Tervezői felelősségbiztosítás mintaszakaszok

Tervezői felelősségbiztosítás. Amennyiben a Szerződéses Megállapodás tervezési feladatokat is magában foglal, a Vállalkozó köteles a Szerződés megkötéséig tervezői felelősségbiztosítást kötni (vagy a meglévő felelősségbiztosítását kiterjeszteni) a Szerződéses Megállapodásban meghatározott konkrét feltételek szerint akként, hogy az terjedjen ki a Szerződés tárgyát képező valamennyi tervezői feladatra, és az esetleges alvállalkozói tervezői szolgáltatás mellett a tervezéssel összefüggésben keletkező káresemények személyi sérülésessel, dologi kárral, pénzügyi veszteséggel, valamint személyi sérülés miatt bekövetkező nem vagyoni sérelemdíjjal összefüggő megtérítésre is. A jelen pont szerinti biztosításra vonatkozó fedezetigazolást vagy annak közjegyző által hitelesített másolatát a Szerződés megkötéséig a Megrendelőnek át kell adni. A tervezői felelősségbiztosításnak a Szerződésben a tervezési szolgáltatásra meghatározott Jótállási Időtartam alatt érvényesnek kell lenni.
Tervezői felelősségbiztosítás. 8.32. A Tervező kijelenti, hogy rendelkezik tervezői szolgáltatás ellátására vonatkozó szakmai felelősségbiztosítással, amely esetében: - Kártérítési limit: a biztosítási időszakban káreseményenként legalább nettó 50.000.000 forint és évente legalább nettó 100.000.000 forint. - Önrész: esetleges kárnál a Tervező önrésze nem haladhatja meg a biztosító által elismert kárösszeg 10 %-át - felelősségbiztosításnak ki kell terjednie az ajánlattevő, valamint a Kbt. szerinti alvállalkozók és a Ptk. szerinti valamennyi teljesítési segéd által okozott kárért való felelősségre is - A felelősségbiztosítása szokásos piaci feltételektől a Megrendelő számára hátrányos egyedi kizárásokat nem tartalmazhat.
Tervezői felelősségbiztosítás hatály kombinált 0% min 50.000
Tervezői felelősségbiztosítás. Budapest, ………………………………………. ……………………………………………… ……………………………………………… ………………………………., Tervező Magyar Nemzeti Múzeum, Megrendelő 2 példányt a Megrendelő

Related to Tervezői felelősségbiztosítás

  • Felelősségbiztosítás Amennyiben a Biztosított külföldi tartózkodása során harmadik személynek gondatlanul olyan személyi sérülést vagy dologi kárt okoz, melyekért a Biztosított az adott ország jogrendje szerint kártérítési felelősséggel tartozik, a Biztosító a kártérítési felelősség összegét, a Különös Feltételekben meghatározott összegig fizeti meg a kártérítés jogosultja részére. A felelősségbiztosításra szóló kártérítési limit összegét a Biztosító által biztosítási szolgáltatásként fizetett összeg akkor sem haladhatja meg, ha a térítési kötelezettség több Biztosítottat terhel, illetve több személy lép fel kártérítés iránti igénnyel. Amennyiben több személy lép fel kártérítési igénnyel és a káreseményenkénti biztosítási összeg valamennyi kártérítési követelés kielégítésére nem elegendő, a Biztosító a károsultaknak az őket ért kár arányában fizet kártérítést. A Biztosított és a Károsult egyezsége, a Biztosított felelősségét elismerő nyilatkozata, kártérítés megfizetésére irányuló igényének teljesítése, a Biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha a Biztosító ahhoz előzetesen hozzájárult, vagy azt utólagosan tudomásul vette, a bíróság marasztalása pedig csak akkor, ha a Biztosító a perben részt vett, a Biztosított képviseletéről gondoskodott vagy ezekről lemondott.

  • Biztosítási összeg A biztosító a károkat a szerződésben meghatározott káreseményenkénti összeghatárig téríti meg, amely a szerződő választása alapján a szerződés létrejöttekor 50 000 forinttól (50 000 forintonként emelve) 500 000 fo- rintig terjedhet.

  • A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége (1) A Biztosító biztosítási esemény bekövetkezése esetén teljesíti a külö- nös feltételekben meghatározott szolgáltatásokat, feltéve, ha nem áll- nak fenn a mentesülés esetei. A biztosító szolgáltatását kárbiztosítási szolgáltatásként (a biztosított kárának a szerzôdésben meghatározott módon és mértékben történô megtérítésével vagy a biztosított részére más szolgáltatás teljesítésével), vagy összegbiztosítási szolgáltatás- ként (a szerzôdésben meghatározott összeg megfizetésével) nyújtja.

  • A biztosítási szerződés alanyai Biztosított lehet az a 15–65 év belépési korú személy, aki a jelen kiegészítő biztosítás hatályba lépésének időpont- jában a biztosító kockázatvállalási feltételeinek megfelel. A kiegészítő biztosítás lejáratakor a biztosított életkora nem haladhatja meg a 75 évet (lejárati életkor).

  • Biztosítási esemény bejelentése 302. A biztosítási esemény bejelentésére vonatkozó szabályokat az

  • Biztosító szolgáltatása 299. Biztosítási esemény bekövetkezése esetén a biztosító az alábbi szolgál­ tatásokat nyújtja:

  • A biztosítási szerződés megszűnésének esetei 6.1. Megszűnik a biztosítási szerződés

  • A biztosítási összeg 3.1. A többletszolgáltatás-biztosítás induló biztosítási összege 100 000 Ft, amely a szerződő választása szerint többszörözhető (legfeljebb tízszerezhető).

  • Biztosítási szolgáltatások sürgôsségi orvosi vizsgálat, • sürgôsségi orvosi gyógykezelés, • sürgôsségi kórházi gyógykezelés maximum 30 napig (a Biztosító fenntartja magának a jogot, hogy a külföldi kórházi kezelési költségeket addig az idôpontig vállalja, amíg a kezelôorvossal történt egyeztetés után a beteg állapota lehetôvé teszi Magyarországra történô szállítását további gyógykezelés céljából), • halaszthatatlan mûtét, intenzív ellátás, • sürgôsségi szülészeti ellátás a terhesség betöltött 28. hete elôtt, • orvosi rendelvényre vásárolt gyógyszer költségeinek eredeti számlával igazolt utólagos megtérítése, • mûvégtagok, mankók, rokkant-kocsik és egyéb orvosi felszerelések, készülékek, eszközök orvosi rendelvényre történô kölcsönzése, • szemüveg orvos által rendelt pótlása, személyi sérülést is okozó, dokumentáltan orvosi ellátást igénylô baleset miatt 100,- EUR összeghatárig, • kizárólag sürgôsségi fogászati ellátás, közvetlen fájdalomcsökkentô kezelés, legfeljebb két fogra, foganként max. 120,- EUR összeghatárig, indokolt és szokásos orvosválasztás nélküli általános ellátás költségeire a szolgáltatás igénybevételének helyén érvényes átlagos orvosi díjszabások figyelembevételével. A biztosítási eseménnyel kapcsolatban a Biztosított a Biztosítóval, a Biztosító szolgáltató partnerével vagy ezek megbízottjával szemben felmenti a vizsgálatot vagy kezelést végzô orvost az orvosi titoktartás alól.

  • Biztosított személyek A Biztosított jármû utasterében utazó személyek, kivéve az autóbusz utasait. Ha a Biztosított jármûben a baleset idején az engedélye- zettnél többen utaztak, a személyenként fizetendő bal- esetbiztosítási összeg arányosan csökken.