Folyósítási feltételek:2 mintaszakaszok

Folyósítási feltételek:2. A bank a kölcsön összegét csak akkor folyósítja, ha az Adós a következőket maradéktalanul együttesen teljesítette:
Folyósítási feltételek:2. A kölcsönszerződés és a kapcsolódó biztosítéki szerződések tartozáselismerő okiratba foglalása egyoldalú közjegyzői okirat formájában vagy kétoldalú közjegyzői okiratba (amennyiben Adós és biztosítékot nyújtó személye különbözik vagy részben különbözik), melynek költsége az Adóst terheli. • Amennyiben az ingatlant széljegyként a Bank jelzálogjogán felül egyéb bejegyzés is terheli, úgy ügyvéd igazolása szükséges arról, hogy az ingatlan a Bank jelzálogjogán felül per-, teher és igénymentes. • A kölcsön biztosítékául szolgáló ingatlanra(okra) a Bank javára I. zálogjogi ranghelyen alapított jelzálogjog, valamint elidegenítési és terhelési tilalom legalább széljegyként történő feltüntetésének igazolása 30 napnál nem régebbi hiteles tulajdoni lap másolattal és Földhivatal által érkeztetett bejegyzési kérelemmel, ezt meghaladóan az ingatlan per-, teher, és igénymentes. • A biztosítékként kikötött ingatlan(ok) biztosítási szerződésének megkötését igazoló ajánlat vagy biztosítási kötvény és ezen a Bank visszavonhatatlan kedvezményezeti minősége előjegyeztetésének bemutatása, vagy a Bank javára zálogjogosulti nyilatkozat bemutatása vagy a vagyonbiztosítási szerződésben foglalt biztosítási összegre vonatkozó követelése felett a Bankkal külön zálogszerződéssel zálogjog alapítása, mely a Hitelbiztosítéki Nyilvántartásba bejegyzésre kerül. A biztosítási díj befizetésének igazolása. • Hitelfedezeti életbiztosítás megkötését igazoló ajánlat vagy biztosítási kötvény bemutatása és ezen a Bank visszavonhatatlan kedvezményezetti minősége előjegyzésének igazolása és a biztosítási díj befizetésének igazolása. • Az Adósok más hitelintézetnél vezetett számlái terhére a Bank azonnali beszedési jogát megalapozó, a számlavezető hitelintézet által aláírt nyilatkozat Bank részére történő átadása. • Xxxx a hitel teljes futamideje alatt felhatalmazza a hitelfedezeti életbiztosítást nyújtó biztosítóját, hogy a biztosító Xxxxxxx a Banknál vezetett fizetési számláján csoportos beszedéssel terhelje a biztosítás mindenkori díját.

Related to Folyósítási feltételek:2

  • Fizetési feltételek A vételár kifizetése a Szállítási szerződésben foglaltak szerint készpénz- vagy előrefizetéssel, illetve banki átutalással történik, az eseti fizetési megállapodásoknak megfelelően. A fizetéssel kapcsolatosan felmerülő bankköltségeit mindegyik fél maga viseli. A fizetésre vonatkozó eseti megállapodások kizárólag írásban érvényesek, ennek hiányában a Szállítási szerződésben, illetve amennyiben a számla kiállításra került - számlán szereplő módon és bankszámlaszámra köteles Megrendelő a vételárat kiegyenlíteni. (Megrendelőt terheli annak átváltási költsége illetve vesztesége, amennyiben forintszámlára devizát illetve devizaszámlára forint összeget utal.) A vételárat banki átutalás esetén a Szállító bankszámláján történt jóváírás napján, készpénzben teljesített fizetés esetén pedig a pénztárba befizetés napján kell megfizetettnek tekinteni. Szállító jogosult az egyes termékek leszállításakor számlát kiállítani. Késedelmes fizetés esetén Megrendelő köteles késedelmi kamatként a Polgári törvénykönyv (Ptk) gazdálkodó szervezetek közötti késedelmi kamatra vonatkozó 301/A. §-ában foglalt kamatot megfizetni. („301/A. § (2) A késedelmi kamat mértéke a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat - ha a pénztartozást idegen pénznemben kell teljesíteni, az adott pénznemre a kibocsátó jegybank által meghatározott alapkamat, ennek hiányában a pénzpiaci kamat - nyolc százalékponttal növelt értéke. Megrendelő tudomásul veszi, hogy bármely számla fizetésének késedelme esetén valamennyi, a Szállító által kiállított számla fizetése esedékessé válik. A Szállító fenntartja a jogot arra, hogy fizetési késedelem esetén a kiszállításokat visszatartsa és/vagy áruszállítást csak készpénz-, vagy előrefizetés ellenében teljesítsen. Amennyiben a szerződés aláírását követően jut Szállító tudomására a Megrendelő hitelképességének megítélését kedvezőtlen irányban befolyásoló információ, Szállító jogosult a kiszállítások visszatartására és a fizetési feltételekre vonatkozó feltételek – fentiek szerinti - módosítására. Amennyiben Szállító tudomására jut, hogy a Megrendelő fizetőképessége megváltozott vagy bizonytalan, Szállító jogosult – választása szerinti – fizetési biztosítékot (pl. bankgarancia, vételár letétbe helyezése, jelzálogjog kikötése) kérni Megrendelőtől.

