Megrendelési folyamat mintaszakaszok

Megrendelési folyamat a. Az Ügyfél a megrendelés elküldésével szerződésre irányuló kötelező érvényű ajánlatot tesz az adott eladó részére. b. Ahhoz, hogy az Ügyfél egy megrendelést létrehozhasson, be kell jelentkeznie Mercedes me felhasználói fiókjába, és gépkocsijának össze kell kapcsolódnia a fiókkal. c. A rendelési folyamat a következő lépésekből áll: • Az Ügyfél kiválasztja a kívánt termékek fajtáját és számát, valamint – amennyiben ez szükséges – a kívánt futamidőt. • A megrendelés feldolgozásához szükséges személyes ügyféladatok (mint pl. a név, cím, fizetési eszköz) a Mercedes me felhasználói fiókból származnak. Az Ügyfél ezeknek az adatoknak a megváltoztatását kizárólag a Mercedes me felhasználói fiókjában végzi el. • Az Ügyfél a következő lépésben kiválasztja a fizetési és adott esetben a szállítási módot. • Az utolsó lépésben az Ügyfél még egyszer áttekintheti az összes információt, és szükség esetén javíthatja azokat, mielőtt a „Megrendelés” gombra kattintással befejezi a rendelési folyamatot. Ezen a ponton az Ügyfél tudomásul veheti az Eladó Általános Szerződési Feltételeit („az Eladó ÁSZF-e“), valamint megtekintheti annak további jogi szövegeit, így a visszavonásról szóló tájékoztatást és az adatvédelmi tájékoztatót. d. Az Ügyfélnek a megrendelés elküldése előtt lehetősége van rá, hogy ellenőrizze az összes megadott adatot, beleértve az esetleges elírásokat, és hogy ezeket a ceruzaszimbólummal jelölt gomb segítségével az adott tematikus blokkon belül kijavítsa. e. A Mercedes me termékek megrendelése esetén az Ügyfél a megrendelés kézhezvételét követően azonnal megkapja a megrendelés elfogadásáról szóló nyilatkozatot (megrendelés visszaigazolását). f. A Mercedes-Benz Customer Solutions GmbH tárolja a megrendelés adatait a megrendelés feldolgozása céljából. g. Az Ügyfél a Mercedes me Store-ban megtekintheti a rendelési előzményeket is.
Megrendelési folyamat. A Megrendelő a megrendelési folyamat elindításához köteles a megrendelésének teljesítéséhez hi- bátlan és hiánytalan dokumentációt a Vállalkozó rendelkezésére bocsátani. A Vállalkozó által kiadott kalkulációs adatlap és az elfogadott megrendelés mindenkor a Megrendelő által rendelkezésre bo- csátott dokumentáción alapul, melynek teljességét és szakszerűségét a Megrendelő biztosítja. Amennyiben a kalkulációs adatlap kiadását követően a Megrendelő bárminemű módosítással kíván élni, úgy arról írásban köteles tájékoztatni a Vállalkozót, aki fenntartja a jogot arra, hogy a kiadott kalkuláció adatlapot felülvizsgálja. A Megrendelői tájékoztatás elmulasztása esetén az elfogadott meg- rendelés a legutolsó kiadott kalkulációs adatlapra szól és az annak alapjául szolgáló dokumentáción alapul. Vállalkozó ennek megfelelő teljesítése nem kifogásolható és a Megrendelő köteles a Vállalkozó által kibocsátott számla kifizetésére. A Vállalkozó a megrendelési folyamat során minden nyilatkozatot írásban tesz és írásban fogad el. Felek szerződéses jogviszonya keretében az írásban tett jognyilatkozatok a Felek megállapodásának valamennyi feltételét tartalmazzák, így az írásbeli szerződésbe nem foglalt korábbi megállapodások, így bármely szóbeli megállapodás vagy utaló magatartás hatályukat vesztik. Felek szerződéses jogvi- szonya keretében írásbeli kommunikációként elsődlegesen a Vállalkozó és a Megrendelő kapcsolat- tartója részéről e-mail üzenetben tett jognyilatkozatokat fogadják el. A Szerződéses jogviszony a Megrendelés Vállalkozó általi írásban történő rendelés visszaigazolás közlésével jön létre. A rendelés visszaigazolást a Vállalkozó írásban közli a Megrendelő által közölt elérhetőségek valamelyikére. Megrendelő a létrejött szerződéses jogviszonytól indokolás nélkül elállni, vagy azt felmondani nem jo- gosult. Vállalkozó a Ptk. 6:249. § (1) bekezdés alkalmazását kifejezetten kizárja. A létrejött szerződé- ses jogviszony módosítására vagy megszüntetésére Xxxxx írásbeli megállapodása alapján, a Vállalko- zói díj arányos részének megfizetésével és a szerződés megszüntetésével okozott károk teljeskörű megtérítésével van mód.

