SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS. (1) Szolgáltató az általa nyújtott közforgalmú, menetrend szerinti személyszállítási közszolgáltatást Személyszállítási szerződés alapján teljesíti. (2) A Személyszállítási szerződés alapján a Szolgáltató vállalja, hogy jelen Üzletszabályzat alapján és a az Utazás megkezdésének időpontjában közzétett Közforgalmú menetrend szerint, és a Közforgalmú menetrendben meghatározott útvonalon és Megállóhelyek érintésével az általa használt Járművekkel, az Utas által megfizetett Viteldíj ellenében az Utast elszállítja. A Személyszállítási szerződés keretében az Utas jogot szerez arra, hogy a Szolgáltató által nyújtott közforgalmú, menetrend szerinti személyszállítási közszolgáltatást igénybe vegye, és egyidejűleg kötelezettséget vállal arra, hogy a Viteldíjat kiegyenlíti, a személyszállítási közszolgáltatásra vonatkozó jogszabályok és jelen Üzletszabályzat rendelkezéseit maradéktalanul betartja. (3) A Viteldíjat a Szolgáltató a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése által jóváhagyott és jelen Üzletszabályzat mellékletét képező díjszabásban állapítja meg. A díjszabás változását, valamint annak alkalmazási feltételeit a Szolgáltatónak a módosuló díjszabás hatálybalépésének kezdete előtt 30 nappal korábban közzé kell tennie. A díjszabás tartalmazza a személyszállítási szolgáltatások Viteldíjait (árait). A díjszabás az Üzletszabályzat elválaszthatatlan részét képezi. (4) A Szolgáltató Járműveire előre vásárolt Érvényes Utazási igazolvánnyal vagy a járművezetőnél vásárolt érvényes Vonaljeggyel lehet felszállni. Kivételt képeznek ez alól azok a személyek, akik díjtalan utazásra jogosultak. A díjtalan utazásra jogosultak körét a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló 85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet (továbbiakban: utazási kedvezményekről szóló kormányrendelet) tartalmazza. (5) A személyszállítási közszolgáltatás – az utazási kedvezményekről szóló kormányrendeletben meghatározott esetek kivételével – csak Érvényes Utazási igazolvánnyal vehető igénybe. A névre szóló Utazási igazolvánnyal csak az arra jogosult utazhat. A nem névre szóló Utazási igazolvány mindaddig másra átruházható, ameddig azzal az utazást nem kezdték meg. Az egyes Utazási igazolványok használatának szabályait Szolgáltató jelen Üzletszabályzatában teszi közzé. Ha az Utas Érvényes Utazási igazolvány nélkül utazik, a Viteldíjon felül Bírságot köteles fizetni. (6) Az Utas és Szolgáltató között a Személyszállítási szerződés • a Viteldíj megfizetésével, vagy • a Járműre utazási céllal történő felszállással jön létre (pl.: azon Utasok esetében, akik jogszabály rendelkezése alapján Utazási igazolvány nélkül jogosultak a Személyszállítási közszolgáltatást igénybe venni; azon Utasok esetében, akik a Viteldíjat az Utazás megkezdésének időpontjáig nem egyenlítették ki). A Személyszállítási szerződés létrejön azzal az Utassal is, aki a Szolgáltató Járataira felszállási lehetőséget biztosító Megállóhely területére utazási szándékkal belép. (7) A Személyszállítási szerződés létrejöttével az Utas jelen Üzletszabályzat rendelkezéseit teljes körűen elfogadja, magára nézve kötelezőnek ismeri el. Az Utas tudomásul veszi, hogy a jelen Üzletszabályzat a Személyszállítási szerződés elválaszthatatlan részét képezi. (8) A Személyszállítási szerződés az Utas és a Szolgáltató között akkor lép hatályba, amikor az Utas utazási szándékkal felszáll a Közforgalmú menetrend szerint közlekedő Járműre. Az utazási szándékkal (céllal) történő felszállás nem vitatható abban az esetben, amennyiben a Járműre felszálló személy a Jármű ajtójának (ajtóinak) záródásakor is a Járművön tartózkodik. (9) A Személyszállítási szerződés az utazás befejezéséig hatályos. Az utazás akkor fejeződik be, amikor az Utas a céljának megfelelő végállomás vagy Megállóhely területén a Járműről való leszállást befejezte, vagy az Utas a célja elérése előtt az utazási szándékával felhagy, valamint akkor, ha az Utast a Szolgáltató az utazásból kizárja. (10) Az Utas Utazásból való kizárása a Személyszállítási szerződés azonnali hatályú felmondásának minősül. (11) A Szolgáltatót a Közforgalmú menetrendben közzétett személyszállítási közszolgáltatás tekintetében szerződéskötési kötelezettség terheli, amennyiben • nem áll fenn az utazás megtagadását eredményező ok (lásd 5.2. pont), és • az Utas a Viteldíjat megfizette vagy ha az Utas jogszabály rendelkezése vagy jelen Üzletszabályzat alapján Utazási igazolvány nélkül jogosult a személyszállítási közszolgáltatást igénybe venni, akkor a Járműre utazási céllal felszállt, és • a Közforgalmú menetrendben meghirdetett Járatokkal lehetséges. A Szolgáltató a jelen Üzletszabályzatban részletezett személyszállítási közszolgáltatási tevékenységét előre meghirdetett Közforgalmú menetrend alapján végzi. (12) Ha a Közforgalmú menetrendben közzétett Járat teljesítéséhez kiállított Járművel a Megállóhelyen az adott Járatot utazási céllal igénybe venni kívánó összes Utas nem szállítható el, a Szolgáltatót a szerződéskötési kötelezettség az adott Jármű befogadóképességéig terheli. A Szolgáltató autóbusszal történő személyszállítási közszolgáltatása esetében az Utasok elszállítása érkezésük sorrendjében történik. Elsőbbséget élveznek a fogyatékkal élő és csökkent mozgásképességű Utasok, valamint a kisgyermekkel utazók azokon az autóbuszokon, amelyek rendelkeznek az ilyen Utasok számára a Járműre fel- és leszállást megkönnyítő berendezéssel.
Appears in 3 contracts
Samples: Egységes Üzletszabályzat, Egységes Üzletszabályzat, Egységes Üzletszabályzat
SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS. (1) Szolgáltató az általa nyújtott közforgalmú, menetrend szerinti személyszállítási közszolgáltatást Személyszállítási szerződés alapján teljesíti.
(2) A Személyszállítási személyszállítási szerződés alapján a Szolgáltató szolgáltató vállalja, hogy jelen Üzletszabályzat alapján és a az Utazás utazás megkezdésének időpontjában közzétett Közforgalmú közforgalmú menetrend szerint, és a Közforgalmú közforgalmú menetrendben meghatározott útvonalon és Megállóhelyek megállóhelyek érintésével az általa használt Járművekkeljárművekkel, az Utas utas által megfizetett Viteldíj viteldíj ellenében az Utast utast elszállítja. A Személyszállítási személyszállítási szerződés keretében az Utas utas jogot szerez arra, hogy a Szolgáltató szolgáltató által nyújtott közforgalmú, menetrend szerinti személyszállítási közszolgáltatást igénybe vegye, és egyidejűleg kötelezettséget vállal arra, hogy a Viteldíjat viteldíjat kiegyenlíti, a személyszállítási közszolgáltatásra vonatkozó jogszabályok és jelen Üzletszabályzat rendelkezéseit maradéktalanul betartja.
(3) A Viteldíjat a Szolgáltató viteldíjakat a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése által jóváhagyott formában és mértékben a jelen Üzletszabályzat mellékletét képező díjszabásban állapítja meg. A díjszabás változását, valamint annak alkalmazási feltételeit a Szolgáltatónak a módosuló díjszabás hatálybalépésének kezdete előtt 30 nappal korábban közzé kell tenniedíjszabási melléklete tartalmazza. A díjszabás tartalmazza a személyszállítási szolgáltatások Viteldíjait viteldíjait (árait). A díjszabás az Üzletszabályzat elválaszthatatlan részét képezi.
(4) A Szolgáltató Járműveire szolgáltató járműveit előre vásárolt Érvényes Utazási igazolvánnyal vagy a járművezetőnél vásárolt és érvényes Vonaljeggyel utazási okmánnyal lehet felszállniigénybe venni. Kivételt képeznek ez alól azok a személyek, akik jogszabály, jelen Üzletszabályzat, vagy a szolgáltató által kiadott egyedi döntés alapján díjtalan utazásra jogosultak. A díjtalan utazásra jogosultak körét a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló 85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet (továbbiakban: utazási kedvezményekről szóló kormányrendelet) tartalmazza.
(5) A személyszállítási közszolgáltatás – a díjtalan utazásra jogosultak kivételével csak érvényes utazási okmánnyal vehető igénybe.
(6) A névre szóló, vagy az utazási kedvezményekről szóló kormányrendeletben okmányon feltüntetett adattartalom alapján meghatározott esetek kivételével – csak Érvényes Utazási igazolvánnyal vehető igénybeszemélyhez köthető (pl. A névre szóló Utazási diákigazolvány szám) utazási igazolvánnyal csak az arra jogosult utazhat. A nem névre szóló Utazási igazolvány utazási okmány mindaddig másra átruházható, ameddig azzal az utazást nem kezdték meg. Az egyes Utazási igazolványok utazási okmányok használatának szabályait Szolgáltató szolgáltató jelen Üzletszabályzatában teszi közzé. Ha az Utas Érvényes Utazási igazolvány utas érvényes utazási okmány nélkül utazik, a Viteldíjon viteldíjon felül Bírságot bírságot köteles fizetni.
(67) Az Utas utas és Szolgáltató szolgáltató között a Személyszállítási személyszállítási szerződés • a Viteldíj viteldíj megfizetésével, vagy • a Járműre járműre utazási céllal történő felszállással jön létre (pl.: azon Utasok esetében, akik jogszabály rendelkezése alapján Utazási igazolvány nélkül jogosultak a Személyszállítási közszolgáltatást igénybe venni; azon Utasok esetében, akik a Viteldíjat az Utazás megkezdésének időpontjáig nem egyenlítették ki)létre. A Személyszállítási személyszállítási szerződés létrejön azzal az Utassal utassal is, aki a Szolgáltató Járataira szolgáltató járataira felszállási lehetőséget biztosító Megállóhely megállóhely területére utazási szándékkal belép.
(7) 8) A Személyszállítási személyszállítási szerződés létrejöttével az Utas jelen utas az Üzletszabályzat rendelkezéseit teljes körűen elfogadja, magára nézve kötelezőnek ismeri el. Az Utas utas tudomásul veszi, hogy a jelen az Üzletszabályzat a Személyszállítási személyszállítási szerződés elválaszthatatlan részét képezi.
(8) 9) A Személyszállítási személyszállítási szerződés az Utas utas és a Szolgáltató szolgáltató között akkor lép hatályba, amikor az Utas utas utazási szándékkal felszáll a Közforgalmú közforgalmú menetrend szerint közlekedő Járműrejárműre. Az utazási szándékkal (céllal) történő felszállás nem vitatható abban az esetben, amennyiben a Járműre járműre felszálló személy a Jármű jármű ajtójának (ajtóinak) záródásakor is a Járművön járművön tartózkodik.
(910) A Személyszállítási személyszállítási szerződés az utazás befejezéséig hatályos. Az utazás akkor fejeződik be, amikor az Utas utas a céljának megfelelő végállomás vagy Megállóhely területén a Járműről járműről való leszállást befejezte, vagy az Utas befejezte (a célja elérése előtt az utazási szándékával felhagyjármű utasterét elhagyta), valamint akkor, ha az Utast utast a Szolgáltató szolgáltató az utazásból kizárja.
(1011) Az Utas Utazásból utas utazásból való kizárása a Személyszállítási személyszállítási szerződés azonnali hatályú felmondásának minősül.
(1112) A Szolgáltatót szolgáltatót a Közforgalmú közforgalmú menetrendben közzétett személyszállítási közszolgáltatás tekintetében szerződéskötési kötelezettség terheli, amennyiben • - nem áll fenn az utazás megtagadását eredményező ok (lásd 5.2. pont)ok, és • - az Utas utas a Viteldíjat viteldíjat megfizette vagy ha az Utas utas jogszabály rendelkezése vagy jelen Üzletszabályzat alapján Utazási igazolvány utazási okmány nélkül jogosult a személyszállítási közszolgáltatást igénybe venni, akkor és - a Járműre utazási céllal felszállt, és • a Közforgalmú közforgalmú menetrendben meghirdetett Járatokkal járatokkal az utazás lehetséges. A Szolgáltató szolgáltató a jelen Üzletszabályzatban részletezett személyszállítási közszolgáltatási tevékenységét előre meghirdetett Közforgalmú közforgalmú menetrend alapján végzi.
(1213) Ha a Közforgalmú közforgalmú menetrendben közzétett Járat teljesítéséhez kiállított Járművel járművel a Megállóhelyen megállóhelyen az adott Járatot járatot utazási céllal igénybe venni kívánó összes Utas utas nem szállítható el, a Szolgáltatót szolgáltatót a szerződéskötési kötelezettség az adott Jármű jármű befogadóképességéig terheli. A Szolgáltató szolgáltató autóbusszal történő személyszállítási közszolgáltatása esetében az Utasok utasok elszállítása érkezésük sorrendjében történik. Elsőbbséget élveznek a fogyatékkal élő és csökkent mozgásképességű Utasokutasok, valamint a kisgyermekkel utazók azokon az autóbuszokon, amelyek rendelkeznek az ilyen Utasok utasok számára a Járműre járműre fel- és leszállást megkönnyítő berendezéssel.
Appears in 2 contracts
Samples: Üzletszabályzat, Üzletszabályzat
SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS. (1) Szolgáltató az általa nyújtott közforgalmú, menetrend szerinti személyszállítási közszolgáltatást Személyszállítási szerződés alapján teljesíti.
(2) A Személyszállítási szerződés alapján a Szolgáltató vállalja, hogy jelen Üzletszabályzat alapján és a az Utazás megkezdésének időpontjában közzétett Közforgalmú menetrend szerint, és a Közforgalmú menetrendben meghatározott útvonalon és Megállóhelyek érintésével az általa használt Járművekkel, az Utas által megfizetett Viteldíj ellenében az Utast elszállítja. A Személyszállítási szerződés keretében az Utas jogot szerez arra, hogy a Szolgáltató által nyújtott közforgalmú, menetrend szerinti személyszállítási közszolgáltatást igénybe vegye, és egyidejűleg kötelezettséget vállal arra, hogy a Viteldíjat kiegyenlíti, a személyszállítási közszolgáltatásra vonatkozó jogszabályok és jelen Üzletszabályzat rendelkezéseit maradéktalanul betartja.
(3) A Viteldíjat a Szolgáltató Viteldíjakat a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése által jóváhagyott formában és jelen mértékben a Jelen Üzletszabályzat mellékletét képező díjszabásban állapítja meg14. fejezetében található díjszabás tartalmazza. A díjszabás változását, valamint annak alkalmazási feltételeit a Szolgáltatónak a módosuló díjszabás hatálybalépésének kezdete előtt 30 nappal korábban közzé kell tennie. A díjszabás tartalmazza a személyszállítási szolgáltatások Viteldíjait (árait). A díjszabás az Üzletszabályzat elválaszthatatlan részét képezi.
(4) A Szolgáltató Járműveire Járműveit előre vásárolt és Érvényes Utazási igazolvánnyal vagy a járművezetőnél vásárolt érvényes Vonaljeggyel lehet felszállniigénybe venni. Kivételt képeznek ez alól azok a személyek, akik jogszabály, jelen Üzletszabályzat, vagy a Szolgáltató által kiadott egyedi döntés alapján díjtalan utazásra jogosultak. A díjtalan utazásra jogosultak körét különösen a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló 85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet (továbbiakban: utazási kedvezményekről szóló kormányrendelet) tartalmazza.
(5) A személyszállítási közszolgáltatás – az utazási kedvezményekről szóló kormányrendeletben meghatározott esetek a jelen fejezet (4) bekezdése szerinti díjtalan utazásra jogosultak kivételével – csak Érvényes Utazási igazolvánnyal vehető igénybe. .
(6) A névre szóló szóló, vagy az Utazási igazolványon feltüntetett adattartalom alapján meghatározott személyhez köthető (pl. diákigazolvány szám) Utazási igazolvánnyal csak az arra jogosult utazhat. A nem névre szóló Utazási igazolvány mindaddig másra átruházható, ameddig azzal az utazást nem kezdték meg. Az egyes Utazási igazolványok használatának szabályait Szolgáltató jelen Üzletszabályzatában teszi közzé. Ha az Utas Érvényes Utazási igazolvány nélkül utazik, a Viteldíjon felül Bírságot köteles fizetni.
(67) Az Utas és Szolgáltató között a Személyszállítási szerződés • a Viteldíj megfizetésével, vagy • a Járműre utazási céllal történő felszállással jön létre (pl.: azon Utasok esetében, akik jogszabály rendelkezése alapján Utazási igazolvány nélkül jogosultak a Személyszállítási közszolgáltatást igénybe venni; azon Utasok esetében, akik a Viteldíjat az Utazás megkezdésének időpontjáig nem egyenlítették ki) jön létre (megkötésre kerül). A Személyszállítási szerződés létrejön azzal az Utassal is, aki a Szolgáltató Járataira felszállási lehetőséget biztosító Megállóhely területére utazási szándékkal belép.
(7) 8) A Személyszállítási szerződés létrejöttével az Utas jelen Üzletszabályzat rendelkezéseit teljes körűen elfogadja, magára nézve kötelezőnek ismeri el. Az Utas tudomásul veszi, hogy a jelen Üzletszabályzat a Személyszállítási szerződés elválaszthatatlan részét képezi.
(8) 9) A Személyszállítási szerződés az Utas és a Szolgáltató között akkor lép hatályba, amikor az Utas utazási szándékkal felszáll a Közforgalmú menetrend szerint közlekedő Járműre. Az utazási szándékkal (céllal) történő felszállás nem vitatható abban az esetben, amennyiben a Járműre felszálló személy a Jármű ajtójának (ajtóinak) záródásakor is a Járművön tartózkodik.
(910) A Személyszállítási szerződés az utazás befejezéséig hatályos. Az utazás akkor fejeződik be, amikor az Utas a céljának megfelelő végállomás vagy Megállóhely területén a Járműről való leszállást befejezte, vagy az Utas befejezte (a célja elérése előtt az utazási szándékával felhagyjármű utasterét elhagyta), valamint akkor, ha az Utast a Szolgáltató az utazásból kizárja.
(1011) Az Utas Utazásból való kizárása a Személyszállítási szerződés azonnali hatályú felmondásának minősül.
(1112) A Szolgáltatót a Közforgalmú menetrendben közzétett személyszállítási közszolgáltatás tekintetében szerződéskötési kötelezettség terheli, amennyiben • nem áll fenn az utazás megtagadását eredményező ok (lásd 5.2. pont), és • az Utas a Viteldíjat megfizette vagy ha az Utas jogszabály rendelkezése vagy jelen Üzletszabályzat alapján Utazási igazolvány nélkül jogosult a személyszállítási közszolgáltatást igénybe venni, akkor a Járműre utazási céllal felszállt, és • a Közforgalmú menetrendben meghirdetett Járatokkal lehetséges. A Szolgáltató a jelen Üzletszabályzatban részletezett személyszállítási közszolgáltatási tevékenységét előre meghirdetett Közforgalmú menetrend alapján végzi.
(1213) Ha a Közforgalmú menetrendben közzétett Járat teljesítéséhez kiállított Járművel a Megállóhelyen az adott Járatot utazási céllal igénybe venni kívánó összes Utas nem szállítható el, a Szolgáltatót a szerződéskötési kötelezettség az adott Jármű befogadóképességéig terheli. A Szolgáltató autóbusszal történő személyszállítási közszolgáltatása esetében az Utasok elszállítása érkezésük sorrendjében történik. Elsőbbséget élveznek a fogyatékkal élő és csökkent mozgásképességű Utasok, valamint a kisgyermekkel utazók azokon az autóbuszokon, amelyek rendelkeznek az ilyen Utasok számára a Járműre fel- és leszállást megkönnyítő berendezéssel.
Appears in 1 contract
Samples: Egységes Üzletszabályzat
SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS. (1) Szolgáltató az általa nyújtott közforgalmú, menetrend szerinti személyszállítási közszolgáltatást Személyszállítási szerződés alapján teljesíti.
(2) A Személyszállítási szerződés alapján a Szolgáltató vállalja, hogy jelen Üzletszabályzat alapján és a az Utazás megkezdésének időpontjában közzétett Közforgalmú menetrend szerint, és a Közforgalmú menetrendben meghatározott útvonalon és Megállóhelyek érintésével az általa használt Járművekkel, az Utas által megfizetett Viteldíj ellenében az Utast elszállítja. A Személyszállítási szerződés keretében az Utas jogot szerez arra, hogy a Szolgáltató által nyújtott közforgalmú, menetrend szerinti személyszállítási közszolgáltatást igénybe vegye, és egyidejűleg kötelezettséget vállal arra, hogy a Viteldíjat kiegyenlíti, a személyszállítási közszolgáltatásra vonatkozó jogszabályok és jelen Üzletszabályzat rendelkezéseit maradéktalanul betartja.
(3) A Viteldíjat a Szolgáltató Viteldíjakat a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése által jóváhagyott formában és jelen mértékben a Jelen Üzletszabályzat mellékletét képező díjszabásban állapítja meg14. fejezetében található díjszabás tartalmazza. A díjszabás változását, valamint annak alkalmazási feltételeit a Szolgáltatónak a módosuló díjszabás hatálybalépésének kezdete előtt 30 nappal korábban közzé kell tennie. A díjszabás tartalmazza a személyszállítási szolgáltatások Viteldíjait (árait). A díjszabás az Üzletszabályzat elválaszthatatlan részét képezi.
(4) A Szolgáltató Járműveire Járműveit előre vásárolt és Érvényes Utazási igazolvánnyal vagy a járművezetőnél vásárolt érvényes Vonaljeggyel lehet felszállniigénybe venni. Kivételt képeznek ez alól azok a személyek, akik díjtalan utazásra jogosultak. A díjtalan utazásra jogosultak körét a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló 85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet (továbbiakban: utazási kedvezményekről szóló kormányrendelet) tartalmazza.
(5) A személyszállítási közszolgáltatás – az utazási kedvezményekről szóló kormányrendeletben meghatározott esetek kivételével – csak Érvényes Utazási igazolvánnyal vehető igénybe. A névre szóló Utazási igazolvánnyal csak az arra jogosult utazhat. A nem névre szóló Utazási igazolvány mindaddig másra átruházható, ameddig azzal az utazást nem kezdték meg. Az egyes Utazási igazolványok használatának szabályait Szolgáltató jelen Üzletszabályzatában teszi közzé. Ha az Utas Érvényes Utazási igazolvány nélkül utazik, a Viteldíjon felül Bírságot köteles fizetni.
(6) Az Utas és Szolgáltató között a Személyszállítási szerződés • a Viteldíj megfizetésével, vagy • a Járműre utazási céllal történő felszállással jön létre (pl.: azon Utasok esetében, akik jogszabály rendelkezése alapján Utazási igazolvány nélkül jogosultak a Személyszállítási közszolgáltatást igénybe venni; azon Utasok esetében, akik a Viteldíjat az Utazás megkezdésének időpontjáig nem egyenlítették ki). A Személyszállítási szerződés létrejön azzal az Utassal is, aki a Szolgáltató Járataira felszállási lehetőséget biztosító Megállóhely területére utazási szándékkal belép.
(7) A Személyszállítási szerződés létrejöttével az Utas jelen Üzletszabályzat rendelkezéseit teljes körűen elfogadja, magára nézve kötelezőnek ismeri el. Az Utas tudomásul veszi, hogy a jelen Üzletszabályzat a Személyszállítási szerződés elválaszthatatlan részét képezi.
(8) A Személyszállítási szerződés az Utas és a Szolgáltató között akkor lép hatályba, amikor az Utas utazási szándékkal felszáll a Közforgalmú menetrend szerint közlekedő Járműre. Az utazási szándékkal (céllal) történő felszállás nem vitatható abban az esetben, amennyiben a Járműre felszálló személy a Jármű ajtójának (ajtóinak) záródásakor is a Járművön tartózkodik.
(9) A Személyszállítási szerződés az utazás befejezéséig hatályos. Az utazás akkor fejeződik be, amikor az Utas a céljának megfelelő végállomás vagy Megállóhely területén a Járműről való leszállást befejezte, vagy az Utas befejezte (a célja elérése előtt az utazási szándékával felhagyjármű utasterét elhagyta), valamint akkor, ha az Utast a Szolgáltató az utazásból kizárja.
(10) Az Utas Utazásból való kizárása a Személyszállítási szerződés azonnali hatályú felmondásának minősül.
(11) A Szolgáltatót a Közforgalmú menetrendben közzétett személyszállítási közszolgáltatás tekintetében szerződéskötési kötelezettség terheli, amennyiben • nem áll fenn az utazás megtagadását eredményező ok (lásd 5.2. pont), és • az Utas a Viteldíjat megfizette vagy ha az Utas jogszabály rendelkezése vagy jelen Üzletszabályzat alapján Utazási igazolvány nélkül jogosult a személyszállítási közszolgáltatást igénybe venni, akkor a Járműre utazási céllal felszállt, és • a Közforgalmú menetrendben meghirdetett Járatokkal lehetséges. A Szolgáltató a jelen Üzletszabályzatban részletezett személyszállítási közszolgáltatási tevékenységét előre meghirdetett Közforgalmú menetrend alapján végzi.
(12) Ha a Közforgalmú menetrendben közzétett Járat teljesítéséhez kiállított Járművel a Megállóhelyen az adott Járatot utazási céllal igénybe venni kívánó összes Utas nem szállítható el, a Szolgáltatót a szerződéskötési kötelezettség az adott Jármű befogadóképességéig terheli. A Szolgáltató autóbusszal történő személyszállítási közszolgáltatása esetében az Utasok elszállítása érkezésük sorrendjében történik. Elsőbbséget élveznek a fogyatékkal élő és csökkent mozgásképességű Utasok, valamint a kisgyermekkel utazók azokon az autóbuszokon, amelyek rendelkeznek az ilyen Utasok számára a Járműre fel- és leszállást megkönnyítő berendezéssel.
Appears in 1 contract
Samples: Egységes Üzletszabályzat