rendelkezés a vagyonnal mintaszakaszok

rendelkezés a vagyonnal. 1. A Társulás vagyonát képezhetik ingó-, és ingatlan vagyontárgyak, vagyoni értékű jogok, illetve immateriális javak.

Related to rendelkezés a vagyonnal

  • Rendelkezésre állás 8.10.1. Rendelkezésre állás az az időtartam, amelynek során a Fióktelep az Ügyfelei számára elérhetővé és igénybe vehetővé teszi az általa üzemeltetett elektronikus felületek szolgáltatásait.

  • A Megrendelő jogai és kötelezettségei 11.1. A Megrendelő a Vállalkozó szerződésszerű teljesítése esetén köteles a vállalkozói díjat a Vállalkozó részére megfizetni.

  • Megrendelő jogai és kötelezettségei VIII.1. Megrendelő a Vállalkozó által vállalt kötelezettségnek megfelelő teljesítését – akár saját maga, akár az egyedi szerződésben meghatározott megbízottja,– folyamatosan és bármikor ellenőrizheti, ez a tevékenység azonban a Vállalkozót a feladat teljesítésében nem gátolhatja.

  • Rendes felmondás A határozatlan időre kötött szerződést a felek írásban, a biztosítási időszak végére, harmincnapos felmondási határidővel felmondhatják. A felmondási jog legfeljebb három évre zárható ki. A felmondási jog három évnél hosszabb időre történő kizárása a három évet meghaladó részében semmis. Ha a szerződés három évnél hosszabb időre szól, és a felek nem kötötték ki, hogy az a megállapított időtartam eltelte előtt is felmondható, a negye- dik évtől kezdve a szerződést bármelyik fél felmondhatja. A szerződő fél felmondása esetén a biztosító követelheti annak a díjen- gedménynek a megfizetését, amelyet a szerződés hosszabb tartamára te- kintettel nyújtott (a továbbiakban: tartamengedmény). Ha bármelyik szerződő fél a biztosítási szerződést nem a biztosítási időszak végére, hanem korábbi időpontra mondja fel, ez nem a felmondás érvény- telenségét eredményezi, hanem azt, hogy a felmondás csak a biztosítási időszak végével lesz hatályos.

  • Rendelés feldolgozása, a szerződés létrejötte Önnek bármilyen időpontban lehetősége van a megrendelés leadására. Az Eladó legkésőbb az Ön ajánlatának elküldését követő munkanap során e-mail útján visszaigazolja az Ön ajánlatát. A szerződés akkor jön létre, amikor az Eladó által küldött visszaigazoló email az Ön számára a levelezőrendszerében hozzáférhetővé válik.

  • Rendkívüli felmondás Az Ügyfelet rendkívüli felmondási jog illeti meg az Üzletszabályzatban meghatározott eseteken túl - ha az SPB szerződésben hivatkozott MNB engedélyét visszavonják, illetve - ha az SPB elleni felszámolási vagy csődeljárást a bíróság jogerős végzésben közzéteszi - ha az SPB a jelen szerződésben meghatározott valamely kötelezettségét súlyosan megszegi és az Ügyfélnek a szerződésszegő magatartás abbahagyására irányuló írásbeli felszólításban megjelölt határidőig e magatartásával nem hagy fel. Az SPB-t rendkívüli felmondási jog illeti meg mindazon esetekben, amennyiben az Ügyfél jelen szerződésből, vagy az SPB mindenkor hatályos Üzletszabályzatában és a vonatkozó jogszabályokban foglalt lényeges kötelességeit súlyosan megszegi. Felek az Üzletszabályzatban foglaltakon túl az Ügyfél lényeges kötelességének súlyos megszegéseként értékelik – különösen, de nem kizárólagosan az alábbi eseteket: - amennyiben az Ügyfél az SPB által megkövetelt nyilatkozatokat, dokumentumokat nem készíti el, avagy nem bocsátja az SPB rendelkezésére a jelen szerződésben meghatározott határidőn belül, s azt az SPB felhívásának kézhezvételétől számított 8 napon belül sem pótolja, - amennyiben az Ügyfél a Pmt., vagy a Bszt., illetve egyéb, a gazdálkodás szabályait megsértő magatartásából fakadó felelősségét illetékes szerv jogerősen megállapítja, - amennyiben az Ügyfél a kapcsolattartásra kijelölt személyen keresztül nem érhető el, vagy jelen szerződésből fakadó fizetési kötelezettségeinek az arra nyitva álló határidő eredménytelen elteltét követően az SPB részéről érkezett felszólítás kézhezvételétől számított 8 napon belül sem tesz eleget, - amennyiben az Ügyfél a jelen szerződésből fakadó fizetési kötelezettségének az ott megjelölt határidő eredménytelen elteltét követő megbízotti értesítés kézhezvételétől számított 8 napon belül sem teljesíti, - amennyiben az Ügyfél valamely, a befektetési tanácsadás ellátásához szükséges információt elhallgat az SPB elől, vagy félrevezető tájékoztatást ad, - ha az Ügyfél az esedékes fedezet rendelkezésre bocsátási (kiegészítési, fenntartási), valamint díj-, jutalék- vagy költségfizetési kötelezettségének az SPB ismételt írásbeli felszólítása ellenére sem tett eleget, - ha az Ügyfél az őt terhelő titoktartási kötelezettségét megsérti. A rendkívüli felmondás hatálya azonnali.

  • A Vállalkozó jogai és kötelezettségei 10.1. Keretszerződés aláírásával a Vállalkozó kötelezi magát, hogy a Keretszerződésben és a Műszaki leírásban részletezett munkákat a Megrendelő számára az Egyedi Megrendelőkben foglaltak szerint elvégzi és kijelenti, hogy részéről sem a szerződéskötés, sem a teljesítés nem ütközik jogi vagy egyéb akadályba, a szükséges szakértelemmel és feltételrendszerrel rendelkezik.

  • Szolgáltató jogai és kötelezettségei Szolgáltató köteles a Diák munkaerő közvetítési szerződés szerinti feladatait szerződésszerűen, elvárható minőségben, az adott tevékenység gyakorlására irányadó szabályok, szakmai szokások és előírások szerint teljesíteni. A Szolgáltató kijelenti, hogy a jelen ÁSZF részét képező Szolgáltatási Szerződések szerinti Szolgáltatások végzésére jogosult. A Szolgáltató a feladat elvégzéséhez szükséges tevékenységet úgy köteles megszervezni, hogy biztosítsa a tevékenység, biztonságos, szakszerű, gazdaságos és határidőre történő befejezését. A Szolgáltató a Diák munkaerő közvetítési szerződés teljesítéséhez alvállalkozókat jogosult igénybe venni, de magatartásukért és tevékenységükért úgy felel, mintha maga járt volna el. A Szolgáltató a Megrendelő utasítása alapján köteles eljárni, azonban a Megrendelő utasítási joga nem terjed ki a tevékenység megszervezésére, és az utasítás nem teheti terhesebbé a Szolgáltató szerződésszerű teljesítését. A Szolgáltatót a Megrendelő részéről adott célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítás tekintetében figyelem-felhívási, és figyelmeztetési kötelezettség terheli. A figyelmeztetés elmulasztásából eredő kárért a Szolgáltató felel. Ha Megrendelő a Szolgáltató figyelmeztetése ellenére a célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítását fenntartja, Szolgáltató a Diák munkaerő közvetítési szerződéstől elállhat. Ha a Diák munkaerő közvetítési szerződés teljesítésétől Szolgáltató nem áll el, akkor Megrendelő kockázatára köteles a feladatokat elvégezni. Ha azonban a feladatok ellátása jogszabály vagy hatósági rendelkezés megsértését vagy az élet- és vagyonbiztonság veszélyeztetését eredményezné, a Szolgáltató a feladat ellátását megtagadja. A Szolgáltató köteles gondoskodni arról, hogy az Egyedi szolgáltatási szerződéseket nappali tagozatos tanulmányokat folytató tagjai útján teljesítse, akik rendelkeznek mindazokkal a szükséges szerződésekkel, megállapodásokkal és tájékoztatókkal, amelyeket a vonatkozó jogszabályok, különösen az Sztv. II. fejezet 2. pontja előír. A Szolgáltató szavatol azért, hogy az Egyedi szolgáltatási szerződések teljesítésében részt vevő Iskolaszövetkezeti tagok a Szolgáltatónál megfelelő szerződéses kapcsolatban állnak, velük a Szolgáltató az Sztv. és az egyéb jogszabályok rendelkezéseinek mindenben megfelelő tagi megállapodást kötött, amely az adott Iskolaszövetkezeti tag Megrendelőnél történő feladatvégzése során mindvégig érvényes és hatályos. A Szolgáltató köteles az Egyedi szolgáltatási szerződés teljesítését végző Iskolaszövetkezeti tagjainak díjazását a vonatkozó jogszabályokban foglaltak szerint számfejteni, és a jogszabályokban, az Iskolaszövetkezeti tagokkal kötött megállapodásokban, illetve az Iskolaszövetkezeti alapszabályban rögzítettek alapján és az Iskolaszövetkezeti tagokkal kötött megállapodásokban rögzített határidőig az Iskolaszövetkezeti tagok számára átutalni.

  • Változásbejelentési kötelezettség IX.2.1. A szerződő és a biztosított kötelesek a közlési kötelezettség körébe vont, lényeges körülmények megváltozását a biztosítónak 5 munkanapon belül írásban bejelenteni, így különösen, ha – a biztosítási ajánlaton, illetve a kockázatelbíráló adatlapon szereplő adatok és körülmények megváltoznak; – a biztosított tevékenység folytatása körülményeiben jelentős változás következik be; – a biztosítási szerződésben szereplő kockázatra más biztosítónál felelősségbiztosítási szerződést köt; – a kármegelőzés és kárelhárítás rendszerében módosulás történt; – velük szemben az illetékes bíróság csődeljárás vagy felszámolási eljárás megindítását rendelte el, vagy végelszámolási eljárás megindítására kerül sor.

  • A szolgáltatás rendeltetésszerű használata 13.2.1. Az Előfizető köteles a szolgáltatást rendeltetésszerűen használni. Az Előfizető köteles a szolgáltatás igénybevétele során az ÁSZF és az egyedi előfizetői szerződés alapján eljárni. Az Előfizető felelősséggel tartozik a Szolgáltató felé az előfizetői szerződés megszegéséből eredő ténylegesen felmerült károkért (különösen nem megfelelő végberendezés meghibásodásából, nem engedélyezett berendezés csatlakozástatásából, szolgáltató ellenőrzési jogának megakadályozásából, szolgáltató általi hibaelhárítás biztosításának elmulasztásából, harmadik személy részére történő jogosulatlan jel- vagy szolgáltatásátengedésből, illetve jogellenes jelvételezésből eredő károkért).