Szabadban tárolt vagyontárgyak biztosítása, lopáskárral kiegészítve. a. Jelen feltétel szerint – külön megállapodással, kiegé- szítő többletszolgáltatásként – létrejövő biztosítás fel- tétele, hogy a biztosított rendelkezik ingóságra vonat- kozó alapbiztosítással, illetve azt egyidejűleg megköti. Jelen feltétel szerint biztosítási eseménynek kell tekinteni a kockázatviselés helyén, de az épület/építményen kívül tárolt biztosított ingóságokban (melyek használati utasítása, útmu- tatója lehetővé teszi az ebben foglalt korlátozásokkal a káre- semény időpontjában a szabadban való tárolást) bekövetke- ző azon károkat, melyeket az alább felsorolt veszélynemek, a szerződési feltételben ezen veszélynemekre meghatározott definíciók és kizárások figyelembe vétele mellett okoztak: a.1. tűzkár, a.2. füst és hő kiáramlása, a.3. közvetlen villámcsapás, a.4. villámcsapás másodlagos hatása, a.5. robbanás, összeroppanás, hangrobbanás, a.6. idegen jármű ütközése, a.7. vihar, a.8. jégverés, a.9. xxxxxxxx, a.10. xxxxxxxx dinamikus hatása, a.11. xxxxx, a.12. földrengés, a.13. sziklaomlás, kőomlás, földcsuszamlás, a.14. ismeretlen építmény vagy üreg beomlása, a.15. idegen tárgyak rádőlése, valamint a a.16. lopás b. A biztosító szolgáltatásának feltétele lopás biztosítá- si esemény bekövetkeztekor, hogy b.1. családi ház, ikerház, vagy sorház esetén olyan ud- varából tulajdonítsák el a biztosított vagyontárgyat, mely legalább 150 cm magasan körül van kerítve és a kertkapu a „Fogalommeghatározások” 4.C. pontjában meghatározott biztonsági zárral van lezárva (az utóbbi védelemmel egyenértékű a minősített zárszerkezet nél- küli, elektromos úton mozgatott kertkapu is), b.2. tömbházak esetén a lakások olyan teraszáról/erké- lyéről tulajdonítsák el a biztosított vagyontárgyat, mely terasz/erkély padlóvonala mindenhol legalább 3 méter- rel magasabban helyezkedik el, mint a környező udvar terepszintje, b.3. a lopás biztosítási esemény észlelésekor az ille- tékes rendőrhatóságnál haladéktalanul feljelentést kell tenni, és erről másolatban a biztosítót tájékoztatni szükséges. c. A biztosító nem nyújt szolgáltatást a szabadban tá- rolt kerékpár(ok), babakocsi(k) lopáskára esetén, ha az eltulajdonítás este 8 óra és reggel 8 óra között történt. d. A biztosító, jelen külön megállapodással létrejövő kiegé- szítő fedezetre – biztosítási időszakonként – a szerződésben meghatározott kár darabszámig és kártérítési limitig nyújt szolgáltatást.
Appears in 2 contracts
Samples: Lakossági Vagyonbiztosítás, Lakossági Vagyonbiztosítás
Szabadban tárolt vagyontárgyak biztosítása, lopáskárral kiegészítve. a. Jelen feltétel szerint – külön megállapodással, kiegé- szítő többletszolgáltatásként – létrejövő biztosítás fel- tétele, hogy a biztosított rendelkezik ingóságra vonat- kozó alapbiztosítással, illetve azt egyidejűleg megköti. Jelen feltétel szerint biztosítási eseménynek kell tekinteni a kockázatviselés helyén, de az épület/építményen kívül tárolt biztosított ingóságokban (melyek használati utasítása, útmu- tatója lehetővé teszi az ebben foglalt korlátozásokkal a káre- semény időpontjában a szabadban való tárolást) bekövetke- ző azon károkat, melyeket az alább felsorolt veszélynemek, a szerződési feltételben ezen veszélynemekre meghatározott definíciók és kizárások figyelembe vétele mellett okoztak:
a.1. tűzkár,
a.2. füst és hő kiáramlása,
a.3. közvetlen villámcsapás,
a.4. villámcsapás másodlagos hatása,
a.5. robbanás, összeroppanás, hangrobbanás,
a.6. idegen jármű ütközése,
a.7. vihar,
a.8. jégverés,
a.9. xxxxxxxxhónyomás, a.10. xxxxxxxx hónyomás dinamikus hatása, a.11. xxxxxárvíz, a.12. földrengés, a.13. sziklaomlás, kőomlás, földcsuszamlás, a.14. ismeretlen építmény vagy üreg beomlása, a.15. idegen tárgyak rádőlése, valamint a a.16. lopás
b. A biztosító szolgáltatásának feltétele lopás biztosítá- si esemény bekövetkeztekor, hogy
b.1. családi ház, ikerház, vagy sorház esetén olyan ud- varából tulajdonítsák el a biztosított vagyontárgyat, mely legalább 150 cm magasan körül van kerítve és a kertkapu a „Fogalommeghatározások” 4.C. pontjában meghatározott biztonsági zárral van lezárva (az utóbbi védelemmel egyenértékű a minősített zárszerkezet nél- küli, elektromos úton mozgatott kertkapu is),
b.2. tömbházak esetén a lakások olyan teraszáról/erké- lyéről tulajdonítsák el a biztosított vagyontárgyat, mely terasz/erkély padlóvonala mindenhol legalább 3 méter- rel magasabban helyezkedik el, mint a környező udvar terepszintje,
b.3. a lopás biztosítási esemény észlelésekor az ille- tékes rendőrhatóságnál haladéktalanul feljelentést kell tenni, és erről másolatban a biztosítót tájékoztatni szükséges.
c. A biztosító nem nyújt szolgáltatást a szabadban tá- rolt kerékpár(ok), babakocsi(k) lopáskára esetén, ha az eltulajdonítás este 8 óra és reggel 8 óra között történt.
d. A biztosító, jelen külön megállapodással létrejövő kiegé- szítő fedezetre – biztosítási időszakonként – a szerződésben meghatározott kár darabszámig és kártérítési limitig nyújt szolgáltatást.
Appears in 2 contracts
Samples: Lakossági Vagyonbiztosítás, Lakossági Vagyonbiztosítás
Szabadban tárolt vagyontárgyak biztosítása, lopáskárral kiegészítve. a. Jelen feltétel szerint – külön megállapodással, kiegé- szítő többletszolgáltatásként – létrejövő biztosítás fel- tételefelté- tele, hogy a biztosított rendelkezik ingóságra vonat- kozó vonatkozó alapbiztosítással, illetve azt egyidejűleg megköti. Jelen feltétel szerint biztosítási eseménynek kell tekinteni a kockázatviselés helyén, de az épület/építményen kívül tárolt biztosított ingóságokban (melyek használati utasítása, útmu- tatója lehetővé teszi az ebben foglalt korlátozásokkal a káre- semény időpontjában a szabadban való tárolást) bekövetke- ző azon károkat, melyeket az alább felsorolt veszélynemek, a szerződési feltételben ezen veszélynemekre meghatározott definíciók és kizárások figyelembe vétele mellett okoztak:.
a.1. tűzkár,
a.2. füst és hő kiáramlása,
a.3. közvetlen villámcsapás,
a.4. villámcsapás másodlagos hatása,
a.5. robbanás, összeroppanás, hangrobbanás,
a.6. idegen jármű ütközése,
a.7. vihar,
a.8. jégverés,
a.9. xxxxxxxx, a.10. xxxxxxxx dinamikus hatása, a.11. xxxxx, a.12. földrengés, a.13. sziklaomlás, kőomlás, földcsuszamlás, a.14. ismeretlen építmény vagy üreg beomlása, a.15. idegen tárgyak rádőlése, valamint a a.16. lopás
b. A biztosító szolgáltatásának feltétele lopás biztosítá- si biztosítási esemény bekövetkeztekor, hogy
b.1. családi ház, ikerház, vagy sorház esetén olyan ud- varából tulajdonítsák el a biztosított vagyontárgyat, mely legalább 150 cm magasan körül van kerítve és a kertkapu a „Fogalommeghatározások” 4.C. pontjában meghatározott meghatáro- zott biztonsági zárral van lezárva (az utóbbi védelemmel egyenértékű a minősített zárszerkezet nél- külinélküli, elektromos elektro- mos úton mozgatott kertkapu is),
b.2. tömbházak esetén a lakások olyan teraszáról/erké- lyéről tulajdonítsák el a biztosított vagyontárgyat, mely terasz/erkély padlóvonala mindenhol legalább 3 méter- rel magasabban helyezkedik el, mint a környező udvar terepszintje,
b.3. a lopás biztosítási esemény észlelésekor az ille- tékes illetékes rendőrhatóságnál haladéktalanul feljelentést kell tenni, és erről másolatban a biztosítót tájékoztatni szükséges.
c. A biztosító nem nyújt szolgáltatást a szabadban tá- rolt tárolt kerékpár(ok), babakocsi(k) lopáskára esetén, ha az eltulajdonítás eltu- lajdonítás este 8 óra és reggel 8 óra között történt.
d. A biztosító, jelen külön megállapodással létrejövő kiegé- szítő fedezetre – biztosítási időszakonként – a szerződésben meghatározott kár darabszámig és kártérítési limitig nyújt szolgáltatást.
Appears in 2 contracts
Szabadban tárolt vagyontárgyak biztosítása, lopáskárral kiegészítve. a. Jelen feltétel szerint – külön megállapodással, kiegé- kiegé szítő többletszolgáltatásként – létrejövő biztosítás fel- tétele, hogy a biztosított rendelkezik ingóságra vonat- kozó alapbiztosítással, illetve azt egyidejűleg megköti. Jelen feltétel szerint biztosítási eseménynek kell tekinteni a kockázatviselés helyén, de az épület/építményen kívül tárolt biztosított ingóságokban (melyek használati utasítása, útmu- tatója lehetővé teszi az ebben foglalt korlátozásokkal a káre- semény időpontjában a szabadban való tárolást) bekövetke- ző azon károkat, melyeket az alább felsorolt veszélynemek, a szerződési feltételben ezen veszélynemekre meghatározott definíciók és kizárások figyelembe vétele mellett okoztak:felté
a.1. tűzkár,
a.2. füst és hő kiáramlása,
a.3. közvetlen villámcsapás,
a.4. villámcsapás másodlagos hatása,
a.5. robbanás, összeroppanás, hangrobbanás,
a.6. idegen jármű ütközése,
a.7. vihar,
a.8. jégverés,
a.9. xxxxxxxx, a.10. xxxxxxxx dinamikus hatása, a.11. xxxxx, a.12. földrengés, a.13. sziklaomlás, kőomlás, földcsuszamlás, a.14. ismeretlen építmény vagy üreg beomlása, a.15. idegen tárgyak rádőlése, valamint a a.16. lopás
b. A biztosító szolgáltatásának feltétele lopás biztosítá- si biztosítási esemény bekövetkeztekor, hogy
b.1. családi ház, ikerház, vagy sorház esetén olyan ud- ud varából tulajdonítsák el a biztosított vagyontárgyat, mely legalább 150 cm magasan körül van kerítve és a kertkapu a „Fogalommeghatározások” 4.C. pontjában meghatározott meghatáro zott biztonsági zárral van lezárva (az utóbbi védelemmel egyenértékű a minősített zárszerkezet nél- külinélküli, elektromos elektro mos úton mozgatott kertkapu is),
b.2. tömbházak esetén a lakások olyan teraszáról/erké- erké lyéről tulajdonítsák el a biztosított vagyontárgyat, mely terasz/erkély padlóvonala mindenhol legalább 3 méter- méter rel magasabban helyezkedik el, mint a környező udvar terepszintje,
b.3. a lopás biztosítási esemény észlelésekor az ille- tékes illetékes rendőrhatóságnál haladéktalanul feljelentést kell tenni, és erről másolatban a biztosítót tájékoztatni szükséges.
c. A biztosító nem nyújt szolgáltatást a szabadban tá- rolt tárolt kerékpár(ok), babakocsi(k) lopáskára esetén, ha az eltulajdonítás eltu lajdonítás este 8 óra és reggel 8 óra között történt.
d. A biztosító, jelen külön megállapodással létrejövő kiegé- szítő fedezetre – biztosítási időszakonként – a szerződésben meghatározott kár darabszámig és kártérítési limitig nyújt szolgáltatást.
Appears in 1 contract
Samples: Insurance Agreement
Szabadban tárolt vagyontárgyak biztosítása, lopáskárral kiegészítve. a. Jelen feltétel szerint – külön megállapodással, kiegé- szítő többletszolgáltatásként – létrejövő biztosítás fel- tételefelté- tele, hogy a biztosított rendelkezik ingóságra vonat- kozó vonatkozó alapbiztosítással, illetve azt egyidejűleg megköti. Jelen feltétel szerint biztosítási eseménynek kell tekinteni a kockázatviselés helyén, de az épület/építményen kívül tárolt biztosított ingóságokban (melyek használati utasítása, útmu- tatója lehetővé teszi az ebben foglalt korlátozásokkal a káre- semény időpontjában a szabadban való tárolást) bekövetke- ző azon károkat, melyeket az alább felsorolt veszélynemek, a szerződési feltételben ezen veszélynemekre meghatározott definíciók és kizárások figyelembe vétele mellett okoztak:
a.1. tűzkár,
a.2. füst és hő kiáramlása,
a.3. közvetlen villámcsapás,
a.4. villámcsapás másodlagos hatása,
a.5. robbanás, összeroppanás, hangrobbanás,
a.6. idegen jármű ütközése,
a.7. vihar,
a.8. jégverés,
a.9. xxxxxxxx, a.10. xxxxxxxx dinamikus hatása, a.11. xxxxx, a.12. földrengés, a.13. sziklaomlás, kőomlás, földcsuszamlás, a.14. ismeretlen építmény vagy üreg beomlása, a.15. idegen tárgyak rádőlése, valamint a a.16. lopás
b. A biztosító szolgáltatásának feltétele lopás biztosítá- si biztosítási esemény bekövetkeztekor, hogy
b.1. családi ház, ikerház, vagy sorház esetén olyan ud- varából tulajdonítsák el a biztosított vagyontárgyat, mely legalább 150 cm magasan körül van kerítve és a kertkapu a „Fogalommeghatározások” 4.C. pontjában meghatározott meghatáro- zott biztonsági zárral van lezárva (az utóbbi védelemmel egyenértékű a minősített zárszerkezet nél- külinélküli, elektromos elektro- mos úton mozgatott kertkapu is),
b.2. tömbházak esetén a lakások olyan teraszáról/erké- lyéről tulajdonítsák el a biztosított vagyontárgyat, mely terasz/erkély padlóvonala mindenhol legalább 3 méter- rel magasabban helyezkedik el, mint a környező udvar terepszintje,
b.3. a lopás biztosítási esemény észlelésekor az ille- tékes illetékes rendőrhatóságnál haladéktalanul feljelentést kell tenni, és erről másolatban a biztosítót tájékoztatni szükséges.
c. A biztosító nem nyújt szolgáltatást a szabadban tá- rolt tárolt kerékpár(ok), babakocsi(k) lopáskára esetén, ha az eltulajdonítás eltu- lajdonítás este 8 óra és reggel 8 óra között történt.
d. A biztosító, jelen külön megállapodással létrejövő kiegé- szítő fedezetre – biztosítási időszakonként – a szerződésben meghatározott kár darabszámig és kártérítési limitig nyújt szolgáltatást.
Appears in 1 contract
Samples: Lakossági Vagyonbiztosítás
Szabadban tárolt vagyontárgyak biztosítása, lopáskárral kiegészítve. a. Jelen feltétel szerint – külön megállapodással, kiegé- szítő többletszolgáltatásként – létrejövő biztosítás fel- tétele, hogy a biztosított rendelkezik ingóságra vonat- kozó alapbiztosítással, illetve azt egyidejűleg megköti. Jelen feltétel szerint biztosítási eseménynek kell tekinteni a kockázatviselés helyén, de az épület/építményen kívül tárolt biztosított ingóságokban (melyek használati utasítása, útmu- tatója lehetővé teszi az ebben foglalt korlátozásokkal a káre- semény időpontjában a szabadban való tárolást) bekövetke- ző azon károkat, melyeket az alább felsorolt veszélynemek, a szerződési feltételben ezen veszélynemekre meghatározott definíciók és kizárások figyelembe vétele mellett okoztak:
a.1. tűzkár,
a.2. füst és hő kiáramlása,
a.3. közvetlen villámcsapás,
a.4. villámcsapás másodlagos hatása,
a.5. robbanás, összeroppanás, hangrobbanás,
a.6. idegen jármű ütközése,
a.7. vihar,
a.8. jégverés,
a.9. xxxxxxxxhónyomás, a.10. xxxxxxxx hónyomás dinamikus hatása, a.11. xxxxxáxxxx, a.12. földrengés, a.13. sziklaomlás, kőomlás, földcsuszamlás, a.14. ismeretlen építmény vagy üreg beomlása, a.15. idegen tárgyak rádőlése, valamint a a.16. lopás
b. A biztosító szolgáltatásának feltétele lopás biztosítá- si esemény bekövetkeztekor, hogy
b.1. családi ház, ikerház, vagy sorház esetén olyan ud- varából tulajdonítsák el a biztosított vagyontárgyat, mely legalább 150 cm magasan körül van kerítve és a kertkapu a „Fogalommeghatározások” 4.C. pontjában meghatározott biztonsági zárral van lezárva (az utóbbi védelemmel egyenértékű a minősített zárszerkezet nél- küli, elektromos úton mozgatott kertkapu is),a
b.2. tömbházak esetén a lakások olyan teraszáról/erké- lyéről tulajdonítsák el a biztosított vagyontárgyat, mely terasz/erkély padlóvonala mindenhol legalább 3 méter- rel magasabban helyezkedik el, mint a környező udvar terepszintje,
b.3. a lopás biztosítási esemény észlelésekor az ille- tékes rendőrhatóságnál haladéktalanul feljelentést kell tenni, és erről másolatban a biztosítót tájékoztatni szükséges.
c. A biztosító nem nyújt szolgáltatást a szabadban tá- rolt kerékpár(ok), babakocsi(k) lopáskára esetén, ha az eltulajdonítás este 8 óra és reggel 8 óra között történt.
d. A biztosító, jelen külön megállapodással létrejövő kiegé- szítő fedezetre – biztosítási időszakonként – a szerződésben meghatározott kár darabszámig és kártérítési limitig nyújt szolgáltatást.
Appears in 1 contract
Samples: Lakossági Vagyonbiztosítás
Szabadban tárolt vagyontárgyak biztosítása, lopáskárral kiegészítve. a. Jelen feltétel szerint – külön megállapodással, kiegé- szítő többletszolgáltatásként – létrejövő biztosítás fel- tétele, hogy a biztosított rendelkezik ingóságra vonat- kozó alapbiztosítással, illetve azt egyidejűleg megköti. Jelen feltétel szerint biztosítási eseménynek kell tekinteni a kockázatviselés helyén, de az épület/építményen kívül tárolt biztosított ingóságokban (melyek használati utasítása, útmu- tatója lehetővé teszi az ebben foglalt korlátozásokkal a káre- semény időpontjában a szabadban való tárolást) bekövetke- ző azon károkat, melyeket az alább felsorolt veszélynemek, a szerződési feltételben ezen veszélynemekre meghatározott definíciók és kizárások figyelembe vétele mellett okoztak:
a.1. tűzkár,
a.2. füst és hő kiáramlása,
a.3. közvetlen villámcsapás,
a.4. villámcsapás másodlagos hatása,
a.5. robbanás, összeroppanás, hangrobbanás,
a.6. idegen jármű ütközése,
a.7. vihar,
a.8. jégverés,
a.9. xxxxxxxx, a.10. xxxxxxxx dinamikus hatása, a.11. xxxxx, a.12. földrengés, a.13. sziklaomlás, kőomlás, földcsuszamlás, a.14. ismeretlen építmény vagy üreg beomlása, a.15. idegen tárgyak rádőlése, valamint a a.16. lopás
b. A biztosító szolgáltatásának feltétele lopás biztosítá- si esemény bekövetkeztekor, hogy
b.1. családi ház, ikerház, vagy sorház esetén olyan ud- varából tulajdonítsák el a biztosított vagyontárgyat, mely legalább 150 cm magasan körül van kerítve és a kertkapu a „Fogalommeghatározások” 4.C. pontjában meghatározott biztonsági zárral van lezárva (az utóbbi védelemmel egyenértékű a minősített zárszerkezet nél- küli, elektromos úton mozgatott kertkapu is),a
b.2. tömbházak esetén a lakások olyan teraszáról/erké- lyéről tulajdonítsák el a biztosított vagyontárgyat, mely terasz/erkély padlóvonala mindenhol legalább 3 méter- rel magasabban helyezkedik el, mint a környező udvar terepszintje,
b.3. a lopás biztosítási esemény észlelésekor az ille- tékes rendőrhatóságnál haladéktalanul feljelentést kell tenni, és erről másolatban a biztosítót tájékoztatni szükséges.
c. A biztosító nem nyújt szolgáltatást a szabadban tá- rolt kerékpár(ok), babakocsi(k) lopáskára esetén, ha az eltulajdonítás este 8 óra és reggel 8 óra között történt.
d. A biztosító, jelen külön megállapodással létrejövő kiegé- szítő fedezetre – biztosítási időszakonként – a szerződésben meghatározott kár darabszámig és kártérítési limitig nyújt szolgáltatást.
Appears in 1 contract
Samples: Lakossági Vagyonbiztosítás
Szabadban tárolt vagyontárgyak biztosítása, lopáskárral kiegészítve. a. Jelen feltétel szerint – külön megállapodássalmegállapodás- sal, kiegé- szítő kiegészítő többletszolgáltatásként – létrejövő lét- rejövő biztosítás fel- tételefeltétele, hogy a biztosított rendelkezik ingóságra vonat- kozó alapbiztosítássalvonatkozó alapbizto- sítással, illetve azt egyidejűleg megköti. Jelen feltétel szerint biztosítási eseménynek kell tekinteni a kockázatviselés helyén, de az épület/épület/ építményen kívül tárolt biztosított ingóságokban (melyek használati utasítása, útmu- tatója útmutatója lehetővé teszi az ebben foglalt korlátozásokkal a káre- semény kárese- mény időpontjában a szabadban való tárolást) bekövetke- ző bekövetkező azon károkat, melyeket az alább felsorolt veszélynemek, a szerződési feltételben ezen veszélynemekre meghatározott definíciók és kizárások figyelembe vétele mellett okoztak:
a.1. tűzkár,
a.2. füst és hő kiáramlása,
a.3. közvetlen villámcsapás,
a.4. villámcsapás másodlagos hatása,
a.5. robbanás, összeroppanás, hangrobbanás,
a.6. idegen jármű ütközése,
a.7. vihar,
a.8. jégverés,
a.9. xxxxxxxx, a.10. xxxxxxxx dinamikus hatása, a.11. xxxxx, a.12. földrengés, a.13. sziklaomlás, kőomlás, földcsuszamlás, a.14. ismeretlen építmény vagy üreg beomlása, a.15. idegen tárgyak rádőlése, valamint a a.16. lopás
b. A biztosító szolgáltatásának feltétele lopás biztosítá- si biztosítási esemény bekövetkeztekor, hogy
b.1. családi ház, ikerház, vagy sorház esetén olyan ud- varából udvarából tulajdonítsák el a biztosított biztosí- tott vagyontárgyat, mely legalább 150 cm magasan körül van kerítve és a kertkapu a „Fogalommeghatározások” 4.C. pontjában meghatározott biztonsági zárral van lezárva (az utóbbi védelemmel egyenértékű a minősített minő- sített zárszerkezet nél- külinélküli, elektromos úton mozgatott kertkapu is),
b.2. tömbházak esetén a lakások olyan teraszárólteraszá- ról/erké- lyéről erkélyéről tulajdonítsák el a biztosított vagyontárgyat, mely terasz/erkély padlóvonala padlóvo- nala mindenhol legalább 3 méter- rel magasabban méterrel maga- sabban helyezkedik el, mint a környező udvar ud- var terepszintje,
b.3. a lopás biztosítási esemény észlelésekor az ille- tékes illetékes rendőrhatóságnál haladéktalanul feljelentést kell tenni, és erről másolatban a biztosítót tájékoztatni szükséges.
c. A biztosító nem nyújt szolgáltatást a szabadban tá- rolt szabad- ban tárolt kerékpár(ok), babakocsi(k) lopáskára lopás- kára esetén, ha az eltulajdonítás este 8 óra és reggel 8 óra között történt.
d. A biztosító, jelen külön megállapodással létrejövő kiegé- szítő létrejö- vő kiegészítő fedezetre – biztosítási időszakonként időszakon- ként – a szerződésben meghatározott kár darabszámig darab- számig és kártérítési limitig nyújt szolgáltatást.
Appears in 1 contract
Samples: Lakossági Vagyonbiztosítás
Szabadban tárolt vagyontárgyak biztosítása, lopáskárral kiegészítve. a. Jelen feltétel szerint – külön megállapodással, kiegé- szítő többletszolgáltatásként az alapfedezet kiegészítő többletszolgáltatásaként – létrejövő biztosítás fel- tételefeltéte- le, hogy a biztosított rendelkezik ingóságra vonat- kozó vonatkozó alapbiztosítással, illetve azt egyidejűleg megköti. Jelen feltétel szerint biztosítási eseménynek kell tekinteni a kockázatviselés helyén, de az épület/építményen kívül tárolt biztosított ingóságokban (melyek használati utasítása, útmu- tatója lehetővé teszi az ebben foglalt korlátozásokkal a káre- semény időpontjában a szabadban való tárolást) bekövetke- ző azon károkat, melyeket az alább felsorolt veszélynemek, a szerződési feltételben ezen veszélynemekre meghatározott definíciók és kizárások figyelembe vétele mellett okoztak:.
a.1. tűzkár,
a.2. füst és hő kiáramlása,
a.3. közvetlen villámcsapás,
a.4. villámcsapás másodlagos hatása,
a.5. robbanás, összeroppanás, hangrobbanás,
a.6. idegen jármű ütközése,
a.7. vihar,
a.8. jégverés,
a.9. xxxxxxxx, a.10. xxxxxxxx dinamikus hatása, a.11. xxxxx, a.12. földrengés, a.13. sziklaomlás, kőomlás, földcsuszamlás, a.14. ismeretlen építmény vagy üreg beomlása, a.15. idegen tárgyak rádőlése, valamint a a.16. lopás
b. A biztosító szolgáltatásának feltétele lopás biztosítá- si esemény bekövetkeztekor, hogy
b.1. családi ház, ikerház, vagy sorház esetén olyan ud- varából tulajdonítsák el a biztosított vagyontárgyat, mely legalább 150 cm magasan körül van kerítve és a kertkapu a „Fogalommeghatározások” 4.C. pontjában meghatározott biztonsági zárral van lezárva (az utóbbi védelemmel egyenértékű a minősített zárszerkezet nél- küli, elektromos úton mozgatott kertkapu is),utóbbi
b.2. tömbházak esetén a lakások olyan teraszáról/erké- lyéről tulajdonítsák el a biztosított vagyontárgyat, mely terasz/erkély padlóvonala mindenhol legalább 3 méter- rel magasabban helyezkedik el, mint a környező udvar terepszintje,
b.3. a lopás biztosítási esemény észlelésekor az ille- tékes rendőrhatóságnál haladéktalanul feljelentést kell tenni, és erről másolatban a biztosítót tájékoztatni szükséges.
c. A biztosító nem nyújt szolgáltatást a szabadban tá- rolt kerékpár(ok), babakocsi(k) lopáskára esetén, ha az eltulajdonítás este 8 óra és reggel 8 óra között történt.
d. A biztosító, jelen külön megállapodással létrejövő kiegé- szítő kiegészítő fedezetre – biztosítási időszakonként – a szerződésben meghatározott megha- tározott kár darabszámig és kártérítési limitig nyújt szolgáltatást.
Appears in 1 contract
Samples: Lakossági Vagyonbiztosítás