Tagi felmondás mintaszakaszok

Tagi felmondás. Tekintettel arra, hogy a Társulás határozott cél megvalósítására jött létre, Xxxxx a beruházás megvalósítása érdekében önként vállalják, hogy a törvényben biztosított felmondási jogukkal csak tényleges és alapos indokok alapján, a Társulási Tanáccsal, a törvényességi ellenõrzést ellátó szervvel és a KIOP Irányító Hatósággal történt egyeztetést követõen élnek. A társulási megállapodást felmondani csak a naptári év utolsó napjával - december 31-i hatállyal - lehet. A Ttv. 4. § (2) bekezdése alapján a felmondásról szóló minõsített többséggel hozott döntést a képviselõ-testület legalább három hónappal korábban köteles meghozni és a Társulás tagjaival közölni. A felmondó Tag a felmondásról szóló döntése meghozatalakor köteles figyelembe venni a támogatási szerzõdésben foglaltakat. A Társulási megállapodás év közbeni felmondásához a Társulásban részt vevõ képviselõ- testületek mindegyikének minõsített többséggel hozott határozata szükséges. A felmondó Tag köteles a tárgyévi mûködési hozzájárulásának teljesítésére, valamint felmondásával a Társulásnak okozott kár teljes körû megtérítésére. Ezen kártérítési felelõsséget Tagok szorosan értelmezik, ezért valamennyi, a felmondással összefüggõ kárra vonatkoztatják. Tag általi felmondás esetén a Társulás köteles a Taggal elszámolni a beruházáshoz való hozzájárulás arányának megfelelõen, figyelembe véve a kártérítési kötelezettséget és a Társulást terhelõ kötelezettségeket is, majd a Tag tulajdoni hányadát pénzben megváltani. Xxxxxxxx Tag tudomásul veszi, hogy a projekt megvalósítása érdekében általa befizetett 5% önrészt nem követelheti vissza a Társulástól, a még be nem fizetett önrészt pedig köteles az 5% erejéig kiegészíteni.
Tagi felmondás. A Konzorciumi együttműködés céljára és módjára tekintettel a Tagok tudomásul veszik, hogy a tagsági viszony felmondása az alábbiak szerint korlátozott: Bármely tag jogosult a konzorciumi tagságát felmondani feltéve, hogy a felmondásról szóló írásos nyilatkozatot megelőzően az adott tag képviselőtestülete ebben a kérdésben legalább 60 napos időközzel tartott kettő testületi ülésén a felmondási jog gyakorlása mellett döntött. A tagsági viszony megszűnik a fentiek szerint testületi döntésekkel megerősített írásba foglalt felmondási nyilatkozatnak a Gesztorhoz történő megküldését követő 60. napon. A konzorciumi tagság felmondásáról szóló nyilatkozat közlését követően a Gesztor jogosult és egyben köteles a Hejőpapi 073/1. hrsz-ú ingatlanra nézve létrejött közös tulajdont létesítő szerződés alapján kikötött visszavásárlási jogát gyakorolni, és ennek keretében a szerződéskötést megelőző állapotot részlegesen helyreállítani. A visszavásárlási jog gyakorlása esetén a konzorciumi tag nem jogosult a beruházás aktuális műszaki értékének, vagy forgalmi értékének a megtérítésére, illetve elszámolására, illetve ezen megtérítési jogáról – amely kiterjed a beruházás befejezését követő üzemeltetési szakára is – kifejezetten külön ellenérték nélkül lemond. A taggal történő elszámolás keretében a tagot megilleti a Konzorciumi Tanács, vagy a Gesztor részére a tagsági viszonya alatt költségvetése terhére történő pénzfizetés visszaigénylése a polgári jog szerint felszámítható késedelmi kamatokkal együtt. A felmondási jogát gyakorló tag már most kötelezettséget vállal, hogy a Konzorciumi Tanács erre vonatkozó döntése alapján a Konzorciumi Tagok részére, a Gesztor útján ún. meghiúsulási kötbért fizet, melynek mértéke a Konzorciumi Tanács döntésétől függően nem haladhatja meg a felmondó tagot megillető szavazatszám tízezerszeresét.

Related to Tagi felmondás

  • Rendkívüli felmondás Az Ügyfelet rendkívüli felmondási jog illeti meg az Üzletszabályzatban meghatározott eseteken túl - ha az SPB szerződésben hivatkozott MNB engedélyét visszavonják, illetve - ha az SPB elleni felszámolási vagy csődeljárást a bíróság jogerős végzésben közzéteszi - ha az SPB a jelen szerződésben meghatározott valamely kötelezettségét súlyosan megszegi és az Ügyfélnek a szerződésszegő magatartás abbahagyására irányuló írásbeli felszólításban megjelölt határidőig e magatartásával nem hagy fel. Az SPB-t rendkívüli felmondási jog illeti meg mindazon esetekben, amennyiben az Ügyfél jelen szerződésből, vagy az SPB mindenkor hatályos Üzletszabályzatában és a vonatkozó jogszabályokban foglalt lényeges kötelességeit súlyosan megszegi. Felek az Üzletszabályzatban foglaltakon túl az Ügyfél lényeges kötelességének súlyos megszegéseként értékelik – különösen, de nem kizárólagosan az alábbi eseteket: - amennyiben az Ügyfél az SPB által megkövetelt nyilatkozatokat, dokumentumokat nem készíti el, avagy nem bocsátja az SPB rendelkezésére a jelen szerződésben meghatározott határidőn belül, s azt az SPB felhívásának kézhezvételétől számított 8 napon belül sem pótolja, - amennyiben az Ügyfél a Pmt., vagy a Bszt., illetve egyéb, a gazdálkodás szabályait megsértő magatartásából fakadó felelősségét illetékes szerv jogerősen megállapítja, - amennyiben az Ügyfél a kapcsolattartásra kijelölt személyen keresztül nem érhető el, vagy jelen szerződésből fakadó fizetési kötelezettségeinek az arra nyitva álló határidő eredménytelen elteltét követően az SPB részéről érkezett felszólítás kézhezvételétől számított 8 napon belül sem tesz eleget, - amennyiben az Ügyfél a jelen szerződésből fakadó fizetési kötelezettségének az ott megjelölt határidő eredménytelen elteltét követő megbízotti értesítés kézhezvételétől számított 8 napon belül sem teljesíti, - amennyiben az Ügyfél valamely, a befektetési tanácsadás ellátásához szükséges információt elhallgat az SPB elől, vagy félrevezető tájékoztatást ad, - ha az Ügyfél az esedékes fedezet rendelkezésre bocsátási (kiegészítési, fenntartási), valamint díj-, jutalék- vagy költségfizetési kötelezettségének az SPB ismételt írásbeli felszólítása ellenére sem tett eleget, - ha az Ügyfél az őt terhelő titoktartási kötelezettségét megsérti. A rendkívüli felmondás hatálya azonnali.

  • Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása A fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a honlapról is letölthető nyilatkozat-minta felhasználásával gyakorolhatja.

  • A SZERZŐDÉS FELMONDÁSA Amennyiben az Adóssal, a Zálogkötelezettel kötött szerződés valamely rendelkezését – ide értve a jogszabály, jelen ÁSZF vagy a Hitelintézet Hirdetménye alapján fennálló kötelezettséget is – az érintett fél a kölcsön fennállása alatt olyan módon sérti meg, amelyet a Hitelintézet az érintett féllel, illetve felekkel nem képes tárgyalások és egyezség útján rendezni és ez a Hitelintézet érdekeinek súlyos sérelmét jelenti, a Hitelintézet a megkötött kölcsönszerződést a kölcsönszerződésbe, valamint a jelen fejezetbe foglalt feltételek szerint egyoldalú nyilatkozatával felmondhatja és ezzel a jogviszonyt a jövőre nézve megszüntetheti. A Hitelintézet a felmondást megelőző 12 hónap alatt legalább 5 (Öt) db fizetési felhívást küld Adós részére. A felmondás közvetlenül megelőző utolsó fizetési felszólításban tájékoztatja az Adóst és a Zálogkötelezettet (amennyiben nem azonos az Adóssal) arról a tényről, miszerint ha fizetési kötelezettségének nem tesz eleget, a kölcsönszerződés felmondásra kerül. A fizetési felhívások a felügyeleti szerv ajánlásainak, a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvénynek, és a kölcsönszerződés rendelkezéseinek megfelelő tartalommal kerülnek megküldésre. A Hitelintézet jogosult a kölcsönszerződést azonnali hatállyal felmondani különösen az alábbi – súlyos szerződésszegésnek minősülő – esetekben: • ha az Adós a szerződésből eredő bármely fizetési kötelezettségét annak esedékességét követő 30 napon belül nem teljesíti; • ha az Adós a kölcsönt egészben vagy részben a céljától eltérően használja fel, • ha a kölcsön fedezetéül szolgáló ingatlan biztosíték állaga bármely okból tartósan romlik, vagy hitelbiztosítéki értéke tartósan csökkent, és az Adós, illetve a Zálogkötelezett a Hitelintézet által megjelölt határidőig annak állagát nem állította helyre, vagy a kölcsön fedezetét további ingatlanbiztosítékkal nem, vagy nem kellő mértékben egészíti ki; • ha a kölcsönszerződés alapján a Hitelintézet által megkövetelt vagyonbiztosítás díját az arra kötelezett nem, vagy csak részben fizeti meg, vagy e biztosítási szerződést valamely lényeges részében (pl. kockázati kör, biztosítási összeg) a Hitelintézetre hátrányos módon megváltoztatja; • az Adósnak vagy a Zálogkötelezettnek a fedezet elvonására irányuló magatartása veszélyezteti a kölcsön visszafizetésének lehetőségét; • ha a Zálogkötelezett az ingatlan fedezetben bekövetkezett káresemények miatt a Hitelintézet által helyreállítási kötelezettséggel átadott biztosítási összeget e céltól eltérően használja fel; • ha a kölcsön biztosítékául szolgáló bármely ingatlanra a Hitelintézet előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül olyan jogot, vagy tényt jegyeznek be – a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) által vezetett nyilvántartásba/ingatlan-nyilvántartásba/hitelbiztosítéki nyilvántartásba – ingatlan-nyilvántartásba vagy a földhivatali nyilvántartásban széljeggyel igazolhatóan ilyennek bejegyzése folyamatban van –, amely a Hitelintézet kielégítési jogának lehetséges mértékét vagy igényérvényesítésének lehetséges időpontját a Hitelintézet számára kedvezőtlenül befolyásolhatja (pl. végrehajtási jog, további jelzálogjog); • ha az Adós ezen vagyonára, avagy a jelzálogul lekötött valamelyik zálogtárgyra – a Hitelintézetnek a kölcsönszerződés szerinti követelése kivételével – bármely kötelezettség fejében, akár bírósági, akár más hatósági eljárás indul, avagy valamelyik zálogtárgyra más zálogjogosult a bírósági végrehajtás mellőzésével őt megillető kielégítési jogát gyakorolja; • az Adós, a Zálogkötelezett a kölcsön fedezetével, biztosítékával vagy céljának megvalósulásával kapcsolatos vizsgálatot – figyelmeztetés ellenére – akadályozza, ideértve azt az esetet is, ha a jelen ÁSZF vagy a megkötött szerződések, valamint a jogszabályban előírt adatszolgáltatási, együttműködési kötelezettségét bármely fél megszegi, • ha az Adós a kölcsönszerződésben rögzített hitelcélt bármely okból nem valósítja meg. A felmondás vagy az azonnali hatályú felmondás jelen ÁSZF-ben és/vagy a megkötött kölcsönszerződésekben nem szabályozott eseteiben a Ptk. vonatkozó rendelkezései az irányadóak az alábbiakban kifejtettek szerint. A Hitelintézet azonnali hatállyal felmondhatja a kölcsönt, ha • az Adós körülményeiben lényeges kedvezőtlen változás állt be, és az adós felszólítás ellenére nem ad megfelelő biztosítékot; • a Kölcsönnek a Szerződésben meghatározott célra való fordítása lehetetlen, vagy az Adós a Kölcsönt nem erre a célra használja fel; • az Adós a Hitelintézetet megtévesztette, és ez a Szerződés megkötését vagy annak tartalmát befolyásolta; • az Adós a fizetőképességére vonatkozó, valamint a Kölcsön fedezetével, biztosítékával vagy céljának megvalósulásával kapcsolatos vizsgálatot akadályozza; • az Adós fedezet elvonására irányuló magatartása veszélyezteti a Kölcsön visszafizetésének lehetőségét; • a Kölcsönre nyújtott Biztosíték értéke vagy érvényesíthetősége jelentősen csökkent, és azt az Adós a Hitelintézet felszólítására nem egészíti ki; • az Adós a Szerződés alapján fennálló fizetési kötelezettsége teljesítésével késedelembe esik, és mulasztását felszólításra sem pótolja. • a Hitelintézet jogosult a Szerződést az Adós megfelelő Biztosíték adására történő felszólítása nélkül felmondani, ha nyilvánvaló, hogy az Adós megfelelő Biztosíték nyújtására nem képes. A szerződés kamatot, díjat, költséget érintő, Hitelintézet általi egyoldalú, az ügyfelet hátrányosan érintő módosítása miatti Xxxx általi felmondás szabályait a 2.12.3. pont tartalmazza.

  • Felmondás 7.2.1. Mind a Bank, mind pedig az Ügyfél jogosult - tartozásainak rendezése mellett - a közöttük létrejött határozatlan idejű szerződéseket bármikor, indokolás nélkül, 30 (harminc) napos felmondási idővel felmondani. A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló keretszerződést a Bank 2 (kettő) hónapos felmondási idővel jogosult felmondani. A felmondás a szerződést megszünteti.

  • Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.4.1. A határozatlan idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit a 9.9. pont tartalmazza. A határozatlan idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési és annak járulékai, valamint a szolgáltatás megszüntetés miatti és 4. sz. mellékletben megjelölt díjak megfizetésének kötelezettsége alól.

  • Határozati javaslat Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a Makó és Xxxxxxx Szennyvízcsatornázásának megvalósítására létrejött Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodásának módosítása tárgyú előterjesztést és az alábbi döntést hozta: Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete, mint társult tag úgy határoz, hogy a Makó és Xxxxxxx Szennyvízcsatornázásának megvalósítására létrejött Önkormányzati Társulás Alapító Okiratát hatályon kívül helyezi. A képviselő-testület a határozat végrehajtásáról tájékoztatást nem kér. - Xxxxxxxx Xxxxxx polgármester - Xx. Xxxxxxx Xxxxx jegyző - Társult önkormányzatok - Irattár Kiszombor, 2011. március 30. Az alább felsorolt települési önkormányzatok képviselőtestületei elhatározzák, hogy a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 41. § (1) bekezdésében, valamint a helyi önkormányzatok társulásairól és együttmőködéséről szóló 1997. évi CXXXV. tv. (továbbiakban Ttv.) 16. §-ban kapott felhatalmazás alapján egymással társulva a települések szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása, valamint az ennek megvalósítását szolgáló közös pénzalap létrehozása érdekében önálló jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati társulást (továbbiakban: társulás) hoznak létre és biztosítják annak mőködési feltételeit.

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XVII.1. A biztosítási szerződés alanyai szerződéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevő ügyfél az elektronikus kommunikációhoz előzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címről továbbítja a biztosító felé, – a biztosító bármely ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, azon jognyilatkozatok kivételével, amelyek tekintetében a telefo- non történő jognyilatkozattételt a biztosító csak külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén teszi lehetővé, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén, a biztosító által működtetett internetes szerződéskezelő és ügyfélszolgálati rendszerben (Szerződéseim rendszer) megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén a biztosító Telefonos ügyfélszolgálata útján megtett és a biztosító által hangfelvételen rögzített nyilatkozat formájában. A nyilatkozattételi lehetőséget a biztosító egyes szerződések és nyilatkozattípusok esetében fentiektől eltérően határozhatja meg, illetve továb- bi rendelkezéseket határozhat meg, melyeket a szerződésre vonatkozó általános, vagy különös szerződési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmaz. A biztosítási esemény bejelentésére és határidejére vonatkozó rendelkezéseket a biztosítási szerződésre vonatkozó általános és különös szer- ződési feltételek tartalmazzák.

  • Adathordozhatósághoz való jog Az általános adatvédelmi rendelet 20. cikkével össz- hangban a biztosító, a szerződésen vagy hozzájáruláson alapuló automatizált módon történő adatkezelés esetén, az érintett kérésére, az érintettre vonatkozó, és korábban általa a biztosító rendelkezésére bocsátott személyes adatait tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban kiadja az érintett részére illetve az érintett kérésére, ha az technikailag megvalósítható, az ilyen ada- tokat egy másik adatkezelőnek közvetlenül továbbítja.

  • A szolgáltató általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.3.1. Az előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb mint 60 nap.

  • Lemondási feltételek 1. A szerződéskötéstől az indulás előtti 35. napig történő lemondás esetén adminisztrációs díjat számítunk fel, ami a részvételi díj 10%-a. Ha az utas 34 napon belül mondja vissza a részvételt, úgy a következő (utas által fizetendő) sztornó díjak (útlemondási díjak) érvényesek: 34 - 31 napon belüli lemondás esetén a részvételi díj 25%-a 30 - 21 napon belüli lemondás esetén a részvételi díj 40%-a 20 - 15 napon belüli lemondás esetén a részvételi díj 60%-a 14 - 8 napon belüli lemondás esetén a részvételi díj 80%-a 7 napon belüli lemondás, valamint a meg nem jelenés esetén a teljes részvételi díj 100%-a Kivétel a Részvételi díj fizetés feltételei fejezet 1. pontjában a légitársaságokra vonatkozó eltérő szabályozás.