Személyi sérülés mintaszakaszok

Személyi sérülés. Xxxxxxxx személy testi épségének, egészségének megkárosítása, a meglévő egészségi állapotának romlása (állapotrosszabbodás), továbbá halála.
Személyi sérülés. Valamely személy testi épségének, egészségének megkárosítása, a meglévő egészségi állapotának romlása (állapotrosszabbodás), továbbá halála.
Személyi sérülés valamely személy által elszenvedett fizikai sérülés, betegség, megbetegedés, valamint ezek következtében kialakuló fizikai sérüléssel kísért elmeállapotbeli, idegrendszeri megbetegedés, ideértve a fizikai sérülést elszenvedő fél fentiekből eredő halálát is.
Személyi sérülés. 11.1. A szállítók felelősségét az utasok halála és sérülése esetén a CIV Egységes Előírásai szabályozzák az utasok számára további kártérítés nyújtását lehetővé tevő, alkalmazandó nemzeti jog sérelme nélkül. A nem-EU tagállamokban történő belföldi szállításokra vonatkozó felelősség esetében a nemzeti jog alkalmazandó. A CIV 31. cikkének sérelme nélkül a tengeri jog alkalmazandó a tengeri szállítók felelősségére vonatkozóan. 11.2. A szállító felelős a CIV 56. cikk 1. bekezdés szerint a CIV 26. cikk 5. bekezdésével együtt a megfelelő előzetes kifizetések teljesítéséért az utasok és a tőlük függő személyek számára, hogy fedezze az azonnali pénzügyi szükségleteiket az utas az Európai Unió valamely tagállamában bekövetkezett halála, vagy sérülése esetén, amennyiben a kérdéses szállítási szolgáltatás nem mentesül az utasjogi rendelet (PRR) alól. Az utas halála esetén az előzetes kifizetések összege 21 000 euró utasonként. Sérülés esetén az indokolt és ésszerű költségeket kell megfizetni előzetesen, utasonként legfeljebb 21 000 euró összegben. 11.3. Az előzetes kifizetések nem jelentik a kár vagy veszteség miatti felelősség elismerését és az levonható az ezt követően fizetendő kártérítési összegből. Az előzetes kifizetéseket visszakövetelheti a szállító, ha a veszteséget, vagy a kárt az utas szándékosan vagy gondatlanul okozta, vagy ha nem az arra jogosult személy kapta az összeget. 11.4. Amennyiben ez összeegyeztethető az érdekeikkel, a felelősségüket el nem ismerő szállítók, az utasok kérésére, segítséget nyújtanak harmadik személlyel szembeni igények érvényesítéséhez (megfelelő dokumentumok továbbításával, vizsgálati jelentések megtekintésének lehetővé tételével, dokumentumok kiadásával, stb.).

Related to Személyi sérülés

  • Egészségügyi segítségnyújtási szolgáltatások (1) A Biztosító – a Biztosított kérése alapján – a helyi infrastrukturális és ellátási körülményektôl függôen mindent megtesz annak érdekében, hogy a Biztosított tartózkodási helyére a lehetô legrövidebb idôn belül orvost küldjön vagy az általa közölt címen orvoshoz irányítsa a Biztosítottat, megszervezze a Biztosított további sürgôsségi egészségügyi ellátását, és – ha ezt a szolgáltató lehetôvé teszi – a felmerülô költségeket közvetlenül a szolgáltató felé egyenlítse ki. A Biztosító fogorvosi ellátásra vonatkozóan egészségügyi ellátás- szervezést és az ellátó felé történô közvetlen költségtérítést nem vállal. (2) A Biztosító a sürgôsségi ellátás idôtartama alatt folyamatos kapcsolatot tart az ellátó orvossal, egészségügyi intézménnyel, és napi rendszerességgel telefonon tájékoztat egy – a Biztosított által megjelölt – személyt a Biztosított állapotáról.

  • Személyi feltételek Az Előfizető lehet bejelentett magyarországi tartózkodási hellyel rendelkező cselekvőképes, természetes személy, Magyarországon működést folytató jogi személyű és jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, egyéni vállalkozó és társadalmi szervezet. A 14. életévét betöltött kiskorú vagy cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezett személy csak törvényes Képviselőjének beleegyezésével lehet Előfizető. A 14. életévét be nem töltött kiskorú vagy cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló személy nevében törvényes Képviselője köthet Előfizetői Szerződést.

  • ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI Digitális IP technológián alapuló televízió műsorelosztás szolgáltatásra,

  • A szolgáltatás teljesítésében személyesen közreműködő személyek A szervezeteknek közölniük kell a szolgáltatás teljesítésében személyesen közreműködő személyek nevét és képzettségét

  • A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei, földrajzi, időbeli és esetleges egyéb korlátai A Szolgáltatás igénybevételének feltétele, hogy az Előfizető rendelkezzék a Szolgáltatóval vagy más hírközlési szolgáltató által elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybevételére vonatkozó előfizetői szerződés alapján létesített előfizetői hozzáférési ponttal, illetve a szükséges végberendezésekkel. Ez alól kivételt képez a mikrohullámú Internet szolgáltatás. A előfizetői hozzáférési pontról a Szolgáltató hírközlő hálózatának elérését lehetővé tevő szakaszt Szolgáltató valósítja meg. A szakasz megvalósításában esetenként a Szolgáltatóval szerződésben lévő Társszolgáltatók is részt vehetnek. A Szolgáltató által biztosított előfizetői szolgáltatásoknak nincsen időbeli korlátja, ugyanakkor azok az Előfizető által biztosított folyamatos 220/230V-os tápáramellátást igényelnek, amelyből adódóan az áramszolgáltatásban bekövetkezett bármilyen kimaradás esetén, annak időtartama alatt az adathálózati szolgáltatások nem elérhetők.

  • Szolgáltatói felmondás az Előfizető egyéb szerződésszegése esetén (1) A Szolgáltató az előfizetői szerződés megszegése esetén az Előfizetői szerződést 15 napos határidővel mondhatja fel, ha a.) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az Előfizető ezt a szerződésszegést a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 napon belül sem szünteti meg, b.) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a szolgáltató számára, hogy a bejelentett vagy a szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze, vagy c.) az egyetemes szolgáltatást igénybe vevő Előfizető az előfizetői szolgáltatást a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is harmadik személy részére továbbértékesíti, d.) az Előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja. (2) A műsorterjesztési szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződést a szolgáltató akkor is jogosult 15 napos határidővel felmondani, ha az előfizető az (1) bekezdés szerinti jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is jogosulatlanul vételezi a műsorjelet, a beérkező műsorjelet harmadik személynek jogellenesen továbbítja, vagy a kódolt műsorjelet jogosulatlanul dekódolja. (3) A Szolgáltató - más érintett szolgáltató kérelmére is – köteles felmondani az előfizetői szerződést, ha a Szolgáltató elektronikus hírközlő hálózatát az érintett szolgáltató használja, vagy Szolgáltató a díjat az érintett szolgáltató helyett szedi be, és a.) a 12.3.2. pontban és 12.3.3. (1) illetve (2) bekezdésben írott feltételek teljesültek, valamint b.) az érintett szolgáltató maga nem jogosult vagy nem képes a szolgáltatás korlátozására, illetve megszüntetésére.

  • A szolgáltató általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.3.1. Az előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb mint 60 nap. 12.3.2. A Szolgáltató az előfizetői szerződés megszegése címén az előfizetői szerződést tizenöt napos határidővel mondhatja fel, ha a) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az Előfizető ezt a szerződésszegést a Szolgáltató a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 napon belül sem szünteti meg, b) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a Szolgáltató számára, hogy a bejelentett, vagy a Szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze, vagy c) az Előfizető az előfizetői szolgáltatást a Szolgáltató a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy d) az Előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja, e) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is az ÁSZF 5. sz. mellékletét képező Hálózathasználati irányelvekbe ütközően jár el. 12.3.3. A Szolgáltató az előfizetői szerződést 30 napos felmondási idővel mondhatja fel, amennyiben az Előfizető az esedékes díjat a jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítés elküldését legalább 15 nappal követő második értesítés megtörténtét követően, annak kézbesítésétől vagy kézbesítettnek minősülési időpontjától számított 8 napon belül sem egyenlítette ki. Nem jogosult a Szolgáltató felmondani a szerződést, ha a) a díjtartozás összege nem haladja meg az Előfizető havi előfizetési díjának megfelelő összeget, illetve havi előfizetési díj hiányában vagy 10.000 Ft-nál magasabb havi előfizetési díj esetén a 10.000 Ft-ot, vagy ha b) az Előfizető a díjtartozás összegszerűségét vitatja, és a vita rendezése érdekében a hatósághoz vagy a jogvita elbírálására jogosult más szervezethez kérelmet terjesztett elő, feltéve, hogy az Előfizető a szolgáltatás igénybevétele után a nem vitatott, illetve az esedékes, nem vitatott további díjakat folyamatosan megfizeti, c) az Előfizető díjfizetési kötelezettségét a második értesítés megtörténtét követően, annak kézbesítésétől vagy kézbesítettnek minősülési időpontjától számított 3 napon belül kiegyenlítette és azt a Szolgáltató felé hitelt érdemlő módon igazolta. 12.3.4. A Szolgáltató - a másik szolgáltató kérelmére - köteles felmondani az előfizetői szerződést, ha a Szolgáltató elektronikus hírközlő hálózatát másik szolgáltató használja, vagy a díjat másik szolgáltató helyett szedi be, és a) a 12.3.2.a)-e) vagy 12.3.3. pontban foglalt feltételek teljesültek, valamint b) a harmadik szolgáltató nem jogosult vagy nem képes a szolgáltatás korlátozására, illetve megszüntetésére. 12.3.5. A határozott idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit és feltételeit a 9.10.-9.13. pontok tartalmazzák. A határozott idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt (beleértve a felmondási időt is) felmerült díjfizetési és annak járulékai megfizetésének kötelezettsége alól. 12.3.6. A Szolgáltató az Előfizetői szerződés felmondását írásban, tértivevényes levélben, amennyiben az előfizetői szerződésben az Előfizető hozzájárult, olyan elektronikus dokumentumban vagy elektronikus levélben köteles megküldeni, amelynek kézbesítése hitelesen igazolható, kivéve, ha az Előfizetőt a felmondásról azért nem tudja így értesíteni, mert a szolgáltatás sajátosságai következtében a szolgáltató nem rendelkezik az Előfizető e módon történő értesítéséhez szükséges adatokkal. Ez utóbbi esetben a Szolgáltató az Előfizetőt a szerződés felmondásáról az Eht. 144. § (2) bekezdésében meghatározott egyéb módon is értesítheti. Kézbesítettnek kell tekinteni a postai úton megküldött felmondást akkor is, ha az „az átvételt megtagadta”, „nem fogadta el”, „nem kereste” vagy „a címzett ismeretlen” jelzéssel érkezik vissza. 12.3.7. A Szolgáltató felmondásának tartalmaznia kell a) a felmondás indokát, és b) a felmondási időt, a felmondási idő lejártának napját, c) ha a felmondás indoka az Előfizető szerződésszegése, akkor az Előfizető tájékoztatását arról hogy ha az Előfizető a felmondási idő alatt a szerződésszegést megszünteti, az előfizetői szerződés nem szűnik meg a Szolgáltató felmondásával. 12.3.8. A Szolgáltató jogosult a szerződés felmondása helyett biztosítékot kérni vagy – az ÁSZF 5.2. pontjának feltételei szerint – korlátozni a szolgáltatások körét, illetve használatát. Amennyiben az Előfizető a korlátozás okát 30 napon belül nem szünteti meg, a korlátozás nem akadálya a felmondásnak, ha a felmondás feltételei egyébként fennállnak. 12.3.9. A Szolgáltató általi 12.3.2.-12.3.4. pont szerinti felmondási idő alatt a Szolgáltató a kárenyhítés érdekében az előfizetői szolgáltatás körét illetve használatát a jelen ÁSZF 5.2. pontja szerint korlátozhatja.

  • Megbízási szerződés A Pénzügyi Békéltető Testülettel szemben indult perekben a PBT perbeli képviseletének ellátása Xxxxx X. Ügyvédi Iroda eljárásjogi jogszabálysértés miatt indult eljárásokban I. fokon 100.000.-Ft+ ÁFA/per, II. fokon és felülvizsgálati eljárásban 50.000.-Ft + ÁFA/per, anyagi jogi jogszabálysértés miatt indult eljárásokban I. fokon 160.000.-Ft + ÁFA/per, II. fokon és felülvizsgálati eljárásban 80.000.-Ft + ÁFA/per 2012. február 7. (PSZÁF által kötött szerződés) Letéti szerződés Kötbérrel csökkentett szolgáltatási díj letétbe helyezése Rátky és Társa Ügyvédi Iroda 0 (korábban kötött átalánydíjas megbízási szerződésre tekintettel) 2012. december 13. Megbízási szerződés Egyes cikkek sajtó-helyreigazítási, illetve személyiségi jogi szempontú értékelése, per kezdeményezése, abban képviselet ellátása Jutasi & Társai Ügyvédi Iroda 25.000.-Ft/óra + ÁFA 2013. április 11. Megbízási szerződés Munkaügyi vonatkozású ügyben jogi tanácsadás Trinn Ügyvédi Iroda 25.000.-Ft/óra + ÁFA 2013. április 26. Megbízási szerződés Cikk sajtó-helyreigazítási, illetve személyiségi jogi szempontú értékelése, per kezdeményezése, abban képviselet ellátása Jutasi & Társai Ügyvédi Iroda 25.000.-Ft/óra + ÁFA 2013. április 26. Megbízási szerződés Az MNB-t érintő, egyes médiumokban elhangzott, megjelent nyilatkozatok, egyéb iratok jogi értékelése, jogi lehetőségek összefoglalása, jogi tanácsadás, okiratok szerkesztése Trinn Ügyvédi Iroda 25.000.-Ft/óra + ÁFA 2013. március 13. (írásba foglalva 2014. április 8.) Megbízási szerződés Jogalap nélküli gazdagodás visszatérítése iránti ügyben a felperesek által benyújtott felülvizsgálati kérelem elbírálására megismételt eljárásban jogi képviselet ellátása Xx. Xxxxxxxx Xxxxxxxx Ügyvédi Iroda 28.000.-Ft/óra + ÁFA 2013. szeptember 2. Megbízási szerződés 5 + 2 db ingatlan megvásárlásával kapcsolatos tranzakciók lebonyolítása Xxxx és Xxxxxxxxx Ügyvédi Iroda 55.000.-Ft + ÁFA/óra , ingatlanonként max. 24.000.000.-Ft + ÁFA 2014. április 25. Megbízási szerződés Jogi elemzés egy olyan szuverén tőkealapra vonatkozóan, amely ingatlan- és értékpapír-befektetéseket eszközöl a jövőben CMS Xxxxxxx Xxxxxxx LLP Magyarországi Fióktelepe 18.000.000.-Ft + ÁFA 2014. április 9. Megbízási szerződés Jogi szolgáltatás 3 ingatlan tekintetében (komplex jogi szakvélemény összeállítása, értékesítés lehetőségének feltárása, külön megbízás esetén adásvételi és egyéb szerződések, ill. más okiratok szerkesztése, képviselet a földhivatali eljárásban) Xx. Xxxxx Xxxxxx ügyvéd 1.500.000.-Ft + ÁFA/ ingatlan, adásvételi szerződés esetén 0,5% + ÁFA 2014. február 19. Megbízási szerződés Jogi tanácsadás és az MNB jogi képviselete az OTSZ perben (alperesek ellen jogalkotással okozott kár megtérítése iránt indított per) Xxxxxx, Xxxxxx és Kende Ügyvédi Iroda szenior ügyvéd: 33.000.-Ft + ÁFA/óradíj, ügyvéd: 27.500.-Ft +ÁFA/óradíj, ügyvédjelölt: 19.800.- Ft. + ÁFA/óradíj alperesek száma szerint arányosan fizetendő része, mely nem érheti el a nettó 8.000.000.-Ft-t 2014. február 26. Megbízási szerződés Jogi megvalósíthatósági elemzés és jogi szolgáltatás nyújtása a magyarországi eszközkezelő társaság létrehozása tekintetében Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi Iroda 2014: 1.500.000 euro + ÁFA , 2015-2016: max. 1.000.000 euro + ÁFA 2014. július 31. Megbízási szerződés 1 db ingatlan tulajdonjogának megszerzéséhez kapcsolódó tranzakciók lebonyolítása Xxxx és Xxxxxxxxx Ügyvédi Iroda 58.000.-Ft + ÁFA/óra, max. 31.000.000.-Ft + ÁFA 2014. március 19. Megbízási szerződés 1 db ingatlan megvásárlásával kapcsolatos jogi feladatok lebonyolítása Xxxx és Xxxxxxxxx Ügyvédi Iroda 55.000.-Ft + ÁFA/óra , ingatlanonként max. 24.000.000.-Ft + ÁFA 2014. szeptember 19. Megbízási szerződés Jogi szolgáltatás sajtó helyreigazítási és személyiségi jogi ügyekben Xxxxxxxxxxxx Xxxxx Ügyvédi Iroda 25.000.-Ft/óra + ÁFA 2014. szeptember 24. Megbízási szerződés Xxxxxxxxx tanácsadói feladatok ellátása Xxx és Xxxxx Ügyvédi Iroda 160 euró + ÁFA/óra, az összes munkadíj nem haladhatja meg az öt óra ráfordításnak megfelelő 800 euró + ÁFA maximált összeget 2015. december 17. Megbízási szerződés Jogi tanácsadás, állásfoglalás adás a Pénzügyi Békéltető Testület egyes döntéseihez Szórádi Ügyvédi Iroda, Sárvári Ügyvédi Iroda, Duda és Csákó Ügyvédi Iroda ügyenként 25.000.-Ft + ÁFA 2015. december 21. Megbízási szerződés 1 db ingatlan tulajdonjogának megszerzéséhez kapcsolódó tranzakciók lebonyolítása Xxxx és Xxxxxxxxx Ügyvédi Iroda 55.000.- + ÁFA max. 27.000.000.- Ft + ÁFA 2015. december 28. Megbízási szerződés Közérdekű perekben való jogi képviselet, koordináló vezető ügyvédi tevékenység ellátása (Kúriatv.) Jurasits Ügyvédi Iroda 13.200.000.-Ft + ÁFA + pénzügyi intézményenként 378.000.-Ft + ÁFA 2015. február 19. Megbízási szerződés Konzorciumi tagokkal kötött szerződés a közérdekű perekben való jogi képviseletre XXXX Xxxxx és Társai Ügyvédi Xxxxx, Xxxxxx és Társai Ügyvédi Társulás, Dr. Rátky és Társa Ügyvédi Xxxxx, Xxxx, Antall és Társai Ügyvédi Iroda, SBGK Ügyvédi Iroda 85.000.000.-Ft + ÁFA, valamint legfeljebb kiemelt intézmény elleni per esetén 9.000.000.-Ft + ÁFA és a perköltség 50 %-a, bank elleni per esetén 7.000.000.-Ft + ÁFA és a perköltség 50 %-a, egyéb pénzügyi intézmény elleni per esetén 2.800.000.-Ft + ÁFA és a perköltség 50 %-a 2015. február 19. Megbízási szerződés KKV ügyletek jogi átvilágítása, szerződések átruházása, biztosítékok újraalapítása CHSH Dezső és Társai Ügyvédi Iroda 23.000.000.-Ft + ÁFA, ezen felül 38.000.-Ft + ÁFA/óra 2015. február 23. Megbízási szerződés 1 db ingatlan megvásárlásával kapcsolatos tranzakciók lebonyolítása Xxxx és Xxxxxxxxx Ügyvédi Iroda 55.000.-Ft + ÁFA/óra, max 24.000.000.- Ft + ÁFA 2015. január 15. Megbízási szerződés Szanálási eljárással kapcsolatos jogi tanácsadói xxxxxxxxx Xxxxxxx és Társai Ügyvédi Iroda (DLP Piper) 150 euro/óra + ÁFA, max. 28.000.000.- Ft + ÁFA 2015. július 27. Megbízási szerződés Az NHP és az NHP+-ban az ernyőbanki fedezetek ügyében jogi tanácsadás CHSH Dezső és Társai Ügyvédi Iroda 38.000.-Ft/óra + ÁFA max. 19.000.000.-Ft + ÁFA 2015. július 6. Megbízási szerződés Jogi tanácsadás, állásfoglalás adás a Pénzügyi Békéltető Testület egyes döntéseihez CHSH Dezső és Társai Ügyvédi Xxxxx, Xxxxxx és Xxxxxx Ügyvédi Társulás, Dr. Rátky és Társa Ügyvédi Xxxxx, Réti, Antall és Társai Ügyvédi Iroda, SBGK Ügyvédi Iroda 130.000.000.-Ft + ÁFA, valamint ügytípustól függően max. 27.000.-Ft + ÁFA/db 2015. július 6. Megbízási szerződés Montenegró, Oroszország, Szerbia és Ukrajna ekvivalenciával kapcsolatos jogi vizsgálat lefolytatása, jogi szakvélemény készítése Xxxxxx Xxxxx & Overy Ügyvédi Iroda 9.600 euro + ÁFA 2015. június 18. Megbízási szerződés Jogi tanácsadás, állásfoglalás adás a Pénzügyi Békéltető Testület egyes döntéseihez Szórádi Ügyvédi Iroda, Sárvári Ügyvédi Iroda, Duda és Csákó Ügyvédi Iroda ügyenként 25.000.-Ft + ÁFA 2015. június 30. Megbízási szerződés Az MNB külföldi képviseleti irodáinak létrehozásával és működtetésével kapcsolatos kapcsolódó regisztrációs, foglalkoztatási, adózási, társadalombiztosítási és a külföldön történő munkavállaláshoz kapcsolódó, a külföldi állam jogrendszerében meghatározott követelmények feltárása Réti, Antall és Társai Ügyvédi Iroda max 7.550.000.-Ft + ÁFA 2015. május 26. Megbízási szerződés Jogi tanácsadás és képviselet a médiumokban elhangzott, megjelent nyilatkozatok sajtó-helyreigazítás, személyiségi jogi perek ügyében Xx. Xxxx Xxxxxx ügyvéd 25.000.-Ft/óra + ÁFA 2015. május 6. Megbízási szerződés Alapítványokkal kapcsolatos jogi vizsgálat lefolytatása és jogi szakvélemény készítése Xxxxxxxx Xxxxx & Case Ügyvédi Iroda max. 20.000 euro+ÁFA 2015. március 30. Megbízási szerződés BÉT részvények megvásárlásához jogi szolgáltatás nyújtása Réczicza Dentons Europe LLP Ügyvédi Iroda 430 euró + ÁFA/óra (partner), 140 euró + ÁFA/ óra (ügyvéd, ügyvédjelölt) legfeljebb 61.000.- euró 2015. november 6. Megbízási szerződés Renminbi nostro számla nyitásával kapcsolatos jogi szolgáltatások Réczicza Dentons Europe LLP Ügyvédi Iroda 18.000.- USD + ÁFA 2015. október 12. Megbízási szerződés ASTRA fióktelep felszámolásával kapcsolatos jogi tanácsadás Gárdos, Füredi, Xxxxxxx, Tomori Ügyvédi Iroda 130 euro + ÁFA/óra, ill. 160 euro + ÁFA/óra, de az összes munkadíj nem haladhatja meg az 5 millió forintot 2015. október 14. Megbízási szerződés Római iroda regisztrációjával kapcsolatos jogi feladatok ellátása LTA Studio Tax and Law Firm 1200 euro + ÁFA 2015. október 7. Szabadalmi ügyvivői megbízási szerződés Védjegybejelentéssel kapcsolatos jogi tanácsadói feladatok ellátása DANUBIA Szabadalmi és Jogi Iroda Korlátolt Felelősségű Társaság előzetes védjegykutatásért 90.000.-Ft + ÁFA, védjegyoltalmi bejelentés elkészítéséért és elindításáért 50.000.-Ft + ÁFA, és a védjegybejelentés kapcsán felmerülő érdemi intézkedések tekintetében 35.000,- Ft + ÁFA óradíjra, max. 10 órányi tevékenységért 2016. január 21. Megbízási szerződés Az Értéktár Program keretében megvásárolni szándékozott egyes műtárgyak adásvételével kapcsolatos jogügyletek végrehajtásának teljes körű jogi előkészítése és lebonyolítása Sárhegyi és Társai Ügyvédi Iroda 50.000.-Ft/óra + ÁFA, amely nem haladhatja meg műtárgyanként a szerzeményezési érték 2 %-át, max. 2 millió forintot (100 millió forintos szerzeményezési értéket meghaladó műtárgy esetén, ha jelentős többletmunka keletkezik, ettől a felek max. a szerzeményezési érték 2 %-áig 2014. október 6. Megbízási szerződés Az Értéktár Program keretében megvásárolni szándékozott egyes műtárgyak adásvételével kapcsolatos jogügyletek végrehajtásának teljes körű jogi előkészítése és lebonyolítása Sárhegyi és Társai Ügyvédi Iroda 50.000.-Ft/óra + ÁFA, amely nem haladhatja meg műtárgyanként a nettó 2 millió, illetve egyes esetekben a nettó 8 millió forintot 2015. február 16. Megbízási szerződés Az Értéktár Program keretében megvásárolni szándékozott műtárgy adásvételével kapcsolatos jogügylet végrehajtásának teljes körű jogi előkészítése és lebonyolítása Réczicza White & Case Ügyvédi Iroda partner, Budapest: 550 USD+ ÁFA/óra, partner, New York: 650 USD+ ÁFA/óra, Ügyvéd, Budapest 220 USD+ÁFA/óra, összesen maximum 35.000 USD 2015. február 16. Megbízási szerződés Az Értéktár Program keretében megvásárolni szándékozott egyes műtárgyak adásvételével kapcsolatos jogügyletek végrehajtásának teljes körű jogi előkészítése és lebonyolítása Sárhegyi és Társai Ügyvédi Iroda 50.000.-Ft/óra + ÁFA, amely nem haladhatja meg a szerzeményezési érték 2 %-át, max. 6 millió forintot 2015. október 27. Megbízási szerződés A Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezéseinek bemutatásával, jogalkalmazást segítő magyarázatával kapcsolatos képzési szolgáltatás nyújtása 2 napos oktatás keretében Gárdos, Füredi, Mosonyi, Tomori Ügyvédi Iroda 400.000.-Ft + ÁFA 2014. április 3. Megbízási szerződés Képzési szolgáltatás nyújtása a Munka törvénykönyve szabályairól 1 napos oktatás keretében Xx. Xxxxxxxxx Xxxxxx 285.000.-Ft 2014. április 16.

  • Eltérés a szokásos szerződési gyakorlattól Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a Groupama Biztosító Zrt. által kí- nált társasházbiztosítási termék korábbi feltételétől, valamint a ko- rábban alkalmazott szerződési gyakorlattól a GB526 jelű Társashá- zak és Lakásszövetkezetek Biztosítás jelen feltételei több ponton el- térnek. Ezeket az eltéréseket, valamint a biztosító mentesülésének, a biztosító szolgáltatása korlátozásának feltételeit és a biztosítási szerződésben alkalmazott kizárásokat jelen általános szerződési fel- tétel figyelemfelhívó módon, félkövér betűtípussal tartalmazza. Tájékoztatjuk, hogy a GB526 jelű Társasházak és Lakásszövetkezetek Biztosítás előző feltételeitől jelen feltétel az alábbiakban tér el lé- nyegesen: – kikerült a feltételből az avult értéken történő szolgáltatásszű- kítés; – a túlbiztosításra vonatkozó rendelkezés kiegészült azzal, hogy a szerződő jogosult a biztosítási érdek értékét meghaladó részre ki- számított biztosítási díj visszatérítésére; – felsorolásra kerültek az igénybe vehető kedvezmények és azok igénybevételének feltételei; – az értékkövetésnél figyelembe vett indexmérték meghatározása változott; – a biztosító nem köti a teljesítendő szolgáltatás mértékének meg- határozását és esedékességét a bejelentett káresemény tekinte- tében a vádirathoz, a büntetőeljárás során hozott nyomozó ha- tósági, jogerős bírósági határozathoz; – pontosította a biztosító a baleset esetén a ruházatban bekövet- kezett kár megtérítésének szabályait; – pontosította a biztosító a versenyszerűen végzett sporttevékeny- ség kizárásának esetét; – pontosította a biztosító a legalább 28 nap folyamatos baleseti eredetű táppénzes (beteg)állomány fennállása esetén nyújtandó szolgáltatást; – a biztosítási szerződés hatálybalépésének, a kockázatviselés kez- detének meghatározása változott.

  • Általános Szerződési Feltételek Jelen dokumentum nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, nem minősül írásbeli szerződésnek, magyar nyelven íródik, magatartási kódexre nem utal. A webshop működésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatosan felmerülő kérdések esetén a megadott elérhetőségeinken rendelkezésére állunk. Jelen Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban ÁSzF) hatálya Szolgáltató weblapján (xxxxx://xxx.xxxxxxxxxxxx.xxxx.xx) és al-domain-jein történő jogviszonyokra terjed ki. Jelen ÁSzF folyamatosan elérhető a következő weboldalról: xxxxx://xxxxxxxxxxxx.xxxx.xx/xxxx/ és letölthető, továbbá bármikor kinyomtatható az alábbi linkről: