Vis maior. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő Xxxxx egyikének sem felróható okból (vis maior) a Felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háború, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekmény, stb.), amelyek nem függnek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A szerződéses határidők a vis maior időtartamával meghosszabbodnak. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, a Felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, a szerződést bármelyik Xxx azonnali hatállyal felmondhatja még abban az esetben is, ha az irányadó jog vagy a szerződés alapján a felmondásra egyébként nem jogosult, továbbá a Felek a lehetetlenülés szabályai szerint haladéktalanul lefolytatják a szerződés megszűnéséhez kapcsolódó elszámolást. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő Felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős Fél felel.
Appears in 25 contracts
Samples: General Purchase Terms, General Purchase Terms, General Card Agreement
Vis maior. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő Xxxxx egyikének sem felróható felróható, előre nem látható, elháríthatatlan külső okból (vis maior) a Felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háború, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekmény, járvány, stb.), amelyek nem függnek függenek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A szerződéses határidők a vis maior időtartamával meghosszabbodnak. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, a Felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, a szerződést bármelyik Xxx azonnali hatállyal felmondhatja még abban az esetben is, ha az irányadó jog vagy a szerződés alapján a felmondásra egyébként nem jogosult, továbbá a Felek a lehetetlenülés szabályai szerint haladéktalanul lefolytatják a szerződés megszűnéséhez kapcsolódó elszámolást. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő Felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős Fél felel.
Appears in 6 contracts
Samples: Vállalkozási Keretszerződés, Képzési Keretszerződés, Licensing Agreement
Vis maior. 1.1 Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő Xxxxx FELEK egyikének sem felróható okból (vis maior) a Felek FELEK bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háború, országos sztrájk, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekmény, stb.), amelyek nem függnek a Felek FELEK akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet FELET a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A másik szerződő FÉL kérésére a vis maior tényről az érintett FÉL köteles a származási ország hatósága vagy érdekképviseleti szervezete által kiadott megfelelő igazolást bemutatni.
1.2 A FELEK ellentétes írásbeli megállapodásának hiányában a szerződéses határidők a vis maior időtartamával arányosan meghosszabbodnak. .
1.3 Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, bármely FÉL jogosult a Felek szerződést írásban felmondani minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül, illetve abban az esetben is, ha erre egyébként a szerződés alapján nem lenne jogosult.
1.4 A szerződés felmondása előtt a FELEK kötelesek egyeztetést lefolytatni folytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, a szerződést bármelyik Xxx azonnali hatállyal felmondhatja még abban az esetben is, ha az irányadó jog vagy megnyílik a szerződés alapján a felmondásra egyébként nem jogosult, továbbá a Felek a lehetetlenülés szabályai szerint haladéktalanul lefolytatják a szerződés megszűnéséhez kapcsolódó elszámolást. felmondásának lehetősége.
1.5 A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő Felek FELEK egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős Fél FÉL felel.
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions for Customs Agency Services, General Terms and Conditions for Customs Agency Services
Vis maior. Nem minősül szerződésszegésnek12/1) A Vállalkozó nem sújtható kártérítéssel vagy a szerződéstől való elállással, ha a szerződő Xxxxx egyikének sem felróható okból (kése- delmes teljesítés vagy meghiúsulás vis maior eredménye.
12/2) Jelen pont értelmezése szempontjából a "vis maior) " olyan esetekre vonatkozik, mely a Felek bármelyike Vállalkozó akaratán kívül következik be, neki fel nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeitróható. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háborúIlyen esetek lehetnek pél- dául sztrájk, földrengésháború vagy forradalom, tűzeset, árvíz, tűzvészjárvány, terrorcselekmény, stb.), amelyek nem függnek a Felek akaratától karantén korlátozások és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésébenszállítási embargó. A vis maiornak közvetlen összefüggésben kell állnia a Vállalkozó tevékenységével és a bekövetkezett szerződésszegéssel.
12/3) Vis maiorra a Vállalkozó csak akkor hivatkozhat, ha ajánlott levélben értesíti a Megren- delőt a vis maior tényéről, okáról és valószínű időtartamáról, és a levélhez csatolta a Vállalkozó céghelye szerint illetékes Kereskedelmi Kamara tanúsítványát. Amennyiben a Megrendelő egyéb irányú írásos utasítást nem ad, a Vállalkozónak to- vább kell teljesítenie szerződéses kötelezettségeit, amennyiben az észszerűen lehetséges, illetve meg kell keresnie minden alternatív módot a teljesítésre, amelyet a vis maior ese- te nem gátol.
12/4) A szerződésben foglalt határidők a vis maior időtartamával meghosszabbodnak. Amennyiben a vis maior időtartama meghaladja a 30 napot meghaladjanapot, a Felek kötelesek egyeztetést lefolytatni Megrendelőnek jogában áll a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményreteljesített részétől – hátrányos jogi következmények nélkül – elállni oly módon, hogy a szerződést bármelyik Xxx azonnali hatállyal felmondhatja még abban az esetben is, ha az irányadó jog vagy a szerződés alapján a felmondásra egyébként nem jogosult, továbbá a Felek a lehetetlenülés szabályai szerint haladéktalanul lefolytatják a szerződés megszűnéséhez kapcsolódó elszámolást. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő Felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős Fél felelVállalkozónak erről írásos értesítést küld.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Keretszerződés
Vis maior. 10.1. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő Xxxxx egyikének sem felróható okból (vis maior) a Felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior VIS MAIOR körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háború, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekmény, járványok, országhatárok lezárása, ki- és bejárási korlátozások stb.), amelyek nem függnek függenek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében.
10.2. A szerződéses határidők a vis maior időtartamával meghosszabbodnak. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, a Felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés Szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, a szerződést bármelyik Xxx fél azonnali hatállyal felmondhatja még abban az esetben is, ha az irányadó jog vagy a szerződés alapján a felmondásra egyébként nem jogosult, továbbá a Felek a lehetetlenülés szabályai szerint haladéktalanul lefolytatják a szerződés megszűnéséhez kapcsolódó elszámolást.
10.3. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő Felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős Fél felel.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Vis maior. Nem minősül szerződésszegésnekA Felek mentesülnek a szerződésszegés jogkövetkezményei alól, ha a szerződő szerződésszegés vis maiorra vezethető vissza. Ha bármelyik Fél úgy véli, hogy vis maior esemény következett be, és ez korlátozza vagy akadályozza a kötelezettségeinek végrehajtásában, a lehető legrövidebb időn belül köteles írásban (elsősorban e-mailen) értesíteni a másik Felet, s közölni vele az esemény körülményeit, okát és feltehetően várható időtartamát. Ebben az esetben valamennyi érintett teljesítési határidő meghosszabbodik a Xxxxx egyikének sem felróható okból (által nem vitatott vis maior) maior időtartamával. Ha vis maior körülmény bekövetkezett, mindkét Fél, de különösen a Felek bármelyike nem tudja teljesíteni Vállalkozó köteles törekedni a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat Szerződésből eredő kötelezettségeinek folytatólagos teljesítésére, amennyire az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háború, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekmény, stb.), amelyek nem függnek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésébenésszerűen elképzelhető. A szerződéses határidők vis maiorról szóló értesítés elmulasztásából eredő kárért a vis maior időtartamával meghosszabbodnak. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, a Felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, a szerződést bármelyik Xxx azonnali hatállyal felmondhatja még abban az esetben is, ha az irányadó jog vagy a szerződés alapján a felmondásra egyébként nem jogosult, továbbá a Felek a lehetetlenülés szabályai szerint haladéktalanul lefolytatják a szerződés megszűnéséhez kapcsolódó elszámolástmulasztó Felet felelősség terheli. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezésérőlbekövetkeztéről, várható időtartamáról a szerződő Felek egymást haladéktalanul, haladéktalanul írásban tájékoztatni kötelesekkötelesek tájékoztatni. A fenyegető fenyegető, vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős Fél felel.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Keretszerződés
Vis maior. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő Xxxxx egyikének sem felróható felróható, előre nem látható, elháríthatatlan külső okból (vis maior) a Felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háború, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekmény, járvány stb.), amelyek nem függnek függenek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A szerződéses határidők a vis maior időtartamával meghosszabbodnak. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, a Felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, a szerződést bármelyik Xxx azonnali hatállyal felmondhatja még abban az esetben is, ha az irányadó jog vagy a szerződés alapján a felmondásra egyébként nem jogosult, továbbá a Felek a lehetetlenülés szabályai szerint haladéktalanul lefolytatják a szerződés megszűnéséhez kapcsolódó elszámolást. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő Felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős Fél felel.
Appears in 1 contract
Samples: Tervezési Szerződés
Vis maior. Nem minősül szerződésszegésnek15.1. Felek mentesülnek Szerződésszegésük jogkövetkezménye alól, ha a szerződő Xxxxx egyikének sem felróható okból (vis maior) a Felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeitSzerződésszegésre Vis maior miatt került sor. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az maiornak minősül minden olyan rendkívüli, a szerződéskötéskor előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háborúa Felek működési körén kívül eső körülmény, földrengésamely a Felek által elháríthatatlan, árvízés amely a Szerződés teljesítését akadályozza vagy korlátozza. Így például természeti katasztrófa, tűzvészháborús események, terrorcselekményembargók, stb. Nem minősül vis maiornak az olyan sztrájk; üzembezárás, munkamegtagadás, amely kizárólag az Eladót, illetve az Eladó szerződéses kötelezettségeinek teljesítésében közreműködő harmadik személyeket érinti.), amelyek nem függnek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében
15.2. A szerződéses Vis maior által érintett Fél köteles a másik Felet értesíteni késlekedés nélkül a Vis maior bekövetkezéséről vagy fennállásáról, közölve annak várható időtartamát. A Vis maior bekövetkezését vagy fennállását igazoltatni kell.
15.3. A bejelentés vagy az igazolás elmulasztásával vagy késedelmével okozott kárért a mulasztó fél anyagi felelősséggel tartozik.
15.4. A jelen Szerződésben szereplő határidők a vis Vis maior időtartamával által okozott igazolt időtartammal meghosszabbodnak. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, a Felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, a szerződést bármelyik Xxx azonnali hatállyal felmondhatja még abban az esetben is, ha az irányadó jog vagy a szerződés alapján a felmondásra egyébként nem jogosult, továbbá a Felek a lehetetlenülés szabályai szerint haladéktalanul lefolytatják a szerződés megszűnéséhez kapcsolódó elszámolást. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő Felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős Fél felel.
Appears in 1 contract
Samples: Adásvételi Szerződés
Vis maior. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő Xxxxx egyikének sem felróható okból (vis maior) a Felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háború, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekmény, stb.), amelyek nem függnek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A szerződéses határidők a vis maior időtartamával meghosszabbodnak. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, a Felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, a szerződést bármelyik Xxx azonnali hatállyal felmondhatja még abban az esetben is, ha az irányadó jog vagy a szerződés alapján a felmondásra egyébként nem jogosult, továbbá a Felek a lehetetlenülés szabályai szerint haladéktalanul lefolytatják a szerződés megszűnéséhez kapcsolódó elszámolást. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő Felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős Fél felel. A szerződésszegéssel okozati összefüggésben álló Vis Maior esetén a fél akkor mentesül a szerződésszegés és annak jogkövetkezményei alól, ha a Vis Maior esemény a szerződéskötés időpontjában előre nem látható és nem volt elvárható, hogy a fél a körülményt elkerülje, vagy a kárt elhárítsa.
Appears in 1 contract
Samples: Membership Agreement
Vis maior. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő Xxxxx egyikének sem felróható okból (vis maior) a Felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háború, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekmény, stb.), amelyek nem függnek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról továbbá arról, hogy a vis maior milyen módon érintette a Szerződés teljesíthetőségét, a szerződő Felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős Fél felel. A szerződéses határidők a Xxxxx által kölcsönösen vis maior időtartamával maiorként elismert körülményre figyelemmel meghosszabbodnak. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, a Felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, a szerződést bármelyik Xxx azonnali hatállyal felmondhatja még abban az esetben is, ha az irányadó jog vagy a szerződés alapján a felmondásra egyébként nem jogosult, továbbá a Felek a lehetetlenülés szabályai szerint haladéktalanul lefolytatják a szerződés megszűnéséhez kapcsolódó elszámolást. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő Felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős Fél felel.
Appears in 1 contract
Samples: Bérleti Szerződés
Vis maior. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő Xxxxx egyikének sem felróható okból (vis maior) a Felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeit16.1. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az maiornak minősül minden olyan rendkívüli, a szerződéskötéskor előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.a Felek működési körén kívül eső körülmény, amely a Xxxxx által elháríthatatlan, és amely a Szerződés teljesítését akadályozza vagy korlátozza, így különösen: háború, földrengésellenségeskedés, árvízlázadás, tűzvészforradalom, terrorcselekménykatasztrófa, stb.)továbbá sztrájk, amelyek nem függnek zendülés, tüntetés vagy rendzavarás, kivéve, ha az kizárólag a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésébenVállalkozó alkalmazottaira terjed ki. A szerződéses határidők Felek mentesülnek a szerződésszegés jogkövetkezményei alól, ha a szerződésszegés vis maiorra vezethető vissza.
16.2. Ha bármelyik Fél úgy véli, hogy vis maior időtartamával meghosszabbodnakesemény következett be, és ez korlátozza vagy akadályozza a kötelezettségeinek teljesítésében, a lehető legrövidebb időn belül köteles írásban (elsősorban faxon) értesíteni a másik Felet, s közölni vele az esemény körülményeit, okát és feltehetően várható időtartamát. Ebben az esetben valamennyi érintett teljesítési határidő meghosszabbodik a Xxxxx által nem vitatott vis maior időtartamával.
16.3. A vis maiorról szóló értesítés elmulasztásából eredő kárért a mulasztó Felet felelősség terheli.
16.4. Ha vis maior körülmény bekövetkezett, mindkét Fél köteles törekedni a Szerződésből eredő kötelezettségeinek folytatólagos teljesítésére, amennyiben az ésszerűen elképzelhető. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 60 napot meghaladja, bármelyik fél jogosult a Felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményrejelen Szerződést rendes felmondással, a szerződést bármelyik Xxx azonnali hatállyal felmondhatja még abban az esetben is, ha az irányadó jog vagy a szerződés alapján a felmondásra egyébként nem jogosult, továbbá a Felek a lehetetlenülés szabályai szerint haladéktalanul lefolytatják a szerződés megszűnéséhez kapcsolódó elszámolást. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő Felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős Fél felel30 napos felmondási idővel megszüntetni.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Vis maior. 7.1. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő Xxxxx egyikének sem felróható okból (vis maior) a Felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háború, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekmény, járvány, stb.), amelyek nem függnek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében.
7.2. A szerződéses határidők a vis maior időtartamával meghosszabbodnak. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, a Felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, a szerződést bármelyik Xxx azonnali hatállyal felmondhatja még abban az esetben is, ha az irányadó jog vagy a szerződés alapján a felmondásra egyébként nem jogosult, továbbá a Felek a lehetetlenülés szabályai szerint haladéktalanul lefolytatják a szerződés megszűnéséhez kapcsolódó elszámolást.
7.3. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő Felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős Fél felel.
