Panaszkezelés Jogérvényesítési Lehetőségek mintaszakaszok

Panaszkezelés Jogérvényesítési Lehetőségek. Felhasználó a termékkel vagy a Szolgáltató tevékenységével kapcsolatos fogyasztói kifogásait az 1. pontban részletezett elérhetőségeken terjesztheti elő: A Szolgáltató a szóbeli panaszt, amennyiben arra lehetősége van, azonnal orvosolja. Ha a szóbeli panasz azonnali orvoslására nincs lehetőség, vagy ha a felhasználó a panasz kezelésével nem ért egyet, akkor a Szolgáltató a panaszról jegyzőkönyvet – melyet öt évig, a panaszra tett érdemi válaszával együtt megőriz vesz fel, melyet legkésőbb a panaszra adott válasszal egy időben küld meg Fogyasztó részére. A Szolgáltató a jegyzőkönyv egy példányát személyesen közölt (üzlethelyiségben) szóbeli panasz esetén helyben a Felhasználónak átadni, vagy ha ez nem lehetséges, akkor az írásbeli panaszra vonatkozó szabályok szerint köteles eljárni. A telefonon, vagy más hírközlési eszköz segítségével rögzített panaszt a Szolgáltató egyedi azonosítóval látja el, mely a későbbiekben egyszerűsíti a panasz visszakeresését. A Szolgáltató a hozzá írásban érkezett panaszt 30 napon belül érdemben megválaszolja. Az intézkedés jelen szerződés értelmében a postára adást jelenti. Tisztelt Ügyfelünk! A fogyasztói jogviták online rendezéséről, valamint a 2006/2004/EK rendelet és a 2009/22/EK irányelv módosításáról (fogyasztói online vitarendezési irányelv) szóló, 2013. évi május 21.-i 524/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: rendelet) alapján az Európai Bizottság létrehozott egy online vitarendezési platformot, amely 2016. február 15-től vehető igénybe az online adásvételi vagy szolgáltatási szerződést kötők között fogyasztói jogvita esetén mind a fogyasztók, mind a kereskedők számára. A rendelet hatálya közvetlenül kiterjed az Unióban letelepedett, Magyarországon székhellyel rendelkező online adásvételi vagy szolgáltatási szerződésekben érintett kereskedőre, amennyiben közte és a fogyasztó között létrejött online adásvételi vagy szolgáltatási szerződéssel kapcsolatban fogyasztói jogvita merül fel. Határon átnyúló fogyasztói jogvita esetén, uniós web áruházzal fennálló vitáját Magyarországon kizárólagosan a fővárosi kereskedelmi és iparkamara mellett működő békéltető testület dönti el ingyenesen és gyorsan. Ahhoz, hogy az online vitarendezési platformot használni tudja, előzőleg regisztrálnia kell az Európai Bizottság rendszerében. Az online vitarendezési platformot az Európai Bizottság rendszerében való regisztrációt követően az alábbi link segítségével érheti el: xxxx://xx.xxxxxx.xx/xxx Az oldal betöltését ...
Panaszkezelés Jogérvényesítési Lehetőségek. Felhasználó a termékkel vagy a Szolgáltató tevékenységével kapcsolatos fogyasztói kifogásait az 1. pontban részletezett elérhetőségeken terjesztheti elő: • A szóbeli panaszt, amennyiben arra lehetőségünk van, azonnal orvosoljuk. Ha a szóbeli panasz azonnali orvoslására nincs lehetőség, vagy ha a panasz kezelésével nem ért egyet, akkor a panaszról jegyzőkönyvet – melyet öt évig, a panaszra tett érdemi válaszunkkal együtt megőrizzük – veszünk fel, melyet legkésőbb a panaszra adott válasszal egy időben küldünk meg az Ügyfél részére. • A jegyzőkönyv egy példányát személyesen közölt (üzlethelyiségben) szóbeli panasz esetén helyben átadjuk, vagy ha ez nem lehetséges, akkor az írásbeli panaszra vonatkozó szabályok szerint kötelesek vagyunk eljárni; • A telefonon, vagy más hírközlési eszköz segítségével rögzített panaszt egyedi A panasz elutasítása esetén az elutasítás okáról tájékoztatunk. Amennyiben az esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita tárgyalások során nem rendeződik, az alábbi jogérvényesítési lehetőségek állnak nyitva az Ügyfél számára: • Online vitarendezési platform Az online vitarendezési platform egyablakos ügyintézési pontként működik azon fogyasztók és kereskedők számára, akik az e rendelet hatálya alá tartozó jogvitáikat bírósági eljáráson kívül kívánják rendezni. Az online vitarendezési platform egy interaktív weboldal, amely elektronikus úton és díjmentesen elérhető az Unió intézményeinek valamennyi hivatalos nyelvén. Az online vitarendezési platform az alábbi linkre kattintva válik elérhetővé: xxxxx://xx.xxxxxx.xx/xxxxxxxxx/xxx/xxxx/?xxxxx=xxxx.xxxx0.xxxx • Békéltető testület eljárásának kezdeményezése Amennyiben a panaszkezelési tevékenység nem az Ügyfél megelégedésére történt, vagy a panasz elutasításra került, az Ügyfél lakóhely vagy tartózkodási hely szerint illetékes megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák (továbbiakban: kamara) mellett működő Békéltető Testület előtt eljárást kezdeményezhető. A xxx.xxxxxxxxxx.xx honlapon, illetve a xxx.xxxxxxxxxxxxxxxx.xxxxxxx.xx/xxxx/0000 keresztül tájékozódhat a kamarák illetékességi területéről.
Panaszkezelés Jogérvényesítési Lehetőségek. 17.1/ Vevő a Termékkel, Eladóval kapcsolatos panaszait az alábbi elérhetőségeken terjesztheti elő: Székhely: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx xx 00-00. E-mail: xxxxx@xxxxxxxxxxx.xx Levelezési cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx xx 00-00. Panaszügyintézés helye (ha az nem egyezik meg a forgalmazás, illetve értékesítés helyével):
Panaszkezelés Jogérvényesítési Lehetőségek. Felhasználó a termékkel vagy az Eladó tevékenységével kapcsolatos fogyasztói kifogásait az 1. pontban részletezett elérhetőségeken terjesztheti elő. • Eladó a szóbeli panaszt, amennyiben arra lehetősége van, azonnal orvosolja. Ha a szóbeli panasz azonnali orvoslására nincs lehetőség, vagy ha a Felhasználó a panasz kezelésével nem ért egyet, akkor az Eladó a panaszról jegyzőkönyvet vesz fel, melyet 5 (öt) évig, a panaszra tett érdemi válaszával együtt megőriz és legkésőbb a panaszra adott válasszal egy időben küld meg Fogyasztó részére. • Eladó a jegyzőkönyv egy példányát személyesen közölt (üzlethelyiségben) szóbeli panasz esetén helyben a Felhasználónak átadni, vagy ha ez nem lehetséges, akkor az írásbeli panaszra vonatkozó szabályok szerint köteles eljárni; • A telefonon, vagy más hírközlési eszköz segítségével rögzített panaszt az Eladó egyedi azonosítóval látja el, mely a későbbiekben egyszerűsíti a panasz visszakeresését. • Eladó a hozzá írásban érkezett panaszt 30 napon belül érdemben megválaszolja. Az intézkedés jelen szerződés értelmében a postára adást jelenti. • A panasz elutasítása esetén Eladó az elutasítás indokáról tájékoztatja a Felhasználót.
Panaszkezelés Jogérvényesítési Lehetőségek. 7.1. A Fogyasztó a Szolgáltatónak, illetve a Szolgáltató érdekében vagy javára eljáró személynek az áru Fogyasztó részére történő forgalmazásával, illetve értékesítésével közvetlen kapcsolatban álló magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszát közölheti a Szolgáltatóval szóban az áruházi vevőszolgálaton, vagy írásban az xxxxxxxxxxxxx@xxxxxx.xx e-mail címre, illetve postai levélben az InfoCenternek a 2040 Budaörs, Sport u. 2-4. címre. 7.2. A Szolgáltató a szóbeli panaszt azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Amennyiben a Fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Szolgáltató a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni és azt 30 napon belül megküldi a Fogyasztónak érdemi válaszával együtt. A Fogyasztó írásbeli panaszát a Szolgáltató a panasz beérkezését követően 30 napon belül köteles írásban érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt. 7.3. A Fogyasztó a termék minőségével, biztonságosságával, a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, továbbá a felek közötti szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügy (a továbbiakban: fogyasztói jogvita) bírósági eljáráson kívüli rendezése érdekében jogosult a megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testület eljárását kezdeményezni.
Panaszkezelés Jogérvényesítési Lehetőségek 

Related to Panaszkezelés Jogérvényesítési Lehetőségek

  • Panaszügyintézés és jogérvényesítési lehetőségek A fogyasztó a termékkel vagy az Eladó tevékenységével kapcsolatos fogyasztói kifogásait az alábbi elérhetőségeken terjesztheti elő: Telefon: +00-00-000-0000 Internet cím: xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxxx.xx E-mail: xxxx@xxxxxxxxxxxxx.xx A fogyasztó szóban vagy írásban közölheti a vállalkozással a panaszát, amely a vállalkozásnak, illetve a vállalkozás érdekében vagy javára eljáró személynek az áru fogyasztók részére történő forgalmazásával, illetve értékesítésével közvetlen kapcsolatban álló magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozik. A szóbeli panaszt a vállalkozás köteles azonnal megvizsgálni, és szükség szerint orvosolni. Ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a vállalkozás a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a fogyasztónak átadni. Telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a fogyasztónak legkésőbb 30 napon belül - az írásbeli panaszra adott válaszra vonatkozó előírásoknak megfelelően - az érdemi válasszal egyidejűleg megküldeni. Egyebekben pedig az írásbeli panaszra vonatkozóan az alábbiak szerint köteles eljárni. Az írásbeli panaszt a vállalkozás- ha az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa eltérően nem rendelkezik - a beérkezését követően harminc napon belül köteles írásban érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt. Ennél rövidebb határidőt jogszabály, hosszabb határidőt törvény állapíthat meg. A panaszt elutasító álláspontját a vállalkozás indokolni köteles. A telefonon vagy elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panaszt a vállalkozás köteles egyedi azonosítószámmal ellátni. A panaszról felvett jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az alábbiakat:

  • Egyéb jogérvényesítési lehetőségek Amennyiben az Eladó és a fogyasztó között esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita a tárgyalások során nem rendeződik, az alábbi jogérvényesítési lehetőségek állnak nyitva a fogyasztó számára:  Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságoknál. Amennyiben a fogyasztó fogyasztói jogainak megsértését észleli, jogosult panasszal fordulni a lakóhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz. A panasz elbírálását követően a hatóság dönt a fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatásáról. A hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságok listája és elérhetőségei a xxxxx://xxxxxxxxx.xxx.xx/ holnapon érhetők el.  Békéltető testület. A termékek minőségével, biztonságosságával és a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, valamint a szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos fogyasztói jogvita bíróságon kívüli, békés rendezése céljából a fogyasztó eljárást kezdeményezhet a lakóhelye szerint illetékes szakmai kamara mellett működő békéltető testületnél. A Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület elérhetőségei: Címe: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. Levelezési cím: 6001 Kecskemét Pf.228 Telefonszáma: (76) 501-525 Fax száma: (76) 501-538 E-mail cím: xxxxxxxxxx@xxxxxxxxxxxxxx.xx  Online vitarendezési platform: Az online vitarendezési platform is rendelkezésükre áll, melyhez szükséges vállalkozásunk e-mail címe is, ami az xxxx@xxxxxx.xx. Az online vitarendezési platform felhasználható a vitás kérdések rendezéséhez, valamint az online vitarendezési platform felhasználható az online adásvételi és szolgáltatási szerződésekből eredő fogyasztói jogviták rendezéséhez.  Bírósági eljárás. Ügyfél jogosult a fogyasztói jogvitából származó követelésének bíróság előtti érvényesítésére polgári eljárás keretében a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint a Polgári Perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény rendelkezései szerint. A fogyasztóvédelmi közigazgatási hatósági ügyekben elsőfokon a járási hivatal, illetve a megyeszékhely szerinti járási hivatal, másodfokon országos illetékességgel a Pest Megyei Kormányhivatal jár el. Az illetékességet megalapozza a fogyasztó lakóhelye, a vállalkozás székhelye, telephelye, valamint a jogsértés elkövetésének helye is. A kérelem bármely illetékes felügyelőségnél benyújtható.

  • Jogérvényesítési Lehetőségek Az Előfizető vagy más érintett a személyes adatai kezelésével kapcsolatban bármikor fordulhat az Szolgáltató adatvédelmi tisztviselőjéhez: xx. Xxxxxxxxxx Xxxxxxx (cím: 1097 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 36.; email: XXX@xxxxxxx.xx). Az Előfizető vagy más érintett a jogainak megsértése esetén az Szolgáltatóval szemben bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el. Azt, hogy az adatkezelés a jogszabályban foglaltaknak megfelel, az Szolgáltató köteles bizonyítani. A per elbírálása a törvényszék, a fővárosban a Fővárosi Törvényszék hatáskörébe tartozik. A per az Előfizető vagy más érintett lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható. A Szolgáltató az Előfizető vagy más érintett adatainak jogellenes kezelésével, vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével másnak okozott kárt köteles megtéríteni. A Szolgáltató mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt az adatkezelés körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. Nem kell megtéríteni a kárt annyiban, amennyiben az a károsult szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásából származott. Az Előfizető vagy más érintett a személyes adatai kezelésével kapcsolatos panasz esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz is fordulhat (xx. Xxxxxxxxxx Xxxxxx a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, postai cím: 1363 Budapest, Pf.: 9., cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxx Xxxxx xxxx 9-11., Telefon: +36 (1) 391- 1400; Fax: +00 (0) 000-0000; E-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xx; honlap: xxx.xxxx.xx). 1097 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 36. E-mail: xxx@xxxxxxx.xx

  • Ügyfélkapcsolat, hibaelhárítás, panaszkezelés, jogviták 28 6.1. A hibabejelentések kezelése, folyamata, a vállalt hibaelhárítási határidő, a hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás 28 6.2. Az előfizető jogai az előfizetői szolgáltatás hibás teljesítése esetén 32 6.3. Az előfizetői panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció és kártérítési igények intézése) 34 6.4. Az ügyfélszolgálat működése, az ügyfelek szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje 37 6.5. A tudakozó szolgáltatás igénybevétele 40 6.6. Tájékoztatás a szolgáltatással összefüggő jogviták peres és peren kívüli kezdeményezésének lehetőségéről és feltételeiről, a békéltető testülethez való fordulás jogáról, az eljárásra jogosult hatóságok, békéltető testület és egyéb szervezetek megnevezése, elérhetőségeik (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség) feltüntetése 40

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XI.1. A biztosítási szerzôdés alanyai szerzôdéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevô ügyfél az elektronikus kommunikációhoz elôzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címrôl továbbítja a biztosító felé, – a biztosító ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, – a biztosító által mûködtetett internetes szerzôdéskötô és kárbejelentô rendszerben megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat formájában. A szerzôdô felek a biztosítási szerzôdés szerzôdô általi felmondásának vonatkozásában írásban megtett nyilatkozatnak tekintik a nyilatkozó személy részérôl aláírt azon nyilatkozatot is, melyet faxon, vagy elektronikus úton továbbított szkennelt okirat formájában a biztosító által megadott elérhetôségekre. A nyilatkozattételi lehetôséget a biztosító egyes szerzôdések és nyilatkozattípusok esetében fentiektôl eltérôen határozhatja meg, melyre vonatkozó rendelkezéseket a szerzôdésre vonatkozó általános, vagy különös szerzôdési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmazza. XI.2. A Biztosító és a Europ Assistance a Biztosítottal illetve a Biztosított megbízásában eljáró személlyel történô kapcsolattartást magyar vagy angol nyelven vállalja. Vitás esetben a magyar nyelven tett nyilatkozatok az irányadóak. XI.3. A biztosító postai úton küldött küldeményeit az elküldést követô 5. munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ideértve azt az esetet is, ha a küldemény a címzett – biztosító által nyilvántartott – címérôl „ismeretlen helyre költözött” vagy ”nem kereste” jelzéssel érkezik vissza. Postai úton tértivevénnyel történô közlés esetében a biztosító által küldött küldeményt, – ha annak átvételét a címzett megtagadta, úgy az átvétel megtagadása napján, – ha a küldemény átvételét a címzett vagy annak képviselôje aláírásával elismerte, úgy az átvétel napján kell kézbesítettnek tekintetni. Az elektronikus úton küldött küldeményeket az elküldés napján kell kézbesítettnek tekinteni.

