Igazgatótanácз. 5.4.1. Az Egyesület vezető szerve az Igazgatótanács. 5.4.2. Az Igazgatótanács 7 tagból áll. 5.4.3. Az Igazgatótanács tagja és közeli hozzátartozója [Bit. 4. § (1) 64. pont] az Egyesület Felügyelő Bizottságának tagjává nem választható meg. 5.4.4. Az Igazgatótanács tagjai az Egyesületnek okozott károkért a Ptk. szabályai szerint felelnek, Az Igazgatótanács tagjai fe- lelőssége egyetemleges. Mentesül a felelősség alól az Igazgatótanácsi tag, aki a döntésben nem vett részt, vagy a ha- tározat ellen szavazott. 5.4.5. Az Igazgatótanács testületként jár el. Az Igazgatótanács szükség szerint, de legalább 2 havonta ülésezik és tevékeny- ségéről a Küldöttgyűlésnek beszámol. 5.4.6. Az Igazgatótanács határozatképességéhez minimum 4 tagjának jelenléte szükséges. Az Igazgatótanács döntéseit a je- lenlévő tagjainak egyszerű többségével hozza. 5.4.7. Szavazategyenlőség esetén a kérdést ismételten szavazásra kell bocsátani. Ismételt szavazategyenlőség esetén a kér- dést el kell napolni. 5.4.8. Az Igazgatótanács üléseit az Igazgatótanács Elnöke hívja össze és vezeti. Az ülés összehívását – az ok és a cél meg- jelölésével – az Igazgatótanácsi tagok bármelyike, a Felügyelő Bizottság Elnöke, a Vezérigazgató írásban kérheti az Igazgatótanács elnökétől, aki a kérelem kézhezvételétől számított nyolc napon belül köteles intézkedni az Igazgatóta- nács ülésének 15 napon belüli időpontra történő összehívásáról. Ha az Igazgatótanács Elnöke a kérelemnek nem tesz eleget, a kérelmet előterjesztő maga jogosult az ülés összehívására. 5.4.9. Az Igazgatótanács egyebekben az ügyrendjét maga állapítja meg. 5.4.10. Az Igazgatótanácsot az Igazgatótanács Elnöke, akadályoztatása esetén az Igazgatótanács által írásban felhatalmazott Igazgatótanácsi tag képviseli. 5.4.11. Az Igazgatótanács jogosult eljárni minden olyan ügyben, amely nem tartozik a Küldöttgyűlés kizárólagos hatáskörébe, továbbá amit a Küldöttgyűlés a hatáskörébe utal. 5.4.12. Az Igazgatótanács hatáskörébe tartozik különösen: 5.4.12.1. a küldöttválasztás lebonyolítása – azon belül különösen a küldöttválasztási területeinek kijelölése, a Területi Küldöttválasztó Gyűlések összehívása –, valamint az ezzel összefüggő végrehajtási szabályok meghatározása, 5.4.12.2. a Küldöttgyűlés lebonyolítása – azon belül különösen annak összehívása, az ülés módjának (személyes je- lenlét, távközlő eszköz) meghatározása, napirendjének megállapítása, ülés tartása nélküli határozathozatal kezdeményezése –, valamint az ezzel összefüggő végrehajtási szabályok meghatározása, 5.4.12.3. küldöttgyűlés napirendjén szereplő előterjesztések, határozati javaslatok előkészítése és szakmai megalapo- zása, 5.4.12.4. a Küldöttgyűlés határozatainak kihirdetése, 5.4.12.5. küldöttgyűlési határozatok végrehajtásának megszervezése és ellenőrzése, 5.4.12.6. üzletpolitikai célok meghatározása, 5.4.12.7. stratégiai terv véleményezése és előzetes jóváhagyása, 5.4.12.8. az Egyesület éves üzlet tervének elfogadása, 5.4.12.9. a Vezérigazgató feletti munkáltatói jogok gyakorlása, 5.4.12.10. a Vezérigazgató helyettesei kinevezésének és felmentésének jóváhagyása, 5.4.12.11. a Bit.