Poggyászbiztosítási szolgáltatások. 3.4.1. A poggyászbiztosítás alapján megtérülnek azok a károk, amelyek a Biztosított Magyarországról magával vitt útipoggyászának: – külföldön történt ellopásából, elrablásából; – helyben kiállított orvosi igazolással alátámasztott, személysé- rüléssel együtt járó balesetből történő rongálódásából, meg- semmisüléséből; – jegyzőkönyvvel dokumentált közúti balesetből adódó rongáló- dásból, megsemmisülésből erednek. Jelen feltételek alkalmazásában útipoggyásznak minősül a Bizto- sított tulajdonát képező, az utazás alatt használatban lévő ruhá- zati és használati tárgy. 3.4.2. A kártérítés mértéke az egyes cikkek káridőponti avult (használt) értéke, felső határa a szerződött biztosítási összeg. A Biztosító által alkalmazott avultatás mértéke, amennyiben az útipoggyász cikk értéke hitelt érdemlő módon, eredeti, az újkori vásárlást igazoló számlával igazolásra kerül (Adásvételi szerződés nem helyettesíti az eredeti számlát. Eredeti számlának minősül az adott cikk értékesítésével foglalkozó kereskedelmi egység által szabályszerűen - a hatályos 2007. évi CXXVII. számú az Általá- nos forgalmi adóról szóló törvény szerint - kiállított számla): – a káresemény a számla kiállításától számított 6 hónapon belül következett be: 10%-os avultatás a számla szerinti bruttó végösszegből; – a káresemény a számla kiállításától számított egy éven belül következett be: 30%-os avultatás a számla szerinti bruttó végösszegből; – a számla kiállítása és a káresemény bekövetkezte közt egy évnél több idő telt el: 50%-os avultatás a számla szerinti bruttó végösszegből; Amennyiben az érték hitelt érdemlő módon, eredeti, az újkori vásárlást igazoló számlával nem kerül igazolásra: a Biztosító az adott útipoggyász cikk szokásos funkciójára vonatkozó, átlagos használatot feltételezve a tárgy életkora, valamint a káresemény időpontjára vonatkoztatható piaci értéke alapján meghatározott használt érték alapján nyújt szolgáltatást. A személygépkocsi lezárt csomagteréből történő lopás esetén a kártérítési összeg legfeljebb a szerződött biztosítási összeg fele lehet. A 3.4.7. pontban meghatározott műszaki cikkek és tarto- zékaik személygépkocsi utas- vagy csomagtérből történő ellopása esetén a Biztosító mentesül a poggyászbiztosítási szolgáltatás alól. Kozmetikai és piperecikkek esetén a térítési mértéke össze- sen és maximum a szolgáltatási táblázatban megjelölt tárgyan- kénti limit 10%-a lehet. 3.4.3. A Biztosító megtéríti a Biztosított külföldi utazása során ellopott, vagy baleset következtében használhatatlanná vált útlevél, TAJ kártya, jogosítvány valamint forgalmi engedély újra beszerzésével kapcsolatban felmerült, eljárási illetékkel kapcsolatos költségeit, maximum a szolgáltatási táblázatban megjelölt határig. Ez a szolgáltatás a poggyászbiztosítási összeget terheli. 3.4.4. I. Poggyászkésés: légi utazás kapcsán bekövetkező poggyászké- sedelem esetén a Biztosító utólag, forintban megtéríti a külföl- dön felmerült, a csomag hiányából adódóan feltétlenül szüksé- gesnek bizonyuló kiadások számlával igazolt költségeit a meg- adott összeghatárig (tisztálkodási eszközök és tisztálkodó szerek, alsónemű, időjárásfüggő váltóruházat). Amennyiben a vásárlások számlával történő igazolására nincs lehetőség, a Biztosító a szol- gáltatási táblázatban „poggyászkésés” jogcímen szereplő biztosí- tási összeg 20%-ának megfelelő összeget téríti meg. Ezt a szol- gáltatást kizárólag abban az esetben nyújtja a Biztosító, ameny- nyiben a fuvarozó erre vonatkozó kártérítést, illetve gyorssegélyt nem nyújtott, vagy annak mértéke kisebb a Biztosított felmerült költségeinél. A Biztosító kártérítési kötelezettsége a fuvarozó kártérítésén felül érvényes. Amennyiben a fuvarozó a károkozásra vonatkozó felelősségét elismerte, a kártérítési összeget a Biztosí- tott