  • Lemondási feltételek 1. A szerződéskötéstől az indulás előtti 35. napig történő lemondás esetén adminisztrációs díjat számítunk fel, ami a részvételi díj 10%-a. Ha az utas 34 napon belül mondja vissza a részvételt, úgy a következő (utas által fizetendő) sztornó díjak (útlemondási díjak) érvényesek: 34 - 31 napon belüli lemondás esetén a részvételi díj 25%-a 30 - 21 napon belüli lemondás esetén a részvételi díj 40%-a 20 - 15 napon belüli lemondás esetén a részvételi díj 60%-a 14 - 8 napon belüli lemondás esetén a részvételi díj 80%-a 7 napon belüli lemondás, valamint a meg nem jelenés esetén a teljes részvételi díj 100%-a Kivétel a Részvételi díj fizetés feltételei fejezet 1. pontjában a légitársaságokra vonatkozó eltérő szabályozás.

  • Általános szerződési feltételek Jelen dokumentum alapján létrejött szerződés nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, nem minősül írásbeli szerződésnek, magyar nyelven íródik, magatartási kódexre nem utal. A webshop működésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatosan felmerülő kérdések esetén a megadott elérhetőségeinken rendelkezésére állunk. Jelen Ászf hatálya Szolgáltató weblapján (xxxx://xxxxxxx.xxxxx.xx) és aldomainjein történő jogviszonyokra terjed ki. Jelen Ászf folyamatosan elérhető a következő weboldalról: xxxx://xxxxxxx.xxxxx.xx és letölthető az alábbi linkről: xxxx://xxxxxxx.xxxxx.xx/xxxx.xx

  • Egyedi feltételek A Szolgáltató feladata a Szolgáltatás interfészig történő eljuttatásához szükséges valamennyi berendezés telepítése, valamint az ehhez szükséges kábelezés. Az Előfizető által biztosított berendezések, valamint a Szolgáltató által szállított berendezések közötti összeköttetés megteremtése nem a Szolgáltató feladata. Az Előfizető a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges használatára bocsátott technikai eszközök szolgáltató általi felszerelésében köteles együttműködni és a szerződés hatálya alatt felelősséget vállalni a hivatkozott eszközök rendeltetésszerű használatáért és épségben való megőrzéséért. Az előfizető a szerződés hatálya alatt a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, a szolgáltató által felszerelt végberendezések és technikai eszközök teljes vagy részleges meghibásodásáért, megrongálódásáért, rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná válásáért, elvesztéséért, megsemmisüléséért – a felróhatóság függvényében – felelősséggel tartozik. Szolgáltató fenntartja magának a jogot arra, hogy az Előfizető által biztosított csatlakozó berendezést a Szolgáltatás használatbavétele előtt megvizsgálja valamint a Szolgáltatás teljes futamideje alatt bármikor ellenőrizheti. Abban az esetben, ha a Szolgáltató véleménye alapján ezen berendezések nem alkalmasak a Szolgáltatás használatára, Szolgáltató jogosult kérni az Előfizetőtől a Szolgáltatás vételére alkalmas berendezések biztosítását. Amennyiben az Előfizető ezen kötelezettségének nem tesz eleget, illetve írásban kifejezetten ragaszkodik az általa biztosított berendezések beépítéséhez, abban az esetben Szolgáltató a Szolgáltatás minőségéért nem vállal felelősséget. Az Előfizető köteles a Szolgáltató által előzetesen megjelölt időpontra helyiségeit, a Szolgáltatás fogadására alkalmas állapotban a Szolgáltató rendelkezésére bocsátani. Ennek megtörténtéig a Szolgáltató a munkavégzést megtagadhatja. A munkahely rendeltetésszerű állapotban tartásáért, a munka-, baleset-, tűz- és vagyonvédelmi szabályok betartásáért mindenkor az Előfizető felelős. Az Előfizetőt terhelik a helyszínen szükséges szerelési munkálatok, valamint a Szolgáltatás eredeti telepítése után a Előfizető részéről felmerülő esetleges egyéb változtatások költségei. A szolgáltatási szerződés megkötése, illetve annak minden módosítása írásban történik. A szerződés hatályba lépésének, azaz a Szolgáltatásnyújtás megkezdésének napja az a nap, amelyen a Szolgáltató és az Előfizető közös megegyezéssel megállapodnak. Amennyiben az Előfizető a határozott idejű kedvezményes időszak lejárta előtt a szerződéses jogviszony megszüntetése céljából írásbeli nyilatkozatot nem terjeszt elő, úgy a szerződés a mindenkor hatályos Általános Szerződési Feltételekben rögzített feltételekkel marad hatályban.

