Közszolgáltató nyilatkozatai mintaszakaszok

Közszolgáltató nyilatkozatai. Közszolgáltató a Szerződés keltének napján az alábbi nyilatkozatokat teszi: a) Közszolgáltató a magyar jogszabályok szerint létrejött, bejegyzett és működő korlátolt felelősségű társaság; b) Közszolgáltató képviselője jogosult arra, hogy a Szerződést aláírja és az abban vállalt kötelezettségeit teljesítse; c) a Közszolgáltatónak a Szerződésben vállalt kötelezettségei jogszerűek, érvényesek és kötelező erejűek; d) a Szerződés Közszolgáltató képviselője általi aláírása és az abban foglalt jogok Közszolgáltató általi (i) a Közszolgáltató társasági okirataival; (ii) a Közszolgáltatóra vonatkozó jogszabályokkal vagy (iii) semmilyen a Közszolgáltató vagy a Közszolgáltató vagyona tekintetében kötelező érvényű megállapodással. e) Közszolgáltató rendelkezik minden olyan, jogszabály által előírt engedéllyel, mely a Közszolgáltatási Tevékenység folytatásához szükséges;
Közszolgáltató nyilatkozatai. Közszolgáltató a szerződés keltének napján az alábbi nyilatkozatokat teszi, illetve tartja fenn: a) Közszolgáltató a magyar jogszabályok szerint létrejött, bejegyzett és zártkörűen működő részvénytársaság; b) Közszolgáltató képviselői jogosultak arra, hogy a Szerződést aláírják; c) A Közszolgáltatónak a Szerződésben vállalt kötelezettségei jogszerűek, érvényesek és kötelező erejűek; d) A Szerződés Közszolgáltató képviselői általi aláírása és az abban foglalt jogok Közszolgáltató általi gyakorlása, illetve kötelezettségek Közszolgáltató általi teljesítése nincsen ellentétben: (i) a Közszolgáltató társasági okirataival; (ii) a Közszolgáltatóra vonatkozó jogszabályokkal vagy (iii) semmilyen a Közszolgáltató vagy a Közszolgáltató vagyona tekintetében kötelező érvényű megállapodással. e) Közszolgáltató rendelkezik minden olyan, jogszabály által előírt engedéllyel, mely a Közszolgáltatási tevékenység folytatásához szükséges; f) Közszolgáltató rendelkezik a Közszolgáltatási kötelezettség teljesítéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételekkel; g) Közszolgáltató a közszolgáltatási szerződés hatálya alatt rendelkezik hatályos felelősségbiztosítással, valamint h) Közszolgáltató ellen nincs folyamatban olyan bírósági, választott bírósági vagy közigazgatási eljárás, amely kedvezőtlen elbírálás esetén veszélyezteti a közszolgáltatási kötelezettség teljesítését, és a Közszolgáltató legjobb tudomása szerint ilyen eljárás nem is fenyeget, i) Közszolgáltató biztosítani tudja a közszolgáltatás - külön jogszabályban meghatározott - mindazon személyi és tárgyi, valamint közegészségügyi feltételeit, amelyek garantálják a közszolgáltatás tartós és a környezetvédelmi szempontoknak maradéktalanul megfelelő ellátását, j) A végzendő begyűjtési tevékenységet a begyűjtés helye szerint illetékes vízügyi hatóságnak bejelentette, és a vízügyi hatóság a tevékenységet nyilvántartásba vette, és rendelkezik a külön jogszabályban meghatározottaknak megfelelő mértékű biztosítékkal, garanciával; k) Kijelenti, hogy átlátható szervezetnek minősülő gazdálkodó szervezet, nem esik az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.) 41. § (6) bekezdésében foglalt tilalom alá.
Közszolgáltató nyilatkozatai. Közszolgáltató a Szerződés keltének napján az alábbi nyilatkozatokat teszi: (a) Közszolgáltató a magyar jogszabályok szerint létrejött, bejegyzett és működő zártkörűen működő részvénytársaság;
Közszolgáltató nyilatkozatai. Közszolgáltató a Szerződés-módosítás keltének napján az alábbi nyilatkozatokat teszi, illetve tartja fenn:
Közszolgáltató nyilatkozatai. Közszolgáltató a Szerződés keltének napján az alábbi nyilatkozatokat teszi: a) Közszolgáltató a magyar jogszabályok szerint létrejött, bejegyzett és működő gazdasági társaság; b) Közszolgáltató képviselője jogosult arra, hogy a Szerződést aláírja és az abban vállalt kötelezettségeit teljesítse; c) a Közszolgáltatónak a Szerződésben vállalt kötelezettségei jogszerűek, érvényesek és kötelező erejűek; d) a Szerződés Közszolgáltató képviselője általi aláírása és az abban foglalt jogok Közszolgáltató általi gyakorlása, illetve kötelezettségek Közszolgáltató általi teljesítése nincsen ellentétben: - a Közszolgáltató társasági okirataival; - a Közszolgáltatóra vonatkozó jogszabályokkal vagy - semmilyen a Közszolgáltató vagy a Közszolgáltató vagyona tekintetében kötelező érvényű megállapodással; e) Közszolgáltató rendelkezik minden olyan, jogszabály által előírt engedéllyel, személyi és tárgyi feltétellel, mely az Üzemeltetési Kötelezettség folytatásához szükséges; f) Közszolgáltató a Szerződés hatálya alatt rendelkezik hatályos biztosítással, valamint g) Közszolgáltató ellen nincs folyamatban olyan bírósági, választott bírósági vagy közigazgatási eljárás, amely kedvezőtlen elbírálás esetén veszélyezteti az Üzemeltetési Kötelezettség teljesítését, és a Közszolgáltató legjobb tudomása szerint ilyen eljárás nem is fenyeget.

