Jelentési kötelezettség mintaszakaszok

Jelentési kötelezettség. (Csak az átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési vállalkozásnak (ÁÉKBV) vagy alternatív befektetési alapnak (ABA) minősülő Ügyfelek esetében töltendő ki, VAGY abban az esetben töltendő ki, ha az MBH I. számú Befektetési Szolgáltatási üzletszabályzatában foglalt jelentési szabályoktól való eltérés szándéka fennáll!)
Jelentési kötelezettség. 1./ Feladatellátó a szerződés aláírását követően az addig eltelt időszakról, valamint azt követően minden hónapot követő 10. napig köteles a 4. számú melléklet szerinti jelentést teljesíteni az SZGYF felé. 2./ Feladatellátó kijelenti, hogy elektronikus úton jelentést ad a szociális regiszteren illetve az igénybevevői nyilvántartáson keresztül, a mindenkor hatályos szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények ágazati azonosítójáról és országos nyilvántartásáról szóló 226/2006. (XI. 20.) Korm. rendeletben foglaltaknak megfelelően. A jelentéssel egyidejűleg a jelentés megtörténtéről, tartalmáról az SZGYF–et a havi jelentéssel együtt tájékoztatja. 3./ A szociális regiszterben történő féléves jelentést a xxxxx://xxxxxxxx.xxxxx.xx, a központi elektronikus nyilvántartásba történő napi jelentést a xxxxx://xxxxxxxx.xxxxx.xx internetes oldalon kell teljesíteni. 4./ Amennyiben a Feladatellátó az országos jelentési rendszerbe történő bejelentési kötelezettségnek határidőben részben vagy egészben nem tesz eleget, vagy valótlan adatot szolgáltat, úgy kötelezi magát, hogy az országos jelentési rendszert működtető szerv által kiszabott bírságot megtéríti. A bírság, továbbá a Feladatellátót és Szolgáltatót terhelő egyéb pénzbüntetés, illetőleg kamatai jelen szerződés alapján folyósított támogatás terhére nem elszámolható költség.
Jelentési kötelezettség. 15.1. Az EKB legalább negyedévente jelentést készít és tesz közzé a KBER tevékenységéről. 15.2. A KBER konszolidált pénzügyi kimutatását hetente közzé kell tenni. 15.3. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 284. cikke (3) bekezdésének megfelelően az EKB a KBER tevékenységéről, valamint az előző és a folyó év monetáris politikájáról éves jelentést készít az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint az Európai Tanácsnak. 15.4. Az e cikkben említett jelentéseket és kimutatásokat térítésmentesen az érdeklődők rendel­ kezésére kell bocsátani.
Jelentési kötelezettség. Jelentési kötelezettség vonatkozik minden olyan információra, adatra, körülményre, eseményre, rendkívüli eseményre, amely befolyással bír (megtörtént vagy valós időben történő), vagy jövőbeni befolyással bírhat a Megbízó és a Megbízó objektuma és a Társaság szempontjából.
Jelentési kötelezettség. A Tervezőnek rendszeres jelentéseket kell készítenie és benyújtania a tervezés során. Havi jelentések: havi közbenső jelentések a tervezés időtartama alatt, a 3. sz. mellékletben (havi jelentés minta) előírt formai és tartalmi követelmények szerint készítendők. Benyújtási határidő: a tárgyhót követő hónap 5. napja.
Jelentési kötelezettség. 1./ Feladatellátó az ellátotti létszámról 2015. január 1-jétől a megállapodás aláírásának napjáig havi bontásban, majd azt követően minden hónap 10. napjáig köteles a XXXXXXX riport Fenntartó által hitelesített másolatának megküldésével tájékoztatást adni az SZGYF felé. 2./ Feladatellátó kijelenti, hogy elektronikus úton jelentést ad a szociális regiszteren, illetve az igénybevevői nyilvántartáson keresztül, a mindenkor hatályos szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények ágazati azonosítójáról és országos nyilvántartásáról szóló 226/2006. (XI. 20.) Korm. rendeletben foglaltaknak megfelelően. A jelentéssel egyidejűleg a jelentés megtörténtéről, tartalmáról az SZGYF–et a havi jelentéssel együtt tájékoztatja. 3./ A szociális regiszterben történő féléves jelentést a xxxxx://xxxxxxxx.xxxxx.xx, a központi elektronikus nyilvántartásba történő napi jelentést a xxxxx://xxxxxxxx.xxxxx.xx internetes oldalon kell teljesíteni. 4./ Amennyiben a Feladatellátó az országos jelentési rendszerbe történő bejelentési kötelezettségének határidőben részben vagy egészben nem tesz eleget, vagy valótlan adatot szolgáltat, úgy kötelezi magát, hogy az országos jelentési rendszert működtető szerv által kiszabott bírságot megfizeti. A bírság, továbbá a Feladatellátót és Szolgáltatót terhelő egyéb pénzbüntetés és esetleges kamatai jelen megállapodás alapján folyósított támogatás terhére nem elszámolható költség.
Jelentési kötelezettség. A KöM rendelet alapján az engedélyes haladéktalanul írásban jelent a Felügyelőségnek minden olyan kibocsátást, amely meghaladja, vagy meghaladhatja a kibocsátási kivizsgálási kritériumot (a kibocsátási határérték kritérium három tizedét). A 89/2005. (V. 5.) Korm. rendelet szabályozása szerint az engedélyesnek a nukleáris biztonsági hatóságnak csak abban az esetben van jelentési kötelezettsége, amennyiben radioaktív anyag nem tervezett kibocsátása során a radioaktív anyagok mennyisége meghaladja az érvényes előírásokban rögzített korlátokat. Emellett az engedélyes a nukleáris biztonsági hatóságnak készített rendszeres jelentéseiben bemutatja az adott időszakra vonatkozó kibocsátásokat, sugárvédelmi programot.
Jelentési kötelezettség. 1. Feladatellátó kijelenti, hogy a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi igénybevevői nyilvántartásról és az országos jelentési rendszerről szóló 415/2015. (XII. 23.) Korm. rendeletben foglaltaknak megfelelően teljesíti jelentési kötelezettségét. 2. A szociális regiszterben történő féléves jelentést a xxxxx://xxxxxxxx.xxxxx.xx, a központi elektronikus nyilvántartásba történő napi jelentést a xxxxx://xxxxxxxx.xxxxx.xx internetes oldalon kell teljesíteni.
Jelentési kötelezettség. A tervezőnek rendszeres - és amennyiben szükséges - rendkívüli jelentéseket kell készítenie és benyújtania a tervezés során.
Jelentési kötelezettség. A szolgálatban lévő portások/őrök minden rendkívüli eseményt kötelesek a Megbízónak jelenteni írásban (emaii, fax, posta) jelenteni, mindennapi tevékenységükről portanapiót/őmaplót vezetni, melyek másolatát a Megbízónak havi rendszerességgel átadnak,