-ben nevesített egyéb vezetők kinevezésének és felmentésének jóváhagyása, a belső ellenőrzési veze- tő kivételével, 5.4.12.12. döntés a saját tulajdonú gazdasági társaság legfőbb szerve kizárólagos hatáskörébe tartozó ügyekben, kivé- ve a számviteli törvény szerinti éves beszámoló jóváhagyását, 5.4.12.13. új biztosítási termékek elfogadása, 5.4.12.14. tag kizárásáról szóló döntés, 5.4.12.15. az Egyesület Szervezeti Működési Szabályzatának megállapítása, 5.4.12.16. saját ügyrendjének megállapítása, 5.4.12.17. az Igazgatótanács jogosult szakértő vagy szakértők igénybevételére azokban a kérdésekben, amelyekben az Vezérigazgatóval és/vagy a szakmai vezetéssel nem ért egyet és/vagy nem tudnak megegyezni, 5.4.12.18. az Igazgatótanács jogosult a Felügyelő Bizottságnál vizsgálat lefolytatását kezdeményezni, 5.4.12.19. a felkért munkabizottságok működtetése, irányítása, 5.4.12.20. a Mandátumvizsgáló Bizottság tagjainak megbízása, 5.4.12.21. gazdasági társaság, társadalmi szervezet, alapítvány alapítása, illetve más gazdálkodó vagy egyéb szerve- zetekkel közös tulajdonú társaság alapítása, 5.4.12.22. az Egyesület tulajdonában lévő gazdasági társaság(ok) működési formájának és főtevékenységének megvál- toztatása, a társaság(ok) átalakulásának és jogutód nélküli megszűnésének elhatározása, 5.4.12.23. a szolgáltatás csökkentésének, illetve a tagok által teljesítendő kötelező pótlólagos befizetés elrendelése, és mértékének meghatározása, 5.4.12.24. a javadalmazási politika végrehajtásának felügyelése, 5.4.12.25. a középtávú tőkemenedzsment terv monitorozása, 5.4.12.26. a hatáskörébe tartozó jelentések, beszámolók tárgyalása, jóváhagyása, 5.4.12.27. a jogszabályi előírás szerint az Igazgatótanács által jóváhagyandó, így különösen az Egyesület kockázatke- zelésére, belső kontrollrendszerére, belső ellenőrzésére és kiszervezésére vonatkozó belső szabályzatok jó- váhagyása. 5.4.13. Az Igazgatótanács: Elnöke: Xxxx Xxxx Xxxxxx Tagjai: Xx. Xxxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxxx Xxxxx Xxxxxxxx Xx. Xxxxxxxx Xxxxx Xxxxx Xx. Xxxxxxxx Xxxxxxxx Xx. Xxxxx Xxxx Xxxxxx
Appears in 4 contracts
Samples: Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítási Szerződés, Köbe Minôsített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás, Utasbiztosítási Szerződés
Igazgatótanácз. 5.4.1. Az Egyesület vezető szerve az Igazgatótanács.
5.4.2. Az Igazgatótanács 7 tagból áll.
5.4.3. Az Igazgatótanács tagja és közeli hozzátartozója [Bit. 4. § (1) 64. pont] az Egyesület Felügyelő Bizottságának tagjává nem választható meg.
5.4.4. Az Igazgatótanács tagjai az Egyesületnek okozott károkért a Ptk. szabályai szerint felelnek, Az Igazgatótanács tagjai fe- lelőssége egyetemleges. Mentesül a felelősség alól az Igazgatótanácsi tag, aki a döntésben nem vett részt, vagy a ha- tározat ellen szavazott.
5.4.5. Az Igazgatótanács testületként jár el. Az Igazgatótanács szükség szerint, de legalább 2 havonta ülésezik és tevékeny- ségéről a Küldöttgyűlésnek beszámol.
5.4.6. Az Igazgatótanács határozatképességéhez minimum 4 tagjának jelenléte szükséges. Az Igazgatótanács döntéseit a je- lenlévő tagjainak egyszerű többségével hozza.
5.4.7. Szavazategyenlőség esetén a kérdést ismételten szavazásra kell bocsátani. Ismételt szavazategyenlőség esetén a kér- dést el kell napolni.
5.4.8. Az Igazgatótanács üléseit az Igazgatótanács Elnöke hívja össze és vezeti. Az ülés összehívását – az ok és a cél meg- jelölésével – az Igazgatótanácsi tagok bármelyike, a Felügyelő Bizottság Elnöke, a Vezérigazgató írásban kérheti az Igazgatótanács elnökétől, aki a kérelem kézhezvételétől számított nyolc napon belül köteles intézkedni az Igazgatóta- nács ülésének 15 napon belüli időpontra történő összehívásáról. Ha az Igazgatótanács Elnöke a kérelemnek nem tesz eleget, a kérelmet előterjesztő maga jogosult az ülés összehívására.
5.4.9. Az Igazgatótanács egyebekben az ügyrendjét maga állapítja meg.
5.4.10. Az Igazgatótanácsot az Igazgatótanács Elnöke, akadályoztatása esetén az Igazgatótanács által írásban felhatalmazott Igazgatótanácsi tag képviseli.
5.4.11. Az Igazgatótanács jogosult eljárni minden olyan ügyben, amely nem tartozik a Küldöttgyűlés kizárólagos hatáskörébe, továbbá amit a Küldöttgyűlés a hatáskörébe utal.
5.4.12. Az Igazgatótanács hatáskörébe tartozik különösen:
5.4.12.1. a küldöttválasztás lebonyolítása – azon belül különösen a küldöttválasztási területeinek kijelölése, a Területi Küldöttválasztó Gyűlések összehívása –, valamint az ezzel összefüggő végrehajtási szabályok meghatározása,
5.4.12.2. a Küldöttgyűlés lebonyolítása – azon belül különösen annak összehívása, az ülés módjának (személyes je- lenlét, távközlő eszköz) meghatározása, napirendjének megállapítása, ülés tartása nélküli határozathozatal kezdeményezése –, valamint az ezzel összefüggő végrehajtási szabályok meghatározása,
5.4.12.3. küldöttgyűlés napirendjén szereplő előterjesztések, határozati javaslatok előkészítése és szakmai megalapo- zása,
5.4.12.4. a Küldöttgyűlés határozatainak kihirdetése,
5.4.12.5. küldöttgyűlési határozatok végrehajtásának megszervezése és ellenőrzése,
5.4.12.6. üzletpolitikai célok meghatározása,
5.4.12.7. stratégiai terv véleményezése és előzetes jóváhagyása,
5.4.12.8. az Egyesület éves üzlet tervének elfogadása,
5.4.12.9. a Vezérigazgató feletti munkáltatói jogok gyakorlása,
5.4.12.10. a Vezérigazgató helyettesei kinevezésének és felmentésének jóváhagyása,
5.4.12.11. a Bit.-ben nevesített egyéb vezetők kinevezésének és felmentésének jóváhagyása, a belső ellenőrzési veze- tő kivételével,
5.4.12.12. döntés a saját tulajdonú gazdasági társaság legfőbb szerve kizárólagos hatáskörébe tartozó ügyekben, kivé- ve a számviteli törvény szerinti éves beszámoló jóváhagyását,
5.4.12.13. új biztosítási termékek elfogadása,
5.4.12.14. tag kizárásáról szóló döntés,
5.4.12.15. az Egyesület Szervezeti Működési Szabályzatának megállapítása,
5.4.12.16. saját ügyrendjének megállapítása,
5.4.12.17. az Igazgatótanács jogosult szakértő vagy szakértők igénybevételére azokban a kérdésekben, amelyekben az Vezérigazgatóval és/vagy a szakmai vezetéssel nem ért egyet és/vagy nem tudnak megegyezni,
5.4.12.18. az Igazgatótanács jogosult a Felügyelő Bizottságnál vizsgálat lefolytatását kezdeményezni,
5.4.12.19. a felkért munkabizottságok működtetése, irányítása,
5.4.12.20. a Mandátumvizsgáló Bizottság tagjainak megbízása,
5.4.12.21. gazdasági társaság, társadalmi szervezet, alapítvány alapítása, illetve más gazdálkodó vagy egyéb szerve- zetekkel közös tulajdonú társaság alapítása,
5.4.12.22. az Egyesület tulajdonában lévő gazdasági társaság(ok) működési formájának és főtevékenységének megvál- toztatása, a társaság(ok) átalakulásának és jogutód nélküli megszűnésének elhatározása,
5.4.12.23. a szolgáltatás csökkentésének, illetve a tagok által teljesítendő kötelező pótlólagos befizetés elrendelése, és mértékének meghatározása,
5.4.12.24. a javadalmazási politika végrehajtásának felügyelése,
5.4.12.25. a középtávú tőkemenedzsment terv monitorozása,
5.4.12.26. a hatáskörébe tartozó jelentések, beszámolók tárgyalása, jóváhagyása,
5.4.12.27. a jogszabályi előírás szerint az Igazgatótanács által jóváhagyandó, így különösen az Egyesület kockázatke- zelésére, belső kontrollrendszerére, belső ellenőrzésére és kiszervezésére vonatkozó belső szabályzatok jó- váhagyása.
5.4.13. Az Igazgatótanács: Elnöke: Xxxx Xxxx Xxxxxx Tagjai: Xx. Xxxxx Xxxxx Xxxxxx Xxxxxx Xxxxx Xxxxxxxx Xx. Xxxxxxxx Xxxxx Xxxxx Árpád Xx. Xxxxxxxx Xxxxxxxx Xx. Xxxxx Xxxx Xxxxxx
Appears in 1 contract
Samples: Utasbiztosítási Szerződés