  • A szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének korlátai 2.1.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített csillagpontosított, visszirányú kábeltelevízió hálózat, és Előfizetői szerződést már előzőleg a Szolgáltató által kiépített, vagy a más által kiépített és Szolgáltató által – szükség esetén ellenőrző mérés alapján – megfelelőnek minősített előfizetői hozzáférési végponton történő szolgáltatás igénybevételre lehet kötni. A szolgáltatás igénybevételének jogi feltétele az írásban megkötött előfizetői szerződés. A Szolgáltató használatában, azonban más tulajdonában levő és fentieknek megfelelő kábeltelevíziós hálózaton csak akkor kerülhet sor a Szolgáltató általi Internet-hozzáférési szolgáltatásra irányuló szerződéskötésre és szolgáltatás nyújtására, ha a Szolgáltató és a kábeltelevíziós rendszer tulajdonosa egymással összekapcsolódási megállapodást kötött. A szolgáltatás igénybevételéhez – a Szolgáltató által a szolgáltatás időtartama alatt biztosított kábelmodemen kívül – szükséges a 4.3. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés (legalább 486-os számítógép), egy hálózati kártya, szoftverek és amelyek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést. A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés (számítógép), hálózati kártya, szoftverek szolgáltatására. A szolgáltatás nyújtásának feltétele – esettől függően – a kábelmodem, acces point, vagy a router áramellátásának Előfizető általi biztosítása saját költségére. A szolgáltató az előfizetői végberendezés és az azon tárolt adatok megóvása és biztonsága érdekében a szolgáltatás rendeltetésszerű használhatóságát nem befolyásoló módon portszűrést alkalmazhat és egyes portok – így különösen a 139-es port – forgalmát letilthatja. 2.1.3.2. A szolgáltatásnak időbeli korlátja nincs. 2.1.3.3. A szolgáltatást az Előfizető nem veheti igénybe a Szolgáltatónak a hírközlési hatósághoz tett bejelentése alapján nyilvántartott azon földrajzi területen (vételkörzet) kívül, ahol a Szolgáltató hírközlési hálózattal rendelkezik, vagy internet hozzáférési szolgáltatást nyújt. 2.1.3.4. Minden Előfizető csak a rá vonatkozóan a Szolgáltatónál nyilvántartott előfizetői hozzáférési ponton keresztül veheti igénybe az általa előfizetett szolgáltatásokat. 2.1.3.5. A szolgáltatásnyújtás feltétele, hogy az Előfizető és a Felhasználó illetve – ha az ezekkel nem azonos – az ingatlan tulajdonosa az igénybejelentés megtételekor, de legkésőbb a szerződéskötéskor külön nyilatkozatban kifejezetten hozzájáruljon ahhoz, hogy az ingatlanon a hálózat további ellenérték nélkül a hálózat fennállásának idejéig elhelyezésre kerüljön.

  • A fogyasztó elállási nyilatkozatának érvényessége Az elállási jogot határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a fogyasztó nyilatkozatát határidőn belül elküldi. A határidő 14 nap. A fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy az elállás jogát e rendelkezéssel összhangban gyakorolta. Az Eladó a fogyasztó elállási nyilatkozatát annak megérkezését követően köteles elektronikus adathordozón visszaigazolni.

  • Szolgáltató jogai és kötelezettségei A szolgáltatásokat Szolgáltató a jelen ÁSZF-ben meghatározottak szerint nyújtja. Szolgáltató az Egyedi Szolgáltatási Szerződésben meghatározott időponttól, az abban foglaltak szerint nyújtja a szolgáltatást. Nem képezi Szolgáltató feladatát, hogy Xxxxxx által biztosított és/vagy használt berendezéseket alkalmassá tegye a szolgáltatás igénybevételére. Azon esetekben, amikor Szolgáltatónak az Ügyfél által meghatározott szolgáltatási helyen a szolgáltatás jellege szerinti felszerelési, karbantartási vagy oktatási tevékenységet kell végeznie, Ügyfél vállalja, hogy a szükséges belépést és a munkavégzési helyszínt biztosítja Szolgáltató számára, ennek elmaradása esetén Szolgáltatót semmilyen felelősség nem terheli a kiesett szolgáltatás miatt. Xxxxxx emellett kötelezettséget vállal arra, hogy a helyszín működési rendjéről Szolgáltatót tájékoztatja. Szolgáltató az Ügyfél által meghatározott szolgáltatási helyen köteles betartani a Szolgáltatás helyén érvényben lévő működési szabályokat. Szolgáltató köteles a Szolgáltatás alapját képező xxx.xxxxxxx.xxx domain alatt futó weboldal üzembiztos, magas rendelkezésre állású működéséről gondoskodni, azt megfelelő biztonsági protokollokkal, adatbázismentéssel, valamint tárhely-kapacitással ellátni és üzemeltetni. Szolgáltató köteles a szolgáltatás nyújtásához, valamint a DiDb szoftver működéséhez kapcsolódóan assistance szolgáltatást biztosítani. Az assistance szolgáltatás elérhetőségeiről szolgáltató köteles Ügyfelet - a DiDb munkaállomás telepítésével és a kezelők oktatásával egyidejűleg – tájékoztatni. Szolgáltató jogosult a szolgáltatás nyújtását azonnali hatállyal szüneteltetni, amennyiben azt Ügyfél nem rendeltetésszerűen, az előírásoktól eltérően használja és őt erre Szolgáltató írásban figyelmeztette és az abban foglaltaknak Ügyfél határidőn belül sem tett eleget. Szolgáltatónak jogában áll a szolgáltatást felfüggeszteni, amennyiben Ügyfél az esedékes díj megfizetésével hátralékban van és azt az erről szóló előzetes, írásbeli fizetési felszólításában szereplő határidőn belül sem rendezte. Szolgáltató elfogadja, hogy az Ügyfél által tudomására hozott, az Ügyfél (különösen a fuvarozással kapcsolatos) ügymenetére vonatkozó információk bizalmas jellegűek. Szolgáltató kötelezettséget vállal arra, hogy ezen információkat csak a szerződéses jogviszonyra irányadó dokumentumokban rögzítettek szerint használja, azok egyetlen részét vagy töredékét sem teszi közzé, nem bocsátja rendelkezésre vagy nem tárja fel más módon semmilyen egyéb harmadik fél előtt az Ügyfél erre felhatalmazó előzetes írásbeli beleegyezése nélkül, kivéve, ha ezek nyilvános adatok vagy ha erre jogszabály kötelezi. Szolgáltató vállalja, hogy mindent és minden észszerű elővigyázatossági intézkedést megtesz annak érdekében, hogy szóban, írásos anyagban vagy elektronikus adattároló eszközben vagy más módon feltárt ilyen információkat megfelelő védelemmel látja el bármely harmadik fél előtti jogosulatlan feltárással szemben.

  • A járadékszolgáltatás feltételei Összefoglaló tájékoztató a nyugdíjbiztosításokra vonatkozó adójogszabályokról Összesített kockázat + + + + Megcélzott ügyfélkör Kiegyensúlyozott Referenciaindex 30% Euro Aggregate Treasury EUR + 70% MSCI ACWI EUR Ajánlott minimális befektetési időtartam 7 év Lehetséges befektetési eszközök Az eszközalap összetétele Pénzpiaci eszközök, fix- és változó kama- tozású állampapírok, kollektív befektetési formák (kötvény), betétek 20% 10% 70% Fix- és változó kamatozású banki-, válla- lati-, önkormányzati kötvények, jelzálog- levelek, illetve ezekbe fektető kollektív befektetési formák 5% 0% 30% Egyéb devizában denominált, de részben, vagy egészben euróra fedezett kötvények 0% 0% 30% Részvények 0% 0% 40% Kollektív befektetési formák (részvény, illetve hasonló kockázatosságú eszközök) 70% 30% 90% Euro készpénz, látra szóló betét 5% 0% 20%

  • A szolgáltatás igénybevételének módja és feltételei 3.1. A Vendég szóbeli vagy írásbeli ajánlatkérésére a Szolgáltató minden esetben írásbeli ajánlatot küld. Amennyiben az ajánlat elküldésétől számított 48 órán belül nem érkezik konkrét megrendelés, úgy a Szolgáltató ajánlati kötöttsége megszűnik. 3.2. A Szerződés kizárólag a Vendég írásban leadott foglalásának a Szolgáltató általi írásban megküldött visszaigazolásával jön létre, és így írásban megkötött Szerződésnek minősül. 3.3. Szóban leadott foglalás, megállapodás, módosítás, vagy annak a Szolgáltató általi szóbeli visszaigazolása nem szerződés értékű. 3.4. A szállás-szolgáltatás igénybevételéről szóló Szerződés meghatározott időtartamra szól. 3.5. Ha a Xxxxxx a meghatározott időtartam lejárta előtt véglegesen elhagyja a szobát, a Szolgáltató jogosult a Szerződésben kikötött szolgáltatás teljes ellenértékére. A lejárati idő előtt megüresedett szobát a Szolgáltató jogosult újra értékesíteni. 3.6. A szállás-szolgáltatás igénybevételének Xxxxxx által kezdeményezett meghosszabbításához a Szolgáltató előzetes hozzájárulása szükséges. Ebben az esetben a Szolgáltató kikötheti a már teljesített szolgáltatás díjának megtérítését. 3.7. A szállás-szolgáltatás igénybevételének feltétele, hogy a Vendégek személyazonosságukat a törvényes előírásoknak megfelelően, a szoba elfoglalása előtt igazolják. A szállodában bejelentés nélkül senki sem lakhat. 3.8. A Szerződés módosításához és/vagy kiegészítéséhez a Xxxxx által aláírt írásbeli megállapodás szükséges.