Többlethozam jóváírása. a. A technikai kamatláb a tartam során nem módosítható, kivéve, ha a technikai kamatlábak legnagyobb mértékéről szóló jogszabályban rög- zített technikai kamatláb legnagyobb mértéke módosul. b. A hagyományos termékrész vonatkozásában a többlethozam biztosító által meghatározott része (legalább 1%-a) az ügyfeleket illeti. Az adott biztosításra jutó, adott naptári évi többlethozam-jóváírás mértékét a biz- tosító minden naptári évfordulót követően legkésőbb július 1-jén hatá- rozza meg. Ekkor a többlethozam biztosító által meghatározott részét a biztosító a megelőző naptári év december 31-én hatályban levő (élő) szerződésekre felosztja és jóváírja. Hatályban lévő (élő) szerződésnek mi- nősül minden olyan szerződés, amely a többlethozam-jóváírás mértéké- nek megállapítását megelőző naptári év december 31-éig nem szűnt meg, és amelyhez nem kapcsolódik olyan biztosítási esemény vagy vissza- vásárlásra vonatkozó igénybejelentés, amely a szerződés többlethozam- jóváírás mértékének megállapítását megelőző naptári év december 31- éig történő megszűnését eredményezi. A többlethozam felosztása a ha- tályban lévő (élő) szerződések többlethozam-jóváírás mértékének megál- lapítását megelőző naptári év átlagos életbiztosítási díjtartalékainak ará- nyában történik, és így az egy szerződésre jutó többlethozam összegét a biztosító a szerződés nyereségtartalékán jóváírja. A biztosító a hatályban lévő (élő) szerződések átlagos életbiztosítási díjtartalékának arányát a többlethozam-jóváírás mértékének megállapítását megelőző naptári évben érvényes átlagos életbiztosítási díjtartalék alapján határozza meg. c. A szerződés többlethozama jóváírásának mértékéről, a nyereségtartalé- kának aktuális értékéről a biztosító a többlethozam-jóváírást követően, a többlethozam-jóváírást követő biztosítási évforduló után 15 napon belül írásban tájékoztatja a szerződőt.
Appears in 3 contracts
Samples: Megtakartási Életbiztosítási Szerződés, Nyugdíjbiztosítási Szerződés, Nyugdíjbiztosítási Szerződés
Többlethozam jóváírása. a. A technikai kamatláb a tartam során nem módosítható, kivéve, ha a technikai kamatlábak legnagyobb mértékéről szóló jogszabályban rög- zített technikai kamatláb legnagyobb mértéke módosul.
b. A hagyományos termékrész vonatkozásában a többlethozam biztosító által meghatározott része (legalább 1%-a) az ügyfeleket illeti. Az adott biztosításra jutó, adott naptári évi többlethozam-jóváírás mértékét a biz- tosító biztosító minden naptári évfordulót követően legkésőbb július 1-jén hatá- rozza ha- tározza meg. Ekkor a többlethozam biztosító által meghatározott részét a biztosító a megelőző naptári év december 31-én hatályban levő (élő) szerződésekre felosztja és jóváírja. Hatályban lévő (élő) szerződésnek mi- nősül minősül minden olyan szerződés, amely a többlethozam-jóváírás mértéké- nek mérté- kének megállapítását megelőző naptári év december 31-éig nem szűnt meg, és amelyhez nem kapcsolódik olyan biztosítási esemény eseményhez vagy vissza- vásárlásra visszavásárlásra vonatkozó igénybejelentés, amely a szerződés többlethozam- többlet- hozam-jóváírás mértékének megállapítását megelőző naptári év december 31- de- cember 31-éig történő megszűnését eredményezi. A többlethozam felosztása fel- osztása a ha- tályban hatályban lévő (élő) szerződések a többlethozam-jóváírás mértékének megál- lapítását mér- tékének megállapítását megelőző naptári év átlagos életbiztosítási díjtartalékainak ará- nyában díj- tartalékainak arányában történik, és így az egy szerződésre jutó többlethozam több- lethozam összegét a biztosító a szerződés nyereségtartalékán jóváírja. A biztosító a hatályban lévő (élő) szerződések átlagos életbiztosítási díjtartalékának arányát a többlethozam-jóváírás mértékének megállapítását megelőző naptári évben érvényes átlagos életbiztosítási díjtartalék alapján határozza meg.
c. A szerződés többlethozama jóváírásának mértékéről, a nyereségtartalé- kának aktuális értékéről a biztosító a többlethozam-jóváírást követően, a többlethozam-jóváírást követő biztosítási évforduló után 15 napon belül írásban tájékoztatja a szerződőt.
Appears in 2 contracts
Samples: Különös Feltételek És Ügyféltájékoztató, Különös Feltételek És Ügyféltájékoztató
Többlethozam jóváírása. a. A technikai kamatláb a tartam során nem módosítható, kivéve, ha a technikai kamatlábak legnagyobb mértékéről szóló jogszabályban rög- zített technikai kamatláb legnagyobb mértéke módosul.
b. A hagyományos termékrész vonatkozásában a többlethozam biztosító által meghatározott része (legalább 1%-a) az ügyfeleket illeti. Az adott biztosításra jutó, adott naptári évi többlethozam-jóváírás mértékét a biz- tosító biztosító minden naptári évfordulót követően legkésőbb július 1-jén hatá- rozza ha- tározza meg. Ekkor a többlethozam biztosító által meghatározott részét a biztosító a megelőző naptári év december 31-én hatályban levő (élő) szerződésekre felosztja és jóváírja. Hatályban lévő (élő) szerződésnek mi- nősül minősül minden olyan szerződés, amely a többlethozam-jóváírás mértéké- nek mérté- kének megállapítását megelőző naptári év december 31-éig nem szűnt meg, és amelyhez nem kapcsolódik olyan biztosítási esemény vagy vissza- vásárlásra visszavásárlásra vonatkozó igénybejelentés, amely a szerződés többlethozam- többlet- hozam-jóváírás mértékének megállapítását megelőző naptári év december 31- de- cember 31-éig történő megszűnését eredményezi. A többlethozam felosztása fel- osztása a ha- tályban hatályban lévő (élő) szerződések többlethozam-jóváírás mértékének megál- lapítását mér- tékének megállapítását megelőző naptári év átlagos életbiztosítási díjtartalékainak ará- nyában díj- tartalékainak arányában történik, és így az egy szerződésre jutó többlethozam több- lethozam összegét a biztosító a szerződés nyereségtartalékán jóváírja. A biztosító a hatályban lévő (élő) szerződések átlagos életbiztosítási díjtartalékának díjtar- talékának arányát a többlethozam-jóváírás mértékének megállapítását megelőző naptári évben érvényes átlagos életbiztosítási díjtartalék alapján határozza alap- xxx xxxxxxxxx meg.
c. A szerződés többlethozama jóváírásának mértékéről, a nyereségtartalé- kának aktuális értékéről a biztosító a többlethozam-jóváírást követően, a többlethozam-jóváírást követő biztosítási évforduló után 15 napon belül írásban tájékoztatja a szerződőt.
Appears in 1 contract
Samples: Nyugdíjbiztosítási Szerződés
Többlethozam jóváírása. a. A technikai kamatláb a tartam során nem módosítható, kivéve, ha a technikai kamatlábak legnagyobb mértékéről szóló jogszabályban rög- zített technikai kamatláb legnagyobb mértéke módosul.
b. A hagyományos termékrész vonatkozásában a többlethozam biztosító által meghatározott része (legalább 1%-a) az ügyfeleket illeti. Az adott biztosításra jutó, adott naptári évi többlethozam-jóváírás mértékét a biz- tosító biztosító minden naptári évfordulót követően legkésőbb július 1-jén hatá- rozza határozza meg. Ekkor a többlethozam biztosító által meghatározott részét ré- szét a biztosító a megelőző naptári év december 31-én hatályban levő (élő) szerződésekre felosztja és jóváírja. Hatályban lévő (élő) szerződésnek mi- nősül szerződés- nek minősül minden olyan szerződés, amely a többlethozam-jóváírás mértéké- nek mértékének megállapítását megelőző naptári év december 31-éig nem szűnt meg, és amelyhez nem kapcsolódik olyan biztosítási esemény eseményhez vagy vissza- vásárlásra visszavásárlásra vonatkozó igénybejelentés, amely a szerződés többlethozam- többlethozam-jóváírás mértékének megállapítását megelőző naptári év december 31- 31-éig történő megszűnését eredményezi. A többlethozam felosztása a ha- tályban hatályban lévő (élő) szerződések a többlethozam-jóváírás mértékének megál- lapítását megállapítását megelőző naptári év átlagos életbiztosítási díjtartalékainak ará- nyában arányában történik, és így az egy szerződésre jutó többlethozam összegét a biztosító a szerződés nyereségtartalékán jóváírja. A biztosító a hatályban lévő (élő) szerződések átlagos életbiztosítási díjtartalékának arányát a többlethozam-jóváírás mértékének megállapítását megelőző naptári évben érvényes átlagos életbiztosítási díjtartalék alapján határozza megjó- váírja.
c. A szerződés többlethozama jóváírásának mértékéről, a nyereségtartalé- kának aktuális értékéről a biztosító a többlethozam-jóváírást követően, a többlethozam-jóváírást követő biztosítási évforduló után 15 napon belül írásban tájékoztatja a szerződőt.
Appears in 1 contract