Common use of Kézbesítési szabályok Clause in Contracts

Kézbesítési szabályok. 13.1. A Bankkal kötött szerződések esetében a felek az egymás közötti kapcsolattartás során valamennyi értesítést és közlést írásban kötelesek elküldeni a másik fél részére. a) személyes átadás, a kézbesítés megtörténtének tényét hitelesen tanúsító módon (pl.: az átadás illetve átvétel tényét két együttesen jelenlévő tanú aláírásával igazolja; a két tanú együttes jelenlétében átadott küldemény kézbesítettnek tekintendő akkor is, ha az átvételt a címzett megtagadja); b) ajánlott és/vagy tértivevényes postai küldemény útján; c) telefax üzenet vagy elektronikus levél (e-mail) útján, a Kölcsönszerződésben vagy a szerződéskötést követően külön nyilatkozatban megjelölt telefax számra, illetve e-mail címre. 13.2. A Kölcsönszerződésnek és a Biztosítéki szerződéseknek a felek adatait tartalmazó fejrészében feltüntetett címekre történő postai kézbesítés eredményes vagy eredménytelen voltának kockázata kizárólag az adott címmel érintett szerződő felet terheli. Ennek megfelelően, a Kölcsönszerződéssel összefüggésben a Bank részéről a másik fél által megadott címre küldött írásbeli értesítések (ide értve a fizetési felszólítást és a felmondást is) akkor is szabályszerűen kézbesítettnek tekintendők, ha a megadott címre küldött értesítést tartalmazó küldemény a címzett részére – nem a Banknak felróható ok miatt – nem kerül kézbesítésre. 13.3. A Bank e-mail esetén az elküldés időpontját, telefax esetén a faxnaplóban megjelölt időpontot tekinti a megérkezés időpontjának. Valamennyi Kötelezett az új értesítési címe közlésével köteles haladéktalanul írásban bejelenteni a Banknak, ha az értesítési címe megváltozott. Értesítési címnek mindaddig, amíg annak megváltozását az adott személy írásban nem jelentette be a Bank részére, az utolsóként megadott értesítési cím, ennek hiányában pedig a vonatkozó szerződésben feltüntetett cím minősül.

Appears in 7 contracts

Samples: Kölcsönszerződés, Kölcsönszerződés, Kölcsönszerződés

Kézbesítési szabályok. 13.1A Bank a Lízingbevevő és a Xxxxx részére szóló értesítéseket, egyoldalú jognyilatkozatokat és elszámolásokat a Lízingbevevő és a Xxxxx által a lízingszerződés adatlapján meghatározott levelezési címére, ennek hiányában a lakcímére illetve székhelyére, posta útján, könyvelt küldeményként, Közvetítője vagy megbízottja útján személyes kézbesítéssel – és a Lízingbevevő és Xxxxx kifejezett kérelmére - elektronikus levél vagy telefax útján küldi meg, vagy a hivatalos honlapján: “xxxxxxxxxxx.xx” teszi közzé. A Bankkal kötött szerződések esetében Lízingbevevő részére szóló iratokat a felek Bank nem köteles ajánlottan vagy tértivevénnyel postára adni. Az ellenkező bizonyításáig az egymás közötti kapcsolattartás során valamennyi értesítést és közlést írásban kötelesek elküldeni a másik fél részére. a) személyes átadás, a kézbesítés megtörténtének tényét hitelesen tanúsító módon (pl.: az átadás illetve átvétel tényét két együttesen jelenlévő tanú aláírásával igazolja; a két tanú együttes jelenlétében átadott küldemény kézbesítettnek tekintendő akkor iselküldést megtörténtnek kell tekinteni, ha az átvételt elküldés ténye (postára adás) a címzett megtagadja); b) ajánlott és/Bank nyilvántartásában szerepel és az eredeti irat másolata vagy tértivevényes postai küldemény útján; c) telefax üzenet kézjeggyel ellátott példánya vagy elektronikus levél (e-mail) útján, pedig az elküldést igazoló kézjeggyel ellátott feladójegyzék vagy feladóvevény a Kölcsönszerződésben vagy a szerződéskötést követően külön nyilatkozatban megjelölt telefax számra, illetve e-mail címre. 13.2Bank birtokában van. A Kölcsönszerződésnek és a Biztosítéki szerződéseknek a felek adatait tartalmazó fejrészében feltüntetett címekre történő postai kézbesítés eredményes vagy eredménytelen voltának kockázata kizárólag az adott címmel érintett szerződő felet terheli. Ennek megfelelően, a Kölcsönszerződéssel összefüggésben a Bank részéről a másik fél által megadott címre küldött írásbeli írásos értesítések (ide nem értve a fizetési felszólítást és a felmondást is) akkor is szabályszerűen kézbesítettnek tekintendőkhirdetményeket – közlésének időpontja az értesítés Lízingbevevő általi kézhezvételének napja. Abban az esetben, ha a megadott címre küldött Bank az értesítést tartalmazó küldemény postai úton, tértivevénnyel küldi meg és az a Bank címére „címzett részére ismeretlen”, „elköltözött”, „cím elégtelen”, „nem fogadta el” vagy „nem kereste” megjelöléssel jön vissza ellenkező bizonyításig – kézbesítettnek kell tekinteni a kézbesítés megkísérlésének napján. Az elektronikus levél vagy telefax útján történt közlés esetén a küldés időpontjában, illetve a honlapon történő közzétételkor kézbesítettnek kell tekinteni. A Lízingbevevő és a Kezes az értesítési címének megváltozását írásban köteles bejelenteni a Banknak. Az adatok pontatlan megjelölése vagy a változások bejelentésének elmaradása esetén a Bankot nem terheli felelősség az értesítési cím elégtelen megjelölése miatti eredménytelen vagy késedelmes kézbesítésből eredő következményekért. Az értesítés átvételéig a Banknak felróható ok miatt – nem kerül kézbesítésre. 13.3Bank a Lízingbevevő és a Kezes korábbi címére küldi meg értesítéseit. A Bank e-mail esetén a nyilatkozatait elektronikus levél útján vagy telefaxon abban az elküldés időpontját, telefax esetén esetben juttatja el a faxnaplóban megjelölt időpontot tekinti Lízingbevevőhöz és a megérkezés időpontjának. Valamennyi Kötelezett az új értesítési címe közlésével köteles haladéktalanul írásban bejelenteni a BanknakKezeshez, ha az értesítési címe megváltozott. Értesítési címnek mindaddig, amíg annak megváltozását az adott személy a Lízingbevevő és a Kezes írásban nem jelentette be a Bank részére, az utolsóként megadott értesítési cím, ennek hiányában pedig a vonatkozó szerződésben feltüntetett cím minősülE-mail/fax nyilatkozatot tesz.

Appears in 4 contracts

Samples: Pénzügyi Lízingszerződés, Fogyasztói Lízingszerződés, Fogyasztói Lízingszerződés

Kézbesítési szabályok. 13.111.1. A Bankkal kötött szerződések esetében a felek az szerződő feleknek egymás közötti kapcsolattartás kapcsolattartásuk során valamennyi értesítést és közlést írásban kötelesek kell elküldeni a másik fél részére.. Ennek módja lehet: (a) személyes átadás, mely esetben a kézbesítés megtörténtének tényét hitelesen tanúsító módon (pl.: és időpontját az átadás illetve átvétel tényét két együttesen jelenlévő tanú aláírásával igazolja; igazolja (a két tanú együttes jelenlétében átadott küldemény kézbesítettnek tekintendő akkor is, ha az átvételt a címzett megtagadjamegtagadja és ennek ténye kerül a jegyzőkönyvben rögzítésre); (b) ajánlott és/vagy tértivevényes postai küldemény útján; c) telefax üzenet vagy elektronikus levél (e-mail) útján, mely esetben az ajánlott postai küldeményt a Kölcsönszerződésben vagy kézbesítés megkísérlésének napján a szerződéskötést követően külön nyilatkozatban megjelölt telefax számra, illetve e-mail címre. 13.2. A Kölcsönszerződésnek és a Biztosítéki szerződéseknek a felek adatait tartalmazó fejrészében feltüntetett címekre történő postai kézbesítés eredményes vagy eredménytelen voltának kockázata kizárólag az adott címmel érintett szerződő felet terheli. Ennek megfelelően, a Kölcsönszerződéssel összefüggésben a Bank részéről a másik feladó fél által megadott címre küldött írásbeli értesítések (ide értve a fizetési felszólítást és a felmondást is) akkor is szabályszerűen kézbesítettnek tekintendőktekinti, ha a megadott címre küldött értesítést tartalmazó küldemény címzett fél az átvételt megtagadta. Ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett részére – fél az iratot nem vette át (az a Banknak felróható ok miatt – feladó félhez „nem kerül kézbesítésrekereste” jelzéssel érkezett vissza), az iratot - az ellenkező bizonyításáig - a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon a feladó fél kézbesítettnek tekinti; (c) az Adós által a Szerződésben meghatározott telefaxszámra megküldött telefax üzenet útján, mely esetben az értesítést/közlést az activity reportban megjelölt időpontban kell kézbesítettnek tekinteni. 13.311.2. A Bank e-mail esetén Az Adós saját felelősségére köteles gondoskodni arról, hogy az elküldés időpontját, telefax értesítést a megjelölt telefonszámon működő telefaxra a Takarékszövetkezet mindenkor képes legyen elküldeni. 11.3. Az Adós ezirányú igénye esetén a faxnaplóban megjelölt időpontot tekinti Takarékszövetkezet az értesítéseket/közléseket az Adós által a megérkezés időpontjának. Valamennyi Kötelezett az új értesítési címe közlésével köteles haladéktalanul írásban bejelenteni a Banknak, ha az értesítési címe megváltozott. Értesítési címnek mindaddig, amíg annak megváltozását az adott személy írásban nem jelentette be a Bank részére, az utolsóként megadott értesítési cím, ennek hiányában pedig a vonatkozó szerződésben feltüntetett cím minősülSzerződésben meghatározott email címre is elküldi.

Appears in 4 contracts

Samples: General Terms and Conditions for Loans, Hitelügyi Szerződés, Hitelügyi Szerződés

Kézbesítési szabályok. 13.110.1. A Bankkal kötött szerződések esetében a felek az szerződő feleknek egymás közötti kapcsolattartás kapcsolattartásuk során valamennyi értesítést és közlést írásban kötelesek kell elküldeni a másik fél részére.. Ennek módja lehet: (a) személyes átadás, mely esetben a kézbesítés megtörténtének tényét hitelesen tanúsító módon (pl.: és időpontját az átadás illetve átvétel tényét két együttesen jelenlévő tanú aláírásával igazolja; igazolja (a két tanú együttes jelenlétében átadott küldemény kézbesítettnek tekintendő akkor is, ha az átvételt a címzett megtagadjamegtagadja és ennek ténye kerül a jegyzőkönyvben rögzítésre); (b) ajánlott és/vagy tértivevényes postai küldemény útján; c) telefax üzenet vagy elektronikus levél (e-mail) útján, mely esetben az ajánlott postai küldeményt a Kölcsönszerződésben vagy kézbesítés megkísérlésének napján a szerződéskötést követően külön nyilatkozatban megjelölt telefax számra, illetve e-mail címre. 13.2. A Kölcsönszerződésnek és a Biztosítéki szerződéseknek a felek adatait tartalmazó fejrészében feltüntetett címekre történő postai kézbesítés eredményes vagy eredménytelen voltának kockázata kizárólag az adott címmel érintett szerződő felet terheli. Ennek megfelelően, a Kölcsönszerződéssel összefüggésben a Bank részéről a másik feladó fél által megadott címre küldött írásbeli értesítések (ide értve a fizetési felszólítást és a felmondást is) akkor is szabályszerűen kézbesítettnek tekintendőktekinti, ha a megadott címre küldött értesítést tartalmazó küldemény címzett fél az átvételt megtagadta. Ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett részére – fél az iratot nem vette át (az a Banknak felróható ok miatt – feladó félhez „nem kerül kézbesítésrekereste” jelzéssel érkezett vissza), az iratot - az ellenkező bizonyításáig - a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon a feladó fél kézbesítettnek tekinti; (c) az Adós által a Szerződésben meghatározott telefaxszámra megküldött telefax üzenet útján, mely esetben az értesítést/közlést az activity reportban megjelölt időpontban kell kézbesítettnek tekinteni. 13.310.2. A Bank e-mail esetén Az Adós saját felelősségére köteles gondoskodni arról, hogy az elküldés időpontját, telefax értesítést a megjelölt telefonszámon működő telefaxra a Takarékszövetkezet mindenkor képes legyen az elküldeni. 10.3. Az Adós ezirányú igénye esetén a faxnaplóban megjelölt időpontot tekinti Takarékszövetkezet az értesítéseket/közléseket az Adós által a megérkezés időpontjának. Valamennyi Kötelezett az új értesítési címe közlésével köteles haladéktalanul írásban bejelenteni a Banknak, ha az értesítési címe megváltozott. Értesítési címnek mindaddig, amíg annak megváltozását az adott személy írásban nem jelentette be a Bank részére, az utolsóként megadott értesítési cím, ennek hiányában pedig a vonatkozó szerződésben feltüntetett cím minősülSzerződésben meghatározott email címre is elküldi.

Appears in 4 contracts

Samples: General Terms and Conditions, Hitelügyi Szerződés, Általános Szerződési Szabályok

Kézbesítési szabályok. 13.110.1. A Bankkal kötött szerződések esetében a felek az szerződő feleknek egymás közötti kapcsolattartás kapcsolattartásuk során valamennyi értesítést és közlést írásban kötelesek kell elküldeni a másik fél részére.. Ennek módja lehet: (a) személyes átadás, mely esetben a kézbesítés megtörténtének tényét hitelesen tanúsító módon (pl.: és időpontját az átadás illetve átvétel tényét két együttesen jelenlévő tanú aláírásával igazolja; igazolja (a két tanú együttes jelenlétében átadott küldemény kézbesítettnek tekintendő akkor is, ha az átvételt a címzett megtagadjamegtagadja és ennek ténye kerül a jegyzőkönyvben rögzítésre); (b) ajánlott és/vagy tértivevényes postai küldemény útján; c) telefax üzenet vagy elektronikus levél (e-mail) útján, mely esetben az ajánlott postai küldeményt a Kölcsönszerződésben vagy kézbesítés megkísérlésének napján a szerződéskötést követően külön nyilatkozatban megjelölt telefax számra, illetve e-mail címre. 13.2. A Kölcsönszerződésnek és a Biztosítéki szerződéseknek a felek adatait tartalmazó fejrészében feltüntetett címekre történő postai kézbesítés eredményes vagy eredménytelen voltának kockázata kizárólag az adott címmel érintett szerződő felet terheli. Ennek megfelelően, a Kölcsönszerződéssel összefüggésben a Bank részéről a másik feladó fél által megadott címre küldött írásbeli értesítések (ide értve a fizetési felszólítást és a felmondást is) akkor is szabályszerűen kézbesítettnek tekintendőktekinti, ha a megadott címre küldött értesítést tartalmazó küldemény címzett fél az átvételt megtagadta. Ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett részére – fél az iratot nem vette át (az a Banknak felróható ok miatt – feladó félhez „nem kerül kézbesítésrekereste” jelzéssel érkezett vissza), az iratot - az ellenkező bizonyításáig - a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon a feladó fél kézbesítettnek tekinti; (c) az Adós által a Szerződésben meghatározott telefaxszámra megküldött telefax üzenet útján, mely esetben az értesítést/közlést az activity reportban megjelölt időpontban kell kézbesítettnek tekinteni. 13.310.2. A Bank e-mail esetén Az Adós saját felelősségére köteles gondoskodni arról, hogy az elküldés időpontját, telefax értesítést a megjelölt telefonszámon működő telefaxra a Takarékbank mindenkor képes legyen az elküldeni. 10.3. Az Adós ezirányú igénye esetén a faxnaplóban megjelölt időpontot tekinti Takarékbank az értesítéseket/közléseket az Adós által a megérkezés időpontjának. Valamennyi Kötelezett az új értesítési címe közlésével köteles haladéktalanul írásban bejelenteni a Banknak, ha az értesítési címe megváltozott. Értesítési címnek mindaddig, amíg annak megváltozását az adott személy írásban nem jelentette be a Bank részére, az utolsóként megadott értesítési cím, ennek hiányában pedig a vonatkozó szerződésben feltüntetett cím minősülSzerződésben meghatározott email címre is elküldi.

Appears in 3 contracts

Samples: Hitelügyi Szerződés, Hitelügyi Szerződés, Hitelügyi Szerződés

Kézbesítési szabályok. 13.111.1. A Bankkal kötött szerződések esetében a felek az szerződő feleknek egymás közötti kapcsolattartás kapcsolattartásuk során valamennyi értesítést és közlést írásban kötelesek kell elküldeni a másik fél részére.. Ennek módja lehet: (a) személyes átadás, mely esetben a kézbesítés megtörténtének tényét hitelesen tanúsító módon (pl.: és időpontját az átadás illetve átvétel tényét két együttesen jelenlévő tanú aláírásával igazolja; igazolja (a két tanú együttes jelenlétében átadott küldemény kézbesítettnek tekintendő akkor is, ha az átvételt a címzett megtagadjamegtagadja és ennek ténye kerül a jegyzőkönyvben rögzítésre); (b) ajánlott és/vagy tértivevényes postai küldemény útján; c) telefax üzenet vagy elektronikus levél (e-mail) útján, mely esetben az ajánlott postai küldeményt a Kölcsönszerződésben vagy kézbesítés megkísérlésének napján a szerződéskötést követően külön nyilatkozatban megjelölt telefax számra, illetve e-mail címre. 13.2. A Kölcsönszerződésnek és a Biztosítéki szerződéseknek a felek adatait tartalmazó fejrészében feltüntetett címekre történő postai kézbesítés eredményes vagy eredménytelen voltának kockázata kizárólag az adott címmel érintett szerződő felet terheli. Ennek megfelelően, a Kölcsönszerződéssel összefüggésben a Bank részéről a másik feladó fél által megadott címre küldött írásbeli értesítések (ide értve a fizetési felszólítást és a felmondást is) akkor is szabályszerűen kézbesítettnek tekintendőktekinti, ha a megadott címre küldött értesítést tartalmazó küldemény címzett fél az átvételt megtagadta. Ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett részére – fél az iratot nem vette át (az a Banknak felróható ok miatt – feladó félhez „nem kerül kézbesítésrekereste” jelzéssel érkezett vissza), az iratot - az ellenkező bizonyításáig - a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon a feladó fél kézbesítettnek tekinti; (c) az Adós által a Szerződésben meghatározott telefaxszámra megküldött telefax üzenet útján, mely esetben az értesítést/közlést az activity reportban megjelölt időpontban kell kézbesítettnek tekinteni. 13.311.2. A Bank e-mail esetén Az Adós saját felelősségére köteles gondoskodni arról, hogy az elküldés időpontját, telefax értesítést a megjelölt telefonszámon működő telefaxra a Hitelező mindenkor képes legyen elküldeni. 11.3. Az Adós ezirányú igénye esetén a faxnaplóban megjelölt időpontot tekinti Hitelező az értesítéseket/közléseket az Adós által a megérkezés időpontjának. Valamennyi Kötelezett az új értesítési címe közlésével köteles haladéktalanul írásban bejelenteni a Banknak, ha az értesítési címe megváltozott. Értesítési címnek mindaddig, amíg annak megváltozását az adott személy írásban nem jelentette be a Bank részére, az utolsóként megadott értesítési cím, ennek hiányában pedig a vonatkozó szerződésben feltüntetett cím minősülSzerződésben meghatározott email címre is elküldi.

Appears in 3 contracts

Samples: General Terms and Conditions for Loan Transactions, General Terms and Conditions for Loan Transactions, Hitelkölcsön Szerződés

Kézbesítési szabályok. 13.11.9.1. A Bankkal kötött szerződések esetében Lízingbeadó az Ügyfél részére szóló szerződéses ajánlatokat, nyilatkozatokat, értesítéseket, okmányokat (továbbiakban együttesen: iratok) arra a felek címre küldi, amelyet az egymás közötti kapcsolattartás során valamennyi értesítést és közlést írásban kötelesek elküldeni Ügyfél e célból megadott a másik fél részére. a) személyes átadás1.9.2. Ilyen cím hiányában a Lízingbeadó az Ügyfél általa ismert lakóhelyére/székhelyére, illetve telephelyére küldi az iratokat. A Lízingbeadó nem felel azért, ha az Ügyfél által megadott név, cím vagy a kézbesítés szempontjából jelentős egyéb adat pontatlansága, megváltozása miatt vagy más a Lízingbeadó kívül álló okból a kézbesítés elhúzódik vagy eredménytelen. 1.9.3. Az Ügyfél által közölt hibás cím miatt téves postázásból eredő károk és többletköltségek az Ügyfelet terhelik. Az Ügyfél köteles bejelenteni címének megváltozását. Az ennek elmulasztásából eredő kár az Ügyfelet terheli. 1.9.4. A Lízingbeadó az Ügyfél részére vagyoni jogot megtestesítő okmányt kizárólag annak írásbeli utasítására és csak értéklevélben küld meg postai kézbesítés útján. A kézbesítés költségei és veszélye minden esetben az Ügyfelet terhelik. 1.9.5. A Lízingbeadó az Ügyfél részére szóló iratokat köteles ajánlottan vagy tértivevénnyel postára adni. Az elküldést megtörténtnek kell tekinteni, ha az eredeti irat másolati kézjeggyel ellátott példánya a Lízingbeadó birtokában van és a küldeményt a Lízingbeadó postakönyve tartalmazza és a posta az átvételt körbélyegzővel vagy egyéb módon igazolta vagy az elküldést postai alkalmazott kézjegyével ellátott feladójegyzék vagy feladóvevény igazolja. 1.9.6. A Lízingbeadó által küldött írásos értesítéseket - ellenkező bizonyításig - a postára adást követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni. 1.9.7. Amennyiben a Lízingbeadó valamely küldeményt tértivevénnyel vagy ajánlottan ad postára, a küldeményt a kézbesítés megtörténtének tényét hitelesen tanúsító módon második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett az iratot nem vette át (pl.: az átadás illetve átvétel tényét két együttesen jelenlévő tanú aláírásával igazolja; ismeretlen helyre költözött vagy a két tanú együttes jelenlétében átadott küldemény nem kereste jelzéssel érkezett vissza). A kézbesítés megkísérlésének napján kell kézbesítettnek tekintendő akkor istekinteni, ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett az átvételt megtagadta. 1.9.8. A Lízingbeadó nem felel a címzett megtagadja);postai úton történő kézbesítés hibáiból eredő kárért. b) ajánlott és/vagy tértivevényes postai küldemény útján; c) 1.9.9. A telefax üzenet vagy elektronikus levél (e-mail) útján, a Kölcsönszerződésben vagy a szerződéskötést követően külön nyilatkozatban megjelölt telefax számra, illetve és e-mail címreútján elküldött értesítés a visszaigazolás megérkezése időpontjában, a személyesen átadott értesítés pedig az átadással tekintendő kézbesítettnek. 13.21.9.10. A Kölcsönszerződésnek és Hirdetmény útján közölt értesítéseket azon a Biztosítéki szerződéseknek munkanapon kell kézbesítettnek tekinteni, amely napot megelőző munkanapon az üzleti órák alatt a felek adatait tartalmazó fejrészében feltüntetett címekre történő postai kézbesítés eredményes vagy eredménytelen voltának kockázata kizárólag az adott címmel érintett szerződő felet terheli. Ennek megfelelően, Hirdetmény a Kölcsönszerződéssel összefüggésben a Bank részéről a másik fél által megadott címre küldött írásbeli értesítések (ide értve a fizetési felszólítást és a felmondást is) akkor is szabályszerűen kézbesítettnek tekintendők, ha a megadott címre küldött értesítést tartalmazó küldemény a címzett részére – nem a Banknak felróható ok miatt – nem kerül kézbesítésreLízingbeadó ügyfélforgalomra nyitva álló üzleti helyiségében kifüggesztésre került. 13.3. A Bank e-mail esetén az elküldés időpontját, telefax esetén a faxnaplóban megjelölt időpontot tekinti a megérkezés időpontjának. Valamennyi Kötelezett az új értesítési címe közlésével köteles haladéktalanul írásban bejelenteni a Banknak, ha az értesítési címe megváltozott. Értesítési címnek mindaddig, amíg annak megváltozását az adott személy írásban nem jelentette be a Bank részére, az utolsóként megadott értesítési cím, ennek hiányában pedig a vonatkozó szerződésben feltüntetett cím minősül.

Appears in 2 contracts

Samples: Lízing, Lízing

Kézbesítési szabályok. 13.1. A Bankkal kötött szerződések esetében a felek Felek az egymás közötti kapcsolattartás során valamennyi értesítést és közlést írásban egymáshoz intézett értesítéseket (szerződéses ajánlat, nyilatkozatok, okmányok stb.) - közvetlen kézbesítés útján (személyesen vagy futárral), postai úton, vagy telefax útján kötelesek elküldeni a másik fél részére. a) személyes átadás, a kézbesítés megtörténtének tényét hitelesen tanúsító módon (pl.: az átadás illetve átvétel tényét két együttesen jelenlévő tanú aláírásával igazolja; a két tanú együttes jelenlétében átadott küldemény kézbesítettnek tekintendő akkor is, ha az átvételt eljuttatni a címzett megtagadja); b) ajánlott és/vagy tértivevényes postai küldemény útján; c) telefax üzenet vagy elektronikus levél (e-mail) útján, a Kölcsönszerződésben vagy a szerződéskötést követően külön nyilatkozatban megjelölt telefax számrafél értesítési címére, illetve e-mail címreaz általa megadott faxszámra. 13.2. A Kölcsönszerződésnek és a Biztosítéki szerződéseknek a felek adatait tartalmazó fejrészében feltüntetett címekre történő postai kézbesítés eredményes vagy eredménytelen voltának kockázata kizárólag az adott címmel érintett szerződő felet terheli. Ennek megfelelően, a Kölcsönszerződéssel összefüggésben a Bank részéről a másik Mindegyik fél által megadott címre küldött írásbeli értesítések (ide értve a fizetési felszólítást és a felmondást is) akkor is szabályszerűen kézbesítettnek tekintendők, ha a megadott címre küldött értesítést tartalmazó küldemény a címzett részére – nem a Banknak felróható ok miatt – nem kerül kézbesítésre. 13.3. A Bank e-mail esetén az elküldés időpontját, telefax esetén a faxnaplóban megjelölt időpontot tekinti a megérkezés időpontjának. Valamennyi Kötelezett köteles az új értesítési címe közlésével köteles haladéktalanul írásban bejelenteni a Banknakmásik félnek, ha az értesítési címe megváltozott. Értesítési címnek A Felek értesítési címének mindaddig, amíg annak megváltozását az adott személy írásban nem jelentette be a Bank részérebe, az utolsóként megadott értesítési cím, ennek hiányában pedig a vonatkozó szerződésben Szerződésben feltüntetett cím székhely (cím) minősül. 13.3. A közvetlen kézbesítés útján eljuttatott nyilatkozatot akkor lehet kézbesítettnek tekinteni, ha a nyilatkozat átvételét a címzett írásban elismerte, vagy két tanú jelenlétében megtagadta. Az átvétel elismertnek minősül akkor is, ha az elismerést a) Hitelintézet esetében az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségében dolgozó alkalmazottja tette; b) Ügyfél esetében a vele együtt élő cselekvőképes közeli hozzátartozója vagy élettársa tette. 13.4. A Hitelintézet jogosult úgy tekinteni, hogy az Ügyfél tudomásul vette és elfogadta a nyilatkozatban foglaltakat, ha arra a kézhezvételtől számított 8 naptári napon belül nem érkezett írásos észrevétel vagy kifogás. 13.5. Az előző pontban meghatározott szabályok nem vonatkoznak a Felek számára jogot, kötelezettséget keletkeztető, törlő, ezek mértékét megváltoztató nyilatkozatokra. Azokat a küldeményeket, amelyek kézbesítésének tényéhez jogkövetkezmény fűződik, a Felek könyvelt küldeményként, tértivevénnyel kötelesek postára adni. A jelen pont szerinti postai úton megküldött küldeményeket a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteni, ha a címzett az átvételt megtagadta. 13.6. A Hitelintézet által az Ügyfél ismert legutolsó kézbesítési címre feladott postai küldemény a feladástól számított 13.7. A Hitelintézet által az Adósok bármelyikének kézbesített küldemény valamennyi Adóssal szemben kézbesítettnek minősül. 13.8. Az Ügyfél köteles a Hitelintézet részére a Hitelszerződésben megadott adatainak megváltozását – a változást igazoló okirat bemutatásával - 5 munkanapon belül bejelenteni. 13.9. Amennyiben az Ügyfél elmulasztja bejelenteni a Hitelintézetnél nyilvántartott adatai megváltozását, úgy a Hitelintézet jogosult az Adósra áthárítani az adatok felkutatásával felmerült igazolt költségeket.

Appears in 2 contracts

Samples: Hitel / Kölcsön Szerződés, Általános Szerződési Feltételek

Kézbesítési szabályok. 13.111.1. A Bankkal kötött szerződések esetében a felek az egymás közötti kapcsolattartás során valamennyi értesítést és közlést írásban kötelesek elküldeni a másik fél részére.. Ennek módja lehet: a) személyes átadás, a kézbesítés megtörténtének tényét hitelesen tanúsító módon (pl.: az átadás illetve átvétel tényét két együttesen jelenlévő tanú aláírásával igazolja; a két tanú együttes jelenlétében átadott küldemény kézbesítettnek tekintendő akkor is, ha az átvételt a címzett megtagadja); b) ajánlott és/vagy tértivevényes postai küldemény útján; c) telefax üzenet vagy elektronikus levél (e-mail) útján, a Kölcsönszerződésben vagy a szerződéskötést követően külön nyilatkozatban megjelölt telefax számra, illetve e-mail címre. 13.211.2. A Kölcsönszerződésnek és a Biztosítéki szerződéseknek a felek adatait tartalmazó fejrészében feltüntetett címekre történő postai kézbesítés eredményes vagy eredménytelen voltának kockázata kizárólag az adott címmel érintett szerződő felet terheli. Ennek megfelelően, a Kölcsönszerződéssel összefüggésben a Bank részéről a másik fél által megadott címre küldött írásbeli értesítések (ide értve a fizetési felszólítást és a felmondást is) akkor is szabályszerűen kézbesítettnek tekintendők, ha a megadott címre küldött értesítést tartalmazó küldemény a címzett részére – nem a Banknak felróható ok miatt – nem kerül kézbesítésre. 13.311.3. A Bank e-mail esetén az elküldés időpontját, telefax esetén a faxnaplóban megjelölt időpontot tekinti a megérkezés időpontjának. Valamennyi Kötelezett az új értesítési címe közlésével köteles haladéktalanul írásban bejelenteni a Banknak, ha az értesítési címe megváltozott. Értesítési címnek mindaddig, amíg annak megváltozását az adott személy írásban nem jelentette be a Bank részére, az utolsóként megadott értesítési cím, ennek hiányában pedig a vonatkozó szerződésben feltüntetett cím minősül.

Appears in 2 contracts

Samples: Kölcsönszerződés, Kölcsönszerződés

Kézbesítési szabályok. 13.1. 13.1 A Bankkal kötött szerződések esetében Hitelező és Xxxx, a felek az egymás Biztosítéknyújtó közötti kapcsolattartás kapcsolattartásuk során valamennyi értesítést és közlést írásban kötelesek kell elküldeni a másik fél részére.. Ennek módja lehet: a) személyes átadás, a kézbesítés megtörténtének tényét hitelesen tanúsító módon (pl.: az átadás illetve átvétel tényét két együttesen jelenlévő tanú aláírásával igazolja; a két tanú együttes jelenlétében átadott küldemény kézbesítettnek tekintendő akkor is, ha az átvételt a címzett megtagadja); b) ajánlott és/vagy tértivevényes postai levélpostai küldemény útján; c) telefax üzenet ajánlott vagy elektronikus levél (e-mail) tértivevényes postai küldemény útján. 13.2 A Hitelező az Adós részére szóló szerződési ajánlatokat, a Kölcsönszerződésben vagy a szerződéskötést követően külön nyilatkozatban nyilatkozatokat, értesítéseket és okmányokat az Adós által megjelölt telefax számracímre, ilyen közlés hiányában az Adós Hitelező által ismert címére, illetve e-mail címretelephelyére küldi. Az Adós gondoskodik arról, hogy a fentiekben megadott kézbesítési címen e Kölcsönszerződés megkötésétől kezdve a Kölcsönszerződés fennállásának tartama alatt folyamatosan rendelkezzen a postai küldemények átvételére jogosult személlyel (képviselővel). Ennek elmulasztása esetén, az átvételre jogosult személy (képviselő) hiányára előnyök szerzése végett Adós nem hivatkozhat. 13.213.3 A Hitelező az Adós részére szóló küldeményeket – általában – nem köteles ajánlottan, vagy tértivevénnyel postára adni. Az elküldés megtörténtének kell tekinteni, ha az elküldést kézjeggyel ellátott feladójegyzék vagy feladóvény igazolja. A Kölcsönszerződésnek felmondást tartalmazó nyilatkozat hatályosságához az szükséges, hogy az a másik félhez megérkezzék. A Hitelező az Adóshoz intézett azon írásbeli nyilatkozatokat, amelyeket az Adós, mint címzett megjelölésével a lakóhelyre/székhelyre, mint értesítési címre tértivevényes és a Biztosítéki szerződéseknek a felek adatait tartalmazó fejrészében feltüntetett címekre történő ajánlott, avagy egyéb könyvelt (ajánlott, biztosított ajánlott külön szolgáltatással) levélpostai küldeményként szabályszerűen postára adtak, az Adóssal közöltnek, részére kézbesítettnek kell tekinteni: • az átvétel napján; • az első postai kézbesítés eredményes vagy eredménytelen voltának kockázata kizárólag az adott címmel érintett szerződő felet terheli. Ennek megfelelően, a Kölcsönszerződéssel összefüggésben a Bank részéről a másik fél által megadott címre küldött írásbeli értesítések (ide értve a fizetési felszólítást és a felmondást is) akkor is szabályszerűen kézbesítettnek tekintendőkmegkísérlésének napján, ha a megadott címre küldött értesítést tartalmazó küldemény címzett az átvételt megtagadta; • a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon, – az ellenkező bizonyításáig – ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett részére – az iratot nem vette át (az a Banknak felróható ok miatt – Társasághoz „nem kerül kézbesítésrekereste” jelzéssel érkezett vissza). 13.313.4 A Hitelező részére szóló írásos küldeményeket a székhelyére vagy arra a címre kell küldeni, amit a Hitelező értesítési címként megadott. A Bank e-mail esetén Az írásos küldemények megérkezésére a Hitelező nyilvántartása az elküldés időpontját, telefax esetén a faxnaplóban megjelölt időpontot tekinti a megérkezés időpontjának. Valamennyi Kötelezett az új értesítési címe közlésével köteles haladéktalanul írásban bejelenteni a Banknak, ha az értesítési címe megváltozott. Értesítési címnek mindaddig, amíg annak megváltozását az adott személy írásban nem jelentette be a Bank részére, az utolsóként megadott értesítési cím, ennek hiányában pedig a vonatkozó szerződésben feltüntetett cím minősülirányadó.

Appears in 2 contracts

Samples: Loan Agreement, Kölcsönszerződés

Kézbesítési szabályok. 13.111.1. A Bankkal kötött szerződések esetében a felek az szerződő feleknek egymás közötti kapcsolattartás kapcsolattartásuk során valamennyi értesítést és közlést írásban kötelesek kell elküldeni a másik fél részére.. Ennek módja lehet: (a) személyes átadás, mely esetben a kézbesítés megtörténtének tényét hitelesen tanúsító módon (pl.: és időpontját az átadás illetve átvétel tényét két együttesen jelenlévő tanú aláírásával igazolja; igazolja (a két tanú együttes jelenlétében átadott küldemény kézbesítettnek tekintendő akkor is, ha az átvételt a címzett megtagadjamegtagadja és ennek ténye kerül a jegyzőkönyvben rögzítésre); (b) ajánlott és/vagy tértivevényes postai küldemény útján; c) telefax üzenet vagy elektronikus levél (e-mail) útján, mely esetben az ajánlott postai küldeményt a Kölcsönszerződésben vagy kézbesítés megkísérlésének napján a szerződéskötést követően külön nyilatkozatban megjelölt telefax számra, illetve e-mail címre. 13.2. A Kölcsönszerződésnek és a Biztosítéki szerződéseknek a felek adatait tartalmazó fejrészében feltüntetett címekre történő postai kézbesítés eredményes vagy eredménytelen voltának kockázata kizárólag az adott címmel érintett szerződő felet terheli. Ennek megfelelően, a Kölcsönszerződéssel összefüggésben a Bank részéről a másik feladó fél által megadott címre küldött írásbeli értesítések (ide értve a fizetési felszólítást és a felmondást is) akkor is szabályszerűen kézbesítettnek tekintendőktekinti, ha a megadott címre küldött értesítést tartalmazó küldemény címzett fél az átvételt megtagadta. Ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett részére – fél az iratot nem vette át (az a Banknak felróható ok miatt – feladó félhez „nem kerül kézbesítésrekereste” jelzéssel érkezett vissza), az iratot - az ellenkező bizonyításáig - a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon a feladó fél kézbesítettnek tekinti; (c) az Adós által a Szerződésben meghatározott telefaxszámra megküldött telefax üzenet útján, mely esetben az értesítést/közlést az activity reportban megjelölt időpontban kell kézbesítettnek tekinteni. 13.311.2. A Bank e-mail esetén Az Adós saját felelősségére köteles gondoskodni arról, hogy az elküldés időpontját, telefax értesítést a megjelölt telefonszámon működő telefaxra a Takarékszövetkezet mindenkor képes legyen elküldeni. 11.3. Az Adós ez irányú igénye esetén a faxnaplóban megjelölt időpontot tekinti Takarékszövetkezet az értesítéseket/közléseket az Adós által a megérkezés időpontjának. Valamennyi Kötelezett az új értesítési címe közlésével köteles haladéktalanul írásban bejelenteni a Banknak, ha az értesítési címe megváltozott. Értesítési címnek mindaddig, amíg annak megváltozását az adott személy írásban nem jelentette be a Bank részére, az utolsóként megadott értesítési cím, ennek hiányában pedig a vonatkozó szerződésben feltüntetett cím minősülSzerződésben meghatározott email címre is elküldi.

Appears in 2 contracts

Samples: Hitelügyi Szerződés, General Terms and Conditions for Loan Transactions

Kézbesítési szabályok. 13.11.9.1. A Bankkal kötött szerződések esetében Lízingbeadó az Ügyfél részére szóló szerződéses ajánlatokat, nyilatkozatokat, értesítéseket, okmányokat (továbbiakban együttesen: iratok) arra a felek címre küldi, amelyet az egymás közötti kapcsolattartás során valamennyi értesítést és közlést írásban kötelesek elküldeni Ügyfél e célból megadott a másik fél részére. a) személyes átadás1.9.2. Ilyen cím hiányában a Lízingbeadó az Ügyfél általa ismert lakóhelyére/székhelyére, illetve telephelyére küldi az iratokat. A Lízingbeadó nem felel azért, ha az Ügyfél által megadott név, cím vagy a kézbesítés szempontjából jelentős egyéb adat pontatlansága, megváltozása miatt vagy más a Lízingbeadó kívül álló okból a kézbesítés elhúzódik vagy eredménytelen. 1.9.3. Az Ügyfél által közölt hibás cím miatt téves postázásból eredő károk és többletköltségek az Ügyfelet terhelik. Az Ügyfél köteles bejelenteni címének megváltozását. Az ennek elmulasztásából eredő kár az Ügyfelet terheli. 1.9.4. A Lízingbeadó az Ügyfél részére vagyoni jogot megtestesítő okmányt kizárólag annak írásbeli utasítására és csak értéklevélben küld meg postai kézbesítés útján. A kézbesítés költségei és veszélye minden esetben az Ügyfelet terhelik. 1.9.5. A Lízingbeadó az Ügyfél részére szóló iratokat köteles ajánlottan vagy tértivevénnyel postára adni. Az elküldést megtörténtnek kell tekinteni, ha az eredeti irat másolati kézjeggyel ellátott példánya a Lízingbeadó birtokában van és a küldeményt a Lízingbeadó postakönyve tartalmazza és a posta az átvételt körbélyegzővel vagy egyéb módon igazolta vagy az elküldést postai alkalmazott kézjegyével ellátott feladójegyzék vagy feladóvevény igazolja. 1.9.6. A Lízingbeadó által küldött írásos értesítéseket - ellenkező bizonyításig - a postára adást követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni. 1.9.7. Amennyiben a Lízingbeadó valamely küldeményt tértivevénnyel vagy ajánlottan ad postára, a küldeményt a kézbesítés megtörténtének tényét hitelesen tanúsító módon második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett az iratot nem vette át (pl.: az átadás illetve átvétel tényét két együttesen jelenlévő tanú aláírásával igazolja; ismeretlen helyre költözött vagy a két tanú együttes jelenlétében átadott küldemény nem kereste jelzéssel érkezett vissza). A kézbesítés megkísérlésének napján kell kézbesítettnek tekintendő akkor istekinteni, ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett az átvételt megtagadta. 1.9.8. A Lízingbeadó nem felel a címzett megtagadja);postai úton történő kézbesítés hibáiból eredő kárért. b) ajánlott és/vagy tértivevényes postai küldemény útján; c) 1.9.9. A telefax üzenet vagy elektronikus levél (e-mail) útján, a Kölcsönszerződésben vagy a szerződéskötést követően külön nyilatkozatban megjelölt telefax számra, illetve és e-mail címreútján elküldött értesítés a visszaigazolás megérkezése időpontjában, a személyesen átadott értesítés pedig az átadással tekintendő kézbesítettnek. A küldemény elektronikus úton történő megküldése esetén a Társág olyan zárt, automatikus és utólagos módosítás elleni védelemmel ellátott naplózó rendszert működtet, amely – a küldeményt tartalmazó elektronikus levelére vonatkozóan – rögzíti azelektronikus levél kiküldésének tényét, időpontját, címzettjét és tartalmának elektronikus lenyomatát (hash-ét). 13.21.9.10. A Kölcsönszerződésnek és Hirdetmény útján közölt értesítéseket azon a Biztosítéki szerződéseknek munkanapon kell kézbesítettnek tekinteni, amely napot megelőző munkanapon az üzleti órák alatt a felek adatait tartalmazó fejrészében feltüntetett címekre történő postai kézbesítés eredményes vagy eredménytelen voltának kockázata kizárólag az adott címmel érintett szerződő felet terheli. Ennek megfelelően, Hirdetmény a Kölcsönszerződéssel összefüggésben a Bank részéről a másik fél által megadott címre küldött írásbeli értesítések (ide értve a fizetési felszólítást és a felmondást is) akkor is szabályszerűen kézbesítettnek tekintendők, ha a megadott címre küldött értesítést tartalmazó küldemény a címzett részére – nem a Banknak felróható ok miatt – nem kerül kézbesítésreLízingbeadó ügyfélforgalomra nyitva álló üzleti helyiségében kifüggesztésre került. 13.3. A Bank e-mail esetén az elküldés időpontját, telefax esetén a faxnaplóban megjelölt időpontot tekinti a megérkezés időpontjának. Valamennyi Kötelezett az új értesítési címe közlésével köteles haladéktalanul írásban bejelenteni a Banknak, ha az értesítési címe megváltozott. Értesítési címnek mindaddig, amíg annak megváltozását az adott személy írásban nem jelentette be a Bank részére, az utolsóként megadott értesítési cím, ennek hiányában pedig a vonatkozó szerződésben feltüntetett cím minősül.

Appears in 1 contract

Samples: Lízing

Kézbesítési szabályok. 13.1. A Bankkal kötött szerződések esetében a szerződő felek az megállapodnak, hogy egymás közötti kapcsolattartás kapcsolattartásuk során valamennyi értesítést és közlést írásban kötelesek kell elküldeni a másik fél részére.. Ennek módja lehet: (a) személyes átadás, a kézbesítés megtörténtének tényét hitelesen tanúsító módon (pl.: az átadás illetve átvétel tényét két együttesen jelenlévő tanú aláírásával igazolja; a két tanú együttes jelenlétében átadott küldemény kézbesítettnek tekintendő akkor is, ha az átvételt a címzett megtagadja); (b) ajánlott és/vagy tértivevényes postai amennyiben a kézbesítéshez joghatás fűződik (fizetési felszólítás, hitel felmondás) vagy egyszerű levélpostai küldemény útján, amennyiben a kézbesítéshez joghatás nem fűződik (tájékoztató levelek); (c) telefax üzenet vagy elektronikus levél (e-mail) útján, a Kölcsönszerződésben vagy a szerződéskötést követően külön nyilatkozatban Szerződésben megjelölt telefax számra, számra illetve e-mail címre. 13.2. A Kölcsönszerződésnek szerződő felek kijelentik, kötelezik magukat, hogy a fenti a jognyilatkozatok közlésére és kézbesítésére vonatkozó megállapodásukra tekintettel gondoskodnak arról, hogy a Biztosítéki szerződéseknek szerződésben megadott kézbesítési címen, e szerződés megkötésétől kezdve a felek adatait tartalmazó fejrészében feltüntetett címekre történő szerződés szerinti kölcsönszerződés és zálogjog fennállásának tartama alatt folyamatosan rendelkezzenek a postai kézbesítés eredményes vagy eredménytelen voltának kockázata kizárólag az adott címmel érintett szerződő felet terheliküldemények átvételére jogosult személlyel/képviselővel. Ennek megfelelőenelmulasztása esetén, az átvételre jogosult személy /képviselő/ hiányára előnyök szerzése végett a Kölcsönszerződéssel összefüggésben a Bank részéről a másik mulasztó szerződő fél által megadott címre küldött írásbeli értesítések (ide értve a fizetési felszólítást és a felmondást is) akkor is szabályszerűen kézbesítettnek tekintendők, ha a megadott címre küldött értesítést tartalmazó küldemény a címzett részére – nem a Banknak felróható ok miatt – nem kerül kézbesítésre. 13.3hivatkozhat. A Bank eE-mail esetén az elküldés időpontjátidőpontjában, telefax esetén útján elküldött értesítés a faxnaplóban küldő fél telefax activity reportjában szereplő időpontban tekintendő kézbesítettnek. Az Adós(ok) szabadon jogosult a Szerződésben meghatározni, hogy a Hitelintézet az értesítéseit, visszaigazolásait milyen telefaxszámra vagy e-mail címre küldje. Az Adós(ok) tudomásul veszi(k), hogy az értesítéshez fűződő joghatások az értesítéseknek a megjelölt időpontot tekinti a megérkezés időpontjának. Valamennyi Kötelezett telefaxszámra vagy e-mail címre történő megérkezésével abban az új értesítési címe közlésével köteles haladéktalanul írásban bejelenteni a Banknakesetben is beállnak, ha az értesítési címe megváltozottértesítéseket az Adós(ok) nem közvetlenül kapja(ák) kézhez. Értesítési címnek mindaddigEnnek minden felelősségét és kockázatát az Adós(ok)viseli(k). Az Adós(ok) saját felelősségére(ükre) köteles(ek) gondoskodni arról, amíg annak megváltozását hogy az adott személy írásban nem jelentette be értesítést a Bank részére, megjelölt telefonszámon működő telefaxra vagy e-mail címre a Hitelintézet mindenkor képes legyen az utolsóként megadott értesítési cím, ennek hiányában pedig a vonatkozó szerződésben feltüntetett cím minősülelküldeni.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Kézbesítési szabályok. 13.1. A Bankkal kötött szerződések esetében a felek az szerződő feleknek egymás közötti kapcsolattartás kapcsolattartásuk során valamennyi értesítést és közlést írásban kötelesek kell elküldeni a másik fél részére.. Ennek módja lehet: (a) személyes átadás, mely esetben a kézbesítés megtörténtének tényét hitelesen tanúsító módon (pl.: és időpontját az átadás illetve átvétel tényét két együttesen jelenlévő tanú aláírásával igazolja; igazolja (a két tanú együttes jelenlétében átadott küldemény kézbesítettnek tekintendő akkor is, ha az átvételt a címzett megtagadjamegtagadja és ennek ténye kerül a jegyzőkönyvben rögzítésre); (b) ajánlott és/vagy tértivevényes postai küldemény útján, mely esetben az ajánlott postai küldeményt a kézbesítés megkísérlésének napján a feladó fél kézbesítettnek tekinti, ha a címzett fél az átvételt megtagadta. Ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett fél az iratot nem vette át (az a feladó félhez „nem kereste” jelzéssel érkezett vissza), az iratot - az ellenkező bizonyításáig - a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon a feladó fél kézbesítettnek tekinti; (c) telefax az Ügyfél által a Szerződésben meghatározott faxszámra megküldött fax üzenet vagy elektronikus levél (e-mail) útján, a Kölcsönszerződésben vagy a szerződéskötést követően külön nyilatkozatban Szerződésben meghatározott email címre megküldött elektronikus üzenet útján mely esetben az értesítést/közlést az activity reportban megjelölt telefax számra, illetve e-mail címreidőpontban kell kézbesítettnek tekinteni. 13.2. A Kölcsönszerződésnek és Az Ügyfél saját felelősségére köteles gondoskodni arról, hogy az értesítést a Biztosítéki szerződéseknek megjelölt telefonszámon működő faxra, vagy email címre a felek adatait tartalmazó fejrészében feltüntetett címekre történő postai kézbesítés eredményes vagy eredménytelen voltának kockázata kizárólag az adott címmel érintett szerződő felet terheli. Ennek megfelelően, a Kölcsönszerződéssel összefüggésben a Bank részéről a másik fél által megadott címre küldött írásbeli értesítések (ide értve a fizetési felszólítást és a felmondást is) akkor is szabályszerűen kézbesítettnek tekintendők, ha a megadott címre küldött értesítést tartalmazó küldemény a címzett részére – nem a Banknak felróható ok miatt – nem kerül kézbesítésrePénzügyi vállalkozás mindenkor képes legyen elküldeni. 13.3. A Bank e-mail esetén az elküldés időpontját, telefax Az Ügyfél ezirányú igénye esetén a faxnaplóban megjelölt időpontot tekinti Pénzügyi vállalkozás az értesítéseket/közléseket az Ügyfél által a megérkezés időpontjának. Valamennyi Kötelezett az új értesítési címe közlésével köteles haladéktalanul írásban bejelenteni a Banknak, ha az értesítési címe megváltozott. Értesítési címnek mindaddig, amíg annak megváltozását az adott személy írásban nem jelentette be a Bank részére, az utolsóként megadott értesítési cím, ennek hiányában pedig a vonatkozó szerződésben feltüntetett cím minősülSzerződésben meghatározott email címre is elküldi.

Appears in 1 contract

Samples: Kezességvállalási Megállapodás

Kézbesítési szabályok. 13.1. A Bankkal kötött szerződések esetében a felek az szerződő feleknek egymás közötti kapcsolattartás kapcsolattartásuk során valamennyi értesítést és közlést írásban kötelesek kell elküldeni a másik fél részére.. Ennek módja lehet: (a) személyes átadás, mely esetben a kézbesítés megtörténtének tényét hitelesen tanúsító módon (pl.: és időpontját az átadás illetve átvétel tényét két együttesen jelenlévő tanú aláírásával igazolja; igazolja (a két tanú együttes jelenlétében átadott küldemény kézbesítettnek tekintendő akkor is, ha az átvételt a címzett megtagadja, és ennek ténye kerül a jegyzőkönyvben rögzítésre); (b) ajánlott és/vagy tértivevényes postai küldemény útján, mely esetben az ajánlott postai küldeményt a kézbesítés megkísérlésének napján a feladó fél kézbesítettnek tekinti, ha a címzett fél az átvételt megtagadta. Ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett fél az iratot nem vette át (az a feladó félhez „nem kereste” jelzéssel érkezett vissza), az iratot - az ellenkező bizonyításáig - a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon a feladó fél kézbesítettnek tekinti; (c) a Megbízó által a Szerződésben meghatározott telefaxszámra megküldött telefax üzenet vagy elektronikus levél (e-mail) útján, a Kölcsönszerződésben vagy a szerződéskötést követően külön nyilatkozatban mely esetben az értesítést/közlést az activity reportban megjelölt telefax számra, illetve e-mail címreidőpontban kell kézbesítettnek tekinteni. 13.2. A Kölcsönszerződésnek és Megbízó saját felelősségére köteles gondoskodni arról, hogy az értesítést a Biztosítéki szerződéseknek megjelölt telefonszámon működő telefaxra a felek adatait tartalmazó fejrészében feltüntetett címekre történő postai kézbesítés eredményes vagy eredménytelen voltának kockázata kizárólag az adott címmel érintett szerződő felet terheli. Ennek megfelelően, a Kölcsönszerződéssel összefüggésben a Bank részéről a másik fél által megadott címre küldött írásbeli értesítések (ide értve a fizetési felszólítást és a felmondást is) akkor is szabályszerűen kézbesítettnek tekintendők, ha a megadott címre küldött értesítést tartalmazó küldemény a címzett részére – nem a Banknak felróható ok miatt – nem kerül kézbesítésreTakarékszövetkezet mindenkor képes legyen elküldeni. 13.3. A Bank e-mail esetén az elküldés időpontját, telefax Megbízó ezirányú igénye esetén a faxnaplóban megjelölt időpontot tekinti Takarékszövetkezet az értesítéseket/közléseket a megérkezés időpontjának. Valamennyi Kötelezett az új értesítési címe közlésével köteles haladéktalanul írásban bejelenteni Megbízó által a Banknak, ha az értesítési címe megváltozott. Értesítési címnek mindaddig, amíg annak megváltozását az adott személy írásban nem jelentette be a Bank részére, az utolsóként megadott értesítési cím, ennek hiányában pedig a vonatkozó szerződésben feltüntetett cím minősülSzerződésben meghatározott email címre is elküldi.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Kézbesítési szabályok. 13.110.1. A Bankkal kötött szerződések esetében a felek az szerződő feleknek egymás közötti kapcsolattartás kapcsolattartásuk során valamennyi értesítést és közlést írásban kötelesek kell elküldeni a másik fél részére.. Ennek módja lehet: (a) személyes átadás, mely esetben a kézbesítés megtörténtének tényét hitelesen tanúsító módon (pl.: és időpontját az átadás illetve átvétel tényét két együttesen jelenlévő tanú aláírásával igazolja; igazolja (a két tanú együttes jelenlétében átadott küldemény kézbesítettnek tekintendő akkor is, ha az átvételt a címzett megtagadjamegtagadja és ennek ténye kerül a jegyzőkönyvben rögzítésre); (b) ajánlott és/vagy tértivevényes postai küldemény útján; c) telefax üzenet vagy elektronikus levél (e-mail) útján, mely esetben az ajánlott postai küldeményt a Kölcsönszerződésben vagy kézbesítés megkísérlésének napján a szerződéskötést követően külön nyilatkozatban megjelölt telefax számra, illetve e-mail címre. 13.2. A Kölcsönszerződésnek és a Biztosítéki szerződéseknek a felek adatait tartalmazó fejrészében feltüntetett címekre történő postai kézbesítés eredményes vagy eredménytelen voltának kockázata kizárólag az adott címmel érintett szerződő felet terheli. Ennek megfelelően, a Kölcsönszerződéssel összefüggésben a Bank részéről a másik feladó fél által megadott címre küldött írásbeli értesítések (ide értve a fizetési felszólítást és a felmondást is) akkor is szabályszerűen kézbesítettnek tekintendőktekinti, ha a megadott címre küldött értesítést tartalmazó küldemény címzett fél az átvételt megtagadta. Ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett részére – fél az iratot nem vette át (az a Banknak felróható ok miatt – feladó félhez „nem kerül kézbesítésrekereste” jelzéssel érkezett vissza), az iratot - az ellenkező bizonyításáig - a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon a feladó fél kézbesítettnek tekinti; (c) az Adós által a Szerződésben meghatározott telefaxszámra megküldött telefax üzenet útján, mely esetben az értesítést/közlést az activity reportban megjelölt időpontban kell kézbesítettnek tekinteni. 13.310.2. A Bank e-mail esetén Az Adós saját felelősségére köteles gondoskodni arról, hogy az elküldés időpontját, telefax értesítést a megjelölt telefonszámon működő telefaxra a Xxxxxxx mindenkor képes legyen az elküldeni. 10.3. Az Adós ezirányú igénye esetén a faxnaplóban megjelölt időpontot tekinti Takarék az értesítéseket/közléseket az Adós által a megérkezés időpontjának. Valamennyi Kötelezett az új értesítési címe közlésével köteles haladéktalanul írásban bejelenteni a Banknak, ha az értesítési címe megváltozott. Értesítési címnek mindaddig, amíg annak megváltozását az adott személy írásban nem jelentette be a Bank részére, az utolsóként megadott értesítési cím, ennek hiányában pedig a vonatkozó szerződésben feltüntetett cím minősülSzerződésben meghatározott email címre is elküldi.

Appears in 1 contract

Samples: Hitelügyi Szerződés

Kézbesítési szabályok. 13.1. A Bankkal kötött szerződések esetében a széfbérleti szerződést kötő felek az tudomásul veszik, hogy egymás közötti kapcsolattartás kapcsolattartásuk során valamennyi lényeges értesítést és közlést írásban kötelesek kell elküldeni a másik fél részére.. Ennek módja lehet: (a) személyes átadás, a kézbesítés megtörténtének tényét hitelesen tanúsító módon (pl.: az átadás illetve átvétel tényét két együttesen jelenlévő tanú aláírásával igazolja; a két tanú együttes jelenlétében átadott küldemény kézbesítettnek tekintendő akkor is, ha az átvételt a címzett megtagadja); (b) postai levél, ajánlott és/vagy tértivevényes postai küldemény útján; (c) telefax üzenet vagy legalább fokozott biztonságú elektronikus levél (e-mail) aláírással ellátott elektronikus dokumentum útján. Lényeges értesítésnek és közlésnek minősül minden, a Kölcsönszerződésben széfbérleti szerződésben, vagy a szerződéskötést követően külön nyilatkozatban megjelölt telefax számrajelen ÁSZF-ben a Bérlőt a Bankkal szemben terhelő értesítési (közlési) kötelezettség, illetve e-mail címre. 13.2a Bank Bérlőnek küldött felszólítása, felmondása. Postai kézbesítés esetén az ajánlott postai küldemény az igazolt feladástól számított második munkanapon tekintendő kézbesítettnek. A Kölcsönszerződésnek és a Biztosítéki szerződéseknek a felek adatait tartalmazó fejrészében feltüntetett címekre történő postai kézbesítés eredményes vagy eredménytelen voltának kockázata kizárólag az adott címmel érintett szerződő felet terheli. Ennek megfelelőenBérlőt lakcímének, a Kölcsönszerződéssel összefüggésben egyéb értesítési címének megváltozása a Bank részéről szempontjából azon időponttól kezdődően hatályos, amikor azt a másik fél által megadott címre küldött írásbeli értesítések (ide értve Bérlő a fizetési felszólítást és a felmondást is) akkor is szabályszerűen kézbesítettnek tekintendők, ha a megadott címre küldött értesítést tartalmazó küldemény a címzett Bank részére – nem a Banknak felróható ok miatt – nem kerül kézbesítésre. 13.3írásban bejelenti. A Bank e-mail esetén az elküldés időpontjátBérlő tudomásul veszi, telefax esetén hogy a faxnaplóban megjelölt időpontot tekinti a megérkezés időpontjának. Valamennyi Kötelezett az új értesítési címe közlésével köteles haladéktalanul írásban bejelenteni a Banknak, ha az értesítési címe megváltozott. Értesítési címnek mindaddig, amíg annak megváltozását az adott személy írásban nem jelentette be részére a Bank részéreáltal ismert legutolsó kézbesítési címre ajánlott-tértivevényes levélben elküldött valamennyi irat a feladástól számított 10. munkanapon az esetben is kézbesítettnek tekintendő, az utolsóként megadott értesítési cím, ennek hiányában pedig amennyiben azt a vonatkozó szerződésben feltüntetett postai szolgáltató elköltözött / nem kereste / ismeretlen / átvételt megtagadta vagy cím minősülelégtelen jelzéssel látta el.

Appears in 1 contract

Samples: Safe Rental Agreement

Kézbesítési szabályok. 13.1. A Bankkal kötött szerződések esetében a 11.1.A szerződő felek az megállapodnak, hogy egymás közötti kapcsolattartás kapcsolattartásuk során valamennyi értesítést és közlést írásban kötelesek kell elküldeni a másik fél részére.. Ennek módja lehet: (a) személyes átadás, a kézbesítés megtörténtének tényét hitelesen tanúsító módon (pl.: az átadás illetve átvétel tényét két együttesen jelenlévő tanú aláírásával igazolja; a két tanú együttes jelenlétében átadott küldemény kézbesítettnek tekintendő akkor is, ha az átvételt a címzett megtagadja); (b) ajánlott és/vagy tértivevényes postai küldemény útján; (c) telefax üzenet vagy elektronikus levél (e-mail) útján, a Kölcsönszerződésben vagy a szerződéskötést követően külön nyilatkozatban Szerződésben megjelölt telefax számra, számra illetve e-mail címre. 13.2. A Kölcsönszerződésnek és a Biztosítéki szerződéseknek a felek adatait tartalmazó fejrészében feltüntetett címekre történő 00.0.Xx Ügyfél tudomásul veszi, hogy az ajánlott postai kézbesítés eredményes vagy eredménytelen voltának kockázata kizárólag küldemény az adott címmel érintett szerződő felet terheli. Ennek megfelelőenigazolt feladástól számított harmadik munkanapon tekintendő kézbesítettnek, a Kölcsönszerződéssel összefüggésben a Bank részéről a másik fél által megadott címre küldött írásbeli értesítések (ide értve a fizetési felszólítást és a felmondást is) akkor is szabályszerűen kézbesítettnek tekintendők, ha a megadott címre küldött értesítést tartalmazó küldemény a címzett részére – nem a Banknak felróható ok miatt – nem kerül kézbesítésre. 13.3. A Bank e-mail esetén az elküldés időpontját, telefax esetén a faxnaplóban az activity reportban megjelölt időpontot tekinti kell a megérkezés időpontjánakidőpontjának tekinteni. Valamennyi Kötelezett 00.0.Xx Ügyfél szabadon jogosult a Szerződésben meghatározni, hogy a Takarékszövetkezet az új értesítési címe közlésével köteles haladéktalanul írásban bejelenteni értesítéseit, visszaigazolásait milyen telefaxszámra vagy e- mail címre küldje. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy az értesítéshez fűződő joghatások az értesítéseknek a Banknakmegjelölt telefaxszámra vagy e-mail címre történő megérkezésével abban az esetben is beállnak, ha az értesítési címe megváltozottértesítéseket az Ügyfél nem közvetlenül kapja kézhez. Értesítési címnek mindaddigEnnek minden felelősségét és kockázatát az Ügyfél viseli. Az Ügyfél saját felelősségére köteles gondoskodni arról, amíg annak megváltozását hogy az adott személy írásban nem jelentette be értesítést a Bank részére, megjelölt telefonszámon működő telefaxra vagy e-mail címre a Takarékszövetkezet mindenkor képes legyen az utolsóként megadott értesítési cím, ennek hiányában pedig a vonatkozó szerződésben feltüntetett cím minősülelküldeni.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions for Loan Transactions

Kézbesítési szabályok. 13.1. A Bankkal kötött szerződések esetében a szerződő felek az egymás közötti kapcsolattartás során valamennyi értesítést és közlést egymáshoz intézett nyilatkozatokat írásban kötelesek elküldeni megtenni, és az egymásnak megküldendő nyilatkozatokat, értesítéseket, tájékoztatásokat stb. - amennyiben a másik fél részére. aHitelszerződés vagy a jelen ÁSZF eltérően nem rendelkezik - postai úton, közvetlen kézbesítés útján (személyesen vagy futárral) személyes átadás, a kézbesítés megtörténtének tényét hitelesen tanúsító módon (pl.: az átadás illetve átvétel tényét két együttesen jelenlévő tanú aláírásával igazolja; a két tanú együttes jelenlétében átadott küldemény kézbesítettnek tekintendő akkor is, ha az átvételt vagy telefax útján kötelesek eljuttatni a címzett megtagadja); b) ajánlott és/vagy tértivevényes postai küldemény útján; c) telefax üzenet vagy elektronikus levél (e-mail) útján, a Kölcsönszerződésben vagy a szerződéskötést követően külön nyilatkozatban megjelölt telefax számrafél értesítési címére, illetve e-mail címreaz általa megadott faxszámra. 13.2. A Kölcsönszerződésnek és a Biztosítéki szerződéseknek a felek adatait tartalmazó fejrészében feltüntetett címekre történő postai kézbesítés eredményes vagy eredménytelen voltának kockázata kizárólag az adott címmel érintett szerződő felet terheli. Ennek megfelelően, a Kölcsönszerződéssel összefüggésben a Bank részéről a másik Mindegyik fél által megadott címre küldött írásbeli értesítések (ide értve a fizetési felszólítást és a felmondást is) akkor is szabályszerűen kézbesítettnek tekintendők, ha a megadott címre küldött értesítést tartalmazó küldemény a címzett részére – nem a Banknak felróható ok miatt – nem kerül kézbesítésre. 13.3. A Bank e-mail esetén az elküldés időpontját, telefax esetén a faxnaplóban megjelölt időpontot tekinti a megérkezés időpontjának. Valamennyi Kötelezett köteles az új értesítési címe közlésével köteles haladéktalanul írásban bejelenteni a Banknakmásik félnek, ha az értesítési címe megváltozott. Értesítési címnek A Felek értesítési címének mindaddig, amíg annak megváltozását az adott személy írásban nem jelentette be a Bank részérebe, az utolsóként megadott értesítési cím, ennek hiányában pedig a vonatkozó szerződésben Szerződésben feltüntetett cím minősül. 13.3. A közvetlen kézbesítés útján eljuttatott nyilatkozatot akkor lehet kézbesítettnek tekinteni, ha a nyilatkozat átvételét a címzett írásban elismerte. Az átvétel elismertnek minősül akkor is, ha az elismerést (a) a Hitelintézet esetében az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségében dolgozó alkalmazottja tette; (b) Ügyfél esetében a vele együtt élő, cselekvőképes, közeli hozzátartozója vagy élettársa tette. 13.4. A Hitelintézet jogosult úgy tekinteni, hogy az Ügyfél tudomásul vette és elfogadta a nyilatkozatban foglaltakat, ha arra a kézhezvételtől számított 8 naptári napon belül nem érkezett írásos észrevétel vagy kifogás. 13.5. Az 13.4 pontban meghatározott szabályok nem vonatkoznak a Felek számára jogot, kötelezettséget keletkeztető, törlő, ezek mértékét megváltoztató nyilatkozatokra. Azokat a küldeményeket, amelyek kézbesítésének tényéhez jogkövetkezmény fűződik, a Felek könyvelt küldeményként, tértivevénnyel kötelesek postára adni. A jelen pont szerinti postai úton megküldött küldeményeket a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteni, ha a címzett az átvételt megtagadta. Ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett a nyilatkozatot nem vette át, a tudomásszerzés időpontja a.) ha nem kereste jelzéssel érkezik vissza: a kézbesítés megkísérlését követő 10. munkanap, b.) ha „átvételt megtagadta” jelzéssel érkezik vissza: a kézbesítés megkísérlésének napja,

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions for Consumer Loans

Kézbesítési szabályok. 13.111.1. A Bankkal kötött szerződések esetében a felek az szerződő feleknek egymás közötti kapcsolattartás kapcsolattartásuk során valamennyi értesítést és közlést írásban kötelesek kell elküldeni a másik fél részére.. Ennek módja lehet: (a) személyes átadás, mely esetben a kézbesítés megtörténtének tényét hitelesen tanúsító módon (pl.: és időpontját az átadás illetve átvétel tényét két együttesen jelenlévő tanú aláírásával igazolja; igazolja (a két tanú együttes jelenlétében átadott küldemény kézbesítettnek tekintendő akkor is, ha az átvételt a címzett megtagadjamegtagadja és ennek ténye kerül a jegyzőkönyvben rögzítésre); (b) ajánlott és/vagy tértivevényes postai küldemény útján; c) telefax üzenet vagy elektronikus levél (e-mail) útján, mely esetben az ajánlott postai küldeményt a Kölcsönszerződésben vagy kézbesítés megkísérlésének napján a szerződéskötést követően külön nyilatkozatban megjelölt telefax számra, illetve e-mail címre. 13.2. A Kölcsönszerződésnek és a Biztosítéki szerződéseknek a felek adatait tartalmazó fejrészében feltüntetett címekre történő postai kézbesítés eredményes vagy eredménytelen voltának kockázata kizárólag az adott címmel érintett szerződő felet terheli. Ennek megfelelően, a Kölcsönszerződéssel összefüggésben a Bank részéről a másik feladó fél által megadott címre küldött írásbeli értesítések (ide értve a fizetési felszólítást és a felmondást is) akkor is szabályszerűen kézbesítettnek tekintendőktekinti, ha a megadott címre küldött értesítést tartalmazó küldemény címzett fél az átvételt megtagadta. Ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett részére – fél az iratot nem vette át (az a Banknak felróható ok miatt – feladó félhez „nem kerül kézbesítésrekereste” jelzéssel érkezett vissza), az iratot - az ellenkező bizonyításáig - a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon a feladó fél kézbesítettnek tekinti; (c) az Adós által a Szerződésben meghatározott telefaxszámra megküldött telefax üzenet útján, mely esetben az értesítést/közlést az activity reportban megjelölt időpontban kell kézbesítettnek tekinteni. 13.311.2. A Bank e-mail esetén Az Adós saját felelősségére köteles gondoskodni arról, hogy az elküldés időpontját, telefax értesítést a megjelölt telefonszámon működő telefaxra a Hitelintézet mindenkor képes legyen elküldeni. 11.3. Az Adós ezirányú igénye esetén a faxnaplóban megjelölt időpontot tekinti Hitelintézet az értesítéseket/közléseket az Adós által a megérkezés időpontjának. Valamennyi Kötelezett az új értesítési címe közlésével köteles haladéktalanul írásban bejelenteni a Banknak, ha az értesítési címe megváltozott. Értesítési címnek mindaddig, amíg annak megváltozását az adott személy írásban nem jelentette be a Bank részére, az utolsóként megadott értesítési cím, ennek hiányában pedig a vonatkozó szerződésben feltüntetett cím minősülSzerződésben meghatározott email címre is elküldi.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions for Agricultural Loans

Kézbesítési szabályok. 13.112.1. A Bankkal kötött szerződések esetében a szerződő felek az megállapodnak, hogy egymás közötti kapcsolattartás kapcsolattartásuk során valamennyi lényeges értesítést és közlést írásban kötelesek kell elküldeni a másik fél részére.. Ennek módja lehet: (a) személyes átadás, a kézbesítés megtörténtének tényét hitelesen tanúsító módon (pl.: az átadás illetve átvétel tényét két együttesen jelenlévő tanú aláírásával igazolja; a két tanú együttes jelenlétében átadott küldemény kézbesítettnek tekintendő akkor is, ha az átvételt a címzett megtagadja); (b) postai levél, ajánlott és/vagy tértivevényes postai küldemény útján; (c) telefax üzenet vagy legalább fokozott biztonságú elektronikus levél (e-mail) aláírással ellátott elektronikus dokumentum útján. Lényeges értesítésnek és közlésnek minősül minden, a Kölcsönszerződésben Szerződésben, vagy a szerződéskötést követően külön nyilatkozatban megjelölt telefax számrajelen ÁSZF-ben az Ügyfelet a pénzintézettel szemben terhelő értesítési (közlési) kötelezettség, illetve e-mail címrea pénzintézet Ügyfélnek küldött felszólítása, felmondása. 13.212.2. A Kölcsönszerződésnek és a Biztosítéki szerződéseknek a felek adatait tartalmazó fejrészében feltüntetett címekre történő Felek megállapodnak, hogy az ajánlott postai kézbesítés eredményes vagy eredménytelen voltának kockázata kizárólag küldemény az adott címmel érintett szerződő felet terheli. Ennek megfelelően, a Kölcsönszerződéssel összefüggésben a Bank részéről a másik fél által megadott címre küldött írásbeli értesítések (ide értve a fizetési felszólítást és a felmondást is) akkor is szabályszerűen kézbesítettnek tekintendők, ha a megadott címre küldött értesítést tartalmazó küldemény a címzett részére – nem a Banknak felróható ok miatt – nem kerül kézbesítésreigazolt feladástól számított második munkanapon tekintendő kézbesítettnek. 13.312.3. A Bank e-mail esetén Az Ügyfél lakcímének / székhelyének / egyéb értesítési címének megváltozása a pénzintézet szempontjából azon időponttól kezdődően joghatályos, amikor azt az elküldés időpontját, telefax esetén Ügyfél a faxnaplóban megjelölt időpontot tekinti a megérkezés időpontjánakpénzintézet részére írásban bejelenti. 12.4. Valamennyi Kötelezett Amennyiben az új értesítési címe közlésével köteles haladéktalanul írásban Ügyfél elmulasztja bejelenteni a Banknakpénzintézetnél nyilvántartott adatai megváltozását, ha úgy a pénzintézet részére köteles megtéríteni az értesítési címe megváltozottadatok felkutatásával felmerült költségeket. 12.5. Értesítési címnek mindaddigAz Ügyfél tudomásul veszi, amíg annak megváltozását hogy a részére a pénzintézet által ismert legutolsó kézbesítési címre ajánlott- tértivevényes levélben elküldött valamennyi irat a feladástól számított 10. munkanapon az adott személy írásban esetben is kézbesítettnek tekintendő, amennyiben azt a postai szolgáltató elköltözött / nem jelentette be a Bank részére, az utolsóként megadott értesítési cím, ennek hiányában pedig a vonatkozó szerződésben feltüntetett kereste / ismeretlen / átvételt megtagadta vagy cím minősülelégtelen jelzéssel látta el.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Kézbesítési szabályok. 13.110.1. A Bankkal kötött szerződések esetében a felek az szerződő feleknek egymás közötti kapcsolattartás kapcsolattartásuk során valamennyi értesítést és közlést írásban kötelesek kell elküldeni a másik fél részére.. Ennek módja lehet: a) személyes átadás, mely esetben a kézbesítés megtörténtének tényét hitelesen tanúsító módon (pl.: és időpontját az átadás illetve átvétel tényét két együttesen jelenlévő tanú aláírásával igazolja; igazolja (a két tanú együttes jelenlétében átadott küldemény kézbesítettnek tekintendő akkor is, ha az átvételt a címzett megtagadjamegtagadja és ennek ténye kerül a jegyzőkönyvben rögzítésre); b) ajánlott és/vagy tértivevényes postai küldemény útján, mely esetben az ajánlott postai küldeményt a kézbesítés megkísérlésének napján a feladó fél kézbesítettnek tekinti, ha a címzett fél az átvételt megtagadta. Ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett fél az iratot nem vette át (az a feladó félhez „nem kereste” jelzéssel érkezett vissza), az iratot - az ellenkező bizonyításáig - a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon a feladó fél kézbesítettnek tekinti; c) az Adós által a Szerződésben meghatározott telefaxszámra megküldött telefax üzenet vagy elektronikus levél (e-mail) útján, a Kölcsönszerződésben vagy a szerződéskötést követően külön nyilatkozatban mely esetben az értesítést/közlést az activity reportban megjelölt telefax számra, illetve e-mail címreidőpontban kell kézbesítettnek tekinteni. 13.210.2. A Kölcsönszerződésnek és Az Adós saját felelősségére köteles gondoskodni arról, hogy az értesítést a Biztosítéki szerződéseknek megjelölt telefonszámon működő telefaxra a felek adatait tartalmazó fejrészében feltüntetett címekre történő postai kézbesítés eredményes vagy eredménytelen voltának kockázata kizárólag az adott címmel érintett szerződő felet terheli. Ennek megfelelően, a Kölcsönszerződéssel összefüggésben a Bank részéről a másik fél által megadott címre küldött írásbeli értesítések (ide értve a fizetési felszólítást és a felmondást is) akkor is szabályszerűen kézbesítettnek tekintendők, ha a megadott címre küldött értesítést tartalmazó küldemény a címzett részére – nem a Banknak felróható ok miatt – nem kerül kézbesítésreHitelintézet mindenkor képes legyen elküldeni. 13.310.3. A Bank e-mail esetén az elküldés időpontját, telefax Az Adós ezirányú igénye esetén a faxnaplóban megjelölt időpontot tekinti Hitelintézet az értesítéseket/közléseket az Adós által a megérkezés időpontjának. Valamennyi Kötelezett az új értesítési címe közlésével köteles haladéktalanul írásban bejelenteni a Banknak, ha az értesítési címe megváltozott. Értesítési címnek mindaddig, amíg annak megváltozását az adott személy írásban nem jelentette be a Bank részére, az utolsóként megadott értesítési cím, ennek hiányában pedig a vonatkozó szerződésben feltüntetett cím minősülSzerződésben meghatározott email címre is elküldi.

Appears in 1 contract

Samples: Loan Agreement

Kézbesítési szabályok. 13.1. A Bankkal kötött szerződések esetében 10.1 Szállító által a felek az egymás közötti kapcsolattartás során valamennyi értesítést és közlést írásban kötelesek elküldeni Megrendelőhöz intézett azon írásbeli nyilatkozatokat, amelyeket a másik fél részére. a) személyes átadásSzállító részére a Megrendelő által megadott levelezési címre, szabályszerűen postára adtak a Megrendelő által közöltnek, a kézbesítés megtörténtének tényét hitelesen tanúsító módon (pl.: az átadás illetve átvétel tényét két együttesen jelenlévő tanú aláírásával igazolja; a két tanú együttes jelenlétében átadott küldemény 10.3 pont szerint részére kézbesítettnek tekintendő kell tekinteni akkor is, ha a küldemény ténylegesen nem volt kézbesíthető - küldeménynek az átvételt első postai kézbesítése megkísérlése napjától, ha ez nem állapítható meg, akkor a címzett megtagadja); b) ajánlott és/vagy tértivevényes postai küldemény útján; c) telefax üzenet vagy elektronikus levél (e-mail) útjánkézbesítés második megkísérlése napjától számított ötödik munkanapon - ha ez sem állapítható meg, a Kölcsönszerződésben vagy a szerződéskötést követően külön nyilatkozatban megjelölt telefax számrakézbesítés másodszori megkísérlésére nem is került sor, akkor azon a napon, amelyen a kézbesítetlen küldeményt a posta a feladónak visszaküldte. Elektronikus számlainformáció cseréjének, illetve e-mail címrekézbesítési vonatkozásait a 2007. évi CXXVII. törvény §175. tartalmazza. 13.2. 10.2 A Kölcsönszerződésnek Megrendelő köteles a fenti nyilatkozatok kötésére és kézbesítésére vonatkozó előírásokra tekintettel gondoskodni arról, hogy a Biztosítéki szerződéseknek fentiekben megadott kézbesítési címen a felek adatait tartalmazó fejrészében feltüntetett címekre történő szerződés megkötésétől e szerződés megszűnéséig folyamatosan rendelkezzen a postai kézbesítés eredményes vagy eredménytelen voltának kockázata kizárólag az adott címmel érintett szerződő felet terheliküldemények átvételére jogosult személlyel (képviselővel). Ennek megfelelőenelmulasztása esetén, a Kölcsönszerződéssel összefüggésben a Bank részéről a másik fél az átvételre jogosult személy (képviselő) hiányára, előnyök szerzése, illetve hátrányok elkerülése végett nem hivatkozhat. 10.3 A Megrendelő címére Szállító által megadott címre küldött írásbeli értesítések (ide értve a fizetési felszólítást és a felmondást is) nyilatkozatot akkor is szabályszerűen kézbesítettnek tekintendőkkell tekinteni, ha a megadott címre küldött értesítést tartalmazó küldemény címzett megtagadta annak átvételét „nem fogadta el” — vagy „ismeretlen”, jelzéssel érkezett vissza Szállítóhoz a címzett részére – postai küldemény, továbbá, ha „elköltözött”, „cím elégtelen” vagy „nem kereste” jelzéssel érkezett vissza a Banknak felróható ok miatt – nem kerül kézbesítésrepostai küldemény. 13.3. 10.4 A Bank e-mail esetén az elküldés időpontjátfenti szabályok a kézbesítési megbízottra, telefax esetén illetve a faxnaplóban megjelölt időpontot tekinti kezesre is vonatkoznak, azzal, hogy a megérkezés időpontjának. Valamennyi Kötelezett az új értesítési címe közlésével köteles haladéktalanul írásban bejelenteni joghatály kézbesítési megbízott esetében a Banknak, ha az értesítési címe megváltozott. Értesítési címnek mindaddig, amíg annak megváltozását az adott személy írásban nem jelentette be a Bank részére, az utolsóként megadott értesítési cím, ennek hiányában pedig a vonatkozó szerződésben feltüntetett cím minősülmeghatalmazást adó vonatkozásában áll be.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Kézbesítési szabályok. 13.1A Bank az Ügyfél és a biztosítékot nyújtó harmadik személy részére szóló értesítéseket, egyoldalú jognyilatkozatokat és elszámolásokat az Ügyfél és a biztosítékot nyújtó harmadik személy által a kölcsönszerződés adatlapján meghatározott levelezési címére, ennek hiányában székhelyére, posta útján egyszerű küldeményként vagy megbízottja útján személyes kézbesítéssel – és az Ügyfél és a biztosítékot nyújtó harmadik személy kifejezett kérelmére - elektronikus levél vagy telefax útján küldi meg, vagy a hivatalos honlapján: “xxxxxxxxxxx.xx” teszi közzé. Az így elküldött értesítést a postai feladástól számított 5. napon, a megbízottól történő átvételkor, elektronikus levél vagy telefax útján történt közlés esetén a küldés időpontjában, illetve a honlapon történő közzétételkor kézbesítettnek kell tekinteni. Az Ügyfél és a biztosítékot nyújtó harmadik személy az értesítési címének megváltozását írásban köteles bejelenteni a Banknak. Az adatok pontatlan megjelölése vagy a változások bejelentésének elmaradása esetén a Bankot nem terheli felelősség az értesítési cím elégtelen megjelölése miatti eredménytelen vagy késedelmes kézbesítésből eredő következményekért. Az értesítés átvételéig a Bank az Ügyfél és a biztosítékot nyújtó harmadik személy korábbi címére küldi meg értesítéseit. A Bankkal kötött szerződések esetében Bank a felek nyilatkozatait elektronikus levél útján vagy telefaxon abban az egymás közötti kapcsolattartás során valamennyi értesítést esetben juttatja el az Ügyfélhez és közlést írásban kötelesek elküldeni a másik fél részére. a) személyes átadás, a kézbesítés megtörténtének tényét hitelesen tanúsító módon (pl.: az átadás illetve átvétel tényét két együttesen jelenlévő tanú aláírásával igazolja; a két tanú együttes jelenlétében átadott küldemény kézbesítettnek tekintendő akkor isbiztosítékot nyújtó harmadik személyhez, ha az átvételt Ügyfél és a címzett megtagadja); b) ajánlott és/vagy tértivevényes postai küldemény útján; c) telefax üzenet vagy elektronikus levél (biztosítékot nyújtó harmadik személy írásban e-mail) útján, a Kölcsönszerződésben vagy a szerződéskötést követően külön nyilatkozatban megjelölt telefax számra, illetve e-mail címre/fax nyilatkozatot tesz. 13.2. A Kölcsönszerződésnek és a Biztosítéki szerződéseknek a felek adatait tartalmazó fejrészében feltüntetett címekre történő postai kézbesítés eredményes vagy eredménytelen voltának kockázata kizárólag az adott címmel érintett szerződő felet terheli. Ennek megfelelően, a Kölcsönszerződéssel összefüggésben a Bank részéről a másik fél által megadott címre küldött írásbeli értesítések (ide értve a fizetési felszólítást és a felmondást is) akkor is szabályszerűen kézbesítettnek tekintendők, ha a megadott címre küldött értesítést tartalmazó küldemény a címzett részére – nem a Banknak felróható ok miatt – nem kerül kézbesítésre. 13.3. A Bank e-mail esetén az elküldés időpontját, telefax esetén a faxnaplóban megjelölt időpontot tekinti a megérkezés időpontjának. Valamennyi Kötelezett az új értesítési címe közlésével köteles haladéktalanul írásban bejelenteni a Banknak, ha az értesítési címe megváltozott. Értesítési címnek mindaddig, amíg annak megváltozását az adott személy írásban nem jelentette be a Bank részére, az utolsóként megadott értesítési cím, ennek hiányában pedig a vonatkozó szerződésben feltüntetett cím minősül.

Appears in 1 contract

Samples: Vehicle Financing Loan Transactions

Kézbesítési szabályok. 13.1. A Bankkal kötött szerződések esetében a felek az szerződő feleknek egymás közötti kapcsolattartás kapcsolattartásuk során valamennyi értesítést és közlést írásban kötelesek kell elküldeni a másik fél részére.. Ennek módja lehet: a) személyes átadás, mely esetben a kézbesítés megtörténtének tényét hitelesen tanúsító módon (pl.: és időpontját, az átadás illetve átvétel tényét két együttesen jelenlévő tanú aláírásával igazolja; igazolja (a két tanú együttes jelenlétében átadott küldemény kézbesítettnek tekintendő akkor is, ha az átvételt a címzett megtagadja, és ennek ténye kerül a jegyzőkönyvben rögzítésre); b) ajánlott és/vagy tértivevényes postai küldemény útján, mely esetben az ajánlott postai küldeményt a kézbesítés megkísérlésének napján a feladó fél kézbesítettnek tekinti, ha a címzett fél az átvételt megtagadta. Ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett fél az iratot nem vette át (az a feladó félhez „nem kereste” jelzéssel érkezett vissza), az iratot - az ellenkező bizonyításáig – a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon a feladó fél kézbesítettnek tekinti; c) az Adós által a Szerződésben meghatározott telefaxszámra megküldött telefax üzenet vagy elektronikus levél (e-mail) útján, a Kölcsönszerződésben vagy a szerződéskötést követően külön nyilatkozatban mely esetben az értesítést/közlést az activity reportban megjelölt telefax számra, illetve e-mail címreidőpontban kell kézbesítettnek tekinteni. 13.2. A Kölcsönszerződésnek és Az Adós saját felelősségére köteles gondoskodni arról, hogy az értesítést a Biztosítéki szerződéseknek megjelölt telefonszámon működő telefaxra a felek adatait tartalmazó fejrészében feltüntetett címekre történő postai kézbesítés eredményes vagy eredménytelen voltának kockázata kizárólag az adott címmel érintett szerződő felet terheli. Ennek megfelelően, a Kölcsönszerződéssel összefüggésben a Bank részéről a másik fél által megadott címre küldött írásbeli értesítések (ide értve a fizetési felszólítást és a felmondást is) akkor is szabályszerűen kézbesítettnek tekintendők, ha a megadott címre küldött értesítést tartalmazó küldemény a címzett részére – nem a Banknak felróható ok miatt – nem kerül kézbesítésreHitelintézet mindenkor képes legyen elküldeni. 13.3. A Bank e-mail esetén az elküldés időpontját, telefax Az Adós ez irányú igénye esetén a faxnaplóban megjelölt időpontot tekinti Hitelintézet az értesítéseket/közléseket az Adós által a megérkezés időpontjának. Valamennyi Kötelezett az új értesítési címe közlésével köteles haladéktalanul írásban bejelenteni a Banknak, ha az értesítési címe megváltozott. Értesítési címnek mindaddig, amíg annak megváltozását az adott személy írásban nem jelentette be a Bank részére, az utolsóként megadott értesítési cím, ennek hiányában pedig a vonatkozó szerződésben feltüntetett cím minősülSzerződésben meghatározott email címre is elküldi.

Appears in 1 contract

Samples: Fogyasztási Kölcsön Szerződés

Kézbesítési szabályok. 13.1. A Bankkal kötött szerződések esetében a felek Felek az egymás közötti kapcsolattartás során valamennyi értesítést és közlést írásban egymáshoz intézett értesítéseket (szerződéses ajánlat, nyilatkozatok, okmányok stb.) - közvetlen kézbesítés útján (személyesen vagy futárral), postai úton, vagy telefax útján kötelesek elküldeni a másik fél részére. a) személyes átadás, a kézbesítés megtörténtének tényét hitelesen tanúsító módon (pl.: az átadás illetve átvétel tényét két együttesen jelenlévő tanú aláírásával igazolja; a két tanú együttes jelenlétében átadott küldemény kézbesítettnek tekintendő akkor is, ha az átvételt eljuttatni a címzett megtagadja); b) ajánlott és/vagy tértivevényes postai küldemény útján; c) telefax üzenet vagy elektronikus levél (e-mail) útján, a Kölcsönszerződésben vagy a szerződéskötést követően külön nyilatkozatban megjelölt telefax számrafél értesítési címére, illetve e-mail címreaz általa megadott faxszámra. 13.2. A Kölcsönszerződésnek és a Biztosítéki szerződéseknek a felek adatait tartalmazó fejrészében feltüntetett címekre történő postai kézbesítés eredményes vagy eredménytelen voltának kockázata kizárólag az adott címmel érintett szerződő felet terheli. Ennek megfelelően, a Kölcsönszerződéssel összefüggésben a Bank részéről a másik Mindegyik fél által megadott címre küldött írásbeli értesítések (ide értve a fizetési felszólítást és a felmondást is) akkor is szabályszerűen kézbesítettnek tekintendők, ha a megadott címre küldött értesítést tartalmazó küldemény a címzett részére – nem a Banknak felróható ok miatt – nem kerül kézbesítésre. 13.3. A Bank e-mail esetén az elküldés időpontját, telefax esetén a faxnaplóban megjelölt időpontot tekinti a megérkezés időpontjának. Valamennyi Kötelezett köteles az új értesítési címe közlésével köteles haladéktalanul írásban bejelenteni a Banknakmásik félnek, ha az értesítési címe megváltozott. Értesítési címnek A Felek értesítési címének mindaddig, amíg annak megváltozását az adott személy írásban nem jelentette be a Bank részérebe, az utolsóként megadott értesítési cím, ennek hiányában pedig a vonatkozó szerződésben Hitelszerződésben feltüntetett cím székhely (cím) minősül. 13.3. A közvetlen kézbesítés útján eljuttatott nyilatkozatot akkor lehet kézbesítettnek tekinteni, ha a nyilatkozat átvételét a címzett írásban elismerte, vagy két tanú jelenlétében megtagadta. Az átvétel elismertnek minősül akkor is, ha az elismerést a) Hitelintézet esetében az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségében dolgozó alkalmazottja tette; b) Ügyfél esetében a vele együtt élő cselekvőképes közeli hozzátartozója vagy élettársa tette. 13.4. A Hitelintézet jogosult úgy tekinteni, hogy az Ügyfél tudomásul vette és elfogadta a nyilatkozatban foglaltakat, ha arra a kézhezvételtől számított 8 naptári napon belül nem érkezett írásos észrevétel vagy kifogás. 13.5. Az előző pontban meghatározott szabályok nem vonatkoznak a Felek számára jogot, kötelezettséget keletkeztető, törlő, ezek mértékét megváltoztató nyilatkozatokra. Azokat a küldeményeket, amelyek kézbesítésének tényéhez jogkövetkezmény fűződik, a Felek könyvelt küldeményként, tértivevénnyel kötelesek postára adni. A jelen pont szerinti postai úton megküldött küldeményeket a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteni, ha a címzett az átvételt megtagadta. 13.6. A Hitelintézet által az Ügyfél ismert legutolsó kézbesítési címre feladott postai küldemény a feladástól számított 10. munkanapon kézbesítettnek tekintendő, amennyiben azt a postai szolgáltató elköltözött / nem kereste / ismeretlen vagy cím elégtelen jelzéssel látta el. 13.7. A Hitelintézet által az Adósok bármelyikének kézbesített küldemény valamennyi Adóssal szemben kézbesítettnek minősül. 13.8. Az Ügyfél köteles a Hitelintézet részére a Hitelszerződésben megadott adatainak megváltozását – a változást igazoló okirat bemutatásával - 5 munkanapon belül bejelenteni. 13.9. Amennyiben az Ügyfél elmulasztja bejelenteni a Hitelintézetnél nyilvántartott adatai megváltozását, úgy a

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Kézbesítési szabályok. 13.1. A Bankkal kötött szerződések esetében a felek az szerződő feleknek egymás közötti kapcsolattartás kapcsolattartásuk során valamennyi értesítést és közlést írásban kötelesek kell elküldeni a másik fél részére.. Ennek módja lehet: (a) személyes átadás, mely esetben a kézbesítés megtörténtének tényét hitelesen tanúsító módon (pl.: és időpontját, az átadás illetve átvétel tényét két együttesen jelenlévő tanú aláírásával igazolja; igazolja (a két tanú együttes jelenlétében átadott küldemény kézbesítettnek tekintendő akkor is, ha az átvételt a címzett megtagadja, és ennek ténye kerül a jegyzőkönyvben rögzítésre); (b) ajánlott és/vagy tértivevényes postai küldemény útján, mely esetben az ajánlott postai küldeményt a kézbesítés megkísérlésének napján a feladó fél kézbesítettnek tekinti, ha a címzett fél az átvételt megtagadta. Ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett fél az iratot nem vette át (az a feladó félhez „nem kereste” jelzéssel érkezett vissza), az iratot - az ellenkező bizonyításáig - a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon a feladó fél kézbesítettnek tekinti; (c) az Adós által a Szerződésben meghatározott telefaxszámra megküldött telefax üzenet vagy elektronikus levél (e-mail) útján, a Kölcsönszerződésben vagy a szerződéskötést követően külön nyilatkozatban mely esetben az értesítést/közlést az activity reportban megjelölt telefax számra, illetve e-mail címreidőpontban kell kézbesítettnek tekinteni. 13.2. A Kölcsönszerződésnek és Az Adós saját felelősségére köteles gondoskodni arról, hogy az értesítést a Biztosítéki szerződéseknek megjelölt telefonszámon működő telefaxra a felek adatait tartalmazó fejrészében feltüntetett címekre történő postai kézbesítés eredményes vagy eredménytelen voltának kockázata kizárólag az adott címmel érintett szerződő felet terheli. Ennek megfelelően, a Kölcsönszerződéssel összefüggésben a Bank részéről a másik fél által megadott címre küldött írásbeli értesítések (ide értve a fizetési felszólítást és a felmondást is) akkor is szabályszerűen kézbesítettnek tekintendők, ha a megadott címre küldött értesítést tartalmazó küldemény a címzett részére – nem a Banknak felróható ok miatt – nem kerül kézbesítésreTakarékszövetkezet mindenkor képes legyen elküldeni. 13.3. A Bank e-mail esetén az elküldés időpontját, telefax Az Adós ez irányú igénye esetén a faxnaplóban megjelölt időpontot tekinti Takarékszövetkezet az értesítéseket/közléseket az Adós által a megérkezés időpontjának. Valamennyi Kötelezett az új értesítési címe közlésével köteles haladéktalanul írásban bejelenteni a Banknak, ha az értesítési címe megváltozott. Értesítési címnek mindaddig, amíg annak megváltozását az adott személy írásban nem jelentette be a Bank részére, az utolsóként megadott értesítési cím, ennek hiányában pedig a vonatkozó szerződésben feltüntetett cím minősülSzerződésben meghatározott email címre is elküldi.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Kézbesítési szabályok. 13.13.1. A Bankkal kötött szerződések esetében a felek nyilatkozatok hatályosságához szükséges, hogy az egymás közötti kapcsolattartás során valamennyi értesítést és közlést írásban kötelesek elküldeni a másik fél részérefélhez megérkezzék. a) 3.2. személyes átadás, mely esetben a címzett, illetőleg képviseletében eljáró személy köteles az átadott - átvett küldemény, illetőleg kísérőlevél másolati példányát a kézbesítés megtörténtének tényét hitelesen tanúsító módon megtörténte igazolása céljából keltezett aláírásával ellátni. 3.3. postai kézbesítés ajánlott, tértivevényes küldemény útján Szerződő felek megállapodnak, hogy egymás között intézett azon írásbeli nyilatkozatokat, melyek a címzett pontos megjelölése mellett (pl.: az átadás illetve átvétel tényét két együttesen jelenlévő tanú aláírásával igazolja; a két tanú együttes jelenlétében átadott küldemény hitel-és kölcsön vagy egyéb a kötelezettségvállalásra vonatkozószerződés bevezető részében meghatározott címre), tértivevényes és ajánlott levélpostai küldeményként szabályszerűen postára adtak, a címzett részére közöltnek, részére kézbesítettnek tekintendő kell tekinteni akkor is, ha az átvételt a küldemény ténylegesen kézbesíthető nem volt, vagy arról a címzett megtagadja); b) ajánlott és/vagy tértivevényes nem szerzett tudomást, mégpedig az e küldeménynek az első postai küldemény útján; c) telefax üzenet vagy elektronikus levél (e-mail) útjánkézbesítése napjától, ha ez nem állapítható meg, akkor a Kölcsönszerződésben vagy a szerződéskötést követően külön nyilatkozatban megjelölt telefax számra, illetve e-mail címrepostai kézbesítés második megkísérlésének napjától számított 5. munkanapon. 13.23.4. A Kölcsönszerződésnek Szerződő felek kötelezik magukat, hogy a jognyilatkozatok közlésére és kézbesítésére vonatkozó megállapodásukra tekintettel gondoskodnak arról, hogy az egymás tudomására hozott kézbesítési címen a Biztosítéki szerződéseknek szerződés fennállása alatt folyamatosan rendelkeznek küldemények átvételére jogosult személlyel, továbbá a felek adatait tartalmazó fejrészében feltüntetett címekre történő postai kézbesítés eredményes székhely, lakhely vagy eredménytelen voltának kockázata kizárólag az adott címmel érintett szerződő felet terheli. Ennek megfelelően, a Kölcsönszerződéssel összefüggésben a Bank részéről levelezési cím megváltozását a másik fél által megadott címre küldött írásbeli értesítések (ide értve a fizetési felszólítást és a felmondást is) akkor is szabályszerűen kézbesítettnek tekintendők, ha a megadott címre küldött értesítést tartalmazó küldemény a címzett részére – nem a Banknak felróható ok miatt – nem kerül kézbesítésre. 13.3féllel haladéktalanul írásban közlik. A Bank e-mail esetén az elküldés időpontját, telefax Ezen kötelezettsége elmulasztása esetén a faxnaplóban megjelölt időpontot tekinti képviselő személy hiányára, továbbá a megérkezés időpontjának. Valamennyi Kötelezett az új értesítési címe közlésével köteles haladéktalanul írásban bejelenteni a Banknak, ha az értesítési címe megváltozott. Értesítési címnek mindaddig, amíg annak megváltozását az adott személy írásban nem jelentette be a Bank részére, az utolsóként megadott értesítési cím, ennek hiányában pedig a vonatkozó szerződésben feltüntetett cím minősüljognyilatkozatok közlésének elmaradására előnyök szerzése végett egyik fél sem hivatkozhat.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozói Hitelezési Üzletszabályzat

Kézbesítési szabályok. 13.1. A Bankkal kötött szerződések esetében felek – amennyiben a felek jelen ÁSZF másként nem rendelkezik – az egymás közötti kapcsolattartás kapcsolattartásuk során valamennyi lényeges értesítést és közlést írásban kötelesek elküldeni megtenni a másik fél részére.. Ennek módja lehet: a) a felek általi személyes átadás, a kézbesítés megtörténtének tényét hitelesen tanúsító módon átadás (pl.: az átadás illetve átvétel tényét két együttesen jelenlévő tanú aláírásával igazolja; a két tanú együttes jelenlétében átadott küldemény kézbesítettnek tekintendő akkor is, ha az átvételt a címzett megtagadja); b) a Hitelintézet által az Ügyfélnek küldött postai levél az Általános Üzletszabályzatban meghatározottak szerint, c) a felek általi ajánlott és/vagy tértivevényes postai küldemény útján; cd) telefax üzenet vagy a felek általi legalább fokozott biztonságú elektronikus levél (e-mail) aláírással ellátott elektronikus dokumentum útján, a Kölcsönszerződésben vagy a szerződéskötést követően külön nyilatkozatban megjelölt telefax számra, illetve e-mail címre. 13.2. A Kölcsönszerződésnek és a Biztosítéki szerződéseknek a felek adatait tartalmazó fejrészében feltüntetett címekre történő Az ajánlott postai kézbesítés eredményes vagy eredménytelen voltának kockázata kizárólag küldemény az adott címmel érintett szerződő felet terheli. Ennek megfelelően, a Kölcsönszerződéssel összefüggésben a Bank részéről a másik fél által megadott címre küldött írásbeli értesítések (ide értve a fizetési felszólítást és a felmondást is) akkor is szabályszerűen kézbesítettnek tekintendők, ha a megadott címre küldött értesítést tartalmazó küldemény a címzett részére – nem a Banknak felróható ok miatt – nem kerül kézbesítésreigazolt feladástól számított második munkanapon tekintendő kézbesítettnek. 13.3. A Bank e-mail esetén Hitelintézet által az elküldés időpontjátAdósok bármelyikének kézbesített küldemény valamennyi Adóssal szemben kézbesítettnek minősül. 13.4. Az Ügyfél köteles a Hitelintézet részére a Szerződésben megadott nevének, telefax esetén lakcímének vagy egyéb értesítési címének megváltozását – a faxnaplóban megjelölt időpontot tekinti változást igazoló okirat bemutatásával - 5 munkanapon belül bejelenteni. 13.5. Az Ügyfél lakcímének, vagy egyéb értesítési címének megváltozása a megérkezés időpontjánakHitelintézet szempontjából azon 13.6. Valamennyi Kötelezett Amennyiben az új értesítési címe közlésével köteles haladéktalanul írásban Ügyfél elmulasztja bejelenteni a BanknakHitelintézetnél nyilvántartott adatai megváltozását, ha úgy a Hitelintézet jogosult az értesítési címe megváltozottAdósra áthárítani az adatok felkutatásával felmerült igazolt költségeket. 13.7. Értesítési címnek mindaddigÜgyfél tudomásul veszi, amíg annak megváltozását hogy a részére a Hitelintézet által ismert legutolsó kézbesítési címre feladott postai küldemény a feladástól számított 10. munkanapon az adott személy írásban esetben is kézbesítettnek tekintendő, amennyiben azt a postai szolgáltató elköltözött / nem jelentette be a Bank részére, az utolsóként megadott értesítési cím, ennek hiányában pedig a vonatkozó szerződésben feltüntetett kereste / ismeretlen / átvételt megtagadta vagy cím minősülelégtelen jelzéssel látta el.

Appears in 1 contract

Samples: Hitel / Kölcsön Szerződés