Megtérítési igény. a. A biztosítót az általa megtérített kár mértékéig megtérítési igény illeti meg a károkozóval szemben, kivéve, ha a káro- kozó a biztosítottal közös háztartásban élő hozzátartozó. A megszűnt követelés biztosítékai fennmaradnak, és e köve- telést biztosítják. b. Ha a biztosító nem térítette meg a teljes kárt és a bizto- sító a károkozóval szemben keresetet indít, köteles erről a biztosítottat tájékoztatni, és a biztosított kérésére köteles a biztosított igényét is érvényesíteni. A biztosított igényének érvényesítését a biztosító a költségek előlegezésétől teheti függővé. A megtérült összegből elsőként a biztosított köve- telését kell kielégíteni. c. A szerződő/biztosított köteles minden elvárható támoga- tást megadni a biztosító törvényi engedmény alapján meg- nyíló visszkeresetének érvényesítéséhez. A biztosított vissz- kereseti igényéről a biztosító hátrányára nem mondhat le. E kötelezettségének elmulasztásából származó következmé- nyek a biztosítottat terhelik. d. A biztosítók a 8.E. bekezdésben megfogalmazott több- szörös biztosítás szerint a kifizetett kárt egymás között azokkal a feltételekkel és biztosítási összegekkel arányosan viselik, amelyeknek megfelelően az egyes biztosítók a bizto- sított irányában külön-külön felelnének.
Appears in 7 contracts
Samples: Lakossági Vagyonbiztosítás, Lakossági Vagyonbiztosítás, Lakossági Vagyonbiztosítás
Megtérítési igény. a. A biztosítót az általa megtérített kár mértékéig megtérítési igény illeti meg a károkozóval szemben, kivéve, ha a káro- kozó károkozó a biztosítottal közös háztartásban élő hozzátartozó. A megszűnt meg- szűnt követelés biztosítékai fennmaradnak, és e köve- telést követelést biztosítják.
b. Ha a biztosító nem térítette meg a teljes kárt és a bizto- sító biztosító a károkozóval szemben keresetet indít, köteles erről a biztosítottat biztosí- tottat tájékoztatni, és a biztosított kérésére köteles a biztosított biztosí- tott igényét is érvényesíteni. A biztosított igényének érvényesítését érvénye- sítését a biztosító a költségek előlegezésétől teheti függővé. A megtérült összegből elsőként a biztosított köve- telését követelését kell kielégíteni.
c. A szerződő/biztosított köteles minden elvárható támoga- tást megadni a biztosító törvényi engedmény alapján meg- nyíló visszkeresetének érvényesítéséhez. A biztosított vissz- kereseti igényéről a biztosító hátrányára nem mondhat le. E kötelezettségének elmulasztásából származó következmé- nyek a biztosítottat terhelik.
d. A biztosítók a 8.E. bekezdésben megfogalmazott több- szörös többszö- rös biztosítás szerint a kifizetett kárt egymás között azokkal a feltételekkel és biztosítási összegekkel arányosan viselik, amelyeknek megfelelően az egyes biztosítók a bizto- sított irányában biztosított irá- nyában külön-külön felelnének.
Appears in 4 contracts
Samples: Lakossági Vagyonbiztosítás, Lakossági Vagyonbiztosítás, Insurance Agreement
Megtérítési igény. a. A biztosítót az általa megtérített kár mértékéig megtérítési igény illeti meg a károkozóval szemben, kivéve, ha a káro- kozó károkozó a biztosítottal közös háztartásban háztar- tásban élő hozzátartozó. A megszűnt követelés biztosítékai fennmaradnak, fenn- maradnak és e köve- telést követelést biztosítják.
b. . Ha a biztosító nem térítette meg a teljes kárt és a bizto- sító biztosító a károkozóval szemben keresetet indít, köteles erről a biztosítottat tájékoztatni, és a biztosított kérésére köteles a biztosított igényét is érvényesíteni. A biztosított igényének érvényesítését a biztosító a költségek előlegezésétől teheti függővéfüggő- vé. A megtérült összegből elsőként a biztosított köve- telését követelését kell kielégíteni.
c. . A szerződő/biztosított biztosító harmadik féllel szembeni követeléseinek érvényesítéséhez a biz- tosított személy köteles minden elvárható támoga- tást megadni – az ehhez szükséges – rendelkezésére álló doku- mentumokat a biztosító rendelkezésére bocsátani. Amennyiben az ellopott vagy elrabolt vagyontárgyak a kárkifizetés után megkerülnek, úgy a biztosított arra igényt tarthat, ebben az esetben köte- les a biztosítási összeget a biztosítónak visszafizetni. Amennyiben a biztosí- tott ezen igény vonatkozásában a vagyontárgy megkerülésétől számított 30 napon belül nem nyilatkozik, úgy a megkerült vagyontárgyak feletti ren- delkezési jog, mint törvényi engedmény alapján meg- nyíló visszkeresetének érvényesítéséhezengedményest, a biztosítót illeti meg. A biztosított vissz- kereseti igényéről Amennyiben az ellopott vagy elrabolt jármű a kárösszeg kifizetése előtt megkerül, a biztosító hátrányára nem mondhat le. E kötelezettségének elmulasztásából származó következmé- nyek önrész levonása mellett megtéríti a biztosítottat terhelikjármű, illetve a va- gyontárgy visszaszállításának indokolt és igazolt költségét.
d. A biztosítók a 8.E. bekezdésben megfogalmazott több- szörös biztosítás szerint a kifizetett kárt egymás között azokkal a feltételekkel és biztosítási összegekkel arányosan viselik, amelyeknek megfelelően az egyes biztosítók a bizto- sított irányában külön-külön felelnének.
Appears in 1 contract
Samples: Flotta Casco Biztosítási Szerződés
Megtérítési igény. a. A biztosítót az általa megtérített kár mértékéig megtérítési igény illeti meg a károkozóval szembenszem- ben, kivéve, ha a káro- kozó károkozó a biztosítottal közös háztartásban élő hozzátartozó. A megszűnt követelés kö- vetelés biztosítékai fennmaradnak, és e köve- telést követe- lést biztosítják.
b. Ha a biztosító nem térítette meg a teljes kárt és a bizto- sító biztosító a károkozóval szemben keresetet indítin- dít, köteles erről a biztosítottat tájékoztatni, és a biztosított kérésére köteles a biztosított igényét is érvényesíteni. A biztosított igényének érvényesítését érvé- nyesítését a biztosító a költségek előlegezésétől teheti függővé. A megtérült összegből elsőként a biztosított köve- telését követelését kell kielégíteni.
c. A szerződő/biztosított köteles minden elvárható támoga- tást elvár- ható támogatást megadni a biztosító törvényi engedmény alapján meg- nyíló megnyíló visszkeresetének érvényesítéséhez. A biztosított vissz- kereseti igényéről visszkereseti igé- nyéről a biztosító hátrányára nem mondhat le. E kötelezettségének elmulasztásából származó következmé- nyek következmények a biztosítottat terhelik.
d. A biztosítók a 8.E. bekezdésben megfogalmazott több- szörös megfogalma- zott többszörös biztosítás szerint a kifizetett kárt egymás között azokkal a feltételekkel és biztosítási biztosí- tási összegekkel arányosan viselik, amelyeknek megfelelően az egyes biztosítók a bizto- sított irányában biztosított irá- nyában külön-külön felelnének.
Appears in 1 contract
Samples: Lakossági Vagyonbiztosítás