Appears in 1 contract
Samples: Training Services Agreement
Vis maior. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő Xxxxx egyikének sem felróható okból (vis maior) a Felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható nemlátható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háború, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekmény, stb.), amelyek nem függnek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A szerződéses határidők a vis maior időtartamával meghosszabbodnak. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, a Felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, a szerződést bármelyik Xxx azonnali hatállyal felmondhatja még abban az esetben is, ha az irányadó jog vagy a szerződés alapján a felmondásra egyébként nem jogosult, továbbá a Felek a lehetetlenülés szabályai szerint haladéktalanul lefolytatják a szerződés megszűnéséhez kapcsolódó elszámolást. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő Felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős Fél felel.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Vis maior. 17.1 Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő Xxxxx egyikének sem felróható okból (vis maior) a Felek bármelyike szerződéses kötelezettségét nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeitteljesíteni. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat maiornak az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan nem elhárítható körülményeket (pl.: háborúkell tekinteni, földrengéskülönösen, árvízde nem kizárólagosan a háborút, tűzvésztermészeti eseményeket, terrorcselekményterrorcselekményt, stb.)jelentős sztrájkot, amelyek melyek a felek akaratától közvetlenül nem függnek a Felek akaratától függenek és közvetlenül akadályozzák az adott a felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A szerződéses határidők másik szerződő Fél kérésére a vis maiorral érintett Fél köteles a vis maior időtartamával esemény tényét hitelt érdemlően igazolni. A felek ellentétes írásbeli megállapodása hiányában a vis maior esemény kezdő és végnapja közötti időtartammal a szerződéses határidők meghosszabbodnak. .
17.2 Amennyiben a vis maior időtartama esemény időtartam a 30 napot meghaladja, felek kötelesek egyeztetni a Felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés Megállapodás esetleges módosításárólmódosításával vagy megszüntetésével kapcsolatban. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, a szerződést vis maiorral érintett Előfizetői Szerződést bármelyik Xxx fél azonnali hatállyal felmondhatja még abban az esetben is, ha az irányadó jog vagy a szerződés alapján a felmondásra egyébként nem jogosult, továbbá a Felek a lehetetlenülés szabályai szerint haladéktalanul lefolytatják a szerződés megszűnéséhez kapcsolódó elszámolást. A fenyegető vis maiorról és a ,
17.3 Amennyiben bármelyik fél vis maior bekövetkezésérőlesemény várható bekövetkezéséről szerez tudomást, várható időtartamáról köteles a szerződő Felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesekmásik felet arról haladéktalanul értesíteni. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó Az értesítés elmaradásából eredő kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős mulasztást megvalósító Fél felelfelelős.
Appears in 1 contract
Samples: Service Agreement
Vis maior. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő Xxxxx egyikének sem felróható okból (vis maior) a Felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háború, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekmény, járvány stb.), amelyek nem függnek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A szerződéses határidők a vis maior időtartamával meghosszabbodnak. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, a Felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, a szerződést bármelyik Xxx azonnali hatállyal felmondhatja még abban az esetben is, ha az irányadó jog vagy a szerződés alapján a felmondásra egyébként nem jogosult, továbbá a Felek a lehetetlenülés az ellehetetlenülés szabályai szerint haladéktalanul lefolytatják a szerződés megszűnéséhez kapcsolódó elszámolást. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő Felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős Fél felel.felel.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Szerződés
Vis maior. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő Xxxxx egyikének sem felróható okból (vis maior) a Felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: Xxxxxxxxxxxxxxx elhúzódó engedélyezési eljárása, háború, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekmény, járvány stb.), amelyek nem függnek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A szerződéses határidők a vis maior időtartamával meghosszabbodnak. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, a Felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a Vállalkozási szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, a Vállalkozási szerződést bármelyik Xxx azonnali hatállyal felmondhatja még abban az esetben is, ha az irányadó jog vagy a szerződés alapján a felmondásra egyébként nem jogosult, továbbá a Felek a lehetetlenülés szabályai szerint haladéktalanul lefolytatják a szerződés megszűnéséhez kapcsolódó elszámolást. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő Felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős Fél felel.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
Vis maior. Nem minősül szerződésszegésnek9.1. Eladó nem vállal felelősséget a Szerződéses kötelezettségeinek részleges vagy teljes elmulasztásáért, ha a szerződő Xxxxx egyikének sem felróható okból (az vis maior) a Felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeitmaior következménye. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat maiornak minősül az előre Eladó akaratától független, a Szerződés megkötését követően felmerülő, őt Szerződéses kötelezettségeinek teljesítésében akadályozó körülmény, ha ésszerűen nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket elvárható, hogy Eladó ezen körülményt vagy annak következményeit elkerülje vagy uralja, vagy hogy a Szerződés megkötésekor erre az akadályra számítania kellett volna (pl.: . háború, földrengés, tűz, árvíz, tűzvészvihar, terrorcselekményáramszünet az áramszolgáltató részéről, stbérvényes vagy érvénytelen törvény vagy más jogszabály kiadása, terrortámadás, sztrájk, beleértve a bejelentett sztrájkot, rendkívüli állapot kihirdetése, zavargások, munkaerőhiány, a fuvarozó részéről felmerült korlátozások vagy késések, vagy az áru leszállításhoz szükséges vagy megfelelő anyagok hiánya vagy késedelme).), amelyek nem függnek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében
9.2. A szerződéses határidők Vis maior esetén Eladó kötelezettségeinek teljesítési határideje a vis maior időtartamával meghosszabbodnakmeghosszabbodik.
9.3. Eladó a vis maior bekövetkeztéről a tudomásszerzését követően haladéktalanul, de legkésőbb tíz (10) napon belül köteles írásban értesíteni Vevőt, és ugyanez vonatkozik a vis maior megszűnésére is. Amennyiben ezt elmulasztja, nem hivatkozhat hatásosan vis maiorra Vevővel szemben.
9.4. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja8.3. pont szerinti írásbeli értesítés Vevő részére történő kézbesítésétől számított 12 hónapnál tovább tart, Vevő és Eladó jogosult elállni a Felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, a szerződést bármelyik Xxx azonnali hatállyal felmondhatja még abban az esetben is, ha az irányadó jog vagy a szerződés alapján a felmondásra egyébként nem jogosult, továbbá a Felek a lehetetlenülés szabályai szerint haladéktalanul lefolytatják a szerződés megszűnéséhez kapcsolódó elszámolást. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő Felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős Fél felelSzerződéstől.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
Vis maior. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő Xxxxx Felek egyikének sem felróható okból (vis maior) a Felek bármelyike bizonyítottan nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt jelen vállalkozási szerződés hatálya alá tartozó szerződés szerinti kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háború, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekmény, terrorcselekmény stb.), amelyek nem függnek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet Felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a Felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek, megjelölve e tájékoztatásban azt is, hogy a vis maior körülmény mennyiben és hogyan érinti a szerződés teljesíthetőségét. A bejelentés elmulasztása esetén a vis maior hivatkozás nem mentesíti a hivatkozó Felet a szerződésszegés jogkövetkezményei alól, továbbá a fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős Fél felel. Amennyiben a vis maior helyzet fennálltát a Felek kölcsönösen elismerik, abban az esetben a szerződéses határidők a vis maior időtartamával meghosszabbodnak. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, a Felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés Szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, a szerződést bármelyik Xxx azonnali hatállyal felmondhatja még abban az esetben is, ha az irányadó jog vagy a szerződés alapján a felmondásra egyébként nem jogosult, továbbá a Felek a lehetetlenülés szabályai szerint haladéktalanul lefolytatják a szerződés megszűnéséhez kapcsolódó elszámolást. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő Felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős Fél felel.
Appears in 1 contract
Samples: Adásvételi Szerződés