Szavatosság és felelősség. 13. A Vállalkozó által nyújtott Szolgáltatással kapcsolatos reklamáció érvényességének a feltétele, hogy azt a Megrendelő - írásban - az összes vonatkozó adat feltüntetése mellett, haladéktalanul, legkésőbb azonban a szolgáltatás nyújtásától számított 3 munkanapon belül a Vállalkozó részére bejelentse. Amennyiben a reklamáció megalapozott, úgy a Megrendelő választása szerint a hibás teljesítés díjtalan kijavítását, kiegészítését, vagy a Szolgáltatás egészének vagy annak egy részének az ismételt teljesítését (újramérést) követelheti. Amennyiben azonban a Vállalkozó álláspontja szerint a kijavítás vagy újramérés nem lehetséges, úgy a Vállalkozó kötelezettsége kizárólag a Szolgáltatásért fizetett díj visszatérítésére korlátozódik. 14. A Vállalkozó felelősséget vállal arra, hogy a mérési eredményei pontossága megfelel a vizsgálati módszer által előírtaknak. 15. A Vállalkozó tevékenységéből vagy elmaradt intézkedéséből eredő bizonyítandó és számszerűsíthető kár esetén a Felek haladéktalanul elkövetnek mindent a kár enyhítésére. A Vállalkozó a közvetlen és bizonyított felelőssége esetén részt vállal a kár enyhítésében, melynek nem haladhatja meg a szolgáltatás adott részéért fizetett vagy fizetendő díjnak legfeljebb a tízszeresét - illetve - ha az kevesebb -, abban az esetben az MNB devizaárfolyama szerinti, 15.000 USD-nak megfelelő összeget. Ezen túl a Vállalkozó nem felelős semmilyen bekövetkezett kárért (beleértve a következményes kárt is), illetve bevétel, termelés, jövőbeni ügyletek stb. elmaradásáért, továbbá megbízások elvesztésért, szerződések felmondásáért. A Megrendelő jótáll azért, és mentesíteni fogja a Vállalkozót bármely olyan harmadik fél által támasztott követeléssel szemben, amely harmadik fél a Vállalkozótól jelentést vagy más Szolgáltatást vagy annak eredményét kapott vagy használt fel vagy abban bízott, amennyiben a követelés - beleértve az ehhez kapcsolódó ügyvédi és perköltséget is - meghaladja a fentiekben meghatározott összeghatárt Megrendelő köteles mentesíteni a Vállalkozót minden olyan igénytől (beleértve a perköltségeket is), amelyek közvetlenül vagy közvetetten az alábbiakból származnak: (i) bármilyen hatósági intézkedésből eredő vagy harmadik személy által támasztott igény, amely igény keletkezése annak tudható be, hogy a Megrendelő vagy olyan harmadik fél, aki a Vállalkozótól jelentést vagy más Szolgáltatást vagy annak eredményét kapott vagy használt fel vagy abban bízott, vélhetően vagy ténylegesen nem tartotta be a vonatkozó jogszabályokat, bírósági határozatokat (ii) Olyan információ, amelyet a Megrendelő nyújtott, és amelyben a Vállalkozó bízott (iii) személyi sérülés, vagyoni kár vagy veszteség, gazdasági veszteség és szellemi tulajdonhoz kapcsolódó veszteség, amely bármely jogi vagy természetes személyt ért a nyújtott Szolgáltatásokkal kapcsolatosan. Megrendelő köteles mentesíteni a Vállalkozót minden olyan igénytől (beleértve a perköltségeket), amelyek a Szolgáltatások, (jelentések stb.) jogosulatlan vagy visszaélésszerű felhasználásából származnak. Ha egy káresemény nem kizárólagosan a Vállalkozó hibájából következik be, akkor a Felek a kármegosztás szabályai szerint számolnak el. Nem felel a Vállalkozó, ha közvetett a káresemény, illetve ha az a Megrendelő hibás vagy hiányos minta-, illetve adatszolgáltatásából, mulasztásából, vagy egyéb, a Megrendelő érdekkörébe tartozó okból ered. 16. Vállalkozó értelemszerűen kizárólag a vizsgálat helyszínén és időpontjában tudja tanúsítani a vizsgált termékek minőségét, illetve ellenőrizni mennyiségét; Vállalkozó - a vizsgálat időpontját követően - kifejezetten kizárja a vizsgált termékek minőségében, mennyiségében bekövetkezett esetleges csökkenésért, illetvekárosodásért való felelősséget. 17. A Vállalkozó által megadott mérési eredmények értelmezése, további alkalmazása, azokból következtetések levonása, az ezekre való támaszkodás a Megrendelő felelőssége. A Megrendelő kérheti, hogy a Szolgáltatások árának növelése fejében a Vállalkozó vállaljon fokozottabb felelősséget, melyhez a Vállalkozó erre feljogosított munkatársa által aláírt írásbeli megállapodás szükséges.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Szavatosság és felelősség. 13Az Eladó szavatosságot vállal azért, hogy az áru a szerződésben rögzítetteknek megfelelő színvonalon és minőségben kerül kiszállításra. Az áruk különleges tulajdonságaiért az Eladó csak akkor vállal szavatosságot, ha ehhez előzetesen írásos hozzájárulását adta. Gyártási vagy anyaghibára a szavatosság nem vonatkozik. Külsős, a Vevő által szolgáltatott anyag kezelése esetén az Eladó kizárólag a kezelés technológiáját garantálja. Az Eladó által biztosított hosszútávú, 15 éves garancia kizárólag az Eladó által forgalmazott és az Eladó által speciális, telítési eljáráson átesett faanyagokra vonatkozik, és 15 éven érvényesíthető az Vevő által kizárólag gomba- és féregkárok esetén. Az áru egyéb tulajdonságaiban beálló változások, sérülések, törések, repedések és felületi elváltozások miatt az Eladót nem terheli garanciális kötelezettség Az Eladó fenntartja magának a jogot, hogy a szavatossági igényt – megítélése szerint – javítással, cserével vagy árleszállítással elégítse ki a Ptk. 6:159-160. §-val összhangban, választása azonban nem lehet hátrányos a Fogyasztóra nézve. A Vállalkozó által nyújtott Szolgáltatással csereigény érvényesítésekor a hibás rész kiszerelésének és az új (csere-) áru szállításának és beépítésének költsége a Vevőt terheli. A Vevő köteles az árut átvételkor megvizsgálni és minden azzal kapcsolatos reklamáció érvényességének a feltétele, hogy azt a Megrendelő - írásban - az összes vonatkozó adat feltüntetése mellett, minőségi vagy mennyiségi kifogását haladéktalanul, de legkésőbb azonban az átvételtől számított három napon belül az Eladó felé írásban jelezni. Az írásos igénybejelentésnek tartalmaznia kell a szolgáltatás nyújtásától számított 3 munkanapon belül hiba fajtájának és mértékének pontos meghatározását is. Mennyiségi kifogást a Vállalkozó részére bejelentseVevő vagy megbízottja csak az áru átvételekor tehet, később nem. A Vevő az áru minőségi kifogása, illetve reklamáció esetén is köteles az árut először átvenni, szakszerűen lerakodni és tárolni, és az Eladó kifogással kapcsolatos döntését megvárni. Amennyiben a reklamáció megalapozott, úgy a Megrendelő választása szerint a hibás teljesítés díjtalan kijavítását, kiegészítésétVevő kifogását nem, vagy nem a Szolgáltatás egészének megjelölt határidőben jelenti be, a teljesítést szerződésszerűnek kell tekinteni. Szavatossági és/vagy annak egy részének kárigény, valamint a tévedés okán történő megtámadás ebben az ismételt teljesítését (újramérést) követelhetiesetben kifejezetten kizárt. Amennyiben azonban a Vállalkozó álláspontja szerint javítást a kijavítás Vevő maga végzi el, ennek költségeit az Eladó csak akkor téríti meg, ha ehhez előzetesen írásos hozzájárulását adta. Az áru azon részeiért, amelyeket az Eladó maga is egy alvállalkozótól szerzett be, az Eladó csak az alvállalkozóval szemben érvényesíthető szavatossági igény keretein belül vállal felelősséget. Az Eladó nem felel a kiszállított áru szakszerűtlen tárolásából, feldolgozásából vagy újramérés nem lehetséges, úgy a Vállalkozó kötelezettsége kizárólag a Szolgáltatásért fizetett díj visszatérítésére korlátozódik.
14rendeltetésszerű használatából eredő károkért. A Vállalkozó felelősséget vállal arraszavatossági igényeket az Eladó telephelyén kell teljesíteni. Az áru minőségéről Megrendelő az áru megrendelése előtt kell tájékozódjon, hogy utólag csak a mérési eredményei pontossága megfelel megrendelésben az árura vonatkozó minőségi osztálytól való eltérés kérhető számon. Az Xxxxx által forgalmazott árúk minőségének irányadója és meghatározója a vizsgálati módszer által előírtaknakMagyar Szabvány. Az egyes áruféleségek minőségi paramétereiről személyesen Eladó telephelyén, írásban a xxxxxx@xxxxxx.xx e-mail címen vagy a xxx.xxxxxx.xx oldalon tájékozódhat.
15. A Vállalkozó tevékenységéből vagy elmaradt intézkedéséből eredő bizonyítandó és számszerűsíthető kár esetén a Felek haladéktalanul elkövetnek mindent a kár enyhítésére. A Vállalkozó a közvetlen és bizonyított felelőssége esetén részt vállal a kár enyhítésében, melynek nem haladhatja meg a szolgáltatás adott részéért fizetett vagy fizetendő díjnak legfeljebb a tízszeresét - illetve - ha az kevesebb -, abban az esetben az MNB devizaárfolyama szerinti, 15.000 USD-nak megfelelő összeget. Ezen túl a Vállalkozó nem felelős semmilyen bekövetkezett kárért (beleértve a következményes kárt is), illetve bevétel, termelés, jövőbeni ügyletek stb. elmaradásáért, továbbá megbízások elvesztésért, szerződések felmondásáért. A Megrendelő jótáll azért, és mentesíteni fogja a Vállalkozót bármely olyan harmadik fél által támasztott követeléssel szemben, amely harmadik fél a Vállalkozótól jelentést vagy más Szolgáltatást vagy annak eredményét kapott vagy használt fel vagy abban bízott, amennyiben a követelés - beleértve az ehhez kapcsolódó ügyvédi és perköltséget is - meghaladja a fentiekben meghatározott összeghatárt Megrendelő köteles mentesíteni a Vállalkozót minden olyan igénytől (beleértve a perköltségeket is), amelyek közvetlenül vagy közvetetten az alábbiakból származnak: (i) bármilyen hatósági intézkedésből eredő vagy harmadik személy által támasztott igény, amely igény keletkezése annak tudható be, hogy a Megrendelő vagy olyan harmadik fél, aki a Vállalkozótól jelentést vagy más Szolgáltatást vagy annak eredményét kapott vagy használt fel vagy abban bízott, vélhetően vagy ténylegesen nem tartotta be a vonatkozó jogszabályokat, bírósági határozatokat (ii) Olyan információ, amelyet a Megrendelő nyújtott, és amelyben a Vállalkozó bízott (iii) személyi sérülés, vagyoni kár vagy veszteség, gazdasági veszteség és szellemi tulajdonhoz kapcsolódó veszteség, amely bármely jogi vagy természetes személyt ért a nyújtott Szolgáltatásokkal kapcsolatosan. Megrendelő köteles mentesíteni a Vállalkozót minden olyan igénytől (beleértve a perköltségeket), amelyek a Szolgáltatások, (jelentések stb.) jogosulatlan vagy visszaélésszerű felhasználásából származnak. Ha egy káresemény nem kizárólagosan a Vállalkozó hibájából következik be, akkor a Felek a kármegosztás szabályai szerint számolnak el. Nem felel a Vállalkozó, ha közvetett a káresemény, illetve ha az a Megrendelő hibás vagy hiányos minta-, illetve adatszolgáltatásából, mulasztásából, vagy egyéb, a Megrendelő érdekkörébe tartozó okból ered.
16. Vállalkozó értelemszerűen kizárólag a vizsgálat helyszínén és időpontjában tudja tanúsítani a vizsgált termékek minőségét, illetve ellenőrizni mennyiségét; Vállalkozó - a vizsgálat időpontját követően - kifejezetten kizárja a vizsgált termékek minőségében, mennyiségében bekövetkezett esetleges csökkenésért, illetvekárosodásért való felelősséget.
17. A Vállalkozó által megadott mérési eredmények értelmezése, további alkalmazása, azokból következtetések levonása, az ezekre való támaszkodás a Megrendelő felelőssége. A Megrendelő kérheti, hogy a Szolgáltatások árának növelése fejében a Vállalkozó vállaljon fokozottabb felelősséget, melyhez a Vállalkozó erre feljogosított munkatársa által aláírt írásbeli megállapodás szükséges.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Szavatosság és felelősség. 136.1. A Vállalkozó által nyújtott Szolgáltatással Megrendelő köteles valamennyi termékkel kapcsolatos reklamáció érvényességének a feltételehatályos érvényes jogszabályt, törvényt, szabályzatot és szabványt betartani. A Megrendelő köteles kielégítő információk, szakértő útján, meggyőződni és bizonyítani, hogy azt az általa kívánt eredmény az adott körülmények között az adott berendezéssel, termékkel elérhető-e. Ennek hiányában a Megrendelő - írásban - az összes vonatkozó adat feltüntetése mellettEuro- Profil felé a termék felhasználhatóságával kapcsolatban kifogással, haladéktalanul, legkésőbb azonban kártérítési igénnyel nem élhet.
6.2. A Megrendelő a szolgáltatás nyújtásától számított termék átvételét követően haladéktalanul köteles ellenőrizni annak minőségét és mennyiségét. Mennyiségi eltérést a Megrendelő köteles az átvételkor jelezni. Az Euro-Profil később jelzett mennyiségi eltérést nem tud elfogadni. Minőségbeli hibás teljesítés esetén a Megrendelő köteles kifogását az Euro-Profillal az észlelést követő 3 (három) munkanapon belül írásban közölni és egyúttal lehetőséget biztosítani az Euro-Profilnak arra, hogy az Euro-Profil, vagy az erre a Vállalkozó részére bejelentsefeladatra közösen felkért szakértői szerv a kérdéses terméket, berendezést megvizsgálhassa.
6.3. Fuvarozó igénybevétele esetén a fuvarozás során esetlegesen elszenvedett károk miatt a Megrendelőnek a fuvarozóval szemben kell igényét érvényesítenie, amennyiben a termék elszállítását a felek megállapodása alapján a Megrendelő végeztette.
6.4. A Megrendelő köteles gondoskodni az elektronikus adatainak megfelelő és rendszeres archiválásáról. Az Euro-Profil kifejezetten kizárja bármilyen adatvesztésből eredő kár vonatkozásában a felelősségét, továbbá minden olyan közvetett vagy következményi kárért, ideértve az elmaradt hasznot is, mely előre nem volt látható.
6.5. A Megrendelő kötelezettséget vállal arra, hogy az Euro-Profil termékeit, berendezéseit kizárólag a hatályos jogszabályok által megengedett formában és célra használja, így különösen nem használja azokat olyan célra, mellyel jogszabályt, vagy másnak a jogát vagy jogos érdekét sértené. Megrendelő teljes felelősséggel tartozik a jelen pont megszegéséből adódó valamennyi kárért.
6.6. Az Euro-Profil nem vállal felelősséget a gép, berendezés, meghibásodásából eredő sérülésért, károsodásért és anyagveszteségért - kivéve, ha az bizonyítottan az Euro-Profil mulasztásának következtében történt -, illetve bármilyen ok miatt bekövetkező üzleti vagy kereskedelmi veszteségért, valamint az adattárolók esetleges adatvesztéséért. Az Euro-Profil felelősségét a Megrendelőnek kell bizonyítania. Azon károkért, amelyek üzemzavar következtében vagy a készülékek szervizelésének késleltetett igénybevétele miatt keletkeznek, Euro-Profil felelősséget nem vállal. Amennyiben a reklamáció megalapozott, úgy felelősség korlátozása a Megrendelő választása polgári jog általános szabályai szerint a hibás teljesítés díjtalan kijavítását, kiegészítését, vagy a Szolgáltatás egészének vagy annak egy részének az ismételt teljesítését (újramérést) követelheti. Amennyiben azonban a Vállalkozó álláspontja szerint a kijavítás vagy újramérés nem lehetséges, úgy az okozott károkért az Euro-Profil a Vállalkozó kötelezettsége kizárólag a Szolgáltatásért fizetett díj visszatérítésére korlátozódikpolgári jogi szabályok szerinti felelősséggel tartozik.
14. A Vállalkozó felelősséget vállal arra, hogy a mérési eredményei pontossága megfelel a vizsgálati módszer által előírtaknak.
15. A Vállalkozó tevékenységéből vagy elmaradt intézkedéséből eredő bizonyítandó és számszerűsíthető kár esetén a Felek haladéktalanul elkövetnek mindent a kár enyhítésére. A Vállalkozó a közvetlen és bizonyított felelőssége esetén részt vállal a kár enyhítésében, melynek nem haladhatja meg a szolgáltatás adott részéért fizetett vagy fizetendő díjnak legfeljebb a tízszeresét - illetve - ha az kevesebb -, abban az esetben az MNB devizaárfolyama szerinti, 15.000 USD-nak megfelelő összeget. Ezen túl a Vállalkozó nem felelős semmilyen bekövetkezett kárért (beleértve a következményes kárt is), illetve bevétel, termelés, jövőbeni ügyletek stb. elmaradásáért, továbbá megbízások elvesztésért, szerződések felmondásáért. A Megrendelő jótáll azért, és mentesíteni fogja a Vállalkozót bármely olyan harmadik fél által támasztott követeléssel szemben, amely harmadik fél a Vállalkozótól jelentést vagy más Szolgáltatást vagy annak eredményét kapott vagy használt fel vagy abban bízott, amennyiben a követelés - beleértve az ehhez kapcsolódó ügyvédi és perköltséget is - meghaladja a fentiekben meghatározott összeghatárt Megrendelő köteles mentesíteni a Vállalkozót minden olyan igénytől (beleértve a perköltségeket is), amelyek közvetlenül vagy közvetetten az alábbiakból származnak: (i) bármilyen hatósági intézkedésből eredő vagy harmadik személy által támasztott igény, amely igény keletkezése annak tudható be, hogy a Megrendelő vagy olyan harmadik fél, aki a Vállalkozótól jelentést vagy más Szolgáltatást vagy annak eredményét kapott vagy használt fel vagy abban bízott, vélhetően vagy ténylegesen nem tartotta be a vonatkozó jogszabályokat, bírósági határozatokat (ii) Olyan információ, amelyet a Megrendelő nyújtott, és amelyben a Vállalkozó bízott (iii) személyi sérülés, vagyoni kár vagy veszteség, gazdasági veszteség és szellemi tulajdonhoz kapcsolódó veszteség, amely bármely jogi vagy természetes személyt ért a nyújtott Szolgáltatásokkal kapcsolatosan. Megrendelő köteles mentesíteni a Vállalkozót minden olyan igénytől (beleértve a perköltségeket), amelyek a Szolgáltatások, (jelentések stb.) jogosulatlan vagy visszaélésszerű felhasználásából származnak. Ha egy káresemény nem kizárólagosan a Vállalkozó hibájából következik be, akkor a Felek a kármegosztás szabályai szerint számolnak el. Nem felel a Vállalkozó, ha közvetett a káresemény, illetve ha az a Megrendelő hibás vagy hiányos minta-, illetve adatszolgáltatásából, mulasztásából, vagy egyéb, a Megrendelő érdekkörébe tartozó okból ered.
16. Vállalkozó értelemszerűen kizárólag a vizsgálat helyszínén és időpontjában tudja tanúsítani a vizsgált termékek minőségét, illetve ellenőrizni mennyiségét; Vállalkozó - a vizsgálat időpontját követően - kifejezetten kizárja a vizsgált termékek minőségében, mennyiségében bekövetkezett esetleges csökkenésért, illetvekárosodásért való felelősséget.
17. A Vállalkozó által megadott mérési eredmények értelmezése, további alkalmazása, azokból következtetések levonása, az ezekre való támaszkodás a Megrendelő felelőssége. A Megrendelő kérheti, hogy a Szolgáltatások árának növelése fejében a Vállalkozó vállaljon fokozottabb felelősséget, melyhez a Vállalkozó erre feljogosított munkatársa által aláírt írásbeli megállapodás szükséges.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Szavatosság és felelősség. 138.1. A Vállalkozó által nyújtott Szolgáltatással kapcsolatos reklamáció érvényességének Vevő köteles a feltételeSICK-et késedelem nélkül írásban értesíteni a szolgáltatásban, hogy azt így különösen az üzembe helyezett, összeszerelt vagy telepített berendezés működésében vagy a Megrendelő - írásban - SICK szolgáltatásával kapcsolatosan egyébként felmerült bármely hibáról. A SICK szavatolási kötelezettsége nem terjed ki a késedelmesen, illetve a teljesítés időpontjától számított 12 hónapon túl bejelentett hibákra. A teljesítés időpontját követő 12 hónap alatt a Vevő kellékszavatossági igénye elévül, így az összes vonatkozó adat feltüntetése mellettezt követően bejelentett hibákért a SICK nem tartozik felelősséggel. A szolgáltatásokban tapasztalt, haladéktalanul, legkésőbb azonban szabályszerűen bejelentett hibák tekintetében a szolgáltatás nyújtásától számított 3 munkanapon belül SICK kellékszavatossági kötelezettsége elsősorban a Vállalkozó részére bejelentsehiba ésszerű határidőn belüli kijavítására terjed ki. Amennyiben a reklamáció megalapozott, úgy a Megrendelő A SICK saját választása szerint a hibás teljesítés díjtalan kijavításátterméket kicserélheti, kiegészítésétvagy az adott szolgáltatást ismételten teljesítheti.
8.2. A Vevő köteles a SICK részére ésszerű időt és megfelelő lehetőséget biztosítani a szükséges kijavításra vagy kicserélésre, illetve újra teljesítésre. A Vevő kizárólag olyan sürgős esetben jogosult a hibát a SICK költségére kijavítani vagy harmadik személlyel kijavíttatni, amennyiben annak késedelmes teljesítése a Vevő tevékenységét jelentős mértékben akadályozná vagy részére aránytalanul magas költséget okozna. Ilyen esetben a Vevő köteles haladéktalanul tájékoztatni a SICK-et a hibáról, valamint a javítás módjáról és költségeiről.
8.3. A Vevő kizárólag abban az esetben jogosult a szerződéstől elállni, amennyiben a hiba lényeges és orvoslására nem kerül sor 30 napon belül. Lényeges az a hiba, amely a szerződés céljának elérését ellehetetleníti. Nem lényeges hiba esetén a Vevő az ár megfelelő arányos leszállítására jogosult, amennyiben a hiba nem került orvoslásra az e pontban meghatározott 30 napos határidőben a SICK által.
8.4. A SICK nem tartozik szavatossággal, amennyiben a hiba felmerülése a Vevőnek felróható, így különösen például, ha az üzembe helyezési vagy telepítési-szerelési szolgáltatással érintett berendezést a Vevő, illetve a tényleges üzembentartó nem megfelelően használta vagy tárolta, vagy a Szolgáltatás egészének vagy annak egy részének karbantartási- javítási munkálatokat nem megfelelően végezte, illetve végeztette el.
8.5. A SICK kizárólag az ismételt teljesítését (újramérést) követelhetiáltala nyújtott szolgáltatást illetően tartozik szavatossággal. Amennyiben azonban a Vállalkozó álláspontja szerint a kijavítás vagy újramérés nem lehetségesA SICK szavatossági kötelezettsége és felelősségvállalása az egyes berendezések, úgy a Vállalkozó kötelezettsége gépek műszaki,- szabvány- megfelelőségi felülvizsgálatával kapcsolatban kizárólag a Szolgáltatásért fizetett díj visszatérítésére korlátozódik.
14. A Vállalkozó felelősséget vállal felülvizsgálati jelentésben, szakvéleményben foglaltakra terjed ki, így különösen arra, hogy a mérési eredményei pontossága megfelel SICK által felülvizsgált berendezés – a vizsgálati módszer vizsgálat időpontjában – ténylegesen megfelelt-e a vizsgálat alapjául a felek által előírtaknak.
15kifejezetten meghatározott szabvány(ok)nak és előírásoknak. A Vállalkozó tevékenységéből vagy elmaradt intézkedéséből eredő bizonyítandó Az összeszerelési, telepítési és számszerűsíthető kár esetén a Felek haladéktalanul elkövetnek mindent a kár enyhítésére. A Vállalkozó a közvetlen üzembe helyezési szolgáltatások tekintetében SICK szavatossági kötelezettsége és bizonyított felelőssége esetén részt vállal a kár enyhítésében, melynek nem haladhatja meg a szolgáltatás adott részéért fizetett vagy fizetendő díjnak legfeljebb a tízszeresét - illetve - ha az kevesebb -, abban az esetben az MNB devizaárfolyama szerinti, 15.000 USD-nak megfelelő összeget. Ezen túl a Vállalkozó nem felelős semmilyen bekövetkezett kárért (beleértve a következményes kárt is), illetve bevétel, termelés, jövőbeni ügyletek stb. elmaradásáért, továbbá megbízások elvesztésért, szerződések felmondásáért. A Megrendelő jótáll azért, és mentesíteni fogja a Vállalkozót bármely olyan harmadik fél által támasztott követeléssel szemben, amely harmadik fél a Vállalkozótól jelentést vagy más Szolgáltatást vagy annak eredményét kapott vagy használt fel vagy abban bízott, amennyiben a követelés - beleértve az ehhez kapcsolódó ügyvédi és perköltséget is - meghaladja a fentiekben meghatározott összeghatárt Megrendelő köteles mentesíteni a Vállalkozót minden olyan igénytől (beleértve a perköltségeket is), amelyek közvetlenül vagy közvetetten az alábbiakból származnak: (i) bármilyen hatósági intézkedésből eredő vagy harmadik személy által támasztott igény, amely igény keletkezése annak tudható bekizárólag arra terjed ki, hogy a Megrendelő berendezés az előírásszerű, specifikációjának megfelelő használatra alkalmas az átadás időpontjában. A SICK szavatossági kötelezettsége és felelőssége kizárt továbbá az általa szabvány-megfelelőségi szempontból felülvizsgált, illetve összeszerelt vagy olyan harmadik félüzembe helyezett berendezésben a szolgáltatás nyújtását megelőzően már meglévő, aki vagy azt követően a Vállalkozótól jelentést SICK szolgáltatásától függetlenül bekövetkezett változások, illetve meghibásodások tekintetében. Xxxxx bizonyítása, hogy a SICK nem az e pontban meghatározottak szerint járt el, így különösen a berendezés az előírásszerű, specifikációjának megfelelő használatra nem volt alkalmas vagy más Szolgáltatást a vizsgálat tárgyát képező előírásnak, szabványnak nem felelt meg az átadás időpontjában vagy, hogy a berendezés meghibásodása a SICK szolgáltatásának következménye, a Vevőt terheli. Vevő köteles – külön felhívás nélkül magától is, vagy annak eredményét kapott a SICK írásbeli kérésére – közvetlenül a szavatossági igénnyel érintett berendezés gyártójához és/vagy használt fel forgalmazójához fordulni az igény érvényesítése érdekében.
(a) SICK – amennyiben felelőssége nem zárható ki vagy abban bízott, vélhetően vagy ténylegesen nem tartotta be korlátozható – kizárólag az alábbi esetekben tartozik kártérítési felelősséggel szolgáltatásai tekintetében: • szándékos károkozása esetén; • súlyos gondatlansága esetén; • a vonatkozó jogszabályokat, bírósági határozatokat (ii) Olyan információ, amelyet a Megrendelő nyújtott, és amelyben a Vállalkozó bízott (iii) nyújtott szolgáltatás következtében közvetlenül beálló személyi sérülés, vagyoni kár egészségkárosodás vagy veszteséghalál esetén; • abban az esetben, gazdasági veszteség és szellemi tulajdonhoz kapcsolódó veszteségha csalárdul eltitkolt valamely hibát; • amennyiben kifejezett jótállást nyújtott az adott szolgáltatása tekintetében; valamint • amennyiben termékfelelősséggel tartozik az irányadó jogszabályok alapján.
(b) A SICK kártérítési felelőssége – az (a) pontban meghatározott esetek kivételével – kizárólag a szerződéskötés időpontjában a SICK által előrelátható, amely bármely jogi vagy természetes személyt ért a nyújtott Szolgáltatásokkal kapcsolatosan. Megrendelő köteles mentesíteni a Vállalkozót minden olyan igénytől (beleértve a perköltségeket)ellenőrzési körébe tartozó azon károkra korlátozódik, amelyek a Szolgáltatások, (jelentések stb.) jogosulatlan vagy visszaélésszerű felhasználásából származnak. Ha egy káresemény nem kizárólagosan a Vállalkozó hibájából következik be, akkor a Felek a kármegosztás szabályai szerint számolnak el. Nem felel a Vállalkozó, ha közvetett a káresemény, illetve ha az a Megrendelő hibás vagy hiányos minta-, illetve adatszolgáltatásából, mulasztásából, vagy egyéb, a Megrendelő érdekkörébe tartozó okból ered.
16. Vállalkozó értelemszerűen kizárólag a vizsgálat helyszínén és időpontjában tudja tanúsítani a vizsgált termékek minőségét, illetve ellenőrizni mennyiségét; Vállalkozó - a vizsgálat időpontját követően - kifejezetten kizárja a vizsgált termékek minőségében, mennyiségében bekövetkezett esetleges csökkenésért, illetvekárosodásért való felelősséget.
17. A Vállalkozó által megadott mérési eredmények értelmezése, további alkalmazása, azokból következtetések levonása, az ezekre való támaszkodás a Megrendelő felelőssége. A Megrendelő kérhetitekintetében elvárható volt, hogy a Szolgáltatások árának növelése fejében SICK azokat elkerülje vagy elhárítsa. A SICK kártérítési felelőssége kizárt a Vállalkozó vállaljon fokozottabb felelősségetVevő esetlegesen elmaradt haszna, melyhez jó hírnevének sérelme tekintetében.
(c) A SICK kártérítési felelősségének felső határa – az (a) pontban meghatározott esetek kivételével – az olyan károkért, amelyekért felelőssége nem került teljes kizárásra, az adott megrendelés számlán szereplő bruttó árára, ennek hiányában tényleges piaci értékére korlátozódik.
8.7. Az esetlegesen végzett veszélyes üzemi tevékenységek tekintetében a Vállalkozó erre feljogosított munkatársa által aláírt írásbeli megállapodás szükségesPolgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: „Ptk.”) 6:531. § szerinti üzembentartónak mindenkor a Vevőt, illetve a szolgáltatás tárgyát képező berendezés tényleges üzembentartóját kell tekinteni. A SICK nem felel a balesetvédelmi vagy egyéb műszaki szabványoknak, előírásoknak való megfelelőségét felülvizsgáló szolgáltatás tárgyát képező berendezés üzemeltetésével folytatott veszélyes üzemi tevékenység körében vagy a berendezéssel kapcsolatosan egyébként felmerülő kárért, személyi sérülésért, egészségkárosodásért vagy halálesetért. Az összeszerelési, telepítési és üzembe helyezési szolgáltatások tekintetében a SICK kártérítési felelőssége kizárt azon káresemény, személyi sérülés, egészségkárosodás vagy haláleset tekintetében, amely nem a SICK szolgáltatásának közvetlen következtében áll be. Így nem felel a SICK azon kár, személyi sérülés, egészségkárosodás vagy haláleset tekintetében, amely az előírásszerűen, specifikációnak megfelelően és használatra alkalmasan átadott berendezés üzemben tartásával vagy egyébként a berendezéssel összefüggésben keletkezik. A SICK felelőssége kizárt továbbá a szolgáltatásával érintett berendezésben a szolgáltatás nyújtását megelőzően már meglévő, vagy azt követően a SICK szolgáltatásától függetlenül bekövetkezett változások, illetve meghibásodások következtében bekövetkező károkért. A SICK felelősségének bizonyítása – jogszabály eltérő, kógens rendelkezésének hiányában – minden esetben az igény jogosultját terheli.
8.8. A védőeszközök és/vagy más termékek olyan zavarainak és sérüléseinek elhárításáért fizetendő költségek, amelyeket a Vevő nem rendeltetésszerű használata vagy harmadik fél beavatkozása vagy vis major okozott, Vevőt terhelik. Ugyanez vonatkozik az olyan sérülésekre és zavarokra, amelyeket az okozott, hogy a telepítési helyen fennálló környezeti körülmények, az elektromosáram-ellátó rendszer vagy a segédberendezések, illetve tartozékok nem felelnek meg a védőeszközök és/vagy a termék megfelelő specifikációinak.
8.9. A SICK szavatossági kötelezettségére és felelősségére vonatkozó rendelkezések a társaság alkalmazottjára, ügynökére, meghatalmazottjára, és alvállalkozójára is irányadók.
8.10. A kárigények elévülési ideje tekintetében a jogszabályok alkalmazandók, kivéve, ha a jelen Általános Szolgáltatási Feltételek másként rendelkeznek.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Szavatosság és felelősség. 131. A Vállalkozó által nyújtott Szolgáltatással kapcsolatos reklamáció érvényességének Ha az árun nekünk felróható hiányosságot észlelnek, saját belátásunk szerint jogosultak vagyunk a helyesbítő vagy helyettesítő szállításra. Ennek feltétele, hogy azt nem jelentéktelen hiányosság áll fenn. A helyesbítő szállítás esetén kötelezettséget vállalunk a Megrendelő - írásban - az összes vonatkozó adat feltüntetése mellettszállítás, haladéktalanula munkaerő és nyersanyag költségeinek viselésére, legkésőbb azonban amennyiben ezek nem emelkednek amiatt, hogy a szolgáltatás nyújtásától számított 3 munkanapon belül kiszállított árut a Vállalkozó részére bejelentsevevő székhelyétől eltérő egyéb helyszínre, illetve közvetlen kiszállítás estén, ha a vevő végső ügyfelének építkezésére szállítottuk ki. Amennyiben az utóteljesítés egyik vagy mindkét módja lehetetlen vagy aránytalan, jogunkban áll az utóteljesítés megtagadása. Az utóteljesítést megtagadhatjuk mindaddig, amíg a reklamáció megalapozottvevő nem teljesíti fizetési kötelezettségét felénk olyan mér- tékben, amely a szállítmány hiányosságoktól mentes részének megfelel.
2. Amennyiben az 1. pont szerinti feltételek fennállnak, a vevőt értesíteni fogjuk, hogy milyen méltányos határidőn belül van módunkban a helyesbítő vagy helyettesítő szállítást teljesíteni. Ha a helyesbítő vagy helyettesítő szállí- tásra nem kerül sor az általunk közölt méltányos határidőn belül, vagy ha a helyesbítő vagy helyettesítő szállítás nem jár eredménnyel, úgy a Megrendelő választása szerint határidő elteltét követően a hibás teljesítés díjtalan kijavítását, kiegészítésétvevőnek jogában áll a vételár csökkentését (engedményt) követelni, vagy a Szolgáltatás egészének vagy annak egy részének az ismételt teljesítését (újramérést) követelheti. Amennyiben azonban a Vállalkozó álláspontja szerint a kijavítás vagy újramérés nem lehetséges, úgy a Vállalkozó kötelezettsége kizárólag a Szolgáltatásért fizetett díj visszatérítésére korlátozódikszerződéstől elállni.
143. A Vállalkozó felelősséget vállal arravevő szavatossági jogai feltételezik, a törvény szerinti jótállási igényektől függetlenül, hogy a mérési eredményei pontossága megfelel vevő a német kereskedelmi törvénykönyv 377. § -ben leírt jogszabályban előírt vizsgálati módszer által előírtaknakés hiánybejelentési kötelezettségének szabályszerűen eleget tett: · azokban az esetekben, amikor a vevő az árut a Solarluxnál veszi fel, az ellenőrzést még az áru berakodása előtt nálunk kell elvégezni, ha az árut nem csomagoltuk véglegesen a szállításhoz. Az áru átvételével egyidejűleg a vevő elismeri az ávételét és hiányosságoktól mentességét, · azokban az esetekben, amikor a vevő az árut a már a szállításhoz véglegesen csomagolt állapotban a Solar- luxnál veszi fel, vagy amikor az árut mi szállítjuk ki, a vevő kötelezettséget vállal, hogy az árut közvetlenül a székhelyére, illetve a végleges ügyfél építkezésére való beérkezés után ellenőrzi és az esetleges hiányosságo- kat haladéktalanul, két munkanapon belül még a feldolgozás, összeépítés vagy felépítés előtt írásbeli formában bejelenti.
154. A Vállalkozó tevékenységéből vevő minden további igényét jogalaptól függetlenül kizárjuk, kivéve az alább következő 6. bekezdésben foglalt igényeket; ez különösen olyan kártérítési igényekre vonatkozik, amelyek nem a kiszállított tárgyon észlelhetőek, valamint a kieső profit pótlására szolgáló igényekre. Ide tartoznak azok az igények is, amelyek nem a megvásárolt áru hiányosságából erednek.
5. A fenti rendelkezések egyéb megállapodás tárgyát képező dolog szállítására, illetve megállapodás tárgyát képező független részszállításra is vonatkoznak.
6. A 4. bekezdésben szabályozott felelősség fenti korlátozása nem vonatkozik az élet, testi épség és egészség sérel- mével kapcsolatos kártérítési felelősségünkre; szintén nem alkalmazható az egyszerű gondatlanság esetére. A felelősséget nem zárjuk ki, ha szerződéses vagy elmaradt intézkedéséből eredő bizonyítandó és számszerűsíthető lényegi kötelességet számunkra felróható módon szegünk meg, ám a szerződésekből jellemzően eredő, előre látható káreseményekre korlátozzuk. Ezen felül a felelősség kizárása nem alkalmazható azokra az esetekre, amelyekben a termékfelelősségről szóló né- met törvény (Produkthaftungsgesetz) szerint a kiszállított áru hibáiból eredően személyi sérülés, vagy magáncélra használt tárgyakon dologi kár keletkezik. Garancia átvállalása esetén, illetve egy tulajdonság garantálása esetén sem alkalmazható felelősség kizárása, ha éppen ezek hiányossága vonja maga után a felelősségünket. A költségek megtérítése esetén a Felek haladéktalanul elkövetnek mindent fentieket kell alkalmazni.
7. Nem vállalunk garanciát olyan károkra, amelyek nem megfelelő vagy nem rendeltetésszerű használatra, a kár enyhítésére. A Vállalkozó a közvetlen és bizonyított felelőssége esetén részt vállal a kár enyhítésében, melynek nem haladhatja meg a szolgáltatás adott részéért fizetett vevő vagy fizetendő díjnak legfeljebb a tízszeresét - illetve - ha az kevesebb -, abban az esetben az MNB devizaárfolyama szerinti, 15.000 USD-nak megfelelő összeget. Ezen túl a Vállalkozó nem felelős semmilyen bekövetkezett kárért (beleértve a következményes kárt is), illetve bevétel, termelés, jövőbeni ügyletek stb. elmaradásáért, továbbá megbízások elvesztésért, szerződések felmondásáért. A Megrendelő jótáll azért, és mentesíteni fogja a Vállalkozót bármely olyan harmadik fél által támasztott követeléssel szembenvégzett hibás beépítésre, természetes kopásra, hibás vagy gondatlan kezelésre, a vevő vagy harmadik felek által végzett nem megfelelő és előzetes engedélyünk nélkül eszközölt módosításokra vagy karbantartásra vezethetőek vissza.
8. Az utóteljesítésre, kártérítési igényre vagy használat ellenértékével kapcsolatos igények a törvény szerinti szava- tossági idő lejártával évülnek el. Ez nem vonatkozik olyan dologra amely harmadik fél a Vállalkozótól jelentést vagy más Szolgáltatást vagy annak eredményét kapott vagy használt fel vagy abban bízottszokásos használatának megfelelően egy építményre használtak, és az építmény hiányosságait okozta; ez esetben az igények csak 5 év elteltével évülnek el. Az elektronikus alkatrészek esetén az elévülés időtartama 2 év. Az árkedvezményre szóló igényeket, valamint a szerződéstől való elállás jogát kizárjuk, amennyiben az utólagos teljesítés igénye elévült. A 3. mondat esetén a követelés - beleértve vevő jogosult olyan mértékben megtagadni a fizetést, amilyen mértékben a szerződéstől való elállás vagy az ehhez kapcsolódó ügyvédi árkedvezmény esetén jogosult lenne; a szerződéstől való elállás jogának kizárása esetén és perköltséget is - meghaladja az ezt követő fizetés megtagadás esetén jogunkban áll a fentiekben meghatározott összeghatárt Megrendelő köteles mentesíteni a Vállalkozót minden olyan igénytől (beleértve a perköltségeket is), amelyek közvetlenül vagy közvetetten az alábbiakból származnak: (i) bármilyen hatósági intézkedésből eredő vagy harmadik személy által támasztott igény, amely igény keletkezése annak tudható be, hogy a Megrendelő vagy olyan harmadik fél, aki a Vállalkozótól jelentést vagy más Szolgáltatást vagy annak eredményét kapott vagy használt fel vagy abban bízott, vélhetően vagy ténylegesen nem tartotta be a vonatkozó jogszabályokat, bírósági határozatokat (ii) Olyan információ, amelyet a Megrendelő nyújtott, és amelyben a Vállalkozó bízott (iii) személyi sérülés, vagyoni kár vagy veszteség, gazdasági veszteség és szellemi tulajdonhoz kapcsolódó veszteség, amely bármely jogi vagy természetes személyt ért a nyújtott Szolgáltatásokkal kapcsolatosan. Megrendelő köteles mentesíteni a Vállalkozót minden olyan igénytől (beleértve a perköltségeket), amelyek a Szolgáltatások, (jelentések stb.) jogosulatlan vagy visszaélésszerű felhasználásából származnak. Ha egy káresemény nem kizárólagosan a Vállalkozó hibájából következik be, akkor a Felek a kármegosztás szabályai szerint számolnak el. Nem felel a Vállalkozó, ha közvetett a káresemény, illetve ha az a Megrendelő hibás vagy hiányos minta-, illetve adatszolgáltatásából, mulasztásából, vagy egyéb, a Megrendelő érdekkörébe tartozó okból eredszerződéstől elállni.
16. Vállalkozó értelemszerűen kizárólag a vizsgálat helyszínén és időpontjában tudja tanúsítani a vizsgált termékek minőségét, illetve ellenőrizni mennyiségét; Vállalkozó - a vizsgálat időpontját követően - kifejezetten kizárja a vizsgált termékek minőségében, mennyiségében bekövetkezett esetleges csökkenésért, illetvekárosodásért való felelősséget.
179. A Vállalkozó által megadott mérési eredmények értelmezése, további alkalmazása, azokból következtetések levonása, az ezekre való támaszkodás gyártó visszkereseti igényeit a Megrendelő felelőssége. A Megrendelő kérheti, hogy a Szolgáltatások árának növelése fejében a Vállalkozó vállaljon fokozottabb felelősséget, melyhez a Vállalkozó erre feljogosított munkatársa által aláírt írásbeli megállapodás szükségesjelen szakasz nem érinti.
Appears in 1 contract
Samples: General Sales Conditions
Szavatosság és felelősség. 13Az eladó anyagszállítások esetén ingyenes pótszállítások révén teljesít garanciát. A Vállalkozó által nyújtott Szolgáltatással kapcsolatos reklamáció érvényességének hibákból eredő változtatási igények kizártak. A nyilvánvaló hibákat, illetve hiányosságokat (különösen amennyiben azok a feltételemennyiségre, hogy azt a Megrendelő - méret- re, formára és színre vonatkoznak) az átadáskor azonnal, míg az egyéb hibákat az észrevételt köve- tően írásban és haladéktalanul kell jelenteni az eladó számára. A szavatossági igények – szakszerű beépítés és rendeltetésszerű használat esetén - az összes vonatkozó adat feltüntetése mellett, haladéktalanul, legkésőbb azonban a szolgáltatás nyújtásától számított 3 munkanapon átadást követő 12 hónapon belül a Vállalkozó részére bejelentseérvényesíthe- tők. Amennyiben a reklamáció megalapozottszállítmány egy része hibás, úgy vevő nem jogosult a Megrendelő választása szerint a teljes szállítmányt hibásnak minő- síteni és az átvételt megtagadni. Az eladó hibás teljesítés díjtalan kijavítását, kiegészítését, vagy a Szolgáltatás egészének vagy annak egy részének az ismételt teljesítését (újramérést) követelheti. Amennyiben azonban a Vállalkozó álláspontja szerint a kijavítás vagy újramérés nem lehetséges, úgy a Vállalkozó teljesítésből adódó kártérítési kötelezettsége kizárólag a Szolgáltatásért fizetett díj visszatérítésére korlátozódik.
14. A Vállalkozó felelősséget vállal arra, hogy a mérési eredményei pontossága megfelel a vizsgálati módszer által előírtaknak.
15. A Vállalkozó tevékenységéből vagy elmaradt intézkedéséből eredő bizonyítandó és számszerűsíthető kár esetén a Felek haladéktalanul elkövetnek mindent a kár enyhítésére. A Vállalkozó a közvetlen és bizonyított felelőssége esetén részt vállal a kár enyhítésében, melynek nem haladhatja meg a szolgáltatás adott részéért fizetett hibás termékek vételárának 5 százalékát. Az eladó jogosult a kifogásolt hibákat egy erre szakosodott vizsgálati intézménnyel megvizsgáltat- ni. Amennyiben ezen vizsgálat a kifogásolt hibát nem igazolja, úgy a vevő nem élhet szavatossági jogával, és a vizsgálat költségei ez esetben a vevőt terhelik. Amennyiben az eladó a saját személyzete révén segít a vevő építésvezetésének a szerelés vagy fizetendő díjnak legfeljebb az üzembe helyezés folyamán, az eladó csak azért felelős, hogy a tízszeresét - illetve - szakmailag megfelelő személyzetet kiválasztja és szakmailag helyes tanácsadást végez. Az eladó az építésvezetés tekintetében csak tanácsadást nyújt és nem vállal felelősséget a termékek beépítése során keletkező károkért. Az ezt meghaladó igények, különösen kártérítési igények kizártak, kivéve eladó súlyos vétkessége esetén. Nem tartozik jótállás alá, amennyiben a hibát a következők okozzák: • szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az kevesebb üzembe helyezést Társaságunk, vagy megbí- zottunk végezte el, illetve ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmu- tató hibájára vezethető vissza); • rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása; • helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás; • xxxxx xxx, természeti csapás. Az eladó termékeire az eladó által pl.: termékinformációs,- vagy adatlapon közölt – különösen a méret,- és alakeltérésekre vonatkozó – tűréshatárok megadása megengedett. A vevő által a ter- mékinformációs,- és adatlapokon megnevezett egyéb értékek esetében irányértékekről van szó. A tulajdonságok csak abban az esetben minősülnek biztosítottnak, amennyiben azokat eladó kifeje- zetten megerősíti, egyebekben az MNB devizaárfolyama szerintieladó mintadarabjai csak támpontnak minősülnek. A termékek vizsgálatára azok az eladó által szokásosan alkalmazott vizsgálati módszerek érvénye- sek, 15.000 USD-nak megfelelő összegetamelyeknél alapvetően az európai ipari normák (EN) alkalmazására kerül sor. Ezen túl A tűzállóanya- gok minőségbiztosítása az eladó által az üzemeiben folyamatosan végzett statisztikai minőségel- lenőrzés formájában történik. Az ezen felüli anyagvizsgálatokhoz külön írásbeli megállapodás szük- séges, és az ezzel járó költségeket a Vállalkozó vevő viseli. Az eladó által elvégzett minden egyes anyagvizsgá- latról a tanúsítvány csak külön megállapodás és költségtérítés ellenében kerül vevő részére kiadás- ra. Az eladó által elvégzett minőségvizsgálat nem felelős semmilyen bekövetkezett kárért (beleértve helyettesíti a következményes kárt is)vevő vizsgálati és kifogásolási köte- lezettségét. Az előírt méretektől való eltérések az ajánlatban, illetve bevétela termékinformációs- és adatlapon feltűn- tetett tűrések szerint megengedettek. Eladó kizárólag azért a vállalt termékminőségért felel, termelésmely az adatlapokon fizikai és kémiai érté- kekkel meghatározásra került. Eladó nem vállal semmilyen szavatosságot a termékek tartósságára, jövőbeni ügyletek stb. elmaradásáértamennyiben azok a szokásostól eltérő, továbbá megbízások elvesztésértvevőspecifikus eljárások, szerződések felmondásáértilletve alkalmazások keretében kerülnek felhasználásra. A Megrendelő jótáll azértvevő ezért köteles a termékek felhasználhatóságát saját speciális folya- mataiban és alkalmazási körülményei között kísérleti,- és tesztberendezések segítségével felülvizs- gálni. Eladó csak akkor vállal felelősséget a termékek vevőspecifikus eljárásokban, és mentesíteni fogja a Vállalkozót bármely olyan harmadik fél által támasztott követeléssel szemben, amely harmadik fél a Vállalkozótól jelentést vagy más Szolgáltatást vagy annak eredményét kapott vagy használt fel vagy abban bízottilletve alkalmazások- ban történő felhasználhatóságáért, amennyiben az eladót egy külön engineering szolgáltatással bízzák meg, ami kifejezetten a követelés - beleértve vevőspecifikus eljárások és alkalmazások számára legalkalmasabb termékek kiválasztásának keretében megy végbe. Minden egyéb műszaki tulajdonságra, valamint a tűzálló anyagok tartósságára vonatkozó időga- ranciára az ehhez kapcsolódó ügyvédi és perköltséget is - meghaladja a fentiekben meghatározott összeghatárt Megrendelő köteles mentesíteni a Vállalkozót minden olyan igénytől (beleértve a perköltségeket is), amelyek közvetlenül vagy közvetetten az alábbiakból származnak: (i) bármilyen hatósági intézkedésből eredő vagy harmadik személy által támasztott igény, amely igény keletkezése annak tudható be, hogy a Megrendelő vagy olyan harmadik fél, aki a Vállalkozótól jelentést vagy más Szolgáltatást vagy annak eredményét kapott vagy használt fel vagy abban bízott, vélhetően vagy ténylegesen eladó nem tartotta be a vonatkozó jogszabályokat, bírósági határozatokat (ii) Olyan információ, amelyet a Megrendelő nyújtott, és amelyben a Vállalkozó bízott (iii) személyi sérülés, vagyoni kár vagy veszteség, gazdasági veszteség és szellemi tulajdonhoz kapcsolódó veszteség, amely bármely jogi vagy természetes személyt ért a nyújtott Szolgáltatásokkal kapcsolatosan. Megrendelő köteles mentesíteni a Vállalkozót minden olyan igénytől (beleértve a perköltségeket), amelyek a Szolgáltatások, (jelentések stbvállal szavatosságot.) jogosulatlan vagy visszaélésszerű felhasználásából származnak. Ha egy káresemény nem kizárólagosan a Vállalkozó hibájából következik be, akkor a Felek a kármegosztás szabályai szerint számolnak el. Nem felel a Vállalkozó, ha közvetett a káresemény, illetve ha az a Megrendelő hibás vagy hiányos minta-, illetve adatszolgáltatásából, mulasztásából, vagy egyéb, a Megrendelő érdekkörébe tartozó okból ered.
16. Vállalkozó értelemszerűen kizárólag a vizsgálat helyszínén és időpontjában tudja tanúsítani a vizsgált termékek minőségét, illetve ellenőrizni mennyiségét; Vállalkozó - a vizsgálat időpontját követően - kifejezetten kizárja a vizsgált termékek minőségében, mennyiségében bekövetkezett esetleges csökkenésért, illetvekárosodásért való felelősséget.
17. A Vállalkozó által megadott mérési eredmények értelmezése, további alkalmazása, azokból következtetések levonása, az ezekre való támaszkodás a Megrendelő felelőssége. A Megrendelő kérheti, hogy a Szolgáltatások árának növelése fejében a Vállalkozó vállaljon fokozottabb felelősséget, melyhez a Vállalkozó erre feljogosított munkatársa által aláírt írásbeli megállapodás szükséges.
Appears in 1 contract
Samples: General Sales and Delivery Terms
Szavatosság és felelősség. 137.1 Kifejezett ellenkező megállapodás hiányában az Eladó kötelezettségei nem járnak eredménykötelemmel. A Vállalkozó által nyújtott Szolgáltatással kapcsolatos reklamáció érvényességének a feltételeAz Eladó kötelezettségei módbeli kötelmet jelentenek (hollandul: “middelenverbintenissen”).
7.2 Az Eladó szavatolja, hogy azt a Megrendelő - írásban - szállítás időpontjában az összes vonatkozó adat feltüntetése mellettEladó Árui megfelelnek a Vevő számára megjelölt specifikációknak. Az Eladó nem tesz semmilyen más jognyilatkozatot és nem nyújt semmilyen más szavatosságot, haladéktalanulés minden más kifejezett vagy hallgatólagos szavatosságot kizár. Különösen termékek esetén az Eladó többek között kizárja a termékek egy adott célra való alkalmasságának és értékesíthetőségének szavatosságát.
7.3 A jogszabály által megengedett legteljesebb mértékben az Eladó semmilyen körülmények között nem tartozik a Vevőnek felelősséggel:
(i) a Vevő, legkésőbb azonban a szolgáltatás nyújtásától számított 3 munkanapon belül Vevő Kapcsolt Vállalkozásai vagy harmadik fél által elszenvedett véletlen, közvetett vagy következményes veszteségekért vagy károkért, elmaradt nyereségért, üzletvesztésért, az üzleti lehetőségek elvesztéséért, bevétel- kiesésért vagy a Vállalkozó részére bejelentse. Amennyiben goodwill elvesztéséért, függetlenül attól, hogy miként merült fel; (ii) semmilyen veszteségért, amennyiben a reklamáció megalapozottveszteség abból ered, úgy hogy a Megrendelő választása szerint termékeket a hibás teljesítés díjtalan kijavításátVevő vagy harmadik fél a későbbiekben helytelenül használta, kiegészítésétbeleértve (korlátozás nélkül) szándékos károkozást esetét, vagy a Szolgáltatás egészének Vevő vagy annak egy részének Kapcsolt Vállalkozásai, megbízottai vagy munkavállalói gondatlanságából vagy az ismételt teljesítését (újramérést) követelheti. Amennyiben azonban Eladó termékekre vonatkozó használati, tárolási vagy kezelési utasításainak be nem tartásából eredő veszteségekért, vagy a Vállalkozó álláspontja szerint termékek a kijavítás rendeltetési céltól eltérő célra való felhasználásából, rendellenes munkakörülmények vagy újramérés nem lehetséges, úgy bármilyen változásból eredő veszteségekért; vagy a Vállalkozó kötelezettsége kizárólag a Szolgáltatásért fizetett díj visszatérítésére korlátozódik.
14. A Vállalkozó felelősséget vállal arra, hogy a mérési eredményei pontossága megfelel a vizsgálati módszer által előírtaknak.
15. A Vállalkozó tevékenységéből termék bármilyen gyártási vagy elmaradt intézkedéséből újracsomagolási vagy egyéb eljárással való javításából eredő bizonyítandó és számszerűsíthető kár esetén a Felek haladéktalanul elkövetnek mindent a kár enyhítésére. A Vállalkozó a közvetlen és bizonyított felelőssége esetén részt vállal a kár enyhítésében, melynek nem haladhatja meg a szolgáltatás adott részéért fizetett veszteségekért; vagy fizetendő díjnak legfeljebb a tízszeresét - illetve - ha az kevesebb -, abban az esetben az MNB devizaárfolyama szerinti, 15.000 USD-nak megfelelő összeget. Ezen túl a Vállalkozó nem felelős semmilyen bekövetkezett kárért (beleértve a következményes kárt is), illetve bevétel, termelés, jövőbeni ügyletek stb. elmaradásáért, továbbá megbízások elvesztésért, szerződések felmondásáért. A Megrendelő jótáll azért, és mentesíteni fogja a Vállalkozót bármely olyan harmadik fél által támasztott követeléssel szemben, amely harmadik fél a Vállalkozótól jelentést vagy más Szolgáltatást vagy annak eredményét kapott vagy használt fel vagy abban bízott, amennyiben a követelés - beleértve az ehhez kapcsolódó ügyvédi és perköltséget is - meghaladja a fentiekben meghatározott összeghatárt Megrendelő köteles mentesíteni a Vállalkozót minden olyan igénytől (beleértve a perköltségeket is), amelyek közvetlenül vagy közvetetten az alábbiakból származnak: (i) bármilyen hatósági intézkedésből eredő vagy harmadik személy által támasztott igény, amely igény keletkezése annak tudható be, hogy a Megrendelő vagy olyan harmadik fél, aki a Vállalkozótól jelentést vagy más Szolgáltatást vagy annak eredményét kapott vagy használt fel vagy abban bízott, vélhetően vagy ténylegesen nem tartotta be a vonatkozó jogszabályokat, bírósági határozatokat (ii) Olyan információ, amelyet a Megrendelő nyújtott, és amelyben a Vállalkozó bízott (iii) személyi sérülés, vagyoni kár a termékek értékesítésével vagy veszteség, gazdasági veszteség és szellemi tulajdonhoz kapcsolódó veszteség, amely bármely jogi vagy természetes személyt ért a nyújtott Szolgáltatásokkal kapcsolatosan. Megrendelő köteles mentesíteni a Vállalkozót minden olyan igénytől (beleértve a perköltségeket)szolgáltatások teljesítésével kapcsolatos károkért, amelyek meghaladják (a) a Szolgáltatások, (jelentések stb.) jogosulatlan vagy visszaélésszerű felhasználásából származnak. Ha egy káresemény nem kizárólagosan a Vállalkozó hibájából következik be, akkor a Felek a kármegosztás szabályai szerint számolnak el. Nem felel a Vállalkozó, ha közvetett a káresemény, illetve ha az a Megrendelő hibás vagy hiányos minta-, illetve adatszolgáltatásából, mulasztásábólVevő által ténylegesen elszenvedett kárt, vagy egyéb- ha ez alacsonyabb lenne - (b) a vonatkozó termékek / szolgáltatások árát, a Megrendelő érdekkörébe tartozó okból eredamelyekkel kapcsolatban megállapítható lehet az Eladó felelőssége.
16. Vállalkozó értelemszerűen kizárólag 7.4 Az Eladó által vagy részéről leszállított termékekkel és/vagy szolgáltatásokkal kapcsolatban a vizsgálat helyszínén és időpontjában tudja tanúsítani a vizsgált termékek minőségét, illetve ellenőrizni mennyiségét; Vállalkozó - a vizsgálat időpontját követően - kifejezetten kizárja a vizsgált termékek minőségében, mennyiségében bekövetkezett esetleges csökkenésért, illetvekárosodásért való felelősségetVevő köteles az Eladót harmadik fél követelései alól mentesíteni.
17. A Vállalkozó által megadott mérési eredmények értelmezése, további alkalmazása, azokból következtetések levonása, az ezekre való támaszkodás a Megrendelő felelőssége. A Megrendelő kérheti, hogy a Szolgáltatások árának növelése fejében a Vállalkozó vállaljon fokozottabb felelősséget, melyhez a Vállalkozó erre feljogosított munkatársa által aláírt írásbeli megállapodás szükséges.
Appears in 1 contract
Samples: Sales Contracts
Szavatosság és felelősség. 136.1. A Vállalkozó által nyújtott Szolgáltatással kapcsolatos reklamáció érvényességének a feltétele, hogy azt a Megrendelő - – írásban - – az összes vonatkozó adat feltüntetése mellett, haladéktalanul, legkésőbb azonban a szolgáltatás nyújtásától számított 3 10 munkanapon belül a Vállalkozó részére bejelentse. A Megrendelőtől érkező reklamáció minden esetben kivizsgálásra kerül és annak eredményéről a Megrendelő írásban értesül. Amennyiben a reklamáció megalapozott, úgy a Megrendelő választása szerint a hibás teljesítés díjtalan kijavítását, kiegészítését, vagy a Szolgáltatás egészének vagy annak egy részének az ismételt teljesítését (újramérést) követelheti. Amennyiben azonban a Vállalkozó álláspontja szerint a kijavítás vagy újramérés nem lehetséges, úgy a Vállalkozó kötelezettsége kizárólag a Szolgáltatásért fizetett díj visszatérítésére korlátozódik.
146.2. A Vállalkozó felelősséget vállal arra, hogy a mérési eredményei pontossága megfelel a vizsgálati módszer által előírtaknak.
156.3. A Vállalkozó tevékenységéből vagy elmaradt intézkedéséből eredő bizonyítandó és számszerűsíthető kár esetén a Felek haladéktalanul elkövetnek mindent a kár enyhítésére. A Vállalkozó a közvetlen és bizonyított felelőssége esetén részt vállal a kár enyhítésében, melynek nem haladhatja meg a szolgáltatás adott részéért fizetett vagy fizetendő díjnak legfeljebb a tízszeresét - illetve - ha az kevesebb -, abban az esetben az MNB devizaárfolyama szerinti, 15.000 USD-nak megfelelő összeget. Ezen túl a Vállalkozó nem felelős semmilyen bekövetkezett kárért (beleértve a következményes kárt is), illetve bevétel, termelés, jövőbeni ügyletek stb. elmaradásáért, továbbá megbízások elvesztésért, szerződések felmondásáért. A Megrendelő jótáll azért, és mentesíteni fogja a Vállalkozót bármely olyan harmadik fél által támasztott követeléssel szemben, amely harmadik fél a Vállalkozótól jelentést vagy más Szolgáltatást vagy annak eredményét kapott vagy használt fel vagy abban bízott, amennyiben a követelés - – beleértve az ehhez kapcsolódó ügyvédi és perköltséget is - – meghaladja a fentiekben meghatározott összeghatárt összeghatárt. Megrendelő köteles mentesíteni a Vállalkozót minden olyan igénytől (beleértve a perköltségeket is), amelyek közvetlenül vagy közvetetten az alábbiakból származnak: :
(i) bármilyen hatósági intézkedésből eredő vagy harmadik személy által támasztott igény, amely igény keletkezése annak tudható be, hogy a Megrendelő vagy olyan harmadik fél, aki a Vállalkozótól jelentést vagy más Szolgáltatást vagy annak eredményét kapott vagy használt fel vagy abban bízott, vélhetően vagy ténylegesen nem tartotta be a vonatkozó jogszabályokat, bírósági határozatokat határozatokat.
(ii) Olyan információ, amelyet a Megrendelő nyújtott, és amelyben a Vállalkozó bízott bízott.
(iii) személyi sérülés, vagyoni kár vagy veszteség, gazdasági veszteség és szellemi tulajdonhoz kapcsolódó veszteség, amely bármely jogi vagy természetes személyt ért a nyújtott Szolgáltatásokkal kapcsolatosan. Megrendelő köteles mentesíteni a Vállalkozót minden olyan igénytől (beleértve a perköltségeket), amelyek a Szolgáltatások, (jelentések stb.) jogosulatlan vagy visszaélésszerű felhasználásából származnak. Ha egy káresemény nem kizárólagosan a Vállalkozó hibájából következik be, akkor a Felek a kármegosztás szabályai szerint számolnak el. Nem felel a Vállalkozó, ha közvetett a káresemény, illetve illetve, ha az a Megrendelő hibás vagy hiányos minta-, illetve minta,- és adatszolgáltatásából, mulasztásából, vagy egyéb, a Megrendelő érdekkörébe tartozó okból annak elmaradó intézkedéséből ered.
166.4. Vállalkozó értelemszerűen kizárólag a vizsgálat helyszínén és időpontjában tudja tanúsítani a vizsgált termékek minőségét, illetve ellenőrizni mennyiségét; Vállalkozó - a vizsgálat időpontját követően - kifejezetten kizárja a vizsgált termékek minőségében, mennyiségében minőségért vagy azokban bekövetkezett esetleges csökkenésért, illetvekárosodásért csökkenésért vagy károsodásért való felelősséget.
176.5. A Vállalkozó által megadott mérési eredmények értelmezése, további alkalmazása, azokból következtetések levonása, az ezekre való támaszkodás a Megrendelő felelőssége. A Megrendelő kérheti, hogy a Szolgáltatások árának növelése fejében a Vállalkozó vállaljon fokozottabb felelősséget, melyhez a Vállalkozó erre feljogosított munkatársa által aláírt írásbeli megállapodás szükséges.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions