Hitelkeret mintaszakaszok

Hitelkeret. A Bank által az Kockázatvállalási szabályzatban meghatározott hitelbírálatot követően, - a szerződéskötésre vonatkozó pozitív döntés esetén, és a hitelbírálat eredményétől függő mértékben - megállapított keretösszeg, negyedévente a felülvizsgálat eredményétől függő mértékben módosulhat, amelynek erejéig Kártyabirtokos(ok) / Számlatulajdonos a szerződés alapján a Hitelkártyákkal / Kártya nélküli hitelszámlával tranzakciókat bonyolíthat(nak). A hitelkeretet a Bank a Szerződéskötést követően 1 évre nyújtja, amennyiben a Szerződő fél Szerződés szerint teljesíti a Bank felé fennálló valamennyi törlesztési kötelezettségét és a Bank belső szabályzatai alapján nem ítéli kockázatosnak.
Hitelkeret. A Hitelkeret az a Hitelszerződésben meghatározott összeg, melyet a Bank az Ügyfél rendelkezésére tart, illetve bocsát a Hitelszerződés feltételeinek megfelelően.
Hitelkeret. Ha a szerződésben a felek hitelkeret alkalmazásában állapodtak meg, az alábbi szabályok érvényesülnek. Amennyiben a Megrendelőnek a szerződésből eredő tartozása és visszaigazolt megrendeléseinek összege meghaladja a Hitelkeret összegét, az Eladónak jogában áll, hogy a Megrendelőt csak abban az esetben kiszolgálni, amennyiben a Megrendelő a fennálló tartozását olyan mértékben törleszti, hogy a Hitelkeretből rendelkezésre álló rész a megrendelt áru és/vagy szolgáltatás ellenértékét fedezi. Az Eladó a Hitelkeret összegét, bármikor jogosult egyoldalúan, a Megrendelő egyidejű, írásbeli értesítése mellett módosítani, illetve a hitelre történő kiszolgálást (vagy szolgáltatást) felfüggeszteni vagy további feltételekhez (biztosítékokhoz) kötni, amennyiben a Megrendelő pénzügyi helyzetéről, fizetőképességéről megalapozott negatív információ jut a birtokába. Negatív információnak számít különösen: ▪ ha a Megrendelőnek vagy a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerinti kapcsolt vállalkozásának, illetve egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásának továbbá, ha a Megrendelő alapítója/tulajdonosa további vállalkozásának, vagy a Megrendelő alapítója/tulajdonosának Ptk. szerinti közeli hozzátartozója vállalkozásának lejárt tartozása van az Eladóval vagy bármely MOL-csoport taggal szemben, ▪ ha a hitelbiztosító csökkenti, vagy visszavonja a Megrendelőre vonatkozó limitet, ▪ ha külső bevizsgáló cég vagy az Eladó belső értékelési modelljének minősítése szerint romlik a Megrendelő bonitása, ▪ ha a Megrendelő vagy a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerinti kapcsolt vállalkozása, illetve egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozása, továbbá, ha a Megrendelő alapítója/tulajdonosa további vállalkozása, vagy a Megrendelő alapítója/tulajdonosa Ptk. szerinti közeli hozzátartozójának vállalkozása ellen eljárást (pl.: per, felszámolás, csődeljárás, végrehajtás stb.) kezdeményeztek, és erről az Eladó tudomást szerez, ▪ ha a Megrendelő vagy a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerinti kapcsolt vállalkozása, illetve egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozása, továbbá, ha a Megrendelő alapítója/tulajdonosa további vállalkozása, vagy a Megrendelő alapítója/tulajdonosa Ptk. szerinti közeli hozzátartozójának vállalkozása ellen behajtási eljárás indul, és erről az Eladó tudomást szerez, ▪ ha a Megrendelő tulajdonosi szerkezetében olyan változás következik be, amely érdemben rontja a Megrendelő pénzügyi teljesítőképességét. A Hitelkeret módosítása esetén az Eladó a ...
Hitelkeret. Az Eladó teljesítése megkezdésének előfeltétele a Szerződésben esetlegesen előírt pénzügyi biztosíték (bankgarancia, garancia, óvadék) Vevő általi nyújtása.
Hitelkeret. A Bankkal kötött Xxxxxxxx számlához kapcsolódó hitelkeret-szerződés alapján a Számlatulajdonos Bankkártyahasználat fedezetét biztosító Fizetési számláján rendelkezésre tartott Hitelkeret.
Hitelkeret. A Felek ezirányú megállapodása esetén Megrendelő a Keretszerződésben meghatározott összeghatárig pénzügyi teljesítés nélkül küldhet Megrendelést BACHL-nak (a továbbiakban: „Hitelkeret”). A Hitelkeret összegébe a megküldött, de még nem visszaigazolt, a visszaigazolt, de még nem kiszámlázott és a kiszámlázott, de még nem kifizetett Megrendelések értékét együttesen tartalmazza. Amennyiben a Megrendelő fentiek szerinti Megrendeléseinek értéke a Hitelkeret összegét eléri, erről XXXXX azonnali értesítést küld Megrendelőnek és addig nem teljesíti a Megrendelő további Megrendeléseit, ameddig a Megrendelő legalább annyi Vételárat megfizet, hogy a fentiek szerint folyamatban lévő Megrendelések és az új Megrendelés együttes értéke a Hitelkeret összegét ne érje el.
Hitelkeret. A hitelkeret terhére folyósított kölcsönök folyósításának és visszafizetésének a Hitelszerződésben meghatározott módja szerint a Bank a hitelkeretet (a) eseti hitelkeretként; (b) rulírozó hitelkeretként; vagy (c) folyószámla-hitelkeretként tartja az Üzletfél rendelkezésére.
Hitelkeret. A Gyártó/Szállító a Megrendelő részére előzetes vizsgálatot követően hitelkeretet biztosíthat. A Megrendelő a megállapított hitelkeretet csak a Gyártó/Szállító írásos előzetes engedélyével lépheti át, de csakis abban az esetben, ha lejárt tartozása nincs. Hitelkeret teljes kihasználtság esetén a Megrendelő előre utal vagy készpénzben teljesít. A rendelkezésre álló szabad hitelkeretet és a kiállított számlák határidőn belüli kiegyenlítését a Gyártó/Szállító ügyviteli szoftvere automatikusan ellenőrzi minden árukiadást megelőzően. Amennyiben az árukiadási folyamat során megállapítást nyer, hogy a Megrendelőnek határidőre ki nem egyenlített számlatartozása van, vagy az árukiadással a részére megállapított hitelkeretet túllépné, úgy a Gyártó/Szállító az árukiadást megtagadhatja, és az ezzel kapcsolatban bekövetkezett károkért semmilyen felelősséget nem vállal.
Hitelkeret. Abban az esetben, ha a végfelhasználó nem előre vagy készpénzzel fizet, akkor szolgáltató a végfelhasználóval a kiszállítás teljesítésével hitelviszonyba kerül. A szolgáltató a saját gazdasági kockázat elemzése alapján a végfelhasználó részére egyéni döntése szerint jogosult hitelkeretet megállapítani, ezen hitelkeretet módosítani vagy megszüntetni. Abban az esetben, ha a végfelhasználó 10 napon túli tartozása miatt a Prímaenergiának a végfelhasználó újraminősítését el kell végeznie, az újraminősítés díját a végfelhasználó viseli (lásd a mindenkori VF-ÁR melléklet).
Hitelkeret. A Bankkal kötött folyószámlahitel szerződés alapján a Számlatulajdonos bankszámláján rendelkezésre tartott hitelkeret.