Melyek az általános kizárások? mintaszakaszok

Melyek az általános kizárások?. Kizárásnak nevezzük azokat az eseményeket, körülményeket, melyek bekövetkezte esetén a biztosító nem vállal fizetési kötelezettséget. Az alábbi pontokban felsorolt események bekövetkeztekor akkor sem téríti meg a károkat a biztosító, ha a megnevezett események miatt, azok következményeként olyan biztosítási esemény valamelyike okoz károsodást, amelyre a biztosítási szerződés kiterjed: – nukleáris robbanásból, illetve nukleáris sugárzásból eredő események; – háború, polgárháború, sztrájk, felkelés, lázadás, zavargás, terrorista cselekmény miatt bekövetkező károk. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a biztosító nem köteles fedezetet vállalni, vagy a szerződési feltételek szerint szol- gáltatást nyújtani, illetve a biztosító köteles a biztosítási szerződés alapján a kártérítést elutasítani, ha az ilyen szol- gáltatás nyújtására vagy kártérítés kifizetésére az Egyesült Nemzetek Szervezete határozata alapján szankció, tiltó ren- delkezés vagy korlátozás és/vagy az Európai Unió, Magyaror- szág, az Amerikai Egyesült Államok által bevezetett gazdasá- gi vagy kereskedelmi szankció vonatkozik. A fentieken túl a különös biztosítási feltételek további kizá- rásokat is meghatározhatnak, ezért kérjük, figyelmesen ol- vassa el az otthonbiztosítás szerződési feltételeit, amelyek részletesen tartalmazzák azokat a kizárásokat és korlátozá- sokat, amelyekre nem terjed ki a biztosítási szerződés. A szer- ződési feltételekben ezen kizárások félkövér betűtípussal ki- emelt szövegezéssel szerepelnek.
Melyek az általános kizárások?. Kizárásnak nevezzük azokat az eseményeket, körülményeket, me- lyek bekövetkezte esetén a biztosító nem vállal fizetési kötelezett- séget. Az alábbi pontokban felsorolt események bekövetkeztekor akkor sem téríti meg a károkat a biztosító, ha a megnevezett események miatt, azok következményeként olyan biztosítási esemény valame- lyike okoz károsodást, amelyre a biztosítási szerződés kiterjed: – harci cselekmények és háborús események bármelyik fajtája, to- vábbá harci eszközök által okozott sérülés vagy rombolás, vala- mint katonai vagy polgári hatóságok rendelkezései; – felkelés, lázadás, zavargás, fosztogatás, sztrájk (akár bejelentett, akár bejelentés nélküli), munkahelyi rendzavarás vagy elbocsátott munkások rendzavarása, politikai szervezetek megmozdulásai; – egyes egyének vagy csoportok által elkövetett terrorakciók, füg- getlenül attól, hogy az politikai, vallási, gazdasági vagy egyéb in- díttatású szélsőséges erőszak alkalmazását jelenti a magán- vagy a köztulajdon ellen; – lassú, folyamatos állagromlással okozott károk, amelyek zaj, ráz- kódás, szag, füst, kormozódás, korrózió, gőz vagy egyéb hasonló hatások következtében állottak be; – hasadó anyagok robbanásából, nukleáris reakcióból vagy sugár- zásból, továbbá ionizáló és lézer sugárzásból eredő károk; – a biztosított jogszabályban írt felelősségénél szigorúbb, szerző- désben vagy egyoldalú nyilatkozatban vállalt helytállási kötele- zettségen alapuló károk. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a biztosító nem köteles fedeze- tet vállalni, vagy jelen szerződési feltételek szerint szolgáltatást nyújtani, illetve a biztosító köteles a jelen biztosítási szerződés alap- ján a kártérítést elutasítani, ha az ilyen szolgáltatás nyújtására vagy kártérítés kifizetésére az Egyesült Nemzetek Szervezete határozata alapján szankció, tiltó rendelkezés vagy korlátozás és/vagy az Euró- pai Unió, Magyarország, az Amerikai Egyesült Államok által beveze- tett gazdasági vagy kereskedelmi szankció vonatkozik. A fenti kizárásokon túl a különös biztosítási feltételek további kizá- rásokat is meghatározhatnak, ezért kérjük, figyelmesen olvassa el a lakásbiztosítás szerződési feltételeit, amelyek részletesen tartalmaz- zák azokat a kizárásokat és korlátozásokat, amelyekre nem terjed ki a biztosítási szerződés. A szerződési feltételekben ezen kizárások félkövér betűtípussal kiemelt szövegezéssel szerepelnek.
Melyek az általános kizárások?. Nem biztosítási esemény, a biztosítási fedezet nem terjed kia biztosított vagyontárgy kezelési útmutatójában leírtak be nem tartása következtében fellépô károsodásokra; – a nem magáncélú felhasználás során bekövetkezô károsodásokra; – rendeltetésszerû, rendszeres használatból eredô fokozatos elhasználódás, korrózió, oxidáció vagy lerakódás hatására kelet- kezett károkra, üzembe-, illetve újra üzembe helyezési költségekre, karbantartási, beállítási, ellenôrzési, módosítási, tisztítá- si költségekre, valamint ezekkel kapcsolatban felmerülô károsodásokra; – szoftver-vírusokból és adatvesztésbôl eredô károkra; – áramkimaradás okozta károkra; – dátum-felismerési probléma okozta károkra; – olyan tervezési vagy gyártási hibákra, melyek miatt a gyártó a terméket javításra, illetve cserére visszahívta; – olyan károsodásokra, melyek megtérülnek jogi követelés, jótállás, illetve más – gyártó, szállító, kereskedô, javító vagy más fél – által tett ígéret révén, és amelyek a biztosított vagyontárgy vásárlásával és/vagy szervizelésével kapcsolatosak, vagy ame- lyek jogszabály vagy szerzôdés, illetve szállítási feltételek révén szabályozottak; – a károsodott vagyontárgy további használatát nem befolyásoló értékcsökkenésbôl származó károkra, esztétikai hibákra; – elmaradt haszonra, a kedvezmények elvesztésébôl adódó kárigényekre, bármely következményi kárra; – elôszereteti értékre; – jogszabály, vagy más biztosítási szerzôdés alapján térülô károkra (pl. garanciális javítás vagy csere, vagy valamely vagyonbiz- tosítás); – pixelesedésre, gázleengedésre és újratöltésre, képernyô-beégésre; – cserélhetô, rövid élettartamú fogyasztási cikkekre, mint pl. biztosítékok, elemek, akkumulátorok, lemezek, kazetták, merev- lemezek, memóriakártyák, illetve bármilyen adathordozók, patronok, xxxxx, xxxxxxxx, szíjak, kefék, izzók és fénycsövek, táv- irányítók, játékvezérlôk, egerek, nyomtatófejek, illetve kiegészítô felszerelésekre, melyek nem a készülék alkotóelemei, de szükségesek annak üzemeltetéséhez, mint pl., akkumulátortöltô – esztétikai elemekre, mint pl. fogantyúk, burkolatok, gombok, jelvények vagy logók, és más olyan kisebb károsodásokra, melyek nem befolyásolják a termék használhatóságát, mint pl. karcolások, horpadások és hasonlók; – olyan hibákra, melyek abból erednek, hogy a biztosított vagyontárgyat az eredeti hiba észlelését követôen tovább használták; – a termékhez helytelenül csatlakoztatott elektromos-, gáz- vagy vízellátás hibája miatt vagy ezek miatt bekövetkezô üze...
Melyek az általános kizárások?. Az előző pontban meghatároztuk, hogy az egyes választható fedezetek mire terjednek ki és mire nem. Ezen felül vannak olyan esetek, amikor a biztosítási szerződés általános kizárásai érvényesülnek. Eszerint a következő események bármelyikének bekövetkezésekor nem fedezzük a bekövetkezett kárt. A következőkben meghatározzuk ezeket a kockázatkizárásokat. Az itt közölt információk minden választható fedezetre egységesen vonatkoznak.

Related to Melyek az általános kizárások?

  • Általános kizárások Az alábbi meghatározott okok, események és azok következményei kizárásra kerülnek a biztosítás fedezete alól:

  • Általános hálózathasználati irányelvek 3.1. Amennyiben egy felhasználó tevékenysége megsérti a szolgáltató szolgáltatási irányelveit, a szolgáltató fenntartja magának a jogot a szolgáltatás azonnali, előzetes figyelmeztetés nélküli megszüntetésére. A szolgáltató előnyben részesíti a nem helyénvaló viselkedéssel kapcsolatban is az előfizetők tájékoztatását, figyelmeztetését és a felhívást a szabálytalan tevékenység beszüntetésének szükségességére. Azonban a Szolgáltatási irányelvek különösen súlyos vagy azonnali károkat okozó megsértésének a szolgáltatás azonnali félbeszakítása és megszüntetése lehet az eredménye.

  • Az Előfizetőnek a Szolgáltatás Igénybevételével Kapcsolatos Egyéb Kötelezettségei Az Előfizető és a Szolgáltató az Előfizetői Szerződés fennállása alatt kölcsönösen együttműködnek.

  • Általános közszolgáltatások Honvédelem Közrend és biztonság Környezetvédelem Gazdasági és pénzügyek Egészségügy Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció Szociális védelem

  • Ügyfélkapcsolat Hibaelhárítás Panaszkezelés Jogviták 6.1. A vállalt hibaelhárítási célértékek, a hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás

  • A szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének korlátai 2.1.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített kábeltelevízió hálózat,jogi feltétele az írásban megkötött előfizetői szerződés. A szolgáltatás igénybevételéhez a 4.4. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés is szükséges, és amelynek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést. A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés szolgáltatására.

  • Az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei 2.3.1.1. Előfizetői szolgáltatások – az ÁSZF-ben megjelölt kivétellel – csak írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehetők igénybe. Soros hálózat esetén az Előfizető a Szolgáltató által biztosított csatornakiosztást veheti igénybe, nem soros hálózat esetén az Előfizető díjcsomagok és egyben csatornacsomagok (továbbiakban: díjcsomagok) közül választhat, valamint a díjcsomag mellett külön előfizethet kiegészítő/prémium szolgáltatásra. Az Előfizető – az ÁSZF 4. sz. mellékletében rögzített eltérő rendelkezés vagy a Szolgáltatóval való eltérő megállapodás hiányában – bármely díjcsomagot igénybe veheti, illetve a jelen ÁSZF feltételei szerint módosíthatja választását. Kiegészítő/prémium szolgáltatás igénybevételének feltétele valamely csatornacsomagra vonatkozó előfizetői szerződés fennállta. A Szolgáltató új díjcsomagokat alakíthat ki saját döntése alapján, illetve a díjcsomagban levő csatornákat (továbbiakban: médiaszolgáltatások vagy csatornák) az Előfizető előzetes értesítése mellett megváltoztathatja az egyoldalú szerződésmódosítás szabályai szerint.

  • A szolgáltatás igénybevételének módja Az igénylő a Szolgáltatónál erre a célra rendszeresített formanyomtatványon benyújtja ISDN szolgáltatásra vonatkozó igényét, amelyben pontosan megjelöli a kért szolgáltatást és nyilatkozik, hogy hozzájárulását adja ahhoz, hogy az általa megjelölt felszerelési helyen Szolgáltató a szükséges méréseket elvégezze, ennek érdekében az igénylő biztosítja Szolgáltató részére az ingatlanra történő bejutást valamint a mérés elvégzéséhez műszakilag indokolt feltételeket. - Az ISDN szolgáltatás egyedi előfizetői szerződés alapján vehető igénybe. A szerződéskötésre az ÁSZF általános szabályai az irányadók.

  • Általános szabályok Az előfizetői szolgáltatás nyújtásáról a szolgáltató, a fogyasztó vagy más felhasználók (a továbbiakban együtt: felek) kizárólag előfizetői szerződést köthetnek, amely meg kell, hogy feleljen a közérthetőség és ellentmondás-mentesség követelményének. Az előfizetői szolgáltatásokat nyújtó elektronikus hírközlési szolgáltató az előfizetői szolgáltatásokra vonatkozóan általános szerződési feltételeket köteles készíteni, amelyek elektronikus hírközlési szabályoknak való megfelelőségét a Xxxxxxx rendszeresen vizsgálja. Az előfizetői szerződés az általános szerződési feltételekből, valamint az egyedi előfizetői szerződésből áll. - A szolgáltató az előfizetői szerződést úgy köteles kialakítani, hogy az megfeleljen a közérthetőség, ellentmondás-mentesség és áttekinthetőség követelményének. - Az előfizetői szerződés megkötésekor az előfizetői szerződés részévé válik az előfizetői szerződés megkötését megelőzően a szolgáltató által az előfizető rendelkezésére bocsátott tájékoztatás (a továbbiakban: előzetes tájékoztatás) és az előfizetői szerződés adatainak összefoglalója. - Az Eht. törvényben és az e törvény felhatalmazása alapján kibocsátott, az előfizetői szerződések részletes szabályairól szóló NMHH rendeletben (Eszr) nem szabályozott esetekre a Ptk. szerződésekre vonatkozó rendelkezései irányadók. - Az Elnök rendeletben meghatározta azon előfizető szerződésekre és általános szerződési feltételekre vonatkozó rendelkezések körét, amelyek alkalmazása üzleti előfizetők esetében nem kötelező. - Kis és középvállalkozások az előfizetői szerződés megkötésekor írásbeli nyilatkozattal kérhetik az egyéni előfizetőkre vonatkozó szabályok vonatkozásukban történő alkalmazását, amelyről a szolgáltató köteles részletes - az előnyöket és hátrányokat bemutató - tájékoztatást adni. A tájékoztatás megtörténtét a szolgáltató köteles igazolni. A tájékoztatás elmaradása esetén az előfizetői szerződés semmis. - A felek az egyedi előfizetői szerződésben az Eht. törvényben, az Eht. törvény felhatalmazása alapján kibocsátott, az előfizetői szerződések részletes szabályairól szóló NMHH rendeletben és az általános szerződési feltételekben foglaltaktól az előfizető javára egyező akarattal eltérhetnek. - Az előfizetői szerződésben semmis az a kikötés, amely az előfizetőnek az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályban biztosított jogait megállapító rendelkezésektől – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – az előfizető hátrányára eltér. Semmis az előfizetőnek az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályban megállapított jogáról lemondó jognyilatkozata. - Hatósági eljárás esetén a szolgáltatót terheli annak bizonyítása, hogy az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályban meghatározott, előfizetői szerződéssel kapcsolatos értesítési, tájékoztatási kötelezettségének eleget tett, a határidők betartására vonatkozó előírásokat megtartotta, valamint az előfizető elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályban előírt hozzájárulásait beszerezte. - A szolgáltató nem követelhet az előfizetőtől díjat, ellenszolgáltatást, ha olyan szolgáltatást, terméket vagy elektronikus hírközlő végberendezést értékesít, amelyet az előfizető nem rendelt meg. A szolgáltató erre vonatkozó ajánlata az előfizetőnek az Eszr 6. § (2) bekezdésével összhangban tett kifejezett jognyilatkozata alapján tekinthető elfogadottnak. - Az előfizető az előfizetői szerződés alapján az adott szolgáltatást a szerződés időtartama alatt jogosult bármikor igénybe venni, és a hálózaton biztosított előfizetői interfészhez elektronikus hírközlő végberendezést csatlakoztatni. - Az elektronikus hírközlési szolgáltató nem teheti függővé valamely előfizetői szolgáltatás igénybevételét az adott előfizetői szolgáltatáshoz nem nélkülözhetetlen más előfizetői szolgáltatás igénybevételétől, vagy az adott előfizetői szolgáltatáshoz nem nélkülözhetetlen más szolgáltatás vagy termék megvásárlásától vagy igénybevételétől. - Az elektronikus hírközlési szolgáltató és az elektronikus hírközlő hálózat üzemeltetője nem akadályozhatja meg és egyoldalúan nem korlátozhatja, hogy az előfizető vagy a végfelhasználó választása szerinti, harmadik személy által üzemeltetett rádiós helyi hálózathoz csatlakozzon. Az előfizető és a végfelhasználó jogosult – a nemzeti frekvenciafelosztásról, valamint a frekvenciasávok felhasználási szabályairól szóló NMHH rendelet szerint – a rádiós helyi hálózatához és azon keresztül az elektronikus hírközlési szolgáltató, illetve az elektronikus hírközlő hálózat üzemeltetője által üzemeltetett hálózathoz viszonossági alapon, vagy szélesebb körben hozzáférést nyújtani más végfelhasználó számára. Ezt a jogosultságot az elektronikus hírközlési szolgáltató és az elektronikus hírközlő hálózat üzemeltetője egyoldalúan nem korlátozhatja.

  • Jogvédelmi szolgáltatások Jogvédelem-szolgáltatás alapján a Biztosító megtéríti a Biztosítottal szemben, a biztosítás tartama alatt külföldön elkövetett szabálysértés vagy gondatlan bűncselekmény miatt az elkövetés helyszínén indult eljárás költségeit az alábbiak szerint: A Biztosító gondoskodik a Biztosított terhére megállapított óvadék vagy hasonló biztosíték letételéről és vállalja az ezzel kapcsolatban felmerülő költségeket, valamint az ügyvédi költségeket a szükséges mértékben, de legfeljebb a Különös Feltételekben meghatározott összegig, a biztosítási esemény bekövetkeztének helyén általánosan elfogadott ügyvédi és szakértő díjszabás figyelembevételével. A biztosítás az ügyvédválasztás jogát nem foglalja magában. A megfelelő védelemről a Biztosító gondoskodik.