Related to Közszolgáltató nyilatkozatai

  • Kockázatfeltáró nyilatkozat Alulírott Ügyfél jelen okirat aláírásával kijelentem, hogy az SPB Befektetési Zrt. (székhely: Kifejezett figyelemfelhívó tájékoztatás alapján tudomásul veszem, hogy mind az azonnali mind a napon belüli ügyletek esetén, függetlenül attól, hogy az ügylet származékos ügyletnek minősül vagy sem, az általam befektetett teljes összeget, ideértve az SPB rendelkezésére bocsátott fedezetet (biztosítékot), illetve a pozícióim fenntartásához szükséges, az SPB-nél elhelyezett, óvadéki joggal terhelt valamennyi eszközömet teljes egészében elveszíthetem és ezeket meghaladó mértékben keletkezhet fizetési kötelezettségem, melynek teljesítésére köteles vagyok. Abban a nem várt esetben, amennyiben a piaci ármozgás a pozícióm ellen történik, köteles vagyok a pozíció tartása érdekében a szükséges pótfedezetet haladéktalanul az SPB rendelkezésére bocsátani, ennek elmaradása esetén az SPB jogosult arra, hogy a fedezetlen pozíciómat, előzetes értesítésem nélkül, lezárja, mely eljárás veszteségem realizálásához vagy növeléséhez is vezethet. Tudomásul veszem, hogy gyors piaci mozgásokból kifolyólag az árfolyamváltozásokat és a pozícióimat rendszeresen köteles vagyok figyelemmel kísérni, és azokkal kapcsolatos tájékozódási kötelezettség terhel. Tudomással bírok arról, hogy a nemzetközi tőkepiacokon történő befektetések esetében figyelembe kell venni a devizaárfolyamok mozgásából származó kockázatot is. Külföldi devizában denominált befektetési eszközök esetén a devizák közötti esetleges váltás befolyásolhatja, akár csökkentheti a külföldi devizában denominált befektetési eszközök értékét, még abban az esetben is, ha az eszköz saját devizájában kifejezett értéke emelkedett. Kifejezetten tudomásul veszem, hogy az SPB befektetési döntéseim eredményességéért, így az abból származó nyereségért vagy veszteségért nem felel. Az általam kötött ügyletekből származó nyereség kizárólagosan engem illet, ugyanígy, a veszteség is kizárólag engem terhel. Tudomással bírok továbbá arról, hogy veszteségeim mérséklése érdekében jogosult vagyok ún. stop loss megbízást adni az SPB-nek. Kifejezett figyelemfelhívó tájékoztatás alapján tudomásul veszem, hogy az általam megadott stop loss megbízás akár rosszabb szinten is teljesülhet, mint a stop loss megbízásban szereplő aktiválási ár. Az SPB a stop loss megbízás teljesülését az abban szereplő aktiválási áron nem garantálja, és annak szavatolására a piaci viszonyok függvényében nem képes. Kijelentem, hogy az SPB kifejezetten felhívta a figyelmemet arra, hogy a származékos ügyletek kiemelkedően magas kockázattal bírnak. Ilyen ügyletek kötésénél reális lehetőségként kell számolni a veszteség kockázatával. Tudomásul vettem továbbá, hogy a származékos tőzsdei, illetve tőzsdén kívüli ügyleteknél a tőkeáttétel alapján a termék ára az egyes piaci eseményekre a tőkeáttétel mértékétől függően, nagyobb mértékben reagál, eszerint a veszteség és a nyereség mértéke az alapul szolgáló termék árában bekövetkező elmozdulás többszöröse is lehet. Az SPB kifejezetten felhívta továbbá a figyelmemet arra, hogy jelen kockázatfeltárás nem teljes körű, az ebben leírt eseteken kívül a piac sajátosságaiból és a gazdasági eseményekből kifolyólag számolnom kell előre nem látható veszélyforrásokkal egyaránt. Aláírásommal elismeri, hogy a jelen Kockázatfeltáró nyilatkozatban foglaltakat megértettem, tudomásul vettem és az SPB- vel megkötött szerződéseimet a jelen nyilatkozatban foglalt kockázatok ismeretében és tudatában kötöm meg. Budapest, 201.. ………………….. … …………………………………………… Ügyfél

  • Az előfizető jogszabályban meghatározott nyilatkozatai megadásának, a nyilatkozatok módosításának, visszavonásának feltételei 12.1. Azon üzleti Előfizető esetében, amely végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozás vagy kisvállalkozás vagy közhasznú szervezet, a Szolgáltató eltérhet az Eht. 127. § (1a), (4b), (4c) és (4g) bekezdésének, 128. § (5) bekezdésének, 129. § (1a)-(1c) bekezdésének, 134. § (14b) bekezdésének, valamint az 5. § (1)-(7) bekezdésének, 12. §-ának, 26. § (11) bekezdésének rendelkezéseitől, ha azon üzleti Előfizető, amely végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozás vagy kisvállalkozás vagy közhasznú szervezet, legkésőbb az előfizetői szerződés megkötésekor kifejezetten hozzájárult ahhoz, hogy a Szolgáltató e rendelkezésektől részben vagy egészben eltérjen. Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti. 12.2. A természetes személy Előfizetőnek vagy a 12.1. pont szerinti végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozásnak vagy kisvállalkozásnak vagy közhasznú szervezetnek a szerződéskötéskor kell nyilatkoznia arról, hogy az előfizetői szolgáltatást egyéni előfizetőként vagy nem egyéni (üzleti) előfizetőként kívánja igénybe venni. Amennyiben az Igénylő olyan szolgáltatáscsomagot kíván igénybe venni üzleti Előfizetőként, mely vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződés nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított szolgáltatáscsomag iránti igényre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. Az előfizetői minőség módosítására egyebekben a 10.2.4.1. pont szabályai az irányadók. 12.3. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni az elektronikus értesítés (elektronikus dokumentumban vagy az elektronikus levélben foglalt értesítés) elfogadásáról. Az Előfizető az elektronikus értesítés elfogadására vonatkozó nyilatkozatát a 10.2.4.1. pontban foglaltak szerint jogosult módosítani. 12.4. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni arról, hogy adatai közvetlen üzletszerzés, tájékoztatás, közvélemény- vagy piackutatás, valamint a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Grt.) 6. §-ának hatálya alá nem tartozó közvetlen üzletszerzés, illetve egyéb, a Grt. szerinti reklámnak nem minősülő tájékoztatás céljából felhasználásra kerüljenek. Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti.