  • Különös Szerződési Feltételek Jelen szerződés alkalmazásában az Általános Szerződési Feltételekben rögzítetteken túl: A Biztosító maximális kártérítése az egyes biztosítási események kapcsán: Orvosi segítségnyújtás a Biztosított külföldi utazása során bekövetkező betegség vagy baleset esetén 100,000,000 Ft Térítés csonttörés esetén 10,000 Ft Kórházi napi térítés 5000 Ft/nap Sürgősségi fogászati ellátás 150 Euró Egészségügyi okból történő szállítás vagy hazaszállítás, a Biztosított az utazás során bekövetkező betegsége vagy balesete esetén nincs korlát A Biztosított utazásának megszakítása hozzátartozó elhalálozása esetén nincs korlát A Biztosított utazásának megszakítása szokásos lakhelyén, vagy üzlethelységében történt váratlan esemény miatt nincs korlát A Biztosított hozzátartozójának utazása és elszállásolása 200,000 Ft A Biztosított tartózkodási idejének meghosszabbodása baleset vagy betegség következtében (maximum 10 nap) 52 000 Ft/nap A Biztosítottal együtt utazó személyek szállítása vagy hazaszállítása nincs korlát

  • A szolgáltató általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.3.1. Az előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb mint 60 nap.

  • A szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének korlátai 2.1.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített kábeltelevízió hálózat,jogi feltétele az írásban megkötött előfizetői szerződés. A szolgáltatás igénybevételéhez a 4.4. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés is szükséges, és amelynek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést. A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés szolgáltatására.

  • Egyéb feltételek Az Előfizető felel az előfizetői hozzáférési pont után, saját vagy harmadik fél tulajdonában lévő hálózatrész telefonszolgáltatás igénybevételére való műszaki alkalmasságáért. Ha az említett hálózat műszaki alkalmatlansága miatt a Szolgáltatás nem létesíthető, illetve nem nyújtható, a bekövetkező kiesésért Szolgáltató nem vállal felelősséget.

  • Különös Biztosítási Feltételek Hitelkártya elvesztése, jogtalan eltulajdonítása, illetve elrablása esetén történő visszaélés kockázatára

  • Az előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a módosítás teljesítésének határideje 12.2.1. Az Előfizető átírás címén kérheti a Szolgáltatótól az egyedi előfizetői szerződés módosításaként az Előfizető személyének módosítását, ha személyében szerződés, vagy egyéb jogcímen történő jogutódlás következtében változás történik. Az átírás iránti kérelem akkor minősül alaki és tartalmi szempontból megfelelőnek, ha tartalmazza: - a jogelőd Xxxxxxxxx és jogutód Előfizető által aláírt együttes nyilatkozatát az átírás kérelmezésére, és - a jogutód Előfizető mindazon adatait, melyek az előfizetői szerződés megkötéshez szükségesek, és - mellékletként az átírás alapjául szolgáló tények vagy az átírás okának hitelt érdemlő dokumentummal való igazolását (pl. szerződéssel, bírósági végzéssel, ítélettel vagy más dokumentummal). Átírásra – a Szolgáltató eltérő nyilatkozata hiányában – csak abban az esetben kerülhet sor, ha a meglévő esetleges díjtartozást a felek valamelyike illetve a jogutód az átírással egyidejűleg rendezi. Az átírás időpontját az átírást kérő felek az átírási kérelemben határozzák meg azzal a feltétellel, hogy az átírási kérelmet legalább 15 nappal a kért időpont előtt kell benyújtani. E rendelkezésektől a Szolgáltató az Előfizető kérésére eltekinthet, ha azt nyilvántartási rendszere lehetővé teszi. Az átírás teljesítésének határideje nem lehet több mint a Szolgáltató által meghatározott alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő átírási kérelem beérkezésétől számított 15 nap. A Szolgáltató az Előfizető kérésére köteles az általa az átírás teljesítésére általa vállalt határidőn belül az átírást teljesíteni, vagy az átírás elutasításáról az Előfizetőt értesíteni. Amennyiben a szolgáltató az átírást az ÁSZF-ben vállalt határidőn belül nem teljesíti, kötbért köteles fizetni a 7.4. pont szerint. Az átírási kérelmet a Szolgáltató az alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő (beleértve a szükség szerinti mellékletekkel való ellátottságú) kérelem benyújtásától számított 15 napon belül köteles teljesíteni. Ha az átírás során a régi és új Előfizetők előfizetői kategóriája (egyéni/üzleti) megváltozik, akkor az átírás időpontjától az új Előfizetőnek az új előfizetői kategóriára vonatkozó előfizetési díjakat kell megfizetnie. Amennyiben az Előfizető előfizetői minőségét üzleti előfizetőre olyan csomag vonatkozásában igényli, melyben levő szolgáltatás vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződésmódosítás nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított csomag igénybevételre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. Az Előfizető az előfizetői hozzáférési pont kiépítése előtt kérheti igénybejelentése átírását is. Ha a régi és új Előfizető által a hatályos ÁSZF szerint fizetendő díjak eltérnek, a díjkülönbözetet az átíráskor kell rendezni. Az átírás díját a 4. sz. melléklet tartalmazza. A Szolgáltató átírás esetén az Előfizető nem kötelezheti belépési díj fizetésére. A jelen pontban írtak nem alkalmazhatók, ha az átírással egyidejűleg az előfizetői hozzáférési pont helye is megváltozik (áthelyezés).