Vitás kérdések mintaszakaszok

Vitás kérdések. 13.2.1. A Bank a Számlatulajdonossal fennálló Pénzforgalmi Keretszerződésen alapuló fizetési megbízás alapján a Számlatulajdonos, mint fizető fél Bankszámlájának megterhelését – ellenkező megállapodás vagy rendelkezés hiányában - követően havonta egy alkalommal a fizetési műveletekről szóló tájékoztatást, azaz Bankszámlakivonatot ad át vagy bocsát a Számlatulajdonos rendelkezésére olyan módon, hogy a Számlatulajdonos az adatokat tartósan tárolhassa és változatlan formában és tartalommal megjeleníthesse. A Bankszámlakivonat kézhezvételét követően haladéktalanul, de legkésőbb a kézhezvételtől számított 30 napon belül nem fogyasztó Számlatulajdonos, illetve a Kártyabirtokos írásban köteles értesíteni a Bankot az esetleges igényéről és eltérésről. Az értesítés Számlatulajdonos, illetve Kártyabirtokos általi elmulasztását úgy kell tekinteni, hogy a Számlatulajdonos, illetve a Kártyabirtokos a tájékoztatás tartalmával egyetért. 13.2.2. A Bank fogyasztónak minősülő Számlatulajdonos kérelmére - választásától függően NetBankon vagy postai úton, illetve a Bank Központi Ügyfélszolgálatán visszatartva - havonta legalább egy alkalommal átadja az előző pont szerinti tájékoztatást. 13.2.3. A nem fogyasztó Számlatulajdonos a Bankkártya Tranzakcióval, illetve annak elszámolásával kapcsolatos kifogásait írásban terjesztheti elő lehetőség szerint a tájékoztatás kézhezvételét követően haladéktalanul, de legkésőbb a Bankszámlakivonat kézhezvételtől számított 30 napon belül. 13.2.4. Fogyasztónak minősülő Számlatulajdonos esetén a fizetési megbízás teljesítését követően haladéktalanul, de legfeljebb a fizetési művelet teljesítését követő tizenharmadik hónapnak a fizetési számla megterhelésének napjával megegyező napjáig kezdeményezheti a jóvá nem hagyott vagy a jóváhagyott, de hibásan teljesített fizetési művelet helyesbítését. Ha a lejárat hónapjában nincs a terhelés napjának megfelelő naptári nap, akkor a határidő lejárta a hónap utolsó napja 13.2.5. A telefonon történt bejelentést írásban is meg kell erősíteni a vitatott tranzakció egyértelmű megjelölésével a Banknál az erre a célra rendszeresített „Bankkártya tranzakció reklamáció bejelentő lap Lakossági ügyfelek és Gazdálkodó szervezetek részére” nevű nyomtatványon. A nyomtatvány elérhető a Bank ügyfélszolgálatán és honlapján. A Számlatulajdonos írásbeli reklamációjának kivizsgálásakor a Bank jogosult Számlatulajdonostól és/vagy Kártyabirtokostól bekérni annak bizonyító erejű dokumentációját, hogy Kártyabirtokos minden tőle...
Vitás kérdések. A Keretszerződés kizárólag Felek kölcsönös megegyezése alapján, írásban, Felek cégjegyzékben feltüntetett képviselőinek cégszerű aláírása mellett módosítható vagy egészíthető ki.
Vitás kérdések. Vitás kérdések rendezésében a Xxxxx egyezségre törekednek és megkísérlik vitáikat egyeztetés, egyezkedés vagy választott békéltető szakértő segítségével rendezni. A Felek vállalják, hogy csupán akkor fordulnak bírósághoz, ha a tárgyalás, vagy békltetés nem vezetett eredményre. A szerződő Fél nem köteles e pontban meghatározott célkitűzés érvényesítésére, ha súlyos szerződésszegés miatt a szerződés fennmaradása már áll a szerződő Fél érdekében.