Related to Megrendelési folyamat

  • Megrendelési feltételek Egy ügyfél 2 db Zenit vagy Zenit Plusz díjcsomag igénybevételére jogosult. A díjcsomagban a számlázás csatlakozásonként a számmező kezdő hívószámára történik. A díjcsomagot csak üzleti előfizetők rendelhetik meg, akik nem kérték az egyéni előfizetőkre vonatkozó szabályok alkalmazását. Tekintettel arra, hogy a csomag kialakítása üzleti előfizetők szokásos üzletmenethez igazított felhasználási igényei alapján készült, a díjcsomag telemarketing, telesales, ügyfélszolgálat, más hasonló, tömeges hívások generálásával járó üzleti tevékenységre nem használható. A szokásos üzletmenethez igazított felhasználásba nem értendő bele, ha a Zenit és Zenit plusz díjcsomaghoz tartozó hozzáféréseket az Előfizető; hívások automatizált - a felhasználó személyes közreműködését nem igénylő – indítására használja; hívások tömeges (a kimenő hívások összidőtartamának 10 %-át meghaladó időtartamban) indítása automatikus hívásfogadó eszközök, berendezések (pl., de nem kizárólag IVR) felé; hívások tömeges indítása szolgáltatások, műszaki eszközök, berendezések, stb. tesztelése, próbaüzeme, terhelhetőségének vizsgálata, sérülékenységének vizsgálata, stb. céljából; hívások hangcsatornánként havi 3000 percet rendszeresen (legalább 2 egymást követő hónapban) meghaladó időtartamban történő indítása; hívások indítása vagy átirányítása napi 24 órát meghaladó összidőtartamban; olyan hívások indítása, melyekről a Szolgáltató alappal feltételezheti, hogy a hívások létrehozásának célja az Előfizető, Felhasználó vagy bármely harmadik fél közvetlen haszonszerzése a Szolgáltató kárára. A nem szokásos üzletmenethez igazított használat észlelése esetén a Szolgáltató az előfizető egyidejű értesítése mellett az előfizetést határozatlan időtartamú Bázis díjcsomagba váltja, illetve ha a nem szokásos üzletmenethez igazított használat esetén az előfizető veszélyezteti a hálózat rendeltetésszerű működését, vagy hálózati szolgáltatás céljára használja azt, a Szolgáltató az ÁSZF-ben foglaltak szerint korlátozza a szolgáltatást. A díjcsomag üzleti analóg fővonal, Business Voice Classic 2 PMP, Business Voice Classic 2 PP, Business Voice Classic 30, digitális telefon (VOIP), DUAL VOIP, kábeltelefon (VOCA), DUAL VOCA hozzáférés esetén vehető igénybe. * VOIP, DUAL VOIP hozzáférés esetén az igénybevétel feltétele, hogy az Előfizető az adott hozzáférésen rendelkezzen ConnectNet szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződéssel vagy a Zenit díjcsomag igénybevételére vonatkozó megrendelés benyújtásával egyidőben ConnectNet csomagot is rendeljen az adott hozzáférésre. A díjcsomag (12/24 hónapos) határozott időtartamú szerződéssel vagy határozatlan tartamú szerződéssel vehető igénybe, eltérő díjazási feltételekkel. A díjcsomag által biztosított kedvezmények azon hozzáférésre vehetők igénybe, amelyre a csomag megrendelése történik. Zenit díjcsomagra vonatkozó szerződés hatálya alatt az Előfizető az alábbi díjcsomagok/kiegészítő díjcsomagok / kedvezmények / hozzáférés egyidejű igénybevételére nem jogosult: Bármely más választható lakossági és üzleti díjcsomag, szolgáltatás, Üzleti integrált csomagok (pl: Connect Ráció, Connect Business, Compleo Connect, Connect ÉnCégem, ÉnIrodám csomagok.), GSM/RLL típusú hozzáférés, Lakossági net csomagok, Egyedi kedvezményes ajánlatok, egyedi ár alkalmazása, Zöld szám szolgáltatás. A Zenit díjcsomag nem igényelhető olyan hozzáférésre, amelyhez tartozó hívószámemelt díjas szám (06 90, 06 91, a 16-tal kezdődő emelt díjas rövid számok). A díjcsomag kizárólag vonali szinten vehető igénybe, fizetési megállapodás szinten nem.

  • Megrendelés 5.1. A Webáruházban megtalálható termékek lényeges tulajdonságait, jellemzőit, az áruk használatára vonatkozó utasításokat a konkrét árucikk információs oldaláról lehet megismerni, illetve a termék részletes tulajdonságait a termékhez mellékelésre kerülő használati utasítás is tartalmazza. Ha a vásárlás előtt a termékekkel kapcsolatban kérdése merülne fel, a Szolgáltató az 1.pontban megjelölt elérhetőségeken keresztül készséggel áll a Vásárló rendelkezésére. A termékek adatlapján megjelenített képek eltérhetnek a valóságostól. Szolgáltató mindent megtesz, hogy a Webáruház felületén megjelenő termékképek, színek megfeleljenek a valóságnak, azonban a Szolgáltató által tett erőfeszítések ellenére adott esetben a megjelenített termékek színe - főként színárnyalatban - eltérhet a valóságtól, mivel azok nagymértékben függnek a Vásárló által használt monitortól, illetve annak beállításától. Kérjük, hogy a megrendelés leadását megelőzően figyelmesen olvassa el a termékleírást. 5.2. A megrendelést a Szolgáltató kizárólag Webáruházon keresztül, a megrendelés leadásával fogadja el. A Szolgáltató a Vásárló által tévesen és/vagy pontatlanul megadott rendelési adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősséget nem vállal. 5.3. A Vásárló a kiválasztott termékeket az egyes termékekre kattintást követően megjelenő, a termék részletes adatait ismertető oldalon található „Kosárba” vagy a „Kosárba rakom” gomb használatával teheti virtuális kosarába. A kosár tartalmának módosítására a Kosár felületen van lehetőség, a Webáruház jobb felső sarkában található „Kosár” ikonra vagy feliratra kattintást követően, ahol módosítható a termékek mennyisége, a kosár tartalma törölhető. Ha a kosárba helyezett termékekkel a Vásárló mindent rendben talált, akkor ugyanezen a felületen a megrendeléshez szükséges adatokat is meg kell adnia a Vásárlónak. 5.4. Ha rendelkezik regisztrációval és eddig még nem tette meg, akkor a megrendeléshez be tud jelentkezni vagy választhatja a „Vásárlás regisztráció nélkül” opciót. A Webáruházban történő regisztráció előnye, hogy a Vásárló a Webáruházban gyorsabban tudja leadni a megrendelését, azt könnyen nyomon tudja követni. Ha a Vásárló regisztrált korábban a Webáruházba, de elfelejtette jelszavát, lehetősége van a jelszó emlékeztető segítségét igénybe venni. 5.5. Belépést követően, vagy a rendeléshez szükséges személyes adatok megadását követően a „Tovább” gombra kattintással tud a rendelkezésre álló szállítási módok közül választani. Ha kiszállítást választ a Megrendelő, úgy a szállítás díja hozzáadásra kerül a kosárban elhelyezett termékek értékéhez. Ezt követően a „Tovább” gombra kattintva a fizetési módok közül kell a Vásárlónak választania. A „Rendelés összesítése” felületen tudja a Vásárló a megadott adatait, illetve a kosárba helyezett termékeket ellenőrizni. Ha minden adatot rendeben talált, helyesen adott meg, úgy a megrendelés elküldéséhez a Vásárlónak ezen a felületen található jelölőnégyzet kipipálásával el kell fogadnia jelen ÁSZF-et és az Adatkezelési Tájékoztatóban foglaltakat. A ”Megrendelés” gombra kattintással a Vásárló véglegesen elküldi a megrendelését a Szolgáltató részére. Szolgáltató a megrendelés sikerességéről az ezt követő felületen és emailben is értesíti a Vásárlót, ahol a Vásárló megrendelésének száma is megtalálható. A rendelés feladása tehát a „Megrendelés” gombra kattintással történik, ami a Vásárló részére fizetési kötelezettséget keletkeztet. A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy a megrendelések beérkezésekor, amennyiben az Vásárló adatainak valódisága kérdéses vagy értelmezhetetlen, az adatokat törölje és az ezekkel az adatokkal feladott megrendeléseket érvénytelennek minősítse.

