Időtartam és megszűnés mintaszakaszok

Időtartam és megszűnés. 8.1 Időtartam; Megszűnés vagy Felfüggesztés. A jelen Megállapodás szerinti valamennyi licencia, amely a jelen Megállapodás által lefedett Licenciába Adott Anyag, illetve azok csoportja vonatkozásában keletkezik, a következők közül a későbbi időpontban hatályosul: (a) jelen Megállapodás hatályba lépése, (b) a vonatkozó díjak Licencia Jogosult általi megfizetése, kivéve azoknak a licenciáknak az esetében (úgy mint értékelési licenciák), amelyekért nem kell díjat fizetni, (c) az adott Licenciába Xxxxx Anyag kiszállítása, és (d) az Előfizetések keretében biztosított Autodesk Anyagok esetében a vonatkozó Előfizetési időszak kezdete. Mind az Autodesk, mind a Licencia Jogosult felmondhatja a jelen Megállapodást, a Licencia Jogosult Licenciába Adott Anyagokra vonatkozó licenciáját, a Licencia Jogosult Előfizetését, és/vagy a Licenciába Adott Anyagokhoz kapcsolódó Szolgáltatások nyújtását, amennyiben a másik fél megszegi a jelen Megállapodás valamely rendelkezését, és nem szünteti meg a szerződésszegő magatartását az arról való értesítéstől számított tíz (10) napon belül. Továbbá, az Autodesk a felmondás helyett felfüggesztheti a Licencia Jogosultnak a Licenciába Adott Anyagokra vonatkozó felhasználási jogosultságát, a Licencia Jogosult Előfizetését, a Licenciába Adott Anyagokkal kapcsolatos Szolgáltatások nyújtását, és/vagy az Autodesk bármely kötelezettségét, vagy a Licencia Jogosult bármely jogosultságát a jelen Megállapodás alatt (vagy más olyan feltételek alatt, amelyek a Licenciába Adott Anyagokhoz kapcsolódó anyagokkal kapcsolatosak), amennyiben a Licencia Jogosult nem teljesíti fizetési kötelezettségét az Autodesk vagy annak Viszonteladója felé, vagy bármely más módon nem teljesíti a jelen Megállapodás rendelkezéseit, vagy bármely licenciához, Előfizetéshez, Szolgáltatásokhoz, vagy kapcsolódó anyagokhoz fűződő feltételeket. Az Autodesk akkor is felmondhatja a jelen Megállapodást, ha a Licencia Jogosult ellen csődeljárás indul, fizetésképtelenné válik vagy egyezséget köt hitelezőivel. A jelen Megállapodás minden értesítés nélkül megszűnik, amennyiben a Licencia Jogosult felszámolását kezdeményezik. A Licencia Jogosult elismeri és hozzájárul ahhoz, hogy az Autodesk bármely, jelen Megállapodás alatti jogosultságát vagy kötelezettségét engedményezheti vagy alvállalkozásba adhatja. 8.2 A Megállapodás vagy a Licencia Megszűnésének Hatása. A jelen Megállapodás megszűnése vagy lejárta következtében a jelen Megállapodás alapján nyújtott licenciák is megszűnnek. Bárm...
Időtartam és megszűnés. (a) A jelen Adatfeldolgozói Megállapodás időtartama megegyezik a vonatkozó Megrendelés időtartamával. A jelen megállapodásban szereplő ettől eltérő rendelkezés hiányában a megszűntetésre vonatkozó jogok és követelmények megegyeznek az Általános Szerződési Feltételekben szereplőkkel. (b) A Megrendelésben foglaltak teljesítését követően az Adatfeldolgozó törli a személyes adatokat, kivéve, ha európai uniós vagy tagállami törvény kötelezi az Adatfeldolgozót a személyes adatok megőrzésére.
Időtartam és megszűnés. 11.1. A jelen Adatkezelési megállapodás határozatlan időre szól. Az Adatkezelési megállapodás 60 napos felmondási idővel a VOLVO vagy az Ügyfél részéről felmondható. A felmondást az alábbi webhelyen szereplő utasításoknak megfelelően kell benyújtani a VOLVO vállalatnak: 11.2. Az Adatkezelési megállapodás felmondása esetén a jelen Megállapodás hatálya alá eső Szolgáltatások előfizetései automatikusan, a Szolgáltatásokért fizetett összeg visszatérítése nélkül megszűnnek. 11.3. Az Ügyfél az egyes Szolgáltatásokat bármikor felmondhatja az Ügyfél és a jármű regisztrációjának adott Webportálon történő megszüntetésével a regisztráció megszüntetésének időpontja szerinti naptári hónap végi hatállyal. Egy Szolgáltatás felmondása nincs hatással a jelen Adatkezelési megállapodás folytonosságára. 11.4. Írásban mindkét fél azonnali hatállyal felmondhatja a jelen Adatkezelési megállapodást, ha a másik fél lényegesen megsérti az Adatkezelési megállapodást, fizetésképtelen vagy csődöt jelent, vagy hitelezőivel megállapodást köt, vagy bármely más hasonló hatású megállapodás vagy helyzet esetén. Írásban mindkét fél azonnali hatállyal felmondhatja a jelen Adatkezelési megállapodást, ha bármely vagy az összes Szolgáltatást vis maior miatt fel kell függeszteni vagy meg kell szüntetni. 11.5. A jelen Xxxxxxxxxxxx megállapodás hatálya alá eső Szolgáltatások esedékes díjának Ügyfél általi meg nem fizetése a szerződés megsértésének minősül, ami feljogosítja a VOLVO vállalatot a jelen Adatkezelési megállapodás felmondására és/vagy meghatározott Szolgáltatások nyújtásának azonnali hatályú megszüntetésére, amennyiben az Ügyfél nem fizeti meg az összege(ke)t az Ügyfélnek küldött emlékeztető keltét követő 15 napon belül. 11.6. A VOLVO vállalatnak joga van azonnali hatállyal felmondani a jelen Adatkezelési megállapodást és/vagy a meghatározott Szolgáltatást, ha az Ügyfél nem tartja be az általános adatvédelmi irányelv rendelkezéseit, vagy anélkül ruházza át egy regisztrált jármű tulajdonjogát harmadik félre, hogy arról megfelelően tájékoztatná a VOLVO vállalatot. 11.7. A VOLVO fenntartja a jogot, hogy a jelen Adatkezelési megállapodás megszűnése esetén a megszűnés napjával leállítsa a Hardver küldési/fogadási funkcióját. 11.8. A jelen Xxxxxxxxxxxx megállapodás megszűnése annak formájától függetlenül nem érinti az Ügyfél vagy a VOLVO megszűnést megelőzően megszerzett jogait, kötelezettségeit és felelősségeit. Azok a feltételek, amelyek kifejezetten vagy vélelmezetten hatályosak lehetnek a ...
Időtartam és megszűnés. Ezek a szerződési feltételek mindaddig hatályban maradnak, amíg Ön a honlapot használja vagy bármilyen eseményen részt vesz. A szerződési feltételek azon rendelkezéseinek, amelyek a jelen szerződési feltételek megszűnése vagy lejárta utáni időre vonatkoznak, továbbra is hatályban kell maradniuk.
Időtartam és megszűnés. 1.1. Jelen Adatfeldolgozási szerződés az Alapszerződés fennállásával azonos időtartamra köttetik. A szerződő Xxxxx – tekintettel arra, hogy adatfeldolgozási szerződés megkötésére kötelesek mindaddig, amíg a közöttük köttetett Alapszerződés alapján létrejött együttműködés fennáll – a jelen Adatfeldolgozási szerződés önálló megszüntetésének jogát kizárják. Jelen Adatfeldolgozási szerződés megszűnik, amennyiben az Alapszerződés bármely okból megszűnik. 1.2. Jelen Adatfeldolgozási szerződés érvényesen kizárólag írásban módosítható és egészíthető ki. Az alakiságról való lemondás is kizárólag írásban lehetséges. 1.3. Ha a jelen Adatfeldolgozási szerződés bármely rendelkezése részben vagy egészben érvénytelen vagy azzá válik, vagy jogi okokból a továbbiakban nem hajtható végre a Felek szándékának megfelelően, ez a jelen Adatfeldolgozási szerződés többi rendelkezésének érvényességét nem érinti. Ennek megfelelően a felek kötelesek együttműködni az érvénytelen rendelkezést felváltó olyan érvényes szabályozás kidolgozása érdekében, amely alkalmas az érvénytelen rendelkezéssel elérni kívánt cél elérésére, amennyiben a Xxxxx szándéka a megváltozott körülmények ellenére továbbra is erre irányul. 1.4. Adatkezelő és Xxxxxxxxxxxxxx megállapodnak abban, hogy az adatfeldolgozás megszüntetését követően az Adatfeldolgozó az Adatkezelő által megjelölt időpontban, de legkésőbb 24 órán belül visszaszolgáltatja a számára megküldött valamennyi személyes adatot és azok másolatait Adatkezelő részére, és megsemmisíti, helyreállíthatatlanul törli az összes birtokában lévő adatot, másolatot, továbbá ennek megtörténtét hitelt érdemlően igazolja az Adatkezelő felé.
Időtartam és megszűnés. 10.1. Hacsak a felek másként nem állapodnak meg, a Szerződés az Ajánlatban megadott időtartamig (Első Ciklus) él (a felmondási joga jelen Általános Feltételekben lent). Az Első Ciklus letelte után a szerződés automatikusan meghosszabbítódik, mindaddig, míg bármely fél legalább három hónappal az Első Ciklus lejárta előtt, vagy azt követően, három hónapos rendes felmondási idővel, írásban fel nem mondja.
Időtartam és megszűnés. Az Egyedi Szerződés határozatlan időtartamra jön létre. / Az Egyedi Szerződés határozott időtartamra, a fenti 1.4. pontban meghatározott Lejárat napjáig jön létre. A villamosenergia-szállítás kezdő időpontja a fenti 1.4. pontban meghatározott időpont. Határozatlan időre kötött Egyedi Szerződés esetén a Felhasználó az Egyedi Szerződést – bánatpénz fizetése nélkül – kizárólag az alább meghatározott felmondási idővel és fordulónapra mondhatja fel rendes felmondással: Fordulónap: ……év .... hó ... napja. Felmondási idő: … Határozott időre kötött szerződés esetén a szerződés rendes felmondással történő megszüntetésére nincs lehetőség. A határozott időre kötött szerződés az egyoldalúan módosítható szerződési feltételek megváltozásának esetén az Üzletszabályzat és az ÁSZF szabályai szerint mondható fel.
Időtartam és megszűnés. A jelen Felhasználási Feltételek teljes mértékben érvényben maradnak, amíg Ön az oldalt használja. A JELEN FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK EGYÉB RENDELKEZÉSÉNEK KORLÁTOZÁSA NÉLKÜL FENNTARTJUK A JOGOT, HOGY INDOK NÉLKÜL, KIZÁRÓLAG BEJELNTÉSBŐL, FIGYELMEZTETÉS NÉLKÜL MEGTAGADJUK AZ OLDALHOZ VALÓ HOZZÁFÉRÉST ÉS HASZNÁLATOT (BIZONYOS IP-cím BIZTOSÍTÁSA) BELEÉRTVE A JELEN FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEKBEN BÁRMELY NYILATKOZAT, GARANCIA VAGY BÁRMELY ALKALMAZANDÓ TÖRVÉNY VAGY SZERZŐDÉS MEGSÉRTSÉSÉBŐL VONATKOZÓ KORLÁTOZÁS NÉLKÜL. BÁRMIKOR, FIGYELMEZTETÉS NÉLKÜL, MEGSZÜNTETHETJÜK AZ ÖN HASZNÁLATÁT VAGY RÉSZVÉTELÉT A OLDALON, VAGY TÖRÖLHETJÜK FIÓKJÁT ÉS BÁRMILYEN TARTALMÁT VAGY INFORMÁCIÓT, AMELYEKET ÖN TETT BE. Ha fiókját bármilyen okból megszüntetjük vagy felfüggesztjük, tilos az Ön neve, hamis vagy kölcsönnév, vagy bármely harmadik fél neve alatt regisztrálni és új fiókot létrehozni, még akkor sem, ha esetleg a harmadik fél nevében jár el. A fiók megszüntetése vagy felfüggesztése mellett fenntartjuk magunknak a jogot a megfelelő jogi lépések megtételére, beleértve a korlátozások nélkül a polgári, büntetőjogi és eltiltási jogorvoslatot.
Időtartam és megszűnés. 10.1. A jelen ÁSZF elfogadásával vagy a megkötött szerződés részévé válásával a Felhasználó és a Társaság közötti szerződés határozatlan időtartamra jön létre, és mindaddig fennáll, amíg Felhasználó vagy a Tár- saság fel nem mondja vagy Felhasználó az Álláskeresői vagy Munkáltatói profil vagy valamennyi sze- mélyes adata törlését nem kezdeményezi, továbbá a szerződést ezen adatai törlése nélkül bármely módon, írásban tett nyilatkozatával megszünteti. A Felhasználó bármikor, bármely okból felmondhatja a jelen Általános Szerződési Feltételeket vagy a felek között ezen ÁSZ-en alapuló szerződést azzal, hogy (az e-mailt is beleértve) írásos értesítést küld a Társaságnak arról, hogy meg kívánja szüntetni fiókját. Ezután feldolgozzuk a kérést, majd gondoskodunk a fiók megszüntetéséről, és arról, hogy személyes adatai a továbbiakban a szolgáltatások céljából felhasználásra ne kerüljenek. 10.2. A jelen Általános Szerződési Feltételekben rögzített eseteken túl, akár az Álláskeresői, akár pedig a Munkáltatói profil vonatkozásában a Társaság bármikor felmondhatja vagy ideiglenesen felfüggeszt- heti teljesen, vagy részlegesen a Weboldalak funkcióihoz, illetve szolgáltatásaihoz való hozzáférést, melyről írásos értesítés küldünk, ha az alábbiak közül bármelyik fennáll: a) A Felhasználó súlyosan vagy sorozatosan megsérti az ÁSZF valamely rendelkezését, aminek – felhí- vást követő – az orvoslásáról (amennyiben az orvosolható) nem gondoskodik 5 napon belül attól számítva, hogy megkapja az erre felszólító írásos értesítést (az e-mailt is beleértve); b) olyan körülmények merülnek fel, melyekkel kapcsolatban feltételezhető az Weboldalak használa- tával kapcsolatos visszaélés és/vagy a Társaság vagy más személyek jogainak, jogos érdekeinek sé- relme; c) a Társaság indoklás nélkül a szerződést felmondja és a továbbiakban egyáltalán nem nyújt szolgál- tatásokat a Weboldalakon keresztül. 10.3. Jelen ÁSZF felmondása esetén megszüntet(het)jük Felhasználó profilját, és a Társaság jogosult arra, hogy bármely Felhasználó által létrehozott felhasználói azonosítót visszavegyen/töröljön, hogy azt más Felhasználók használhassák.
Időtartam és megszűnés. 7.1. A jelen Megállapodás időtartama a Megfigyelés 2.3 cikkben meghatározottak szerinti aktiválásának napján kezdődik, vagy más esetben, ha az Ügyfél csatlakoztatja a Töltőt az internethez. 7.2. A Megállapodás mindaddig hatályban marad, amíg a VOLVO TRUCKS meg nem szünteti a Megfigyelést. 7.3. Az Ügyfél bármikor megszüntetheti a Felügyeletet a Töltő internetkapcsolatának megszüntetésével, és bármilyen ilyen esemény a jelen Megállapodás fel- mondásának minősülnek. 7.4. A Megállapodás automatikusan megszűnik, ha az Ügyfél a töltő tulajdonjogát harmadik félre ruházza át. 7.5. A VOLVO TRUCKS azonnali hatállyal felmondhatja a Megállapodást, ha az Ügyfél súlyos szerződésszegést követ el, illetve fizetésképtelenné válik, csődeljárás alá kerül, a hitelezőivel egyezségre jut, vagy bármilyen más, hasonló hatású egyezség vagy helyzet alakul ki. 7.6. Ha ez a Megállapodás lejár vagy megszűnik, a lejárat vagy megszűnés időpontját követően a következő rendelkezések lépnek hatályba: (i) A Megállapodás bármilyen módon történő megszűnése nem érinti sem az Ügyfél, sem a VOLVO TRUCKS a megszűnés előtt keletkezett jogait, kötelezettségeit és felelősségét. Azok a feltételek, amelyek kifejezetten vagy hallgatólagosan a felmondás után is hatályban maradnak, a felmondás ellenére továbbra is hatályban maradnak;