Megbízási szerződések mintaszakaszok

Megbízási szerződések. 22 1. A Megbízási szerződésekre vonatkozó általános szabályok 22
Megbízási szerződések. (1) A szerződéseket minden esetben írásba kell foglalni.
Megbízási szerződések. Nincs akadálya annak, hogy a felek ún. jutalékos, ‘sikerdíjas’ megbízás keretében a megbízott sikeres tevékenységétől tegyék függővé a díjfizetést. Ez a szerződés ér- vényes, a megbízott a kikötött díjra azonban csak akkor válik jogosulttá, ha eljárá- sa eredményre vezetett.16 Ezért az LB egy elvi határozatában megállapította, hogy jóerkölcsbe ütközik a megbízási szerződés azzal kapcsolatos rendelkezése, hogy felmondás esetére a megbízottat a teljes, a megbízás teljesítése esetére kikötött meg- bízási díj megilleti az addig kifejtett ügyvédi tevékenység mértékétől függetlenül. A ‘sikerdíjas’ megbízásokkal kapcsolatban kialakult bírói gyakorlat a kiemelke- dően magas jutalék kikötését attól függően tekinti társadalmilag elfogadottnak és ezáltal érvényesnek, hogy a megbízott a meghatározott eredmény elérése érdekében tényleges kockázatot vállal. A megbízott kockázatát jelenti többek között, hogy az eredményt mennyi munkával és milyen költséggel éri el.17 A Tocsik-ügyben például a kockázati elem hiányára alapozva állapította meg az LB 2003-ban a megbízási keretszerződések jóerkölcsbe ütközését, így érvénytelenségét.18
Megbízási szerződések. Tapolca Város Önkormányzata által kötött szerződések
Megbízási szerződések. Tapolca Város Önkormányzata által kötött szerződések Ssz. Ügyiratszám Szerződés típusa Szerződő fél Tárgy A szerződés értéke Aláírás dátuma Lejárat dátuma Ssz. Ügyiratszám Szerződés típusa Szerződő fél Tárgy A szerződés értéke Aláírás dátuma Lejárat dátuma
Megbízási szerződések. Külön csatolva:
Megbízási szerződések 

Related to Megbízási szerződések

  • Megbízási szerződés Az Országos Cégnyilvántartó és Céginformációs rendszer átvilágítása a szerződés 1. számú mellékletében foglalt feladatleírás alapján, és az átvilágítás alapján írásos összefoglaló jelentés készítése a Megbízó részére. 4 800 000 Ft 2015-11-19 2015-12-04 158. WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Vállalkozási és felhasználási szerződés Az Igazságügyi Minisztérium által üzemeltetett Igazságügyi Fizetési Portál speciálisan az Országos Bírósági Hivatal számára biztosított elektronikus fizetési modulja funkcionalitásának kibővítése, továbbá a szerződésben meghatározott kapcsolódó dokumentumok elkészítése és a Megrendelő rendelkezésre bocsátása. 7 390 000 Ft 2015-10-22 2015-11-30 Vállalkozási és felhasználási szerződés módosítása ua. ua. ua. 2015-12-31 159. DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft Előfizetői szerződés Internetszolgáltatás az informatikai távfelügyeleti feladatok ellátásához határozatlan időre. bruttó 2 700 havonta 2015-11-12 Határozatlan 160. xx. Xxxxx Xxxxx Felhasználási szerződés A nemzetközi magánjogi kodifikációhoz kapcsolódóan előtanulmány készítése és a Felhasználó rendelkezésére bocsátása. A tanulmány témája: a Magyar Országos Közjegyzői Kamaránál felgyülemlett jogalkalmazási tapasztalat összegyűjtése 142 000 Ft 2015-11-20 2015-11-30 161. xx. Xxxxxxxx Xxxxxxx Vállalkozási szerződés A 2015. április 23-34. napján tartott „Párbeszéd és Identitás” elnevezésű konferencián elhangzott német nyelvű előadások hanganyagának legépelése és lektorálása. 120 000 Ft 2015-12-30 2016-01-09 162. Xxxxxxx Xxxxx Megbízási szerződés Közreműködés a megbízóhoz érkező bevételek analitikus nyilvántartásához, a jogszabály szerinti visszautalások készítéséhez kapcsolódó adatrögzítési feladatok ellátásában. 3 500 000 Ft 2015-12-16 2016-12-31 163. Xxxxx Xxxxxx Xxxxxxx Megbízási szerződés A Megbízó igénye szerint közreműködés a Megbízó sportnapjainak, sporteseményeinek szervezésében, különféle sportolási lehetőségeket tartalmazó tájékoztató anyagok összeállításában. Ennek keretében különösen kapcsolattartás a Megbízó alkalmazottainak sportolását biztosító sportintézményekkel, a tájékoztató anyagok elkészítését végző grafikai cégekkel, és a Megbízó edzőterme szakmai felügyeletének ellátása. térítésmentes 2016-01-31 2016-12-31 164. Turkovicsné xx. Xxxx Xxxxxxx Megbízási szerződés Kodifikációs Szerkesztőbizottság tagjaként az új Polgári Perrendtartás előkészítésében közreműködő munkabizottságoktól érkező anyagok véleményezése, közreműködés az Igazságügyi Minisztérium álláspontjának kialakításában, valamint az Igazságügyi Minisztérium álláspontjának képviselete. 1 269 439 Ft 2015-12-08 2016-03-08 165. xx. Xxxxxx Xxxxxx Megbízási szerződés Rövid távú ikerintézményi szakértőként a Horvát Köztársaság végrehajtási rendszerének fejlesztését célzó projekt 3.2.2 számú projekttevékenységének elvégzése (az ún. „law enforcement” tartalmának és megjelenítésének kidolgozásában való részvétel a horvát nemzeti jogrendszerben, twinning projekt keretében. 1 975,63 EUR 2015-12-14 2015-12-18 166. Pálhalmai Agrospeciál Mezőgazdasági Termelő, Értékesítő és Szolgáltató Kft. Keretszerződés A Megrendelő vagyonkezelésébe tartozó elektronikai hulladék Megrendelő székhelyéről és telephelyéről történő elszállítása, előkezelése és megsemmisítése. térítésmentes 2015-12-31 Határozatlan 167. Magyar Nemzeti Levéltár Vállalkozási szerződés Levéltári iratanyag rendezése, restaurálása, digitalizálása az Igazságügyi Minisztérium Törvényelőkészítő Főosztálya által keletkeztetett és a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltár őrzésében található, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény és a Magyar Népköztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról és egységes szövegéről szóló 1977. évi IV. törvény, valamint a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény előkészítő anyagai kutathatóságának biztosítása céljából a szerződés mellékletét képező feladatleírás szerint. 4 600 000 Ft 2015-12-07 2016-06-30 168. NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Egyedi szolgáltatási megállapodás A Megrendelő által használt Forrás SQL/KGR és a Forrás SQL/ KGR IKM FI szoftverre vonatkozólag jogszabály- és szoftverkövetés, helyszíni támogatás, illetve kiegészítő rendszerfejlesztés szolgáltatás ellátása. 14 575 124 Ft 2015-04-01 2016-05-31 169. NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Egyedi szolgáltatási megállapodás WinTiszt elektronikus személyügyi nyilvántartó rendszer működéséhez kapcsolódó programkövetési szolgáltatás 12 terminálra. 1 485 000 Ft 2015. évre 2015-01-01 2016-12-31 Zártkörűen Működő Részvénytársaság Egyedi Szolgáltatási megállapodás módosítása WinTiszt elektronikus személyügyi nyilvántartó rendszer működéséhez kapcsolódó programkövetési szolgáltatás, valaint a KIRA interfész biztosítása 14 terminálra. 2 431 167 Ft 2016. évre ua. ua. 170. PRIV-DAT Dokumentum Archiváló és Tároló Kft.

  • Támogatási szerződés A támogatási szerződéshez elengedhetetlen a fogadó nyilatkozat elektronikus bemutatása e-mailben, az excel adatlap, az online nyelvi teszt, valamint a baleset és felelősség biztosítás megléte. Amint mindezeket benyújtotta, koordinátora elkészíti támogatási szerződését és kiküldi Xxxxx e-mailben, melyet legyen szíves elolvasni, átnézni, az adatokat ellenőrizni. Bármilyen ezzel kapcsolatos javítás szükségét időben jelezni szíveskedjen! Az Ön által kinyomtatott, összetűzött, kék tollal keltezett, aláírt szerződés 3 eredeti példányát a koordinátorának kell majd eljuttatnia kiutazása előtt legkésőbb 2 héttel. Mivel szerződést visszamenőlegesen hatályba léptetni nem lehet, a szerződésnek legkésőbb a mobilitás kezdőnapján aláírásra kell kerülnie Ön és az egyetem képviselői által is. Vegye figyelembe, hogy utóbbi akár egy-két hétbe is telhet, ezért a fenti teendőket kiutazása előtt legkésőbb 30 nappal kezdje el intézni.

  • Különös szerződési feltetelek („KSZF”) csonttörés

  • A Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosítása (1) A Szolgáltató az Egyedi előfizetői szerződést egyoldalúan kizárólag az Eht-ban meghatározott keretek között, az ÁSZF-ben vagy az Egyedi előfizetői szerződésben írt feltételek fennállása esetén, az ÁSZF egyoldalú módosítása útján módosíthatja.

  • Általános szerződési feltételek Jelen dokumentum alapján létrejött szerződés nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, nem minősül írásbeli szerződésnek, magyar nyelven íródik, magatartási kódexre nem utal. A webshop működésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatosan felmerülő kérdések esetén a megadott elérhetőségeinken rendelkezésére állunk. Jelen Ászf hatálya Szolgáltató weblapján (xxxx://xxxxxxx.xxxxx.xx) és aldomainjein történő jogviszonyokra terjed ki. Jelen Ászf folyamatosan elérhető a következő weboldalról: xxxx://xxxxxxx.xxxxx.xx és letölthető az alábbi linkről: xxxx://xxxxxxx.xxxxx.xx/xxxx.xx

  • Különös Szerződési Feltételek Jelen szerződés alkalmazásában az Általános Szerződési Feltételekben rögzítetteken túl: A Biztosító maximális kártérítése az egyes biztosítási események kapcsán: Orvosi segítségnyújtás a Biztosított külföldi utazása során bekövetkező betegség vagy baleset esetén 100,000,000 Ft Térítés csonttörés esetén 10,000 Ft Kórházi napi térítés 5000 Ft/nap Sürgősségi fogászati ellátás 150 Euró Egészségügyi okból történő szállítás vagy hazaszállítás, a Biztosított az utazás során bekövetkező betegsége vagy balesete esetén nincs korlát A Biztosított utazásának megszakítása hozzátartozó elhalálozása esetén nincs korlát A Biztosított utazásának megszakítása szokásos lakhelyén, vagy üzlethelységében történt váratlan esemény miatt nincs korlát A Biztosított hozzátartozójának utazása és elszállásolása 200,000 Ft A Biztosított tartózkodási idejének meghosszabbodása baleset vagy betegség következtében (maximum 10 nap) 52 000 Ft/nap A Biztosítottal együtt utazó személyek szállítása vagy hazaszállítása nincs korlát

  • Szerződésmódosítási díj Előfizető abban az esetben köteles szerződésmódosítási díjat fizetni, ha meglévő előfizetői szerződését meg kívánja változtatni. Különös tekintettel, de nem kizárólagosan a szerződés határozott/határozatlan jellegére.

  • A közbeszerzési dokumentációban megadott kiválasztási szempontok A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: Igazolási mód: AT (közös AT-k) az alábbiak szerint kötelesek igazolni alkalmasságukat: A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján az AT-nek a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek (az ESPD IV. rész: Kiválasztási szempontok, Az összes kiválasztási szempont általános jelzése (alfa) pontjában (Igen/Nem) történő feltüntetésével). Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bek.-ben, 28. § (5) bek.-ben, valamint a Kbt. 65. § (6) és (11) bek.-ben foglaltak is megfelelően alkalmazandóak. AT-k a Kbt. 65. §-ának (7), (9) és (12) bek. szerint támaszkodhatnak más szervezet vagy személy kapacitására, és a hivatkozott szakaszokban foglaltak szerint kötelesek igazolni az erőforrások rendelkezésre állását. Amennyiben AT – átalakulásra hivatkozással – jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlatához csatolnia kell a jogutódlás tényét bizonyító/igazoló okiratokat (cégiratokat) egyszerű másolatban, különös tekintettel a szétválási okiratokban foglaltakra. Az előírt alkalmassági követelménynek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (2) bek. alapján az AK által a Kbt. 69. § (4)–(8) bek. alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet IV. Fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek, az alábbiak szerint:

  • A szolgáltató általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.3.1. Az előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb mint 60 nap.

  • Szolgáltatási szint értéke Szolgáltatási szinttel kapcsolatos elvárás, hogy a mérési időszakban az adatszolgáltatások minimum 96,00%-a érkezzen meg a tényleges úthasználathoz viszonyított 15 percen belül. Képlettel kifejezve, figyelembe véve a korábban definiált változót: X ≥ 96,00%