Pioneer Magyar Pénzpiaci Alap mintaszakaszok

Pioneer Magyar Pénzpiaci Alap. Az alacsony kockázatú Pioneer Magyar Pénzpiaci Alap azon befektetőknek megfelelő, akik minimális kocká- zatvállalás mellett már akár rövid távon is versenyképes hozamot kívánnak realizálni a hazai értékpapírpia- con. Az Alap befektetési célja, hogy a befektetésijegy- tulajdonosok alapvetően rövid, egy éven belüli futamidő- re a rendelkezésre álló szabad pénzeszközeiket belföldi pénzpiaci eszközökbe – azaz állampapírokba, kamat- kockázat kezelésére irányuló származékos eszközökbe, kizárólag fedezeti jelleggel, illetve pénzpiaci eszközökbe – le tudják kötni. Továbbá korlátozott tőke- és hozamkoc- kázat felvállalása mellett, rövid távon maximális mértékű tőkenövekményt érjenek el. Az Alapkezelő a piaci kamat- láb, illetve a hozamszintek emelkedése esetén jelentkező árfolyamveszteség minimalizálása érdekében az Alap sa- ját tőkéjét kizárólag legfeljebb 365 napos lejárattal rendel- kező eszközökbe fekteti. Tekintettel arra, hogy az Alap döntő részben magyar ál- lamkötvényekbe fektet, a befektető számára alapvető kockázatot a magyar makrogazdasági helyzet alakulása, az esetleges állampapírpiaci hozamemelkedésből eredő árfolyamcsökkenés jelent. Várható hozam (2) Államkötvény 96,4% Befektetési eszközök minimum maximum Árfolyamkockázat (1) Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (kincstárjegyek, kötvények, jelzáloglevelek, repo megállapodások, betétek) 70% 100% Javasolt időtáv 1–2 év Egyéb likvid eszközök 3,6% Államkötvény 96,4% Egyéb likvid eszközök 3,6% Egyéb eszközök (befektetési alapok, származékos ügyletek, forward megállapodások, opciós ügyletek) 0% 30% Az Alapra vonatkozó részletesebb információ: www.pioneerinvestments.hu, www.kozzetetelek.hu
Pioneer Magyar Pénzpiaci Alap. Az alacsony kockázatú Pioneer Magyar Pénzpiaci Alap azon befektetőknek megfelelő, akik minimális kocká- zatvállalás mellett már akár rövid távon is versenyképes hozamot kívánnak realizálni a hazai értékpapírpiacon. Az Alap befektetési célja, hogy a befektetésijegy-tulajdono- sok alapvetően rövid, egy éven belüli futamidőre a ren- delkezésre álló szabad pénzeszközeiket belföldi pénzpi- aci eszközökbe – azaz állampapírokba, kamatkockázat kezelésére irányuló származékos eszközökbe, kizárólag fedezeti jelleggel, illetve pénzpiaci eszközökbe – le tudják kötni. Továbbá korlátozott tőke- és hozamkockázat felvál- lalása mellett, rövid távon maximális mértékű tőkenövek- ményt érjenek el. Az Alapkezelő a piaci kamatláb, illetve a hozamszintek emelkedése esetén jelentkező árfolyam- veszteség minimalizálása érdekében az Alap saját tőkéjét kizárólag legfeljebb 365 napos lejárattal rendelkező esz- közökbe fekteti. Tekintettel arra, hogy az Alap döntő részben magyar ál- lamkötvényekbe fektet, a befektető számára alapvető kockázatot a magyar makrogazdasági helyzet alakulása, az esetleges állampapírpiaci hozamemelkedésből eredő árfolyamcsökkenés jelent. Várható hozam (2) Magyar állampapír 99% Befektetési eszközök minimum maximum Árfolyamkockázat (1) Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok 80% 100%
Pioneer Magyar Pénzpiaci Alap. Az alacsony kockázatú Pioneer Magyar Pénzpiaci Alap azon befektetőknek megfelelő, akik minimális kockázatvállalás mellett már akár rövidtávon is versenyképes hozamot kíván­ nak realizálni a hazai értékpapírpiacon. Az Alap befektetési célja, hogy a befektetési jegy tulajdonosok alapvetően rövid, egy éven belüli futamidőre a rendelkezésre álló szabad pénzeszközeiket belföldi pénzpiaci eszközökbe – azaz állampapírokba, kamatkockázat kezelésére irányuló szárma­ zékos eszközökbe, kizárólag fedezeti jelleggel, illetve pénz­ piaci eszközökbe – le tudják kötni. Továbbá korlátozott tőke­ és hozamkockázat felvállalása mellett, rövid távon maximális mértékű tőkenövekményt érjenek el. Az Alap­ kezelő a piaci kamatláb, illetve a hozamszintek emelkedése esetén jelentkező árfolyamveszteség minimalizálása érde­ kében az Alap saját tőkéjét kizárólag legfeljebb 365 napos lejárattal rendelkező eszközökbe fekteti. Tekintettel arra, hogy az Alap döntő részben magyar állam­ kötvényekbe fektet, a befektető számára alapvető kockáza­ tot a magyar makrogazdasági helyzet alakulása, az esetleges állampapírpiaci hozamemelkedésből eredő árfolyamcsök­ kenés jelent. Várható hozam (2) Államkötvény 75,9% Befektetési eszközök minimum maximum Árfolyamkockázat (1) Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (kincstár­ jegyek, kötvények, jelzáloglevelek, repo megállapodások, betétek) 70% 100% Javasolt időtáv 1–2 év Egyéb likvid eszközök 24,10% Államkötvény 75,90% Egyéb likvid eszközök 24,1% Tőzsdére bevezetett részvények – – Tőzsdén kívüli, nyilvános forgalomban (OTC) szereplő részvények – – Egyéb eszközök (befektetési alapok, származékos ügyletek, forward megállapodások, opciós ügyletek 0% 30% Az Alapra vonatkozó részletesebb információ: xxx.xxxxxxxxxxxxxxxxxx.xx, xxx.xxxxxxxxxxxx.xx

Related to Pioneer Magyar Pénzpiaci Alap

  • Az előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a módosítás teljesítésének határideje 12.2.1. Az Előfizető átírás címén kérheti a Szolgáltatótól az egyedi előfizetői szerződés módosításaként az Előfizető személyének módosítását, ha személyében szerződés, vagy egyéb jogcímen történő jogutódlás következtében változás történik. Az átírás iránti kérelem akkor minősül alaki és tartalmi szempontból megfelelőnek, ha tartalmazza: - a jogelőd Xxxxxxxxx és jogutód Előfizető által aláírt együttes nyilatkozatát az átírás kérelmezésére, és - a jogutód Előfizető mindazon adatait, melyek az előfizetői szerződés megkötéshez szükségesek, és - mellékletként az átírás alapjául szolgáló tények vagy az átírás okának hitelt érdemlő dokumentummal való igazolását (pl. szerződéssel, bírósági végzéssel, ítélettel vagy más dokumentummal). Átírásra – a Szolgáltató eltérő nyilatkozata hiányában – csak abban az esetben kerülhet sor, ha a meglévő esetleges díjtartozást a felek valamelyike illetve a jogutód az átírással egyidejűleg rendezi. Az átírás időpontját az átírást kérő felek az átírási kérelemben határozzák meg azzal a feltétellel, hogy az átírási kérelmet legalább 15 nappal a kért időpont előtt kell benyújtani. E rendelkezésektől a Szolgáltató az Előfizető kérésére eltekinthet, ha azt nyilvántartási rendszere lehetővé teszi. Az átírás teljesítésének határideje nem lehet több mint a Szolgáltató által meghatározott alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő átírási kérelem beérkezésétől számított 15 nap. A Szolgáltató az Előfizető kérésére köteles az általa az átírás teljesítésére általa vállalt határidőn belül az átírást teljesíteni, vagy az átírás elutasításáról az Előfizetőt értesíteni. Amennyiben a szolgáltató az átírást az ÁSZF-ben vállalt határidőn belül nem teljesíti, kötbért köteles fizetni a 7.4. pont szerint. Az átírási kérelmet a Szolgáltató az alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő (beleértve a szükség szerinti mellékletekkel való ellátottságú) kérelem benyújtásától számított 15 napon belül köteles teljesíteni. Ha az átírás során a régi és új Előfizetők előfizetői kategóriája (egyéni/üzleti) megváltozik, akkor az átírás időpontjától az új Előfizetőnek az új előfizetői kategóriára vonatkozó előfizetési díjakat kell megfizetnie. Amennyiben az Előfizető előfizetői minőségét üzleti előfizetőre olyan csomag vonatkozásában igényli, melyben levő szolgáltatás vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződésmódosítás nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított csomag igénybevételre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. Az Előfizető az előfizetői hozzáférési pont kiépítése előtt kérheti igénybejelentése átírását is. Ha a régi és új Előfizető által a hatályos ÁSZF szerint fizetendő díjak eltérnek, a díjkülönbözetet az átíráskor kell rendezni. Az átírás díját a 4. sz. melléklet tartalmazza. A Szolgáltató átírás esetén az Előfizető nem kötelezheti belépési díj fizetésére. A jelen pontban írtak nem alkalmazhatók, ha az átírással egyidejűleg az előfizetői hozzáférési pont helye is megváltozik (áthelyezés).

  • Az Előfizető jogai a Szolgáltatás hibás teljesítése esetén A Szolgáltató felelőssége az Előfizetői Hozzáférési Pontig illetve arra terjed ki, eddig a pontig köteles a Szolgáltató a vállalt célértékeket teljesíteni, úgy, hogy a kültéri egységért valamint a kültéri és a Beltéri egység közötti kapcsolatért nem felelős. Az Előfizetői Szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a Szolgáltató az Előfizető vagyonában okozott kárt köteles megtéríteni, az elmaradt haszon kivételével. A Szolgáltató mentesül a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a késedelem elkerülése, illetőleg a szerződésszerű teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy az adott helyzetben tőle elvárható. Nem kell a Szolgáltatónak megtérítenie a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy az Előfizető a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható. Nem minősül hibás teljesítésnek:

  • Vivő/zaj viszony az előfizetői hozzáférési ponton az adatgyűjtési időszakban az esetek 80 %-ában mért televízió műsorcsatorna vivő/zaj viszony az előfizetői hozzáférési pontokon.

  • Az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei 2.3.1.1. Előfizetői szolgáltatások – az ÁSZF-ben megjelölt kivétellel – csak írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehetők igénybe. Soros hálózat esetén az Előfizető a Szolgáltató által biztosított csatornakiosztást veheti igénybe, nem soros hálózat esetén az Előfizető díjcsomagok és egyben csatornacsomagok (továbbiakban: díjcsomagok) közül választhat, valamint a díjcsomag mellett külön előfizethet kiegészítő/prémium szolgáltatásra. Az Előfizető – az ÁSZF 4. sz. mellékletében rögzített eltérő rendelkezés vagy a Szolgáltatóval való eltérő megállapodás hiányában – bármely díjcsomagot igénybe veheti, illetve a jelen ÁSZF feltételei szerint módosíthatja választását. Kiegészítő/prémium szolgáltatás igénybevételének feltétele valamely csatornacsomagra vonatkozó előfizetői szerződés fennállta. A Szolgáltató új díjcsomagokat alakíthat ki saját döntése alapján, illetve a díjcsomagban levő csatornákat (továbbiakban: médiaszolgáltatások vagy csatornák) az Előfizető előzetes értesítése mellett megváltoztathatja az egyoldalú szerződésmódosítás szabályai szerint.

  • Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása A fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a honlapról is letölthető nyilatkozat-minta felhasználásával gyakorolhatja.

  • Az érintett hozzáférési joga (1) Az érintett jogosult arra, hogy visszajelzést kapjon a Szolgáltatótól arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e. Ha ilyen adatkezelés folyamatban van, az érintett jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon:

  • Az ügyfélszolgálat működése, a panaszok kezelési rendje, az ügyfelek szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje 6.4.1. A Szolgáltató az Előfizetők és Felhasználók bejelentéseinek intézésére, panaszaik kivizsgálására és orvoslására, az Előfizetők és Felhasználók tájékoztatására ügyfélszolgálatot működtet, melynek elérhetőségeit jelen ÁSZF 1.1. és 1.2. pontja tartalmazza. A Szolgáltató biztosítja azt, hogy az ügyfélszolgálat legalább hetente 1 munkanapon nyitva tartson. Az ügyfélszolgálat naptári évenként – a jogszabály szerinti munkaszüneti napokon túl – összesen 30 munkanapon is zárva tarthat és amely napokon kizárólag telefonos hibabejelentő szolgálat érhető el. Az ügyfélszolgálat ezen zárva tartásáról a Szolgáltató a naptári dátum szerinti megjelöléssel legalább 15 nappal korábban tájékoztatja az előfizetőket az ügyfélszolgálaton kifüggesztett hirdetmény és képújságban történő hirdetmény útján, valamint internetes oldalán.

  • Az előfizető jogai az előfizetői szolgáltatás hibás teljesítése esetén 6.2.1. Az előfizetői szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a Szolgáltató a Felhasználó vagyonában okozott kárt köteles megtéríteni, az elmaradt haszon kivételével. A Szolgáltató felelőssége felróhatóság esetén áll fenn, azaz mentesül a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a késedelem elkerülése vagy a hibátlan teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Az általános elvárhatóság szempontjából a Szolgáltató feltételezi a gazdasági életben körültekintő, megfelelően informált Xxxxxxxx, Előfizetőt és Felhasználót, aki a rendelkezésére álló információk birtokában képes ésszerű vásárlói döntést hozni. Nem köteles a Szolgáltató megtéríteni a kárnak azt a részét, amelyet vis major okozott, vagy abból származott, hogy az Előfizető a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség teljesítéseként az Előfizető vállalja, hogy a Szolgáltatót haladéktalanul értesíti, hogy a Szolgáltató szolgáltatása részben vagy egészen nem megfelelően működik. A Szolgáltató nem felel azokért a károkért és költségekért, amelyek azért merültek fel, mert az Előfizető kárenyhítési kötelezettségét késedelmesen vagy egyáltalán nem teljesítette.

  • A fenntarthatósági kockázatok hozamra gyakorolt hatása Az eszközalap befektetési hátterét adó mögöttes eszközök köre nem ki- fejezetten fenntarthatósági szempontok alapján került meghatározásra. Az eszközalapban található mögöttes eszközök között az ipari termelő- szektor, az energiaipar, a nyersanyag-termelés, és az ingatlanszektor sze- repel kisebb súllyal, melyek fenntarthatósági kockázatokat hordozhatnak. Fenntarthatósági kockázatokat jelentenek az alábbi tényezők, és negatív hatással lehetnek az egyes érintett mögöttes eszközök hozamára: • A fogyasztói szokások fenntarthatósági irányú megváltozása negatí- van érintheti a hagyományos ipari szektor vállalatait, mivel a termékek iránti kereslet csökkenését eredményezheti. • A növekvő nyersanyag- és energiaköltségek fenntarthatósági kocká- zatot jelentenek a hagyományos termelőszektor eredményességére nézve. • Az energiaipart tekintve a hagyományos technológiák alacsony emisz- sziójú technológiákra cserélése szintén kockázatokat hordoz, az alkal- mazkodás ráfordításokat igényel. • A növekvő kutatási-fejlesztési-innovációs költségek csökkenthetik a hagyományos gazdaság profitabilitását rövid-közép távon. • A klímaváltozásból eredő extrém időjárási körülmények (viharok, ára- dások) fizikai kockázatot jelentenek az ingatlanszektorra. A létesítmé- nyekben, eszközökben és gépekben keletkező károk profithatása csökkentheti az érintett vállalatok részvényeinek árfolyamát. • Ugyancsak profitcsökkentő hatású lehet az ingatlanok energia ellá- tása, amennyiben hagyományos energiafelhasználással és szigetelés- sel rendelkeznek, illetve az ilyen ingatlanok iránti kereslet csökkenhet, vagy csak alacsonyabb árért, bérleti díjért lesznek értékesíthetők. Kor- szerűsítésük esetén pedig a megfelelő átalakítás rövid-közép távon a profitot csökkentő jelentősebb beruházással járhat. • Általában az állampapírok esetén (melyek az eszközalapban is meg- találhatók) egyes külföldi befektetők saját szempontjaiknak megfele- lően foghatnak fel bizonyos, a kibocsátó országra vonatkozó környe- zeti vagy társadalompolitikai intézkedéseket, történéseket, ami az adott ország állampapírjai esetében keresletcsökkenést vagy éppen jelentősebb eladást indíthat el, ami árfolyamcsökkenéshez vezethet. Ezek a fenntarthatósági szempontoktól is függő, akár szubjektív érté- keléseket is magukba foglaló, interpretációk így negatívan is befolyá- solhatják a várható hozamot.

  • Az előfizetői jogai az előfizetői szolgáltatás hibás teljesítése esetén 6.2.1. Az előfizetői szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a Szolgáltató a Felhasználó vagyonában okozott kárt köteles megtéríteni, az elmaradt haszon kivételével. A Szolgáltató felelőssége felróhatóság esetén áll fenn, azaz mentesül a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a késedelem elkerülése vagy a hibátlan teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Az általános elvárhatóság szempontjából a Szolgáltató feltételezi a gazdasági életben körültekintő, megfelelően informált Xxxxxxxx, Előfizetőt és Felhasználót, aki a rendelkezésére álló információk birtokában képes ésszerű vásárlói döntést hozni. Nem köteles a Szolgáltató megtéríteni a kárnak azt a részét, amelyet vis major okozott, vagy abból származott, hogy az Előfizető a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség teljesítéseként az Előfizető vállalja, hogy a Szolgáltatót haladéktalanul értesíti, hogy a Szolgáltató szolgáltatása részben vagy egészen nem megfelelően működik. A Szolgáltató nem felel azokért a károkért és költségekért, amelyek azért merültek fel, mert az Előfizető kárenyhítési kötelezettségét késedelmesen vagy egyáltalán nem teljesítette.