részére igazoltan megtérítette, és a kárigény mértéke na- gyobb a fuvarozó által kifizetett kártérítésnél akkor a Biztosító kártérítése a fuvarozó által meg nem térített útipoggyászra terjed ki. A szolgáltatás érvényesítéséhez a légitársaságtól, vagy annak képviseletétől eredeti, a Biztosított nevére szóló írásbeli igazolás szükséges a poggyász átvételének időpontjáról, a késés időtarta- máról, valamint a fuvarozó által kifizetett kártérítés összegéről. Jelen feltételek szempontjából érvényes igazolásnak minősül a tranzitterület elhagyása előtti bejelentés alapján kiállított PIR (Property irregularity report) jegyzőkönyv. A légitársaság által poggyászkésésre kifizetett gyorssegély összege, továbbá a fuvaro- zó által kifizetett kártérítés a számlával igazolt költségekből levo- násra kerül. A poggyász végleges eltűnése esetén a Biztosító által korábban poggyászkésedelem címén kifizetett összeg a végleges poggyász-kártérítési összegből levonásra kerül.
Appears in 2 contracts
Samples: Utasbiztosítási Szerződés, Utasbiztosítási Szerződés
Poggyászbiztosítási szolgáltatások. 3.4.1. A poggyászbiztosítás alapján megtérülnek azok a károk, amelyek a Biztosított Magyarországról magával ma- gával vitt útipoggyászának: – külföldön történt ellopásából, elrablásából; – helyben kiállított orvosi igazolással alátámasztottalátámasz- tott, személysé- rüléssel személysérüléssel együtt járó balesetből történő rongálódásából, meg- semmisülésébőlmegsemmisüléséből; – jegyzőkönyvvel dokumentált közúti balesetből adódó rongáló- dásbólrongálódásból, megsemmisülésből erednekered- nek. Jelen feltételek alkalmazásában útipoggyásznak minősül a Bizto- sított Biztosított tulajdonát képező, az utazás alatt használatban lévő ruhá- zati ruházati és használati tárgy.
3.4.2. A kártérítés mértéke az egyes cikkek káridőponti avult (használt) értéke, felső határa a szerződött biztosítási összeg. A Biztosító által alkalmazott avultatás mértéke, amennyiben az útipoggyász cikk értéke hitelt érdemlő ér- demlő módon, eredeti, az újkori vásárlást igazoló számlával igazolásra kerül (Adásvételi szerződés nem helyettesíti az eredeti számlát. Eredeti számlának számlá- nak minősül az adott cikk értékesítésével foglalkozó kereskedelmi egység által szabályszerűen - – a hatályos hatá- lyos 2007. évi CXXVII. számú az Általá- nos Általános forgalmi adóról szóló törvény szerint - – kiállított számla): – a káresemény a számla kiállításától számított 6 hónapon belül következett be: 10%-os avultatás a számla szerinti bruttó végösszegből; – a káresemény a számla kiállításától számított egy éven belül következett be: 30%-os avultatás a számla szerinti bruttó végösszegből; – a számla kiállítása és a káresemény bekövetkezte bekövetkez- te közt egy évnél több idő telt el: 50%-os avultatás avul- tatás a számla szerinti bruttó végösszegből; . Amennyiben az érték hitelt érdemlő módon, eredetierede- ti, az újkori vásárlást igazoló számlával nem kerül igazolásra: a Biztosító az adott útipoggyász cikk szokásos funkciójára vonatkozó, átlagos használatot használa- tot feltételezve a tárgy életkora, valamint a káresemény kárese- mény időpontjára vonatkoztatható piaci értéke alapján meghatározott használt érték alapján nyújt szolgáltatást. A személygépkocsi lezárt csomagteréből történő lopás esetén a kártérítési összeg legfeljebb a szerződött szer- ződött biztosítási összeg fele lehet. A 3.4.73.4.6. pontban pont- ban meghatározott műszaki cikkek és tarto- zékaik személygépkocsi utas- vagy tartozékaik lezárt csomagtérből történő ellopása esetén a Biztosító mentesül a poggyászbiztosítási szolgáltatás szolgálta- tás alól. Kozmetikai és piperecikkek esetén a térítési mértéke össze- sen mér- téke összesen és maximum a szolgáltatási táblázatban táblá- zatban megjelölt tárgyan- kénti tárgyankénti limit 10%-a lehet.
3.4.3. A Biztosító megtéríti a Biztosított külföldi utazása során ellopott, vagy baleset következtében használhatatlanná hasz- nálhatatlanná vált útlevél, TAJ kártya, jogosítvány valamint forgalmi engedély újra beszerzésével kapcsolatban felmerült, eljárási illetékkel kapcsolatos kapcso- latos költségeit, maximum a szolgáltatási táblázatban táblázat- ban megjelölt határig. Ez a szolgáltatás a poggyászbiztosítási pogy- gyászbiztosítási összeget terheli.
3.4.4. I. Poggyászkésés: légi Légi utazás kapcsán bekövetkező poggyászké- sedelem során, 12 órán túli poggyászkésede- lem esetén a Biztosító utólag, forintban megtéríti a külföl- dön külföldön felmerült, a csomag hiányából adódóan adódó- an feltétlenül szüksé- gesnek szükségesnek bizonyuló kiadások számlával igazolt költségeit a meg- adott szolgáltatási táblá- ban megadott összeghatárig (tisztálkodási eszközök eszkö- zök és tisztálkodó szerek, alsónemű, időjárásfüggő váltóruházat). Amennyiben a vásárlások számlával történő igazolására nincs lehetőség, a Biztosító a szol- gáltatási táblázatban „poggyászkésés” jogcímen szereplő biztosí- tási összeg 20%-ának megfelelő összeget téríti meg. Ezt a szol- gáltatást szolgáltatást kizárólag abban az esetben nyújtja a Biztosító, ameny- nyiben amennyiben a fuvarozó fuva- rozó erre vonatkozó kártérítést, illetve gyorssegélyt nem nyújtott, vagy annak mértéke kisebb a Biztosított Bizto- sított felmerült költségeinél. A Biztosító kártérítési kötelezettsége a fuvarozó kártérítésén felül érvényes. Amennyiben a fuvarozó a károkozásra vonatkozó felelősségét elismerte, a kártérítési összeget a Biztosí- tott részére igazoltan megtérítette, és a kárigény mértéke na- gyobb a fuvarozó által kifizetett kártérítésnél akkor a Biztosító kártérítése a fuvarozó által meg nem térített útipoggyászra terjed ki. A szolgáltatás érvényesítéséhez érvé- nyesítéséhez a légitársaságtól, vagy annak képviseletétől képvi- seletétől eredeti, a Biztosított nevére szóló írásbeli írásbe- li igazolás szükséges a poggyász átvételének időpontjárólidő- pontjáról, a késés időtarta- márólidőtartamáról, valamint a fuvarozó fuva- rozó által kifizetett kártérítés összegéről. Jelen feltételek szempontjából érvényes igazolásnak minősül a tranzitterület elhagyása előtti bejelentés alapján kiállított PIR (Property Propertiy irregularity report) report)-t jegyzőkönyv. A légitársaság által poggyászkésésre kifizetett gyorssegély összege, továbbá a fuvaro- zó fuvarozó által kifizetett kártérítés a számlával igazolt költségekből levo- násra költsé- gekből levonásra kerül. A poggyász végleges eltűnése eltű- nése esetén a Biztosító által korábban poggyászkésedelem poggyászké- sedelem címén kifizetett összeg a végleges poggyászpogy- gyász-kártérítési összegből levonásra kerül.
3.4.5. A biztosítás nem terjed ki az alábbi tárgyakra: – ékszerekre (ideértve a 20 000 Ft érték feletti karórát is), – nemesfémekre, drágakövekre, féldrágakövekre, – művészeti tárgyakra, – gyűjteményekre, – készpénzre vagy készpénzkímélő fizetőeszközök- re (pl. bank- vagy hitelkártya, szolgáltatás igény- bevételére jogosító utalvány, síbérlet stb.), – takarékbetétkönyvre, egyéb értékpapírra, okirat- ra, üzleti vagy magán jellegű dokumentumra, – menetjegyre, okmányokra (kivéve útlevél, TAJ kártya, jogosítvány valamint forgalmi engedély), kulcsokra, – nemes szőrmére, műérték jellegű vagyontárgyra, képzőművészeti alkotásra, – kerékpárra, – sporteszközökre, sportfelszerelésre, – motoros felszerelésre, bukósisakra, – munkavégzés céljára szolgáló eszközökre, – hangszerekre, – napszemüvegre, – szemüvegre (kivétel 3.1. pont), – távcsőre, fegyverre, szúró- és vágóeszközre, légi utazás során poggyászként feladott gyerekülésre, – tollra, öngyújtóra, – cigarettára, szeszes italra, romlandó anyagra, élelmiszerre, folyadékra, gyógyszerre, – személygépkocsi, motorkerékpár tartozékaira vagy felszerelési tárgyaira (pl. tetőcsomagtartó, tetőbox, telefon- és GPS-konzol), – tárgy és tartozékának a tárgyankénti limitet meghaladó értékére, – a biztosítás tartama alatt külföldön vásárolt va- gyontárgyakra, – műszaki cikkekre és tartozékaikra (kivéve a 3.4.6. pontban felsorolt műszaki cikkek és tar- tozékaik).
3.4.6. Műszaki cikk és tartozékai együttesen legfeljebb a szolgáltatási táblázatban meghatározott tárgyan- kénti limit összeghatárig térülnek abban az eset- ben is, ha számla szerinti értékük ezt meghaladja. Jelen feltételek szerint a Biztosító kizárólag a kö- vetkező műszaki cikkek kapcsán nyújt térítést: fényképezőgép, sport- és videokamera, GPS, táb- lagép, laptop, elektronikus könyvolvasó, mobiltele- fon. Ez a szolgáltatás a poggyászbiztosítási össze- get terheli. – a poggyász bármely okból történő elvesztésére, elhagyására, otthagyására, elejtésére, sérülésé- re, rongálódására, továbbá közterületen, nem lezárt helyiségben őrizetlenül hagyott tárgyak ellopására; – ha a poggyászt nem a személygépkocsi lezárt csomagteréből tulajdonítják el, illetve ha nem dokumentált egyértelműen a csomagtérbe törté- nő erőszakos behatolás; – ha a csomagtérből a poggyászt – helyi idő sze- rint – este 22 óra és reggel 6 óra között tulajdo- nítják el; – műszaki cikk és tartozéka(i) csomagtérből törté- nő ellopására; – ha a csomagtér nem fedett, így a csomagok lát- ható helyen voltak; – ha járművel történő utazás során megérkezéskor a poggyászt a Biztosított nem helyezi el késede- lem nélkül a szálláshelyen, illetve a járműben őrizetlenül hagyja; – műszaki cikkek légi szállítása során bekövetkező káreseményekre; – sátorozás vagy kempingezés közben bekövetke- zett lopáskárra, ha a sátorozás vagy kempinge- zés nem az arra hatóságilag kijelölt területen történik.
Appears in 1 contract
Samples: Utasbiztosítási Záradék
Poggyászbiztosítási szolgáltatások. 3.4.1. A poggyászbiztosítás alapján megtérülnek azok a károk, amelyek a Biztosított Magyarországról magával ma- gával vitt útipoggyászának: – külföldön történt ellopásából, elrablásából; – helyben kiállított orvosi igazolással alátámasztottalátámasz- tott, személysé- rüléssel személysérüléssel együtt járó balesetből történő rongálódásából, meg- semmisülésébőlmegsemmisüléséből; – jegyzőkönyvvel dokumentált közúti balesetből adódó rongáló- dásbóladó- dó rongálódásból, megsemmisülésből erednek. Jelen feltételek alkalmazásában útipoggyásznak minősül a Bizto- sított Biztosított tulajdonát képező, az utazás alatt használatban lévő ruhá- zati ruházati és használati tárgy.
3.4.2. A kártérítés mértéke az egyes cikkek káridőponti avult (használt) értéke, felső határa a szerződött biztosítási összeg. A Biztosító által alkalmazott avultatás mértéke, amennyiben az útipoggyász cikk értéke hitelt érdemlő ér- demlő módon, eredeti, az újkori vásárlást igazoló számlával igazolásra kerül (Adásvételi szerződés nem helyettesíti az eredeti számlát. Eredeti számlának szám- lának minősül az adott cikk értékesítésével foglalkozó foglal- kozó kereskedelmi egység által szabályszerűen - – a hatályos 2007. évi CXXVII. számú az Általá- nos Általános forgalmi adóról szóló törvény szerint - – kiállított számla): – a káresemény a számla kiállításától számított 6 hónapon belül következett be: 10%-os avultatás a számla szerinti bruttó végösszegből; – a káresemény a számla kiállításától számított egy éven belül következett be: 30%-os avultatás a számla szerinti bruttó végösszegből; – a számla kiállítása és a káresemény bekövetkezte bekövetkez- te közt egy évnél több idő telt el: 50%-os avultatás avul- tatás a számla szerinti bruttó végösszegből; . Amennyiben az érték hitelt érdemlő módon, eredetierede- ti, az újkori vásárlást igazoló számlával nem kerül igazolásra: a Biztosító az adott útipoggyász cikk szokásos funkciójára vonatkozó, átlagos használatot használa- tot feltételezve a tárgy életkora, valamint a káresemény kárese- mény időpontjára vonatkoztatható piaci értéke alapján meghatározott használt érték alapján nyújt szolgáltatást. A személygépkocsi lezárt csomagteréből történő lopás esetén a kártérítési összeg legfeljebb a szerződött szer- ződött biztosítási összeg fele lehet. A 3.4.7. pontban 3.4.7 pont- ban meghatározott műszaki cikkek és tarto- zékaik személygépkocsi utas- vagy tartozékaik lezárt csomagtérből történő ellopása esetén a Biztosító mentesül a poggyászbiztosítási szolgáltatás szolgálta- tás alól. Kozmetikai és piperecikkek esetén a térítési mértéke össze- sen mér- téke összesen és maximum a szolgáltatási táblázatban táblá- zatban megjelölt tárgyan- kénti tárgyankénti limit 10%-a lehet.
3.4.3. A Biztosító megtéríti a Biztosított külföldi utazása során ellopott, vagy baleset következtében használhatatlanná hasz- nálhatatlanná vált útlevél, TAJ kártya, jogosítvány valamint forgalmi engedély újra beszerzésével kapcsolatban felmerült, eljárási illetékkel kapcsolatos kapcso- latos költségeit, maximum a szolgáltatási táblázatban táblázat- ban megjelölt határig. Ez a szolgáltatás a poggyászbiztosítási pogy- gyászbiztosítási összeget terheli.
3.4.4. I. Poggyászkésés: légi utazás Poggyász szállítása során bekövetkező poggyász (koffer, bőrönd) rongálódása, sérülése kapcsán bekövetkező poggyászké- sedelem esetén a Biztosító utólag, forintban megtéríti a külföl- dön felmerült, a csomag hiányából adódóan feltétlenül szüksé- gesnek bizonyuló kiadások számlával igazolt költségeit a meg- adott összeghatárig (tisztálkodási eszközök és tisztálkodó szerek, alsónemű, időjárásfüggő váltóruházat). Amennyiben a vásárlások számlával történő igazolására nincs lehetőség, a Biztosító a szol- gáltatási táblázatban „poggyászkésés” jogcímen szereplő biztosí- tási tárgyankénti limit 20%-áig nyújt térí- tést a poggyászbiztosítási összeg 20%-ának megfelelő összeget téríti meg. Ezt a szol- gáltatást kizárólag abban az esetben nyújtja a Biztosítóterhére, ameny- nyiben az okozott kárt a fuvarozó erre vonatkozó kártérítést, illetve gyorssegélyt nem nyújtott, vagy annak mértéke kisebb a Biztosított felmerült költségeinélkép- viselője írásban elismeri. A Biztosító kártérítési kötelezettsége a fuvarozó kártérítésén felül érvényes. Amennyiben a fuvarozó a károkozásra vonatkozó felelősségét elismerte, a kártérítési összeget a Biztosí- tott részére igazoltan megtérítette, és a kárigény mértéke na- gyobb a fuvarozó által kifizetett kártérítésnél akkor nyújtott kártérítés összege a Biztosító kártérítése a fuvarozó által meg nem térített útipoggyászra terjed ki. A szolgáltatás érvényesítéséhez a légitársaságtól, vagy annak képviseletétől eredeti, a Biztosított nevére szóló írásbeli igazolás szükséges a poggyász átvételének időpontjáról, a késés időtarta- máról, valamint a fuvarozó által kifizetett kártérítés összegéről. Jelen feltételek szempontjából érvényes igazolásnak minősül a tranzitterület elhagyása előtti bejelentés alapján kiállított PIR (Property irregularity report) jegyzőkönyv. A légitársaság által poggyászkésésre kifizetett gyorssegély összege, továbbá a fuvaro- zó által kifizetett kártérítés a számlával igazolt költségekből levo- násra kerül. A poggyász végleges eltűnése esetén a Biztosító által korábban poggyászkésedelem címén kifizetett összeg a végleges poggyász-kártérítési biztosítási összegből levonásra kerül. Ez a szolgáltatás a poggyászbiztosítási ösz- szeget terheli.
Appears in 1 contract
Samples: Utasbiztosítási Záradék
Poggyászbiztosítási szolgáltatások. 3.4.1. A poggyászbiztosítás alapján megtérülnek azok a károk, amelyek a Biztosított Magyarországról magával ma- gával vitt útipoggyászának: – külföldön történt ellopásából, elrablásából; – helyben kiállított orvosi igazolással alátámasztottalátámasz- tott, személysé- rüléssel személysérüléssel együtt járó balesetből történő rongálódásából, meg- semmisülésébőlmegsemmisüléséből; – jegyzőkönyvvel dokumentált közúti balesetből adódó rongáló- dásból, megsemmisülésből erednek. Jelen feltételek alkalmazásában útipoggyásznak minősül a Bizto- sított tulajdonát képező, az utazás alatt használatban lévő ruhá- zati és használati tárgy.
3.4.2. A kártérítés mértéke az egyes cikkek káridőponti avult (használt) értéke, felső határa a szerződött biztosítási összeg. A Biztosító által alkalmazott avultatás mértéke, amennyiben az útipoggyász cikk értéke hitelt érdemlő ér- demlő módon, eredeti, az újkori vásárlást igazoló számlával igazolásra kerül (Adásvételi szerződés nem helyettesíti az eredeti számlát. Eredeti számlának szám- lának minősül az adott cikk értékesítésével foglalkozó foglal- kozó kereskedelmi egység által szabályszerűen - a hatályos 2007. évi CXXVII. számú az Általá- nos Általános forgalmi adóról szóló törvény szerint - kiállított számla): – a káresemény a számla kiállításától számított 6 hónapon belül következett be: 10%-os avultatás avulta- tás a számla szerinti bruttó végösszegből; – a káresemény a számla kiállításától számított egy éven belül következett be: 30%-os avultatás avulta- tás a számla szerinti bruttó végösszegből; – a számla kiállítása és a káresemény bekövetkezte közt egy évnél több idő telt el: 50%-os avultatás a számla szerinti bruttó végösszegből; Amennyiben az érték hitelt érdemlő módon, eredeti, az újkori vásárlást igazoló számlával nem kerül igazolásra: a Biztosító az adott útipoggyász cikk szokásos funkciójára vonatkozó, átlagos használatot feltételezve a tárgy életkora, valamint a káresemény időpontjára vonatkoztatható piaci értéke alapján meghatározott használt érték alapján nyújt szolgáltatást. A személygépkocsi lezárt csomagteréből történő lopás esetén a kártérítési összeg legfeljebb a szerződött szer- ződött biztosítási összeg fele lehet. A 3.4.7. pontban pont- ban meghatározott műszaki cikkek és tarto- zékaik tartozékaik személygépkocsi utas- vagy csomagtérből történő ellopása esetén a Biztosító mentesül a poggyászbiztosítási poggyász- biztosítási szolgáltatás alól. Kozmetikai és piperecikkek pipere- cikkek esetén a térítési mértéke össze- sen összesen és maximum ma- ximum a szolgáltatási táblázatban megjelölt tárgyan- kénti tár- gyankénti limit 10%-a lehet.
3.4.3. A Biztosító megtéríti a Biztosított külföldi utazása során ellopott, vagy baleset következtében használhatatlanná hasz- nálhatatlanná vált útlevél, TAJ kártya, jogosítvány valamint forgalmi engedély újra beszerzésével kapcsolatban felmerült, eljárási illetékkel kapcsolatos kapcso- latos költségeit, maximum a szolgáltatási táblázatban táblá- zatban megjelölt határig. Ez a szolgáltatás a poggyászbiztosítási összeget terheli.
3.4.4. I. Poggyászkésés: légi utazás kapcsán bekövetkező poggyászké- sedelem bekövetke- ző poggyászkésedelem esetén a Biztosító utólag, forintban megtéríti a külföl- dön külföldön felmerült, a csomag cso- mag hiányából adódóan feltétlenül szüksé- gesnek szükségesnek bizonyuló kiadások számlával igazolt költségeit a meg- adott megadott összeghatárig (tisztálkodási eszközök és tisztálkodó szerek, alsónemű, időjárásfüggő váltóruházatváltó- ruházat). Amennyiben a vásárlások számlával történő tör- ténő igazolására nincs lehetőség, a Biztosító a szol- gáltatási szolgáltatási táblázatban „poggyászkésés” jogcímen jogcí- men szereplő biztosí- tási biztosítási összeg 20%-ának megfelelő megfe- lelő összeget téríti meg. Ezt a szol- gáltatást kizárólag szolgáltatást kizáró- lag abban az esetben nyújtja a Biztosító, ameny- nyiben amennyi- ben a fuvarozó erre vonatkozó kártérítést, illetve gyorssegélyt nem nyújtott, vagy annak mértéke kisebb a Biztosított felmerült költségeinél. A Biztosító Biz- tosító kártérítési kötelezettsége a fuvarozó kártérítésén kártérí- tésén felül érvényes. Amennyiben a fuvarozó a károkozásra vonatkozó felelősségét elismerte, a kártérítési összeget a Biztosí- tott Biztosított részére igazoltan megtérítette, és a kárigény mértéke na- gyobb nagyobb a fuvarozó által kifizetett kártérítésnél akkor a Biztosító Biz- tosító kártérítése a fuvarozó által meg nem térített útipoggyászra terjed ki. A szolgáltatás érvényesítéséhez érvényesíté- séhez a légitársaságtól, vagy annak képviseletétől eredeti, a Biztosított nevére szóló írásbeli igazolás szükséges a poggyász átvételének időpontjáról, a késés időtarta- márólidőtartamáról, valamint a fuvarozó által kifizetett kifi- zetett kártérítés összegéről. Jelen feltételek szempontjából szem- pontjából érvényes igazolásnak minősül a tranzitterület tranzit- terület elhagyása előtti bejelentés alapján kiállított kiállí- tott PIR (Property irregularity report) jegyzőkönyv. A légitársaság által poggyászkésésre kifizetett gyorssegély összege, továbbá a fuvaro- zó fuvarozó által kifizetett kifi- zetett kártérítés a számlával igazolt költségekből levo- násra levonásra kerül. A poggyász végleges eltűnése esetén a Biztosító által korábban poggyászkésedelem poggyászkésede- lem címén kifizetett összeg a végleges poggyász-poggyász- kártérítési összegből levonásra kerül.
Appears in 1 contract
Samples: Utasbiztosítási Szerződés