Főépület mintaszakaszok

Főépület. Teljes alapterülettel (100%) kell számolni, az azonos kockázatviselési helyen lévő: – lakás összes lakáscélú helyiségét (szoba, konyha, fürdőszoba, WC, köz- lekedő, előszoba, kamra stb.); – tetőtérben kialakított 1,90 m belső magasságot elérő összes lakáscélú helyiséget; – a talajszint alatti padozatú, lakás céljára használt helyiségeket; – üvegverandát és télikertet. 50%-os alapterülettel kell számolni, az azonos kockázatviselési helyen lévő (a főépület biztosítási összegében jelenik meg): – nem lakás céljára szolgáló helyiségeket (pince, kazán, műhely, garázs stb.); – lakáson belül kialakított galériát; – tetőtéri lakás esetében az 1,90 m belső magasság alatti területeket; – teraszt, erkélyt, loggiát, tornácot. – lakás esetén, a lakással nem azonos kockázatviselési helyen lévő, de a lakással azonos épületben található, a biztosított tulajdonában/kizáró- lagos használatában nem lakás célú helyiséget (garázs, tároló, pince), – ház esetén a főépülettől különálló vagy melléépített, de külön tetőszer- kezettel rendelkező melléképületet (garázs, tároló, hobbyműhely, ól, istálló stb.). Amennyiben a szerződő a biztosító által javasoltnál kisebb értékkel hatá- rozza meg a jelen vagyoncsoport biztosítási összegét, ezt a tényt a szerző- dés záradéka tartalmazza. Ha a biztosítási összeg alacsonyabb, mint a fő-, vagy melléképület, illetve a tároló értéke (káridőponti újraépítésének költ- sége) – alulbiztosítás –, a biztosító aránylagos kártérítést teljesít, azaz a kárt csak olyan arányban téríti meg, ahogy a biztosítási összeg az újraépítés költségéhez aránylik.
Főépület. Teljes alapterülettel (100%) kell számolni, az azonos kockázatviselési helyen lévő: 50%-os alapterülettel kell számolni, az azonos kockázatviselési helyen lévő (a főépület biztosítási összegében jelenik meg):
Főépület. A biztosítási kötvényben megnevezett, állandóan lakott – elkészült vagy építés alatt álló lakóház: családi ház, ikerház, sorház (ezek lehetnek tanyák is); – lakás (többlakásos épületben); – társasházi közös tulajdont képező és közös használatú épületrészek, kerti építmények a jelen szerződésben biztosított lakás tulajdoni há- nyadának mértékéig; – lakásszövetkezeti tulajdont képező és közös használatú épületrészek, a biztosítónál biztosított szövetkezeti lakások és a lakásszövetkezet tulajdonban lévő lakóépület összes lakásának arányában. – a nem megfelelő állapotú épület (3.D.d. pont alapján); – földbe vájt, kikövezetlen falú épület; – építés, átépítés, felújítás alatt álló épületek esetén a be nem épített építőanyagok, szerel- vények, tartozékok.
Főépület. Teljes alapterülettel (100%) kell számolni, az azonos kockázatviselési helyen lévő: – lakás összes lakáscélú helyiségét (szoba, konyha, fürdőszoba, WC, közlekedő, előszoba, kamra stb.), – tetőtérben kialakított 1,90 m belső magasságot elérő összes lakáscélú helyiséget, – a talajszint alatti padozatú, lakás céljára használt helyiségeket, – üvegverandát és télikertet. 50%-os alapterülettel kell számolni, az azonos kockázatviselési helyen lévő (a főépület biztosítási összegében jelenik meg): – nem lakás céljára szolgáló helyiségeket (pince, kazán, műhely, garázs stb.), – lakáson belül kialakított galériát, – tetőtéri lakás esetében az 1,90 m belső magasság alatti területeket, – teraszt, erkélyt, loggiát, tornácot. Melléképület (önálló melléképület vagyonkategóriában jelenik meg): Teljes alapterülettel (100%) kell számolni: – lakás esetén, a lakással nem azonos kockázatviselési helyen lévő, de a lakással azonos épületben található, a Biztosított tulajdonában/kizárólagos használatában nem lakás célú helyiséget (garázs, tároló, pince), – ház esetén a főépülettől különálló vagy melléépített, de külön tetőszerkezettel rendelkező melléképületet (garázs, tároló, hobbi műhely, ól, istálló stb.).
Főépület. 4.3.1.1. Teljes alapterülettel (100%) kell számolni, az azonos kockázatviselési helyen lévő: • lakás összes lakáscélú helyiségét (szoba, konyha, fürdőszoba, WC, közlekedő, előszoba, kamra stb.), • tetőtérben kialakított 1,90 m belső magasságot elérő összes lakáscélú helyiséget, • a talajszint alatti padozatú, lakás céljára használt helyiségeket, • üvegverandát és télikertet.
Főépület. Kezdés: Munkaterület átadásának napja. Befejezés: 2017.03.15. A munka 1. részén belül: Beázás mentesség biztosítása, I. emeleti és földszinti öltöző és vizesblokki terek kialakítása Kezdés: Munkaterület átadásának napja. Befejezés: 2016.04.15. (részhatáridő) Éttermi blokk

Related to Főépület

  • Elállás A Vásárló jogosult a megrendelést követően, de még a megrendelt terméknek a szállítással megbízott futárszolgálat részére történő átadását megelőzően a megrendeléstől elállni. Ezt az igényét elektronikus úton, írásban jogosult jelezni a PANAROM I. pontban szereplő e-mail címén. Ebben az esetben a Vásárlót semmilyen költségviselés nem terheli, és nem köteles a megrendelt termékek vételárának a fizetésére, illetve a Vásárló által bankkártyával esetlegesen már kifizetett vételár visszajár részére. Ha a kiszállítás már megtörtént, elállási joggal a Fogyasztó rendelkezik a termék adásvételére irányuló szerződés esetén

  • Kapcsolattartás Felek a Szerződéssel kapcsolatosan egymáshoz intézett értesítései, felszólításai stb., a Szerződés eltérő rendelkezése hiányában és ellenkező írásbeli közlésig akkor tekinthetők teljesítettnek, amennyiben azt a másik félnek a Szerződés alábbi pontjában meghatározott értesítési címére az átvételt igazolva személyesen adták át, az átadás napján, telefaxon történt megküldés esetén a telefax által történő automatikus visszaigazoláson szereplő napon vagy ha tértivevényes ajánlott levélben küldték meg, a tértivevénnyel igazolt átvétel napján. A felek az egymással való kapcsolattartásra az alábbi személyeket jelölik ki: A Megrendelő részéről kapcsolattartó személy: Név: xxx Cím: xxx Tel.: xxx Fax: xxx E-mail: xxx A Vállalkozó részéről kapcsolattartó személy (szerződéssel kapcsolatban): Név: xxx Cím: xxx Tel: xxx Fax: xxx E-mail: xxx A Vállalkozó részéről kapcsolattartó személy (szerződés tárgya szerinti szakmai): Név: xxx Cím: xxx Tel: xxx Fax: xxx E-mail: xxx A szerződést érintő kérdésekben, a szerződéses jognyilatkozatok tétele során a kapcsolattartás módja kizárólag cégszerűen aláírt levél. Amennyiben valamely fél a neki szabályszerűen megcímzett tértivevényes ajánlott levél átvételét megtagadja vagy az „nem kereste” jelzéssel érkezik vissza a feladóhoz, és/vagy a címzett a személyes átvételt megtagadja, a küldemény postai úton történt megküldése esetén a feladástól számított 5. (ötödik) napon, egyéb esetben az átvétel megtagadásának napján kézbesítettnek tekintendő. Felek a telefaxon vagy postai úton megküldött küldeményeket egyidejűleg másolatban a másik fél fentiekben meghatározott e-mail címére is kötelesek megküldeni. A közös ajánlattevők a jelen szerződés mellékletét képező okiratban meghatalmazták VAGY a jelen szerződés aláírásával meghatalmazzák a [név és székhely]-t mint a közös ajánlattevők által alkotott konzorcium vezető tagját a jelen szerződés teljesítése során a közös ajánlattevők nevében történő eljárásra és valamennyi jognyilatkozat nevükben történő megtételére A közös ajánlattevők a szerződés aláírásával kifejezetten tudomásul veszik és elfogadják, hogy a szerződés teljesítéséhez kapcsolódó jognyilatkozatok, tájékoztatások és értesítések megküldése, illetve azok fogadása (ideértve a Megrendelő utasításait is) a nevükben eljárni jogosult vezető tag mint képviselő útján történhet. A kapcsolattartás és a jognyilatkozat-tétel a meghatalmazott képviselő tag útján, illetve a Megrendelő által a képviselő tag részére joghatályosan történik, az ebből eredő valamennyi igény tekintetében a közös ajánlattevőkkel szemben a Megrendelő a felelősségét kizárja. A Megrendelő ugyanakkor kifejezetten fenntartja a jogát arra vonatkozóan, hogy indokolt esetben – különösen a szerződést érintő kérdésekben, a szerződéses jognyilatkozatok tétele során – jognyilatkozatait, tájékoztatásait és értesítéseit valamennyi közös ajánlattevő részére egyaránt megküldje, valamint a közös ajánlattevők részéről a nem a meghatalmazott képviselő útján tett jognyilatkozatokat, tájékoztatásokat és értesítéseket is figyelembe vegye

  • Alkalmazandó jog A Szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk., a Bit. és az egyéb hatályos magyar jogszabályok rendelkezései alkalmazandók.

  • MEGHATALMAZÁS külföldi ajánlattevő vonatkozásában

  • Beteglátogatás Amennyiben a biztosított életveszélyes állapota vagy 10 napnál hosszabb tartamú kórházi kezelése miatt haza nem szállítható, a biztosító egy, a biz- tosított által megnevezett, Magyarországon bejelentett lakóhellyel rendel- kező személy részére fedezi a biztosított kórházban történő meglátogatá- sának költségeit. A költségtérítés keretében a biztosító az oda-vissza utazás (saját személy- gépkocsi üzemanyagköltsége, vonat II. osztály, repülőjegy turistaosztály, va- lamint az ehhez kapcsolódó taxi) számlával igazolt költségeit, valamint leg- feljebb 5 éjszakára szóló szállodai költségeket – maximum a kötvényben rögzített összeghatárig – fedezi.

  • kizárások, korlátozások A Biztosító jelen biztosítási szerzôdés alapján nem fizeti meg a szándékosan okozott károkat, továbbá azokat a károkat, amelyeknek térítésére a hatályos magyar jogszabályok szerint, a kárt okozó jármû kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítása kiterjed, függetlenül attól, hogy a károkozó jármû rendelkezett-e ilyen biztosítással. A Biztosító a károkozó biztosítottnak a biztosítási összeghatárt (limitet) meghaladó jogi képviseleti költségeit, sérelemdíjat és a kamatokat sem téríti meg.

  • Hónyomás 5.8. Hónyomás biztosítási eseménynek minősül a nagy mennyiségben felgyülemlő hó és jég statikus nyomása által és az olvadáskor lecsúszó hótömeg által a biztosított épület- ben, építményben okozott kár. Megtéríti a biztosító azokat a károkat is, amelyeket a biz- tosított épületekbe a hónyomás által megrongált tetőn keresztül a biztosítási eseménnyel egyidejűleg beömlő csapadék a biztosított vagyontárgyakban kárt okoz.

  • További címek és kapcsolattartási pontok A másik ajánlatkérő címei, amely nevében az ajánlatkérő a beszerzést végzi Hivatalos név: Postai cím: Város/Község: Postai irányítószám: Ország:

  • Meghiúsulási kötbér Amennyiben az előfizetői szerződésben foglalt létesítési határidő teljesítésére a Szolgáltató műszaki okból nem képes, és ezért az előfizetői szerződést rendes felmondással megszünteti, a Szolgáltató a szolgáltatásnyújtás megkezdésére nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől a szerződés megszűnéséig a hibaelhárításhoz kapcsolódó kötbér felét köteles megfizetni.

  • Kizárások 5.1. A Biztosító kockázatviselése - az Általános Biztosítási Feltételekben foglaltakon túl - nem terjed ki: