Műszaki támogatás. A Szoftver és szolgáltatásai magukban foglalhatnak bizonyos technikai tanácsadási szolgáltatásokat, ezen belül többek között élő csevegés lehetőségét műszaki szakemberrel, illetve technikusi segítséget távoli számítógép-hozzáférés segítségével (a Szoftver és szolgáltatásai keretében biztosított ilyen jellegű technikai tanácsadásra a jelen Licencszerződésben „Technikai tanácsadás”-ként hivatkozunk). Amennyiben a Szoftver és szolgáltatásai biztosítanak ilyen Technikai tanácsadási szolgáltatásokat, azok az alábbi feltételekkel vehetők igénybe: A Technikai tanácsadást a Symantec saját belátása szerint biztosítja, mindennemű garancia vagy jótállás nélkül, kivéve az Ön érvényes fogyasztói jogokban szereplő garanciáit, ideértve az ausztrál fogyasztókra vonatkozó verseny- és fogyasztói jogokat is, amelyek nem korlátozhatók vagy zárhatók ki. A technikai támogatás igénybe vétele előtt a meglévő adatok, szoftverek és programok biztonsági mentése kizárólag az Ön felelőssége. A technikai támogatás során a Symantec úgy is határozhat, hogy egy adott technikai probléma megoldása túllépi a Műszaki támogatás hatáskörét. A Symantec fenntartja annak jogát, hogy a Műszaki támogatást saját megítélése szerint visszautasítsa, felfüggessze vagy megszüntesse.
Műszaki támogatás. 5.1 A megrendeléshez biztosított műszaki támogatás tartalmazza az Oracle éves műszaki támogatási szolgáltatásait, amelyeket a Programokhoz megrendelhetett az Oracle-től vagy annak egy forgalmazási joggal rendelkező viszonteladójától. Megrendelés esetén az éves műszaki támogatást (beleértve az első évet és az összes rákövetkező éveket) az Oracle a szolgáltatás igénybevételekor éppen érvényben lévő műszaki támogatási szabályzatai alapján biztosítja. Ön kijelenti, hogy együttműködik az Oracle-lel, és biztosítja a hozzáférést, erőforrásokat, anyagokat, személyzetet, információt és hozzájárulást, amelyet az Oracle megkövetelhet a műszaki támogatási szolgáltatások biztosítása érdekében. A műszaki támogatási szabályzatok a jelen P. melléklet részét képezik, és az Oracle saját belátása szerint megváltoztathatók; azonban az Oracle nem csökkenti érdemben a támogatott programokhoz nyújtott szolgáltatások szintjét az olyan időszakok során, amelyekre Ön megfizette a műszaki támogatást. Mielőtt aláírná az érintett műszaki támogatási szolgáltatások megrendelő dokumentumát, célszerű áttekintenie az előírásokat. A műszaki támogatással kapcsolatos mindenkori érvényes előírások a xxxx://xxxxxx.xxx/xxxxxxxxx címen érhetők el.
5.2 Amennyiben Ön úgy dönt, hogy egy licencegyüttesen belüli valamilyen licenchez műszaki támogatást vásárol, az adott licenccsomagba tartozó összes licenchez ugyanolyan szintű támogatást kell vásárolnia. Egy licencegyüttesen belül a licencek egy részének támogatását csak úgy mondhatja le, ha az érintett licenceket megszünteti. A fennmaradó licencek műszaki támogatásának díja a megszüntetés időpontjában érvényes műszaki támogatási előírásoknak megfelelő mértékű lesz. A licencegyüttesek meghatározását az Oracle mindenkori műszaki támogatási előírásai tartalmazzák. Ha Ön úgy dönt, hogy nem vásárol műszaki támogatást, a nem támogatott programlicenceket nem frissítheti új programverzióra.
Műszaki támogatás. 5.1 Megrendelés esetén a Hardver- és Rendszertámogatást (beleértve az első évet és az összes rákövetkező éveket) az Oracle a szolgáltatás igénybevételekor éppen érvényben lévő Hardver- és Rendszertámogatási Szabályzatai alapján biztosítja. Együtt kell működnie az Oracle-lel, és biztosítani a hozzáférést, erőforrásokat, anyagokat, személyzetet, információt és hozzájárulást, amelyet az Oracle megkövetelhet a műszaki támogatási szoláltatások biztosítása érdekében. A Hardver- és Rendszertámogatási szabályzatok a jelen H. melléklet részét képezik, és az Oracle egyoldalú döntése alapján megváltoztathatók; azonban az Oracle nem fogja csökkenteni a műszaki támogatás színvonalát abban az időtartamban, amelyre az Oracle Hardver és Rendszertámogatás díjai be lettek fizetve. Az alkalmazható műszaki támogatási szolgáltatások megrendelése előtt olvassa el a vonatkozó szabályzatokat. Az Oracle Hardver és Rendszertámogatási szabályzatok aktuális verzióját megtekintheti a xxxx://xxxxxx.xxx/xxxxxxxxx weboldalon.
5.2 Az Oracle Hardver- és Rendszertámogatás a Hardver kiszállítási időpontjával kezdődik, vagy, ha a Xxxxxxx kiszállítása nem szükséges, akkor a megrendelés hatálybalépési napján.
Műszaki támogatás. Az Előfizetési Időszak alatt Műszaki Támogatás érhető el az IBM SaaS ajánlatra és az Engedélyező Szoftverre (értelemszerűen). Az ilyen Műszaki Támogatás az IBM SaaS részét képezi, külön ajánlatban nem érhető el. A Műszaki Támogatással kapcsolatos információk a következő címen érhetők el: xxxx://xxx-00.xxx.xxx/xxxxxxxx/xxxx/xxxxxxx/xxxxxxxxxxx_xxxxxxx_xxxx.xxxx.
Műszaki támogatás. 5.1 A megrendeléshez biztosított műszaki támogatás tartalmazza az Oracle éves műszaki támogatási szolgáltatásait, amelyeket a Programokhoz megrendelhetett az Oracle-től vagy annak egy forgalmazási joggal rendelkező viszonteladójától. Megrendelés esetén az éves műszaki támogatást (beleértve az első évet és az összes rákövetkező éveket) az Oracle a szolgáltatás igénybevételekor éppen érvényben lévő műszaki támogatási szabályzatai alapján biztosítja. Ön kijelenti, hogy együttműködik az Oracle-lel, és biztosítja a hozzáférést, erőforrásokat, anyagokat, személyzetet, információt és hozzájárulást, amelyet az Oracle megkövetelhet a műszaki támogatási szolgáltatások biztosítása érdekében. A műszaki támogatási szabályzatok a jelen P. melléklet részét képezik, és az Oracle saját belátása szerint megváltoztathatók; azonban az Oracle nem csökkenti érdemben a támogatott programokhoz nyújtott szolgáltatások szintjét az olyan időszakok során, amelyekre Ön megfizette a műszaki támogatást. Mielőtt aláírná az érintett műszaki támogatási szolgáltatások megrendelő dokumentumát, célszerű áttekintenie az előírásokat. A műszaki támogatással kapcsolatos mindenkori érvényes előírások a xxxx://xxxxxx.xxx/xxxxxxxxx címen érhetők el.
Műszaki támogatás. A Szoftver használatával kapcsolatban igénybe vehet bizonyos, akár a Szoftverbe is foglalt, technikai tanácsadást, s ezen belül élő csevegésben felveheti a kapcsolatot egy műszaki szakemberrel és/vagy távoli számítógép-hozzáférést alkalmazó műszaki szakemberrel (a Szoftverlicenc keretében biztosított ilyen jellegű technikai tanácsadásra a jelen Licencszerződésben „Technikai tanácsadás"-ként hivatkozunk). A Technikai tanácsadást a Symantec saját belátása szerint biztosítja, mindennemű garancia vagy jótállás nélkül. Kizárólag Ön felel azért, hogy a Technikai tanácsadás igénybevétele előtt elvégezze meglévő adatai, szoftverei és programjai biztonsági mentését. A Technikai támogatás során a Symantec úgy is határozhat, hogy egy adott technikai probléma megoldása túllépi a technikai tanácsadás hatáskörét. A Symantec fenntartja annak jogát, hogy a technikai tanácsadást saját megítélése szerint visszautasítsa, felfügg essze vagy megszüntesse.
Műszaki támogatás. 5.1 Az Oracle Hardver- és Rendszertámogatás, amelyet megszerzett a rendelésével évenként megújítható, és ha ugyanarra a rendszerre és konfigurációra újítja meg az Oracle Hardver- és Rendszertámogatást, akkor a megújítás első és második évére a műszaki támogatás díja nem fog nagyobb összeggel növekedni, mint 5%, az előző évek díjaihoz képest.
5.2 Megrendelés esetén a Hardver- és Rendszertámogatást (beleértve az első évet és az összes rákövetkező éveket) az Oracle a szolgáltatás igénybevételekor éppen érvényben lévő Hardver- és Rendszertámogatási Szabályzatai alapján biztosítja. Együtt kell működnie az Oracle-lel, és biztosítani a hozzáférést, erőforrásokat, anyagokat, személyzetet, információt és hozzájárulást, amelyet az Oracle megkövetelhet a műszaki támogatási szoláltatások biztosítása érdekében. A Hardver- és Rendszertámogatási szabályzatok a jelen H. melléklet részét képezik, és az Oracle egyoldalú döntése alapján megváltoztathatók; azonban az Oracle nem fogja csökkenteni a műszaki támogatás színvonalát abban az időtartamban, amelyre az Oracle Hardver és Rendszertámogatás díjai be lettek fizetve. Az alkalmazható műszaki támogatási szolgáltatások megrendelése előtt olvassa el a vonatkozó szabályzatokat. Az Oracle Hardver és Rendszertámogatási szabályzatok aktuális verzióját megtekintheti a xxxx://xxxxxx.xxx/xxxxxxxxx weboldalon.
5.3 Az Oracle Hardver- és Rendszertámogatás a Hardver kiszállítási időpontjával kezdődik, vagy, ha a Xxxxxxx kiszállítása nem szükséges, akkor a megrendelés hatálybalépési napján.
Műszaki támogatás. Hacsak az A-Függelék másképpen nem rendelkezik, akkor az Előfizetési Időszak alatt az IBM SaaS ajánlat és az Engedélyező Szoftver (amelyik alkalmazható) műszaki támogatása a következő helyen (illetve az IBM által megadott újabb URL címen) meghatározottak szerint történik xxxxx://xxxxxxxx.xxxxxxxxxxxxxxxx.xxx/xxxxx/xxxxxxxx/xxxxxxx_xxxxxx A Műszaki Támogatás az IBM SaaS termék részét képezi és önálló ajánlatként nem érhető el.
Műszaki támogatás. A DM SaaS Műszaki Támogatása elsősorban a támogatási webhely segítségével történik. A kereshető tudásbázis az alábbi címen érhető el: A DM SaaS termékkel kapcsolatos problémák jelentésére az IBM Szolgáltatáskérés (IBM Service Request Application) alkalmazás használható. Az IBM Szolgáltatáskérés használatával kezdeményezhetők, frissíthetők és jelenthetők szolgáltatáskérések. A szolgáltatás az alábbi URL-címen érhető el (a kezdeti regisztrálást követően): A Műszaki támogatás a DM SaaS termék részét képezi, és önálló ajánlatként nem megrendelhető.
Műszaki támogatás. A Szoftverlicenc időtartama alatt a SAS vállalja, hogy az adott helyzetben elvárható magatartást tanúsítja annak érdekében, hogy segítséget nyújtson az Ügyfélnek, telefonon vagy elektronikus úton, a Szoftvernek a Területen történő telepítése vagy használata során felmerülő konkrét problémái megoldásában az időről időre frissítésre kerülő xxxxxxx.xxx.xxx támogatási linken, az ott dokumentáltak szerint. Előfordulhat, hogy a SAS nem képes valamennyi problémát megoldani, vagy a Szoftver valamennyi hibáját kijavítani. A SAS jogosult időről-időre új verziókat, frissítéseket illetve javítási kódokat hozzáférhetővé tenni. Az Ügyfél vállalja, hogy az adott helyzetben általában elvárható magatartást tanúsítja a fentiek telepítésére. A Szoftver folyamatos fejlesztése során a SAS jogosult az új verziók tekintetében egyedi komponensek és funkciók hozzáadására, változtatására és törlésére. Az ilyen Szoftvermódosításokra jelen Szerződés feltételei alkalmazandóak. Ha az Ügyfél úgy dönt, hogy nem telepíti a Szoftver legfrissebb verzióját, ez idővel a műszaki támogatás szintjének csökkenésével járhat. A SAS-nak a jelen pontban meghatározott kötelezettségei az alábbiaktól függenek: Az Ügyfél köteles: (a) – műszaki támogatás kérésekor – értesíteni a SAS-t a Szoftverben nem a SAS által vagy nem a SAS iránymutatása szerint végrehajtott bármilyen módosításról; és (b) a Szoftvert és az Ügyfél szoftverhasználatát ismerő műszaki kapcsolattartókat kijelölni, akik alkalmasak arra, hogy a SAS számára szükséges információkat a SAS rendelkezésére bocsássák a Szoftvernél felmerülő bármilyen probléma diagnosztizálása és orvoslása érdekében. Ezen feltételek elmulasztása hosszabb válaszadást és probléma-megoldási időt eredményezhet.