Vitás kérdések. (1) Az e Megállapodás vagy a Végrehajtási Szabályzat értelmezése vagy alkalmazása tárgyában két vagy több Szerződő Állam között felmerülő bármely vitás kérdést, amelyet tárgyalás útján nem sikerül rendezni, bármelyik érintett állam kérelmére az Igazgatótanács elé kell terjeszteni, amely törekszik arra, hogy az érintett államok között megegyezést hozzon létre. (2) Ha a vitás kérdés Igazgatótanács elé terjesztésétől számított egy éven belül nem jön létre megegyezés, a jogvitát bármelyik érintett állam a Nemzetközi Bíróság elé terjesztheti.
Vitás kérdések. 1. A Robinson Tours által szervezett utazással kapcsolatos minden vitás kérdésben a felek peren kívüli megegyezésre törekednek. Amennyiben ez nem vezet eredményre, úgy a Szófiai Városi Bíróság illetékességének vetik alá magukat. Vitás esetekben a bolgár jog a mérvadó és alkalmazandó. 2. A Bolgár Köztársaság fogyasztóvédelemről szóló 178.§ értelmében a Fogyasztónak joga van panaszt benyújtani és észrevételeket tehet ezen rendelet szerint jogainak teljesítettlenségéről. A panaszokat és észrevételeket a Fogyasztónak a Fogyasztóvédelmi Bizottsághoz kell eljuttatnia elektronikus formában vagy postai úton a xxx.xxx.xx honlapon leírtak szerint. 2.1. A Bolgár Köztársaság Fogyasztóvédelmi Tv. 181/a. § szabályozza a Fogyasztók a vitás kérdéseinek alternatív megoldására vonatkozó lehetőségeit. A Fogyasztók és a szolgáltatók közötti turisztikai szolgáltatások területén felmerülő vitás kérdések alternatív megoldására szolgáló szervezet a Bolgár Köztársaság törvényei szerint a fogyasztók érdekeinek védelmét szolgáló Szófiai Általános Békéltető Bizottság. Címe: Bulgária, 0000 Xxxxxx, Xxxxxxxxxx xxx 0/X. tel.: + 000 00 000 000, e- mail: xxx.xxxxx@xxx.xx, honlap: xxx.xxx.xx 2.2. Panaszaikat a Fogyasztók az Európai Parlament és az Európai Tanács online panasz- kezelésről szóló EC N 524/2013 (2013. május 21.), valamint, annak 2006/2004. módosítása és a 2009/22EO (OB, L 165/1, 2017.06.18.) direktívája alapján, elektronikus úton is bead- hatják az Európai Bizottság honlapján, az alábbi elérhetőségen: xxxxx://xx.xxxxxx.xx/xxxxxxxxx/xxx/xxxx/xxx ex.cfm?event=xxxx.xxxx0.xxxx&lng=HU
Vitás kérdések. 5 10. KAPCSOLATTARTÁS 5
Vitás kérdések. 9.1. A felek az esetleges vitás kérdéseket egyeztetés útján kötelesek rendezni. Amennyiben ez nem vezet eredményre, úgy a Felek értékhatártól függően a Pesti Központi Kerületi Bíróság, illetve a Fővárosi Törvényszék kizárólagos illetékességében állapodnak meg.
Vitás kérdések. 1. A felek közötti jogviszonyra a magyar jog az irányadó. 2. Arra az esetre, ha a jelen szerződéssel kapcsolatban felek közötti jogvita merül fel, a felek - hatáskörtől függően – a Pesti Központi Kerületi Bíróság, illetve a Fővárosi Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki.
Vitás kérdések. 7.1. A vevő köteles az árut kiszállítás esetén a beérkezést követően, vagy átvételkor haladéktalanul megvizsgálni, és a kifogásokat haladéktalanul írásban bejelenti. A leszállított áru össz-súlyához képest 6 ezreléket el nem érő súly-eltérés nem jogosítja fel a megrendelőt kifogások emelésére és árcsökkentésre. A szállításra Szállító telephelyén átadott áru szállítóeszközön történő biztonságos rögzítése, elhelyezés módjának meghatározása a vevő, illetve megbízottjának kötelessége, az abból eredő károkért Carboferr Zrt. felelősséget nem vállal. 7.2. Ha a vevő a szerződéskötés időpontjában tudatában volt a hibának, vagy fel kellett volna ismernie a hibát, akkor a Carboferr Zrt. mentesül a felelősség alól. Hibás szállítás esetén a vevő elsősorban javítást vagy cserét követelhet. Amennyiben ez a kívánság nem teljesíthető, vagy aránytalan, – pl. a költség, a hiba súlyossága, a vevő kára aránytalanul magas. 7.3. A csekély hibák nem jogosítják fel vevőt az áru elfogadástól való visszalépésre. Ha sem javításra, sem cserére nem nyílik lehetőség, ill. a Carboferr Zrt. sem a javítást, sem a cserét nem utasította vissza, és nem tett eleget szerződéses kötelezettségének, akkor a megrendelő pótszállítást követelhet, vagy visszaléphet a szerződéstől. 7.4. Részszállítmányok kifogásolása nem jogosítja fel a vevőt a fennmaradó szállítmányok visszautasítására, kivéve, ha a vevő az utóbbiakra a részszállítmányok hibái miatt nem tart igényt. 7.5. Carboferr Zrt. nem vállal felelősséget olyan kifogások esetén, amelyek szerint a szállítás tárgya nem felel meg a Magyar Köztársaság területén kívül érvényes, a magyar előírásokon túlmutató előírásoknak. 7.6. Carboferr Zrt. szállítási késedelme esetén vevő csak az általa írásban meghatározott, megfelelő póthatáridő eredménytelen leteltét követően léphet vissza a szerződéstől, ha az áru szállíthatóságát Xxxxxxxxx Zrt. addig nem jelezte. Ugyanez érvényes a szállítás részleges késedelmére vagy elmaradására. 7.7. A kockázat – saját járművek, ill. FOB és CIF ügyletek esetén is – a vevőnek, a szállítmányozónak, a fuvarozónak, vagy a szállítás kivitelezésére kijelölt személynek vagy intézménynek történő átadással száll át a vevőre, ingyenes szállítás esetén is. Carboferr Zrt. az áru feladását, a szállítási eszközök és útvonalak kiválasztását, valamint a célnak megfelelő csomagolást a szükséges gondossággal végzi. Xxxxxxxxx Zrt. jogában áll, de nem kötelessége a szállítmánybiztosítás megkötése. Ennek költségét a vevő viseli. 7.8. Jelen ÁSZF s...
Vitás kérdések. Jogi eszköz megválasztása. Illetékesség 11.1. Amennyiben a Szerződés, a közbeszerzési dokumentumok, nyertes Ajánlat között ellentmondás áll fenn, a Szerződésben foglaltak az irányadók. Ha egy adott kérdés tekintetében az ellentmondás a Szerződés rendelkezéseinek alkalmazásával nem küszöbölhető ki, elsődlegesen a közbeszerzési dokumentumok, végül a nyertes Ajánlat rendelkezései alkalmazandók, amelyek fizikailag nem kerülnek csatolásra a Szerződéshez. 11.2. Amennyiben a Felek között a Szerződéssel összefüggésben vita alakul ki, a Felek vállalják, hogy vitájukat elsősorban megegyezéssel rendezik. Amennyiben a tárgyalások kezdetétől számított 60 (hatvan) napon belül, vagy a Xxxxx által esetenként megállapított határidőn belül Xxxxx nem tudják békés úton megoldani vitás kérdéseiket, jogvitáik rendezésére a Polgári Perrendtartásról szóló törvény szerinti hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bírósághoz fordulhatnak. 11.3. A Szerződésben nem szabályozott kérdésekben a mindenkor hatályos magyar jog, így különösen a Kbt., valamint a Ptk. adásvételi szerződésre vonatkozó rendelkezései az irányadóak.