  • Szolgáltató kötelezettségei Szolgáltató köteles a szerződés, visszaigazolás alapján a szállás és egyéb szolgáltatást szerződésszerűen teljesíteni, továbbá a vendég írásos panaszát kivizsgálni, és a probléma kezeléséhez szükséges lépéseket megtenni, írásban rögzíteni.

  • Záró nyilatkozat Alulírott(ak) a hamis nyilatkozat következményeinek teljes tudatában kijelenti(k), hogy a fenti II–V. részben megadott információk pontosak és helytállóak. Alulírott(ak) kijelenti(k), hogy a hivatkozott tanúsítványokat és egyéb igazolásokat kérésre képes(ek) lesz(nek) késedelem nélkül rendelkezésre bocsátani, kivéve amennyiben: a) Az ajánlatkérő szervnek vagy a közszolgáltató ajánlatkérőnek lehetősége van arra, hogy egy bármely tagállamban lévő, ingyenesen hozzáférhető nemzeti adatbázisba belépve közvetlenül hozzájusson a kiegészítő iratokhoz74, vagy

  • A Szolgáltató kötelezettségei A Szolgáltató köteles gondoskodni az általa kezelt előfizetői adatok biztonságáról és az adatkezelési műveleteket úgy megszervezni, hogy a GDPR és az adatkezelésre vonatkozó más szabályok alkalmazása során biztosítsa az érintettek magánszférájának védelmét. A Szolgáltató alkalmazottai, alvállalkozói és megbízottjai – jogszabály kötelezően alkalmazandó eltérő rendelkezése hiányában – a Szolgáltatóval azonos adatvédelmi és titoktartási kötelezettség teljesítésére kötelesek. A Szolgáltató – szükség szerint más szolgáltatókkal közösen – megfelelő műszaki és szervezési intézkedésekkel gondoskodni köteles a továbbított közlés és a közléshez kapcsolódó forgalmi adatok jogosulatlan lehallgatásának, tárolásának vagy megfigyelésének, valamint a közléshez és a közléshez kapcsolódó forgalmi adatokhoz történő jogosulatlan vagy véletlen hozzáférésnek a megakadályozásáról (közlés bizalmassága). A Szolgáltató csak úgy választhatja meg, és minden esetben úgy üzemeltetheti a Szolgáltatás nyújtása során alkalmazott elektronikus hírközlő eszközöket, hogy biztosítani tudja a közlés bizalmasságát. A Szolgáltató a továbbított közlések tartalmát csak olyan mértékben ismerheti meg és tárolhatja, amely a Szolgáltatás nyújtásához műszakilag elengedhetetlenül szükséges. Egy Előfizetőnek vagy felhasználónak elektronikus hírközlő végberendezésén csak az érintett felhasználó vagy Előfizető világos és teljes körű – az adatkezelés céljára is kiterjedő – tájékoztatását követő hozzájárulása vagy más megfelelő jogalap alapján lehet adatot tárolni, vagy az ott tárolt adathoz hozzáférni. A fentiekben meghatározott tevékenysége keretében a Szolgáltató köteles az alábbi szabályoknak megfelelni: Tükrözés: A hálózati kiszolgáló gép (a továbbiakban: szerver) a személyes adatok elvesztésének elkerülésére folyamatos tükrözéssel (biztonsági másolat készítésével és megőrzésével, az irányadó adatmegőrzési időkre is tekintettel) biztosítható egy tőle fizikailag különböző adathordozón.

