Felhasználó jogai és kötelezettségei. 5.1. Amennyiben a megrendelt szolgáltatásra vonatkozó jelen Szerződés, vagy később a Felek írásbeli megállapodásban ettől eltérően nem rendelkeznek, úgy a Felhasználó kizárólag saját maga jogosult a Szolgáltatási Szerződésben az általa megrendelt szolgáltatást használni, hasznosítani, azzal rendelkezni. Felhasználó általi felhasználásnak minősülhet a Felhasználóval tartós polgári jogi szerződés alapján szolgáltatást teljesítő harmadik személy által a Felhasználó érdekében megvalósított használat is, ebben az esetben azonban Felhasználó e harmadik személy vonatkozásában a jelen Szerződés betartásáért úgy felel, mint saját magatartásáért. Ha Felhasználó a jelen szerződés alapján őt megillető jogok gyakorlását nem e Szerződés rendelkezéseinek megfelelően engedi át vagy teszi hozzáférhetővé harmadik személy számára, akkor felelős minden olyan kárért, amely enélkül nem következett volna be. 5.2. Amennyiben Felhasználó jelen Szerződésben meghatározott szolgáltatást, annak egy részét vagy ahhoz kapcsolódó szolgáltatást más Felhasználó vagy egyébként harmadik fél felé értékesít vagy továbbértékesít, köteles jelen Szerződést betartani. Ennek elmulasztása vagy nem e Szerződésben meghatározottak szerinti teljesítése esetén Felhasználó felelős minden olyan kárért és bármely egyéb hátrányos következményért, amely enélkül nem következett volna be. 5.3. Felhasználó a szolgáltatást kizárólag rendeltetésszerűen, a vonatkozó jogszabályi, valamint a saját tevékenységére vonatkozó szakmai előírások figyelembe vételével használhatja, így minden Felhasználó számára különösen tilos - a Szolgáltatásokat valamely törvényt, szabályozást, szabványt, nemzetközi egyezményt vagy díjszabást sértő módon használni, ennek értelmében a szolgáltatás azonnali felfüggesztését, illetve megszüntetését eredményezheti, ha valaki a szolgáltatással összefüggésben olyan tevékenységet folytat, amely jogszabályt sért; - a szolgáltatással, vagy annak felhasználásával bármely személyt vagy szervezetet fenyegetni, zaklatni, sértegetni vagy megfélemlíteni; - a szolgáltatás olyan igénybevétele, felhasználása bármilyen anyag vagy adat továbbítására, tárolására, elektronikus úton történő értékesítésre, amely szándékosan vagy szándékon kívül ellentétes bármely vonatkozó jogszabállyal, vagy erre vezethető megtévesztő tartalommal bír vagy eredménnyel járhat; - más Felhasználó jogosultságát jogosulatlanul használni, vagy más Felhasználót meggátolni abban, hogy használja a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokat, vagy adatot gyűjteni egy másik Felhasználóról, más Felhasználóhoz kapcsolódó információkról, az érintett Felhasználó tudta és kifejezett írásbeli hozzájárulása nélkül; - Szolgáltató rendszerének részét képező, vagy a szolgáltatás felhasználásával Szolgáltató rendszerétől független internetes végpontra, illetve hálózati eszközre történő jogosulatlan behatolás, vagy erre irányuló bármilyen próbálkozás; - hálózati zavar okozása vagy hálózatot veszélyeztető ellenséges tevékenység folytatása, a szolgáltatás igénybevétele bármely olyan tevékenységre, amely negatív hatással lehet más Felhasználók vagy Szolgáltató rendszerének működésére; különösen ilyen tevékenység a „szolgáltatás megtagadás” (DOS, Denial Of Service) és az „elosztott szolgáltatás megtagadás” (DDOS, Distributed Denial Of Service) alkalmazása vagy annak megkísérlése; - e-mail cím, IP cím vagy Ethernet MAC cím, vagy kapcsolódó üzenet hamisítása; - program felhasználásával Szolgáltató rendszere, szerverei, hálózata vagy szolgáltatása elleni támadás; számítógépes vírusok, férgek terjesztése, illetve a terjesztéssel való fenyegetése; - az Eszköz, a Szolgáltató által Felhasználó részére átadott, Felhasználó által Szolgáltató részére átadott vagy Szolgáltató rendszerének részét képező szerver vagy más berendezés felhasználása bármely jelen pontban felsorolt tiltott tevékenységekhez; - a hálózat forgalmának a figyelése (sniffing); - a hálózati teljesítmény túlzott lekötése, a hálózaton indokolatlanul nagy forgalom generálása, vagy a Szolgáltató többi ügyfele napi működésének szándékos vagy gondatlan akadályozása; - a jogosulatlan hozzáférés: a Szolgáltató által más számára nyújtott szolgáltatáshoz való hozzáférés vagy annak megkísérlése, illetőleg a Szolgáltatóhoz vagy bármely ügyfélhez tartozó számítógép, szoftver vagy hardver, elektronikus kommunikációs rendszer vagy telekommunikációs rendszer védelmét szolgáló rendszer vagy berendezés feltörése vagy annak kísérlete, tekintet nélkül arra, hogy a behatolás adatok károsulását vagy veszteségét eredményezte-e; - szerzői jog, szabadalom, védjegy, üzleti titok, vagy szellemi tulajdon jogának megsértése a szolgáltatás igénybevétele útján; - vírusok és ellenséges szoftverek terjesztése, amelyek a Szolgáltatónak, ügyfeleinek vagy más személyeknek, adatoknak, elektronikus rendszereknek kárt, zaklatást vagy kellemetlenséget okozhatnak, vagy erre irányulnak. 5.4. Amennyiben Felhasználó vagy más Felhasználó tevékenysége megsérti az 5.3. pontban felsorolt rendelkezéseket vagy egyébként a jelen Szerződésben rögzített tilalmakat, a Szolgáltató fenntartja magának a jogot a szolgáltatás korlátozására, megszüntetésére addig az időtartamig, amíg a Felhasználó szerződésszegő magatartása tart, valamint jogosult a 11. pont szerinti jogkövetkezmények alkalmazására. Amennyiben a szolgáltatás vagy szolgáltatáselem időszakonkénti díjfizetés ellenében vehető igénybe, a Felhasználó tevékenységének eredményeként bekövetkezett korlátozás időtartama alatt Felhasználó nem mentesül a díjfizetés alól. 5.5. Különösen súlyos vagy azonnali károkat okozó szabályszegés esetén, valamint a szabályszegés miatt érdeksérelmet szenvedett személy vagy szervezet ezt valószínűsítő kérelmére Szolgáltatónak joga van a szolgáltatás azonnali korlátozására vagy megszüntetésére. Egyéb esetben Szolgáltató lehetőség szerint először tájékoztatja az adott Felhasználót, és felhívja a szerződésbe, jogszabályba ütköző vagy egyébként káros eredménnyel vagy annak veszélyével járó tevékenység beszüntetésére. 5.6. Bármilyen okból is elégtelen vagy késlekedő a Szolgáltató fellépése, hogy érvényre juttassa elvárásait vagy jelen Szerződés rendelkezéseit akár Felhasználóval, akár más Felhasználókkal szemben, ez soha nem tekinthető joglemondásnak Szolgáltató részéről. 5.7. Amennyiben Felhasználó tudomására jut, hogy a saját vagy más Felhasználó Felhasználónevét, jelszavát vagy Eszközét jogosulatlanul használták, vagy más Felhasználó vagy egyéb harmadik személy jogszabályba, jelen Szerződésbe ütköző magatartást tanúsít, Felhasználó köteles azonnal értesíteni Szolgáltatót. Felhasználó minden ilyen esetben köteles Szolgáltató számára minden, a saját vagy más Felhasználó, más harmadik személy vagy az Eszköz azonosításához és a sérelem elhárításához egyébként szükséges segítséget és információt megadni. 5.8. Felhasználó elfogadja, hogy a Szolgáltató által a Szolgáltató rendszerének rendeltetésszerű használatához biztosított interfészeken vagy egyéb felületeken kívül más módon vagy más eszközökkel nem csatlakozik (illetve nem próbál meg csatlakozni) a Szolgáltatásokhoz, kivéve ha azt a Felhasználó és a Szolgáltató között létrejött szerződés lehetővé teszi. 5.9. Felhasználó nem másolhatja le, nem fejtheti vissza vagy szedheti szét, illetve más módon nem próbálhatja megszerezni a Szoftver forráskódját vagy annak bármely részét és nem tehet ezekre irányuló kísérletet sem, nem hozhat létre belőle származékos művet, és nem is adhat erre másnak engedélyt. Felhasználó nem engedményezheti, illetőleg nem adhatja tovább a Szoftver használatára vonatkozó jogait, nem adhatja azokat hozzájárulásként másnak, kivéve ha a Szolgáltató ehhez külön írásbeli hozzájárulását adja vagy amennyiben és amilyen mértékben erre jelen Szolgáltatási Szerződés lehetőséget ad. 5.10. A jelen Szerződésben megfogalmazott feltételek közül egy sem jogosítja fel a Felhasználót arra, hogy használja a Szolgáltató kereskedelmi nevét, védjegyeit, megjelöléseit, logóit, domain neveit és egyéb megkülönböztető jegyeit, kivéve ha a Felhasználó és a Szolgáltató között létrejött írásbeli megállapodás erre lehetőséget ad.
Appears in 3 contracts
Samples: Szolgáltatási Szerződés, Szolgáltatási Szerződés, Szolgáltatási Szerződés
Felhasználó jogai és kötelezettségei. 5.1Felhasználó az MDD magánorvosi szoftver szerver alapú verzióját a asztali PC-ről, tabletről, internetkapcsolaton keresztül érheti el. Amennyiben a megrendelt szolgáltatásra vonatkozó jelen Szerződés, vagy később a Felek írásbeli megállapodásban ettől eltérően nem rendelkeznek, úgy a A Felhasználó kizárólag saját maga jogosult a Szolgáltatási Szerződésben az általa megrendelt szolgáltatást használni, hasznosítani, azzal rendelkezni. Felhasználó általi felhasználásnak minősülhet a Felhasználóval tartós polgári jogi szerződés alapján szolgáltatást teljesítő harmadik személy által a Felhasználó érdekében megvalósított használat is, ebben az esetben azonban Felhasználó e harmadik személy vonatkozásában a jelen Szerződés betartásáért biztosított felhasználói hozzáféréssel belépett felhasználók tevékenységért úgy felel, mint a saját magatartásáérttevékenységéért. Ha Kizárólag Felhasználó felelőssége, hogy a Szolgáltatásokat a magyar és egyéb vonatkozó, hatályos törvényeknek megfelelően használja. Amennyiben bírósági vagy hatósági döntés alapján bizonyított, hogy Felhasználó a jelen szerződés alapján őt megillető jogok gyakorlását fentiekbe ütköző tevékenységet folytat / folytatott, Szolgáltató jogosult a Szolgáltatásokat és a Felek között fennálló Szerződéseket rendkívüli felmondással, azonnali hatállyal felmondani. Felhasználó az esetleges károsultakkal szemben általa okozott károkért a Ptk. általános kártérítési szabályai szerint felel; Szolgáltató semmilyen felelősséget nem e Szerződés rendelkezéseinek megfelelően engedi át vagy teszi hozzáférhetővé harmadik személy számára, akkor felelős minden olyan vállal a Felhasználó által okozott bármilyen természetű kárért, amely enélkül nem következett volna be.
5.2. Amennyiben Felhasználó jelen Szerződésben meghatározott szolgáltatást, annak egy részét vagy ahhoz kapcsolódó szolgáltatást más Felhasználó vagy egyébként harmadik fél felé értékesít vagy továbbértékesít, köteles jelen Szerződést betartani. Ennek elmulasztása vagy nem e Szerződésben meghatározottak szerinti teljesítése esetén Felhasználó felelős minden olyan kárért és bármely egyéb hátrányos következményért, amely enélkül nem következett volna be.
5.3a szolgáltatásokban észlelt hibákat a Szolgáltatónak haladéktalanul bejelenteni. Felhasználó a szolgáltatást kizárólag rendeltetésszerűenSzoftvert tovább nem értékesítheti, tovább bérbe nem adhatja és másnak felhasználási jogot nem engedhet a vonatkozó jogszabályijelen ÁSZF-ben rögzített jogosultságán felül. Felhasználó köteles bejelenteni az adataiban bekövetkezett olyan változásokat, valamint amelyek a saját tevékenységére vonatkozó szakmai előírások figyelembe vételével használhatjaszerződéskötéskor rögzítésre kerültek, így minden Felhasználó számára különösen tilos - kivétel a Szolgáltatásokat valamely törvényt, szabályozást, szabványt, nemzetközi egyezményt vagy díjszabást sértő módon használni, ennek értelmében a szolgáltatás azonnali felfüggesztését, illetve megszüntetését eredményezheti, ha valaki a szolgáltatással összefüggésben olyan tevékenységet folytat, amely jogszabályt sért; - a szolgáltatással, vagy annak felhasználásával bármely személyt vagy szervezetet fenyegetni, zaklatni, sértegetni vagy megfélemlíteni; - a szolgáltatás olyan igénybevétele, felhasználása bármilyen anyag vagy adat továbbítására, tárolására, elektronikus úton történő értékesítésre, amely szándékosan vagy szándékon kívül ellentétes bármely vonatkozó jogszabállyal, vagy erre vezethető megtévesztő tartalommal bír vagy eredménnyel járhat; - más Felhasználó jogosultságát jogosulatlanul használni, vagy más Felhasználót meggátolni abban, hogy használja a Megrendelői Adatlapon megadott Felhasználónév és jelszó. Ennek elmulasztásából adódó károkért Szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal. Szolgáltató csak Xxxxxxxxxxx által nyújtott szolgáltatásokat, vagy adatot gyűjteni egy másik Felhasználóról, más Felhasználóhoz kapcsolódó információkról, az érintett Felhasználó tudta és kifejezett írásbeli hozzájárulása nélkül; - Szolgáltató rendszerének részét képező, vagy a szolgáltatás felhasználásával Szolgáltató rendszerétől független internetes végpontra, illetve hálózati eszközre történő jogosulatlan behatolás, vagy erre irányuló bármilyen próbálkozás; - hálózati zavar okozása vagy hálózatot veszélyeztető ellenséges tevékenység folytatása, a szolgáltatás igénybevétele bármely olyan tevékenységre, amely negatív hatással lehet más Felhasználók vagy Szolgáltató rendszerének működésére; különösen ilyen tevékenység a „szolgáltatás megtagadás” (DOS, Denial Of Service) és az „elosztott szolgáltatás megtagadás” (DDOS, Distributed Denial Of Service) alkalmazása vagy annak megkísérlése; - megadott e-mail címcímről köteles bármilyen bejelentést fogadni, IP illetve ide küldi a szolgáltatásokkal kapcsolatos információkat, ezért a valós e-mail cím vagy Ethernet MAC címmegadására, az e-mail cím esetleges változásának bejelentésére Felhasználó kifejezetten kötelezettséget vállal. Felhasználó köteles a szolgáltatások igénybevételéhez szükséges azonosítókat, kódokat titokban tartani, a jogosulatlan használatból eredő károkért kizárólag ő felel. Felhasználó teljes felelősséggel tartozik Szolgáltató szerverein általa elhelyezett, vagy kapcsolódó üzenet hamisítása; - program felhasználásával Szolgáltató rendszere, szerverei, hálózata vagy szolgáltatása elleni támadás; számítógépes vírusok, férgek terjesztése, illetve hálózatán továbbított információk és adatok kezelésének jogszerűségéért. A Felhasználó a terjesztéssel való fenyegetése; - felek közötti Felhasználási Szerződés fennállása alatt jogosult igényelni a Szolgáltatótól az EszközMDD magánorvosi szoftverben tárolt adatok kiadását, a Szolgáltató teljes adatbázist mentés formájában. A lementett adatokat visszatöltés céljából e-mailben a szupporthoz eljuttatva visszatöltést kérhet. Az adatbázis mentés és az adatvisszatöltés díja felszámolásra kerül. A díj mértéke egyéni ajánlat alapján kerül kiszámlázásra abban az esetben ha eltér a 3. pontban rögzített szolgáltatási formáktól. Felhasználó az adatbázisban lévő saját maga által feltöltött adatokat tetszés szerint törölheti. Felhasználó részére átadott, Felhasználó által Szolgáltató részére átadott vagy Szolgáltató rendszerének részét képező szerver vagy más berendezés felhasználása bármely jelen pontban felsorolt tiltott tevékenységekhez; - a hálózat forgalmának a figyelése (sniffing); - a hálózati teljesítmény túlzott lekötése, a hálózaton indokolatlanul nagy forgalom generálása, vagy a Szolgáltató többi ügyfele napi működésének szándékos vagy gondatlan akadályozása; - a jogosulatlan hozzáférés: a Szolgáltató által más számára nyújtott szolgáltatáshoz való hozzáférés vagy annak megkísérlése, illetőleg a Szolgáltatóhoz vagy bármely ügyfélhez tartozó számítógép, szoftver vagy hardver, elektronikus kommunikációs rendszer vagy telekommunikációs rendszer védelmét szolgáló rendszer vagy berendezés feltörése vagy annak kísérlete, tekintet nélkül arraköteles az ügyfeleit tájékoztatni arról, hogy a behatolás személyes adatok károsulását vagy veszteségét eredményezte-e; - szerzői jog, szabadalom, védjegy, üzleti titok, vagy szellemi tulajdon jogának megsértése a szolgáltatás igénybevétele útján; - vírusok és ellenséges szoftverek terjesztése, amelyek a Szolgáltatónak, ügyfeleinek vagy más személyeknek, adatoknak, elektronikus rendszereknek kárt, zaklatást vagy kellemetlenséget okozhatnak, vagy erre irányulnak.
5.4. Amennyiben Felhasználó vagy más Felhasználó tevékenysége megsérti az 5.3. pontban felsorolt rendelkezéseket vagy egyébként a jelen Szerződésben rögzített tilalmakat, a Szolgáltató fenntartja magának a jogot a szolgáltatás korlátozására, megszüntetésére addig az időtartamig, amíg a Felhasználó szerződésszegő magatartása tart, valamint jogosult a 11. pont szerinti jogkövetkezmények alkalmazására. Amennyiben a szolgáltatás vagy szolgáltatáselem időszakonkénti díjfizetés ellenében vehető igénybe, a Felhasználó tevékenységének eredményeként bekövetkezett korlátozás időtartama alatt Felhasználó nem mentesül a díjfizetés alól.
5.5. Különösen súlyos vagy azonnali károkat okozó szabályszegés esetén, valamint a szabályszegés miatt érdeksérelmet szenvedett személy vagy szervezet ezt valószínűsítő kérelmére Szolgáltatónak joga van a szolgáltatás azonnali korlátozására vagy megszüntetésére. Egyéb esetben Szolgáltató lehetőség szerint először tájékoztatja az adott Felhasználótvonatkozásában adatkezelőnek minősül, és felhívja azokat a szerződésbeSzolgáltató, jogszabályba ütköző vagy egyébként káros eredménnyel vagy annak veszélyével járó tevékenység beszüntetésére.
5.6mint a kezelés technikai hátterét biztosító adatfeldolgozó szerverén tárolja. Bármilyen okból is elégtelen vagy késlekedő a Szolgáltató fellépése, hogy érvényre juttassa elvárásait vagy jelen Szerződés rendelkezéseit akár Felhasználóval, akár más Felhasználókkal szemben, ez soha nem tekinthető joglemondásnak Szolgáltató részéről.
5.7. Amennyiben Felhasználó tudomására jut, hogy a saját vagy más Felhasználó Felhasználónevét, jelszavát vagy Eszközét jogosulatlanul használták, vagy más Felhasználó vagy egyéb harmadik személy jogszabályba, jelen Szerződésbe ütköző magatartást tanúsít, Felhasználó Mindehhez köteles azonnal értesíteni Szolgáltatót. Felhasználó minden ilyen esetben köteles Szolgáltató számára minden, a saját vagy más Felhasználó, más harmadik személy vagy az Eszköz azonosításához és a sérelem elhárításához egyébként szükséges segítséget és információt megadni.
5.8. Felhasználó elfogadja, hogy a Szolgáltató által a Szolgáltató rendszerének rendeltetésszerű használatához biztosított interfészeken vagy egyéb felületeken kívül más módon vagy más eszközökkel nem csatlakozik (illetve nem próbál meg csatlakozni) a Szolgáltatásokhoz, kivéve ha azt a Felhasználó és a Szolgáltató között létrejött szerződés lehetővé teszi.
5.9. Felhasználó nem másolhatja le, nem fejtheti vissza vagy szedheti szét, illetve más módon nem próbálhatja megszerezni a Szoftver forráskódját vagy annak bármely részét és nem tehet ezekre irányuló kísérletet sem, nem hozhat létre belőle származékos művet, és nem is adhat erre másnak engedélyt. Felhasználó nem engedményezheti, illetőleg nem adhatja tovább a Szoftver használatára vonatkozó jogait, nem adhatja azokat hozzájárulásként másnak, kivéve ha a Szolgáltató ehhez külön ügyfelei írásbeli hozzájárulását adja vagy amennyiben és amilyen mértékben erre jelen Szolgáltatási Szerződés lehetőséget adbeszerezni.
5.10. A jelen Szerződésben megfogalmazott feltételek közül egy sem jogosítja fel a Felhasználót arra, hogy használja a Szolgáltató kereskedelmi nevét, védjegyeit, megjelöléseit, logóit, domain neveit és egyéb megkülönböztető jegyeit, kivéve ha a Felhasználó és a Szolgáltató között létrejött írásbeli megállapodás erre lehetőséget ad.
Appears in 2 contracts
Samples: Szerződési Feltételek, Szerződési Feltételek
Felhasználó jogai és kötelezettségei. 5.1. Amennyiben a megrendelt szolgáltatásra vonatkozó jelen Szerződés, vagy később a Felek írásbeli megállapodásban ettől eltérően nem rendelkeznek, úgy a Felhasználó kizárólag saját maga jogosult a Szolgáltatási Szerződésben az általa megrendelt szolgáltatást használni, hasznosítani, azzal rendelkezni. Felhasználó általi felhasználásnak minősülhet a Felhasználóval tartós polgári jogi szerződés alapján szolgáltatást teljesítő harmadik személy által a Felhasználó érdekében megvalósított használat is, ebben az esetben azonban Felhasználó e harmadik személy vonatkozásában a jelen Szerződés betartásáért úgy felel, mint saját magatartásáért. Ha Felhasználó a jelen szerződés alapján őt megillető jogok gyakorlását nem e Szerződés rendelkezéseinek megfelelően engedi át vagy teszi hozzáférhetővé harmadik személy számára, akkor felelős minden olyan kárért, amely enélkül nem következett volna be.
5.2. Amennyiben Felhasználó jelen Szerződésben meghatározott szolgáltatást, annak egy részét vagy ahhoz kapcsolódó szolgáltatást más Felhasználó vagy egyébként harmadik fél felé értékesít vagy továbbértékesít, köteles jelen Szerződést betartani. Ennek elmulasztása vagy nem e Szerződésben meghatározottak szerinti teljesítése esetén Felhasználó felelős minden olyan kárért és bármely egyéb hátrányos következményért, amely enélkül nem következett volna be.
5.3. Felhasználó a szolgáltatást kizárólag rendeltetésszerűen, a vonatkozó jogszabályi, valamint a saját tevékenységére vonatkozó szakmai előírások figyelembe vételével használhatja, így minden Felhasználó számára különösen tilos - a Szolgáltatásokat valamely törvényt, szabályozást, szabványt, nemzetközi egyezményt vagy díjszabást sértő módon használni, ennek értelmében a szolgáltatás azonnali felfüggesztését, illetve megszüntetését eredményezheti, ha valaki a szolgáltatással összefüggésben olyan tevékenységet folytat, amely jogszabályt sért; - a szolgáltatással, vagy annak felhasználásával bármely személyt vagy szervezetet fenyegetni, zaklatni, sértegetni vagy megfélemlíteni; - a szolgáltatás olyan igénybevétele, felhasználása bármilyen anyag vagy adat továbbítására, tárolására, elektronikus úton történő értékesítésre, amely szándékosan vagy szándékon kívül ellentétes bármely vonatkozó jogszabállyal, vagy erre vezethető megtévesztő tartalommal bír vagy eredménnyel járhat; - más Felhasználó jogosultságát jogosulatlanul használni, vagy más Felhasználót meggátolni abban, hogy használja a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokat, vagy adatot gyűjteni egy másik Felhasználóról, más Felhasználóhoz kapcsolódó információkról, az érintett Felhasználó tudta és kifejezett írásbeli hozzájárulása nélkül; - Szolgáltató rendszerének részét képező, vagy a szolgáltatás felhasználásával Szolgáltató rendszerétől független internetes végpontra, illetve hálózati eszközre történő jogosulatlan behatolás, vagy erre irányuló bármilyen próbálkozás; - hálózati zavar okozása vagy hálózatot veszélyeztető ellenséges tevékenység folytatása, a szolgáltatás igénybevétele bármely olyan tevékenységre, amely negatív hatással lehet más Felhasználók vagy Szolgáltató rendszerének működésére; különösen ilyen tevékenység a „szolgáltatás megtagadás” (DOS, Denial Of Service) és az „elosztott szolgáltatás megtagadás” (DDOS, Distributed Denial Of Service) alkalmazása vagy annak megkísérlése; - e-mail cím, IP cím vagy Ethernet MAC cím, vagy kapcsolódó üzenet hamisítása; - program felhasználásával Szolgáltató rendszere, szerverei, hálózata vagy szolgáltatása elleni támadás; számítógépes vírusok, férgek terjesztése, illetve a terjesztéssel való fenyegetése; - az Eszköz, a Szolgáltató által Felhasználó részére átadott, Felhasználó által Szolgáltató részére átadott vagy Szolgáltató rendszerének részét képező szerver vagy más berendezés felhasználása bármely jelen pontban felsorolt tiltott tevékenységekhez; - a hálózat forgalmának a figyelése (sniffing); - a hálózati teljesítmény túlzott lekötése, a hálózaton indokolatlanul nagy forgalom generálása, vagy a Szolgáltató többi ügyfele napi működésének szándékos vagy gondatlan akadályozása; - a jogosulatlan hozzáférés: a Szolgáltató által más számára nyújtott szolgáltatáshoz való hozzáférés vagy annak megkísérlése, illetőleg a Szolgáltatóhoz vagy bármely ügyfélhez tartozó számítógép, szoftver vagy hardver, elektronikus kommunikációs rendszer vagy telekommunikációs rendszer védelmét szolgáló rendszer vagy berendezés feltörése vagy annak kísérlete, tekintet nélkül arra, hogy a behatolás adatok károsulását vagy veszteségét eredményezte-e; - szerzői jog, szabadalom, védjegy, üzleti titok, vagy szellemi tulajdon jogának megsértése a szolgáltatás igénybevétele útján; - vírusok és ellenséges szoftverek terjesztése, amelyek a Szolgáltatónak, ügyfeleinek vagy más személyeknek, adatoknak, elektronikus rendszereknek kárt, zaklatást vagy kellemetlenséget okozhatnak, okozhatnak vagy erre irányulnak.
5.4. Amennyiben Felhasználó vagy más Felhasználó tevékenysége megsérti az 5.3. pontban felsorolt rendelkezéseket vagy egyébként a jelen Szerződésben rögzített tilalmakat, a Szolgáltató fenntartja magának a jogot a szolgáltatás korlátozására, megszüntetésére addig az időtartamig, amíg a Felhasználó szerződésszegő magatartása tart, valamint jogosult a 11. pont szerinti jogkövetkezmények alkalmazására. Amennyiben a szolgáltatás vagy szolgáltatáselem időszakonkénti díjfizetés ellenében vehető igénybe, a Felhasználó tevékenységének eredményeként bekövetkezett korlátozás időtartama alatt Felhasználó nem mentesül a díjfizetés alól.
5.5. Különösen súlyos vagy azonnali károkat okozó szabályszegés esetén, valamint a szabályszegés miatt érdeksérelmet szenvedett személy vagy szervezet ezt valószínűsítő kérelmére Szolgáltatónak joga van a szolgáltatás azonnali korlátozására vagy megszüntetésére. Egyéb esetben Szolgáltató lehetőség szerint először tájékoztatja az adott Felhasználót, és felhívja a szerződésbe, jogszabályba ütköző vagy egyébként káros eredménnyel vagy annak veszélyével járó tevékenység beszüntetésére.
5.6. Bármilyen okból is elégtelen vagy késlekedő a Szolgáltató fellépése, hogy érvényre juttassa elvárásait vagy jelen Szerződés rendelkezéseit akár Felhasználóval, akár más Felhasználókkal szemben, ez soha nem tekinthető joglemondásnak Szolgáltató részéről.
5.7. Amennyiben Felhasználó tudomására jut, hogy a saját vagy más Felhasználó Felhasználónevétfelhasználónevét, jelszavát vagy Eszközét jogosulatlanul használták, vagy más Felhasználó vagy egyéb harmadik személy jogszabályba, jelen Szerződésbe ütköző magatartást tanúsít, Felhasználó köteles azonnal értesíteni Szolgáltatót. Felhasználó minden ilyen esetben köteles Szolgáltató számára minden, a saját vagy más Felhasználó, más harmadik személy vagy az Eszköz azonosításához és a sérelem elhárításához egyébként szükséges segítséget és információt megadni.
5.8. Felhasználó elfogadja, hogy a Szolgáltató által a Szolgáltató rendszerének rendeltetésszerű használatához biztosított interfészeken vagy egyéb felületeken kívül más módon vagy más eszközökkel nem csatlakozik (illetve nem próbál meg csatlakozni) a Szolgáltatásokhoz, kivéve ha azt a Felhasználó és a Szolgáltató között létrejött szerződés lehetővé teszi.
5.9. Felhasználó nem másolhatja le, nem fejtheti vissza vagy szedheti szét, illetve más módon nem próbálhatja megszerezni a Szoftver forráskódját vagy annak bármely részét és nem tehet ezekre irányuló kísérletet sem, nem hozhat létre belőle származékos művet, és nem is adhat erre másnak engedélyt. Felhasználó nem engedményezheti, illetőleg nem adhatja tovább a Szoftver használatára vonatkozó jogait, nem adhatja azokat hozzájárulásként másnak, kivéve ha a Szolgáltató ehhez külön írásbeli hozzájárulását adja vagy amennyiben és amilyen mértékben erre jelen Szolgáltatási Szerződés lehetőséget ad.
5.10. A jelen Szerződésben megfogalmazott feltételek közül egy sem jogosítja fel a Felhasználót arra, hogy használja a Szolgáltató kereskedelmi nevét, védjegyeit, megjelöléseit, logóit, domain neveit és egyéb megkülönböztető jegyeit, kivéve ha a Felhasználó és a Szolgáltató között létrejött írásbeli megállapodás erre lehetőséget ad.
Appears in 2 contracts
Felhasználó jogai és kötelezettségei. 5.1. Amennyiben a megrendelt szolgáltatásra vonatkozó jelen Szerződés, vagy később a Felek írásbeli megállapodásban ettől eltérően nem rendelkeznek, úgy a A Felhasználó kizárólag saját maga jogosult a Szolgáltatási Szerződésben Szolgáltatás rendeltetésszerű használatára (felhasználására) az általa megrendelt szolgáltatást használni, hasznosítani, azzal rendelkezni. Felhasználó általi felhasználásnak minősülhet a Felhasználóval tartós polgári jogi szerződés alapján szolgáltatást teljesítő harmadik személy által a Felhasználó érdekében megvalósított használat is, ebben az esetben azonban Felhasználó e harmadik személy vonatkozásában a jelen Szerződés betartásáért úgy felel, mint saját magatartásáért. Ha Felhasználó a jelen szerződés alapján őt megillető jogok gyakorlását nem e Szerződés rendelkezéseinek megfelelően engedi át vagy teszi hozzáférhetővé harmadik személy számára, akkor felelős minden olyan kárért, amely enélkül nem következett volna be.
5.2. Amennyiben Felhasználó jelen Szerződésben meghatározott szolgáltatást, annak egy részét vagy ahhoz kapcsolódó szolgáltatást más Felhasználó vagy egyébként harmadik fél felé értékesít vagy továbbértékesít, köteles jelen Szerződést betartani. Ennek elmulasztása vagy nem e Szerződésben meghatározottak szerinti teljesítése esetén Felhasználó felelős minden olyan kárért és bármely egyéb hátrányos következményért, amely enélkül nem következett volna be.
5.3. Felhasználó a szolgáltatást kizárólag rendeltetésszerűenalábbiak szerint, a vonatkozó jogszabályifelhasználási engedély át nem ruházható, valamint a saját tevékenységére vonatkozó szakmai előírások figyelembe vételével használhatjanem kizárólagos, így minden visszavonható és tovább nem adható. A Felhasználó számára különösen tilos - a Szolgáltatásokat valamely törvénytnem törekszik robot, szabályozástbot, szabványtkeresőrobot, nemzetközi egyezményt vagy díjszabást sértő módon használniadatbányász, ennek értelmében a szolgáltatás azonnali felfüggesztésétoldalkereső/adatlekérő alkalmazás, proxy, illetve megszüntetését eredményezhetimás manuális vagy automatikus eszköz, ha valaki módszer vagy folyamat segítségével lekérni, indexelni, hozzáférni, „adatbányászatot folytatni“ vagy bármely más módon reprodukálni vagy megkerülni a szolgáltatással összefüggésben Szolgáltatás, illetve a tartalma navigációs szerkezetét vagy megjelenését. * nem használja a Szolgáltatást olyan tevékenységet folytatmódon, amely jogszabályt sért; - ami befolyásolhatja, megszakíthatja a szolgáltatássalSzolgáltatást vagy negatív hatással lehet arra, illetve a Szolgáltatáshoz kapcsolódó szerverekre vagy annak felhasználásával bármely személyt vagy szervezetet fenyegetni, zaklatni, sértegetni vagy megfélemlíteni; - a szolgáltatás olyan igénybevétele, felhasználása bármilyen anyag vagy adat továbbítására, tárolására, elektronikus úton történő értékesítésre, amely szándékosan vagy szándékon kívül ellentétes bármely vonatkozó jogszabállyal, vagy erre vezethető megtévesztő tartalommal bír vagy eredménnyel járhat; - más Felhasználó jogosultságát jogosulatlanul használni, hálózatokra. nem tölt fel vírusokat vagy más Felhasználót meggátolni kártevő kódot, és más módon sem veszélyezteti a Szolgáltatás biztonságát. nem „komponálja“ és nem „tükrözi“ a Szolgáltatás semmilyen elemét az Üzemeltető előzetes írásos engedélye nélkül. nem használ metacímkéket, kódokat vagy más, az Üzemeltetőre vagy a Szolgáltatásra (illetve annak védjegyeire, kereskedelmi neveire, szolgáltatási jegyeire, logóira vagy jelmondataira) utaló hivatkozásokat tartalmazó eszközöket annak érdekében, hogy egy személyt bármilyen okból egy másik weboldalra irányítson. nem módosítja, nem alkalmazza, nem ad további felhasználási engedélyt, nem fordíttatja le, nem értékesíti, nem fejti vissza és más módon sem fordítja vissza a Szolgáltatás bármely részét, illetőleg nem közreműködik abban, hogy használja mások ezt tegyék. Üzemeltető írásbeli engedélye nélkül nem használ és nem fejleszt ki olyan külső alkalmazásokat, amelyek együttműködnek a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokat, vagy adatot gyűjteni egy másik FelhasználórólSzolgáltatással, más Felhasználóhoz kapcsolódó információkróltagok tartalmaival vagy információival. nem használja, nem nyitja meg és nem publikálja a Szolgáltatás admin felületét az érintett Felhasználó tudta Üzemeltető írásbeli engedélye nélkül. nem mintavételezi, nem vizsgálja és kifejezett írásbeli hozzájárulása nélkül; - Szolgáltató rendszerének részét képező, nem teszteli a Szolgáltatás sérülékenységét. nem ösztönöz és nem népszerűsít a Felhasználási Feltételeket sértő tevékenységeket. nem jogosult a Szolgáltatást semmilyen törvénybe ütköző vagy a szolgáltatás felhasználásával Szolgáltató rendszerétől független internetes végpontraFelhasználási Feltételekben tiltott célra használni nem jogosult a Szolgáltatást semmilyen káros vagy ártó szándékkal használni, illetve hálózati eszközre történő jogosulatlan behatolásnem jogosult a Szolgáltatást arra használni, vagy hogy megkárosítsa az Üzemeltetőt, nem jogosult levélszemetet küldeni más Felhasználóknak, tőlük pénzt kérni, és őket csalárd szándékkal megkeresni, nem jogosult zaklatni, üldözni, megfélemlíteni, bántani, megtámadni és rágalmazni senkit, nem jogosult más Felhasználók Xxxxxxx használni, megosztani Fiókját más tagokkal, és fenn egynél több fiókot fenntartani. nem jogosult másik Fiókot létrehozni, ha a Fiókját az Üzemeltető törölte, hacsak erre irányuló bármilyen próbálkozás; - hálózati zavar okozása vagy hálózatot veszélyeztető ellenséges tevékenység folytatásaengedélyt nem kapott az Üzemeltetőtől. Felhasználó köteles a Fiók létrehozásakor minden adatot pontosan, a szolgáltatás igénybevétele bármely olyan tevékenységre, amely negatív hatással lehet más Felhasználók vagy Szolgáltató rendszerének működésére; különösen ilyen tevékenység a „szolgáltatás megtagadás” (DOS, Denial Of Service) és az „elosztott szolgáltatás megtagadás” (DDOS, Distributed Denial Of Service) alkalmazása vagy annak megkísérlése; - e-mail cím, IP cím vagy Ethernet MAC cím, vagy kapcsolódó üzenet hamisítása; - program felhasználásával Szolgáltató rendszere, szerverei, hálózata vagy szolgáltatása elleni támadás; számítógépes vírusok, férgek terjesztése, illetve a terjesztéssel való fenyegetése; - az Eszköz, a Szolgáltató által Felhasználó részére átadott, Felhasználó által Szolgáltató részére átadott vagy Szolgáltató rendszerének részét képező szerver vagy más berendezés felhasználása bármely jelen pontban felsorolt tiltott tevékenységekhez; - a hálózat forgalmának a figyelése (sniffing); - a hálózati teljesítmény túlzott lekötése, a hálózaton indokolatlanul nagy forgalom generálása, vagy a Szolgáltató többi ügyfele napi működésének szándékos vagy gondatlan akadályozása; - a jogosulatlan hozzáférés: a Szolgáltató által más számára nyújtott szolgáltatáshoz való hozzáférés vagy annak megkísérlése, illetőleg a Szolgáltatóhoz vagy bármely ügyfélhez tartozó számítógép, szoftver vagy hardver, elektronikus kommunikációs rendszer vagy telekommunikációs rendszer védelmét szolgáló rendszer vagy berendezés feltörése vagy annak kísérlete, tekintet nélkül arra, hogy a behatolás adatok károsulását vagy veszteségét eredményezte-e; - szerzői jog, szabadalom, védjegy, üzleti titok, vagy szellemi tulajdon jogának megsértése a szolgáltatás igénybevétele útján; - vírusok és ellenséges szoftverek terjesztése, amelyek a Szolgáltatónak, ügyfeleinek vagy más személyeknek, adatoknak, elektronikus rendszereknek kárt, zaklatást vagy kellemetlenséget okozhatnak, vagy erre irányulnak.
5.4. Amennyiben Felhasználó vagy más Felhasználó tevékenysége megsérti az 5.3. pontban felsorolt rendelkezéseket vagy egyébként a jelen Szerződésben rögzített tilalmakat, a Szolgáltató fenntartja magának a jogot a szolgáltatás korlátozására, megszüntetésére addig az időtartamig, amíg a Felhasználó szerződésszegő magatartása tart, valamint jogosult a 11. pont szerinti jogkövetkezmények alkalmazására. Amennyiben a szolgáltatás vagy szolgáltatáselem időszakonkénti díjfizetés ellenében vehető igénybe, a Felhasználó tevékenységének eredményeként bekövetkezett korlátozás időtartama alatt Felhasználó nem mentesül a díjfizetés alól.
5.5. Különösen súlyos vagy azonnali károkat okozó szabályszegés esetén, valamint a szabályszegés miatt érdeksérelmet szenvedett személy vagy szervezet ezt valószínűsítő kérelmére Szolgáltatónak joga van a szolgáltatás azonnali korlátozására vagy megszüntetésére. Egyéb esetben Szolgáltató lehetőség szerint először tájékoztatja az adott Felhasználót, és felhívja a szerződésbe, jogszabályba ütköző vagy egyébként káros eredménnyel vagy annak veszélyével járó tevékenység beszüntetésére.
5.6. Bármilyen okból is elégtelen vagy késlekedő a Szolgáltató fellépése, hogy érvényre juttassa elvárásait vagy jelen Szerződés rendelkezéseit akár Felhasználóval, akár más Felhasználókkal szemben, ez soha nem tekinthető joglemondásnak Szolgáltató részéről.
5.7. Amennyiben Felhasználó tudomására jut, hogy a saját vagy más Felhasználó Felhasználónevét, jelszavát vagy Eszközét jogosulatlanul használták, vagy más Felhasználó vagy egyéb harmadik személy jogszabályba, jelen Szerződésbe ütköző magatartást tanúsít, Felhasználó köteles azonnal értesíteni Szolgáltatót. Felhasználó minden ilyen esetben köteles Szolgáltató számára minden, a saját vagy más Felhasználó, más harmadik személy vagy az Eszköz azonosításához és a sérelem elhárításához egyébként szükséges segítséget és információt valóságnak megfelelően megadni.
5.8. Felhasználó elfogadja, hogy a Szolgáltató által a Szolgáltató rendszerének rendeltetésszerű használatához biztosított interfészeken vagy egyéb felületeken kívül más módon vagy más eszközökkel nem csatlakozik (illetve nem próbál meg csatlakozni) a Szolgáltatásokhoz, kivéve ha azt a Felhasználó és a Szolgáltató között létrejött szerződés lehetővé teszi.
5.9. Felhasználó nem másolhatja le, nem fejtheti vissza vagy szedheti szét, illetve más módon nem próbálhatja megszerezni a Szoftver forráskódját vagy annak bármely részét és nem tehet ezekre irányuló kísérletet sem, nem hozhat létre belőle származékos művet, és nem is adhat erre másnak engedélyt. Felhasználó nem engedményezheti, illetőleg nem adhatja tovább a Szoftver használatára vonatkozó jogait, nem adhatja azokat hozzájárulásként másnak, kivéve ha a Szolgáltató ehhez külön írásbeli hozzájárulását adja vagy amennyiben és amilyen mértékben erre jelen Szolgáltatási Szerződés lehetőséget ad.
5.10. A jelen Szerződésben megfogalmazott feltételek közül egy sem jogosítja fel a Felhasználót arra, hogy használja a Szolgáltató kereskedelmi nevét, védjegyeit, megjelöléseit, logóit, domain neveit és egyéb megkülönböztető jegyeit, kivéve ha a Felhasználó és a Szolgáltató között létrejött írásbeli megállapodás erre lehetőséget ad.
Appears in 1 contract
Samples: Felhasználási Feltételek
Felhasználó jogai és kötelezettségei. 5.1. Amennyiben a megrendelt szolgáltatásra vonatkozó jelen Szerződés, vagy később a Felek írásbeli megállapodásban ettől eltérően nem rendelkeznek, úgy a Felhasználó kizárólag saját maga jogosult a Szolgáltatási Szerződésben az általa megrendelt szolgáltatást használni, hasznosítani, azzal rendelkezni. Felhasználó általi felhasználásnak minősülhet a Felhasználóval tartós polgári jogi szerződés alapján szolgáltatást teljesítő harmadik személy által a Felhasználó érdekében megvalósított használat is, ebben az esetben azonban Felhasználó e harmadik személy vonatkozásában a jelen Szerződés betartásáért úgy felel, mint saját magatartásáért. Ha Felhasználó a jelen szerződés alapján őt megillető megilllető jogok gyakorlását nem e Szerződés rendelkezéseinek megfelelően engedi át vagy teszi hozzáférhetővé harmadik személy számára, akkor felelős minden olyan kárért, amely enélkül nem következett volna be.
5.2. Amennyiben Felhasználó jelen Szerződésben meghatározott szolgáltatást, annak egy részét vagy ahhoz kapcsolódó szolgáltatást más Felhasználó vagy egyébként harmadik fél felé értékesít vagy továbbértékesít, köteles jelen Szerződést betartani. Ennek elmulasztása vagy nem e Szerződésben meghatározottak szerinti teljesítése esetén Felhasználó felelős minden olyan kárért és bármely egyéb hátrányos következményért, amely enélkül nem következett volna be.
5.3. Felhasználó a szolgáltatást kizárólag rendeltetésszerűen, a vonatkozó jogszabályi, valamint a saját tevékenységére vonatkozó szakmai előírások figyelembe vételével használhatja, így minden Felhasználó számára különösen tilos - a Szolgáltatásokat valamely törvényt, szabályozást, szabványt, nemzetközi egyezményt vagy díjszabást sértő módon használni, ennek értelmében a szolgáltatás azonnali felfüggesztését, illetve megszüntetését eredményezheti, ha valaki a szolgáltatással összefüggésben olyan tevékenységet folytat, amely jogszabályt sért; - a szolgáltatással, vagy annak felhasználásával bármely személyt vagy szervezetet fenyegetni, zaklatni, sértegetni vagy megfélemlíteni; - a szolgáltatás olyan igénybevétele, felhasználása bármilyen anyag vagy adat továbbítására, tárolására, elektronikus úton történő értékesítésre, amely szándékosan vagy szándékon kívül ellentétes bármely vonatkozó jogszabállyal, vagy erre vezethető megtévesztő tartalommal bír vagy eredménnyel járhat; - más Felhasználó jogosultságát jogosulatlanul használni, vagy más Felhasználót meggátolni abban, hogy használja a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokat, vagy adatot gyűjteni egy másik Felhasználóról, más Felhasználóhoz kapcsolódó információkról, az érintett Felhasználó tudta és kifejezett írásbeli hozzájárulása nélkül; - Szolgáltató rendszerének részét képező, vagy a szolgáltatás felhasználásával Szolgáltató rendszerétől független internetes végpontra, illetve hálózati eszközre történő jogosulatlan behatolás, vagy erre irányuló bármilyen próbálkozás; - hálózati zavar okozása vagy hálózatot veszélyeztető ellenséges tevékenység folytatása, a szolgáltatás igénybevétele bármely olyan tevékenységre, amely negatív hatással lehet más Felhasználók vagy Szolgáltató rendszerének működésére; különösen ilyen tevékenység a „szolgáltatás megtagadás” (DOS, Denial Of Service) és az „elosztott szolgáltatás megtagadás” (DDOS, Distributed Denial Of Service) alkalmazása vagy annak megkísérlése; - e-mail cím, IP cím vagy Ethernet MAC cím, vagy kapcsolódó üzenet hamisítása; - program felhasználásával Szolgáltató rendszere, szerverei, hálózata vagy szolgáltatása elleni támadás; számítógépes vírusok, férgek terjesztése, illetve a terjesztéssel való fenyegetése; - az Eszköz, a Szolgáltató által Felhasználó részére átadott, Felhasználó által Szolgáltató részére átadott vagy Szolgáltató rendszerének részét képező szerver vagy más berendezés felhasználása bármely jelen pontban felsorolt tiltott tevékenységekhez; - a hálózat forgalmának a figyelése (sniffing); - a hálózati teljesítmény túlzott lekötése, a hálózaton indokolatlanul nagy forgalom generálása, vagy a Szolgáltató többi ügyfele napi működésének szándékos vagy gondatlan akadályozása; - a jogosulatlan hozzáférés: a Szolgáltató által más számára nyújtott szolgáltatáshoz való hozzáférés vagy annak megkísérlése, illetőleg a Szolgáltatóhoz vagy bármely ügyfélhez tartozó számítógép, szoftver vagy hardver, elektronikus kommunikációs rendszer vagy telekommunikációs rendszer védelmét szolgáló rendszer vagy berendezés feltörése vagy annak kísérlete, tekintet nélkül arra, hogy a behatolás adatok károsulását vagy veszteségét eredményezte-e; - szerzői jog, szabadalom, védjegy, üzleti titok, vagy szellemi tulajdon jogának megsértése a szolgáltatás igénybevétele útján; - vírusok és ellenséges szoftverek terjesztése, amelyek a Szolgáltatónak, ügyfeleinek vagy más személyeknek, adatoknak, elektronikus rendszereknek kárt, zaklatást vagy kellemetlenséget okozhatnak, okozhatnak vagy erre irányulnak.
5.4. Amennyiben Felhasználó vagy más Felhasználó tevékenysége megsérti az 5.3. pontban felsorolt rendelkezéseket vagy egyébként a jelen Szerződésben rögzített tilalmakat, a Szolgáltató fenntartja magának a jogot a szolgáltatás korlátozására, megszüntetésére addig az időtartamig, amíg a Felhasználó szerződésszegő magatartása tart, valamint jogosult a 11. pont szerinti jogkövetkezmények alkalmazására. Amennyiben a szolgáltatás vagy szolgáltatáselem időszakonkénti díjfizetés ellenében vehető igénybe, a Felhasználó tevékenységének eredményeként ereményeként bekövetkezett korlátozás időtartama alatt Felhasználó nem mentesül a díjfizetés alól.
5.5. Különösen súlyos vagy azonnali károkat okozó szabályszegés esetén, valamint a szabályszegés miatt érdeksérelmet szenvedett személy vagy szervezet ezt valószínűsítő kérelmére Szolgáltatónak joga van a szolgáltatás azonnali korlátozására vagy megszüntetésére. Egyéb esetben Szolgáltató lehetőség szerint először tájékoztatja az adott Felhasználót, és felhívja a szerződésbe, jogszabályba ütköző ütközú vagy egyébként káros eredménnyel vagy annak veszélyével járó tevékenység beszüntetésére.
5.6. Bármilyen okból is elégtelen vagy késlekedő a Szolgáltató fellépése, hogy érvényre juttassa elvárásait vagy jelen Szerződés rendelkezéseit akár Felhasználóval, akár más Felhasználókkal szemben, ez soha nem tekinthető joglemondásnak Szolgáltató részéről.
5.7. Amennyiben Felhasználó tudomására jut, hogy a saját vagy más Felhasználó Felhasználónevétfelhasználónevét, jelszavát vagy Eszközét jogosulatlanul használták, vagy más Felhasználó vagy egyéb harmadik személy jogszabályba, jelen Szerződésbe ütköző magatartást tanúsít, Felhasználó köteles azonnal értesíteni Szolgáltatót. Felhasználó minden ilyen esetben köteles Szolgáltató számára minden, a saját vagy más Felhasználó, más harmadik személy vagy az Eszköz azonosításához és a sérelem elhárításához egyébként szükséges segítséget és információt megadni.
5.8. Felhasználó elfogadja, hogy a Szolgáltató által a Szolgáltató rendszerének rendeltetésszerű használatához biztosított interfészeken vagy egyéb felületeken kívül más módon vagy más eszközökkel nem csatlakozik (illetve nem próbál meg csatlakozni) a Szolgáltatásokhoz, kivéve ha azt a Felhasználó és a Szolgáltató között létrejött szerződés lehetővé teszi.
5.9. Felhasználó nem másolhatja le, nem fejtheti vissza vagy szedheti szét, illetve más módon nem próbálhatja megszerezni a Szoftver forráskódját vagy annak bármely részét és nem tehet ezekre irányuló kísérletet sem, nem hozhat létre belőle származékos művet, és nem is adhat erre másnak engedélyt. Felhasználó nem engedményezheti, illetőleg nem adhatja tovább a Szoftver használatára vonatkozó jogait, nem adhatja azokat hozzájárulásként másnak, kivéve ha a Szolgáltató ehhez külön írásbeli hozzájárulását adja vagy amennyiben és amilyen mértékben erre jelen Szolgáltatási Szerződés lehetőséget ad.
5.10. A jelen Szerződésben megfogalmazott feltételek közül egy sem jogosítja fel a Felhasználót arra, hogy használja a Szolgáltató kereskedelmi nevét, védjegyeit, megjelöléseit, logóit, domain neveit és egyéb megkülönböztető jegyeit, kivéve ha a Felhasználó és a Szolgáltató között létrejött írásbeli megállapodás erre lehetőséget ad.
Appears in 1 contract
Samples: Szolgáltatási Szerződés
Felhasználó jogai és kötelezettségei. 5.1. Amennyiben a megrendelt szolgáltatásra vonatkozó jelen Szerződés, vagy később a Felek írásbeli megállapodásban ettől eltérően nem rendelkeznek, úgy a Felhasználó kizárólag saját maga jogosult a Szolgáltatási Szerződésben az általa megrendelt szolgáltatást használni, hasznosítani, azzal rendelkezni. Felhasználó általi felhasználásnak minősülhet a Felhasználóval tartós polgári jogi szerződés alapján szolgáltatást teljesítő harmadik személy által Ha a Felhasználó érdekében megvalósított használat is, ebben az esetben azonban Felhasználó e harmadik személy vonatkozásában a jelen Szerződés betartásáért úgy felel, mint saját magatartásáért. Ha Felhasználó a jelen szerződés alapján őt megillető ezen jogok gyakorlását nem e Szerződés rendelkezéseinek megfelelően engedi át vagy teszi hozzáférhetővé harmadik személy számára, akkor felelős minden olyan kárért, amely enélkül nem következett volna be.
5.2. Amennyiben Felhasználó jelen Szerződésben meghatározott szolgáltatást, annak egy részét vagy ahhoz kapcsolódó szolgáltatást más Felhasználó vagy egyébként harmadik fél felé értékesít vagy továbbértékesít, köteles jelen Szerződést betartani. Ennek elmulasztása vagy nem e Szerződésben meghatározottak szerinti teljesítése esetén Felhasználó felelős minden olyan kárért és bármely egyéb hátrányos következményért, amely enélkül nem következett volna be.
5.3. Felhasználó a szolgáltatást kizárólag rendeltetésszerűen, a vonatkozó jogszabályi, valamint a saját tevékenységére vonatkozó szakmai előírások figyelembe vételével használhatja, így minden Felhasználó számára különösen tilos - a Szolgáltatásokat valamely törvényt, szabályozást, szabványt, nemzetközi egyezményt vagy díjszabást sértő módon használni, ennek értelmében a szolgáltatás azonnali felfüggesztését, illetve megszüntetését eredményezheti, ha valaki a szolgáltatással összefüggésben olyan tevékenységet folytat, amely jogszabályt sért; - a szolgáltatással, vagy annak felhasználásával bármely személyt vagy szervezetet fenyegetni, zaklatni, sértegetni vagy megfélemlíteni; - a szolgáltatás olyan igénybevétele, felhasználása bármilyen anyag vagy adat továbbítására, tárolására, elektronikus úton történő értékesítésre, amely szándékosan vagy szándékon kívül ellentétes bármely vonatkozó jogszabállyal, vagy erre vezethető megtévesztő tartalommal bír vagy eredménnyel járhat; - más Felhasználó jogosultságát jogosulatlanul használni, vagy más Felhasználót meggátolni abban, hogy használja a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokat, vagy adatot gyűjteni egy másik Felhasználóról, más Felhasználóhoz kapcsolódó információkról, az érintett Felhasználó tudta és kifejezett írásbeli hozzájárulása nélkül; - Szolgáltató rendszerének részét képező, vagy a szolgáltatás felhasználásával Szolgáltató rendszerétől független internetes végpontra, illetve hálózati eszközre történő jogosulatlan behatolás, vagy erre irányuló bármilyen próbálkozás; - hálózati zavar okozása vagy hálózatot veszélyeztető ellenséges tevékenység folytatása, a szolgáltatás igénybevétele bármely olyan tevékenységre, amely negatív hatással lehet más Felhasználók vagy Szolgáltató rendszerének működésére; különösen ilyen tevékenység a „szolgáltatás megtagadás” (DOS, Denial Of Service) és az „elosztott szolgáltatás megtagadás” (DDOS, Distributed Denial Of Service) alkalmazása vagy annak megkísérlése; - e-mail cím, IP cím vagy Ethernet MAC cím, vagy kapcsolódó üzenet hamisítása; - program felhasználásával Szolgáltató rendszere, szerverei, hálózata vagy szolgáltatása elleni támadás; számítógépes vírusok, férgek terjesztése, illetve a terjesztéssel való fenyegetése; - az Eszköz, a Szolgáltató által Felhasználó részére átadott, Felhasználó által Szolgáltató részére átadott vagy Szolgáltató rendszerének részét képező szerver vagy más berendezés felhasználása bármely jelen pontban felsorolt tiltott tevékenységekhez; - a hálózat forgalmának a figyelése (sniffing); - a hálózati teljesítmény túlzott lekötése, a hálózaton indokolatlanul nagy forgalom generálása, vagy a Szolgáltató többi ügyfele napi működésének szándékos vagy gondatlan akadályozása; - a jogosulatlan hozzáférés: a Szolgáltató által más számára nyújtott szolgáltatáshoz való hozzáférés vagy annak megkísérlése, illetőleg a Szolgáltatóhoz vagy bármely ügyfélhez tartozó számítógép, szoftver vagy hardver, elektronikus kommunikációs rendszer vagy telekommunikációs rendszer védelmét szolgáló rendszer vagy berendezés feltörése vagy annak kísérlete, tekintet nélkül arra, hogy a behatolás adatok károsulását vagy veszteségét eredményezte-e; - szerzői jog, szabadalom, védjegy, üzleti titok, vagy szellemi tulajdon jogának megsértése a szolgáltatás igénybevétele útján; - vírusok és ellenséges szoftverek terjesztése, amelyek a Szolgáltatónak, ügyfeleinek vagy más személyeknek, adatoknak, elektronikus rendszereknek kárt, zaklatást vagy kellemetlenséget okozhatnak, okozhatnak vagy erre irányulnak.
5.4. Amennyiben Felhasználó vagy más Felhasználó tevékenysége megsérti az 5.3. pontban felsorolt rendelkezéseket vagy egyébként a jelen Szerződésben rögzített tilalmakat, a Szolgáltató fenntartja magának a jogot a szolgáltatás korlátozására, megszüntetésére addig az időtartamig, amíg a Felhasználó szerződésszegő magatartása tartmegszüntetésére, valamint jogosult a 11. pont szerinti jogkövetkezmények alkalmazására. Amennyiben a szolgáltatás vagy szolgáltatáselem időszakonkénti díjfizetés ellenében vehető igénybe, a Felhasználó tevékenységének eredményeként ereményeként bekövetkezett korlátozás időtartama alatt Felhasználó nem mentesül a díjfizetés alól.
5.5. Különösen súlyos vagy azonnali károkat okozó szabályszegés esetén, valamint a szabályszegés miatt érdeksérelmet szenvedett személy vagy szervezet ezt valószínűsítő kérelmére Szolgáltatónak joga van a szolgáltatás azonnali korlátozására vagy megszüntetésére. Egyéb esetben Szolgáltató lehetőség szerint először tájékoztatja az adott Felhasználót, és felhívja a szerződésbe, jogszabályba ütköző ütközú vagy egyébként káros eredménnyel vagy annak veszélyével járó tevékenység beszüntetésére.
5.6. Bármilyen okból is elégtelen vagy késlekedő a Szolgáltató fellépése, hogy érvényre juttassa elvárásait vagy jelen Szerződés rendelkezéseit akár Felhasználóval, akár más Felhasználókkal szemben, ez soha nem tekinthető joglemondásnak Szolgáltató részéről.
5.7. Amennyiben Felhasználó tudomására jut, hogy a saját vagy más Felhasználó Felhasználónevét, jelszavát vagy Eszközét jogosulatlanul használták, vagy más Felhasználó vagy egyéb harmadik személy jogszabályba, jelen Szerződésbe ütköző magatartást tanúsít, Felhasználó köteles azonnal értesíteni Szolgáltatót. Felhasználó minden ilyen esetben köteles Szolgáltató számára minden, a saját vagy más Felhasználó, más harmadik személy vagy az Eszköz azonosításához és a sérelem elhárításához egyébként szükséges segítséget és információt megadni.