Szellemi tulajdon (1) A Szerződés teljesítése során a Szolgáltató által létrehozott vagy a Szolgáltató érdekkörében létrejött dokumentumok, tudástár és más anyagok (a továbbiakban: Szellemi alkotások) szerzői jogi védelem alá tartozó szellemi termékek, amelyek tekintetében a személyhez fűződő és a vagyoni jogok kizárólagosan a Szolgáltatót illetik meg a szerzői jogi védelem teljes időtartamára és a Megrendelő csak abban az esetben és olyan terjedelemben szerez azokra vonatkozóan felhasználási jogot, amennyiben ebben a Felek a Szerződésben kifejezetten megállapodtak. (2) Megrendelő a Szolgáltatás létrehozása vagy üzemeltetése során a Szolgáltató által létrehozott Szellemi alkotásokban sem tulajdonjogot, sem szerzői személyhez fűződő és vagyoni jogot semmilyen módon nem szerez, kivéve, ha a Felek a Szerződésben kifejezetten ettől eltérően állapodtak meg. (3) Szolgáltató szavatolja, hogy a Szerződéssel kapcsolatban létrejött Szellemi alkotások feletti rendelkezési jog kizárólagosan megilleti, az arra vonatkozó felhasználást jogosult a Megrendelőnek engedélyezni és kártérítő felelősség mellett kijelenti, hogy nincs olyan harmadik személy, akinek a joga ezt korlátozná, vagy megakadályozná. (4) Az ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a szerzői jogról szóló törvény vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni. (5) A Szolgáltató a Szolgáltatással kapcsolatban létrejött Szellemi alkotásaira vonatkozó felhasználást a Felek külön írásbeli megállapodásban foglalt díjak és feltételek szerint engedélyezi a Megrendelő részére.
Jogfenntartás, tulajdonjogi kikötés Amennyiben Ön korábban már úgy rendelt Árut, hogy azt a kiszállítás során nem vette át (ide nem értve azt az esetet, amikor elállási jogával élt), vagy az Áru nem kereste jelzéssel érkezett vissza az eladóhoz, az Eladó a megrendelés teljesítését a vételár és a szállítási költségek előre történő megfizetéséhez köti. Eladó visszatarthatja az Áru átadását, ameddig nem győződik meg arról, hogy az Áru árának kifizetése sikeresen megtörtént az elektronikus fizetési megoldás használatával (ideértve azt az esetet is, amikor az átutalással fizetett Áru esetén Vásárló a tagállama szerinti pénznemben utalja el a vételárat és az átváltás, valamint a banki jutalékok, költségek miatt Xxxxx nem kapja meg teljes mértékben a vételár és a szállítási díj összegét). Amennyiben az Áru ára nem került teljes mértékben kifizetésre, az Eladó a vételár kiegészítésére hívhatja fel a Vásárlót.
Tulajdonjog-fenntartás 6.1. Szállító a leszállított termékekre vonatkozó tulajdonjogát a teljes vételár és járulékai (pl. ÁFA, esetleges csomagolási, szállítási költség) kiegyenlítéséig fenntartja, amit jogosult, de nem köteles a Hitelbiztosítéki Nyilvántartásba bevezetni. Fizetési késedelem vagy egyéb súlyos szerződésszegés esetén az Szállító felszólítására a Vevő köteles saját költségén az Szállító által megjelölt helyre 2 munkanapon belül visszaszolgáltatni azokat a termékeket, amelyekre tekintettel az Szállító tulajdonjogát fenntartotta. Amennyiben a felszólítás kézhezvétele után a Vevő a termékeket 2 munkanapon belül nem képes kifogástalan műszaki állapotban és eredeti hibátlan csomagolásban visszaszállítani, köteles az áru számla szerinti bruttó értékét azonnal, de legkésőbb a számlán szereplő fizetési határidőig kiegyenlíteni. 6.2. A tulajdonjog fenntartással eladott termékeket a Vevő csak abban az esetben alakíthatja át, dolgozhatja fel, egyesítheti vagy vegyítheti más dologgal, amennyiben ezt Szállító külön megállapodásban jóváhagyta. 6.3. A tulajdonjog fenntartás alá tartozó termékek Vevő általi viszonteladása esetén a viszonteladási vételár teljes összegét a Vevő az Szállítóra engedményezi. A Vevő az engedményezésről köteles az ügyfelét azonnal értesíteni, amely értesítést köteles egyidejűleg az Szállító részére is megküldeni. A Vevő köteles továbbá az engedményezett viszonteladási vételár behajtásához szükséges összes információt az Szállító részére átadni. 6.4. A tulajdonjog fenntartás időtartama alatt tilos a termék zálogjoggal terhelése vagy egyéb megterhelése. 6.5. A Vevő köteles a Szállítót harmadik személy által indított, a tulajdonjogi fenntartással korlátozott terméket érintő bármely peres-, nem peres eljárásról haladéktalanul értesíteni. A Szállító ez által keletkező beavatkozási költségeit a Vevő viseli.
Tulajdonjog fenntartása OROSházaGLAS Kft. fenntartja a tulajdonjogát az általa szállított vagy előállított árukon egészen addig, amíg a megrendelő minden anyagi kötelezettségét nem teljesíti. A vevő köteles meggyőződni arról, hogy az áruk könnyen azonosíthatók maradjanak, és visel minden kockázatot az elvesztésükért vagy értékcsökkenésükért, miután az eladó átadja neki azokat. A megrendelő köteles OROSházaGLAS Kft. tulajdonjogának fenntartásához szükséges formai előírások betartására. Amennyiben harmadik személyek az árun zálogjogot vagy egyéb jogot érvényesítenek, köteles a megrendelő arra, hogy OROSházaGLAS Kft. tulajdonjogát érvényesítse és OROSházaGLAS Kft-t erről késedelem nélkül értesítse. A megrendelő jogosult arra, hogy rendes üzletmenet keretei között a tulajdonjog fenntartással terhelt árut harmadik személynek elidegenítse, illetve feldolgozza. A megrendelő nem tehet az árura vonatkozóan más rendelkezést, különösképpen nem jogosult az árut zálogba adni vagy az árura nézve biztosítéki tulajdon-átruházásra vonatkozó rendelkezést tenni. A megrendelő az áru harmadik személyre történő átruházására csak tulajdonjog-fenntartás mellett jogosult, kivéve, ha az áru átadása azonnali fizetés ellenében történik, és a megrendelő által kapott vételár legalább OROSházaGLAS Kft.-vel szemben fennálló vételár összegét eléri, ebben az esetben OROSházaGLAS Kft. tulajdonjog-fenntartási joga kiterjed a megrendelő által kapott vételárra, de csak OROSházaGLAS Kft.-vel szemben fennálló vételár mértékében. A megrendelő ezennel minden olyan követelését átruházza OROSházaGLAS Kft-re, amely a tulajdonjog-fenntartással terhelt áru harmadik személynek történő elidegenítéséből ered, valamint átruházza OROSházaGLAS Kft-re az ezzel kapcsolatosan megszerzett biztosítékokat is, és OROSházaGLAS Kft. ezennel a fent említett követelések és biztosítékok átruházását elfogadja. Az ezzel kapcsolatosan felmerülő díjakat és illetékeket a megrendelő köteles viselni. A megrendelő ezúton arról is biztosítja OROSházaGLAS Kft-t, hogy áruinak harmadik személyre történő átruházásából eredő követeléseit még eddig nem ruházta át senkire, vagyis azok felett szabadon rendelkezni jogosult. OROSházaGLAS Kft. kötelezi magát arra, hogy az imént említett módón ráruházott követeléseket nem hajtja be addig, amíg a megrendelő a fizetési kötelezettségeit szabályszerűen teljesíti. A megrendelő köteles OROSházaGLAS Kft. ilyen irányú kérésére az adósát a megtörtént követelés átruházásról bizonyítható módon értesíteni, és OROSházaGLAS Kft. felé minden olyan információt közölni, amely a követelés behajtásához szükséges, valamint OROSházaGLAS Kft. számára minden ezzel kapcsolatos dokumentumot megküldeni. A megrendelő kötelezi magát továbbá arra, hogy minden olyan cselekményt és nyilatkozatot megtegyen, amely a követelés-átruházás érvényességéhez szükséges. OROSházaGLAS Kft. ilyen irányú kérésére a megrendelő köteles a formai előírások betartását igazolni. A tulajdonjog-fenntartással terhelt áruk megrendelő általi feldolgozása, átalakítása vagy beépítése minden esetben OROSházaGLAS Kft. javára történik. Amennyiben a tulajdonjog-fenntartással terhelt áru más, nem OROSházaGLAS Kft. tulajdonát képező dologgal feldolgozásra vagy ilyen dologba beépítésre kerül, vagy azzal olyan módon vegyül, hogy elválasztásukra nincs mód, OROSházaGLAS Kft. társtulajdont szerez az újonnan előállt dolgon, méghozzá OROSházaGLAS Kft. tulajdonában álló dolog és a másik dolog értékének arányában. Amennyiben OROSházaGLAS Kft tulajdonában álló áru egy másik ingó dologgal egyesülve egy új dolgot képez és ez az újonnan létrejött dolog jogilag fő dolognak minősül, a felek egyetértenek abban, hogy a megrendelő OROSházaGLAS Kft.-re arányos tulajdonrészt ruház át, ha a fő dolog a megrendelő tulajdonában áll. Ebben az esetben a megrendelő köteles a tulajdonjogot OROSházaGLAS Kft. számára gyakorolni és szükség szerint megvédeni. A vételár teljes kiegyenlítéséig az eladót akadálytalan bejárás illeti meg a vevő helységébe a ki nem fizetett áruk visszaszerzésére.
Általános hálózathasználati irányelvek 3.1. Amennyiben egy felhasználó tevékenysége megsérti a szolgáltató szolgáltatási irányelveit, a szolgáltató fenntartja magának a jogot a szolgáltatás azonnali, előzetes figyelmeztetés nélküli megszüntetésére. A szolgáltató előnyben részesíti a nem helyénvaló viselkedéssel kapcsolatban is az előfizetők tájékoztatását, figyelmeztetését és a felhívást a szabálytalan tevékenység beszüntetésének szükségességére. Azonban a Szolgáltatási irányelvek különösen súlyos vagy azonnali károkat okozó megsértésének a szolgáltatás azonnali félbeszakítása és megszüntetése lehet az eredménye. 3.2. Bármilyen okból is elégtelen vagy esetleg késlekedő a szolgáltató fellépése, hogy érvényre juttassa elvárásait és ezeket az irányelveket, ez soha nem tekinthető jogfeladásnak a részéről. 3.3. Nem szabad a szolgáltatásokat semmilyen törvényt, szabályozást, szabványt, nemzetközi egyezményt vagy díjszabást sértő módon használni. 3.4. Nem szabad semmilyen olyan hálózat, szerver, web lap, adatbázis vagy Internet szolgáltató (beleértve az ingyenesen elérhető szolgáltatásokat is) szabályait vagy szolgáltatási irányelveit megsérteni, melyet a felhasználó a szolgáltató hálózatán keresztül ér el. 3.5. Nem szabad a szolgáltatást becsmérlés, rágalmazás, tisztességtelen, csalárd, trágár, támadó vagy megtévesztő tevékenység céljából használni. 3.6. Tilos fenyegetni, zaklatni, sértegetni vagy megfélemlíteni másokat. 3.7. Tilos szétrombolni, illetve gyengíteni bármelyik számítógép-hálózat biztonságát, más felhasználó jogosultságát jogosulatlanul használni. Tilos bármilyen internetes végpontra, illetve hálózati eszközre való jogosulatlan behatolás, vagy bármilyen ilyen irányú próbálkozás. Tilos bármely végpont működésének megzavarása vagy szándékos túlterhelése (Denial of Service) a szolgáltató hálózatáról vagy annak igénybe vételével. 3.8. Tilos meggátolni más felhasználót abban, hogy használja és élvezze a szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokat. 3.9. Tilos a hálózatot a szerzői jogvédelem alá eső anyagok átvitelére használni, ha az átvitel során mások szerzői joga sérül (pl. tilos kalóz szoftverek átvitele). 3.10. Tilos számítógépes vírusok, férgek szándékos terjesztése, illetve a terjesztéssel való fenyegetés. 3.11. Az irányelvek megsértését, és a szolgáltatás azonnali felfüggesztését jelenti, illetve megszüntetését eredményezheti, ha a szolgáltató hálózatán olyan tevékenység folyik, amely jogszabályt vagy törvényt sért. 3.12. Egyik felhasználó sem gyűjthet adatokat egy másik felhasználóról, az általa forgalmazott információkról, az érintett felhasználó tudta és hozzájárulása nélkül. Ez többek közt azt jelenti, hogy tilos például a felhasználók általi forgalomfigyelés (sniffing). A szolgáltató bizonyos esetekben (például a biztonsági incidensek kezelésekor) jogosult ilyen forgalomfigyelést végezni, de az így kinyert információt csak az eredeti cél (pl. számítógépes betörés megakadályozása) megvalósítására használhatja fel. Ugyanakkor a szolgáltató számlázás és biztonságtechnikai okokból bizonyos, a felhasználók adatforgalmára vonatkozó információt rendszeresen naplóz, de ezeket a naplóban rögzített információkat is csak az eredeti cél megvalósítására használhatja fel.
Az alkalmazandó jogszabályok A jelen Általános Szerződési Feltételekre (továbbiakban: ÁSZF), és a jelen ÁSZF alapján kötött egyedi előfizetői szerződésekre (továbbiakban: Egyedi előfizetői szerződés) különösen, de nem kizárólagosan az alábbi jogszabályok rendelkezései vonatkoznak: a.) az elektronikus hírközlésről szóló 2003 évi C. törvény (a továbbiakban: Eht.), b.) az elektronikus hírközlési előfizetői szerződések részletes szabályairól szóló 22/2020. (XII. 21.) NMHH rendelet (a továbbiakban: Eszr.), c.) az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (Ekertv.)
Személyazonosító iratok a) a közlekedési baleset esetén a járművezető biztosított érvényes jogosítványa, vagy jogosítvány hiányában a vezetésre jogosító irat kiállítására jogosult és illetékes minisztérium által kiadott hivatalos igazolás,
Alkalmazandó jogszabályok Jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv, illetőleg az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, valamint annak végrehajtási rendeletei valamint az NMHH Elnökének rendeletei az irányadóak.
Tájékoztató a fogyasztó vevőt megillető elállási jogról Fogyasztónak a Ptk. 8:1. § 1. bekezdés 3. xxxxxx szerint csak a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy minősül, így jogi személyek nem élhetnek az indokolás nélküli elállási joggal! A fogyasztót a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. § szerint megilleti az indokolás nélküli elállás joga. A fogyasztó az elállási jogát
Közbeszerzési dokumentumok A Közbeszerzési Eljárás során keletkezett dokumentumok a jelen szerződéssel együttesen értelmezendők, és alkalmazandók függetlenül attól, hogy azok fizikai értelemben a jelen szerződés mellékletét képezik-e.