  • JOGI NYILATKOZAT A jelen Egyedi kapacitáslekötési ügylet(ek)ről szóló visszaigazolás az FGSZ és a(z) XX között létrejött szerződésnek minősül. A létrejött Egyedi kapacitáslekötési ügylet(ek)ről szóló visszaigazolás hatályos és érvényes bárminemű további intézkedés nélkül az FGSZ és a(z) XX közötti rendszerhasználati szerződéshez kapcsolódó Általános Szerződéses Feltételek értelmében. A jelen Egyedi kapacitáslekötési ügylet(ek)ről szóló visszaigazolás az átviteli rendszerirányító által szolgáltatott adatok alapján a 11/2016. (XI.14.) MEKH rendelet 4. sz. mellékletében meghatározott átszámítási képlet szerint került kiállításra. A jelen Egyedi kapacitáslekötési ügylet(ek)ről szóló visszaigazolás a fenti FGSZ_RHSZ-xxxxx számú Rendszerhasználati Keretszerződés elválaszthatatlan részét képezi. A jelen Egyedi kapacitáslekötési ügylet(ek)ről szóló visszaigazolásban nem szereplő szerződéses feltételekre a hivatkozott Rendszerhasználati Keretszerződés rendelkezései alkalmazandók. A számla kiállítás alapjául a jelen Egyedi kapacitáslekötési ügyletekről szóló visszaigazolásban foglalt adatok szolgálnak.

  • Adatvédelmi nyilatkozat 26.1. A Szolgáltató tevékenysége során kiemelten fontosnak tartja a személyes adatok védelmét. A rendelkezésére bocsátott személyes adatokat minden esetben a hatályos jogszabályoknak eleget téve kezeli, gondoskodik azok biztonságáról, megteszi azokat a technikai és szervezési intézkedéseket, valamint kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek a vonatkozó jogszabályok betartásához szükségesek.

  • Szolgáltatási kötelezettség b /1. Ha a különös biztosítási feltételek- ben meghatározott biztosítási esemény bekövetkezik, a biztosító a különös biztosítási feltételekben meghatározott szolgáltatást köteles teljesíteni. A biztosító • a kárbejelentésben foglaltak, • a feltételek szerint a biztosító által kérhető, a biztosított által benyújtott dokumentumok, valamint • helyszíni szemle esetén a helyszíni szemledokumentumok alapján állapítja meg a szolgáltatási összeget. b /2. A biztosító szolgáltatási kötele- zettségének felső határa a biztosítási esemény bekövetkezésekor érvényes biztosítási összeg. Ha a biztosítási feltételekben kár- eseményenkénti szolgáltatási limit illetve azon belül részlimit is meg van határozva, a biztosító szolgáltatási kötelezettsége – a biztosítási összegen belül – a biztosítási esemény bekövet- kezésekor érvényes káreseményenkénti szolgáltatási limitösszegig illetve részli- mitig terjed. b /3. A biztosító a biztosítási szerző- désből eredő kötelezettségével össze- függésben, a biztosítási eseményt megelőző állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következmé- nyeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szol- gáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelő összeget csak olyan számla alapján téríti meg az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános for- galmi adó összegét, vagy amelyből annak összege kiszámítható, feltéve, hogy a jogosultnak nincs lehetősége az általános forgalmi adó visszaigény- lésére. b /4. Ha a kár bekövetkeztében a biz- tosítási eseményen kívül más károsító esemény vagy tényező is közrehatott, a biztosító a kárnak csak azt a részét téríti meg, amely a biztosítási esemény következménye. b /5. A biztosító köteles a Bit. 1. számú melléklet A) rész körében bekövetke- zett károk vonatkozásában kárren- dezési tájékoztatót készíteni és azt a honlapján folyamatosan elérhetővé tenni. A kárrendezési tájékoztatónak tartal- maznia kell különösen az alábbiakat: a) a szolgáltatási igény benyújtásának lehetséges módjai,

  • Panaszkezelés, ügyfélszolgálat 12.1 A Felhasználó panaszával írásban vagy szóban az Ügyfélszolgálathoz fordulhat az Ügyfélszolgálat postai vagy e-mail címén, illetve telefonszámán. 12.2 Amennyiben a Felhasználó panaszát szóban terjeszti be az Ügyfélszolgálaton, úgy arról az Ügyfélszolgálat jegyzőkönyvet vesz fel és annak egy másolati példányát személyesen átadja a Felhasználónak vagy, telefonon előterjesztett panasz esetén, a panaszra kialakított válasz megküldésével egyidejűleg adja át a Felhasználónak. 12.3 A panaszról felvett jegyzőkönyv az alábbiakat tartalmazza: a) Felhasználó neve, lakcíme, b) a panasz előterjesztésének helye, ideje, módja, c) a Felhasználó panaszának részletes leírása, a fogyasztó által bemutatott iratok, dokumentumok és egyéb bizonyítékok jegyzéke, d) a vállalkozás nyilatkozata a Felhasználó panaszával kapcsolatos álláspontjáról, amennyiben a panasz azonnali kivizsgálása lehetséges, e) a jegyzőkönyvet felvevő személy és - telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz kivételével - a Felhasználó aláírása, f) a jegyzőkönyv felvételének helye, ideje, g) telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a panasz egyedi azonosítószáma. 12.4 Szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatot tart fent, melynek során az ügyfélszolgálattal folytatott telefonbeszélgetés rögzítésére kerül sor, melynek célja, hogy Szolgáltató fogyasztói jogvita esetén hitelt érdemlően rekonstruálni tudja az eseményeket. Abban az esetben, ha a Felhasználó durván beszél, obszcén kifejezéseket használ, sértegeti az ügyfélszolgálati munkatársat vagy a Szolgáltatót, Szolgáltató jogosult a hívás megszakítására. 12.5 Szolgáltató a panaszra vonatkozó érdemi válaszát a Felhasználónak harminc (30) napon belül e-mailen vagy írásban, postai úton, tértivevényes levélben megküldi. A panaszt elutasító álláspontját Szolgáltató indokolni köteles. 12.6 A Szolgáltató a panaszt vagy az arról felvett jegyzőkönyvet és az érdemi válasz másolati példányát 5 (öt) évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatni. 12.7 Fogyasztói jogvita esetén Felhasználó a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes békéltető testületekhez fordulhat. A békéltető testületek székhelyét, telefonos elérhetőségét, internetes elérhetőségét és levelezési címét megtalálja a xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxxxxxx.xxxxxxx.xx/xxxx/0000 honlapon. 12.8 A panasz elutasítása esetén a Szolgáltató köteles a Felhasználót írásban tájékoztatni arról, hogy panaszával - annak jellege szerint - mely hatóság vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti. A tájékoztatásnak tartalmaznia kell továbbá az illetékes hatóság, illetve a fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület székhelyét, telefonos és internetes elérhetőségét, valamint levelezési címét. A tájékoztatásnak arra is ki kell terjednie, hogy a vállalkozás a fogyasztói jogvita rendezése érdekében igénybe veszi-e a békéltető testületi eljárást.

  • AJÁNLATTEVŐ NYILATKOZATA a Kbt. 66. § (6) bekezdésben foglaltakra vonatkozóan – nyilatkozat alvállalkozókról ……………………………….…………. (nyilatkozattevő neve) mint Ajánlattevő képviseletében nyilatkozattételre jogosult …………………………………….. (Ajánlattevő neve) …………………………………………… (Ajánlattevő székhelye) ……………………………………………. (Ajánlattevő adószáma)