  • Információ az elektronikus munkafolyamatokról A megrendelés elektronikus úton történik x Elektronikusan benyújtott számlákat elfogadnak x A fizetés elektronikus úton történik

  • Az osztott erőforrásokra vonatkozó irányelvek A szolgáltató Internet szolgáltatása osztott erőforrásokra épül. Ezeknek az erőforrásoknak a túlzott (indokolatlan mértékű) igénybevétele vagy ezekkel való visszaélés, akár egy előfizető részéről is, minden más felhasználó számára negatív hatást válthat ki. A hálózati erőforrásokkal való visszaélések leronthatják a hálózat teljesítményét, és a jelen szabályzat elveibe ütköznek. Az ilyen visszaélések a szolgáltatás felfüggesztését, illetve megszüntetését eredményezhetik.

  • Megrendelő jogai és kötelezettségei 1. Ha a munkát a Megrendelő által kijelölt helyen kell végezni, a Megrendelő köteles a munkahelyet – beleértve azt a helyszínt is, ahol a Termék a kihelyezés előtt elhelyezhető, kényelmesen összeszerelhető, és amely kellően világos és tágas - a munkavégzésre alkalmas állapotban a Vállalkozó rendelkezésére bocsátani. 2. Vállalkozó nem felel a Megrendelésben részletesen meg nem jelölt, vagy műszakilag meg nem határozható, illetve előre nem ismert használati feltételekből eredő sérülésekért, idő előtti elhasználódásokért, vagy egyéb nem paraméterezhető behatásokért. 3. A Helyszínre szállítás és felszerelés után a Vállalkozó csak a Xxxxxx fel nem ismerhető rejtett hibáiért, valamint azokért a hibákért felel, amelyeknek oka a szállítás vagy a szerelés során keletkezett. 4. Megrendelő köteles jelen ÁSZF IX.8. pontjában meghatározott összes körülmény lehetőségét kizárni, így a külső helyszínen történő dekorációs munkálatok esetében biztosítani köteles: a. a környezet megfelelő tisztasági állapotát és a munkaterület zajmentesítését, b. más alvállalkozók helyszínen történő munkavégzésének kizártságát, c. a Vállalkozó által meghatározott minőségű, előkészített munkafelületet, d. a munkaterületen történő szabad átjárást, e. kültéren történő munkálatok esetén a megfelelő hőmérsékletet (15 C fok feletti), f. a munkavégzéshez szükséges mennyiségű elektromos áramot; g. négy méter magasság feletti munkavégzés esetén állvány használatának enegdélyeztetését, h. a kiszállított Termék tárolására megfelelő fedett, zárható és őrzött tárolót. 5. Megrendelő a hibák kijavítására, illetve az esetleges hiányok pótlására csak a vállalkozási díj arányos részét jogosult visszatartani. 6. Megrendelő köteles gondoskodni a Termék kihelyezéséhez szükséges engedélyekről, amelyeket köteles bemutatni Vállalkozó részére.

  • Megrendelő kötelezettségei 5.1. A Megrendelő - szerződésszerű teljesítés esetén - köteles a jelen Szerződés 7. pontjában meghatározott összegű szolgáltatási díjat a hivatkozott pontban meghatározott módon és feltételekkel a Szolgáltató részére megfizetni. 5.2. A Megrendelő köteles a Szolgáltató által szolgáltatott adatok lekérdezéséről gondoskodni, az ehhez szükséges technikai és személyi feltételeket biztosítani. 5.3. A Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott adatok lekérdezését, felhasználását a Megrendelő adatkezelő és hálózat felügyelő rendszere biztosítja. 5.4. A Megrendelő köteles a Szolgáltató által meghatározott adathozzáférési, lekérdezési és biztonsági szabályokat betartani. 5.5. Rendellenes üzemmenet (adatszolgáltatás teljes vagy részleges leállása) esetén a Megrendelő köteles elsődlegesen a saját felelősségi körébe tartozó infrastruktúra szakértői szintű

  • Milyen kötelezettségeim vannak a biztosítással kapcsolatban? A szerződőt, illetve a biztosítottat • a szerződés kezdetekor adatközlési illetve díjfizetési kötelezettség, • a szerződés tartama alatt kármegelőzési kötelezettség, • kár esetén kárenyhítési, bejelentési, felvilágosítási és információadási kötelezettség terheli.

  • Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét? Ön az Eladóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.

  • Fogalommeghatározások A jelen ÁSZF-ben, és a jelen ÁSZF alapján kötött Egyedi előfizetői szerződésekben használt fogalmak meghatározása:

  • Milyen határidőben érvényesítheti Felhasználó kellékszavatossági igényét? Felhasználó köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti.