Common use of Közös ajánlattétel Clause in Contracts

Közös ajánlattétel. Amennyiben az ajánlattevők közös ajánlatot tesznek, az erről szóló nyilatkozat; Több ajánlattevő közösen is tehet ajánlatot (közös ajánlattétel). Közös ajánlattétel esetén elegendő, ha az ajánlattevők egyike veszi át az ajánlati dokumentációt. Ha egy ajánlattevő ajánlatát egyedüli ajánlattevőként nyújtja be, az ajánlat benyújtását követően közös ajánlattételre már nem kerülhet sor. Az ajánlattevő ugyanabban a közbeszerzési eljárásban nem tehet közös ajánlatot más ajánlattevővel, illetőleg abban más ajánlattevő - a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt - alvállalkozójaként sem vehet részt, továbbá más ajánlattevő számára erőforrást sem biztosíthat. Ugyanabban a közbeszerzési eljárásban az adott személy, szervezet nem jelenhet meg több ajánlattevő (közös ajánlattevő) ajánlatában egyidejűleg a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozóként és erőforrást nyújtó szervezetként. Ha több ajánlattevő közösen tesz ajánlatot, a közös ajánlattételben résztvevő ajánlattevők köre és személye a közös ajánlat benyújtását követően nem módosítható. A megállapodás legalább a következőket tartalmazza: a közös ajánlattevők egyetemleges felelősségvállalása a szerződéses kötelezettségek teljesítésére, amennyiben, mint nyertes ajánlattevő kiválasztásra kerül; a közös ajánlattevők képviseletére jogosult megnevezése, valamint a részére adott meghatalmazás; egyes közös ajánlattevők feladata és a díjból való részesedésének mértéke, továbbá a számlázási rend, ezen belül a számlát benyújtó ajánlattevő(k) megnevezése; nyertes ajánlattétel esetén a szerződés aláírásának módja.

Appears in 3 contracts

Samples: Iskolakezdési Támogatási Utalvány Esetében Ajánlatkérői Elvárás, www.mnb.hu, www.mnb.hu

Közös ajánlattétel. Az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplők közösen nem tehetnek ajánlatot. Azonban az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplő jogosult közösen ajánlatot tenni olyan gazdasági szereplővel, amelynek az ajánlatkérő nem küldött ajánlattételi felhívást. A közös ajánlattevők képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők megjelölését. Amennyiben az közös ajánlat benyújtására kerül sor, ez esetben a közös ajánlattevők közös ajánlatot tesznekkötelesek maguk közül egy, az erről szóló nyilatkozat; Több ajánlattevő közösen is tehet ajánlatot (közös ajánlattétel). Közös ajánlattétel esetén elegendő, ha az ajánlattevők egyike veszi át az ajánlati dokumentációt. Ha egy ajánlattevő ajánlatát egyedüli ajánlattevőként nyújtja be, az ajánlat benyújtását követően közös ajánlattételre már nem kerülhet sor. Az ajánlattevő ugyanabban a közbeszerzési eljárásban nem tehet közös ajánlatot más ajánlattevővel, illetőleg abban más ajánlattevő - a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt - alvállalkozójaként sem vehet részt, továbbá más ajánlattevő számára erőforrást sem biztosíthat. Ugyanabban a közbeszerzési eljárásban az adott személy, szervezet nem jelenhet meg több ajánlattevő (közös ajánlattevő) ajánlatában egyidejűleg a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozóként és erőforrást nyújtó szervezetként. Ha több ajánlattevő közösen tesz ajánlatot, a közös ajánlattételben résztvevő ajánlattevők köre és személye nevében eljárni jogosult képviselőt megjelölni. Amennyiben közös ajánlat benyújtására kerül sor, akkor a közös ajánlat benyújtását követően nem módosítható. A megállapodás ajánlattevők kötelesek becsatolni ajánlatukba valamennyi a közös ajánlattevő tag által aláírt megállapodásukat, amely legalább a következőket tartalmazza: • A közös ajánlattevő felek nevét, székhelyét; • Meg kell jelölni a közös ajánlattevők képviseletére jogosultját, valamint az(oka)t a természetes személy(eke)t, aki(k) a közös ajánlattevők nevében korlátozás nélkül, joghatályos nyilatkozatokat tehet(nek), illetve a közös ajánlattevők nevében aláírásra jogosult(ak); • A közös ajánlattételi szerződés célját; • A közös ajánlattevők egyetemleges teljesítési kötelezettségvállalása, egyetemleges felelősségvállalása a szerződéses kötelezettségek teljesítésére, amennyiben, mint nyertes ajánlattevő ajánlattevők kiválasztásra kerülkerülnek; a • A közös ajánlattevők képviseletére jogosult megnevezése, valamint a részére adott meghatalmazás; egyes közös ajánlattevők feladata tagjainak feladatát és a megbízási díjból való részesedésének mértéke, továbbá a számlázási rend, ezen belül a számlát benyújtó ajánlattevő(k) megnevezéserészesedésük %-os mértékét; nyertes • Nyertes ajánlattétel esetén a vállalkozási szerződés aláírásának módjaaláírására, illetőleg a Kbt. 135.§-a szerint, számlát benyújtani jogosultak megnevezését.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

Közös ajánlattétel. Amennyiben az Az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplők közösen nem tehetnek ajánlatot, nincs azonban akadálya annak, hogy valamely ajánlattételre felhívott gazdasági szereplő olyan gazdasági szereplővel tegyen közös ajánlatot, amelynek ajánlatkérő nem küldött ajánlattételi felhívást. A közös ajánlattevők közös ajánlatot tesznekkötelesek maguk közül egy, az erről szóló nyilatkozat; Több ajánlattevő közösen is tehet ajánlatot (közös ajánlattétel). Közös ajánlattétel esetén elegendő, ha az ajánlattevők egyike veszi át az ajánlati dokumentációt. Ha egy ajánlattevő ajánlatát egyedüli ajánlattevőként nyújtja be, az ajánlat benyújtását követően közös ajánlattételre már nem kerülhet sor. Az ajánlattevő ugyanabban a közbeszerzési eljárásban nem tehet közös ajánlatot más ajánlattevővel, illetőleg abban más ajánlattevő - a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt - alvállalkozójaként sem vehet részt, továbbá más ajánlattevő számára erőforrást sem biztosíthat. Ugyanabban a közbeszerzési eljárásban az adott személy, szervezet nem jelenhet meg több ajánlattevő (közös ajánlattevő) ajánlatában egyidejűleg a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozóként és erőforrást nyújtó szervezetként. Ha több ajánlattevő közösen tesz ajánlatot, a közös ajánlattételben résztvevő ajánlattevők köre és személye a közös ajánlat benyújtását követően nem módosítható. A megállapodás legalább a következőket tartalmazza: a közös ajánlattevők egyetemleges felelősségvállalása a szerződéses kötelezettségek teljesítésérenevében eljárni jogosult képviselőt megjelölni. Közös ajánlatot tevő nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, amennyibenilletve jogi személy létrehozását ajánlatkérő kizárja mind ajánlattevő, mint nyertes ajánlattevő kiválasztásra kerül; mind közös ajánlattevők vonatkozásában. A közös ajánlattevők csoportjának képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők képviseletére jogosult megnevezése, valamint a részére adott meghatalmazás; egyes megjelölését. A közös ajánlattevők feladata a szerződés teljesítéséért az ajánlatkérő felé egyetemlegesen felelnek. Az egy közös ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő(k) személyében az ajánlattételi határidő lejárta után változás nem következhet be. Amennyiben több gazdasági szereplő közösen tesz ajánlatot a közbeszerzési eljárásban, akkor az ajánlathoz csatolniuk kell az erre vonatkozó megállapodást. A közös ajánlattevők megállapodásának tartalmaznia kell: a jelen közbeszerzési eljárásban közös ajánlattevők nevében eljárni (továbbá kapcsolattartásra) jogosult képviselő szervezet megnevezését; a szerződés teljesítéséért egyetemleges felelősségvállalást minden tag részéről; ajánlatban vállalt kötelezettségek és a díjból való részesedésének mértéke, továbbá munka megosztásának ismertetését a számlázási rend, ezen belül tagok és a számlát benyújtó ajánlattevő(k) megnevezésevezető között; nyertes ajánlattétel esetén a szerződés aláírásának módjaszámlázás rendjét.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

Közös ajánlattétel. Amennyiben az Az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplők közösen nem tehetnek ajánlatot, nincs azonban akadálya annak, hogy valamely ajánlattételre felhívott gazdasági szereplő olyan gazdasági szereplővel tegyen közös ajánlatot, amelynek ajánlatkérő nem küldött ajánlattételi felhívást. A közös ajánlattevők közös ajánlatot tesznekkötelesek maguk közül egy, az erről szóló nyilatkozat; Több ajánlattevő közösen is tehet ajánlatot (közös ajánlattétel). Közös ajánlattétel esetén elegendő, ha az ajánlattevők egyike veszi át az ajánlati dokumentációt. Ha egy ajánlattevő ajánlatát egyedüli ajánlattevőként nyújtja be, az ajánlat benyújtását követően közös ajánlattételre már nem kerülhet sor. Az ajánlattevő ugyanabban a közbeszerzési eljárásban nem tehet közös ajánlatot más ajánlattevővel, illetőleg abban más ajánlattevő - a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt - alvállalkozójaként sem vehet részt, továbbá más ajánlattevő számára erőforrást sem biztosíthat. Ugyanabban a közbeszerzési eljárásban az adott személy, szervezet nem jelenhet meg több ajánlattevő (közös ajánlattevő) ajánlatában egyidejűleg a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozóként és erőforrást nyújtó szervezetként. Ha több ajánlattevő közösen tesz ajánlatot, a közös ajánlattételben résztvevő ajánlattevők köre és személye a közös ajánlat benyújtását követően nem módosítható. A megállapodás legalább a következőket tartalmazza: a közös ajánlattevők egyetemleges felelősségvállalása a szerződéses kötelezettségek teljesítésérenevében eljárni jogosult képviselőt megjelölni. Közös ajánlatot tevő nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, amennyibenilletve jogi személy létrehozását ajánlatkérő kizárja mind ajánlattevő, mint nyertes ajánlattevő kiválasztásra kerül; mind közös ajánlattevők vonatkozásában. A közös ajánlattevők csoportjának képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők képviseletére jogosult megnevezése, valamint a részére adott meghatalmazás; egyes megjelölését. A közös ajánlattevők feladata a szerződés teljesítéséért az ajánlatkérő felé egyetemlegesen felelnek. Az egy közös ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő(k) személyében az ajánlattételi határidő lejárta után változás nem következhet be. Amennyiben több gazdasági szereplő közösen tesz ajánlatot a közbeszerzési eljárásban, akkor az ajánlathoz csatolniuk kell az erre vonatkozó megállapodást. A közös ajánlattevők megállapodásának tartalmaznia kell: - a jelen közbeszerzési eljárásban közös ajánlattevők nevében eljárni (továbbá kapcsolattartásra) jogosult képviselő szervezet megnevezését; - a szerződés teljesítéséért egyetemleges felelősségvállalást minden tag részéről; - ajánlatban vállalt kötelezettségek és a díjból való részesedésének mértéke, továbbá munka megosztásának ismertetését a számlázási rend, ezen belül tagok és a számlát benyújtó ajánlattevő(k) megnevezésevezető között; nyertes ajánlattétel esetén - a szerződés aláírásának módjaszámlázás rendjét.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés