Gyorsszerviz-szolgáltatás mintaszakaszok

Gyorsszerviz-szolgáltatás. 2.A. A biztosított az év minden napján 24 órás telefonszolgálat segítsé- gével veheti igénybe a szolgáltatást. A „Garancia-24” gyorsszerviz-szolgál- tatás telefonszáma megtalálható a szóban forgó szolgáltatást tartalmazó biztosítási kötvényen, interneten a xxx.xxxxxxxx.xx címen és a jogosult szerződő, biztosított megkérdezheti – személyesen vagy telefonon – a Groupama Biztosító Zrt. ügyfélszolgálati irodáiban. 2.B. A telefonbejelentés tartalma alapján a biztosító nevében eljáró ügyin- téző tájékoztatást nyújthat, hogy az adott károsodás miatt szükséges hiba- elhárítás biztosítási eseménynek minősül vagy nem. a. Ha a jelen kiegészítő biztosítási feltétel 1.A. pontjában meghatározott biztosítási esemény következett be, akkor a biztosító nevében eljáró ügyintéző intézkedik, hogy a hibaelhárításhoz szükséges szakipari vál- lalkozás lehetőség szerint a telefonos bejelentéstől számított 24 órán belül elvégezze a gyorsszerviz-szolgáltatást. b. Ha az adott meghibásodás, károsodás nem biztosítási esemény miatt következett be, akkor a biztosító nevében eljáró ügyintéző csak tájé- koztatást ad, miszerint a munka elvégzéshez – a 2.X. xxxxxxx megne- vezett szakmák közül – melyik szakipari vállalkozást célszerű megke- resni. 2.C. A biztosítási eseménynek minősülő hibaelhárítás elvégzésének idő- pontját a biztosítottal történt időpont egyeztetés után a biztosító közli az általa közvetített vállalkozás képviselőjével. 2.D. A biztosító vállalja, hogy a biztosítási eseménynek minősülő hibaelhá- rítás elvégzéséhez az alább nevezett szakipari tevékenységet folytató vállal- kozást közvetít a biztosított számára: – duguláselhárító; – vízszerelő; – gázszerelő; – fűtésszerelő; – villanyszerelő; – zárszerelő, zárjavító; – lakatos; – üveges; – tetőfedő; – személyfelvonó szerelő. 2.E. A biztosítási eseménynek minősülő hibaelhárítás költségeit, szabályo- san kiállított számla ellenében, – amely tartalmazza a kiszállási díjat, az anyagköltséget, a munkadíjat, valamint az áfát – az adott kár helyreállítá- sának műszakilag indokolt értékéig, biztosított albetétenként, illetve szö- vetkezeti lakásonként, valamint biztosított személyfelvonónként, továbbá a közös tulajdonban lévő épületszerkezetekre, -gépészetre vonatkozóan a szerződésben káreseményre és biztosítási időszakra meghatározott összegig viseli a biztosító. 2.F. A 2.X. xxxxxxx – káreseményenként és biztosítási időszakonként – meghatározott összeget meghaladó hibaelhárítási költség a bizto- sítottat terheli. Az albetétek esetében...
Gyorsszerviz-szolgáltatás a. A biztosított az év minden napján 24 órás telefonszolgálat segítsé- gével veheti igénybe a szolgáltatást. A „Garancia-24” gyorsszerviz- szolgáltatás telefonszáma az úgynevezett „kék szám” – amely Ma- gyarország egész területén helyi tarifával hívható – megtalálható a szóban forgó szolgáltatást tartalmazó lakásbiztosítási kötvényen, és a jogosult ügyfél megkérdezheti – személyesen vagy telefonon – a Groupama Biztosító Zrt. ügyfélszolgálati irodáiban.
Gyorsszerviz-szolgáltatás a. A biztosított az év minden napján 24 órás telefonszolgálat segítségével veheti igénybe a szolgáltatást. A „Garancia-24” gyorsszerviz-szolgálta- tás telefonszáma megtalálható a szóban forgó szolgáltatást tartalmazó lakásbiztosítási kötvényen, interneten a www.groupama.hu címen, és a jogosult ügyfél megkérdezheti – személyesen vagy telefonon – a Groupama Biztosító Zrt. ügyfélszolgálati irodáiban.
Gyorsszerviz-szolgáltatás b/1. A biztosított az év minden napján 24 órás telefonszolgálat segítsé- gével veheti igénybe a szolgáltatást. A „Garancia-24” gyorsszerviz-szol- gáltatás telefonszáma megtalálható a szóban forgó szolgáltatást tartal- mazó lakásbiztosítási kötvényen, interneten a xxx.xxxxxxxx.xx címen és a jogosult ügyfél megkérdezheti – személyesen vagy telefonon – a Groupama Biztosító Zrt. ügyfélszolgálati irodáiban. b/2. A telefonbejelentés tartalma alapján a biztosító nevében eljáró ügyintéző tájékoztatást nyújthat, hogy az adott károsodás miatt szük- séges hibaelhárítás biztosítási eseménynek minősül vagy nem. – Ha biztosítási esemény következett be, akkor a biztosító ügyintézője intézkedik, hogy a hibaelhárításhoz szükséges szakipari vállalkozás lehetőség szerint a – biztosított által telefonon tett – bejelentéstől számított 24 órán belül elvégezze a gyorsszerviz-szolgáltatást. – Ha az adott meghibásodás, károsodás nem biztosítási esemény miatt következett be, akkor a biztosító ügyintézője csak tájékoztatást ad, miszerint a munka elvégzéshez – a c/2. pontban megnevezett szak- mák közül – melyik szakipari vállalkozást célszerű megkeresni.

Related to Gyorsszerviz-szolgáltatás

  • A Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosítása (1) Az egyedi előfizetői szerződés módosítására az előfizetői szerződés megkötésének szabályai vonatkoznak. (2) A Szolgáltató jogosult az előfizetői szerződésnek az egyedi előfizetői szerződésre kiterjedő egyoldalú módosítására. (3) A Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosítás esetén a módosításról a hatálybalépését megelőzően legalább 30 nappal az adott módosítással érintett előfizetőket tartós adathordozón, az Elnök rendeletében meghatározott tartalommal értesíti, az előfizetőket megillető felmondás feltételeiről és a felmondás jogkövetkezményeiről szóló tájékoztatással együtt. (4) A Szolgáltató nem köteles az előző bekezdésben foglalt értesítési határidőt az Általános Szerződési Feltételek azon módosításaira alkalmazni, amikor az általános szerződési feltételek módosítása új szolgáltatás bevezetése miatt válik szükségessé, és a módosítás a már nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó általános szerződéses feltételeket nem érinti. (5) A Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosításáról szóló értesítés kézhezvételétől számított 45 napon belül az Előfizető azonnali hatállyal, további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani az Előfizetői Szerződést. (6) Nem jogosult az Előfizető az előző bekezdés szerint xxxxxxxxxx az előfizetői szerződést, ha a módosítás a) következtében az Előfizetői Szerződés, illetve a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó feltételek az Előfizető számára kizárólag előnyös módon változnak meg, b) adminisztratív jellegű és nem tartalmaz az Előfizető számára hátrányos rendelkezést, vagy c) kifejezetten jogszabályváltozáson, hatósági vagy bírósági döntésen alapul. (7) Nem tekinthető az Előfizető számára előnyös módosításnak a díjak, a díjcsomagok, az adatforgalmi korlátozások, az adatátviteli sebességek, a lefedettség, a műsorterjesztési szolgáltatás keretében kínált csatornák összetételének módosítása - ide nem értve az csatornasorrend megváltoztatását, valamint azt, ha a módosítást megelőzően kínált csatornák a módosítást követően is elérhetőek az előfizető számára -, vagy a személyes adatok kezelésének az előfizető számára nem egyértelműen előnyös megváltoztatása, még akkor sem, ha azok előnyös változásokkal járnak együtt. (8) Nem tekinthető adminisztratív jellegű módosításnak valamely szerződési feltétel olyan változása, amely a szerződésből eredő jogokat és kötelezettségeket érdemben módosítja. (9) Amennyiben a Szolgáltató jogosult az (1) bek. a)-e) pontjai szerinti esetben az előfizetői szerződést módosítani, köteles a módosításról a hatálybalépését megelőzően legalább 30 nappal az előfizetőket az Eht. és a Rendelet vonatkozó rendelkezései szerint értesíteni, az előfizetőket megillető felmondás feltételeiről és a felmondás jogkövetkezményeiről szóló tájékoztatással együtt. A Szolgáltató a jelen bekezdésben írt értesítési kötelezettségének az alábbiak szerint tesz eleget: a.) általában az ÁSZF egyoldalú módosításáról a módosítás hatályba lépését legalább 30 nappal megelőzően megküldött számlalevél vagy számlaértesítő elektronikus levél mellékletében (ideértve a számla „közlemények” rovatát is) értesíti az Előfizetőt, b.) amennyiben a Szolgáltató – az egyes szolgáltatások jellegéből adódóan – nem köteles számlalevelet küldeni, vagy az értesítés jogszabály által előírt időpontja a számlalevél Előfizetőnek történő, az ÁSZF-ben szabályozott megküldési időpontját megelőzi, a Szolgáltató választása szerint eleget tehet az alábbi módokon is: (i) az előfizető közvetlen értesítésével az elektronikus hírközlési szolgáltatás jellegéhez igazodóan, (ii) elektronikus levélben az Előfizető által e célra megjelölt e-mail címre, (iii) egyéb elektronikus hírközlés útján, az internetes honlapra történő utalással, vagy (iv) az értesítendő Előfizetők körétől függően országos vagy megyei napilapban legalább két alkalommal eladott közlemény útján, amellyel egyidejűleg a Szolgáltató köteles az értesítést az ügyfélszolgálatán is hozzáférhetővé tenni. (10) A 12.1.1. pont (9) bekezdés (i)-(iii) pontjaiban meghatározott értesítési módokat a Szolgáltató akkor alkalmazhatja, ha maradandó módon rögzíteni tudja, hogy a.) a szóbeli értesítést az előfizető tudomásul vette, vagy b.) az elektronikus dokumentumban vagy az elektronikus levélben foglalt értesítést az elektronikus értesítés elfogadásáról előzetesen nyilatkozó előfizetőnek hitelesen igazolható módon megküldték. Nem alkalmazhatja a Szolgáltató a 12.1.1. pont (9) bekezdés (iv) pontjában meghatározott értesítési módot, ha az előfizetői szerződés tárgyát képező szolgáltatásra irányadó az előfizető által fizetendő előfizetési díjak és egyéb kapcsolódó díjak - beleértve a számhordozással kapcsolatos díjakat és a szerződés megszüntetésekor esedékes díjakat, az előfizető számára nyújtott kedvezmények, valamint a költségek mértéke, a díjak megfizetésének ideje, módja változik. (11) A műsorterjesztési szolgáltatásra vonatkozó általános szerződési feltételek módosításáról – ide nem értve a szolgáltatási csomag összetételére és a szolgáltatás díjának emelésére vonatkozó módosítást – szóló, az Eht. 144. § (4) bekezdés c) pontjában foglalt értesítési kötelezettségének a Szolgáltató úgy is eleget tehet, hogy minden Előfizetője számára díjmentesen elérhető információs csatornáján legalább 15 napig, naponta legalább összesen 3 óra időtartamban a 8 és 22 óra közötti idősávban az értesítést közzéteszi. A díjmentesen elérhető információs csatornát a Szolgáltató, az előfizetői tájékoztatás hatékonyabbá tétele érdekében jogosult a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 74. § (1c) bekezdésében meghatározott audiovizuális médiaszolgáltatásokat követő helyre tenni. (12) Amennyiben a Szolgáltató a határozott időtartamú előfizetői szerződés időtartama alatt egyoldalúan módosítja a műsorterjesztési szolgáltatás keretében kínált csatornák összetételét – ide nem értve az csatornasorrend megváltoztatását, valamint azt, ha a módosítást megelőzően kínált csatornák a módosítást követően is elérhetőek az előfizető számára –, akkor az Előfizető az értesítéstől számított 45 napon belül, azonnali hatállyal, további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a határozott időtartamú előfizetői szerződést. (13) Amennyiben a módosítás az Előfizető számára bármilyen hátrányos rendelkezést tartalmaz - így különösen, ha a szolgáltatás díja emelkedik, módosul a kínált csatornák összetétele vagy a szolgáltatás tartalma - az Előfizető az értesítéstől számított 45 napon belül, azonnali hatállyal, további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a határozott időtartamú előfizetői szerződést. (14) A csatornasorrend Szolgáltató általi megváltoztatása nem minősül az előfizetői szerződés – műsorterjesztési szolgáltatás keretében kínált csatornák összetételének megváltoztatása miatti – egyoldalú módosításának, így ebben az esetben az Eht. 132. § (5) bekezdésében foglaltak nem alkalmazhatóak. (15) Nem mondhatja fel az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést ilyen esetben akkor, ha az előfizetői szerződést a határozott időtartamból eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a módosítás a kapott kedvezményeket nem érinti. Amennyiben a módosítás a kapott kedvezményt érinti, és az Előfizető a határozott idejű előfizetői szerződést felmondja, a Szolgáltató az Előfizetőtől nem követelheti a szerződés felmondását követő időszakra eső kedvezmény összegét. Ebben az esetben a szerződés felmondási ideje legfeljebb 8 nap lehet, a szolgáltató az igénybe vett kedvezményeket a felmondási idő lejártáig jogosult felszámítani. (16) A Szolgáltató nem köteles a (8) bekezdésben meghatározott értesítési határidőt alkalmazni abban az esetben, ha az ÁSZF módosítása kizárólag új szolgáltatás bevezetése miatt válik szükségessé, és a módosítás a már nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó ÁSZF-et nem érinti, vagy ha a módosítással kizárólag valamely előfizetői díj csökken. (17) A (9) bekezdésben meghatározott értesítésnek legalább a következőket kell tartalmaznia: a.) a módosítások hatályba lépésének időpontját, b.) az Eht. 132. § (6) bekezdés c) pontja szerinti egyoldalú szerződésmódosítás esetén azt a feltételt, jogszabályváltozást vagy hatósági döntést, lényeges körülményt, amellyel a Szolgáltató a módosítást indokolja, c.) pontos utalást az ÁSZF módosított rendelkezéseire, d.) a módosítások lényegének rövid leírását, e.) ha a Szolgáltató az előfizető által igénybe vett előfizetői szolgáltatások díját módosítja, akkor a módosított díj összegét, f.) az előfizetőt az ÁSZF módosítása esetén megillető jogosítványokat, g.) a módosított ÁSZF elérhetőségét. (18) Amennyiben az előfizetői szerződés módosításához az Előfizető nyilatkozata is szükséges, azt az Előfizető az értesítéstől számított 15 napon belül teheti meg. Előfizetői nyilatkozattétel azokban az esetekben szükséges, amikor az Előfizető által igénybe vett szolgáltatás (díjcsomag) megszűnik, és helyette a Szolgáltató más díjcsomag igénybevételét ajánlja fel, vagy ha a szerződésmódosítás többletterhet jelentő kiegészítő szolgáltatás igénybevételére irányul. Az Előfizető nyilatkozattételének elmulasztása az előfizetői szerződés megszűnésének tekintendő, amennyiben azonban az Előfizető megelőzőleg igénybe vette a Szolgáltató módosított szolgáltatását, úgy az az előfizetői szerződés ennek megfelelő módosításának tekintendő. (19) Amennyiben az Előfizető a módosítással érintett szolgáltatást a rendelkezésére álló 15 napon belül igénybe veszi, nyilatkozattételi joga az igénybevétellel egyidejűleg megszűnik, a Szolgáltató az igénybevételt a rendelkezés ráutaló magatartással történő elfogadásának tekinti. Ugyancsak létrejön a módosított szerződés a felek között abban az esetben, ha a szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződés jelen ÁSZF szerint ráutaló magatartással is létrejöhet, és az Előfizető a szolgáltatást külön nyilatkozattétel nélkül igénybe veszi. (20) A fenti (16) bekezdésen kívüli esetekben, az Előfizető nyilatkozattételének elmulasztása és/vagy a szolgáltatás igénybevétele – mint ráutaló magatartás - a szerződés-módosítás elfogadásának minősül. (21) A Szolgáltató az Előfizető kérésére csak az ÁSZF-ben foglaltak szerint módosíthatja az Egyedi előfizetői szerződést, ha az Előfizető személyében jogutódlás következtében változás következik be (átírás).

  • Egyoldalú szerződésmódosítás A Szolgáltató az előfizetői szerződést az egyedi előfizetői szerződésre is kiterjedően az ÜÁSZF Törzsrész 12pontjában szabályozott eseteken túl, jogosult egyoldalúan módosítani abbanaz esetben is, ha a műsorterjesztési szolgáltatás keretében kínált csatornák összetételében bekövetkezett változás indokolja a következők szerint: a) az általános szerződési feltételeiben és internetes honlapján az általa kínált díjcsomagokban feltüntette azadott csatorna szerepeltetésének általa vállalt időpontját és ez az időpont letelt, vagy b) az adott médiaszolgáltatás kivételét a kínálatból lakossági felméréseken alapuló nézettségi adatok vagy a médiaSzolgáltatóval kötött szerződéses jogviszony indokolják. (Eht. 132. § (2a)) Ha a Szolgáltató a fentiekben meghatározott esetekben az Előfizetőt köteles értesíteni, a számlalevél szerinti értesítésnek a kínált médiaszolgáltatások összetételében bekövetkező változás esetén, az Eht. 132. § (2a) bekezdés szerinti indokot iskell tartalmaznia. Szolgáltató jogosult a műsorkínálatot azelőfizetők előzetes értesítése mellett megváltoztatnia az ÜÁSZF Törzsrész12. pontjában meghatározott módon. A Szolgáltató a műsorválasztékot azelőfizetői igények figyelembe vételével alakítja ki, s az előfizetői igények mellett – a lakossági felmérésen alapuló nézettségi adatok alapján- figyelembe veszi a műsordíjak gazdasági hatását ésa műsorok minőségi jellemzőit. ▪ a szolgáltatás az új helyszínen létesíthető legyen, ne legyen műszaki akadálya, ▪ az áthelyezés a teljes szolgáltatásra, s ne csak egyes szolgáltatás részekre vonatkozzon. SAT TV: Műszaki korlátok miatt, technikailag úgy valósul meg az áthelyezés, hogy a teljes szolgáltatás leszerelésre kerül a meglévő telepítési címen, és az létesítésre kerül az Előfizetőáltal megadott új címen. Azúj telepítési címen történő telepítésre vonatkozó rendelkezések megegyeznek az új szolgáltatásra vonatkozó telepítési szabályokkal, az áthelyezésdíja pedigmegegyezik a jelen ÁSZF 5. pontjában meghatározott telepítési díjakkal.

  • Szolgáltatás igénybevétele Az Előfizető jogosult a szolgáltatást az Előfizetői Szerződésben rögzített feltételek szerint igénybe venni.

  • Egyéb szolgáltatások A 2004/18/EK irányelv 20. cikke és IIA. melléklete szerinti szolgáltatási kategóriák. 2 Kivéve a 18. kategóriába tartozó vasúti szállítási szolgáltatásokat.

  • A szerződéssel kapcsolatos feltételek III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatásmegrendelés esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás: III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek:

  • Eltérés a szokásos szerződési gyakorlattól Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a Groupama Biztosító Zrt. által kí- nált társasházbiztosítási termék korábbi feltételétől, valamint a ko- rábban alkalmazott szerződési gyakorlattól a GB526 jelű Társashá- zak és Lakásszövetkezetek Biztosítás jelen feltételei több ponton el- térnek. Ezeket az eltéréseket, valamint a biztosító mentesülésének, a biztosító szolgáltatása korlátozásának feltételeit és a biztosítási szerződésben alkalmazott kizárásokat jelen általános szerződési fel- tétel figyelemfelhívó módon, félkövér betűtípussal tartalmazza. Tájékoztatjuk, hogy a GB526 jelű Társasházak és Lakásszövetkezetek Biztosítás előző feltételeitől jelen feltétel az alábbiakban tér el lé- nyegesen: – kikerült a feltételből az avult értéken történő szolgáltatásszű- kítés; – a túlbiztosításra vonatkozó rendelkezés kiegészült azzal, hogy a szerződő jogosult a biztosítási érdek értékét meghaladó részre ki- számított biztosítási díj visszatérítésére; – felsorolásra kerültek az igénybe vehető kedvezmények és azok igénybevételének feltételei; – az értékkövetésnél figyelembe vett indexmérték meghatározása változott; – a biztosító nem köti a teljesítendő szolgáltatás mértékének meg- határozását és esedékességét a bejelentett káresemény tekinte- tében a vádirathoz, a büntetőeljárás során hozott nyomozó ha- tósági, jogerős bírósági határozathoz; – pontosította a biztosító a baleset esetén a ruházatban bekövet- kezett kár megtérítésének szabályait; – pontosította a biztosító a versenyszerűen végzett sporttevékeny- ség kizárásának esetét; – pontosította a biztosító a legalább 28 nap folyamatos baleseti eredetű táppénzes (beteg)állomány fennállása esetén nyújtandó szolgáltatást; – a biztosítási szerződés hatálybalépésének, a kockázatviselés kez- detének meghatározása változott.

  • A szolgáltatás igénybevétele Az Allianz Orvosi Call Center szolgáltatás a szolgáltató +00-0-000-00-00 nem emelt díjas telefonszáma felhí- vásával vehető igénybe, amennyiben az Allianz Online Otthonbiztosítás szerződője a biztosító részére regiszt- rációs nyilatkozatot tett, és hozzájárulását adta, hogy a nyilatkozatban megadott adatait (név, születési hely és dátum, cím, kötvényszám, e-mail cím, mobiltelefon- szám, továbbiakban: adatok) továbbá ezen adatok válto- zása esetén a megváltozott adatokat a biztosító kezelje és továbbítsa – meghatározott gyakorisággal – a szolgál- tató részére a szolgáltatással összefüggésben. A szolgáltatás igénybevételére az Allianz Online Otthon- biztosítási szerződés szerződője és felhatalmazása alap- xxx x Xxxxxxx életbiztosítás biztosítottja (továbbiakban: ügyfél) jogosult, feltéve, hogy az alábbiakban megjelölt azonosításhoz szükséges adatokkal azonosítja magát, valamint az Allianz Online Otthonbiztosítási szerződés szerződőjét. Az azonosításhoz szükséges adatok: · az Allianz Online Otthonbiztosítás szerződésszáma, · az Allianz Online Otthonbiztosítás szerződőjének neve, · az Allianz Online Otthonbiztosítás szerződőjének szü- letési ideje. A szolgáltatás igénybevétele során a szolgáltató minden esetben azonosítja az ügyfelet. Az Allianz Orvosi Call Center hívható az év minden nap- ján, a nap 24 órájában, ahol szakképzett, gyakorló orvo- sok tájékoztatást adnak az alábbi kérdésekben: · életmóddal, egészségmegőrzéssel, orvosi dokumentá- ció értelmezésével kapcsolatos kérdések; · tájékoztatás gyógyszerek összetételét, mellékhatásait, alkalmazhatóságát, helyettesíthetőségét, árát illetően; · tájékoztatás orvosi, gyermekorvosi, fogorvosi ügyele- tekről; · tájékoztatás ügyeletes gyógyszertárakról; · tájékoztatás egészségügyi intézmények elérhetősé- géről. Az Allianz Orvosi Call Center szolgáltatás a xxx.xxxxxxx.xx weboldalról is elérhető, ahol a szolgáltatásra jogosultak írás- ban is feltehetik kérdéseiket. A szolgáltató a választ a kérdésfeltevést követően 24 órán belül a szolgáltatásra jogosult által megadott e-mail címre küldi meg. A szolgáltató jogosult megtagadni a szolgáltatás során olyan az orvosi dokumentáció értelmezésével, illetve a gyógyszerekre vonatkozó tájékoztatás nyújtását, amely ügyekben a biztosító kárrendezési vagy panaszkezelési eljárása folyamatban van, illetve jogi eljárás indult.

  • Szolgáltatás Szolgáltatási kategória

  • A közbeszerzési dokumentációban megadott kiválasztási szempontok A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: Igazolási mód: AT (közös AT-k) az alábbiak szerint kötelesek igazolni alkalmasságukat: A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján az AT-nek a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek (az ESPD IV. rész: Kiválasztási szempontok, Az összes kiválasztási szempont általános jelzése (alfa) pontjában (Igen/Nem) történő feltüntetésével). Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bek.-ben, 28. § (5) bek.-ben, valamint a Kbt. 65. § (6) és (11) bek.-ben foglaltak is megfelelően alkalmazandóak. AT-k a Kbt. 65. §-ának (7), (9) és (12) bek. szerint támaszkodhatnak más szervezet vagy személy kapacitására, és a hivatkozott szakaszokban foglaltak szerint kötelesek igazolni az erőforrások rendelkezésre állását. Amennyiben AT – átalakulásra hivatkozással – jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlatához csatolnia kell a jogutódlás tényét bizonyító/igazoló okiratokat (cégiratokat) egyszerű másolatban, különös tekintettel a szétválási okiratokban foglaltakra. Az előírt alkalmassági követelménynek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (2) bek. alapján az AK által a Kbt. 69. § (4)–(8) bek. alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet IV. Fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek, az alábbiak szerint:

  • A Szolgáltatás Biztosítási esemény bekövetkezése esetén a biztosító az ajánlaton, illetve a biztosítási kötvényben feltüntetett Szol- gáltatási táblázatban meghatározott összeget fizeti meg, a Különös feltételekben részletezett szabályok alapján.