Common use of TÁJÉKOZTATÁST NYÚJTÓ SZERVEZETEK Clause in Contracts

TÁJÉKOZTATÁST NYÚJTÓ SZERVEZETEK. Építési beruházás megrendelése esetében az ajánlatkérő előírhatja, hogy az ajánlattevő tájékozódjon az adózásra, a környezetvédelemre, az egészségvédelemre és a fogyatékossággal élők esélyegyenlőségére, valamint köteles előírni, hogy tájékozódjon a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni. A tájékoztatást az illetékes szervek ingyenesen teszik elérhetővé. Ajánlatkérő az alábbiak szerint adja meg azon szervezeteknek (hatóságoknak) a nevét és címét (elérhetőségét), amelyektől az ajánlattevő megfelelő tájékoztatást kaphat: A teljesítés során érintett teljesítési helyszín számosságára tekintettel az országos szervezetek elérhetőségeit adjuk meg, ahol a részletesebb információt adó regionális/helyi szervezet pontos elérhetősége beszerezhető, ill. adott esetben az egész országra érvényes tájékoztatás kapható. NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága Telefon: +00-00-00-00-00 (kék szám), NAV Észak-budapesti Adóigazgatósága Ügyfélszolgálat: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxx Xxxxxx xx 128-132. Telefon: +00-0-000-0000 NAV Váminformációs Központ: Telefon: +00 00 000-000; +00 0 000-0000; +00 0 000-0000 E-mail: xxx.xxxx@xxx.xxx.xx Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség: H-1016 Budapest, Mészáros u. 58/A., Telefon: +00-0-000-00-00, Fax: +00-0-000-00-00. Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv Telefon: 0-000-0000, 0-000-0000 Fax: 0- 000-0000 E-mail: xxxxxxxxx@xxx.xxxxx.xx Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság Székhely: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx Xxxxx tér 2-4. Postai cím: 1357 Budapest, Pf.: 2. Telefonszám: 00-0-000-0000 Ügyfélszolgálat telefon: 00-0-000-0000 Telefax: 00-0-000-0000 Ügyfélszolgálat e-mail: xxxxxxxx@xxx.xxx.xx Budapest, V. ker. Xxxxxx Xxxxxx u. 1-3. Tel.: 0-000-0000, fax: 0- 000-0000 Budapest Főváros Kormányhivatala Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerv Telefon: 0-000-0000, 0-000-0000, fax: 0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx-xx@xxxx.xxx.xx,

Appears in 2 contracts

Samples: Vállalkozói Szerződés, Vállalkozói Szerződés

TÁJÉKOZTATÁST NYÚJTÓ SZERVEZETEK. Építési beruházás Szolgáltatás megrendelése esetében az ajánlatkérő előírhatja, hogy az ajánlattevő tájékozódjon az adózásra, a környezetvédelemre, az egészségvédelemre és a fogyatékossággal élők esélyegyenlőségére, valamint köteles előírni, hogy tájékozódjon a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni. A tájékoztatást az illetékes szervek ingyenesen teszik elérhetővé. Ajánlatkérő az alábbiak szerint adja meg azon szervezeteknek (hatóságoknak) a nevét és címét (elérhetőségét), amelyektől az ajánlattevő megfelelő tájékoztatást kaphat: A teljesítés során érintett teljesítési helyszín számosságára tekintettel az országos szervezetek elérhetőségeit adjuk meg, ahol a részletesebb információt adó regionális/helyi szervezet pontos elérhetősége beszerezhető, ill. adott esetben az egész országra érvényes tájékoztatás kapható. NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága Telefon: +00-00-00-00-00 (kék szám), NAV Észak-budapesti Adóigazgatósága Ügyfélszolgálat: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxx Xxxxxx xx 128-132. 130, Telefon: +00-0-000-0000 NAV Váminformációs Központ: Telefon: +00 00 000-000; +00 0 000-0000; +00 0 000-0000 0000; +00 00 000-000; E-mail: xxx.xxxx@xxx.xxx.xx Országos Környezetvédelmi, Környezetvédelmi és Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség: Főfelügyelőség H-1016 Budapest, Mészáros u. 58/A., A. Telefon: +00-0-000-00-00, 00 Fax: +00-0-000-00-00. xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxxxxxxxxx.xxx.xx/ Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv Telefon: 0-000-0000, 0-000-0000 Fax: 0- 000-0000 E-mail: xxxxxxxxx@xxx.xxxxx.xx Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság Székhely: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx Xxxxx tér 2-4. Postai cím: 1357 Budapest, Pf.: 2. Telefonszám: 00-0-000-0000 Ügyfélszolgálat telefon: 00-0-000-0000 Telefax: 00-0-000-0000 Ügyfélszolgálat e-mail: xxxxxxxx@xxx.xxx.xx Budapest, V. ker. Xxxxxx Xxxxxx u. 1-3. Tel.: 0-000-0000, fax: 0- 000-0000 Munkavállalók védelme és a munkafeltételekre vonatkozó kötelezettségek: Budapest Főváros Kormányhivatala Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerv Telefon: 0-000-0000, 0-000-0000, fax: 0-000-0000 E-mail:xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx-xx@xxxx.xxx.xx, Nemzetgazdasági Minisztérium Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx xxxxx tér 2-4. Postacím: 1369 Budapest Pf.: 481. Telefon: 00-0-000-0000 Fax: +00-0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx-xx@xxxx.xxx.xx,xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xxx.xx; ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatal Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx Xxxxxxx út 2-6. Levelezési cím: 1437 Budapest, Pf. 839. Központi telefonszám: 00-0-000-0000 Központi faxszám: 00-0-000-0000 Magyar Bányászati és Földtani Hivatal 1145 Budapest, Columbus u. 17-23. Levelezési cím: 1590 Budapest, Pf. 95 Tel.: +00-0-000-0000 Fax: +00-0-000-0000 e-mail: xxxxxxx@xxxx.xx

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Eljárás

TÁJÉKOZTATÁST NYÚJTÓ SZERVEZETEK. Építési beruházás megrendelése esetében az ajánlatkérő előírhatja9.1. Ajánlatkérő a Kbt. 73. § (5) bekezdés alapján tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, hogy amelyektől az ajánlattevő tájékozódjon az adózásra, tájékoztatást kaphat a környezetvédelemre, az egészségvédelemre és a fogyatékossággal élők esélyegyenlőségére, valamint köteles előírni, hogy tájékozódjon a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekrőlKbt. 73. § (4) bekezdés szerinti azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni: Pénzügyminisztérium Munkavédelmi Főosztály 1054 Budapest, Xxxxxx Xxxx u. 2. A tájékoztatást az illetékes szervek ingyenesen teszik elérhetővé. Ajánlatkérő az alábbiak szerint adja meg azon szervezeteknek (hatóságoknak) a nevét és címét (elérhetőségét)Postacím: 1369 Budapest, amelyektől az ajánlattevő megfelelő tájékoztatást kaphatPf.: A teljesítés során érintett teljesítési helyszín számosságára tekintettel az országos szervezetek elérhetőségeit adjuk meg, ahol a részletesebb információt adó regionális/helyi szervezet pontos elérhetősége beszerezhető, ill. adott esetben az egész országra érvényes tájékoztatás kapható. NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága Telefon: +00-00-00-00-00 (kék szám), NAV Észak-budapesti Adóigazgatósága Ügyfélszolgálat: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxx Xxxxxx xx 128-132481. Telefon: +00+36 (80) 204-0-000-0000 NAV Váminformációs Központ: Telefon: +00 00 000-000292; +00 0 000-0000; +00 0 000-0000 E-mail: xxx.xxxx@xxx.xxx.xx Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség: H-1016 Budapest, Mészáros u. 58/A., Telefon: +00-(0-000-00-00, Fax: +00-0-000-00-00. Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv Telefon: 0-000-0000, 0-) 000-0000 Fax: 0- +00 (0) 000-0000 EEmail: xxxxxxxxxxxx-xxx@xx.xxx.xx Egyéb elérhetőségek: Munkavédelmi Tanácsadó Szolgálat: xxxxxxxxxxxx-xxxx@xxx.xxx.xx Ingyenes (zöld) telefonszáma: +36 (80) 204-292 Pénzügyminisztérium Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztály 1054 Budapest, Xxxxxx Xxxx u. 2. Postacím: 1369 Budapest, Pf.: 481. Telefon: +00 (0) 000-0000 Fax: +00 (0) 000-0000 Email: xxxxxxxxxxxxxx.xxxxxxxxxxx-xxx@xx.xxx.xx Nemzeti Adó- és Vámhivatal 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 2. Postacím: 1373 Budapest, Pf. 561. tel: +00 (0) 000-0000 fax: +00 (0) 000-0000 e-mail: xxxxxxxxx@xxx.xxxxx.xx Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Társadalmi Felzárkózásért xxx_xxxxxxx@xxx.xxx.xx Környezetvédelmi: Agrárminisztérium Környezetügyért Felelős Államtitkárság Székhely: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx Xxxxx tér 2-411. Postai cím: 1357 1860 Budapest, Pf.. 1. Telefon: 2. Telefonszám: 00-+00 (0-000-0000 Ügyfélszolgálat telefon: 00-0-000-) 000 0000 Telefax: 00-+00 (0-000-0000 Ügyfélszolgálat e-mail: xxxxxxxx@xxx.xxx.xx Budapest, V. ker. Xxxxxx Xxxxxx u. 1-3. Tel.: 0-000-0000, fax: 0- 000-0000 Budapest Főváros Kormányhivatala Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerv Telefon: 0-000-0000, 0-000-0000, fax: 0-000-) 000 0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx-xx@xxxx.xxx.xx,xxxx@xx.xxx.xx Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság 1054 Budapest, Báthory u. 10. Telefon: +00 (0) 000 0000 E-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatal Műszaki Engedélyezési, Fogyasztóvédelmi és Foglalkoztatási Főosztály; Munkavédelmi és Munkaügyi Osztály 8000 Székesfehérvár, Mátyás kir. krt. 6. Postacím: 8050 Székesfehérvár, Pf. 373. tel: +36 (22) 511-000 fax: +36 (22) 316-577 E-mail: xxxx@xxxxx.xxx.xx xxxxx@xxxxx.xxx.xx Nemzeti Adó- és Vámhivatal Fejér Megyei Adó- és Vámigazgatósága 8000 Székesfehérvár, Mátyás xxxxxx xxxxx 0. Postacím: 8002 Székesfehérvár, Pf.: 345. tel: +36 (22) 530-700 fax: +36 (22) 548-919 e-mail: xxxxxxxxx@xxx.xxx.xx

Appears in 1 contract

Samples: Kegyeleti Közszolgáltatási Szerződés

TÁJÉKOZTATÁST NYÚJTÓ SZERVEZETEK. Építési beruházás megrendelése esetében A Kbt. 73. § (4) bekezdés alapján a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen az ajánlat különösen, ha nem felel meg azoknak a környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeknek, amelyeket a jogszabályok vagy kötelezően alkalmazandó kollektív szerződés, illetve a 4. mellékletben felsorolt környezetvédelmi, szociális és munkajogi rendelkezések írnak elő. A Közbeszerzési Hatóság – a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter által minden évben rendelkezésére bocsátott adatszolgáltatás alapján – tájékoztatást tesz közzé honlapján a Magyarországon egyes ágazatokban alkalmazandó kötelező legkisebb munkabérről. A Kbt. 73. § (5) bekezdés alapján az ajánlatkérő előírhatjaa közbeszerzési dokumentumokban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, hogy amelyektől az ajánlattevő tájékozódjon az adózásra, tájékoztatást kaphat a környezetvédelemre, az egészségvédelemre és a fogyatékossággal élők esélyegyenlőségére, valamint köteles előírni, hogy tájékozódjon a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekrőlKbt. 73. § (4) bekezdés szerinti azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni. A tájékoztatást Az ajánlatkérő a Kbt. 73. § (4) bekezdésben foglaltakra tekintettel nem köteles a közbeszerzési eljárásban külön információk feltüntetését előírni az illetékes szervek ingyenesen teszik elérhetővéajánlatban, csak azt ellenőrzi, hogy az ajánlatban feltüntetett információk nem mondanak-e ellent a Kbt. Ajánlatkérő az alábbiak szerint adja meg azon szervezeteknek 73. § (hatóságoknak4) a nevét bekezdés szerinti követelményeknek. Adózás: NAV Csongrád Megyei Adó és címét Vámigazgatósága-Hódmezővásárhelyi Kirendeltség Hódmezővásárhelyi kirendeltség: 0000 Xxxxxxxxxxxxxxxx, Xxxxxxx x. 1. Kék szám (elérhetőségét)mobilhálózatból is hívható): +00 00 000000 Környezetvédelem: Csongrád Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Székhely: 6721 Szeged, amelyektől az ajánlattevő megfelelő tájékoztatást kaphatFelső – Tisza part 17. Postacím: A teljesítés során érintett teljesítési helyszín számosságára tekintettel az országos szervezetek elérhetőségeit adjuk meg6701 Szeged, ahol a részletesebb információt adó regionális/helyi szervezet pontos elérhetősége beszerezhető, illFelső – Tisza part 17. adott esetben az egész országra érvényes tájékoztatás kapható. NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága Telefon: +00(62) 681-681 E-mail: xxxx@xxxxxxxx.xxx.xx Honlap: xxxx.xxxxx.xx Egészségvédelem: Csongrád Megyei Kormányhivatal Hódmezővásárhelyi Járási Hivatala Népegészségügyi Osztály 0000 Xxxxxxxxxxxxxxxx, Xxx X. xx 00. Tel: (62) 681-00043 Fax: (62) 681-00-00 (kék szám)044 Fogyatékossággal élők esélyegyenlősége: Emberi Erőforrások Minisztériuma, NAV Észak-budapesti Adóigazgatósága ÜgyfélszolgálatTársadalmi Felzárkóztatásért Felelős Államtitkárság Cím: 0000 Xxxxxxxx1054 Budapest, Xxxxx Xxxxxx xx 128-132Báthory u. 10. TelefonKözponti telefonszám: +00-0-000-0000 NAV Váminformációs KözpontMunkavállalók védelme és a munkafeltételekre vonatkozó kötelezettségek: Nemzetgazdasági Minisztérium Munkafelügyeleti Főosztály 1054 Budapest, Xxxxxx Xxxx u. 2. Postacím: 1369 Budapest, Pf.: 481. Telefon: +00 (06 80) 204-292; (00 000-000; +00 0 000-0000; +00 0 000-0000 E-mail: xxx.xxxx@xxx.xxx.xx Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség: H-1016 Budapest, Mészáros u. 58/A., Telefon: +00-0-000-00-00, Fax: +00-0-000-00-00. Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv Telefon: 0-000-0000, 0-) 000-0000 Fax: 0- (00 0) 000-0000 E-mailEmail: xxxxxxxxx@xxx.xxxxx.xx Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumxxxxxxxxxxxxxxxx-xxx@xxx.xxx.xx Cím: 5000 Szolnok, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság SzékhelyHősök tere 6. Postacím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx Xxxxx tér 2-4. Postai cím: 1357 Budapest, 5001 Szolnok Pf.: 2. Telefonszám: 00-0-000-0000 Ügyfélszolgálat telefon: 00-0-000-0000 Telefax: 00-0-000-0000 Ügyfélszolgálat e-mail: xxxxxxxx@xxx.xxx.xx Budapest, V. ker. Xxxxxx Xxxxxx u. 1-3. Tel.: 0-000-0000, fax: 0- 000-0000 Budapest Főváros Kormányhivatala Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerv 164 Telefon: 0(36-00056) 512-0000319 Fax: (36-56) 512-337 Email: xxxx@xxxx.xx A végzett tevékenység leírása: Bács Kiskun, 0Békés, Csongrád és Jász-000Nagykun-0000, fax: 0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx-xx@xxxx.xxx.xx,Szolnok megye közigazgatási területén a bányafelügyelet hatáskörébe tartozó hatósági ügyekben – jogszabályban meghatározott esetek kivételével – első fokon jár el.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Eljárás

TÁJÉKOZTATÁST NYÚJTÓ SZERVEZETEK. Építési beruházás megrendelése esetében az ajánlatkérő előírhatjaAjánlatkérő előírja, hogy az ajánlattevő tájékozódjon az adózásra, a környezetvédelemre, az egészségvédelemre és a fogyatékossággal élők esélyegyenlőségére, valamint köteles előírni, hogy tájékozódjon a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni. A tájékoztatást az illetékes szervek ingyenesen teszik elérhetővé. Ajánlatkérő az alábbiak szerint adja meg azon szervezeteknek (hatóságoknak) a nevét és címét (elérhetőségét), amelyektől az ajánlattevő megfelelő tájékoztatást kaphat: A teljesítés során érintett teljesítési helyszín számosságára tekintettel az országos szervezetek elérhetőségeit adjuk meg, ahol a részletesebb információt adó regionális/helyi szervezet pontos elérhetősége beszerezhető, ill. adott esetben az egész országra érvényes tájékoztatás kapható. NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága Telefon: +00-00-00-00-00 Nemzeti Adó- és Vámhivatal (kék szám), NAV Észak-budapesti Adóigazgatósága Ügyfélszolgálat: NAV) 0000 Xxxxxxxx, Xxxx xx 00/X-X Tel.: 06-1/000-0000 1438.Bp.,Pf. 511 Szentesi Kirendeltség: 6600 Szentes, Xxx Xxxxx Xxxxxx u. 29. Tel.: 62/567-500 Fax: 62/567-666 A munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó kötelezettségekről ajánlattevő tájékoztatást kaphat az alábbi címeken: Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Székhely: 1097 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 1280-1320. TelefonLevelezési cím: 1437 Budapest, Pf. 839. Tel.: +00-0-000-0000 NAV Váminformációs KözpontFax: Telefon: +00 00 000+00-000; +00 0 0000-0000; +00 0 000-0000 EHonlap: xxxx://xxx.xxxxx.xx/"xxx.xxxxx.xx Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF ) Székhely: 1024 Budapest, Margit krt. 85. Levelezési cím: 1399 Budapest 62., Pf. 639. Tel.: +36-mail1- 000-0000 ax: xxx.xxxx@xxx.xxx.xx +36-1- 346-9415 Honlap: xxxx://xxx.xxxx.xx/"xxx.xxxx.xx Magyar Bányászati és Földtani Hivatal Székhely: 1145 Budapest, Columbus u. 13. Levelezési cím: 1590 Budapest, Pf. 95 Tel.: +00-0-000-0000 Fax: +00-0-000-0000 Honlap: xxxx://xxx.xxxx.xx/"xxx.xxxx.xx Környezetvédelemmel kapcsolatos kötelezettségekről ajánlattevő tájékoztatást kaphat az alábbi címeken: Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség: H-1016 Budapest, Mészáros u. 58/A.a. (Levelezési cím: 1539 Budapest, TelefonPf.: +00-0-000-675.) tel.: 00-00, Fax: +00-0-000-00-00. Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv Telefon: 0-000-0000, fax: 00-0-000-0000 Fax0000, xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxxxxxxxxx.xxx.xx/. Fogyatékossággal élők esélyegyenlősége: 0- 000-0000 E-mail: xxxxxxxxx@xxx.xxxxx.xx Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság Székhely: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx Xxxxx tér 2-4. Postai cím: 1357 Budapest, Pf.: 2. Telefonszám: 00-0-000-0000 Ügyfélszolgálat telefon: 00-0-000-0000 Telefax: 00-0-000-0000 Ügyfélszolgálat e-mail: xxxxxxxx@xxx.xxx.xx Budapest, V. ker. Xxxxxx Xxxxxx u. 1-3. Tel.: 0-000-0000, fax: 0- 000-0000 Budapest Főváros Kormányhivatala Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerv Telefon: 0-000-0000, 0-000-0000, fax: 0-000-0000 E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx-xx@xxxx.xxx.xx,xxxxxxxx@xxx.xxx.xx

Appears in 1 contract

Samples: Construction Contract