Tűz, villámcsapás, robbanás, légi járművek lezuhanása. 1.1. Tűz alatt olyan tűzeset értendő, amikor az égési folyamat (együttesen jelentkező hő-, láng-, fény-, és füsthatás kíséretében lezajló oxidációs folyamat) nem rendeltetésszerű tűztérben keletkezik – vagy ott keletkezik, de azt elhagyja – és önerőből továbbterjedni képes. 1.2. Villámcsapás az az esemény, amelynek bekövetkezése esetén a becsapó villám erő- és hőhatása kárt okoz az épületekben vagy a szabadban tárolt vagyontárgyakban, illetve az épületbe becsapó- dó villámcsapás az épületen belül elhelyezett biztosított vagyontárgyakban okoz kárt. 1.3. Robbanás a gázok, porok vagy gőzök (kivéve robbanóanyagok) terjeszkedési törekvésén alapuló, hirtelen megnyilvánuló erőhatás. Egy zárt térrész tartály, kazán, csővezeték, siló) esetében robba- nás csak akkor áll fenn, ha falazata olyan mértékben reped szét, hogy a téren belüli és kívüli nyo- máskülönbség hirtelen egyenlítődik ki. 1.4. Légi jármű lezuhanása: Személyzet által irányított légi járművek, azok részeinek, vagy rakományá- nak lezuhanása, ütközése, ha az a biztosított vagyontárgyakban okoz kárt.
Appears in 2 contracts
Samples: Hűtőházakban És Mélyhűtő Berendezésekben Tárolt Áruk Biztosítása, Hűtőházakban És Mélyhűtő Berendezésekben Tárolt Áruk Biztosítása
Tűz, villámcsapás, robbanás, légi járművek lezuhanása. 1.1. Tűz alatt olyan tűzeset értendő, amikor az égési folyamat (együttesen jelentkező hő-, láng-, fény-, és füsthatás kíséretében lezajló oxidációs folyamat) nem rendeltetésszerű tűztérben keletkezik – vagy ott keletkezik, de azt elhagyja – és önerőből továbbterjedni képes.
1.2. Villámcsapás az az esemény, amelynek bekövetkezése esetén a becsapó villám erő- és hőhatása kárt okoz az épületekben vagy a szabadban tárolt vagyontárgyakban, illetve az épületbe becsapó- dó villámcsapás az épületen belül elhelyezett biztosított vagyontárgyakban okoz kárt.
1.3. Robbanás a gázok, porok vagy gőzök (kivéve robbanóanyagok) terjeszkedési törekvésén alapuló, hirtelen megnyilvánuló erőhatás. Egy zárt térrész tartály, kazán, csővezeték, silósiló ) esetében robba- nás csak akkor áll fenn, ha falazata olyan mértékben reped szét, hogy a téren belüli és kívüli nyo- máskülönbség hirtelen egyenlítődik ki.
1.4. Légi jármű járművek lezuhanása: Személyzet által irányított légi járművek, azok részeinek, vagy rakományá- nak rakomá- nyának lezuhanása, ütközése, ha az a biztosított vagyontárgyakban okoz kárt.
Appears in 2 contracts
Samples: Géptörés Biztosítási Feltételgyűjtemény, Géptörés Üzemszünet Kiegészítő Biztosítás
Tűz, villámcsapás, robbanás, légi járművek lezuhanása. 1.1. Tűz alatt olyan tűzeset értendő, amikor az égési folyamat (együttesen jelentkező hő-, láng-, fény-, fény- és füsthatás kíséretében lezajló oxidációs folyamat) nem rendeltetésszerű tűztérben keletkezik – vagy ott keletkezik, de azt elhagyja – és önerőből továbbterjedni to- vábbterjedni képes.
1.2. Villámcsapás az az esemény, amelynek bekövetkezése esetén a becsapó villám erő- és hőhatása kárt okoz az épületekben vagy a szabadban tárolt vagyontárgyakban, illetve az épületbe becsapó- dó becsapódó villámcsapás az épületen belül elhelyezett biztosított vagyontárgyakban okoz kárt.
1.3. Robbanás a gázok, porok vagy gőzök (kivéve robbanóanyagok) terjeszkedési törekvésén alapuló, hirtelen megnyilvánuló erőhatáserő- hatás. Egy zárt térrész tartály, kazán, csővezeték, siló) siló esetében robba- nás robbanás csak akkor áll fenn, ha falazata olyan mértékben reped szét, hogy a téren belüli és kívüli nyo- máskülönbség nyomáskülönbség hirtelen egyenlítődik ki.
1.4. Légi jármű járművek lezuhanása: Személyzet személyzet által irányított légi járművek, azok részeinek, vagy rakományá- nak rakományának lezuhanása, ütközéseütközé- se, ha az a biztosított vagyontárgyakban okoz kárt.
Appears in 1 contract
Samples: Agricultural Insurance Terms
Tűz, villámcsapás, robbanás, légi járművek lezuhanása. 1.1. Tűz alatt olyan tűzeset értendő, amikor az égési folyamat (együttesen jelentkező hő-, láng-, fény-, és füsthatás kíséretében lezajló oxidációs folyamat) nem rendeltetésszerű tűztérben keletkezik – vagy ott keletkezik, de azt elhagyja – és önerőből továbbterjedni képes.
1.2. Villámcsapás az az esemény, amelynek bekövetkezése esetén a becsapó villám erő- és hőhatása kárt okoz az épületekben vagy a szabadban tárolt vagyontárgyakban, illetve az épületbe becsapó- dó villámcsapás az épületen belül elhelyezett biztosított vagyontárgyakban okoz kárt.
1.3. Robbanás a gázok, porok vagy gőzök (kivéve robbanóanyagok) terjeszkedési törekvésén alapuló, hirtelen megnyilvánuló erőhatás. Egy zárt térrész tartály, kazán, csővezeték, siló) esetében robba- nás csak akkor áll fenn, ha falazata olyan mértékben reped szét, hogy a téren belüli és kívüli nyo- máskülönbség hirtelen egyenlítődik ki.
1.4. Légi jármű járművek lezuhanása: Személyzet személyzet által irányított légi járművek, azok részeinek, vagy rakományá- nak rakomá- nyának lezuhanása, ütközése, ha az a biztosított vagyontárgyakban okoz kárt.
Appears in 1 contract
Samples: Gépész Plusz Gépek, Berendezések Összkockázatú Vagyonbiztosítása
Tűz, villámcsapás, robbanás, légi járművek lezuhanása. 1.1. Tűz alatt olyan tűzeset értendő, amikor az égési folyamat (együttesen jelentkező hő-, láng-, fény-, és füsthatás kíséretében lezajló oxidációs folyamat) nem rendeltetésszerű tűztérben keletkezik – vagy ott keletkezik, de azt elhagyja – és önerőből továbbterjedni képes.
1.2. Villámcsapás az az esemény, amelynek bekövetkezése esetén a becsapó villám erő- és hőhatása kárt okoz az épületekben vagy a szabadban tárolt vagyontárgyakban, illetve az épületbe becsapó- dó becsapódó villámcsapás az épületen belül elhelyezett biztosított vagyontárgyakban okoz kárt.
1.3. Robbanás a gázok, porok vagy gőzök (kivéve robbanóanyagok) terjeszkedési törekvésén alapuló, hirtelen megnyilvánuló erőhatás. Egy zárt térrész tartály, kazán, csővezeték, silósiló ) esetében robba- nás robbanás csak akkor áll fenn, ha falazata olyan mértékben reped szét, hogy a téren belüli és kívüli nyo- máskülönbség nyomáskülönbség hirtelen egyenlítődik ki.
1.4. Légi jármű járművek lezuhanása: Személyzet által irányított légi járművek, azok részeinek, vagy rakományá- nak rakományának lezuhanása, ütközése, ha az a biztosított biz- tosított vagyontárgyakban okoz kárt.
Appears in 1 contract