TÁJÉKOZTATÁST NYÚJTÓ SZERVEZETEK. 9.1. A Kbt. 73.§ (4) bekezdés alapján a Kbt. 73.§ (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen az ajánlat különösen, ha nem felel meg azoknak a környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeknek, amelyeket a jogszabályok, vagy kötelezően alkalmazandó kollektív szerződés, illetve a 4. mellékletben felsorolt környezetvédelmi, szociális és munkajogi rendelkezések írnak elő. A Közbeszerzési Hatóság- a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter által minden évben rendelkezésre bocsátott adatszolgáltatás alapján- tájékoztatást tesz közzé honlapján a Magyarországon egyes ágazatokban alkalmazandó kötelező legkisebb munkabérről. 9.2. A Kbt. 73.§ (5) bekezdés alapján az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat a Kbt. 73.§ (4) bekezdés szerinti azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. Az ajánlatkérő a Kbt. 73.§ (4) bekezdésben foglaltakra tekintettel nem köteles a közbeszerzési eljárásban külön információk feltüntetését előírni az ajánlatban, csak azt ellenőrzi, hogy az ajánlatban feltüntetett információk, nem mondanak-e ellent a Kbt. 73.§ (4) bekezdés szerinti követelményeknek. 9.3. Az ajánlatkérő az alábbiak szerint adja meg azon szervezeteknek (hatóságoknak) a nevét és címét (elérhetőségét), amelyektől az ajánlattevő megfelelő tájékoztatást kaphat: Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx Xxxxxx xxxx 36. Telefon: 00-00-000-000, (88) 424-866 Fax: 00-00-000-000 E-mail: xxxxxxxxx@xxx.xxxxx.xx Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége 8200 Veszprém, Batsányi u. 5. Postacím: 8201 Veszprém, Pf. 20. Tel: 00-00-000-000 Fax: 00-00-000-000 E-mail: xxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége 8200 Veszprém, Batsányi u. 5. Postacím: 8201 Veszprém, Pf. 390. Tel: 00-00-000-000 Fax: 00-00-000-000 E-mail: xxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx
Appears in 2 contracts
Samples: Guidelines for Economic Actors, Guidelines for Economic Actors
TÁJÉKOZTATÁST NYÚJTÓ SZERVEZETEK. 9.16.1. A Kbt. 73.§ 73. § (4) bekezdés alapján a Kbt. 73.§ 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen az ajánlat különösen, ha nem felel meg azoknak a környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeknekkövetelmények- nek, amelyeket a jogszabályok, jogszabályok vagy kötelezően alkalmazandó kollektív szerződés, illetve a 4. mellékletben mellék- letben felsorolt környezetvédelmi, szociális és munkajogi rendelkezések írnak elő. A Közbeszerzési Hatóság- Hatóság – a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter által minden évben rendelkezésre rendelkezésére bocsátott adatszolgáltatás alapján- alapján – tájékoztatást tesz közzé honlapján a Magyarországon egyes ágazatokban alkalmazandó kötelező legkisebb munkabérről.
9.26.2. A Kbt. 73.§ 73. § (5) bekezdés alapján az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokban tájékoztatásként tájékoztatás- ként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat a Kbt. 73.§ 73. § (4) bekezdés szerinti azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. Az ajánlatkérő a Kbt. 73.§ 73. § (4) bekezdésben foglaltakra tekintettel nem köteles a közbeszerzési eljárásban eljárás- ban külön információk feltüntetését előírni az ajánlatban, csak azt ellenőrzi, hogy az ajánlatban feltüntetett információk, fel- tüntetett információk nem mondanak-e ellent a Kbt. 73.§ 73. § (4) bekezdés szerinti követelményeknek.
9.36.3. Az ajánlatkérő Ajánlatkérő az alábbiak szerint adja meg azon szervezeteknek (hatóságoknak) a nevét és címét (elérhetőségét), amelyektől az ajánlattevő megfelelő tájékoztatást kaphat: Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx Xxxxxx xxxx 36Xxxxxxxxx x 0. Telefon(központ) Tájékoztatási vonal: +00 00000000 0000 Xxxx, Xxxxxxx xx 00-00-000-000, (88) 424-866 . Tel.: +00 00000000 Fax: 00-00-000-000 +00 00000000 Székhely: 7621 Pécs, Király u. 46. Levelezési cím: 7602 Pécs 2, Pf. 406/1. Tel: +00 00000000 Fax: +00 00000000 E-mail: xxxxxxxxx@xxx.xxxxx.xx Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége 8200 Veszprémxxxxxxxx.xxxxxxxx@xxxxxxx.xxx.xx Székhely: 1145 Budapest, Batsányi Columbus u. 517-23. PostacímLevelezési cím: 8201 Veszprém1590 Budapest, Pf. 2095. Tel.: 00-00-000-000 +00 00000000 Fax: 00-00-000-000 +00 00000000 E-mail: xxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége 8200 Veszprémxxxxxxx@xxxx.xx Székhely: 0000 Xxxx, Batsányi u. 5. Postacím: 8201 Veszprém, Pf. 390Xxxxxxxxx xx 0. Tel: 00-00-000-000 +00 00000000 Fax: 00-00-000-000 +00 00000000 E-mail: xxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xxxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xxx.xx 0000 Xxxx, Xxxxxxxxxx x. 13-15. Postacím: 0000 Xxxx, Xxxxxxxxxx x. 13-15. Telefon: +00 00000000 Fax: +00 00000000 E-mail: xxxx.xxxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xxx.xx 0000 Xxxx, Xxxxxxxxxxx xxx 0. Postacím: 7602 Pécs, Pf.: 101. Telefon: +00 00000000 Fax: +00 00-000000 E-mail: xxxxxxxxx@xxxxxxx.xx Székhely: 0000 Xxxx, Xxxxxxxxx xx 0. Tel: +00 00000000 Fax: +00 00000000 E-mail: xxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xxx.xx Székhely: 1054 Budapest, Akadémia u. 3. Tel: +00 00000000 E-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Szerződés
TÁJÉKOZTATÁST NYÚJTÓ SZERVEZETEK. 9.16.1. A Kbt. 73.§ 73. § (4) bekezdés alapján a Kbt. 73.§ 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen az ajánlat különösen, ha nem felel meg azoknak a környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeknek, amelyeket a jogszabályok, jogszabályok vagy kötelezően alkalmazandó kollektív szerződésszer- ződés, illetve a 4. mellékletben felsorolt környezetvédelmi, szociális és munkajogi rendelkezések rendelke- zések írnak elő. A Közbeszerzési Hatóság- Hatóság – a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter által minden évben rendelkezésre rendelkezésére bocsátott adatszolgáltatás alapján- alapján – tájékoztatást tesz közzé honlapján a Magyarországon egyes ágazatokban alkalmazandó kötelező legkisebb munkabérrőlmunka- bérről.
9.26.2. A Kbt. 73.§ 73. § (5) bekezdés alapján az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokban tájékoztatásként tájé- koztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást tájékozta- tást kaphat a Kbt. 73.§ 73. § (4) bekezdés szerinti azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés teljesí- tés során meg kell felelni. Az ajánlatkérő a Kbt. 73.§ 73. § (4) bekezdésben foglaltakra tekintettel tekintet- tel nem köteles a közbeszerzési eljárásban külön információk feltüntetését előírni az ajánlatbanaján- latban, csak azt ellenőrzi, hogy az ajánlatban feltüntetett információk, információk nem mondanak-e ellent el- lent a Kbt. 73.§ 73. § (4) bekezdés szerinti követelményeknek.
9.36.3. Az ajánlatkérő Ajánlatkérő az alábbiak szerint adja meg azon szervezeteknek (hatóságoknak) a nevét és címét (elérhetőségét), amelyektől az ajánlattevő megfelelő tájékoztatást kaphat: Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv CímKomárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkaügyi és Munkavédelmi Ellenőrzési Osztálya 2800 Tatabánya, Bárdos L. u.2. tel: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx Xxxxxx xxxx 36. Telefon06- (34) 512-470 fax: 0006- (34) 512-00-000-000, (88) 424-866 Fax: 00-00-000-000 477 E-mail: xxxxxxxxx@xxx.xxxxx.xx Veszprém xxxxxxxxxxxxxx.xxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xxx.xx Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal cím: 1000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 0. Telefon: +00-0-000-0000 Fax: +00-0-000-0000. Kék szám (mobilhálózatból is hívható): 06-40/42-42-42 Egészségvédelem: Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi Népegészségügyi Főosztály Cím: 2800 Tatabánya, Bárdos L. u.2 Tel.: (34) 34/795-853 Fax: (34) 795-926 E-mail: xxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xxx.xx Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége 8200 VeszprémVízügyi Főfelügyelőség 1016 Budapest, Batsányi Mészáros u. 5. Postacím: 8201 Veszprém58/a. 1539 Budapest, Pf. 20675. Tel.: 00-00-0001/0000-000 Fax: 00-00-0001/0000-000 EHonlap: xxx.xxxxxxxxxxxxxxxxxxx.xxx.xx Emberi Erőforrások Minisztériuma, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság Székhely: 1054 Budapest, Báthory u. 10. Telefonszám: 06-1-795-54-78 e-mail: xxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége 8200 Veszprém, Batsányi xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx Megnevezés: Budapesti Bányakapitányság Cím: 1145 Budapest Columbus u. 517-23. Postacím: 8201 Veszprém, Pf1100 Xxxxxxxx Xxxxxxxx x. 07-23. 390. TelTelefon: (00-0) 000-0000 Fax: (00-0) 000-000 Fax0000 Email: 00xxx@xxxx.xx A területileg illetékes bányakapitányságok elérhetősége a xxx.xxxx.xx internet-00-000-000 E-mail: xxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xxcímen ta- lálható.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Szerződés
TÁJÉKOZTATÁST NYÚJTÓ SZERVEZETEK. 9.1. A Kbt. 73.§ 73. § (4) bekezdés alapján bekezdésben foglaltak értelmében a Kbt. 73.§ 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen az ajánlat különösen, ha nem felel meg azoknak a környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeknek, amelyeket a jogszabályok, jogszabályok vagy kötelezően alkalmazandó kollektív szerződés, illetve a 4. mellékletben felsorolt környezetvédelmi, szociális és munkajogi munka- jogi rendelkezések írnak elő. A Közbeszerzési Hatóság- Hatóság – a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter által minden évben rendelkezésre rendelkezésére bocsátott adatszolgáltatás alapján- tájékoztatást alapján – tájékozta- tást tesz közzé honlapján a Magyarországon egyes ágazatokban alkalmazandó kötelező legkisebb leg- kisebb munkabérről.
9.2. A Kbt. 73.§ 73. § (5) bekezdés alapján az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokban tájékoztatásként tájé- koztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat a Kbt. 73.§ 73. § (4) bekezdés szerinti azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. Az ajánlatkérő a Kbt. 73.§ 73. § (4) bekezdésben foglaltakra tekintettel nem köteles a közbeszerzési eljárásban külön információk feltüntetését előírni az ajánlatban, csak azt ellenőrzi, hogy az ajánlatban feltüntetett információk, információk nem mondanak-e ellent a Kbt. 73.§ 73. § (4) bekezdés szerinti követelményeknek.
9.3. Az ajánlatkérő Ajánlatkérő az alábbiak szerint adja meg azon szervezeteknek (hatóságoknak) a nevét és címét (elérhetőségét), amelyektől az ajánlattevő megfelelő tájékoztatást kaphat: Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv CímTolna Megyei Kormányhivatal Szekszárdi Járási Hivatala Foglalkoztatási, Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály Munkaügyi és Munka- védelmi Osztály 0000 Xxxxxxxxx, Xxxxx Xxxxxx xxx 11-13 tel: (74) 505-677 fax: (74) 311-773 E-mail: xxx@xxxxx.xxx.xx Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx Xxxxxx xxxx 36Xxxxxxxxx x. 2. Telefon: 00+00-000-000-000, (88) 424-866 0000 Fax: 00+00-000-000-000 E0000. Kék szám (mobilhálózatból is hívható): 06-mail: xxxxxxxxx@xxx.xxxxx.xx Veszprém 40/42-42-42 Pest Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi Környezetvédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége 8200 VeszprémTermészetvédelmi Főosztály (korábbi OKTF) 1016 Budapest, Batsányi Xxxxxxxx u. 5. Postacím: 8201 Veszprém58/a. 1539 Budapest, Pf. 20675. Tel.: 00-00-0001/0000-000 Fax: 1/0000-000 Email: xxxxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx Országos Közegészségügyi Intézet Cím: 1097 Xxxxxxxx, Xxxxxx Xxxxxxx út 2-6. Levelezési cím: 1437 Budapest, Pf. 839. Központi telefonszám: 00-000-000-000 E0000 Központi faxszám: 00-0-000-0000 Fogyatékossággal élők esélyegyenlősége: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság Székhely: 1054 Budapest, Báthory u. 10. Telefonszám: 06-1-795-54-78 e-mail: xxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx A Magyar Bányászati és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége 8200 Veszprém, Batsányi Földtani Hivatal területileg illetékes bányakapitányságai Megnevezés: Budapesti Bányakapitányság Cím: 1145 Budapest Columbus u. 517-23. Postacím: 8201 Veszprém, Pf0000 Xxxxxxxx Xxxxxxxx x. 17-23. 390. TelTelefon: (00-0) 000-0000 Fax: (00-0) 000-000 Fax0000 Email: 00xxx@xxxx.xx A területileg illetékes bányakapitányságok elérhetősége a xxx.xxxx.xx internet-00-000-000 E-mail: xxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xxcímen ta- lálható.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Eljárás
TÁJÉKOZTATÁST NYÚJTÓ SZERVEZETEK. 9.1. A Kbt. 73.§ (4) bekezdés alapján a Kbt. 73.§ (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen az ajánlat különösen, ha nem felel meg azoknak a környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeknek, amelyeket a jogszabályok, vagy kötelezően alkalmazandó kollektív szerződés, illetve a 4. mellékletben felsorolt környezetvédelmi, szociális és munkajogi rendelkezések írnak elő. A Közbeszerzési Hatóság- a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter által minden évben rendelkezésre bocsátott adatszolgáltatás alapján- tájékoztatást tesz közzé honlapján a Magyarországon egyes ágazatokban alkalmazandó kötelező legkisebb munkabérről.
9.2. A Kbt. 73.§ (5) bekezdés alapján az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat a Kbt. 73.§ (4) bekezdés szerinti azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. Az ajánlatkérő a Kbt. 73.§ (4) bekezdésben foglaltakra tekintettel nem köteles a közbeszerzési eljárásban külön információk feltüntetését előírni az ajánlatban, csak azt ellenőrzi, hogy az ajánlatban feltüntetett információk, nem mondanak-e ellent a Kbt. 73.§ (4) bekezdés szerinti követelményeknek.
9.3. Az ajánlatkérő az alábbiak szerint adja meg azon szervezeteknek (hatóságoknak) a nevét és címét (elérhetőségét), amelyektől az ajánlattevő megfelelő tájékoztatást kaphat: Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx Xxxxxx xxxx 36. Telefon: 00-00-000-000, (88) 424-866 Fax: 00-00-000-000 E-mail: xxxxxxxxx@xxx.xxxxx.xx Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége 8200 Veszprém0000 Xxxxxxxx, Batsányi u. Xxxxxxxx x. 5. Postacím: 8201 Veszprém0000 Xxxxxxxx, PfXx. 20. Tel: 00-00-000-000 Fax: 00-00-000-000 E-mail: xxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége 8200 Veszprém0000 Xxxxxxxx, Batsányi u. Xxxxxxxx x. 5. Postacím: 8201 Veszprém0000 Xxxxxxxx, PfXx. 390. Tel: 00-00-000-000 Fax: 00-00-000-000 E-mail: xxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx
Appears in 1 contract
Samples: Guidelines for Economic Actors
TÁJÉKOZTATÁST NYÚJTÓ SZERVEZETEK. 9.18.1. A Kbt. 73.§ 73. § (4) bekezdés alapján a Kbt. 73.§ 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen az ajánlat különösen, ha nem felel meg azoknak a környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeknek, amelyeket a jogszabályok, jogszabályok vagy kötelezően alkalmazandó kollektív szerződés, illetve a 4. mellékletben felsorolt környezetvédelmi, szociális és munkajogi rendelkezések írnak elő. A Közbeszerzési Hatóság- Hatóság – a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter által minden évben rendelkezésre rendelkezésére bocsátott adatszolgáltatás alapján- alapján – tájékoztatást tesz közzé honlapján a Magyarországon egyes ágazatokban alkalmazandó kötelező legkisebb munkabérről.
9.28.2. A Kbt. 73.§ 73. § (5) bekezdés alapján az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat a Kbt. 73.§ 73. § (4) bekezdés szerinti azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. Az ajánlatkérő a Kbt0000 Xxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0. 73.§ Postacím: 3501 Miskolc Pf. 173. tel: +36 (446) bekezdésben foglaltakra tekintettel nem köteles a közbeszerzési eljárásban külön információk feltüntetését előírni az ajánlatban, csak azt ellenőrzi, hogy az ajánlatban feltüntetett információk, nem mondanak500-e ellent a Kbt. 73.§ 570 fax: +36 (446) bekezdés szerinti követelményeknek.
9.3. Az ajánlatkérő az alábbiak szerint adja meg azon szervezeteknek (hatóságoknak) a nevét és címét (elérhetőségét), amelyektől az ajánlattevő megfelelő tájékoztatást kaphat: Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx Xxxxxx xxxx 36. Telefon: 00500-00-000-000, (88) 424-866 Fax: 00-00-000-000 580 E-mail: xxxxxxxxx@xxx.xxxxx.xx Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége 8200 Veszprémxxxxxxxx-xxxxxxxxxxxx@xxxxxx.xxx.xx 0000 Xxxxxxx, Batsányi u. 5Xxxxxx xxxx 00-00. Postacím: 8201 Veszprém3550 Miskolc, Pf.: 286. 20tel: +36 (46) 514-200 fax: +36 (46) 514-285 e-mail: xxxxxxxxxx@xxx.xxx.xx 0000 Xxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0. TelTelefon: 00+36 (46) 517-00302 Telefax: +36 (46) 517-000-000 Fax: 00-00-000-000 399 E-mail: xxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége 8200 Veszprémxxxxxxxxx.xx.xxxxxxx@xxxxxx.xxx.xx 3525 Miskolc, Batsányi Dóczy J. u. 56. PostacímTelefon: 8201 Veszprém, Pf. 390. Tel+36 (46) 515-710; +36 (46) 515-732 Telefax: 00+36 (46) 795-00-000-000 Fax: 00-00-000-000 736 E-mail: xxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xxxxxxxxx@xxxxxx.xxx.xx
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Eljárás Dokumentáció
TÁJÉKOZTATÁST NYÚJTÓ SZERVEZETEK. 9.18.1. A Kbt. 73.§ 73. § (4) bekezdés alapján a Kbt. 73.§ 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen az ajánlat különösen, ha nem felel meg azoknak a környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeknek, amelyeket a jogszabályok, jogszabályok vagy kötelezően alkalmazandó kollektív szerződés, illetve a 4. mellékletben felsorolt környezetvédelmi, szociális és munkajogi rendelkezések írnak elő. A Közbeszerzési Hatóság- Hatóság – a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter által minden évben rendelkezésre rendelkezésére bocsátott adatszolgáltatás alapján- alapján – tájékoztatást tesz közzé honlapján a Magyarországon egyes ágazatokban alkalmazandó kötelező legkisebb munkabérről.
9.28.2. A Kbt. 73.§ 73. § (5) bekezdés alapján az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat a Kbt. 73.§ 73. § (4) bekezdés szerinti azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. Az ajánlatkérő a KbtBorsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatal Foglalkoztatási, Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztály; Munkaügyi és Munkavédelmi Ellenőrzési Osztály 0000 Xxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0. 73.§ Postacím: 3501 Miskolc Pf. 173. tel: +36 (446) bekezdésben foglaltakra tekintettel nem köteles a közbeszerzési eljárásban külön információk feltüntetését előírni az ajánlatban, csak azt ellenőrzi, hogy az ajánlatban feltüntetett információk, nem mondanak500-e ellent a Kbt. 73.§ 570 fax: +36 (446) bekezdés szerinti követelményeknek.
9.3. Az ajánlatkérő az alábbiak szerint adja meg azon szervezeteknek (hatóságoknak) a nevét és címét (elérhetőségét), amelyektől az ajánlattevő megfelelő tájékoztatást kaphat: Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx Xxxxxx xxxx 36. Telefon: 00500-00-000-000, (88) 424-866 Fax: 00-00-000-000 580 E-mail: xxxxxxxxx@xxx.xxxxx.xx Veszprém xxxxxxxx-xxxxxxxxxxxx@xxxxxx.xxx.xx Nemzeti Adó- és Vámhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi Adó- és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége 8200 VeszprémVámigazgatósága 0000 Xxxxxxx, Batsányi u. 5Xxxxxx xxxx 00-00. Postacím: 8201 Veszprém3550 Miskolc, Pf.: 286. 20tel: +36 (46) 514-200 fax: +36 (46) 514-285 e-mail: xxxxxxxxxx@xxx.xxx.xx Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatala Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály 0000 Xxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0. TelTelefon: 00+36 (46) 517-00302 Telefax: +36 (46) 517-000-000 Fax: 00-00-000-000 399 E-mail: xxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx Veszprém xxxxxxxxx.xx.xxxxxxx@xxxxxx.xxx.xx Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi Gyámügyi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége 8200 VeszprémIgazságügyi Főosztály, Batsányi Szociális és Gyámügyi Osztály 3525 Miskolc, Dóczy J. u. 56. PostacímTelefon: 8201 Veszprém, Pf. 390. Tel+36 (46) 515-710; +36 (46) 515-732 Telefax: 00+36 (46) 795-00-000-000 Fax: 00-00-000-000 736 E-mail: xxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xxxxxxxxx@xxxxxx.xxx.xx
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Dokumentumok
TÁJÉKOZTATÁST NYÚJTÓ SZERVEZETEK. 9.16.1. A Kbt. 73.§ 73. § (4) bekezdés alapján a Kbt. 73.§ 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen az ajánlat különösen, ha nem felel meg azoknak a környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeknek, amelyeket a jogszabályok, jogszabályok vagy kötelezően alkalmazandó kollektív szerződésszer- ződés, illetve a 4. mellékletben felsorolt környezetvédelmi, szociális és munkajogi rendelkezések rendelke- zések írnak elő. A Közbeszerzési Hatóság- Hatóság – a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter által minden évben rendelkezésre rendelkezésére bocsátott adatszolgáltatás alapján- alapján – tájékoztatást tesz közzé honlapján a Magyarországon egyes ágazatokban alkalmazandó kötelező legkisebb munkabérrőlmunka- bérről.
9.26.2. A Kbt. 73.§ 73. § (5) bekezdés alapján az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokban tájékoztatásként tájé- koztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat a Kbt. 73.§ 73. § (4) bekezdés szerinti azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. Az ajánlatkérő a Kbt. 73.§ 73. § (4) bekezdésben foglaltakra tekintettel nem köteles a közbeszerzési eljárásban külön információk feltüntetését előírni az ajánlatban, csak azt ellenőrzi, hogy az ajánlatban feltüntetett információk, információk nem mondanak-e ellent a Kbt. 73.§ 73. § (4) bekezdés szerinti követelményeknek.
9.36.3. Az ajánlatkérő Ajánlatkérő az alábbiak szerint adja meg azon szervezeteknek (hatóságoknak) a nevét és címét (elérhetőségét), amelyektől az ajánlattevő megfelelő tájékoztatást kaphat: Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv CímLevelezési cím: 9001 Pf.:613. Tel.: (96)261-659 Fax: (96)593-325 Honlap: xxx.xxxxx.xx Munkavédelmi és munkaügyi főigazgató-helyettes 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx xxxxx 00. Telefon: 00 0 000 0000, 00 0 000 0000 Fax: 00 0 000 0000 E-mail: xxxxx@xxxx.xxx.xx Honlap: xxx.xxxx.xxx.xx Levelezési cím: 1590 Budapest, Pf. 95 Tel.: +00-0-000-0000 Fax: +00-0-000-0000 Honlap: xxx.xxxx.xx Adózás tekintetében: Tel.: +36 (96) 616-000 Fax: +36 (96) 616-033 Honlap: xxx.xxxx.xx X-0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx xxxxx tér 4. Levelezési cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx Xxxxxx xxxx 3600-00. Telefon: +00-00-0-000-0000 Fax: +00-00-0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xxx.xx Honlap: xxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx-xxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx Környezetvédelem tekintetében: Vidékfejlesztési Minisztérium Székhely: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx Xxxxx tér 11. Postai cím: 1860 Budapest Telefon: 00-000-000-000, (88) 424-866 Fax0000 Telefax: 00-000-000-000 E0000 Honlap: xxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxxxxxxxx-xxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx A területileg illetékes bányakapitányságok elérhetősége a xxx.xxxx.xx internet-mail: xxxxxxxxx@xxx.xxxxx.xx Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége 8200 Veszprém, Batsányi u. 5. Postacím: 8201 Veszprém, Pf. 20. Tel: 00-00-000-000 Fax: 00-00-000-000 E-mail: xxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége 8200 Veszprém, Batsányi u. 5. Postacím: 8201 Veszprém, Pf. 390. Tel: 00-00-000-000 Fax: 00-00-000-000 E-mail: xxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xxcímen ta- lálható.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Eljárás
TÁJÉKOZTATÁST NYÚJTÓ SZERVEZETEK. 9.1. A Kbt. 73.§ 73. § (4) bekezdés alapján a Kbt. 73.§ 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen az ajánlat különösen, ha nem felel meg azoknak a környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeknek, amelyeket a jogszabályok, jogszabályok vagy kötelezően alkalmazandó kollektív szerződésszer- ződés, illetve a 4. mellékletben felsorolt környezetvédelmi, szociális és munkajogi rendelkezések rendelke- zések írnak elő. A Közbeszerzési Hatóság- Hatóság – a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter által minden évben rendelkezésre rendelkezésére bocsátott adatszolgáltatás alapján- alapján – tájékoztatást tesz közzé honlapján a Magyarországon egyes ágazatokban alkalmazandó kötelező legkisebb munkabérrőlmunka- bérről.
9.2. A Kbt. 73.§ 73. § (5) bekezdés alapján az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokban tájékoztatásként tájé- koztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást tájékozta- tást kaphat a Kbt. 73.§ 73. § (4) bekezdés szerinti azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés teljesí- tés során meg kell felelni. Az ajánlatkérő a Kbt. 73.§ 73. § (4) bekezdésben foglaltakra tekintettel tekintet- tel nem köteles a közbeszerzési eljárásban külön információk feltüntetését előírni az ajánlatbanaján- latban, csak azt ellenőrzi, hogy az ajánlatban feltüntetett információk, információk nem mondanak-e ellent el- lent a Kbt. 73.§ 73. § (4) bekezdés szerinti követelményeknek.
9.3. Az ajánlatkérő Ajánlatkérő az alábbiak szerint adja meg azon szervezeteknek (hatóságoknak) a nevét és címét (elérhetőségét), amelyektől az ajánlattevő megfelelő tájékoztatást kaphat: Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv CímNAV Csongrád Megyei Adó és Vámigazgatósága-Hódmezővásárhelyi Kirendeltség Hódmezővásárhelyi kirendeltség: 0000 Xxxxxxxx6800 Hódmezővásárhely, Xxxxxx Xxxxxx xxxx 36Kinizsi u. 1.. Kék szám (mobilhálózatból is hívható): +00 00 000000 Csongrád Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Székhely: 6721 Szeged, Felső – Tisza part 17. Postacím: 6701 Szeged, Felső – Tisza part 17. Telefon: 00(62) 681-00-000-000, (88) 424-866 Fax: 00-00-000-000 681 E-mail: xxxxxxxxx@xxx.xxxxx.xx Veszprém xxxx@xxxxxxxx.xxx.xx Honlap: xxxx.xxxxx.xx Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége 8200 VeszprémHódmezővásárhelyi Járási Hivatala Népegészségügyi Osz- tály 6800 Hódmezővásárhely, Batsányi Xxx X. xx 00. Tel: (62) 681-043 Fax: (62) 681-044 Emberi Erőforrások Minisztériuma, Társadalmi Felzárkóztatásért Felelős Államtitkárság Cím: 1054 Budapest, Báthory u. 510. Központi telefonszám: +00-0-000-0000 1054 Budapest, Xxxxxx Xxxx u. 2. Postacím: 8201 Veszprém1369 Budapest, Pf.: 481. 20. TelTelefon: 00(06 80) 204-00-292; (00 0) 000-000 0000 Fax: 00-00-(00 0) 000-000 E0000 Email: xxxxxxxxxxxxxxxx-xxx@xxx.xxx.xx Jász-mailNagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal, Műszaki Engedélyeztetési és Fogyasztóvé- delmi Főosztály, Bányászati Osztály Cím: xxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége 8200 Veszprém5000 Szolnok, Batsányi u. 5Hősök tere 6. Postacím: 8201 Veszprém, 5001 Szolnok Pf. 390. Tel.: 00164 Telefon: (36-0056) 512-000-000 319 Fax: 00(36-0056) 512-000337 Email: xxxx@xxxx.xx A végzett tevékenység leírása: Bács-000 EKiskun, Békés, Csongrád és Jász-mail: xxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xxNagykun-Szolnok megye közigazgatási területén a bányafelügyelet hatáskörébe tartozó hatósági ügyekben - jogszabályban meghatározott esetek kivételével - első fokon jár el.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
TÁJÉKOZTATÁST NYÚJTÓ SZERVEZETEK. 9.16.1. A Kbt. 73.§ 73. § (4) bekezdés alapján a Kbt. 73.§ 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen az ajánlat különösen, ha nem felel meg azoknak a környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeknek, amelyeket a jogszabályok, jogszabályok vagy kötelezően alkalmazandó kollektív szerződésszer- ződés, illetve a 4. mellékletben felsorolt környezetvédelmi, szociális és munkajogi rendelkezések rendelke- zések írnak elő. A Közbeszerzési Hatóság- Hatóság – a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter által minden évben rendelkezésre rendelkezésére bocsátott adatszolgáltatás alapján- alapján – tájékoztatást tesz közzé honlapján a Magyarországon egyes ágazatokban alkalmazandó kötelező legkisebb munkabérrőlmunka- bérről.
9.26.2. A Kbt. 73.§ 73. § (5) bekezdés alapján az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokban tájékoztatásként tájé- koztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást tájékozta- tást kaphat a Kbt. 73.§ 73. § (4) bekezdés szerinti azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés teljesí- tés során meg kell felelni. Az ajánlatkérő a Kbt. 73.§ 73. § (4) bekezdésben foglaltakra tekintettel tekintet- tel nem köteles a közbeszerzési eljárásban külön információk feltüntetését előírni az ajánlatbanaján- latban, csak azt ellenőrzi, hogy az ajánlatban feltüntetett információk, információk nem mondanak-e ellent el- lent a Kbt. 73.§ 73. § (4) bekezdés szerinti követelményeknek.
9.36.3. Az ajánlatkérő Ajánlatkérő az alábbiak szerint adja meg azon szervezeteknek (hatóságoknak) a nevét és címét (elérhetőségét), amelyektől az ajánlattevő megfelelő tájékoztatást kaphat: Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv CímKomárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkaügyi és Munkavédelmi Ellenőrzési Osztálya 2800 Tatabánya, Bárdos L. u.2. tel: 06- (34) 512-470 fax: 06- (34) 512-477 E-mail: xxxxxxxxxxxxxx.xxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xxx.xx Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx Xxxxxx xxxx 36Xxxxxxxxx x. 2. Telefon: 00+00-000-000-000, (88) 424-866 0000 Fax: 00+00-000-000-000 0000. Kék szám (mobilhálózatból is hívható): 06-40/42-42-42 Egészségvédelem: Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Cím: 2800 Tatabánya, Bárdos L. u.2 Tel.: (34) 34/795-853 Fax: (34) 795-926 E-mail: xxxxxxxxx@xxx.xxxxx.xx Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi xxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xxx.xx Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége 8200 VeszprémVízügyi Főfelügyelőség 1016 Budapest, Batsányi Mészáros u. 5. Postacím: 8201 Veszprém58/a. 1539 Budapest, Pf. 20675. Tel.: 00-00-0001/0000-000 Fax: 00-00-0001/0000-000 EHonlap: xxx.xxxxxxxxxxxxxxxxxxx.xxx.xx Emberi Erőforrások Minisztériuma, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság Székhely: 1054 Budapest, Báthory u. 10. Telefonszám: 06-1-795-54-78 e-mail: xxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége 8200 Veszprém, Batsányi xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx Cím: 1145 Budapest Columbus u. 517-23. Postacím: 8201 Veszprém, Pf0000 Xxxxxxxx Xxxxxxxx x. 17-23. 390. TelTelefon: (00-0) 000-0000 Fax: (00-0) 000-000 Fax0000 Email: 00xxx@xxxx.xx A területileg illetékes bányakapitányságok elérhetősége a xxx.xxxx.xx internet-00-000-000 E-mail: xxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xxcímen ta- lálható.
Appears in 1 contract
Samples: Public Procurement Announcement
TÁJÉKOZTATÁST NYÚJTÓ SZERVEZETEK. 9.1. A Kbt. 73.§ (4) bekezdés alapján a Kbt. 73.§ (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen az ajánlat különösen, ha nem felel meg azoknak a környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeknek, amelyeket a jogszabályok, vagy kötelezően alkalmazandó kollektív szerződés, illetve a 4. mellékletben felsorolt környezetvédelmi, szociális és munkajogi rendelkezések írnak elő. A Közbeszerzési Hatóság- a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter által minden évben rendelkezésre bocsátott adatszolgáltatás alapján- tájékoztatást tesz közzé honlapján a Magyarországon egyes ágazatokban alkalmazandó kötelező legkisebb munkabérről.
9.2. A Kbt. 73.§ (5) bekezdés alapján az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat a Kbt. 73.§ (4) bekezdés szerinti azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. Az ajánlatkérő a Kbt. 73.§ (4) bekezdésben foglaltakra tekintettel nem köteles a közbeszerzési eljárásban külön információk feltüntetését előírni az ajánlatban, csak azt ellenőrzi, hogy az ajánlatban feltüntetett információk, nem mondanak-e ellent a Kbt. 73.§ (4) bekezdés szerinti követelményeknek.
9.3. Az ajánlatkérő az alábbiak szerint adja meg azon szervezeteknek (hatóságoknak) a nevét és címét (elérhetőségét), amelyektől az ajánlattevő megfelelő tájékoztatást kaphat: Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv CímNAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatósága – Veszprémi központi ügyfélszolgálat 8200 Veszprém, Brusznyai Á. U. 22-26. Tel.: +36 (88) 577-300 Fax.: +36 (88) 577-317 Veszprém Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály 8200 Veszprém, Xxxxxx Xxxxxx u. 36. Te.: 00 00 000-000 Fax.: 00 00 000-000 Email.: xxxxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxxxxxx.xx Veszprém Megyei Katasztrófavédelemi Igazgatóság 0000 Xxxxxxxx, Xxxxx Xxxxxx xx 31. Tel.: 88/620-800 Fax.: 88/620-809 Email.: xxxxxxxx.xxx@xxxxxx.xxx.xx Veszprém Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve 8200 Veszprém, Xxxxxx xxxx xxxxxx u. 36. TelefonTel.: 00 000-000 Fax.: 00 000-000 Email.: xxxxx.xxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxxx.xxx.xx Fogyatékossággal élők esélyegyenlősége: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Társadalmi Felzárkóztatásért Felelős Államtitkárság 1054 Budapest, Báthory u. 10. Tel.: 00-000-000-000, (88) 424-866 Fax: 00-00-000-000 E-mail00 Email.: xxxxxxxxx@xxx.xxxxx.xx xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx Munkavállalók védelme és a munkafeltételekre vonatkozó kötelezettségek: Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Szerve Munkavédelmi Felügyelősége 8200 VeszprémFelügyelőség 0000 Xxxxxxxx, Batsányi u. Xxxxxxxx x. 5. PostacímTel.: 8201 Veszprém, Pf. 20. Tel: 00-00-00 000-000 Fax.: 00-00-00 000-000 E-mailEmail: xxxxxxxx-xx-xxxxxx-xx@xxxx.xxx.xx xxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége 8200 Veszprémfelügyelőség: 0000 Xxxxxxxx, Batsányi u. Xxxxxxxx x. 5. PostacímTel.: 8201 Veszprém, Pf. 390. Tel: 00-00-00 000-000 Fax.: 00-00-00 000-000 E-mailEmail: xxxxxxxx-xx-xxxxxx-xx@xxxx.xxx.xx xxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx
Appears in 1 contract
Samples: Guidelines for Economic Actors
TÁJÉKOZTATÁST NYÚJTÓ SZERVEZETEK. 9.1. A Kbt. 73.§ 73. § (4) bekezdés alapján a Kbt. 73.§ 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen az ajánlat különösen, ha nem felel meg azoknak a környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeknek, amelyeket a jogszabályok, jogszabályok vagy kötelezően alkalmazandó kollektív szerződés, illetve a 4. mellékletben felsorolt környezetvédelmi, szociális és munkajogi rendelkezések írnak elő. A Közbeszerzési Hatóság- Hatóság – a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter által minden évben rendelkezésre rendelkezésére bocsátott adatszolgáltatás alapján- alapján – tájékoztatást tesz közzé honlapján a Magyarországon egyes ágazatokban alkalmazandó kötelező legkisebb munkabérről.
9.2. A Kbt. 73.§ 73. § (5) bekezdés alapján az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat a Kbt. 73.§ 73. § (4) bekezdés szerinti azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. Az ajánlatkérő a Kbt. 73.§ 73. § (4) bekezdésben foglaltakra tekintettel nem köteles a közbeszerzési eljárásban külön információk feltüntetését előírni az ajánlatban, csak azt ellenőrzi, hogy az ajánlatban feltüntetett információk, információk nem mondanak-e ellent a Kbt. 73.§ 73. § (4) bekezdés szerinti követelményeknek.
9.3. Az ajánlatkérő Ajánlatkérő az alábbiak szerint adja meg azon szervezeteknek (hatóságoknak) a nevét és címét (elérhetőségét), amelyektől az ajánlattevő megfelelő tájékoztatást kaphat: Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv Cím: 1135 Budapest, Lehel u. 43-47. Levélcím: 1381 Budapest, Pf.: 1265. E-mail: xxxxxx-xx@xxx.xx Telefon: (0) 000-0000 Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 2. Telefon: +00-0-000-0000 Fax: +00-0-000-0000. Kék szám (mobilhálózatból is hívható): 06-40/42-42-42 Pest Megyei Kormányhivatal, Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx x. 58/A-B E-mail: xxxxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx EMMI Országos Tisztifőorvosi Feladatokért Felelős Helyettes Államtitkárság Cím: 1054 Budapest, Akadémia u. 3. Levelezési cím: 1884 Budapest, Pf. 1. Központi telefonszám: 00-0-000-0000 Email: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx Xxxxxx xxxx 36Xxxxxxx x. 10. Központi telefonszám: +00-0-000-0000 Megnevezés: Budapesti Bányakapitányság Cím: 1145 Budapest Columbus u. 17-23. Postacím: 0000 Xxxxxxxx Xxxxxxxx x. 17-23. Telefon: (00-0) 000-0000 Fax: (00-0) 000-000, (88) 4240000 Email: xxx@xxxx.xx A területileg illetékes bányakapitányságok elérhetősége a xxx.xxxx.xx internet-866 Fax: 00-00-000-000 E-mail: xxxxxxxxx@xxx.xxxxx.xx Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége 8200 Veszprém, Batsányi u. 5. Postacím: 8201 Veszprém, Pf. 20. Tel: 00-00-000-000 Fax: 00-00-000-000 E-mail: xxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége 8200 Veszprém, Batsányi u. 5. Postacím: 8201 Veszprém, Pf. 390. Tel: 00-00-000-000 Fax: 00-00-000-000 E-mail: xxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xxcímen található.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Eljárás