tudomásul vette és az új határidőt elfogadta, akkor a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezséget, Megrendelés tovább él és a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzenMegrendelés teljesítési határideje közös megegyezéssel módosul. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésben. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Szolgáltató 72 órát meghaladó késedelme esetén Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve Szolgáltató írásbeli tájékoztatását követően a Megrendeléstől elállhat. Késedelem miatt bekövetkezett jogszerű elállás esetén a Szolgáltató az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan előre átutalt fordítási díjat visszatéríti Megrendelő részére. Szolgáltató az esetleges hibás vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és késedelmes teljesítéssel kapcsolatos minőségi kifogások kezelésére vonatkozóan a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetni2013. évi V. törvényt tekinti irányadónak.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Felelősség. 116.1 A Scania nem tartozik semmilyen szerződéses, sem a Szerződéssel kapcsolatos felelősséggel a jelen Általános Feltételekben vagy a Szerződés bármely más részében kifejezetten meghatározottakon kívül. 16.2 A Scania nem vállal semmiféle felelősséget vagy garanciát, nem nyújt semmilyen biztosítékot, és ezért nem vállal felelősséget az alábbiakért: a) a Szolgáltatások bármilyen helyzetben történő igénybevételének jogszerűsége, ideértve egyebek mellett a számítógépes biztonságot, a távközlést és az adatexportot is; b) a Szolgáltatások vagy azok elemzésein keresztül továbbított adatok pontossága vagy minősége, függetlenül attól, hogy jogi kötelezettség teljesítéséről van-e szó; c) a Szolgáltatások Ügyfél általi igénybevétele vagy - ha a Szerződés nem rendelkezik másképp - az Ügyfél által a Szolgáltatások igénybe vétele során elért eredmények minősége, vagy ha a Szolgáltatások nem felelnek meg igényeinek; d) az Eszközök helytelen csatlakoztatása, használata vagy karbantartása által okozott hibák, pl. a kommunikátorok más, nem Scania termékekhez történő csatlakoztatása nem a gyártó saját FMS kapuját jelentő interfészek révén; e) adattorzulás vagy adatvesztés, amikor az Ügyfél az Interfészen keresztül vagy a Szolgáltatások használata közben rákapcsolódik a Scania szerverekre; f) a Szerződés Ügyfél általi be nem tartása okozta kiadások, költségek vagy károk; g) behatolás az Ügyfél vagy más személyek számítógépes forrásai közé, aminek eredményeként harmadik személyek férhetnek hozzá az Ügyfél adataihoz, és azokat terjeszthetik, megsemmisíthetik vagy megzavarhatják; h) minden annak kapcsán felmerült kiadás, költség vagy kár, hogy az Ügyfél az Előfizetés megszűnése vagy felmondása következtében nem rendelkezik Interfészen keresztüli hozzáféréssel az információkhoz, vagy annak eredményeként, hogy a Scania a Szerződéssel összhangban törölte az információkat. 16.3 A Szállító felelősséggel tartozik Scania semmilyen körülmények között nem felel a Megrendelővel Szolgáltatások hiányosságaiért vagy az Előfizetés megszakításáért, továbbá az Ügyfél oldalán ennek következtében felmerülő közvetlen vagy közvetett költségekért és károkért (például jövedelem-kiesés, kiadások, az Ügyfél adatainak elvesztése vagy megsértése, az Ügyfél harmadik felekkel szembeni felelőssége stb.), mégpedig akkor sem, ha figyelmeztetve is lett az ilyen veszteség lehetőségére. 16.4 Jelen Szerződés értelmében a Scania nem felel az Eszköz miatt felmerült, vagy az általa okozott hibákért, költségekért sem károkért, amennyiben ezekre a hibákra, költségekre vagy károkra nem vonatkoznak a Scania Termékekre nyújtott jótállás vagy a Scania által az Eszközre vagy a Scania által szállított más árura nyújtott kötelezettségvállalások (amennyiben ez releváns). 16.5 A Scania az Előfizetés(ek) vagy a Szerződés alapján fennálló vagy más egyéb kötelezettségei megsértése esetén az Ügyféllel szemben a szerződésszegéssel a Megrendelőnek okozott károkért. Azonban felmerült bármilyen vagy közvetett kárért minden esetben kizárt csak akkor felel, ha azt a Szállító Scania szándékos kötelességszegése vagy súlyos gondatlansága okozta. 16.6 A Scania nem vállal felelősséget az olyan események okozta szerződésszegéséért, amelyet a Scania ésszerűen nem befolyásolhatott, mint például az Eszközök hibái, meghibásodások vagy az Ügyféllel kapcsolatos más egyéb körülmények, balesetek, tűzesetek, fegyveres vagy más hasonló konfliktusok, polgári zavargások, munkaügyi viták, állami szervek eljárása vagy tétlensége, áradások / szivárgások, áramszünetek, megszakítások vagy késések, a Szolgáltató hálózatában, külső hálózatokban, interneten, telefonhálózatban vagy távközlésben fellépő hibák vagy meghibásodások. 16.7 Amennyiben a Fél a Szolgáltatás nyújtása keretében végzett adatkezelések során megsérti a vonatkozó jogszabályokat és azzal a másik Félnek kárt okoz, a Fél köteles a másik Fél kárát megtéríteni, ideértve az esetleges bírságot, illetve az érintettek részére okozott károkat is. 16.8 A Scania maximális felelőssége a közvetett Szerződés alapján vagy azzal összefüggésben az Ügyfélnek okozott (közvetlen és következményi károkértközvetett) károkért az első Előfizetés nyilvántartásba vételétől számított tizenkét (12) hónapos időszakra vonatkozóan ezer (1000) euróra korlátozott, ideértve különösenfüggetlenül attól, de nem kizárólagosan hogy az elmaradt nyereségért, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos Ügyfél hány a Szerződés hatálya alá tartozó Előfizetéssel vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősségetTermékkel rendelkezik. Egyebekben Mindennemű kétségek elkerülése érdekében a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik. A kártérítés mértékének felelősség ezen korlátozása nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkraszemélyes adatok kezelésével kapcsolatos jogszabályok megsértésére. 16.9 Az egyik fél másik féllel szemben fennálló igényét az adott jog, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárvakövetelés megállapítását követően egy (1) éven belül kell érvényesíteni. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogáról, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetben, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltétele, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse a Szállítót az ilyen követelésről, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezséget, és a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzen. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésben. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetni.

Appears in 1 contract

Samples: Service Subscription Agreement

Felelősség. 1. A Szállító felelősséggel tartozik a Megrendelővel szemben a szerződésszegéssel a Megrendelőnek okozott károkért. Azonban minden esetben kizárt a Szállító felelőssége a közvetett és következményi károkért, ideértve különösen, de Az Árverési vevők az árverési tételek hibái miatt az árverést követően kellékszavatossági igényt nem kizárólagosan érvényesíthetnek az elmaradt nyereségért, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkra, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárvaAukciós Házzal szemben. 2. Az Aukciós Ház felelősséget vállal az árverésen értékesített műtárgyak eredetisége tekintetében. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja Vevő a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket megvásárolt műtárgy eredetiségével kapcsolatban felmerülő első megalapozott kétely tudomására jutásától számított 30 napon belül, de legkésőbb az árverés napjától számított 3 éves jogvesztő határidőn belül – tekintettel arra is, azonban kizárólag hogy ezen időtartam alatt a jelen pontban foglalt szabályozás keretei közöttVevő a műtárgy eredetiségének vizsgálatát elvégez(tet)heti – köteles írásban az Aukciós Házhoz fordulni, megjelölve az árverés időpontját és a tárgy Katalógusban feltüntetett tételszámát vagy más, egyedi azonosításra alkalmas adatokat, valamint azokat az okokat, amelyek alapján a műtárgy eredetiségét kétségbe vonja. 3. Megrendelő Amennyiben az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogárólAukciós Ház és a Vevő által kölcsönösen elfogadott, az adott területen elismert két szakértő indokolt írásbeli állásfoglalásban egybehangzóan megállapítja, hogy a műtárgy nem eredeti, az esetlegesen felmerült kárigényeit Aukciós Ház vállalja, hogy – az eredeti állapot helyreállítása körében – a Szállító vezető tisztségviselőivel műtárgy vételárát visszafizeti a Vevőnek, ha a Vevő a műtárgy igénymentes birtoklásának jogát biztosítja, illetve a műtárgy tehermentes tulajdonjogát az Aukciós Házra átruházza. Amennyiben a visszaszolgáltatni kívánt műtárgyon kár, sérülés, stb. mutatkozik úgy az Aukciós Ház jogosult ennek általa megállapított összegét beszámítani a visszafizetendő vételárba. Amennyiben a műtárggyal és/vagy azt érintően a műtárgy tulajdonosával, birtokosával szemben érvényesítsekívülálló harmadik személy bármely okból igényt támaszt, az igény rendezéséig az Aukciós Ház jogosult az eredeti állapot helyreállításával kapcsolatos eljárást felfüggeszteni. 4. Az eredetiséggel és/vagy a műtárgyat ért károsodás, értékcsökkenés mértékével kapcsolatos szakértői eljárások indokolt költségét a Vevő köteles megelőlegezni, valamint viselni, kivéve, ha a szakértői vélemények a műtárgyat hamisítványnak találják. Amennyiben a Vevő külföldi eredetű műtárgy esetében külföldi szakértőt (intézetet) kíván igénybe venni, ilyen szakértő személyéről a felek közösen döntenek. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások Vevő köteles a Szállító alvállalkozóirakülföldön és/vagy a külföldi szakértő által belföldön elvégzendő vizsgálattal kapcsolatban előre látható költségek előlegezésére és a tárgy eredetiségének megállapítása esetén a viselésére is. Ugyanez a rendelkezés irányadó a külföldi okiratok (szakvélemény) magyarországi hitelesítési költségeinek előlegezésére és viselésére is. A várható költségekről az Aukciós Ház a Vevőt kötelezettségvállalás nélkül tájékoztatja. A költségek előlegezése és viselése a költségek fizetési pénznemében történik. Az árverési tétel nem minősíthető hamisítványnak amiatt, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednekhogy az restaurált. 5. Abban Nem követelheti a Vevő az esetben, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltételeAukciós Háztól, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse hamisnak bizonyuló műtárgyat visszavegye, amennyiben - az árverés időpontjában a Szállítót Katalógus leírása összhangban állt az általánosan elfogadott szakértői véleményekkel, vagy a Katalógus feltüntette a szakértői vélemények különbözőségét; - a műtárgy hamisítvány voltának megállapítására szolgáló egyetlen módszer a Katalógus közzétételének időpontjában nem volt általánosan elfogadott, illetve ilyen követelésrőlmódszer nem volt ismert, vagy a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán vizsgálat elvégzése a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezségetműtárgy károsodásával járt volna, és illetőleg a Megrendelő felhatalmazza vizsgálat költségei a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzen. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésbenműtárgy Aukciós ház által becsült értékét elérték vagy meghaladták volna. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása Az Aukciósház vállalja, hogy az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandóadás-vételi szerződés megkötésétől számított 5 éven belül a felszólamlótól az értékesített tárgyat a leütési ár, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozásvalamint az árverési közvetítői díj összegének ellenében visszaveszi, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjedamennyiben arról mindkét fél által elfogadott független igazságügyi szakértő hitelt érdemlően megállapítja, hogy nem eredeti. 7. Ha A katalógusban jelzett euro árak kizárólag információs céllal szerepelnek a Megrendelő katalógusban. Az elszámolás alapja minden esetben a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetnivételár kiegyenlítése napján érvényes valutaárfolyam.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Aukciós Feltételek

Felelősség. 1A TRI kizárólag az írásba foglalt megállapodás alapján teljesített szolgáltatásaiért vállal felelősséget. A Szállító felelősséggel tartozik TRI kártérítési kötelezettsége a Megrendelővel szemben megbízási szerződéssel kapcsolatos esetlegesen okozott minden tárgyi és pénzügyi veszteségért összesen legfeljebb öt millió forint, kivéve ha erről vonatkozó jogszabály vagy az adott tanúsítási rendszer szabályzata másképp nem rendelkezik. A kártérítési kötelezettség korlátozása nem terjed ki olyan esetekre, amely szándékosság, vagy súlyos gondatlanság, vagy bűncselekmény következménye, továbbá ha az életet, testi épséget, egészséget károsított. Amennyiben a szerződésszegéssel Tanúsító Szervezet a Megrendelőnek okozott károkért. Azonban minden esetben kizárt a Szállító felelőssége a közvetett és következményi károkértvevő kérésére, ideértve különösenhazai viszonylatokban nem alkalmazott, de nem kizárólagosan az elmaradt nyereségértvagy ismert műszaki gazdasági megoldást tartalmazó tervet készít, elmaradt haszonérteljárást folytat le, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító kártérítési felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) megbízási szerződés szerinti díj 10%- ára korlátozódik. A kártérítés mértékének korlátozása TRI nem vonatkozik felelős azon személyek cselekményeiért, akiket a Szállító által szándékosan okozott károkraMegbízó a termékeinek vizsgálata során, pld. az általa üzemeltetett berendezés vizsgálatának, ellenőrzésének segítésére bocsátott a TRI rendelkezésére, kivéve, ha azokat a TRI saját segéderőnek tekinti. Amennyiben a TRI ezen személyeket segéderőnek tekinti, erről írásbeli nyilatkozatot bocsájt ki, ilyen írásbeli nyilatkozat hiányában a TRI-t felelősség ezen személyek károkozásáért nem terheli. Amennyiben az előző mondat szerint TRI nem vállal felelősséget a rendelkezésére bocsátott segéderőkért, úgy a Megrendelő ez irányú igénye alól a TRI-t kívülállóval szemben is felmenti. A TRI Megrendelő szolgáltatásainak, adatainak és rajzainak helyességéért valamint megbízottjai egyéb nyilatkozataiért, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogáról, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetbenebből eredő károkért csak akkor felel, ha az Egyedi Szerződés alapján adatokat, rajzokat ill. nyilatkozatokat a Szállító köteles kártalanítani TRI Tanúsító Szervezete írásban, a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltételetanúsítási – vizsgálati eljárás során jóvá hagyta. A kártérítési igény elévülését a Ptk. és a vonatkozó jogszabályok szabályozzák. A TRI fenntartja azon jogát, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse megbízási szerződésből fakadó kötelezettségeinek teljesítésébe külső megbízott munkatárs(ak)at vonjon be, aki(ke)t ugyanazon kötelességek terhelik, mint a Szállítót az ilyen követelésről, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezségetTRI közvetlen munkatársait, és akikért a Megrendelő felhatalmazza TRI úgy felel, mintha a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzenmunkát maga végezte volna el. A Megrendelő köteles támogatni TRI csak a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésbenszervezet által írásos formában kiadott hivatalos nyilatkozatokért és információkért vállal felelősséget. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetni.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Felelősség. 1A Játékra történő jelentkezések, valamint a nyeremény átadása érdekében kért személyes adatok hiányosságáért (név-, cím- vagy egyéb elírás, fiktív adatok közlése stb.), az ezekből adódó értesítési, vagy szállítási késedelemért a Szervező nem vállal felelősséget. A Szállító felelősséggel tartozik Játékosok az általuk tévesen szolgáltatott adatokból, vagy a Megrendelővel szemben postafiókjuk levélfogadásra képtelen állapotából adódó valamennyi következményt maguk viselik. A személyes adatok helytállóságát a szerződésszegéssel Játékra történő jelentkezés során (vagy azt követően) a Megrendelőnek okozott károkértSzervezőnek általában nem áll módjában ellenőrizni. Azonban Ezzel kapcsolatban a felelősség, és minden ezzel járó jogi és anyagi következmény minden esetben kizárt kizárólag a Szállító felelőssége Játékosokat terheli. A Szervező a közvetett és következményi nyeremények minőségi hibáiért, meghibásodásáért kizárja a felelősségét, azokért jótállást nem vállal kivéve, ha a felelősség kizárását a magyar jogszabályok kifejezett rendelkezéssel tiltják. A Szervező kizár minden felelősséget bármilyen kártérítési, kártalanítási igényért a Játékokban való részvétel során, a Játék esetleges hibáiból, hiányosságaiból, hibás működéséből, a Játék során bekövetkezett késésekből eredő vagy ahhoz kapcsolódó költségekért, károkért, ideértve különösen, de nem kizárólagosan az elmaradt nyereségért, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódikveszteségekért. A kártérítés mértékének korlátozása Játékos a Játékban történő részvétellel kifejezetten lemond a Játék lebonyolításával, a nyertesek kiválasztásával, a nyereményekkel, a nyertesekkel kapcsolatos, a Szervezővel vagy bármely harmadik személlyel szembeni igényérvényesítésről. A Szervező nem vonatkozik vállal továbbá felelősséget azért, ha a Szállító által szándékosan okozott károkraJáték időtartama alatt a Játék, illetve az életbena Játékot, testi épségben vagy egészségben okozott károkravalamint a Szabályzatot tartalmazó weboldal technikai okokból időszakosan nem érhető el. A jelen IXSzervező nem felel továbbá a rajta kívül álló okkal (például az Internetes hálózatban keletkezett technikai meghibásodással vagy kimaradással) összefüggésben keletkezett hibákért és ezek következményeiért. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja Amennyiben a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogáról, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira Játékos magatartása következtében vagy azzal összefüggésben harmadik személy vagy bármely máshatóság illetve bíróság a Szervezővel szemben bármilyen igényt támaszt illetve eljárást indít, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetben, ha az Egyedi Szerződés alapján Játékos köteles minden a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél Szervező által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltétele, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse a Szállítót az ilyen követelésről, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezségetmegkövetelt intézkedést megtenni, és a Megrendelő felhatalmazza Szervezőnek megtéríteni minden olyan kárt, vagyoni hátrányt és költséget, ami azokat a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzen. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót Játékos bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésbenjogellenes magatartása miatt vagy azzal összefüggésben éri. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetni.

Appears in 1 contract

Samples: Nyereményjáték Szabályzat

Felelősség. 114.1 A Bank nem felel az erőhatalomból (vis maior), a Bank érdekkörén kívül eső belföldi vagy külföldi jogszabály rendelkezéséből, közösségi jogi aktus, illetve belföldi vagy külföldi hatóság rendelkezéséből vagy a Bank működésének elháríthatatlan megzavarásából eredő kárért. Ugyanez érvényes arra az esetre is, ha a Bank vagy a Bank valamely fiókja a Bank érdekkörén kívül eső jelentős okból bizonyos ideig beszünteti, vagy korlátozza működését, mely esetben Bank az adott bankfiók bejáratára kifüggesztett Hirdetményben értesíti Ügyfelet arról, hogy a Bank szolgáltatásai mely legközelebbi bankfiókban érhetők el. A Szállító felelősséggel tartozik a Megrendelővel szemben a szerződésszegéssel a Megrendelőnek okozott károkért. Azonban Bank Ügyfelet minden esetben kizárt megfelelően - bankfióki kiszolgálás esetén az érintett bankfiókban személyesen, illetve telefonos kiszolgálás esetén a Szállító felelőssége telefonos ügyfélszolgálaton keresztül - a közvetett és következményi kiszolgálás során tájékoztatja arról, ha a megbízás (ok) teljesítéséhez szükséges számítástechnikai rendszerében olyan jellegű meghibásodás van, amely nem teszi lehetővé az adott megbízás (ok) szerződésszerű, határidőn belüli teljesítését. A Bank nem felelős az Ügyfelet ért azon károkért, ideértve különösenamelyek arra tekintettel következnek be, de hogy Ügyfél a Bank tájékoztatása ellenére, saját döntése alapján a megbízás teljesítésére ad a Banknak utasítást. 14.2 A Bank, ha az Ügyfél megbízása alapján átvesz vagy továbbít okmányokat, megvizsgálja azokat, hogy megfelelnek-e a megbízásban foglaltaknak, nem kizárólagosan felel azonban a Bank az elmaradt nyereségértokmányok eredetiségéért, elmaradt haszonértérvényességéért és fordításáért, kamatveszteségértvalamint az okmányokban említett áruk típusáért, termeléskieséséértmennyiségéért és minőségéért. 14.3 Okmányok kiszolgáltatása és fizetés esetén a Bank annak teljesít, adatvesztésért információvesztésértaki az igazoló dokumentumainak megvizsgálása alapján az okmányok, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben illetve a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódikfizetés elfogadására jogosult. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik Bank a Szállító által szándékosan okozott károkraszemélyazonosság, a meghatalmazás vagy egyéb tény, illetve jogosultság igazolására neki bemutatott okmányok eredetiségét, érvényességét és alkalmasságát a tőle elvárható gondossággal megvizsgálja, idegen nyelvű okirat esetén szükség szerint lefordítja vagy az életbenÜgyfél költségén lefordíttatja (ha az nem angol nyelven érkezik), testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten ebből eredő károkért nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárvafelel. 2. 14.4 A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket isBankot nem terheli felelősség azon eseményekért, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogárólamelyek abból erednek, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit Ügyfél, mint kedvezményezett javára vagy Ügyfél által bármely harmadik személy javára indított megbízás a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítseBankon kívül álló okok miatt, így például a Bankra és/vagy a teljesítésben közreműködő pénzügyi intézményekre kötelező, valamely nemzetközi szervezet vagy hatóság által elrendelt korlátozó intézkedés (szankció) alkalmazása miatt nem teljesül. A Bank kizárja a felelősségét az így visszautasított, illetve meghiúsult megbízásokból az Ügyfelet ért esetleges károkért. Az Ügyfél fizetési megbízásának visszautasítása esetén a Bank az Ügyfelet a megjelölt kapcsolattartási módnak megfelelően, haladéktalanul értesíti. 414.5 A Bank nem felelős azokért a károkért, amelyek abból keletkeznek, hogy az Ügyfél a banki ügyletek kapcsán használt jogi, pénzügyi és egyéb speciális szakismeretet igénylő szakkifejezéseket nem a mindenkori szakmai szokásoknak és szokványoknak megfelelően értelmezte, értette. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások Bank az Ügyfél kérésére a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednekbanki ügylet megfelelő értelmezésével kapcsolatos tájékoztatást megadja. 5. Abban az esetben14.6 A jóvá nem hagyott vagy a jóváhagyott, ha az Egyedi Szerződés alapján de hibásan teljesített fizetési művelet helyesbítése iránti – fizető fél általi - kérelem esetén a Szállító köteles kártalanítani pénzforgalmi szolgáltatónak kell bizonyítania - adott esetben a Megrendelőt bármely harmadik fél hitelesítés által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltétele-, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse kifogásolt fizetési műveletet a Szállítót az ilyen követelésrőlfizető fél jóváhagyta, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezségetfizetési művelet megfelelően került rögzítésre, és a Megrendelő felhatalmazza teljesítést a Szállítót arrapénzforgalmi szolgáltató által nyújtott szolgáltatás műszaki hibája vagy üzemzavara nem akadályozta. 14.7 A Bank felelős az Ügyfél, mint fizető fél által közvetlenül kezdeményezett fizetési művelet hibás teljesítéséért, kivéve, ha bizonyítja, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzen. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésbenfizetési művelet összege a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatójához beérkezett. 614.8 A kedvezményezett Ügyfél által kezdeményezett fizetési művelet (pl. csoportos beszedési megbízás, felhatalmazó levélen alapuló beszedés) esetén a fizetési megbízás fizető fél pénzforgalmi szolgáltatójának történő továbbításáért a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatójaként a Bank felel, azaz ilyen esetben Bank a fizetési megbízást haladéktalanul megküldi a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatójának. 14.9 A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása 14.7-14.8 pontokban meghatározott szabályokat nem kell alkalmazni, ha a kedvezményezett Ügyfél pénzforgalmi szolgáltatójának székhelye nem EGT-állam területén található. 14.10 Ha a fizetési műveletet az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandóÜgyfél, mint fizető fél fizetés-kezdeményezési szolgáltatást végző pénzforgalmi szolgáltatón keresztül kezdeményezte, a Bank haladéktalanul, de legkésőbb a következő munkanap végéig visszatéríti az Ügyfél részére a nem teljesített vagy a hibásan teljesített fizetési művelet összegét, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozásfizetési számlát olyan állapotba hozza, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjedmintha a hibásan teljesített fizetési műveletre nem került volna sor. 7. Ha 14.11 A Bank és a Megrendelő fenti pénzforgalmi szolgáltatók közötti – a jelen ÁSZFÁltalános Üzleti Feltételek 1.X/10.4.3 pontban hivatkozott - biztonságos adatátviteli kapcsolat létrejöttének a Bank által a X/10.4.3 pont szerinti Hirdetményben közzétételre kerülő időpontját megelőzően – a fenti 14.10 pontban foglaltaktól eltérően - Ügyfél kizárólag a saját felelősségére veheti igénybe fizetés-kezdeményezési és számlainformációs szolgáltatást végző pénzforgalmi szolgáltatók szolgáltatásait és az Ügyfél viseli a fizetés-kezdeményezési szolgáltatást végző pénzforgalmi szolgáltató hibás teljesítéséből származó kárt. 14.12 Amennyiben az Ügyfél kártyaalapú készpénz helyettesítő fizetési eszköz kibocsátását végző pénzforgalmi szolgáltató szolgáltatását veszi igénybe, illetve akkor a Bank felelőssége kizárólag az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késveÜgyfél által kezdeményezett kártyalapú fizetési művelet végrehajtásához szükséges fedezet rendelkezésre állásáról, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesítia szükséges fedezet hiányáról szóló, kizárólag „igen”, vagy „nem „tartalmú visszaigazolás kibocsátására terjed ki a visszaigazolás időpontjában az Ügyfél fizetési számláján rendelkezésre álló fedezet alapján. A Bank által visszaigazolt fedezet az Ügyfél fizetési számláján nem kerül zárolásra és Ügyfél köteles biztosítani, hogy a Ptk. vonatkozó szabályai szerint fedezet a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles fizetési művelet tényleges végrehajtásakor is rendelkezésre álljon a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetnifizetési számláján.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Felelősség. 1. A Szállító felelősséggel tartozik a Megrendelővel szemben a szerződésszegéssel a Megrendelőnek okozott károkért. Azonban minden esetben kizárt a Szállító felelőssége a közvetett és következményi károkért, ideértve különösen, de nem kizárólagosan az elmaradt nyereségért, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkra, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogárólszavatolja, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóiraáltala rendelkezésre bocsátott hirdetési anyag, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetben, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsánjogtiszta, az ilyen kártalanítás feltételenem sérti vagy veszélyezteti harmadik személy jogát ill. jogos érdekét, továbbá, hogy a rendelkezésre bocsátott védjegy/logo/szlogen és vagy egyéb jel, jelzés jogosultja, jogszerű használója a Megrendelő, a megrendelések megtétele harmadik személyek jóváhagyásától nem függ. A Megrendelő haladéktalanul értesítse vállalja, hogy jelen pont megsértése esetén, amennyiben harmadik személy igénnyel lép fel a Szállítót az ilyen követelésrőlVilágmárka Shop Bt. -vel szemben, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán mentesíti a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezségetVilágmárka Shop Bt. -t, valamint köteles a Világmárka Shop Bt. -nél felmerült kárt és a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzenköltséget megtéríteni. A Megrendelő köteles támogatni szavatolja, hogy a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésben. 6rendelkezésre bocsátott hirdetési anyag a vonatkozó jogszabályoknak megfelel, ideértve különösen a megjelenések tartalmát, tényállításait. A felelősség jelen IXMegrendelő vállalja, hogy ezen pont megsértése esetén köteles a Világmárka Shop Bt. pont szerinti korlátozása - nél felmerült kárt és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandóköltséget megtéríteni. A Megrendelő visszavonhatatlanul átvállalja a Világmárka Shop Bt. -től mint a hirdetés közzé tévőjétől a szavatosságvállalása megsértéséből, továbbá a Grtv. és Fttv. szerint a reklámszolgáltatóval, valamint a reklámozóval és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozásreklám közzé tévőjével egyetemlegesen fennálló felelősségéből és az Ekertv. szerint az elektronikus hirdetési szolgáltatóval és az elektronikus hirdetés közzétévőjével együtt fennálló felelősségéből származó mindazon bírságot, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZFkártérítést, sérelemdíjat, költséget, illetve polgári jogi igényt, amit a hivatkozott törvények és jelen ÁSZF Megrendelő általi megszegése folytán az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan illetékes hatóságok vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, harmadik személyek a Világmárka Shop Bt. -vel és/vagy vezető tisztségviselőjével szemben érvényesítenek és mentesíti ezen személyeket és a PtkVilágmárka Shop Bt. -t a fentiekkel kapcsolatban. A Világmárka Shop Bt. szintén nem köteles ellenőrizni az általa csak továbbított, tárolt vagy hozzáférhetővé tett információ tartalmát, ill. nem köteles olyan tényeket vagy körülményeket keresni, amelyek jogellenes tevékenység folytatására utalnak továbbá nem vizsgálni, hogy a megjelentetni kívánt vagy megjelentetett hirdetés más harmadik személy jogait vagy jogos érdekeit sérti vagy veszélyezteti -e. A Megrendelő kizárólagosan felel az általa közölt adatok, minőségtanúsítási nyilatkozat valódiságáért, továbbá a megtévesztő és az összehasonlító reklám tilalmára vonatkozó szabályai szerint rendelkezések megsértéséért. Vis maior miatt elmaradt vagy hibásan teljesített hirdetés közzétételért a szerződésszegést kimenteni Világmárka Shop Bt. semmiféle kárigényt nem tudjafogad el. Vis maiornak minősül minden olyan elháríthatatlan a Világmárka Shop Bt. érdekkörén kívül eső esemény, úgy köteles amelyet a szerződésszegés eredményeképpen Világmárka Shop Bt. sem közvetve, sem közvetlenül nem képes befolyásolni, ideértve a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetnihatósági aktust is.

Appears in 1 contract

Samples: Online Advertising Agreement

Felelősség. 13.1. Amennyiben a Könyvelő azért nem tudja a szerződésben vállalt kötelezettségeit teljesíteni, mert az ügyfél nem adja át a könyvelés alapbizonylatait, akkor az adóbevallások, adatszolgáltatások és egyéb kötelezettségek késedelmes teljesítése miatti anyagi és erkölcsi felelősség az ügyfelet terheli. Ilyen esetben a Könyvelő nem köteles az „üres”, releváns adattartalom nélküli adóbevallásokat, adatszolgáltatásokat, egyéb beszámolási kötelezettségeket benyújtani. A Szállító felelősséggel tartozik Könyvelő a Megrendelővel szemben a szerződésszegéssel a Megrendelőnek okozott károkért. Azonban minden esetben kizárt a Szállító felelőssége a közvetett és következményi károkért, ideértve különösen, de nem kizárólagosan késedelmesen átadott dokumentumok alapján az átadástól az elvárható legrövidebb időn belül igyekszik az elmaradt nyereségértbevallásokat és adatszolgáltatásokat pótolni. 3.2. Az Ügyfél által kibocsátott és befogadott, elmaradt haszonértszámlák tartalmi, kamatveszteségértformai és adózástechnikai hibái miatt, termeléskieséséérttovábbá a könyvelés rendelkezésére bocsátott bizonylatok, adatvesztésért információvesztésértokmányok, üzletmenet kiesésértalaki megfelelőségéért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésérttartalmáért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérérta mögöttük lévő gazdasági események valódiságáért, kártérítésértnemzetközi adózás béli megítélésükért a Könyvelő semminemű felelősséget nem vállal, kártalanításért a teljesítésigazolás valódiságát nem vizsgálja, nem vizsgálhatja. (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben Az Ügyfél felelősségét nem mentesíti az a Szállító felelősségének mértéke tény, hogy átadta a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik Könyvelőnek a Szállító által szándékosan okozott károkrabizonylatokat, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogáról, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetben, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltételeigénye sem, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse Könyvelő az általa észlelt minden hibára, hiányosságra felhívja a Szállítót figyelmet.) 3.3. Az Ügyfelek által a Könyvelő, vagy a Könyvelő megbízottja, alvállalkozója (pl. bérszámfejtés) részére átadott bizonylatokról, dokumentumokról kijelenti, hogy azok még csak közvetetten sem irányulnak jogellenes cselekményre, és ezért minden anyagi és erkölcsi felelősség kizárólag az ilyen követelésrőlügyfelet terhel. 3.4. Az Ügyfél köteles a személyes késedelméből vagy hibájából keletkező károkat, illetve többletköltségeket a Könyvelőnek – külön megállapodás, illetve kalkuláció szerinti mértékben – megtéríteni. 3.5. A Könyvelő nem tehető felelősség azon tételekkel kapcsolatos adózási és számviteli következményekért, amelyek nem az általa könyvelt, rögzített bizonylatokból, nem az általa végzett számításokból, jelentésekből, könyvelési kimenetekből erednek. 3.6. A könyvelés pontosságáért és szabályszerűségéért, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán Könyvelő által vezetett nyilvántartások egyezőségéért, a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezségetbevallások, és beszámolók történő elkészítéséért a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzen. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésbenKönyvelő felelősséget vállal. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetni.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Felelősség. 1A honlapon található információk jóhiszeműen, a Szerző legjobb tudása szerint kerültek megosztásra, azonban azok kizárólag csak tájékoztató célt szolgálnak. A Szállító felelősséggel tartozik Honlapon és a Megrendelővel szemben Szellemi termékekben található adatok és információk nem minősíthetők úgy, mint a szerződésszegéssel Szerző tanácsa bizonyos szolgáltatások igénybevételére, cégvezetési vagy üzleti magatartás tanúsítására. A Honlapon található segédletek, tippek és tanácsok kivitelezésének következményeiért, a Megrendelőnek okozott károkértHonlap és a Szellemi termékek és Konzultáció használatából eredő közvetett vagy közvetlen károkért sem a Szerző, sem az Üzemeltető nem vállal felelősséget és nem nyújt garanciát. Azonban minden esetben kizárt Kivételt képez ez alól az az eset, amikor a Szállító felelőssége a közvetett személyes közreműködés, felügyelet külön és következményi károkértelőzetes írásos beleegyezés alapján történik az elvégzett munka felelősségvállalási kitétellel. A Szellemi termékekben (e-book, ideértve különösenkönyv, de nem kizárólagosan az elmaradt nyereségértsegédlet, elmaradt haszonértvideo-formátum, kamatveszteségértaudio-formátum, termeléskieséséértblog cikkek, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (hírlevél stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódikolvasható javaslatok, iránymutatások általános érvényűek, azok felhasználása, avagy eredményessége eltérő lehet konkrét esetekben, így mindenképp javasolt előtte szakemberrel történő egyeztetés és konzultáció szakértőkkel. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik folyamatosan változó jogszabályok miatt a Szállító által szándékosan okozott károkraSzellemi termékekben található törvényi hivatkozások (rendeletek, illetve az életbentörvények, testi épségben vagy egészségben okozott károkrajogszabályok) és információk időközben változhatnak. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül Szolgáltató nem nyújt jogi tanácsadást, ezért minden egyéb – az ÁSZF-benesetben konzultájon ügyvéddel, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2jogásszal is. A jelen ÁSZF-ben használt "Szellemi és fizikai (például: könyv, egyéb oktatási anyagok) termékek nem minősülnek jogi tanácsadásnak. A Szellemi és fizikai (például: könyv, egyéb oktatási anyagok) termékek nem minősülnek pénzügyi tanácsadásnak. A Szerző és az Üzemeltető a Honlap és a Szellemi termékek használata során az ügyfélnél, felhasználónál felmerülő károkért kizár mindenféle kártalanítási, kártérítési igény" kifejezés magában foglalja igényt vagy jogi követelést. A Honlapon és/vagy a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket isSzellemi termékek során megadott bevételi és jövedelmi adatok csak becslések, amit a Szerző legjobb tudása szerint tett közzé, azonban kizárólag ezek nem reprezentatív statisztikák és nem nyújtanak semmilyen garanciát. Amennyiben ezen információkra és számadatokra támaszkodik, elfogadja, hogy nem biztos, hogy el is éri ezeket a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3bevételi és jövedelmi szinteket. Megrendelő Bármely szellemi termékben, a Honlapon megjelenő cikkekben, egyéb segédletekben, ahol bevételi vagy jövedelmi adatok szerepelnek, nem az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogárólátlagkeresetet jelentik. Az elérhető jövedelmi és bevételi szint számos tényező függvénye, ezért a Szolgáltató nem ad ígéretet arra vonatkozólag, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4ismertetett módszerek Önnél/Vállalkozásánál is működni fognak. Minden Szellemi termék és szolgáltatás kizárólag tájékoztatási jellegű. Minden esetben járjon el körültekintően, kérdezzen meg más szakembert, könyvelőt és ügyvédet mielőtt bármilyen adatot, információt felhasznál. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóiraSzellemi termékekben és Konzultáció során átadott információ, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetben, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltételetájékoztatás nem teljeskörű! Az ÁSZF elfogadásával elismeri, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse Szolgáltató nem felelős az üzleti döntésekért és az azzal kapcsolatos közvetlen vagy közvetett eredményekért. A Szolgáltató a Szállítót szerződés teljesítésével összefüggésben bekövetkező károkért való kártérítési felelősségét az ilyen követelésrőlirányadó jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárja. A honlapon, Szellemi termékekben, Konzultáción bemutatott 3. fél által forgalmazott termékek vagy szolgáltatások kizárólag tájékoztatási célt szolgál, ezek működéséért a Szolgáltató nem vállal felelősséget. A Szolgáltató nincs kapcsolatban ezen szolgáltatások/termékek gyártóival. A Szolgáltató a szerződés teljesítésével összefüggésben bekövetkező károkért való kártérítési felelősségét (esetleges negatív következményekért, veszteségekért, költségekért) amelyek bármely általa nyújtott vagy forgalmazott Szolgáltatás megvalósítása közben vagy a megvalósításra való törekvés közben keletkezett, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezséget, és a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzen. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésbenlegteljesebb mértékben kizárja. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetni.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Felelősség. 16.1. A Szállító felelősséggel tartozik Bank a Megrendelővel szemben Széfben elhelyezett tárgyak őrzését hitelintézettől elvárható gondossággal látja el. A Bank a szerződésszegéssel Széfben elhelyezett tárgyakat nem használhatja, és harmadik személy őrizetébe nem adhatja. A Bank a Megrendelőnek okozott károkértSzéf tartalmát nem ismerheti, a Bankot az Ügyfelek személyét érintően a vonatkozó jogszabály szerinti titoktartási kötelezettség terheli. Azonban minden esetben kizárt A Bank nem vállal kötelezettséget a Szállító felelőssége Széfben elhelyezett értékpapírok / bármely hozammal bíró okiratok kezelésére, hozamának beszedésére, jóváírására. A Bank a közvetett és következményi károkértletétbe helyezett Értéktárgyakban keletkezett – igazolt – anyagi kár erejéig, ideértve de legfeljebb a Szerződésben a Széfbérlő által megjelölt Kártérítési Felelősségvállalás Felső Határa összegéig vállal felelősséget. A Széfben elhelyezett eszmei értéket (is) megtestesítő értéktárgyak, így különösen, de nem kizárólagosan kizárólagosan: iratok, tervek, üzleti könyvek, rajzok, szellemi alkotások, adathordozók a tárolt adatokkal, szoftverek, számlák bizonylatok tekintetében a Bank felelőssége az elmaradt nyereségértÉrtéktárgyakban foglalt eszmei értékre / azok által megtestesített értékre nem terjed ki. Korlátlan a Bank felelőssége azon károk tekintetében, elmaradt haszonértamelyet alkalmazottja vagy a szolgáltatással összefüggésben eljáró megbízottja szándékosan, kamatveszteségértvagy súlyos gondatlansággal okozott. A Bank nem felel a károkért, termeléskieséséértha a kár, adatvesztésért információvesztésértvagy a károkozó magatartás elháríthatatlan külső ok következménye, üzletmenet kiesésértvagy azzal összefüggésben kifejtett magatartás, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésérta Széfbérlő / Meghatalmazottja maga okozta, harmadik személyeknek fizetendő kötbérértvagy szerződésszegése, kártérítésértvagy gondatlansága következménye – a közrehatása arányában. Elháríthatatlan külső oknak minősül minden olyan eset és körülmény, kártalanításért amely nem, vagy nem közvetlenül a Bank üzemi működésével összefüggésben áll elő, és amely elhárítására a Bank nem, vagy csak aránytalan terhek vállalásával lenne képes. A Bank nem felel továbbá azokért a károkért, amelyek a letétbe helyezett Értéktárgy jellegéből adódó elváltozásokból vagy különös kezelést igénylő tulajdonságából erednek (különösen, de nem kizárólagosan: korrózió, oxidáció, súlyveszteség, öngyulladás, korhadás, elmágneseződés, az Értéktárgy részét képező elektronikai alkatrészeiben bármely belső hatásra bekövetkezett kár, az Értéktárgy meghibásodásából eredő kár). 6.2. Amennyiben az Ügyfél az Értéktárgy károsodását vagy hiányát észleli, köteles azt haladéktalanul a Bank részére bejelenteni, erről a kár, a kár oka és az Értéktárgy körülírása mellett jegyzőkönyvet felvetetni, és aláírni azt. Az Ügyfél ezen kötelezettsége elmulasztásából vagy késedelméből eredő / fokozódó kár a Széfbérlő terhére esik. A kár mértéke, az Értéktárgy Széfben történő elhelyezésének ténye, értéke, valamint a kár és a Bank magatartása közötti okozati összefüggés tekintetében a bizonyítás az Ügyfelet terheli. Egyedi ékszerek, műtárgyak, gyűjtemények esetében a Bank elvárhatja a hivatalos értékbecslővel készíttetett értékbecslés eredeti példányát, vagy – amennyiben érintett – hagyatékátadó végzés jogerős példányát. A Bank fenntartja a jogot arra, hogy csak olyan Értéktárgyak esetén teljesítsen fizetési kötelezettséget, melyek tekintetében az Értéktárgy értéke / károsodása mértéke hitelt érdemlően bizonyításra került. A Bank letéti szolgáltatása okán biztosítási szerződést kötött, és a Széfbérlő részére kifizetett kárösszeget – a biztosítási szerződés keretei között – érvényesíti a Biztosító felé, az Ügyfél bevonásával. A Bank kárigénye érvényesíthetősége érdekében Széfbérlő a Szerződés aláírásával felhatalmazza a Bankot arra, hogy káresemény esetén a kártérítés tényét, összegét a Biztosítóval közölje, illetve átadja részére mindazt az okiratot (jegyzőkönyv, értékbecslés, hagyatéki végzés stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkra, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogáról, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetben, ha az Egyedi Szerződés amely alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltételeBank Széfbérlő részére kifizetést teljesített. Széfbérlő kötelezettséget vállal arra, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse Bank által hivatalosan jelzett biztosítási esemény esetén is a Szállítót az ilyen követelésről, kárrendezés érdekében a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezségetBankfiókba bejön, és ellenőrzi a Megrendelő felhatalmazza Széfben elhelyezett Értéktárgyait, illetve a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzenkármegállapítás és kárrendezés során a Bankkal együttműködik. A Megrendelő köteles támogatni Széfbérlőnek a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésbenkárigénye érvényesítésére maximum egy év áll a rendelkezésére, e határidő elmulasztása jogvesztő hatályú. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetni.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions for Safe Deposit Services

Felelősség. 1A beavatkozás során előforduló, előre nem látható adatvesztés, rendszerösszeomlás, illetve hardver meghibásodás miatt a Szolgáltató felelősséget nem vállal. A Szállító felelősséggel tartozik a Megrendelővel szemben a szerződésszegéssel a Megrendelőnek okozott károkért. Azonban minden esetben kizárt a Szállító Szolgáltató felelőssége a közvetett és következményi károkérttényleges kárra vonatkozóan is csak felróhatóság esetében áll fenn, ideértve különösenazaz a Szolgáltató mentesül a kártérítési felelősség alól, de nem kizárólagosan az elmaradt nyereségértha bizonyítja, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben hogy a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkrakésedelem elkerülése, illetve a hibátlan teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy az életbenaz adott helyzetben elvárható. Nem téríti meg a Szolgáltató a kárnak azt a részét, testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogáról, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetben, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltételeamely abból származott, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse a Szállítót kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az ilyen követelésről, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezséget, és a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arraadott helyzetben elvárható. Felek kijelentik, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzena díjazás mértéke jelen felelősség kizárásra tekintettel került megállapításra. A Megrendelő köteles támogatni felel a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésben. 6nem szabványos vagy minősített berendezés csatlakoztatásából, a berendezések ellenőrzésének megakadályozásából, a hibaelhárítás nem megfelelő biztosításából eredő, a Szolgáltatónak okozott kárért. Megrendelő felelőssége a berendezés használójának magatartására is kiterjed. A felelősség jelen IXSzolgáltató a Megrendelőnél telepített szoftverek jogtisztaságát nem vizsgálja, azokért felelősséget nem vállal. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandóA Szolgáltató saját tevékenységéért szavatosságot vállal. Az értékesített eszközök/készülékek vonatkozásában a Szolgáltató átadja a eszközök/készülék jótállási-jegyét és/vagy jótállási feltételeit. A jótállás ideje, és feltételei a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7jótállási jegyen találhatóak. Ha Garancia igénybevétele esetén a Szolgáltató a Megrendelő ilyen igénye esetén kiszállási díj ellenében biztosítja a helyszíni cserét. A Szolgáltató által cserélt vagy beszerelt informatikai, A Szolgáltató által cserélt vagy beszerelt informatikai, telekommunikációs alkatrészekre a Szolgáltató vállalja a törvényben előírt jótállási felelősséget. Ezeknél a részegységeknél, a garancia érvényesítése, a Szolgáltató, jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a PtkÁVF 9. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetnipontjában megadott kapcsolati pontjain történik.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Felelősség. 116.1 A Scania nem tartozik semmilyen szerződéses, sem a Szerződéssel kapcsolatos felelősséggel a jelen Általános Feltételekben vagy a Szerződés bármely más részében kifejezetten meghatározottakon kívül. 16.2 A Scania nem vállal semmiféle felelősséget vagy garanciát, nem nyújt semmilyen biztosítékot, és ezért nem vállal felelősséget az alábbiakért: a) a Szolgáltatások bármilyen helyzetben történő igénybevételének jogszerűsége, ideértve egyebek mellett a számítógépes biztonságot, a távközlést és az adatexportot is; b) a Szolgáltatások vagy azok elemzésein keresztül továbbított adatok pontossága vagy minősége, legyen szó akár az Ügyfél társadalombiztosítási rendelkezések szerinti törvényi kötelességeinek teljesítéséről (például munkaidőre / vezetési órákra és pihenőidőkre vonatkozó rendelkezések), akár másról; c) a Szolgáltatások Ügyfél általi igénybevétele vagy - ha a Szerződés nem rendelkezik másképp - az Ügyfél által a Szolgáltatások igénybe vétele során elért eredmények minősége, vagy ha a Szolgáltatások nem felelnek meg igényeinek; d) az Eszközök helytelen csatlakoztatása, használata vagy karbantartása által okozott hibák, pl. a kommunikátorok más, nem Scania termékekhez történő csatlakoztatása nem a gyártó saját FMS kapuját jelentő interfészek révén; e) adattorzulás vagy adatvesztés, amikor az Ügyfél az Interfészen keresztül vagy a Szolgáltatások használata közben rákapcsolódik a Scania szerverekre; f) a Szerződés Ügyfél általi be nem tartása okozta kiadások, költségek vagy károk; g) behatolás az Ügyfél vagy más személyek számítógépes forrásai közé, aminek eredményeként harmadik személyek férhetnek hozzá az Ügyfél adataihoz, és azokat terjeszthetik, megsemmisíthetik vagy megzavarhatják; h) minden annak kapcsán felmerült kiadás, költség vagy kár, hogy az Ügyfél az Előfizetés megszűnése vagy felmondása következtében nem rendelkezik Interfészen keresztüli hozzáféréssel az információkhoz, vagy annak eredményeként, hogy a Scania a Szerződéssel összhangban törölte az információkat. 16.3 A Szállító felelősséggel tartozik Scania semmilyen körülmények között nem felel a Megrendelővel Szolgáltatások hiányosságaiért vagy az Előfizetés megszakításáért, továbbá az Ügyfél oldalán ennek következtében felmerülő közvetlen vagy közvetett költségekért és károkért (például jövedelem-kiesés, kiadások, az Ügyfél adatainak elvesztése vagy megsértése, az Ügyfél harmadik felekkel szembeni felelőssége stb.), mégpedig akkor sem, ha figyelmeztetve is lett az ilyen veszteség lehetőségére. 16.4 Jelen Szerződés értelmében a Scania nem felel az Eszköz miatt felmerült, vagy az általa okozott hibákért, költségekért sem károkért, amennyiben ezekre a hibákra, költségekre vagy károkra nem vonatkoznak a Scania Termékekre nyújtott jótállás vagy a Scania által az Eszközre vagy a Scania által szállított más árura nyújtott kötelezettségvállalások (amennyiben ez releváns). 16.5 A Scania az Előfizetés(ek) vagy a Szerződés alapján fennálló vagy más egyéb kötelezettségei megsértése esetén az Ügyféllel szemben a szerződésszegéssel a Megrendelőnek okozott károkért. Azonban felmerült bármilyen vagy közvetett kárért minden esetben kizárt csak akkor felel, ha azt a Szállító Scania szándékos kötelességszegése vagy súlyos gondatlansága okozta. 16.6 A Scania nem vállal felelősséget az olyan események okozta szerződésszegéséért, amelyet a Scania ésszerűen nem befolyásolhatott, mint például az Eszközök hibái, meghibásodások vagy az Ügyféllel kapcsolatos más egyéb körülmények, balesetek, tűzesetek, fegyveres vagy más hasonló konfliktusok, polgári zavargások, munkaügyi viták, állami szervek eljárása vagy tétlensége, áradások / szivárgások, áramszünetek, megszakítások vagy késések, a Szolgáltató hálózatában, külső hálózatokban, interneten, telefonhálózatban vagy távközlésben fellépő hibák vagy meghibásodások. 16.7 Tekintet nélkül az e dokumentumban másképpen feltüntetett információkra, ha bármelyik fél a személyes adatok szolgáltatásnyújtás célú feldolgozása során a jogszabályi kötelezettségek megsértését okozná (akár a GDPR, akár más dokumentumok vonatkoznak rájuk), ez a fél kártalanítja a másik felet és megóvja, megvédi minden olyan az Adatalanyoknak okozott kár következtében kirótt adminisztratív szankcióval vagy felelősségre-vonással szemben, amelyet a másik fél az ilyen jogsértés miatt szenvedett el. 16.8 A Scania maximális felelőssége a közvetett Szerződés alapján vagy azzal összefüggésben az Ügyfélnek okozott (közvetlen és következményi károkértközvetett) károkért az első Előfizetés nyilvántartásba vételétől számított tizenkét (12) hónapos időszakra vonatkozóan ezer (1000) euróra korlátozott, ideértve különösenfüggetlenül attól, de nem kizárólagosan hogy az elmaradt nyereségért, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos Ügyfél hány a Szerződés hatálya alá tartozó Előfizetéssel vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősségetTermékkel rendelkezik. Egyebekben Mindennemű kétségek elkerülése érdekében a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik. A kártérítés mértékének felelősség ezen korlátozása nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkra, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárvaadatok fenti megsértése után járó kompenzációjára. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogáról, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel 16.9 Az egyik fél másik féllel szemben érvényesítse. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetben, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltétele, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse a Szállítót az ilyen követelésről, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezséget, és a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzen. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésben. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve fennálló követelését az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan kár vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetnikártérítés okának megállapítását követően három (3) hónapon belül kell érvényesíteni.

Appears in 1 contract

Samples: Service Subscription Agreement

Felelősség. 1A DSK tag köteles a tesztelésre kivitt terméket annak rendeltetésének megfelelően, állagát megóvva, a DECATHLON vagyoni és tulajdonjogi igényeinek szem előtt tartásával használni. A Szállító felelősséggel tartozik DSK tag a Megrendelővel szemben termék használatát más, harmadik személynek nem engedheti át, amennyiben ez mégis megtörténik, a szerződésszegéssel DSK tag a Megrendelőnek más, harmadik személy által a termékben vagy a termékkel okozott károkértkárért úgy felel, mintha maga járt volna el.DECATHLON nem vállal felelősséget a termék DECATHLON-nak fel nem róhatóan vagy rendeltetésellenes használatból eredő kapcsán, ideértve DSK tagban vagy harmadik személyekben okozott károk. Azonban minden Ezen károkért kizárólag a DSK tag felelős. Amennyiben DSK tag a termék tesztelésével összefüggésben akár a DECATHLON-nak, akár harmadik személynek kárt okoz, teljes kártérítési felelősség terheli. Kártérítés körében: Amennyibena termék a tesztelés közben megsemmisül, vagy olyan állapotba kerül, mely a termék további tesztelését nem teszi lehetővé: DSK tag köteles a teszttermék bruttó vételárát a DECATHLON részére a helyszínen vagy a DECATHLON felszólítására megfizetni. DECATHLON abban az esetben kizárt nem él az itt rögzített kártérítési jogával, ha a Szállító felelőssége kár a közvetett és következményi károkérttermék rendeltetésszerű használatából vagy a termék tesztelésre kiadáskor már meglévő hibájára vezethető vissza. A termék vételárán felül DECATHLON jogosult az esetlegesen felmerült egyéb kárai megtérítését is követelni. Amennyiben a termék tesztelés közben megsérül, de tesztelésre még alkalmas marad: DECATHLON jogosult a termékben bekövetkezett kár miatt az értékcsökkenés megtérítését követelni a DSK tagtól. Amennyiben a tesztelésre kivitt termék bármilyen okból – ideértve különösen, de nem kizárólagosan az elmaradt nyereségérta termék megsemmisülését, elmaradt haszonérthasználhatatlanná válását, kamatveszteségértelvesztését, termeléskieséséértszándékos eltulajdonítását - nem kerül a DECATHLON részére visszaszolgáltatásra határidőben, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősségetúgy DSK tag köteles a DECATHLON részére szerződésszegési kötbér címén a DECATHLON erről szóló írásbeli felszólításának kézhezvételétől számított 15 napon belül a tesztelésre kivitt termék terméktesztelési szerződésben rögzített bruttó értékének megfelelő összeget a felszólításban megjelölt módon megfizetni. Egyebekben DECATHLON jogosult a Szállító felelősségének mértéke tesztelésre kivitt termék megrongálódása esetén a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkra, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogáról, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5megrongálódás mértékével arányos kártérítést érvényesíteni DSK taggal szemben. Abban a nem várt esetben, amennyiben a DSK tag a tesztelésre elvitt terméket a fentiekben meghatározott határidőben és módon nem szolgáltatja vissza DECATHLON részére, továbbá abban az esetben, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani DECATHLON felé fennálló fizetési kötelezettségének– ideértve a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsánkötbér és kártérítés megfizetését is – nem tesz eleget, az ilyen kártalanítás feltételeDECATHLON a szükséges jogi lépéséket megteszi, hogy melynek költségét szintén a Megrendelő haladéktalanul értesítse a Szállítót az ilyen követelésről, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezséget, és a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzen. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésbenDSK tagra terheli. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetni.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Felelősség. 1Aki a szerződés megszegésével a másik félnek kárt okoz, köteles azt megtéríteni. A Szállító felelősséggel tartozik Mentesül a Megrendelővel szemben a szerződésszegéssel a Megrendelőnek okozott károkért. Azonban minden esetben kizárt a Szállító felelőssége a közvetett és következményi károkért, ideértve különösen, de nem kizárólagosan az elmaradt nyereségért, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkra, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogáról, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetbenfelelősség alól, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltételebizonyítja, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse a Szállítót az ilyen követelésrőlszerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezségetszerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta, és a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arranem volt elvárható, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzena körülményt elkerülje, vagy a kárt elhárítsa. - Kártérítés címén meg kell téríteni a szolgáltatás tárgyában keletkezett kárt. A Megrendelő köteles támogatni szerződésszegés következményeként a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésben. 6jogosult vagyonában keletkezett egyéb károkat és az elmaradt vagyoni előnyt olyan mértékben kell megtéríteni, amilyen mértékben a jogosult bizonyítja, hogy a kár, mint a szerződésszegés lehetséges következménye a szerződés megkötésének időpontjában előre látható volt. Szándékos szerződésszegés esetén a jogosult teljes kárát meg kell téríteni. A károsult kármegelőzési, kárelhárítási és kárenyhítési felelősségére a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség jelen IXszabályait kell alkalmazni. pont szerinti korlátozása és kizárása Aki a kötelezettsége teljesítéséhez vagy joga gyakorlásához más személy közreműködését veszi igénybe, az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandóigénybevett személy magatartásáért úgy felel, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7mintha maga járt volna el. Ha a Megrendelő kötelezettnek más személy igénybevételére nem volt joga, felelős mindazokért a károkért is, amelyek a személy igénybevétele nélkül nem következtek volna be. Ha a teljesítési határidő lejárta előtt nyilvánvalóvá válik, hogy a teljesítés hibás lesz, a jogosult a hiba kijavítására, vagy a kicserélésre tűzött (és Xxxxxxxxxx által elfogadott) határidő eredménytelen eltelte után gyakorolhatja a hibás teljesítésből eredő jogokat. A szándékosan okozott, továbbá emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősséget korlátozó vagy kizáró szerződési kikötés semmis. - Ha Polgári törvénykönyv másként nem rendelkezik, a követelések öt év alatt évülnek el. Az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé vált. Az elévülést kizáró megállapodás semmis. Ha Polgári Törvénykönyv eltérően nem rendelkezik, az elévült követelést bírósági eljárásban nem lehet érvényesíteni. - A fő követelés elévülésével az attól függő mellékkövetelések is elévülnek. A mellékkövetelések elévülése a fő követelések elévülését nem érinti. - Ha Szállító teljesítése ellehetetlenül, a szerződés megszűnik. A teljesítés lehetetlenné válásáról tudomást szerző fél késedelem nélkül köteles erről a másik felet értesíteni. Az értesítés elmulasztásából eredő kárt a mulasztó fél köteles megtéríteni. - Szállító felelősségét szigorúan az adásvételi megállapodásban rögzített feltételek, ill. a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetniÁltalános Szállítási Feltételek korlátozzák.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Felelősség. 1korlátozása‌ A Társaság fenntartja magának a jogot, hogy a meghirdetett programokat, járat időpontokat, időtartamot, útvonalat megváltoztassa, módosítsa. A Szállító felelősséggel tartozik menetidők tájékoztató jellegűek, amennyiben az utazás hosszabb vagy rövidebb időt vesz igénybe, úgy azért a Megrendelővel szemben a szerződésszegéssel a Megrendelőnek okozott károkért. Azonban minden esetben kizárt a Szállító felelőssége a közvetett és következményi károkért, ideértve különösen, de Társaság felelőssé nem kizárólagosan az elmaradt nyereségért, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódiktehető. A kártérítés mértékének korlátozása Társaság mindent megtesz annak érdekében, hogy a menetrendet tartsa, azonban a késedelemért felelősséget nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkra, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkravállal. A jelen IXhajójáratok csak megfelelő számú utas esetén indulnak el. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – Amennyiben valamely járat törlésre kerül, úgy arról a Társaság az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2Utast értesíti. A jelen ÁSZFhajójáratokon történő utazás a hajó befogadóképessége, vagy különleges esetben az utazásban résztvevők személyi biztonsága, hajó állapotának védelme érdekben meghatározott létszámban, ültetett programok esetében az asztalok, székek számától függően korlátozott mértékben vehető igénybe. Túlfoglalás, különleges esemény esetén a Társaság a szolgáltatás nyújtását megtagadhatja. Rendkívüli időjárási körülmények, illetőleg műszaki okok, valamint a Társsaságtól független, előre nem látható események miatt (vis maior) a Társaságot megilleti a jog, hogy a hajójáratot törölje. A járat törlésekről a Társaság tájékoztatót tesz közzé az Indulási kikötőben, és amennyiben rendelkezik az Utas e-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja mail címével, úgy az erről szóló értesítést e-mailen is megküldi, valamint rövid úton tájékoztatja a szerződésszegéssel okozott közvetítő partnereket. Járat törlés esetén a Társaság a jegy árát visszatéríti vagy amennyiben az Utas elfogadja, úgy kezelési költség nélkül átfoglalja azt más járatra. A Társaság egyéb károk, költségek megtérítésére vonatkozó igényeket isnem köteles. A nem ültetett programokon a helyfoglalás érkezési sorrendben történik. Ültetett programok esetében amennyiben az Utas élt asztalválasztási lehetőséggel, azonban kizárólag úgy a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3Társaság részére a lefoglalt asztalt/kilátást biztosítja. Megrendelő Egyéb esetben az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogárólasztalokat a Társaság osztja ki. A Társaság fenntartja a jogot, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4hajójáratot flottájába tartozó másik hajóval helyettesítse. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások Az előző esetben a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5Társaság többlet díjat nem számít fel. Abban az esetben, ha a hajó az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsánutazást megkezdi, az ilyen kártalanítás feltétele, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse a Szállítót az ilyen követelésről, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezséget, és a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzen. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésben. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni azonban azt folytatni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen Társaság a Szállítónál felmerült károkat kiindulási állomásra visszaszállítja az Utasokat, vagy a Szállítónak maradéktalanul megfizetnivisszaszállítás igazolt költségét megtéríti és a jegy árát kezelési költség nélkül visszafizeti. Egyéb károkért a Társaság felelősséget nem vállal. A hajók és a kikötők biztonsági kamerákkal felszereltek, amelyekre vonatkozó adatkezelési tájékoztató a hajón és a kikötőkben elérhető. A kamerás megfigyelésre történő figyelmeztetés a bejáratoknál kihelyezésre került. A Társaság felhívja az Utasok figyelmét arra, hogy a hajón lévő étteremben található étlapon az allergének feltüntetésre kerültek. Vacsora program esetében esetleges ételallergia, ételintolerancia a megjegyzés rovatban jelezhető. A Társaság mindent megtesz annak érdekében, hogy az Utas igényeket kielégítse, azonban bizonyos alapanyagok nem mellőzhetőek az ételek elkészítése során. A Társaság felhívja az Utas figyelmét arra, hogy nem tudja garantálni, hogy az ételek az elkészítésük során nem érintkeznek más alapanyagokkal, ezért ételallergia és intolerancia esetén az Utas saját felelősségére vehet részt a programon, a Társaság a felelősségét kizárja. A Társaság valamennyi kártérítési kötelezettségét a menetjegy árának 150 %-ában korlátozza.

Appears in 1 contract

Samples: Üzletszabályzat

Felelősség. 114.1 A Bank nem felel az erőhatalomból (vis maior), a Bank érdekkörén kívül eső belföldi vagy külföldi jogszabály rendelkezéséből, közösségi jogi aktus, illetve belföldi vagy külföldi hatóság rendelkezéséből vagy a Bank működésének elháríthatatlan megzavarásából eredő kárért. Ugyanez érvényes arra az esetre is, ha a Bank vagy a Bank valamely fiókja a Bank érdekkörén kívül eső jelentős okból bizonyos ideig beszünteti, vagy korlátozza működését, mely esetben Bank az adott bankfiók bejáratára kifüggesztett Hirdetményben értesíti Ügyfelet arról, hogy a Bank szolgáltatásai mely legközelebbi bankfiókban érhetők el. A Szállító felelősséggel tartozik a Megrendelővel szemben a szerződésszegéssel a Megrendelőnek okozott károkért. Azonban Bank Ügyfelet minden esetben kizárt megfelelően - bankfióki kiszolgálás esetén az érintett bankfiókban személyesen, illetve telefonos kiszolgálás esetén a Szállító felelőssége telefonos ügyfélszolgálaton keresztül - a közvetett és következményi kiszolgálás során tájékoztatja arról, ha a megbízás (ok) teljesítéséhez szükséges számítástechnikai rendszerében olyan jellegű meghibásodás van, amely nem teszi lehetővé az adott megbízás (ok) szerződésszerű, határidőn belüli teljesítését. A Bank nem felelős az Ügyfelet ért azon károkért, ideértve különösenamelyek arra tekintettel következnek be, de hogy Ügyfél a Bank tájékoztatása ellenére, saját döntése alapján a megbízás teljesítésére ad a Banknak utasítást. 14.2 A Bank, ha az Ügyfél megbízása alapján átvesz vagy továbbít okmányokat, megvizsgálja azokat, hogy megfelelnek-e a megbízásban foglaltaknak, nem kizárólagosan felel azonban a Bank az elmaradt nyereségértokmányok eredetiségéért, elmaradt haszonértérvényességéért és fordításáért, kamatveszteségértvalamint az okmányokban említett áruk típusáért, termeléskieséséértmennyiségéért és minőségéért. 14.3 Okmányok kiszolgáltatása és fizetés esetén a Bank annak teljesít, adatvesztésért információvesztésértaki az igazoló dokumentumainak megvizsgálása alapján az okmányok, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben illetve a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódikfizetés elfogadására jogosult. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik Bank a Szállító által szándékosan okozott károkraszemélyazonosság, a meghatalmazás vagy egyéb tény, illetve jogosultság igazolására neki bemutatott okmányok eredetiségét, érvényességét és alkalmasságát a tőle elvárható gondossággal megvizsgálja, idegen nyelvű okirat esetén szükség szerint lefordítja vagy az életbenÜgyfél költségén lefordíttatja (ha az nem angol nyelven érkezik), testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten ebből eredő károkért nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárvafelel. 2. 14.4 A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket isBankot nem terheli felelősség azon eseményekért, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogárólamelyek abból erednek, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit Ügyfél, mint kedvezményezett javára vagy Ügyfél által bármely harmadik személy javára indított megbízás a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítseBankon kívül álló okok miatt, így például a Bankra és/vagy a teljesítésben közreműködő pénzügyi intézményekre kötelező, valamely nemzetközi szervezet vagy hatóság által elrendelt korlátozó intézkedés (szankció) alkalmazása miatt nem teljesül. A Bank kizárja a felelősségét az így visszautasított, illetve meghiúsult megbízásokból az Ügyfelet ért esetleges károkért. Az Ügyfél fizetési megbízásának visszautasítása esetén a Bank az Ügyfelet a megjelölt kapcsolattartási módnak megfelelően, haladéktalanul értesíti. 414.5 A Bank nem felelős azokért a károkért, amelyek abból keletkeznek, hogy az Ügyfél a banki ügyletek kapcsán használt jogi, pénzügyi és egyéb speciális szakismeretet igénylő szakkifejezéseket nem a mindenkori szakmai szokásoknak és szokványoknak megfelelően értelmezte, értette. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások Bank az Ügyfél kérésére a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednekbanki ügylet megfelelő értelmezésével kapcsolatos tájékoztatást megadja. 5. Abban az esetben14.6 A jóvá nem hagyott vagy a jóváhagyott, ha az Egyedi Szerződés alapján de hibásan teljesített fizetési művelet helyesbítése iránti – fizető fél általi - kérelem esetén a Szállító köteles kártalanítani pénzforgalmi szolgáltatónak kell bizonyítania - adott esetben a Megrendelőt bármely harmadik fél hitelesítés által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltétele-, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse kifogásolt fizetési műveletet a Szállítót az ilyen követelésrőlfizető fél jóváhagyta, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezségetfizetési művelet megfelelően került rögzítésre, és a Megrendelő felhatalmazza teljesítést a Szállítót arrapénzforgalmi szolgáltató által nyújtott szolgáltatás műszaki hibája vagy üzemzavara nem akadályozta. 14.7 A Bank felelős az Ügyfél, mint fizető fél által közvetlenül kezdeményezett fizetési művelet hibás teljesítéséért, kivéve, ha bizonyítja, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzena fizetési művelet összege a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatójához beérkezett. 14.8 A kedvezményezett Ügyfél által kezdeményezett fizetési művelet (pl. csoportos beszedési megbízás, felhatalmazó levélen alapuló beszedés) esetén a fizetési megbízás fizető fél pénzforgalmi szolgáltatójának történő továbbításáért a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatójaként a Bank felel, azaz ilyen esetben Bank a fizetési megbízást haladéktalanul megküldi a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatójának. 14.9 A 14.7-14.8 pontokban meghatározott szabályokat nem kell alkalmazni, ha a kedvezményezett Ügyfél pénzforgalmi szolgáltatójának székhelye nem EGT-állam területén található. 14.10 Ha a fizetési műveletet az Ügyfél, mint fizető fél fizetés-kezdeményezési szolgáltatást végző pénzforgalmi szolgáltatón keresztül kezdeményezte, a Bank haladéktalanul, de legkésőbb a következő munkanap végéig visszatéríti az Ügyfél részére a nem teljesített vagy a hibásan teljesített fizetési művelet 14.11 A Bank és a fenti pénzforgalmi szolgáltatók közötti – a jelen Általános Üzleti Feltételek 1.X/10.4.3 pontban hivatkozott - biztonságos adatátviteli kapcsolat létrejöttének a Bank által a X/10.4.3 pont szerinti Hirdetményben közzétételre kerülő időpontját megelőzően – a fenti 14.10 pontban foglaltaktól eltérően - Ügyfél kizárólag a saját felelősségére veheti igénybe fizetés-kezdeményezési és számlainformációs szolgáltatást végző pénzforgalmi szolgáltatók szolgáltatásait és az Ügyfél viseli a fizetés-kezdeményezési szolgáltatást végző pénzforgalmi szolgáltató hibás teljesítéséből származó kárt. 14.12 Amennyiben az Ügyfél kártyaalapú készpénz helyettesítő fizetési eszköz kibocsátását végző pénzforgalmi szolgáltató szolgáltatását veszi igénybe, akkor a Bank felelőssége kizárólag az Ügyfél által kezdeményezett kártyalapú fizetési művelet végrehajtásához szükséges fedezet rendelkezésre állásáról, vagy a szükséges fedezet hiányáról szóló, kizárólag „igen”, vagy „nem „tartalmú visszaigazolás kibocsátására terjed ki a visszaigazolás időpontjában az Ügyfél fizetési számláján rendelkezésre álló fedezet alapján. A Megrendelő Bank által visszaigazolt fedezet az Ügyfél fizetési számláján nem kerül zárolásra és Ügyfél köteles támogatni biztosítani, hogy a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésbenfedezet a fizetési művelet tényleges végrehajtásakor is rendelkezésre álljon a fizetési számláján. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetni.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Üzleti Feltételek

Felelősség. 114.1 A Bank nem felel az erőhatalomból (vis maior), a Bank érdekkörén kívül eső belföldi vagy külföldi jogszabály rendelkezéséből, közösségi jogi aktus, illetve belföldi vagy külföldi hatóság rendelkezéséből vagy a Bank működésének elháríthatatlan megzavarásából eredő kárért. Ugyanez érvényes arra az esetre is, ha a Bank vagy a Bank valamely fiókja a Bank érdekkörén kívül eső jelentős okból bizonyos ideig beszünteti, vagy korlátozza működését, mely esetben Bank az adott bankfiók bejáratára kifüggesztett Hirdetményben értesíti Ügyfelet arról, hogy a Bank szolgáltatásai mely legközelebbi bankfiókban érhetők el. A Szállító felelősséggel tartozik a Megrendelővel szemben a szerződésszegéssel a Megrendelőnek okozott károkért. Azonban Bank Ügyfelet minden esetben kizárt megfelelően - bankfióki kiszolgálás esetén az érintett bankfiókban személyesen, illetve telefonos kiszolgálás esetén a Szállító felelőssége telefonos ügyfélszolgálaton keresztül - a közvetett és következményi kiszolgálás során tájékoztatja arról, ha a megbízás (ok) teljesítéséhez szükséges számítástechnikai rendszerében olyan jellegű meghibásodás van, amely nem teszi lehetővé az adott megbízás (ok) szerződésszerű, határidőn belüli teljesítését. A Bank nem felelős az Ügyfelet ért azon károkért, ideértve különösenamelyek arra tekintettel következnek be, de hogy Ügyfél a Bank tájékoztatása ellenére, saját döntése alapján a megbízás teljesítésére ad a Banknak utasítást. 14.2 A Bank, ha az Ügyfél megbízása alapján átvesz vagy továbbít okmányokat, megvizsgálja azokat, hogy megfelelnek-e a megbízásban foglaltaknak, nem kizárólagosan felel azonban a Bank az elmaradt nyereségértokmányok eredetiségéért, elmaradt haszonértérvényességéért és fordításáért, kamatveszteségértvalamint az okmányokban említett áruk típusáért, termeléskieséséértmennyiségéért és minőségéért. 14.3 Okmányok kiszolgáltatása és fizetés esetén a Bank annak teljesít, adatvesztésért információvesztésértaki az igazoló dokumentumainak megvizsgálása alapján az okmányok, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben illetve a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódikfizetés elfogadására jogosult. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik Bank a Szállító által szándékosan okozott károkraszemélyazonosság, a meghatalmazás vagy egyéb tény, illetve jogosultság igazolására neki bemutatott okmányok eredetiségét, érvényességét és alkalmasságát a tőle elvárható gondossággal megvizsgálja, idegen nyelvű okirat esetén szükség szerint lefordítja vagy az életbenÜgyfél költségén lefordíttatja (ha az nem angol nyelven érkezik), testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten ebből eredő károkért nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárvafelel. 2. 14.4 A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket isBankot nem terheli felelősség azon eseményekért, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogárólamelyek abból erednek, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit Ügyfél, mint kedvezményezett javára vagy Ügyfél által bármely harmadik személy javára indított megbízás a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítseBankon kívül álló okok miatt, így például a Bankra és/vagy a teljesítésben közreműködő pénzügyi intézményekre kötelező, valamely nemzetközi szervezet vagy hatóság által elrendelt korlátozó intézkedés (szankció) alkalmazása miatt nem teljesül. A Bank kizárja a felelősségét az így visszautasított, illetve meghiúsult megbízásokból az Ügyfelet ért esetleges károkért. Az Ügyfél fizetési megbízásának visszautasítása esetén a Bank az Ügyfelet a megjelölt kapcsolattartási módnak megfelelően, haladéktalanul értesíti. 414.5 A Bank nem felelős azokért a károkért, amelyek abból keletkeznek, hogy az Ügyfél a banki ügyletek kapcsán használt jogi, pénzügyi és egyéb speciális szakismeretet igénylő szakkifejezéseket nem a mindenkori szakmai szokásoknak és szokványoknak megfelelően értelmezte, értette. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások Bank az Ügyfél kérésére a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednekbanki ügylet megfelelő értelmezésével kapcsolatos tájékoztatást megadja. 5. Abban az esetben14.6 A jóvá nem hagyott vagy a jóváhagyott, ha az Egyedi Szerződés alapján de hibásan teljesített fizetési művelet helyesbítése iránti – fizető fél általi - kérelem esetén a Szállító köteles kártalanítani pénzforgalmi szolgáltatónak kell bizonyítania - adott esetben a Megrendelőt bármely harmadik fél hitelesítés által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltétele-, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse kifogásolt fizetési műveletet a Szállítót az ilyen követelésrőlfizető fél jóváhagyta, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezségetfizetési művelet megfelelően került rögzítésre, és a Megrendelő felhatalmazza teljesítést a Szállítót arrapénzforgalmi szolgáltató által nyújtott szolgáltatás műszaki hibája vagy üzemzavara nem akadályozta. a) azután, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzentudomást szerzett vagy tájékoztatták a műveletről haladéktalanul, de legkésőbb az ezt követő munkanap végéig megtéríteni az Ügyfél, mint fizető fél részére a jóvá nem hagyott fizetési művelet összegét, b) a fizetési számla tekintetében a megterhelés előtti állapotot helyreállítani azzal, hogy a jóváírás értéknapja nem lehet későbbi, mint az a nap, amikor a jóvá nem hagyott fizetési művelet teljesítése megtörtént. A Megrendelő köteles támogatni További pénzügyi kártérítést az Ügyfél a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésbenmindenkor hatályos magyar jogszabályok alapján érvényesíthet. 614.7 A Bank felelős az Ügyfél, mint fizető fél által közvetlenül kezdeményezett fizetési művelet hibás teljesítéséért, kivéve, ha bizonyítja, hogy a fizetési művelet összege a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatójához beérkezett. 14.8 A kedvezményezett Ügyfél által kezdeményezett fizetési művelet (pl. csoportos beszedési megbízás, felhatalmazó levélen alapuló beszedés) esetén a fizetési megbízás fizető fél pénzforgalmi szolgáltatójának történő továbbításáért a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatójaként a Bank felel, azaz ilyen esetben Bank a fizetési megbízást haladéktalanul megküldi a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatójának. 14.9 A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása 14.7-14.8 pontokban meghatározott szabályokat nem kell alkalmazni, ha a kedvezményezett Ügyfél pénzforgalmi szolgáltatójának székhelye nem EGT-állam területén található. 14.10 Ha a fizetési műveletet az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandóÜgyfél, mint fizető fél fizetés-kezdeményezési szolgáltatást végző pénzforgalmi szolgáltatón keresztül kezdeményezte, a Bank haladéktalanul, de legkésőbb a következő munkanap végéig visszatéríti az Ügyfél részére a nem teljesített vagy a hibásan teljesített fizetési művelet összegét, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozásfizetési számlát olyan állapotba hozza, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjedmintha a hibásan teljesített fizetési műveletre nem került volna sor. 7. Ha 14.11 A Bank és a Megrendelő fenti pénzforgalmi szolgáltatók közötti – a jelen ÁSZFÁltalános Üzleti Feltételek 1.X/10.4.3 pontban hivatkozott - biztonságos adatátviteli kapcsolat létrejöttének a Bank által a X/10.4.3 pont szerinti Hirdetményben közzétételre kerülő időpontját megelőzően – a fenti 14.10 pontban foglaltaktól eltérően - Ügyfél kizárólag a saját felelősségére veheti igénybe fizetés-kezdeményezési és számlainformációs szolgáltatást végző pénzforgalmi szolgáltatók szolgáltatásait és az Ügyfél viseli a fizetés-kezdeményezési szolgáltatást végző pénzforgalmi szolgáltató hibás teljesítéséből származó kárt. 14.12 Amennyiben az Ügyfél kártyaalapú készpénz helyettesítő fizetési eszköz kibocsátását végző pénzforgalmi szolgáltató szolgáltatását veszi igénybe, illetve akkor a Bank felelőssége kizárólag az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késveÜgyfél által kezdeményezett kártyalapú fizetési művelet végrehajtásához szükséges fedezet rendelkezésre állásáról, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesítia szükséges fedezet hiányáról szóló, kizárólag „igen”, vagy „nem „tartalmú visszaigazolás kibocsátására terjed ki a visszaigazolás időpontjában az Ügyfél fizetési számláján rendelkezésre álló fedezet alapján. A Bank által visszaigazolt fedezet az Ügyfél fizetési számláján nem kerül zárolásra és Ügyfél köteles biztosítani, hogy a Ptk. vonatkozó szabályai szerint fedezet a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles fizetési művelet tényleges végrehajtásakor is rendelkezésre álljon a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetnifizetési számláján.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Üzleti Feltételek

Felelősség. 1A TRI kizárólag az írásba foglalt megállapodás alapján teljesített szolgáltatásaiért vállal felelősséget. A Szállító felelősséggel tartozik TRI kártérítési kötelezettsége a Megrendelővel szemben megbízási szerződéssel kap- csolatos esetlegesen okozott minden tárgyi és pénzügyi vesztesé- gért összesen legfeljebb öt millió forint, kivéve ha erről vonatkozó jogszabály vagy az adott tanúsítási rendszer szabályzata másképp nem rendelkezik. A kártérítési kötelezettség korlátozása nem terjed ki olyan esetekre, amely szándékosság, vagy súlyos gondatlanság, vagy bűncselekmény következménye, továbbá ha az életet, testi épséget, egészséget károsított. Amennyiben a szerződésszegéssel Tanúsító Szervezet a Megrendelőnek okozott károkért. Azonban minden esetben kizárt a Szállító felelőssége a közvetett és következményi károkértvevő kérésére, ideértve különösenhazai vi- szonylatokban nem alkalmazott, de nem kizárólagosan az elmaradt nyereségértvagy ismert műszaki gazdasági megoldást tartalmazó tervet készít, elmaradt haszonérteljárást folytat le, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító kártérítési felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) megbízási szerződés szerinti díj 10%-ára korlátozódik. A kártérítés mértékének korlátozása TRI nem vonatkozik felelős azon személyek cselekményeiért, akiket a Szállító által szándékosan okozott károkraMegbízó a termékeinek vizsgálata során, például az általa üzemel- tetett berendezés vizsgálatához, ellenőrzéséhez, tanúsításához bocsátott a TRI rendelkezésére, kivéve, ha azokat a TRI elismeri. Amennyiben a TRI ezen személyeket segéderőnek tekinti, erről írásbeli nyilatkozatot bocsájt ki, ilyen írásbeli nyilatkozat hiányában a TRI-t felelősség ezen személyek károkozásáért nem terheli. Amennyiben az előző mondat szerint TRI nem vállal felelősséget a rendelkezésére bocsátott segéderőkért, úgy a Megrendelő ez irá- nyú igénye alól a TRI-t kívülállóval szemben is felmenti. A TRI Megrendelő szolgáltatásainak, adatainak és rajzainak he- lyességéért valamint megbízottai egyéb nyilatkozataiért, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogáról, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetbenebből eredő károkért csak akkor felel, ha az Egyedi Szerződés alapján adatokat, rajzokat illet- ve nyilatkozatokat a Szállító köteles kártalanítani TRI írásban, a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltételetanúsítási – vizsgálati eljárás során jóváhagyta. A kártérítési igény elévülését a Ptk. és a vonatkozó jogszabályok szabályozzák. A TRI fenntartja azon jogát, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse megbízási szerződésből fa- kadó kötelezettségeinek teljesítésébe külső megbízott munka- társ(ak)at vonjon be, aki(ke)t ugyanazon kötelességek terhelik, mint a Szállítót az ilyen követelésről, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezségetTRI közvetlen munkatársait, és akikért a Megrendelő felhatalmazza TRI úgy felel, mintha a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzenmunkát maga végezte volna el. A Megrendelő köteles támogatni TRI csak a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésbenszervezet által írásos formában kiadott hivatalos nyilatkozatokért és információkért vállal felelősséget. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetni.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Felelősség. 114.1 A Bank nem felel az erőhatalomból (vis maior), a Bank érdekkörén kívül eső belföldi vagy külföldi jogszabály rendelkezéséből, közösségi jogi aktus, illetve belföldi vagy külföldi hatóság rendelkezéséből vagy a Bank működésének elháríthatatlan megzavarásából eredő kárért. Ugyanez érvényes arra az esetre is, ha a Bank vagy a Bank valamely fiókja a Bank érdekkörén kívül eső jelentős okból bizonyos ideig beszünteti, vagy korlátozza működését, mely esetben Bank az adott bankfiók bejáratára kifüggesztett Hirdetményben értesíti Ügyfelet arról, hogy a Bank szolgáltatásai mely legközelebbi bankfiókban érhetők el. A Szállító felelősséggel tartozik a Megrendelővel szemben a szerződésszegéssel a Megrendelőnek okozott károkért. Azonban Bank Ügyfelet minden esetben kizárt megfelelően - bankfióki kiszolgálás esetén az érintett bankfiókban 14.2 A Bank, ha az Ügyfél megbízása alapján átvesz vagy továbbít okmányokat, megvizsgálja azokat, hogy megfelelnek-e a Szállító felelőssége megbízásban foglaltaknak, nem felel azonban a közvetett Bank az okmányok eredetiségéért, érvényességéért és következményi károkértfordításáért, ideértve különösenvalamint az okmányokban említett áruk típusáért, de nem kizárólagosan mennyiségéért és minőségéért. 14.3 Okmányok kiszolgáltatása és fizetés esetén a Bank annak teljesít, aki az elmaradt nyereségértigazoló dokumentumainak megvizsgálása alapján az okmányok, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben illetve a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódikfizetés elfogadására jogosult. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik Bank a Szállító által szándékosan okozott károkraszemélyazonosság, a meghatalmazás vagy egyéb tény, illetve jogosultság igazolására neki bemutatott okmányok eredetiségét, érvényességét és alkalmasságát a tőle elvárható gondossággal megvizsgálja, idegen nyelvű okirat esetén szükség szerint lefordítja vagy az életbenÜgyfél költségén lefordíttatja (ha az nem angol nyelven érkezik), testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten ebből eredő károkért nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárvafelel. 2. 14.4 A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket isBankot nem terheli felelősség azon eseményekért, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogárólamelyek abból erednek, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit Ügyfél, mint kedvezményezett javára vagy Ügyfél által bármely harmadik személy javára indított megbízás a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítseBankon kívül álló okok miatt, így például a Bankra és/vagy a teljesítésben közreműködő pénzügyi intézményekre kötelező, valamely nemzetközi szervezet vagy hatóság által elrendelt korlátozó intézkedés (szankció) alkalmazása miatt nem teljesül. A Bank kizárja a felelősségét az így visszautasított, illetve meghiúsult megbízásokból az Ügyfelet ért esetleges károkért. Az Ügyfél fizetési megbízásának visszautasítása esetén a Bank az Ügyfelet a megjelölt kapcsolattartási módnak megfelelően, haladéktalanul értesíti. 414.5 A Bank nem felelős azokért a károkért, amelyek abból keletkeznek, hogy az Ügyfél a banki ügyletek kapcsán használt jogi, pénzügyi és egyéb speciális szakismeretet igénylő szakkifejezéseket nem a mindenkori szakmai szokásoknak és szokványoknak megfelelően értelmezte, értette. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások Bank az Ügyfél kérésére a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednekbanki ügylet megfelelő értelmezésével kapcsolatos tájékoztatást megadja. 5. Abban az esetben14.6 A jóvá nem hagyott vagy a jóváhagyott, ha az Egyedi Szerződés alapján de hibásan teljesített fizetési művelet helyesbítése iránti – fizető fél általi - kérelem esetén a Szállító köteles kártalanítani pénzforgalmi szolgáltatónak kell bizonyítania - adott esetben a Megrendelőt bármely harmadik fél hitelesítés által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltétele-, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse kifogásolt fizetési műveletet a Szállítót az ilyen követelésrőlfizető fél jóváhagyta, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezségetfizetési művelet megfelelően került rögzítésre, és a Megrendelő felhatalmazza teljesítést a Szállítót arrapénzforgalmi szolgáltató által nyújtott szolgáltatás műszaki hibája vagy üzemzavara nem akadályozta. a) azután, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzentudomást szerzett vagy tájékoztatták a műveletről haladéktalanul, de legkésőbb az ezt követő munkanap végéig megtéríteni az Ügyfél, mint fizető fél részére a jóvá nem hagyott fizetési művelet összegét, b) a fizetési számla tekintetében a megterhelés előtti állapotot helyreállítani azzal, hogy a jóváírás értéknapja nem lehet későbbi, mint az a nap, amikor a jóvá nem hagyott fizetési művelet teljesítése megtörtént. A Megrendelő köteles támogatni További pénzügyi kártérítést az Ügyfél a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésbenmindenkor hatályos magyar jogszabályok alapján érvényesíthet. 614.7 A Bank felelős az Ügyfél, mint fizető fél által közvetlenül kezdeményezett fizetési művelet hibás teljesítéséért, kivéve, ha bizonyítja, hogy a fizetési művelet összege a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatójához beérkezett. 14.8 A kedvezményezett Ügyfél által kezdeményezett fizetési művelet (pl. csoportos beszedési megbízás, felhatalmazó levélen alapuló beszedés) esetén a fizetési megbízás fizető fél pénzforgalmi szolgáltatójának történő továbbításáért a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatójaként a Bank felel, azaz ilyen esetben Bank a fizetési megbízást haladéktalanul megküldi a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatójának. 14.9 A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása 14.7-14.8 pontokban meghatározott szabályokat nem kell alkalmazni, ha a kedvezményezett Ügyfél pénzforgalmi szolgáltatójának székhelye nem EGT-állam területén található. 14.10 Ha a fizetési műveletet az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandóÜgyfél, mint fizető fél fizetés-kezdeményezési szolgáltatást végző pénzforgalmi szolgáltatón keresztül kezdeményezte, a Bank haladéktalanul, de legkésőbb a következő munkanap végéig visszatéríti az Ügyfél részére a nem teljesített vagy a hibásan teljesített fizetési művelet összegét, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozásfizetési számlát olyan állapotba hozza, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjedmintha a hibásan teljesített fizetési műveletre nem került volna sor. 7. Ha 14.11 A Bank és a Megrendelő fenti pénzforgalmi szolgáltatók közötti – a jelen ÁSZFÁltalános Üzleti Feltételek 1.X/10.4.3 pontban hivatkozott - biztonságos adatátviteli kapcsolat létrejöttének a Bank által a X/10.4.3 pont szerinti Hirdetményben közzétételre kerülő időpontját megelőzően – a fenti 14.10 pontban foglaltaktól eltérően - Ügyfél kizárólag a saját felelősségére veheti igénybe fizetés-kezdeményezési és számlainformációs szolgáltatást végző pénzforgalmi szolgáltatók szolgáltatásait és az Ügyfél viseli a fizetés-kezdeményezési szolgáltatást végző pénzforgalmi szolgáltató hibás teljesítéséből származó kárt. 14.12 Amennyiben az Ügyfél kártyaalapú készpénz helyettesítő fizetési eszköz kibocsátását végző pénzforgalmi szolgáltató szolgáltatását veszi igénybe, illetve akkor a Bank felelőssége kizárólag az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késveÜgyfél által kezdeményezett kártyalapú fizetési művelet végrehajtásához szükséges fedezet rendelkezésre állásáról, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesítia szükséges fedezet hiányáról szóló, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudjakizárólag „igen”, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetni.vagy

Appears in 1 contract

Samples: Általános Üzleti Feltételek

Felelősség. 1A szoftver kizárólag olyan módon és célra használható fel, amely megfelel a vonatkozó jogszabályok előírásainak, különös tekintettel a mindenkor hatályos adó-, számviteli-, munkajogi-, és társadalombiztosítási jogszabályokra. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a szoftver használata kizárólag saját felelősségére történik, ABT nem felel a szoftver használata következtében bekövetkezett károkért. ABT nem felelős a Szoftverbe bevitt adatok jogszerűségéért, helyességéért, teljességéért, megfelelőségéért és azok felhasználásáért. ABT nem felel a jogellenes, illetve helytelen adatokból, vagy a jogellenes, illetve helytelen adatbevitelből származó hibákért és az ezek következtében az Ügyfelet ért kárért. A Szállító szoftver használatához kapcsolódó számlák, bizonylatok, listák és egyéb dokumentumok tartalmi helyességéért, valamint az azok alapjául szolgáló egyes gazdasági események valódiságáért az ABT semmilyen felelősséggel tartozik nem tartozik, ezen dokumentumok helyességének teljes körű ellenőrzése mindenkor az Ügyfél kizárólagos felelőssége és kötelessége. ABT nem felel – a Megrendelővel szemben a szerződésszegéssel a Megrendelőnek okozott károkért. Azonban minden esetben kizárt a Szállító felelőssége a közvetett és következményi károkért, ideértve különösen, de nem kizárólagosan az elmaradt nyereségért, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkraokozott, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkrakárokat kivéve – semmilyen közvetett vagy következményi kárért, amely a szoftver használatából vagy esetleges korlátozott működéséből származik, így különösen, de nem kizárólagosan az elmaradt haszonért, bárminemű nyereség- vagy bevételkiesésért, adatvesztésért, üzemszünetért, üzleti tevékenység félbeszakadásáért. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – ABT felelőssége abban az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja esetben sem áll fenn a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogáról, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetbenfentiekért, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, előzőleg értesítették az ilyen kártalanítás feltételekár bekövetkezésének lehetőségéről. ABT kártérítési felelőssége az éves díj mértékében korlátozott, kivéve azokat a károkat, amelyek esetében a felelősség korlátozását a mindenkor hatályos jogszabályok kizárják. Az Ügyfél mindezt tudomásul veszi és a Felek kijelentik, hogy a Megrendelő szolgáltatási díj ezen körülmény figyelembevételével került meghatározásra. Az Ügyfél esetleges kárigénye az ABT-vel szemben a kár keletkezésétől számított 1 éven belül elévül. Az Ügyfél az esetleges kárigénye érvényesítésekor köteles haladéktalanul értesítse az ABT rendelkezésére bocsátani a Szállítót kártérítési felelősség fennállását igazoló okiratokat és mindent tőle elvárhatót megtenni a károk enyhítése érdekében. Ennek elmulasztása esetén az ilyen követelésről, ABT nem felelős a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezséget, és a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzen. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésbenkeletkezett kárért. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetni.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Felelősség. 1A Költöztető Vállalkozó felelős a költöztetés megkezdésétől átvett ingóságok épségéért és hiánytalanságáért, a költöztetés munkafolyamatának végeztéig. A Szállító felelősséggel tartozik Költöztető Vállalkozót terhelik a Megrendelővel szemben költöztetés teljesítésének ideje alatt az esetleges menetközben felmerülő bírságok kivételt képez ez alól, ha a szerződésszegéssel szállítmány nem felelt meg a Megrendelőnek okozott károkértvonatkozó szállítási jogszabályoknak (pl. Azonban minden esetben kizárt túlsúly). A Költöztető Vállalkozó a Szállító felelőssége költöztetés munkafolyamatát úgy végzi, hogy a közvetett és következményi költöztetendő ingóságokat elköltöztetését a tájékoztatásnak megfelelő szállítási időre teljesítse. A Költöztető Vállalkozó nem felelős a késedelemből eredő károkért, ideértve különösenveszteségekért, de nem kizárólagosan amennyiben az elmaradt nyereségért, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos rajta kívűlálló okok miatt történik vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódikjogszabályba ütközik. A kártérítés mértékének korlátozása Költöztető Vállalkozó nem vonatkozik tartozik kárfelelősséggel amennyiben a Szállító által szándékosan okozott károkrakár a Költöztető Vállalkozó tevékenységi körén kívül előre nem látható és elháríthatatlan helyzet miatt következik be. Továbbá a költöztetendő ingóság, illetve tárgy esetleges tulajdonsága okozta illetve, ha a csomagolásban kívülről nem látható ok miatt történt. Abban az életbenestben, testi épségben ha a költöztetés szakszerű folyamatát a Megrendelő, vagy egészségben okozott károkrabármilyen közigazgatási hatóság eljárása, intézkedése hátráltatja. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-benValamint a költöztetendő adathordozón vagy bármilyen információt tároló, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket ishordozó eszközön lévő adatok elektromos, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogárólmágneses hatástól származó károsodása, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5törlése tönkremenetele. Abban az esetben, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltétele, hogy Költöztető Vállakozót a Megrendelő haladéktalanul értesítse nem tájékoztatta a Szállítót költöztetendő ingóság kívülről nem látható nagy értékéről. A Költöztető Vállalkozó és Megrendelő a költöztetés végeztével ellenőrzik az ilyen követelésrőlelköltöztetett ingóságok, tárgyak állapotát. Jegyzőkönyvet vesznek fel az ingóságok állapotáról, amennyiben hiányosság található az is rögzítésre kerül a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezséget, jegyzőkönyvben. A Költöztető Vállalkozó és a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzenjegyzőkönyvet köteles aláírni. A Költöztető Vállalkozó felé felmerülő esetleges kárigényt a Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésben. 63 munkanapon belül írásban közölni. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha Költöztető Vállalkozó felé a Megrendelő minden olyan a jelen költöztetés folyamán keletkezett költséget, bírságot, kárt köteles megtéríteni amely az érvényes jogszabályokban illetve ÁSZF-ben foglaltakkal szemben ellentétes illetve ebből kifolyólag okoztak költséget, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késvekárt, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetnibírságot.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Felelősség. 1. 3.1 A Szállító felelősséggel tartozik Hitelező pénzügyi szolgáltatási tevékenysége során mindenkor az Adós és/vagy a Megrendelővel szemben a szerződésszegéssel a Megrendelőnek okozott károkért. Azonban minden esetben kizárt a Szállító felelőssége a közvetett Biztosítéknyújtó érdekeinek - az adott körülmények között lehetséges - figyelembevételével és következményi gondossággal, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható jár el. 3.2 A Hitelező nem felel az olyan károkért, ideértve különösenamelyek rajta kívülálló és el nem hárítható okból - így különösen erőhatalom, de belföldi vagy külföldi hatósági rendelkezés, szükséges hatósági engedély megtagadása vagy késedelmes megadása folytán - következtek be. Ugyanez érvényes arra az esetre is, ha a Hitelező vagy a Hitelező valamely szerződéses partnere jelentős ok miatt bizonyos ideig beszünteti, vagy korlátozza működését. Amennyiben a Hitelező valamely szerződéses partnere jelentős okból ideiglenesen kénytelen szüneteltetni tevékenységét, akkor a Hitelező hirdetményben értesíti az Adóst arról, hogy a Hitelező szolgáltatásai nem kizárólagosan az elmaradt nyereségért, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkra, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárvaérhetők el. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja 3.3 Nem vállal a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket isHitelező felelősséget olyan, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei közöttkisebb jelentőségű hibákért (mulasztásokért), amelyek nagyszámú ügylet teljesítése során az általában elvárható gondosság mellett is előfordulhatnak. 3. Megrendelő 3.4 Nem felel a Hitelező az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogáróláltala vállalt szolgáltatás teljesítésének elmaradásáért, ha az eljárást az Adós és/vagy a Biztosítéknyújtó és harmadik személy közötti jogvita, vagy harmadik személy felróható magatartása akadályozza. 3.5 A Hitelező a személyazonosság, a meghatalmazás vagy egyéb tény illetve jogosultság igazolására neki bemutatott okmányok eredetiségét, érvényességét és alkalmasságát a tőle elvárható gondossággal megvizsgálja, idegen nyelvű okirat esetén szükség szerint lefordítja, vagy az Adós költségén erről hiteles fordítást készítettet (ha az nem angol nyelven érkezik), az ebből eredő károkért azonban csak súlyos gondatlanság esetén felel. 3.6 A Hitelező nem felelős azokért a károkért, amelyek az Adóst és/vagy a Biztosítéknyújtót a telefon-, vagy telefaxvonalak hibájából érik úgy, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit üzenet egyáltalán nem, vagy érthetetlenül, vagy hibásan érkezik meg. A Hitelező nem felel a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítserossz kiejtésből vagy a telefonvonal, a telefaxadás minőségéből keletkező elhallás vagy azonosíthatatlanság miatti károkért. 4. 3.7 A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások Hitelező csak súlyos gondatlansága esetén felelős harmadik személyek felé azért a Szállító alvállalkozóirakárért, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetben, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltételeami abból keletkezik, hogy az Adós és/vagy a Megrendelő haladéktalanul értesítse Biztosítéknyújtó megtéveszti, vagy tévedésben tartja jogi státusza és cselekvőképessége tekintetében, avagy nem tájékoztatja kellő időben írásban a Szállítót az ilyen követelésről, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezséget, és a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzen. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésbencselekvőképességében beállott időközbeni változásokról. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetni.

Appears in 1 contract

Samples: Hitelezési Üzletszabályzat

Felelősség. 1. A Szállító felelősséggel tartozik Megrendelő szavatolja, hogy az általa megrendelt a Megrendelővel szemben liftreklám hirdetés a szerződésszegéssel vonatkozó jogszabályoknak megfelel, ide értve különösen a Megrendelőnek okozott károkért. Azonban minden esetben kizárt a Szállító felelőssége a közvetett hirdetések tartalmát és következményi károkért, ideértve különösen, de nem kizárólagosan az elmaradt nyereségért, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódiktényállításait. A kártérítés mértékének korlátozása Megrendelő szavatolja, hogy az általa megrendelt hirdetés nem vonatkozik sérti harmadik személyek jogát, a Szállító által szándékosan okozott károkramegrendelés megtétele harmadik személy jóváhagyásától nem függ. Az Absurd Kft., illetve az életbenmindennemű felelősségét kizárja a megrendelt hirdetésben felhasznált jogi oltalom alatt álló elemek felhasználási jogának megléte tekintetében, testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden továbbá a személyhez fűződő jogok sérelme esetén, továbbá bármely egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárvapolgári jogi igényért is. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja Megrendelő szavatol azért, hogy a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére hirdetésben szereplő minőségvizsgálati vagy megfelelőség tanúsítási kötelezettség tekintetében szükséges nyilatkozat tekintetében a vonatkozó igényeket is, azonban kizárólag jogszabály szerint jár el. Az ennek elmulasztásából származó következményekért a jelen pontban foglalt szabályozás keretei közöttMegrendelő korlátlanul felelős. 3. Megrendelő felel minden olyan hibáért és kárért, amely az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogáróláltala biztosított eredeti anyagok (pl. ábrák, grafikák, emblémák stb.) rossz minőségéből vagy hiányosságából (ide értve a reklám, illetve külön ágazati szabályokban előírt kötelező tájékoztatás, figyelmeztetés elmaradását, vagy elégtelenségét, valamint a hibás adatszolgáltatást is) fakad. A Megrendelő felelőssége, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítsebiztosított anyagok megfeleljenek a ÁSZF szerint hivatkozott technikai, műszaki specifikációknak. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely másAz Absurd Kft. hirdetés leadását követő, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednekhirdetés módosításának minősülő változtatásból eredő hibáért csak akkor felelős, ha módosítást nem a Megrendelő kérte, illetve a módosításra a ÁSZF és/vagy az ÁSZF alapján létrejött egyedi szerződés nem adott lehetőséget. A határidőben kért, de nem teljesíthető módosítási igények tekintetében, továbbá az anyagleadási határidőt követően leadott és esetlegesen teljesített módosításokkal kapcsolatos felelősségét az Absurd Kft. és médiatulajdonos kizárja. 5. Abban A Megrendelő visszavonhatatlanul átvállalja az esetbenAbsurd Kft-től a szavatosságvállalása megsértéséből, ha az Egyedi Szerződés alapján továbbá a Szállító köteles kártalanítani Grtv. és Fttv. szerint a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltétele, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse a Szállítót az ilyen követelésrőlreklámszolgáltatóval, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezséget, reklámozóval és a reklám közzétevőjével egyetemlegesen fennálló felelősségéből származó mindazon bírságot, kártérítést, sérelemdíjat, költséget, illetve polgári jogi igényt, amit a hivatkozott törvények és a jelen ÁSZF Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arraáltali megszegése folytán az illetékes hatóságok, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzen. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésbenvagy harmadik személyek az Absurd Kft-vel vagy annak vezető tisztségviselőjével szemben érvényesítenek. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása Amennyiben a Megrendelő által számítógépes adathordozón leadott anyagban meglévő hibák az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandóAbsurd Kft.-nek történt megküldéskor nem, vagy csak aránytalan nehézséggel lettek volna felismerhetők, és emiatt a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozásliftreklám hirdetés hibásan jelenik meg, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjedtovábbá, ha a Megrendelő a megküldött hirdetés/nyomdai anyagot jóváhagyta, az Absurd Kft. a hibás teljesítésért nem felel. 7. Ha A Megrendelő tudomásul veszi, és kifejezetten elfogadja, hogy az Absurd Kft.-vel szemben kár, vagy bármely egyéb igény csak a kifogással, hibával érintett hirdetés ára mértékéig érvényesíthető és kizárólag a hiba, illetve sérelem mértékével arányosan. 8. Az Absurd Kft. kifejezetten kizárja a felelősségét bármiféle közvetett vagy következményi, illetve biztatási jellegű kárért, ideértve többek között az elmaradt hasznot, a költségeket, illetve a sérelemdíjat is, kivéve, ha a jelen rendelkezés szerinti valamely feltétel alkalmazását jogszabály kifejezetten kizárja. 9. A Megrendelő a számlázásra vonatkozó reklamáción, illetve kifogáson kívüli mindennemű további reklamációt az adott liftreklám hirdetés megjelenéséének tárgyhó szerinti utolsó napjáig köteles az Absurd Kft-nek e-mailben bejelenteni. Határidőn túli reklamációt az Absurd Kft. nem fogad el, amit a Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetnikifejezetten tudomásul vesz.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Felelősség. 1Amennyiben az Xxxxx.xxxx a hazai és közösségi jog alapján az érintettnek jogellenes adatkezeléssel vagy az adatbiztonsági követelmények megszegésével kárt okoz, köteles azt megtéríteni. A Szállító Amennyiben az Xxxxx.xxxx az érintett adatainak jogellenes kezelésével vagy az adatbiztonsági követelmények megszegésével az érintett személyiségi jogait megsérti, az érintett az Payee.tech-től sérelemdíjat követelhet. Felek megállapodnak abban, hogy amennyiben az egyik fél jelen szerződés rendelkezéseit, a vonatkozó szerződéses vagy jogszabályi adatkezelési, adatfeldolgozási, adatbiztonsági követelményeket megszegi, és a másik felet ezzel összefüggésben bármilyen hatóság vagy bíróság által elmarasztalják, úgy a szerződésszegő vagy jogszabályi kötelezettségeket elmulasztó fél köteles a másik fél ebből eredő kárát, költségeit, kiadásait és veszteségeit teljeskörűen megtéríteni. Az Xxxxx.xxxx csak abban az esetben tartozik felelősséggel tartozik a Megrendelővel szemben a szerződésszegéssel a Megrendelőnek az adatfeldolgozása által okozott károkért. Azonban minden esetben kizárt , ha nem tartotta be a Szállító felelőssége GDPR-ban meghatározott, kifejezetten az adatfeldolgozókat terhelő kötelezettségeket, vagy a közvetett és következményi károkértMegbízó jogszerű utasításait, ideértve különösen, de nem kizárólagosan az elmaradt nyereségért, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkrajelen szerződésben foglaltakat figyelmen kívül hagyta, illetve az életbenazokkal ellentétesen járt el. Az Xxxxx.xxxx akkor mentesül a felelősség alól, testi épségben ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta, és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje, vagy egészségben okozott károkraa kárt elhárítsa. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogárólFelek megállapodnak abban, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit adatfeldolgozás megszüntetését követően az Xxxxx.xxxx a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4Megbízó írásban közölt döntése alapján visszaszolgáltatja a Megbízó részére a számára megküldött személyes adatokat és azok valamennyi másolatát, vagy a szerződés megszűnésétől számított 30 napon belül véglegesen, visszavonhatatlanul és helyreállíthatatlanul megsemmisíti azokat. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások Az Xxxxx.xxxx szavatolja a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetben, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltétele, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse a Szállítót az ilyen követelésről, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezséget, továbbított személyes adatok bizalmasságát és a Megrendelő felhatalmazza továbbított személyes adatokat a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzen. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésbentovábbiakban ténylegesen nem dolgozza fel. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetni.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Felelősség. 1. A Szállító felelősséggel tartozik a Megrendelővel szemben a szerződésszegéssel a Megrendelőnek okozott károkért. Azonban minden esetben kizárt a Szállító felelőssége a közvetett és következményi károkért, ideértve különösen, de nem kizárólagosan az elmaradt nyereségért, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkra, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogárólszavatolja, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóiraáltala rendelkezésre bocsátott hirdetési anyag, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetben, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsánjogtiszta, az ilyen kártalanítás feltételenem sérti vagy veszélyezteti harmadik személy jogát ill. jogos érdekét, továbbá, hogy a rendelkezésre bocsátott védjegy/logo/szlogen és vagy egyéb jel, jelzés jogosultja, jogszerű használója a Megrendelő, a megrendelések megtétele harmadik személyek jóváhagyásától nem függ. A Megrendelő haladéktalanul értesítse vállalja, hogy jelen pont megsértése esetén, amennyiben harmadik személy igénnyel lép fel a Szállítót az ilyen követelésrőlPICMAC Kft.-vel szemben, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán mentesíti a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezségetPICMAC Kft.- t, valamint köteles a PICMAC Kft.-nél felmerült kárt és a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzenköltséget megtéríteni. A Megrendelő köteles támogatni szavatolja, hogy a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésben. 6rendelkezésre bocsátott hirdetési anyag a vonatkozó jogszabályoknak megfelel, ideértve különösen a megjelenések tartalmát, tényállításait. A felelősség jelen IXMegrendelő vállalja, hogy ezen pont megsértése esetén köteles a PICMAC Kft.-nél felmerült kárt és költséget megtéríteni. pont szerinti korlátozása A Megrendelő visszavonhatatlanul átvállalja a PICMAC Kft-től mint a hirdetés közzé tévőjétől a szavatosságvállalása megsértéséből, továbbá a Grtv. és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandóFttv. szerint a reklámszolgáltatóval, valamint a reklámozóval és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozásreklám közzé tévőjével egyetemlegesen fennálló felelősségéből és az Ekertv. szerint az elektronikus hirdetési szolgáltatóval és az elektronikus hirdetés közzétévőjével együtt fennálló felelősségéből származó mindazon bírságot, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZFkártérítést, sérelemdíjat, költséget, illetve polgári jogi igényt, amit a hivatkozott törvények és jelen ÁSZF Megrendelő általi megszegése folytán az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan illetékes hatóságok vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, harmadik személyek a PICMAC Kft-vel és/vagy vezető tisztségviselőjével szemben érvényesítenek és mentesíti ezen személyeket és a PtkPICMAC Kft-t a fentiekkel kapcsolatban. A PICMAC Kft. szintén nem köteles ellenőrizni az általa csak továbbított, tárolt vagy hozzáférhetővé tett információ tartalmát, ill. nem köteles olyan tényeket vagy körülményeket keresni, amelyek jogellenes tevékenység folytatására utalnak továbbá nem vizsgálni, hogy a megjelentetni kívánt vagy megjelentetett hirdetés más harmadik személy jogait vagy jogos érdekeit sérti vagy veszélyezteti-e. A Megrendelő kizárólagosan felel az általa közölt adatok, minőségtanúsítási nyilatkozat valódiságáért, továbbá a megtévesztő és az összehasonlító reklám tilalmára vonatkozó szabályai szerint rendelkezések megsértéséért. Vis maior miatt elmaradt vagy hibásan teljesített hirdetés közzétételért a szerződésszegést kimenteni PICMAC Kft. semmiféle kárigényt nem tudjafogad el. Vis maiornak minősül minden olyan elháríthatatlan a PICMAC Kft. érdekkörén kívül eső esemény, úgy köteles amelyet a szerződésszegés eredményeképpen PICMAC Kft. sem közvetve, sem közvetlenül nem képes befolyásolni, ideértve a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetnihatósági aktust is.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Felelősség. 1A Bank a tevékenysége során mindenkor az Ügyfél érdekeinek figyelembevételével és a szakmai gondosság követelményének megfelelően jár el. A Szállító felelősséggel tartozik Bank megtéríti mindazt, az Ügyfél által bizonyított anyagi kárt, amelyet bizonyítottan jogellenesen és neki felróható módon az Ügyfélnek okozott. Egyik Fél sem felel az olyan kárért, amely vis maior, jogszabályváltozás vagy a Megrendelővel szemben szükséges hatósági engedély visszavonása folytán következik be. A jelen bekezdés értelmében "jogszabályváltozás" bármilyen hatályos jogszabály módosítása vagy megváltoztatása, új jogszabály hatálybalépése, vagy a szerződésszegéssel jogszabály értelmezésében vagy alkalmazásában bekövetkező bármilyen változás. A Bank nem felel az általa vállalt szolgáltatás teljesítésének elmaradásáért vagy késedelméért, ha eljárását az Ügyfél és harmadik személy közötti jogvita vagy az Ügyfél, illetve harmadik személy felróható magatartása akadályozza. A Bank nem felel az egyedi megbízások/ügyletek teljesíthetőségéért, a Megrendelőnek okozott károkértpénzügyi eszközök likviditásáért. Azonban minden esetben kizárt a Szállító felelőssége a közvetett és következményi A Bank nem felel az Ügyfél téves vagy hiányos adatszolgáltatásából, az Ügyfél mulasztásából vagy késedelmes adatszolgáltatásából eredő károkért, ideértve különösen mindazon károkat is, melyek abból származnak, hogy az Ügyfél nem bocsátja a Bank rendelkezésére a Bank számára szükséges információkat, adatokat, illetve az ezekben beálló változásokat. Ha a Bank felismeri a téves vagy hiányos adatszolgáltatást, haladéktalanul felhívja az Ügyfelet a helyes, illetve szükséges adatok közlésére. A Bank nem köteles arra, hogy a neki bemutatott okiratok eredetiségét, teljességét vagy érvényességét - a tőle elvárható gondossággal elvégzett, az általános üzleti gyakorlatban szokásos és a jogszabályokban előírt vizsgálatokon túl - megvizsgálja. Az Ügyfél viseli mindazon károkat, melyek ezen okiratok hamisításával, hiányosságával, hatálytalanságával vagy hamis kiállításával kapcsolatosan, vagy ezen hamisított vagy hamis igazoló okmányokon alapuló szerződések teljesítéséből keletkeznek, ha az okirat hamis vagy hamisított voltát a szokásos ügymenet során alkalmazott gondos ellenőrzéssel sem lehetett felismerni. A Bank nem vállal felelősséget a Bank által nyújtott és a jelen ÁSZF hatálya alá tartozó valamely szolgáltatással összefüggő átutalást vagy transzfert végző hitelintézet vagy más szervezet hibájából – ideértve az átutalási késedelemből adódó árfolyamveszteséget is – az Ügyfélnél esetlegesen keletkezett kárért/veszteségért. A telefon, telefax és egyéb elektronikus adatátviteli forgalomban vagy rögzítési módban a kommunikáció során bekövetkező zavarokból (ideértve különösen, de nem kizárólagosan az elmaradt nyereségértátviteli vagy rögzítő rendszer hibáját, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben valamint a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkrahamis üzenet, illetve az életbenüzenet olvashatatlanságának esetét) származó károkért a Bank az Ügyféllel szemben csak akkor felel, testi épségben ha a kárt a Bank jogellenesen és felróható módon okozta. Az Ügyfél felel minden olyan kárért, amely a kommunikáció során az Ügyfél részéről felmerülő tévedés, félreértés vagy egészségben okozott károkrahiba eredménye, kivéve, ha a kár bizonyíthatóan a Bank jogellenes közrehatásának a következménye. A jelen IXbizonyíthatóan a telekommunikációs hálózat/csatorna meghibásodásából, illetve üzemzavarából eredő károk megtérítéséért való felelősséget a Bank kizárja. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – Amennyiben a telekommunikációs csatornával/hálózattal kapcsolatos hiba, tévedés vagy félreértés bizonyíthatóan a Bank oldalán merül fel, úgy azokért a károkért az ÁSZF-benÜgyfél nem felel. Az Ügyfél a vonatkozó Keretszerződés aláírásával tudomásul veszi, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2hogy a telefonhálózatot működése során a továbbított adatok jogosulatlan harmadik személyek számára ismertté válhatnak, ideértve az egyébként a banktitoknak minősülő adatokat is. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja Bank nem felel az ebből eredően az Ügyfelet vagy harmadik személyt ért semminemű kárért, kivéve, ha azt a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére károsult a Bank szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásával összefüggésben szenvedte el. Az Ügyfél a vonatkozó igényeket Keretszerződés aláírásával tudomásul veszi továbbá, hogy a telekommunikációs csatorna sajátosságaiból eredően a Bloomberg rendszeren keresztül küldött adatok illetéktelen harmadik személyek részére hozzáférhetővé válhatnak a Bank felróhatóságának hiányában is, azonban ezért az ebből eredő károkért a Bankot nem terheli semmiféle felelősség. A Bloomberg rendszer rendelkezésre állására, illetve az ezzel kapcsolatos felelősségre a Bloomberg rendszer használatára vonatkozó szerződéses rendelkezések az irányadóak, és ezzel összefüggésben a Bank semmilyen felelősséget nem vállal. A Bank nem felel azokért a károkért sem, melyek a postai úton történő kézbesítés Banknak nem felróható hibáiból erednek. A Bank kizárja a felelősségét a vis majornak nem minősülő, de az ügyfélforgalmat akadályozó eseményekért (például áramszünet, csőtörés, bombariadó, a tőzsdei kereskedési rendszer, a tőzsdei vonalak, számítástechnikai rendszerek működésének hibái és más hasonló hatású események). A Bank által az Ügyfél részére küldött értesítések banktitoknak minősülő információkat tartalmazhatnak. A küldött értesítések, így a banktitoknak minősülő adatok címzettje kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogárólÜgyfél, aki köteles arról gondoskodni, hogy a (mobil) telefonszámhoz, e-mailhez, faxhoz, illetve az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4egyéb módon megküldött értesítéshez harmadik személy ne férhessen hozzá. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetbenBankot felelősség nem terheli, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltétele, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse a Szállítót az ilyen követelésről, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezségetÜgyfél ezen kötelezettségeinek nem tesz eleget, és emiatt kár következik be. Ennek megfelelően az Ügyfél köteles a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arramegadott telefonszám, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzen. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésben. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása faxszám, e-mail és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandópostai cím megszűnését, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZFmegváltozását, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti adatok biztonságát veszélyeztető bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, egyéb körülményt a Banknak haladéktalanul bejelenteni. Az Ügyfél részére biztosított azonosító kód és jelszó illetéktelen felhasználásával megtett nyilatkozatokért a Ptk. vonatkozó szabályai szerint Bank kizárja a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetnifelelősségét.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Felelősség. 1A Vállalkozó a későbbi esetleges félreértések elkerülése érdekében már most tájékoztatja a megren- delőt, hogy a fényképfelvételeket az esküvő vagy egyéb fotózások történései, helyszíne, környezete jelentős mértékben befolyásolja. A Szállító megrendelő jelen szerződés aláírásával kijelenti, hogy ezen tájékoztatást megértette és elfogadja. A Vállalkozó kizárólag a megrendelő által biztosított feltétel- ek alapján tudja ellátni tevékenységét, természetesen azzal, hogy a fotós szolgáltatását az esküvő vagy egyéb fotózások történései, helyszíne, környezete által meghatározott kereteken belül a legjobb szakmai tudása szerint végzi el. Amennyiben a Vállalkozót a fentieken túli vis major érinti: tűzeset, sérülés, betegség, baleset, lopás vagy bármilyen más olyan esemény miatt, amire hatással nincs, nem tudja a szerződésben foglalt kötelezettségeit teljesíteni, abban az esetben az előleggel megegyező kötbér fizetését vállalja a fo- tográfus, további felelősséggel tartozik azonban nem tartozik. Amennyiben a Megrendelővel szemben felszerelés - beleértve a szerződésszegéssel fényképezőgépeket, kiegészítőket és az adattárolókat - előre nem látható technikai meghibásodásából eredő vagy bármilyen más okból történő adatvesztés miatt a Megrendelőnek okozott károkértfotográfus a szerződésben foglalt feltételeinek nem, vagy csak részben tud eleget tenni, akkor a fotográfus az előleggel megegyező összegű kötbér fizetésére vállal kötelezettséget. Azonban minden Bármilyen más esetben kizárt a Szállító felelőssége szerződés nem teljesítése vagy hibás teljesítése miatt a közvetett és következményi károkért, ideértve különösenVállalkozó legfeljebb a foglalóval megegyező összegű kötbér fizetésére kötelezhető. Bármilyen postán küldött terméket a Vállalkozó ajánlott küldeményként köteles feladni, de ennek elvesztéséért vagy megrongálódásáért felelősséget a Vállalkozó nem kizárólagosan az elmaradt nyereségértvállal. Megrendelő tudomásul veszi, elmaradt haszonérthogy a papírképek és albumok esetén előfordulhat, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben hogy idővel a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódikrajta lévő képek veszítenek telítettségükből és kifakulnak. A kártérítés mértékének korlátozása Vállalkozó ezért felelősséggel nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkra, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket istartozik, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3nyomda garanciájának érvényesítésében természetesen közreműködik. Amennyiben a Vállalkozó a felszerelésében a megrendelő vagy a megrendelő vendégeinek felróható okból kár keletkezik, úgy annak okozója a kár megtérítésére köteles. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogárólvállalja, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit esküvő vagy egyéb fotózás során másik fotóst nem bíz meg, beleértve a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4tanuló fotósokat vagy az ismerősöket. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóiraHa ez mégis előfordul, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban Vállalkozó jogosult az esetben, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltétele, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse a Szállítót az ilyen követelésről, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezségeteseményt otthagyni, és a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzenmegrendelt szolgáltatás árának megfelelő 100%-os lemondási díjra igényt tartani. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésben. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Stúdiófotózás esetén Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetniVállalkozó házirendjében foglaltakat magára nézve kötelező érvényűen elfogadja.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Felelősség. 1. A Szállító felelősséggel tartozik Megbízott tevékenysége során mindenkor a Megrendelővel szemben a szerződésszegéssel a Megrendelőnek okozott károkért. Azonban minden esetben kizárt a Szállító felelőssége a közvetett Megbízó érdekeinek - az adott körülmények között lehetséges - legteljesebb figyelembevételével és következményi károkért, ideértve különösen, de nem kizárólagosan az elmaradt nyereségért, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkra, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárvaelvárható legnagyobb gondossággal jár el. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket isMegbízott nem vállal felelősséget olyan, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei közöttkisebb jelentőségű hibákért (mulasztásokért), amelyek nagyszámú ügylet teljesítése során az általában elvárható gondosság mellett is előfordulhatnak. 3. Megrendelő A Megbízott nem felel az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogárólolyan károkért, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítseamelyek rajta kívülálló és el nem hárítható okból - így különösen erőhatalom, belföldi vagy külföldi hatósági (bírósági), képviseleti szerv (testület) általi rendelkezés, szükséges hatósági engedély megtagadása vagy késedelmes megadása folytán - következtek be. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások Nem felel a Szállító alvállalkozóiraMegbízott az általa vállalt szolgáltatás teljesítésének elmaradásáért, munkavállalóiraha az eljárást a Megbízó és harmadik személy közötti jogvita, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednekharmadik személy felróható magatartása akadályozza. 5. Abban az esetbenAmennyiben a Megbízott a Megbízó megbízása alapján átvesz, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsánvagy továbbít okmányokat, az ilyen kártalanítás feltételeúgy csak annyiban vizsgálja meg azokat, hogy azok megfelelnek-e a Megrendelő haladéktalanul értesítse a Szállítót az ilyen követelésről, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezséget, és a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzenmegbízásban foglaltaknak. A Megrendelő köteles támogatni Megbízott nem felel a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésbenhozzá benyújtott okmányok és dokumentumok eredetiségéért, érvényességéért, azok módosításaiért. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása Megbízott nem felel az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandóolyan hamis, és vagy hamisított megbízás teljesítésének következményeiért, amelynek a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozáshamis, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjedhamisított voltát a szokásos ügymenet során alkalmazott gondos ellenőrzéssel nem lehetett felismerni. 7. Ha A Megbízott nem felel azokért a Megrendelő károkért, amelyek abból keletkeznek, hogy a jelen ÁSZFMegbízó megtéveszti, vagy tévedésben tartja a Megbízottat jogi státusza és cselekvőképessége tekintetében, vagy mindezek időközbeni megváltozásáról nem tájékoztatja kellő időben és megfelelő módon. 8. A Megbízott felelős a vámügynöki szolgáltatás nyújtására létesített megbízási szerződés alapján végzett tevékenysége során a hatályos vámjogi szabályozásnak megfelelő kérelmek elkészítéséért, valamint azok vámhatósághoz határidőben történő benyújtásáért. 9. A Megbízott felelős a tevékenysége során a vámjogi szabályozásnak megfelelő vámeljárások elvégzéséért és azok vámhatósághoz határidőre történő benyújtásáért. A Megbízott mentesül a kártérítési felelősség alól, ha igazolja, hogy a vámeljárási kérelem helytelen elkészítése, vagy határidőre történő benyújtásának elmaradása, a kár a Megbízónak felróható bármely okból következett be. 10. A Megbízó vállalja, hogy amennyiben a Megbízó érdekében történő vámbiztosíték-nyújtásból következően – a Megbízónak felróható okból a vámhatóság felé vám és/vagy nem közösségi adó, vámigazgatási bírság- fizetési kötelezettsége keletkezik, úgy annak teljes összegét felhívás alapján a Megbízott részére haladéktalanul, de legkésőbb 8 napon belül megtéríti. 11. A Megbízott a szerződésszegő magatartásával összefüggésben a Megbízót ért bizonyíthatóan bekövetkezett kárért felelősséget vállal, azonban a kártérítés összege nem haladhatja meg a megbízási díjának 100%-át. 12. A Megbízott kizár minden felelősséget a szolgáltatások módosításával, a díjak változtatásával, a szolgáltatások felfüggesztésével vagy megszüntetésével kapcsolatosan. 13. A Felek a felelősség korlátozására, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, kizárására vonatkozó rendelkezéseket kifejezetten tudomásul veszik és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetnielfogadják.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Felelősség. 1. A Szállító felelősséggel tartozik Megrendelő szavatol azért, hogy a Megrendelővel szemben Szolgáltatást rendeltetésszerűen, kizárólag jogszerű módon és célokra, jelen ÁSzF és a szerződésszegéssel szerződés, továbbá a Megrendelőnek okozott károkért. Azonban minden esetben kizárt a Szállító felelőssége a közvetett és következményi károkért, ideértve különösen, de nem kizárólagosan az elmaradt nyereségért, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkra, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárvavonatkozó jogszabályi rendelkezések betartásával veszi igénybe. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja Megrendelő ezúton kötelezi magát, hogy felhívásra haladéktalanul megtéríti Szolgáltatónak mindazon bírságot, kártérítést és költséget, illetve polgári jogi igényt, amit az ÁSzF, a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére szerződés és a vonatkozó igényeket isjogszabályi rendelkezések Megrendelő általi megszegése folytán az illetékes hatóságok vagy harmadik személyek a Szolgáltatóval, azonban kizárólag illetve vezető tisztségviselőjével, vagy egyéb, a jelen pontban foglalt szabályozás keretei közöttteljesítésben közreműködő személyével szemben érvényesítenek. A fentiek alapján a Megrendelő – a jogszabályi keretek között - köteles a Szolgáltató helyett a hatósággal, illetőleg a jogosulttal szemben közvetlenül helytállni, a hatóságnak, illetve a jogosultnak az esedékességkor megfizetni az előzőekben említett bírságot, kártérítést, egyéb igényt és költséget, vagy ha azt már a Szolgáltató, vagy az érintett személy megtérítette, a Megrendelőnek a Szolgáltatóval, illetve az érintett személlyel szemben van azonnali megtérítési kötelezettsége. 3. Megrendelő A Szolgáltató minden lehetséges rendelkezésére álló technikával és eszközzel igyekszik garantálni az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogáróláltala nyújtott szolgáltatás folyamatosságát, azonban a – jogszabályi keretek között – nem vállal felelősséget azokért a károkért, és egyéb igényekért, amelyeket a Szolgáltatása érdek- és működési körén kívül eső elháríthatatlan külső esemény okozott és amely a teljesítéshez szükséges munkavégzést, vagy a technikai eszközök rendelkezésre állását akadályozza (pl. sztrájk, árvíz, földrengés, felhőszakadás, áramszünet, az internet működési elégtelensége, adatátviteli hiba, üzemkiesés stb.). Ezekben az esetekben a határidő automatikusan meghosszabbodik legalább az akadályoztatás időtartamával azzal, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit amennyiben a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítseteljesítés adott munkanapon már nem nyújtható, automatikusan a következő munkanapon kerül sor a szolgáltatás nyújtására. A Megrendelő tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató – a jogszabályi keretek között - a fentiekből eredő kárért, illetve bármilyen hátrányért és igényért való felelősségét kizárja. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások Megrendelő tudomásul veszi, és kifejezetten elfogadja, hogy a Szállító alvállalkozóiraSzolgáltatóval szemben – a jogszabályi keretek között – kárigény, munkavállalóiravagy egyéb igényérvényesítés csak a kárigénnyel érintett szolgáltatás díja mértékéig érvényesíthető. A Szolgáltató – a jogszabályi keretek közötti - kártérítési felelőssége kizárólag a tényleges közvetlen károkra korlátozódik, megbízottjaira és a Szolgáltató – a jogszabályi keretek között kifejezetten kizárja a felelősségét bármiféle közvetett vagy bármely máskövetkezményi, illetve biztatási jellegű kárért és igényért, ideértve többek között az elmaradt hasznot, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednekköltségeket, illetve a nem vagyoni kárt is, kivéve, ha a jelen rendelkezés szerinti valamely feltétel alkalmazását jogszabály kifejezetten kizárja. A Megrendelő tudomásul veszi, hogy a szolgáltatás díjai a jelen, és az ÁSzF egyéb pontjaiban meghatározott felelősségkorlátozásokra tekintettel lettek az adott mértékben megállapítva. 5. Abban az esetben, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltétele, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse a Szállítót az ilyen követelésről, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezséget, és a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzen. A Megrendelő köteles támogatni semmilyen nyilvános (ideértendő az Internetet is) megnyilatkozása során nem tehet a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésbenSzolgáltatóra, vagy annak termékeire, szolgáltatásaira, brand-jeire, munkatársaira, szerződött partnereire, illetve képviseletében eljáró személyekre semmilyen negatív, vagy észszerűen eljárva akként értékelhető megjegyzést és egyebekben sem tanúsíthat olyan magatartást, mellyel a Szolgáltató üzleti érdekeit sértheti. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása Megrendelő kijelenti és kizárása szavatol azért, hogy az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandóáltala közölt adatok, és információk a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozásvalóságnak megfelelnek, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjednem sértik harmadik személy jogait, a vonatkozó jogszabályoknak megfelelnek. 7. Ha Amennyiben a Megrendelő érdekkörébe tartozó okból nem nyújtható a jelen ÁSZFSzolgáltatás, úgy az nem eshet a Szolgáltató terhére. 8. Megrendelő a regisztrációjával egyidejűleg kijelenti, hogy a hatályos jogszabályoknak megfelelően működő egyéni vállalkozó, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesítigazdálkodó szervezet, és szavatolja, hogy a Ptkregisztrációt, valamint a Felületen a továbbiakban elvégzett műveleteket kizárólag a (cég)képviseletére feljogosított és jogosult személyek végzik. vonatkozó szabályai szerint Ezen kötelezettség megszegése esetén a szerződésszegést kimenteni teljes felelősség a regisztrált egyéni vállalkozót, illetve gazdasági társaságot terheli. Amennyiben adat merülne fel arra tekintettel, hogy Megrendelő a regisztrációja során nem tudjavalós adatokat szolgáltatott, úgy köteles Szolgáltató jogosult a szerződésszegés eredményeképpen szerződést felmondani. 9. A Megrendelő által partnerei felé tanúsított magatartásáért a Szállítónál felmerült károkat Szolgáltató nem vállal felelősséget, kivételt képez ez alól az együttműködés az illetékes hatóságokkal az esetleges jogsértés, illetve adatvédelmi incidens felderítése végett. 10. A Szolgáltató kizárólag a Szállítónak maradéktalanul megfizetniMegrendelő felé tartozik felelősséggel, a Megrendelő partnerei felé nem. 11. A Szolgáltató a Szolgáltatás nem megfelelő felhasználásából eredő károkért felelősséget nem vállal. 12. A Szolgáltató nem vállal felelősséget a Megrendelő által esetleges használt gyenge jelszavakért, sem azok felhasználói oldalon történő tárolási módja miatt.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Felelősség. 1Az Alvállalkozó felel a szerződésszerű teljesítésért, az általa elvégzett munkák, szolgáltatások jogszabályoknak, hatósági előírásoknak, Szerződésnek való megfelelőségéért, az adott tájékoztatások, dokumentációk tartalmának helytállóságáért. A Szállító Az Alvállalkozó felel az általa készített tervek szakszerűségéért, valós, valamint a Szerződésnek megfelelő tartalmáért, minőségéért, technológiai megvalósíthatóságáért, jogszabályoknak, szabványoknak, szakmai szabályoknak, valamint az egyéb, a Szerződésben előírt követelményeknek való megfeleléséért. Az Alvállalkozó által készítetett tervek Vállalkozó általi elfogadása nem mentesíti az Alvállalkozót a tervek megfelelőségéért fennálló felelőssége alól. Az Alvállalkozó felelőssége és helytállási kötelezettsége azon esetekre is kiterjed, amelyek abból következnek, hogy az Alvállalkozó késedelmesen tájékoztatja a Vállalkozót, a kárenyhítési kötelezettségét az Alvállalkozó elmulasztja, vagy nem megfelelően teljesíti, illetve összefüggésben állnak olyan munkák elutasításával, amelyeket a Megrendelő elrendel. Az Alvállalkozó felelősséggel tartozik azért, hogy az általa vagy az általa a teljesítésbe bevont Sub-Alvállalkozók/közreműködők által elvégzett munkák, az általa vagy a teljesítésbe bevontak által nyújtott szolgáltatások, készített dokumentumok és egyéb kapcsolódó iratok tartalma megfelel a Magyarországon érvényes, vagy alkalmazandó jogszabályoknak, hatósági és szakhatósági előírásoknak, egyéb szakmai előírásoknak. Az Alvállalkozó köteles megtéríteni a Vállalkozó minden olyan kárát (beleértve a tapadó -és a következményi károkat is), veszteségét, költségét (beleértve jogi költségeket, díjakat is), amely az Alvállalkozó vagy bármely olyan személy károkozásából ered, akiért az Alvállalkozó jelen Szerződés szerint felelősséggel tartozik. Az Alvállalkozó teljes felelősséggel tartozik a Megrendelővel szemben munkaterület átadásától a szerződésszegéssel munkaterületnek a Megrendelőnek okozott károkértVállalkozó általi tényleges visszavételéig a berendezések, áruk, anyagok őrzéséért, kezeléséért, és viseli az ezekben bekövetkezett kárt, veszteségét, melyet saját kockázatára és költségére köteles orvosolni. Azonban minden esetben kizárt a Szállító Az Alvállalkozó felelőssége a közvetett és következményi károkért, ideértve különösen, de nem kizárólagosan megmarad az elmaradt nyereségértvagy javítandó munkák tekintetében, elmaradt haszonérttovábbá a jótállás körébe tartozó munkavégzésnél. Az Alvállalkozó köteles helytállni az uniós és hazai támogatással, kamatveszteségértannak felhasználásával összefüggésben megállapított szabálytalanság, termeléskieséséérttovábbá korrekció, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkra, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogáról, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetbenvisszafizetési kötelezettség esetén, ha az Egyedi Szerződés alapján az Alvállalkozó vagy által a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsánteljesítésbe bevont Szub-Alvállalkozó/közreműködők jogsértésével, az ilyen kártalanítás feltételeszerződésszegésével összefüggésben következett be. Az Alvállalkozó ennek megfelelően tudomásul veszi, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse a Szállítót az ilyen követelésrőlamennyiben Alvállalkozó szerződésszegése következtében Vállalkozó Beruházó vagy Építtető felé szerződésszegést követ el, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán Beruházó vagy Építtető által a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezségetVállalkozóval szemben érvényesített kötbérek és egyéb jogkövetkezmények Alvállalkozó által szerződésszegéssel okozott kárnak minősülnek, és mely károkat Vállalkozó a Megrendelő felhatalmazza Ptk 6:143 §-a alapján minden esetben teljes körűen érvényesíthet Alvállalkozóval szemben. Az Alvállalkozó a Szállítót arraPtk 6:143 §-a alapján felelősséggel tartozik továbbá mindazon kárért, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzen. A Megrendelő köteles támogatni amelyet szerződésen kívül a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésben. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZFBeruházónak, illetve harmadik személynek okoz a Szerződéssel összefüggésben. Az Alvállalkozó károkozása kapcsán harmadik személy által a Vállalkozóval szemben emelt kifogások és kezdeményezett eljárások során az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késveAlvállalkozó köteles helytállni a Vállalkozó helyett mindaddig, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetniamíg Alvállalkozó felelőssége fennáll.

Appears in 1 contract

Samples: Subcontractor Agreement

Felelősség. 1Az Alvállalkozó felel a szerződésszerű teljesítésért, az általa elvégzett munkák, szolgáltatások jogszabályoknak, hatósági előírásoknak, Szerződésnek való megfelelőségéért, az adott tájékoztatások, dokumentációk tartalmának helytállóságáért. A Szállító Az Alvállalkozó felel az általa készített tervek szakszerűségéért, valós, valamint a Szerződésnek megfelelő tartalmáért, minőségéért, technológiai megvalósíthatóságáért, jogszabályoknak, szabványoknak, szakmai szabályoknak, valamint az egyéb, a Szerződésben előírt követelményeknek való megfeleléséért. Az Alvállalkozó által készítetett tervek Vállalkozó általi elfogadása nem mentesíti az Alvállalkozót a tervek megfelelőségéért fennálló felelőssége alól. Az Alvállalkozó felelőssége és helytállási kötelezettsége azon esetekre is kiterjed, amelyek abból következnek, hogy az Alvállalkozó késedelmesen tájékoztatja a Vállalkozót, a kárenyhítési kötelezettségét az Alvállalkozó elmulasztja, vagy nem megfelelően teljesíti, illetve összefüggésben állnak olyan munkák elutasításával, amelyeket a Megrendelő elrendel. Az Alvállalkozó felelősséggel tartozik azért, hogy az általa vagy az általa a teljesítésbe bevont Sub- Alvállalkozók/közreműködők által elvégzett munkák, az általa vagy a teljesítésbe bevontak által nyújtott szolgáltatások, készített dokumentumok és egyéb kapcsolódó iratok tartalma megfelel a Magyarországon érvényes, vagy alkalmazandó jogszabályoknak, hatósági és szakhatósági előírásoknak, egyéb szakmai előírásoknak. Az Alvállalkozó köteles megtéríteni a Vállalkozó minden olyan kárát (beleértve a tapadó -és a következményi károkat is), veszteségét, költségét (beleértve jogi költségeket, díjakat is), amely az Alvállalkozó vagy bármely olyan személy károkozásából ered, akiért az Alvállalkozó jelen Szerződés szerint felelősséggel tartozik. Az Alvállalkozó teljes felelősséggel tartozik a Megrendelővel szemben munkaterület átadásától a szerződésszegéssel munkaterületnek a Megrendelőnek okozott károkértVállalkozó általi tényleges visszavételéig a berendezések, áruk, anyagok őrzéséért, kezeléséért, és viseli az ezekben bekövetkezett kárt, veszteségét, melyet saját kockázatára és költségére köteles orvosolni. Azonban minden esetben kizárt a Szállító Az Alvállalkozó felelőssége a közvetett és következményi károkért, ideértve különösen, de nem kizárólagosan megmarad az elmaradt nyereségértvagy javítandó munkák tekintetében, elmaradt haszonérttovábbá a jótállás körébe tartozó munkavégzésnél. Az Alvállalkozó köteles helytállni az uniós és hazai támogatással, kamatveszteségértannak felhasználásával összefüggésben megállapított szabálytalanság, termeléskieséséérttovábbá korrekció, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkra, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogáról, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetbenvisszafizetési kötelezettség esetén, ha az Egyedi Szerződés alapján az Alvállalkozó vagy által a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsánteljesítésbe bevont Szub-Alvállalkozó/közreműködők jogsértésével, az ilyen kártalanítás feltételeszerződésszegésével összefüggésben következett be. Az Alvállalkozó ennek megfelelően tudomásul veszi, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse a Szállítót az ilyen követelésrőlamennyiben Alvállalkozó szerződésszegése következtében Vállalkozó Beruházó vagy Építtető felé szerződésszegést követ el, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán Beruházó vagy Építtető által a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezségetVállalkozóval szemben érvényesített kötbérek és egyéb jogkövetkezmények Alvállalkozó által szerződésszegéssel okozott kárnak minősülnek, és mely károkat Vállalkozó a Megrendelő felhatalmazza Ptk 6:143 §-a alapján minden esetben teljes körűen érvényesíthet Alvállalkozóval szemben. Az Alvállalkozó a Szállítót arraPtk 6:143 §-a alapján felelősséggel tartozik továbbá mindazon kárért, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzen. A Megrendelő köteles támogatni amelyet szerződésen kívül a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésben. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZFBeruházónak, illetve harmadik személynek okoz a Szerződéssel összefüggésben. Az Alvállalkozó károkozása kapcsán harmadik személy által a Vállalkozóval szemben emelt kifogások és kezdeményezett eljárások során az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késveAlvállalkozó köteles helytállni a Vállalkozó helyett mindaddig, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetniamíg Alvállalkozó felelőssége fennáll.

Appears in 1 contract

Samples: Alvállalkozói Szerződés

Felelősség. 19.1. A Szállító felelősséggel tartozik Felek között létrejött Szerződés tekintetében a Megrendelővel szemben Ptk. 6:142 § alkalmazása kizárt, Xxxxx szerződés megszegése esetére a Xxxxx a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősséget akként szabályozzák, hogy aki lényeges szerződéses kötelezettséget sért és ezzel a Megrendelőnek okozott károkértmásik félnek kárt okoz, akkor köteles azt megtéríteni, A Szerződést megszegő fél mentesül ugyanakkor a felelősség alól, amennyiben bizonyítja, hogy a kár elhárítása tekintetében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. 9.2. Azonban minden esetben kizárt Megrendelő tudomásul veszi, hogy a Szállító felelőssége Társaság a közvetett és következményi károkértSzolgáltatás teljesítésével semmiféle, a Megrendelő harmadik személy(ek) felé fennálló szerződésen vagy egyéb jogcímen fennálló kötelezettséget nem vállal át, ideértve különösen, de nem kizárólagosan azt, ha Megrendelő meghatározott minőségű termék szállítására vállalkozott. 9.3. A Szolgáltatás, valamint a Társaság által kiadott vizsgálati eredmény semmilyen módon nem tekinthető harmadik személy részére jogot keletkeztető dokumentumnak. 9.4. A Társaság nem felelős: - a Megrendelő által szolgáltatott adatok és információk hibájáért/pontatlanságáért, - a Megrendelő vagy harmadik személy felé a vizsgálati eredmény alapján megtett vagy megtenni elmulasztott lépésekért, - a vizsgált termékek minőségéért, a szolgáltatott minta alkalmatlanságáért vagy az elmaradt nyereségértazokban bekövetkezett csökkenésért vagy károsodásért, elmaradt haszonért- a Szolgáltatás késedelmes vagy részleges teljesítéséért, kamatveszteségértamennyiben az közvetlenül vagy közvetve a Társaságon kívül álló okból ered, termeléskieséséértideértve azt az esetet is, adatvesztésért információvesztésértha Megrendelő nem tesz eleget kötelezettségeinek, üzletmenet kiesésért- a Szolgáltatás teljesítésének késedelméből eredő, pótlólagos a Megrendelő által vállalt vagy fedezeti beszerzésérta Megrendelőre háruló, harmadik személyeknek fizetendő kötbérértezen késedelemből eredő felelősségvállaláshoz kapcsolódó költségért, kártérítésértamennyiben a késedelem a Megrendelő érdekkörébe eső okra vezethető vissza, kártalanításért (stb- a Társaság által kiadott dokumentum semmilyen hibájáért, pontatlanságáért, amennyiben az a Megrendelő által szolgáltatott hibás vagy hiányos információra vezethető vissza, - a Megrendelő által rendelt szolgáltatás Megrendelő céljának való meg nem felelésért, - a Megrendelő általi felhasználásáért, a felhasználás módjáért.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik 9.5. A kártérítés mértékének korlátozása mértéke tekintetében a Társaság felelőssége korlátozott, a kártérítés összege nem haladhatja meg a Szolgáltatásért fizetett vagy fizetendő díjnak legfeljebb ötszörösét. 9.6. Megrendelő köteles a Társasággal szembeni igényét a Társasággal az igény keletkezését követően haladéktalanul, legfeljebb azonban (3) három hónapon belül Írásban legalább teljes bizonyító erejű magánokiratban foglaltan közölni, oly módon, hogy az igénybejelentés mellékletéül az összes kárigényét alátámasztó okiratot, dokumentumot csatolja. 9.7. A felelősség kizárás, illetve felelősség korlátozás nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkraokozott, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogáról, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetben, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltétele, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse a Szállítót az ilyen követelésről, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezséget, és a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzen. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésben. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetni.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Felelősség. 1A Felek felelősségüket kölcsönösen korlátozzák a vagyonban okozott igazolt értékcsökkenés mértékére. Értékcsökkenés az, amivel a másik Fél meglévő vagyona a károkozó Fél károkozása következtében csökken. A Szállító felelősséggel tartozik a Megrendelővel szemben a szerződésszegéssel a Megrendelőnek okozott károkért. Azonban minden esetben kizárt a Szállító felelőssége a közvetett és következményi károkért, ideértve különösen, de nem kizárólagosan az elmaradt nyereségért, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik. A kártérítés mértékének felelősség korlátozása nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkra, illetve az életben, testi épségben vagy épségben, egészségben okozott károkrakárosodásra, valamint a szándékosan, súlyos gondatlansággal vagy bűncselekménnyel okozott károsodásra. Nem kell megtéríteni a károkozó Xxxxxx a másik Xxxxxx felmerülő elmaradt hasznot (akár közvetlen, akár közvetett), elmaradt üzleti vagy megelőlegezett megtakarítást, elhibázott ráfordítást vagy más közvetett veszteséget, vagyoni és nem vagyoni hátrányt, amely a Szerződés teljesítésével kapcsolatban felmerülhet. Nem kell a károkozó Félnek megtérítenie a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy a másik Fél a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Egyik Fél sem tehető felelőssé harmadik fél által nyújtott elektronikus hírközlési szolgáltatásból eredő rendellenességért az összekapcsolási ponton áthaladó adatáramlás tekintetében, kivéve, ha a harmadik fél valamelyik Fél nevében (pl. alvállalkozó, teljesítési segéd) jár el. Xxxxxxxx személlyel szemben az a Fél tartozik felelősséggel, akivel a felelősség szempontjából releváns tény tekintetében a harmadik fél jogviszonyban állt. Amennyiben egyik féllel sem állt jogviszonyban a harmadik fél, úgy a Felek felróhatóságuk arányában felelnek. Amennyiben egyik Fél magatartása sem róható fel, vagy annak aránya nem állapítható meg, mégis helytállni kötelesek a harmadik fél követelésével szemben, úgy fele-fele arányban felelnek. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten Felek nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2tartoznak felelősséggel a hálózatokon áramló adatok tartalmáért. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogárólFelek kötelessége, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit általuk nyújtott valamennyi előfizetői szolgáltatás tekintetében az érintett előfizetőnek megadja a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4megfelelő tájékoztatást, ügyfélszolgálatot üzemeltessen, saját rendszerében és az általa kapcsolódó rendszerekben elvégezze/elvégeztesse a szükséges hibaelhárításokat és karbantartási munkákat, valamint ellássa a saját szolgáltatásai számlázásaival kapcsolatos teendőket. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások Feleket a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetben, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél másik Fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltétele, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse a Szállítót az ilyen követelésről, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezséget, és a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzennyújtott előfizetői szolgáltatások vonatkozásában semmiféle tevőleges tevékenységre való kötelezettség nem terheli. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésben. 6Felek kötelesek valamennyi – saját szolgáltatásukat érintő, saját előfizetőjük által benyújtott – számlapanasz és reklamáció kezelésére. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetni.Új számmezők berendezése:

Appears in 1 contract

Samples: Hangátviteli Szolgáltatások Megállapodás

Felelősség. 1Az Előfizető a Szolgáltatást kizárólag jogszerű célra és módon veheti igénybe. Előfizető felelősséggel tartozik az általa a Szolgáltatónak vagy harmadik személyeknek okozott károkért és egyéb esetleges jogsértésekért (SPAM, adathalászat, szellemi alkotások védelmének megsértése, DDoS). A Szállító felelősséggel tartozik Szolgáltató nem felel azért, ha partnerszolgáltatói (akiktől hálózati elérési szolgáltatást veszi igénybe) hálózati incidens miatt korlátozzák, szűrik a Megrendelővel szemben forgalmat. Az Előfizető mindent megtesz azért, hogy olyan esemény ne következzen be, mely más szolgáltatók számára is biztonsági eseményt jelent vagy kárt okoz. Az Előfizető minden elvárható módon köteles akadályozni azt, hogy szerzői jogilag védett alkotások illegálisan kikerüljenek hálózatáról vagy oda bekerüljenek. A Szolgáltató szoftvergyártó vagy képviselete által bejelentett jogsértés esetén a szerződésszegéssel Szolgáltatást korlátozhatja, vagy indokolt esetben a Megrendelőnek okozott károkértSzerződést azonnali hatállyal felmondhatja. Azonban minden esetben kizárt Bizonyítottan a Szállító felelőssége Szolgáltató hibájából előállt adatvesztés esetén Előfizető kártérítési igénybejelentése alapján Szolgáltató visszatéríti az érintett Szolgáltatásra eső tárgyhavi díj összegét. Előfizető tudomásul veszi, hogy a közvetett és következményi Szolgáltatások nyújtásának sajátosságai miatt Szolgáltató ezen túlmenően nem felel az adatvesztésből vagy az elmaradt haszonból származó károkért, ideértve különösen, de nem kizárólagosan az elmaradt nyereségért, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben illetve a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódikkeletkezett károk kiküszöböléséhez szükséges költségekért. A kártérítés mértékének korlátozása fenti korlátozások nem vonatkozik vonatkoznak a Szállító által szándékosan okozott károkraszándékosan, illetve súlyos gondatlansággal vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az életben, testi épségben vagy épségben, egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban kizárólag Szerződés szerinti díjak a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3pont szerinti felelősségkorlátozásra is tekintettel kerültek megállapításra. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogáról, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetben, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltételeElőfizető tudomásul veszi, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse Szolgáltatás keretében Interneten elérhetővé tett vagy továbbított állományok, nyújtott információs társadalommal összefüggő szolgáltatások tekintetében az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (a Szállítót továbbiakban: Eker. tv.) alapján Előfizető minősül a tartalomért felelős szolgáltatónak. Szolgáltató az előző bekezdés szerinti tartalmak tekintetében az Eker. tv. szerinti közvetítő szolgáltatónak minősül, így nem köteles ellenőrizni az általa csak továbbított, tárolt, hozzáférhetővé tett információ tartalmát, továbbá nem köteles olyan tényeket vagy körülményeket keresni, amelyek jogellenes tevékenység folytatására utalnak. Előfizető tudomásul veszi, hogy amennyiben Szolgáltató a fent hivatkozott tartalmak tekintetében az Eker. tv. 13. § (1) bekezdés szerinti, jogsértésre hivatkozó értesítést kap kézhez, úgy a továbbiakban az Eker. tv. 13. §-a szerinti intézkedések (értesítési-eltávolítási eljárás) szerint jár el. Előfizető tudomásul veszi, hogy ebben az esetben Szolgáltató nem felelős az érintett információ eltávolításáért vagy az ahhoz való hozzáférés nem biztosításáért. A fent hivatkozott tartalmakkal kapcsolatos, Szolgáltatóval szemben harmadik személyek általi igényérvényesítés esetén Xxxxxxxxx köteles Szolgáltató helyébe lépni, illetve – ha ennek akadálya van – minden segítséget megadni részére a követeléssel szembeni eredményes védekezéshez. Előfizető az ilyen követelésrőleljárások költségeit Szolgáltatónak köteles megtéríteni, illetve hogy mindent elkövet annak érdekében, hogy Szolgáltatót érdeksérelem ne érje. Előfizető a polgári jog szabályai szerinti teljes kártérítési felelősséggel tartozik az általa a Szolgáltató adataiban okozott minden kárért. Egyik Fél sem felel a Szerződés szerinti kötelezettsége nem, vagy hibás teljesítéséért azon esetekben, amikor olyan, mindkét Fél érdekkörén kívül eső, előre nem látható körülmények (vis major) merülnek fel, amelyek megakadályozzák a szerződés teljesítését. Ilyen körülmények: háborús cselekmények, lázadás, szabotázs, robbantásos merénylet vagy más szükséghelyzet, elemi csapás, árvíz, tűzvész, villámcsapás, illetve más természeti katasztrófa, munkabeszüntetés, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezségethonvédelmi törvény, és a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzen. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésbenrendőrségi törvény alapján feljogosított szervek rendelkezésére tett intézkedés. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetni.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Felelősség. 110.1. A Szállító felelősséggel tartozik Hitelező pénzügyi szolgáltatási tevékenysége során mindenkor az Adós és/vagy a Megrendelővel szemben a szerződésszegéssel a Megrendelőnek okozott károkértBiztosítéknyújtó érdekeinek - az adott körülmények között lehetséges - figyelembevételével és gondossággal jár el. 10.2. Azonban minden esetben kizárt a Szállító felelőssége a közvetett és következményi A Hitelező nem felel az olyan károkért, ideértve különösenamelyek rajta kívülálló és el nem hárítható okból - így különösen erőhatalom, de belföldi vagy külföldi hatósági rendelkezés, szükséges hatósági engedély megtagadása vagy késedelmes megadása folytán - következtek be. Ugyanez érvényes arra az esetre is, ha a Hitelező vagy a Hitelező valamely szerződéses partnere jelentős ok miatt bizonyos ideig beszünteti, vagy korlátozza működését. Amennyiben a Hitelező valamely szerződéses partnere jelentős okból ideiglenesen kénytelen szüneteltetni tevékenységét, akkor a Hitelező hirdetményben értesíti az Adóst arról, hogy a Hitelező szolgáltatásai nem kizárólagosan érhetők el. 10.3. Nem felel a Hitelező az elmaradt nyereségértáltala vállalt szolgáltatás teljesítésének elmaradásáért, elmaradt haszonértha az eljárást az Adós és/vagy a Biztosítéknyújtó és harmadik személy közötti jogvita, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stbszemély felróható magatartása akadályozza.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik 10.4. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik Hitelező a Szállító által szándékosan okozott károkraszemélyazonosság, a meghatalmazás vagy egyéb tény, illetve jogosultság igazolására neki bemutatott okmányok eredetiségét, érvényességét és alkalmasságát a tőle elvárható gondossággal megvizsgálja, idegen nyelvű okirat esetén szükség szerint lefordítja, vagy az életbenAdós költségén lefordíttatja, testi épségben vagy egészségben okozott károkraaz ebből eredő károkért azonban csak súlyos gondatlanság esetén felel. 10.5. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – Hitelező nem felelős azokért a károkért, amelyek az ÁSZF-benAdóst és/vagy a Biztosítéknyújtót a telefon-, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket isvagy telefaxvonalak, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogárólvagy elektronikus levelező rendszerek hibájából érik úgy, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit üzenet egyáltalán nem, vagy érthetetlenül, vagy hibásan érkezik meg. A Hitelező nem felel a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítserossz kiejtésből vagy a telefonvonal, a telefaxadás minőségéből keletkező elhallás vagy azonosíthatatlanság miatti károkért. 410.6. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások Hitelező csak súlyos gondatlansága esetén felelős harmadik személyek felé azért a Szállító alvállalkozóirakárért, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetben, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltételeami abból keletkezik, hogy az Adós és/vagy a Megrendelő haladéktalanul értesítse Biztosítéknyújtó megtéveszti, vagy tévedésben tartja jogi státusza és cselekvőképessége tekintetében, avagy nem tájékoztatja kellő időben írásban a Szállítót az ilyen követelésről, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezséget, és a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzen. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésbencselekvőképességében beállott időközbeni változásokról. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetni.

Appears in 1 contract

Samples: Hitel És Kölcsönszerződések

Felelősség. 114.1 A Bank nem felel az erőhatalomból (vis maior), a Bank érdekkörén kívül eső belföldi vagy külföldi jogszabály rendelkezéséből, közösségi jogi aktus, illetve belföldi vagy külföldi hatóság rendelkezéséből vagy a Bank működésének elháríthatatlan megzavarásából eredő kárért. Ugyanez érvényes arra az esetre is, ha a Bank vagy a Bank valamely fiókja a Bank érdekkörén kívül eső jelentős okból bizonyos ideig beszünteti, vagy korlátozza működését, mely esetben Bank az adott bankfiók bejáratára kifüggesztett Hirdetményben értesíti Ügyfelet arról, hogy a Bank szolgáltatásai mely legközelebbi bankfiókban érhetők el. A Szállító felelősséggel tartozik Bank Ügyfelet minden esetben megfelelően - bankfióki kiszolgálás esetén az érintett bankfiókban személyesen, illetve telefonos kiszolgálás esetén a Megrendelővel szemben telefonos ügyfélszolgálaton keresztül - a szerződésszegéssel kiszolgálás során tájékoztatja arról, ha a Megrendelőnek okozott megbízás (ok) teljesítéséhez szükséges számítástechnikai rendszerében olyan jellegű meghibásodás van, amely nem teszi lehetővé az adott megbízás (ok) szerződésszerű, határidőn belüli teljesítését. A Bank nem felelős az Ügyfelet ért azon károkért, amelyek arra tekintettel következnek be, hogy Ügyfél a Bank tájékoztatása ellenére, saját döntése alapján a megbízás teljesítésére ad a Banknak utasítást. 14.2 A Bank, ha az Ügyfél megbízása alapján átvesz vagy továbbít okmányokat, megvizsgálja azokat, hogy megfelelnek-e a megbízásban foglaltaknak, nem felel azonban a Bank az okmányok eredetiségéért, érvényességéért és fordításáért, valamint az okmányokban említett áruk típusáért, mennyiségéért és minőségéért. 14.3 Okmányok kiszolgáltatása és fizetés esetén a Bank annak teljesít, aki az igazoló dokumentumainak megvizsgálása alapján az okmányok, illetve a fizetés elfogadására jogosult. A Bank a személyazonosság, a meghatalmazás vagy egyéb tény, illetve jogosultság igazolására neki bemutatott okmányok eredetiségét, érvényességét és alkalmasságát a tőle elvárható gondossággal megvizsgálja, idegen nyelvű okirat esetén szükség szerint lefordítja vagy az Ügyfél költségén lefordíttatja (ha az nem angol nyelven érkezik), az ebből eredő károkért nem felel. 14.4 A Bankot nem terheli felelősség azon eseményekért, amelyek abból erednek, hogy az Ügyfél, mint kedvezményezett javára vagy Ügyfél által bármely harmadik személy javára indított megbízás a Bankon kívül álló okok miatt, így például a Bankra és/vagy a teljesítésben közreműködő pénzügyi intézményekre kötelező, valamely nemzetközi szervezet vagy hatóság által elrendelt korlátozó intézkedés (szankció) alkalmazása miatt nem teljesül. A Bank kizárja a felelősségét az így visszautasított, illetve meghiúsult megbízásokból az Ügyfelet ért esetleges károkért. Azonban minden esetben kizárt Az Ügyfél fizetési megbízásának visszautasítása esetén a Szállító felelőssége Bank az Ügyfelet a közvetett és következményi megjelölt kapcsolattartási módnak megfelelően, haladéktalanul értesíti. 14.5 A Bank nem felelős azokért a károkért, ideértve különösenamelyek abból keletkeznek, hogy az Ügyfél a banki ügyletek kapcsán használt jogi, pénzügyi és egyéb speciális szakismeretet igénylő szakkifejezéseket nem a mindenkori szakmai szokásoknak és szokványoknak megfelelően értelmezte, értette. A Bank az Ügyfél kérésére a banki ügylet megfelelő értelmezésével kapcsolatos tájékoztatást megadja. 14.6 A jóvá nem hagyott vagy a jóváhagyott, de hibásan teljesített fizetési művelet helyesbítése iránti – fizető fél általi - kérelem esetén a pénzforgalmi szolgáltatónak kell bizonyítania - adott esetben a hitelesítés által -, hogy a kifogásolt fizetési műveletet a fizető fél jóváhagyta, a fizetési művelet megfelelően került rögzítésre, és a teljesítést a pénzforgalmi szolgáltató által nyújtott szolgáltatás műszaki hibája vagy üzemzavara nem kizárólagosan akadályozta. Ha a helyesbítés iránti kérelemmel érintett fizetési művelet kezdeményezése fizetés kezdeményezési szolgáltatás igénybevételével történt, a fizetés kezdeményezési szolgáltatást végző pénzforgalmi szolgáltatónak kell bizonyítania, hogy – a saját felelősségi körén belül – a fizetési művelet hitelesítése és pontos rögzítése megtörtént, valamint teljesítését az elmaradt nyereségértáltala nyújtott pénzforgalmi szolgáltatás műszaki hibája vagy üzemzavara nem akadályozta. A Bank az Ügyfél, elmaradt haszonértmint fizető fél által jóvá nem hagyott fizetési művelet teljesítése esetén – függetlenül attól, kamatveszteségérthogy azt a jelen Általános Üzleti Feltételek X/10.4.3 pontja szerinti Hirdetményben megjelölt időpontot követően fizetés-kezdeményezési szolgáltatást végző pénzforgalmi szolgáltatón keresztül kezdeményezték vagy sem – kivéve, termeléskieséséértha az adott helyzetben ésszerű okból az ügyfél csalására gyanakszik és ezen okról írásban tájékoztatja a Magyar Nemzeti Bankot, adatvesztésért információvesztésértmint felügyeleti hatóságot, üzletmenet kiesésértköteles a) azután, pótlólagos hogy tudomást szerzett vagy fedezeti beszerzésérttájékoztatták a műveletről haladéktalanul, harmadik személyeknek fizetendő kötbérértde legkésőbb az ezt követő munkanap végéig megtéríteni az Ügyfél, kártérítésértmint fizető fél részére a jóvá nem hagyott fizetési művelet összegét, b) a fizetési számla tekintetében a megterhelés előtti állapotot helyreállítani azzal, kártalanításért hogy a jóváírás értéknapja nem lehet későbbi, mint az a nap, amikor a jóvá nem hagyott fizetési művelet teljesítése megtörtént. További pénzügyi kártérítést az Ügyfél a mindenkor hatályos magyar jogszabályok alapján érvényesíthet. 14.7 A Bank felelős az Ügyfél, mint fizető fél által közvetlenül kezdeményezett fizetési művelet hibás teljesítéséért, kivéve, ha bizonyítja, hogy a fizetési művelet összege a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatójához beérkezett. A Bank ezen felelősségének fennállása esetén a fizető Ügyfél részére haladéktalanul visszatéríti a nem teljesített vagy hibásan teljesített fizetési művelet összegét, illetve a fizető Ügyfél számláját olyan állapotba hozza, mintha a hibásan teljesített fizetési műveletre nem került volna sor. Az Ügyfél fizetési számláján a jóváírás értéknapja nem lehet későbbi, mint az összeggel való megterhelés dátuma. Ha a fizetési művelet összege a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatójához beérkezett, a fizetési művelet hibás teljesítéséért a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatója felel. Amennyiben Bank a fizetési műveletben a kedvezményezett Ügyfél pénzforgalmi szolgáltatója, úgy ezen felelőssége fennállása esetén haladéktalanul intézkedik arról, hogy a fizetési művelet összege a kedvezményezett Ügyfél fizetési számláján rendelkezésre álljon. A kedvezményezett Ügyfél fizetési számláján történő jóváírás értéknapja nem lehet későbbi, mint az a nap, amely a hibátlan teljesítés esetén lett volna. Ha a fizetési művelet teljesítése késedelmesen történik, a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatója – a fizető fél nevében eljáró pénzforgalmi szolgáltató kérésére – biztosítja, hogy a fizetési művelet összegének a kedvezményezett fizetési számláján történő jóváírás értéknapja nem lehet későbbi, mint az a nap, amely a hibátlan teljesítés esetén lett volna. A Bank a fizető Ügyfele kérésére a nem teljesített vagy hibásan teljesített fizetési művelet nyomon követése érdekében az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelményének megfelelően jár el, és ennek eredményéről fizető Ügyfelét tájékoztatja. A Bank a nyomon követéssel és az arról szóló tájékoztatással összefüggésben a fizető Ügyfél terhére nem számít fel díjat, költséget vagy egyéb fizetési kötelezettséget. Ha a fizetési művelet teljesítése egyedi azonosító használatával történt, akkor a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatójának a fizetési művelet visszaszerzése érdekében együtt kell működnie a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatójával és ennek keretében meg kell adnia minden olyan lényeges információt, amely a visszaszerzéshez szükséges. Ha a fizetési művelet összegének a Bank, mint a fizető Ügyfél pénzforgalmi szolgáltatója általi visszaszerzése nem lehetséges, akkor a Bank az Ügyfél írásbeli kérelmére megad minden olyan rendelkezésére álló lényeges információt, amely szükséges ahhoz, hogy az Ügyfél az összeg visszaszerzése érdekében a szükséges jogi lépéseket megtehesse. 14.8 A kedvezményezett Ügyfél által kezdeményezett fizetési művelet (stb.pl. csoportos beszedési megbízás, felhatalmazó levélen alapuló beszedés) fennálló felelősségetesetén a fizetési megbízás fizető fél pénzforgalmi szolgáltatójának történő továbbításáért a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatójaként a Bank felel, azaz ilyen esetben Bank a fizetési megbízást haladéktalanul megküldi a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatójának. A fizetési megbízás késedelmes továbbítása esetén a Bank biztosítja, hogy az Ügyfél, mint kedvezményezett fizetési számláján a fizetési művelet összege jóváírásának értéknapja nem lehet későbbi, mint az a nap, amely hibátlan teljesítés esetén lett volna. Az ilyen fizetési művelet kedvezményezett részére történő teljesítéséért a Bank felelős és e felelősségének fennállása esetén haladéktalanul köteles biztosítani, hogy a kedvezményezett Ügyfél számláján jóváírt fizetési művelet összege a kedvezményezett részére haladéktalanul rendelkezésre álljon. Ebben az esetben az Ügyfél, mint kedvezményezett fizetési számláján a fizetési művelet összege jóváírásának értéknapja nem lehet későbbi, mint az a nap, amely hibátlan teljesítés esetén lett volna. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke fizetési művelet nem teljesítéséért, vagy hibás teljesítéséért a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódikfizető fél felé saját pénzforgalmi szolgáltatója felel. Ezen felelőssége esetén a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója a fizető fél részére haladéktalanul visszatéríti a nem teljesített vagy hibásan teljesített fizetési művelet összegét, és a fizető fél számláját olyan állapotba hozza, mintha a hibásan teljesített fizetési műveletre nem került volna sor. A kártérítés mértékének korlátozása fizető fél fizetési számláján a jóváírás értéknapja nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkralehet későbbi, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkramint összeggel való megterhelés napja. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten fizető fél pénzforgalmi szolgáltatóját nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban kizárólag terheli a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogáról, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetbenbekezdés szerinti visszatérítési kötelezettség, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltételebizonyítja, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse fizetési művelet összege a Szállítót kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatójához beérkezett, még abban az ilyen követelésrőlesetben sem, ha a fizetési művelet teljesítésére késedelmesen került sor. Ebben az esetben a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatója biztosítja, hogy a kedvezményezett fizetési számláján a fizetési művelet összege jóváírásának értéknapja nem lehet későbbi, mint az a nap, amely hibátlan teljesítés esetén lett volna. A Bank, mint a kedvezményezett Ügyfél pénzforgalmi szolgáltatója a nem teljesített vagy hibásan teljesített fizetési művelet nyomon követése érdekében – felelősségétől függetlenül – az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelményének megfelelően jár el, és ennek eredményéről fizető Ügyfelét tájékoztatja. 14.9 A 14.7-14.8 pontokban meghatározott szabályokat nem kell alkalmazni, ha a kedvezményezett Ügyfél pénzforgalmi szolgáltatójának székhelye nem EGT-állam területén található. 14.10 Ha a fizetési műveletet az Ügyfél, mint fizető fél fizetés-kezdeményezési szolgáltatást végző pénzforgalmi szolgáltatón keresztül kezdeményezte, a Megrendelő Bank haladéktalanul, de legkésőbb a következő munkanap végéig visszatéríti az ilyen követelés kapcsán Ügyfél részére a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezségetnem teljesített vagy a hibásan teljesített fizetési művelet összegét, és a Megrendelő felhatalmazza fizetési számlát olyan állapotba hozza, mintha a Szállítót arrahibásan teljesített fizetési műveletre nem került volna sor. A fenti bekezdésben meghatározott esetben a fizetés-kezdeményezési szolgáltatást végző pénzforgalmi szolgáltatót terheli annak bizonyítása, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzena Bank, mint a fizető fél fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató a fizetési megbízást átvette, a saját felelősségi körén belül a fizetési művelet hitelesítése és pontos rögzítése megtörtént, a fizetési művelet teljesítését nem befolyásolta műszaki hiba, valamint a nem teljesítés, hibás vagy késedelmes teljesítéssel összefüggő egyéb zavar. Ha az első bekezdésben meghatározott esetért a fizetés-kezdeményezési szolgáltatást végző pénzforgalmi szolgáltató a felelős, akkor a fizetés-kezdeményezési szolgáltatást végző pénzforgalmi szolgáltató a Banknak – annak kérésére – haladéktalanul megtéríti a fizető félnek visszatérített összegek következtében elszenvedett veszteségek és kifizetett összegeket. 14.11 A Bank és a fenti pénzforgalmi szolgáltatók közötti – a jelen Általános Üzleti Feltételek 1.X/10.4.3 pontban hivatkozott - biztonságos adatátviteli kapcsolat létrejöttének a Bank által a X/10.4.3 pont szerinti Hirdetményben közzétételre kerülő időpontját megelőzően – a fenti 14.10 pontban foglaltaktól eltérően - Ügyfél kizárólag a saját felelősségére veheti igénybe fizetés-kezdeményezési és számlainformációs szolgáltatást végző pénzforgalmi szolgáltatók szolgáltatásait és az Ügyfél viseli a fizetés-kezdeményezési szolgáltatást végző pénzforgalmi szolgáltató hibás teljesítéséből származó kárt. 14.12 Amennyiben az Ügyfél kártyaalapú készpénz helyettesítő fizetési eszköz kibocsátását végző pénzforgalmi szolgáltató szolgáltatását veszi igénybe, akkor a Bank felelőssége kizárólag az Ügyfél által kezdeményezett kártyalapú fizetési művelet végrehajtásához szükséges fedezet rendelkezésre állásáról, vagy a szükséges fedezet hiányáról szóló, kizárólag „igen”, vagy „nem „tartalmú visszaigazolás kibocsátására terjed ki a visszaigazolás időpontjában az Ügyfél fizetési számláján rendelkezésre álló fedezet alapján. A Megrendelő Bank által visszaigazolt fedezet az Ügyfél fizetési számláján nem kerül zárolásra és Ügyfél köteles támogatni biztosítani, hogy a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésbenfedezet a fizetési művelet tényleges végrehajtásakor is rendelkezésre álljon a fizetési számláján. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetni.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Üzleti Feltételek

Felelősség. 114.1 A Bank nem felel az erőhatalomból (vis maior), a Bank érdekkörén kívül eső belföldi vagy külföldi jogszabály rendelkezéséből, közösségi jogi aktus, illetve belföldi vagy külföldi hatóság rendelkezéséből vagy a Bank működésének elháríthatatlan megzavarásából eredő kárért. Ugyanez érvényes arra az esetre is, ha a Bank vagy a Bank valamely fiókja a Bank érdekkörén kívül eső jelentős okból bizonyos ideig beszünteti, vagy korlátozza működését, mely esetben Bank az adott bankfiók bejáratára kifüggesztett Hirdetményben értesíti Ügyfelet arról, hogy a Bank szolgáltatásai mely legközelebbi bankfiókban érhetők el. A Szállító felelősséggel tartozik a Megrendelővel szemben a szerződésszegéssel a Megrendelőnek okozott károkért. Azonban Bank Ügyfelet minden esetben kizárt megfelelően - bankfióki kiszolgálás esetén az érintett bankfiókban személyesen, illetve telefonos kiszolgálás esetén a Szállító felelőssége telefonos ügyfélszolgálaton keresztül - a közvetett és következményi kiszolgálás során tájékoztatja arról, ha a megbízás (ok) teljesítéséhez szükséges számítástechnikai rendszerében olyan jellegű meghibásodás van, amely nem teszi lehetővé az adott megbízás (ok) szerződésszerű, határidőn belüli teljesítését. A Bank nem felelős az Ügyfelet ért azon károkért, ideértve különösenamelyek arra tekintettel következnek be, de hogy Ügyfél a Bank tájékoztatása ellenére, saját döntése alapján a megbízás teljesítésére ad a Banknak utasítást. 14.2 A Bank, ha az Ügyfél megbízása alapján átvesz vagy továbbít okmányokat, megvizsgálja azokat, hogy megfelelnek-e a megbízásban foglaltaknak, nem kizárólagosan felel azonban a Bank az elmaradt nyereségértokmányok eredetiségéért, elmaradt haszonértérvényességéért és fordításáért, kamatveszteségértvalamint az okmányokban említett áruk típusáért, termeléskieséséértmennyiségéért és minőségéért. 14.3 Okmányok kiszolgáltatása és fizetés esetén a Bank annak teljesít, adatvesztésért információvesztésértaki az igazoló dokumentumainak megvizsgálása alapján az okmányok, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben illetve a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódikfizetés elfogadására jogosult. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik Bank a Szállító által szándékosan okozott károkraszemélyazonosság, a meghatalmazás vagy egyéb tény, illetve jogosultság igazolására neki bemutatott okmányok eredetiségét, érvényességét és alkalmasságát a tőle elvárható gondossággal megvizsgálja, idegen nyelvű okirat esetén szükség szerint lefordítja vagy az életbenÜgyfél költségén lefordíttatja (ha az nem angol nyelven érkezik), testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten ebből eredő károkért nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárvafelel. 2. 14.4 A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket isBankot nem terheli felelősség azon eseményekért, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogárólamelyek abból erednek, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit Ügyfél, mint kedvezményezett javára vagy Ügyfél által bármely harmadik személy javára indított megbízás a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítseBankon kívül álló okok miatt, így például a Bankra és/vagy a teljesítésben közreműködő pénzügyi intézményekre kötelező, valamely nemzetközi szervezet vagy hatóság által elrendelt korlátozó intézkedés (szankció) alkalmazása miatt nem teljesül. A Bank kizárja a felelősségét az így visszautasított, illetve meghiúsult megbízásokból az Ügyfelet ért esetleges károkért. Az Ügyfél fizetési megbízásának visszautasítása esetén a Bank az Ügyfelet a megjelölt kapcsolattartási módnak megfelelően, haladéktalanul értesíti. 414.5 A Bank nem felelős azokért a károkért, amelyek abból keletkeznek, hogy az Ügyfél a banki ügyletek kapcsán használt jogi, pénzügyi és egyéb speciális szakismeretet igénylő szakkifejezéseket nem a mindenkori szakmai szokásoknak és szokványoknak megfelelően értelmezte, értette. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások Bank az Ügyfél kérésére a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednekbanki ügylet megfelelő értelmezésével kapcsolatos tájékoztatást megadja. 5. Abban az esetben14.6 A jóvá nem hagyott vagy a jóváhagyott, ha az Egyedi Szerződés alapján de hibásan teljesített fizetési művelet helyesbítése iránti – fizető fél általi - kérelem esetén a Szállító köteles kártalanítani pénzforgalmi szolgáltatónak kell bizonyítania - adott esetben a Megrendelőt bármely harmadik fél hitelesítés által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltétele-, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse kifogásolt fizetési műveletet a Szállítót az ilyen követelésrőlfizető fél jóváhagyta, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezségetfizetési művelet megfelelően került rögzítésre, és a Megrendelő felhatalmazza teljesítést a Szállítót arrapénzforgalmi szolgáltató által nyújtott szolgáltatás műszaki hibája vagy üzemzavara nem akadályozta. a) azután, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzentudomást szerzett vagy tájékoztatták a műveletről haladéktalanul, de legkésőbb az ezt követő munkanap végéig megtéríteni az Ügyfél, mint fizető fél részére a jóvá nem hagyott fizetési művelet összegét, b) a fizetési számla tekintetében a megterhelés előtti állapotot helyreállítani azzal, hogy a jóváírás értéknapja nem lehet későbbi, mint az a nap, amikor a jóvá nem hagyott fizetési művelet teljesítése megtörtént. A Megrendelő köteles támogatni További pénzügyi kártérítést az Ügyfél a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésbenmindenkor hatályos magyar jogszabályok alapján érvényesíthet. 614.7 A Bank felelős az Ügyfél, mint fizető fél által közvetlenül kezdeményezett fizetési művelet hibás teljesítéséért, kivéve, ha bizonyítja, hogy a fizetési művelet összege a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatójához beérkezett. 14.8 A kedvezményezett Ügyfél által kezdeményezett fizetési művelet (pl. csoportos beszedési megbízás, felhatalmazó levélen alapuló beszedés) esetén a fizetési megbízás fizető fél pénzforgalmi szolgáltatójának történő továbbításáért a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatójaként a Bank felel, azaz ilyen esetben Bank a fizetési megbízást haladéktalanul megküldi a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatójának. 14.9 A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása 14.7-14.8 pontokban meghatározott szabályokat nem kell alkalmazni, ha a kedvezményezett Ügyfél pénzforgalmi szolgáltatójának székhelye nem EGT-állam területén található. 14.10 Ha a fizetési műveletet az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandóÜgyfél, mint fizető fél fizetés-kezdeményezési szolgáltatást végző pénzforgalmi szolgáltatón keresztül kezdeményezte, a Bank haladéktalanul, de legkésőbb a következő munkanap végéig visszatéríti az Ügyfél részére a nem teljesített vagy a hibásan teljesített fizetési művelet összegét, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozásfizetési számlát olyan állapotba hozza, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjedmintha a hibásan teljesített fizetési műveletre nem került volna sor. 7. Ha 14.11 A Bank és a Megrendelő fenti pénzforgalmi szolgáltatók közötti – a jelen ÁSZFÁltalános Üzleti Feltételek 1.X/10.4.3 pontban hivatkozott - biztonságos adatátviteli kapcsolat létrejöttének a Bank által a X/10.4.3 pont szerinti Hirdetményben közzétételre kerülő időpontját megelőzően – a fenti 14.10 pontban foglaltaktól eltérően - Ügyfél kizárólag a saját felelősségére veheti 14.12 Amennyiben az Ügyfél kártyaalapú készpénz helyettesítő fizetési eszköz kibocsátását végző pénzforgalmi szolgáltató szolgáltatását veszi igénybe, illetve akkor a Bank felelőssége kizárólag az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késveÜgyfél által kezdeményezett kártyalapú fizetési művelet végrehajtásához szükséges fedezet rendelkezésre állásáról, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesítia szükséges fedezet hiányáról szóló, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudjakizárólag „igen”, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetni.vagy

Appears in 1 contract

Samples: Általános Üzleti Feltételek

Felelősség. 17.1. A Szállító Szoftverek kizárólag olyan módon és célra használhatók fel, amely megfelel a vonatkozó jogszabályok előírásainak, különös tekintettel a mindenkor hatályos adó-, számviteli-, munkajogi-, és társadalombiztosítási jogszabályokra. 7.2. Ügyfél tudomásul veszi, hogy a Szoftvereket kizárólag a saját felelősségére használhatja, és a Szolgáltató kizár minden felelősséget az Ügyfél a Szoftverek használata során tanúsított magatartásért. A Szoftverekkel kiállított számlák, bizonylatok, listák és egyéb dokumentumok tartalmi helyességéért, valamint az azok alapjául szolgáló egyes gazdasági események valódiságáért a Szolgáltató semmilyen felelősséggel tartozik nem tartozik, ezen dokumentumok helyességének teljes körű ellenőrzése mindenkor az Ügyfél kizárólagos felelőssége és kötelessége. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a Megrendelővel szemben a szerződésszegéssel a Megrendelőnek okozott károkért. Azonban minden esetben kizárt a Szállító felelőssége a közvetett és következményi károkértSzolgáltató köteles teljes mértékben együttműködni az eljáró hatóságokkal, ideértve különösenaz Ügyfél által esetlegesen elkövetett jogsértések vonatkozásában, így különösen – de nem kizárólagosan – köteles a hatóság megkeresése esetén az elmaradt nyereségértÜgyfélről, elmaradt haszonértvalamint az általa használt Szoftverekről, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stbvalamint a Szoftverekben tárolt és számára hozzáférhető adatokról adatot szolgáltatni.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik 7.3. A kártérítés mértékének korlátozása Szolgáltató nem vonatkozik felel az Ügyfélért és a Szállító által szándékosan okozott károkra, illetve az életben, testi épségben Szoftverek használatából eredő közvetett vagy egészségben okozott károkraközvetlen károkért. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – Szolgáltató az ÁSZF-benalkalmazandó jogszabályok által megengedett mértékig kizárja a felelősséget bárminemű bevétel- vagy nyereségkiesésért, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja meghiúsult értékesítési lehetőségért, adatvesztésért, helyettesítő termékek vagy szolgáltatások beszerzéséből fakadó költségekért, tulajdonban bekövetkezett kárért, üzleti forgalom kieséséért, üzleti információ elvesztésért, vagy bármiféle speciális, közvetlen, közvetett, eseti, gazdasági, fedezeti, vagy következmény kárért, függetlenül a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket iskárokozás mikéntjétől, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogárólés attól, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóiraszerződésből, munkavállalóiragondatlanságból, megbízottjaira vagy bármely más, felelősséget megalapozó tényből ered, ha ezek a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban Szoftverek használatának vagy használhatatlanságának okán merültek fel, még abban az esetbenesetben is, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, Szolgáltatót előzőleg értesítették az ilyen kártalanítás feltételekár bekövetkeztének lehetőségéről. Szolgáltató továbbá nem vállal felelősséget a Szoftverek helyes vagy helytelen használata következtében, vagy vis maior esemény folytán felmerült károkért. Az Ügyfél kizárólagos felelősséggel tartozik azért, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse Szoftverekben kezelt adatait rendszeresen és az adatok jelentőségéhez mérten mentse, archiválja és tárolja. 7.4. A Szolgáltató bizonyos Szoftverek vonatkozásában térítésmentes Free 6 hónap vagy 1GB tárhely felhasználásával lehetőséget biztosít a Szállítót xxx.xxxxxxxxxxx.xxx Honlapon valamennyi Ügyfél részére annak érdekében, hogy az ilyen követelésrőlÜgyfélnek teljes egészében lehetősége legyen megismerni a Szoftverek működését és funkcióit. A Szolgáltató kifejezetten kizárja a felelősségét arra az esetre, ha az Ügyfél a Szoftverek megrendelését megelőzően a fenti lehetőséget elmulasztja. 7.5. A Szoftverek és az informatikai rendszerek komplex természetéből adódóan, a Megrendelő Szolgáltató nem vállal felelősséget azért, hogy a Szoftverek hibamentesen és zavartalanul működnek, illetve, hogy valamennyi informatikai rendszerrel és eszközzel kompatibilisek. A biztonságos üzemelés érdekében fontos, hogy az ilyen követelés kapcsán Ügyfél a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezséget, használat megkezdése előtt és a Megrendelő felhatalmazza Szoftverek kezelése során valamennyi elérhető tájékoztatást megismerjen, valamint valamennyi utasítást és tanácsot betartson. Fentiekre tekintettel, a Szállítót arraSzolgáltató semmi esetre sem szavatolja, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzena Szoftverek kielégítik az Ügyfél üzleti folyamatai által támasztott egyedi igényeket, valamint, hogy megfelelnek az Ügyfél valamennyi felhasználói elvárásának. A Megrendelő köteles támogatni Szoftverekkel kapcsolatos egyedi igények és elvárások esetén kizárólag külön megállapodás és egyedi elbírálás alapján, térítés ellenében van lehetőség egyedi fejlesztések megrendelésére. Amennyiben az Ügyfél a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésbenSzoftvert VPN hálózaton keresztül kívánja használni, úgy annak teljes kialakítását és karbantartását neki kell elvégezni. A Szolgáltató a Szoftvereket VPN hálózaton nem teszteli, így a hibamentes működésre semminemű felelősséget nem vállal. A VPN hálózat használatából adódó esetleges problémák feltárását és kijavítását a Szolgáltató kizárólag külön megállapodás alapján, térítésköteles szolgáltatás keretében végzi el. 67.6. A felelősség jelen IXAz Ügyfél tudomásul veszi, hogy köteles biztosítani a megfelelő felkészültségű személyzetet a rendszer szakszerű üzemeltetéséhez, köteles a Szolgáltató részére minden adatot és információt biztosítani, amely a kivizsgáláshoz szükséges. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandóKöteles továbbá a kivizsgáláshoz vagy javításhoz szükség esetén internet elérést, távoli hozzáférést, kiszállás esetén pedig arra alkalmas helyszínt és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjedSzolgáltató által meghatározott infrastruktúrát biztosítani. 77.7. Ha Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a Megrendelő Szoftverek, valamint az azokhoz kapcsolódó Szolgáltatások valamennyi díja a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk5. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetnipontban meghatározott felelősségkorlátozásra tekintettel került meghatározásra.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Felelősség. 16.1. A Szállító Szoftver kizárólag olyan módon és célra használható fel, amely megfelel a vonatkozó jogszabályok előírásainak, különös tekintettel a mindenkor hatályos adó-, számviteli-, munkajogi-, és társadalombiztosítási jogszabályokra. 6.2. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a Szoftvert kizárólag a saját felelősségére használhatja, és a Szolgáltató kizár minden felelősséget az Ügyfél a Szoftver használata során tanúsított magatartásért. A Szoftverrel kiállított számlák, bizonylatok, listák és egyéb dokumentumok tartalmi helyességéért, valamint az azok alapjául szolgáló egyes gazdasági események valódiságáért a Szolgáltató semmilyen felelősséggel tartozik nem tartozik, ezen dokumentumok helyességének teljes körű ellenőrzése mindenkor az Ügyfél kizárólagos felelőssége és kötelessége. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a Megrendelővel szemben a szerződésszegéssel a Megrendelőnek okozott károkért. Azonban minden esetben kizárt a Szállító felelőssége a közvetett és következményi károkértSzolgáltató köteles teljes mértékben együttműködni az eljáró hatóságokkal, ideértve különösenaz Ügyfél által esetlegesen elkövetett jogsértések vonatkozásában, így különösen – de nem kizárólagosan – köteles a hatóság megkeresése esetén az elmaradt nyereségértÜgyfélről, elmaradt haszonértvalamint az általa használt Szoftverről, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stbvalamint a Szoftverben tárolt és számára hozzáférhető adatokról adatot szolgáltatni.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik 6.3. A kártérítés mértékének korlátozása Szolgáltató nem vonatkozik felel az Ügyfelet ért és a Szállító által szándékosan okozott károkra, illetve az életben, testi épségben Szoftver használatából eredő közvetett vagy egészségben okozott károkraközvetlen károkért. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – Szolgáltató az ÁSZF-benalkalmazandó jogszabályok által megengedett mértékig kizárja a felelősséget bárminemű bevétel- vagy nyereségkiesésért, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja meghiúsult értékesítési lehetőségért, adatvesztésért, helyettesítő termékek vagy szolgáltatások beszerzéséből fakadó költségekért, tulajdonban bekövetkezett kárért, üzleti forgalom kieséséért, üzleti információ elvesztésért, vagy bármiféle speciális, közvetlen, közvetett, eseti, gazdasági, fedezeti, vagy következmény kárért, függetlenül a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket iskárokozás mikéntjétől, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogárólés attól, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóiraszerződésből, munkavállalóiragondatlanságból, megbízottjaira vagy bármely más, felelősséget megalapozó tényből ered, ha ezek a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban Szoftver használatának vagy használhatatlanságának okán merültek fel, még abban az esetbenesetben is, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, Szolgáltatót előzőleg értesítették az ilyen kártalanítás feltételekár bekövetkeztének lehetőségéről. Szolgáltató továbbá nem vállal felelősséget a Szoftver helyes vagy helytelen használata következtében, vagy vis maior esemény folytán felmerült károkért. Az Ügyfél kizárólagos felelősséggel tartozik azért, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse a Szállítót Szoftverben kezelt adatait rendszeresen és az ilyen követelésrőladatok jelentőségéhez mérten mentse, archiválja és tárolja. 6.4. A Szoftver és az informatikai rendszerek komplex természetéből adódóan, a Megrendelő Szolgáltató nem vállal felelősséget azért, hogy a Szoftver hibamentesen és zavartalanul működik-e, illetve, hogy valamennyi informatikai rendszerrel és eszközzel kompatibilisek. A biztonságos üzemelés érdekében fontos, hogy az ilyen követelés kapcsán Ügyfél a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezséget, használat megkezdése előtt és a Megrendelő felhatalmazza Szoftver kezelése során valamennyi elérhető tájékoztatást megismerjen, valamint valamennyi utasítást és tanácsot betartson. Fentiekre tekintettel, a Szállítót arraSzolgáltató semmi esetre sem szavatolja, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzena Szoftver kielégíti az Ügyfél üzleti folyamatai által támasztott egyedi igényeket, valamint, hogy megfelel az Ügyfél valamennyi felhasználói elvárásának. A Megrendelő köteles támogatni Szoftverrel kapcsolatos egyedi igények és elvárások esetén kizárólag külön megállapodás és egyedi elbírálás alapján, térítés ellenében van lehetőség egyedi fejlesztések megrendelésére. Amennyiben az Ügyfél a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésben. 6Szoftvert VPN hálózaton keresztül kívánja használni, úgy annak teljes kialakítását és karbantartását neki kell elvégezni. A felelősség jelen IXSzolgáltató a Szoftvereket VPN hálózaton nem teszteli, így a hibamentes működésre semminemű felelősséget nem vállal. pont szerinti korlátozása A VPN hálózat használatából adódó esetleges problémák feltárását és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandókijavítását a Szolgáltató kizárólag külön megállapodás alapján, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjedtérítésköteles szolgáltatás keretében végzi el. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetni.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Felelősség. 113.1. A Szállító felelősséggel tartozik BANK pénzügyi szolgáltatási tevékenysége során mindenkor az Ügyfél érdekeinek – az adott körülmények között lehetséges – figyelembevételével és gondossággal jár el. 13.2. A BANK nem felel az erőhatalomból (vis maior), belföldi vagy külföldi hatósági rendelkezésből, vagy a Megrendelővel szemben BANK működésének megzavarásából eredő kárért. Ugyanez érvényes arra az esetre is, ha a szerződésszegéssel BANK vagy a Megrendelőnek okozott károkértBANK valamely szerződéses partnere jelentős ok miatt bizonyos ideig beszünteti vagy korlátozza működését. Azonban Amennyiben a BANK valamely szerződéses partnere jelentős okból ideiglenesen kénytelen szüneteltetni tevékenységét, akkor a BANK minden esetben kizárt szükséges intézkedést megtesz annak érdekében, hogy Ügyfelei részére zavartalanul, a Szállító felelőssége jogszabályoknak megfelelő módon biztosítsa a közvetett szerződéses partnere által folytatott tevékenységet. 13.3. A BANK, ha az Ügyfél megbízása alapján átvesz vagy továbbít okmányokat, megvizsgálja azokat, hogy megfelelnek-e a megbízásban foglaltaknak, nem felel azonban a BANK az okmányok eredetiségéért, érvényességéért, fordításáért és következményi tartalmáért. 13.4. Okmányok kiszolgáltatása és fizetés esetén a BANK annak teljesít, akit megítélése szerint az igazoló dokumentumainak megvizsgálása alapján az okmányok, illetve a fizetés elfogadására jogosultnak tart. A BANK a személyazonosság, a meghatalmazás vagy egyéb tény illetve jogosultság igazolására neki bemutatott okmányok eredetiségét, érvényességét és alkalmasságát a tőle elvárható gondossággal megvizsgálja, idegen nyelvű okirat esetén szükség szerint lefordítja, vagy az Ügyfél költségén lefordíttatja (ha az nem angol nyelven érkezik), az ebből eredő károkért azonban csak súlyos gondatlanság esetén felel. 13.5. BANK nem felelős azokért a károkért, ideértve különösen, de nem kizárólagosan amelyek az elmaradt nyereségért, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben Ügyfelet a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkra, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogáróltelefonvonalak hibájából érik úgy, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit üzenet egyáltalán nem, vagy érthetetlenül, vagy hibásan érkezik meg. A BANK nem felel a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítserossz kiejtésből vagy a telefonvonal, a telefax-adás minőségéből keletkező elhallás vagy azonosíthatatlanság miatti károkért. 413.6. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások BANK csak súlyos gondatlansága esetén felelős azért a Szállító alvállalkozóirakárért, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetben, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltételeamely abból keletkezik, hogy az Ügyfél megtéveszti vagy tévedésben tartja jogi státusza és cselekvőképessége tekintetében, avagy nem tájékoztatja kellő időben írásban a Megrendelő haladéktalanul értesítse a Szállítót az ilyen követelésről, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezséget, és a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzen. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésbencselekvőképességében beállott időközbeni változásokról. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetni.

Appears in 1 contract

Samples: Üzletszabályzat

Felelősség. 16.1. A Szállító felelősséggel tartozik Bank a Megrendelővel szemben Széfben elhelyezett tárgyak őrzését hitelintézettől elvárható gondossággal látja el. A Bank a szerződésszegéssel Széfben elhelyezett tárgyakat nem használhatja, és harmadik személy őrizetébe nem adhatja. A Bank a Megrendelőnek okozott károkértSzéf tartalmát nem ismerheti, a Bankot az Ügyfelek személyét érintően a vonatkozó jogszabály szerinti titoktartási kötelezettség terheli. Azonban minden esetben kizárt A Bank nem vállal kötelezettséget a Szállító felelőssége Széfben elhelyezett értékpapírok / bármely hozammal bíró okiratok kezelésére, hozamának beszedésére, jóváírására. A Bank a közvetett és következményi károkértletétbe helyezett Értéktárgyakban keletkezett – igazolt – anyagi kár erejéig, ideértve de legfeljebb a Szerződésben a Széfbérlő által megjelölt Kártérítési Felelősségvállalás Felső Határa összegéig vállal felelősséget. A Széfben elhelyezett eszmei értéket (is) megtestesítő Értéktárgyak, így különösen, de nem kizárólagosan kizárólagosan: iratok, tervek üzleti könyvek, rajzok, szellemi alkotások, adathordozók a tárolt adatokkal, szoftverek, számlák bizonylatok tekintetében a Bank felelőssége az elmaradt nyereségértÉrtéktárgyakban foglalt eszmei értékre / azok által megtestesített értékre nem terjed ki. Korlátlan a Bank felelőssége azon károk tekintetében, elmaradt haszonértamelyet alkalmazottja vagy a szolgáltatással összefüggésben eljáró megbízottja szándékosan, kamatveszteségértvagy súlyos gondatlansággal okozott. A Bank nem felel a károkért, termeléskieséséértha a kár, adatvesztésért információvesztésértvagy a károkozó magatartás elháríthatatlan külső ok következménye, üzletmenet kiesésértvagy azzal összefüggésben kifejtett magatartás, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésérta Széfbérlő / Meghatalmazottja maga okozta, harmadik személyeknek fizetendő kötbérértvagy szerződésszegése, kártérítésértvagy gondatlansága következménye – a közrehatása arányában. Elháríthatatlan külső oknak minősül minden olyan eset és körülmény, kártalanításért amely nem, vagy nem közvetlenül a Bank üzemi működésével összefüggésben áll elő, és amely elhárítására a Bank nem, vagy csak aránytalan terhek vállalásával lenne képes. A Bank nem felel továbbá azokért a károkért, amelyek a letétbe helyezett Értéktárgy jellegéből adódó elváltozásokból vagy különös kezelést igénylő tulajdonságából erednek (különösen, de nem kizárólagosan: korrózió, oxidáció, súlyveszteség, öngyulladás, korhadás, elmágneseződés, az Értéktárgy részét képező elektronikai alkatrészeiben bármely belső hatásra bekövetkezett kár, az Értéktárgy meghibásodásából eredő kár). 6.2. Amennyiben az Ügyfél az Értéktárgy károsodását vagy hiányát észleli, köteles azt haladéktalanul a Bank részére bejelenteni, erről a kár, a kár oka és az Értéktárgy körülírása mellett jegyzőkönyvet felvetetni, és aláírni azt. Az Ügyfél ezen kötelezettsége elmulasztásából vagy késedelméből eredő / fokozódó kár a Széfbérlő terhére esik. A kár mértéke, az Értéktárgy Széfben történő elhelyezésének ténye, értéke, valamint a kár és a Bank magatartása közötti okozati összefüggés tekintetében a bizonyítás az Ügyfelet terheli. Egyedi ékszerek, műtárgyak, gyűjtemények esetében a Bank elvárhatja a hivatalos értékbecslővel készíttetett értékbecslés eredeti példányát, vagy – amennyiben érintett – hagyatékátadó végzés jogerős példányát. A Bank fenntartja a jogot arra, hogy csak olyan Értéktárgyak esetén teljesítsen fizetési kötelezettséget, melyek tekintetében az Értéktárgy értéke / károsodása mértéke hitelt érdemlően bizonyításra került. A Bank letéti szolgáltatása okán biztosítási szerződést kötött, és a Széfbérlő részére kifizetett kárösszeget – a biztosítási szerződés keretei között – érvényesíti a Biztosító felé, az Ügyfél bevonásával. A Bank kárigénye érvényesíthetősége érdekében Széfbérlő a Szerződés aláírásával felhatalmazza a Bankot arra, hogy káresemény esetén a kártérítés tényét, összegét a Biztosítóval közölje, illetve átadja részére mindazt az okiratot (jegyzőkönyv, értékbecslés, hagyatéki végzés stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkra, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogáról, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetben, ha az Egyedi Szerződés amely alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltételeBank Széfbérlő részére kifizetést teljesített. Széfbérlő kötelezettséget vállal arra, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse Bank által hivatalosan jelzett biztosítási esemény esetén is a Szállítót az ilyen követelésről, kárrendezés érdekében a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezségetBankfiókba bejön, és ellenőrzi a Megrendelő felhatalmazza Széfben elhelyezett Értéktárgyait, illetve a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzenkármegállapítás és kárrendezés során a Bankkal együttműködik. A Megrendelő köteles támogatni Széfbérlőnek a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésbenkárigénye érvényesítésére maximum egy év áll a rendelkezésére, e határidő elmulasztása jogvesztő hatályú. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetni.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Felelősség. 110.1. A Szállító felelősséggel tartozik Bank a Megrendelővel szemben tevékenysége során mindenkor az Ügyfél érdekeinek figyelembevételével és a szerződésszegéssel szakmai gondosság követelményének megfelelően jár el. 10.2. A Bank megtéríti mindazt, az Ügyfél által bizonyított anyagi kárt, amelyet bizonyítottan jogellenesen és neki felróható módon az Ügyfélnek okozott. 10.3. Egyik Fél sem felel az olyan kárért, amely vis maior, jogszabályváltozás vagy a Megrendelőnek okozott károkértszükséges hatósági engedély visszavonása folytán következik be. 10.4. Azonban minden esetben kizárt A jelen bekezdés értelmében "jogszabályváltozás" bármilyen hatályos jogszabály módosítása vagy megváltoztatása, új jogszabály hatálybalépése, vagy a Szállító felelőssége jogszabály értelmezésében vagy alkalmazásában bekövetkező bármilyen változás. 10.5. A Bank nem felel az általa vállalt szolgáltatás teljesítésének elmaradásáért vagy késedelméért, ha eljárását az Ügyfél és harmadik személy közötti jogvita vagy az Ügyfél, illetve harmadik személy felróható magatartása akadályozza. 10.6. A Bank nem felel az Egyedi Megbízások/Ügyletek teljesíthetőségéért, a közvetett és következményi pénzügyi eszközök likviditásáért. 10.7. A Bank nem felel az Ügyfél téves vagy hiányos adatszolgáltatásából, az Ügyfél mulasztásából vagy késedelmes adatszolgáltatásából eredő károkért, ideértve különösen mindazon károkat is, melyek abból származnak, hogy az Ügyfél nem bocsátja a Bank rendelkezésére a Bank számára szükséges információkat, adatokat, illetve az ezekben beálló változásokat. 10.8. Ha a Bank felismeri a téves vagy hiányos adatszolgáltatást, haladéktalanul felhívja az Ügyfelet a helyes, illetve szükséges adatok közlésére. 10.9. A Bank nem köteles arra, hogy a neki bemutatott okiratok eredetiségét, teljességét vagy érvényességét - a tőle elvárható gondossággal elvégzett, az általános üzleti gyakorlatban szokásos és a jogszabályokban előírt vizsgálatokon túl - megvizsgálja. Az Ügyfél viseli mindazon károkat, melyek ezen okiratok hamisításával, hiányosságával, hatálytalanságával vagy hamis kiállításával kapcsolatosan, vagy ezen hamisított vagy hamis igazoló okmányokon alapuló szerződések teljesítéséből keletkeznek, ha az okirat hamis vagy hamisított voltát a szokásos ügymenet során alkalmazott gondos ellenőrzéssel sem lehetett felismerni. 10.10. A Bank nem vállal felelősséget a Bank által nyújtott és a jelen ÁSZF hatálya alá tartozó valamely szolgáltatással összefüggő átutalást vagy hitelintézet, vagy más szervezet 10.11. A telefon, telefax és egyéb elektronikus adatátviteli forgalomban vagy rögzítési módban a kommunikáció során bekövetkező zavarokból (ideértve különösen, de nem kizárólagosan az elmaradt nyereségértátviteli vagy rögzítő rendszer hibáját, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben valamint a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkrahamis üzenet, illetve az életbenüzenet olvashatatlanságának esetét) származó károkért a Bank az Ügyféllel szemben csak akkor felel, testi épségben ha a kárt a Bank jogellenesen és felróható módon okozta. 10.12. Az Ügyfél felel minden olyan kárért, amely a kommunikáció során az Ügyfél részéről felmerülő tévedés, félreértés vagy egészségben okozott károkrahiba eredménye, kivéve, ha a kár bizonyíthatóan a Bank jogellenes közrehatásának a következménye. 10.13. A jelen IXbizonyíthatóan a telekommunikációs hálózat/csatorna meghibásodásából, illetve üzemzavarából eredő károk megtérítéséért való felelősséget a Bank kizárja. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – Amennyiben a telekommunikációs csatornával/hálózattal kapcsolatos hiba, tévedés vagy félreértés bizonyíthatóan a Bank oldalán merül fel, úgy azokért a károkért az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten Ügyfél nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárvafelel. 210.14. Az Ügyfél a Keretszerződés aláírásával tudomásul veszi, hogy a telefonhálózatot működése során a továbbított adatok jogosulatlan harmadik személyek számára ismertté válhatnak, ideértve az egyébként értékpapírtitoknak vagy banktitoknak minősülő adatokat is. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja Bank nem felel az ebből eredően az Ügyfelet vagy harmadik személyt ért semminemű kárért, kivéve, ha azt a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban kizárólag károsult a jelen pontban foglalt szabályozás keretei közöttBank szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásával összefüggésben szenvedte el. 310.15. Megrendelő A Bank nem felel azokért a károkért sem, melyek a postai úton történő kézbesítés Banknak nem felróható hibáiból erednek. 10.16. A Bank kizárja a felelősségét a vis majornak nem minősülő, de az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogárólügyfélforgalmat akadályozó eseményekért (például áramszünet, csőtörés, bombariadó, a tőzsdei kereskedési rendszer, a tőzsdei vonalak, számítástechnikai rendszerek működésének hibái és más hasonló hatású események). 10.17. A Bank által az Ügyfél részére küldött értesítések értékpapírtitoknak minősülő információkat tartalmazhatnak. A küldött értesítések, így az értékpapírtitoknak minősülő adatok címzettje kizárólag az Ügyfél, aki köteles arról gondoskodni, hogy a (mobil) telefonszámhoz, e-mailhez, faxhoz, illetve az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse. 4egyéb módon megküldött értesítéshez harmadik személy ne férhessen hozzá. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetbenBankot felelősség nem terheli, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltétele, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse a Szállítót az ilyen követelésről, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezségetÜgyfél ezen kötelezettségeinek nem tesz eleget, és emiatt kár következik be. Ennek megfelelően az Ügyfél köteles a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arramegadott telefonszám, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzen. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésben. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása faxszám, e-mail és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandópostai cím megszűnését, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZFmegváltozását, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti adatok biztonságát veszélyeztető bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és egyéb körülményt a PtkBanknak haladéktalanul bejelenteni. 10.18. vonatkozó szabályai szerint Az Ügyfél által a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles Keretszerződés mellékletében meghatározott jelszó illetéktelen felhasználásával megtett nyilatkozatokért a szerződésszegés eredményeképpen Bank kizárja a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetnifelelősségét.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Felelősség. 16.1 A Bankot nem terheli semmilyen felelősség a Szolgáltatásokkal kapcsolatban az Ügyfél által elszenvedett bármilyen jellegű kárért, kivéve ha azt a Bank szándékos vagy súlyos gondatlan magatartása idézte elő. A Szállító felelősséggel tartozik a Megrendelővel szemben a szerződésszegéssel a Megrendelőnek okozott károkért. Azonban minden esetben kizárt a Szállító felelőssége a közvetett és következményi károkért, ideértve Bankot nem terheli felelősség különösen, de nem kizárólagosan : a) az elmaradt nyereségért, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkraÜgyfél internetes kapcsolatának bármilyen hibájáért, illetve ha a Bank a kommunikációs vonalak hibájából adódóan, vagy az életbeninternetszolgáltatást nyújtó cég, testi épségben személy vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden a szoftver, hardver hibája miatt vagy egyéb, nem a Bank érdekkörébe tartozó egyéb okból nem tudja a Szolgáltatásokat teljesíteni, vagy az ÁSZF-benadatok hibásan, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten hiányosan vagy késve érkeznek meg a Bankhoz, és az Ügyfél emiatt nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva.tudja a Szolgáltatásokat igénybe venni; 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja b) ha az a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket isSzolgáltatások jogosulatlan, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között.illetve csalárd használatából ered; vagy 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogárólc) ami abból ered, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit Ügyfél pontatlanul vagy xxxxxxx adta meg a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítseBanknak a Felhasználó(k) adatait; d) ami abból ered, hogy az Ügyfél nem vagy késedelmesen tesz eleget a jelen Szerződésben foglalt kötelezettségeinek; e) a Szolgáltatások alkalmazásával kapcsolatban az Ügyfél által elszenvedett közvetett módon keletkezett kárért, illetve a nyereség ezáltal okozott elmaradásáért. 46.2 Az Ügyfél köteles az Online kereskedési rendszeren keresztül az 1.1 pontban felsorolt Ügyletekre leadott elektronikus megbízásokban szereplő Ügylet(ek) fedezeti értékét az Ügyletkötés értéknapján (az Ügylet elszámolásának napján) az Ügyletnek megfelelő devizanemű fizetési számláján rendelkezésre tartani. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely másAmennyiben az Ügyfél e kötelezettségének nem tesz eleget, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek. 5. Abban az esetben, ha az Egyedi Szerződés alapján Bank bármikor jogosult ellenirányú ügylet megkötésével a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltétele, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse a Szállítót az ilyen követelésről, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezségetkét ügyletet nettósítani, és a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzennettósítás eredményét az Ügyfél Banknál vezetett fizetési számláján elszámolni. A Megrendelő köteles támogatni Bank kizárja bármilyen nemű felelősségét a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésbennettósítás folytán az Ügyfelet az árfolyam-ingadozásból eredően ért kár tekintetében. 6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed. 7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetni.

Appears in 1 contract

Samples: Online Trading General Terms and Conditions

Felelősség. 1. A Szállító felelősséggel tartozik a Megrendelővel szemben a szerződésszegéssel a Megrendelőnek okozott károkért. Azonban minden esetben kizárt a Szállító felelőssége a közvetett és következményi károkértSzolgáltató sugárzási minőségét az előre meghatározott technikai feltételek mentén tudja biztosítani, ideértve különösen, de nem kizárólagosan az elmaradt nyereségért, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódikmelyről tájékoztatja Megrendelőit. A kártérítés mértékének korlátozása Szolgáltató nem vonatkozik vállal felelősséget a Szállító által szándékosan okozott károkra, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárvavétel minőségéért. 2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja közvetített hirdetések tartalmáért a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket isSzolgáltató felelősséget nem vállal, azonban kizárólag az a jelen pontban foglalt szabályozás keretei közöttMegrendelőt terheli, az abból eredő jogvitákban a Megrendelő köteles helytállni. A Megrendelőt terheli különösen az érdekében terjesztett Szpot kapcsán felmerülő minden szerzői jogi, vagy személyi jogi kötelezettség. 3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogárólHibásan teljesített, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit elmaradt hirdetés sugárzás esetén a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítseSzolgáltatóval egyeztetett, azonos kategóriájú adásidőben hibátlanul megismétli a hirdetést. Amennyiben ez a kompenzáció nem lehetséges, a Felek egyeztetnek a megoldásról. 4. Mentesül a Szolgáltató a szerződésben foglalt, illetve a visszaigazolt megrendelés szerinti kötelezettségei alól, amennyiben azoknak tevékenységi körén kívül eső, elháríthatatlan okból (vis maior) nem tud eleget tenni. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások mentesülés a Szállító alvállalkozóiraSzolgáltatót a vis maior időtartamára megilleti, munkavállalóiratovábbá felek rögzítik, megbízottjaira vagy bármely máshogy amennyiben a Szolgáltató teljesítése vis maior okból válik lehetetlenné, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednekmásik fél semmilyen formában kártérítést, kártalanítást, visszatérítést nem kérhet. 5. Abban az esetbenVis Maior bármely olyan esemény vagy történés, ha az Egyedi Szerződés alapján amely a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltétele, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse a Szállítót az ilyen követelésről, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezségetFelek akaratától függetlenül következik be, és amelyet a Megrendelő felhatalmazza Felek megelőzni vagy elhárítani kellő gondossággal nem tudnak, és amely a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzenvállalt kötelezettségek teljesítését korlátozza vagy lehetetlenné teszi. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót vis maior események különösen, de nem kizárólagosan: tűz, árvíz, földrengés, földcsuszamlás, vihar, villámcsapás, járvány, karantén, radioaktív sugárzás, rekvirálás, lefoglalás vagy államosítás, infrastruktúrák lezárása; hadüzenettel vagy anélkül folyó háború, ellenségeskedés, fegyveres konfliktus vagy idegen támadás, blokád, forradalom, felkelés, lázadás, polgári elégedetlenség vagy villongás, országos sztrájk, munkabeszüntetés, hatósági aktus, műsorszórás/szolgáltatás működésének technikai okból kifolyó, vagy hatósági aktus eredményeképpen felfüggesztése vagy megszűnése, bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésbenolyan esemény, vagy körülmény, amely valamely alkalmazandó jogból vagy jogszabályból ered. 6. Mentesül továbbá e körben a Szolgáltató a szerződésben foglalt, illetve a visszaigazolt megrendelés szerinti kötelezettségei alól, amennyiben azt a kommunikációs eszközökben (bármilyen jeltovábbításhoz szükséges eszköz) bekövetkezett hiba idézi elő. A felelősség jelen IXkommunikációs eszközökben bekövetkezett hiba esetén a Szolgáltató köteles a Megrendelőnek a hiba elhárulását követően haladéktalanul az eredeti adásidővel azonos kategóriájú adásidőt biztosítani. pont szerinti korlátozása és kizárása Szolgáltató ebben az Egyedi Szerződés bármely esetben egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandókártalanításra, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjedköltségtérítésre semmilyen jogcímen nem köteles. 7. Ha A Szerződés idő előtti megszűnése esetén kötelesek a Megrendelő Felek egymással a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetnimegszűnést követő 10 munkanapon belül elszámolni.

Appears in 1 contract

Samples: Advertising Sales Agreement